Jelenkori felszínfejlődés vizsgálata a Decsi-szőlőhegyen (Szekszárdi-dombság) Lampért Kirill1 1. Bevezetés A Szekszárdi-dombság hazánk erózióveszélyes területei közé tartozik, talajtakarójának jelentős része teljesen lepusztult (Ádám 1975, Palotásné 1990). Az évezredes intenzív szőlőművelés alatt álló történelmi borvidéken, az ember tájformáló hatásának következményeként a domborzat képe jelentősen megváltozott. A jelenkori felszínfejlődés és a geomorfológiai veszélyforrások gyakorlati kutatása társadalmi-gazdasági szempontból is fontos, a káros folyamatok és jelentős anyagi károk elkerülése érdekében (Pataki 1961, Pécsi 1963, Marosi – Szilárd 1974, Pécsi – Juhász – Schweitzer 1976, Pécsi 1985, Schweitzer 1992, Juhász 2004 stb.). Az antropogén tevékenységek hatása a természeti folyamatokra és ezek bonyolult kölcsönhatásai sok szempontú vizsgálatot követelnek. Jelen tanulmány e vizsgálatoknak csak egy részét képezi, főleg geomorfológiai jellegű problémákra koncentrál. A dombvidék aprólékosan felszabdalt, nagy reliefenergiájú, meredek lejtőkkel jellemezhető keleti peremvidékének egy kiválasztott mintaterületén, a Decsi-szőlőhegyen végeztem vizsgálatokat. Célom, hogy bemutassam a lösszel fedett dombsági peremterület domborzatának gyors alakulását, rámutassak a felszín fejlődésének várható irányára és az antropogén tényezők befolyásoló hatására. 2. Módszerek A dombságon végzett hosszabb időtávú (néhány éves) terepi bejárások lehetőséget adtak a löszös területek gyors és intenzív felszínalakulásának tanulmányozására, amelyek alapját képezték a geomorfológiai térképezésnek. A különböző térinformatikai szoftverek használata megkönnyíti az egyes földrajzi jelenségek, folyamatok vizsgálatát, de nem helyettesítik, csak kiegészíthetik a hagyományos geomorfológiai kutatásokat, tulajdonképpen a geomorfometriai módszerek továbbfejlesztett változatai (Csuták – Bódis 2001). A digitális domborzatmodell (DEM) elkészítéséhez a Decsi-szőlőhegyet és környékét lefedő várdombi és szálkai, 1988-as állapotokat rögzítő, 1:10000 m.a. topográfiai térképlapok részleteinek alapés felező szintvonalait digitalizáltam. A DEM elkészítésénél a Surfer8 térinformatikai programot használtam. Jelen tanulmányban elsősorban terepi megfigyeléseim és a kész domborzatmodell segítségével próbálok geomorfológiai jellegű következtetéseket levonni, majd ezt a jelenkori felszínalakulás folyamatainak kérdéseinél felhasználni. Ezeket kiegészítve a peremterületről szelvényt szerkesztettem, a töréslépcsős felszínek jobb értelmezhetősége érdekében. Az intenzív csapadékhullás következtében kialakuló gyors lefolyás jelentős eróziós hatásaira példa segítségével mutatok rá. Eróziós számításokra és a lepusztult anyagmennyiség matematikai módszerekkel történő megközelítő becslésére, a szükséges adatok egy részének hiánya miatt nem volt lehetőségem.
