13. évfolyam. 149. szám 2012. december
p a l r í H z s á y n á B k L a n O á j ó s a v l o AM i y n n e m i vala y n o s c á r a K s kelleme n á v í k t e v é j ú g o d l o b s é ! t g e é s k ő e t p z e s e k r e z Ünn S a 13 0 2 BUÉK
!
MOL BÁNYÁSZ HÍRLAP
2
2012. december
Tabula Tabula rasa rasa A
z év vége közeledtével ismét eljött az idő, hogy mérleget készítsünk az elmúlt esztendőről. Rég volt ilyen nehéz dolgunk, hiszen a 2012-es év oly ellentmondásosra sikeredett, amilyenre nem nagyon emlékszem. A szűk családi fájdalmamon felülemelkedve (egy éve, hogy Drága Nyafikám nincs velem), – kitekintve a szakmai és országos gondokra – úgy hiszem, hogy soha nem volt nagyobb szükség a karácsonyi hangulatot megalapozó hit-remény-szeretet hármas gondolatára, mint most. zakmánkat, az olajipart a világgazdasági kihívásokon túlmenően geopolitikai csaS pások is érik, aminek tekintetében a múltunkra oly jellemző kiszámíthatóság és biztonság immáron csak illúzió. Az év eleji kollektív szerződés tárgyalások sikeres lezárása sem hozott munkatársainknak megnyugvást, hiszen az új Munka Törvénykönyv negatív hatása Damoklesz kardjaként lebeg felettünk, amit csak betetőzött a MOL Csoport szervezeti átalakítása miatt bekövetkezett bizonytalanság. z a tény, hogy a MOL Nyrt., – amelyre dolgozójaként mindig büszkeséggel A gondolok, hisz Közép Európa egyik legnagyobb és legsikeresebb vállalatáról beszélünk – , az elkövetkező pár hónapban közel hétszáz munkatársunktól válik meg, megdöbbentő és fájdalmas. Hétszáz család számára 2012 karácsonya és szilvesztere nagy valószínűséggel nem a felhőtlen ünneplést és szórakozást jelenti. A többi kollégánk, akiknek munkahelye nincs veszélyben, azok sem örülhetnek felhőtlenül, hiszen a kollektív szerződés tervezett módosítása a bérszerkezet olyan átalakítását irányozza elő, amelyre a MOL megalakulása óta nem volt példa. A műszakpótlék, az üzemi pótlék, a VBK tervezett szűkítését betetézi a karácsonyi jutalom teljesítményösztönzőként történő kifizetése. Remélem, az érdekképviseletek felnőnek a kihíváshoz, és sikeresen megvédik vívmányaikat. ptimista hangulatot csak azok a győzelmi jelentések keltenek, amelyek nap mint O nap azt sulykolják belém, hogy minden rendben, az ország jó úton halad, legyőztük az IMF-et, a világ csodálja az Unortodox gazdaságpolitikát, egymillió új munkahely lesz hamarosan, és nincsenek megszorítások és nem is lesznek. Ekkor szoktam felébredni. Mivel a 2x2 józansága hat rám, és amíg élek remélek, vagy más szóval a remény hal meg utoljára azt kívánom minden kedves barátomnak, a kollégáknak, ne adjuk fel, küzdjünk vívmányainkért, a jobb megélhetésért, a munkahelyeink megtalálásáért, és hiszem, hogy lesz még ünnep a mi utcánkban. Az új MOL-os logóra tekintve az a kétezer éves gondolat jut eszembe, hogy („Élni nem, de hajózni muszáj!) Ezzel kívánok Áldott Karácsonyt és Békés Boldog Új Esztendőt a MOL Bányász Hírlap minden olvasójának! Budapest, 2012. december Murin János MOL Bányász Hírlap
Szeretet, barátság, béke!
A tartalomból: Kitüntetési ünnepség 4. oldal MOL Nyrt. ÜT ülés 5. oldal Munkavállalói fórum 6. oldal Aktuális információk 8. oldal Évfordulós ünnepség 9. oldal Határmenti találkozó 10. oldal Szakszervezeti történések 11. oldal Tagszervezés 12. oldal Évfordulós történések 13. oldal Hírcsatorna 14. oldal TEMPÓ AZ EGÉSZSÉGPÉNZTÁR
15. oldal Szilveszteri humorblokk 16. oldal BUÉK!
2012. december
MOL BÁNYÁSZ HÍRLAP
3
Szövetségiszervezeti élet
Évzáró kibővített elnökségi ülés Kemencén A MOL Bányász Szakszervezet (MBSZ) Elnöksége december 5-én kibővített ülést tartott Kemencén, amelyen részt vettek az MBSZ korábbi vezető tisztségviselői is. (Kudela József ny. elnök, Lukácsi István ny. alelnök) Biri László (MBSZ elnök) elsőként összegzést adott a 2012-es mozgalmi év tapasztalatairól, miközben megállapította, hogy
Balról jobbra: Juhász Attila, Biri László, Kalász Sándor
Szakszerveztünk jogilag, gazdaságilag stabil, elismert, kiszámítható, hiteles, melynek érdekérvényesítő képessége, működése példaértékű. – Idő és munkaigényes, nehéz, de eredményes időszakot zártunk. Gazdálkodásunk sikeres, nem voltak likviditási gondok. Szolgáltatási rendszerünk sokrétű, a befektetésekkel jól szolgáltuk a tagságot. Tovább fejlődött szervezeti életünk, nőtt a tagszervezés, javult az érdekképviseleti tevékenységünk, de a társadalmi, gazdasági hatások a tagság többségének nem kedveztek, sajnos csökkentek a reálkeresetek – hangoztatta a MOL Bányász elnöke. Biri László a 2012-ben végzett munkáért ezúton is köszönetet mondott valamennyi szakszervezeti tisztségviselőnek, bányász üzemi tanácsosnak. Megkülönböztetett figyelemmel szólt a MOL ÜT-vel kialakított eredményes együttműködésről. Dicsérte az élenjárók munkáját, a fáradhatatlan munkát végzők közül kiemelte Juhász Attila (MBSZ alelnök), Rottenberger Edit (MBSZ munkatárs), Éblné Németh Margit (EÜT koordinátor, MBH alappillér), Balogh Antal (MBH főszerkesztő) tevékenységét.
A 2013. évi kiemelt tennivalók sorában említésre került: a szervezeti rendszer további erősítése, a szervezettség növelése, a tömegbázis erősítése; az Mt. és a kollektív szerződések közötti kapcsolatrendszer továbbfejlesztése; piaci hatások és a foglalkoztatottság kezelése; együttműködés és integráció (MOL, tagszervezeti, iparági, országos); MOL ÜT választásra való tervszerű
A MOL Bányász Szakszervezet belső-körös (csak MOL-os érdekeltségű) elnökségi tagjai november 22én a MOL székházban tartott megbeszélésükön első körben véleményezték a MOL Kollektív Szerződés 2013. évi tervezett módosításának munkáltatói javaslatát, kialakították a szakszervezeti állásfoglalást a soron következő tárgyalásokra.
felkészülés, eredményes bányász szereplés; új rendszerű szakszervezeti szolgáltatások. Juhász Attila a tagszervezésről (ami nem kampány, hanem folyamatos feladat), a dél-alföldi szakszervezeti régió létrehozásáról, a közösségi hagyományos rendezvényekről, Szakszervezetünk szerepéről, a szolidaritásról, a szakszervezeti befektetésekről, a munkavállalók anyagi elismertségének fokozásáról szólt. Az alapszervezeti elnökök beszámolójából kiemelendő, hogy nagy teret szenteltek a szervezeti életnek (tisztségviselők munkája, védettség, szervezettség fokozása, a potyautasok felébresztése); a munkavállalók — tagság anyagi elismerésének sürgős rendezése (nagy a lemaradás); a kollektív szerződések módosításának (az új Mt. hatálybalépésével); kommunikációnak (gyorsaság jó, de az eredmény elfogadhatatlan); szolgáltatások, ingatlanok (helyzete, kapacitás, bevétel-kiadás); hagyományápolás, közösségi rendezvények. Rottenberger Edit a szervezésről, a fiatalok bevonásának szükségességéről, dr. Takács Éva (MBSZ ügyvéd) jogi kérdésekről szólt, Lukácsi István, az újjászer-
Hív és vár a MOL Bányász Szakszervezet!
4
MOL BÁNYÁSZ HÍRLAP
2012. december
vezett Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöke az ellenőrzési tapasztalatokról adott tájékoztatást. A kibővített elnökségi ülés munkájában, a már említettek mellett részt vett Lakatos Péter, Nagygyőr Attila, Milánkovich András, Kudela József, Bakos Ernő (MOL ÜT elnök), Szalai Géza, Vitéz Ferenc, Polovics József, Fehér Imre, Ámon Attila, Kalász Sándor, Komoróczyné Ladányi Judit. Balogh Antal Fotó: Szalai Géza
Kitüntetési ünnepség A MOL Bányász elnökségi ülést követően bensőséges ünnepséget tartottak, melynek keretében az alapszervezeti vezetőségek előterjesztése alapján kitüntetések átadására került sor. A kiemelkedően végzett szakszervezeti munka eredményeként „Elismerő Oklevél” kitüntetésben részesült társadalmi szakszervezeti tisztségviselők munkásságát a vezető tisztségviselők méltatták, majd Biri László adta át az elismeréseket a következő tisztségviselőknek: Fleskó Györgyi (DKG EAST Zrt., Nagykanizsa) cikktörzsgazda, a MOL Bányász gépgyári alapszervezet tagja, aktivistája. 2006-tól tagja az üzemi tanácsnak, 2009-től ÜT alelnök. A szakszervezetnek több mint 25 éve tagja, különböző munkabizottságokban eredményes munkát végez. Erőssége a gépgyári szakszervezetnek. Kezdeményez, szervez, jól képviseli a munkavállalókat, a tagságot. Önzetlenül dolgozik az emberekért, a közösségért.
