Interjúk a jelenleg hatályos akkreditációs eljárásokról

K-2008-TÁMOP-3.1.1-08/1 TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002

H - 1134 Budapest, Váci út 37. postacím: 1538 Budapest, Pf.: 496 telefon: +36 1 477 3100 fax: +36 1 477 3136 web: www.educatio.hu

1. sz. melléklet

Interjúk a jelenleg hatályos akkreditációs eljárásokról

1. alprojekt

Oláh Margit és Oláh Tamás 2010.

1 Pedagógiai rendszerek 1. alprojekt

Tartalomjegyzék Kiadóknak szóló kérdések a tankönyvek jóváhagyásáról Interjú Karman Henriett projektvezetővel – Educatio / Projekt Igazgatóság .................................................................... 3 Kiadóknak szóló kérdések a tankönyvek jóváhagyásáról Interjú Balogh Ildikó koordinációs igazgató-helyettessel – Nemzeti Tankönyvkiadó / Gazdasági Igazgatóság ............................... 6 Tankönyvkiadóknak, fejlesztő műhelyeknek feltett kérdések a kerettantervek akkreditációjáról Interjú Farkas László munkatárssal és Fábián Mária mb. irodavezetővel – Educatio Kft. / Programfejlesztési Iroda, Közoktatási Igazgatóság ......................................... 10 Oktatási Hivatalnak szóló kérdések a tankönyvek jóváhagyásáról Interjú Magyar Zita osztályvezetővel – Oktatási Hivatal / Tankönyv Osztály......................................................... 14 Pedagógus-továbbképzés akkreditáció, intézményvezetőknek szóló kérdések Interjú Dr. Vámosné Aulechla Anna igazgatónővel - Krúdy Gyula Általános Iskola ............................... 18 Pedagógus-továbbképzés akkreditáció Interjú Rostáné Zentai Ildikó osztályvezetővel – Oktatási Hivatal / Közoktatási Akkreditációs Osztály ............................................................. 20 Pedagógus-továbbképzés akkreditáció – PAT- tagok számára szóló kérdések Interjú Jakab Jánossal a Pedagógus Továbbképzési Akkreditációs Testület tagjával ................................... 25 Kerettanterv - akkreditáció – Kérdések a Kerettantervi Bizottság tagjához Interjú Dr. Szebedy Tas iskolaigazgatóval – Városmajori Gimnázium ................................................................... 29 Tankönyv-jóváhagyás – Tankönyv és Taneszköz Bizottság tagja Interjú Dr. Karlovitz János Tankönyv és Taneszköz Bizottság tagjával ............................................................................. 35 Kiadóknak szóló kérdések a tankönyvek jóváhagyásáról Interjú Kuncze Magdolna igazgatónő – Krónika Nova Kiadó ............................................................................................................. 38

2

INTERJÚK A JELENLEG HATÁLYOS AKKREDITÁCIÓS ELJÁRÁSOKRÓL

Kiadóknak szóló kérdések a tankönyvek jóváhagyásáról Interjú Karman Henriett projektvezetővel – Educatio / Projekt Igazgatóság Megítélése szerint a jelenlegi jogszabályi háttér nyújt-e elegendő garanciát arra, hogy egy

tankönyvvé

nyilvánított

kiadvány

valóban

megfelel-e

majd

a

szakmai

követelményeknek? Nem. A tankönyvi akkreditációt egyének végzik, tehát nem zárható ki a szubjektivitás. A programcsomagok megítélése eleve ellentmondásos volt. Voltak, akik támogatták a programcsomagokat, azoknál sokkal egyszerűbben, voltak, akik ellenezték, ott pedig kicsit nehezebben mentek át az anyagok az akkreditáción, függetlenül attól, hogy tartalmilag mennyire nevezhető jónak, illetve hibásnak a kiadvány. A tankönyvvé nyilvánítási eljárásból kikerült néhány éve az OKNT Tankönyv- és Taneszköz Bizottsága, és az eljárási idő is lerövidült. Az Ön megítélése szerint ez milyen hatással volt az eljárásra? Erre nem tudok válaszolni, mivel a programcsomagok akkreditációja előtt nem ismertem a folyamatot. Az Ön meglátása szerint, a tankönyvi akkreditációnak melyek azok az elemei, amelyek hasznosak lehetnek a kiadók számára? Sok hasznos eleme van az akkreditációs folyamatnak. Ilyen a pedagógiai megfelelés és a technikai kivitelezhetőség vizsgálata. Ezek tudományos alapokra épülnek, azonban a szempontrendszert másképpen kellene összeállítani. A kompetencia alapú oktatás szempontrendszere hiányzik, annak nem felel meg a kritériumrendszer, amely a jelenlegi akkreditációs folyamat része. Az elmúlt tíz évben melyek voltak azok a változtatások a tankönyvi engedélyeztetésben, amelyek a leginkább hatással voltak a tankönyvek tartalmára és minőségére? Ugyanúgy, ahogy a Nemzeti Alaptanterv (továbbiakban Nat) 2007-es módosításánál meg kellett felelni a Nat 2007-nek, most a kompetencia alapúságnak kell megfelelni, azonban ez tartalmilag nem feltétlenül jelent változást, azon kívül, hogy formálisan igyekeznek megfelelni. Melyik volt az a változtatás, amelyik a leginkább hatással volt a tankönyvpiacra?

3


Erre nem tudok válaszolni. Melyik volt az a változtatás, amelyik a legtöbb többletmunkát és többletkiadást okozta a kiadónak? Miért? Nem vagyunk kiadó, ezért erre nem tudok válaszolni. Hogyan jellemezné aktivitásukat a tankönyvvé nyilvánításban a korábbi időszakhoz viszonyítva? Mi egy végrehajtó szervezet vagyunk, egy pályázatot valósítunk meg, tehát mi a pályázatban előírt elvárásoknak próbálunk megfelelni, így nincs nagy gyakorlatunk a tankönyvvé nyilvánításban.

Habár

igyekszünk

befolyásolni

a

piacot

a

kompetencia

alapú

programcsomagokkal, de nem sikerült nagy változást elérnünk. Ön szerint növelte-e a néhány éve bevezetett tankönyvé minősítés szakmai szempontrendszerének szigorítása a kiadványok minőségét? Nem éreztünk szigorítást, de nincs évekre visszanyúló tapasztalatom az akkreditációval kapcsolatban, így nem tudom megítélni. A közeljövőben felül kell-e vizsgálni ezt a szempontrendszert? Ha igen, miért? Felül kéne vizsgálni, hiszen a kompetencia alapú programcsomagokkal nem kompatibilis, sem gyártás szempontjából, sem szakmailag. A bíráló szubjektivitásán és hozzáállásán múlik, hogy valami megfelel-e vagy nem. Mi a véleménye az eljárásban szereplő szakértők munkájáról? Találkoztunk nagyon jó szakemberekkel, tudományos- és pedagógiai szakértőkkel, és találkoztunk olyanokkal, akik lemaradtak a változásokról, vagy nem értenek egyet a kompetencia alapú eszközök bevezetésével. Fel tudják-e használni a szakértők szakmai szempontrendszerét az esetleges tankönyvfejlesztés során? Ha igen, mely elemeit? Mire használják még a szakértői véleményeket? Mi eleve nem tankönyvet fejlesztettünk, csak egy kényszerpálya volt az, hogy tankönyvvé kellett nyilvánítani a taneszközöket. Nem tudom, hogy egy kiadónál e szempontrendszer szerint állnak-e neki fejleszteni tankönyvet, de valószínű, mivel akkreditáltatni kell, ezért figyelembe kell venniük. Azonban nem hiszem, hogy ez a vezérfonal, és ez alapján állna neki

4


valaki tankönyvet fejleszteni. Én civil szervezetnél korábban részt vettem egy tankönyv születésének kezdeti időszakában, és ott is azért vették csak elő a szempontrendszert, mert utána tankönyvvé szerették volna nyilvánítani, de nem azért, hogy támaszt adjon, vagy egyáltalán irányt mutasson a fejlesztés során. Összegezve tehát inkább kényszerítő, mint támogató hatása van. A jelenlegi szabályozás Ön szerint alkalmas-e arra, hogy az új tudományos eredményeket tartalmazó tankönyvek rövid időn belül a tanulók kezébe kerüljenek? Ha nem, mi akadályozza ezt? Nem alkalmas, de nem feltétlenül csak a szabályozás miatt, hanem azért, mert meg kell találni a piacot is ahhoz, hogy egy kiadónak érdeke legyen átírni egy tankönyvet vagy újat fejleszteni. Ugyanúgy a szakértőknek is fejlődniük kell tudományos téren, hogy a könyvek átmenjenek az akkreditációs folyamaton. Ön egyetért azzal a gyakorlattal, hogy a tankönyvek jegyzékét tanévenként állítják öszsze? Ha nem, milyen időközönként tartaná elegendőnek a tankönyvjegyzék felülvizsgálatát? Megfelelőnek tartom az éves összeállítást, hiszen félévenként már túl sűrű lenne, azonban a mai tudományos változások berobbanásának ütemét alapul véve már nem megengedhető, hogy két vagy háromévenként vizsgálják felül. Vannak, akik úgy vélekednek, hogy nincs szükség hatósági eljárás keretében vizsgálni a tankönyvek szakmai minőségét, elég lenne, ha a kiadók kidolgoznának egy szempontrendszert

vagy

egy

minőségbiztosítási

eljárást,

melyhez

minden

tankönyvkiadónak igazodnia kellene. Egyetértene Ön ezzel? Elegendőnek tartana egy ilyen szabályozást is? Azt is lehetne, csak akkor a minőségbiztosítási rendszert úgy kéne kialakítani, hogy mindenki ahhoz igazodjon, és azt is ellenőrizni kéne, hogy tényleg a szerint dolgoznak-e. Nekem kicsit úgy tűnik, mintha két nevet adnánk a gyereknek. Lehet, hogy kicsit rugalmasabb lenne, de az nem feltétlenül jobb, persze attól függ, milyen a rendszer. Milyen szerepet szánna egy ilyen rendszerben a hatóságoknak, a minisztériumnak? Monitorozó, azaz ellenőrző szerepet adnék nekik.

5


Kiadóknak szóló kérdések a tankönyvek jóváhagyásáról Interjú Balogh Ildikó koordinációs igazgató-helyettessel – Nemzeti Tankönyvkiadó / Gazdasági Igazgatóság Megítélése szerint a jelenlegi jogszabályi háttér nyújt-e elegendő garanciát arra, hogy egy

tankönyvvé

nyilvánított

kiadvány

valóban

megfelel-e

majd

a

szakmai

követelményeknek? Tekintettel arra, hogy a tankönyvvé nyilvánítás során három szakértő működik közre: tudományos, pedagógiai és technológiai szakértő; az ő véleményük alapján bizonyított, hogy megfelelnek a könyvek a követelményeknek. Természetesen, mivel a szakértők is emberek, mindig egy-egy szubjektív véleményt is közvetítenek, ami sok esetben okoz nekünk némi fejtörést, illetve kellemetlenséget. A tankönyvvé nyilvánítási eljárásból kikerült néhány éve az OKNT Tankönyv- és Taneszköz Bizottsága (TTB), és az eljárási idő is lerövidült. Az Ön megítélése szerint ez milyen hatással volt az eljárásra? Nagyon örültünk neki, hogy ez a döntés bekövetkezett, mert nagyon sok visszásság volt a korábbi években a tankönyvvé nyilvánítás során, valamint a TTB részéről olyan kérdések érkeztek, melyek nem voltak megalapozottak. A TTB kikerülése az eljárásból tehát lényegesen javított a folyamaton, rövidítette az eljárást, és mennyiségileg is növelte a tankönyvvé nyilvánítások számát. Az Ön meglátása szerint, a tankönyvi akkreditációnak melyek azok az elemei, amelyek hasznosak lehetnek a kiadók számára? A szakértői vélemények mindenképpen, ezt az Oktatási Hivataltól írásos formában minden esetben megkapjuk, valamint ha kérjük, e-mailben is. A véleményeket a későbbi tankönyvfejlesztések során fel tudjuk használni. Nagyon jó lenne viszont, ha a rendelet lehetővé tenné számunkra a kedvező és pozitív szakértői vélemények idézését reklám céllal. Ezt jelenleg nem tudjuk megtenni, mert ennek nincs meg a jogszabályi feltétele, pedig szívesen vennénk. Az elmúlt tíz évben melyek voltak azok a változtatások a tankönyvi engedélyeztetésben, amelyek a leginkább hatással voltak a tankönyvek tartalmára és minőségére?

