Szigorítás kell az elavult egyezmények helyett
2015. szeptember 10.
I.-XII. KERÜLET
A dublini és a genfi egyezményeket első körben be kellene tartaniuk az aláíró országoknak, de ha valóban egy rendezett menekültügyi helyzet a cél Európában, ehhez szigorúbb szabályozás kell. Eközben a közvélemény-kutatások alapján úgy tűnik, hogy a kontinens nyugati felén se várja mindenki tárt karokkal a menekülteket.
4
Féktelenül partiztak a magyar sztárok
A Miniatűr bár megnyitójára a hazai sztárvilág is kíváncsi volt. A hajdan hírneves bár újranyitása nagy csinnadrattával zajlott: hajnalig folyt a pezsgő, mulattak a celebek, az alkalomra pedig mindenki igyekezett stílusosan érkezni. 9
Jaksity Kata:
Rettegve várom a mammográfia eredményét
Csomót találtak a mellében 6
2
2015. szeptember 10.
www.lokal.hu
aktuális A milánói világkiállítás magyar pavilonjában a külföldiek is megkóstolhatják az organikus módon nemesített búzából készült első magyar biosört. Az alakor egy ősi búzafajta, a szakértők szerint 10 ezer éves, amelyet az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjában organikus módon nemesítettek, hogy aztán az említett cég ökoföldterületein kezdjék termeszteni. A Corvinus Egyetem szakemberei e búzából készítették el az első magyar biosört, az Alakort, amelyet két év óta főznek folyamatosan egy sörfőzdében. Mint az értékesítési igazgató elmondta, a milánói expó magyar pavilonjában végre a nemzetközi közönség előtt is bemutatkozhatott ez a magyar különlegesség. – Bizonyos értelemben az egész világnak bemutatkozunk Milánóban, amikor a világkiállítás magyar pavilonjában minden látogató találkozhat az Alakorral – mondta el a Lokálnak a Körös-Maros Biofarm Kft. értékesítési igazgatója. – Egyebek közt kóstolták sörünket belga, német, cseh és brit sörfőzők is, és a személyes véleményük kivétel nélkül kedvező volt – árulta el Fodor Attila. A magyar pavilon jelmondata: „A legtisztább forrásból”. A szervezők a minőségi magyar gasztronómiai termékek között mutatják be az Alakort. Emellett megszámlálhatatlan rendezvénnyel, akcióval, találkozóval, kiállítással szerepel hazánk a nemzetközi seregszemlén.
Kevesebb busz füstöl el alattunk
Havi kétezer autóbusz-meghibásodás a fővárosi tömegközlekedésben soknak tűnhet, de az előző évben még másfélszer ennyi történt egy hónap alatt. Átlagosan 2100 autóbusz-meghibásodás történt havonta a Budapesti Közlekedési Vállalatnál (BKV) idén – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Lokál megkeresésére. Mint mondták, ez jelentős javulás az előző évhez képest, amikor is egy szokványos hónap során még 2730 buszhibát regisztráltak. A cég szerint a pozitív trend hátterében egyszerű magyarázat húzódik: a járműpark folyamatos megújításával a műszaki hibák száma is visszaesett. Kétségtelen, hiszen a két havi adat között mintegy 23 százalékos eltérés tapasztalható, vagyis a meghibásodás miatt kiálló buszok száma közel a negyedével csökkent egy év alatt. Ugyanakkor azt figyelembe véve, hogy a fővárosi buszközlekedést valamivel több mint 1500 járművel bonyolítják le, ehhez mérten az egy hónapban jelentkező, kétezret is meghaladó hiba továbbra is soknak tűnik. Leggyakrabban az ajtók nyitása és zárása okoz problémát, de szintén „népszerűnek” számít a motor vagy a váltó megbetegedése. A legproblémásabb típus az Ikarus, a BKK külön is kiemelte, hogy a körültekintő karbantartás ellenére is az ilyen buszok mondanak csütörtököt a legsűrűbben. Ezeknek a forgalomból történő kivonása folyamatosan zajlik.
Ez azért is sürgető, mert 2014-ben 19-szer, idén augusztusig nyolcszor fordult elő, hogy személyi sérülés is történt a műszaki malőrből fakadóan. Talán ennél is rosszabb, amikor konkrét tűzeset következik be, vagy legalábbis tűzveszélyes helyzet alakul ki a járatokon: ebből tavaly 11, idén négy volt. A BKV az ilyen hibák következményeinek minimalizálása érdekében igyekszik mindent elkövetni, így például valamennyi busz motorterébe automatikus füst- és tűzjelző, valamint tűzoltó berendezéseket telepítettek – tájékoztatta lapunkat a BKK. Fotó: MTI
Sör tízezer éves búzából
Drasztikus áremelés Hirosimában Négyszeresére emelik a belépődíjakat az 1945-ös hirosimai atomtámadás súlyosan veszteséges emlékmúzeumába, hogy legyen pénz a mementók megőrzésére. A belépődíjakat legutóbb 1972-ben emelték, akkor 20-ról 50 jenre, mostantól viszont 200 jent – mintegy 500 forintot – kell majd fizetni.
Egyre ritkábban fordul elő
Tél tábornok szusszanásnyi időt enged Nagymértékben visszaeshet a menekülthullám a téli évszakban az eddigi intenzitáshoz képest – nyilatkozta Nógrádi György a Lokálnak. A biztonságpolitikai szakértő szerint ennek elsősorban földrajzi okai vannak, hiszen az elkövetkező hónapokban mind a szárazföldön, mind pedig a tengereken zordabb időjárás várható, ez pedig csökkenti a migránsok számát, ha csak ideiglenesen is. Az elkövetkező hónapok döntő jelentőséggel bírnak majd Európa számára, és amennyiben a lélegzetvételnyi szünetet nem arra használja, hogy megoldást találjon a probléma kezelésére, tavasszal a jelenlegihez képest is súlyosbodhat a helyzet – emelte ki Nógrádi. A melegebb idő ugyanis ismét felszíthatja a bevándorlási hajlandóságot. – Még többen jön-
nek majd, és akkor már a legszegényebb rétegek kelhetnek útra – figyelmeztetett. Csiki Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakértője ugyancsak úgy látja, hogy a mediterrán tél következtében lassulhat a bevándorlás üteme. Lapunknak adott nyilatkozatában ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a forrásországok problémái ettől függet-
lenül változatlanok, vagyis maga a migrációs hullám nem szűnik meg, legfeljebb Európáig nem ér el a jövő tavaszig. – Azt gondolom, hogy a bevándorlók tömege az arab térséggel szomszédos államok menekülttáboraiban fog lecsapódni, az ott felduzzadt létszám pedig az első melegebb hónapokban jelenhet meg az unió határain – mondta a biztonságpolitikai szakember.
2015. szeptember 10.
3
Helyben vagyunk!
Gyorsabban telnek a börtönök Az elmúlt öt évben 50 százalékkal nőtt a büntetés-végrehajtási intézetekben a fogvatartottak száma – jelentette be egy hivatalos eseményen Kontrát Károly, a belügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki szerint 2013-tól az új, szigorú Btk. hatásaként többen kaptak szabadságvesztéssel járó büntetést.
aktuális
Több tízezer közérdekű bejelentés érkezik az adóhivatalhoz évente, durván a harmadával több, mint az évtized elején. A panaszosok jóval több mint a fele változatlanul névtelenül teszi meg bejelentését. HECKER FLÓRIÁN
– Az év első hat hónapjában a 16 ezret is meghaladta a közérdekű bejelentések száma országosan, tavaly egész évben ez valamivel több mint 37 ezer volt – közölte a Lokál megkeresésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az idei adat ugyan időarányosan elmarad az előző évitől, az adóhatóságtól kapott statisztikákból viszont az is kiderül, hogy évek óta folyamatos növekedés látszik a bejelentések számában: 2011-hez képest 2014
végéig például harmadával többen panaszkodtak a hivatalnál. Nem csupán az esetszám lett nagyobb, a névtelen bejelentések aránya is nőtt. Harmadik éve már, hogy a feljelentők 60 százaléka nem adja a nevét az adóhatóságnak eljuttatott információjához. Az elmúlt időszakban egyszer sem volt példa arra, hogy ez az Közérdekű bejelentések országos adatai forrás: NAV a rá ny 55 százalék Névtelenül (%) Névvel (%) Időszak Darabszám alá esett 2011 29 764 56 44 volna. A 2012 35 334 55 45 tit kolózást talán az is 2013 37 505 58 42 mag ya rá z2014 37 661 58 42 za, hogy az ilyen jelzé2015 (júniusig) 16 131 58 42 sek egyáltalán nem tekinthetők „tuti tippnek”, pasztalható egyfajta javulás, hiszen átlagosan csupán minden ötödik míg 2011-ben 6400 így megindított esetben kezdeményez tényleges el- vizsgálatot regisztráltak, tavaly lenőrzést a NAV. Igaz, ebben is ta- ez már a 7600-at is meghaladta.
mobilitáSi hétvége budapeSt
2015. szeptember 19–20., andrássy út
Budapesti járműbemutató Street food show juventuS színpad opera – shakespeare show
Családi és gyerekprogramok
Fotó: MTI/ Máthé Zoltán
Egyre többen árulkodnak a NAV-nál
Idén júniusig háromezer ellenőrzés vette kezdetét. A bejelentések legygyakrabban elektronikus formában érkeznek a hivatalhoz – leginkább számlaadási kötelezettségek megszegésével, az internetes kereskedelem szabálytalanságaival, feketefoglalkoztatással, adócsalással, illetve feltűnő vagyongyarapodással találkoznak a revizorok.