Bajusz János (Rotary Fúrási Zrt.) gépjármű ügyintéző, szakszervezeti bizalmi, üzemi tanácsos, a MOL Bányász Rotary alapszervezet tagja. 59 éves. Jeleskedik az algyői szállításnál, a csoport és társasági
érdekképviselet egyik harcosa. A szakterületén működő bizalmi csoport szervezettsége társasági szinten a legmagasabbak közé tartozik. Kiváló szervező és érdekvédő, példamutató és aktív, a szakszervezeti bér és KSz tárgyaló csoport felkészült tagja.
Lovas János (E.ON Storage Zrt.) termelőmester, a MOL Bányász kiskunhalasi alapszervezet tagja. Már 1965-ben, ipari iskolás korában elkötelezte magát a szakszervezettel. Több cikluson át bizalmiként, majd főbizalmiként szolgálta a tagságot, közben üzemi tanácstagként is képviselte a munkavállalókat. Kitűnt az érdekképviseleti és érdekvédelmi munkában. Az alapszervezet meghatározó személyisége, aki több évtizeden át végzett kiemelkedő tevékenységével ugyancsak rászolgált az elismerésre.
Martonosi László (RIG Service Zrt.) motorszerelő, szakszervezeti bizalmi a Zrt. kiskunmajsai üzemegységénél. A MOL Bányász nagykanizsai területi alapszervezet tagja, az üzemfenntartási-gépészeti műhelybizottság elnöke, a szakszervezeti bizottság agilis tag-
ja. Szervezi és irányítja a társasági szakszervezeti munkát. Felkészült és határozott érdekvédő, aki a Zrt. vezetésénél következetesen képviseli a munkavállalókat, a tagságot.
Nagy Sándor (Bányakapitányság) olajmérnök, bányafelügyeleti főmérnök. 62 éves. Az egyetem elvégzését követően lett olajos. Szakmai munkáját Orosházán kezdte 1975-ben, majd 1983tól a Szolnoki Bányakapitányságon kamatoztatta szakmai képességeit. Több mint 20 éven át elnöke volt az alapszervezetnek a sajátos szakterületen és agilis tagja a MOL Bányász elnökségének, aki számos közös élménnyel gazdagított rendezvénnyel erősítette a kollektíva szervezeti összefogását.
Szavári Géza (KVV Zrt., Siófok) építési koordinátor. 47 éves. Közel 25 éve tagja a szakszervezetnek, aki fiatalon kötelezte el magát az érdekképviselettel, a tagság érdekeinek védelmével. Már 1992ben bizalminak választották s aztán 10 éven át főbizalmiként tevékenykedett. 2004-től tagja a szakszervezeti bizottságnak. Két cikluson át üzemi tanácsosként is képviselte a munkavállalókat (2004-2010 között). Felkészült, aktív tisztségviselő, akinek munkájára mindenkor bátran lehet alapozni. Valamennyi kitüntetettnek gratulálunk!
A kiemelkedő szakszervezeti munka elismerése!
2012. december
MOL BÁNYÁSZ HÍRLAP
Együttműködés részvételi jogok
A MOL Nyrt. ÜT üléséről jelentjük
Legyen mindenki partner a fejlődést célzó változásokban! November 27-én, Budapesten tartott ülésén az Üzemi Tanács a MOL-csoport gazdasági helyzetéről hallgatott meg tájékoztatást és a MOL Magyarország vezetésével konzultált aktuális kérdésekről. Molnár József vezérigazgató az első kilenc hónap eredményeit összefoglalva stabil pénzügyi helyzetről számolt be. A kedvezőtlen gazdasági és a MOL működési területein mindenütt tapasztalható bizonytalan szabályozási környezet, a termeléscsökkenés, a keresletcsökkenés és a saját felhasználás drágulása dacára ez a viszonylag jó eredmény betudható a jobb finomítói árréseknek és kihozatalnak, a racionalizálások hatásának. Az EBITDA 7%-kal marad el a tavalyi év azonos időszakában elérttől. A tavalyinál magasabb cash-flow és az eladósodottságunk javulása alapvetően a korábban betervezett, de a jelen körülmények között időszerűtlenné vált beruházásaink elmaradásával magyarázható. A finomítás nincs túl a kritikus perióduson, a világgazdasági válság miatt a kereslet nyomott, a válság előttihez képest 25%-kal csökkent, a gazdasági helyzet függvényében ingadozó. A külső körülményekben rövidtávon lényeges változás nem várható, tartósan magas kőolajárral kell számolni; a kereslet pedig hosszú távon meg fogja haladni a kínálatot. Ennek megfelelően a MOL stratégiai jövője továbbra is a kutatásban rejlik. Az US területén nagyon hosszú egy projekt átfutási ideje a kutatástól a termelésig, minden késedelem növeli a költségeket, ezért azt kerülni kell. 2020 után a csökkenés megelőzéséhez új projektek és kutatási blokkok szükségesek. Molnár Péter kérdésére válaszolva a vezérigazgató a beruházások késésének okaiként a külső hátráltató körülményeken kívül szervezési hibákat, az engedélyezési folyamat indokolatlan elhúzódását és kapacitáshiányt említett. Fasimon Sándor vezérigazgató-helyettes a projektmenedzsmenttel kapcsolatban elmondta, hogy a TÁSZ és az üzlet oldaláról on-line fogják figyelni a projektek menetét és a késéseket, melyeknek következményei lesznek.
Bakos Ernő kérdésére válaszolva a Csoportot sújtó adókat illetően Molnár József elmondta, hogy emelkedik a Robin Hood adó, a krízisadó viszont megszűnik az év végével, és a bevezetésre kerülő eredményalapú adó némileg előnyösebb lesz. A bányajáradék emelésével kapcsolatban még nincs konkrétum, a MOL-nak lehetősége van kifejteni véleményét. Angyal Tibornak a biztonsági gáztároló államosításárnak hírére vonatkozó kérdésére kijelentette, hogy a kérdés a törvénytervezet stádiumában van, a MOL részt vesz az egyeztetésekben és képviseli érdekeit. A százhalombattai erőmű megvalósításának elhalasztását a vezérigazgató azzal indokolta, hogy az országban szükséges kiegyenlítő kapacitáshiány ellenére a gazdasági számítások nem támasztják alá az elvárt eredményt. Fasimon Sándor az átfogó tájékoztatást követően interaktív beszélgetést kezdeményezett az ÜT tagjaival. Ennek keretében a vezetés ismételten támogatásáról biztosította Bakos Ernőnek a vállalati formájú korai nyugdíjazás ügyében folytatott minisztériumi egyeztetéseit és tárgyalásait. Az átszervezést illetően elhangzott, hogy a hatékonyságnövelés tényezői közül, noha nem elsődleges, nem kerülhető meg a létszámkérdés. Ahogy Szakál Tamás kutatás—termelés MOL igazgató kiegészítette, hogy bár a hazai US termelés és a készletpótlás lehetősége csökken, eleget kell tenni a részvényesek elvárásainak. Enyhíteni kell a csökkenő termelési tendencián. A magas CAPEX igényű energiaracionalizálási projektek megvalósításán felül csökkenteni kell a fixköltségeket, vizsgálni kell minden előnyt rejtő költségcsökkentési lehetőséget, beleértve a személyi költségeket is. A magyarországi beruházások viszont nem állhatnak meg, nem veszíthetjük el a hazai kutatásokat, itthon is fejlődnünk kell, hiszen megvan hozzá az infrastruktúra. Ehhez a vezérigazgató helyettes mindenki partneri támogatását kérte. Szakál Tamás azt is elmondta, hogy elkezdődött egy magyarországi mezőportfólió felülvizsgálat, ami a szénhidrogén mezők cash-flow-ját, fedezeti szintjét célozza. Noha nem cél a mezőbezárás, ki fogják mutatni azokat a mezőket, amelyek nem hozzák a minimális profitot. Előfordulhat, hogy a termelés szüneteltetése, vagy a mező eladása mellett döntenek. Egyszerre kell növelni a mező termelését és csökkenteni a költségeket.
5
Lesznek olyan kutatási blokkok, amit viszszaadhatnak az államnak. Fontos, hogy optimális készletpótlást lehessen elérni. A létszámleépítés folyamatáról beszámolva Fekete László elmondta, hogy az első hullám több mint száz főt érintett. Az első négy hétre szóló előzetes értesítés éppen esedékes lejártát követően adják át a felmondásokat. Az érintettek legnagyobb része felmentés alatt áll, 50%-uk kérte a tartós felmentést. Ez a technikai lehetőség nagy segítséget jelent, mert jogi állományban az érintettek ellátottak maradnak. November végén adják át az előzetes értesítéseket a nagyker területeken és az irodában. Mindez az ütemezés szerint zajlik. 600-700 fő elbocsátása fog teljesülni, 250 még az idén indítva, a többi a jövő év első negyedévben. Az érintettek 60-70%-ban az outplacement - gondoskodó elbocsátás keretében kerülnek ki a munkahelyről. Galambos László MOL finomítás kiemelt vezető is úgy nyilatkozott, hogy az outplacement tréningekről pozitív visszajelzéseket kapnak. Az elbocsátás műszakonként legfeljebb 1 főt érint, nem okoz problémát az üzemmenetben. Az üzemi területen az elbocsátásokat két ütemben tervezik. Kidolgozták a betanítási programokat ott, ahol ez szükséges. Dorogházi Krisztina Pénzügy MOL igazgató és Csala Attila FF és EBK MOL vezető a telefonszolgáltatás hiányosságait illetően elmondták, hogy vizsgálják a problémás helyeket, az EBK kockázatot rejtő eseteket kiemelten kezelik. Terítékre kerültek a MOL telephelyein munkát végző vállalkozók munkavállalóinak munkavédelmi felkészültsége terén tapasztalható hiányosságok. Ennek kapcsán az ÜT azt kérte, hogy ne kényszerítsék a vállalkozókat felelőtlenül csökkenteni a költségeiket, mert az csak a biztonság rovására tehető meg. Csala megnyugtatott, hogy átvizsgálják a kivitelezői biztonsági programot és gondosan értékelik a pályázatokat a szerződéskötés előtt. Azt követően is monitorozzák a kivitelezők munkavédelmi magatartását és a képzések elvégzését. A MOL üzemeiben a létszámot úgy határozzák meg, hogy üzemzavar esetén is elegendő legyen. Az üzleti vezető feladata a minimálisan előírt létszám biztosítása,
Szakszervezet nélkül nincs összefogás!
