JAVASLAT a Kiskunsági szikes tavak és az őrjegi turjánvidék (HUKN10002) különleges madárvédelmi terület madárvédelmi szempontú kezelési egységeinek lehatárolására és a kapcsolódó kezelési javaslatok meghatározására Bevezetés A Kiskunsági szikes tavak és az őrjegi turjánvidék Natura 2000 terület egyedülálló élőhelyegyüttes, amely a vízjárta, illetve víztől függő síkvidéki élőhelyek, és a hozzájuk kapcsolódó állat- és növényvilág rendkívül gazdag változatosságát vonultatja fel. A teljes terület különleges madárvédelmi területként (KMT) kapcsolódik a Natura 2000 hálózatba, ám közösségi jelentőségű élőhelyei, állat- és növényfajai kapcsán a terület nagy része különleges természetmegőrzési területként (KTT) is a hálózat része. A fajok és élőhelyek kedvező természetvédelmi helyzetének hosszú távú fenntartása értékében olyan egységes kezelési koncepció felvázolása szükséges, amely a madárvédelmi és élőhelyvédelmi szempontokat képes egymással, valamint a területhasználattal, gazdálkodással is összehangolni. A Natura 2000 fenntartási tervek eddigi gyakorlatában a természetmegőrzési területek kezelési egységeit az ÁNÉR élőhelytérkép alapján lehatárolt, azonos kezelést igénylő élőhelyfoltok összevonása, aggregálása nyomán határozták meg. Ezzel a módszerrel lehetőség nyílik egészen kisméretű, fajkészletükből adódóan speciális kezelést igénylő kezelési egységek meghatározására is. A madarak élőhely-használata általában nem ennyire finom felbontású, így a szempontok érvényesítése egy nagyságrenddel robusztusabb „réteget” jelent a kezelési egységek térképén. Az alábbiakban javasolt szempontrendszer alapján az MT valamennyi földrészlete besorolható egy-egy madárvédelmi kezelési csoportba (1-10). Hasonlóképpen, a földrészletekhez hozzárendelhető egy, az ÁNÉR-élőhelytérkép hasonló kezelési igényű élőhelyfoltjaira meghatározott élőhelykezelési javaslat-csomag. A valós kezelési javaslatok a két szempontrendszer összehangolásával alakulhatnak ki. Madárvédelmi szempontok Az élőhelyek heterogén jellegéből adódóan a terület jelölő madárfajai számára a kedvező élőhelyi feltételek biztosítása sok esetben egymással ellentétes előírásokat, kezelési javaslatokat eredményezne. A probléma feloldása érdekében itt is a területi lehatárolás mellett döntöttünk. Az alábbi módszertan mentén meghatározott kezelési egységekben lehetővé válik a területkezelés/gazdálkodás természetvédelmi célkitűzéseinek egyértelmű meghatározása, valamint a kezelések fajokhoz, ill. fajcsoportokhoz történő igazítása, egyfajta – kezelési szempontú – fontossági sorrend kialakítása. Madárvédelmi szempontból összesen tíz kezelésiegység-alaptípust határoztunk meg az alábbiak szerint:
1. Mesterséges nyílt vízterek: mesterségesen kialakított nyílt víztestek, az év legnagyobb részében állandó vízborítással és mesterségesen szabályozott, jellemzően mély vízzel. Ebbe a kezelési-egységbe tartoznak halastavak és az állandó vizű csatornák is. 2. Bölömbika: Mélyebb fekvésű, általában vízjárta, az év nagy részében vízzel borított, növényzettel gazdagon benőtt, nádas-sásos dominálta élőhelyek. 3. Partimadár: időszakos, vagy részben állandó vízborítású, jellemzően alacsony vegetációjú, legeltetett gyep dominálta élőhelyek, amely magában foglalhat extenzív művelésű gyep-szántó élőhely-mozaikokat is. Ebbe a kezelési egységbe tartoznak a szikes tavak is. 3.1. Ugartyúk: partimadár-típusú kezelési egység ugartyúk előfordulással, ebből adódóan speciális kezelési előírásokkal. 4. Hamvas: jellemzően magasabb vegetációjú, üdébb, elsődlegesen kaszálással hasznosított gyep dominálta élőhelyek. 5. Túzok: a túzok előfordulási területei, jellemzően gyep-szántó és időszakos vizes élőhely mozaikok, speciális kezelési előírásokkal. 