6


A 2006-os változtatás, amely az úgynevezett „számolgatós szempontrendszert” behozta a tankönyvvé nyilvánításba, rettenetes változtatás volt, mert lényegesen megnehezítette a kiadványaink tankönyvvé nyilváníttatását. Tehát nagyon sok olyan, számunkra sokszor értelmetlennek tűnő dolgot is figyelembe kellett vennünk a tankönyveink fejlesztése során, aminek nem látjuk értelmét a mai napig sem. Például alsó tagozatban a tankönyvek jó részében kötelező fogalomtárat elhelyezni a kisgyermekek számára, pedig ez pedagógiailag nem indokolt véleményünk szerint. Melyik volt az a változtatás, amelyik a leginkább hatással volt a tankönyvpiacra? Ilyet nem tudok mondani. A tankönyvpiac elég stabil, kisebb változások voltak ugyan, de évek óta a tankönyvpiac egyik vezető kiadója vagyunk. Melyik volt az a változtatás, amelyik a legtöbb többletmunkát és többletkiadást okozta a kiadónak? Miért? Az előbb említett 2006-os változtatás, nem csupán a fogalomtár beépítésével okozott többletmunkát a kiadó számára, hanem az akkori szabályozás szerint, tantárgytól és évfolyamtól függetlenül, minden tankönyvi oldalra kellett, hogy kerüljön egy ábra vagy kép. Ez érintette az elsős gyermek könyvét és érintette az érettségi előtt álló 12. osztályos tanuló irodalom vagy filozófia könyvét, sőt akár szakmai tárgyú könyvét is. Például egy közgazdasági tankönyv minden oldalára ábrát kellett helyezni, amely meglehetősen értelmetlen feladat volt. Ez szerencsére a legutóbbi változtatásnál oly módon egyszerűsödött, hogy középiskolai tankönyvekben már csak kétoldalanként kötelező egy képet elhelyezni. Nagyon drága eljárás minden oldalra vagy akár minden második oldalra képet, ábrát betenni. Fontosnak tartanánk tehát, hogy évfolyamonként és tantárgyanként készüljön specifikáció, ha már ezt szükségesnek tartja a jogalkotó. Hogyan jellemezné jelenleg kiadójuk aktivitását a tankönyvvé nyilvánításban a korábbi időszakhoz viszonyítva? Folyamatosan munkát adunk az Oktatási Hivatalnak a tankönyvvé nyilvánításban, mivel évente két-háromszáz új kiadványt adunk be, illetve száz körül van a meghosszabbításra benyújtott kiadványaink száma. Ön szerint növelte-e a néhány éve bevezetett tankönyvvé minősítés szakmai szempontrendszerének szigorítása a kiadványok minőségét? A közeljövőben felül kell-e vizsgálni ezt a szempontrendszert? Ha igen, miért?

7


Amennyiben a kerettantervek sokasodnak, igen. A kerettantervi megfeleltetéseket pillanatnyilag úgy tudjuk megoldani, hogy minden újabb és újabb kerettanterv esetén teljes eljárásra beadjuk a tankönyvünket. Ezt mindenképpen lehetne módosítani, akár egy új szempontrendszer kidolgozásával, azaz amennyiben csak egy ilyen típusú minősíttetést szeretnénk, akkor ne kelljen technológiai szakértőnek is megnéznie a tankönyvet, amikor azt már megnézte egy évvel azelőtt. Mi a véleménye az eljárásban szereplő szakértők munkájáról? Részben érintettem már ezt a kérdést. Bizonyos szakértők munkáját nagyon szeretjük, mert alaposak, nem részlehajlóak, bizonyos szakértők munkáját viszont nem tudjuk elfogadni, mert rendkívül szubjektívek. Tehát elég nagy a szórás a tekintetben, hogy melyik szakértő milyen munkát ad ki a kezéből, annak ellenére, hogy az Oktatási Hivatal - tudomásom szerint minden esetben próbál a szakértői munkán csiszolni. Formailag minden esetben megfelelnek az elvárásoknak, azonban tartalmilag nem egy szinten áll a munkájuk. Fel tudják-e használni a szakértők szakmai szempontrendszerét az esetleges tankönyvfejlesztés során? Ha igen, mely elemeit? Mire használják még a szakértői véleményeket? A kollégáink ismerik és alkalmazzák a szakértői szakmai szempontrendszert. Igyekeznek figyelembe venni már a szerkesztői jelentések elkészítésénél is, tehát amennyiben valamelyik indikátor úgy tűnik, hogy nem teljesül a könyvben, akkor az már a szerkesztői jelentésben szerepel. A szakértői véleményeket fejlesztésre is használjuk. A jelenlegi szabályozás Ön szerint alkalmas-e arra, hogy az új tudományos eredményeket tartalmazó tankönyvek rövid időn belül a tanulók kezébe kerüljenek? Ha nem, mi akadályozza ezt? Nagyon szűkösek a lehetőségeink. Csupán a legutolsó rendeletváltoztatásnál vált lehetővé, hogy az új tényeket és adatokat bevehetjük a tankönyveinkbe. Ilyen esetben bejelentési kötelezettségünk van az Oktatási Hivatal felé, illetve jegyzéket kell küldenünk az iskoláknak arról, hogy hol, melyik oldalon, milyen tényeket változtattunk. Persze ez csak abban az esetben lehetséges, ha a tények, adatok beillesztése a tankönyvbe nem borítja fel a tankönyvek oldalszámozását. Amennyiben az oldalszámozás felborul, akkor már új eljárásra kell beadnunk a könyvet. Mindez nagyon korlátozza, hogy egy új tényt vagy adatot, milyen formában, mennyire korrekten, milyen minőségben és terjedelemben lehet a tanulóval megismertetni.

8


Ön egyetért azzal a gyakorlattal, hogy a tankönyvek jegyzékét tanévenként állítják öszsze? Ha nem, milyen időközönként tartaná elegendőnek a tankönyvjegyzék felülvizsgálatát? Tulajdonképpen igen, hiszen a kiadónak a joga eldönteni azt, hogy a kiadványt akarja-e tankönyvként nyilvántartani vagy sem. Bekövetkezhet olyan szituáció is, amikor egy érvényes engedéllyel rendelkező könyvet már nem kívánunk tankönyvjegyzéken tartani. Persze vannak olyan vélemények, melyek szerint nem szükséges a tankönyvjegyzéket évente összeállítani, ez már nem rajtunk múlik. Én azt is kivitelezhetőnek tartom, hogy azok a könyvek, melyek engedéllyel

rendelkeznek,

maradjanak

végig

a

tankönyvjegyzéken

úgy,

hogy

a

tankönyvjegyzék folyamatosan frissül. Vannak, akik úgy vélekednek, hogy nincs szükség hatósági eljárás keretében vizsgálni a tankönyvek szakmai minőségét, elég lenne, ha a kiadók kidolgoznának egy szempontrendszert

vagy

egy


eljárást,

melyhez

minden

tankönyvkiadónak igazodnia kellene. Egyetértene Ön ezzel? Elegendőnek tartana egy ilyen szabályozást is? Egyetértek ezzel, ez is egy lehetőség, vannak olyan országok, ahol nincs ennyire szigorú tankönyvjóváhagyás, mint Magyarországon, említhetném például Finnországot. Figyelembe véve a finn diákok által elért eredményeket, nem ezen múlik a tanítás vagy a tanulás sikeressége. Milyen szerepet szánna egy ilyen rendszerben a hatóságoknak, a minisztériumnak? Ahogy most is, továbbra is ellenőrző szerepet hagynék számukra.

9

Tankönyvkiadóknak, fejlesztő műhelyeknek feltett kérdések a kerettantervek akkreditációjáról Interjú Farkas László munkatárssal és Fábián Mária mb. irodavezetővel – Educatio Kft. / Programfejlesztési Iroda, Közoktatási Igazgatóság Szükségesnek tartják-e a jelenlegi kerettantervi akkreditációt? Farkas László: Mindenképpen szükségesnek tartjuk. Hogy pont ez az eljárás alkalmas-e a minősítésre, az szakmai kérdés. Nyilván lehetnének olyan elemei, melyek részben tágítanák, részben pedig szűkítenék a feltételrendszert, de hogy milyen típusú tanterveket szeretnének érvényre juttatni vagy működtetni, döntéshozói kompetencia. Fejlesztenek-e önállóan kerettanterveket? Fábián Mária: Most már nem. A suliNovában, amikor a kompetencia alapú programcsomagok fejlesztése történt, akkor készítettünk önálló kerettanterveket a programcsomagokhoz kapcsolva. Farkas László: Elvileg minden működő oktatási intézmény adhat be kerettantervet akkreditációra, azonban mi nem vagyunk az, így mi nem is nagyon fejleszthetünk ilyet. Kizárólag a saját tananyagokhoz és fejlesztésekhez készítettünk kerettanterveket. Mi a véleményük az eljárásban részt vevő testületek munkájáról (gondolunk itt a Kerettantervi Bizottságra, az OKNT –re, és a Közoktatás-politikai Tanácsra)? Farkas László: Nekünk egyetlen alkalmunk volt arra, hogy ezzel az eljárással találkozzunk, így érdemi véleményt nem tudunk mondani erről. Mi a véleményük az eljárásban szereplő szakértők munkájáról? Fel tudják-e használni a szakértők szakmai véleményét egy esetleges módosítás alkalmával? Fábián Mária: A kerettantervek akkreditációjában közvetlenül nem is veszünk részt, így erről nem tudunk véleményt mondani. Szükségesnek tartják-e a jelenlegi hatósági eljárás megváltoztatását? Ha igen, milyen tapasztalatok indokolják ezt? Farkas László: Ezt nem a készítők kompetenciája eldönteni. Az oktatáspolitika döntése az, hogy milyen típusú tantervek alapján gondolja az oktatás fejlesztését és további működtetését megvalósítani. Nyilván a hatósági működés ennek a szabályozásán keresztül befolyásolni

10


tudja azt, hogy milyen kerettantervek jönnek létre, és ebben az esetben a hatóságra szükség van. Az, hogy milyen szakértői háttérrel működjön, milyen paraméterek alapján, döntés kérdése. Korábban voltak különféle továbbképzések az eljárásban részt vevő szakértők számára, de úgy tudom, hogy ez megszűnt, és már nem várnak el különleges szakértelmet, pedig ez nagyon fontos lenne. Én azt gondolom, hogy egy ilyen hatósági eljárásban valóban a legjobban képzett szakértőknek kell részt venniük, és biztosítani kell, hogy ők jelenhessenek meg. Kerettantervek készítésénél mennyire veszik figyelembe a minisztérium által kiadott kerettanterveket? Farkas László: Kerettantervet mindenki a saját maga által fejlesztett tartalmakhoz szokott készíteni. Ebben neki kötelezően figyelembe kell venni a Nat erre vonatkozó fejlesztési előírásait. A Nat folyamatos változása miatt a kerettanterveket is módosítani kell, ez mekkora többletmunkát okoz Önöknek? Nekünk nem okozott problémát. A kerettantervek akkreditációja miként segíti elő azt, hogy a Nat-ban definiált pedagógiai rendszerek jöjjenek létre, és ezek használata terjedjen el az iskolákban? Mit kellene tenni annak érdekében, hogy ez a hatás erősödjön? Ezt sokkal inkább az akkreditációt végző szakemberek tudják megválaszolni. Önök szerint milyen előnyei vagy hátrányai lennének annak, ha a kerettantervi akkreditáció összekapcsolódna a tankönyvek- és a pedagógus-továbbképzések akkreditációjával? Fábián Mária: Jobban lehetne látni, hogy mit, miért csinálnak, a cél mindvégig előttük lebegne. A továbbképzésen a pedagógusok jobban megértenék, hogy mire is képzik őket. Látnák, hogy a kerettantervben meghatározzák a struktúrákat, annak a konkrét megjelenítése történik meg a tankönyvekben, és a továbbképzés keretében megtanulnák, hogy mindezt miként alkalmazzák. Tehát csak előnyei lennének szerintem. Farkas László: Az általunk létrehozott pedagógiai rendszerek kialakítása során, nekünk mindezeket

együtt,

azaz

kerettanterveket,

11

tartalmakat

és

pedagógusképzéseket

is


akkreditáltatni kellett. Az egész rendszert együtt rendelték meg tőlünk. Ennek során derült ki számunkra az, hogy ezek az akkreditációk függetlenek egymástól, tehát tulajdonképpen, egymással össze nem függő rendszereket lehet akkreditáltatni. Gyakorlatilag lehet úgy új kerettantervet akkreditáltatni, hogy az lóg a levegőben, valamint kiderült az is, hogy a tankönyvek akkreditációja során, bár hivatkozni kell rá, hogy melyik kerettantervhez tartozik, de senki nem vizsgálja a valóságos összefüggéseket, azt, hogy egy tartalmat milyen kerettantervhez fejlesztettünk. A pedagógus - továbbképzés lóg ki leginkább a sorból, hiszen ha az akkreditációs eljárásban az összes ismérvnek megfelelnek, gyakorlatilag bármire - akár mindentől függetlenül, a legelképesztőbb ügyekre is - lehet fejlesztetni és akkreditáltatni. Mindez nem feltétlenül baj, csak számtalan olyan pedagógusképzés kerül a kínálatba, amelyik aztán elhal. Persze ez lehet azért is, mert a piac érvényesíti a maga törvényeit. A lehetőség, hogy összefüggő rendszerként akkreditálhassunk kerettanterveket, tartalmakat, illetve

pedagógus-továbbképzéseket,

egyfajta

tartalomfejlesztési

megújításként

tud

megjelenni, egyszerűen azért, mert ezáltal valóban koherensebbé válhat a rendszer, ráadásul pontosan lehet tudni, hogy mi mihez tartozik és miért. Ezt egy nagyon fontos, lényeges dolognak tartanám - attól függetlenül, hogy nem tenném kötelezővé - de mindenképpen egybefüggő rendszert kéne alkotnia. Szakmai követelmény szempontjából mindenképpen jó lenne egy koherensebb rendszer. Ön szerint milyen előnyei vagy hátrányai lennének annak, ha a kiadók teljes pedagógiai rendszereket tudnának akkreditáltatni? Fábián Mária: Nem lehet egyértelműen meghatározni, hogy előnyük vagy hátrányuk lenne. Ez bonyolult kérdés. Én azt gondolom, hogy pedagógiai rendszereket kellene létrehozni, tehát ez az alap, ahonnan indulnék, de abban, hogy a pedagógiai rendszer minden egyes elemét a kiadónak kell-e fejleszteni, nem vagyok biztos. A létrehozott rendszernek viszont összefüggőnek kell lennie. Különböző nemzetközi tapasztalatok is vannak, melyek szerint a rendszer egyes elemeit kiadók hozzák létre, más részeit kutatóintézetek, egyetemek stb. Ebben az esetben is együtt kell dolgozni, tehát én azt nem tudom, hogy egy kiadónál jelen van-e minden kompetencia, hogy a pedagógiai rendszer minden egyes elemét kifejlesszék, de azt gondolom, fontos, hogy a rendszer egységes legyen.