MOL BÁNYÁSZ HÍRLAP
6
avagy szabályozni kell, hogy milyen feltételek mellett lehet kisebb létszámmal dolgozni. A TVK és TIFO irányítás összevonásáról Galambos azt mondta, hogy január 1-től áll fel az új irányítás. Zilahy Zoltánnak az IS üzemeltetés költöztetésére vonatkozó kérdésére a pénzügyi igazgató válaszolt. A MOL meglévő
irodaházaiban fogják elhelyezni a szervezeti egységeket, és egyéni szempontok figyelembevételére nincs lehetőség. A költöztetés nem veszélyezteti az üzemeltetés biztonságát. Egyebekben az ÜT támogatások odaítéléséről döntött és segélyezési kérdésekről tárgyalt. Az 5000 forintos támogatás igénybevétele miatt az ÜT kéri a HR-t,
2012. december
hogy a lehetőségről a vezetőket tájékoztassák. Az ÜT választás ésszerű ideje február, mivel addigra már látszik a választhatók és a választók listája. Összeállt a választási bizottsági tagokra leadott jelöltek listája. Németh Margit
Munkavállalói Fórum Budapesten A változásokra való tekintettel a megszokottnál is nagyobb érdeklődés kísérte a MOL Nyrt. Üzemi Tanács által Budapesten, 2012. november 22én délután szervezetett Munkavállalói Fórumot. vezetés részéről Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató, Ratatics Péter társasági támogatás ügyvezető igazgató, Fasimon Sándor MOL Magyarország vezérigazgató-helyettes, Fekete László HR igazgató, Kiss László TÁSZ igazgató, Szakál Tamás Kutatás-termelés MOL igazgató, Simon Péter információs szolgáltatások vezető, Tóth Zsiga Tünde csoportszintű információs szolgáltatás igazgató és Szollár Domokos társasági kommunikáció MOL igazgató válaszolt az írásban előre beküldött és a helyszínen feltett kérdésekre.
A
Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató röviden összefoglalta a vállalatcsoportot érintő aktuális eseményeket és jellemezte a működési környezetet. A horvátországi miniszterelnök büntetőperének a Csoportot érintő körülményeiről elmondta, hogy a teljes eljárás megalapozatlan, a vádhatóság állításai egyetlen, egyebekből kifolyólag börtönbüntetését töltő tanú vélhetően vádalku alapú vallomására épülnek, és az elsőfokú ítélet mögött politikai és gazdasági érdekek húzódnak meg. A MOL megjelenése az INA-ban a menthetetlen csődhelyzetet hárította el és a MOL-os irányítás óta az INA jól működik. Az Európa szerte tapasztalható receszszió, hitelválság, növekvő államadósságok, az elhatalmasodó, és a fiatalok körében elképesztő mértéket öltő munkanélküliség, a minden téren csökkenő kereslet, valamint a hazai szabályozások kiszámíthatatlansága súlyosan érintik a magyar gazdaságot. A MOL-t befolyásoló tényezők a várható-
an tartósan magas olajárak, az emelkedő finomítási marginok és a növekvő feldolgozási költségek, a magas sajátfelhasználás, míg az üzemanyagok iránt folyamatosan csökken a kereslet, amely piaci és technológiai okokból sem fog már visszaállni a válság előtti szintre. A szíriai háború az Upstreamben termeléskiesést jelent számunkra és csökken a termelés Oroszországban. A DS a jó finomítási kapacitáskihasználtságnak köszönhetően pozitívba fordult, a petchem viszont veszteséges. Pénzügyi stabilitásunkat megőriztük, kötvénnyel tudtunk megjelenni a piacon, hosszú lejáratú forrást vontunk be, ami minden váratlan negatív hatás esetén rendelkezésünkre áll, és csökkent az eladósodottságunk. Újból vissza kell szerezni európai pozíciónkat, a legjobbak közé kell kerülni. Hatékonnyá kell tenni magunkat szervezeti és tudás szinten, a hatékonyság mindig az elsőrendű célpont lesz. A MOL 40 országban van jelen különböző operációkkal, az árbevétel 75%-a külföldön képződik, a profit kevesebb, mint fele származik Magyarországról. Ezért kell átalakítani a döntési folyamatot, a teljes adminisztrációt, ami teljes kultúraváltást jelent. Ez felelősség is, amit teljesítményben mérnek. A munkavállalói kérdések nagy része a szervezeti átalakításra, a pozíciók pályáztatására, a külföldi munkavállalók preferálására és a folyamat kommunikálására vonatkozott. Ezzel kapcsolatban Ratatics Pé-
Együtt erősebbek vagyunk!
ter elmondta, hogy a külföldi munkavállalókkal kapcsolati rendszerek, nemzetközi tapasztalat és új kompetenciák kerülnek a MOL-ba. Hernádi Zsolt hozzáfűzte, hogy nem csak Magyarországon kell növekednünk, beruházásainkkal munkahelyet teremtünk külföldön és belföldön egyaránt, ennek nem mond ellent, hogy a hatékonyság növelése érdekében létszámot csökkentünk, ahol ez elkerülhetetlen. Az elnökvezérigazgató kiemelte, hogy az új kollégákat, vezetőket minden szempontból támogatni kell, hogy beilleszkedésük gyors és zökkenőmentes legyen. A DS rekord eredményét az elbocsátások fényében az elnök-vezérigazgató úgy értékelte, hogy a jó eredmény jó üzenet, noha a létszámleépítés rossz üzenet, azoknak, akit érint. A MOL a hatékonysággal akar üzenni, a változások nagymértékben a külső körülmények eredménye, de a belső hatékonyságnövelő intézkedések eredményeképpen fog nőni az eredményünk! A késedelmes és hiányos kommunikációra vonatkozó észrevételekre Fekete László HR igazgató reagált. A tájékoztatás a területi vezetők feladata, ha volt hiányosság, azt csak a konkrét probléma ismeretében lehet kivizsgálni. Az igazgató arra bátorított, hogy jelezzék a problémákat. A pályáztatás során a legnagyobb méltányossággal jártak el, az emberiességre törekedve. Szollár Domokos azzal mentette a helyzetet, hogy a belső kommunikáció a vezetőkön is múlik, akik nem mindig tesznek
2012. december
MOL BÁNYÁSZ HÍRLAP
7
eleget tájékoztatási kötelezettségüknek a dolgozók felé. Bakos Ernő ÜT elnök megjegyezte, hogy az átszervezés lebonyolításának tulajdoníthatóan nagy a félelem a MOL-csoportban, most nincsenek személyes kérdések, csak borítékban és az ÜT tagokon keresztül mertek kérdezni a dolgozók. Közös felelősség a félelem feloldása, félelemben nem lehet dolgozni és alkotni. Felhívta a munkavállalók figyelmét, hogy ha problémájuk, vagy kérdésük van a foglalkoztatással kapcsolatban, forduljanak bizalommal az Üzemi Tanácshoz. z esetleges további csoportos leépítésekről Fekete László megerősítette, hogy a szeptember végén bejelentett 600-700 fős leépítés meg fog valósulni a jövő év első negyedév végéig, az érintett magyarországi vállalatoknál. Ezen felül is előfordulhat elbocsátás megfelelő egyeztetést követően, de biztosan nem ilyen nagyságrendű. Az esetleges további kiszervezésekre vonatkozó kérdésekre Fasimon Sándor Magyarország vezérigazgató-helyettes kijelentette, hogy 2012-ben a működést fogják biztosítani, meglépik a szervezeti optimalizálást az eredeti GLOCAL projektnek megfelelően. A 2013-14 során lehetséges változásokat kellő időben előre jelezni fogják.
A
A folyamatban lévő kollektív tárgyalásokról szólva a HR igazgató rámutatott, hogy egyrészről a Munka törvénykönyv módosítása új munkaerő piaci helyzetet és gazdasági környezetet teremtett, másrészről a MOL egy nagyszabású hatékonyság-
növelő program közepén van. A tárgyaló felek álláspontja jelentősen közeledett, jó esélye van a reális megállapodásnak. Az ÜT elnök kérte, hogy a munkáltató ajánlatát hivatalosan jelentessék meg. Itt került terítékre, hogy sok esetben nem a törvényi előírásoknak megfelelően, vagy késve kapnak tájékoztatást a szakszervezetek és az ÜT, EÜT a munkavállalókat érintő döntésekről. Bakos Ernő kiemelte, hogy az érdekképviseletek képesek a hiányosságokat diplomatikusan kezelni, de a jog nem ismerete nem mentesíti a vezetőket az alól, hogy az üzemi tanácsot a munkavállalókat érintő minden kérdésről tájékoztatni kell. A tapasztalatok szerint, ha még a döntés előkészítés során bevonják az ÜT-t a folyamatba, akkor közreműködése hasznos nem csak a törvény tisztelete okán, de a közösségi érdekek miatt is. Fekete László erre úgy reagált, hogy ez elől nem zárkóznak el és zajlik a konzultáció az érdekképviseletekkel, az Üzemi Tanáccsal.
nyelveként Fasimon Sándor az angol nyelvet, az Üzemi Tanács nyelveként a magyart jelölte meg. Hernádi Zsolt, a csapatépítő programok szervezési lehetőségének a megtartásáról biztosított. Elmondta, hogy a HR koordináltan fog work-shop-okat szervezni az első két negyedévben. A MOL IS-sel és az IT Fejlesztési Központ MOL-lal kapcsolatos hosszú távú stratégiára vonatkozóan Tóth-Zsiga Tünde IS igazgató kijelentette, hogy nem terveznek jelentős változtatást.
