Jegyzőkönyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. október 13-án 17,00 órai kezdettel közmeghallgatás keretében megtartott üléséről. A Közmeghallgatás helye: Művelődési Ház Ásotthalom, Béke u. 28. Jelen van: Petró Ferenc polgármester, Rutainé Fodor Edit alpolgármester, Babarczi Antal, Fackelmann István, Németh Attila, Papp Renáta, Pőcze Levente képviselők Jelenlévő meghívottak: Dr. Várkonyi Tamás r. hdgy. Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság Határrendészeti Kirendeltség, Kirendeltségvezető helyettes, Honfi Péter r. szds. Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Idegenrendészeti osztályvezető, Dr. Faragó Csaba helyettesítő jegyző; Dr. Turbucz Marietta Judit jogi, igazgatási ügyintéző; Olasz Tibor gazdálkodási és pénzügyi ügyintéző, Bókáné Szilágyi Mária Kiss Ferenc Ált. Isk. és Napközi Otthonos Óvoda óvodavezetője; Kovács-Tanács Istvánné Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, Kása Gabriella HKTT Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ Ásotthalmi Tagintézmény-vezetője; és a lakosság részéről 28 fő. Jegyzőkönyv-vezető: Balogh Mária gazdálkodási banki ügyintéző Petró Ferenc polgármester köszönti a jelenlévőket és megnyitja a Képviselő-testület közmeghallgatás keretében tartandó ülését. Megállapítja, hogy a polgármester, az alpolgármester és 5 fő képviselő jelen van, az ülés határozatképes. Sajnálatát fejezi, hogy a lakosság részéről kevesen jelentek meg. A közmeghallgatás időpontjáról időben megfelelő tájékoztatást kapott a lakosság. Javasolja, hogy a kiadott – jegyzőkönyv 1 számú mellékletében található – meghívóban foglaltak szerint fogadja el a közmeghallgatás napirendjét a Képviselő-testület: 1.)
Tájékoztatás a lakosság számára a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Kirendeltség Szeged munkájáról Előadó: Petró Ferenc polgármester
2.)
A Gazdasági és Munkaprogram elfogadása Előadó: Petró Ferenc polgármester
3.)
Tájékoztató az önkormányzati vagyon helyzetének alakulásáról Előadó: Petró Ferenc polgármester
4.)
A 2010 II. féléve – 2011. közötti beadott pályázatokról szóló beszámoló összintézményi szinten Előadó: Petró Ferenc polgármester
5.)
Lakossági közérdekű kérdések és javaslatok meghallgatása és megvitatása
végrehajtásáról
szóló
tájékoztató
2 A jegyzőkönyv hitelesítésére Pőcze Levente és Babarczi Antal képviselőket javasolja megválasztani. Kéri a Képviselő-testületet, hogy a javaslat alapján fogadják el a közmeghallgatás napirendjét, és a jegyzőkönyv-hitelesítők személyére tett javaslatát, melyet szavazásra bocsát. A Képviselő-testület a javaslatokat 7 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta: 198/2011.(X.13.) KT határozat Tárgy: A Képviselő-testület 2011. október 13-i közmeghallgatás keretében megtartandó ülés napirendjének elfogadása és a jegyzőkönyv-hitelesítők megválasztása Határozat Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete egyetért Petró Ferenc polgármester tárgyi indítványával és az alábbiak szerint dönt: I. A Képviselő-testület a 2011. október 13-i közmeghallgatás keretében ülést tart, amelynek napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: 1.)
Tájékoztatás a lakosság számára a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Kirendeltség Szeged munkájáról Előadó: Petró Ferenc polgármester
2.)
A Gazdasági és Munkaprogram elfogadása Előadó: Petró Ferenc polgármester
3.)
Tájékoztató az önkormányzati vagyon helyzetének alakulásáról Előadó: Petró Ferenc polgármester
4.)
A 2010 II. féléve – 2011. közötti beadott pályázatokról szóló beszámoló összintézményi szinten Előadó: Petró Ferenc polgármester
5.)
