Jogtudomány és jogoktatás térben és időben I. DE ÁJK Doktorképzés III. 2012 október 25.
ius commune mint közös jogi mint élő közös jog meggyőződés olyan joganyag, amely a • a jogtudás (a jogtudoXII. és XVIII. század mány), tulajdonképpen közötti Európában közös forrásokon alapuló jogi a jogi kultúra alapelvek és jogi tanok összeurópai egysége összességét fogta át, és • bizonyos közös, amely a gyakorlatban is általánosan elfogadott megvalósult más helyi tudásanyag, ami az jogszabályok (statuta) és egyetemi oktatás tárgya helyi szokásjogok volt (consuetudines) mellett (ius municipale)
ius civile • • • •
Iustinianus (Kr.u. 527-565) Digesta - jogtudósok művei (533) Institutiones - tankönyv (533) Codex - császári rendeletek (534) Novellae leges - új rendeletek (534- ) kiegészülve néhány középkori császári rendelkezéssel (Libri feudorum)
Corpus Iuris Civilis (hivatalos név 1583-tól)
Codex Iustinianus
const. Haec
• A császári rendeletek összegyűjtése volt. • 528-ban tíztagú bizottság: a központi igazgatás hivatalnokai (köztük Tribonianus) mellett két ügyvéd és a jeles jogászprofesszor, Theophilus kaptak benne helyet.
• Feladat: a korábbi rendeletgyűjteményekből – Codex Gregorianus – Codex Hermogenianus – Codex Theodosianus
a még használható részeket az ellentmondások kizárásával összeállítani (kompilálni). • A Codex Iustinianust már a rákövetkező évben 529-ben publikálták, de csak 534-ig volt érvényben, mikor is felülvizsgálták és újra összeállították a császári rendeleteket. • Az első Codex Justinianusnak a szövege nem maradt ránk. • A vitás kérdések nagy részét, melyet ez az összeállítás nyitva hagyott, saját rendeleteiben szabályozta a császár = Quinquaginta decisiones
const. Deo Auctore
Digesta = Pandectai
const. Tanta const. Dédoken
• A bizottság Tribonianus elnöklete alatt négy professzorból, a magister officiorumból, és 11 ügyvédből tevődött össze. • Feladat: a jogászjog kompilálása a klasszikus kor jogászainak műveiből fennmaradt kivonatos gyűjtemények alapján. – ki kellett hagyni az elöregedett, használhatatlan jogintézményeket és jogszabályokat, – törekedni kellett az ellentmondások kiküszöbölésére, – lehetőség nyílt bizonyos szövegváltoztatások, modernizálások eszközlésére is a kiválasztott klasszikus szövegen, ha ez szükségesnek látszott.
• Szerkezete a praetori edictum szerkezetének felel meg : – 50 könyvből (liber) áll, D. 41, 2, 49, 1 – A könyvek titulusokra vannak osztva, melyek a tárgyalt anyag szerint vannak rendezve. – Minden tituluson belül részleteket, idézeteket találunk a klasszikus iratokból az adott kérdéskörhöz. Ezeket a részleteket fragmentumoknak vagy legesnek (törvényeknek) nevezzük. A kiollózott részleteknél megjelölték, hogy az adott jogász, mely munkájának, melyik részéből származik az idézet (inscriptio). – A hosszabb fragmentumokat már a középkorban paragrafusokra osztották, hogy könnyebben kezelhető legyen a szöveg.
Digesta = Pandectai (2) • A teljes klasszikus és posztklasszikus jogirodalom, mely eddig az időpontig a gyakorlatban és oktatásban közvetlenül alkalmazható volt jogforrásként, a Digesta, mint törvényerejű gyűjtemény életbeléptetésével hatályát vesztette. • A Justinianusi törvénymű legterjedelmesebb és legjelentősebb műve volt, keresztmetszetét adja a teljes klasszikus jogtudománynak. • Csaknem 40 klasszikus kori jogász mintegy 200 művéből • Az összes fragmentumok fele Paulusra (1/6), és Ulpianusra (1/3) esik.
