Jelenleg 100 =

MÉCSVILÁG A Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület Mûhelye

XIV. évfolyam 3. szám 2014. augusztus

muveszetbarat.mateszalka.hu

Jelenleg 100 = 16 + 1

Változó matematika, állandó kötõdés Sõt, nálam a 100 volt már egyenlõ 46+5-tel, máskor pedig 22+6-tal is! Ha szegény Papp Gyuszi bácsi lát onnan fentrõl, biztosan ingatja a fejét, s hümmögve mondja csak úgy maga elé: "Csak meg kellett volna buktatni ezt a Pénzest matekból!" Belátom, olyan tétován kódorogtam, és kódorgok ma is a számok világában, hogy bizony tényleg meg kellett volna. De azért remélem, ha a mondandóm végére érek (írok), talán Gyuszi bácsi szíve is megenyhül, legyint egyet az égi magasságból, s azt mondja: "Egye fene, mégse bánom, hogy átengedtem!" Mert tudom, hogy méltányolná legalábbis az erõfeszítésemet egy olyan ügyben, amelynek csak érintõlegesen van köze a számokhoz. S ez az ügy Mátészalka. Néhány éve ugyanis elhatároztam, hogy megszólítok 99 mátészalkai családot, hogy együtt csináljunk valamit Mátészalka építése, szépítése, emlékeinek megõrzése kapcsán, már ha fontos nekünk az a hely ahol élünk, s úgy egyébként pedig megengedhetjük magunknak ezt a "luxust". Elsõ próbálkozásunkat szép siker koronázta, amikor a Rossmann üzlet elõtti utcaszakasz felújítása kapcsán csatlakoztunk önkormányzatunk járdaépítõ programjához. Már ekkor volt olyan családfõ a megszólítottak, de nem csatlakozók közül, aki megállított az utcán, s elmondta, hogy miért NEM! A második esetben, amikor a Hõsök Emlékiskoláját újítottuk fel, s állítottuk vissza régi feliratozását, már jóval többen öntötték ki a szívüket, páran pedig üzentek. Most, amikor harmadszor a mûvelõdési központunk felújítása kapcsán a régi színháztörténeti emlékek megõrzése ügyében teszünk erõfeszítéseket, már egyenesen bolondnak tartanak, mondván, "Nem látod, hogy a kisujjadat sem érdemes mozdítanod?" S, hogy milyen érvekkel öntenek nyakon ilyenkor, s mivel magyarázzák kimaradásukat ezekbõl az akciókból? Amíg azok, akiknek a dolguk lenne, nem csinálják, addig… Ameddig az önkormányzat nem fizeti ki a feleségemnek a tatozását, addig…. Ameddig elviselhetetlenül szemetes a város addig…., Ameddig kinyûvik a gyönyörû és egészséges fákat addig…, Ameddig ilyen munkahelyi vezetõket ültetnek a nyakamra addig…, Ameddig még egy köszönõ, vagy egy gratuláló levelet sem küldenek az embernek addig….. Az elsõ esetben még egy órán át papoltam valamiféle emelkedettségrõl, meg arról, hogy ennek sem a pártpolitikához, sem az önkormányzatban ülõkhöz, sem a személyes sértõdésekhez nem lehet köze. Késõbb már kísérletet sem tettem a magyarázkodásra. Nem tagadom, hogy engem is meglepett az, hogy a megszólított önkormányzati képviselõk és tisztségviselõk közül elsõre is mindössze négyen csatlakoztak hozzánk, de ma már egyáltalán nem

csodálkozom azon, hogy csak Oláh András barátom és családja maradt közöttünk. De mivel megfogadtam, hogy akkor is lesz 100 család, ha egyedül maradok benne, hát félre a kesergést, s elõ az örömöt! Mert hála Istennek az is van bõven! Velünk, mármint Pénzesékkel együtt 16 család gondolta úgy, hogy érdemes egy olyan ügy mellé állni, amelynek célja, hogy valami módon emléket állítsunk azoknak a színházi alakoknak, akik városunk hírét is vitték és viszik, amikor a "világot jelentõ deszkák"-ról közvetítették, illetve közvetítik a magyar és világirodalom nagyjainak üzeneteit. A múlt és a jelen idõ egyidejû használata azért jogos, mert úgy tûnik sikerül azoknak a színészeknek a figuráját is belopni a megújuló színházunk tereibe, akik szerencsére ma is közöttünk vannak. Hogy kik õk, s miképpen jelennek majd meg, az egyelõre legyen titok. De részt vehetünk a gyönyörûséges Szentpétery Szalon kialakításában, ahol nemcsak a nemzet nagy színészének, a megszépült épület névadójának emlékét ápoljuk, hanem…na, de ez is hadd legyen majd meglepetés. Az biztos, hogy napi kapcsolatban vagyunk a Színháztörténeti Múzeummal és olyan intézményekkel, emberekkel, akik segíteni tudnak. És hogy kik azok, akik pedig a a Száz Család keretében segítik ezt a kis missziót, s akikkel együtt 155.000 Ft-ot gyûjtöttünk össze? Szokás szerint a családfõk neveit sorolom, ezúton is köszönetet mondva nekik, kifejezve egész családjuk felé nagyrabecsülésemet: Bereczky Kálmán dr., Filep György, Filepné Fábián Anikó, Fogarassy Károly, Hanusi Péter, Havasi Ferenc, Kaptur Sándor, Katona István (biztosítási szakember), Nagy József (Gépészeti Szakközépiskola), Oláh András, Pataki István, Soltész Ferenc, Szombathy Géza, Tóth József (Széchenyi utca), Vargha Ferdinánd. Hadd tegyem hozzá, hogy ezt az összeget egészítette ki a Mûvészetbarát Egyesület 500.000 Ft-ra - Ugye Gyuszi bácsi jól számolok, az 345.000 Ft pluszt jelent? - és adományozta azt a Parlamentbõl származó kézicsomózású perzsaszõnyeget, ami egykor a Vadásztermet díszítette. Végül: ott a címben is jeleztem már, hogy az a +1 is a százhoz tartozik. Bevallom, õ volt az, akinek a jelentkezése a legnagyobb öröm volt számomra. Egy városunkban élõ fiatalember, akit Semsei Ádámnak hívnak. Köszönõlevelemben ezt írtam neki: …nagy öröm az egy lokálpatriótának, ha egy fiatalember szeretne valamit tenni a környezetéért, meg egyáltalán az, hogy elégedett az embertársaival, az életével. Nagy kincs ez, kívánom, egész életét ezzel a hozzáállással élje le. Ez a boldogság titka. Pénzes Ottó

MÉCSVILÁG

2

2014. augusztus

NEMZETI ÜNNEP, HÁZAVATÁS, KITÜNTETÉSEK Augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön a Nyárádszeredáról érkezõ Bekecs Néptáncegyüttessel ünnepelhettünk. A protokoll szerint Kovács Sándor országgyûlési képviselõ, Seszták Oszkár megyei közgyûlési elnök és Szabó István polgármester beszédeivel, gondolataival emlékezhettünk. Az õ jelenlétükben és közremûködésükkel került felavatásra a felújított mûvelõdési központ is. Bár ez a minden magyarnak szép ünnep valóban jó alkalom lehetett az avatásra,

de ha õszinték akarunk lenni, az elpazarolt 3 esztendõt nem lehet csak úgy behozni, no meg a névadóról sem ártana néhány szót mondani. Azt hiszem, egyszer még össze kell jönnünk majd ebben az ügyben a Szentpétery Zsigmondról elnevezett épületben. Addig is örüljünk annak, hogy Szent István ünnepe sok mátészalkai vagy ide kötõdõ honfitársunk munkájának, eredményeinek elismerésére is lehetõséget adott.

