Jegyzőkönyvi kivonat
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2015. június 25-ei rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 2. napirendi pont:
Előterjesztés intézményekkel döntések elfogadásáról
kapcsolatos
145/2015. (VI. 25.) Kgy. határozat: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Soproni Szociális Intézmény (költségvetési szerv) a 109/2014. (IV. 24.) Kgy. határozattal elfogadott alapító okiratát a határozat melléklete szerint a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjával módosítja (határozat 1. melléklete). A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy az Intézmény jelen határozattal módosított, egységes szerkezetbe foglalt – jelen határozat szoros mellékletét képező – alapító okiratát adja ki, az alapító okirat törzskönyvi bejegyzéséről és a határozat kihirdetéséről gondoskodjék. A jelen határozat 2. mellékleteként egységes szerkezetben kiadott alapító okirattal az intézmény minden korábbi alapító okirata hatályát veszti. Felelős: Határidő:
dr. Fodor Tamás polgármester Szakmai dokumentumok tekintetében: Tengerdi Antal igazgató 2015. június 25. Szakmai dokumentumok tekintetében 2015. szeptember 30.
K.m.f.
Dr. Fodor Tamás polgármester
Dr. Sárvári Szabolcs jegyző
A 145/2015. (VI. 25.) Kgy. határozat 1. melléklete Okirat száma: Módosító okirat
A Soproni Szociális Intézmény a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése által 2014. április 24. napján kiadott, 109/2014. (IV. 24.) Kgy. határozat számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 1. pontja – mely a módosított okiratban 1.1. pont alatt szerepel – helyébe a következő rendelkezés lép: 1.1. A költségvetési szerv 1.1.1. megnevezése: Soproni Szociális Intézmény 2. Az alapító okirat 2. pontja – mely a módosított okiratban 1.1.2. pont alatt szerepel – helyébe a következő rendelkezés lép: 1.1.2. rövidített neve: SoSzi 3. Az alapító okirat 3. pontja – mely a módosított okiratban 1.2. pont alatt szerepel – helyébe a következő rendelkezés lép: 1.2. A költségvetési szerv 1.2.1. székhelye: 9400 Sopron, Kossuth L. u. 10. 4. Az alapító okirat 3.1 és 3.2 pontjai – mely a módosított okiratban 1.2.2. pont alatt szerepel – helyébe a következő rendelkezés lép: 1.2.2. telephelye(i): telephely megnevezése
telephely címe
1
Szociális Alapellátások Intézete
9400 Sopron, Kossuth L. u. 10.
2
Gondozási Központ
9400 Sopron, Major köz 3.
3
9400 Sopron, Uszoda u. 9. Egészségügyi Alapellátási Intézet
9400 Sopron, Lenkey u. 1-3. (önkormányzati használatban lévő ingatlanrész)
Híd Utcai Orvosi Rendelő
9400 Sopron, Híd u. 21. (önkormányzati tulajdonú ingatlanrész)
6
Kodály Téri Orvosi Rendelő
9400 Sopron, Kodály tér 12.
7
Brennbergi Orvosi Rendelő
9408 Brennbergbánya, Soproni út 24. (Foreno Nonprofit Kft. telephelyén, régi iskolaépület, orvosi rendelő céljára kialakított ingatlanrész)