6. Szalakóta: Jellemzően száraz, vagy kis mértékben időszakos vízborítással jellemezhető, jellemzően alacsony füvű és elsődlegesen legeltetett gyep dominálta gyep-szántó élőhely mozaikok. 7. Vadlúd: Szikes tavak és mocsarak környezetében található kis- és nagytáblás szántóföldek, illetve gyep-szántó mozaikok, amelyek a vonuló vadlúdtömegek, köztük ritka vadlúdfajok, valamint a daru táplálkozó területeit jelentik. 8. Kisparcella: Kisparcellás művelésű, szántó dominálta területek. Kiemelt jelentőségű jelölő madárfaj a kezelési egységhez nem köthető, ugyanakkor szerkezetéből és kezelési előírásaiból adódóan általánosan kedvező feltételeket biztosít. 9. Erdő: nem mezőgazdasági kezeléshez köthető fás élőhelyek 10. Nem releváns: madárvédelmi szempontból kevésbé jelentős, célirányos madárvédelmi előírásokat nem tartalmazó élőhelyek (pl. lakott területek, tanyák, gyümölcsösök, szőlők) A felsorolt kezelésiegység-alaptípusok lehatárolását a jelölőfajok fészkelési és megfigyelési adatai, a terepi tapasztalatok, valamint a 2009-es ortofotó alapján végeztük. A kezelési egységek határait a Natura 2000 besorolással érintett földrészletek határaihoz igazítottuk. Az elkülönített kezelési egységek értelemszerűen nem jelentenek homogén kezelési módokat, még azonos hasznosítású ingatlanok esetében sem. Valamennyi élőhely-kezelési egységhez rendelhetők karakterfajok/fajcsoportok, de az egyes karakterfajok több típusú kezelési egység terültén is előfordulhatnak. Minden kezelési egységhez a KMT területéhez rendelhető jelölő madárfajokból álló karakterfaj-együttes rendelhető. Az egyes madárfaj-együttesek alapvetően meghatározzák a kezelések jellegét, egyfajta sorrendet állítva fel az egyes jelölő madárfajok között. A priorizálás az alábbi alapelvek szerint történik:
A jelölő madárfajok EU-s és globális veszélyeztetettsége A jelölő madárfajok jelentősége a KMT területén A jelölő madárfaj „ernyőfaj” jellege. A kiemelt jelentőségű jelölő madárfajok előfordulása A területi adottságokhoz igazodó gazdálkodási forma megvalósításának lehetősége
1. Halastó Halastavi gazdálkodás során a jelölő madárfajok szempontjából három kezelési állapot teremthet kedvező élőhelyi feltételeket. A tavat szegélyező nádasok, nádszigetek optimális táplálkozó- és fészkelő helyet teremtenek több madárfaj számára (pl. guvat, vörös gém, nyári lúd) így ezek megőrzése és költési időben történő kímélete fontos kezelési szempont. A nyílt vízterek fontos táplálkozó és pihenőhelyei számos madárfajnak (pl. halászsas, récefélék, csérek, szerkők) így az itt megjelenő fajok számára szükséges feltételeket (pl. zavarás mellőzése) biztosítani kell. A halastavi egységek csapolásakor madarak tömegei találnak kedvező élőhelyi feltételeket, akár csak időszakos jelleggel is, így ebben az időszakban speciális előírások meghatározása válhat szükségessé. Kiemelten kell kezelni a költési időben történő vízszint ingadozásokat, amik a táplálkozó- és pihenőhelyek átalakulásán túl, az adott vízszint mellett megkezdett költéseket is veszélyeztetheti. 2. Bölömbika A jelenleg nagy kiterjedésű nádas, sásos mély fekvésű élőhelyek kedvező körülményeket teremtenek a zárt nádasokhoz, illetve azokban található kisebb vízterekhez, lagúnákhoz köthető madárfajok (pl. bölömbika, gémfélék, cigányréce) megtelepedésére. Ezzel párhuzamosan alkalmas élőhelyi feltételeket biztosít a vaddisznó (Sus scrofa) tartós megtelepedéséhez, ami táplálkozási szokásaiból adódóan potenciális veszélyforrást jelenthet a kezelési egységben és környezetében fellelhető jelölő fajok és élőhelyek számára. Ilyen esetekben legelőtó jellegű élőhelyek kialakítására kell törekedni, ami a nagy kiterjedésű zárt nádasok visszaszorítását, legelő állatok által történő megnyitását jelenti, ezáltal heterogén, időszakosan változó vízszintű vizes élőhelyek alakulnak ki, amelyek a part menti zónában kialakuló gyep-jellegű élőhelyeken keresztül folyamatos átmenetet képeznek a magasabb térszíneken található agrárélőhelyek irányába. 