Pathó István színmûvész városunk Díszpolgára!

Városunk önkormányzata Díszpolgári címet adományozott Pathó István

Jászai Mari-díjas, Farkas-Ratkó díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett színmûvésznek, a Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület tiszteletbeli tagjának. Augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön, a városi díszünnepségen megjelent mûvész köszönõbeszédében kifejezte ragaszkodását Mátészalkához, ahová gyermek és ifjúkora köti, s ahol megismerte késõbbi feleségét. Elmondta, hogy szinte naprakészen kíséri figyelemmel kedves városának kulturális életét, s nagyon büszke arra a minõségre, amit itt tapasztal, s ezt a véleményét a legnagyobb nyilvánosság elõtt is folyamatosan hangoztatja. Pathó István a magyar színházi élet és filmmûvészet kiemelkedõ alakja,

annak a nagy színész-generációnak a tagja, amelyet többek között Latinovits Zoltán, vagy Sinkovits Imre neve fémjelez. A neves mûvész, a közelmúltban elhuny feleségével, Móricz Ildikó színmûvésznõvel szép emlékként õrzött jelentõs képzõmûvészeti alkotást adományozott a megújuló Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színháznak. Pathó István Szatmárököritón született 1935. július 25-én. Középiskolai tanulmányait Mátészalkán végezte. A Mezõgazdasági Akadémián 1956ban szerzett diplomát. Színi pályafutása Debrecenben, a Sztanyiszlavszkij Stúdióban indult, ahonnan Téry Árpád szerzõdtette 1956-ban a Csokonai Színház társulatához.

1958-tól az egri Gárdonyi Géza Színház, 1959-tól a Békés Megyei Jókai Színház, 1961-tõl a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 1965-tõl a Nemzeti Színház társulatának mûvésze, 2000-tõl a Pesti Magyar Színház tagja. Gyakran filmezett és szinkronizált. Az egész ország ismeri és szereti hangját, amit a híres mesehõsökön, Vízipókon és a Hupikék törpikék Lustiján át Robert Duvall-ig, vagy Charles Aznavour-ig sok, sok jelentõs figurának, világhírû mûvésznek kölcsönzött. Az egykori Film Színház Muzsika címû lap hasábjain publicistaként is bemutatkozott, tárcáival osztatlan sikert aratva.

Pro Urbe díjas Szabó Menyhért, a vasúttörténet kutatója Ritka ma már az olyan szorgalmas, alapos és nagyvonalú ember, mint Szabó Menyhért, aki 1980-ban létrehozta a Vasúti Helytörténeti Gyûjteményt, amelynek azóta lelkes, hozzáértõ kezelõje. Egyesületünk tiszteletbeli tagjának precíz és nagy szakértelemmel végzett helytörténeti kutatásai felbecsülhetetlen jelentõségûek. Értékmegõrzõ tevékenységét jelentõs áldozatvállalással, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül végzi. A gyûjtemény úgymond hivatalossá válására 1984-ben került sor, így bár a 30. születésnapra gyûlhettek össze az érdek-

Köszöntjük Mátészalka új Érdemes Pedagógusait! Szeretettel gratulálunk egyesületünk két tagjának Virágh Katalinnak a Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola német tanárának, valamint Tóth Józsefné Csicsák Zsuzsának, a Négy Évszak Óvoda pedagógusának abból az alkalomból, hogy Mátészalka Város Önkormányzata Érdemes Pedagógus kitüntetésben részesítette õket. Mindennapi munkájukkal, a kulturális közéletben mutatott aktív és lelkes ténykedésükkel méltán szolgálta rá az elismerésre.

lõdõk és a tisztelõk a vasútállomás utascsarnok termébe, mindenki tudta, hogy igazából Szabó Menyhért már 34 éve teszi a dolgát rendületlenül. Az említett jubileumi rendezvényre július 24-én került sor a MÁV Állomásfõnökség, a Közlekedéstudományi Egyesület és a Debreceni Vasútüzemi Szakcsoport rendezésében. Egyesületünk számára is öröm, hogy korábbi kezdeményezésünket felkarolva képviselõ testületünk tagjai is értékesnek, elismerésre méltónak ítélték Szabó Menyhért fáradhatatlan és magas színvonalú munkásságát.

Kiválóságok az egészségügyben és a közigazgatásban

A Semmelweis Nap adott alkalmat arra, hogy a megye egészségügyi dolgozóit elismerésben részesítsék. Nagy örömünkre a kitüntettettek között szerepelt két mátészalkai orvos, egyesületünk két tiszteletreméltó tagja Dr. Varga Béla fülorr-gégész fõorvos, és Dr. Makrai Tibor belgyógyász, gasztroenterológus fõorvos is.

Szintén a Semmelweis Napon kapott elismerést Szabó Katalin kórházunk ápolási igazgatója. Nemzeti ünnepünkön pedig Mátészalka Város Önkormányzata ismerte el Dr. Kerezsi Erzsébet bõrgyógyász fõorvos asszony és Ördögné Hanusi Beáta védõnõ, Kósáné Filep Erzsébet köztisztviselõ munkáját. Valamennyiüknek gratulálunk!