A MOL Magyarország LOCAL irányítási nyelveként és az Európai Üzemi Tanács
NM Fotó: Szalai Géza
efejezésül Bakos Ernő újból arra bátorított, hogy a létszámleépítéssel összefüggő egyéni vagy kollektív problémákkal forduljanak bizalommal az Üzemi Tanácshoz. Felhívta a figyelmet a közelgő ÜT választásokra, és kérte, hogy a munkavállalók, a vezetők vegyenek részt a szavazáson, mert az Üzemi Tanács minden munkavállalót egyaránt képvisel.
B
Együttes ülés a GES Kft-nél Az együttes ülésen a testületek a Társaság helyzetéről, a MOL EB társaságunkat érintő döntéseiről kaptak tájékoztatást Volter György ügyvezető igazgató előterjesztésében. A napirend keretében az ügyvezető részletesen szólt azokról a nehézségekről, amelyek továbbra is jelentkeznek a vállalat működése során. Az év végéig még megszerezhető árbevétel továbbra sem fedezi a kiadásokat, így sajnos jelentős veszteség prognosztizálható. A veszteséghez a kurd projekt veszteségén kívül hozzájárul a 2011. évi projektek év elejére eső hányadának elszámolása, az ománi leányvállalatnak adott GES anyavállalati hitel leírása, a végrehajtott csoportos létszámcsökkentés költségei, valamint a tulajdonos ál-
tal nyújtott hitelek kamatai. A projektek veszteségének okaiként említette még az ügyvezető a GES által bevállalt árejtéseket, a rossz tervezést, a logisztikai nehézségeket, valamint az időjárás okozta jelentős hátráltatást, mely a fúrásban és az aknamentesítésben okozott csúszást. Mindezek ismeretében a MOL EB november 12-i ülésén úgy döntött, hogy a csoportos létszámcsökkentést, az egy csoportos működésre való ráállást folytatni kell. Döntött az EB továbbá arról, hogy Társaságunk jelentős anyavállalati hitelét pótbefizetéssel és tőkeemeléssel rendezik, így a GES jelentős kamattehertől mentesül. A tájékoztatót követően a munkáltató az Üzemi Tanács részére átadta a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szándék bejelentést. A tervezett intézkedés 77 főt érint, melynek foglalkoztatás-csoportok szerinti
megoszlása: 50 fő fizikai és 27 fő szellemi munkakör. A tervezett létszámcsökkentést megelőző félév átlagos statisztikai létszáma 316 fő. A munkáltató bejelentése szerint a létszámcsökkentés várhatóan 2013. január 31-ig tart. A végleges döntést megelőzően a munkáltató 2012. november 23-án a létszámleépítéssel kapcsolatos konzultációt kezdeményezett az Üzemi Tanáccsal. A testületek véleménye szerint a csoportos létszámcsökkentés, akárcsak eddig, ezután sem oldja meg a Társaság gondjait, mivel az mindig újratermelődik, ha nincs megrendelés, ha a meglévő kapacitások nincsenek lekötve, ha nem történik beruházás, ha a vállalat nem vállalkozhat szabadon, továbbá ha annak irányítása túlszabályozott.
Szakszervezet nélkül nincs összefogás!
(tudósítónktól)
MOL BÁNYÁSZ HÍRLAP
8
Alapfogalmak, törvények és MOL-os megállapodás idő-beosztástól eltérő, illetve a munkaidőkereten felül elrendelt rendkívüli munkavégzés miatt kiegészítő pótlék együttes összegének a távollét idejére számított időarányos átlaga jár. Felmondási védelmek
Alapbér a munkavállalónak a munkaszerződésben meghatározott személyi alapbére (órabére, heti bére, havi bére, éves bére). Átlagkereset az átlagszámítás alapjául szolgáló időszakra a munkavállalónak kifizetett munkabér időarányosan számított átlaga. Munkajogi szabály több juttatás összegének megállapításánál a munkavállaló átlagkeresetét veszi alapul (pl.: végkielégítés). Az átlagkereset-számítás alapjául az utolsó négy naptári negyedévre kifizetett munkabérek szolgálnak. Bruttó kereset a személyi jövedelemadót, az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot, valamint a munkavállalói járulékot is tartalmazó kereset. Nettó kereset a bruttó átlagkeresetből levonva a mindenkor érvényes jövedelemadó-kulcsok alapján a munkavállaló által fizetett jövedelemadó, egészségbiztosítási-, nyugdíjjárulék és munkavállalói járulék összegét. Távolléti díj Ha a munkavállalónak távolléti díjat kell fizetni, részére a távollét idején (időszakában) érvényes személyi alapbére, rendszeres bérpótléka(i), valamint a munka-
A felmondási védelem szabályai némileg változtak. A munkáltató nem szüntetheti meg felmondással a munkaviszonyt az alábbi időszakok alatt: a várandósság, a szülési szabadság (amely huszonnégy hét és úgy kell kiadni, hogy négy hét a szülés várható időpontja elé essen). Nem szüntetheti meg a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság alatt (amely fő szabály szerint a gyermek harmadik életéve betöltéséig tart, de ha a gyermek fogyatékos vagy beteg, úgy a gyermekgondozási segély folyósításának időtartama alatt a gyermek tízedik életéve betöltéséig is tarthat). A tényleges önkéntes tartalékos szolgálatteljesítés, valamint a nő jogszabály szerinti, emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésének, de ennek legfeljebb első hat hónapjára (lombikbébi program) tartama alatt. Jogsérelem esetén a MOL NYrt. esélyegyenlőségi bizottságához kell fordulni Létszám leépítés és csoportos létszám leépítés A Munkáltatónál foglalkoztatott házastársak munkaviszonya munkáltatói rendes felmondással csak különösen indokolt esetben szüntethető meg 6 hónapon belül. Különösen indokolt esetnek minősül a munkáltató működésében bekövetkező jelentős változás, valamint a munkáltató valamely telephelyének, technológiájának megszüntetése. Új és fontos változás, hogy a munkavállaló keresőképtelensége (betegsége, táppénzes állománya) 2012. július elsejétől kezdődően már nem minősül felmondási védelemnek. A „védett kor” intézménye megszűnt! Az új törvény mellőzi azt a bizonytalan szabályozást, amelynek értelmében a munkavállaló munkaviszonyát felmondással a rá irányadó öregségi nyugdíj korhatár betöltését megelőző öt éven belül, vagyis a 62. életév eléréséig csak különösen indokolt esetben szüntetheti meg.
2012. december
Aktuális információk
I. Mennyi végkielégítés jár, ha felmond a cégem, a MOL Nyrt? Munkáltatói rendes felmondás esetén jár felmondási idő, és járhat végkielégítés is attól függően, hogy mióta dolgoztunk a cégnél. Csakis az egy cégnél eltöltött időt veszik figyelembe, ebbe beleszámít a jogelődnél eltöltött idő is. Legalább 3 év MOL-csoportos munkaviszony esetén 1 havi Legalább 5 év MOL-csoportos munkaviszony esetén 2 havi Legalább 10 év MOL-csoportos munkaviszony esetén 3 havi Legalább 15 év MOL-csoportos munkaviszony esetén 4 havi Legalább 20 év MOL-csoportos munkaviszony esetén 5 havi Legalább 25 év MOL-csoportos munkaviszony esetén 6 havi távolléti díj összege A végkielégítés mértéke az alábbiak szerint emelkedik, ha a munkaviszonyt az öregségi nyugdíj korhatár betöltését megelőző 5 éven belül szűnik meg, munkáltatói felmondással: Legalább 3 év MOL-csoportos munkaviszony esetén 1 havi Legalább 10 év MOL-csoportos munkaviszony esetén 2 havi Legalább 20 év MOL-csoportos munkaviszony esetén 3 havi távolléti díj összegével. Nem jár végkielégítés, ha a munkavállaló legkésőbb a munkaviszony megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül.
II. A MOL Üzemi Tanács és a munkáltató megállapodása alapján a csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalók számára – munkáltatói felmondás, illetve a munkáltató által kezdeményezett közös megegyezés esetén – a Munka Törvénykönyvében és a kollektív szerződésben foglalt járandóságokon felül a MOL csoportos folyamatos munkaviszonyban a felmondás átadásakor betöltött évek számának (minimum 5, 10, 15, 20, 25 év és 25 év felett) megfelelően plusz juttatást biztosítanak.
Szakszervezetünk honlapja: www.molbanyasz.hu
Rottenberger Edit
2012. december
MOL BÁNYÁSZ HÍRLAP
Évfordulós ünnepség a KVV-nél
Hagyományápolás
Törzsgárda kitüntetésben részesült:
KVV Minőségi Díjban részesült:
15 ÉVES
Vezérigazgatóság Galambosné Kelemen Edit Ebedliné Henéz Katalin Kollát László Kovácsné Fábics Etel Mészáros Ilona Salamon Ferenc Sallai Zoltán Schell Levente Nagyné Szilágyi Matild
ifj Kalik Attila Kerekes István 20 ÉVES
z előző évekhez hasonlóan az 58. születésnapot is kiemelt fontossággal kezeltük. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy cégünk meg tudta őrizni pozícióját a nehéz piaci körülmények között, és jelen idő szerint a további fejlődés reménye mellett a jövőt építve ünnepelhettünk a „Hotel Ezüstpart” Szálloda éttermében.