www.bkk.hu/mobilitasihet
4
2015. szeptember 10.
www.lokal.hu
Clinton globális választ sürget Összehangolt, globális erőfeszítésre van szükség az Európába tartó több százezer menekült segítése érdekében – jelentette ki Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsa. Clinton szerint nagyrészt a Perzsa (Arab)-öböl menti országoknak kellene finanszírozniuk a menekültek letelepítését.
sztori
A dublini és a genfi egyezményeket első körben be kellene tartaniuk az aláíró országoknak, de ha valóban egy rendezett menekültügyi helyzet a cél Európában, ehhez szigorúbb szabályozás kell.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Az egyelőre nem szűnő migrációs nyomás meglehetősen nagy fejetlenséghez vezetett Európában az elmúlt hetek során. Az uniós tagországok polgárainak olyan régen elfelejtett gyakorlattal kellett szembesülniük, mint a belső határszakaszokon történő ellenőrzés, a nemzetközi közlekedés kiszámíthatatlansága, és úgy általában véve is a szabad mozgás korlátozása. – Törvényen kívüli, úgynevezett ex lex állapot következett be – mondja a Lokálnak a helyzet kapcsán Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint teljesen nyilvánvaló, hogy az aktuális történések semmilyen szabályozásnak nem felelnek meg. – A német, osztrák és magyar kormányok vállalása például, miszerint utóbbi átengedi, előbbiek pedig befogadják az illegálisan érkező menekültek egy ré-
szét, voltaképpen értelmezhetetlen viszonyokat eredményezett – mutatott rá. Egy ilyen lépésnek ugyanis nincs jogi alapja. Az Európai Unió (EU) bevándorláspolitikája főképp két nemzetközi egyezményre támaszkodik: az idén nyáron kétéves dublinira és az alapvető a több mint gond mégsem hat va néves az elavultság, Szánthó Miklós genfire. Utóbbi ha ne m hog y szigorítana kapcsán érdea gyakorlatban mes feleleveníteni, ritkán szereznek érhogy az akkor még létező vényt a betűnek. Az emszocialista tömbből érkező lített szabályozások értelmémenekültekre íródott. – Már ben például azzal szemben, csak ezt figyelembe véve is aki nem hajlandó együttműkijelenthető, hogy a svájci ködni a hatóságokkal, megmegállapodás idejétmúlt, azt szüntethető a folyamatban már jócskán meghaladta a lévő menekültügyi eljárás, kor, hiszen alapvetően nem vagyis rögtön kitoloncolhatószázezrek kezelésére fogal- vá válik. Mindez – a balkáni mazták – hangsúlyozta a útvonalat tekintve – már Göszakértő. Vagyis a moderni- rögországban is bekövetkezzáció ráférne a szövegezésre, hetne, az ujjlenyomatot nem Fotó: MTI
HECKER FLÓRIÁN
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Szigorítás kell az elavult egyezmények helyett
Új törvények, új határvédelem
Most még szabad a pálya szolgáltató menekültek az egyes tagországi hatóságok közreműködésével mégis különösebb gond nélkül jutnak el akár Németországig is. Szánthó azt vallja, hogy csakis szigorításokkal lehet egy valóban működőképes menekültügyi rendszert kialakítani az EU területén. – Ki kell végre mondani, hogy az unióba csak az kaphat bebocsátást, aki valóban közvetlen veszélynek van kitéve – mondta. Ezzel párhuzamosan pedig el kell érni, hogy a ténylegesen háború sújtotta államokban rendeződjenek a
„Más időszámítás kezdődik szeptember 15-től” – jelentette ki Orbán Viktor a múlt héten a közmédiának adott interjújában. A miniszterelnök ezzel azokra a tervezett törvényi módosításokra célzott, amelyek lapzártánkkor még az Országgyűlés napirendjén szerepeltek. A tervezett főbb változások a következők. 1. Törvénybe kerülne a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalma. 2. A tömeges bevándorlás által leginkább érintett határszakaszokon tranzitzónákat alakíthatnak ki, ahol a nagy számban érkező migránsokat mindaddig elhelyezhetik, amíg lefolytatják a menekültügyi eljárásukat.
körülmények. Ez elsősorban pénzkérdés. Az elemző ugyanakkor vitatja a sokat emlegetett kvótarendszer létjogosultságát, mivel az szerinte három alapvető kérdésre nem ad választ: mi lesz az újonnan érkező menekültek szétosztásával, hogyan oldja meg a befogadottak belső mozgását, és mennyivel képes csökkenteni a bevándorlás mértékét. A témában szerettük volna megkérdezni a Helsinki Bizottságot is, azonban végül többszöri ígéret ellenére sem reagáltak megkeresésünkre.
3. Önálló büntetőjogi tényállás lesz a határzár tiltott átlépése, megrongálása és a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása. Ez szabadságvesztéssel és kiutasítással lesz büntethető. 4. Szigorodik az embercsempészet büntetése is, amiért akár húsz év is kiszabható lesz. Tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel az embercsempészés szervezőit, irányítóit lehet majd büntetni. 5. A honvédség is határőrizeti feladatokat kaphat a jövőben a migrációs válság kezelése érdekében. Ezt csak és kizárólag a menedékjogról szóló törvényben meghatározott tömeges migrációs válsághelyzet idején láthatja el.
2015. szeptember 10.
5
Helyben vagyunk!
Lemondott a honvédelmi miniszter Lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter. Döntését Orbán Viktor kormányfő elfogadta és Simicskó Istvánt kérte fel a honvédelmi tárca feladatainak ellátására. Hende a kormány nemzetbiztonsági kabinetjének illegális bevándorlással foglalkozó hétfői ülése után jelentette be lemondását.
sztori Nyugaton sem csak tárt karok várnak
A Mail on Sunday című lapban megjelent felmérés szerint a menekültprobléma miatt a brit válaszadók már csak 49 százaléka maradna az EU-ban, pedig ez a szám a korábbi hónapokban 54 százalék körül alakult. Eközben Németországban Angela Merkel kancellárt már régi koalíciós partnere, a CSU is támadja, hibás döntésnek nevezve a Magyarországról érkező menekültek befogadását. Bár az N24 hírcsatorna kutatása szerint a németek többsége – 56 százalék – még mindig úgy gondolja, hogy a bevándorlók képesek lesznek az integrációra, de 66 százalék mondta azt, hogy a szociális ellátó rendszert megterheli majd a befogadás és körülbelül ilyen arányban számítanak arra, hogy konfliktusok lehetnek a németek
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Az utóbbi napokban itthon és külföldön is számos kritika érte a magyarokat, mondván, hogy elutasítóak vagyunk a bevándorlókkal. A Lokál körülnézett, hogy a felmérések alapján máshol milyen a hozzáállás a menekültkérdéshez.
és a külföldiek között. Egy augusztusban közzétett Ipsos-kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen hatással lehetnek Németországra a bevándorlók. A téma bonyolultságát jól mutatja, hogy a válaszadók közel harmada nem tudott vagy nem akart válaszolni, 45 százalék viszont inkább negatív hatást lát. A német kutatáshoz hasonlóan a pozitív hatást várók szinte mindenhol kisebbségben maradnak, a legnagyobb elutasítottságot Franciaországban (11 százalék), Oroszországban (11 százalék), Magyarországon
(6 százalék), Olaszországban (5 százalék) és Törökországban mérték, ahol a válaszadók mindössze két százaléka gondolja úgy, hogy pozitív hatással lehet a bevándorlás az ország gazdaságára és mindennapjaira. A Le Parisien című francia lap ezerfős kutatása szerint 55 százalékra tehető azok aránya, akik még a szíriai menekültek esetében is ellenzik, hogy enyhítsenek a bevándorlási szabályokon, egy múlt heti felmérés szerint pedig a franciák több mint fele – 52 százalék – elutasítja a menekültek befogadását.
Svédországban a bevándorlásellenes SD párt a legfrissebb kutatás szerint már 19,4 százalékon áll, ezzel a harmadik legtámogatottabb politikai erővé lépett elő. Egy hétfőn megjelent lengyel kutatás szerint az ottaniak 26 százaléka teljes mértékben ellenzi a bevándorlók befogadását, míg 37 százalékuk csak akkor engedne be menekülteket, ha a cechet az Európai Unió és az ENSZ állja. Arra a kérdésre, hogy mi a megoldás, 30 százalék a határok lezárását, míg 18 százalék az EU határain kívüli táborok nyitását nevezte meg.
Miről ismerek fel egy szírt?