Kr.u. 533. • Hihetetlen rövid idő alatt (3 év) Hogyan? • Tömegelmélet (Bluhme) – Sabinus-tömeg – Edictum-tömeg – Papinianus-tömeg + – appendix-tömeg
• gyűjtemények, melyek akár az előbbi „tömeg-elméletnek” megfelelően voltak beosztva • oktatási célból léteztek kommentált és a párhuzamos helyeket felsoroló kézikönyvek a legfontosabb iratokhoz
Digesta = Pandectai (3) Tartalom 1. a jog általános kérdései, jogforrások, személyek joga 2-46. magánjog 47-48. büntetőjog (libri terribiles) 49-50. fellebbezési jog, a kincstár joga, közigazgatás 50.16. De verborum significatione 50.17. De diversis regulis iuris antiqui
Institutiones
const. Imperatorem
• A Digesta munkálatai alatt megbízták Tribonianust, hogy két profeszszorral, Theophilussal és Dorotheussal egy hivatalos bevezető tankönyvet is írjanak a joghallgatók számára. • Mintául Gaius hasonló elemi ismereteket közvetítő műve (Institutiones) szolgált. (Gaius mellett Florentinus, Ulpianus, Marcianus Institucióit is felhasználták.) • Röviddel a Digesta előtt jelent meg, és nyert azzal együtt törvényerőt. • Az Instituciók négy könyvből áll, melyeken belül a titulusok folyamatos, paragrafusokra osztott szöveget tartalmaznak, minden forrásmegjelölés nélkül. • Az 533. év jogtörténeti eseményeit Justinianus császár egy hivatalos jogiskolai tanrend kiadásával tetőzte be. Ezzel az intézkedéssel (const. Omnem) a jogtanítás alapjául a kodifikáció addigi műveit, elsősorban a Digestát tette meg.
Codex repetitae praelectionis
const.Cordi
• Időközben elkerülhetetlenné vált, hogy az 529-ben publikált császári rendeletgyűjteményt a kodifikáció későbbi műveivel összhangba hozzák. Elsősorban a Digesta szövegezése alatt keletkezett reformrendeleteket és a Quinquaginta decisiones-t kellett felülvizsgálni és bedolgozni a rendeletek közé. • Tribonianus, Dorotheus és három ügyvéd egy év alatt végzett a feladattal és 534-ben megjelenhetett a Codex második változata, az un. Codex repetitae praelectionis. • A Codexnek, ami immáron ránk maradt, 12 könyve van, melyek a Digestához hasonlóan titulusokra bomlanak. Az egyes titulusokon belül a kérdéskörrel foglalkozó rendeletek időrendi sorrendben következnek. Minden rendelet elején ott áll a kiadó császár neve és a címzett (inscriptio) a végén pedig a dátum és kiadási hely megjelölése (subscriptio). • Összesen 4600 rendeletet tartalmaz. • A legrégebbi Hadrianustól származik. Justinianus maga 400 constitutiót adott a gyűjteménybe. A legtöbb rendelet a Severusok idejéből (880) és Diocletianustól (1200) származik. Ez a tény is mutatja, hogy mikor játszódtak le a legnagyobb változások a birodalom közéletében.
Novellae leges • Justinianus reformjait elsősorban – a közigazgatás, – az egyházjog valamint – a család- és öröklési jog
területén tovább folytatta, s rendeletei tovább gazdagították a joganyagot. • Új rendeletek (Novellák - Novellae leges) többnyire a kor igényeinek már megfelelőbben görög nyelven jelentek meg. • Justinianus tervezte ezen új rendeletek hivatalos összegyűjtését is, de ez már nem valósult meg. • Hogy ma a Justinianusi kodifikációt négy részből állónak tekintjük, s abba Novellákat is belesoroljuk, az néhány magángyűjteménynek köszönhető: – az ún. Epitome Juliani, mely 124 novella rövidített feldolgozását tartalmazza az 535-555 közti időből latin nyelven a nyugati részek számára. – az ún. Authenticum, mely 134 latin novellát tartalmaz. Ez a gyűjtemény a VI. században keletkezett, s a középkorban tévesen az eredeti szövegnek tartották, ezért az elnevezés. – egy görög novellagyűjtemény, mely 168 novellával a legteljesebb (kéziratát Bizáncból menekítették Itáliába a 15. században.)