Az oldalt írta és összeállította: Pénzes Ottó

MÉCSVILÁG

2014. augusztus

3

Kürti László kapta a Tokají Írótábor Díját! A költõ és filozófus, a mátészalkai gimnázium tanára kapta idén a Tokaji Írótábor Díját! Kürti László a kortárs magyar irodalom egyik legjelentõsebb alkotója. Nem tudom, hogy környezete - igen, magunkra mátészalkaiakra gondolok - tisztában van-e azzal, hogy ez milyen rangot jelent. Az iskolákban a magyar irodalom jeleseit tanítva vajon érzik-e, értik-e tanáraink, hogy ki él közöttünk? Igaz, nem sokszor látott olyat a világ, hogy valaki próféta lehetett a saját hazájában. Mindenesetre megnyugtató, hogy Jánosi Zoltán a Nyíregyházi Fõiskola rektora - aki laudációt mondott a díj átadásakor - pontosan felismerte Kürti jelentõségét. Szeretném ismételten felhívni a mûvészetbarátok és az irodalmat tanító pedagógusok figyelmét arra, hogy az internetet használva olyan Kürti verseket hallgathatnak meg, amelyeket jelentõs magyar színmûvészek - Mácsai Pál, Gálffi László, Lukács Sándor, Kulka János, Venczel Vera, Szacsvay László, Kaszás Gergõ, Rátóti Zoltán - mondanak el. Talán diákjaink is jobban ráéreznek a versek

ízére! Szívbõl gratulálunk Kürti Lászlónak!

Ismét nagy siker a Múzeumok Éjszakáján Június 21-én került megrendezésre Mátészalkán a Szatmári Múzeum tereiben és udvarán a Múzeumok Éjszakája elnevezésû program. Dr. Cservenyák László múzeumigazgató és munkatársai ezúttal is gondoskodtak arról, hogy a 17 órától éjfélig szívesen látott vendégek jól érezzék magukat. A gyerekeknek szóló mûsorok sorát az Ákom-Bákom Színház nyitotta meg, majd maguk a diákok is

megmutatták mit tudnak. A Kikelet Óvoda Tûztánca után a Képes Géza Általános Iskola gyermekei zsidó táncokat adtak elõ, Fudella Annabella pedig különlegesen szép énekhangjával örvendeztette a hallgatóságot. Késõbb fellépett a Szultana Hastánccsoport, s a Latin Dance Studio táncosai is bemutatták tudásukat. Kiállítások megnyitására is sor került ezen az estén.

Csutkai Csaba fotómûvész Csodarabbik emlékhelyei és emlékezõi címû anyagával a holokauszt 70. évfordulójára emlékeztek a szalkaiak. Az érdeklõdõk megtekinthették Gábor Marianne festményeit és Kertész Klára kerámiáit, valamint Janó Ákos etnográfus Pásztorélet a Hortobágyon címû fotókiállítását is. Sokakat csaltak be a pompás múzeumudvarra az egymás után kezdõdõ könnyûzenei

programok is. A Cathca Lab, a Talán Teátrum mûsora után lépett színpadra Keresztes Ildikó, õt pedig a The Tery Crews Band és a Why Not együttes követte. Természetesen most is voltak kézmûves foglalkozások és nem maradhatott el a Szent Iván éji tûzgyújtás sem. A szervezõk gondoskodtak gasztronómiai különlegességekrõl is.

Dobszerdák nagyszerû hangulatban

A mátészalkai fiatalokból álló Szalka EgyüttEst tagjai - élükön a Filep testvérekkel - ebben az évben is megszervezték azokat a szerdai fõtéri találkozókat, amelyekre nyárestéken szívesen látogatnak el a város lakói.

Jó dolog tudni, hogy kéthetente mindig történik valami a belvárosban, s ez legalább felállíthatja az embereket a televíziók és a számítógépek elõl. A június 18-án induló programsor elsõ fellépõje a veteránokból álló Orion ze-

nekar volt. Õket a világszínvonalon gitározó Király István követte, aki a G-Jam Project formációval állt a színpadra. Bár az egyik rendezvényt a viharos szél "elfújta", annál nagyobb várakozással néztek a szalkaiak a jó öreg Kókú, azaz Kovács Zoltán és fiai, a Smith Rock Family koncertje elé. Augusztus 13-án a Why not formáció után lépett fel a budapesti Volumen együttes, amelynek tagjai rendkívül

képzett zenészek, s ezt a kivételesen magas színvonalat a szalkai közönség is azonnal érzékelte. Lapunk megjelenésének idõpontjában még fix, hogy lesz egy rendezvény, annál is inkább, mert éppen a nyíregyházi Fix együttes igyekszik majd jó hangulatot csinálni Mátészalkán, ami remélhetõleg már meg is marad másnapig, amikor is kezdõdnek a Fényes Napok programjai.

Az oldalt írta és összeállította: Pénzes Ottó

4 Végh József

Egy építész Auschwitz-Birkenauban Rozoga sínpár Kopott talpfák felett, Az égen sötétszürke, Komor, koszos fellegek… Belém szorul a lélegzet, Belépek, ahogy õk is Beléphettek… Kerítés, szögesdrót, barakk, Távolabb már csak kémény, Ameddig a szem ellát, Kémény és kémény és kémény, Megannyi barakkból, ami megmaradt… Megannyi felkiáltójel, Fel, kiált egy hang, Ember, kelj fel! Hangfoszlányok hullámzanak, A kopár mezõn kósza szél szalad… Tégla barakk, A ház falán belül, Homály, három sor fekhely, Egymás felett, sárpadló felett, Légy csendben, németül. Egy árva vagon Mementóként álldogál, Magára hagyva, Félretolva, felsikoltva, Rozsdás, ragyás vakvágányon. A sínpár még nem ér véget, A távolban liget, ringó Vonzza magához A gyanútlan szemet… Fekete, márvány emlékkövek… Felirat angolul, valami hamuról Lelkekrõl és békérõl, Még mindig nem értem, Csak egyre jobban ver a szívem, Csak kalapál, csak dörömböl a szívem… Az emlékek síremlékek, A háttérben rém romhalmaz, Összedõlt épület, megmaradt falak, Tábla, mely oldja a rejtélyt, Beteljesíti a baljóslatú sejtést... Ez hát a hely… Egy a hat közül… Ez az a lépcsõ, le a pincébe… Ez a vetkõzõ és ez a fürdõ… Megérint és megrémít a hely szelleme… Állok tisztelettel, némán, Elõttetek, balsorsú másfél millió, Elõttetek, elárult négyszázezer Magára hagyott magyar zsidó… Mélyen hallgatok, Ma a szelíd szél nektek dúdol Bús, békés sirató dallamot… A talpfákon visszaindulok, Rozsdás vasak, talpcsavarok, Ha ti mesélni tudnátok… Lépek fáról fára, Lassan haladok vissza, Múltból a mába… (folytatás az 5. oldalon)

MÉCSVILÁG

2014. augusztus

Mátészalka is emlékezik a holokauszt 70. évfordulóján Ami a világban akkoriban, s ami 1944 áprilisában és májusában Mátészalkán történt, arra nem lehet szavakat találni. A Kossuth, a Rákóczi, a Zöldfa és a mai Bajcsy Zsilinszky utca által határolt területen állt a körzeti gettó, ahonnan 16.000 zsidó embert hurcoltak el, akik közül alig-alig tért haza valaki. A legtöbben Auschwitzban végezték be életüket. Augusztus 29-én a zsinagóga épületében kerül felavatásra az az újra felállított emléktábla, ami az elhurcoltak neveit tartalmazza. Ezen a délutánon Gerendás Péter Liszt-díjas elõadómûvész aki családja révén maga is érintett a szörnyûségekben -, ad különleges koncertet. Dalait Pénzes Ottó szakítja majd meg, hogy történeteket meséljen el azokról az idõkrõl, felelevenítve Fuchs Jenõ, Mayer Áron, Szalkai Pál és mások alakját. Itt a Mécsvilág lapjain a mátészalkai származású Végh József építész versével emlékezünk, aki legutóbb éppen az újtelepi Égigérõ Közösségi ház terveivel örvendeztette meg a szalkaiakat.

