A 16. századi históriás ének hovatartozását illetően az, hogy alapvetően a szóbeliség vagy az írásbeliség műfaja-e, még mindig vita tárgyát képezi. A 19–20. század irodalmárai amellett érveltek, hogy átmeneti műfaj az orális és írásbeli költészet között, ám a modern irodalomtudomány önálló műfajként ismeri el, amelyben egymás mellett élnek olyan szövegek, amelyek a szóbeliség technikáját követik, de az egyéni költői műalkotás jegyei is meghatározzák felépítésüket.1 Verses technikájuk még az orális hagyományhoz igazodik,2 ami legszembetűnőbben az önrímek és toldalékrímek használatában mutatkozik meg, például a Szép históriás ének az Telamon királyról és az ő fiának, Diomedesnek szörnyű haláláról című mű alábbi versszakaiban: ‚,Ott az kis faluban gyakorlatossággal, Mint királynak szokás, minden mulatsággal, Azon fel-alá jár nagy gazdagsággal, Utána járókkal, az udvarló néppel.”3 (kiemelve a -gal rag általam) Ugyanígy az ismétlések, s ezen belül a formulák4 jelenléte egy szóbeli költészetet feltételez, s ehhez még hozzáadódik az is, hogy az archaizáló, népies jelleg a meghatározó: ,,Házasságra magát ő gondolta vala, Telamon királynak ha lenne halála, Késő házasságban ne lenne halála, Addig rá gondolna, míg lenne halála.” (RMKT/2; kiemelve ha lenne halála, ne lenne halála, míg lenne halála szerkezetek) Tehát a kor históriás énekeit formulák, formuláris sémák, trópusok szövik át, amelyek az orális költészet nélkülözhetetlen kellékei, ugyanakkor a széphistóriák nem orális, hanem alapvetően irodalmi szerzemények.5 Sőt precíz kidolgozottságuk, költői megmunkáltságuk azt mutatja, hogy tudatosan megszerkesztett kompozíciók, s nem szájhagyomány útján terjedtek. Ehhez még hozzáadódik az a tény is, hogy 1
Amedeo di FRANCESCO, A históriás ének mint formulaköltészet = A. F., Kölcsönhatás, újraírás, formula a magyar irodalomban, Bp., Universitas, 2005, 147–148. 2 VADAI István, História és fabula = Tinódi Sebestyén és a régi magyar verses epika, szerk. CSÖRSZ Rumen István, GÁBOR Csilla, Kolozsvár, Kriterion, 2008, 1–2. 3 Régi Magyar Költők Tára, IX, szerk. VARJAS Béla, Bp., Akadémiai, 1990, 526. A továbbiakban RMKTval jelölöm és az idézett versszakok sorszámát adom meg. 4 Amedeo Di FRANCESCO meghatározása alapján formula minden olyan ismétlés, mely több szövegben fordul elő és ismétlés az ugyanazon szövegen belül jelentkező lexikális ismétlések. 5 DI FRANCESCO, i. m., 152–154.
1
széphistóriáink már meglévő, külföldi művek szabad fordításai. Szerzőik mindig hivatkoznak forrásukra, például a a mesés történetet elmondó Árgirus históriájáról is azt írja Gergei Albert, hogy olasz krónikákból fordította; tehát tekinthetjük a forrás fordításának is.6 A históriás éneket mindaddig a középkori verses epika szóbeli műfajának tekinthetjük, míg a 16. században a deákok el nem kezdik lejegyezni azokat. Vadai Isván szerint így válik a históriás ének a deákos, írásbeli műveltség műfajává, mivel a kivonatoló aprólékos, forráskövető módszer a deák irodalom sajátos tulajdonsága;7 ez egy újabb érv arra vonatkozóan, hogy noha a reneszánsz históriás ének a középkori orális költészetből nőtte ki magát, időközben (a lejegyzés, átírás folyamatában) írásbeli műfajjá fejlődik. A históriás énekek három toposztípus (téma) alapján osztályozhatók.8 Így beszélhetünk történeti históriás énekről, amely a történeti anyag kifejezésére szolgál, s ennek a műfajnak a legjelesebb képviselője a magyar irodalomban Tinódi Lantos Sebestyén. A második típus a széphistória, amely a maga rendjén novellisztikus és szerelmi témát dolgoz fel. A harmadik pedig biblikus, vallásos témát épít be szerkezetébe, s így ez a vallásos história. Ám ez az elkülönítés csak a 20. században válik elfogadottá Varjas Béla osztályozása révén, mivel a 16. században minden olyan históriát, melyet el akartak olvastatni, témájától függetlenül ,,szép”-nek neveztek, és a ,,lött dolog” jelentésű história szó elé illesztettek A „szép” tehát akkoriban nem műfajmeghatározó elemként élt, hanem csupán egyszerű jelzőszerepet töltött be.9 A következőkben a széphistória műfaji sajátosságait fogom részletesen tárgyalni. Tehát a széphistória a reneszánsz kori verses epika azon részének a jelölője, amely valamilyen regényes ill. szerelmes témát dolgoz fel,10 s ennek megfelelő tárgyú történetet mesél el. A regényes széphistóriák a történeti tárgyú históriákkal ellentétben fiktív elemeket is megengednek, a res gesta és res ficta tengelye mentén a fabula vagyis a
6
VADAI István, Kolozsvárott kötetet komponálni = Tinódi Sebestyén és a régi magyar verses epika, szerk. CSÖRSZ Rumen István, GÁBOR Csilla, 54. (sajtó alatt, az oldalszámozás a kézirat lapszámozását követi) 7 VADAI, História és fabula..., i. m., 4–5. 8 VARJAS Béla, A magyar reneszánsz irodalom társadalmi gyökerei, Bp., Akadémiai, 1982, 126. 9 G. CZINTOS Emese, A szerelem retorikája: a levélműfaj alakváltozatai az Eurialus és Lucretiában = A történetmondás rétegei a kora újkorban, szerk. GÁBOR Csilla, Kolozsvár, 2005, 141. 10 G. CZINTOS, i. m., 141–142 .