12


Farkas László: A pedagógiai rendszerek fejlődése az oktatásfejlesztés szempontjából lenne alapvető fontosságú dolog, hiszen ezáltal egy olyan új szakmai identitás jönne létre, amely pontosan meg tudja mutatni azt, hogy az adott rendszer, amelyet létrehoztak milyen célokkal és milyen úton szeretne hatást gyakorolni az oktatásban. Az más kérdés, hogy egy üzleti alapon működő kiadó egyáltalán nem biztos, hogy értelmesen, gazdaságosan tudja ezt megoldani. Itt a pedagógiai rendszer fejlesztése nagyon fontos, azonban az, hogy minden egyes elemét a kiadó fejlessze, talán túlzott elvárás lenne. Erre egy nagyon értelmes, okos kormányzati koordinációnak kéne létrejönnie akár a finanszírozási metódusokon keresztül, amely meghatározná, hogy kinek, milyen szerepet kell vállalnia. Az oktatásfejlesztés szempontjából azonban mindenképpen fontos a rendszerszerű gondolkodás. Ön szerint az oktatást meghatározó akkreditációs eljárások eseteiben szükséges-e az oktatási szereplőkkel már a tervezés időszakában egyeztetni? Ha igen, ezt milyen módon, fórumon képzeli el? Farkas László: Igen. A legfontosabb szempont, hogy a fórumon olyan szereplők vegyenek részt, akik a gyakorlatban találkoznak akármelyik elemével az akkreditációnak. Akár a készítésével

foglalkoznak,

akár

az

akkreditációs

folyamatban

vesznek

részt,

mindenféleképpen szakmai szakértelemmel bíró embereket kéne bevonni. Hogy ezt milyen szinten kell létrehozni, az kormányzati, minisztériumi vagy államtitkári döntés lehet. Hozzátenném, hogy léteznek olyan országok, ahol akkreditáció nélkül is működnek jó rendszerek, például a finneknél nincs akkreditáció, de az egy más metódus. A magyar metódusban évtizedekre visszamenőleg nyomon követhető az a szándék, hogy az oktatási kormányzat nagyon szoros nyomkövetéssel akarja szabályozni általában a tartalomfejlesztéseket és egyáltalán az oktatás fejlesztési irányait. Amennyiben ezt a szerepet tovább akarja érvényesíteni, akkor

természetesen

ezt

a

fajta

13

koordinációt

neki

kell

vállalnia.

Oktatási Hivatalnak szóló kérdések a tankönyvek jóváhagyásáról Interjú Magyar Zita osztályvezetővel – Oktatási Hivatal / Tankönyv Osztály Szükségesnek tartja-e a jelenlegi tankönyvvé nyilvánítási eljárást? Miért? Igen. Mindenképpen szükségesnek tartom, mert azt gondolom, hogy a tankönyvhöz annyi állami normatíva járul, hogy valóban elengedhetetlen, hogy az állam részéről delegált szakértők vizsgálják a tankönyv megfelelőségét. Tehát ahhoz, hogy az állam felvállalhassa a felelősséget valamiért, amire egyébként pénzt áldoz, azt vizsgálnia kell. Megoldhatónak és hasznosnak tartaná-e, hogy a tankönyvi jóváhagyás összekapcsolódjon a tankönyvhöz készülő egyéb szolgáltatások és dokumentumok (pl. kerettanterv, pedagógus-továbbképzés) akkreditációjával? Nehezen tartom megoldhatónak, hiszen a kerettanterv elkészítését mindenképpen meg kell előznie a tankönyv megvalósításának. Ebben az esetben pedig egy olyan pedagógiai gyakorlatot kéne megvalósítani, hogy amikor elkészül egy kidolgozott kerettanterv, akkor állnának neki a szerzők kidolgozni a hozzá tartozó könyvet. Ezért ilyen értelemben nehezen tudom elképzelni, hogy ez egyben működjön. Időben biztos, hogy el kell csúsztatni egymástól, azonban azt, hogy egyébként helyben, egy főosztályon történjen mindez, azt jónak tartom. Milyen mértékben változott a tankönyvek jóváhagyása iránti kérelmek száma az elmúlt 5 évben? Azért nem lehet igazából összehasonlító adatokat mondani, mert az ötéves ciklus elején még nem volt az a kötelezettsége az iskoláknak, hogy csak a tankönyvjegyzékről rendelhetnek, amennyiben normatívát akarnak hozzá kapcsolni. Tehát arról, hogy akkoriban esetleg kevesebb volt a tankönyvvé nyilvánítás iránti igény, nincsenek számadataim, de esetleg ennek a jogszabályi változásnak is betudható a kérelmek számának változása. Ezért nem összehasonlíthatóak az adatok az öt évvel ezelőttivel. A kiadók szerint az eljárás túlszabályozott és túl szigorú. Mi erről a véleménye? Én azt gondolom, hogy az utóbbi időben próbáltuk a gyakorlatorientált akkreditációt bevezetni, és ezt, amennyire lehetett a rendeleti szabályozásba is beépíteni. A februári rendeletben már megtalálhatóak ennek nyomai. A jogalkotók felé mi minden esetben továbbítjuk a változtatási igényeket, melyek a kiadók részéről érkeznek, amennyiben azok

14


konkrétak. Tehát én azt gondolom, hogy ha egy ilyen eljárás két, két és fél hónap alatt lezajlik, akkor az annyira nem túlszabályozott. Egy nemrég megjelent tanulmányban (dr. Pál Ilona: Tankönyvpiaci helyzet vizsgálata, javaslatok a felmerült problémák kezelésére) az jelent meg, hogy az elmúlt időszakban könnyebben válik egy kiadvány tankönyvvé, mint korábban. Ön szerint igaz ez az állítás? Ha igen, egy ilyen változásnak mi lehet a valódi oka? Valószínű, hogy ez egy kiragadott mondat, látnom kéne összefüggéseiben, hogy ez hol helyezkedett el ebben a tanulmányban. A tanulmány szerzője, aki egyébként szintén beszélgetett velem, valószínűleg azt a jelzésemet fogalmazta meg itt, hogy több a feltétellel támogató kiadvány, mint a nem támogató. Tehát nem arról van szó, hogy nem megfelelés esetén egyből visszaadják a könyvet, és egy teljesen új eljárásra kell benyújtania azt a kiadónak, hanem a szakértők feltételeket írnak elő, és ha ezeknek megfelelnek a könyvek, akkor tankönyvvé nyilvánítják. Tehát az a tendencia, hogy lényegesen több a feltétellel támogató, mint a nem támogató, és ez látszik a számadatokon is. Nem mondom, hogy az állítás nem igaz, azonban attól függ, hogy mihez képest. Amikor 2006-ban megjelent az új szabályozás, melynek meg kellett felelni, még nem voltak rá felkészülve a kiadók, ezért el tudom képzelni, hogy akkor több volt az elutasítás és nehezebb volt a tankkönyvvé nyilvánítás. Most, amikor erre már szakmailag felkészültek a kiadók és rendelkeznek megfelelő szakértői gárdával is, valószínű, hogy egyszerűbbnek tűnik a tankönyvvé nyilvánítás, hiszen már eleve a szabályozásnak megfelelően kerülnek be a könyvek jóváhagyásra. Az elmúlt években volt-e érzékelhető változás abban, hogy hány kiadó vesz részt a jóváhagyási procedúrában? Ha igen, milyen irányú volt a változás és minek tulajdonítható? Mióta én itt vagyok, 2008 júniusa óta, nem volt érzékelhető változás. Azonban előtte lényegesen több kiadó szerepelt a tankönyvvé nyilvánításban és a tankönyvkiadásban. Most olyan 72-74 kiadó van, és mivel ez elég nagy szám, egy-két kiadó bekerülése vagy kiesése nem jelent nagy különbséget. Gondolom, amikor bevezetésre került az, hogy lehetett nem csak egyfajta tankönyvvel megjelenni a piacon, hanem többfélével is, akkor többen próbálkoztak mint kiadók, aztán voltak, akik elvéreztek ebben. 2008-ban indult meg a digitális tananyagok engedélyeztetése. Mik az első tapasztalatok? Mennyi kérelem érkezett? Milyen mértékben változott a kérelmek száma?

15


Nem jelentős a kérelmek száma, feltételezem, hogy abban az esetben, ha valamilyen pályázat kapcsolódna hozzá, akkor megindulnának a kérelmek, és többen próbálkoznának a digitális tananyagok tankkönyvvé nyilvánításával. Azt gondolom, inkább csak megpróbálkoztak vele a kiadók és ismerkedtek az eljárással. Kipuhatolták, hogy a digitális tananyagok és a tankönyvek akkreditálása között milyen különbségek vannak. A szakértői tapasztalatok nagyon jók, ők lelkesek és örültek, amikor bejöttek a digitális tananyagok. Azt gondolom, hogy van jövője ennek a dolognak. Itt az a kérdés, hogy a digitális tananyagokat mennyire támogatja majd a jelenlegi kormányzat, mennyire fogja esetleg támogatni az iskolákat is, hogy a digitális tananyagokat vásárolják meg. Jelenleg azt látom, hogy azért nem nyitnak efelé a kiadók, mert a legtöbben inkább ezt a tankönyvcsomagok mellé plusz szolgáltatásként kínálják

egy-egy

osztálynak,

így

nem

kell

akkreditáltatni.

Tehát

én

egyelőre

vevőcsalogatónak érzem a digitális tananyagot, ami a jelenlegi piaci helyzet ismeretében érthető is. Az akkreditációs szakértők kiválasztásának vannak-e szempontjai, kidolgozott eljárása? Hogyan történik a szakértők fejlesztése, képzése? Javasolna-e bármilyen változást e területen? Az új szabályozásban, amely februárban jelent meg a tankönyvrendelet módosításáról, már benne van, hogy olyan szakértőt kell felkérnünk, aki részt vett egy akkreditált tanfolyamon és szerepel az akkreditációs szakértői névjegyzéken. Vannak azonban bizonyos tantárgyak, melyekhez nem egyszerű szakértőt találni. Éppen azért, hogy ne kerüljünk bajba és megfelelő számú tantárgy pedagógiai szakértő legyen, mi magunk is akkreditáltattunk egy tanfolyamot. Azt gondolom, hogy ha mi akarunk dolgozni a szakértőkkel, akkor célszerű, hogy mi képezzük őket. Egy ilyen tanfolyam már lezajlott tavasszal és jelenleg annyi rá a jelentkező, hogy úgy tűnik, ezt ősszel meg kell ismételnünk. Miután a képzés végén egy olyan dolgozatot kell beadnia a szakértőnek, melyben egy könyvet kell bírálnia, kiderül, hogy mennyire tudta hasznosítani a tanfolyamon szerzett tapasztalatokat, ismereteket. A rendelet azt mondja ki, hogy az akkreditációban részt vevő szakértőnek az akkreditációs szakértői névjegyzéken kell szerepelnie, amennyiben azonban ilyen szakértő nincs, akkor mi a szaktárgyi szakértők listájáról keresünk megfelelő embert, mert szerintünk ezek a szakemberek állnak legközelebb az elváráshoz. Van, ugyanis egy-két olyan tantárgy, melynek csupán egy-egy könyve van a jegyzéken, így érthető módon nem érzi úgy a szakértő, hogy a

16


szaktárgyi mellett az akkreditált tankönyv szakértői tanfolyamot is el kellene végeznie, hogy az akkreditációs szakértői névjegyzékre is felkerüljön. Vannak, akik úgy vélekednek, hogy nincs szükség hatósági eljárás keretében vizsgálni a tankönyvek szakmai minőségét, elég lenne, ha a kiadók kidolgoznának egy szempontrendszert, minőségbiztosítási eljárást, melyhez minden tankönyvkiadónak igazodnia kellene. Ön egyetért ezzel? Ha nem, milyen problémákat lát egy ilyen elképzelésben? Ha igen, milyen szerepe lehetne ebben Ön szerint az Oktatási Hivatalnak? Én nem értek egyet ezzel. Bizonyos elemeit be lehetne emelni, azonban ehhez a kiadóknak meg kéne tudni egyezni a minőségbiztosítási szempontokban. Lehet, hogy vannak erre nézve elgondolások, de én még nem látom, hogy valamiféle megegyezésre jutnának a kiadók. A minőségbiztosítási program bevezetését és esetleges beépítését egyetlen helyen tudom elképzelni - de ahhoz nagyon kidolgozott eljárásrendre lenne szükség - ez pedig a technológiai vizsgálat. Azt el tudom képzelni, hogy amennyiben a szakértők meg tudnak egyezni, a minőségi, technológiai szempontokban, melyeknek meg kell felelnie az adott korosztálynak készülő könyvnek, akkor bevezessék a minőségbiztosítást a technológiai vizsgálat esetében. A szakmai, pedagógiai, tudományos szakértőket azonban nem gondolom, hogy kiválthatja egy minőségbiztosítási program.