Fuchs Jenõ diplomája Egy Auschwitzba elhurcolt mátészalkai zsidó ügyvéd Fuchs Jenõ egyetemi diplomáját helyezték el kis ünnepség keretében a Szatmári Múzeum falán. A Múzeumok Éjszakája címû rendezvényen, Csutkai Csaba fotómûvész Csodarabbik emlékhelyei és emlékezõi címû kiállításá-

nak megnyitójához csatlakozva, az adományozó Tempfli József megbízásából Hámorszky József adta át az értékes dokumentumot. Fuchs Jenõ, korának ismert eszperantistája volt. Erre a rendkívül sajátságos nyelvre annakidején lefordította Petõfi és Shakespeare több

mûvét is. Szép háza a katolikus templom mellett állt, ami késõbb a közfürdõ egyik részlege lett. Lebontásának semmi értelme nem volt, mint ahogyan sok régi épületének sem. Tempfli József technikumi tanár édesapja hagyatékaként õrizte meg a Fuchs diplomát, amit vala-

melyik hajdani tanítványától kapott. A kis ünnepség után néhány egykori tisztelõje a mátészalkai temetõben Nyéki Károly sírján helyezett el virágot. Õ a környékbeli zsidóság történetét nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel kutatta.

Észak fényei a Szatmári Múzeumban Észak fényei és Holokauszt címmel nyílt kiállítás a Szatmári Múzeumban Eugen Jenõ Bocsor és Gizy Csuzy Svédországban élõ magyar származású festõmûvészek munkáiból. A házaspár mindkét tagja Budapesten született. 1956ban hagyták el hazájukat remélve, hogy mûvészi képességeiket máshol jobban tudják érvényesíteni. Kanyargós életük ezen békés szakaszában már a kis svéd településen,Tomelillában

élnek és alkotnak. Itt van a mûtermük is, amit minden Húsvétkor megnyitnak az érdeklõdõk elõtt. Tagjai a Svéd Mûvészeti Szövetségnek és a SvédMagyar Panoráma Világklubnak, - ahol kapcsolatba léptek a mátészalkai Székely Lászlóné Marikával is. A kiállítás megnyitón közremûködtek a Szamár Alapfokú Mûvészeti Iskola tanárai, Jeney Sándorné - zongorán - és Máté Dóra fuvolán.

A mûvész Székelyné Marikával és Székely Tündével Az oldalt írta és összeállította: Pénzes Ottó

MÉCSVILÁG

2014. augusztus

5 Végh József

Akit szerettek az istenek

Gábor Marianne festõ- és grafikusmûvészre emlékezve

Gábor Marianne és Mátészalka kapcsolata 1992ben kezdõdött, amikor a Nemzeti Galériából a Szatmári Múzeumba került a mûvésznõ életmû kiállításának anyaga, s amelyért 2002-ben Pro Urbe díjat kapott. A Mûvészetbarát Egyesület is tiszteletbeli tagjának kérte fel. Mára sajnos csak néhány alkotása maradt a városban, de így megfogyatkozva is a múzeum képzõmûvészeti anyagának legértékesebb részét képezik. Gábor Marianne a magyar festészet örökifjú mestere volt. Mindig a saját maga élettörténetét festette, s közben tudni szerette volna a világot és elfogadni olyannak, amilyen. Pedig a sikeresnek induló és elismerésekkel

gazdag mûvészpályáját szörnyû traumák keresztezték. Gábor Marianne és férje, Rónai Mihály András családja a holocaust áldozatai lettek. (Mindkét család tagjai a XIX. század óta elévülhetetlen érdemeket szereztek a magyar kultúrában: irodalomban, oktatásban, iskolaügyben.) Mindennek ellenére és mindennel együtt festményei azt sugallják: Az élet szép! Gábor Marianne 1917. április 26-án született Budapesten. Szõnyi István festõiskolájában tanult, majd a Képzõmûvészeti Fõiskolán Réti István tanítványa volt. Mûveit 1938ban láthatta elõször kiállításon a közönség, negyvennél is több önálló tárlaton és több mint húsz külföldi kiállításon mutatták be õket. 1941 és 1943 között a zebegényi mûvésztelepen dolgozott. Késõbb betiltották: 19491955 között nem szerepelhetett kiállításokon. Mûvei közül elsõsorban karakteres, ironikus emberábrázolásai, valamint lírai hangsúlyú figurális és tájképei ismertek. Számos

képét a Magyar Nemzeti Galéria, a Budapesti Történeti Múzeum, valamint több külföldi, fõleg olaszországi gyûjtemény õrzi, így az Uffizi is. Gábor Marianne azon kevés festõk egyike, akinek két önarcképét is õrzi a firenzei képtár. 1941-ben Hatvany-díjat, 1976-ban Leonardo-érmet kapott, 1978-ban Érdemes Mûvész lett, 1995-ben pedig Budapestért díjjal ismerték el. A Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozatának kitüntetettje is volt. Gábor Marianne alkata szerint boldogságra termett. Ezt láthatta Heltai Jenõ is, amikor megírta róla szóló versét: Akit az istenek szeretnek, Örökre meghagyják gyereknek, Bizakodónak, nevetõnek, Az élet útja annak puha szõnyeg, Útravalója sugaras derû, Mely ólmot színarannyá aranyoz, Széppé a rútat, jóvá ami rossz És nagyszerûvé azt, mi egyszerû,

Újjá az ócskát, tengerré a tócsát. A világ annak micsoda? Mindennap millió új csoda, Sok tarka álom és kevés valóság. Tündérek és mesék víg birodalma, Amelyben gyõz a jó, kárt vall a gaz, hamis, Amelyben minden alma aranyalma És az marad befõtt korában is, Játék az élet, élet csak a játék S élet, halál egyformán szép ajándék. (...) Gábor Marianne, az "örök gyerek" 2014. július 23-án 98. életévében hunyt el. Farkas Judit (Sós Ágnes filmrendezõ dokumentumfilmet készített a mûvésznõrõl, melyben megismerhetjük kivételes személyiségét is. Megtekinthetõ a sosagnes.hu weboldalon, Akartam volna mutatni címmel.)