Első körben a Szíriából érkező menedékkérőket kellene befogadnia Európának – hangzott el számos alkalommal az elmúlt héten az ésszerű érvelés itthon és a nemzetközi sajtóban is. Gondot okoz azonban, hogy a szerb–magyar zöldhatárt átlépők zöme az identitását igazoló dokumentumok nélkül érkezik, „bemondásos alapon” pedig természetesen mindenki szírnek számít a mielőbbi Németországba jutás reményében. Mit tehetnének az európai államok, ha komolyan vennék ezt a célkitűzést? A szír menedékkérők kiszűrésére elvileg alkalmas lehetne a nyelv, hiszen az Észak-Afrikától Belső-Ázsiáig húzódó arab nyelvterület jól elkülöníthető dialektusokat foglal magában. – A damaszkuszi szír nyelvjárás az, amit elterjedtsége miatt a Közel-Kelet nagy részén mindenki megért – mondta a Lokálnak Daher Rashed adjunktus (képünkön), az ELTE Sémi Filológiai és Arab Tanszékének oktatója. – Az anyanyelvi beszélők azonban mind-mind a saját dialektusukat beszélik: más Ammanban, mást Aleppóban vagy Bejrútban. Daher szerint e nyelvjárások felismerése nem okoz gondot egy arab anyanyelvű beszélőnek. – Én például nemcsak a szírt tudom megkülönböztetni mondjuk a libanonitól, hanem a Szírián belüli változatokat is felismerem – magyarázta. – Ahhoz azonban, hogy erre egy, az arabot nem anyanyelvként beszélő ember is képes legyen, évekre van szükség, és biztosan kell az is, hogy valamelyik nyelvterületen huzamosabban éljen. Magyarországon nemigen ismerek ilyet, az efféle feladat még a tolmácsoknak is gondot szokott jelenteni.
A németek szerint is német probléma Egy Németországban elvégzett televíziós közönségszavazás résztvevőinek túlnyomó többsége szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek igaza van abban, hogy a menekültválság német probléma. Az N24 hírcsatorna közönségszavazásán részt vevők 84,4 százaléka tartotta helytállónak a magyar miniszterelnök kijelentését.
6
2015. szeptember 10.
www.lokal.hu
extra
Fotó: Keresztesi Balázs
Itthoni tanulmányai után Londonban, majd az USAban tanulta a színészszakmát Goztola Krisztina. A színésznőt legutóbb az Avignoni Színházi Fesztiválon ismerték el Matei Visniec: A női nem mint csatamező című kétszereplős darabjáért, melyben olyan kérdéseket feszegettek partnerével, mint a nők elleni erőszak és az abortusz. – Egy pszichológust játszom a darabban, ami saját magam számára is egy igen intenzív utazás és élmény volt. Igazán megható volt, hogy a zsűri díja után egy idős férfi jött oda hozzám, aki könnyeivel küszködve köszönte meg, hogy sikerült feldolgozni a bosnyák háború borzalmait – mesélte Krisztina. A magyar nézők az USAban nagy sikert aratott PainKiller Jane című sorozatból ismerhetik. Krisztina nagyon élvezi a filmes munkákat és szerinte bizonyos helyzetekben még előnyt is jelenthet akcentusa. – Szeretik, ha egy színész több akcentussal tud játszani. A lényeg, hogy ne tudjanak beskatulyázni és valamiért egyedi legyen a beszédstílusod. Bennem eddig a producerek inkább a déliesebb temperamentumú nőket látták és ilyen típusú szerepeket osztottak rám – mesélte Krisztina.
Jaksity Kata: A vizsgá lejátszódott bennem a Gyönyörű, háromgyermekes édesanya. Kiegyensúlyozott és boldog családi élete van, azt azonban kevesen tudják, hogy már fiatalon az egyik legnagyobb félelmével kellett szembenéznie. Csomót találtak a mellében, és bár az elváltozás jóindulatú volt, sokáig aggódott, hogy idővel roszszindulatúvá válhat. Végül a műtét mellett döntött. LAKATOS BRIGITTA
A várandósság és a szoptatás miatt két évig nem járt szűrésre
Bár szerencsésen túlesett a beavatkozáson, a maró aggodalom máig sem múlt el. Rendszeresen jár vizsgálatokra, ami a várandóssága és a szoptatás miatt most két évig kimaradt. Hosszú idő után tehát néhány hete ismét szakemberhez fordult. Összeszorult gyomorral várakozott a vizsgálatra, ahol szerencsére kiderült, hogy továbbra sincs semmi baj. Az egykori modell azt szeretné, ha nyíltan beszélnének erről a problémáról és arról, hogy
Vajna Timi: A gyűrűm elárulna, ha félrelépnék A közelmúltban nyitotta meg kapuit a Caprice Dorottya Gyémántpalota. A gyémántüzlet társtulajdonosa, Vajna Tímea szerint a férfiak többségének nagyon is számít, miben jelenik meg a kedvesük, de úgy véli, ezt nem a ruha vagy ékszer értéke határozza meg. Timi szerint egyegy értékesebb darabnak ráadásul mélyebb jelentése van. – Azt mondják, aki gyémántot ad a kedvesének, az örök szerelmet adja. A legenda szerint ha az egyik fél megcsalja a másikat, a gyémánt besárgul – mesélte
Timi, akinek makulátlan jegygyűrűjét elnézve ilyesfajta gondok nem lehetnek a házasságában Andy Vajnával. Timi legkedvesebb emléke viszont első gyémántjához kapcsolódik, ami egy nyaklánc és karkötő volt. Nagymamámtól kaptam az első gyémántomat a diplomaosztómra. A mai napig felvenném, bár már kicsit kopottas, de ez csak egy csiszolás kérdése. Ha egy nő jól érzi magát a bőrében, bármit tud viselni. Csak kézmosásnál veszem le a jegygyűrűmet, nehogy véletlenül beleejtsem a lefolyóba.
Fotó: Sáfár Tibor
Goztola Krisztina meghódította a fél világot
Fotó: facebook
ISMERETLEN ISMERŐS
Ismét babát vár Katalin? Négy hónappal második gyermeke születése után állítólag újra gyermeket vár Katalin hercegné – számolt be róla az angol OK! magazin. A harmadik hercegi csemete érkezését a királyi család sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, ám sokak szerint egyértelműen kacsa a hír.
2015. szeptember 10.
álat előtt a halálom…
akkor is időben leszek, mert figyelek magamra, dolgom van még, három gyereknek van nagy szüksége rám, ha bármi van, harcolni fogok, nem törhet meg. Mindeközben persze a gyomrom mogyorónyi, érzem, hogy görcsben áll. Egy vizsgálattól sem izgulok anynyira, mint a mammográfiától. Illetve nem a vizsgálattól, hanem az eredményétől – tette hozzá a műsorvezető, aki a Lokálnak arról is beszélt, milyen fontos lenne, hogy a fiatal lányok is járjanak szűrésre. – Sajnos egyre többször előfordul, hogy fiatalokat támad meg a gyilkos kór. Szeretnék sokáig a családommal maradni, és azt gondolom, hogy ezért nem nagy áldozat egyetlen vizsgálat. Mindhárom gyermekemnek szüksége van rám. Ábel tizenhét, Beni tíz, Jázmin pedig egyéves múlt – mesélte a 43 éves anyuka, aki az utóbbi időben leginkább a családjának él. – Nagyon boldognak érzem magam. Tavaly negatív véleményeket is kaptam, amiért negyven felett szültem, de az az igazság, hogy most érzem igazán teljesnek az életem.
Kikerekedett Johnny Depp A legfrissebb képek alapján legalább tíz kilót hízott a jóképű Johnny Depp. A sztár a velencei filmfesztiválon jelent meg fiatal feleségével, Amber Hearddel. Depp láthatóan pocakot és tokát növesztett. A párnak egyébként zűrös időszak következik az életében, ugyanis pár hónap múlva egy ausztráliai bíróság előtt kell megjelennie Depp feleségének, mivel „kutyákat csempészett” a kontinensre. Az aszszony szerint a saját kutyáikat
vitték magánrepülőn Ausztráliába, ahol köztudottan nagyon szigorúak az élő állatokra vonatkozó szabályok. Ambert így akár tíz évre is elítélhetik, de valószínűbb, hogy csak pénzbírsággal sújtják.
extra
Fotó: Máté Krisztián
Caramel megnősült Négy év együttélés után vette feleségül félig vietnami származású kedvesét, Szilviát Molnár Ferenc Caramel. A pár egy kis Tolna megyei kastélyszállóban mondta ki a boldogító igent kislányuk, Sophie első születésnapja után néhány nappal, ahova a szűk családon kívül még néhány barátjuk kapott meghívást.
félelmeik ellenére se dugják homokba fejüket a nők. – Csak ülök a váróban, várok a soromra és ahogy kell, beindulnak a gondolataim – írta nemrég blogjában Jaksity Kata, visszaemlékezve a vizsgálat eredményét megelőző idegőrlő pillanatokra. – Mi van, ha találnak valamit, mi lesz akkor? Elképzelem, ahogy fogadom a hírt, szabályosan beindul egy álom. Többnyire összeomlok és patakzani kezdenek a könnyeim, azonnal a gyerekeimre gondolok. Mi lesz velük? Hogy fogják kibírni, ha én elmegyek? Ki fog rájuk úgy vigyázni, ahogy csak én tudok? Szabályosan lejátszom magamban a halálom és azt, ahogy a gyerekeim teljesen vigasztalhatatlanul állnak a sírom fölött. Olyan átéléssel követem a gondolataimat, hogy egyszer csak azt veszem észre, hogy valóban könnyes a szemem. És aztán elkezdem mantrázni: nincs semmi baj, minden rendben, egészséges vagyok, rendszeresen járok szűrésre, figyelem magam, próbálok egészségtudatosan élni, nem lehet baj, ha elkerülhetetlen,
7
Helyben vagyunk!