3. Partimadár A legáltalánosabban előforduló élőhely-típus a KMT-n belül, így a különféle partimadarak, köztük nagy jelentőségű jelölő és/vagy fokozottan védett madárfajok számára alkalmas élőhelyek fenntartása, azok szaporodó, táplálkozó- és pihenőhelyeinek kedvező állapotának megteremtése kiemelten fontos kezelési előírások meghatározását teszi szükségessé. A mindenkori vízállapotoktól függően a költőfajok számára alkalmas élőhelyek kiterjedése, az adott körülmények függvényében kialakuló fajegyüttes, illetve a területen költésbe kezdő párok száma évről-évre dinamikusan változik, olykor egészen szélsőséges határok között. A kezelési előírások meghatározásánál elsődleges szempontnak kell tekinteni a természetes vízállapotok megőrzésének lehetőségét, azaz olyan gazdálkodási formák megtartását, adott területeken bevezetését, ami nem feltételezi a vízviszonyok művi megváltoztatását. A mélyebb fekvésű, rendszeresen vízjárta területeken a szántóföldi művelés felhagyása és a legeltetésre alapuló gyepgazdálkodás elősegítése általános kezelési elvnek tekinthető. Az ugartyúk előfordulási területein a faj költési sikerét elősegítő speciális intézkedések (pl. a természetvédelmi kezelővel való konzultáció) bevezetése válhat szükségessé. 4. Hamvas rétihéja:
A terület keleti felében húzódó turján-vonulatra jellemző nedvesebb és szárazabb gyepterületek (láp- és mocsárrétek), magaskórós társulások, illetve rekettyés, fűzbokros élőhelyek mozaikja. A területeket nagyobbrészt kaszálással, kisebb arányban legeltetéssel hasznosítják. Az itt élő madárfajok közül több igen kései fészkelő (hamvas rétihéja, haris), így fészkelésük esetén késői időzítésű, július közepe után végzett, mozaikos kaszálási mód alapvető kezelési irány. 5. Túzok: Nagy kiterjedésű száraz és nedvesebb gyepterületek, illetve szántókkal mozaikoló gyepek. Ezeken a területeken a szántóföldi kultúrák és arányaik meghatározása (extenzív művelésű, kevés vegyszert igénylő, és/vagy évelő), illetve a kaszálás/aratás időpontja (július 15. után) a kezelés meghatározó elmei. Szántóföldi növénytermesztés során kerülendő minden olyan fejlesztés, ami a termelés intenzitását segíti elő, így pl. öntözőrendszerek létesítése, belví elvezetése, illetve törekedni kell a kisparcellás művelés megvalósítására a nagy kiterjedésű monokultúrák termesztése helyett. A faj nagy területhűségéből adódóan a jelenleg ismert előfordulási területein a faj ökológiai igényihez igazodó gazdálkodási formák megteremtése, illetve megőrzése, valamint az élőhely-ek fejlesztése az elsődleges szempont a kezelések meghatározásában. Általános probléma a KMT túzok élőhelyein, hogy a mélyebb fekvésű, időszakosan vízjárta területeken az alulhasznosítás következtében kedvezőtlen szukcessziós folyamatok indultak el (pl. elnádasodás), míg a magasabb térszíneken intenzív szántóföldi művelés folyik. A túzok költése szempontjából kiemelten fontos, és jelen állapotban lényegében hiányzó átmeneti zóna helyreállítása szántók extenzív művelésével, illetve gyepesítésével, valamint a gyepterületek állapotának javításával általános kezelési alapelvnek tekintendő. A kezelési előírások meghatározásakor speciális túzokvédelmi előírások meghatározása (pl. zavarás kerülése, a területen történő közlekedés korlátozása) is szükséges a faj kedvező természetvédelmi helyzetének javítása érdekében.
