JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. április 28 napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 35/2016. (04.28.) számú határozat (Napirend elfogadása) 1) Monori Rendőrkapitányság 2015. évi beszámolója bűnügyi és közbiztonsági tevékenységéről 2) Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető beosztás betöltésére benyújtott pályázat véleményezése 3) A Földváry-Boér Elemér Művelődési Ház vizesblokk pótmunkáinak elszámolása 4) Az Önkormányzat és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló rendelet megalkotása 5) Helyi Építési szabályzat elfogadása (rendeletalkotás) 6) Helyi Építési szabályzat és M4 gyorsforgalmi út nyomvonalával kapcsolatos településrendezési eszközök módosítása 7) Az Önkormányzat vagyon gazdálkodásáról szóló rendelet megalkotása 8) A helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok számáról szóló rendelet megalkotása 9) Nemzetiségi Önkormányzatok együttműködési szerződéseinek felülvizsgálata 10) Döntés a VP-6-7.4.1.1-16 - A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére c. pályázaton való indulásról. 11) Döntés a KEHOP-5.2.9 - Épületenergetikai felhívás a közép-magyarországi régió települési önkormányzatai számára c. pályázaton való indulásról. 12) Döntés a VEKOP-6.1.1-15 - Kisgyermeket nevelő szülők munkavállalási aktivitásának növelése c. pályázaton való indulásról 13) Döntés a sportpálya melletti ingatlan használatba vételéről 14) Egyebek Határidő: azonnal Felelős: polgármester k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Dr. Kosztyi Emma s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. április 28 napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 36/2016. (04.28.) számú határozat (Monori Rendőrkapitányság 2015. évi beszámolója bűnügyi és közbiztonsági tevékenységéről) Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Monori Rendőrkapitányság 2015. évi bűnügyi és közbiztonsági tevékenységéről szóló beszámolóját elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester
k.m.f.
Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Dr. Kosztyi Emma s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. április 28 napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 37/2016. (04.28.) számú határozat (Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető beosztás betöltésére benyújtott pályázat véleményezése) Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetői álláshelyére benyújtott pályázata alapján BarnaPőcz Matild Mária pályázót támogatja. Határidő: 2016. május 15. Felelős: polgármester
k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Dr. Kosztyi Emma s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. április 28 napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 38/2016. (04.28.) számú határozat (A Földváry-Boér Elemér Művelődési Ház vizesblokk pótmunkáinak elszámolása) 1) A Képviselő-testület elfogadja HERMABER Kft. által a Földváry-Boér Elemér Művelődési Ház vizesblokk felújításával kapcsolatban a szerződött összegen felül elvégzett kiviteli munkák elszámolását a határozat melléklete szerint részletezett műszaki tartalommal. 2) A Képviselő-testület mint a beruházással érintett ingatlan tulajdonosa az 1. pont szerinti munkák kölcsönösen kialkudott ellenértékét - bruttó 5.080.000.-Ft-ot - az önkormányzat 2016. évi költségvetésének általános tartalékából biztosítja. 3) A Képviselő-testület kiköti, hogy az elvégzett kiviteli munkálatok, illetve a beépített anyagok vonatkozásában - a műszaki átadás- átvételtől számított 36 hónap időtartamra - a HERMABER Kft. vállaljon jótállást. A beépített gépészeti elemekre vonatkozóan a vállalkozó jótállási kötelezettségének időtartama megegyezik a gyártó által vállat jótállási idővel. 4) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az ezzel kapcsolatos szükséges intézkedések és jognyilatkozatok megtételére. Határidő: 2016. május 15. Felelős: polgármester
k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Dr. Kosztyi Emma s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. április 28 napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 39/2016. (04.28.) számú határozat (Településszerkezeti Terv módosítása) Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. LXXVIII. tv. 6.§ (1) bekezdése és 9/B. § (2) bekezdés a.) pontja alapján, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi határozatot hozza: A Képviselő-testület Péteri Község 75/a/2004. (XII. 15.), illetve 74/2009. (VI. 03.) Önk. Határozattal elfogadott Településszerkezeti Tervét az 1. számú melléklet szerint módosítja (rajzszám: Településszerkezeti Terv – TSZT-M/2015) és az alábbi területfelhasználás változásokat fogadja el: •
B.1. számú terület Zöldterület területfelhasználás módosítása Kertvárosias lakóterület besorolásra (Érintett földrészlet:786 hrsz. egy része)
•
B.2. számú terület Falusias lakóterület területfelhasználás módosítása Településközpont vegyes területre (Érintett földrészlet: 229 hrsz.)
