„Jászol” a garázsban Az ember, úgy tűnik, fordítva működik. Minél jobban élünk és minél több lehetőségünk van, annál kevésbé vagyunk képesek boldognak lenni. Néha egészen apró dolgok miatt, vagy egy nagyobb nehézség hatására elveszítjük az örömünket és belegabalyodunk a saját bajunkba, ami egyre inkább csak lehúz. A viccben az idősödő bácsi éjszaka megy haza kissé emelkedett hangulatban. Mivel áramszünet van és sötét, nekimegy a villanyoszlopnak és elesik. Föltápászkodva körülöleli a villanyoszlopot és kapaszkodva megy körbe-körbe az oszlop körül. Végül így kiált: Istenem, bezártak ebbe a szobába, merre tovább!? Nem veszi észre: bármerre elindulhat. Jézus születése és megváltása tágas teret ajándékozott nekünk: Jézus képessé tett bennünket arra, hogy boldogok legyünk még a legnehezebb helyzetben is, mert van reményünk, Isten szeret minket. Örülhetünk egy jó szónak, egy együtt töltött estének, a szép tájnak, a barátainknak, egy szál virágnak, a madárfüttynek. Mi meg sokszor úgy vagyunk vele, hogy ragaszkodunk a saját elképzeléseinkhez és azt gondoljuk, csak egyféleképpen lehetünk maradéktalanul boldogok. Ha ez valami csorbát szenved, vagy nem úgy történik, mint várnánk, jön az elkeseredés. Pedig bármerre tekintünk – ha ezt az evangélium örömével és reményével tesszük – rálelhetünk a boldogságunkra.
Böjte Csaba atya egyik történetét szeretném idézni: „Nagyon szegény családból származó, úgymond szociális árvákat nevelünk az alapítványunkban. Vakációkor a gyerekek hiába árvák ők is hazavágynak. Így volt három gyermekünk is egy családból, ahol az apuka, anyuka élt, de tudtam, hogy egy garázsban hajléktalanok, teljesen lecsúszott egzisztenciák, nem erőst akartam hazaengedni őket, de ők mégis kérleltek. Gondoltam: elviszem, és este visszahozom őket. Délután 3-4 óra körül elmentem értük, mert korán sötétedik, már félhomály volt. Nem volt bevezetve a garázsba a villany, két nagy vasajtó, középen egy szerelőgödör, egy ágy, az ágyban a három gyerek az anyukához bújva, a plafonon a lehelet kicsapódott a hideg betonra, a vízcseppek mint egy-egy gyémánt csillogtak. Nem láttam semmi nyomát annak, hogy karácsonyra vagy szilveszterre készülődtek volna. Hideg volt, sötét volt. Az apuka állt az ágy mellett, tördelte a kalapját, az anyuka nyakában csüngött a három gyerek. Szóltam, hogy » Gyerekek, gyertek, öltözzetek, megyünk vissza Dévára! « Ők persze tudták, hogy várja őket a meleg fürdő, a szép ruha, a kölyökpezsgő, a csillagszórók, minden, ami ilyenkor belefér egy ilyen intézeti karácsonyba. És akkor az egyik kisfiú azt mondta: »Pap bácsi, mi nem ünnepelhetnénk itthon, anyukámékkal?« Éreztem, hogy megáll bennem valami. folytatás az 5. oldalon
BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÁLDOTT ÚJ ESZTENDõT KÍVÁNUNK KÖZÖSSÉGÜNK VALAMENNYI TAGJÁNAK!
Mit tegyünk, ha nincs isteni térerő… Nem Isten az, aki nem jön közel hozzánk, hanem mi rohanunk, menekülünk, vagy késsük le a Vele való találkozásokat, a jelen pillanat randevúit. A bűn nem szabálysértés, hanem inkább tévedés a boldogságunkat illetően –e gondolatokat dr. Fejérdy Áron, régi kedves ismerősünk idézte idei kétnapos lelkigyakorlatán a monori katolikus nagytemplomban. Isten szeretete mindent betölt. Miért van az, hogy sokszor úgy érezzük, Isten távol van, nem figyel ránk? Miért nem érezzük mindig az Ő közelségét – miért kopik meg bennünk az Isten iránti szeretet lángolása? A nagy szentek, misztikusok mind beszélnek erről, a lélek sötét éjszakájáról– vetődött fel a gondolat az első nap, amikor Máriának a csendjére figyeltünk. Valaki úgy fogalmazott: Isten azért veszi el néha tőlünk jelenlétének érzékelhetőségét, mert ha lelki utunk mindig csak rózsákkal lenne szegélyezve, akkor mi garantálná, hogy Isten felé Őérte magáért haladnánk és nem a rózsák miatt? Isten titka ez, az Ő pedagógiája, amellyel megtisztít bennünket, hogy egyre tisztábban tudjuk Őt önmagáért szeretni. Isten hallgatásának azonban gyakran nem ez a fő oka, hanem többnyire az, hogy mi váltunk közömbössé Isten iránt. Nem Isten az, aki nem keres, nem szól hozzánk, hanem mi vagyunk azok, akik mintegy félretesszük, kikapcsoljuk a mobilunkat, és nem igazán figyelünk rá. Előfordul, hogy olyan helyekre megyünk, ahol nincs isteni térerő. Nem Isten az, aki nem jön közel hozzánk, hanem mi rohanunk, menekülünk, vagy késsük le a Vele való találkozásokat, a jelen pillanat randevúit. Először csak egy-egy helyzetben nem Őt választjuk, majd egyre gyakrabban nem Őt