Találkozások Mátészalkán

Õsszel jelenik meg Pénzes Ottó új könyve A kerek világ közepén címû könyvének sikere után, amolyan folytatásra vállalkozott Pénzes Ottó a Mûvészetbarát Egyesület elnöke, a Képes Géza Általános Iskola tanára. Beszélgetések, történetek és persze a szerzõtõl megszokott elmélkedések

kapnak helyet abban a kiadványban, ami stílusában is követi az elõzõt. Ezúttal is mesél, csak most nem a nagyon régi mátészalkai dolgokról, hanem a közelmúlt eseményeirõl. Olyan találkozások élményét eleveníti fel, amelyek az ezredforduló Má-

tészalkáján estek meg, s amelynek résztvevõi a magyar szellemi élet kiválóságai voltak. Több mint hetven híresség vonul fel a könyv lapjain, akik Mátészalka barátai lettek, s akik segíthetnek abban, hogy városunkról az ország közvéleménye elõtt

olyan kép alakuljon ki, ami végülis az igazságot hordozza: vendégszeretõ, barátságos, az igényes kultúrára, mûvészetre fogékony kisváros. Kapturné Bíró Beáta

Úgy könnyû, ha milliókat kap valaki! Igen, úgy valóban könnyû! No, de egyesek állításával szemben, - akik maguk is "civilt" játszanak, aztán végül politikusi bõrbe bújnak - a Mûvészetbarát Egyesület nem kap milliókat, legalábbis a város önkormányzatától nem. A polgármesteri alapból - 5 évre szóló megállapodás alapján - juttatott 100.000 Ft-on felül évek óta a költségvetésbõl a képviselõ testület további 200.000 Ft

céltámogatást ad a szervezetnek. No, de ahogyan Szabó István polgármester úr levelében jelezte, ezt az összeget sem kaphatja meg egyelõre egyesületünk, mert a képviselõk nem szavazták meg azt a bizonyos 200 millió forintos hitelfelvételt. (Rossz rágondolni, hogy mi lett volna városunkkal, ha azt a néhány milliárd forint adósságot nem veszi le a kormány a vállunkról!)

Ahonnan azonban valóban kapunk támogatást, az az a vállalkozói kör, amelyik munkánkat elismerve immáron 12. éve áll mögöttünk. Persze számolunk még a befolyó tagdíjakkal, és azokkal az adományokkal, amelyeket azoktól a honfitársainktól kapunk, akik - akár tagok, akár nem - szintén elismeréssel adóznak másfél évtizedes tevékenységünk elõtt. Legutóbbi lapszá-

munk óta Kedves Gusztáv bádogosmester, az ebesi Dr. Okváthné Lászlóné, és a Németországban (is) élõóvónõ Réz Mária részesített bennünket támogatásban. Persze rendületlenül érkezik hónapról hónapra Tempfli József adománya is! Hálásan köszönjük az elismerésként is felfogható segítséget! Pénzes Ottó egyesületi elnök

Egy építész Auschwitz-Birkenauban (folytatás a 4. oldalról) Elõttem feltárul még egyszer minden, A kép, a tábor terve, egy városnyi ember, Arcok a hullámzó tömegben… Ahányan voltak, majdnem Budapestnyi, Vagy lehetne akár hétszer Debrecen… A tábor, egy város és annak építésze… Tudta vajon, hogy mit szolgál mûve? Amikor koptatta az iskolapadot, Amikor rajzolta a rajzfeladatot, Vajon ilyen sikerrõl álmodott? Építész! Mûved ma mementóként áll, Ihletõje nem az élet, A halál! Amit létrehoztál, Akartad vagy sem: Halálgyár… Építész! A te tiszted, küldetésed, Hogy az életet, És ne a halált szolgáld, És a végsõ nyugalmat,a békét, A jól végzett munka jutalmát Munkáddal megszolgáld… Építész! Legyen hát elõtted Auschwitz-Birkenau Intõ példa, Ne add tudásod bármihez, Ne légy eszköze bárminek, Maradj ember, értõ, érzõ…bármi lesz! A talpfák alattam kopognak, elfogynak. A tábor, a barakkok a hátam mögött. A komor, koszos felhõk mögül még Kibújik néhány lenyugvó napsugár, És a múlt sötét árnyaira… Csendes este száll…

Jótékonysági est a református templom felújításáért A mátészalkai Kossuth téri nagytemplom felújítása már ugyancsak esedékes. A gyülekezet tagjai, élükön Becsei Miklós nagytiszteletû úrral és Tóth Zoltán fõgondnok úrral, minden követ megmozgatnak, hogy a város patinás épülete újra a régi szépségét mutathassa. Pályázati lehetõségek kiaknázása mellett, az adakozás erényét is gyakorolja a közösség, hogy legalább majd az önerõt biztosítani tudja, ha végre siker koronázza az erõfeszítéseket. Ezt a célt szolgálta a június 6-án megrendezett jótékonysági est is, amelynek vendége Mészáros János Elek a 2012. évi "Csillag születik" gyõztese volt. A nagy érdeklõdés mellett megtartott eseményen a Mátészalkai Református Énekkar is közremûködött. P.O.

6

MÉCSVILÁG

2014. augusztus

Dezsõ atya...

…..ha ezt a két szót bármelyik "õslakos" mátészalkai meghallja, senki más nem juthat eszébe, csak az a lobogó hitû, hihetetlen vitalitással, akarattal megáldott római katolikus pap, aki itt Mátészalkán 20 éven keresztül volt nem csak az egyházközségének, a filiáknak, hanem az egész városnak a legjobb értelemben vett szolgája, és akitõl végsõ búcsút kellett vennünk 2014. augusztus 14én. Dr. Miklós Dezsõ volt tiszakerecsenyi, paposi, mátészalkai, érdi római katolikus plébánostól az ünnepi gyászmisén elbúcsúztak mindazok, akiknek talán "hivatalból" is illett elköszönniük. Bár a "hivatalos" szavak is szívbõl jövõ érzéseket, emlékeket fogalmaztak meg elmondva életét, papi hivatásának állomásait, kiemelve rendíthetetlen hitét és akaratát, én most mégis úgy érzem, hogy azt a hétköznapi embert kell megidéznem, attól az egyszerû lelkiatyától kell búcsúznom, akit én megismertem, s akivel összeösszekapcsolódott valamilyen módon életünk, munkánk. A pillanatot, amikor elõször találkoztunk, már nem tudom felidézni, de azt biztosan tudom, hogy azonnal valamilyen munkát adott…. Amikor mondandóját így kezdte: "Beám"…akkor már tudtam, hogy Dezsõ Atya fejébõl újra kipattant valami olyan ötlet, amelyet most, máris, azonnal meg kellett valósítani, de ami mindig közösségének, egyházközségének érdekeit szolgálta. A fiatalokat mágikus erõvel vonta maga köré, miután Mátészalkára került. Ellentmondást nem tûrve, kerékpárral végiglátogatva a családokat "szedte össze" azokat a fiúkat és lányokat, akik addig az egyházzal, a hittel nem találkozhattak, hiszen ez az idõszak a nyolcvanas évek közepe táján volt. És jöttek a fiatalok… Volt olyan év, hogy a szûknek bizonyuló templombelsõ helyett a plébániatemplom kertjében erõsítette meg 110 fiatal a hitét, felvéve a bérmálás szentségét. Ezekkel a fiatalokkal õ személy szerint, divatos kifejezéssel élve személyre szabottan foglalkozott, ismerve mindenkinek a családját, hitbéli elõéletét. Tudva azt, hogy a vallásukat addig nem gyakorló családok gyerekeit a hit közelébe vinni hagyományos módon nem lehet, számtalan, akkor

