6. sz. napirendi pont NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE
33-31/2013. ikt. sz.
Az előterjesztés törvényes:
dr. Barta László
JAVASLAT az államháztartáson kívülre történő forrás átadásokról
Készült: A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. június 6-ai ülésére Előkészítette: Romaszné Balázs Ágnes
Tisztelt Közgyűlés! A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 2013. január 1-je óta hatályos 42. § 4. pontja értelmében a képviselő-testület hatásköréből nem ruházható át az államháztartáson kívüli forrás átvétele, átadása. Ebben az évben – az előterjesztés összeállításának időpontjáig – összesen 37 kérelem érkezett, melyeket az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) közgyűlési rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére támogathat a közgyűlés. A következőkben ismertetem az egyes kérelmeket: I.
A Veres Pál Polgári Egyesület (Vanyarc) harmadik alkalommal szeretné megrendezni a „Mikszáth Népe” juniálist, mely a település legnagyobb gasztro-kulturfesztiválja. A rendezvény megvalósításának 20.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot.
II.
Kanyó Zsolt paralimpikon kérelmében a júliusban Lyonban megrendezendő Para Világbajnokságon való részvétel anyagi feltételeit szeretné előteremteni. A Reménység Alapítványon (Vác) keresztül Kanyó Zsolt paralimpikon versenyekre való kijutásának 50.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot.
III.
A Pofosz Nógrád Megyei Szervezete 1956 szellemének és értékeinek megőrzését és ápolását, a szervezet idős, beteg tagjainak gondozását tűzte ki céljául. Közösségi törekvéseinek a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Budapest) általi 75.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot.
IV.
A Gyermekekkel a Természetért Egyesület (Budapest) hagyományteremtő szándékkal megrendezésre kerülő „Források Napja” rendezvényét Szurdokpüspökiben tartotta. Céljuk a gyermekek harmonikus együttélésre nevelése a természettel, a források, erdők tisztán tartása és védelme, melynek 20.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot.
V.
2013. augusztus 3-10. között kerül megrendezésre a Rendőr Tűzoltó Világjátékok Belfast városában. A sporteseményen 65 sportágban közel húszezer sportoló vesz részt. A Vitalitás Sportegyesület sportolója Honti Attila korábbi eredményei alapján fekvenyomásban és Push and Pull versenyszámokban éremesélyesként indul, melynek a Vitalitás Sportegyesület (Balassagyarmat) általi 30.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot.
VI.
A Magyar Vidék Országos ’56-os Szövetség Nógrád Megyei Elnöke kérelmében szövetségük megyei rendezvényeinek, megemlékezéseinek támogatását kérte. Ezek megvalósításához a Magyar Vidék Országos ’56-os Szövetség (Veszprém) által megyei szervezetük 20.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot.
VII.
A „Kéz a Kézben” Egyesület (Kálló) tagjai idős, beteg emberek, akiknek egyetlen kikapcsolódási lehetősége az Egyesület által szervezett összejövetelek. Ezeket szeretnék kézműves foglalkozásokkal színesebbé tenni, melyhez festék, ecset, ragasztó, textil, gyöngyök beszerzésének 20.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot.
VIII.
A Csécse Településért Egyesület (Csécse) a településükön élő emberek kulturális igényeit igyekszik kielégíteni rendezvények szervezésével, megvalósításával. Kiemelt rendezvényeik: „Vidám Csécsei Húsvét”, „Mindenki karácsonya Csécsén”. Terveik megvalósításának 40.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot.
2
IX.
A Nádújfaluért Baráti Egyesület (Mátraterenye) a helyi kulturális örökség megőrzésére és ápolására helytörténeti kiállítást szeretne elkészíteni és megnyitni. E mellett fontosnak tartják a családok szabadidős, kulturális és sportolási lehetőségeinek biztosítását. Ezen céljaik 30.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot.
X.
A Muzsla Néptáncegyüttes ebben az évben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, mely alkalomból nagyszabású rendezvénysorozatot terveznek. Ennek keretében programfüzet kiadása, kiállítás, tánctábor, majd zárásként 3 egész estét betöltő előadás kerülne megrendezésre. A programsorozat megvalósítására a Pásztói Muzsla Néptánc és Hagyományőrző Egyesület (Pásztó) 30.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot.
XI.