1
PhD-hallgató, PTE TTK Földtudományok Doktori Iskola, e-mail:
[email protected] Témavezető: Dr. Schweitzer Ferenc DsC, egyetemi tanár
1
3. A területet érintő kutatások és a földtani felépítés rövid áttekintése Az alábbiakban a dombságot közvetlenül érintő jelentősebb és részletesebb kutatási eredményeket hangsúlyozom ki, amelyek vizsgálataim alapját képezték. A Szekszárdidombság az 1950-es évekig hazánk legkevésbé kutatott területei közé tartozott, sőt a táj földrajzi lehatárolása sem volt egyértelmű. A tájegység a Tolnai-dombság részét képezi, amelyről az első földtani leírást Szekszárd környékéről Szabó (1863) cikkében találunk. Kadić (1925) a dombvidék pliocén–pleisztocén képződményeiről, a pannóniai rétegek dőlésviszonyairól és a völgyek kialakulásáról közöl értékes adatokat. Pataki (1961) sárközi tanulmányai után a lösz borította dombvidéken kialakuló mikro- és makroformák keletkezésében az antropogén hatás jelentőségére hívja fel a figyelmet, amely szerint az ember tájformáló tevékenységének, közvetve vagy közvetlenül nagy szerepe van a löszformák kialakulásában. A terület felépítéséről, szerkezeti viszonyairól és suvadásos eredetű formáiról Láng (1955) végzett részletesebb morfológiai megfigyeléseket. A Tolnai-dombság kialakulásáról és felszínalaktanáról komplex szemléletű, részletes és összefoglaló munkát Ádám (1969) készített. Kutatási eredményeit és megfigyeléseit domborzatmodell használatának segítségével értékelem és egészítem ki, az antropogén hatásokat és a felszín alakulásának jövőben várható alakulását tekintetbe véve. A szabálytalan rögökre feldarabolódott dombvidék felszíne alatt nem nagy mélységben a Mórágyi-rög folytatásaként É–D-i csapásirányú, összetöredezett és különböző mélységbe süllyedt gránitvonulat húzódik. Ez a kristályos alaphegység közvetlenül a felsőpannóniai üledékek feküjét jelenti, vagyis a permi időszaktól kezdve környezete fölé emelkedett szárazulat volt, üledék nem képződött rajta. A fúrásadatok alapján a Szekszárdidombvidéket vékony kifejlődésű felső-pannóniai üledékek fedik, vastagsága mindössze 100– 200 m között változik. A pliocén vörösagyag vastagsága és elterjedése területenként változó, de a dombsági táj minden részén megtalálható, tehát igen valószínű, hogy kialakulása idején egységes takaróként borította a pannóniai felszínt (Ádám 1969). A vörösagyagnak jelentős szerepe van a csuszamlásos folyamatoknál, a pannóniai agyagok és a löszt tagoló fosszilis talajok mellett. Abban az esetben, ha a beszivárgó vizek elérik és átnedvesítik ezeket az üledékeket, akkor a csuszamlások csúszópályáját szolgáltatják (Szabó 1991). A Tolnaidombságon a pleisztocénben képződött lösz vastagsága tekintélyes, 20–50 m között változik, kivételt a Szekszárdi-dombság K-i peremvidéke jelent (Ádám 1969). 4. Antropogén tevékenység hatásai a peremterület szerkezeti lépcsőin A dombvidék jellemző szerkezeti-morfológiai formái a szerkezeti lépcsők, amelyek a legtipikusabb formában, kettes és hármas sorozatban fejlődtek ki a K-i, Sárköz felé néző peremen. Eredeti szerkezeti formájukat jól megőrizték, azonban egyes szakaszokon a csuszamlások, a periglaciális szoliflukció, az areális és lineáris erózió jelentősen átformálta a lépcsőtestek egységét. A lépcsős levetődések Ádám (1969) szerint közel párhuzamos vetőpászták között történtek, de hosszú szakaszon azonos számú és szintű lépcsőtestek nem alakultak ki. A legszebb kifejlődésben és a legépebb formában a Parászta-völgy és a Tóthvölgy közötti szakaszokon fordulnak elő. A Decsi-szőlőhegytől kissé délre, az Aranydombnál is jól kimutathatók Ádám (1969) által leírt töréslépcsős szintek illetve azok homlokperemei (1. ábra). A lépcsőtestek általában épek, meredek (10–18°) homloklejtők és 150–200 m széles, menedékes (3–6°) platók jellemzik, amelyeket azonban az ember gazdasági tevékenysége nagymértékben átalakított. Az alsó, vékony lösszel borított lépcsőszint 130–145 m tszf. magasságú és viszonylag menedékes lejtővel emelkedik ki a Sárköz alluviális síkságából. A második, vagyis középső 170–190 m tszf.-i magasságban
2
húzódó lépcsőtest platója mintegy 25 m-es meredek lejtővel határolódik el az előzőtől, és ebből rendszerint még meredekebb (18–20°) és magasabb (30-35 m) homloklejtővel emelkedik ki a legfelső (230–250 m tszf.) lépcsőtest. A tetőfelszínek jelentősen elkeskenyedtek a régebbi nagyméretű csuszamlások, majd az intenzív szőlőművelés következtében. Az Arany-domb esetében a 230 m tszf. magasságú szint mindössze néhány méter széles, tulajdonképpen csak az út fér el rajta. A Decsi-szőlőhegy esetében a legalsó szint nem különíthető el, az eróziós folyamatok felszabdalták, felszínmozgások formálták át. A középső lépcsőtest felszíne széles, a legfelső, majdnem 250 m tszf. magasságú szinttől magas és meredek lejtő határolja el. A második, általában 170–190 m tszf. magasságú lépcsőszinteken találhatók az újabb, 1970-es évek szőlőrekonstrukciós munkálatai során telepített szőlők, ahol három–négy, néhol az öt méteres magasságot is elérő álteraszokat alakítottak ki a parcellák között. A rézsükre gyomflórát telepítettek, a dombok felső részein övárkokat létesítettek, a tetőszintre és a meredek lejtőkre tájidegen fenyvest ültettek. A legalsó szinten, továbbá a Sárköz alacsony felszínéig húzódó menedékes lejtőkön régebbi telepítésű szőlőterületek találhatók, amelyek között sokat lejtőirányban művelnek, ezért számottevő az areális és lineáris erózió mértéke.