17

Pedagógus-továbbképzés akkreditáció, intézményvezetőknek szóló kérdések Interjú Dr. Vámosné Aulechla Anna igazgatónővel - Krúdy Gyula Általános Iskola

Szükségesnek tartja-e a jelenlegi pedagógus-továbbképzés jóváhagyási módját? Mi nem akkreditáltatunk pedagógus továbbképzést, ezért erre nem tudok válaszolni. Mit tud a tavaly és idén bevezetett módosításokról? Ön szerint milyen előnyei és hátrányai vannak? Annyiban változott, hogy már nem finanszírozza a kormány a továbbképzéseket, pedig véleményem szerint szükség van pedagógus továbbképzésre, de csak akkor, ha az állam biztosítja ehhez a pénzt, mert a pedagógusok az alacsony fizetésükből nem fogják tudni fedezni azt. Amíg finanszírozta a kormány addig részt vettek pedagógusaink rendszeresen a továbbképzéseken. Ha egy továbbképzés az akkreditált programok jegyzékén szerepel, ez elegendő garanciát jelent-e arra vonatkozóan, hogy színvonala és minősége megfelelő lesz? Változó. Ez attól függ, hogy melyik cég hirdette meg a továbbképzést. Vannak olyan pedagógus-továbbképzéssel foglalkozó vállalkozások, melyekben lehet bízni, vannak melyekben kevésbé, hiszen ez is üzlet. Mennyire elégedettek az információk hozzáférésének lehetőségeivel? Önök milyen (formális vagy informális) módon választanak a továbbképzési lehetőségek közül? Önök hogyan segítenek abban, hogy pedagógusaik hozzáférjenek a keresett információkhoz? A különböző intézetek elküldik számunkra a továbbképzési ajánlatukat. Van egy felelősünk, aki ezeket összegyűjti, majd a továbbképzési tervnek megfelelően szólunk a kollégánknak. Két célkitűzésünk van, mivel két tanítási nyelvű iskola vagyunk, az első az, hogy lehetőség szerint az angol nyelvvel kapcsolatos tudásukat fejlesszék pedagógusaink, a második pedig az, hogy informatikai továbbképzéseken vegyenek részt. A harmadik fontos szempont, hogy elsajátítsák a mai, újszerű pedagógiai eljárásokat, mint a projekt pedagógia vagy a tanulás módszertana. Tehát mi célirányosan kerestük a továbbképzéseket. Pedagógusaik részt vettek-e a program tartalmával és lebonyolításával kapcsolatos elégedettségüket rögzítő felmérésben? Minden cégnél van a minőségirányítás keretében egy kérdőív, és megkérdezik, mennyire volt elégedett az előadóval, a tematikával, az időbeosztással, illetve esetleg mit várt volna, stb. Ezeket a mi pedagógusaink is kitöltik, azonban ez ott marad az oktatást szervező cégnél.

18


Ön szerint a továbbképzések anyagai hasznosulnak-e? A tanultak beépülnek-e a nevelési folyamatba? Ha igen, hogyan? A jó továbbképzések anyagai igen. Az Önök iskolájában alkalmaznak-e olyan módszertani ötleteket, innovációs kezdeményezéseket, amelyet valamelyik továbbképzésen hallottak? Ha vannak ilyenek, kérem, soroljon fel néhányat? Igen. Jelentkeztek a kollégák a kooperatív tanulási technikák elsajátítására és a projekt pedagógia témájú képzésre, melyeket alkalmazunk is a gyakorlatban. Volt egy 120 órás kötelező továbbképzés, ami azt jelenti, hogy csak az taníthat ötödik és hatodik osztályban, aki elvégezte ezt. Erről a tanfolyamról nagyon vegyes visszajelzések érkeztek, ugyanis az anyagnak sajnos a legnagyobb része elmélet volt és nem olyan, amit a gyakorlatban tudnának hasznosítani a pedagógusok. Erre tavaly még biztosították a keretet. Mi a véleménye a tantestület egészére vagy csak egy részére szervezett belső továbbképzésekről? Önök vettek már ilyen képzésben részt? Ön szerint ennek milyen előnyei és hátrányai vannak? Szerintem nagyon hasznosak, amikor csak egy munkacsoport vagy az azonos tárgyat tanítók, esetleg azonos korosztályt tanítók, vagy akár a teljes nevelő testület vesz részt továbbképzésen. A legelőnyösebb része, hogy célirányosan tudjuk, milyen pedagógiai kérdésben szeretnénk fejleszteni a tudásunkat, és arra hívunk előadót. Időnként önmagunk összedobjuk a tudásunkat, így a képzés jól tud hasznosulni. Önök részt vettek-e egy olyan hatásvizsgálatban, mely vizsgálta a pedagógustovábbképzések gyakorlatban való felhasználhatóságát? Nem vettünk részt ilyenben. A pedagógus-továbbképzések akkreditációja miként segíti elő azt, hogy a Nat-ban definiált pedagógiai rendszerek létrejöjjenek, és ezek használata elterjedjen az iskolákban? Mit kellene tenni annak érdekében, hogy ez a hatás erősödjön? A legújabb Nat-ban az szerepelt, hogy nem képesség, hanem kompetencia alapú oktatást kell alkalmazni, ha éppen egy jó továbbképzést találtunk erre, akkor segített abban, hogy elterjedjen.

19

Pedagógus-továbbképzés akkreditáció Interjú Rostáné Zentai Ildikó osztályvezetővel – Oktatási Hivatal / Közoktatási Akkreditációs Osztály Szükségesnek tartja-e a jelenlegi pedagógus-továbbképzési program akkreditációs hatósági eljárás keretében történő lefolytatását? El tudja képzelni az akkreditációt egy más, összetettebb, komplexebb eljáráson belül vagy annak részeként? Szükségesnek tartom az akkreditációs folyamatot, mert egyedül ez ad lehetőséget arra, hogy átláthatóvá váljon, milyen irányba fejlesztik ezek a továbbképzések a pedagógusokat. Valamint ellenőrzi, hogy azok szakmai színvonala megfelel-e, és összhangban van-e az éppen támogatott fejlesztésekkel, jogszabályi előírásokkal, oktatási törvénnyel, Nat-tal, illetve ezek változásaival. Az ellenőrzés garancia arra is, hogy a képzés megvalósítható legyen, színvonalas továbbképzést nyújtson a pedagógusnak. Azt is ellenőrzi, hogy olyan továbbképzésről van-e szó, amely ténylegesen megfelel a pedagógus-továbbképzés fogalmának. Az, hogy aztán ezt mennyire tudja eladni a szervező és mennyi lesz rá a jelentkező, már piaci tényező. Hogyan változott a jóváhagyás céljából benyújtott továbbképzés indítási és alapítási engedélyre vonatkozó kérelmek száma az elmúlt kb. 5 évben? Az alapítási kérelmek száma nagyon megugrott, míg 2008-ban 238 volt, 2009-ben 362, idén, az első félévben már 227 volt. Az indítási engedélyeztetés azonban idén januártól megszűnt, mert a jogharmonizáció ezt szolgáltatásnak minősíti, és csak bejelentési kötelezettsége van annak, aki ilyet tervez. Korábban tehát jelentős volt az indítási engedélyek száma. Hogyan változott, és milyen tapasztalatok indokolták a Továbbképzési Jegyzékbe történő felvétel módosítását? Nagyot változott a továbbképzési jegyzékbe történő felvétel. Egészen 2008 decemberéig az Oktatási Közlönyben (továbbiakban: Közlöny) nyomdai úton jelent meg évente kétszer a Továbbképzési Jegyzék. Ez azt jelentette, hogy azok a képzések, melyek megkapták a szervezés jogát, félévente be kellett, hogy jelentkezzenek a jegyzékre a nyomdai előkészítés miatt, a Közlöny megjelenése előtt már legalább egy hónappal. Egy jegyzékbe kerülés ugyan egy évig volt érvényes, de folyamatosan kérni kellett a jegyzékbe való felvételt, hiszen az iskolák mindig a legfrissebb Közlönyt nézték, amely egyúttal reklámcélokat is szolgált. Azonban 2009-ben új jogszabály lépett érvénybe, amely előírta, hogy a jegyzék ne félévente jelenjen meg papír alapon, hanem webes felületen váljon

20


elérhetővé. Így is van valamennyi ügyintézési határideje a megjelenésnek, mivel a jelentkezés átmegy egy ellenőrzési folyamaton, de nem félévente kerülhetnek fel a továbbképzések, hanem többnyire egy hét, de maximum 22 munkanap alatt. Az alapítási engedélyt öt évre kapják meg, így addig fent is maradhat a webes felületen. Tehát lényegesen leegyszerűsödött a folyamat, és drasztikusan csökkent a jegyzékbe vételek száma is. Az alapítási engedély akkreditációjában részt vevő szakértők szakmai felkészültsége az Ön megítélése szerint megfelelő? Hogyan biztosítják a szakértők fejlesztését? Mikor két – két és fél évvel ezelőtt idekerültem, volt már egy szakértői bázis, akikkel a hivatal dolgozott, azonban folyamatos volt az igény arra, hogy ezt bővítsük. Ezért mi magunk szerveztünk egy továbbképzést, kifejezetten a pedagógus-továbbképzés, kerettanterv akkreditációjára. A továbbképzést tavaly akkreditáltuk, meghirdettük, és akkora volt az érdeklődés, hogy ugyan mi először 30 fővel terveztünk, végül 120-an jelentkeztek, így két képzést is kellett tartanunk. Tavaly tavasszal és ősszel tartottunk tehát továbbképzést, így összesen 125 szakértőnk lett. Hogyan látja a Pedagógus Akkreditációs Testület szerepét az eljárás során? Azt gondolom, hogy ez egy jó és hatékony testület. Kilencen vannak, és a programok száma indokolja is ezt a létszámot. A jogszabályban ugyan az van előírva, hogy a testület évente minimum négyszer, de szükség esetén többször is ülésezik, gyakorlatilag a munkatervünk tíz hónapra szól. Csupán a júliust és az augusztust hagytuk volna ki, de júliusban mégis tartottunk ülést, mert 30-40 programunk is összegyűlt. Tehát ez a kilenc ember gyakorlatilag 30-40-50 programmal dolgozik. Úgy dolgoznak a tagok, mint a szakértők, önállóan kapnak meg egy programot, majd amikor a testület összeül, akkor megtárgyaljuk együtt. A módosítást követően a PAT a program javítására vonatkozó feltételek meghatározásának jogosultsága megszűnt, ezen túl csak elfogadó/elutasító javaslatot tehet. Ön szerint mi indokolta a PAT jogosultságainak csökkentését? A minisztériumot kéne megkérdezni, hogy mi indokolta, mert mi nagyon nem szerettük volna, hogy így legyen. Sőt annak sem örültünk, hogy nem az egész eljárás zajlik nálunk. Az új jogszabályváltozás óta ugyan továbbra is mi koordináljuk az egész folyamatot, azaz mi tartjuk kézben, hozzánk jön be a kérelem, mi vizsgáljuk át formailag, mi adjuk ki szakértőnek, majd hozzánk érkezik be a szakértői vélemény is, de nem mi értesítjük a kérelmezőt, mint korábban, hanem a minisztérium. Tehát most ugyanúgy megírjuk a hibalistát és meghozott döntést, mint azelőtt, csak nem mi értesítjük a kérelmezőt, hanem továbbítjuk az anyagot a

21


minisztérium felé, és ők írnak egy levelet. Azzal, hogy a levelet a miniszter írja alá, lassabb a folyamat, mintha az Oktatási Hivatal elnöke írná alá. Javasoltuk is már, hogy ez legyen a hivatal hatásköre, azaz a hivatal elnöke írhassa alá az értesítést. Azért is tartanánk ezt jó megoldásnak, mert ha már első fokon a miniszter írja alá az értesítést, ha valaki fellebbezni akar, akkor azt már csak bírósági úton tudja megtenni, míg ha nálunk lenne az első fok, akkor a másodfok lehetne a miniszter. Az online fejlesztés nem csak a jegyzéket tartalmazza, hanem a rendszerünk lehetővé teszi azt is, hogy a kérelmező bejelentkezzen, feltöltse a saját alapadatait, és mi ezen keresztül kiküldjük részére az értesítést, amelyet aztán ő vizsgálhat, megnézhet a rendszeren belül. A szakértőt is ki tudjuk választani a program segítségével, ráadásul a kijelölt szakértőre kattintva automatikusan megjelenik egy szakértői felkérő levél, melyen már az ő adatai szerepelnek, így azt már csak el kell küldeni. Később az elkészült szakértői bírálatot is látjuk a rendszerben. Átalakult a bírálati szempontok rendszere. Mely pontok kaptak nagyobb hangsúlyt? A bírálati szempontok rendszere nem most alakult át, hanem tudomásom szerint még 2007 előtt. A kezdetekhez képest - amikor ez a jogszabály megjelent - valóban történt változtatás. Úgy tudom, hogy a változtatás az akkori bizottság feladata volt, amely nagyon hosszadalmas munkát jelentett, hiszen 68 (távoktatási téma esetében 47) kérdésből álló szempontrendszerről van szó egy szakértői bírálatnál. Tehát amikor átalakították ezt, akkor több napra összeültek, és közösen alakították ki a szempontokat. A bírálati szempontok olyanok, hogy akár a programot nem nagyon ismerő pedagógus vagy szervező is össze tudjon állítani egy továbbképzést úgy, hogy később engedélyt kapjon. Tehát rögzítettek a feltételek, a követelmények, hogy ki a célcsoport, mi a célja és tartalma a továbbképzésnek, mi a gyakorlat és az elmélet közti arány, amelyet tartani kell, miként valósítható meg, és milyen eszközöket kell biztosítani az előadó és résztvevők számára. Ennek a 68 kérdésnek állandóan vizsgálják a koherenciáját, tehát figyelnek arra, hogy például egy egyetemi előadónak ne kelljen ismernie az óvodai továbbképzések részleteit. Elég bonyolult kritériumsor ez, ahol hangsúlyt kapnak az olyan kérdések, hogy mekkora az óraszám, mi a címe, tartalma és követelménye a továbbképzésnek, illetve mivel zárul. Ha ezt valaki újra át akarja gondolni, akkor ez nagyon-nagyon nagy munka, persze valószínűleg lehetne benne mit aktualizálni vagy javítani, de működőképes most is.