Balla Eszter: Három gyereknél megállunk A színésznő két és fél hónapja adott életet harmadik gyermekének, Palkónak, de nemsokára újra láthatjuk a színpadon. Igaz, ezúttal hosszabb szünetet tart a karrierjében, ami nem is csoda: három gyerekkel nem egyszerű megoldani a mindennapokat. Eszter és férje, Garas Dániel – a 2011-ben elhunyt Garas Dezső fia – immár három kisgyermeket nevelnek: Emma hatéves, Adél három, a legkisebb, Palkó pedig mindössze két hónapos múlt. Bár három picivel nem egyszerű megoldani a mindennapokat, Eszter ragyog a boldogságtól. – Kezdek belerázódni a háromgyerekes anyák szerepébe: én vezénylem le az estéket és a nappali teendőket is, így a színházba való visszatérésre egyelőre nem is gondolok – meséli nevetve Eszter, aki máris visszanyerte alakját. Nem is csoda, a három gyerek után való szaladgálás felér a rendszeres testedzéssel. – Pali szuperbaba, igazi harmadik gyerek: nagyon nyugis, hálás kisfiú, ám ennek ellenére úgy gondolom, hogy itt megállunk, negyediket már nem tervezünk. A színházzal kapcsolatban egyelőre csak annyit tudok, hogy úgy néz ki, az évad második felében visszaveszem a szerepeimet, de új darabot egyelőre
nem vállalok. A Poligamy című musical után nagyon gyorsan visszamentem dolgozni, szerencsére Adél nagyon jó baba volt, de most már hárman vannak, így a családommal sem szúrhatok ki. Eszter már pontosan tudja, bárhová indul is három gyerekkel, az gondos szervezést igényel. Az organikus anyagokból készült Kamorka gyerekruhák divatbemutatóját azonban nem tudta kihagyni. – Biopamutból és organikus textilből készül még a cérna meg a gombok is, ami egy igazán természet közeli élményt ad a gyerekeknek. Ráadásul még jól is néznek ki a ruhadarabok. Szerintem kötelességünk a környezetünkkel foglalkozni, vegyük csak a szelektív gyűjtést, a nem túlzó zacskóhasználatot, de akár a tojástartó visszavitelével is tehetünk valamit a környezetünkért. Sokan mondják, hogy ez csak egy pici szeglete az egész ügynek, de erre akkor is figyelnünk kell és nevelnünk a gyerekeinket.
8
2015. szeptember 10.
www.lokal.hu
extra
Édesanyját gyászolja Ungár Anikó Csodálatos élete volt! – mondta Ungár Anikó, miután többen részvétüket fejezték ki édesanyja halála miatt. Lilike néni 104 éves volt és élete végéig az egész családja támaszkodhatott rá. Rajongásig szerette lányát és unokáját, Baronits Gábor színészt.
Fotó: facebook
Bódi Margó: Egy jó asszony mindig kiszolgálja az urát! Bódi Guszti felesége, Margó agyi infarktusa után újra gőzerővel dolgozik, igaz, már kevesebb fellépést vállal, mint korábban. Állítja, a mostani anyagi biztonság nem feledtette el vele a származását és a hagyományait, amelyeket igyekszik átadni a menyeinek is. voltam, amikor édesanyám meghalt és közel sem éltünk Nem titok, Bódiéknak ma- abban a jólétben, mint most. napság nincsenek anya- Egyvalamit viszont sosem gi gondjaik. A mulatós felejtek el, bármilyen gazénekesnő azonban állítja, dag is legyek, hogy honnan soha nem felejti el, honnan jöttem. Sokan azt képzelik, jött és milyen hosszú út hogy dúskálunk a pénzben, vezetett idáig… – Kilenc- de azt nem tudják, hogy éves azt a pénzt, amit a bulikon megkeresünk, vissza is forgatjuk a stúdiófelvételekre. Egy internete s le me z elkészítése több m i n t h á Margó és Guszti hagyományaikhoz híven nyilvánoromsan sosem érintkeztek a 39 éves házasságuk alatt, ám millió amikor az énekes meglátta beteg nejét a kórházi ágyon, forintba azonnal sutba vágta szokásait. – Nem illendő ez nálunk, kerül, és ende emlékszem, mekkora félelem volt Gusztiban amiatt, n e k hogy elveszíthet. A rokonságban sokan kaptak már c s a k infarktust és haltak meg 40–50 éves koruk között. a töEgyszer az egyik infúziós kezelésem alatt odaredéke jött és mindenki előtt megnyomkodta a lájön vissza bamat – mesélte meghatottan Margó. a videomegosztók r e k l á mj a i b ó l . Hétvégénként három-négy fellépést bizLAKATOS BRIGITTA
Nem érinthetik egymást nyilvánosan
tosan elvállalunk, régebben akár több is ment, de amióta Gusztival egészségügyi problémáink vannak, lassítottunk – mesélte Margó a Lokálnak. Két gyermekük, Csabi és Guszti már önálló életet élnek, Margó azonban anyósként fontosnak tartja a család összetartását és roma hagyományaik betartását. – Tudom, hogy sokaknak ez furcsán hangzik, de nekem például nem volt illendő elmenni szórakozóhelyre a barátnőimmel, nem úgy, mint a mai lányoknak. Sokan még az iskolát se járják ki, hanem korán férjhez mennek és családot alapítanak. A menyeim már modern lányok, elvégezték az iskoláikat és nyelvet tanulnak. A cég körüli papírmunkák nagy részét ők végzik, nagyon otthonosan mozognak ebben a világban. Emellett hét közben hatalmasakat főzünk együtt, ami napokig kitart mindenkinek. A legfontosabb tanácsom az volt a számukra, hogy egy jó asszonynak az a legfontosabb feladata, hogy kiszolgálja az urát – mondta a kétszeres nagymama.
Fotók a fiók mélyéről: Boncza Berta
Fotó: Fortepán
Adyt és Babitsot is elcsábította „Már vénülő kezemmel fogom meg a kezedet, már vénülő szememmel őrizem a szemedet” – írta Ady Endre a fotón látható Boncza Bertának, azaz Csinszkának, akit életének utolsó éveiben feleségül is vett. Csinszkának ezzel a szerelemmel minden vágya teljesült, ugyanis mindig is híres költőfeleség szeretett volna lenni. Ady halála utána néhány hónappal azonnal le-
velezésbe kezdett Babits Mihállyal, aki azonban nem akart igazán elmélyülni ebben a kapcsolatban, hiszen nem tartotta illendőnek. Csinszka végül hozzáment a kor ismert festőjéhez, Márffy Ödönhöz. Ez a kép 1934ben készült, amikor Csinszka 40 évesen meghalt. Állítólag egy vacsorán az asztalra bukott, kómába esett és pár nappal később agyvérzés következében meghalt.
9
Helyben vagyunk!
Fotó: Facebook
Viharos az új Zoób Kati-kollekció A nő sokféle, és a szépség is az – vallja Zoób Kati, aki immár második alkalommal varázsolta el divatbemutatójával a balatonfüredi közönséget. A divattervező legújabb kollekciójában ebben a szezonban ugyanis minden szín egy kicsit viharos, bánatos és füstös lesz. Az új kollekcióról további képek: www.lokal.hu
divat
Dér Heni, Nyári Károly és a Nyári lányok
Wolf Kati
Erdőhegyi Brigitta és Kökény Attila
Kelemen Anna és Cinthya Dictator
Csomor Csilla és Rózsa György
Fotók: facebook
Günther Anton, a nyugdíjas divatikon Günther Anton Krabbenhöft egy idős német férfi, akiért rajonganak a divatmániások. A nyugdíjas divatikon állítólag 104 éves, és ha ez valóban így van, negyven évet simán letagadhatna. Facebook-oldalán máris több száz rajongója van, akiket mindennap megörvendeztet egy-egy új Günther-féle szettel. – Ezek a ruhák illenek a legjobban a személyiségemhez – magyarázta stílusáról az idős úr.
Gesztesi Károly régi barátja az üzlet tulajdonosának
Fotók: Keresztesi Balázs
2015. szeptember 10.
Stílusosan partiztak a sztárok
A Miniatűr bár nagyszabású megnyitójára a hazai sztárvilág is kíváncsi volt. A hajdan hírneves bár újranyitása nagy csinnadrattával zajlott: hajnalig folyt a pezsgő, mulattak a celebek, az alkalomra pedig mindenki igyekezett stílusosan érkezni.
www.lokal.hu
Budapest
Közeleg a Színházak Éjszakája Huszonöt budapesti színház 61 helyszínén több száz program enged betekintést a most kezdődő évad előadásaiba és a színházi életbe szeptember 19-én a Színházak Éjszakáján. A diákkedvezmény bármilyen típusú érvényes diákigazolvánnyal igénybe vehető (felsőoktatási és levelező tagozatos diákigazolványt is elfogadnak).