•
B.4. számú terület Zöldterület területfelhasználás módosítása Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területre (Érintett földrészlet: 428/24 hrsz. terület egy része)
•
B.5.1. számú terület Falusias lakóterület területfelhasználás módosítása Településközpont vegyes területre (Érintett földrészletek: 576/53-55 hrsz. területek, valamint az 568/8 és 576/59 hrsz. területek egy része)
•
B.5.2. számú terület Kertvárosias lakóterület területfelhasználás módosítása Településközpont vegyes területre (Érintett földrészlet: 569/7 hrsz. terület egy része)
•
B.5.3. számú terület Közlekedési terület területfelhasználás módosítása Településközpont vegyes területre (Érintett földrészlet: 576/58 hrsz. terület egy része)
•
7.1. számú terület Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület területfelhasználás módosítása Erdőterületre (Érintett földrészletek: 045/18-19 hrsz. területek egy része)
•
7.2. számú terület Erdőterület területfelhasználás módosítása Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területre (Érintett földrészlet: 045/18 hrsz. terület egy része)
•
7.3. számú terület Közlekedési terület területfelhasználás módosítása Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területre (Érintett földrészlet: 045/18 hrsz. terület egy része)
•
8. számú terület Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület területfelhasználás módosítása Erdőterületre (Érintett földrészlet: 082/8 hrsz. terület egy része)
•
9. számú terület Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület területfelhasználás módosítása Erdőterületre (Érintett földrészlet: 082/6 hrsz. terület egy része)
•
11. számú terület Közlekedési terület területfelhasználás módosítása Erdőterületre (Érintett földrészlet: 083/8 hrsz. terület egy része)
•
12. számú terület Közlekedési terület területfelhasználás módosítása Erdőterületre (Érintett földrészlet: 087 hrsz. terület)
•
13.1. számú terület Zöldterület területfelhasználás módosítása Erdőterületre (Érintett földrészletek: 085/11-12 és 085/24 hrsz. területek egy része)
•
13.2. számú terület Zöldterület területfelhasználás módosítása Erdőterületre (Érintett földrészletek: 085/51-52 hrsz. területek egy része)
•
13.3. számú terület Zöldterület területfelhasználás módosítása Erdőterületre (Érintett földrészletek: 093/27-28 hrsz. területek egy része)
•
13.4. számú terület Zöldterület területfelhasználás módosítása Erdőterületre (Érintett földrészlet: 093/19 hrsz. terület egy része)
•
14. számú terület Zöldterület területfelhasználás módosítása Erdőterületre (Érintett földrészletek: 06/13-31, valamint a 116/5-6, 117/2-4, 118/2, 119, 120, 121/2-3, 124 és 125 hrsz. területek egy része)
•
15. számú terület Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület területfelhasználás módosítása Közlekedési területre (Érintett földrészlet: 045/3 hrsz. terület)
•
16.1. számú terület Erdőterület területfelhasználás módosítása Általános mezőgazdasági terület - gyepre (Érintett földrészlet: 034/1 hrsz. terület egy része)
•
16.2. számú terület Általános mezőgazdasági terület - gyep területfelhasználás módosítása Erdőterületre (Érintett földrészlet: 034/1 hrsz. terület egy része)
•