22


A módosítás új feladatot szabott az Oktatási Hivatalnak a továbbképzési rendszer minőségbiztosítása ellenőrzésének területén. Mely tényezők indokolták ennek a feladatnak rendeletbe való beépítését, és milyen eredményeket várnak ettől a változtatástól? A már említett jogszabályi változások miatt, azaz amiért a feltételeket nem vizsgálhatjuk és nem a bizottság elé kerül a továbbképzési kérelem, hanem a minisztériumhoz, közreműködő hatóság elnevezést kaptunk a jogszabályban. Ez az elnevezés inkább egy postai szerepkört jelentene, de a mi esetünkben nem erről van szó, hiszen az eljárást mi bonyolítjuk és fogjuk össze. A minőségbiztosítás bevezetését is a tavaly életbe lépett jogszabály írta elő, ami azt jelenti, hogy a képzésekről minőségbiztosítási összegzést kell készítenie a szervezetnek. Eddig is készítettek a szervezők valamiféle elégedettségi felmérést, de hogy könnyebb legyen eligazodni köztük, összeszedtük az eddig használt kérdések esszenciáját, és ezekből alakult ki az a 9-10 kérdés, amely a jogszabályban jelenleg szerepel. A szervezőknek egy éves minőségbiztosítási összegzést kell beküldeniük, amelyet mi a jegyzékhez hozzácsatolunk, így a honlapon is meg lehet tekinteni. Tehát, aki keresgél a jegyzéken, láthatja, hogy mi volt a vélemény az eddigi képzésekről, hogyan alakultak az egyes továbbképzések átlagmutatói. Sajnos ezek az adatok egyelőre szöveges formátumban érkeznek be hozzánk és így kerülnek fel a honlapra, aminek az a hátránya, hogy nem lehet rákeresni az értékekre. Ezt is szeretnénk fejleszteni még az online rendszerben, mint még sok hasonló felhasználói funkciót, azonban ehhez pénzre lenne szükség. Milyen eszközökkel segítik az alapítási engedélyt benyújtókat, továbbképzéseket szervezőket, hogy minél szélesebb információkhoz jussanak hozzá? Az alapítási kérelmet már a webes felületen ki lehet tölteni, és az ekkor rögzített információk később mindig megjelennek ott, ahol szükséges. Ezzel nagymértékben segítjük a szervezőket, hiszen a rendszer által elmentett információk akkor is segítséget jelentenek, amikor a jegyzékre kerülnek, vagy pénzügyi adatlapot töltenek ki, amelynek alapján majd a számlájukat kapják. Ezen kívül a rendszernek van informatikai súgója és egy útmutató is rendelkezésre áll, amely az egyes pontok kitöltéséhez nyújt segítséget. Ez a rendszer azonban sajnos még nem akkreditált, így papír alapon is be kell adni a dokumentumokat. Gyorsabbá akkor válhatna a folyamat, ha az első fok hozzánk kerülhetne, és az informatikai rendszerünk akkreditálva lenne.

23


Megítélése szerint a módosításokkal elérhető-e a továbbképzések minőségének javítása? Elégségesnek tartja-e a pedagógus-továbbképzés végeztével a résztvevők részéről kitöltött elégedettségi tesztet a továbbképzés minőségének mérésére? Amit a szervezők nekünk elküldenek, az csupán a legfontosabb kérdések összegzése. Az elégedettségi kérdések kitöltése elsősorban magának a szervezőnek nyújt információt arról, hogy ő jól szervezte-e a képzést, a színvonal megfelelő volt-e és a résztvevők elégedettek-e a felkért előadókkal. Ha ő azt szeretné, hogy a tanfolyam keresett legyen és jelentkezzenek rá, ahhoz ezek az információk segítséget nyújthatnak. A szervező által kiosztott elégedettségi kérdőívek sokkal hosszabbak és bonyolultabbak, mint a mi általunk összegyűjtött kérdések, melyekből az összegzés készül. Fel szoktuk hívni a szervezők figyelmét arra, hogy a jogszabály előírja számukra az elégedettségről szóló felmérés feltöltését saját honlapjukra a képzést követő harminc napon belül. Ennek az ellenőrzésére persze nincs felhatalmazásunk. Tud-e olyan lehetőségről, ahol a továbbképzésen résztvevőknek az ismeretek gyakorlatban való hasznosítása után is lehetősége nyílik elmondani a képzéssel kapcsolatos tapasztalataikat ezzel is segítve és kiegészítve a további képzésszervezést? Most erre nem tudnék példát mondani. Azt kell mondanom, hogy ez nem is nagyon tartozik ránk. Viszont nagyon sok olyan továbbképzéssel foglalkozó nonprofit szervezet vagy felsőfokú intézmény van, ahol többfajta képzést szerveznek. Nem tudom megmondani, hogy náluk van-e ilyen jellegű visszajelzési lehetőség, de az ő érdekük, hogy szervezzenek ilyen alkalmakat. Más dolog ugyanis, hogy közvetlenül a képzés után milyennek ítélik a képzést a résztvevők, és más dolog, hogy utána a munkájuk során miként tudják hasznosítani az ott szerzett tudást. A pedagógus-továbbképzések akkreditációja miként segíti elő azt, hogy a Nat-ban definiált pedagógiai rendszerek készüljenek, és ezek használata terjedjen el az iskolákban? Mit kellene tenni annak érdekében, hogy ez a hatás erősödjön? Ez fehér folt még a számomra is, hiszen a pedagógiai rendszerek esetében fontos lenne, hogy mindenki egyformán ugyanarra gondoljon. Tehát, ha akkreditáltatnak egy kerettantervet, akkor annak a segítségével és annak szemlélete alapján állítsák össze a továbbképzéseket, és az adott kerettantervvel dolgozó pedagógusok a munkájához fejlesszenek módszereket és eszközöket. Akkor beszélhetnénk rendszerről, ha ezek mind egymásra épülnének, de igazából nem tudom, hogy ezen gondolkodik-e valaki. Az educatios programcsomagokra, amelyek már magukban hordozták ezt a fajta szemléletet, sok továbbképzés érkezett, tehát kétségtelen, hogy valahol szükség van erre.

24


Pedagógus-továbbképzés akkreditáció – PAT- tagok számára szóló kérdések Interjú Jakab Jánossal a Pedagógus Továbbképzési Akkreditációs Testület tagjával Szükségesnek tartja-e a jelenlegi pedagógus-továbbképzési program-akkreditáció hatósági eljárás keretében történő lefolytatását? Az a kérdés valójában, hogy jogilag szükséges volt-e az államigazgatási eljárás keretébe emelni a pedagógus-továbbképzési program akkreditációját, és ez hozott-e további minőségi javulást a munkában, valamint a PAT- tagoknak lehetőségük nyílt-e ebben az ellenőrzésre. Nos, a testület munkájában nem hozott jelentős változást. Amikor új tag vagy tagok kerülnek a bizottságba, az inkább jelent néhány hónapig problémát, amíg meg nem tanulják az eljárási módokat, és ténylegesen is be tudnak kapcsolódni a bizottság munkájába. Persze ilyen esetekben a régi tagok minden segítséget megadnak az újaknak. Az anyagokat mindig a referensek készítik el, ők ismertetik a szakértők véleményeit a testülettel. Azonban a testületi tagok bármikor belenézhetnek a referens munkájába és véleményezhetik is azt. Végül szavazással dönt a bizottság a programról, de a vélemények általában egyhangúak szoktak lenni. Tartalmában sokat módosult az eljárásról szóló kormányrendelet. Indokoltnak látja-e a változásokat? Miért? Az akkreditáció szigorodott, amely magából az államigazgatási eljárásból következett, és ez nem vált kárára. Inkább segítette az alapítást kérők munkáját. Úgy is mondhatjuk, hogy rákényszerítette az alapítást kérőket az alaposabb munkára. Ugyanakkor a PAT- tagok felelőssége is növekedett. A pedagógus-továbbképzési program előterjesztéséről háromféle döntés születhet: elfogadás, elutasítás vagy formai javítására utalás. Amennyiben a program néhány apró javítást kíván, az űrlapon ezeket fel kell sorolni, amennyiben elfogadásra javasolja programot, az elfogadás rubrikát kell bejelölni és mellé írni, hogy hibátlan program. Elutasítás esetén meg fel kell sorolni annak indokait. Feltételes elfogadás esetén pedig a javítandókat kell megnevezni. Ön szerint a módosítás új elemei segítséget nyújtanak-e a pedagógusok számára? A pedagógusok számára nem jelentenek plusz terhet, tekintettel arra, hogy korábban és az új rendszer szerint is 68 kritérium alapján történik az értékelés. Ezek a kritériumok nagyon pontosan vannak megfogalmazva. Példaként említek néhányat: megfelelő-e a továbbképzés

25


tartalmi követelményeinek a kifejtése, pontosan és egyértelműen fogalmazzák-e meg a továbbképzés elvárható eredményeit és azokat a konkrét ismereteket, amelyeket a résztvevőknek el kell sajátítaniuk a továbbképzés során mint a jártasságokat, a készségeket, a képességeket, vagyis milyen tudással kell rendelkezniük a tanfolyam végére a résztvevőknek. Vagy vegyünk egy másik kritériumot, amely így hangzik: a program részletes tematikájában, az egyes egységekhez rendelt, ellenőrzési módokhoz tartozó értékelési szempontok megfelelően kerültek-e kifejtésre. Például, ha a program tematikai egységeinek a kidolgozottságát ellenőrzik, vagyis azt, hogy a tematikai egységek megnevezése, illetve az egyes résztémák tagolása megfelelő-e, valamint a tartalmi kifejtés alapján a program egyértelműen kivitelezhető-e, és az értékelés mondjuk, úgy szól, hogy a tematika kidolgozottsága nem éri el a kívánt szintet, mert hiányzik a résztémák tömör kifejtése, ez azt jelenti, hogy ebben a pontban nem felelt meg. Ha ez a kritériumok jelentős részében így van, a programot el kell utasítani. A kormányrendelet tehát az eljárás menetén változtatott, nem a kritérium rendszerén, a mérlegelés minősége így nem változott. A módosítás új feladatot szabott az Oktatási Hivatalnak a továbbképzési rendszer minőségbiztosítása ellenőrzésének területén. Indokoltnak látja-e a változást, vár-e eredményeket ettől a változtatástól? Ez egy fél lábon álló rendszer, a programok ellenőrzése az említett kritériumok révén megoldott, de magáról a továbbképzési programok gyakorlatban való megfelelőségéről nagyon kevés az információ. A résztvevőkkel kitöltetett, úgynevezett elégedettségi kérdőívekre kapott válaszok alapján nem dönthető el igazán a programok minősége. Az Oktatási Hivatalnak ugyan lenne jogosultsága az ellenőrzésre, de erre nem nagyon kerül sor, mert nincs rá pénze. A módosítás a hivatal feladatait is megváltoztatta, mi erről a változtatásról a véleménye? Erről a hivatalt kellene megkérdezni. Szerintem az informatikai fejlesztés terén igen nagyot léptek előre, nagyon jó munkát végeznek, én csak dicsérni tudom őket. A módosítással a PAT jogosultságai is csökkentek azzal, hogy a program javítására vonatkozó feltételeket nem szabhat. Mi erről a véleménye, indokoltnak látja-e változtatást? Ez a PAT- tagok számára nem jelent hátrányt, ez csak megkönnyítette a munkájukat.