Lakossági közérdekű kérdések és javaslatok meghallgatása és megvitatása
végrehajtásáról
szóló
tájékoztató
II. A Képviselő-testület a 2011. október 13.-i közmeghallgatásról készült jegyzőkönyv hitelesítésére Pőcze Levente és Babarczi Antal képviselőket megválasztja. Határozatról értesül: 1.) Petró Ferenc polgármester 2.) Dr. Faragó Csaba helyettesítő jegyző 3.) Irattár
3
I. napirendi pont Tájékoztatás a lakosság számára a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Kirendeltség Szeged munkájáról Előadó: Petró Ferenc polgármester (Írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 2. számú melléklete tartalmazza.) Petró Ferenc polgármester: fontos a napirendi pont megtárgyalása, hiszen augusztus óta nemcsak a médiákból tudható, hanem a faluban –főleg a külterületen - is tapasztalható az a nagymértékű migráció, amelyek az itt élő embereket is érinti. A Határrendészet és az ásotthalmi Polgárőrség napi kapcsolatban áll egymással, együttműködnek a zöldhatáron érkező menekültek felderítésében. A migráció és a határsértők eddig nem veszélyeztették a lakosságot. Itt ragadja meg az alkalmat, kéri a lakosságot, hogy bármilyen gyanús személyt látnak jelentsék be telefonon a 107 vagy a 112 számon, illetve a polgárőröknek. Petró Ferenc polgármester átadja a szót Dr. Várkonyi Tamás r. hdgy. Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Kirendeltség, Kirendeltségvezető helyettes részére. Dr. Várkonyi Tamás r. hdgy. Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Kirendeltség, Kirendeltségvezető helyettes: köszönti a Képviselő-testületet és a lakosságot. Ismerteti a mellékelt ( 2 . számú melléklet ) „Tájékoztató a Szeged Határrendészeti Kirendeltség illegális migráció kezelési feladatairól” c. anyagot, amelyet projektoros kivető segítségével tudnak követni a résztvevők. Megköszöni az Önkormányzat és az Ásotthalmi Polgárőr Egyesület munkáját, és együttműködését a határrendészeti szervekkel. Kéri a lakosságot, hogy a 107 és 112-es telefonszámon jelentsék be, ha bármilyen rendkívüli eseményt, személyt vagy mozgást észlelnek a lakókörnyezetükben. Átadja a szót Honfi Péter r.szds., a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Idegenrendészeti osztályvezetője részére. Honfi Péter r. szds. Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Idegenrendészeti osztályvezető: augusztus és szeptember hónapban – az előző évek hasonló időszakához képest - 30%-kal nőtt meg az illegális migráció aránya, ami megyei vonatkozásban 1501 főt jelent. Az illegális migráció 90%- a szerbiai határszakaszon, a 10 % pedig a romániai határszakaszon fordul elő. Az illegális határátlépők között afgán, pakisztáni, szerb, koszovói és arab országok állampolgárai fordulnak elő leggyakrabban. A migrációs okok között szerepel, hogy Szerbia nem ismeri el Koszovót önálló államként, és nincs egységes Uniós álláspont sem e tekintetben. Médiákból tudható, hogy az illegális migránsok nagy része szerb területen tartózkodik jelenleg. A hideg idő beálltával azonban próbálnak tovább menekülni. A menekülés egyik formája az embercsempészek segítségével történő továbbjutás. Az embercsempészek kiindulópontja Szabadka, ahonnan Magyarország felé vezetik a migránsokat. Négy fő úti cél ismert, Ásotthalom, Mórahalom, Röszke, Tiszasziget települések. A szervezett és szervezetlen formában történő határátlépésnek is megvannak az „előnyei és hátrányai”. Az első európai országok Törökország és Görögország, ahová a menekültek érkeznek. Ismeretes a médiákból, a Görögországban kialakult állapot, amelynek az is következménye, hogy az uniós idegenrendészeti kötelezettségeinek az ország nem tesz teljes mértékben eleget. Következő ország Makedónia, amely kicsi tranzit ország, és már Szerbiába is ért a menekült. Szerbiában sok migránst elfognak ugyan, de az eltérő jogi szabályozás miatt, más eljárás van érvényben. A külföldieket nem veszik őrizetbe, hanem egy rövidebb bírósági eljárást követően, vagy pénzbírság kerül kiszabásra, vagy 3-5 napos
4 börtönbüntetés után kapnak egy felszólítást az ország elhagyására. Szabadkai vagy Kanizsai bírósági határozat esetében a migráns, ekkor Magyarország felé veszi az útját. A megnövekedett illegális migráció miatt, a migrációs nyomás enyhítésére nagyobb számú személyi és technikai háttérrel veszik fel a versenyt a határrendészeti szervek. Jelenleg a megerősítés előtti állapothoz képest a járőr létszám megduplázódott. Tudomása szerint 2011. október 14.