forradalminak számító újító ötlettel állt elõ. (Na ezeknek a megvalósítása kezdetén hangzott mindig el a "Beám"…). Rendszeresen szerveztünk például beatmiséket. (Persze a beatmisék elõtt próbákat kellett tartani, amelyeken a közösségformálás mellett Dezsõ Atya úgy tanított mindenkit, hogy észre sem vettük.) Egyik évben Szent Erzsébet legendáját "vittük színre", illetve a templomban játszottuk el a fiatalokkal a történetet. Ezeknek az elõadásoknak ma már tudom, hogy az elsõdleges célja nem is maga a produktum létrehozása volt, hanem a fiatalok közösséggé szervezése. Nagyon sok mindent tanultam akkoriban tõle. A legelsõ talán az volt, hogy nincs lehetetlen. Csak a célt kell kitûzni, és az oda vezetõ utat mindig megmutatja a Jóisten. Néha, amikor a cél elérése felé szaladtunk (mert Dezsõ Atyával békésen sétálgatni nem lehetett), számtalanszor sóhajtottam fel magamban: na ez már azért sok… ennyi mindent nem lehet….nincs nekem más dolgom…? És már éppen nyitottam volna a számat, hogy tiltakozzak, vagy esetleg ki is nyitottam és tiltakoztam, akkor mindig mondott valami olyan biztató szót, elõállt egy olyan új rendkívüli dologgal, amely mindent elfeledtetett velem. Azt is megtanultam tõle, hogy a kimondott szónak nagy súlya lehet minden tekintetben. Õ nem szépítgetett, nem finomkodott, nem kerülõutakat keresett, ha a célját el akarta érni. Pontosan ezért lehetett nem csak hiteles pap, hanem hiteles ember is, mivel tudtuk: az õ szavai mögött nincs hátsó szándék, és nincs alku sem! A családi legendárium számtalan történetet õriz vele kapcsolatban. Voltak nagyon megható, rendkívül bosszantó és mulatságos események is. 1989 karácsonya. Szentestén, a katolikus plébánián gyûjtötte össze Dezsõ Atya a városunkba Romániából érkezõ olyan menekülteket, akiknek családjuk odaát maradt, nem volt kivel tölteniük a szentestét. Több tucatnyian szorongtunk a plébánián a terített asztal mellett. Emlékszem, a Boldog herceg címû elbeszélést olvastam fel, azt "tettem" a közös fánk alá. Sírtunk azon az estén valamennyien (biztos mindenki más miatt), de akkor én valami hihetetlen katartikus élményt éltem át. Az az este segített abban, hogy igazán kinyissam a szívem mások felé. És ezt a katartikus élményt azután éltem át, miután aznap délután még felháborodva tiltakoztam, dühöngtem és mérgelõdtem és kijelentettem: "na én többet soha… semmit… mert ami sok, az sok…. és elegem van Dezsõ Atyából!" Az elõzmény az volt, hogy Dezsõ Atya ellentmondást nem tûrve december 24-én délután két óra körül a telefonban úgy kezdte mondókáját, hogy…"Beám"…. Éreztem, hogy nem jól kezdõdik a dolog, de a folytatás a legvadabb rémálmaimat is felülmúlta. A történetet nem részletezve csak any-

nyit mondhatok, hogy hóban, fagyban, már sötétben, kutyák által megtámadva, megugatva, kerítésen bebújva, új dzsekimet elszakítva, friss jogosítványnyal minimális sofõri tapasztalattal, kis Polskival a Kraszna felfagyott havas töltésen mentünk és hoztuk el azokat a virágokat Kocsordról a töltés melletti kertészetbõl, amelyeket az éjféli mise oltárára szánt Dezsõ Atya. Én már majdnem sírtam, végig az járt a fejemben, hogy ki fog engem kihúzni december 24-én este a kocsimmal együtt a Krasznából. (Mert, hogy a töltésrõl biztosan le fogunk csúszni!) Dezsõ Atya rendíthetetlen nyugalommal ült mellettem, nem mutatott semmiféle félelmet (pedig sofõrtudományomat érzékelve megtehette volna), hanem annyit mondott, amikor megérkeztünk: "Látod Beám, Szûz Mária vigyázott ránk." Amikor gyerekeim megszülettek, õ keresztelte õket. A gyerekek pici koruktól templomba járók voltak, és gyakran otthon is miséztek. Egy törölközõ volt a palást, kitették a Bibliát, gyertyát, és pont úgy csukta be a fiam a szemét, és tárta ki a karját, ahogy Dezsõ Atya a miséken tette. Körülbelül négyéves lehetett, amikor megkérdezve tõle: "mi leszel, ha nagy leszel?" a leghatározottabban vágta rá: Dezsõ Atya vagy Bat Man. Egy kisgyerektõl talán nem is kellett nagyobb elismerés, mert az õ tudatában a szuperhõs majdnem olyan volt, mint Dezsõ Atya. Nem tudom, hogyan csinálta, de mindenkinek megjegyezte a nevét, mindig érdeklõdött mindenki után. Ha hoszszabb ideig nem látott valakit a templomban, azonnal "mozgósított" utcabelit, rokont, ismerõst. Tudják meg, mi van az illetõvel, nem beteg-e, kelle segítség részére. És mindig segített. Jó szóval, személyes megkereséssel, adománnyal. Szívügyének tekintette és nagyon komolyan vette a betegek látogatását, az elesettek segítését. Ezért is szorgalmazta, hogy szinte az országos központtal egy idõben, Mátészalkán hivatalosan is alakuljon meg a Máltai Szeretetszolgálat, amelynek munkáját, tagjainak életét, tevékenységét akkor is figyelemmel kísérte, amikor már elment városunkból. Igazi, közösséget építõ lelkiatyaként élt, nagyfokú szociális érzékenységgel. Karizmatikus egyéniségének köszönhetõen nem csak a szûk katolikus közösségnek volt meghatározó alakja, hanem a város közéletében is folyamatosan jelen volt, aktív szerepet játszott. A rendszerváltozás éveit együtt éltük át, tele volt tervekkel, ötletekkel a jövõt tekintve. (Sokszor beszélgettünk a majdan megalapítandó egyházi iskoláról, a felekezetek kapcsolatáról, a civil szervezetek fontosságáról, minden várost érintõ "közéleti" kérdésrõl.) Adtak a szavára a "hivatalos és nem hivatalos" emberek, mert mindenki tudta, bár néha nehezen vette tudomásul, hogy amikor Dezsõ Atya mond, kér, intéz valamit, soha nem a saját önös érdekéért, hanem mindig a