1. ábra. A keleti peremvidék Ny-K-i irányú magasságtorzításos szelvénye az Arany-dombnál. Töréslépcső szintek: I. 130–150 m, II. 170–190 m, III. 230–250 m; v? = Ádám (1969) által feltételezett vetők (saját szerkesztés). Az intenzív mezőgazdasági műveléssel kapcsolatos antropogén hatások következménye, hogy a peremi lépcsős területek a legjobban erodáltak. A lejtők túlnyomó részén a talajtakaró több mint 75 %-a lepusztult (Ádám 1975). A típusos erdőtalajok már csak csonka szelvényekben találhatók meg, leginkább azonban a lösz kőzetig erodáltak. A dombvidékre számolt talajlepusztulás a megengedhető 15 t/h/év határérték 50-szeresét is meghaladhatja (Palotásné 1990). Az álteraszoknak talajlepusztulást akadályozó szerepük is van, azonban a kis parcellákból álló területen rövid szakaszokban húzódnak, vagyis jelentőségük kicsi. Az esővíz által szállított hordalék az utakon, vízelvezető árkokban, üledékgyűjtő lépcsőknél halmozódik fel. A lépcsőszintek platói közötti meredek lejtőket általában erdő borítja, a fedetlen felszínekkel szemben itt lényegesen kisebb az erózió mértéke. Ahol ezeket a területeket is művelés alá vonták, vagy gyeptakaró borítja a meredek lejtőket, ott a felszínmozgásos folyamatok felújulnak. Az 1970-80-as években a domboldalakon vápás vízelvezetőket is kiépítettek, amelyek útként is szolgálnak. A lösz lepusztulási folyamatát igyekeztek megállítani az erózióvédelmi rekonstrukciós munkálatok során, de a vizsgált területen a karbantartás hiánya miatt az erózió és a felszínmozgások nagymértékben megrongálták ezeket a létesítményeket. Az utak alatt a lefolyó csapadékvíz
3
eróziója és szuffóziós folyamatok hatására üregek alakulnak ki, ennek következtében a burkolat beszakad. Más részeken a csapadékvizek a vízelvezetők mellett folynak le, több helyen fél–egy méter mély barázdákat mélyítenek, majd a burkolat alatti rétegeket is megbontják. 5. Felszínmozgások A töréslépcsős peremen jellemzőek a nagyméretű pleisztocén csuszamlások, a karéjos szakadások mentén egyedülálló tömegmozgások jöttek létre. A környezetükből kiemelkedő löszborította „hát”, „halom” és „púp” alakú jellegzetes formák a táj arculatának sajátos jellemvonást kölcsönöznek, ilyen található az Arany-domb környékén, vagy Görögszónál (Ádám 1967). A pleisztocén időszaki csuszamlások a vetődéses peremterületeken sorakoznak, ezek alapján, illetve a mért rétegdőlésekből következtetve Ádám (1969) és Láng (1955) is azt feltételezi, hogy a szerkezeti mozgásoknak is aktív szerepük volt a felszínmozgások kialakulásában. A holocén időszakban is jelentékeny csuszamlások keletkeztek, de a domborzat formálódásában már kisebb szerepük volt, mint a pleisztocén időszakiaknak. Többnyire egyedül álló formák keletkeztek, amelyek leggyakrabban pleisztocén suvadásos lejtőkön fordulnak elő. Holocén felszínen terülnek szét, környezetükből általában takaratlanul emelkednek ki, formái épebbek, de a recens formáknál szenilisebbek. A peremi területeken Ádám (1967) több holocén suvadásos formát figyelt meg, azonban kialakulási körülményeiket feltárások hiányában nem lehetett tisztázni. A recens felszínmozgások a pleisztocén suvadások által átformált lejtőkön, karéjos szakadások mentén alakulnak ki. A DEM alapján arra lehetünk figyelmesek, hogy a tetőszintet, vagyis a legfelső tereplépcső peremét sorozatban hatalmas méretű, pleisztocén csuszamlások íves futású szakadásfrontjai bontják meg (2. ábra). Az Ádám (1969) által feltételezett vetők illetve töréslépcsők, feltárások és fúrások hiányában a felszínmozgások eredményeként is értelmezhetők, amelyek kialakulásában fontos szerepet kaphattak a fiatal tektonikai mozgások. A csuszamlások halmazát a nagymértékű tájformálás, és az eróziós folyamtok felismerhetetlenné tették illetve