,JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. szeptember 29. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi napirendeket fogadta el: 114/2016. (09.29.) számú határozat (Napirend elfogadása) 1) 2) 3) 4) 5) 6) 7) 8) 9)
Aprók Háza Óvoda 2015/2016. évi beszámoló Csatlakozás a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjrendszer 2017. évi fordulójához Gördülő fejlesztési tervek benyújtása KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16 Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez c. pályázaton való indulás A települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatási igény benyújtása Tájékoztató a 2016. I. félévi lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról A Humánpolitikai Bizottság 2016. I. féléves beszámolójának elfogadása Járdaprogrammal kapcsolatos döntések meghozatala Egyebek
Felelős: jegyző, polgármester Határidő: azonnal
k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Losonci László s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. szeptember 29. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 115/2016. (09.29.) számú határozat (Aprók Háza Óvoda 2015/2016. évi beszámoló) Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Aprók Háza Óvoda 2015/2016. évi beszámolóját elfogadja. Felelős: jegyző, polgármester Határidő: azonnal
k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Losonci László s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. szeptember 29. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 116/2016. (09.29.) számú határozat (Csatlakozás a Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez) Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez való csatlakozás tárgyban készült előterjesztést, és az alábbi döntést hozza: 1) A Képviselő-testület úgy dönt, hogy csatlakozik a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2016. évi pályázati fordulójához. 2) A Képviselő-testület a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2017. évi pályázati fordulójának Általános Szerződési Feltételeit elfogadja, és kötelezettséget vállal arra, hogy a pályázatok kiírása, elbírálása és az önkormányzat által nyújtott támogatás összegének továbbítása során maradéktalanul az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknak megfelelően jár el. 3) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert arra, hogy a csatlakozásról és az elektronikus adatbázis használatáról szóló nyilatkozatot aláírja és legkésőbb 2016. október 3ig az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő részére eljuttassa. 4) A Képviselő-testület 2016. október 4-ig kiírja mind az „A”, mind a „B” jelű pályázatot, amelyekben a pályázóknak a kötelezően kitöltendő nyilatkozatok mellett nyilatkozniuk kell az alábbiakról: A pályázóval egy háztartásban élő eltartottak életkora A pályázó háztartásának folyósított egyéb önkormányzati támogatások megnevezése, összege A pályázó tulajdonában álló lakás, lakótelek, üdülő, illetve termőföld címe, becsült forgalmi értéke A pályázó háztartásában lévő személygépkocsi típusa, gyártási éve, becsült forgalmi értéke Határidő: 2016. szeptember 30. Felelős: polgármester k.m.f. Petőné Vizi Valéria polgármester A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Losonci László jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. szeptember 29. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 117/2016. (09.29.) számú határozat (Gördülő fejlesztési terv benyújtása: csatorna-rendszer) 1. Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a vízmű-rendszer 2017-2031 évekre vonatkozó gördülő fejlesztési tervét. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a tervek benyújtására a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal felé. határidő: 2016. szeptember 30. felelős: polgármester
k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Losonci László s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. szeptember 29. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 118/2016. (09.29.) számú határozat (Gördülő fejlesztési terv benyújtása: csatorna-rendszer) 1. Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a csatorna-rendszer 2017-2031 évekre vonatkozó gördülő fejlesztési tervét. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a tervek benyújtására a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal felé. határidő: 2016. szeptember 30. felelős: polgármester
k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Losonci László s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. szeptember 29. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 119/2016. (09.29.) számú határozat (KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16 Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez c. pályázaton való indulás) 3. Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalt fenntartó székhely szerinti önkormányzat támogatási igényt nyújt be a KÖFOP-1.2.1VEKOP-16 Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez c. pályázatra. 4. Az Önkormányzat a támogatási igényt az alábbi csatlakozási feladatokra adja be: Eszközök beszerzése Működésfejlesztés és szabályozási keretek kialakítása Önkormányzatok elektronikus ügyintézéséhez kapcsolódó feltételek kialakítása Önkormányzati szakrendszerek adatminőségének javítása, migrációja Oktatásokon történő részvételhez kapcsolódó utazás