közösségért teszi. És ebbe a közösségbe nem csak a római katolikus hívek tartoztak bele, hanem a város valamennyi lakója. És épített egy templomot…. Amikor a templomépítés ötletével elõállt, szerintem minden épeszû ember kételkedett a sikerben. (Nehéz gazdasági idõszak volt, pénztelenség, zûrzavar minden területen.) A Ráczkertben álló katolikus templom köveinek az árát úgy "hordta össze", mint ahogy a fecske szalmaszálanként rakja meg a fészkét. Bejárva Nyugat-Európát adományokat gyûjtött, hogy letehesse nagy álmának az alapkövét. Mindent megmozgatott, minden ajtón bekopogott, mindenkivel összecsapott annak érdekében, hogy elkészüljön a Rácz-kerti templom. A templomszentelési ünnepség papi hivatásának biztosan az egyik legszebb napja volt. Húsz éves szolgálat után 2000-ben elhagyta Mátészalkát, de sosem szakadt el Mátészalkától. Ha szalkai fiatalokkal találkozott Érden vagy késõbb Székesfehérváron, nem mulasztotta el, hogy megetesse a vékonypénzû egyetemistákat, a jó szó mellé egy kis "ellátmányt" is adjon. 2012. december 28-án még együtt vettünk részt gyémántmiséjén szeretett templomában. Boldogok voltunk valamennyien, hiszen láthatóan kicsit már fáradtabb volt, de még mindig ötleteit, terveit sorolta. A bûvös mondatkezdés ekkor is elhangzott. "Beám"...., és én tudtam, hogy feladat következik. Megrovást kaptam, mivel csak keveset írok a Mécsvilágban. Legyek szíves aktívabb lenni! - szólított fel határozottan. Minden érdekelte, ami kapcsolatban volt az akkor még gyerekcipõben járó, frissen átvett katolikus (Széchenyi) iskola életével. Mikor tanácsot kértem tõle, a hogyan továbbról, csak ennyit mondott: a lelkiismereted szerint tégy mindent, imádkozom értetek! A Pislákoló mécses címû könyvében így ír Dezsõ Atya: "Az Isten nem fogadja el a felmondást, hogy a harcot abba kell hagyni. Továbbra is folytatni kell a küzdelmet a Baal pogány istent szolgáló királyi házaspárral szemben. Az Isten nem engedi az alkut. A megbízást folytatni kell és végrehajtani, illetve be kell fejezni, nem lehet félbehagyni! Ilyen az én sorsom is. …Folytatni kell az Istennek szentelt életem, a hit harcát, vallásom gyakorlását, az imámat, a szentmisén való részvételemet, a szentségekhez való járulásomat, a jellemem alakítását, a kísértésekkel való küzdelmet. Mert még hosszú lesz számodra is az út. Nem rövid, nincs kímélet és kegyelem. Kemény az élet! Vértezd fel magad és töltsd be hivatásod!" Dezsõ Atya a tárgyi emléken, a Ráczkerti templom épületén túl kitörölhetetlen nyomot hagyott hívei és tisztelõi lelkében. Nyugodjon békében! Kapturné Bíró Beáta

2014. augusztus KÖSZÖNET PARTNEREINKNEK ÉS TÁMOGATÓINKNAK Az alább felsorolt közintézmények, vállalatok, vállalkozások, civil szervezetek, mint együttmûködõ támogatóink és partnereink teszik lehetõvé, hogy a Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület a tehetséges helyi mûvészek, produkciók segítõje, nívós kulturális rendezvények szervezõje lehet 2013. és 2017. között. Partnereink: • Szatmári Múzeum - Dr. Cservenyák László • Városi Mûvelõdési Központ - Buzogány Béla • Képes Géza Városi Könyvtár - Szabóné Dankó Erzsébet • Szatmár Alapfokú Mûvészeti Iskola - Tóth Béla • Esze Tamás Gimnázium - Lukács Bertalan • Képes Géza Általános Iskola - Svéda István • Szatmár Néptánc és Népmûvészeti Egyesület - Tóth Béla • Fõnix Park - Dr. Ilku Magdolna, Dr. Ungvári Zsigmond • Kossuth téri Református Egyházközség - Becsei Miklós • Mátészalkai Rotary Club - Katona István Támogatóink: • Mátészalka Város Önkormányzata • Szabó István városunk polgármestere • Nobilis Rt. - Novák Tibor • "Öcsi Hús" Húsipari Zrt. - Zemlényi Gyula, Zemlényi Tibor, Zemlényi Zoltán • Szatmár Optikai Kft - Radics Ilona • Carl Zeiss Vision Hungary Kft - Karaffa Róbert • HOYA Szemüveglencse Gyártó Zrt. - Kerekes János • Szatmár-Nyír Kft - Fülöp Bálint • Szatmárkerház Kft - Lábas Tibor • Can-Tel East Telekommunikációs Kft - Szabó Tibor • Tóth 47 Kft és Kastélyszálló - Tóth József és Tóthné Lakatos Erzsébet • Szal-Tó Kft - Tóth Attila és Szalai Árpád • Infó West Kft - Juhász Katalin • Norinvest Kft. Könyvelõiroda - Oláh László • Hellog Kft - Heller Gyula • Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet - Debreczeniné Olajos Katalin, Hetényi Sándorné Médiatámogatóink: • Szatmári Szó Információs Lap - Szamosi István • M1 Televízió - Varga Dezsõ, Varga Zsolt Az egyesület bankszámlaszáma: 67800254-10605747 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet Adószám: 18803891-1-15 Honlapunk a következõ címen érhetõ el: muveszetbarat.mateszalka.hu

MÉCSVILÁG Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület Mûhelye XIV. évfolyam 3. szám

Belsõ terjesztésû hírlevél Megjelenik: negyedévente Szerkesztõ bizottság tagjai: Czine Árpád, Kapturné Bíró Beáta, Losonczi Léna, Pénzes Ottó

MÉCSVILÁG

Amatõr Színjátszó Találkozó - mégis XIII. alkalommal került megrendezésre városunkban az Amatõr Színjátszó Találkozó. De, hát mit jelent az, hogy mégis? Azt jelenti, hogy a 3 éve húzódó épület felújítás, a hozzá kapcsolódó anomáliák teljesen elbizonytalanították a szervezõket, hiszen egy ilyen rendezvény tetõ alá hozásakor azért jó tudni, hogy mondjuk mikor juthatnak hozzá a színházteremhez, vagy egyáltalán, mikor vehetik birtokba az épületet. A Mátészalkai Kulturális Nonprofit Kft. munkatársai végül vállalták a kockázatot, de csak a kedvezõ idõjárásnak köszönhetõ, hogy gyõztek. Mert az épület továbbra sem került átadásra, de szerencsére a belsõ udvarban mégiscsak sikerült két szép színházi estét megrendezniük.