a denudált felszíneken újabb, jelenkori felszínmozgások alakulnak ki. A középső töréslépcső szinten is több, kisebb-nagyobb karéjos forma figyelhető meg. Az első és második lépcsőszint platója közötti meredek lejtőn kb. 160-170 m tszf. magasságban, gyeptakaróval borított területen szőnyegszerű rétegcsuszamlás alakult ki (1. kép). A felszínmozgás nagyméretű pleisztocén csuszamlás által átformált térszínen újult fel emberi tevékenység hatására, az 1970-80-as évek rekonstrukciós munkáit követően. Néhány évtized alatt a szőlőterületek alatti meredek lejtőn hosszú, csuszamlásos halmazokból álló felszín alakult ki. A néhány méter vastagságú lösz csúszása pliocén vörösagyagon következett be. A mozgás során csúszási repedések alakultak ki, a halmazok egyre kisebb darabokra szakadoznak szét. A szakadásfront előtt mélyedés keletkezett, ahol a csapadékvizek összefolynak és a vízzáró agyagrétegig szivárognak. Ennek következtében a mozgás állandóan felújulhat. A csuszamlás méreteiről a tönkrement vagy teljesen eltűnt burkolt vízelvezető árok, illetve a vápás betonút félrenyomott darabjai tanúskodnak (2. kép). Abban az esetben alakul ki ilyen mozgástípus, amikor az agyagos rétegek, amelyek a csúszólapot szolgáltatják, a lejtő irányában enyhén dőlnek. A felszínmozgás lassú, periodikus mozgását a csapadékviszonyok befolyásolják. Szőlőskertet és vonalas infrastruktúrát érint és veszélyeztet. A mozgás mechanizmusát és időbeli változásit jelzőkarós módszerrel (Szabó 1991) próbáltam vizsgálni, de a nagyon lassú folyamat és terepi viszonyok miatt ez nem vezetett eredményre.
4
2. ábra. A Decsi-szőlőhegy és környezetének árnyékolásos domborzatmodellje, magassági adatokkal és lefolyási irányok feltüntetésével, EOV koordinátákkal (saját szerkesztés). Az aktív csuszamlásos lejtő fölött, 170-190 m tszf. magasságú felszínen található alsó szőlőparcellák területén érdekes jelenség figyelhető meg. A szőlősorok mintegy 20-30 méteres szakaszának lejtőirányú lassú elvonszolódás követhető nyomon, amelyet a felszín enyhe horpadása is jelez. Az utóbbi két év során egyre több szőlősoron látható néhány méteres elhajlás. Feltárások és fúrások hiányában csak feltételezhető, hogy a felszín lapos mélyedése, rekonstrukció előtti út vagy lapos deráziós völgy vonalát jelöli ki, az elvonszolódás pedig a felszín alatt áramló vizek következménye. Kisebb felszínmozgások sora alakul ki az emberi tevékenység hatásának következtében. Meredek, három–négy méter magas tereplépcsőn gyeptakaró szakadt le és csúszott meg az alatta található agyagos rétegen intenzív csapadékhullást követően 2006 májusában (3. kép). Az intenzív mezőgazdasági művelés következtében a lefolyó esővíz bizonyos helyeken koncentrálódik (például a szőlőparcellák sarkán, ahol a nehéz mezőgazdasági járművek megfordulnak), aminek hatására a szuffóziós folyamatok felerősödnek és a tereplépcsők peremein a lösz roskadása következik be. A meredek, erdővel borított lejtőkön is erősen felszabdalt, hepe-hupás felszínek jönnek létre. Az egykori csuszamlások mögötti mélyedések jól nyomon követhetők a vizenyős területekre jellemző növényzet (zsúrló, sás) megjelenésével. 6. A lösz lepusztulásformái A felszín jelenlegi arculatának kialakításában a mezo- és mikroformáknak jelentős szerepük van. A löszformák a löszös területek morfológiájának egyedi vonásokat kölcsönöznek, a leggyakoribb lepusztulásformák a löszmélyutak. Kialakulásukban a lösz kapilláris szerkezetének, a vonalas eróziónak és a gazdasági élet felszínformáló szerepének 5