legfeljebb legfeljebb
3 150 000 Ft 840 000 Ft
legfeljebb
770 000 Ft
legfeljebb
1 540 000 Ft
legfeljebb
210 000 Ft
Tesztelés, élesítés Projektmenedzsment Kötelező tájékoztatás, nyilvánosság
legfeljebb legfeljebb legfeljebb
280 000 Ft 175 000 Ft 35 000 Ft
5. A Képviselő-testület vállalja, hogy a támogatási kérelem pozitív elbírálása esetére a kedvezményezetti kötelezettségeket teljesíti. 6. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a támogatási kérelem benyújtására. határidő: 2016. szeptember 30. felelős: polgármester k.m.f. Petőné Vizi Valéria polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Losonci László jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. szeptember 29. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 120/2016. (09.29.) számú határozat
(Szociális célú tüzelőanyag vásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatás igénylése) 1) Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete igényt nyújt be a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény) 1. melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet 18. A helyi önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatása jogcím szerinti keménylombos tűzifa támogatásra. 2) A támogatás benyújtásához szükséges 210.820,- Ft önerőt, és a fa szállítási költségeit az önkormányzat 2016. évi költségvetésének általános tartaléka terhére biztosítja. 3) Péteri Község Önkormányzatának képviselő-testülete a szociális célú tűzifában részesülőktől ellenszolgáltatást nem kér. 4) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt a pályázati adatlap aláírására, és a pályázat benyújtásával kapcsolatos további intézkedések és jognyilatkozatok megtételére. Határidő: 2016. szeptember 30. Felelős: polgármester, jegyző k.m.f. Petőné Vizi Valéria polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Losonci László jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. szeptember 29. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből.
A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 121/2016. (09.29.) számú határozat (Tájékoztató a 2016. I. félévi lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról) Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a 2016. I. félévi lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztatót. Határidő: azonnal Felelős: polgármester, jegyző
k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Losonci László s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. szeptember 29. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből.
A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 122/2016. (09.29.) számú határozat (A Humánpolitikai Bizottság 2016. I. félévi beszámolójának elfogadásáról) Péteri Község Önkormányzatának képviselő-testülete a Humánpolitikai Bizottság 2016. I. félévi beszámolóját elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester, jegyző
k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Losonci László s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. szeptember 29. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből.
A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 123/2016. (09.29.) számú határozat (Járda javítása a Bereki utcában) 1. Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy felújítja a Péteri Bereki utca páros oldali járdahálózatát. 2. A Képviselő-testület az 1. pont szerinti járdahálózat felújítására legfeljebb bruttó 1,3 millió forintot biztosít az Önkormányzat 2016. évi költségvetésének általános tartaléka terhére. 3. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a felújításra legkedvezőbb ajánlatot tevő Relaz Kft-vel szerződést kössön. határidő: 2016. október 31. felelős: polgármester
k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Losonci László s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. szeptember 29. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből.
A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 124/2016. (09.29.) számú határozat (Járda javítással kapcsolatos döntések) Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Faltuszné Szabó Nikoletta képviselőt a járda javítással kapcsolatos döntésből érintettség okán kizárja. határidő: azonnal felelős: jegyző
k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Losonci László s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. szeptember 29. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület – Faltuszné Szabó Nikoletta érintettség okán történő szavazásból történő kizárása mellett – 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 125/2016. (09.29.) számú határozat (Járda javítással kapcsolatos döntések) 1)
Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a járda-felújításra beérkezett pályázatok alapján az alábbi helyeken újítja fel a közterületi járdákat: Pályázat száma 1
Érintett ingatlan címe Árpád u. 47. Árpád u. 47. (Diófa utca felőli oldal) Szent István u. (Diófa utca felőli oldal)
2
3
4
5
Petőfi S. u. 11. Petőfi S. u. 13. Petőfi S. u. 15. Táncsics M. u. 9. Táncsics M. u. 11. Táncsics M. u. 13 Tölgyfa u. 11. Tölgyfa u. 9. Tölgyfa u. 7. Árpád u. 59. Árpád u. 57. Árpád u. 55
2)
A Képviselő-testület az 1. pont szerinti járdahálózat felújítására legfeljebb bruttó 1 millió forintot az Önkormányzat 2016. évi költségvetésének általános tartalékából történő szükség szerinti átcsoportosításával biztosít.