választjuk. Leszűkül, kimarad az esti ima, az esti elcsendesedés, a reggeli napindítás, és így napközben is nehezebb kapcsolatba lépnünk Vele. Mária várta a Megváltót, és hűségesen élte az Ószövetség törvényét. Nap, mint nap nyitva volt a szíve. Tudott csendben lenni. Ha elmarad a rendszeres imádság, a megszentelt idő az életünkből, ha egyre inkább elhagyjuk, mert minden más betölti, vagy csak a minimumot éljük, akkor nem szabad csodálkoznunk azon, ha elmegy az erőnk, alábbhagy az örömünk, és nem szólít meg az Isten. Sokszor azt várjuk, hogy egy orvosság azonnal hasson. Tudjuk azonban, hogy a legtöbb gyógyszert rendszeresen kell szedni több napon át, hogy meghozza a várt eredményt. Az imaélet is hasonló. Ne csak akkor imádkozzunk, ha éppen kedvünk van, vagy bajban vagyunk. Imaéletünk legyen rendszeres. Döntés kérdése, hogy mennyi időt töltünk Istennel. Újra és újra meg kell küzdeni a kísértéssel, amely el akar minket tántorítani az elhatározásunktól. Közbejöhet valami rendkívüli esemény, de egyre gyakrabban? Hányszor inkább leülünk a tévé elé, vagy még gyorsan megírunk egy e-mailt, vagy megnézzük, hogy ki van fent a Facebookon, vagy elszöszöljük az időt, és később már nincs erőnk, figyelmünk az imára. Áron atya kiemelte, hogy milyen fontos az Úr napjának megszentelése. Nem csakazért, hogy megpihenjünk, a családunkkal legyünk, hanem azért is, mert ha ezen a napon feltöltekezünk Isten áldásával, az kihat a hétköznapjainkra is. Isten áldását vihetjük az emberek közé. Ahhoz, hogy bennünk is egyre inkább állandó legyen Isten jelenléte, nem szabad kikerülnünk a bűnbánat ajándékát, ami tovább segít
az igazi alázatban is. A bűnbánat szó gyakran mint mi magunk. negatív érzéseket kelt bennünk. Azt hallva, Mária közbenjárását kérve, és az Ő alázahogy „tartsunk bűnbánatot”, talán rossz érzés tosságát követve az új évi fogadalmainknak tölt el minket. Azért van ez, mert a bűnbána- fontos lépése lehetne, hogy megfordítjuk a tot, gyakran összetévesztjük a „bűntudattal”. tekintetünket. Azt keressük előbb, amiért Talán bűntudatunk is van, de nem tartunk hálásak lehetünk, és kérjük bátran azt, amire bűnbánatot. Mondhatnánk: a bűnbánat és a szükségünk van. Sajnos, gyakran pont fordítva gyónás olyan, mint amikor rendet rakunk és működünk. Előbb jövünk az elvárásainkkal, kidobjuk mindazt, amit ki kell dobni, és aztán hogy ez, vagy az miért nincs így – csak morlevisszük a kukába. A bűntudat inkább olyan, gunk és követelőzünk. Családi kapcsolatainkmintha turkálnánk a kukában, ahelyett, hogy ban sokszor elfelejtjük a hálaadást, és inkább kidobnánk, amit ki kell. Isten soha nem kéri a elvárásokkal telve nézünk – férj, feleség, gyerbűntudatot – éppen attól akar megszabadítani mek, szülő – egymásra. Ez jellemző lehet egy –, hanem mindig csak a bűnbánatot kéri. egyházközségre, vagy más közösségekre is. Könnyen azt gondoljuk, és a mai társadalom Ám az igazi szeretet elengedi az elvárásokat. is azt sugallja, hogy a bűn mindenféle szabály- „Legyetek hálásak!”- mondja Szent Pál apossértés, egyfajta Isteni KRESZ megszegése. tol a kolosszeieknek, Ha ez a kölcsönös hála Egy szabálysértést uralkodik a szemléleÁron 12 évvel ezelőtt Tibor atya melnem mindig bánunk tünkben, észre fogjuk meg igazán – leg- lett szerzett tapasztalatot a plébániai venni, hogy a másik feljebb a büntetést élet megszervezésében. Azóta teoló- elkezd változni, szebánjuk. Ha tudjuk, giai doktorátust szerzett Svájcban, és retetből. hogy nem büntet- a verőcei plébánia kormányzója lett. Nehéz válogatni a sok nek, simán leparko- Ő a felelős a leendő kispapok szemi- megszívlelendő gonlunk oda, ahova nem náriumot megelőző, közösségi felké- dolat közül. Ezeket szabad. Sajnos, néha szítéséért. Mindemellett a kismarosi nem csak adventben, Isten