A Salgótarjáni Polgári Kör (Salgótarján) célja a kulturális és művészeti értékek ápolása, megőrzése. Ennek keretében a megye irodalmi életének meghatározó személyisége Szepesi József költőnek méltó síremlék állításához 30.000 Ft-os támogatásra teszek javaslatot.
XII.
A Kakuk Lovasudvar Sport Egyesület (Somoskőújfalu) lovagoltatással, lovas sportok rendezésével foglalkozik. A nemzetközi színvonalú augusztus 20-i díjugrató verseny immár 8. alkalommal kerül megrendezésre, melynek 75.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot.
XIII.
A Tehetséges Pásztói Gyermekekért Alapítvány (Pásztó) évek óta sikeresen szervezi meg Regionális Néptáncfesztiválját Pásztón. A rendezvény célja kulturális örökségünk ápolása, a nemzeti értékek megőrzése. Az elmúlt 20 év során a régió kiemelkedő kulturális eseményévé vált fesztivál megrendezésének 30.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot.
XIV. A Tar Lőrinc Baráti Kör Közhasznú Egyesület (Tar) legfontosabb célkitűzése a Palócság összetartozásának erősítése. Az augusztusban megrendezésre kerülő Palóc Világtalálkozó szeretné más népcsoporthoz tartozókkal is megismertetni a palóc kultúrát, gazdag hagyományvilágát, melynek 75.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot. XV.
A Muzsikál az Erdő Alapítvány (Pásztó) idén 10. alkalommal rendezi meg Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozatát. Fő célja a zenei kultúra, a környezet védelme, az emberek környezettudatának erősítése. A június 29.-től július 7.-ig tartó rendezvénysorozat finanszírozásának 50.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot.
XVI. Az Athéné Alkotó Kör (Pásztó) „Athéné Almanach 2014” címmel ez évben negyedik alkalommal adja ki gyűjteményes kötetét, amely az alkotókör tagjainak irodalmi és képzőművészeti munkáiból nyújt válogatást. A kötet év végi megjelentetésének 20.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot. XVII. A Dornyay Sportegyesület (Salgótarján) által megrendezett 8. Nógrád Nagydíj tájékozódási futóverseny megyénk legnagyobb tájfutó eseménye, mely vidékünkre vonzza hazánk és a környező országok tájfutóit. A verseny sikeres lebonyolításának érdekében 30.000 Ft-os támogatásra teszek javaslatot. XVIII. A Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége Nógrád Megyei Szervezete 26 nyugdíjasklubot, illetve 3500 idős embert foglal magába. Előadások, vetélkedők, kirándulások, művészeti- és sportprogramok szervezésével igyekszik tagjainak hasznos és kellemes időtöltést biztosítani. A Nyugdíjasklubok és Idősek 3
„Életet az éveknek” Országos Szövetsége (Budapest) által a Nógrád Megyei Szervezet alapvető kiadásainak 50.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot. XIX. A Mikszáth Kálmán Társaság (Salgótarján) ebben az évben ünnepli fennállásának 20 évfordulóját. Céljául Mikszáth életművének védelmét, gazdagítását tűzte ki. Számos kiadvány és program mutatja tevékenységének sokszínűségét és színvonalát. Programjaik megvalósításának 25.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot. XX.
A Rimóci Ifjúsági Egyesület (Rimóc) Rimóc Község Önkormányzatával karöltve célul tűzte ki a településen élő fiatalok kulturális és szórakozási lehetőségeinek javítását. Jótékonysági bált szerveztek, melynek bevételét klubhelyiségük berendezésére és működtetésére kívánják fordítani. Ezen célok megvalósításának 20.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot.