16.3. számú terület Erdőterület területfelhasználás módosítása Általános mezőgazdasági terület - gyepre (Érintett földrészlet: 034/1 hrsz. terület egy része)
•
17. számú terület Erdőterület területfelhasználás módosítása Közlekedési területre (Érintett földrészlet: 055 hrsz. terület egy része)
•
18.1. számú terület Erdőterület területfelhasználás módosítása Közlekedési területre (Érintett földrészlet: 064 hrsz. terület egy része)
•
18.2. számú terület Közlekedési terület területfelhasználás módosítása Erdőterületre (Érintett földrészlet: 067 hrsz. terület egy része)
•
19. számú terület Gazdasági mezőgazdasági üzemi terület területfelhasználás módosítása Különleges – mezőgazdasági üzemi területre (Érintett földrészletek: 076/2 hrsz. terület egy része és 076/5-6 hrsz. területek)
megállapítja, hogy a B.1. - B.5.3. és 7. – 9., valamint a 14.-15. és 19. számú tervezett módosítás települési térség területén történik, a 11. -13. és 17.-18. számú módosítás
erdőgazdálkodási térség területén, a 16. számú módosítás mezőgazdasági térség területén történik; megállapítja, hogy a hatályos Településszerkezeti Terv és Leírás helyébe a módosított Településszerkezeti Terv és Leírás lép; e határozat hatályba lépésével egyidejűleg Péteri Településszerkezeti tervéről szóló 75/a/2004. (XII. 15.) Önk. határozat, valamint a Településszerkezeti terv módosításáról szóló 74/2009. (VI. 03.) Önk. határozat érvényét veszti; a Településszerkezeti Terv szöveges munkarészét, a Településszerkezeti Terv Leírását a 2. számú melléklet szerint állapítja meg; úgy dönt, hogy a településfejlesztési, településrendezési tevékenységek előkészítése során az 1. pontban megállapított módosított Településszerkezeti Terv (1. sz. melléklet) és az elválaszthatatlan részét képező Leírásában (2. sz. melléklet) foglaltak az elfogadását követő 30. napon lépnek hatályba; a 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet 1. melléklet szerint számított biológiai aktivitásérték meghatározását az alábbi táblázat alapján elfogadja: A biológiai aktivitásérték számítás eredménye a tervezett terület-felhasználás változások alapján Terül Terül Meglévő BIA BI Tervezett BIA BIA BIA BIA et et területmut A területmut érté muta érték sorsz nagys felhasznál ató ért felhasználá ató k tó válto ám ág ás ék s válto zás (ha) zás 0,496 zöldterület 6,0 kertvárosias 2,7 -3,3 -1,6368 B.1. 2,976 1,3392 0 0 lakóterület 0,019 falusias 2,4 0,045 településköz 0,5 0,0095 -1,9 -0,0361 B.2 0 lakóterület 6 pont vegyes terület 0,401 zöldterület 6,0 2,409 kereskedelm 0,4 0,1606 -5,6 -2,2490 B.4. 6 i, 6 szolgáltató gazdasági terület 0,300 falusias 2,4 0,721 településköz 0,5 0,1503 -1,9 -0,5709 B.5.1. 5 lakóterület 2 pont vegyes terület 0,101 kertvárosia 2,7 0,273 településköz 0,5 0,0507 -2,2 -0,2231 B.5.2. 4 s 8 pont vegyes
lakóterület B.5.3.
0,134 közlekedés 0 i terület
7.1.
0,226 kereskedel 5 mi, szolgáltató gazdasági terület 0,302 erdőterület 4
7.2.
7.3.
0,149 közlekedés 2 i terület
8.
0,184 kereskedel 0 mi, szolgáltató gazdasági terület 0,526 kereskedel 0 mi, szolgáltató gazdasági terület 0,361 közlekedés 0 i terület 2,454 közlekedés 6 i terület 0,990 zöldterület 9 0,922 zöldterület 7 2,085 zöldterület 6 1,292 zöldterület 1 0,970 zöldterület 6 0,110 kereskedel 7 mi, szolgáltató gazdasági terület
9.