parancsaival ciszterci nővérek lelki gondozója is. hanem az elkövetkekapcsolatban is így zendő év mindennapviselkedik a mai ember. A bűnbánat nem azt jaira is magunkkal vihetjük. jelenti, hogy a gyóntatószékben elsorolom Mária járjon közben értünk, hogy ne felejtsük a bűneimet, vagy amit annak tartok és úgy el: mi sem nélkülözünk semmilyen kegyelfolytathatom életemet, ahogy eddig. A bűn met ahhoz, hogy beteljesítsük Isten rólunk ugyanis nem szabálysértés, hanem inkább alkotott tervét, és Jézus jelenlétét hordozzuk tévedés a boldogságunkat illetően. A héberben és ajándékozzuk egymásnak. Segítsen, hogy a bűnt elkövetni ige, szó szerint annyit tesz, tudjunk mindig újra alázattal élni a bűnbámint célt téveszteni. Mint mikor egy nyíl- nat lehetőségével, hogy Isten megújíthassa vessző nem célba talál, hanem rossz helyre bennünk kegyelme teljességét, és tanítson megy. A bűn azt jelenti, hogy eltévesztettük a a hálás lelkületre, hogy így nyitva legyen a boldogságunkat. Amiről a kísértésnek enged- szívünk Isten és egymás felé, és betölthesse ve azt hittük, hogy jó, kiderül, hogy rossz. Ő ezt a világot az Ő szeretete, mint ahogy a jobban ismeri a célunkat, a boldogságunkat, vizek betöltik a tengert. Amen.
Katekumenek bemutatkozása
December 11-én, advent harmadik vasárnapján négy fiatal mutatkozott be a szentmise keretében a katekumenek (hitjelöltek) közé való befogadás szertartásának keretében. A beavató Olajos Anita vagyok, idén töltöttem be a harmincadik életévemet. Delegációs project tanácsadóként dolgozom egy multinacionális vállalatnál. A családom nem követett vallást, így sajnos az én életemből is kimaradt, azelőtt templomba sem jártam soha. Ettől függetlenül Isten létezésével kapcsolatos érzések mindig motoszkáltak bennem és ezt az érzést mindig tiszteletben is tartottam. Amióta járok a hittanórákra és sokat beszélgetek Tamás atyával, rájöttem, hogy igazából eddig én is a keresztény életre törekedtem, csak nem voltam ezzel tisztában. Most már úgy érzem, hogy egyre inkább összhangba kerülök a vallással és Jézus tanításaival. Az igém Lukács evangéliumának 6. fejezetéből van: „És amint szeretnétek, hogy az emberek Veletek bánjanak, úgy bánjatok Velük Ti is.”
szentségekre (keresztség, bérmálás, eucharisztia) készülőknek a katekumenátus útját kell végigjárniuk. A katekumenátus tulajdonképpen a befogadással kezdődik. Erre akkor kerülhet sor, ha a jelölt komolyan eldöntötte, hogy a szentségekhez szeretne járulni: ennek megfelelően ismeri már a hit alapjait, éli a szeretet parancsát s kapcsolatban van a keresztény közösséggel. A jelöltek bemutatkoztak a hívek közösségének: Ezzel az igével tudok a leginkább azonosulni, mert a katekumenátus előtt is hasonlóan gondolkoztam. Aki ismer, az tudja, hogy alapjában véve egy mosolygós lány vagyok, a számomra ismeretlen emberek felé is pozitívan fordulok. Azt gondolom, hogy ha szeretettel, kedvességgel, elfogadással fordulunk az embertársaink felé, akkor mi is azt kapjuk vissza és már ettől jobbá tehetjük a saját magunk és mások napját, hangulatát. Én ezt szeretném követni továbbra is. Ficze Alexandra Mária vagyok, 19 éves, Monoron élek már öt éve. A monori József Attila és Közgazdasági Szakközépiskolába járok pénzügyi számviteli ügyintéző OKJ-s képzésre. Van két öcsém, akiket Achillesnek és Eriknek hívnak. Könyvelő szeretnék lenni. A hobbim az olvasás és a zenehallgatás.
A monori Tescóban dolgozom diákként. A plébániára a barátnőm hívott el lassan négy éve.Az ige, amit választottam: ,,Amint mentek az úton, valaki azt mondta neki: Követlek téged, bárhová mész!” A barátnőm elhívott a plébániára, hogy kövessem Jézust. Régebben sokat jártam, de mostanság nem sok idő jutott arra, hogy a plébánián szolgáljak, de ez az ige rávilágított arra, hogy Jézust mindenhova követni fogom. Rajki Nóra vagyok, 15 éves. A Monori József Attila Gimnáziumba tanulok tizedikesként. Két testvérem van. Jelenleg fotózással töltöm a szabadidőmet. Idén júniustól kezdtem el járni a monori plébániára. Az én választott igém Zakariás prófétától: „Ujjongj és örvendj, Sion leánya, mert íme, én majd eljövök és benned lakom”.