6. Szalakóta: Nedves és szárazabb gyepek, kisparcellás szántók és vizes élőhelyek mozaikja, amelyben fészkelésre alkalmas facsoportok, fasorok, odvasodó idősebb fákat is tartalmazó ligetek találhatók. A (rovar) táplálékforrás biztosítása érdekében extenzív, legeltetéses és kaszálásos gyephasználat, valamint extenzív szántóföldi művelés javasolt, csökkentett vegyszerhasználattal. A külterjes állattatás, mint kezelési forma megőrzése és fejlesztése nélkülözhetetlen a gyepterületek kedvező arányának megőrzéséhez, és állapotuk fejlesztéséhez. Kaszálásos hasznosítás esetén törekedni kell a legelő-kaszáló megfelelő arányú, mozaikos kialakítására, vagyis kaszálásra elsődlegesen a legeltetéssel az adott évben nem hasznosított területeken jelöljünk ki kisebb-nagyobb területrészeket, ahol a felnövő sarjú szarvasmarhával történő legeltetése kedvező hatású lehet. a terület 1/5-ét javasolt egyidőben lekaszálni, hogy a rovartáplálék ne merüljön ki túl gyorsan. 7. Vadlúd: Szikes tavak és mocsarak környezetében található kis- és nagytáblás szántóföldek, illetve gyep-szántó mozaikok, amelyek a vonuló vadlúdtömegek, köztük ritka vadlúdfajok, valamint a daru táplálkozó területeit jelentik. A táplálékforrás biztosítása érdekében lényeges a
területek extenzív művelése, aratás után a tarló minél hosszabb ideig történő fennhagyása. Szántóföldi kultúrák közül a gabonafélék (preferáltan a vegyszermentesen termeszthetők), kisebb részben a kukorica és a repce vetése javasolt, táblánként más-más kultúrával, vetésforgóban. 8. Kisparcella Olyan kezelési forma, ami a heterogén mezőgazdasági környezet kialakításával, az extenzív művelés megvalósításával a költő és táplálkozó madárfajok állományai számára általánosan kedvező környezeti feltételeket biztosít. Stabil táplálékforrást jelent a jelölő és/vagy fokozottan védett fajok számára (pl. hamvas rétihéja, kék vércse), ezáltal nagymértékben elősegíti azok költési sikerét. Ezen felül számos egyéb, nem jelölő védett madárfaj (pl. sordély – Miliaria calandra; sárga billegető – Motacilla flava; fürj – Coturnix coturnix), de a vadászható apróvad-fajok élőhelyi igényét is kielégíti. 9. Erdő: A tervezési területen 526,84 hektár tervezett erdő található, a teljes terület 1,47%-a. Az erdők döntő többsége faanyagtermelő, vágásos hasznosítású erdő, legnagyobb egybefüggő erdőtömb a Kiskőrös közigazgatási területén található Nyulas erdő, valamint a Fülöpszállás közigazgatási területén lévő Káposztási-turjános. Utóbbi kettő évek óta ismert rétisas (Haliaeetus albicilla) fészkelőhely. A szikes gyepeken, lápréteken található néhány hektáros erdőfoltok, tervezett erdősávok, fasorok a vetési varjak (Corvus frugilegus), illetve a kék vércse (Falco vespertinus), a szalakóta (Coracias garrulus) és a kis őrgébics (Lanius minor) fészkelőhelyei. Tekintettel az erdők kis összterületére és jelentőségére ezeken a területeken az erdőgazdálkodást a lehető legnagyobb mértékben összhangba kell hozni, illetve alá kell rendelni a természetvédelmi szempontoknak.