A
Ebben az esztendőben is együtt ünnepelt a cégünk összes munkatársa a vidéken dolgozó kollégákkal kiegészülve, lehetőséget biztosítva arra, hogy a kollégák jobban megismerhessék egymást és még jobban erősödjön a kollektív szellem. Ezt nevezhetjük egy csapatépítő programnak is. Bízunk abban, hogy az este elérte célját az egymás jobb megismerését illetően. Az ünnepségről csak a Lengyelországban dolgozó kollégák hiányoztak, nekik a helyszínen fogjuk az ünnepséget megtartani. A közösen meghallgatott Bányász Himnusz után a résztvevőket Polovics József, a MOL Bányász Szakszervezet KVV Zrt. alapszervezetének elnöke köszöntötte. Ezt követően Simon Miklós vezérigazgató tájékoztatást adott cégünk jelenlegi helyzetéről, az év hátralévő feladatairól. Méltatta és megköszönte minden kollégának ezévi odaadó munkáját. – Ismét bizonyítottuk, hogy a KVV Zrt. kollektívája alkalmas a bonyolultabb feladatok végrehajtására. Az év hátralévő időszakában is nagy szükség lesz arra, hogy összefogva, szervezetten végezzük munkáinkat és ezzel a koncentrált erővel véglegesen befejezzük tervezett programunkat, hogy eredményes évet tudjunk zárni 2012-évben is – hangoztatta a vezérigazgató. Úgy érezzük, hogy az elmúlt években a nagyátmérőjű vezetékek megépítésével is
bizonyítottuk, lehet számítani cégünkre, az előttünk álló, várható nagy feladatok megvalósításában. A végrehajtott nagy beruházások, a technika fejlesztése, a megszerzett újabb tapasztalatok tovább erősítettek bennünket. Élő bizonyítéka cégünk erejének, hogy jelenleg Lengyelországban párhuzamosan két nagyátméröjü vezetéket is építünk, és várhatóan tovább tudjuk erősíteni pozíciónkat a külföldi munkákat illetően, bízva abban, hogy megrendeléseink eredményes befejezésese után további országokban is tudunk munkát nyerni, bizonyított, eredményes referenciánkkal. A tájékoztató megtartása után ismét sor került hagyományosnak mondható, az ünnepség hangulatát emelő megemlékezésre, azoknak a munkatársainknak a kitüntetésére, akik hűségesek maradtak cégünkhöz. Az ünnepségen vacsorával látta vendégül cégünk a résztvevő kollégákat és kedves vendégeinket. Az estébe nyúló szórakozás jó alkalom volt arra, hogy fehér asztal mellett felszabadultan beszélgethettek a vezetők és beosztott dolgozók egymással, nagyobb lehetőség adódott ezen az estén az ismerkedésre, mivel együtt volt a cégünk összes dolgozója az ünnepségünkön. Az ünnepség ismét megmutatta a helyes utat, hogy erős, jó kollektíva kovácsolódott össze az évek során és még jobban megerősödve várjuk a következő kihívásokat, a további, még nagyobb feladatok megvalósításának lehetőségét. Mindenkinek megköszönöm egész éves odaadó munkáját és gratulálok a kitüntetett kollégáknak. További sikereket kívánok az egész kollektívának, a KVV Zrt. Szakszervezeti Bizottsága nevében: Polovics József SZB elnök Fotó: Kovácsné Fábics Etel
Tisztelet az elődöknek!
9
Bognár Tamás Botka Tamás Herman József Kaluha József Nagy Lajos Sevter Tibor Szentpéteri József Tomasek István Varga Gábor 25 ÉVES Bogoly Sándorné Göbe Mihály Kovács László Szabó Gyula 30 ÉVES Fodor Tamás Győző István Schell Levente 35 ÉVES Béleczki István Heller István Keszler Zoltán Schmicli Ervin Vörös Csaba Wéber György 40 ÉVES Baracskai Sándor Biczó Sándor Galambosné Kelemen Edit Horváth Ferenc Pokomándi József Ürge Gábor
Minőségirányításí és Ellenőrzési Igazgatóság Borza Balázs Gáthy Péter Kocsis László Műszaki Igazgatóság Sebestyén Imre Török Ferenc Vizes Tibor Kivitelezési Igazgatóság Ádány Sándor Szabó Béla Molnár György Varga Gábor Fucsik Béla Lukács István Péter Tartályjavítási üzletág Szabados Tibor Papp László Kapás István Baranyai Béla Ambrus István János Pénzügyi Igazgatóság Magyar Zoltánné Mireider Zoltánné Timár Gyula
10
MOL BÁNYÁSZ HÍRLAP
2012. december
Határmenti szakmai- és sporttalálkozó, sokadszor… Mitől jó, mitől tradicionális egy, a címben is jelzett találkozó? Talán attól, hogy a szervezők mindig valami újat próbálnak becsempészni a programok közé, és a jelenlevők vevők az újra, várják, igénylik az együttlétet, a találkozást. Mitől tradicionális? Attól, hogy rendszeresen ismétlődik, attól, hogy a résztvevők köre nagyrészt állandó, attól, hogy jó! És attól, hogy már a „veteránok” sem tudják, hogy valójában hányadik? Ezekkel a szavakkal üdvözölte a „tizenvalahányadik” határmenti MOL-INA találkozó résztvevőit Farkas-Visontai László, az INA horvátországi termelési vezetője, a Golai határállomáson. Mint ahogy e lap olvasói megszokták, évente hírt adunk arról, hogy ez a találkozó töretlen lendülettel megy a maga útján. A történet valamikor a múlt században kezdődött…. Egy picit pontosítsunk. Az 1980-as évek elején történt meg a BarcsNyugat- Stari Gradac közös magyar-horvát gázcsapadék mező fúrásos feltárása, majd
delegációt ki kell egészíteni a következőkben egy kezelhető méretű csapatra, ahol szakmai, sport, és un. harmadik félidős programokkal, váltott helyszíneken tartanánk találkozókat. A horvát háború egy kisebb időszakra (2 év) megakasztotta a folyamatot ugyan, de a béke beköszöntével azonnal folytatódott, és egyre jobban kiszélesedett ez a találkozó. Olyannyira, hogy amikor a két cég „egymásra talált”, már példaértékűnek, követendőnek nevezték ezt a rendezvényt. (Azért pénzt is adhatnának hozzá…. ) Miért is meséltem el ezt? Azért, hogy mindenki lássa, hogy lehet így is! Ha megvan az akarat, megvannak azok a személyek, akik felvállalják a szervezést, „összekoldulják” az anyagiakat, akkor egy ilyen rendezvényt nagyon hosszú ideig fenn lehet tartani! Tizenvalahány évig is! Merthogy igazából nem tudjuk, hogy hányadik rendezvény volt az idei. És ezt minden évben eljátszuk… Közösen megpróbáljuk kitalálni, mindenki sztorizik egyet, és erőlte-
Naív Művészetek Múzeumába mentünk, ahol a múzeum vezetői egy rövid ismertetőt adtak a Dráva medencében élő, közel 1400 naiv művész alkotásait bemutató múzeumról. Az itt látható alkotások nagy része üvegre festett technikával készült. A múzeumlátogatás egyike annak a példának, hogy a rendezők minden évben megpróbálnak valami újat kitalálni, bemutatni, ezzel is színvonalasabbá tenni a rendezvényt. Idén ez megint sikerült. A múzeumlátogatás, és a reggeli után, vendéglátóink a Molvei Gázfeldozó üzembe kalauzoltak bennünket, ahol egy rövid üzemlátogatás keretében megtekintettük a készülő IOR-os kompresszorüzemet, majd meglepetésként, kimentünk a Molve-kúthoz, ahol munka közben megtekintettük a Crosco egyik berendezését, amely a kút kiferdítésén dolgozott. Miután jól „kifúrtuk” magunkat….., jöhetett a sport program. Irány a jól ismert Virjei sportcsarnok. A jól ismert sportcsarnokban a jól ismert eredmények! Nem, ez
Pillanatfelvétel a Golai határállomáson
horvát részről 1988-as, magyar részről 1989-es (04.12. 13:47…természetesen péntek) üzembe állítása. Az üzembe állítás mindkét oldalon olyan műszaki szakemberek részvételével történt, akik nem csak a szakmai párbeszéd hívei voltak, hanem megláttak egy olyan lehetőséget a közös munkában, amelyből kinőtte magát ez a találkozó. Mi büszkék vagyunk arra, hogy a mi ötletünk volt a baráti találkozó. Ez 1992 szeptemberében egy barcsi bányásznapon történt, ahol először hívtuk meg az Ina Naftaplin Durdevac-i delegációját. És ahogy illik egy ilyen rendezvényen, hajnali fél egykor, erősen „pityókásan”, de közfelkiáltással döntöttünk arról, hogy a szűk
ti a saját igazát, hogy emlékszel…? És emlékszünk, néha még olyanra is, ami lehet, hogy meg sem történt, de beleillik a képbe. Az egész kezd olyanná válni, mint amikor katona történeteket mesél az egyik dolgozónk…. (Mellesleg soha nem volt katonakét éve szólta el magát…) Az idén is eldöntöttük. Ez volt a 17. találkozó! Eldöntöttük, majd a vacsoránál megérkezett Zelimir Sikonja, a mindannyiunk által barátként tisztelt INA Upstream Igazgató, aki alapítója tagja a találkozóknak, és ünnepi köszöntőjében elismeréssel szólt a 20. találkozóról. Ennyit a számokról…. Marad a „tizenvalahányadik”. A határállomási köszöntés után – ahol egy kicsit felmelegedtünk – a Hlebinei
így túl finom volt… A jól ismert sportcsarnokban a katasztrófális eredmények! Az elmúlt időszak legszörnyűbb eredményét produkáltuk. Azért volt, aki kilógott a sorból! Sági Gyuri megnyerte a légpuska lövészetet. Csutiné, Erzsike is parádézott, szintén ebben a számban. Néhány sportágban csak csapat eredményt hirdettek, így a lengő tekében is, ahol csapatban az INA nyert, de ha lett volna férfi egyéni, akkor Kovács János megnyerte volna ezt a számot. Az íjászatban jól szoktunk szerepelni, eddig… Most megint csak másodikak lettünk. Férfi- női versenyszámban egyaránt. Ezt a remek eredményt megismételtük tollaslabdában is. Darts-ban a változatosság
Nemzetközi olajos együttműködés, barátság!