Azért választottam ezt, mert úgy érzem, hogy Jézus eljött hozzám és ott lakik a szívemben és velem marad, segít nekem, követhetem és ez mind örömet okoz nekem.
folytatás az 1. oldalról
közelebb kerültünk a boldogsághoz. Imádkozni, hálát adni, mosolyogni és szeretni mindig lehet. Ha senki sincs mellettünk Jézus és az Ő szerető ölelése, akkor is fényt hozhat nekünk. Ne engedjük, hogy fölesleges lelki és anyagi kacatok hamis ragyogása elhomályosítsa a megszülető Jézus ragyogását. Nem véletlen, hogy Ő a legszerényebb körülmények között jött a világra. Azonban a szegénység, ami körbevette, nem tudta beárnyékolni és eltorzítani a lényeget. Az egyszerűség és a szegénység igazi gazdagság lehet, ha Jézust szeretnénk megtalálni. Tamás atya
A gyereknek nem arra van szüksége, hogy egy csomó kütyüt odavigyenek neki talicskában, hanem arra, hogy átölelje a nyakadat, hogy megpusziljad, hogy érezze azt a jóságot, ami egy szülőből árad. Egyfelől egy csomó limlom, másfelől az édesanya meleg nyaka és semmi más. És messzemenően az édesanya volt a nyerő!” Hiszem azt, hogy ha felfedezzük, Jézus mennyi mindenen keresztül tud belépni az életünkbe, és hogy Ő tulajdonképpen már itt is van, és megmutatja mit és hogyan tegyünk – máris
Torres András vagyok, Ecuadorból érkeztem és Monoron lakom 13 éve, A külföldi családom katolikus, így mindig is kapcsolatban voltam a katolikus egyházzal kiskoromban. Majd amikor ide költöztünk, volt egy szünet, mivel a magyar családom nem volt vallásos. Ez megváltozott, amikor két éve találkoztam barátnőmmel, Zsófival, aki ismét elkezdett terelni a helyes útra és ismét közelebb kerültem a katolikus egyházhoz, és most készülök a megkeresztelkedésre.
József, az álmok királya
Plébániánk ifjúsága november 27-én előadta József történetét, teltház előtt, a művelődési házban. A megszólaltatott résztvevőktől megtudtuk, hogyan született meg az előadás, amely mögött oly sok munka rejlik. Urbán Ildi ezt írta róla: „Egy szív - Egy lélek a monori ifjúsági közösségének mottója. Az egyik nyári táborunk jelmondata lett, azóta ezzel az egy szív, egy lélekkel dolgozunk Isten országáért. Közösségünk feladatai közé tartozik, hogy ünnepeinket misztériumjátékokkal tegyük színesebbé. Ezért a bibliai József történetet színpadra vittük, amit most adventben megismételtünk. A felkészülés sok áldozatot kívánt mindenkitől, de ezek a nehézségek csak közelebb vittek mindenkit egymáshoz. Ebben az időszakban a fiatalok közül sokan érettségire készültek, több alkalommal a próbák alatt is tanultak. A plébániánkról sokan jöttek segíteni a jelmezkészítésben, díszletépítésben. Az összegyűjtött pénzből sok fiatal nyári táborozását tudtuk biztosítani.” Kókai Szandi elmondta, hogy a főpróba éppen a zárthelyik hetében volt, nem volt sok idejük, a próbák szünetében ki-ki leült egy-egy sarokba tanulni. Mégis nagyon jó
volt kiszabadulni és önfeledten szórakozni a többiekkel. Mindenki türelmes volt a másikkal és vevő volt a poénokra, nagyon jól érezték magunkat. Elmesélte, hogy az egyik próbán nem volt jelmez, beöltöztették Deli Tomit zebrajelmezbe, úgy küldték ki a színpadra– mindenki jót nevetett. Sebán Zsófi szerint is viccesek voltak a próbák, de nem mindig ment simán minden – az előadás sikerült a legjobban. Jobban megértette belőle József történet. A próbák előtt megnézték a filmet, amely alapján a darabkészült. Rajki Dávid szerint a készülés egységet kovácsolt az ifisek között. Jó volt, hogy bevonták a kisebbeket is, sikerült velük is jól együttműködni. „Beleéltük magunkat a történetbe, megerősödött bennünk a lényege” – osztotta meg velünk tapasztalatát. Győri Bea is úgy érzi, sikerült egységet kovácsolni, hiszen egymásra voltak utalva: kemények voltak a próbák, néha este tízig, vagy egész nap zajlottak. Ismerte a történetet, de azáltal, hogy beleélte magát, még jobban átélte mind József, mind az anyja szerepét. „Felejthetetlen élmény marad, húsz év múlva is emlegetni fogjuk” – tette hozzá. Köszönjük mindenkinek, aki közreműködött a színdarab létrejöttében!