2
fikció irányába haladnak,11 de mindvégig próbálják megőrizni a hitelesség látszatát, hogy példázatként értelmezhesse a mindennapi olvasó. Noha a szerzők írott forrásra hivatkoznak, a novellisztikus eseménysor inkább kitalált, mint valóban megtörtént, így a mesés keret révén közel állnak a fikcióhoz. Például az Eurialusnak és Lucretiának szép históriája megtörtént eseményt dolgoz fel: Zsigmond császár udvarmesterének egy sienai nemesasszonnyal szőtt viszonyát.12 A széphistóriák írói s egyben fordítói a humanista hagyomány jegyében antik forrásokra s ezek követésére ,,szánják rá” magukat.13 Ez magyarázza azt a tényt is, hogy miért szövi át annyi görög ill. római mitologikus alak, főként istenség neve a széphistóriák verseit. Ám a történetek hozzárendelődnek egy adott, már létező versformához, s így válnak aktuálissá a kor olvasói ill. közönsége számára. A széphistória megjelenéséig a középkori magyar irodalomban hiányzott az udvariarisztokratikus regiszter, így a műfajok is, melyek ennek jegyében íródtak. Ezt az űrt igyekszik betölteni a széphistória,14 mely történelmi-társadalmi kontextusba helyezve jelzi egy új fajta műveltség, kultúra megjelenését, és az elit, mindenféle szempontból igényes –mind a társalgás, mind az etikett szintjén– arisztokrácia kialakulását. Így válik kettős jellegűvé a széphistória, nemcsak gyönyörködtet, de egyben tanít is, úgy, hogy összefonódik benne az irodalmi fikció és az exemplum – példázat –, amely erkölcsi igazságot jelenít meg. A verses epika – históriás ének – a kor reneszánsz témáiban költői elbeszéléssé érik. Már nemcsak puszta eseménysor elbeszéléséből áll egy-egy előadás, hanem kiemelkedő szerepet kap az emberi érzelmek, indulatok érzékletes megjelenítése. Így válnak hatásosabbá ezek az énekek.15 A középkori lovageszmény tovább hat a reneszánsz kultúrában, és ennek tulajdonítható, hogy a széphistóriák uralkodó témája a szerelem lesz. A kor irodalmának tematikájában ezzel egyidőben fellelhető az égi és földi szerelem egymás mellett élése,
11
VADAI, Kolozsvárott kötetet..., i. m., 53–54. A magyar irodalom története, I, szerk. KLANICZAY Tibor, Bp., Akadémiai, 1964, 443– 444. 13 G. CZINTOS, i. m., 142–143. 14 G. CZINTOS, i. m., 143–144 . 15 KLANICZAY (szerk.), i. m., 516–517. 12
3
mivel már nem zárja ki a platoni szerelem a testi szerelmet.16 Annak köszönhetően, hogy a szerelmi tematika uralkodó szerephez jut az irodalomban, ideálissá válik a korszak prédikátorai számára, hogy az Istennek tetsző szerelem és házasság kérdéseit feszegesse, s beépítse moralizáló, erkölcsi tanításaiba. Kidolgozzák az Istennek tetsző házasság tanítását, de ezzel egyidőben olyan humanista gondolatok kifejezésére is alkalmassá válik a szerelem, mint az igazi nemesség, vagy a női egyenjogúság (a házasságban) gondolata, s a feudális érdekházasságok bírálata.17 A következőkben Ludányi Mária felosztását követem, amely az ábrázolt szerelemkép alapján rendszerezi a 16. század széphistóriáit. Az első típusban a szerelem úgy jelenik meg mint téma; születésének, virágzásának majd tragikus végének irodalmi ábrázolására törekszik a szerző. Itt heterogén szerelem-kép jelenik meg, mivel úgy fogja fel az író azt, mely egyszerre pusztító s gyönyörködtető is. Ebbe a csoportba tartozik Eurialus és Lucrétia szép históriája, melyben a szerelem bűnbe taszító képe jelenik meg, valamint a História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról című tündérmese. Az utóbbi nélkülöz minden moralizálást, erkölcsi tanulságot, s a mű értelmezői a tündérleány alakját és Árgirus bolyongásának próbatételeit a lovagi epika történetével hozzák kapcsolatba. A második típusú széphistóriában a szerelem az Istennek tetsző házassság szemszögéből jelenik meg. Itt már a házasság kérdése kerül előtérbe, tanító célzattal fogalmazódik meg. E típus képviselője a Szép históriás ének az Telamon királyról és az ő fiának, Diomedesnek szörnyű haláláról című széphistória, mely a legdidaktikusabb szemléletű,
s azt hangsúlyozza, hogy Isten előtt minden ember
egyenlő, mivel Krisztus egyformán váltotta meg
a szegényeket s gazdagokat. A
harmadik osztályba a filozofisztikus alapokon nyugvó, Istennek tetsző szerelem és házasság ábrázolásását bemutató história tartozik.18 (Az utóbbi típussal tartalmi és terjedelmi okok miatt nem foglalkozom) Eurialus és Lucretia szép históriája című mű tehát az első csoportba illeszkedik be. A széphistória szerzősége kérdéses, a mű kolofonja alapján Pataki Névtelennek tulajdonítják, de művészi megszerkesztettségéből kiindulva Balassi Bálintot is 16
LUDÁNYI Mária, A szerelem-kép alakulása a XVI. századvégi és a XVII. század eleji magyar irodalomban, ItK, 83(1979), 359–361. 17 KLANICZAY (szerk.), i. m., 526–527. 18 LUDÁNYI, i. m., 363–364.