2012. december
MOL BÁNYÁSZ HÍRLAP
kedvéért szintén a horvátok győztek. Asztaliteniszben nem igazán értettük, hogy miért is lettünk másodikak, hiszen csak mi pinpongoztunk, legalább a férfiak között. Makó Robival közösen „lemostuk” a Kiss Csabi-Horváth Attila Termelés-EBK párost. (Makó Robi plusz a szerző) Miután focistáink kisírták magukat az öltözőben, vendéglátóink a Durdevaci Hotel Picok-ban láttak vendégül bennünket. A vacsorát követően megtörtént az eredményhirdetés. Dobos Szabolcs annyira belejött az oklevél átvételekbe, – az összes ezüstöt Ő vette át – hogy bátran kijelenthetjük, Ő volt a magyar csapat „ezüstembere”. Az eredményhirdetés végére berobogott Zsejko (Zelimir Sikonja) akinek mindenki tényleg nagyon örült. Ő az egyik olyan felsővezető, aki, ha teheti, mindig részt vesz a találkozókon. Miután gratulált a MOL
focicsapatának az ismételt második helyezésért, Katona Tibor a Nyugat Magyarországi Termelés vezetője köszönte meg a meghívást, a rendkívül szívélyes fogadtatást, és egyben meghívta a horvát kollégákat a jövő évi találkozóra. Rövid beszédében, a sporteredményeinket is megmagyarázva, gratulált a horvát kollégáknak ahhoz, hogy idén 60 éves horvátországi kőolajtermelés. A következő idézet Katona Tibortól származik: „A buszon végig azon tanakodtunk, hogy milyen ajándékkal kedveskedjünk a 60 éves évfordulót ünneplő barátainknak. Úgy gondoltuk, hogy egy fölényes horvát focigyőzelem megfelelő ajándék lenne számotokra.” A harmadik félidőben egálra végeztünk, és búcsúzóul Tóth Tamás, a dob virtuóz fenegyereke, és András Csaba, a mikrofon királya, tartott fergeteges koncertet. Igaz, a
Szakszervezeti történések 35 éve (1) 1977. február 15-én már arról olvashattak a Dunántúli Olajmunkásban, hogy „az OKGT Bányászati Szakszervezeti Trösztbizottságának szervezésében mintegy 25 ezer ember képviseletében ültek össze a szocialista brigádok vezetőinek küldöttei, hogy a tröszt vezetőivel – dr. Bán Ákos Állami-díjas vezérigazgatóval, Pálfi István trösztbizottsági titkárral, dr. Hingl József főosztályvezetővel, valamint Lajer Lászlóval, a BDSz (olajmérnök - a szerző) titkárával – megbeszéljék a szocialista brigádmozgalom időszerű kérdéseit, megszabják a legfontosabb tennivalókat. Ezt elősegítette az előre kiadott írásos jelentés, valamint vezérigazgatónk szóbeli vitaindítója.” – közölte a két tudósító: Szili József és a gellénházi Szücs László, „Ki kell használni a beruházásokat” című írásukban. A tanácskozás fontos mozzanata volt, hogy napirendre került két fontos cím adományozása a vele járó pénzzel: AZ OKGT KIVÁLÓ VÁLLALATA és AZ OKGT KIVÁLÓ BRIGÁDJA cím elnyeréséhez szükséges föltételek kidolgozása, s ebből a szakszervezet is számottevő részt vállalt. Ugyanennek a számnak ugyanezen az oldalán arról volt szó, hogy a DKFÜ-nél is megkezdte működését a jogsegélyszolgálat, amely a szakszervezeti bizottság irányításával és ellenőrzése alatt bizottsági formában segíti a tagság jogügyeinek intézését. Ennek főfoglalkozású vezetője dr. Csizmadia János jogász (aki polgárpukkasztásként mindig is a vállára omló kislányosan hosszú hajat viselt – a szerző). A
bizottság tagja volt dr. Szenkovszky István, Nagy Józsefné, Takács Sándorné, Varga István, Deák Ferenc. A mai olvasóknak tegyük hozzá: ingyen, a szabadidejük föláldozásával intézkedtek a szakszervezeti tagság ügyes-bajos dolgaiban úgy, hogy minden szerdán és pénteken fogadták a hozzájuk fordulókat. A vszb. 1977. január 28-i ülésén határozták meg a félfogadások idejét és helyét a nagykanizsai ipartelepen, Nagylengyelben, Kiskunmajsán, a nagykanizsai irodaházban, Lovásziban, Bázakerettyén.. Sőt, még panaszirodák is álltak a fúrási üzemben dolgozók rendelkezésére. Nagylengyelben Oswald Gyula, a gellénházi kútjavítóknál Úti Vince, Kiskunmajsán Horváth Ferenc, Bázakerettyén Takács Jenő, Lovásziban Borosán Pál. „A jogsegélyszolgálat elsősorban felvilágosítással és tanácsadással áll a dolgozók rendelkezésére, s ez minden ügyben kötelező. Képviseletre is kiterjedő jogsegély nyújtható munkaviszonnyal, társadalombiztosítással kapcsolatos, valamint lakásügyi, államigazgatási és egyes szabálysértési ügyben. Ezen túlmenően a jogsegélyszolgálat csak a vszb. engedélyével láthat el képviseletet.” – áll a tudósítás végén. Az OKGT szakszervezeti trösztbizottsága mellett igen eredményesen működő sportbizottság megszabta az 1977. évi tennivalókat, amelyekről Urbán Ferenc tájékoztatta a lap tudósítóját
11
zenekar eredeti dobosa az elején furcsán nézett, amint Tamás kitessékelte a hangszere mögül, de a hatperces fergeteges dobszóló után, miután minden dob és cintányér megúszta a kalandot, már vigyorogva ült be Tamás ölébe, és együtt püfölték a hangszert. Aztán jött a másfél órás búcsúzkodás, majd a csapat elindult a magyar határ felé. Utolsó híradások szerint, különösebb incidens nélkül, a hajnali órákban a delegáció átlépte a magyar határt. ől a szerz k gratulá tudósításhoz! n ü g é s ztő erű Szerkes emesen életsz ll e z s a k ne
A MOL Bányász Hírlapot Bella Zoltán tudósította Durdevácról….
Visszapillantó plusz Eszerint 4 bányászdöntőre kerül sor, amelyek közül a zalaiak a július végén Szolnokon rendezendő kézilabdás nemzetközi kupán a Nagykanizsai Olajbányász NB-I B-s férfi csapata révén érdekeltek. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom – azóta orosz levéltári írások szerint is: Lenin puccsa – tiszteletére a gépgyári vszb vetélkedőt hirdetett meg a szocialista brigádok részére, amelyek közül 17 be is nevezett a szellemi próbatételre. A termelő vállalatnál is működött a jogsegélyszolgálat az olajmérnök Németh Gézáné Katalin asszony vezetésével. Másfél hónapi működésről adott számot az újság február 28-ai számában. Létezett akkor központi kiadásban a Házi Jogtanácsadó, amelyet bárki megkaphatott ingyen a szakszervezeti bizottságoknál. Hónapról hónapra magyarázta el az A/5 méretű füzet az éppen joghatályos paragrafusok értelmezését, alkalmazási lehetőségeit közérthetően. A vállalati jogsegélyszolgálat valamennyi üzemben fogadóórákat tartott, például Kerettyén szerdánként 08.30-10.00 óra között. A szolgálatvezető néhány értelmes mondatban azt is elmagyarázta, hogy milyen jogi lehetőségei vannak az ügyfeleknek egy-egy bírósági határozat megtámadására. Az eltelt másfél hónap csupán arra volt elég – arra viszont nagyon hasznos, – hogy az emberek megismerjék a szakszervezet segítő kezét.
Megbízhatóság+szakértelem=MOL Bányász Szakszervezet!
12
MOL BÁNYÁSZ HÍRLAP
A bizalmiak jogairól és kötelességeiről mondta el kétszer fél újságoldalnyi véleményét a lap február 28-i és március 15-i számában Balogh Antal munkatársnak Pálfi István, az OKGT Bányászati Trösztbizottságának titkára, aki arra biztatta a tagsággal a legközvetlenebb kapcsolatban álló szakszervezeti tisztségviselőket, hogy mindig- és mindenütt hallassák a szavukat. Például akkor, amikor a bizalmiak egyetértésére van szükség a bérek megállapításához az egyetértési jog alapján. Ugyanis változások következtek be a szakszervezeti joggyakorlatban, mégpedig az érdekvédelemben kiszélesítetett hatáskörrel. Ezt részletezte a szakszervezeti tisztségviselő szakszerű kérdéseire adott válaszaiban a tröszt legmagasabb rangú szakszervezeti tisztségviselője. Akinek – nem mellesleg – a tröszt legmagasabb rangú vezetőivel kellett megvívnia napi csatáit a több 10 ezres tagság érdekében. Ha korábban a gépgyárban szóvá tették, hogy az újonnan belépők bizony kedvezőbb helyzetbe kerülnek a céghez hűségesekkel szemben, akkor érdemes idézni Pálfi István szavait:” Külön figyelemmel kell lenni arra, hogy az adott munkahelyen rég-
óta és jól dolgozók ne kerüljenek hátrányos helyzetbe az újonnan jött dogozókkal szemben. Külön emlékeztető érdekességként kell itt megemlíteni, hogy 1971. november 18án a gépgyári IV-es üzemben a fiatal Sóstai József esztergályos arra kérte Kádár Jánost, az MSzMP első titkárát, hogy szabjanak gátat a megfelelő hatóságok a vándormadarak uralmának, vagyis annak, hogy cégről cégre szállva mindig magasabb órabérrel álljanak tovább egyre nagyobb számban a munkavállalók, természetesen a megbízható törzsgárda kárára. A Nagykanizsai Olajbányász SE elnöksége és az OKGT szakszervezeti trösztbizottságának sportbizottsága rendezte meg a II. Kanizsai Thúry György nemzetközi kézilabda kupaversenyt négy hazai csapat - és egymás - ellen küzdő első ligás krakkói lengyel és az ugyancsak ottani NB-Ies mostari jugoszláv férfi és női együttes részvételével. A kupát a tatabányai bányász csapat nyerte el a házigazdák elől. A Dunántúlon és a Duna-Tisza közén dolgozó fúrási üzemnek a szakszervezettel egyeztetett jólétpolitikáját részletezte az a
Be a szakszervezetbe!