„Összekovászolódó” közösségek A Váci Egyházmegye szervezésében 2014 februárjában kezdődött egyedi kezdeményezésként a Kovászoló ifjúsági közösségszervező és –vezetőképzője. A sokrétű, tartalmas képzés két évig tartott. Minden hétvégét misével kezdtünk, majd közösségi játékokat játszottunk, tanultunk meg, és beszélgettünk róla, hogy miért érdemes alkalmazni ezeket a közösségeinkben. Másnap pedig mindig teológiai tantárgyak következtek, illetve minden hétvégén megismerkedtünk egy-egy katolikus lelkiségi mozgalommal. Ez alatt a két év alatt sokat fejlődött a személyiségünk, a hitünk, a világról és az egyházról alkotott képünk. Megtanultam, hogy Istennek nem a tökéletes emberek kellenek, hanem Mi, akiket kiválasztott és alkalmassá tesz a feladatokra. Sebán Szilvia
November 27-én zárult le egyházmegyénk ifjúsági vezetőképzője, a Kovászoló, a váci székesegyházban. Egy voltam a negyven végzett “kovászka” közül. Rengeteg élménynyel gazdagodtam ez alatt a két év alatt például a Szentjánosbogár Közösség tagjaitól tanultunk játékpedagógiát, amit egészen az alapoktól a mélyebb tartalmú, úgynevezett ,,kétfenekű” játékokig sajátíthattunk el. Papok, hitoktatók, nővérek, korábban végzett kovászkák segítették lépteinket. Ahogy telt az idő, nemcsak megtanultunk közösséget építeni, hanem mi magunk is azzá váltunk, legyőzve az egyes nehézségeket, és folyamatosan segítve egymást a különféle munkálatokban. A hitbeli fejlődés mellett a Kovászoló segített abban, hogy nyitott legyek az új lehetőségek, módszerek felé, és mindig tudjak újrakezdeni. Erdély Fanni
Turner Ferenc Alapítvány beszámolója Örömünkre szolgál tájékoztatni a híveket, hogy az idei év adó 1% felajánlásokból és az őszi félévben kapott adományokból sikeresen tudtuk támogatni egyházközségünk tanuló fiataljait. Továbbá felhívjuk figyelmüket, hogy az alapítvány 2017-ben is jogosult az adó 1%-ok fogadására. A felajánlásokat a szokott módon az alapítvány irodájában (Cserkészházban), vagy a 11742056-20053732-es számlaszámon tudjuk fogadni. Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki támogatta bármilyen formában a Turner Ferenc Alapítvány 2016os munkáját és ezáltal egyházközségünk fiatalságát!
Áldott Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánunk!
Gyerekkori karácsonyok
Szenteste minden évben meglátogattuk Juliska nénit és a testvérét, Mariska nénit. Sötétedés után indultunk. Nem is emlékszem olyan szentestére, hogy ne lett volna hó. Mindenütt fehérség uralkodott, és lestük minden egyes ház ablakában a feldíszített, színes égőkkel csillogó karácsonyfákat. Kicsit olyan volt mintha beleshettünk volna a meghitt ünneplésbe. A házak udvarában sok helyütt hóember állt. Szerettem a kis öregeket. Emlékszem a hatalmas hálószobára, ahol volt egy nagy hintaszék. Mindig beleültünk a bátyámmal, hogy hintázzunk. Emlékszem, hogy mellette egy kisebb szoba volt, ahol sosem fűtöttek, mindig nagyon hideg volt benne, de állt ott egy régi zongora, és nem lehetett neki ellenállni, hogy ne szólaltassuk meg. Különös illat áradt abból a zongorából. Nem volt nagy karácsonyfájuk. De még igazi sem. Egy kis asztali műfenyő. De az mindig díszben várt minket. Viszont nagyon megbecsülték mindazt, amijük volt.
Emlékszem, mindig kaptunk házi készítésű, ezüstpapírba csomagolt szaloncukrot. Fülembe cseng még Mariska néni hangzatos kacagása. Mindig vidám volt. Ha el is merengett valami szomorú dolgon, hamar mondott valami vidámat utána, amin nagyot nevettünk. Egyszer, mikor a nagypapám már nagyon beteg volt, ezt mondta: „Az én órám lassan lejár...” Erre Mariska néninek felcsillant a szeme, és rávágta: „Föl köll húzni!” Juliska néni más volt. Épp az ellenkezője. Sokat aggodalmaskodott, ő sokkal komolyabban vette az életet. Szorgalmát, munkaszeretetét kevesen érik utol. Míg mi vendégeskedtünk, édesanyám és nagymamám otthon díszítették a fenyőfát, és alá tették az ajándékokat. Sietniük kellett, hiszen csak egy-két órájuk volt mindenre. Mikor hazaértünk, az emeleten megszólalt egy kis csengettyű, ami azt jelezte, épp az angyal teszi az ajándékokat a fa alá... Futottunk, szaladtunk a szobába, ahol mindig lenyűgöző látványt nyújtott a feldíszített és égőkkel ékesített karácsonyfa, na meg a sok díszes papírban rejtőzködő ajándék, ami csak arra várt, hogy felbontjuk! Jól emlékszem, mikor benyitottunk, mondták: „Épp most járt itt az angyalka!” Én elhittem! Habár a szüleink nem beszéltek nekünk sem Istenről, sem Jézus születéséről, még az éjféli misére sem jártunk, mégis varázslatos percek voltak ezek! Marosánné Laza Edit
Murányi Marianna: Jézust, ha jő Gyertyák lobogása – Jézust, ha jő, Vigan melegítse a Kis csecsemőt.