4700 Mátészalka Csokonai utca 5. sz. Pénzes Ottó egyesületi elnök Telefon: 44/313-233 Honlapunk: muveszetbarat.mateszalka.hu Villámposta (e-mail): [email protected] Nyomdai munkák: INFÓ-WEST Kft. Nyomdaüzeme Mátészalka, Tompa M. u. 1. Telefon:44/500-024 e-mail: [email protected]

A kedvelt Udvarias Esték hangulatába lépett színpadra az elsõ este a Komédiás Színkör négy tagja, Halóka Zsolt, Erdõs László, Kicsákné Németh Borbála és Kohán Noémi Móricz Zsigmond A zördög címû vidám jelenetével. A jó hangulatot a Talán Teátrum énekesei, Kiss Ági és Baksa András fokozták, majd a nap a Gondolat Kamara kétszemé-

lyes elõadásával zárult. Aldo Nikolaj Rend a lelke mindennek címû kissé abszurd darabjában Erdõs László mellett kellemes alakítással debütált gimnáziumunk kiváló pedagógusa, Kovácsné Kiss Csilla. A második nap a vendégtársulatoké volt. A Kuckó Mûvésztanya és Utcaszínház elõbb a Vacsa Vacsa címû mesejátékot, majd pedig A

dézsa címû vásári komédiát mutatta be. Az est és a találkozó záró, s talán legfigyelemreméltóbb elõadása a Szentegyházi Ködszurkáló Kisszínház Gábor Áron címû elõadása volt. Kiss László és csapata régi ismerõsei a mátészalkaiaknak, s szimpatikus elõadásukkal most is nagy sikert arattak. Pénzes Ottó

Jótékonysági hangverseny Munkácson 2014. május 18-án Musica & Caritas címmel jótékonysági hangversenyre került sor a munkácsi szegények megsegítésére, étkeztetésére. Szvirida János karnagy úr meghívására e célból utazott - immár második alkalommal - a mátészalkai Zenebarátok Kórusa erre a hangversenyre. Délelõtt énekünkkel szolgáltunk a magyar nyelvû szentmisén. Elbûvölt bennünket a Szent Márton székesegyház csodálatos akusztikája, szépsége. A délután 3 órakor kezdõdõ jótékonysági hangverseny elõtt volt idõ egy kis városnézésre, vásárlásra, majd a munkácsi Szent Erzsébet Napközi Otthon vendégszeretetét élveztük, ahol egy finom ebéddel kedveskedtek nekünk. Délután 3 órára megtelt a templom a zenét kedvelõ, s adakozó közönséggel. Majnek Antal megyéspüspök atya köszöntötte a kórusokat, s örömét fejezte ki, hogy idén már 12. alkalommal sikerül megrendezni a jótékonysági hangversenyt.

A fõszervezõ, Szvirida János karnagy úr megnyitotta a rendezvényt, s köszöntötte a meghívásra érkezett vendégeket: az ungvári magyar konzult, Gyurin Miklós urat, a Cserkészszövetség elnökét, Popovics Pál urat, a Cserkészszövetség tiszteletbeli elnökét, Popovics Béla urat, a történelmi egyházak képviselõit, Szabó Istvánt, Mátészalka város polgármesterét, a fellépõ kórusokat, valamint az összes érdeklõdõt. A hangversenyt a Szent Márton Székesegyház kórusa nyitotta. Stílusos, szép, s tiszta hangzású elõadásuk megadta a rendezvény alaphangulatát és színvonalát. A "Palánka" német nemzetiségi csoport kórusa elbûvölte a közönséget csodálatos üdeségével, fiatalságával, éteri hangzásával. Ezt az elõadást az ungvári Görög katolikus Szeminárium kórusának elõadása követte, melybõl csodálatos nyugalom és tisztaság áradt. A munkácsi Állami Egyetem tanári szakán tanuló fiatalok elõadása szintén kiváló ze-

neiségrõl árulkodott. Elõadásuk magas színvonala után nagy kihívás volt számunkra - a rendezvény egyedüli határon túli kórusaként - a koncert utolsó fellépõjeként megszólalnunk. Mûsorunkat nagy gonddal állítottuk össze, s igyekeztünk a tõlünk telhetõ legjobb elõadást nyújtani. Számunkra nagy megtiszteltetést jelentett a meghívás, s élmény volt ebben a székesegyházban, ilyen erõs kórusok sorában fellépni, énekelni. Köszönjük a szíves meghívást erre a koncertre, melyre Mátészalka város polgármesterének anyagi támogatásával tudtunk kiutazni. Elkísért még bennünket Jeney Ferenc, néhány

családtag, akik fotóikkal, videó felvételükkel megörökítették éneklésünket. Az éneklés mellett valamennyien anyagi támogatással is hozzájárultunk a rendezvény sikeréhez. A hangverseny végén a kórusok karvezetõi szép emléket kaptak püspök úrtól, s jó érzés volt, hogy a közönség soraiból is voltak, akik elismerésüket fejezték ki az elõadás után. Köszönjük, hogy újra együtt lehettünk testvérvárosunkban, Munkácson, a Szent Márton Székesegyházban! Siket Vilmosné kórustag

HÍREK

Tördelõ-szerkesztõ: Orbán Norbert

A Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület a következõ címeken érhetõ el:

7

• A Kertvárosi Református Egyházközség folyamatosan szervezi magas színvonalú kulturális programjait. Július 16-án az Égígérõ Közösségi házban a 25 tagú Continental Singers volt a vendégük. A koncert különleges

élményekkel gazdagította a résztvevõket. • A Mátészalkáról elszármazottak rendszeresen találkoznak Budapesten. Kõfalviné Thiele Gabriella barátunk lelkes szervezõmunkával tartja életben a kis

csapatot, akik a legutóbbi összejövetelükön megemlékeztek régi barátjukról, a nemrég elhunyt Dr. Balogh Lászlóról. • Az interneten is olvasható a Mécsvilág! Egyesületünk honlapján - muveszetbarat.

mateszalka.hu - valamint a Képes Géza Városi Könyvtár és Mátészalka város weblapján is elérhetõ a Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület negyedévente megjelenõ lapja.