ius canonicum A kanonisztika anyaga • Decretum Gratiani (1140 után), (magángyűjtemény, mellyel, mint tudáság megjelenik a tudományok világában a kánonjog) • Liber Extra (1234) • Liber Sextus (1298) Decretales • Clementinae (1317) Utóbbi három hivatalos pápai gyűjtemény Ezek együtt a kúria hivatalos joggyűjteményét alkotják (1580 óta Corpus Iuris Canonici hivatalos néven) Ez az anyag előbb iskolaszerű egyházi, majd egyetemi oktatás anyaga lett Tudományos feldolgozása révén (kanonisták = dekretalisták, dekretisták) szintén „tudós jog” lesz a tudomány által nem feldolgozott partikuláris, területi, lokális szokásokhoz, statutumokhoz képest
a középkori egyetem • messzemenő önkormányzat, az egyházi jelleg ellenére; • a karok (teológia, jog- és orvostudomány, s az artes liberales-t oktató ún. artista) piramishoz hasonló egymásra épülése, legalul az előkészítő jellegű artista fakultással; • a tantestület kettős feladataként jelentkező tanulás és tanítás; • az arisztoteliánus (antik-keresztény) tudásanyag és módszer; • a latin oktatási nyelv; • a mindenütt elismert diploma (licentia ubique docendi)
az egyetemi jogoktatás kezdetei „a XII. század tudományos reneszánsza” - „a jogászok évszázada” Egyetemek részben logikailag újragondolták és feldolgozták, részben újra felfedezték az ókor teológiai és tudományos hagyatékát (autoritatív szövegek értelmezése)
Bologna a Digesta újrafelfedezése után az oktatás megindulása nem hatályos joganyag, de benne a „ratio scripta” megtestesülését látták és kazuisztikus anyagából az évszázados feldolgozás során jogi érvek olyan átfogó anyaga jött létre, amely a jogi problémák, akár újonnan fellépő jogi problémák megoldását is lehetővé tették az ily módon kiképzettek számára - mos italicus
mos italicus iuris docendi - legum interpretatio Praemitto, scindo, summo casumque figuro, perlego, do causas, connoto, objicio • a tanár előbb felolvasta az elemzendő, végeredményben megtanítandó szöveghelyet, majd • bevezető gondolatokat fűzött hozzá (praemissio) – rendszertani hely • a szöveghelyben elkülöníthető gondolatok elkülönítése (partitio) • a szöveghely értelmének rövid összefoglalása (summa legis) • aztán – mivel ezen szövegrészletek nagy többségénél római jogtudósok eseti döntéseiről volt szó – megkísérelték azon jogeset (casus) rekonstruálását, amelyre az elemzett állásfoglalás születhetett • újra olvasták a szöveget (lectio) - szövegkritika • az eset és a döntés skolasztikus módszerekkel történő összevetéséből kísérelték meg azon jogelv, jogszabály megfogalmazását, melyen a döntés alapulhatott (causae), végül a tanár segítségével fogalmazták meg a keresett jogelvet • további megjegyzések (notabilia collectio) • az ellentmondó helyek átbeszélése, ellentétek feloldása (objectiones)
mos italicus a módszer középpontjában tehát nem a szabály alkalmazhatóságának, hanem az egyes szöveghely ÉRTELMEZÉSÉNEK kérdése állt keveredtek az analitikus és filológiai módszerek • célja az autoritatív szöveg (littera vulgata) vitathatatlan helyességének bizonyítása, megértése és továbbadása volt • kazuisztikus módszer, amely egy minden történeti kritikát nélkülöző analitikus exegézis révén törekedett a jogszabályok megtanítására mindezt glossa-k segítségével végezte - Glossa Ordinaria