4
feltételezik írójának. Az biztos, hogy a história fordítás, Aeneas Sylvius Piccolomini De duobus Eurialo et Lucretia se amantibus 15. századi novellájának a hű fordítása.19 Ahogy a cím is mutatja, a mű egy szerelmespár történetét regéli el: Lucretia, Menelaus felesége, szerelmes lesz Eurialusba, az ifjú lovagba, majd hosszú levelezés után bevallja érzéseit, végül pedig kijátszva férjét, ki folyton-folyvást őrizteti, sikerül találkoznia Eurialusszal, s kettesben maradni vele. Ám nem marad minden ilyen rózsás, Eurialusnak el kell mennie, s ebbe Lucretia belebetegszik, majd szerelmi bánatába belehal. Az alapszövegből valamint B.Kis Attila – Szilasi László alábbi állításából kiindulva: ,,A mű szerelem- és nőmítoszok laza szövevénye, az egyes megszólalások különálló szigeteket alkotnak. A narrátornak nem is célja összegyúrni őket vagy önálló szerelemmítoszt alakítani”20 megállapítható, hogy a művet olyan mitologikus vonatkozások fonják át, melyek szerelmi történetekhez kapcsolódnak. De miért folyamodik a széphistória szerzője a mitologikus képekhez ill. utalásokhoz? Elsősorban azért, mert mint reneszánsz ill. humanista szellemmel átitatott költő, a mintakövetést tartja szeme előtt, vagyis az imitációt. Nem állhatja meg, hogy ne merítsen ihletet az ókori görög ill. római szerzők műveiből, s főként Homérosz Íliászában talál fogodzóra, valmint a görög mitológiában és mítoszokban. Ezeket a képeket szerzői szándékának alárendelve kezeli, s arra szolgálnak, hogy a mű eszmei mondanivalóját minél jobban kiemeljék illetve alátámasszák. A széphistóriát ötletesen mitológiai előképekkel indítja: ,,Parisnak öröme Priamus királynak birodalmát elveszté, Troiát eltöreté, Hectort levágatá, királyt is megöleté, Ilion országának minden tartományit ellenség kézben ejté. Egy pogány asszony is Sámsonnak elméjét oly igen megvakítá, Az ő mondhatatlan erejét elvévé s szemét kitolattatá, Őmagát is végre pogányokkal össze az föld alá borítá. Szent Dávidnak fia, bölcs Salamon király Istennél kedves vala, De fáraó király leánya szerelme miatt bálványt imáda, Mindenféle renden az vak szerelemnek vagyon ilyen hatalma.” (RMKT, I/2–4)
19 20
G. CZINTOS, i. m., 144–145. Idézi G. CZINTOS, i. m., 146.
5
Először a trójai mondakört idézi fel azzal, hogy Párisz, Priámosz és Hektor, már legendássá vált személyek neveit építi be a versszakba. Sőt megjelenik Trója s Ilion neve is, ami alapján már felidézhető a teljes történet: Párisz, Trója hercege elcsábítja a szépséges Helénát, a spártai király, Menelaosz, feleségét; emiatt Menelaosz a görög fejedelmekkel s testvérével, Agamemnonnal, Trója ellen indul, párviadalban legyőzi Páriszt, majd sikerül csellel bevennie Tróját. Priámoszt, Trója királyát Zeusz oltáránál megölik a görögök, de azelőtt legkiválóbb fia, Hektor is elesik az Akhilleusszal vívott harcban. Heléna neve nem jelenik meg szó szerint még a versszakban, hanem egy birtokos jelzős szószerkezetből (,,Parisnak öröme”) következtethetjük ki, hogy kiről is van szó. Kitűnik, hogy a szerző határozottan Helénát okolja a város megsemmisüléséért, Heléna jelképezi a hűtlenséget s bujaságot, aki miatt a teljes Trója elpusztult. A következő két versszak érdekessége az, hogy az író nem görög mitologikus alakok, hanem bibliai személyek történetére hivatkozik. Ezzel a nagyobb hitelesség látszatát akarja kelteni, mivel mind Sámson, mind Salamon király neve az akkori közönség előtt nagyobb tekintéllyel bírt, mint ,,holmi” görög mondabeli személyek nevei. A nagyerejű Sámson, elvakítva Delilah, egy pogány asszony szépségétől, elárulja, hogy erejének kútfeje a haja, aki kijátszva őt levágja Sámson fürtjeit; Sámson ekkor elveszti erejét, majd megvakítják, börtönbe kerül, végül pedig önnön s a pogányok halálát okozza. A bölcs, istenfélő Salamon királyt szintén egy pogány nő, az egyiptomi fáraó leánya, téríti le az Istennek tetsző útról, ki miatt a zsidó nép bálványimádásba merül. A nő alakja úgy jelenik meg, mint minden gonoszság kútfeje, aki a férfit elcsábítva városok pusztulását, emberek halálát okozza. Így válnak a bibliai, mitológiai utalások exemplumjellegűvé, példázatértékűvé, s egyben szerepük az, hogy előrevetítsék a történet tragikus kimenetelét. Tehát nemcsak exemplumok, hanem anticipáló jellegűek is. A trójai mondakörre, a faló történetére való rájátszást az is bizonyítja, hogy Lucretia férjének neve Menelaus, aki megfelel Homérosz eposzában Meneláosznak, az elcsábított Heléna férjének. Ez alapján Lucretia lehet Heléna hasonmása, aki egyben jelképezi a szerelem szépségét s bűnbe taszító képét. Ebből kifolyólag dualisztikus szerelemkép jellemzi a széphistóriát, egyrészt hangsúlyozódik a szerelem, mint érzés nemes volta, másrészt pedig a szerelem, mint a házasságtörést kiváltó s egyben tragédiát okozó buja
6
