Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere

Vármegyék és szabad kerületek

197

Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere Botka János

Az emberek csoportjai, közösségei már kezdetektől hitték a jelképek erejét. A legkülönbözőbb választott jelek, ábrázolatok helyettesítették számukra – ha leegyszerűsítve is – a természetet, a szellemi és a tárgyi világ fontosabb részeit, önmagukat is beleértve. Éppen ennek ismeretében mondható el, hogy a közösségek története egyben a kapcsolódó szimbólumok története is. Nem lehet kérdéses az sem, hogy amiként a nemzeti szimbólumok elválaszthatatlanok az országos történelmi úttól, ugyanúgy a mindenkori megyei és települési jelképek is – az egyháziakkal együtt – elválaszthatatlanok a tájak, a falvak, a városok múltjától, jelenétől. Így ezek feltárása, megismerése is fontos. A jelképek leginkább, mint képek, figyelmet keltő alakzatok vannak jelen közöttünk, de szöveges formában, hang- és fényváltozatban is jelentősek. Ismereteket, sajátosságokat sűrítenek magukban, azok összegzett másai. A szimbolikus tartalom ugyanakkor mindig az adott kulturális kontextusban születik meg, és abban is él tovább. A jelképek gyakran elsősorban reprezentatív célzatú díszes jelek, képi kompozíciók. A jelképek többsége ma is népekhez, nemzetekhez, egy-egy térséghez, vagy kisebb-nagyobb közösséghez kapcsolódik, azokat szimbolizálja. Egyértelműen ezek a legfontosabb, a legmélyebb tartalmú jelképek, s éppen ezért mindenkor különös figyelmet érdemel megjelenítésük, ismeretük és a hozzájuk való tudatos viszony. Ide tartoznak – jelentős csoportként – az önkormányzati jelképek is (települési és megyei címerek, zászlók, színek, lobogók, díszpecsétek), amelyek a helyi autonómia sajátos kísérői, s egyben az önállóság érvényesülésének kifejezői; ahogyan kifejezői az ottani hagyománytiszteletnek és a

198

Botka János: Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben…

közösség önbecsülésének is. Sokan úgy tartják régtől: hogy jelképek nélkül nincs is lényegi autonómia, és hiányos az azonosság tudata is. Így vélekedtek a szimbólumokról az 1876. évi 33. tc. szerint szerveződő Jász-Nagykun-Szolnok vármegye nagy kvalitású és tapasztalt vezetői is. Így nem véletlen, hogy a Szolnok központtal létrejött új törvényhatóság már második közgyűlésén (1876. október 25.) meghatározta a megye jelképeit (címer, színek, pecsét). Nem véletlen az sem, hogy 1991-ben a régi elnevezését épp-csak visszaállító Szolnok megye döntést hozott új-régi címerének és zászlajának megállapításától. Rövid előadásomban ezen fontos jelképek keletkezésének keretét és a választott motívumok történeti gyökereit kívánom felvázolni, döntő részben ismeretlen dokumentumok felhasználásával. Ismert, hogy 1876-ban a szolnoki törvényhatósági bizottság tagjainak kétharmadát a jász és kun helységek képviselői adták, s hogy a főispán, Kiss Miklós (korábban jászkun főkapitány) és Sipos Orbán is (választott alispán) régtől a jászkun érdekek védelmezőjének számított. Így bizonyosnak mondható, hogy az új megye jelképeinek megszerkesztése, a motívumok megválasztása a térségi erőviszonyok arányát is tükrözte. Méginkább elmondható ez, ha figyelembe vesszük azt a 1. kép körülményt is, hogy a belügyminiszternek csak másfél év múltával terjesztették fel a megállapított címer és pecsét tervezetét, amelyek véglegessé a király (Ferenc József) 1878. február 26-i engedélye alapján váltak.(1. kép) Tanulságos idézni a jól szerkesztett felterjesztésből: „... A címer megállapításának alapjául a megyénket képező egyes részek, úgy mint a Jászság, a Nagykunság és a volt Külső-Szolnok megye eddigi címere szolgált. (2. és 3. kép) A Jászkun Kerületek címerének pajzsa, az azon lévő koronával és kereti díszítéssel változatlanul megtartatott, valamint a jászsági részek jelzéséül ... az alsó rész is, mely kék mezőben egy fehér lovon ülő vitézt jobb kezében a Lehel kürttel, bal kezében pedig egy védő pajzsot tartva, megette láng pajzzsal ábrázol. Ezen vitéz feje felett lévő három folyó a Jász-Nagykun-Szolnok megye három folyóit, a Tiszát, Zagyvát, Köröst jelentvén. A felső rész függőleges irányban két egyenlő mezőre osztott, s a jobb oldali részen ezüst fehér mezőbe a volt Külső-Szolnok megye címere, egy álló gólya helyeztetett, míg a bal oldali részre aranysárga mező-