glossatorok - dekretisták (XII-XIII. század) kommentátorok - dekretalisták (XIV-XVI. század) a középkor végére a Glossa Ordinaria és a kommentárok csaknem nagyobb autoritást élveztek, mint maga a törvényszöveg hátránya: •túlságos részletesség •hosszú oktatási idő •tekintélyelvűség
előnye: •gyakorlati irányultság (utóbb)
glossa A justinianusi kazuisztikus források nem voltak ellentmondás mentesek, és glossatorok azt tűzték ki feladatul maguk elé, hogy az ellentmondásos és rendezetlen anyagot rendezzék, és összhangba hozzák és ezáltal a joggyakorlat számára használhatóvá tegyék – így jogalakító szerepük is volt. A glossákat tekinthetjük az első átfogó dogmatikai megközelítésnek. A glossatorok sok ezer hallgatója közül a legtöbben ügyvédként, ülnökként, bíróként a gyakorlatban kaptak szerepet. A glossatorok emellett maguk is causidicusként, ügyvédként és szakértőként tevékenykedtek. Ehhez jött még írásaik hatása. A Corpus iuris, különösen a Digesta sohasem került közvetlenül alkalmazásra a bíróságokon. Szükség volt olyan munkákra, amelyek legalább is általánosságban elkerülhetővé tették a nehezen kezelhető források közvetlen használatát. Ilyen volt pl. Azo Codex-summája is. A tankönyszerű summae megfelelő támpontul szolgálhattak az átlagesetekben, de a bonyolultabb ügyek megoldásához már nem voltak elégségesek.
podestà-rendszer •
•
•
•
•
A sajátos itáliai joggyakorlat általánosan figyelembe vehető támpontokat igényelt. Az itáliai kommunák belső berendezkedése szerint a városi közigazgatási szervezet és a bíróságok hivatalnoki helyei csak rövid időre kerültek betöltésre, mégpedig kívülről jövő „vándor”-hivatalnokokkal (podestà), akik ilyen állások elnyerése érdekében folyamatosan járták a félszigetet. Egy kívülről jövő jogász tehát kíséretével díjazás ellenében fél vagy egy évre átvette az adott város közigazgatásának és igazságszolgáltatásának irányítását. Hivatali éve végén megvizsgálták a tevékenységét az ún. szindikátusi eljárás keretében, melynek során vizsgálták, hogy munkáját szabályszerűen végezte-e. Ezen eljárás során a hivatali év alatt hozott bírói ítéleteket is megvizsgálták akár az egyik szereplő fél kérésére, akár hivatalból is, és a podestà hibás döntéseiért mind magánjogi, mind büntetőjogi felelősséggel személyesen tartozott. A hibás ítélet miatt alulmaradó félnek lehetősége volt ezen eljárás keretében, hogy a bírót, ha az valóban vétett, a bírósági költségek és a pozitív interesséjének, kárainak megtérítésére köteleztesse.
podestà-rendszer (2) • Egy podestà ellen megindított eljárás lehetetlenné tette, hogy egy másik városban közvetlenül alkalmazásba állhasson. • A statutumok már egészen korán kötelezővé tették azt, hogy a bírónak egy jogban járatos személytől, vagyis egy professzortól szakvéleményt kelljen kérnie és azt követnie is kelljen. • Ezáltal a bíró nem hozhatott a szakvéleménnyel, vagyis a glossákkal ellentétes döntést. • A XIII. században még ritkák, a XIV. századtól azonban meglehetősen gyakoriak voltak azok a statutumok, melyek a bíró ilyetén kötöttségét fogalmazták meg. • A ítélkező személy felelősségre vonhatása ahhoz vezetett, hogy a vándorbírák erősen a glossákhoz tartották magukat. Ez azzal magyarázható, hogy egy olyan ítélet, amelynek meghozatalakor a bíró a glossákhoz tartotta magát, nem vonhatta maga után a felelősségre vonást.