10. Nem releváns: Beépített területek, tanyák, stb. A madárfajok előfordulásuk alapján többféle kezelési egységhez is rendelhetők, hiszen például olyan általánosan előforduló fajok, mint pl. a kékes rétihéja, többféle kezelési egységben is előfordulhat akár nagyobb rendszerességgel is. Ilyen esetekben a besorolás, kezelési egységhez történő rendelés az adott faj adott életciklusában legmeghatározóbb élőhelyi igénye alapján történt azzal, hogy a több élőhelyi egységben is előforduló fajok esetében minden kezelési egységben a faj számára kedvező élőhelyi feltételeket teremtő kezelési előírások kerüljenek meghatározásra. Olyan természetesen előfordulhat, hogy egy faj költőhelyi igényeit elősegítő kezelési előírások szerepelnek az egyik kezelési egységnél, míg egy másikat csupán a táplálkozást, pihenést, stb. elősegítő előírások tesznek alkalmassá az adott faj számára. A korábban említett priorizálási alaplevek itt is érvényesek, így pl. egy túzok élőhelybe ékelődő mélyebb fekvésű vizes élőhelyen, ami egyébként alkalmas lehet a bölömbika fészkelésére olyan kezelési stratégia került meghatározásra, ami a túzokvédelmi szempontokat előtérbe helyezi a bölömbika élőhelyi igényeivel szemben, azaz nem teszi lehetővé a szintén zárt nádasokhoz kötődő vaddisznó megtelepedését.
Az egyes jelölő madárfajok kezelési egységekhez történő besorolása: 1. Mesterséges nyílt vízterek: jégmadár (Alcedo atthis); fekete gólya (Ciconia nigra) – V; törpegém (Ixobrychus minutus); halászsas (Pandion haliaetus) 2. Bölömbika: bölömbika (Botaurus stellaris); cigányréce (Aythya nyroca); fülemülesitke (Acrocephalus melanopogon); vörös gém (Ardea purpurea); selyemgém (Ardeola ralloides); barna rétihéja (Circus aeruginosus); nagy kócsag (Egretta alba); kis kócsag (Egretta garzetta); kékbegy (Luscinia svecica); bakcsó (Nycticorax nycticorax); kanalasgém (Platalea leucorodia); aranylile (Pluvialis apricaria); kis vízicsibe (Porzana parva); nyári lúd (Anser anser) – F; barátréce (Aythya ferina); guvat (Rallus aquaticus) – F, V; piroslábú cankó (Tringa totanus); - F, V; feketenyakú vöcsök (Podiceps nigricollis); kis vöcsök (Tachybaptus ruficollis). 3. Partimadár: ugartyúk (Burhinus oedicnemus); széki lile (Charadrius alexandrinus); fattyúszerkő (Chlidonias hybridus); kormos szerkő (Chlidonias niger); kékes rétihéja (Circus cyaneus); gólyatöcs (Himantopus himantopus); szerecsensirály (Larus melanocephalus); pajzsoscankó (Philomachus pugnax); pettyes vízicsibe (Porzana porzana); gulipán (Recurvirostra avosetta); küszvágó csér (Sterna hirundo); réti cankó (Tringa glareola) – V; kanalas réce (Anas clypeata); csörgő réce (Anas crecca); böjti réce (Anas querquedula); nagy goda (Limosa limosa) – F, V; nagy póling (Numenius arquata) – V; kis póling (Numenius phaeopus) 4. Hamvas rétihéja: hamvas rétihéja (Circus pygargus); nagy póling (Numenius arquata) – F 5. Túzok: túzok (Otis tarda) – D,F,T 6. Szalakóta: szalakóta (Coracias garrulus); kerecsensólyom (Falco cherrug); kék vércse (Falco vespertinus); parlagi pityer (Anthus campestris); kis őrgébics (Lanius minor); 7. Vadlúd: kis lilik (Anser erythropus); vörösnyakú lúd (Branta ruficollis); daru (Grus grus); rétisas (Haliaeetus albicilla) – T; nagy lilik (Anser albifrons); nyári lúd (Anser anser) – T; vetési lúd (Anser fabalis) 8. Kisparcella: - nem jelölő, általánosan védendő fajok 9. Erdő: rétisas (Haliaeetus albicilla) – F 10. Nem releváns: fehér gólya (Ciconia ciconia); balkáni fakopáncs (Dendrocopos syriacus); tövisszúró gébics (Lanius collurio)