199

be a volt Jászkun Kerületek címeréből a Nagykunságot jelző, álló oroszlán, felette félholddal és csillaggal változatlanul vétetett át. Miután az újonnan alakult megye úgy népességi, mint területi többségét a volt Jászkun Kerületektől átcsatolt jászsági és nagykunsági részek képezik, a megye hivatalos színéül a búzavirág kék és fehér szín, mint a volt Jászkun Kerületek színe, fogadtatott el. ... Megyénk bizottsága midőn a JászNagykun-Szolnok megye címerét ekként megállapította, tette ezt azon magasztos indokból, hogy a megyét képező egyes részek együvé alakulásának nagyfontosságú ténye címerében kifejezést nyerjen.” A törvényhatósági erőviszonyok érvényesülésétől eltekintve – véleményem szerint –, szerencsés címerválasztás történt, egy értékekre figyelő döntés született 1876-ban. Így látom ezt annak ellenére, hogy az új megye címerében a jász és a kun jelleg a meghatározó, s amit csak részben ellensúlyoz, hogy az első, a heraldikailag meghatározó mezőbe került a KülsőSzolnokot jelképező gólya. (a Kiskunság is elérte, hogy Pest-Pilis-SoltKiskun megye címerében a kardot emelő kiskun vitéz - második motívumként – képviseletet kapott. A Kiskunságot ma is jelképező vitézi alak először Fülöpszállás 1688. évi pecsétjén látható. ) (20. kép) Érdekességként említem meg, hogy a címerválasztás nem ment teljesen simán Szolnokon. Bemutatok egy olyan színes tervezetet, amelyben a Tisza volt a meghatározó rész és a jászok jelképi helyén feltüntetett szolnoki vár. (4. kép) A szerencsés címerválasztást a kővetkezőkkel kívánom indokolni: 1 ) Nagyon fontos az a körülmény, hogy az új megyerészek régi címerképei és a hozzájuk főződő emlékek megőrződhettek. (Alap: Heves és Külső-Szolnok, valamint a Jászkunság címere.) 2) Szerencsés a pajzs átvétele is, amely biztosította az arányos és hagyományos elhelyezést; őrizte a koronával való harmóniát. 3) A külső-szolnoki gólya szerepeltetése pedig igazi alkotói bravúr: Ez a legősibb szimbóluma az új címernek. 1563-tól Heves megye címerében fordul elő. 1569-ben Heveshez kapcsolták Külső-Szolnokot is (a szolnoki Tiszatájat). Az egyesült megye közös feliratú címere 1684-től ismert, ugyancsak a lépő gólyával. Így, kifejezőbb megjelenítője a Szolnoki Tiszatájnak nem lehetne. (58. kép)

4) Ahogyan nehéz lenne találóbb jelképet választani a Nagykunság számára is, mint az ágaskodó kétfarkú oroszlán. A harcias oroszlán azonban csak 1725-től szimbóluma a Nagykunságnak. Előtte más alakzatok, címerképek jelképezték ezt a területet. Az általam felkutatott pecsétrajzok, ősi pecsétábrák országosan is rendkívül értékes történeti, jelképi tartozékok. Most csak érintőleg említem őket:

200


a) 1629-ben egy szép virágjelképe volt az Olas nemzetség szállásterületén formálódott Kolbáz-széknek. A díszes címerpajzs tómotívuma 3 liliomszál volt. (9. kép) b) 1660-ban a nagykun szék címerképe egy jobbra forduló ágaskodó kecskebak lett. Ez 1703-ig szerepelt a nagykunok ezüst pecsétnyomóján. (10. kép) c) 1704 és 1724 között a Nemes Nagykunság jelképe az Agnus Dei volt, egy jobbra haladó, lépő bárány. (11. kép) A Német Lovagrendnek történő eladottság körülményei (1702 től) és a szabadságjogok visszaszerzéséért folytatott törekvések azonban keményebb, harciasabb jelképet igényeltek a nagykunoktól, ahogyan ez a jász és a kiskun kerületek és településeik esetében is történt. Szinte minden helységben megjelennek a hősi múlt, a vitézség, a katonai szolgálat, a kollektív nemesi jogállás jelképi hordozói (kard, kardos-alabárdos vitéz, jászkürt, pisztoly, szablyával átszúrt fej, pajzsra helyezett korona stb.) A Nagykunság kardot emelő oroszlánja különösen kiemelendő e jelképek sorából. (12. és 13. kép) Az állatok királyát, a bátorságot, az erőt, a hatalmat jelképező oroszlán – amely a keresztény szimbolikában Jézust is jelenti – a „bárány Jézus” jelképnél jobban megfelelt a nagykun és a hármas kerületi céloknak, érdekeknek. – S egyben emlékeztetett a régi Kumániára, amelynek jelképei a koronázási ünnepségeken mindig jelen voltak. A Hajdú Városok címerképeinek harcias-fegyveres alakzatai1605 -1606-hoz kapcsolódnak. S nyomban hozzátehetjük, hogy a vitézség hangsúlyozása a hajdúk esetében a kezdetektől általános. A jászkunoknál ez 120 évvel később lesz meghatározó jelenség. 5) A kürtős jász lovas szerepeltetése az 1876. évi megyei címerben, szintén a hősi múlt, a jász (jászkun) sajátos jogállás kifejezése, a közvetlenül a pajzsra helyezett ötlombú koronával együtt. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a jászoknak sem ez volt az első címerképe. 1707-ben kérelmükben azt írják Rákóczi Ferencnek, hogy nincs címeres pecsétjük, s hogy a török korban sem volt. Nem kaptak a fejedelemtől sem. 1708-ban azonban önmaguk választottak népcsoporti jelképet: a gyalogos jász vitézt jobbjában kürttel, bal kezében 3 nyílvesszővel. (Szinte beszélő címert alkottak: nyíl, íj, íjász. 14. és 15. kép) Az 1746. március 19-i királyi címeradományozással – amely a Jászkun Kerületek részére a magyar rendiségbe történő betagozódás egy újabb jele volt – lett jelképe a jászoknak a vágtató lovas. A kiskunok kapták ekkor a gyalogos katonát. Írja is az oklevél: „a jászok és


201

a kunok lovas és gyalogos hadi népek, miként jelvényeik is mutatják.” Az oklevél arra is utal, hogy a címeres pecsétet (mely egyben címer is), a magyar koronának és az uralkodóháznak tett hű szolgálataikért kapták. Úgy gondolom, az említett példák is mutatják és bizonyítják a jász és a nagykun kerületek jelképeinek sajátos változását: a békésebb természetű jelképek felcserélését harcias, katonás motívumokkal. A kiskunok első címerképét 1726-ból találtam meg, amely szinte korszakos jelentőségű, hiszen ez a jelkép a kerület településeinek minden XVII. századi jelentősebb pecsétmotívumát tartalmazza. 17. kép) Ezen szintetizáló jelkép helyét 1736-ban egy alabárdos vitéz veszi át, 1746-tól pedig már egy kardot emelő katona a Kiskunság szimbóluma, az említett királyi oklevélnek köszönhetően. (18. és 19. kép) E gondolatkör befejezéséül kiemelendő, hogy az egyes kerületek jelképi változásait a királyi címeres pecsétadományozás (1746. március 19.) lezárja, és pedig úgy, hogy a Jászkunság egységes címerének megalkotásánál próbáltak figyelemmel lenni a Kerületek címer elképzeléseire, jelképterveire. Az Országos Levéltárban találtam rá ezekre a tervekre: A jászok jelképként Lehel-vezért, a kiskunok szimbólumként Kun László királyt szerették volna szerepeltetni. Az oklevél azonban gyalogos magyar katonáról és rohanó lovas harcosról tesz említést, nem egy-egy konkrét személyiségről. (21. kép) Majd ezt a történetileg kialakult és lezárt szimbólumörökséget veszi át – a külső-szolnoki gólyamotívummal együtt – az 1876-ban elfogadott jász-nagykun-szolnoki címer. Ez ötvözi eggyé, s általa lesz ez az örökség immár az egész megye lényegi, s egyben reprezentatív megjelenítője, valójában dísze, ahogyan Henri Van de Velde szerint dísze lehet a gondolatnak a festészet és a szobrászat, a nyelvnek a zene és a költészet, a járásnak pedig a tánc. Olyan jelképi örökség ez, olyan sajátos érték, amelyhez méltán nyúlhattunk vissza 1991-ben a megyecímer visszaállításakor, illetve megújításakor. Azért említek megújítást is, mert az 1876-ban elkövetett kisebb-nagyobb pontatlanságok korrigálásra kerültek, az eredeti adománylevél pontos fordítása, értelmezése segítségével. (22. kép) Az 1991. évi megyei címerrel kapcsolatban ehelyütt is fontosnak tartom kiemelni, azt a törvényi megkötöttséget, hogy a megye címerével ellátott körpecsét a hatósági eljárás során nem alkalmazható (igaz, más megyéé sem), így annak rendeltetési foka, hitelesítő ereje nem éri el (nem érheti el) az 1949 előtt használatos önkormányzati pecsétek