8
Balfi Orvosi Rendelő
9494 Sopron-Balf, Fő u. 13.
4 5
9
Táncsics Utcai Orvosi Rendelő
9400 Sopron, Táncsics u. 11. (önkormányzati tulajdonú ingatlanrész)
1 0
Vasvári Pál Utcai Orvosi Rendelő
9400 Sopron, Vasvári P. u. 2/A.
1 1
Soproni Központi Ügyelet
9400 Sopron, Győri út 15. (Kórház VI. jelű épületben központi ügyelet céljára kialakított ingatlanrész)
1 2
Idősek Otthona
9400 Sopron, Balfi út 80.
1 3
Emeltszintű Idősek Otthona (IKVA 9400 Sopron, József Attila u. 5. Otthon)
1 4
Hajléktalanokat Ellátó Intézet
9400 Sopron, Kossuth L. u. 10.
1 5
9400 Sopron, Magyar u. 22.
1 6
9400 Sopron, Balfi út 15.
1 7
Kozmutza Flóra Gyógypedagógiai Intézmény, Általános Speciális Szakiskola
1 8
Deák Téri Általános Iskola „A” épület
9400 Sopron, Deák tér 78.
1 9
Lackner Kristóf Általános Iskola
9400 Sopron, Révai M. u. 2.
2 0
Egységes 9400 Sopron, Petőfi tér 3. Módszertani Iskola és
Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola 9400 Sopron, Halász u. 25. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
2 1
Soproni Széchenyi István Gimnázium
2 2
Horváth József Alapfokú 9400 Sopron, Szélmalom u. 17. Művészetoktatási Intézmény
2 3
Győr-Moson-Sopron Pedagógiai Szakszolgálat Tagintézmény
2 4
9400 Sopron, Templom u. 26.
Megyei 9400 Sopron, Mátyás kir. u. 18. Soproni
Deák Téri Általános Iskola „B” épület
9400 Sopron, Király Jenő u. 34.
2 5
Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola 9494 Sopron-Balf, Fő u. 5. és Alapfokú Művészeti Iskola Balfi Tagiskolája
2 6
Soproni Gárdonyi Géza Általános 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 1. Iskola
2 7
Soproni Idegenforgalmi, 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 60. Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző (kollégium)
Iskola és Kollégium 5. Az alapító okirat 4. pontja elhagyásra kerül. 6. Az alapító okirat 5. pontja – mely a módosított okiratban 2.1.,2.2.,2.3. pontok alatt szerepel – helyébe a következő rendelkezés lép: 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 2013. január 01. 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2.2.2. székhelye: 9400 Sopron, Fő tér 1. 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése 1
Flandorffer Ignác Szociális Intézmény Sopron
székhelye 9400 Sopron, Kossuth L. u. 10.
7. Az alapító okirat a következő 3.1. ponttal egészül ki: 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének/felügyeleti szervének 3.1.1. megnevezése: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 3.1.2. székhelye: 9400 Sopron, Fő tér 1. 8. Az alapító okirat 6. pontja – mely a módosított okiratban 4.1. pont alatt szerepel – helyébe a következő rendelkezés lép: 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. §-ában szabályozott helyben biztosítandó közfeladatok körében ellátandó, az önkormányzati egészségügyi alapellátási feladatokhoz kapcsolódó ügyeleti ellátást, iskola-egészségügyi ellátást, a védőnői ellátást biztosítja, az egészségügyi alapellátáshoz szükséges, ahhoz tartozó önkormányzati ingó és ingatlan vagyon működtetésének biztosítása, a szociális alap és szakosított szolgáltatások és ellátások nyújtása; továbbá a területén hajléktalanná vált személyek ellátásának és rehabilitációjának, valamint a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása, továbbá a 2011. évi CXC. törvény alapján köznevelési feladatokhoz kapcsolódó működtetés ellátását végzi. 9. Az alapító okirat 7.1. pontja – mely a módosított okiratban 4.3. pont alatt szerepel – helyébe a következő rendelkezés lép: 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Az intézmény a működési engedélyében meghatározott, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény alapján szociális alap és szakosított ellátásokat nyújt: o Étkeztetés: Gondozási Központ, 9400 Sopron, Major köz 3. o Házi segítségnyújtás: Gondozási Központ, 9400 Sopron, Major köz 3. o Idősek nappali ellátása: Szociális Alapellátások Intézete, 9400 Sopron, Kossuth L. u. 10., „Ciklámen” Idősek Klubja - 25 fő Szociális Alapellátások Intézete, 9400 Sopron, Major köz 3., „Lila Akác” Idősek Klubja - 40 fő o Fogyatékos személyek nappali ellátása: 9400 Sopron, Kossuth L. u. 10., „Virágfüzér” Sérültek Napközi Otthona - 24 fő
o Pszichiátriai betegek nappali alapellátása: 9400 Sopron, Uszoda u. 9.