szenvedély értelmezése is kitűnik. A továbbiakban még hangsúlyosabb lesz Párisz és Heléna szerelmének azonosítása a ,,paráznasággal” vagyis a bujasággal. Ám más szemszögből nézve kettejük szerelme tekinthető az istenek játékának is. A hősök Cupido foglyai, az ő hatalmában vergődnek, és a szerelem kényszeríti kettejüket méltatlan helyzetbe.21 A szerelem áldozataiként akaratuk nem érvényesül, játszadoznak velük érzelmeik, olyanok, mintha bábuk lennének az érzések vagyis az istenek kezében. Az alábbi széphistóriában fellelhetők az udvari szerelemideológia toposzai is, mivel az amour courtois retorikája összefonódik a levélműfajjal,22 és a megtörtént esemény antikvizáló keretbe helyeződik az ovidiusi heroidák (fiktív verses levelek) mintájára, így nagy helyet foglal el a széphistóriában a szerelmesek levelezése.23 A második rész nyolc levelet tartalmaz, melyek szerepe elsősorban Lucretia elcsábítása. Társadalmi konvenciók szerint leveleznek: a férfinak kell kezdeményeznie, először el kell utasítania őt Lucretiának, s csak számos levél után tárhatja fel valódi érzéseit, vallhatja be rajongását. A mitológiai vonatkozások halmozottan szerepelnek kettejük szerelmes leveleiben. A hatodik levélben Lucretia Eurialus szerelme számára keres mitológiai ellenérveket,24 szeretőjük által megcsalt nők példáit vonultatva fel: ,,Mikoron az Iason Colchos szigetében az nagy sárkányt megölé, És az aranygyapjat az ő vén atyjához Görögországban vivé, Medeát megcsalá, kinek segítségét akkor dolgában kéré. Megöletett volna Cretában Theseus az nagy Minotaurustól, Hogyha Ariadne tanácsával meg nem szabadult volna attól, Kit egyedül hagya egy puszta szigetben, elhozván az atyjától. Igen megcsalaték Dido Aeneastól, az önnön vendégétől, Mikor béfogadá, úgymint futott embert, Troia veszedelméből Mind okot, mind fegyvert halálra talála az idegen embertől. Nemes személy, házas, gazdag asszony vagyok, jobb azért most énnékem Az te szerelmedet, ki nem állhatatos, szívemből el-kivetnem, Ne légyek Sapphónak, se Phillisnek társa,most még elkerülhetem.” (RMKT, II/50–52, 57)
21
LUDÁNYI, i. m., 362–363. G. CZINTOS, i. m., 156–158. 23 KLANICZAY (szerk.), i. m., 443. 24 G. CZINTOS, i. m., 153–154. 22
7
Médeia a szerelemféltés tragikus kitörésének a jelképe, aki a görög mondában önfeláldozóan Jászont az aranygyapjúhoz segíti, ám Jászon elhagyja őt a korinthoszi király leányáért, s ezért bosszúból megöli a királyt, annak leányát és Jászontól született gyerekét. Thészeusz megszabadítja Ariadné segítségével Athén városát a véráldozatot követelő Minotaurusztól, ám hűtlen lesz hozzá, mivel feleségül veszi az amazónok királynőjét, kitől fia születik, Hüppolitosz. A fenti történetek nem a trójai mondakörhöz kapcsolódnak, de funkciójukat tekintve ugyanaz a szerepük, mint Dido és Aeneas szerelmi történetének. Aeneas a trójai háború után Karthágóba menekül, Dido királynő fogadja be, aki beleszeret a hősbe. De Aeneas nem marad vele örökre, tovább hajózik, hogy új hazát alapítson; emiatt Dido öngyilkos lesz. Meglepő, hogy Lucretia Sappho nevét is említi, a görög költőnőét, aki kénytelen volt elhagyni hazáját a politikai viszályok miatt. Feltűnik az ovidiusi Átváltozásokból ismert szomorú sorsú királylány, Phillis alakja is, aki hiába várja jegyesét, s ezért öngyilkos lesz, ám az
istenek
mandulafává változtatják. Ezek a tragikus történetek anticipáló jellegűek, előrevetítik a széphistória végkimenetelét. A hetedik levélben Eurialus válaszol Lucretianak, s hogy arányos legyen a szerkezete az előbbihez, ő is mitológiai ellenérveket sorakoztat fel, de itt már olyan szerelmespárok nevei szerepelnek, ahol a nő csalta meg vagy csapta be szerelmét: ,,Priamusnak fiát Troilus herceget az Criseis megcsalá, Ifiú Deiphobust Paris után az szép Ilona elárulá, Az ördöngös Circe az ő szeretőit barmokká változtatá.” ( RMKT, II/72) A fent kiemelt mitologikus nevek szintén szerepelnek Odüsszeusz eposzában s a trójai mondakörhöz kapcsolódnak. Troilos herceget, Priámosz és Hékabé fiát, Akhilleusz öli meg Apollón szentélyében, és Briseis, ahelyett, hogy gyászolná őt, Akhilleusz szeretője lesz. Heléna (Szép Ilona néven is szerepel) pedig Párisz halála után, Deiphobosznak, a trójaiak fővezérének lesz felesége, akit Menelaosz csonkít és öl meg a város elestekor. Kirke személye már természetfeletti, ő a görög mitológia varázslónője, aki Kirke szigetén a trójai háborúból hazatérő katonákat, Odüsszeusz bajtársait, változtatja disznókká. Az alábbi példák, exemplumok, funkciója a meggyőzés, a minél nagyobb ráhatás elérése; Lucretia levelében, a mitologikus vonatkozások keretében, kitűnik, hogy a 8