2012. december
tudósítás, amely szerint 35 ( akkori!) millió forintot fordítottak a munkásszállók, a fúrósokat haza- és onnan a fúráspontra szállító munkásjáratokra, az üzemegészségügyre, az üdültetésre, amelyet például 544 dolgozó és családja, vagyis legkevesebb másfél ezer ember vett igénybe. Ezenkívül kamattal nem terhelt kölcsönöket nyújtott a DKFÜ az állományban levőknek: 47-en 2,6 millió forinthoz jutottak így. Emellett C-menetlevéllel is elősegítette a cég a házépítést mintegy 200 000 forint értékben. A feleségével és a gyerekeivel együtt kiváló tekéző gellénházi Oswald Tamás a szakszervezettel közösen megrendezett vállalati asztalitenisz, sakk és természetesen teke kupamérkőzésekről tájékoztatta a széles közönséget, amely így megtudta, hogy a kerettyei üzemé lett a téli kupa pontversenyei alapján serleg. A fúrásnál a nagylengyeli üzem lett a csapatversenygyőztes az előbb leírt sportágakban. (Folytatjuk) Ferencz Győző Tagszervezés
A szakszervezet hatékonysága, ereje a szervezettségben rejlik. Erő akkor van, ha többen vagyunk, ha szervezet-
tek vagyunk s ráadásul akcióképesek. A szakszervezet szinte az egyetlen megmaradt védőbástya a munkaválla-
lók számára. Ismerd fel az érdekeidet, lépj be a MOL Bányász Szakszervezetbe!
MOL Bányász Szakszervezeti belépési nyilatkozat
Megbízás
Alulírott....................................................................................... (Törzsszám: ...............................................................................) Munkahely neve: ........................................................................ Címe: .......................................................................................... Telefon/mellék: .......................................................................... Mobil: ......................................................................................... Email cím: .................................................................................. Születési hely, idő: ..................................................................... Lakcím: ......................................................................................
Alulírott:...................................................................................... Törzsszám: .................................................................................. Anyja neve: ................................................................................. Lakcím: .......................................................................................
A szakszervezet alapszabályait magamra kötelezőknek tartom. Kérem a szakszervezetbe való felvételemet.
Mint a Magyar Olaj- és Gázipari Bányász Szakszervezet tagja, megbízom munkáltatómat / ……………………… /, hogy munkaviszonyom alapján mindenkori havi fizetésemből a szakszervezeti tagdíjam összegét / bruttó bérem 1% -át/ a számfejtéskor elkülönítse és átutalja a MOL Bányász Szakszervezet Budapest számlájára / OTP 11711034-20025885 /. Tudomásul veszem, hogy a megbízás csak akkor vonható vissza, ha a szakszervezetnél kilépési nyilatkozatot teszek.
Kelt:……………………............…; 20…………………………
Kelt:……………………............…; 20…………………………
......................................... Aláírás
......................................... Aláírás
Kitöltés után kérjük a belépési nyilatkozatot eljuttatni a helyi MOL Bányász alapszervezethez.
Kitöltés után kérjük a megbízást eljuttatni a helyi munkáltatóhoz.
Ha nem akarsz egyedül maradni és számítasz a közösség erejére, akkor "Be a szakszervezetbe!" Pataky Péter
MOL BÁNYÁSZ HÍRLAP
2012. december
Évfordulós történések
100 évvel ezelőtt 1912. december 7-én született Kántás Károly (Sóly). Matematika-fizika szakos tanárként az 1930-as években csatlakozott a nyugat-dunántúli olajkutatáshoz, ahol geofizikai mágneses-szelvényezési felvételezéseket végzett. (Csath Béla)
75 évvel ezelőtt
Visszapillantó
50 évvel ezelőtt 1962-ben a Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalatnál (NKV) az év során 49 új kutat állítottak termelésbe. A vállalat mezői közül Pusztaföldvár volt a legjelentősebb, amelyek a vállalati termelés több mint 50 százalékát adták.
35 évvel ezelőtt 1977. december 22-én Nagykanizsán, a DKFÜ tanácstermében Zsengellér István nehézipari miniszterhelyettes átadta a kinevezési okmányokat a Dunántúli Kőolajés Földgáztermelő Vállalat, a Dunántúli Kutató és Feltáró Üzem, a Nagyalföldi Kőolaj-és Földgáztermelő Vállalat szanki üzeme egyesítésével létrejött
Indul az első olajszállító vonat Ortaházáról
- 1937. december 7-én Scheffer Viktor és Gráf Róbert megkezdik a graviméteres méréseket a lispei szerkezeten. - 1937. december 16-án elindult az első olajvonat az ortaházi vasútállomásról Budapestre Bornemissza Géza iparügyi miniszter jelenlétében. Az olaj a B-2-es kúttól egy 13,5 km hosszú 3”-es csővezetéken került az ortaházi töltőállomásra. /csb./
65 évvel ezelőtt - 1947. december 10-én a MAORT lovászi koromgyára kísérleti jelleggel elkezdi működését (a koromgyárat Gumann Jenő kohómérnök tervezte). - 1947. december 24-én jelent meg Nagykanizsán üzemi lapként a „MAORT Ifjúmunkás” A/4 nagyságban, kék színű sokszorosított kivitelben. /csb./
60 évvel ezelőtt 1952-ben a MASZOLAJ Rt. Mezőkeresztesi Nyersolajtermelő Vállalat (alapítva 1951. október 1.) az első tényleges termelési évben Mezőkeresztesen 17 termelő kutat (3 felszálló 4 segédgázos, 7 mélyszivattyús, 3 gázkút), Biharnagybajomban 5 felszálló olajkutat üzemeltetett. Forrás: NKFV története, Farkas Béla
13
Kőolaj-és Földgázbányászati Vállalat vezetőinek: Trombitás István igazgatónak, Barabás László és Németh Géza műszaki igazgatóhelyettesnek, Barta Endre gazdasági igazgatóhelyettesnek, Bardócz Béla főgeológusnak, Németh Jenő személyzeti igazgatóhelyettesnek. Köszöntötték Varga Józsefet, a DKFÜ nyugállományba vonuló igazgatóját, akinek munkásságát dr. Bán Ákos, az OKGT vezérigazgatója méltatta, majd dr. Simon Pál nehézipari miniszter adta át az Elnöki Tanács kitüntetését, a Szocialista Magyarországért Érdemrendet.
25 évvel ezelőtt - 1987. december 12-én Bázakerettyén, a Déryné Művelődési Házban rendezte meg a nagyszabású történeti emlékvetélkedő nagyvállalati döntőjét a KFV gazdasági és szakszervezeti vezetése, és a Vállalati Művelődési Bizottság. A pályamunkák közül az üzemi zsűrik 16 brigádtörténetet juttatott a döntőbe (első díjas Táncsics szoc. brigád, Bázakerettye). Visszaemlékezések témakörben 18 alkotás lett finalista (első díjas Hámán Kató szoc. brigád, Lovászi). Vidám történetek kategóriában első díjas a kiskunsági Forradalmi szoc. brigád. Fotóalbum-tabló témakörben 14 alkotás lett döntős. A vállalati zsűri első díjat nem adott ki, viszont második díjban részesült a Zsigmondy (Nagykanizsa), Eötvös (Kiskunság) és a Táncsics szoc. brigád (Bázakerettye). Az értékelést végző vállalati zsűri tagjai:
Szűcs László, Ferencz Győző, Benedek Ferenc, Tóth Ferenc, Udvardi Géza, Balogh Antal. A történeti vetélkedő döntőjébe 12 szocialista brigád jutott be, amelyek 10 kérdéscsoportban versengtek a kerettyei fináléban, melynek élcsoport végeredménye: 1. Eötvös szoc. brigád (Kiskunság) 144 pont, 2. Petróleum (Nagykanizsa központ) 137, 3. Killián (Bázakerettye) 133, 4. Sziklai (Bázakerettye) 128, 5. PAX (Kiskunság) 121, 6. Hámán Kató szoc. brigád (Lovászi) 118 pont. A szellemi döntő játékvezetője: Szabó Tibor. A zsűri munkáját segítő értékelők: Tuboly László, Nagy Terézia, Völgyesi Jenő, Balogh Antal.
Szalai Géza VSZB-titkár megnyitja a vetélkedőt.Háttérben a bírálóbizottság: Udvardi Géza, Tóth János (múzeumigazgató), Németh Géza elnök, dr. Kovács József és Buda Ernő. Ferencz Győző felvétele
Vélemények. Varga József fúrási igazgató, a BDSZ alelnöke: - Remekül szervezett, magas színvonalú, értékes jubileumi döntőn valamennyi résztvevő jelesre vizsgázott. Mersits Ferenc SZMT titkár (Zalaegerszeg): - Meghökkentően felkészült brigádcsapatok vetélkedtek. Németh Géza vezérigazgatóhelyettes, a zsűri elnöke (KFV): - A sokrétű és újszerű gyűjtőmunka külön és semmivel sem pótolható értéke az 50. évfordulóra szervezett rendezvénysorozatnak. A 10 kategóriás szellemi döntőn a finálisták igen jó felkészültségről adtak számot. A legjobbak nagyszerű helytállása mellett kiemelkedő, hogy az egész vetélkedő sorozaton részvettek dicséretes munkát végeztek, rászolgáltak a kiemelt jutalmazásra. Forrás: Dunántúli Olajmunkás - nevezetesen 1987. december 31-ig az NKFV és jogelődjei 56 kőolajmezőt üzemeltettek, összesen 31,3 millió tonna kőolajat termeltek ki.
Aki a múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli!