11. 12. 13.1. 13.2. 13.3. 13.4. 14. 15.
terület 0,6 0,080 településköz 4 pont vegyes terület 0,4 0,090 erdőterület 6
0,5 0,0670
9,0 2,721 kereskedelm 6 i, szolgáltató gazdasági terület 0,6 0,089 kereskedelm 5 i, szolgáltató gazdasági terület 0,4 0,073 erdőterület 6
0,4 0,1210
-8,6 -2,6006
0,4 0,0597
-0,2 -0,0298
9,0 1,6560
+8,6
+1,582 4
0,4 0,210 erdőterület 4
9,0 4,7340
+8,6
+4,523 6
erdőterület
9,0 3,2490
+8,4
erdőterület
+8,4
erdőterület
9,0 22,091 4 9,0 8,9181
erdőterület
9,0 8,3043
+3,0
erdőterület
9,0 18,770 4 9,0 11,628 9 9,0 8,7354
+3,0
0,6 0,0664
+0,2
+3,032 4 +20,61 86 +2,972 7 +2,768 1 +6,256 8 +3,876 3 +2,911 8 +0,022 1
0,6 0,216 6 0,6 1,472 8 6,0 5,945 4 6,0 5,536 2 6,0 12,51 36 6,0 7,752 6 6,0 5,823 6 0,4 0,044 3
erdőterület erdőterület közlekedési terület
9 2,0385
-0,1 -0,0134
+8,6
+3,0
+3,0 +3,0
+1,947 9
16.1.
0,002 erdőterület 8
16.2.
0,141 általános 2 mezőgazda sági terület - gyep 0,053 erdőterület 8
16.3.
0,022 6 0,067 8 0,003 4 14,04 01
17. 18.1. 18.2. 19.
erdőterület erdőterület közlekedés i terület mezőgazda sági üzemi gazdasági terület
Összesen:
9,0 0,025 általános 2 mezőgazdas ági terület gyep 3,7 0,522 erdőterület 4
3,7 0,0104
-5,3 -0,0148
9,0 1,2708
+5,3
9,0 0,484 általános 2 mezőgazdas ági terület gyep 9,0 0,203 közlekedési 4 terület 9,0 0,610 közlekedési 2 terület 0,6 0,002 erdőterület 0 0,4 5,616 különleges0 mezőgazdas ági üzemi terület 56,46 08
3,7 0,1991
-5,3 -0,2851
0,6 0,0136
-8,4 -0,1898
0,6 0,0407
-8,4 -0,5695
9,0 0,0306
+8,4
0,7 9,8281
+0,3
103,54 37
Határidő: azonnal Felelős: polgármester jegyző főépítész k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Dr. Kosztyi Emma s.k. jegyző
+0,748 4
+0,028 6 +4,212 1
+47,08 29
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. április 28 napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 40/2016. (04.28.) számú határozat (M4 gyorsforgalmi út Péteri település rendezési terve és a kisajátítási tervek közötti összhang hiánya) 1) Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elhatározza a Településszerkezeti Terve, Helyi Építési Szabályzata és Szabályozási Terve módosítását. 2) A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert a terveztetés és véleményeztetés megindítására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester jegyző főépítész k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Dr. Kosztyi Emma s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. április 28 napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 41/2016. (04.28.) számú határozat (M4 gyorsforgalmi út Péteri település rendezési terve és a kisajátítási tervek közötti összhang hiánya) 1) Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete kijelenti, hogy az M4 gyorsforgalmi út nyomvonalával kapcsolatos településrendezési eszközök módosításának tervezésére saját forrás nem áll rendelkezésre. 2) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a NIF Zrt-vel és a kiválasztott tervezővel kötendő háromoldalú tervezési szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester jegyző főépítész