férfihoz képest a nő sokkal kiszolgáltatott helyzetben van, mivel a társadalmi helyzetéből kifolyólag a férj (férfi) alárendeltje, vagyis feltétlen hűséggel s engedelmességgel tartozik iránta. Ugyanakkor Eurialus célja, a mitológiai ellenpéldák fényében célja, hogy meggyőzze Lucretiát arról, hogy egy férfi számára is ugyanolyan rizikós ,,belegázolni” egy szerelmi kapcsolatba, mint a nőnek; a férfi is veszíthet, őt is megcsalhatják vagy kijátszhatják. Ám a következő szakaszban olyan szerelmespárok neveit is idézi, akiknek kapcsolata őszinte és csalódásmentes volt: ,,Illik, hogy azokról példát vegyünk, azkik meg nem csalatkoztanak, Mint Antoniussal az szép Cleopatra, végig megmaradtanak, Nem szükség, hogy többen azok közül mostan előszámláltassanak.” (RMKT, II/74) Antonius és Kleopátra kapcsolata az ,,utolsó csepp vérig” kitartó szerelmet jelképezi. Antonius olyannyira szereti Kleopátrát, hogy mikor az halálhírét hallja, kétségbeesésében kardjába dől, majd amikor megtudja, hogy Kleopátra nem halt meg, súlyos sebével szerelméhez viteti magát, s karjai közt hunyja le örökre szemét. A negyedik részben újabb mitologikus vonatkozások színesítik az elbeszélést: ,,Ura mind öccsével nem különben őrzik mindenkor Lucretiát, Mint az erős sárkány Colchos szigetében őrzé az arany gyapjat, És az háromfejű Cerberus szüntelen őrzi pokol kapuját.” (RMKT, IV/52) A szerző itt kifejtett hasonlatba építi be a görög mitológia alakjainak nevét, mely költői eljárás arra szolgál, hogy minél jobban érzékeltesse az olvasóval azt az elszántságot, ahogy a házasságtörésre gyanakvó férj őrizteti feleségét. Az első mitológiai utalás kapcsolódik egy előbbihez, újból Jászon és Médeia tragikus története idéződik fel, de itt már nem exemplumjellegű, hanem stilisztikai-poétikai funkciót tölt be az által, hogy a természetfeletti lény – a sárkány – alakja jelenik meg. A Kerberus neve jelentése mélység démona, amely háromfejű kutyaként szintén természetfeletti s csak Hádesznek sikerül megszelídíteni. A szerző költői leleményességét és mitológiai jártasságát legjobban azok a vonatkozások hangsúlyozzák, amelyek Eurialus és Lucretia szerelmi jelenetéhez kapcsolódnak:
9
,,Ezeket megmondván az ágyra mindketten ők együtt indulának Holott egész éjjel, úgy mint két szeretők, egymással mulatának, Mint a Troja béli hajókban Parissal Ilona, vigadának. Marsnak és Venusnak nem volt ilyen kedves ágyok – egymásnak mondják, Szép ékes beszéddel mondja Lucretia ifjú Eurialusnak: „Te vagy Ganymedes, te vagy Hyppolitus nékem, Lucretiának.” Eurialus mondja: „Nem volt Polixena bizonnyal szebb náladnál, Előttem volna is, inkább szeretnélek bizony téged Venusnál, Noha szépségéről nagy sok dicsérete vagyon az poétáknál.” Néha szép orcáját, néha szép szemeit igen dicséri vala, Néha fejér testét, hol nem látta volna, ő tekintéli vala. „Bizony szebbnek látom, hogynemmint én véltem – magában mondja vala. – Ilyennek látta volt Actaeon Dianát kútfőn az feredésben, Semmi tag itt nincsen, kit nem dicsérhetnék ez asszonynak testében, Mi lehet szebb, fejérb ennél ez asszonynál földnek kerekségében?” (RMKT, IV/129–133) A mitologikus nevek nagyrésze itt is a trójai mondakört idézi, mint Párisz, Ilona, Ganümédész, Polixéna. Továbbá fellelhető Mars –a római mitológia hadistene25–, valamint Vénusz –a szerelem, szépség s szexuális gyönyör istennője26–
neve, akik
szerelme mesébe illő. Lucretia Eurialust a szépséges, sőt elbűvölő Ganymedesszel és Hüppolitosszal azonosítja. Ganümédész a Trója nevét adó Trósz király gyönyörű gyermeke, kinek szépségét Zeusz megpillantva, beleszeret, sas képében leszáll hozzá, majd felviszi az Olümposzra; Hüppolitosz pedig Thészeusz fia, akinek szépségébe Phaedra, mostohaanyja, szeret bele, de Hüppolitosz visszautasítja, mire Phaedra bevádolja Thészeusznál, aki megátkozza őt. Érdekes, hogy a második rész 51. versszakában
fellelhető Thészeusz története s itt pedig megemlítődik fia neve,
Hüppolitosz. Ezzel a szerző azt bizonyítja, hogy noha a mitologikus történetek olvashatók önálló elbeszélésekként is, mégis egy teljes egész részei, mivel ok-okozati összefüggés van a történetek között. A szerelmespár dialógusa tovább folytatódik, s Lucretia dicséretére Eurialus ,,válaszol”, amikor ugyanis azt mondja kedvesének, hogy szépsége fölülmúlja még
25 26
A görög mitológiában Árész felel meg Marsnak Vénusznak Aphrodité feleltethető meg a görög mitológiában
10
Vénuszét is, valamint Polixénáét, Priámosz lányáét, aki még Akhilleuszt is megbabonázta. Eurialus annyira átéli a helyzet tilalmasságát, hogy helyzetét Acteonnal azonosítja, aki megleste a nimfák körében fürdöző Dianát, a vadászat istennőjét. A részlet mitológiai utalásai precíz kidolgozottságukról tanúskodnak, noha a helyzet egy spontán dialógus/párbeszéd a szerelmespár között. Ez az eljárás keretében arra derül fény, hogy a 16. században követelmény/elvárás az ,,átlagos” reneszánsz műveltségű embertől, hogy megfelelő mitológiai tudással rendekezzen, olyannyira, hogy
a