XXI. A Balassi Bálint Asztaltársaság (Salgótarján) tagjai a megye képzőművészeti, irodalmi életéhez kötődő alkotók összefogásával reprezentatív kötetet jelentetnek meg Dombok mögött címmel. A kép és vers párbeszédére épülő könyv megjelentetésének 25.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot. XXII. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Városi Szervezete (Pásztó) ez évben is csatlakozott a Fogyasztók hete rendezvénysorozat eseményeihez. Helyi szinten szerveznek rendhagyó osztályfőnöki órákat, környezetvédelmi előadásokat, fogyasztóvédelmi fórumokat. Programjaik és tanácsadó tevékenységük folyamatos biztosításának Dél-Nógrádi Települések Pásztói Egyesületén keresztül 25.000 Ft-os támogatásra teszek javaslatot. XXIII. A Nyugállományúak Egyesülete (Jobbágyi) a polgári és katonai hagyományok fenntartását tűzte ki céljául. Daloskörük számos rendezvényen vesz részt, előadásukban népdalok és katonadalok szólalnak meg. Idei programjainak megvalósításának 30.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot. XXIV. A Ceredi Lovassport Egyesület (Cered) immár hetedik alkalommal rendezi meg a fogathajtó lovas versenyét, ami egyben a megyei bajnokság negyedik fordulója. Az országos szinten is elismertté vált esemény egyre több versenyzőt és látogatót vonz. A verseny színvonalas megrendezésének 20.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot. XXV. A Gaál István Egyesület (Salgótarján) névadójának a Kossuth-díjas filmrendező emlékének őrzésén és ápolásán kívül további célja olyan alkotók életművének feldolgozása, akik tehetségük ellenére elfeledettek. Jelenleg Lévai Sándor báb- és díszlettervező életművéről készítenek filmet, aki a Rémusz bácsi meséi, Süsü a sárkány, Zsebtévé báb és díszletterveit készítette. A film elkészítésének 30.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot. XXVI. A Bányaipari Dolgozók Szakszervezete Nyugdíjas Alapszervezete (Salgóbánya) kérelmében a bányászhagyományok fenntartására és ápolására kér támogatást. Ebben az évben szeretnének új emlékhelyet kialakítani Zagyvaróna–Bányatelepen, hagyományosan megrendezendő programjaik: Nőnap, Borbála-nap, Bányásznap. A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete Nógrádi Bányász Nyugdíjas Szakszervezeti Bizottsága (Salgótarján), mint fogadó szervezet által a salgóbányai Alapszervezet ezen céljainak 25.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot.
4
XXVII. A Cserhát-Ipoly Környezet és Természetvédelmi Egyesület (Szécsény) immár 10 éve munkálkodik a környezeti nevelés, a környezet- és természetvédelem tudatosabbá tételén, megkedveltetésén. Természetvédelmi programjaikon, vetélkedőiken elsősorban iskolák vesznek részt, melyek megrendezésének költségei (nyomtatási költségek, díjak, jutalomtárgyak) igen jelentősek. A programok megvalósításának 20.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot. XXVIII. A Ceredi Ifjúsági Művészeti Alkotótábor 15. jubileumi alkalommal kerül megrendezésre. A tábornak az elmúlt 15 évben több száz résztvevője volt országhatáron belülről és kívülről. Mivel a tábor megrendezésének költségei igen magasak (szállás, étkezés, eszközök) a Medvesalja Caritas Közhasznú Alapítványon (Cered) keresztül az Alkotótábor 30.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot. XXIX.
A Zagyvaforrás Egyesület (Salgótarján) szeretné megjelentetni Dr. Füst Antal professzor Zagyvafő váráról készült regényét. A regény múltunk tiszteletére és a honszeretetre hívja fel a figyelmet. Mivel a könyvkiadás komoly anyagi erőfeszítés 25.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot.
XXX.
A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet rendezvényeinek üzenete: felhívni a figyelmet a személyes felelősségre, hogy élnünk kell az egészségtudatos életmód előírásaival, az önvizsgálat és a szűrések rendszeres igénybevételével. Ismeretterjesztő, információs, segítő, szűrő munkájuk elősegítésére a Magyar Rákellenes Liga (Budapest) részére a Salgótarjáni Alapszervezet munkájának 25.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot.
XXXI.
A Pásztói Sakk Egyesület (Pásztó) tagjai között több tehetséges versenyző található. Közülük Görcsi Gábor a Magyar Korcsoportos Bajnokság elődöntőjén 7. helyezést ért el, amely feljogosítja a döntőn való részvételre. Felkészülésének és a döntőn való elindulásának 30.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot.