Glossa ordinaria • A bírósági szerveknek tehát idővel szükségük lett egy megbízható forrásra, amely döntéseik alapjául szolgálhatott, hiszen nem volt mindig lehetőségük arra, hogy egy-egy kétes ügyben szakértői véleményt kérjenek. • Ezt az igényt elégített ki az Accursius (?1185-1263) által valamikor 1220 körül elkezdett glossa-gyűjtemény, a Glossa ordinaria. • A gyakorlati, szakértői tevékenység megkönnyítésére szükség volt egy ilyen munkára. • A glossator iskola erre az időszakra elérte módszertani lehetőségeinek a végét: a Corpus Iurist teljes egészében feldolgozták, megismerték, és az eddigi módszerekkel már nem lehetett új eredményeket elérni. • Az eddigieket azonban kompilálni lehetett, és a gyakorlatnak nagy szüksége volt az ilyen kompilációkra. • A Glossa ordinaria kapta a legnagyobb szerepet mind az oktatásban, mind a gyakorlatban, mind a statutum-alkotásban.
Glossa ordinaria (2) A Glossa ordinaria létrejötte tehát történeti szükségszerűség volt. Okai: • A joggyakorlat nagyobb jelentőséget tulajdonít az állandóságnak, mint a mindig újabb és újabb probléma megoldások utáni kutatásnak, s az akkori Itáliában nem volt olyan központi bíróság, amely az ítélkezési gyakorlatnak ezt az állandóságot biztosíthatta volna. • A professzorok, a jogtudás tekintélye is olyan nagy (szinte természetfeletti) volt, hogy természetes volt az, hogy a Glossa tekintélyére támaszkodtak a bírák. Az Accursius utáni ítélkezési gyakorlatban tevékenykedők és maguk a mégoly tekintélyes jogtanárok sem törekedtek a Glossa álláspontjától való elmozdulásra. Még akkor is szolgaian a Glossa megoldásait fogadták el, ha azt rossznak, nem megfelelőnek tartották. • A podestà az érvényesülő jogot vette figyelembe, amelyet csak az accursiusi Glossában megtestesülő jogtudomány kínálhatott neki. A bíró maga nem volt képes a forrásokat elemezni, és ezért azok tudására kellett támaszkodnia, akiknek nézeteit általánosan elfogadták. Vagyis meg kellett hajolnia a Glossa előtt. Aki ugyanis a Glossát követte ítélkezése során, számíthatott rá, hogy a szindikátusi eljárás során felmentik.
Glossa ordinaria (3) • A Glossa ordinaria elterjedése nem tette szükségtelenné a professzorokat, hiszen a nehezebb esetekben továbbra is szükség volt szakvéleményeikre, és a Glossa végeredményben nem helyettesíthette magukat a forrásokat. • Az oktatásban a professzorok szintén nagy hangsúlyt fektettek a Glossa álláspontjainak az elsajátítására, hiszen hallgatóikat a gyakorlat számára képezték. • Ez azonban nem jelentette azt, hogy a tanárok a kétséges, tisztázatlan és hiányos glossákat ne tették volna helyre, ne egészítették volna ki, sőt ne cáfolták volna. Ami ily módon a Glossával való iskolai-tudományos foglalkozás révén kifejlődött, természetesen visszahatott a gyakorlatra. • Ezáltal a Glossa – bár nem volt közvetlen előidézője a tudomány joggyakorlat feletti hegemóniájának, de – hozzájárult ezen állapot évszázadokra történő megszilárdításához.