Költözz, ha tudsz! Barátom felesége gondolt egy merészet és egyetemre jelentkezett a távoli Frankfurtba. Ez még manapság nem is akkora szám, de az már sokkal inkább, hogy a szakmai karrier kiteljesedése érdekében – látszólag – minden eddigit beáldoztak. SÉTÁLÓ BOTOND
Azaz: feleség és férj felmondott. Feleségnek és férjnek nem lesz (legalábbis kezdetben) Németországban állása. A három gyereket kivették az iskolából, óvodából és egy frankfurti magániskolába íratták be. Magyarul: ugrás a bizonytalanba. Már ez sem egyszerű, hiszen a döntés és az egyetemi felvételről szóló értesítés egyik napról a másikra jött, de a komplett lakáskeresés és költözés további akadályokat jelentett. Frankfurtban és környékén egészen egyszerűen nem lehetett egy háromgyermekes család számára albérletet találni. Olyat, ami ténylegesen létezik. Ügyeskedők, kamuingatlanosok ugyanis azonnal feltűntek a színen – utalj erre és erre a bankszámlára
2015. szeptember 10.
ennyi és ennyi ezer eurót, és minden megoldva –, csak éppen semmi sem volt igaz abból, amit mondtak. Lenyúlás és balekkeresés volt az egész. A sokadik személyes kiutazás után végre sikerült ingatlanhoz jutni. A konyha berendezve – a többi rájuk hárul. Azaz: hazai ingatlan kipakol, kiköltözik, berendez. A kipakolás-dobozolás ment is rendben, ám a második feltétel komoly nehézségeket jelentett. A profi céges költöztetés ára horrorisztikus, marad a kisebb vállalkozóktól való furgonbérlés. Ha még ilyen egyszerű lett volna… 2015-ben Magyarországon kisteherautóhoz, furgonhoz jutni képtelen vállalkozás. Ugyanis az embercsempészek lecsaptak mindre. A kölcsönzők meg megijedtek, mindenkiben csempészt láttak, így a háromgyer-
mekes család majdnem hoppon maradt. Végül sikerült két furgont szerezni (légkondi ohne, miként a rakodótérbeli világítás is, rádió nyista, holott azzal hirdették et cetera, et cetera). Vártuk a dobozhegyeken barátomat, hozza már a furgont és végre kezdetét vegye a pakolás, ám amikor hazajött, gondoktól terhelt orcája sok mindenről árulkodott. Leginkább arról, hogy „egy szegedi nő bérelte nemrég a kocsit, 32 migránst szállított, de lekapcsolták az M5-sön”. Azaz a rendszerbe került rendszámtáblás kocsival terveztük szállítani az egyetemi jegyzeteket és az emeletes gyerekágyakat. Majd elment a másik furgonért. Ahol a kölcsönző nem kertelt: nem szívesen adja ki a kocsijait, mert mindenki migránsokat akar szállítani, de barátomat a hangja alapján úgy ítélte meg, hogy nem embercsempész… Hát nem. Maximum családcsempész. Viszont rávilágított az embercsempészettel történő
Mesés lett ez a fal!
Fotó: Profimedia
10
leszámolás legegyszerűbb módjára: be kell gyűjteni a furgonokat. (Szerencsére különösebb vegzálások nélkül megérkeztek Frankfurtba. Csak egyszer mentek utánuk a német szervek, hogy megállítsák és kinyittassák furgonjaikat. De szerencsére a könyvespolc még nem minősült illegális migránsnak…). Elkészült az első színes tűzfal a Színes Város Budapest Fesztivál keretében a Kazinczy utcában. A portugál festőművé s z , A k a co rleone a magyar népmesék alapmotívumait vegyítette saját stílusával, Holló Jankó meséjét értelmezte újra képileg. A központi figura Jankó, a szegény legény, aki vándorútra indul, a művész az ő alakja köré komponálta a mese többi fontos szereplőjét, a hangyát, a hollót, a halat és a sípokat. A szeptember 23-ig tartó Színes Város Fesztivál keretében idén több mint tíz festmény készül Budapesten. Az alkotások főként a hungarikumok témakörét érintik. Míg az előző évben jellemzően a VII. kerületben zajlottak a falfestések, idén már budai, illetve más pesti kerületekben is várhatóak újabb köztéri műalkotások.
2015. szeptember 10.
11
www.lokal.hu
Problémája van? Érdekes a szomszédja vagy hallott egy különös történetet? Lencsevégre kapott egy jellemző kerületi épületet? Küldjön témát vagy fényképet. Megírjuk, bemutatjuk és ha kell, utánajárunk. Az ön kerületi szerkesztője: Fodor Erika E-mail:
[email protected]
Írjon nekünk!
I.-XII. kerület
GELLÉRTHEGY – KRISZTINAVÁROS – TABÁN – VÁR – VÍZIVÁROS BUDAKESZIERDŐ – CSILLEBÉRC – FARKASRÉT – FARKASVÖLGY – ISTENHEGY – JÁNOSHEGY – KISSVÁBHEGY – KRISZTINAVÁROS – KÚTVÖLGY – MAGASÚT – MÁRTONHEGY – NÉMETVÖLGY – ORBÁNHEGY – SASHEGY – SVÁBHEGY – SZÉCHENYIHEGY – VIRÁNYOS – ZUGLIGET Fotó: Sáfár Tibor
kerületi hírek www.lokal.hu/keruletihirek
A budavári Magyar Nyelv és Könyv ünnepén két napon át irodalmi programok, pódiumbeszélgetések, koncertek és természetesen sok-sok kiadvány várta a látogatókat a Szentháromság téren. A gazdag kínálatban gyerek és felnőtt egyaránt talált magának izgalmas olvasnivalót vagy érdekes látványosságot a színpadi műsorban. A rendezvény idei díszvendége Csángóföld volt. A könyvünnepen adták át a Budavári Tóth Árpád Műfordítói Díjat is, amelyet ezúttal Zsille Gábor kapott meg.
Budavári könyvünnep
Mészáros Tiboré a Kaszás Attila-díj Idén a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művésze, Mészáros Tibor kapta a Kaszás Attila-díjat. A félmillió forinttal járó kitüntetést Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester adta át.
A Kaszás Attila-díjat Pokorni Zoltán és a Mozaik Művészegyesület hozta létre 2008-ban a Kaszás Attila Szellemi Hagyatékának Ápolásáért Közhasznú Alapítvány támogatásával. Az elismerés nívóját a többi
között az adja, hogy nem egy megbízott zsűri vagy kuratórium dönt a díjazott személyéről, hanem a színészek. A kitüntetéssel járó szervezést ez évtől már nem a Hegyvidéki Önkormányzat látja el. – Noha nem tűnik fel – és ez így is van rendjén –, de rengeteg idő és
sok-sok ember többhavi munkája áll a mai este mögött is – fogalmazott Pokorni Zoltán. – Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár segítségét kértem a szervezésben, aki nagyon nyitott és készséges volt; a rendezvény hátterét így ma már a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány viszi.
12
www.lokal.hu
kerületi hírek Mindenkit díjaztak a Városmajorban
Fotó: Geberle Berci - www.szabadter.hu
Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait, amelynek versenyprogramját Jászay Tamás kritikus és Miklós Melánia, a Szabad Tér Színház sajtófőnöke, kritikus válogatott a nem budapesti színházak aktuális évadának bemutatóiból. A Hűvösvölgyi Ildikó, Böhm György, Karinthy Márton és Bán Teodóra alkotta zsűri, valamint a közönség szavazatai alapján mind a hét, a szemlére meghívott vidéki produkciót díjazták. A Tóték lett a legjobb előadás, díjat kapott Takács Katalin, Bajomi Nagy György, Czikó Juliánna és Csankó Zoltán. A Városmajorban ugyancsak elismerték a Bernarda Alba háza, az Édes Anna, a Magyar Elektra, a Figaro házassága, a Vitéz Mihály és az Istent a falra festeni című előadásokat, illetve azok szereplőit.
A zsűri és a Városmajori Színházi Szemle díjazott szereplői
2015. szeptember 10.
Huszonkétmillió speciális fejlesztésre
Huszonkétmillió forintot nyert pályázat keretében a speciális nevelés szervezésére, valamint fejlesztő eszközök beszerzésére a Fekete Istvá László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvodája és Általános Iskolá zül egyet a Németvölgyi Általános Iskolának kölcsönöztek. Ezen kívül
Háromszintes köz vár a vári játszót Az igazságos Mátyás király legendás álruhás kalandjait megelevenítő játszótér készült a környéken élő gyerekeknek Mátyás egykori otthonában, a Budai Várban. A Halászbástya tőszomszédságában, a Budavári Általános Iskola alatt létrehozott vadonatúj Mátyás király játszótéren a gyerekek eljátszhatják kedvenc meséiket vagy akár újakat is kitalálhatnak. A játszóparkot Mátyás király korának megfelelően alakították ki: a hatalmas, 40 méteres, háromszintes középkori vár, a csúszdarendszer, a függőhíd, a kazamaták, a bástyák, tornyok és a kötélpálya arra szolgálnak, hogy mindenki szabadjára engedhesse a fantáziáját játék közben.
2015. szeptember 10.
13
Helyben vagyunk!
Fotók: Sáfár Tibor
zépkori vár téren!
kerületi hírek Fotó: Máté Krisztián
si igényű gyermekek fejlesztéséhez szükséges pedagógusképzések án Általános Iskola és Speciális Szakiskola, valamint a Vakok Batthyány ája. A pályázati pénzből három interaktív táblát vásároltak, amelyek köl mozgásterápiás eszközöket is sikerült beszerezni.