-én az ásotthalmi határút átadásra kerül, és várhatóan a 2012. évben a határátkelő is megnyitásra kerül, amely a térség állampolgárainak jelent majd könnyebbséget a Szerbiába történő átjutásnál. A felmerült kérdésekre szívesen válaszol. Petró Ferenc polgármester: valóban a következő napon átadásra kerül a határút, amely Szerbia részéről már az előző hónapban megtörtént. A felgyorsult események miatt, várható, hogy 2012 év végére megnyílik a határátkelő. A NAV jelezte, hogy helyszíni szemlét szeretne tartani a határátkelő megépítésével kapcsolatban. A Kormány megbízta az egyik Bács-Kiskun Megyei szervezetet, hogy a lehető leggyorsabban készítse elő a határátkelő megnyitásának a lehetőségét. A beszámolóból látható, hogy a legnagyobb gond a határsértők számának folyamatos emelkedése. Kéri a lakosságot, hogy éljenek a lehetőséggel és bármilyen gyanú esetén telefonáljanak, a már ismertetett telefonszámokra. Szeretné megköszönni a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Kirendeltség vezetőinek és munkatársainak munkáját, további sikeres munkavégzést kíván nekik. Pőcze Levente képviselő, Ásotthalmi Polgárőr Egyesület Elnöke: köszönti a megjelenteket. Az előterjesztés nagy gonddal összeállított, sok fontos információt tartalmazott. Véleménye szerint is nagyon fontos a kapcsolattartás a Határrendészet és a Polgárőrség között, hiszen a legutóbbi akcióban is résztvettek a polgárőrök is. Az utóbbi időben megnövekedett határsértők miatt, fontos feladat, hogy a tanyasi lakosoknak a biztonságérzete meglegyen. A polgárőrökhöz sok telefon érkezeik éjszakánként a külterületi lakosoktól, akik valamilyen mozgást észlelnek a tanyájuk körül. Nem akarja dramatizálni a helyzetet, de ezeknek a lakosoknak nincs nyugodt éjszakájuk. A polgárőrök ilyenkor kimennek a helyszínre és már több alkalommal tudták értesíteni a határrendészetet, így sokszor sikeres elfogás történt. A menekültek éhesek, fáznak, általában nem agresszívek csak menekülnek, riadtak. Kéri a lakosságot, hogy telefonáljanak, amennyiben bármi szokatlant észlelnek. A Polgárőrség eleget tesz a lakosság biztonságérzetének fokozására tett vállalásának. Babarczi Antal képviselő, PTB elnök: köszönti a jelenlévőket, és három rövid kérdést tesz fel: - amennyiben ismeretes, hogy Szabadkán gyülekeznek a migránsok, miért nem közlik pontosan a szerb hatóságok, hogy merre haladnak? - ha Görögország nem teljesíti a határrendészeti feladatait, akkor a magyar diplomácia nem tud semmit tenni ennek a teljesítése érdekében? - a tájékoztatásból kiderült, hogy a határőrizet személyi és technikai feltételei megerősödtek. Ez a bővítés a magyar adófizetők pénzén történt, vagy uniós támogatásból? Honfi Péter r. szds. a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Idegenrendészeti osztályvezetője: - a szabadkai társszervekkel az együttműködést jónak ítéli meg az embercsempész és migrációs ügyekben is. Ugyanakkor elmondja, hogy amikor elindulnak Szabadkáról a migránsok akkor Kelebiától Hercegszántóig,
5
-
összesen 173 km határszakaszon bárhol felbukkanhatnak. Nem lehet tudni, hogy merre mennek, nem várható el a szabadkai kollégáktól, hogy jelezzék a pontos útirányt. Bulgária és Románia szerepe, a Romániába irányuló migrációs forgalom nagy része a hármashatár Tiszasziget felé irányul. A határőrizet megerősítésénél osztrák kollégák vannak jelen technikai eszközökkel együtt. A felmerülő költségek egy része nyilván a költségvetésből származik, hiszen a magyar államhatárt érintő feladatokat kell ellátni, de az Európai Unió is támogatja a határőrzést és más forrásokból is származik támogatás.
Dr. Várkonyi Tamás r. hdgy. Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Kirendeltség, Kirendeltségvezető helyettes: ezúton szeretné megköszönni a Polgárőrség munkáját, amellyel segíti a Határrendészet sikeres működését. Felhívja a figyelmet a kivetítőn szereplő telefonszámra, amely a Határrendészet közvetlen száma, és várják a lakossági bejelentéseket. Fontosnak tartja még elmondani, hogy bár a határsértő személyek általában többen vannak, de az elmúlt 10 év tapasztalat alapján, nem jellemző a személyi atrocitás. Ezek az emberek fáradtak, éhesek és kerülik a lakossággal való találkozást. Élelmet próbálnak szerezni, ezért előfordul, hogy a termést leszedik, de a dramatizálás elkerülése miatt elmondja, hogy nem jellemző az agresszív viselkedés. Az ásotthalmi közbiztonság jó és a külterületen élők nincsenek veszélyben. Több kérdés, hozzászólás nem volt, Petró Ferenc polgármester szavazásra bocsátja a határozati javaslat elfogadását. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta és meghozta az alábbi határozatát: 199/2011.(X.13.) KT határozat Tárgy: Tájékoztatás a lakosság számára a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Kirendeltség Szeged munkájáról
Határozat
Ásotthalom Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselőtestület) megtárgyalta a tárgyi előterjesztést, és a következő határozatot hozta:
1.)
A Képviselő-testület megköszöni a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Kirendeltségének munkáját, és a lakosság számára készített tájékoztatót tudomásul veszi.