202


funkciójának szintjét, ami az önkormányzati jogok bizonyos korlátozásaként is felfogható. A Szolnok központú új törvényhatóság zászlajáról és színéről a következőket mondhatom. 124 évvel ezelőtt a jelképalkotók JászNagykun-Szolnok színéül a kék és fehér színt választották, ami elsősorban a megyezászló kék-fehér sávjában fejeződött ki (a rúdra merőlegesen, felül a kék, alul a fehér). Az önkormányzati zászló létesítésével és használatával kapcsolatos iratok nem maradtak fenn. Egyetlen utalást sikerült csupán találnunk, amely ugyanakkor teljességgel bizonyítja is a zászló már kezdeti létezését. A feljegyzés 1896-ból való, amikor a vármegye a millenniumi rendezvényekre készült. A törvényhatóság 1896. március 14-i közgyűlésén úgy határozott, hogy „a vármegye címerével ellátott, egy díszesebb zászlót csináltat”, mert „… e célra alkalmas zászlóval nem rendelkezik.” Az új díszes bandérium hamarosan „fehér és kék moir antik selyemből” el is készült. Ezek a színek – mint tudjuk – a jászkun örökség részei. Így indokol maga az 1878. évi felterjesztés is. Érdekes részlet olvasható a felterjesztés fogalmazvány részében ezzel kapcsolatban: A kék és fehér melletti érvelés még arra is kitér, hogy „ez a szín Erzsébet királyné ő Fensége családi színével megegez.” Ismert a jászkunok jó kapcsolata a királynéval, illetve a császárnéval, akitől a Kerületek 1857-ben az ünnepi bandériumi zászlókat is kapták. A kék és fehér a XVIII. század elejétől tekinthető a jászkunságiak színi jelképének. Ilyen értelemben először Bél Mátyásnál említődnek 1731-ben a Kerületek és a lakosság leírása során: „... testük erős és azt sajátos ruhába, többnyire kékbe, néha fehérbe öltöztetik.” A további években a választott katonai mundértat és a csatákban vagy az ünnepi bandériumok fellépésekor kibontott zászlók leírásából a kéknek és a fehérnek már egyenesen a jász és kun „nemzeti színekké” alakulását kísérhetjük nyomon. Ezt a folyamatot követi az 1746-ban Mária Teréziától kapott kerületi címeres pecsét is, hogy a színek között véglegesen a kékben és a fehérben jelölje ki a Jászkunság jelképeit. A Hajdú Városok színe 1606-tól az égszínkék és a fehér szín. A jászkun és a hajdú színi jelképek azonosságának kedvező volta különösen a közös katonai alakulatok kiállításakor és a hasonló vagy egyező mundértat megválasztásakor mutatkozott meg. Hiszen mindkét districtus egyformán törekedett jelképei szerepeltetésére (világos kék


203

formaruha, fehér köpeny; pl. 1756-ban az első Nádori Huszárezred kiállításakor; 1800-ban a második Palatinale Regimet életre hívásakor, vagy az 1805. évi országos nemesi felkelés idején.) A fehér szín a tisztaságot, az ártatlanságot, a győzelmet, a tökéletességet jelképezi, utal a fehér ruhában mennybe emelkedő Jézusra, de jelenti a világosságot és a földöntúli fényt is. A figyelmesség, a megbízhatóság jelképe is. A kék az ég, a levegő és a víz színe, a tisztaságot, az igazságot és a hűséget szimbolizálja. Jelenti a vízábrázolást, a víz hangsúlyos szerepét a vidék életében, jelenti a vízhez kapcsolódó megtisztulást és a mértékletességet is. A lovagiasságnak is jelképe. Hangsúlyozni szeretném ugyanakkor, hogy a kék és a fehér régi időktől Külső-Szolnoknak, a Szolnok-i Tiszatájnak is színi jelképe. Igazolásul elég egy pillantást vetni Heves és Külső-Szolnok egyesült megyék 18. századi címerére, ahol a kék színű pajzsból egy szép fehér gólya emelkedik ki. Nagyon szerencsés ez az egybeesés, miként az is, hogy igaz, Külső-Szolnokot (Füredtől - Csépéig, Tószegtől Mezőtúrig) csak kis rész képviseli a megye pajzsán, de ez a kis felület heraldikailag ez első számú helyet, az ún. főhelyet foglalja el. Ez ellensúlyozza a felületi arányokat, békét, egységet tartva azóta is a címerértelmezésben és a címerhasználatban. Jász-Nagykun-Szolnok megye zászlaja nem maradt fenn. Sajnos még egy fotó sem őrződött meg róla. Ismerjük viszont 1745-ből a Mária Teréziától kapott ún. redemptionális zászlót, amely még a három kerület címeradományozás előtti jelképeit örökítette meg. (23. kép) Ősiségét, jelentőségét tekintve a Heves és Külső-Szolnok 1715. évi címeres bandériumi zászlajához és a hajdúszoboszlói „Bocskaizászlóhoz” hasonlítható. Ez utóbbi a XVII-XVIII. század fordulóján készült, megjelenítve az 1606-ban a fejedelemtől kapott lovas-hajdúk címerét is. Rövid összegzésül a következőket mondhatom: Az 1876-ban megállapított vármegyei, illetve az 1991-ben visszaállított Szolnok megyei jelképek hagyományokra épülő, tartalmas, jellegzetes, szép szimbólumok, amelyek minden részletükkel a jász-nagykun-szolnoki föld, e szűkebb haza múltjához kötődnek. Éppen erre a körülményre, erre az értékre való tekintettel nagyon fontos számunkra ma is ezen jelképek pontos ismerete, a tartalmi és formai sajátosságok megértése és védelme. Hiszen csak így tölthetik be szerepüket, csak így épülhet-