van elsődleges fontossága (Ádám 1969). A szőlőkben lényegesen több a mélyutak száma, mint a legelőkön vagy szántókon, ez a szőlőparcellákat megközelítő és határoló sűrűbb úthálózatra illetve arra vezethető vissza, hogy ezek a területek általában meredekebb domboldalakban fekszenek (Erdősi 1987). A Decsi-szőlőhegyen és környékén az általában másfél–két méter mélységű utak (a dombvidéken ennél jóval nagyobb mélységű löszmélyutak is találhatók, például Szekszárd város környezetében) 160–170 m tszf. magasság és a Sárköz közötti domboldalon fejlődtek ki. A Szekszárdi-dombvidék K-i peremvidékén a löszmélyutak alja, néhány kivételtől eltekintve szilárd burkolattal rendelkezik, oldalfalaik azonban állandóan omladoznak, vagy beroskadnak. Az új dűlőutak mellett a régebbi, elhagyott mélyutak továbbfejlődtek, a felszíni és felszín alatti erózió hatására felnyíltak és löszszakadékká alakultak. Kialakulásuk a mezőgazdasági területek rovására történik, részben pedig a felszínfejlődés hatékonyságának fokozódását idézik elő (Ádám 1969). Ezek a löszformák nem tartósak, gyorsan harapóznak hátra, a lefolyó csapadékvizek záporok idején erősen mélyítik és szélesítik a szakadékokat, míg a pannóniai fekübe bevágódva löszszurdikokká, horhosokká alakulnak. A meredek lejtőkön sok ilyen löszforma fejlődött ki, mélységük eléri a 8-12 métert is, a hosszabbakba kisebb, néhány méter mély vízmosások torkolnak. A tetőszintbe hátravágódó egyik, hat–nyolc méter mély vízmosás már egy–két méterre megközelítette a keskeny felszínen kiépített utat. Felhőszakadás alkalmával (pl. 1961ben másfél óra alatt 81 mm csapadék hullott, de az utóbbi években egyre gyakrabban előforduló jelenség, lásd 2005) a lösszel fedett dombvidéken gyorsan fejlődnek a horhosok, vízmosások, egy nap alatt fél vagy akár egy–másfél méter mély árkok is kialakulhatnak. A DEM-en jól érzékelhető a terület jelentős felszabdalódása, a tetőszintek elkeskenyedése és a vízmosások, völgyek hátravágódásának irányai. Az szőlőparcellákkal aprólékosan felszabdalt területen, a csapadék által szállított hordalék felhalmozódási helyei nehezen állapíthatók meg. A szőlőterületeket álteraszok határolják, amelyek peremén a hordalék folyamatosan felhalmozódik, ezzel állandóan növelve a tereplépcső relatív magasságát. Az utakon és vízmosásokban lezúduló esővíz a lejtők alján halmozza fel a szállított hordalékot, a vízelvezető árkok és vápás betonutak estében lépcsőzött szintekkel fogják fel az iszapot. 7. A 2005. évi augusztusi intenzív csapadékhullás következményei A lineáris és areális eróziós folyamatok és csuszamlások kialakulásánál alapvető szerepe van a csapadékviszonyok alakulásának. A lefolyás és a szállított hordalék mennyiségénél a csapadék intenzitásán és időtartamán kívül a domborzat, a talajviszonyok és a felszín borítása, a területhasználat is jelentős szerepet kapnak. 2005 augusztusában a csapadékösszeg hazánkban mindenhol meghaladta a sokéves átlagot, Szekszárd környékén is 200 mm feletti csapadék hullott, ami már ritkábban előforduló jelenség. Az Országos Meteorológiai Szolgálat kutatásai szerint az elmúlt 104 év során a csapadékos napok száma és a csapadék éves összege egyaránt csökkent, azonban az egy csapadékos napra jutó átlagos csapadék mennyisége növekedést mutat. Az intenzív csapadékok szerepe megnövekedett a csapadék éves összegét tekintve (Szalai et al. 2005). 2005. augusztus 4-én Szekszárd környékén 105,8 mm csapadék hullott néhány óra alatt, ez az érték a kétszerese az 1977 és 2004 között mért átlagos augusztus havi csapadékmennyiségnek, amely 51,85 mm (3. ábra). A Decsi-szőlőhegyen a megrongálódott burkolt vízelvezető árkok, és vápás betonutak nem tudták levezetni a hirtelen kialakuló nagy vízmennyiséget, így az jelentős károkat okozott értékes szőlős kertekben és a vonalas infrastruktúrában is. Néhány régebbi telepítésű, lejtőirányú szőlőben mély, hosszú barázdák alakultak ki, amelyek már nem tüntethetők el hagyományos művelési módokkal (4. kép).