6
Határidő: azonnal Felelős: Petró Ferenc polgármester A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról nem kér jelentést. Határozatról értesül: 1. Petró Ferenc polgármester 2. Dr. Faragó Csaba helyettesítő jegyző 3. Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Kirendeltség Szeged 4. Irattár II. napirendi pont A Gazdasági és Munkaprogram végrehajtásáról szóló tájékoztató elfogadása Előadó: Petró Ferenc polgármester (Írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 3. számú melléklete tartalmazza.) Petró Ferenc polgármester: szeretné az írásos anyagot helyesbíteni egy ponton. A régi szeméttelep rekultivációja még nem valósult meg, csak elkezdődött. A munkaterület átadásra került a fővállalkozónak. A hasznosítható faanyag kitermelése elkezdődött a szeméttelep körül. A földmunkák is várhatóan másfél héten belül elkezdődnek. Intenzív munkavégzés folyik, hiszen határidőhöz van kötve a munka befejezése. Több településen már be is fejezték a rekultivációt. Ásotthalmon 2012. áprilisában fog végérvényesen befejeződni. A Gazdasági és Munkaprogramot mindig a makrogazdaság és az Önkormányzat helyzete befolyásolja. A több éves gazdasági világválság kialakulása, nyilván negatívan befolyásolja az elért eredményeket. Összességében - véleménye szerint - a lehetőségekhez és az anyagi forrásokhoz mérten jól áll a munkaprogram végrehajtása. A fejlesztések tudatosan alakulnak. Nem sorolja fel, hogy az elmúlt 1 évben mi valósult meg, hiszen az itt élők tudják-látják a fejlődést. Az Önkormányzat pénzügyi helyzete jelenleg nem tartozik a legrosszabbak közé, hiszen volt olyan év, amikor 300 mFt hitelállomány volt, ez jelenleg 80 mFt. Ez a javulás nagy odafigyeléssel tudott csak megvalósulni. A pályázatoknál is költségtakarékos felújításokra kerül pályázat beadásra, pl. az Iskola felújítása kapcsán jelentős energia megtakarítás várható a nyílászárók cseréje kapcsán. A másik nagy beruházás a Gondozási Központnál látható, ahol ugyan 250 m2-rel megnőtt az alapterület, de a szolgáltatások színvonala nőtt, ami az itt élő lakosságot szolgálja. Jelenleg több pályázat van beadva, amelyek a költségtakarékosság, környezetvédelem jegyében kerültek beadásra. A héten kerül döntésre a napelemes energiafelhasználásról, amely az Iskola, Óvoda és a Sportcsarnok villamos energia szükségletét fedezné, sőt még eladásra is kerülne a villamos energiából a szolgáltató részére. A Homokháti Kistérség Többcélú Társulás úgy döntött, hogy 2012. január 1.-től szolgáltatót vált, ami az Önkormányzat részére éves szinten 4-5 mFt megtakarítást is eredményezhet. A pályázati rendszerek megváltoztak az elmúlt időszakban. Már 90-100%-os támogatottságú pályázatot nem lehet találni, maximum 50-60%-osat, amelyhez az Önkormányzat nem minden esetben tud önerőt biztosítani. A pályázati feltételek változása is befolyásolja a Gazdasági és Munkaprogram végrehajtását. Kérdésekre szívesen válaszol.
7 Szalma Vince lakos: véleménye szerint a „jó gazda sosem elégedett”, hiszen mindig többet akar. 40-50 éve a településen él, véleménye szerint az utóbbi időszakban sokat fejlődött a település. Megszűntek a gödrös utak és most ez a határátkelőhely is nagy fejlődést jelent, amelyért dicséret illeti meg a polgármestert! Rózsa József lakos: kérdezi, hogy az Orvosi Rendelő II. ütem magvalósulás mikorra várható? Petró Ferenc polgármester: 13 éve polgármester a településen, és az itt élő emberek javát tartja szem előtt. A Képviselő-testület mindig támogatta azokat a fejlesztéseket, amely a falu előrehaladását szolgálják. Természetesen viták mindig voltak és lesznek is, de a településért dolgoznak együtt. Idén januárban nem írták ki a DAOP keretein belül ezt a pályázatot, ez nem történt meg a mai napig. A TIOP lehetőségei, ugyan nem a legjobb támogatási formában, és elsősorban szociális jellegűek, de mindenképpen be lesz befejezve a beruházás. Németh Attila képviselő: amikor a Gazdasági és Munkaprogramról beszélünk, akkor elsősorban az Önkormányzat munkájáról esik szó. Mindenképpen szeretné kiemelni a civil szervezetek jelentőségét és munkáját. A pályázatok szempontjából, a településkép kialakulása szempontjából is fontosnak tartja megköszönni a civil szervezetek munkáját. Petró Ferenc polgármester: valóban így van, hiszen gondoljunk a Művelődési Ház nyílászárócsere pályázatára ill. az új kerítés elkészítésére, amelyek a civil szervezetek és az Önkormányzat együttműködésével jöttek létre. Ezért köszönet a civil szervezeteknek. Több kérdés, hozzászólás nem hangzott el, Petró Ferenc polgármester szavazásra bocsátja az előterjesztés elfogadását. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta és meghozta az alábbi határozatát: 200/2011.(X.13.) KT határozat Tárgy: A Gazdasági és Munkaprogram végrehajtásáról szóló tájékoztató elfogadása Határozat Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) Petró Ferenc polgármester előterjesztését megtárgyalta és az alábbiak szerint dönt: 1.) A Képviselő-testület a Gazdasági és Munkaprogram végrehajtásáról szóló tájékoztatót t u d o m á s u l v e s zi . A Képviselő-testület a végrehajtásról nem kér értesítést Határidő: 2011. október 14. Felelős: Petró Ferenc polgármester
8
Határozatról értesül: 1.) Petró Ferenc polgármester 2.) Dr. Faragó Csaba helyettesítő jegyző 3.) Irattár III. napirendi pont Tájékoztató az önkormányzati vagyon helyzetének alakulásáról Előadó: Petró Ferenc polgármester (Írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 4. számú melléklete tartalmazza.) Petró Ferenc polgármester: több táblázaton keresztül kerül bemutatásra az önkormányzati vagyon alakulása. Többféle mutatószám alapján lehet elemezni az Önkormányzatokat. Legfontosabb mutató, talán a likviditási mutató, amely alapvetően jellemzi az Önkormányzatnak a működési helyzetét. Összességében elmondható, hogy az elmúlt 2-3 évben az Önkormányzat vagyoni helyzete és pénzügyi stabilitása fokozatosan javult. A hitelállomány a 300 mFt-ról, idén már 80 mFt alá fog süllyedni. Az idei évben folyamatosan sikerült biztosítani, hogy komoly fizetési problémák ne forduljanak elő. A mai napi pénzügyi helyzetről elmondja, hogy az Önkormányzat folyószámláján 11 mFt összeg található, és a szállítói tartozások összege is ugyanennyi. Az elmúlt időszakot nézve, voltak olyan tényezők, amelyek a pénzügyi helyzetet megváltoztatták. Ilyen volt, hogy – nem emberi mulasztás miatt, hanem a közös pályázat, információ hiánya miatt – nem volt betervezve a kerékpárút építés önereje. Ezt az összeget már 2009-ben be kellett volna tervezni, most 2011-ben érkezett a felszólító levél, amely felhívja a figyelmet, hogy a beruházás befejeződött és a több mint 4 mFt-os önerő nem került befizetésre. Másik ilyen jellegű többletkiadásként jelentkezett a Gondozási Központ pótmunka összege. Ez a plusz költség lehet, hogy visszavezethető tervezői vagy kivitelezői felelősségre, de itt elsősorban a pályázat készítője vonható felelősségre. A tervező és a pályázatíró amennyiben nincs kellő összhangban, és nem biztosítják a kellő információkat, akkor a kivitelező nem vállalhatja magára a többletköltségeket. A pótmunka összege 3.250 eFt volt. Ennek a pótmunkának az összege már a tavalyi év folyamán ki lett fizetve Mórahalomnak, hiszen a kiviteli terveket, engedélyes terveket előre meg kellett finanszírozni. A Kistérség részére akkor ezeket az összegeket az Önkormányzatunk meghitelezte. A jövőre nézve, elmondja, hogy az ÖNHIKI a döntésről még nincs információ. Napokon belül várható, a hivatalos közzététel. Amennyiben az ÖNHIKI támogatásként megkapná az Önkormányzat a várt összeget, akkor a következő év márciusáig – az adóbevételek megérkezéséig – az Önkormányzatnak stabil pénzügyi helyzete lesz. A pályázatokkal kapcsolatban elmondja még, hogy személyi felelősség megállapítása mellett, a Déli és Jókai utca beruházásánál , az áprilisban történt szerződéskötés szerint, ÁFA előleget kapott volna az Önkormányzat. A beruházás ÁFÁ-ja 30 mFt. A szerződés alapján ezt az összeget 2011. áprilisában megkapta volna az Önkormányzat. Ennek az összegnek a betétkamata is jelentős összeget tett volna ki. Ettől is elesett az Önkormányzat- információhiány, és elkapkodott intézkedések miatt - sőt még az ÁFÁ-t is ki kell fizetni. Ezért szükségessé vált a Térségi Vízmű-üzemeltetési Intézménytől a tartalékkeretből 10 mFt pénzeszköz lehívása, ennek vonzatai és plusz feladati is lesznek. A vállalkozói szerződést és a közbeszerzési eljárást is módosítani kell és más határidő módosításokra is szükség van. További hátrány, hogy 10 mFt 3-4 hónapig nem áll az Önkormányzat rendelkezésére. Nagyobb körültekintés esetén nem fordult volna elő ez kellemetlen helyzet.