k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Dr. Kosztyi Emma s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. április 28 napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 42/2016. (04.28.) számú határozat (M4 gyorsforgalmi út Péteri település rendezési terve és a kisajátítási tervek közötti összhang hiánya) Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az M4 gyorsforgalmi út nyomvonalával kapcsolatos településrendezési eszközök módosításának tervezésére, a beérkezett ajánlatok közül az ARHI PROFIL Bt. ajánlatát fogadja el és vele kíván szerződést kötni. Határidő: azonnal Felelős: polgármester jegyző főépítész
k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Dr. Kosztyi Emma s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. április 28 napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 43/2016. (04.28.) számú határozat (Vagyonrendelettel kapcsolatos döntés) Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy 2016. május 31. napjáig vizsgálja felül a vagyonkataszterben lévő vagyonelemeket. Határidő: 2016. május 31. Felelős: polgármester
k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Dr. Kosztyi Emma s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. április 28 napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 44/2016. (04.28.) számú határozat (Nemzetiségi Önkormányzatok együttműködési szerződéseinek felülvizsgálata) Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1)
Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Péteri Szlovák Nemzetiségi Önkormányzattal 66/2015. (04.09.) határozatával jóváhagyott, 2015. június 5. napján megkötött együttműködési megállapodást felülvizsgálta, megállapította, hogy módosítása nem szükséges.
2)
Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Péteri Német Nemzetiségi Önkormányzattal 67/2015. (04.09.) határozatával elfogadott együttműködési megállapodást felülvizsgálta és megállapította, hogy módosítása nem szükséges.
3)
Péteri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy kössön megállapodást a Német Nemzetiségi Önkormányzattal.
Határidő: 2016. június 30. Felelős: polgármester
k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Dr. Kosztyi Emma s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. április 28 napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 45/2016. (04.28.) számú határozat (Döntés a VP-6-7.4.1.1-16 - A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére c. pályázaton való indulásról) 1) Péteri Község Önkormányzata úgy határoz, hogy a tulajdonában lévő és településképileg meghatározó Hivatal épületét felújítja. Fejlesztése szükséges, az energia-és erőforrás hatékonyságának növelése, valamint a társadalmi felzárkózás elősegítése miatt. 2) A Képviselő-testület úgy dönt, hogy fenti cél megvalósítása érdekében pályázatot nyújt be a Széchenyi 2020 terv keretében, a VP-6-7.4.1.1-16 kódszámon meghirdetett településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítésére. 3) A képviselő-testület nyertes pályázat esetén, a nyertes pályázathoz szükséges önerőt, beruházási hitel felvételével, valamint a 2016. évi költségvetésének általános tartaléka terhére biztosítja. 4) A Képviselő-testület a pályázat előkészítéséhez hozzájárul, felhatalmazza a polgármestert a pályázat beadására, valamint az ehhez szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester
A kiadmány hiteléül:
Dr. Kosztyi Emma s.k. jegyző
Danyi Dezsőné jkv.