XXXII. Az 1956. október 23. Emlékfutás Szervező Bizottság az idén 22. alkalommal rendezi meg emlékfutását, kiegészítve családi és váltófutással. Az emlékfutáson Schirilla György 13. alkalommal vesz részt. A rendezvényre 2.500-3.000 résztvevőt várnak. A Nógrád Megyei Sportági Szakszövetségen (Salgótarján) keresztül az emlékfutás 50.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot. XXXIII. A Salgótarjáni Erdély-Kör (Salgótarján) fő célkitűzése az erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai kapcsolatok ápolása. Előadásokat szerveznek neves előadók meghívásával, megemlékeznek nemzeti ünnepeinkről. Ez évi programjaik megvalósításának 30.000 Ftos támogatására teszek javaslatot. XXXIV. A Szent Mihály Római Katolikus Plébánia (Tar) régi kápolnájának állaga annyira megromlott, hogy sajnos nem használható. Közösségük összefogott, és új Mária kápolnát szeretnének építeni. Ez nem csak a közösség javát szolgálná, hanem a látogatók, táborozók lelki feltöltődését is segítené. A kápolna felépítésének 30.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot. XXXV. A Római Katolikus Plébánia (Buják) plébániai kormányzója a sziráki katolikus hívek nevében kért támogatást. Az egyházközség hívei áldozatkészségeként új toronysisak és kereszt, restaurált templombelső és megújult lépcső várja a híveket. A templom részleges külső tatarozása azonban még szükséges lenne. Ennek megvalósításának 30.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot. 5
XXXVI. A Duci Csapat Társadalmi Szervezet célja az elfelejtett magyar konyha kutatása, a palóc ízek megismertetése itthon és külföldön. Ennek keretében idén is megrendezésre került a Park-Party főzőverseny, melyre Szerbiából, Erdélyből és Szlovákiából is érkeztek versenyzők. A csapat tagjait is számos helyre hívják az országon belül és kívül. A szervezet működésének 30.000 Ft-os támogatására teszek javaslatot. XXXVII. Kubinyi Júlia népdalénekes az elmúlt évben elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetést. A Fölszállott a páva televíziós vetélkedőn való eredményes szereplése után szeretné elkészíteni első szóló lemezét. A cd elkészítésének igen jelentős költségeihez a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány általi 40.000 Ft-os támogatásra teszek javaslatot.
A fentieknek megfelelően kérem a civil szervezetek önkormányzati költségvetésből történő támogatására vonatkozó határozati javaslatok jóváhagyását.
Salgótarján, 2013. május 27.
Becsó Zsolt
6
I. HATÁROZATI JAVASLAT a Veres Pál Polgári Egyesület támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Veres Pál Polgári Egyesület részére „Mikszáth Népe” juniális megrendezésének 20.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
II. HATÁROZATI JAVASLAT a Reménység Alapítvány támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Reménység Alapítvány részére Kanyó Zsolt paralimpikon versenyeken való részvételének 50.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
7
III. HATÁROZATI JAVASLAT a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége részére a Pofosz Nógrád Megyei Szervezete céljainak megvalósítására 75.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
IV. HATÁROZATI JAVASLAT a Gyermekekkel a Természetért Egyesület támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Gyermekekkel a Természetért Egyesület részére 20.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
8
V. HATÁROZATI JAVASLAT a Vitalitás Sportegyesület támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Vitalitás Sportegyesület részére 30.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről,valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
VI. HATÁROZATI JAVASLAT a Magyar Vidék Országos ’56-os Szövetség támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Magyar Vidék Országos ’56-os Szövetség által a Nógrád Megyei Szervezet részére 20.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
9
VII. HATÁROZATI JAVASLAT a „Kéz a Kézben” Egyesület támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a „Kéz a Kézben” Egyesület részére 20.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
VIII. HATÁROZATI JAVASLAT a Csécse Településért Egyesület támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Csécse Településért Egyesület részére 40.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
10
IX. HATÁROZATI JAVASLAT a Nádújfaluért Baráti Egyesület támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Nádújfaluért Baráti Egyesület részére 30.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
X. HATÁROZATI JAVASLAT a Pásztói Muzsla Néptánc és Hagyományőrző Egyesület támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Pásztói Muzsla Néptánc és Hagyományőrző Egyesület részére 30.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
11
XI. HATÁROZATI JAVASLAT a Salgótarjáni Polgári Kör támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Salgótarjáni Polgári Kör részére 30.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
XII. HATÁROZATI JAVASLAT a Kakuk Lovasudvar Sport Egyesület támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Kakuk Lovasudvar Sport Egyesület részére 75.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
12
XIII. HATÁROZATI JAVASLAT a Tehetséges Pásztói Gyermekekért Alapítvány támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Tehetséges Pásztói Gyermekekért Alapítvány részére 30.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
XIV. HATÁROZATI JAVASLAT a Tar Lőrinc Baráti Kör Közhasznú Egyesület támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Tar Lőrinc Baráti Kör Közhasznú Egyesület részére 75.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