MOL BÁNYÁSZ HÍRLAP
14
10 évvel ezelőtt - első alkalommal került átadásra a MOL Bányász Szakszervezet Elnöksége által alapított „Elismerő Oklevél” a kiemelkedően végzett szakszervezeti munka
elismerésére. A királyházai ünnepélyes elnökségi ülésen Kudela József elnök a következő társadalmi tisztségviselőknek adta át a kitüntetést: Lengyel Györgyné (GES), Polán Judit (Szeged), Szabó Lajosné (Orosháza), dr. Bölöny Béla (KUMMI), Ferincz József (OILTECH), Flaisz Sándor (Mobilgáz), Hodján János (Petrolszervíz), Milávecz István (Nyugdíjasok Nagykanizsa), Szabó János (Hajdúszoboszló), Szabó Károly (Rotary). (képünkön a kitüntetettek egy csoportja)
2012. december
- Dunaújvárosban rendezték meg a Szent Borbála napi országos központi ünnepséget, amelyen a „Magyar Bányászatért Érdemérem” kitüntetésben részesült Buda Ernő bányamérnök, Kiváló Bányász miniszteri kitüntetést kapott többek között Einger László (MOL, Nagykanizsa) termelőmester, Lakos József (Rotary) osztályvezető. - került a MOL Bányász Szakszervezet tulajdonába a Déryné Művelődési Ház (Bázakerettye), valamint a tekepálya és a sporttelep, melyeknek működtetője a szakszervezeti Fáklyaláng Kht. (Szeged). Összeállította: Balogh Antal
Információk innen-onnan Kitüntetés az országos, központi ünnepségen Juhász Ferenc, a több milliárdos eredményességgel dolgozó Rotary Fúrási Zrt. búcsúzó vezérigazgatója, a MOL Bányász Hírlap Szerkesztőségével korrekt együttműködést megvalósító, a nyilvánosságot elősegítő nagytekintélyű vezető december 4-én Budapesten, a Gazdasági Minisztériumban rendezett Szent Borbála-napi országos ünnepségen Borbála-érem miniszteri kitüntetésben részesült. Gratulálunk! /balogh/ Fotó: Szalai
Bértárgyalás a Rotary-nál
2013-ra kiemelt elvárásként jelölte meg a MOL Bányász Rotary delegációja a reálkere-
A nyugállományba vonult Nagy Sándort az MBSZ elnöke köszöntötte, méltatta munkásságát. Az egykori alapszervezeti elnök (Szolnoki Bányakapitányság) számos meglepetésben részesült, amelyről képünk is bizonyságul szolgál
Életképek Szalai Géza és Miklós Gyula, a MOL Bányász ROTARY alapszervezet vezető tisztségviselői november 8-án látogatást tettek Katona Dezső (szegedi alapszervezet), Juhász Attila (MOL Bányász
Megkezdődtek az előkészítő tárgyalások a Rotary Fúrási Zrt-nél a 2013. évi bérmegállapodásra. A szakszervezeti delegáció (Szalai Géza elnök, Parrag Tamás főfúrómester, Bajusz János szállítási ügyintéző, bizalmi) elsőként a 2012. évre vonatkozóan tette meg ajánlását (a 108 ezer Ft-os egyszeri kifizetés alapbéresítése, 13. havi jutalom kifizetése, mértékének megemelése).
Hírcsatorna
set növelését, miközben a Zrt. vezetése – a CROSCO és ROTARY közötti kereset öszszehasonlítás alapján – kidolgozza a kulcsszemélyzet (olajmérnök, technikus, szakmunkás) rendkívüli, kiemelt bérezésének programját – tájékoztatta lapunkat Szalai Géza, a szakszervezeti delegáció vezetője. /balogh/
alelnök, Szank), Makra Péter (szb alelnök, Kiskunmajsa) betegágyánál, majd a kiskunsági térségben dolgozó Lyb-40es és 42-es berendezésnél találkoztak a műszakos dolgozókkal, akikkel tartalmas eszmecserét folytattak. /B/
Miklós Gyula felvételén az Lyb 42-es berendezés nappalos partija Szalai Géza (balról az ötödik) társaságában
Várja és keresse, olvassa és terjessze az érdekképviseleti lapot!
HUMOR HUMOR HUMOR HUMOR HUMOR
HUMOR HUMOR HUMOR HUMOR
16
MOL BÁNYÁSZ HÍRLAP
- Tudod hogyan lehet bekerülni egy Playboy fotózásra? - kérdezi az egyik lány a barátnőjétől. - Nem, hogyan? - A kezedbe nyomnak egy D kosaras melltartót, és azt mondják: "Ezt töltsd ki!" *** A horoszkópod a következő napokra: Hamarosan sok dicséretet kapsz, virágözön áraszt el. Ne lepődj meg, minden temetés ilyen! *** - Doktor úr, biztos a diagnózisomban? - Meglehetősen. De boncolás után teljesen biztosat tudok majd mondani. *** Főnök hívja a beosztottját otthon, s annak a kisfia veszi fel a kagylót. - Szervusz fiacskám, én a papád egyik főnöke vagyok, s a papádat kérném. - Igen rögtön, de melyik tetszik lenni? A vadbarom vagy a seggfej? *** A béka elmegy a jósnőhöz, aki a kristálygömbje segítségével azt jósolja neki: - Nemsokára találkozni fogsz egy csinos lánnyal. Mire a béka: - És hol találkozunk, a tóparton? A pataknál? - Nem! Biológiaórán *** Egy asszony rántottát készít reggelire a férjének. A férj hirtelen beront a konyhába. - Óvatosan! VIGYÁZZ! Egy kicsivel több vajat tegyél bele. JAJ! Túl sokat sütsz egyszerre. TÚL SOKAT! Fordítsd meg! FORDÍTSD MEG AZONNAL! Több vaj kell! Jaj! JAJ, mi lesz most?! TÖBB VAJAT! ODAÉG! Óvatosan... VIGYÁZZ! Azt mondtam, ÓVATOSAN! SOHA nem hallgatsz rám, ha főzöl. Soha! Fordítsd meg! Gyerünk! Normális vagy? ELMENT AZ ESZED? Ne felejtsd el megsózni. Mindig elfelejted megsózni! Sózd! SÓZD MEG! SÓZD MÁR!" Az asszony értetlenül bámul rá. - Mi a franc van veled? Azt hiszed, nem vagyok képes megsütni egy rántottát? A férj nyugodtan válaszol: - Csak meg akartam mutatni, milyen érzés, amikor vezetek
MOL BÁNYÁSZ HÍRLAP A MOL Bányász Szakszervezet érdekképviseleti lapja Megjelenik havonta. Felelõs kiadó: Biri László
Süket ember a fülésznél: - Doktor úr, köszönöm, hogy meggyógyított! Mennyibe fog kerülni? - Kétezer. - Négyezer? - Igen, hétezer. *** A páciens hálákodva rázza az orvos kezét: - Doktor úr, köszönöm! Nem akarom pénzzel megsérteni, de megígérhetem, a végrendeletemben mindent Önre hagyok majd! Erre az orvos: - Ó, nagyon köszönöm! Viszont kérem vissza a receptet, amit adtam. Szeretnék egy kicsit módosítani rajta.. *** Egy zsúfolt metrókocsiban egy csinos nő odaszól a mögötte álló férfinak: - Uram, ha még egyszer hozzám nyomja a micsodáját, feljelentem zaklatásért! - Ugyan hölgyem, csak a fizetésem van a zsebemben, az ért magához, nem én! – feleli a férfi. - Jó kis munkahelye lehet, mert ahogy éreztem, az elmúlt 5 percben háromszor kapott fizetésemelést! *** A férj kényelmesen elhelyezkedik a kanapén, és elkezdi nézni a TV-ben a boxmeccset. Hirtelen felkiált. - Kiütötték! Hát ezt nem hiszem el! Még egy perc sem telt el, és máris vége! Mire a felesége: - Aha, tudom, mit érzel... *** - Doktor úr, félig megsüketültem. - Olyan nincs. Valaki vagy süket, vagy nem. Ismételje amit a fülébe súgok: ...nyolcvannyolc. - Negyvennégy. *** Apa, apa! Vigyél el a cirkuszba! - Erre nekem nincs időm, kisfiam. - De apa, azt írják, hogy egy meztelen nő lovagol egy tigrisen! - Na jó, úgyis rég láttam tigrist. *** Két részeg beszélget az árokban - Te Józsi jön fel a nap. - Há hogyan má, há olyat nem is ittunk! ***
2012. december
NAPTÁR - JANUÁR 1: Újév napja. 1691-től a polgári év kezdete. Javasolt lencsét, rizst, kölest enni: az apró magok pénzbőséget hoznak. 6: Vízkereszt, vagy háromkirályok napja, a farsang első napja. 35 éve tért haza a Szent Korona. 1978-ban e napon került vissza a Szent Korona az Amerikai Egyesült Államokból. 14: Az európai nyelvek világnapja. 17: Remete Szent Antal napja. 20: Tavaszébresztő nap. A vallások világnapja. 22: A magyar kultúra napja. 1989 óta ünnepeljük, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz-t. 27: Nemzetközi Holokauszt Emléknap.
Ünnepnapok, 2013 Január 1.:.........................................Újév Március 15. :..................Nemzeti ünnep Március 31.:.................Húsvét vasárnap Április 1. :..........................Húsvét hétfő Május 1.: ........................Munka ünnepe Május 19-20.: ...........................Pünkösd Augusztus 20.: .................Állami ünnep Október 23.:...................Nemzeti ünnep November 1.:.................Mindenszentek December 25-26.: .................Karácsony
Lapzárta: 2013. január 4. Szerkeszti a MOL Bányász Szerkesztõ Bizottsága: Balogh Antal (fõszerkesztõ), Telefon: (06 20) 912-5611; (06 20) 562-4851; (93) 313-199 Szalai Géza (vezetõ tudósító), Telefon: (06 20) 411-0247; Juhász Attila, Kalász Sándor, Lukácsi István, Murin János, Világi Rudolf Szerkesztõbizottság címe: 1117 Budapest, Október huszonharmadika utca 18. Telefon: (06-1)-464-1850, „olajos”: 21850, Fax: (06 1) 464-0798, „olajos” 20798, Szerkesztõségi e-mail:
[email protected]; Nyomdai elõkészítés: Forest•Green•Bt. Telefon: (30) 665 57 65; Nyomtatás: Tisza Nyomda Kft. Szolnok
A lap ingyenes, melynek költségeit a MOL Bányász Szakszervezet finanszírozza
Köszönjük megtisztelő figyelmét. Kérjük, legyen olvasója és aktív közreműködője következő számunknak is.