o Pszichiátriai betegek közösségi alapellátása: 9400 Sopron, Uszoda u. 9., 40 fő o Idősek Otthona: 9400 Sopron, Balfi út 80. Idősek Otthona - 174 fő Emeltszintű Idősek Otthona (Gondozó Otthon) - 11 fő Időskorúak Gondozóháza - 8 fő o Emeltszintű Idősek Otthona (IKVA Otthon) - 37 fő
o Éjjeli menedékhely: 9400 Sopron, Kossuth L. u. 10., 23 fő o Hajléktalan személyek átmeneti szállása: 9400 Sopron, Kossuth L. u. 10., 37 fő 9400 Sopron, Balfi út 15., 5 fő o Népkonyha: 9400 Sopron, Magyar u. 22., 50 adag o Nappali melegedő: 9400 Sopron, Magyar u. 22., 30 fő o Utcai szociális munka: 9400 Sopron, Magyar u. 22. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. §-a szerinti területi és iskolai védőnői szolgáltatást, alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátást, iskola-egészségügyi ellátást nyújt és az alapellátáshoz kapcsolódó működtetési feladatokat látja el, továbbá a 2011. évi CXC. törvény alapján köznevelési feladatokhoz kapcsolódó működtetés (karbantartás, portaszolgálat és takarítási feladatok) ellátását végzi. 10. Az alapító okirat 7.2. pontja – mely a módosított okiratban 4.2. pont alatt szerepel – helyébe a következő rendelkezés lép: 4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: 1
szakágazat száma
szakágazat megnevezése
889900
M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül
11. Az alapító okirat 7.3. pontja – mely a módosított okiratban 4.4. pont alatt szerepel – helyébe a következő rendelkezés lép: 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:
1 2 3 4 5
kormányzati funkciószám 072112 072312 074031 074032 091220
6
091250
7
092120
kormányzati funkció megnevezése Háziorvosi ügyeleti ellátás Fogorvosi ügyeleti ellátás Család és nővédelmi egészségügyi gondozás Ifjúság-egészségügyi gondozás Köznevelési intézmény 1-4. évfolyamán tanulók nevelésével,oktatásával összefüggő működtetési feladatok Alapfokú művészetoktatással összefüggő működtetési feladatok Köznevelési intézmény 5-8. évfolyamán tanulók nevelésével, oktatásával összefüggő működtetési feladatok
8
092260
9
096030
10
098022
11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22
101141 101143 101221 102021 102022 102030 107013 107015 107016 107030 107051 107052
Gimnáziumi és szakképző iskola tanulóinak közismereti és szakmai elméleti oktatásával összefüggő működtetési feladatok Köznevelési intézményben tanulók lakhatásának biztosítása Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység működtetési feladatai Pszichiátriai betegek nappali ellátása Pszichiátriai betegek közösségi alapellátása Fogyatékossággal élők nappali ellátása Időskorúak, demens betegek tartós bentlakásos ellátása Időskorúak, demens betegek átmeneti ellátása Idősek, demens betegek nappali ellátása Hajléktalanok átmeneti ellátása Hajléktalanok nappali ellátása Utcai szociális munka Szociális foglalkoztatás Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás
12. Az alapító okirat 7.4. pontja elhagyásra kerül. 13. Az alapító okirat 8. pontja – mely a módosított okiratban 4.5. pont alatt szerepel – helyébe a következő rendelkezés lép: 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Sopron Megyei Jogú Város közigazgatási területe: szociális alap és szakosított ellátások, területi és iskola védőnői szolgálatok, alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátást, iskola-egészségügyi, foglalkozás-egészségügyi alapellátást nyújt illetve a köznevelési feladatokhoz kapcsolódó működtetés (karbantartás, portaszolgálat és takarítási feladatok) ellátását végzi. Sopron Járás illetékességi területe: időskorúak gondozóháza, pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi és nappali ellátások, továbbá szociális szakellátások. Fogorvosi ügyeleti ellátást biztosít a társult (Sopron és Térsége Önkormányzati Társulás) vagy szerződött önkormányzatok lakosai számára. 14. Az alapító okirat 9., 10. pontjai elhagyásra kerülnek. 15. Az alapító okirat 11. pontja – mely a módosított okiratban 5.1. pont alatt szerepel – helyébe a következő rendelkezés lép: 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény élén igazgató áll, akit a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.), valamint annak a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (Vhr.) alapján nyilvános pályázat útján Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése választ és bíz meg 5 évre és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. Az igazgató magasabb vezetői megbízással rendelkező közalkalmazott. 16. Az alapító okirat 12. pontja – mely a módosított okiratban 5.2. pont alatt szerepel – helyébe a következő rendelkezés lép:
5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony
jogviszonyt szabályozó jogszabály
1
Közalkalmazotti jogviszony
Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2
Munkaviszony
Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény
3
Egyéb jogviszony
Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
17. Az alapító okirat a következő 5.3. ponttal egészül ki: 5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: A költségvetési szerv szervezeti felépítését és működésének rendjét, a vezetők közötti feladatmegosztást, a belső és külső kapcsolatokra vonatkozó rendelkezéseket a szervezeti és működési szabályzat határozza meg. 18. Az alapító okirat 13. pontja elhagyásra kerül. 19. Az alapító okirat 14. pontja – mely a módosított okiratban 6. pont alatt szerepel – helyébe a következő rendelkezés lép: 6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. április 24. napján kelt, 109/2014. (IV. 24.) Kgy. határozat okiratszámú alapító okiratot visszavonom. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.
Kelt: Sopron, 2015. június 25. P.H.
aláírás
A 145/2015. (VI. 25.) Kgy. határozat 2. melléklete Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a Soproni Szociális Intézmény alapító okiratát a következők szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv 1.1.1. megnevezése: Soproni Szociális Intézmény 1.1.2. rövidített neve: SoSzi 1.2. A költségvetési szerv 1.2.1. székhelye: 9400 Sopron, Kossuth L. u. 10. 1.2.2. telephelye(i): telephely megnevezése
telephely címe
1
Szociális Alapellátások Intézete
9400 Sopron, Kossuth L. u. 10.
2
Gondozási Központ
9400 Sopron, Major köz 3.
3
9400 Sopron, Uszoda u. 9.
4
Egészségügyi Alapellátási Intézet
9400 Sopron, Lenkey u. 1-3. (önkormányzati használatban lévő ingatlanrész)
5
Híd Utcai Orvosi Rendelő
9400 Sopron, (önkormányzati ingatlanrész)
6
Kodály Téri Orvosi Rendelő
9400 Sopron, Kodály tér 12.
7
Brennbergi Orvosi Rendelő
9408 Brennbergbánya, Soproni út 24. (Foreno Nonprofit Kft. telephelyén, régi iskolaépület, orvosi rendelő céljára kialakított ingatlanrész)