auctoritas Glossae • A Glossa tekintélye természetesen az Alpokon túlra is kisugárzott. A Német Birodalomban a jogoktatásban hasonló szerepet töltött be a Glossa, mint Észak-Itáliában, hiszen magyarázatok nélkül a Corpus Iurist sem megtanulni, sem alkalmazni nem lehetett. • A joggyakorlatban nem volt lehetséges – a német jogterület szétaprózottsága miatt – egységes ítélkezést kialakítani. Amennyiben a ius commune érvényesült, a Glossának biztos helye volt a későközépkor német igazságszolgáltatásában, annak ellenére, hogy a német területeken nem volt olyan szigorú a bírák felelőssége. • A lassanként kialakuló szakvélemény-irodalomban a Glossát, mint argumentum ab auctoritatet használták. • Nem véletlen, hogy a jól ismert szólásmondás is valószínűleg németországi eredetű: „Quidquid non agnoscit glossa, nec agnoscit forum”. A mondat következetes alkalmazása például a Corpus Iuris nem glosszált részeit kizárta a jogalkalmazásból. • Sőt több bizonyítékunk is van rá, hogy a gyakorlatban nem volt kifizetődő a Libri legales (a justinianusi kodifikáció) forrásszövegeire hivatkozni a Glossával szemben.
a jogtudás európai egysége • a bolognai példát követve egyre több jogi iskola (egyetem) kezdett el foglalkozni az új ismeretanyag közvetítésével • ezek az iskolák az európai egyetemek egyik fő fejlődési típusát képviselik, melynek fő jellegzetessége: – ezen egyetemek kezdetben csak jogi karokkal rendelkeztek (ezekhez társult később a teológiai-, artes-, majd utoljára az orvosi képzés), – hallgatói közösségük széleskörű autonómiával bírt • a középkorban létrejött mintegy 60 európai egyetem jogi karainak alapításakor a bolognai egyetem tan- és vizsgarendje szolgált például, ami nagyban hozzájárult egy egységes európai jogászképzés létrejöttéhez • az itáliai egyetemek jogi karaira a későközépkor folyamán szinte megszakítás nélkül egész Európából tömegével özönlöttek a hallgatók - a XIII. századtól kezdve Nyugat- és Közép-Európa tanult jogászai ugyanazokkal a jogi alapismeretekkel rendelkeztek • ezeket az ismereteket a kor skolasztikus tudomány-felfogásával ellentétben, hisz a tanulás, tudomány-művelés céljának ekkoriban inkább az igazság keresését, a tudás örömét tekintették a gyakorlatban is alkalmazni lehetett.
a jogtudás európai egysége (2) • Annak ellenére, hogy a középkor tudással és tudománnyal kapcsolatos felfogása erősen rányomta bélyegét a jogoktatásra is, a köznapi életben is alkalmazni kezdték az egyetemeken elsajátított ismereteket - a kommunák joggyakorlata. • Ennek során a római jog által megtestesített ius commune, a közös jog sajátos elméletére, a kommentátorok által idővel kidolgozott ún. STATÚTUM-ELMÉLETRE támaszkodtak. • Ezen elmélet szerint a római jog – ha másként nem –, mint „ratio scripta” mindenütt szerephez juthat, ahol olyan jogi kérdések merülnek fel, melyeket a helyi jogforrások, pl. a helyi statútumok vagy a szokásjog alapján nem lehet eldönteni. • A „tudós jogok” azonban nemcsak közvetlenül értelmezhető eseti döntésekben voltak gazdagok, hanem általánosan alkalmazható szempontokat és érveket is a jogélet rendelkezésére bocsátottak. • Ezek általános érvek pedig olyan problémák és esetek megoldására is alkalmasak voltak, melyek expressis verbis nem kerültek tárgyalásra mondjuk a Digestaban vagy a Codexben. • Mindazonáltal a közös jog csak másodlagosan, szubszidiáriusan érvényesült ezen elmélet szerint, a helyi jogforrásban megfogalmazott szabály – feltéve ha volt – előnyt élvezett.