Marad a budai campus! Megszületett a döntés: a je, azaz ekkortól csatlakozVillányi úti székhelyű Bu- na az élelmiszer-tudományi, dapesti Corvinus Egyetem a kertészettudományi és a (BCE) három budai kara a tájépítészeti kar a SZIE-hez. gödöllői Szent István Egye- A három karon jelenleg temhez (SZIE) kerül. Pal- 4500 hallgató folytat tanulkovics László, az Emberi mányokat. Erőforrások Minisztériu- – A campus áttelepítésére ma felsőoktatásért felelős nincs szándék! Az az alapvető államtitkára a témában cél, hogy rendbe tegyük. Az tartott sajtótájékoztatóján átalakításokkal sem itt, sem kijelentette, aggodalomra más esetben nem sérül hallsemmi ok: a képzés marad gatói érdek, a budai karok a helyén, a diákoknak nem hallgatóinak nem kell Gökell Gödöllőre utazniuk, és döllőre utazniuk. Év végéig szó sincs az értékes arboré- tervet dolgozunk ki a campus tumot is tartalmazó budai rendbetételére és arra, hogy campus eladásáról. Hozzá- a jövőben milyen funkciókat tette, az átalakítás tervezett töltsön be. Erre 50 millió fo126x117_Layout 1 15/8/28. 4:03 PM Page 1 időpontja 2016. január else- rint áll rendelkezésre.
helyben vagyunk BUDAI KARÁT GALÉRIA
Készpénzért vásárol: festményt, porcelánt, órát, érmét, kitüntetést, arany-ezüst felvásárlás napi áron. cím: XI.Bartók Béla út 46. 20 451 8270
BELVÁROSI ARANYKARÁT V. kerületi felvásárló központi hely
ARANY-EZÜST FELVÁSÁRLÁS! Arany: 6800 Ft-tól 12.500 Ft-ig/gr Ezüst: 140 Ft/gr-tól 400 Ft/gr-ig Keresünk: régi bútorokat, festményeket, órákat, porcelánokat, szőnyegeket, zongorát, szobrokat, hagyatékokat, gyűjteményeket. Az árat Ön szabja, annyit fizetek, amenynyit kér. Ha nem hiszi, tegyen egy próbát!
Ferenciek terén a jégbüfétől 10 lépésre! Címünk: Bp., V. ker Kossuth. L. utca 2/A
Tel.: 06-70-322-7933
E-mail:
[email protected]
Aranyfelvásárlás a napi világpiaci ár szerint, levonás nélkül.
Ingyenes hallásvizsgálat és hallókészülék próbahordás az I. és XII. kerületben
O
peretthajó
Meghívjuk Önt és kedves ismerőseit az Operetthajó-Zenehajó 16. szezonjának, április 3.-tól október végéig minden szerdán, pénteken és vasárnap 20-22 óráig tartó előadásaira, ahol az Operaház kiváló művészei gondoskodnak szórakozásáról, népszerű opera (Carmen, Bánk Bán, Tosca, Rigoletto stb.), operett (Csárdáskirálynő, Mosoly országa, Marica grófnő stb.),olasz stb.), olasz (O sole mio), spanyol dal (Granada), musical (Kabaré, My fair lady, Porgy & Bess stb.) részletekkel, bravúros hangszeres szólókkal (Monti: Csárdás), valamint látványos jelmezekben előadott klasszikus, folklór, sztepp és hastáncokkal. A sétahajóút alatt panorámá svédasztalunk megújult kínálatából válogathat, Budapest panorámájában gyönyörködhet, mialatt művészettörténeti bemutatásban lehet része Budapest nevezetes épületeiről, magyar, angol, német nyelven. megünneplé Elegáns programunkat születésnapok és évfordulók megünneplésének különleges helyszínéül is ajánljuk! Kérem látogassanak el megújult honlapunkra, ahol megtekinthetik az 1000. előadásunkról készült kisfilmünket, valamint tájékozódhatnak áraink, kedvezményeink, akcióink felől. Ajándékozzon egy egyedülálló élményt szeretteinek!
Információ és jegyváltás: +36-20-3329-116
[email protected] www.operetthajo.hu
Interjú Dr. Makó Ádám PhD. fül-orr-gégész és audiológus orvossal
EZT LÁTTA A TÉVÉBEN
Nemzetközi kutatási adatok szerint ezer emberből száznak van valamilyen fokú halláscsökkenése, azonban közülük alig húsz tesz valamit a panasza megszüntetésének érdekében. Dr. Makó Ádám PhD. fül-orr-gégészt, az Amplifon Hallásközpontok audiológus orvosát kértük meg arra, hogy meséljen nekünk tapasztalatairól, hogyan viszonyulnak az érintettek hallásproblémájukhoz. Az Amplifon 2015. augusztus 31. és szeptember 18. között őszi hallásszűrő kampányt tart, ahová várják szeretettel az I. és XII. kerületi lakosokat. – Mit gondol, miért ilyen alacsony azoknak az aránya, akik segítséget kérnek? – Azt gondolom, hogy az indokok között a legelső helyen a félelem áll. Többen attól tartanak, hogy a hallásvizsgálat után bebizonyosodik, valóban baj van a hallásukkal. Pedig a panaszok nem szűnnek meg a diagnózis elmaradásával, sőt a kezeletlen hallásprobléma komoly következményekkel járhat. – Mégis milyen következményekre lehet számítani? – Sajnos, amennyiben valaki nem kér időben segítséget, előfordulhat, hogy végül már a legmodernebb hallókészülékkel sem tudunk segíteni rajta.
hallásprobléma visszaRáadásul a halláscsökkefordíthatatlan következnés rányomhatja a bélyeményekkel is járhat. gét az érintett társasági – Mit kell tennie annak, életére is. Nem egy páciaki szeretne részt venni ensem mesélte, hogy egy ingyenes hallásvizsvégül azért szánta rá gálaton? magát a vizsgálatra, mert – Az érdeklődőknek depresszióssá vált, úgy nincs más dolguk, mint érezte, hogy kirekesztik felhívni a cikk alatt az embertársai. Erre Dr. Makó Ádám található telefonszáakár több évtizedes ba- PhD. fül-orr-gégész rátságok is rámehetnek. és audiológus orvos mok egyikét, és egyeztetni egy időpontot – Mit tanácsolna mindazoknak, akik a halláscsökkenés munkatársainkkal. Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt az tüneteit érzékelik magukon? – Azt tanácsolnám, hogy nem érdemes Amplifon Hallásközpontokba! halogatni a döntést, hiszen a nem kezelt
Amplifon Hallásközpontok II., Budagyöngye Bevásárlóközpont Bejelentkezés: 06-1 221-5566 II., Margit krt. 31-33. Bejelentkezés: 06-1 336-0298
14
2015. szeptember 10.
www.lokal.hu
kerületi infók
Ide gyertek, emberek!
Van ötlete, hová érdemes ellátogatni? Tudomása van egy jó programról, érdekes rendezvényről? Csatlakozókat várnak egy civil szerveződéshez, klubhoz, körhöz? Írja meg nekünk a
[email protected] e-mail-címre. Elektronikus levelében feltétlenül tüntesse fel pontosan, mikor és hová várják az érdeklődőket, hol, kitől kaphatnak bővebb felvilágosítást.
Magyar Dal Napja a művelődési házban Az először a Sziget Fesztivál „mínusz egyedik” napján megrendezett Magyar Dal Napjára nyolcadik alkalommal kerül sor. Szeptember 13-án 17 órától a Budavári Művelődési Házban hagyományosan jelen korunk egyik legnagyobb rock-blues-dzsessz fuvolistájával, énekesével, Török Ádá mmal és eg y üttesével, a MINI-vel ünnepelhetnek a résztvevők. Rajtuk kívül a Blues Rádió Budapest Zenekar és a Capriccio Zenekar lép majd színpadra, a programban eredetileg helyet kapó Takáts Tamás akusztik koncertje sajnos elmarad.
Népzenei fesztivál a Tabánban
Szeptember 12-én 15 órától a Döbrentei u 9. szám alatt található Virág Benedek Házban rendezik meg azt a népzenei fesztivált, melynek célja, hogy lehetőséget teremtsen arra, hogy Kodály és Bartók hazájában a néphagyományok által a gyerekek mindjobban megismerjék zenei-táncos gyökereiket. A belépés ingyenes!
A fesztivál programja: 15.00 Agócs Gergő mesemondó (Szlovákia)
16.00 Szalóki Ági Trió 17.30 Sebő 68 19.00 Vujicsics koncert
Ügyes-bajos Okmányiroda 1013 Budapest, Attila út 12. Telefon: (1) 795-7759 E-mail:
[email protected] Ügyfélfogadás Hétfő: 8.00‒20.00 Kedd-szerda-csütörtök: 8.00‒16.00 Péntek: 8.00–12.00 Felnőttorvosi sürgősségi orvosi ügyelet 1126 Budapest XII., Beethoven u. 8. Telefon: 212-6636 Éjszakai-munkaszüneti ügyeletek I. és XII. kerületiek részére 1126 Budapest, XII. Beethoven u. 8. Telefon: 212-6636 Gyermekorvosi ügyelet Szent János Kórház 24. épület, 1125 Diós árok 1–3. Telefon: (06 1) 212-5979
Rendőrkapitányság Budapest I., Pauler utca 13. Telefon: 457-5600, Fax: 457-5619 E-mail:
[email protected] Budavári polgármesteri hivatal 1014 Budapest, Kapisztrán tér 1. Levelezési cím: 1250 Budapest, Pf. 35. Tel.: (+36-1) 458-3000, Fax.: (+36-1) 458-3081 Központi e-mail:
[email protected] Ügyfélfogadási idő Hétfő: 14.00–18.00 Szerda: 8.00–16.30 Péntek: 8.00–12.00 Ügyfélszolgálatok 1014 Budapest, Kapisztrán tér 1. Telefon: (+36-1) 458-3030, 458-3025 Ügyfélfogadási idő Hétfő: 8.00–18.30 Kedd-csütörtök: 8.00–16.00 Szerda: 8.00–16.30 Péntek: 8.00–13.00
program
IX. 11. 8.45 – PREVENTÍV GERINCTORNA –A gerinctornával hatékonyan előzhető meg a gerincbetegségek kialakulása. A gyakorlatok alkalmazásával erősödnek a gerincet stabilizáló izomcsoportok és mobilizálódnak a gerinccsigolyákat összekötő kis ízületek és a végtagi ízületek. A programokra jelentkezni személyesen a klub recepcióján vagy e-mailben az info@vizivárosiklub.hu címen lehet. (Vizivárosi Klub, I., Batthyány utca 26.)