26


A továbbképzés akkreditációját kérőket meg arra kényszerítette, hogy jól kidolgozott programot adjanak be. Ugyanis ha tartalmilag nem megfelelő és elutasítják, nekik újra kell kezdeni az eljárást. Ez plusz munkát és plusz pénzt jelent. Ugyanakkor a minisztériumban hivatalnokok ülnek és az ő szakértelmük érthetően nem olyan mélységű, mint a PAT - tagoké, s ez okozhat problémákat. Bár a módosítást követően a program lebonyolítójának kötelező nyilvánosságra hoznia a program résztvevőinek a program tartalmával és lebonyolításával kapcsolatos elégedettségéről szóló összesítést, azonban a rendszerből még mindig hiányzik az eredmény- és hatásmérés. Ön szerint hogyan lehetne ezt megoldani? Szükséges-e? Ez a kérdés nagyon messzire visz. Valóban kellenének szúrópróbaszerű ellenőrző vizsgálatok annak kiszűrésére, hogy az elfogadott programokat betartják-e, és a beérkező panaszok alapján is kellene ellenőrzéseket végezni. Míg korábban az elfogadott programok után egy indítási engedélyt kellett kérni, most már elegendő annak a bejelentése, hogy elkezdték a programot. Jelenleg mintegy 5000 akkreditált pedagógus-továbbképzési program létezik, de ennek csak körülbelül a 30%-a él, vagyis ennyien jelentették be a programjuk elindulását. Pedig jó lenne ellenőrizni, hogy valóban megtartják-e az órákat, tartalmilag megfelelnek-e az elfogadott programnak és így tovább. Az Oktatási Hivatal – mint már említettem – erre jogosult is lehetne. Elégségesnek tartja-e a pedagógus-továbbképzés végeztével a résztvevők részéről kitöltött elégedettségi tesztet a továbbképzés minőségének mérésére? Nem elégséges. Nem lehet tudni, hogy az elégedettségi mutatók igazából mit mérnek, mennyire összehasonlíthatók és milyen körülmények, feltételek között történik a felmérés. Nem szabad elfelejteni, hogy a továbbképzéseknek is megvan a piacuk, a rendezők, lebonyolítók abban érdekeltek, hogy az „eredmények” jók legyenek. A kormányrendeletben új elemként jelent meg az újra beadás lehetősége. Milyen célt szolgál az új eljárási elem? Mi erről a véleménye? Korábban nem volt lehetőség a kiegészítésre, most erre az alapítást kérőnek van lehetősége, és ez szerintem jó dolog. Fél éven belül van lehetőség újra beadni a programot csökkentett igazgatási díjért. Ilyenkor csak a hibákat kell ellenőrizni.

27


Ebben az évben az újabb módosítással megszűnt az indítási engedélyeztetés eljárása. Mi a véleménye a megszüntetésről? Ez egy uniós direktíva alapján szűnt meg. Így a program újraindításakor ellenőrzésre nincs mód. Korábban be kellett mutatni, hogy a program feltételei adottak-e, most csak jelezni kell egy program újbóli indulását. Azt a pénzt, amelyet korábban az újraindítás ellenőrzésére fordítottak, a működő programok ellenőrzésére kellene fordítani. Az ellenőrzésnek a minőségbiztosítási rendszerekhez hasonlóan kellene működnie.

28

Kerettanterv - akkreditáció – Kérdések a Kerettantervi Bizottság tagjához Interjú Dr. Szebedy Tas iskolaigazgatóval – Városmajori Gimnázium Szükségesnek tartja-e a jelenlegi kerettantervi akkreditáció hatósági eljárás keretében történő lefolytatását? Ha igen, milyen oktatáspolitikai szempontok indokolják ezt Ön szerint? Én, személy szerint jónak tartanám hatósági eljárás keretében az akkreditáció lefolytatását, méghozzá oktatáspolitikai szempontok miatt. A jelenlegi tantervi szabályozáson belüli ellentmondások miatt indokolt ez. Először is az oktatáspolitikai prioritásokat és a tantervekre vonatkozó alapelveket tartanám fontosnak tisztázni. Ahol ellentmondást látok, az a tantervek szabályozó eszközként való megjelenése. Az iskolákat a gyakorlatban két dolog befolyásolja legkevésbé: a tanterv és a Nat. A tanterv az iskolában nagyon sok esetben egy polcon vagy egy CD-n nyugvó „elmélet” marad csak. A tanítási gyakorlatban valójában három dolognak van szerepe: a tanár személyes felkészültségének, a használt taneszközöknek, amelyek a legritkább esetben koherensek, és a harmadik az érettségi - mint kimeneteli szabályozás - visszaható eszköztára. Az érettségi egy olyan vizsga, amely meghatározó módon befolyásolja a felkészítő tanárok munkáját, mert ebben eredményt kell produkálniuk. A tanterv semmit nem szabályoz. Egy elmélet marad, amelyben a tanterv írói nagyon szép dolgokat írnak. Az új oktatáspolitikai javítások azt szeretnék „belőni”, hogy a korábbi erőteljes

lexikális

tudást

hangsúlyozó

tanári

felfogás

helyett,

kiemelten

a

természettudományok területén sokkal életközelibb, sokkal gyakorlatiasabb, közvetlenebb, motiválóbb legyen a tanítás a bevonó eljárások és módszertanok alkalmazása révén. Ezt úgy oldja meg a tanterv, hogy az ugyanolyan mennyiségű tantervi ismeretanyag mellé odatesz egy iszonyú mennyiségű módszertani ajánlást, de nem foglalkozik azzal, hogy az adott órakeretben, amelyet a minisztérium elég spórolósan mér, belefér-e. Ezt ugyanis senki nem vizsgálja. Az egészet kell újragondolni, hogy a tanterv ne maradjon írott malaszt. A sokféle tanterv miatt ma gyakorlatilag áttekinthetetlen a helyzet. A 2003-as Nat létrehozása után a Műszaki Egyetemen volt egy szakmai beszélgetés a Nat bevezetéséről, illetve felülvizsgálatáról. Az ottani szakértők szerint nem készül olyan tanterv, amely ne tudna megfelelni a Nat-nak.

29


Magyarul a mostani Nat általi szabályozás mérhetetlenül áttekinthetetlen rendszert eredményez. Szükségesnek tartja-e a jelenlegi hatósági eljárás megváltoztatását? Ha igen, milyen javaslatai lennének? A hatósági eljárást is felülvizsgálnám. Én azzal kezdeném, hogy mi a tanterv szerepe a szabályozásban, hogyan tud ez a szerep valamilyen módon ténylegesen szabályozó erőként működni, és milyen viszonya legyen egymáshoz a tankönyvnek, a tantervnek, illetve a gyakorlati módszertani felkészítéseknek, illetve képzéseknek, és ennek legyen valamiféle ellenőrzése. Hozzáteszem, hogy az érettségi kimeneti szabályozás középiskolában gyakorlatilag az egyetlen szabály, senki ki sem nyitja, kézbe sem veszi a Nat-ot, még egy elit gimnáziumban sem, hacsak nem egy előadásra készül a pedagógus a Nat-ról, de a tanításhoz nem használja, és a tantervet sem. Mit vesz kézbe? Az érettségi tételsorokat, a követelményrendszert, amely szerint elkészíti a saját ütemtervét, illetve a tankönyvet, taneszközöket, amelyek segítségével előrejuthat a tanításban. A javaslatom az, hogy ezt újra kell gondolni. Ez egy összefüggésrendszer, jelenleg tudatosan vagy nem tudatosan, de egy nagyon divergens szabályzórendszerben működik, vagy éppen nem működtet egy megfelelő szabályzórendszert és a sokféleségével vált áttekinthetetlenné. Ehhez képest a programcsomagok ki nem mondott oktatáspolitikai szándékokat fogalmaznak meg, amelyek a szerzők felfogását tükrözik és nagyon sokszor köszönő viszonyban sincsenek az adott oktatáspolitika által meghirdetett gondolatokkal. Van egy-két prioritás mint a multikulturális felfogás, a rasszizmus elleni küzdelem, a tolerancia elvének elfogadtatása, melyek gyönyörűen hangzanak, ugyanakkor az, ami a Nat-ban legalább szavakban benne van, hogy nemzeti identitást is ki kell alakítani a tanulókban, a tankönyvek szerzői gyakran figyelmen kívül hagyják. Megítélése szerint a jelenlegi jogszabályi háttér elegendő garanciákat nyújt-e arra, hogy az akkreditált kerettanterv által megvalósulhasson a Nat-ban meghatározott célkitűzésrendszer?

30


Nem. Egymástól függetlenül léteznek a jogszabályok. A jogszabályok folyamatosan billegő politikai és egyéb szempontrendszer szerint változnak, vágyakat fogalmaznak meg. Másra adnak a jogszabályok garanciát, mint amit sok esetben a tantervek különböző megközelítésből szabályozni szeretnének. Ezek egyáltalán nem koherensek, ahhoz az kellene, hogy nyíltak és őszinték legyünk a szükségletek megfogalmazásában, az állam által vállalt minimális szolgáltatásnak a meghatározásában és az ehhez rendelkezésre álló források és eszközök meghatározásában, azonban éppen ez a három dolog, amelyben semmiféle egyértelműség nem fedezhető fel. Ebből az következik, hogy nem a Nat szabályoz, és nem is akar a Nat valójában szabályozni. Megmondjam, hogy valójában mi szabályoz 2010-ben? A pályázati keretek. Az, aki a pályázati pénzeken ül, az mondja meg, hogy milyen prioritások érvényesüljenek. Nem teljesen őszinte megoldás ez sem, mert leírnak mindenfélét, ezt kéne, azt kéne, közben meg arra adnak pénzt, amit ők fontosnak tartanak. Már lassan egy évtizede jelentek meg a kerettantervek, a Nat és a helyi tantervek közötti köztes szabályozóként. A pedagógusok elegendő minőségbiztosítási garanciát látnak-e vajon abban, ha egy kerettanterv a nyilvántartott kerettantervek jegyzékén szerepel? Nem ad minőségbiztosítási garanciát a tantervi jegyzéken való szereplés. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy alávetették egy formális eljárásnak és kifizettek érte egy bizonyos összeget, vagy nem fizettek érte, mert úgy variálták meg a beadást, hogy olyan intézmény adja be, aki ilyen vagy olyan módon mentesülhet a fizetési kötelezettségek alól. Tehát ez a rendszer nem ad semmire sem garanciát. Ismer-e vizsgálatot arra vonatkozóan, hogy az iskolák hogyan alkalmazzák a jóváhagyott vagy kihirdetett kerettanterveket? Készülnek ezekből összefoglaló, értékelő tanulmányok, amelyek a közoktatás-irányítás vagy a jogalkotók felé közvetítenék a felhasználók véleményét? Vannak valóban vizsgálatok. Ezek nem átfogóak, nem rendszerszerűek és egyáltalán nincsenek publikálva, azért nem, mert, amit nem akarnak bizonyítani, arra nem vesznek elő bizonyítékokat. Ez egy régi dolog. Bizonyítani lehetne az ellenkezőjét számos esetben, mint amit meghirdet az adott kampány, vagy ami megfelel az oktatáspolitikai prioritásnak, de nem érdeke a források fölött diszponáló félnek vagy döntéshozóknak, hogy a bizonyítékok napvilágra kerüljenek. Tehát nem „evidence based” típusú kutatás van ma Magyarországon, 31


hanem - Halász Gábor, aki az Oktatáskutató Intézetnek volt hosszú ideig főigazgatója nevezte el így – „érdek-vezérelt”. Amíg „érdek-vezérelt” egy kutatási rendszer, addig e vizsgálatok érvényessége és publikálása megkérdőjelezhető. Az „evidence based” azt jelentené, hogy abba az irányba lépünk, amiről a tények alapján úgy gondoljuk, hogy célszerű, szükséges stb. Magyarországon úgy tűnik, hogy van egy cél, és ahhoz keresnek indokokat. Be lehetett volna bizonyítani az ellenkezőjét annak, mint amire elindították az „érdek-vezérelt” pályázati vagy egyéb kutatásokat, például az új PISA - felmérések esetében. Hogy készülnek-e ezekből összefoglaló, értékelő tananyagok? Biztosan, csak nincsenek köszönőviszonyban sem az intézkedésekkel. A háttérben történt belső eljárásokról még az sem derülhetett ki, hogy mekkora összeget fordítottak rájuk. Olyan mértékben volt elzárva a nyilvánosság elől az egész, hogy az ember azt is el tudta képzelni, mindent világosan láthatott az, akinek a kezébe kerültek ezek a kutatások, csak teljesen másként döntött, mert nem az volt az érdeke. A jelenlegi kerettantervi rendelet mellékletét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a legtöbb kerettantervet szakmai műhelyek vagy tankönyvkiadók alkották meg, de a fenntartó nyújtotta

be

jóváhagyásra

az

adott

iskola

tankönyv(család)

használatának

figyelembevételével. Mi a véleménye a benyújtandók köréről, javasolná-e bővíteni ezek körét, vagy inkább szűkítené? Ez igaz. Ezeket mi is tapasztaltuk, azonban inkább egy tankönyvkiadó vagy valamilyen piaci szereplő segítségével születtek kerettantervek, mivel saját lelki felindulásból ekkora munkát ingyen senki nem kezd el, valakinek finanszíroznia kell. Kinek van tőkéje erre? Az államnak vagy a kiadóknak. Lelkes szakmai testületek vagy iskolák tantestületei erre nem vállalkozhatnak. Legfeljebb valamelyik alternatív közgazdasági gimnázium, amelyiknek van saját könyvkiadója, vállalkozik erre, hogy a saját programjához legyen saját tanterve, vagy egy Waldorf típusú iskola, de egy hagyományosan működő állami gimnázium nem kezd neki egy ekkora feladatnak. Megfelelő forrás nélkül ezt a munkát nem lehet színvonalasan elkészíteni, anélkül pedig nincs értelme. Az igaz, hogy egy-egy tankönyvcsaládnak vagy tankönyvrendszernek az eladhatóságát nagyon sokszor az állami támogatásba való bevonhatósága vezéreli. Amennyiben a kiadók az ingyenes tankönyv által finanszírozott hétmilliárdos nagyságrendű összegből biztos állami forrást kapnak, úgy dolgoznak, mint a kisangyalok. E forrásból eladható könyveknek kell

