A 2306/1671 azonosítójú DOStalgia – 30 éves a PC című időszaki kiállításra, a hozzá kapcsolódó kiadványra és múzeumpedagógiai program megvalósítására vonatkozó NKA-pályázat szakmai beszámolója
A DOStalgia – 30 éves a PC című időszaki kiállítást a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főépületében, a Közlekedési Múzeumban rendeztük meg, az időszaki kiállításoknak helyet adó Erzsébet-teremben, a Selmeczi György és Herédi Győző (Artes Stúdió) által kidolgozott előzetes látványterv maradéktalan megvalósításával, a látványtervezők és a múzeum Műszaki Osztályának közös megvalósításában. Az Országos Műszaki Múzeum és a Közlekedési Múzeum integrációja (2009) óta ez a harmadik informatikatörténeti kiállításunk a Közlekedési Múzeumban. E tárlatok gyakorlatilag folyamatos megjelenést biztosítanak a múzeum jelentős tárgyanyaggal rendelkező számítástechnikai gyűjteményének, támogatják az integráció szakmai törekvéseit és kommunikációját. A 2010-ben rendezett Űrhódító kiállítás (az NKA támogatásával) a számítógépes játék történetét és kultuszát mutatta be. A 2011 első félévében rendezett Egy géniusz ifjúkora című kiállításunk Neumann Jánosnak állított emléket, ifjúkora tárgyi környezetének, a Neumann-család lakberendezési tárgyainak bemutatásával (támogató: Neumann János Számítógép-tudományi Társaság). Jelen kiállításunk esztétikai megvalósításában és muzeológiai elveiben is e két előzmény kiállítás hagyományait vitte tovább. 2011. június 24-től félév időtartamban az augusztus 12-én pontosan 30 éves IBM PC személyi számítógép és a november 15-én pontosan 40 éves Intel®-4004 mikroprocesszor előtt tisztelegtünk a magyar vonatkozásokat is érzékletesen bemutató időszaki kiállításunkkal, a DOStalgiával. A kiállítás céljainak megfelelően az először az irodákat, majd az otthonokat is meghódító IBM PC-kompatibilis személyi számítógépekre, valamint legfontosabb összetevőjükre, az Intel mikroprocesszor családra hívta fel a figyelmet. Kiállításunkat a világ első mikroprocesszorának vezető konstruktőre, Les Vadász úr személyes üzenettel köszöntötte. Eredeti szándékunknak megfelelően a kiállításhoz kísérőkiadvány jelent meg, valamint a tárlat múzeumi hozzáférhetőségét múzeumpedagógiai programmal támogattuk meg. A kiállítás közönséghasznosítási tervében kitűzött célokat (köztük kiemelten a számítógépes játékkultúra fiatal kutatóival való találkozást; a konstruktőrökkel való személyes találkozó / konstruktőr – felhasználó találkozó / lehetőségét; az informatikatörténészek bevonásával zajló kerekasztalt és szakmai tárlatvezetéseket) a november 16-án rendezett DOStalgia szakmai napon tudtuk realizálni. A szakmai napot a múzeum konferenciatermében tartottuk. A délelőtti ülésszakon a BME Információs Társadalom és Trendkutató Központ (ITTK) társszervezésében a Digitális kultúra
témakörét bemutató előadásokat tartottunk. Az előadók és a kerekasztal beszélgetés résztvevői (Rab Árpád, Szűcs Dávid, Kacsuk Zoltán) fiatal kutatók voltak. A kiállítás rendezője és társrendezője által tartott szakmai tárlatvezetéseket követően, délután az NJSZT Informatika Történeti Fórummal (ITF) közösen lebonyolított ülésszakon a 40 éves Intel-4004 mikroprocesszorról Golubeff Róbert, az első magyar PC-ről, a Proper-16-ról büszkeségünkre annak eredeti tervezője, Faix Gábor konstruktőr úr tartott előadást. Az ezt követő kerekasztal beszélgetésen a Számítástechnikai Koordinációs Intézet (Dömölki Bálint, Faix Gábor, Reszler Ákos) és a Videoton (Váradi László) egykori híres képviselőivel, valamint neves informatikatörténészekkel (dr. Kutor László, Nagy Károly) volt lehetősége megismerkedni látogatóinknak. E sikeres programon kívül a múzeum Prielle Kornélia utcában található Tanulmánytárában rendeztünk a DOStalgiához kapcsolódó programot (október 20-án, 15 órától, beszélgetés Golubeff Róberttel, az Intel Hungary képviseletvezetőjével a 40 éves mikroprocesszor-technika mérföldköveiről, szakmai tárlatvezetéssel), valamint a kiállításban együttműködő Intel Hungary november 15-én büszkeségünkre a Közlekedési Múzeumban, a DOStalgia kiállítás terében ünnepelte a mikroprocesszor 40. születésnapját. A kiállításban nagy segítségünkre volt a társrendezőként és tárgykölcsönzőként is fontos szerepet vállaló Nagy Károly magángyűjtő, a Műszaki Örökség Program tagja, valamint tárgykölcsönzőként és támogatóként az Intel Hungary Ltd magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete. A kiállítás és kísérőkiadványa nem jöhetett volna létre a Nemzeti Kulturális Alap támogatása nélkül. A támogatásokat ezúton is nagyon köszönjük! A DOStalgia kiállítás látogatószáma a június 24-től december 24-ig tartó időszakban 57.445 fő volt. A nagy sikerre való tekintettel a kiállítást meghosszabbítottuk. A 2012-es év tavaszán a DOStalgiára épülő új tárlatot mutatunk be, mely a 30 éves Commodore-64 és Sinclair ZX Spectrum házi számítógépek előtt tiszteleg.
A kiállítást rendezte: Képes Gábor osztályvezető főmuzeológus Nagy Károly informatikus, magángyűjtő
Kiállítás
Képes Gábor tárlatvezetést tart
Golubeff Róbert a kiállítás megnyitóján
Nagy Károly tárlatvezetést tart
Szakmai nap
Faix Gábor konstruktőr a Properrel
Golubeff Róbert előadást tart
Faix Gábor előadást tart
Múzeumpedagógia
Gulyás Anikó múzeumpedagógiai foglalkozása
Rab Árpád előadást tart