mindennapi társalgás szintjén is szabadon használja azokat. A széphistória ugyancsak mitológiai vonatkozások révén válik keretessé. A szöveg szerzője az utolsó részben újból felvonultatja azokat a példákat vagyis exemplumokat, amelyek a mű elején is szerepelnek, és ugyancsak a trójai mondakörhöz kapcsolódnak: ,,Az Protesilaus mikor görögökkel ment vala Troia alá, Felesége látván, szép Laodamia ottan földre borula, Vér hirtelen való bánat miatt az ő orcájában nem vala. Mikoron megérté, hadban először is hogy ura meghalt volna, Igen megbúsula és megkeseredék, Parist átkozza vala, Nem sok idő múlván keserűségében halála történt vala. Phoeniciabéli Dido Aeneastól mikoron elhagyaték, Az ő nagy szerelme felgerjedt lelkében soha meg nem nyughaték, Az önnön kezével, Aeneas tőrivel szíve általvereték.” (RMKT, V/49–51) Ám egyben eredeti is, mivel Proteszilaosz történetét is versbe szedi. Proteszilaosz meghal a trójai háborúban, de Laodaméia visszaszerzi férjét három órára az istenektől, majd az idő lejárta után öngyilkos lesz. Dido tragikus sorsára újból emlékezik, aki szintén öngyilkosságot követ el, miután férje elhagyja. Ezekkel a mitologikus képekkel Lucretia tragikus sorsa hangsúlyozódik valamint az, hogy mennyire vak és pusztító erejű lehet a szerelem. Összességében a széphistória mitológiai utalásai sokrétűek, mivel nemcsak a trójai mondakörhöz kapcsolódnak, hanem más történeteket is felidéznek, ahol a be nem teljesült szerelem csalódáshoz, vagy öngyilkossághoz is vezethet. Funkciójukat tekintve szintén összetettek a görög mitológiai vonatkozások. Egyrészt a didaktikai szerep válik hangsúlyozottá a beépített képek exemplumjellege révén, másrészt a stilisztikai-poétikai
11
funkcióval rendelkeznek, vagyis nemcsak tanítanak, s megjósolják a tragikumot, hanem gyönyörködtetnek is, kiszínesítik a történetet. Így valóságos esztétikai élmény olvasni a széphistóriát. A magyar reneszánsz irodalomban tovább él Eurialus és Lucretia története. Enyedi György Historia elegantissima című széphistóriájának, annak 84. versszakában megjelenik Lucretia neve: ,,Engedé Cupido Tarquiniusnak Hogy vigadna a szép Lucretianak, De másfelől színével országának, Rátámada, veté megbúdosásnak.”27 A szövegkontextust szem előtt tartva, vagyis az, hogy a fent idézett versszakot mitológiai utalások előzik valamint követik – Dido és Aeneas, Briseis és Akhilleusz története stb. – az válik nyilvánvalóvá, hogy a szerző kettejük tragikus történetét exemplumnak szánja, vagyis olyan funkciót tölt be, mint az eredeti széphistóriában a mitologikus vonatkozások. Így lesz a maga rendjén a történet példázat. Ebből kiindulva feltételezhetjük, hogy a korszak művei között dialogikus viszony áll fenn, mivel a szerzők kölcsönösen merítenek egymás írásaiból. Gergei Albert História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról című műve abban különleges az előbbi széphistóriához viszonyítva, hogy mind a mesei, mind a görög mitologikus elemek fellelhetők benne, sőt egymásba szövődnek. A magyar széphistóriának olasz a forrása, de az olasz mű eredete mindmáig ismeretlen. Feltehetőleg az olasz variánsnak egy görög szöveg az előzménye, amely Velencén keresztül juthatott el olasz földre.28 Ezt a tényt a magyar széphistória névalakjaiból lehet kikövetkeztetni, mivel a széphistória szereplőinek görög a neve s egyben mitikus jellegűek. Jóllehet görög nevet viselnek a szereplők, de ezek nem humanisztikusak, hanem genuin görög nevek,29 mint Akléton, Medéna, Argürosz. A felsorolt személynevekben a babonás, szakrális jelleg mutatkozik meg, de egyben azt, aki jártas a görög mitológiában, alvilági istenekre is emlékeztetik.
27
ENYEDI György Historia elegantissima, kiad., jegyz. KÁLDOS János, Bp., Balassi, 1994, 62. KLANICZAY (szerk.), i. m., 531–532. 29 KARDOS Tibor, Az Árgirus-széphistória, Bp., Akadémiai, 1967, 101–102. 28
12
A főszereplők nevei közül, a Medéna név Meduza mitológiai személyhez kötődik, amely többrétű jelentéssel bír. Egyszerre jelent uralkodó asszonyt, királynőt, valamint kígyókkal övezett istennőt, de egyben jelképezheti a tűz/villám istennőjét is. Az Akléton név Hádeszt, az Alvilág királyát idézi fel, de jelentheti azt is, hogy ,,Meg-nem nevezett”. Az Árgirus név lehet az Argürosz, középkori görög szó latinosítása, amely ezüstöst jelent. Mivel az ezüst a holdat kíséri a görög mitológiában, a név szemantikája lehet Holddal kapcsolatos. Az Argürosz név előfordul egy olyan mesében is, mely tematikailag is érintkezik a széphistóriával, s ez a Libisztrosz története, mely bizánci mese. A ,,Tündérek Királya”, női hős a széphistóriában, nincs görög megfelelője, ám az imént említett bizánci regényben a királyné neve Rhodamné úrnő. Érdemes még azt is tudni, hogy az olasz és magyar széphistóriákban ill. mesékben görög nimfák alakjai formálódtak át tündérekké.30 A mellékszereplők közül Filarinus neve Arával áll kapcsolatban, aki az isteni végzet s a bosszúállás megtestesítője. Az aranyhajú, almafát ültető királynő alakja pedig a rhamnuszi sorsistennőt idézi fel az olvasóban vagy a hattyúalakot öltő Nemesziszt. Az epizódszereplők sorában a Kertész alakja ambivalens jellegű, mivel tekinthető Akletón király megkettőzésének is, de egyben Khároszra is utalhat, az alvilág kertészére. A Vénasszony a maga rendjén lehet Medéna hasonmása, mivel mindketten szembenállnak a tündérlánnyal; ő hajtja végre a rítuscselekményt is azzal, hogy levágja a lány haját, mely házasságkötést jelent. A Nagy Ember a görög mitológiában a Küklopszokra emlékeztet, az egyszemű óriásokra, míg a Sánta Ember lehet Héphaisztosz hasonmása, mivel a görög mítoszok
eredetileg
farkasalakot
tulajdonítanak
neki.