204


nek be a helyi hagyományokba, hogy azok részeként korokat és nemzedékeket kapcsoljanak össze. Nagyon fontos tehát a hiteles jelképi tartalom, és annak ismerete. A XIX. század első felének egyik nagy tanulsága volt – országosan is – a címerképek tartalmi ismeretének hiánya. Leginkább csak a jelképi forma élt. A települések jelentős része nem tudta megfogalmazni mire utalnak jelvényeik, milyen mondanivalót őriznek azok motívumai. S ez kevés volt akkor is, és különösen kevés napjainkban. Megalapozott ismeretek nélkül nem várható el az érzelmi kötődés és a kellő tisztelet sem. A Jászság és a két Kunság településeinek pecsét- és címerképei sajátos nemesi szimbólumok, amelyeket múltjukat ismerő és tisztelő közösségek alkottak meg. (I-III. sz. tábla) A három districtust tekintve ugyanakkor elmondható, hogy hasonlóság inkább a Jászság és a Kiskunság helységei között figyelhető meg, ami értendő a múltra és a jelenre is. A már kezdetektől főként állatmotívumokat előnyben részesítő Nagykunságtól elütnek a jászsági, de a kiskunsági jelképek is, a tartalmi közelség azonban a három kerület között kétségtelen. A jászkun települések jelképi sajátossága az égitestek gyakori és régtől való jelenléte is, ahogyan elmondható az is, hogy a jászkunsági szimbólumok között kevésbé kapott szerepet a táj ábrázolása, különösen az 1702. évi törvénytelen eladásukat követően. A táj, a természet megjelenítése Heves és Külső-Szolnok térségében viszont általánosnak mondható, miként az alföldi és a dunántúli megyékben is (víz, hal, fa, madár, eke, ekevas, csoroszlya, búza, kasza, csónak, virág, erdő, hely, vadak stb.). Szélesebb összefüggést tekintve a Jászkunság jelképanyagáról megállapítható, hogy közeli hasonlóságot mutat a kiváltságos területek, köztük a Hajdú Városok szimbólumaival, továbbá a kuriális és a kamarai települések jelképeivel, valamint a királyi városok pecsétképeivel, címermotívumaival. (Szinte elég rátekinteni pl. a következő települések címereire: Hajdúdorog, Hajdúnánás, Hadház, Létavértes, Szabadka, Szeged, Szolnok, Szerep, Csépa, Szajol, Besenyőtelek, Törtek Obecse, Bácsalmás.) Mindez alapjaiban a hasonló jogállás következménye. Végül Jász-Nagykun-Szolnok megye címerében őrzött motívumok ősiségét kívánom hangsúlyozni, hiszen a jelképi gyökerek a XVI - XVII. századig vezetnek: gólyamotívum, kürt, csillagok, Hold, Tóalak, oroszlán, korona, színek. Mindez jelentősen növeli a megyecímer értékét, jelképi erejét, amely formailag is egy teljes egységet ké-


205

pező alkotás, heraldikailag hibátlan jelkép, igazi kompozíció, JászNagykun-Szolnok méltó dísze. Mellékletek: 1 ) 23 db kép 2) 3 db tábla

Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere

Recommend Documents