Dajkálja dallal Sok kicsi király, S ne legyen annyi Nagy földi viszály.
Rónay György: A szamár meg az ökör Angol kisváros, a középkor végén. Hosszú évtizedek óta minden karácsonyestén előadták csűrjében Jézus születésének misztériumjátékát, egy réges-régen halott, ismeretlen költő művét. A hentes, a kovács, a kötélverő… egyszerű, jámbor polgárok, akik erre az estére átváltoztak ajándékvivő pásztorokká, Jézus-őrző Szent Józseffé vagy – magukra húzva a régi misztériumok nehéz jelmezeit – jászol előtt térdeplő, Isten fiát melengető alázatos ökörré és szamárrá. De ezen a karácsonyon elmarad az előadás. A színészeknek nincs kinek játszaniuk; a jéghideg csűr üresen tátong. A színjátszók tiszta hiténél erősebbnek bizonyult a rágalom, a botránkozás, a bűn és az emberi gyöngeség. Amikor Goodlack, a városka kevély kocsmárosa magával viszi a lányt, akinek a Szűzanya szerepét kellett volna játszania, s amikor sorra elszélednek a színészek is: úgy látszik, mindennek vége. Mindennek: a középkornak, a gyermeki hitnek, a misztériumjátékok korának és lelkének. Csak ketten maradnak a színen – André Obey nagy sikert ért darabjában, az Éjféli harangszóban: – Bradshaw, a robusztus kovács, a misztériumtársulat vezetője, és a lelkes kis Greene, az egyik a Jászol ökrének, a másik a Jászol szamarának jelmezében. S akkor, a magány hideg csöndjében megszólal, mintegy magához beszélve, Bradshaw, az „ökör”: – 1405 óta most történik meg először, hogy nem adják elő a városban karácsony estéjén Jézus születését. Kilencvennégy esztendőn át játszották a misztériumot, apáról fiúra, kézről kézre hagyományozva, és most vége… Elszakadt a szál. Kilencvennégy év: elszáll, eltűnik… Tudod, mi döbbent meg a legjobban? Az, hogy az emberek nem is érzik, mikor szakad meg a szál. Föl kellene ordítaniuk… de nem, élik tovább a világukat, mintha mi sem történt volna, közönyösen, könnyelműen, hűtlenül… Eh, tán jobb is igy. Milyen hideg van itt! Indulunk haza? Gyerünk, Greene!…
De a fiú nem mozdul. Azt mondja: –Bradshaw úr… Nem szakadt meg a szál. –Nem? –Nem. Még nem. Mi még itt vagyunk. Ők ketten: ők még tartják a szálat. S ha nincs is nézőjük, ha nincs is társuk, eljátsszak a szerepüket. A hallgatásukat. A jászol ökre meg a jászol szamara. A szeretet szerepét. Ahogy a kis Greene mondja: – Ha az ember nagyon-nagyon szeret, nem tudja kimondani, nincsen rá szó… Sosem tudjuk igazán kimondani a szívünk szeretetét… hát csak hallgatunk. – Igen, Greene. De hát mit szeretünk? – Szeretünk… mindent, ami van, ami volt, ami lesz, a nagyot és a kicsit, a jót és a rosszat, a vidámat és a szomorút, mindent… az életet. – Hát persze! Ó Greene, hiszen ez csodálatos! A szál nem fog megszakadni! – Csak hallgatunk. – És lehelünk. – Lehelünk… és tavasz támad a dermedt istállóban. Lehelünk és ez élet a csodálatos Gyermeknek. Húsvét, tél közepén. A jövő a halálban… Boldog karácsonyt, szamaracska! – Boldog karácsonyt, ökör bátya! – Csak leheljünk, Greene, leheljünk. – Lehelek, ahogy csak tőlem telik… S ott térdelnek a jászol mellett, a Szamár és az Ökör, és melengetik a kicsi Jézust. Közben lassan lemegy a függöny. Mert nem az a fontos, hogy mit csinál a másik, a harmadik, a többi. Az a fontos, hogy én mit csinálok. Én, a Pásztor, vagy az Ökör, vagy a Szamár. Hogy én, a Pásztor, tereljem a nyájam s odavigyem a Jászolhoz a magam semmi kis ajándékát. S én, az Ökör, én, a Szamár, leheljem a lelkem melegét, ahogy csak tudom, minden erőmből, hogy a Kisjézus ne fázzék. Ennyi az én részem a Szálból. A többi az Úristen dolga. Forrás: Új Ember
Karácsonyi mese