32


készülnie. Ez olyan erős érdekrendszer, hogy ezért átírnak bármilyen tantervet olyanra, hogy eladható legyen a könyv. A cél és az eszköz nem teljesen azt a logikát követi, amelyet mi, pedagógusok gondolnánk. Mi azt gondolnánk, hogy van egy oktatáspolitikai szándék, amelyre készül a kerettanterv, és a tankönyv e célok megvalósítására íródik. A valóságban azonban ez fordítva működik, van egy portéka, amelyet el akar adni a tankönyvkiadó, egyedül neki van pénze és állami forrása, hogy ehhez tantervet készítsen, megcsinálja, és mivel olyan könnyű akkreditáltatni, és annyira nem szabályoz semmit, hogy ez át is megy, így a piacon sikerrel tud szerepelni. Fordítva ülünk a lovon. Én azt javasolnám, hogy tankönyvkiadó ne adhasson be kerettantervet jóváhagyásra. Csak szakmai kör adhasson be, és arra legyen forrás, hogy pályázhassanak olyan pénzre, amellyel egy adott oktatáspolitikai prioritásnak megfelelő tantervet el tudnak készíteni. Ne csak annak legyen lehetősége akkreditáltatni, aki ennek révén majd a bevételét tudja növelni. Az eredeti szándék- vélelmezem - az volt, hogy ne lehessen olyan könnyen akkreditáltatni és beadni tanterveket. Tehát, hogy ne egy éjszaka alatt írjak meg egy tantervet, amelyet aztán vagy elfogadnak vagy nem, mert a vizsgálatnak komoly költsége van. Akárki nem is fog beadni tantervet, így csak fordítva sült el a dolog. Lelkes tantervíró pedagógusok nem ugrottak neki a másfél milliós akkreditációnak, csak azok, akik ebből pénzt „csinálnak” és belefér a büdzséjükbe. Tehát én szűkíteném a kört, a piaci szereplőket korlátoznám, és a szakmai szereplők lehetőségeit meg bővíteném. A kerettantervek akkreditációja miként segíti elő azt, hogy a Nat-ban definiált pedagógiai rendszerek elkészüljenek, és ezek használata terjedjen el az iskolákban? Mit kellene tenni annak érdekében, hogy ez a hatás erősödjön? Az akkreditáció semmivel nem segíti ezt. Az akkreditáció egy formális eljárás, a törvényeknek való megfelelést vizsgálja, és ezt lehet rajta számon kérni, ami a hétköznapi gyakorlatra nincs hatással. Nagyon egyszerű piaci eszközökkel terjesztik a tankönyvkiadók a saját tanterveiket az iskolákban: a tankönyvekhez kapcsolt szolgáltatásokkal, jutalmazási rendszerrel, egyéb juttatásokkal. Üzleti ajánlatokkal kínálják meg őket, ha vesz tantervet, akkor kap ingyen képzést, ha a tantervet bírálja, akkor kap érte díjazást, ha ezt a tankönyvet használja, akkor kap egy csomagot ingyen. Tehát filléreken megveszik a pedagógus érdekeit, hogy a kínált tankönyvet használja. Ez a gyakorlat. Szerencséjük, hogy a pedagógusok java része nem olvas vagy nagyon keveset olvas. Ha elolvasnának tízféle könyvet, akkor látnák,

33


hogy melyik a jó, de ha csak egyre kap juttatásokat, akkor a többit nem olvassa el, ki sem nyitja. Sajnos, a tanárok döntő többségére igaz ez. Így lehet üzleti alapra helyezni a tantervi irányítást az iskolában. Tisztelet a kivételnek. Sokkal kevesebb és magasabb színvonalú tankönyvet és szakanyagot kéne elfogadtatni, sokkal szigorúbb eljárást működtetni, nagyon erősen vissza kellene fogni ebben a folyamatban a nyers pénzügyi érdekek érvényesülését. Ehhez kell a határozott állami irányítás. Meg kell fogni a piacot és azt mondani, hogy mi erre adjuk a milliárdokat és nem arra. Ez a megoldás.

34

Tankönyv-jóváhagyás – Tankönyv és Taneszköz Bizottság tagja Interjú Dr. Karlovitz János Tankönyv és Taneszköz Bizottság tagjával Szükségesnek tartja-e a jelenlegi tankönyvvé nyilvánítási eljárás hatósági eljárás keretében történő lefolytatását? Ha igen, miért? Szükségesnek nem tartom, mert lehetne másképpen is, de valamiféle minőségbiztosítás szükséges. Sok tankönyvkiadó, valamint tankönyv jelölt van, de fontos, hogy az iskolák ne kapjanak olyanokat, melyek nem jól használhatók, ezért valamiféle szűrőn kell átengedni a tankönyveket. Azonban rengeteg olyan javaslatunk van, amely ezt az egész rendszert ésszerűbbé, jobbá, kevésbé bürokratikussá, olcsóbbá és gyorsabbá tehetné. Szükségesnek tartja-e a jelenlegi hatósági eljárás megváltoztatását? Ha igen, mik lennének ezek a változtatások? Milyen tapasztalatok indokolják ezeket? Mintegy 30 éve benne vagyok ebben a folyamatban, többek között mint jóváhagyó a Tankönyv és Taneszköz Tanácsban. Tehát van tapasztalatom, és az a meglátásom, hogy minden részét javítani szükséges a jelenlegi hatósági eljárásnak. Egyrészt magát a közoktatási törvényt, amely már folyamatban van, valamint annak kapcsán a tankönyvrendeletet, melyet folyton javítottak, de sosem javult meg. Ennek a szempontrendszere a legkritikusabb, különösen a harmadik táblázata a mellékleteiben, mert ott nagyon bürokratikus, formalista, egyoldalú és nagyon uniformizálja a tankönyveket, sajnos. Valamint a mellékleteknek vannak magyarázatai is, melyek felülírják a magasabb törvényeket, tehát rendet kéne tenni a szabályozásban. A jelenlegi jogszabályi háttér elegendő garanciát nyújt arra, hogy a tankönyvvé nyilvánított kiadvány valóban megfelel a szakmai követelményeknek? Részben nyújt, másrészt azonban nem. Például, nem foglalkozik a jóváhagyás azzal, hogy a tankönyv ehető-e, használható-e, mit mondanak róla a pedagógusok és a gyerekek, pedig amikor a második jóváhagyás történik, már van öt év tapasztalat. Valakit meg kéne kérdezni, hogy milyen ez a tankönyv, hogy vált be, de erről szó sincs, pedig valamikor előírta ezt a rendelet. A szakmai követelményeknek részben megfelel, a tanárok választhatnak, a módszertani szabadság tehát elvileg érvényesül, de a gyakorlatban az említett mellékletek által tulajdonképpen a módszertani szabadság is elvész.

35


A néhány éve bevezetett tankönyvi minősítési szakmai szempontrendszer szigorítása növelte-e a kiadványok minőségét? Véleménye szerint a közeljövőben felül kell-e vizsgálni ezt a szempontrendszert? Úgy érzem, hogy nem növelte. Bonyolultabb lett, bürokratikusabb lett a tankönyvi minősítési szempontrendszer, de nem növelte a kiadványok minőségét. Mutatja, hogy rengeteg olyan tankönyv van, amely szerintem fölösleges és kidobható lenne, nyelvkönyvekből pedig iszonyatos mennyiség van, tehát ritkítani lehetne azokat. Tehát nem garantálja a tankönyvvé nyilvánítási eljárás a minőséget kellőképpen. Mi a véleménye arról, hogy a tankönyvvé nyilvánítási eljárásból kikerült néhány éve az OKNT Tankönyv- és Taneszköz Bizottsága? Ön szerint a testületi döntés eltörlése hogyan hatott a tankönyvek minőségére? Én úgy érzem jó volt ez a döntés. Magam is benne voltam ebben a bizottságban, éppen ezért tudom, hogy nem jól működött. Nem volt minden tag a bizottságba való és sajnos nem látták a lényeget. Azonban legalább a minősítés felügyeletében valamiféle szerepet kéne kapnia a bizottságnak, mert ugyan az iroda jól működik, némi kontrollra azért szükség van. Néhány évvel ezelőtt került be a jóváhagyás rendszerébe a digitális tananyag akkreditációja.

Milyenek

az

eddigi

tapasztalatok?

Megfelelőek

a

kidolgozott

szempontrendszerek Ön szerint? Szükségesnek ítél-e változtatást? Ehhez kevésbé értek, Hadházi Tibor barátom, aki a Nyíregyházi Főiskola rektor-helyettese, ennek a bizottságnak a vezetője és egyben a Tankönyv és Taneszköz Bizottságnak is tagja. Az ő személye a garancia arra, hogy az egész bizottság jó, és lelkiismeretes munka folyik benne. Azonban szerintem felesleges külön bizottság a két témára, mert a digitális tananyagokat és a tankönyveket együtt kellene akkreditáltatni. Én összevonnám a két bizottságot, ahogy ez régebben is volt, mert most a digitális bizottság nem tudja, hogy milyen tankönyvek vannak nyomtatott formában, és fordítva, pedig fontos, hogy a kettő összefüggjön egymással. Tudomása szerint készültek-e felmérések és összefoglaló tanulmányok, kutatások a pedagógusok tankönyvekről szerzett tapasztalatairól és véleményéről? Az OKNT rendelt-e ilyet az elmúlt időszakban?

36


Készültek tanulmányok, de nem az OKNT rendelte sajnos, hanem például a TANOT végzett egyet tíz évvel ezelőtt, amely Karlovitz János Tibor neve alatt jelent meg. Valamennyi iskolába kérdőívet küldtünk, és annak a húsz százaléka válaszolt is, tehát ezrével van válasz a birtokunkban. Nagyjából ezt a felmérést ismételte meg Imre Anna is, aki egy nagyon lelkiismeretes és jó kutatást végzett, körülbelül nyolc évvel ezelőtt. Nagyjából ugyanarra az eredményre jutott, amelyre mi, valamint végül, de nem utolsó sorban kisebb felmérések is akadnak. Az OKNT-nek is érdemes lenne ezzel a témával foglalkoznia. Én megmondom őszintén, gyakran bírálom az OKNT elnökét, amiért a tankönyvet nem tartja fontosnak, nem tartja kiemelt témának még akkor is, ha a tankönyv csak egy taneszköz és rengeteg más taneszköz van még. Ön szerint mi az oka annak, hogy nem kerül sor a tankönyvek gyakorlatban történő beválásának vizsgálatára? Hasznos lenne-e ez az Ön véleménye szerint? Nagyon munkás dolog és állítólag drága is. Szerintem azonban nem drága, hiszen e-mailen keresztül minden iskola megkérdezhető. Tehát az ok talán a lustaság, pedig hasznos lenne egy ilyen vizsgálat. A tankönyveket maguk a kiadók is követhetnék, vizsgálhatnák, hogy melyik mennyire vált be, sőt én kötelezném is erre őket. Vannak, akik úgy vélekednek, hogy nincs szükség hatósági eljárás keretében vizsgálni a tankönyvek szakmai minőségét, elég lenne, ha a kiadók kidolgoznának egy szempontrendszert, minőségbiztosítási eljárást, melyhez minden tankönyvkiadónak igazodnia kellene. Ön egyetért ezzel? Ha nem, milyen problémákat lát egy ilyen elképzelésben? Nem gondolom, hogy egy abszolút megoldás, de egy megoldás lehetne. A minőségbiztosítás garancia lehetne arra, hogy jó tankönyvek szülessenek. Mindemellett szükségesnek tartanám, hogy legyen valamiféle kontroll, hiszen a tapasztalatok szerint sokszor kiderül a könyvekről, hogy nem jók, annak ellenére, hogy átmentek a jóváhagyáson. Aztán kezelni kell az idők során keletkező változásokat is, hiszen az, ami ma jó, holnap már esetleg nem az, így állandó figyelmet érdemel.