3)
A Képviselő-testület a felújítási munkálatokat a közfoglalkoztatott dolgozók bevonásával kívánja megvalósítani. határidő: 2016. október 31. felelős: polgármester k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Losonci László s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. szeptember 29. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből.
A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 126/2016. (09.29.) számú határozat (Eurovill Kft. kérésének elbírálása) 1.) Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete tudomásul veszi, hogy az Eurovill Kft. az önkormányzat előző vezetőjének tavalyi kérése alapján, 2015. őszén LED lámpatesteket szerelt fel a Bohus Dániel téren. 2.) A Képviselő-testület a LED lámpák felszerelésének költségét az Önkormányzat 2016. évi költségvetésének általános tartalékából történő szükség szerinti átcsoportosításával biztosít. határidő: azonnal felelős: jegyző
k.m.f.
Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Losonci László s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. szeptember 29. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből.
A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 127/2016. (09.29.) számú határozat (Laktanyában lévő kapu javítása) 1.) Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a laktanyában lévő kapu javításának anyagköltségeihez bruttó 279.400,- Ft-tal hozzájárul. 2.) A Képviselő-testület a kapu javításának költségét az Önkormányzat 2016. évi költségvetésének általános tartalékából történő szükség szerinti átcsoportosítással kívánja finanszírozni. 3.) A Képviselő-testület felkéri a laktanyában tevékenységet végző vállalkozókat, hogy a kapu javításának és a működtetésének további költségeit viseljék. határidő: azonnal felelős: jegyző, polgármester
k.m.f.
Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Losonci László s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. szeptember 29. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből.
A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 128/2016. (09.29.) számú határozat (Könyvtár nyitvatartásinak meghatározása.) 1.) Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Péteri Könyvtár nyitvatartási rendjét – változatlanul heti 20 órában – 2016. október 1. napjától az alábbiak szerint határozza meg: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek.
8-16 14-18 14-18 15-19
2.) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a megváltozott nyitvatartásiról tájékoztatassa Pest Megyei Könyvtárat és a lakosságot. határidő: azonnal felelős: polgármester
k.m.f.
Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Losonci László s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. szeptember 29. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből.
A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 129/2016. (09.29.) számú határozat (Közbeszerzési eljárás előkészítése) 1.) Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. október 31-ig közbeszerzési eljárást kíván indítani települési szilárd hulladékának összegyűjtése és ártalmatlanítására történő elszállítása tárgyában. 2.) Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosítása tárgyában kiírandó közbeszerzési eljárás közbeszerzési tanácsadói feladatainak ellátására - a bekért árajánlatok közül a legkedvezőbb árajánlatot tevő - Pannon-Hungarikum Korlátolt Felelősségű Társaságot (Székhely / iroda: 2724 Újlengyel, Határ u. 31.) bízza meg. 3.) A Képviselő-testület a közbeszerzési eljárás Péterire eső 370.731.-Ft-os költségét az Önkormányzat 2016. évi költségvetésnek általános tartalékából finanszírozza. 4.) A Képviselő-testület felhatalmazza Polgármestert a közbeszerzési szakértő megbízására. 5.) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az ajánlattételi felhívás és dokumentáció elkészítésével. 6.) A Képviselő-testület az ajánlattételi felhívás és dokumentáció ismeretében a közbeszerzési eljárás megindításáról külön döntést hoz. határidő: 2016. szeptember 30. felelős: polgármester
k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Losonci László s.k. jegyző