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiscica, akit Tigrisnek hívtak. Egy tanyán élt, bár a tanyát vezető család nem nagyon foglalkozott, vele, mert így is nagyon sok dolguk volt. Egyedül a legkisebb gyerek foglalkozott vele, akinek Bence volt a neve. Ő etette, ő gondozta és emellett még az istállóban élő állatokkal is foglalkozott. Már javában benne voltak az adventben, és épp hullott a hó. A gyerekek már megjöttek az iskolából, és a kertben játszottak, csak Bence nem volt velük. Ő az istállóban ült a szalmán, és az állatokat nézte. Egyszer csak Tigris ugrott az ölébe. A kisfiú elmosolyodott, és vidáman kezdte simogatni a cicát. Az csak dorombolt és az ingéhez dörgölte apró fejecskéjét. Az öreg szamár szalmát evett, a lovak prüszköltek, a tehenek pedig csak bambultak. Bence egy szalmaszálat húzott végig az istálló padlóján, mire Tigris vadul nekiugrott. Persze nem Bencének, hanem szalmaszálnak. Így játszottak egy jó ideig, Bence lengette, húzogatta a szalmaszálat, a cica pedig kergette, fel-felugrott érte. Egyszer csak azonban az anyuka kiáltása zavarta meg őket. – Gyerekek, gyertek be! – kiáltotta. Lilla, Misi és Matyi már rohantak is a hatalmas ház felé, Bence csak lassan, komótosan sétált ki az istállóból. Ahogy beért a házba, anyukája rögtön megállította. – Bencuskám, hogy nézel te ki? – csodálkozott. Hát igen, volt min, mert a fiú ruhája tiszta macskaszőr és szalmaszál volt. Gyorsan átöltözött, hogy ne így menjen ebédelni. Ebéd után a nap többi részében végig bent voltak, átnézték a leckét, társasjátékoztak. Lefekvéskor Bence kinézett az ablakon. A párkányon Tigris ült, háttal, s egy madarat figyelt…
10
Másnap reggel Bence megint az istálló felé vette az irányt, s ez így volt harmadnap is, negyednap is, és a hétvégén is. Karácsony napján az egész család sürgöttforgott. Bence a szobájában becsomagolta az utolsó ajándékot, és lement a nappaliba, hogy segítsen a többieknek feldíszíteni a karácsonyfát. Egyszer csak nagy nyivákolást hallottak kintről. – Megyek, megnézem mi az – mondta halkan Bence, és már kint is volt a hideg hóesésben. A nyávogás az istállóból jött. Bence egyre közelebb ment, de a szél mindig visszafelé fújta. A nyávogás nem maradt abba, azonban egyre „érthetőbbé” vált. Amikor Bence végre odakecmergett, már nem is nyávogást hallott, hanem halk, nyávogó beszédet. – Na, mondd már, mert nagyon fázom. A kisfiú tovább fülelt, s most egy mély, reszelős hangot hallott: – Burkolózzon be a szalmába, akkor talán nem fázik, kisasszony. Bence nem tudott tovább várni, belökte az istálló ajtaját. Furcsa látvány tárult a szeme elé. Tigris, a kiscica a szalmában feküdt, a tehénmama és a borja egymáshoz bújva ültek mellette. A lovak velük szemben hevertek a szalmán, néhány tyúk, akik valahogy bejutottak az istállóba, egymást melengetve toporgott két bárány mellett. Középütt az öreg szamár állt. Bence csodálkozásában felkiáltott: – Hát ti meg miért ültök egy körben, a csacsi miért áll középen, a tyúkok hogy jöttek be ide? – még nagyobb csodálkozására a két bárány felháborodottan bégetett: – Mi nem is létezünk? Nem soroltál fel mindenkit! – méltatlankodtak. Tigris csendre intette őket, majd Bence lábához dörgölőzött.
– Mesél nekünk az öreg szamár – mondta. – Ugye maradhat? – fordult a csacsi felé. – Ha már itt van, s meg is hallott minket… – Éljen! – ugrott egy nagyot a cica. – Akkor kezdd el végre! – Rendben van. Bence csendben leült a szalmára, s lassan becsukta tátott száját. Az már eszébe sem jutott, hogy a családja netán hiányolja. A szamár nagy levegőt vett, és belekezdett a történetbe… – Ezt a történetet még a nagyapámtól hallottam, aki pedig az ő nagyapjától. – kezdte – Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki mindig jót cselekedett, nemigen volt, aki megsértődött reá. Máriának hívták. A jegyese volt József, az ács – mondta. Minden állat feszülten figyelt, és teljesen megfeledkeztek mindenről. – Egy napon Máriához eljött egy csodálatos lény. Olyan fehér volt a ruhája, mint a hó. Hátán két szárny volt. Az szózatot mondott a lánynak, hogy gyermeke fog születni. A lány nem vonta kérdőre az angyalt, és elfogta a sorsát. Józsefhez is elment az angyal.