IX. 17. 19 óra – MOZDULATMŰVÉSZET – Minden ami, a testről, a lélekről és a szellemről szól. Mindenkinek ajánlott, aki a mozgást tanulni és nem utánozni akarja. Az órák a klasszikus alapú tradicionális magyar modern táncra épülnek, fejlesztve a testtudatot, a koordinációt és a térhasználatot. Tanár: Pálosi István mozdulatművész, pedagógus, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat igazgatója. További információ a www.mozdulatmuveszet.hu oldalon, illetve az
[email protected] e-mail-címen. Telefon: 0620/991-6447. IX. 18. 19 óra – SZÁJHARMONIKA KLUB – Pribojszki Mátyás – az egyik legismertebb kortárs magyar szájharmonikás – és zenekara az igényes élőzenét szeretnék életben tartani. Zenéjükben felfedezhetők a blues gyökerei, a swing, a jazz és némi funky is. Saját, angol nyelvű dalaik mellett ismert előadóktól is kölcsönöznek dallamokat. (Budavári Művelődési ház) IX. 12. 17.30 – KONCERT – Pátkai Rozina Quintet koncertje a MOM szabadtéri színpadán. A koncerten fellépnek: Pátkai Rozina énekes, Tóth Mátyás gitár, Ávéd János trombita, Soós Márton nagybőgő, Cseh Balázs dob. A belépés díjtalan.
2015. szeptember 10.
15
Helyben vagyunk!
Naponta egy alma az orvost távol tartja! Nosza, itt a szezon, érik az alma. Fogyasztása pedig nemcsak élvezet, de egészséges is. A gyümölcs húsában található pektin valóságos csodaszer. Enyhíti a hasmenést, de székrekedés ellen is hatásos, csökkenti a vér koleszterinszintjét, gátolhatja a bélrák kialakulását.
Fotó: Balázs Attila
Érik az alma!
gasztro
Erre harapnak a sztárpasik! Gáspár Laci salátára váltott ►
Korábban még büszkén pózolt a nehéz húsokkal és köretekkel megrakott asztal előtt Gáspár Laci. A hamarosan szeptember 27-én a Tv2-n induló Sztárban Sztár szereplője azonban a műsor felvételei idejére szeretné a legjobb formáját hozni, úgyhogy mostanában feltűnően sok salátát posztolt közösségi oldalára. A zöld levelekről nem hiányozhat nála a szárított paradicsom, a kombót pedig olykor fenyőmaggal, uborkával és egy kis átlátszó öntettel dobja fel. Utóbbi készülhet például olívaolaj, méz, balzsamecet, só és bors keverékéből. Nem nehéz elkészíteni, de nagy jóllakottságérzést senki se várjon tőle.
Árpa Attila bírja a disznóságokat ▲
Hatalmas adag sült hurkával és kolbásszal pózol közösségi oldalán Árpa Attila. A producer tányérján van véres és májas hurka is, valamint – ahogy az kell – egy kis tört krumpli, kovászos uborka és némi csalamádé. Jó kis tartalmas ebéd egy igazi magyar macsónak!
Fotók: facebook
A férfiakat a gyomrukon keresztül lehet megfogni. Nyilván igaz ez a sztárpasikra is, de mint kiderült, olyan étel nincs, amire mind egyformán harapnának. A hazai palettán óriási a szórás: Gáspár Laci mostanában salátákon él, Árpa Attilának és Vastag Csabának jöhetnek a magyar konyha laktatóbb remekei is.
Vastag Csabi kedvence a harcsapaprikás ►
Büszkén posztolta ki a Facebookra a hatalmas tál harcsapaprikást túrós csuszával Vastag Csaba. Az énekesnek ez a kedvenc étele, ráadásul maga készítette ezt a hagyományos magyar fogást, ami nem is kis hozzáértést igényel. A hal haladóknak való alapanyag, könnyű ugyanis túlfőzni. Csaba Veszprémben nőtt fel, ott volt alkalma megismerni és megszeretni a bakonyi harcsapaprikást is, amelyet az alap hozzávalókon túl gombával és kakukkfűvel bolondítanak meg.
Bakonyi harcsapaprikás receptje: www.lokal.hu
16
2015. szeptember 10.
www.lokal.hu
állatvilág
Az anyaoroszlán figyel „Ha igazi, szép családi életet akarsz látni, menj el az állatkertbe, nézd meg az oroszlánt, a tigrist, a medvét. Azok igazán szeretik a kölykeiket. Nincs szebb látvány a világon, mint a papa álla alatt játszadozó oroszlánkölyök.” (Thornton Niven Wilder)
Unod a lovaglást? Pattanj szamárra! Meg ne húzd a szamár farkát!
Fotók: MTI/Molnár Edvárd
A szamaragolás győztese
A fogathajtó-verseny hajrája
Rengeteg szurkoló volt a helyszínen
Az idei nyárzáró rendezvények vitathatatlanul egyik legötletesebb és legkülönlegesebb eseménye a szamárverseny volt, amelyet idén is a királyhalmi helyi közösség szervezett. A csapatok különböző megmérettetéseken vehettek részt: volt itt gumicsizma-dobálás, kötélhúzás és természetesen szamaragoló- és fogathajtó-verseny is.
Fotó: Profimedia/RedDot
Fotó: MTI/EPA/Filip Singer
Egy kínai szezámolajműhely udvarára sétált be ez a kétfejű, háromfülű kismalac. A tulajdonos azt mesélte, hogy a malacka olyan, mintha mindig alázatosan, földig hajolva közlekedne, hiszen furcsa fejét alig bírja megtartani apró teste. Senki sem tudja, honnan érkezett és hogyan került a műhely udvarára.
A kutyának is kell Kihalófélben a csőrös krokodil Fotó: MTI/AP/Kirsty Wigglesworth
Kétfejű kismalacot találtak Kínában
Gangeszi gaviálok a prágai állatkertben
Senki nem mondhatja a lewes-i Harveys sörfőzde termékére, hogy a kutyának se kell. Barny ugyanis boldogan kortyolgatja a pint sört a Nagy Brit Sörfesztiválon, amelyet idén az alénak szenteltek.
A gangeszi gaviál − vagy ahogy a köznyelvben ismerik, a csőrös krokodil − a kihalás szélén álló, kritikusan veszélyeztetett hüllőfaj. A Gangeszben a legenda szerint két krokodilusfaj él: az egyik keveset árt, a másik mohón és kíméletlenül üldözi az embert. A régi törvények szerint a bűnténnyel vádolt embert a hindu papok, vagyis a brahmanok jelenlétében folyón gázoltatják át, és ha a krokodilok nem bántják, fölmentik. A gaviál ormányának sajátos „szerkezete” mindenesetre arról tanúskodik, hogy ha nem is kizárólag, de leginkább halakkal táplálkozik. A faj a kihalás szélén áll, Európában a prágai az egyetlen állatkert, ahol tenyésztik a hinduk szent állatát.
2015. szeptember 10.
17
Helyben vagyunk!
Marilyn, az örök nő „A szépség és a nőiesség kortalan. Nem bánom, hogy a férfiak világában kell élnem addig, amíg nő lehetek benne” (Marilyn Monroe)
szépség
Kell-e félnünk a gyerekszépségversenyektől? Magyarországon is egyre elterjedtebbek a gyerekek számára rendezett szépség- és modellversenyek. Sokan támadják azonban azokat a szülőket, akik ezekre benevezik a kicsiket. Néhány évvel ezelőtt még alig lehetett hallani magyar gyermekszépségversenyekről, így főleg a tengerentúlról jutottak el hozzánk hírek kislányokról és kisfiúkról, akik a nagyokhoz hasonlóan kifutón, zsűri előtt mutatják meg szépségüket és tehetségüket. Mára azonban Magyarországon is nagyon elterjedtek a kicsik számára rendezett megmérettetések. Az elért eredményekről beszámoló cikkek vegyes érzelmeket váltanak ki: sokan támadják a szülőket, mondván, csak saját meg nem élt álmaikat akarják rákényszeríteni a gyerekekre, és hogy
Számoljunk le a sztereotípiákkal!