13
XV. HATÁROZATI JAVASLAT a Muzsikál az Erdő Alapítvány támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Muzsikál az Erdő Alapítvány részére 50.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
XVI. HATÁROZATI JAVASLAT az Athéné Alkotó Kör támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére az Athéné Alkotó Kör részére 20.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
14
XVII. HATÁROZATI JAVASLAT a Dornyay Sportegyesület támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Dornyay Sportegyesület részére 30.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
XVIII. HATÁROZATI JAVASLAT a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége részére a Nógrád Megyei Szervezet 50.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
15
XIX. HATÁROZATI JAVASLAT a Mikszáth Kálmán Társaság támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Mikszáth Kálmán Társaság részére 25.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
XX. HATÁROZATI JAVASLAT a Rimóci Ifjúsági Egyesület támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Rimóci Ifjúsági Egyesület részére 20.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
16
XXI. HATÁROZATI JAVASLAT a Balassi Bálint Asztaltársaság támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Balassi Bálint Asztaltársaság részére 25.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
XXII. HATÁROZATI JAVASLAT a Dél-Nógrádi Települések Pásztói Egyesülete támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Dél-Nógrádi Települések Pásztói Egyesülete részére az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Városi Szervezetének (Pásztó) 25.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
17
XXIII. HATÁROZATI JAVASLAT a Nyugállományúak Egyesülete támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Nyugállományúak Egyesülete részére 30.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
XXIV. HATÁROZATI JAVASLAT a Ceredi Lovassport Egyesület támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Ceredi Lovassport Egyesület részére 20.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
18
XXV. HATÁROZATI JAVASLAT a Gaál István Egyesület támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Gaál István Egyesület részére 30.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
XXVI. HATÁROZATI JAVASLAT a Bánya- Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete Nógrádi Bányász Nyugdíjas Szakszervezeti Bizottsága támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a BányaEnergia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete Nógrádi Bányász Nyugdíjas Szakszervezeti Bizottsága részére a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete Nyugdíjas Alapszervezete céljainak megvalósításának 25.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
19
XXVII. HATÁROZATI JAVASLAT a Cserhát-Ipoly Környezet és Természetvédelmi Egyesület támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Cserhát-Ipoly Környezet és Természetvédelmi Egyesület részére 20.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
XXVIII. HATÁROZATI JAVASLAT a Medvesalja Caritas Közhasznú Alapítvány támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Medvesalja Caritas Közhasznú Alapítvány részére a 15. Ceredi Ifjúsági Művészeti Alkotótábor megrendezésének 30.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
20
XXIX. HATÁROZATI JAVASLAT a Zagyvaforrás Egyesület támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Zagyvaforrás Egyesület részére 25.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
XXX. HATÁROZATI JAVASLAT a Magyar Rákellenes Liga támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Magyar Rákellenes Liga részére a Salgótarjáni Alapszervezet 25.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
21
XXXI. HATÁROZATI JAVASLAT a Pásztói Sakk Egyesület támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Pásztói Sakk Egyesület részére 30.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
XXXII. HATÁROZATI JAVASLAT a Nógrád Megyei Sportági Szakszövetség támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Nógrád Megyei Sportági Szakszövetség által az 1956. október 23. Emlékfutás Szervező Bizottsága emlékfutás megrendezésének 50.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
22
XXXIII. HATÁROZATI JAVASLAT a Salgótarjáni Erdély-Kör támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Salgótarjáni Erdély-Kör részére 30.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
XXXIV. HATÁROZATI JAVASLAT a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia részére 30.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
23
XXXV. HATÁROZATI JAVASLAT a Római Katolikus Plébánia (Buják) támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Római Katolikus Plébánia (Buják) részére 30.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
XXXVI. HATÁROZATI JAVASLAT a Duci Csapat Társadalmi Szervezet támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Duci Csapat Társadalmi Szervezet részére 30.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
24
XXXVII. HATÁROZATI JAVASLAT a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány támogatására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet III.1.3.4. sorában elkülönített keret terhére a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány részére Kubinyi Júlia cd elkészítésének 40.000 Ft-os támogatásáról dönt. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés előkészítéséről, valamint annak aláírásáról. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2013. június 6.
Becsó Zsolt Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző
25