37

Kiadóknak szóló kérdések a tankönyvek jóváhagyásáról Interjú Kuncze Magdolna igazgatónő – Krónika Nova Kiadó

Megítélése szerint a jelenlegi jogszabályi háttér nyújt-e elegendő garanciát arra, hogy egy tankönyvvé nyilvánított kiadvány valóban megfelel-e majd a szakmai követelményeknek? Hát, ha egy szóval akarnék válaszolni, akkor azt mondanám, igen, hogy ha többel, akkor azt mondanám, túlságosan is. Tehát én úgy érzem, hogy ez a tankönyvvé nyilvánítási eljárásrendszer túlzottan bonyolult, de azt hiszem, lesz még lehetőség ezt kifejteni a további kérdésekben. A tankönyvvé nyilvánítási eljárásból kikerült néhány éve az OKNT Tankönyv- és Taneszköz Bizottsága, és az eljárási idő is lerövidült. Az Ön megítélése szerint ez milyen hatással volt az eljárásra? Szerintem annyiban jó hatással volt, hogy lerövidült az eljárás. Főként a nyári időszakban volt ez probléma, amikor nem ülésezett az OKNT. Valójában érdemi munkát nem végeztek. Az Ön meglátása szerint, a tankönyvi akkreditációnak melyek azok az elemei, amelyek hasznosak lehetnek a kiadók számára? Én úgy érzem, hogy akkor hasznos a kiadó számára a tankönyvi akkreditáció, ha egy olyan szakértőt kap, akinek tényleg vannak olyan észrevételei, melyek elősegítik, hogy a kiadvány jobb legyen, vagy észrevesz benne olyan hibát, amelyet javítani kell. Ez feltétlenül hasznos, de a szakértőt nem a kiadó választja ki, hanem a hatóság. Az elmúlt tíz évben melyek voltak azok a változtatások a tankönyvi engedélyeztetésben, amelyek a leginkább hatással voltak a tankönyvek tartalmára és minőségére? Azt hiszem, 2001-ben volt egy olyan rendelet, amelynek következtében a kerettantervnek megfelelően kellett átdolgozni a tankönyveket. Ez jelentős átdolgozást jelentett a mi esetünkben is. A mi kiadónk speciális helyzetben van, hiszen egyetlen tantárgy, az iskolai irodalom tantárgy könyveit adja ki. Így én csak ennek vonatkozásában tudok beszélni. Ez a terület jelentősebb átdolgozást igényelt a kerettanterv miatt, bizonyos részek átkerültek más évfolyamokba. A következő módosítás, mely nagy átalakításokat követelt, az a bizonyos elvárás sor volt, mely egy oldalon 150 karaktert, oldalanként egy képet, valamint a képek

38


25%-hoz kérdést írt elő. Azt nem mondhatom, hogy ezek azután pozitív hatással voltak a tankönyvek minőségére. Hatással voltak rájuk, mert meg kellett változtatni azokat olyannyira, hogy voltak olyan könyvek, melyeknek az érvényességét nem lehetett meghosszabbítani emiatt. Mert ugyan használták az iskolák és szerették is ezeket, de ahhoz, hogy a kritériumoknak megfeleljenek, olyan mértékű átdolgozást kellett volna végrehajtani, amely nem érte meg a kiadónak. Viszonylag kisebb példányszámú könyvekről volt szó, melyek esetében nem is lehetett volna megvalósítani az előírt szempontokat, tehát ezeket nem dolgoztuk át. A változtatások olyannyira hatással voltak a tankönyvek tartalmára és minőségére, hogy néhány meg is szűnt emiatt. Melyik volt az a változtatás, amelyik a leginkább hatással volt a tankönyvpiacra? Melyik volt az a változtatás, amelyik a legtöbb többletmunkát és többletkiadást okozta a kiadónak? Miért? Például ez az előző, hiszen úgy gondolom, hogy nem csak a mi kiadónk esetében, hanem más kiadók esetében is voltak olyan kiadványok, melyeknek nem tudták meghosszabbítani az engedélyét az említett kritériumok miatt. Volt egy másik változtatás, amely a Nemzeti Fejlesztési

Terv

keretén

belül

létrehozott

programcsomagoknak

az

indokolatlan

megkülönböztetését törvényesítette. Ez valójában egy törvénytelen helyzetet alakított ki, hiszen nem tisztázták a programcsomag fogalmát és a forgalmazás menetét sem, egyszerűen jogtalan előnyben részesítették ezeket a kiadványokat, amely előny nyilván azt eredményezte, hogy a piacon lévő többi kiadó kiadványainak példányszáma csökkent. Mi magunk is megéreztük ezt a csökkenést, szerencsére nem túlzott mértékben. Hogyan jellemezné jelenleg kiadójuk aktivitását a tankönyvvé nyilvánításban a korábbi időszakhoz viszonyítva? A mi kiadónk aktív jelen helyzetben is. Szerencsére ez a rendkívül drága tankönyvvé nyilvánítási eljárás azokat a kiadókat nem érinti, akik korábban úgy gazdálkodtak a tőkéjükkel, hogy most meg tudják fizetni ezeket az előre nem tervezett, óriási költségeket, és további fejlesztéseket tudnak véghezvinni. Ezek az engedélyezési költségek abszolút indokolatlanok és nyilvánvalóan beépítendők a tankönyvek árába, melyeket ezáltal sokkal nehezebb a piacon elterjeszteni és jóval drágábbak lesznek. Ennek ellenére a mi kiadónk van annyira tőkeerős, hogy tud további fejlesztéseket véghezvinni, és engedélyeztetni tudja a korábbi tankönyveit is.

39


Rendkívül nagy butaságnak tartom azt, hogy a szöveggyűjteményeket ugyanolyan eljárási folyamat alá veszik, mint egy újonnan kifejlesztett tankönyvet. Most adtunk be egy szöveggyűjteményt engedélyezésre, melyen néhány oldalas változtatás volt és kettőszázharminckilencezer-négyszázhúsz

forintos

engedélyeztetési

díjat

kellett

fizetni

érte.

Természetesen mondhatjuk, hogy ez fedezi a szakértők munkáját, azonban ha egy jó magyar szakértő van, annak nem szükséges végigolvasni az irodalmi műveket, amelyek a szöveggyűjteményben szerepelnek, hanem elegendő a címüket átnézni. Ennek ellenére ugyanolyan eljárási díjat kell fizetni a szöveggyűjtemény esetében, mint egy újonnan fejlesztett kiadvány esetében. Olyat is adtunk be, hasonló összeget fizettünk érte, pedig ebben az esetben a szakértőknek valóban minden egyes mondatot meg kell rágniuk, hogy lássák, valóban megfelel-e a követelményeknek. Tehát én ezt nagyon rossznak tartom, de a mi kiadónk ezt még bírja, aktívak vagyunk, folyamatosan adjuk be az új kiadványainkat engedélyeztetésre. Ön szerint növelte-e a néhány éve bevezetett tankönyvvé minősítés szakmai szempontrendszerének szigorítása a kiadványok minőségét? A közeljövőben felül kell-e vizsgálni ezt a szempontrendszert? Ha igen, miért? Ez a szempontrendszer abszolút elhibázott. Az előbb említettem a kritériumokat, melyek szerint 150 karakter lehet egy oldalon, illetve minden oldalra kell egy képet tenni. Ezeket a kritériumokat úgy tudom, hogy nem is látták szakértők, ezt egy olyan intézet hozta létre, amely egy két éven át tartó, egyszerű vizsgálódás után állapította meg, hogy ezekre szükség van. Nem látták szakmai szervezetek, nem látták tudományos kutatók, olyan hibák is vannak benne, hogy minden iskola típusra ugyanazokat a követelményeket írták elő, pedig az önálló tanulásra nevelés nyilvánvalóan nem ugyanaz egy általános iskolai korosztály esetében és egy középiskolás korosztály esetében. Tehát elnagyolt, elhibázott és abszolút nem helyes. Mindenképpen felül kell vizsgálni. Mi a véleménye az eljárásban szereplő szakértők munkájáról? Fel tudják-e használni a szakértők szakmai szempontrendszerét az esetleges tankönyvfejlesztés során? Ha igen, mely elemeit? Mire használják még a szakértői véleményeket? A szakértőknek el kell végezniük egy tanfolyamot azért, hogy szakértők legyenek, és ezzel jogosulttá váljanak arra, hogy a kiadónak akár több éves fejlesztési eredményéről véleményt mondhassanak vagy akár elutasítsák azt. Ezzel a kiadó több százezer vagy milliós

40


nagyságrendű befektetését nullázzák le. Tehát ezt nem tartom helyesnek, a szakértők ugyanis abszolút szubjektívan ítélik meg a tankönyveket és rendkívül tág a hatáskörük. Nem világos számunkra, hogy mi is a célja egy ilyen vizsgálatnak. Az a célja, hogy szűkítsék a tankönyvpiacon lévő kiadványok körét és ezáltal szigorúan szemléljék azokat, vagy, hogy egy meglévő kánonhoz igazítsák a könyveket, és így ne adjanak lehetőséget arra, hogy új fejlesztések jöjjenek létre. Éppenséggel kerülhet a kiadvány olyan szakértőhöz, amelyik azt mondja, mindenképpen kell most már valami új a tankönyvpiacon, vagy valamilyen módszerhez igazítja azt. Van, aki úgy gondolja, kronologikusan kell tanítani a magyar irodalmat, van, aki szerint bizonyos témakörönként. A szakértő felfogásától függ tehát, hogy a szeretni fogja-e a kiadványt. Nem beszélve a technológiai szakértőkről, azok aztán abszolút szubjektívek és ez nagyon ártalmas. Hiszen nincs olyan szempontrendszer, amely tudományosan megalapozza azt, hogy nekik mihez kell igazodni. Tehát nincs leírva, hogy egyes korosztálynál milyen betűformát, betűtípust, betűméretet kell alkalmazni, milyen papír lenne az egészséges, sőt nincs meghatározva az esztétikai szempontrendszer. Ennek hiányában viszont abszolút felesleges, sőt ártalmas egy technikai szakértő munkája. A jelenlegi szabályozás Ön szerint alkalmas-e arra, hogy az új tudományos eredményeket tartalmazó tankönyvek rövid időn belül a tanulók kezébe kerüljenek? Ha nem, mi akadályozza ezt? A szakértők munkája és ez a jóváhagyási szempontrendszer már az Állami Számvevőszék vizsgálatában is helyet kapott. 2006-ban volt egy jelentős vizsgálat az Állami Számvevőszék részéről, amely a tankönyvvé nyilvánítási eljárást elmarasztalta, elég súlyosan. Kimondta, hogy költséges, lassú és vitatott a bírálati szempontsor, ennek ellenére nem történt semmi. Többen hangsúlyoztuk akkor, hogy ezt a rendkívül bonyolult eljárást valóban új alapokra kéne helyezni és nem csiszolgatni. Az történt ugyanis, hogy a korábbiakat csiszolgatták, ha valamelyik kiadó mondott valamit, akkor azt vagy beépítették, vagy nem, ezáltal állandóan egyre rosszabb lesz a rendszer. Ehelyett mi azt javasoltuk már korábban, hogy a kiadók külföldi szakmai példák segítségével állítsanak össze egy új jóváhagyási rendeletet és helyezzék új alapokra a tankönyvvé nyilvánítás eljárását. Ön egyetért azzal a gyakorlattal, hogy a tankönyvek jegyzékét tanévenként állítják öszsze? Ha nem, milyen időközönként tartaná elegendőnek a tankönyvjegyzék felülvizsgálatát?

41


Nem, nincs értelme, hiszen a folyamatos frissítésnek van értelme. Az elektronikus világban ennek már semmi jelentősége nincs, hiszen amint megkap valaki egy engedélyt, abban a pillanatban felkerülhet a listára, bárki utána tud nézni az interneten. Akkor volt ennek értelme, amikor nyomtatásban adták ki ezt a listát, de már nem nyomtatásban jelenik meg, bárki frissítheti a jegyzéket az interneten. Folyamatosan frissül. Vannak, akik úgy vélekednek, hogy nincs szükség hatósági eljárás keretében vizsgálni a tankönyvek szakmai minőségét, elég lenne, ha a kiadók kidolgoznának egy szempontrendszert

vagy

egy


eljárást,

melyhez

minden

tankönyvkiadónak igazodnia kellene. Egyetértene Ön ezzel? Elegendőnek tartana egy ilyen szabályozást is? Említettem már, hogy a szakértők esetében nem világos, hogy mi a célja a tankönyvek vizsgálatának. A mi véleményünk szerint - amit már szintén évekkel ezelőtt elmondtunk - az lehetne az egyetlen célja, hogy teljesüljenek azok az alapkövetelmények, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az iskolában a gyerekek kezébe kerüljön a tankönyv. Ezen legfontosabb alapkövetelmények, hogy a Nat-hoz és egy kerettantervhez igazodjon a tankönyv, és szaktudományos szempontból se legyen benne kivetnivaló, valamint ne legyen alkotmányellenes. Ezek olyan alapvető elvárások, amelyeknek minden tankönyvnek meg kell felelnie. Ami jelenleg érvényben van, arra valóban nincs szükség, túl bonyolult a szempontrendszere. Persze ha belegondolunk, biztosan lesznek olyan kiadók, amelyek megsértik az alapkövetelményeket, azokat a könyveket nem szabad az iskolákba engedni. Ezen alapkövetelményekben persze nehéz lenne meghatározni esztétikai szempontokat, és biztos vagyok benne, hogy lenne olyan kiadó, amely bizonyos esztétikai szempontoknak nem felelne meg, de ezeket a piac úgyis kirostálná. Milyen szerepet szánna egy ilyen rendszerben a hatóságoknak, a minisztériumnak? Ezt a fajta új, egyszerűbb szempontrendszert kéne kidolgozni és egy rendelet formájában megalkotni. Aztán a piac eldöntené. Meg kell jegyeznem, hogy a pedagógusok hozzáállása is nehézkes, hajlamosak arra, hogy a megszokott dolgokat tanítsák, szóval fontos lenne a pedagógusok felkészítése, hogy nyissanak az újra és legyen szemük arra, hogy melyek azok a tankönyvek, amelyek valóban a kornak megfelelőek és esztétikailag, tudományosan, pedagógiai rendszereket tekintve is korszerűek és választandóak.

42

Interjúk a jelenleg hatályos akkreditációs eljárásokról

Recommend Documents