9 Kérdésekre szíves válaszol. Több kérdés, hozzászólás nem hangzott el, Petró Ferenc polgármester szavazásra bocsátja az előterjesztés elfogadását. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta és meghozta az alábbi határozatát: 201/2011.(X.13.) KT határozat Tárgy: Tájékoztató az önkormányzati vagyon helyzetének alakulásáról Határozat Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) Petró Ferenc polgármester előterjesztését megtárgyalta és az alábbiak szerint dönt: 1.) A Képviselő-testület Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Szervezeti és Működési Szabályzatának megalkotásáról szóló 30/2007.(XI.14.) rendelete 41. § (3) bekezdése szerint az önkormányzati vagyon helyzetének alakulásáról szóló tájékoztatót tudomásul veszi. Határidő: 2011. október 14. Felelős: Petró Ferenc polgármester Határozatról értesül: 1.) Petró Ferenc polgármester 2.) Dr. Faragó Csaba helyettesítő jegyző 3.) Irattár IV. napirendi pont A 2010 II. féléve – 2011. közötti beadott pályázatokról szóló beszámoló összintézményi szinten Előadó: Petró Ferenc polgármester (Írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 5. számú melléklete tartalmazza.) Petró Ferenc polgármester: nem sorolja fel a beadott pályázatokat, hiszen Képviselő-testület az írásbeli előterjesztésben megtekintheti. Szeretné kiemelni az Általános Iskola pályázatait, hiszen ott folyamatosan több millió forintos pályázatok kerülnek benyújtásra. Az elmúlt időszakban több mint 10 mFt értékben a számítógépek cseréjére került sor. Szakmai és egyéb programokra, továbbképzések lebonyolítására nyertek több pályázatot is. Szeretné megköszönni az Igazgatónő, Alpolgármester asszony és a pályázattal foglalkozók munkáját. A Gondozási Központ pályázatainak vonatkozásában elmondja, hogy az Önkormányzat sok esetben nem tud pályázni, mert nem ő az intézményfenntartó, csak a tulajdonos. Felhívja jegyző úr figyelmét, hogy Zákányszéken figyeljék a pályázati lehetőségeket, hiszen szociális
10 vonalon térségi szinten lehet csak pályázni. Zákányszéktől most kap vissza az Önkormányzat a tavalyi pénzmaradványból. ill. megtakarításából 2.500 e Ft-ot és 1.250 eFt-ot. Művelődési Ház és a Könyvtár is maximálisan kihasználja a pályázati lehetőségeket. Összefognak a civil szervezetekkel és több eredményes pályázatot is beadtak együtt. Az Ifjúsági Önkormányzat is bejegyezteti magát a Cégbíróságon, hogy pályázni tudjon önállóan. A Polgármesteri Hivatal csak olyan pályázatokat tud benyújtani, amit a Képviselő-testület jóváhagy, és a költségvetésben a fedezet rendelkezésre áll. Több pályázati lehetőséget is ki lehetne használni, de amennyiben az Önkormányzat nem tudja biztosítani az önerőt, nem adhatja be a pályázatot. Rutainé Fodor Edit alpolgármester: köszönti a megjelenteket. Szeretné kiegészíteni polgármester úr szóbeli tájékoztatását. Szeretné elmondani, hogy hatalmas pénzösszegekről van szó a pályázatokkal kapcsolatosan. Önkormányzati szinten 220 mFt értékben került pályázat benyújtásra, a Gondozási Központnál több mint 10 mFt, a Művelődési Háznál több mint 6 mFt és az Iskolánál 25,5 mFt összegben. Szeretné megköszönni mindenkinek a munkáját, aki részt vett a pályázatok megírásában vagy elszámolásában, és további sikeres munkát kíván. Petró Ferenc polgármester: most vált láthatóvá, a pályázatok elszámolásakor, hogy milyen hatalmas munka áll a pályázatok elkészítésében. Az elszámolásoknál is folyamatosan változnak a feltételek, sokszor visszaadják hiánypótlásra, aminek csak az a célja, hogy minél kevesebb összeget kelljen kifizetni. A pályázatok elkészítése is nagy munka, de az elszámolásnál is keményen meg dolgozni, és az utólagos ellenőrzésekre is fel kell készülni. Megköszöni a pályázatokkal kapcsolatos munkáját az érintetteknek. Több kérdés, hozzászólás nem hangzott el, Petró Ferenc polgármester szavazásra bocsátja az előterjesztés elfogadását. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta és meghozta az alábbi határozatát: 202/2011.(X.13.) KT határozat Tárgy:
A 2010 II. féléve – 2011. közötti beadott pályázatokról szóló beszámoló összintézményi szinten Határozat
Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) Petró Ferenc polgármester előterjesztését megtárgyalta és az alábbiak szerint dönt: 1.) A Képviselő-testület a 2010-2011. közötti időben beadott pályázatokról szóló beszámolót
- a határozat mellékletei szerint - e l f o g a d j a. Határidő: 2011. október 14. Felelős: Petró Ferenc polgármester
11