6
120 100 80 mm
60 40 20 0 1
3
5
7
9
11 13 15 17 19 21 23 25 27 29 31 nap
3. ábra. 2005. évi augusztusi csapadék napi felbontásban Szekszárdon, a szaggatott vonal az 1977-2004 közötti augusztus havi átlag csapadék értékét, 51,85 mm-t jelöli (Tolna megyei Agrárkamara adatközlése alapján saját szerk.) Az aktív felszínmozgásos lejtőn a csuszamlási halmazok között kialakult csúszási repedések jelentősen mélyültek és szélesedtek. A csuszamlás halmaz peremén, a rövid idő alatt lehullott nagy mennyiségű csapadék hatására lefolyó vizek kb. két méter mély árkot formáltak ki, amelyből a kiszállított hordalék épület irányába rakódik le esőzések alkalmával. A csuszamlás következtében rövidebb-hosszabb szakaszokban megrongálódott vápás betonút alatt több üreg keletkezett, némelyik eléri a másfél–két méter mélységet. A vízelvezető árkok és a vízmosások hátraharapódzását gátló építmények számos helyen megrongálódtak, tönkrementek, a termésköveket a horhosokba görgeti a lefolyó víz. A két-három évtizeddel ezelőtt kiépített erózióvédelmi létesítmények elvesztették funkciójukat, ennek következtében az eróziós folyamatok felerősödnek. 8. Összefoglalás A Decsi-szőlőhegyen megfigyelt, de a Szekszárdi-dombvidék K-i peremvidékének majdnem egészére érvényes felszínfejlődési folyamatok az évszázadok óta intenzív szőlőművelés alatt álló területeken jelentős anyagi károkat okoznak. A rekonstrukciós munkálatokkal kapcsolatos jelentős tájátalakító tevékenységek hatására a természeti folyamtok rövid időn belül felújultak illetve felgyorsultak. A vízelvezető árkok és a vápás betonutak nem megfelelő karbantartása, elhanyagolása következtében az areális és lineáris erózió jelentős méreteket ölt, a vízmosások hátravágódnak, mélyülnek, illetve újak alakulnak ki. Az értékes szőlők, vonalas infrastruktúra és épületek megóvása érdekében a vizsgált területen a lefolyó esővizek megfelelő és hatékony elvezetésére van szükség. A rekonstrukciós munkálatoknál figyelembe kell venni az egyre gyakrabban előforduló intenzív csapadékhullás hatására kialakuló hirtelen lefolyást. A mozgásban lévő felszíneket megállítani nehéz, vagy nem is lehetséges, ezért a geomorfológiai térképezés elengedhetetlen feladat, annak érdekében, hogy lehatárolják a művelésre és beépítésre alkalmatlan területeket. Elsődleges fontosságú annak figyelembe vétele, hogy az antropogén hatások és az általuk befolyásolt geomorfológiai folyamatok milyen mértékben és módon változtatják meg a domborzatot.
7
1. kép. Aktív csuszamlásos lejtő a Decsi-szőlőhegyen 2004-ben. Mozgás közben a széttagolódás fokozódik és nagyobb halmazok apróbb darabokra szakadoznak ( a szerző saját felvétele).