8
Balfi Orvosi Rendelő
9494 Sopron-Balf, Fő u. 13.
9
Táncsics Utcai Orvosi Rendelő
9400 Sopron, Táncsics u. 11. (önkormányzati tulajdonú ingatlanrész)
10
Vasvári Rendelő
9400 Sopron, Vasvári P. u. 2/A.
Pál
Utcai
Orvosi
Híd
u. 21. tulajdonú
11
Soproni Központi Ügyelet
9400 Sopron, Győri út 15. (Kórház VI. jelű épületben központi ügyelet céljára kialakított ingatlanrész)
12
Idősek Otthona
9400 Sopron, Balfi út 80.
13
Emeltszintű Idősek (IKVA Otthon)
14
Hajléktalanokat Ellátó Intézet
Otthona
9400 Sopron, József Attila u. 5. 9400 Sopron, Kossuth L. u. 10.
15
9400 Sopron, Magyar u. 22.
16
9400 Sopron, Balfi út 15.
17
Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Speciális Szakiskola
9400 Sopron, Petőfi tér 3.
18
Deák Téri Általános Iskola „A” épület
9400 Sopron, Deák tér 78.
19
Lackner Kristóf Általános Iskola
9400 Sopron, Révai M. u. 2.
20
Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
9400 Sopron, Halász u. 25.
21
Soproni Széchenyi Gimnázium
9400 Sopron, Templom u. 26.
22
Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
9400 Sopron, Szélmalom u. 17.
23
Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Soproni Tagintézmény
9400 Sopron, Mátyás kir. u. 18.
24
Deák Téri Általános Iskola „B” épület
9400 Sopron, Király Jenő u. 34.
25
Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Balfi Tagiskolája
9494 Sopron-Balf, Fő u. 5.
26
Soproni Gárdonyi Általános Iskola
9400 Sopron, Ferenczy J. u. 1.
27
Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium
István
Géza
9400 Sopron, Ferenczy J. u. 60. (kollégium)
2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 2013. január 01. 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv
2.2.1. megnevezése: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2.2.2. székhelye: 9400 Sopron, Fő tér 1. 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének
1
megnevezése
székhelye
Flandorffer Ignác Szociális Intézmény Sopron
9400 Sopron, Kossuth L. u. 10.
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének/felügyeleti szervének 3.1.1. megnevezése: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 3.1.2. székhelye: 9400 Sopron, Fő tér 1. 4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. §-ában szabályozott helyben biztosítandó közfeladatok körében ellátandó, az önkormányzati egészségügyi alapellátási feladatokhoz kapcsolódó ügyeleti ellátást, iskola-egészségügyi ellátást, a védőnői ellátást biztosítja, az egészségügyi alapellátáshoz szükséges, ahhoz tartozó önkormányzati ingó és ingatlan vagyon működtetésének biztosítása, a szociális alap és szakosított szolgáltatások és ellátások nyújtása; továbbá a területén hajléktalanná vált személyek ellátásának és rehabilitációjának, valamint a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása, továbbá a 2011. évi CXC. törvény alapján köznevelési feladatokhoz kapcsolódó működtetés ellátását végzi. 4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: 1
szakágazat száma
szakágazat megnevezése
889900
M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül
4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Az intézmény a működési engedélyében meghatározott, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény alapján szociális alap és szakosított ellátásokat nyújt: o Étkeztetés: Gondozási Központ, 9400 Sopron, Major köz 3. o Házi segítségnyújtás: Gondozási Központ, 9400 Sopron, Major köz 3. o Idősek nappali ellátása: Szociális Alapellátások Intézete, 9400 Sopron, Kossuth L. u. 10., „Ciklámen” Idősek Klubja - 25 fő Szociális Alapellátások Intézete, 9400 Sopron, Major köz 3., „Lila Akác” Idősek Klubja - 40 fő o Fogyatékos személyek nappali ellátása: 9400 Sopron, Kossuth L. u. 10., „Virágfüzér” Sérültek Napközi Otthona - 24 fő
o Pszichiátriai betegek nappali alapellátása: 9400 Sopron, Uszoda u. 9. Pszichiátriai betegek közösségi alapellátása: 9400 Sopron, Uszoda u. 9., - 40 fő
o
o Idősek Otthona: 9400 Sopron, Balfi út 80. Idősek Otthona - 174 fő Emeltszintű Idősek Otthona (Gondozó Otthon) - 11 fő Időskorúak Gondozóháza - 8 fő o
Emeltszintű Idősek Otthona (Ikva otthon) - 37 fő
o