Az ács elébb még nyugtalankodott, de az angyal megnyugtatta. Ezután nem sokkal azonban a sors váratlan fordulatot tett. Augusztusz, a római császár elrendelte, hogy mindenki menjen a saját szülővárosába, mert népszámlálást tartanak. Mária egy szamár hátára ült, így indultak el betlehembe. Mire odaértek, mind a ketten nagyon elfáradtak. Szállást viszont nem találtak. Sok helyen kopogtattak, de senki sem fogadta be őket, sőt, valahol még ajtót sem nyitottak nekik. Végül egy ember megengedte nekik, hogy az istállóban háljanak. Este megszületett a kisfiú, akit Jézusnak neveztek el. Meglátogatták őket a pásztorok, a napkeleti bölcsek. Az az este a karácsony – fejezte be a csacsi. A beállt csendet Bence anyukája törte meg: – Hol vagy, Bence?! – kiáltozott kétségbe esetten. – Itt vagyok – futott ki az istállóból a kisfiú. Anyukája szorosan megölelte, majd együtt mentek be a lakásba. Bence azóta is minden karácsonykor meghallgatja a történetet az istállóban… Mocsári Júlia
Nem akadt hely
Nép a hátán nyüzsög Betlehemben s hogy jött, Akit évezredek óta vártak, - mily szégyen ez – a vaksággal vert ember nem adott helyet az Isten Fiának! Ím, legelőször barmok szeme tágul ámulattal az égi Jövevényre, s egy vén istálló korhadt jászolábul elég ült meg milliók lelki éhe.
Nem volt hely! S ma sincs! Lelkünk tele van, száz indulat zsibongó népe lakja, s Krisztus bolyong, az Isten hontalan! … Feléd vezet ma szent karácsony napja, s szennyes szívem szállásnak ajánlom: fogadd el Jézus, s légy Uram, Királyom! Bódás János
11
ÜNNEPI MISEREND dec. 25. - karácsony ünnepe 8.00: Telep, 9.30: nagytemplom, 11.00: Monorierdő, 11.00: Vasad 18.00: nincs szentmise! dec. 26. - karácsony másodnapja 8.00: Telep, 9.30: nagytemplom dec. 31., Szent Szilveszter pápa – hálaadás – 15.00: Monorierdő, 16.30: Telep, 18.00: nagytemplom EGYHÁZADÓ Év végéhez közeledve felhívjuk a kedves hívek figyelmét, hogy az ez évi éves önkéntes adományukat, az egyházi hozzájárulást vagy más néven egyházadót lehetőség szerint rendezzék. Személyesen is rendezhető a plébánián félfogadási időben, vagy átutalással az OTP 11742056-20052755 számlaszámon. Számlatulajdonos: Római Katolikus Egyházközség. A plébánia életét, működését szolgáló anyagi fedezet a hívek pénzbeli adományaiból jön össze. Ebből fedezik az épületek közüzemi díjait, tatarozását, az alkalmazottak bérét, a közösségi programokat, stb. Az egyház kéri, hogy egyházi hozzájárulást lehetőség szerint minden, önálló keresettel vagy nyugdíjjal rendelkező személy fizessen. Ajánlott összege a nettó jövedelem 1 %-a.
Január 1. Mária Istenanyasága főünnep – vasárnapi miserend Vízkereszt ünnepe (parancsolt ünnep), jan. 5. 18.00: előesti szentmise Monorierdőn, jan. 6., 8.00: Telep, 18.00: nagytemplom Ökumenikus imanyolcad: január 15-22. Humor 1950 nyarán a szerény külvárosi templom sekrestyéjében Arisztid suttogó hangon jelenti be újszülött fiának keresztelőjét. – És milyen nevet választottál, fiam? – érdeklődik az idős atya. – Gáspár, Menyhért, Boldizsár, Vazul, Celesztin névre gondoltam. – Fura döntés. Nem gondolod, hogy esetleg hátrányba kerül a neve miatt? – Nézze, tisztelendő úr: ha már vagyont nem hagyhatok rá, legalább tekintélyes neve legyen – ez is valami! A skót kisfiú megkérdezi az apjától: - Apa, mi lesz karácsonykor a fa alatt? - Parketta, kisfiam. Két szőke nő beszélget. - Képzeld idén a karácsony pont pénteki napra esik! - De remélem nem 13-ára...
Lelkipásztori Levél – a Monori Római Katolikus Plébánia kiadványa Cím: 2200 Monor, Kossuth Lajos út 83. Telefon: +36-29-412-223. E-mail:
[email protected] web: www.monorplebania.hu Lelkipásztori Levél online:www.monorplebanialap.hu/Lelkipásztori levél menüpont Felelős kiadó: Paszternák Tamás Felelős szerkesztő: Dóczy László Szerkesztőség: Thullner Zsuzsanna, Huszthyné Juhász Márta, Kéri Zsolt