Az
Ördögfiak
lehetnek
Héphaisztosz – kovács – unokái, vagy Hermész, aki négy varázseszközzel rendelkezik: Hádesz-sisak, szárnyas saru, palást, sorsvarázspálca.31 Nemcsak a nevek, hanem az alaphelyzet is mitikus jellegű. De azt már nehezen lehet eldönteni, hogy a szerző görög mítoszokból vagy népmesei elemekből ,,táplálkozik”. Az aranyalmák eltűnése tipikus népmesei cselekménybonyolító fogás, mely kiváltja a történetet. Ám a ,,kiráy kertje” elem már nem ilyen egyértelmű. Egyrészt jelölheti az ország kertjét is, mely népmesei forrást feltételez, de emellett a Hesperidák, görög
30 31
KARDOS, i. m., 101–106. KARDOS, i. m., 106–115.
13
múzsák vagy nimfák, varázslatos kertje is lehet, ami a görög mitológiához közelíti a történetet. Az almafa alatti jelenet, a tündérleány találkozása Árgirussal, mitikusan sorsszerű, mivel állatalakban jelenik meg a leány. Abból kiindulva, hogy Zeusznak a legősibb mítosz hattyúalakot tulajdonít, mellyel Nemesziszt vette üldözőbe,32 feltételezhetjük, hogy Gergei ezt az elemet nem népmeséből vette át, hanem görög mítoszokból. Az aranyalmafa motívum eredete szintén ambivalenciája révén válik kérdésessé. Egyrészt lehet az egyiptomi sorsfa, Világfa szimbóluma, ahol az istenek laknak, de a halottak is odatartanak,33 másrészt ősi magyar hiedelemvilág alapján, lehet az összekötő elem a túlvilág és a földi világ között. Az már jellegzetesen mesei szerkezetre utal, hogy az események legtöbbször háromszor ismétlődnek: a királyfi az aranyalmafa háromszor való őrzésekor találkozik a tündérleánnyal, háromszor kell fölkeresnie őt a tündérkertben, a szolgálók háromszor jelentik Árgirus megérkeztét úrnőjüknek. A részletekben is sok mesei elem van, mint például az álnok vénasszony kivégzésének módja: lófarkon való hurcolása majd négybevágása.34 A mesei elemek összessége járul még ahhoz is, hogy az irodalmárok tündérmeseként is értelmezik. Gergei különös pontossággal görög és római istenek, mitologikus alakok neveit is beiktatja a széphistóriába. Az első részben a tündérleány leírásában folyamodik mitologikus vonatkozásokhoz: ,,Juno, Pallas, Venus, Dido és Minerva Ezzel nem ér vala nimpháknak sokasága, Sem a szép sibillák, sem éneklő músák: Ékes tekinteti mert mind felülmúlja.” (RMKT, I/49) A széphistória írója abból a célból, hogy kiemelje a tündérleány felmérhetetlen gyönyörűségét, varázslatosságát valamint titokzatosságát, olyan istenasszonyok neveit szerepelteti tömbösítve a leírásában, mint Júnó, aki római istennő s a házasélet meg a házi béke hordozója vagy Vénusz, aki a szerelem és szépség megtestesítője. Emellett a Múzsák, a költészet, a zene, a tánc istennőinek külalakja sem versenyezhet a tündérével. Noha Minerva és Pallasz ugyanazt az istennőt jelöli, vagyis a béke őrét, a győzelemre 32
KARDOS, i. m., 126–129. KARDOS, i. m., 134–135. 34 KLANICZAY (szerk.), i. m., 530–531. 33
14
segítő értelem istennőjét valamint a tudomány, művészet védnökét, mégis mindkét személynevet Gergei ugyanabba a felsorolásba helyezi. Az istennők szépségét fölülmúlja a tündérleány alakja, de nemcsak az isteni lényekét, hanem a Szibillákét is, akik Apollón papnői s egyben titokzatos jósnők is. Tudva, hogy mit jelentenek a mitologikus nevek, megállapítható, hogy a szerző nemcsak a szépségét emeli ki a tündérnek, hanem egyben sokoldalú egyéniségét is. Személyiségvonásaira lehet következtetni, hogy békés, türelmes természetű, érzéki, értelmes, művészi lélek stb. Egyszóval tökéletes, mely tökéletesség az istenekét is meghaladja. Ugyancsak mitologikus képek indítják a széphistória harmadik részét: ,,Drága szép ékes kert ott a várban vala, Szép ékea folyóvíz ott a kertben foly vala, Fénylik az közepin a Venus temploma, Szép aranyból csinált Belona oltára. Sűrű szép virágok, árnyékos fák között Az Ammon istennek kedves szép éneket Hangos szóval monda Venusnak serege, Mint angyali szép szó hallatik zengése. Ebben szép Árgirust egyedül bévivé, Mint a szép Diána, úgy mégyen előtte, Virágos fák alatt vannak leülésbe, Holott szép Árgirus gyakran dől ölébe.” (RMKT, III/3–5) Az első idézett versszak mitologikus képei szentélyeket elevenítenek fel: Vénusz temploma és Bellóna, a rómaiak hadistennőjének az oltára, melyek a legértékesebb földi kincsekből készültek. A második szakaszban a ,,Vénusnak serege” metafora a tündérek kórusára vonatkozik, akik Ammon, az egyiptomi főisten dicséretét zengik. A tündérkert tökéletességének s teljességének a fokozása abban áll, hogy a szerző különböző népek isteneit iktatja be a verssorok közé, római, görög és még egyiptomi istenekét is, akik a mítoszokban egymás közt viszálykodnak, de itt mégis békésen megférnek egymás mellett. Ezzel megteremti az istenek ,,konglomerátumát” és eléri, hogy tökéletes összhangban legyenek a képek az ábrázolt világgal. Ezen túlmenően a tündérleányt, annak lépteit a vadászat és szülés tiszta erkölcsű istennőjéhez hasonlítja, aki bevezeti a főhőst az abszolút tökéletesség, a szeretet és jóság világába.