Éjjeli menedékhely: 9400 Sopron, Kossuth L. u. 10., - 23 fő
o
Hajléktalan személyek átmeneti szállása:
9400 Sopron, Kossuth L. u. 10., - 37 fő 9400 Sopron, Balfi út 15., - 5 fő o
Népkonyha: 9400 Sopron, Magyar u. 22., - 50 adag
o
Nappali melegedő: 9400 Sopron, Magyar u. 22., - 30 fő
o Utcai szociális munka: 9400 Sopron, Magyar u. 22. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. §-a szerinti területi és iskolai védőnői szolgáltatást, alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátást, iskola-egészségügyi ellátást, nyújt és az alapellátáshoz kapcsolódó működtetési feladatokat látja el, továbbá a 2011. évi CXC. törvény alapján köznevelési feladatokhoz kapcsolódó működtetés (karbantartás, portaszolgálat és takarítási feladatok) ellátását végzi. 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: 1 2 3 4 5
kormányzati funkciószám 072112 072312 074031 074032 091220
6
091250
7
092120
8
092260
9
096030
10
098022
11 12 13
101141 101143 101221
kormányzati funkció megnevezése Háziorvosi ügyeleti ellátás Fogorvosi ügyeleti ellátás Család és nővédelmi egészségügyi gondozás Ifjúság-egészségügyi gondozás Köznevelési intézmény 1-4. évfolyamán tanulók nevelésével, oktatásával összefüggő működtetési feladatok Alapfokú művészetoktatással összefüggő működtetési feladatok Köznevelési intézmény 5-8. évfolyamán tanulók nevelésével, oktatásával összefüggő működtetési feladatok Gimnáziumi és szakképző iskola tanulóinak közismereti és szakmai elméleti oktatásával összefüggő működtetési feladatok Köznevelési intézményben tanulók lakhatásának biztosítása Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység működtetési feladatai Pszichiátriai betegek nappali ellátása Pszichiátriai betegek közösségi alapellátása Fogyatékossággal élők nappali ellátása
14
102021
15 16 17 18 19 20 21 22
102022 102030 107013 107015 107016 107030 107051 107052
Időskorúak, demens betegek tartós bentlakásos ellátása Időskorúak, demens betegek átmeneti ellátása Idősek, demens betegek nappali ellátása Hajléktalanok átmeneti ellátása Hajléktalanok nappali ellátása Utcai szociális munka Szociális foglalkoztatás Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás
4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Sopron Megyei Jogú Város közigazgatási területe: szociális alap és szakosított ellátások, területi és iskola védőnői szolgálatok, alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátást, iskola-egészségügyi alapellátást nyújt, illetve az egészségügyi alapellátáshoz, valamint a köznevelési feladatokhoz kapcsolódó működtetés (karbantartás, portaszolgálat és takarítási feladatok) ellátását végzi. Sopron Járás illetékességi területe: időskorúak gondozóháza, pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi és nappali ellátások, továbbá szociális szakellátások. Fogorvosi ügyeleti ellátást biztosít a társult (Sopron és Térsége Önkormányzati Társulás) vagy szerződött önkormányzatok lakosai számára. 5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény élén igazgató áll, akit a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.), valamint annak a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (Vhr.) alapján nyilvános pályázat útján Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése választ és bíz meg 5 évre és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. Az igazgató magasabb vezetői megbízással rendelkező közalkalmazott. 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony
jogviszonyt szabályozó jogszabály
1
Közalkalmazotti jogviszony
Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2
Munkaviszony
Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény
3
Egyéb jogviszony
Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: A költségvetési szerv szervezeti felépítését és működésének rendjét, a vezetők közötti feladatmegosztást, a belső és külső kapcsolatokra vonatkozó rendelkezéseket a szervezeti és működési szabályzat határozza meg.
6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. április 24. napján kelt, 109/2014. (IV. 24.) Kgy. határozat okiratszámú alapító okiratot visszavonom. Kelt: Sopron, 2015. június 25. P.H.
aláírás