2. kép. Felszínmozgás következtében megrongálódott vápás betonút, a burkolat alatt másfél méter mély üreg alakult ki erózió és szuffózió hatására (a szerző saját felvétele).
8
3. kép. Az 1970-es évek szőlőrekonstrukciója során kialakított három–négy méter magas álterasz rézsüjén 2006 májusában, nagy intenzítású csapadékhullást követően leszakadt és agyagos rétegen megcsúszott gyepszőnyeg, amelynek lepusztult anyaga szőlőben halmozódott fel (a szerző saját felvétele).
4. kép. Lineáris erózió a Decsi-szőlőhegyen, lejtőirányba művelt szőlőkertben a 2005. évi augusztus 4-i intenzív csapadékhullás következtében (a szerző saját felvétele).
9
Irodalom Ádám L. 1967. Suvadásos formák a Tolnai-dombság löszös területein. Földrajzi Értesítő 16/2. pp. 133–149. Ádám L. 1969. A Tolnai-dombság kialakulása és felszínalaktana. Földrajzi Tanulmányok 10. Akadémiai Kiadó, Bp., 186 p. Ádám L. 1975. Az antropogén tevékenység felszínformáló hatása a Tolnai-dombságon. Földrajzi Értesítő 24/2. pp. 159–168. Csuták M. – Bódis K. 2001. Digitális domborzatmodell alkalmazása geomorfológiai vizsgálatokban a Velenceihegység területén. Földrajzi Értesítő 50/1-4. pp. 73-84. Erdősi F. 1987. A társadalom hatása a felszínre, a vizekre és az éghajlatra a Mecsek tágabb környezetében. Akadémiai Kiadó, Bp. pp. 98–120. Juhász Á. 2004. Az aktuálgeomorfológiai térképezés a tájrehabilitáció és a településfejlesztés gyakorlatában. In: Dövényi Z. – Schweitzer F. (szerk.) Táj és környezet. Tisztelet-kötet a 75 éves Marosi Sándornak. MTA FKI Bp., pp. 163–187. Kadić O. 1925. Szekszárd, Tevel és Bonyhád vidékének földtani viszonyai. Földt. Int. Évi Jel. Láng S. 1955. Geomorfológiai megfigyelések a Szekszárdi-dombvidéken. Földrajzi Közlemények 3/2 pp. 253– 260. Marosi S. – Szilárd J. 1974. Domborzati hatások a gazdálkodásra és településekre. Földrajzi Közlemények 22/3. pp. 185–197. Palotásné-Kővári T. 1990. Dombvidéki erózióvédelmi rekonstrukciós munkálatok. Mérnökgeológiai Szemle 39. pp. 91–105. Pataki J. 1954. A Sárköz természeti földrajza. Tolnamegye Tanácsa V. B. XIII. Népművelési Osztálya, Szekszárd 94 p. Pataki J. 1961. Az antropogén morfológia és a gyakorlati élet. Földrajzi Közlemények 9/4. pp. 300–306. Pécsi M. 1963. A magyarországi geomorfológiai térképezés az elmélet és a gyakorlat szolgálatában. Földrajzi Közlemények 11/4. pp. 289–299. Pécsi M. – Juhász Á. – Schweitzer F. 1976. A magyarországi felszínmozgásos területek térképezése. Földrajzi Értesítő 25/2–4 pp. 223–233. Pécsi M. 1985. Domborzatminősítő térképek. In: Ádám L. – Pécsi M. (szerk.) Mérnökgeomorfológiai térképezés. Elmélet – Módszer – Gyakorlat 33. MTA FKI, Bp., pp. 7–14. Schweitzer F. 1992. A mérnökgeomorfológia az előtervezésben és a környezetvédelemben. Földrajzi Értesítő 41/1–4. pp. 67–81. Szabó J. 1863. Szekszárd környékének földtani leírása. A Magyar Földtani Társulat munkálatai II. köt. Szabó J. 1991. Csuszamlásos folyamatok tér- és időbeli változásai Magyarországon. Acta Geographica Debrecina 1989/90. pp. 279–297. Szalai S. – Konkolyné B. Z. – Lakatos M. – Szentimrey T. 2005. Magyarország éghajlatának néhány jellemzője 1901-től napjainkig. Országos Meteorológiai Szolgálat, Bp., pp. 6–10.
10