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. április 28 napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 46/2016. (04.28.) számú határozat (Döntés a KEHOP-5.2.9 - Épületenergetikai felhívás a közép-magyarországi régió települési önkormányzatai számára c. pályázaton való indulásról.) 1) Péteri Község Önkormányzata úgy határoz, hogy a tulajdonában lévő és pályázati részvételre alkalmas épületei épületenergetikai fejlesztése szükséges, ezért tulajdonában lévő középületeiben alkalmazandó fosszilis energiahordozó-megtakarítás következtében hozzájárul, hogy csökkenjen hazánk (üvegházhatású gázok) kibocsátása. 2) A Képviselő-testület úgy dönt, hogy fenti cél megvalósítása érdekében pályázatot nyújt be a Széchenyi 2020 terv keretében, a KEHOP 5.2.9. kódszámon meghirdetett önkormányzati épületek energia hatékonysági felújítására és megújuló energiaforrás hasznosítására. 3) A Képviselő-testület a pályázat előkészítéséhez, s előzetes közbeszerzési eljárás kiírásához hozzájárul, felhatalmazza a polgármestert a pályázat előkészítési munkáira vonatkozóan kössön szerződést, az előzetes közbeszerzési eljárást írja ki, a legkedvezőbb ár és időtartam meghatározásával, valamint a szükséges intézkedéseket tegye meg. 4) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a pályázat benyújtásához és végrehajtásához szükséges szerződések és dokumentumok aláírásával, nyilatkozatok megtételével. Határidő: azonnal Felelős: polgármester
k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester A kiadmány hiteléül:
Dr. Kosztyi Emma s.k. jegyző
Danyi Dezsőné jkv. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. április 28 napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 47/2016. (04.28.) számú határozat (Döntés a VEKOP-6.1.1-15 - Kisgyermeket nevelő szülők munkavállalási aktivitásának növelése c. pályázaton való indulásról
1) Péteri Község Önkormányzata úgy határoz, az óvodai ellátáshoz való hozzáférés javításának és a szolgáltatások minőségi fejlesztésének megvalósítása szükséges, hogy a kisgyermeket nevelő szülők munkavállalási aktivitásának növekedjen. 2) A Képviselő-testület úgy dönt, hogy fenti cél megvalósítása érdekében pályázatot nyújt be a Széchenyi 2020 terv keretében, a VEKOP-6.1.1-15 kódszámon meghirdetett kisgyermeket nevelő szülők munkavállalási aktivitásának növelése érdekében. 3) A Képviselő-testület a pályázat előkészítéséhez hozzájárul, felhatalmazza a polgármestert a pályázat beadására, valamint az ehhez szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Dr. Kosztyi Emma s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. április 28 napján 19 óra 00 perckor tartott ó ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 48/2016. (04.28.) számú határozat (Döntés a sportpálya melletti ingatlan használatba vételéről 1) Péteri Község Önkormányzata képviselő-testülete úgy határoz, hogy a gondnoki teendők ellátására 2016. május 1 napjától - hat havi időtartamra - Tóth Tibor Ferenccel lakáshasználati megállapodást köt. 2) A lakást használó, 2016. május 1. napjától havonta 15.000,- Ft rezsiátalányt köteles megfizetni tárgyhónap 5. napjáig. 3) A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a lakáshasználati megállapodás kerüljön közjegyzői okiratba foglalásra. 4) A képviselő-testület felkéri a polgármestert a szerződés aláírására és a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester
k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Dr. Kosztyi Emma s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. április 28 napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 49/2016. (04.28.) számú határozat (Csatlakozási lehetőség a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társuláshoz) 1) Péteri Község Önkormányzata képviselő-testülete elvi szinten támogatja a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás elképzeléseit, anyagai erőforrások hiányában Péteri Község Önkormányzata pénzbeli támogatást nyújtani nem tud. 2) Felhatalmazza a polgármestert a csatlakozási dokumentáció aláírására.
Határidő: azonnal Felelős: polgármester
k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Dr. Kosztyi Emma s.k. jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. április 28 napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 50/2016. (04.28.) számú határozat (Péteri Községi Sportkör kérelme) 1) Péteri Község Önkormányzata képviselő-testülete egyetért a sportfejlesztési programban foglalt fejlesztésekkel és elvi támogatást nyújt a Péteri Községi Sportkör megismert sporttelepi fejlesztéseivel kapcsolatban 2) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a TAO pályázat benyújtásához szüksége nyilatkozat megtételére.
Határidő: azonnal Felelős: polgármester
k.m.f. Petőné Vizi Valéria s.k. polgármester A kiadmány hiteléül: Danyi Dezsőné jkv.
Dr. Kosztyi Emma s.k. jegyző