Határozatról értesül: 1.) Petró Ferenc polgármester 2.) Dr. Faragó Csaba helyettesítő jegyző 3.) Irattár V. napirendi pont Lakossági közérdekű kérdések és javaslatok meghallgatása és megvitatása Petró Ferenc polgármester: az I. napirendi pontnál már elhangzott, hogy 2011. október 14.én a határút műszaki átadása megtörténik és várhatóan 2012-ben megnyitásra kerül a határátkelőhely. Idei évben aláírásra kerül a szerződés és a Kormány a jövő évi költségvetésébe már betervezi ennek az építési költségeit is. Szeretné még elmondani, hogy a közeledő Halottak Napja miatt is, a temető rendbetétele meg fog történni. Korábban már elmondta, hogy a szeméttelep rekultivációja elkezdődött. Az önkormányzati utak mentén a mulcsozás folyamatosan történik. A mulcsozógép sajnos folyamatos felújításra szorul. A HKTT pályázatot adott be Kistelekkel együtt egy nagyteljesítményű mulcsozógépre, azonban ez a gép is nehezen tud majd két térséget kiszolgálni. Problémaként veti fel, hogy a földtulajdonosok sem kezelik a területüket rendszeresen. Amikor megjelennek az Önkormányzat dolgozói az út szélének megtisztítására, csak akkor jelentkezik a földtulajdonos és igényt tart a kitermelt faanyagra – kitermeléssel és házhozszállítással együtt. A központi költségvetésben, a jövő évre a tanya programokra ill. az önkormányzati földutak helyrehozatalára külön alapot fognak létrehozni, amelyre képviselői indítvány alapján, megháromszorozzák a rendelkezésre álló összeget. Ez a kezdeményezés várhatóan segíteni fog a tanyás területeken. Szalma Vince lakos: kérdezi, hogy állandó vagy időszakos lesz a határátkelőhely nyitvatartása? Véleménye szerint a külterületi utak takarítását meg kellene szervezni. Petró Ferenc polgármester: a határátkelőhelyen 24 órás személyforgalom, autóbuszforgalom lesz. A teherforgalom azért nem engedélyezhető, mert a határ túloldalán lévő út nem bírná ezt a fajta terhelést. Az Európai Unió nem engedélyezi mostmár csak a 24 órában működő határátkelőhelyeket. A külterületi utak melletti fák kivágásának van szervezett formája. Szociális alapon az Önkormányzattól csak azok kapnak fát, akik önmagukat képtelenek ellátni. Az utóbbi időben megnövekedett az út tisztítások száma, mert ha bejön az Önkormányzathoz egy életerős férfi, akkor engedélyt kér és kap a fakivágásra, így hozzájuthat a téli tüzelőhöz. Az elvégzett munkákat ellenőrizni is szokta az ügyintéző. Kása Gabriella HKTT Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ Ásotthalmi Tagintézmény-vezetője: három dologról szeretne beszélni. Az első, hogy a hideg idő beálltával több idős emberről kell gondoskodnia az intézménynek, és itt nem a bentlakókra gondol, hanem az egyedül élő idősökre. Kéri, hogy akinek tudomása van gondozásra, ellátásra szoruló idős emberről, akiről a családja nem tud vagy nincs módjában gondoskodni, akkor azt jelezzék az intézménynek. Második gondolatként elmondja, hogy a Idősek Otthona ellátására „várólistán” lévő személyek száma a 33-40 fő között szokott mozogni, tehát a férőhelyek számát meghaladó létszám várakozik. A várakozók egyharmada sürgősséggel vár a férőhelyre. Ezért szeretné felhívni a Tisztelt Képviselő-testületet figyelmét, hogy megnyílt
12 egy olyan pályázati lehetőség, amely az Idősek Otthona férőhely bővítését, illetve a meglévő körülmények javítását, az intézmény komfortosabbá tételét szolgálná. Harmadik gondolatként elmondja, hogy 2011. november 11.-én szeretnék az évek óta szokásos jótékonysági bált megrendezni a Sportcsarnokban. Idén 11. alkalommal kerül megrendezésre a jótékonysági bál, amelynek bevételéből évek óta olyan eszközöket amelyek az intézmény ellátottjainak – nemcsak az Idősek Otthona lakóinak – az életminőségét javítják. Ezekből a bevételekből és támogatásokból sikerült többek között lambériát vásárolni és felszerelni, új heverőket, függönyöket, plédeket, tányérokat, poharakat, mosógépet, szárítógépet vásárolni, amellyel komfortosabbá és szebbé sikerült alakítani az intézményt. Ezúton szeretettel meghívja azokat a jóérzésű embereket, akik szeretnének egy kellemes estét eltölteni és ezzel segítséget nyújtani az intézmény és az ellátottak részére. Petró Ferenc polgármester: látta az intézményvezető asszony által említett pályázati kiírást. A polgármesterek tanácstalanok, mert az Önkormányzati Törvény tervezetben, 2013 januártól a szociális ellátás önkormányzati hatáskörbe kerül. A megyéktől elvételre kerül az összes idősek otthona, a településeknek kell ellátni a feladatot, a finanszírozás még nem ismeretes. Szintén 2013. januárjától a járási székhelyek kerülnek felállításra, amelyek tulajdonképpen működtetik a szakellátásokat ill. a közigazgatási határok is meg fognak változni. Jelenleg az Önkormányzatoknak még van választási lehetőségük, hogy melyik járásba szeretnének tartozni. Ásotthalom esetében, Szeged nyilván nagyon messze van ahhoz, hogy ott lehessen igénybe venni bizonyos ellátásokat. A tervek szerint az Önkormányzatoknál csak a szociális ellátás, az óvodai ellátás, a kultúra és az orvosi alapellátás fog maradni, a többi feladat járási székhelyhez lesz rendelve. 