a jogtudás európai egysége (3) • Az évszázadok során természetesen fejlődött a glossatorok által ápolgatni kezdett jogtudomány. Ezt mutatja, hogy elsősorban a világi jog oktatásának tárgya bővült: a Corpus Iuris mellé – a glossator-iskola eredményeinek elismeréseként – Accursius Glossa Ordinariaja, a Libri feudorum és Azo Summai is bekerültek az európai tananyagba. • A kommentátorok, akik a források feldolgozása során fogalmak és módszerek átfogóan új rendszerét dolgozták ki, s ezzel nem csak a római jogi szövegek értelmezését, hanem a joggyakorlatot is szolgálták, tovább bővítették a ius commune körét – egyes középkori jogintézmények is a ius commune részévé váltak azáltal, hogy rájuk közös jogi elveket kezdtek alkalmazni. • Ilyen intézményeknek voltak tekinthetők pl. a jobbágyság, a családi vagyonközösség, vagy bizonyos mértékben az öröklési szerződés, de különösen a kötelmi jogba beemelt kereskedelmi- és hajózási jogi intézmények, mint pl. a biztosítási szerződés, vagy a váltó kezdetleges formái. • Ugyanakkor a középkor végére már a szövegek több évszázados elemzése során kialakult értelmezési hagyományt, az ún. communis opinio doctorumot is figyelembe kellett venni. Eltérő vélemények esetén azt kellett követni, amelyet a többség képviselt. • Ezzel egy egységes európai jogtudomány alapjai teremtődtek meg az újkor kezdetére, amely a közös jogi elmélet révén egész Európában gyakorlati alkalmazásra kerülhetett, és – másodlagos jellege ellenére – került is.
consiliatores • A XIII. század tanár-nemzedéke, az ún. poszt-accursianusok elméleti jogirodalmi munkáikban még nagyon erősen figyelembe vették a Glossa ordinaria megállapításait, de ez a „jogkövetés” nem volt szolgai. • Eltérő bátorsággal ugyan, de egyes szerzők eltérő véleményüknek is hangot adtak olykor-olykor. Az eltérő vélemények szaporodtával a XIV. században a Glossa ordinariának konkurrense kezdett kinőni a jogtudósi iratokból a communis opinio doctorum (a tudósok általános véleménye) képében. • De Accursius véleménye még ezután sem süllyedt le a többi vélemény szintjére, továbbra is kitüntetett szerepet kapott. A gyakorlatban általában tartotta magát az a nézet, hogy a Glossa álláspontjától csak abba az esetben szabad eltérni, ha minden doctor ellene van. • A bíráknak azonban lassan már nem feltétlenül a Glossa-ra, hanem a jogtudósok tekintélye által támogatott állásfoglalásokra kellett odafigyelnie. • A XIV. század folyamán a Glossával szembeni új tanok elfogadtatásának eszköze a communis opinio doctorum formulája volt, ami a későbbiekben is a jogtudomány kezében hagyta bizonyos mértékig a jogfejlesztést.
consiliatores - commentatores • Ebben a korban az uralkodó irodalmi forma a kommentár volt, melyet a Corpus Iuris egyes részeihez írtak a jogtudós professzorok. • Ezek munkák már nem pusztán az egyes helyek magyarázatára törekedtek, hanem egyes intézmények összefoglaló elemzését is adták, az adott titulushoz kapcsolódva. Ezen irodalmat gazdag kazuisztika jellemezte, ami fontos a kommentátorok gyakorlatra kifejtett hatása tekintetében. • Munkájuk során a helyi forrásokat is figyelembe vették. A kor jogtudósainak összhangba kellett hozniuk a helyi statutum-jogot és szokásjogot a Corpus Iuris joganyagával. • Bartolus kommentárja, amely a legteljesebbnek és legtartalmasabbnak tekinthető, valamint Baldus művei továbbfejlesztettek és megújítottak bizonyos korábbi tanokat. Ezek a munkák rendkívül elterjedtek voltak és 1400-tól kezdve jelentős mértékben a gyakorlatban is alkalmazásra kerültek. • A kor egyik jellemző vonása volt, hogy a Corpus Iuris szövege méginkább háttérbe szorult az azt értelmező szövegekkel szemben. • A jogtanárok (testes iuris) gyakorlati tapasztalataikra alapozva maguknak vindikálták – szakvéleményeiken, consiliumaikon keresztül – a joggyakorlat elméleti irányítását.