15
Eurialus és Lucrétia szép históriája című mű mitologikus képeivel ellentétben, itt csupán stilisztikai-poétikai funkcióval rendelkeznek, mivel érzékletes leírásokban szerepelteti azokat. Tehát a két széphistória tematikai érintkezésének ellenére, az Árgirus história mitologikus vonatkozásai nem exemplumok, nem példázatok, hiányzik a didaktikus szemléletmód, mivel a végkifejletben beteljesedik a királyfi és tündérleány szerelme. A Szép históriás ének az Telamon királyról és az ő fiának, Diomedesnek szörnyű haláláról című mű a második típusú széphistóriák csoportjába tartozik, amely a szerelmet az Istennek tetsző házasság szempontjából ábrázolja.35 A szöveg szerzője ismeretlen, ám sikerül neki egy ötletes verses moralizáló történetet megírnia: a görög Telamon király fiának, Diomedesnek tragikus szerelmét énekli meg. Noha a história helyszíne Antiókhiában, vagyis Görögországban lokalizált, mégsem mitologikus történetet dolgoz fel. A szöveg nem teljesíti be azt az elvárást, melyet a cím kelt az olvasóban, mivel azt hinnénk, hogy tele van a görög mitológia nagy neveivel, istenek s istennők tetteivel, de kiderül, hogy a széphistóriát keresztény szellemiség hatja át. Kevés konkrét mitológiai utalás van a széphistóriában, csupán egy versszaknyi: ,,Az Menelaomnak vannak szép leányi, Agamemnonnak is igen szép leányi, Polus hercegnek is igen szép leányi, És az Peleusnak igen szép leányi.” (RMKT, 16) A mitologikus-történelmi személyek ez esetben is a trójai mondakört idézik. Menelaosz testvére Agamemnon, aki a görögök fővezére a trójai háborúban; feltűnő, hogy Péleusz – Akhilleuszt nemzi – a mitológia alapján Telamon testvére, kivel együtt öli meg féltestvérét. Az idézett versszak része Telamon király feddő beszédének, amikor fiát akarja meggyőzni arról, hogy ne a szegény, nincstelen Kataristát vegye el feleségül, hanem az előbb említett vagyonos, tehetős s tekintélyes személyek utódainak leányait. De a fia hajthatatlan, s mivel a király mégsem szeretné, hogy csorba essen tekintélyén, a jövendőmondók figyelmeztetése ellenére, hadba küldi fiát, és megöleti Kataristát a folyóban. Amikor csodálatos módon fia megálmodja ezt, ő is vízbe veti magát, hogy szerelmével együtt haljon meg.
35
LUDÁNYI, i. m., 363–364.
16
A széphistória személynevei görög mondai-mitologikus alakokat idéznek fel tudatunkban. Telamon a görög mondában megöli féltestvérét, itt pedig fia házasságát ellenzi, majd pedig Diomedes és Katarista halálát. Diomedes alakja a görög mitológiában szintén a trójai mondakörhöz kapcsolódik, aki mindvégig példamutatóan harcol a spártaiak oldalán, majd hazatérése épp oly bolyongós, mint Odüsszeuszé. Ám a széphistória az érdekházasság problémáját feszegeti, s nem a harcok, háborúk világába kalauzolja az olvasót. Noha nem ugyanazt a történetet dolgozza fel művében a szerző, a görög mitológia alakjai és a magyar széphistória szereplői hasonló személyiségvonásokkal rendelkeznek. Telamon alakja a széphistóriában is ellenszenves: azzal, hogy meggyilkolja Kataristát csupán azért, hogy megmaradjon uralkodói tekintélye, a legnagyobb bűnt követi el – a görög mitológiai történetben féltestvérét öli meg hatalmi okok miatt. Apjával ellentétben Diomedes alakja a széphistóriában rokonszenves, az igazi és hű szerelem képviselője, aki nem a külsőségek, nem a vagyon alapján ítéli meg a környező világot, hanem nemes lélekkel rendelkezik, s mint egy igazi hős követi Kataristát a halálba – Homérosz eposzában Diomedes szintén hős, aki lovagiasan viselkedik, és életét is kockáztatva bátran harcol Trója bevételékor. Tehát mind a széphistóriában mind a görög eposzban a szereplők morális, erkölcsi tulajdonságai hangsúlyozódnak. Látva a párhuzamot a szereplők s jellemük között feltevődhet az olvasóban az a kérdés, hogy vajon tudatosan játszik rá a szerző a görög mitológiai történetre, vagy csak véletlen az analógia. A széphistória szemléletmódja alapvetően keresztény – a bibliai vonatkozások s az Istennek tetsző házasság szemszögéből –, de ugyanakkor mitikus elemeket is tartalmaz. Ilyen a jövendőmondó – jós – személye, aki mintha a görög társadalomba kalauzolná az olvasót. Olyan tragédiákban, mint Szophoklész Antigónéja – a thébai mondakört dolgozza fel –, a jós jövendöli meg a tragédiát. A széphistóriában a jós alakja olyan mintha a delphoi jósdából ,,szállt volna le” a mű világába. A jóslás ténye egyrészt ellentmond a keresztény tanításoknak, másrészt pedig cselekménybonyolító eszközként késlelteti a végkifejletet, feszültséget teremt, s egyben előrejelzi, hogy mi is lesz a mű vége. Ezen túlmenően a jós beszédében Krisztus nevét és halálát is megemlíti, amely azt támasztja alá, hogy ebben a műben a jóslás Istentől ered, s nem boszorkányság. A
17
jövendőmondó mintha prédikátor lenne azáltal, hogy a személyválogatást ellenzi s közben Isten szeretetét, a megváltást hirdeti. Tehát a mű világa keresztény szemléletmódot tükröz, de szerzője oly leleményes, hogy a görög regék alakjait valamint a mitologikus vonatkozásokat úgy építi be művébe, hogy az ne ellenkezzen a széphistória tematikájával. A szerző szándékának alárendelve kezeli azokat, s így sikerül minden szempontból egy ,,arányos, harmonikus” művet megírnia.
18