2013. januártól a 2000 fő lakosságszám alatti Önkormányzatok megszüntetésre kerülnek, és egyesített Önkormányzatok lesznek, közös Polgármesteri Hivatallal. Összességében nagy változások előtt állnak az Önkormányzatok. Pőcze Levente képviselő, az Ásotthalmi Polgárőr Egyesület elnöke: elmondja a Halottak Napja közeledtével, hogy tavaly is előfordult, hogy a kihelyezett koszorúkat ellopták a temetőből. Idén is a polgárőrök egyenruhában vagy civilben meg fognak jelenni a temetőben, hogy megakadályozzák a hasonló eseteket. Ezúton kéri a lakosság segítségét, hogy bármi rendellenes észlelése esetén kérjék a polgárőrök segítségét. Tegnap este kapta a hírt, hogy egy 10 éves kisfiút gázoltak el, kivilágítatlan kerékpárral közlekedett. Felhívja a figyelmet, hogy mindenki lássa el a kerékpárját megfelelő világítással, nemcsak a KRESZ előírásai, hanem az emberi életek védelme céljából is. Babarczi József lakos: a település lakosainak örömére szolgál, hogy elkészült a határátkelőhöz vezető út. Azonban a határútig még Ásotthalom területén meg kell tenni 4-5 km utat, amely utak minősége nem minden esetben megfelelő. Véleménye szerint ezeket az utakat is fel kellene újítani. Elmondja még, hogy a rúzsai összekötő út évek óta nem készült el. Gátsor irányába is rossz minőségű az út. Véleménye szerint a határátkelő miatt nagyobb forgalom, nagyobb igénybevétel lesz, jelezni kellene a KPM felé a problémát. Petró Ferenc polgármester: az utakkal kapcsolatosan elmondja, hogy a közösségi közlekedés 2013-tól a járási székhelyekhez fog tartozni. Az egyeztetések elkezdődtek, térségen belül kerül eldöntésre, hogy milyen utak kerülnek megépítésre. Az 55-ös úttal kapcsolatban elmondja, hogy elvileg 2011-ben el kellett volna kezdődni a felújításnak. Valószínűleg még 2012-ben sem fog elindulni a beruházás pénzügyi akadályok miatt. Utána az 55-ös út autóúttá lesz minősítve. A mellékutakkal kapcsolatban elmondja, hogy az 55-ös beruházás után várható a kerékpárút megépítése egészen a szlovén határig. Ezzel egyidőben indulhat Ásotthalom-Szabadka irányába a kerékpárút építése. A gátsori és a ruzsai utak építése a
13 pályázati források folyamatos kivonása miatt nem valósultak meg. A közösségi közlekedés fejlesztéseként, nem önkormányzati útként, hanem közútként történő megvalósításban, a hosszú távon fognak megvalósulni a beruházások, amennyiben a Magyar Állam átveszi az önkormányzati utakat. Az elsők között fog szerepelni a Rúzsa-Ásotthalom út megépítése, a kistérségi átjárhatóság miatt, de határidőt nem tud mondani. Papp Renáta képviselő: a lakosságnak szeretné elmondani, hogy a Képviselő-testület, az elmúlt egy évben tett és tesz is annak érdekében, hogy a képviselőkhöz eljussanak azok a problémák, kérések és kérdések, amelyek a lakosokat, az intézményeket és a civil szervezeteket foglalkoztatják. A képviselők részéről elindult egy kezdeményezés, hogy a lakosság felé a kommunikációt nyitottá tenni és megerősíteni. Az új közösségi házakban a külterületi lakosság fórumok kerültek megtartásra, és voltak olyan kezdeményezések is, amelyek az intézményekhez kilátogatva, az ott lévő vezetőket, dolgozókat egy személyesebb hangvételű közegben keresték fel, és ott beszélték meg a problémákat, illetve a felvetődő elképzeléseket vitatták meg. Az intézményhálózaton és civil szervezeteken kívül a pályázati lehetőségek kihasználására, pályázati tájékoztatók kerültek megszervezésre az új Széchenyitervvel és a turisztikai szolgáltatásokkal kapcsolatban is. Fontosnak tartja megköszönni a civil szervezetek és lakosok együttműködését, segítségét, hiszen az Önkormányzatnak nem mindig áll rendelkezésére a szükséges anyagi forrás, pl. a Falunapon is felajánlásaikkal segítették a rendezvény megvalósulását. Véleménye szerint a belső kommunikáció fontos, ezért van nagy jelentősége pl. a közmeghallgatásnak is. Kéri, hogy a lakosok keressék meg problémáikkal a képviselőket, hogy egyeztetni tudják azokat az elképzeléseket, amelyek a falu javát szolgálják. Petró Ferenc polgármester: több kérdés, hozzászólás nem volt, megköszönte a megtisztelő figyelmet, a részvételt, hiszen együtt kell a jövőt építeni. Több kérdés hozzászólás nem hangzott el Petró Ferenc polgármester a Képviselő-testület közmeghallgatás keretében megtartott ülését 19,15 órakor berekeszti. Kmf. Petró Ferenc polgármester
Dr. Faragó Csaba helyettesítő jegyző
A jegyzőkönyvet hitelesítette:
Babarczi Antal képviselő
Pőcze Levente képviselő