communis opinio A jogtudomány feladata volt a szükséges jogegységesítés megvalósítása – az adott kérdésekben – általánosan elfogadott álláspont (communis opinio) kialakításával. • A communis opinio megállapítása eleinte a joggyakorlatban történt meg, és megelőzte az előadásokat. • Az, hogy mi is az adott kérdésben az általánosan elfogadott álláspont, általában a szakvéleményekben került megállapításra: a gyakorlatban a bírák sokszor kerültek olyan helyzetbe, hogy egy számukra ismeretlen helyi jogot kellett alkalmazniuk. Ennek során helybéli szakértő jogtudósok segítségét kérték ki szakvélemények formájában, de ezek is a communis opiniora támaszkodtak, egyrészt azért, hogy a bírót, megbízójukat megóvják a felelősségre vonástól, másrészt azért, mert maguk a szakértők is a szigorú szindikátusi eljárás alá vonhatók voltak.
• •
Ugyanakkor az oktatásban, a tudomány területén a communis opinio megfelelő, meggyőző érvekkel megdönthető, cáfolható volt. Ezzel szemben a gyakorlatban egy új felfogás csak lassan került elfogadásra, abban az esetben, ha a szakértői vélemények a felfogást a magukévá tették.
communis opinio (2) • A jogtanárok szakértő tevékenysége oktató munkájukat is megtermékenyítette, hiszen a professzorok szembesültek a gyakorlat problémáival és ez arra ösztönözte őket, hogy előadásaikban elmélyülten foglalkozzanak a gyakorlatban felmerült legfontosabb kérdésekkel. Ennek során a saját vélemény és a gyakorlatban képviselhető nézet között gyakran eltérés volt. • A statutumok partikularizmusával szemben a közös jog uralkodó tanainak ilyetén elterjedése hozzájárult a közös jog (ius commune) egységes fejlődéséhez is Itáliában (és Európában). • A kommentátorok hamarosan a communis opiniot a gyakorlat számára kötelezően követendőnek értelmezték: „a communis opinione non est recendendum in iudicando vel consulendo” Ezáltal a communis opiniot gyakorlatilag kötelező erővel ruházták fel.
communis opinio (3) • Ezzel a gyakorlat számára a communis opinio a XV. századra olyan meg nem cáfolt jogi bizonysággá vált, melynek figyelmen kívül hagyása szükségszerűen marasztaláshoz vezetett a szindikátusi eljárásban. Csak igen meggyőző érvekkel vehette rá a szakvélemény készítője az adott ügy bíráját, hogy a communis opinioval ellenkező döntést hozzon. • Véleményeltérések esetén a bíró és a szakértő a magis communis opiniot kellett kövesse, és ezzel kapcsolatban több tanár és szakértő hangsúlyozta, hogy a véleményeket nem számolni, hanem súlyozni kell. Ilyen esetekben a gyakorlatnak még inkább szüksége volt a tudományos igénnyel megfogalmazott szakvéleményekre. • A XV-XVI. századi források több esetben a communis opinio szokásjogi erejéről szóltak. A communis opinio doctorum a joggyakorlatban való alkalmazás által szokásjogi elismerést nyert, amennyiben a szokásjogi jogképződés feltételei fennálltak, mindaddig amíg egy új communis opinio ki nem alakult, és a gyakorlatban elfogadást nem nyert. • Elfogadottá vált a felfogás, hogy a communis opinio mellett vélelem szól: kétség esetén a communis opinio által támogatott nézet „igazabb” (verior) és a bíráknak alapvetően követniük kell azt. Ha a bíró a communis opinio ellenére ítélkezett, a vélelem miatt bizonyítania kellett, hogy a communis opinio, amelytől ő eltért, nyilvánvalóan hibás.