a versenyeken való részvétel negatív hatással van a kicsik életére. A Kids Model Management Agency Hungary vezetője, Kovácsné Lili szerint azért kapnak ennyi kritikát, mert a véleményformálók valószínűleg nincsenek tisztában az ilyen rendezvények menetével és pozitív hatásaival. − Ne féljenek a gyerekszépségversenyektől! Ezek nem vérre menő küzdelemről és kényszerítésről szólnak. A gyerekek szabad akaratukból jönnek, és nem előre betanított lépéseket mutatnak be, hanem szabadon mozoghatnak, életkoruknak megfelelően azt csinálhatják, amihez kedvük van. Ha valaki nem szeretne feljönni a színpadra vagy csak a kifutó feléig akar elsétálni, abból sincs semmi gond. A verseny alatt viszont lehetőségük van megismerkedni a színpaddal, a kamerával és a szerepléssel, így nagyobb lesz az önbizalmuk, sok kal jobban tudnak beilleszked ni közösségekbe, nem lesznek gátlásaik az iskolai szerepléskor. Játékos módon tanulhatnak úgy,
A Little Miss Hungary Mini katergória I. helyezettje
A kisfiúk is kifutóra léphetnek hogy semmiben sincsenek megerőltetve − sorolta a szervező, aki nagyon büszke arra, hogy a versenyeikről minden gyermek nyertesen térhet haza. − Kategóriánként és öszszességében is hirdetünk helyezet teket, azonba n eg yet len g yer mek sem marad korona, szalag és oklevél nélkül. A szépség mellett ugyanis díjazzuk a tehetséget, a ruhákat, a bátorságot, a legszebb mosolyt, és még sorolhatnám a különdíjakat. A végén min-
denki büszkén áll a színpadon, hiszen valamiben a legjobbnak találta a zsűri − árulta el Lili. A cég legutóbbi, Little Miss Hungary 2015 nevű versenyén a 35 induló között akadtak néhányan, akik először vettek részt ilyen megmérettetésen. Természetesen egy kicsit meg voltak szeppenve, de gyorsan feloldódtak a jó társaságnak és a kellemes környezetnek köszönhetően. − Örömmel mutatták meg magukat a gyerekek a szülőkből álló közönségnek és a szakmai zsűrinek, amely elismert fodrászból, divattervezőből és egy amerikai győztesből állt. Összesen hatan kaptak pénznyereményt, de a sok ajándék mellett mindenkinek jutott szalag, oklevél, a kislányoknak pedig korona is.
Sminktrükkök a kulisszák mögül Érdemes ellesni az egyszerű, de hatásos trükköket a profiktól. Összeszedtünk néhányat a kifutók kulisszái mögül. 1. Ha kiszáradt a kedvenc szempillaspirálunk, tegyünk egy kevés szemcseppet a spirál tégelyébe, majd rázzuk össze, és újra a régi lesz. 2. Tartósabb lesz a rúzs, ha az első réteg felvitele után papír zsebkendőt teszünk az ajkunkra, majd egy ecset segítségével lepúderezzük az ajkat a zsebkendőn keresztül, végül pedig felviszünk még egy réteg rúzst. 3. A szemceruza kiszáradását elkerülhetjük, ha használat előtt bekenjük ajakbalzsammal. 4. Ha kiszáradt a bőrünk, az alapozóba keverjünk egy kevés hidratáló krémet, és így vigyük fel. 5. A tökéletes cicaszem elkészítéséhez csak egy kanálra van szükség, amelyet vonalzóként kell használni az íves tusvonal meghúzásához.
18
2015. szeptember 10.
www.lokal.hu
fortuna
„A szerencse olyan, mint az agyag, bármikor újra lehet formálni, de az ember csak a sajátját tudja átgyúrni, a másét nem, és ezzel nem mindenki elégszik meg.” Jodi Lynn Picoult
Most újra a Örülhetnek az utak szerelmesei, ugyanis hosszú idő után újra lehet autót nyerni a lottón – persze már nem Trabantot, hanem sokmilliós Volkswagent, Seatot és Skodát.
Szeptember 9–19. között duplán megéri lottózni! Nemcsak azért, mert naponta sorsolnak pénznyereményt, hanem mert hosszú idő után újra lehet autót nyerni. Az akció teljes időszakában vásárolt, a feltételeknek megfelelő játékok közül szeptember 21-én sorsolják ki a hét nyertest, akik egy-egy gyönyörű, új autóval lesznek gazdagabbak. Ehhez az kell, hogy az Ötösés a Hatoslottón egy szelvényen legalább 1350 forint értékben, a Puttón legalább 1000 forintért, a Luxoron pedig 875 forintért játszszunk. Ennek kapcsán áttekintettük a hazai autó-jutalomsorsolások történetét az 1957-es háromsebességes Wartburgtól a 2015-ös Volkswagen Golf Trendline-ig. Az első tárgynyeremény-sorsolást 1957. április 5-én tartották, amikor is először azt sorsolták ki, hogy a négy márciusi játékhét közül melyiknek a szelvényei vesznek részt a játékban. Később már minden hónap első sorsolási napján megtartották az előző hónapban beérkezett lottószelvények
tárgynyeremény-sorsolásait is. Az első ilyen nyeremény egy Wartburg volt, amelyet a mindössze 13 éves Molnár Tibor nyert meg, ekkor ugyanis még nem korlátozták a maihoz hasonló szigorúsággal a 18 év alattiak szerencsejátékát. A játék első félévében hatan nyertek Wartburgot, sőt a totósok és a borítékos sorsjegy játékosai közt is szerveztek olyan akciókat, amelyekben autó volt a nyeremény, 1969-ben a borítékos sorsjegy sorsolásán például egy Trabant. Az autó mint főnyeremény mellett a tárgynyeremények sorát 1957 júniusától egészítették ki az ingatlannyeremények. A gyakran „jutalomsorsolásnak” nevezett tárgysorsjátékokon a gépkocsik mellett öröklakásokat, üdülőket, családi házakat, motorkerékpárokat, tv-ket, mosógépeket, bútorutalványokat is lehetett nyerni. Ma már persze nehéz elképzelni, mekkora örömet okoztak akkori-
2015. szeptember 10.
Heti szerencseszámunk: Babilóniában a hatvanas számrendszer alapszámaként használták. Ezért áll hatvan percből egy óra és hatvan másodpercből egy perc.
19
Helyben vagyunk!
60
fortuna
autót nyerhet a lottón!
között mozgott. Furcsa, de érthető, hogy az azonnal birtokba vehető használt autókért ugyanakkor akár ötvenezer forintot is fizettek! Összehasonlításképpen érdemes tudnunk, hogy 1957ben a cukor kilónkénti ára hét forint, a kenyéré 96 fillér (!) volt, a benzinért pedig 1 forint 60 fillér számoltak fel literenként a benzinkutaknál. A lottó-telitalálatosok számára a nyereménykifizetésekről és a nyereményautók átadásairól az újságok képes riportokban számoltak be. A nyertes családok új Wartburgjainak, Trabantjainak képei az újságolvasókra gyakran ösztönzőbben hatottak, mint a bankjegyoszlop mellett álló nyertes mosolya. És ahogy régen, úgy ma is sokan számítanak Fortuna kegyeire, hogy az aktuális tárgynyeremény-sorsoláson egy új autóval gazdagodjanak!
Az összeállítást a Szerencsejáték Zrt. támogatta
ban ezek a nyeremények, hiszen a hazai áruhiány miatt – főleg a gépkocsik esetében – még a tehetősek, sőt a lottónyertesek is csak hosszú várakozás után juthattak autóhoz. Sokatmondó, hogy 1957-ben mindössze alig több mint tízezer autó futott a magyar utakon, amelyek csupán húsz százaléka volt magántulajdonban. A hosszú várakozási idővel együtt a gépkocsik ára 20-30 ezer forint
Szeptemberi nyeremények! – Naponta 1 millió forint, ráadás: 3 darab Škoda Új Superb Ambition 1.4 TSi – Naponta 1 millió forint, ráadás: 2 darab Seat Leon ST 1.4 TSI Style Start & Stop – Naponta 1 millió forint; ráadás: 1 darab Volkswagen Golf Trendline BMT 1.4 TSI – Naponta 300 ezer forint; ráadás: 1 darab Volkswagen Polo Comfortline 75
Az első húsz év Ötöslottó tárgynyeremény-sorsolásán összesen 25 ezer 102 nyereménytárgyat sorsoltak ki. 250 havi tárgynyeremény-sorsolás és 30 rendkívüli sorsolás volt. Mutatjuk számokban a legnagyobb értékű nyereményeket!
! k á list
z á M
Öröklakás: 505 darab Családi ház és üdülő: 224 darab Mosógép: 5531 darab Gépkocsi: 599 darab Motorkerékpár: 2112 darab
20
2015. szeptember 10.
www.lokal.hu
mix
Bukolyi Eger Cottage fehér 2013 A 2013-as évjárat sajátosságainak köszönhetően elődjénél még dinamikusabb, feszesebb, ugyanakkor telt és gazdagon gyümölcsös fehérbor született a Bukolyi-birtokon. Viognier és tramini házasítása, tartályban erjesztve, üdére, vagányra hangolva, leheletnyi fahordós érleléssel. Ár: 1900 forint körül.
MOZIAJÁNLÓ – DÜBÖRÖG A SZÍV
Meryl az új Gaga! – Dübörög a szív Az elmúlt közel négy évtizedben a filmművészetben Meryl Streep neve egyenlővé vált a minőséggel. Bármit is vállal az idén 66 éves díva, azt minimum egy Golden Globe-jelölés és anyagi siker nyugtázza. A Dübörög a szív című filmben régi szerepálmát kapta meg, ugyanis egy Ricki nevű kiöregedett rockert alakít, aki karrierje érdekében háttérbe szorítja családját. Lánya azonban a válása után komoly válságba került, így életében először muszáj szülőként és felnőttként viselkednie és mellette állni a nehéz pillanatokban. A keserédes vígjátékban Streep újra megcsillogtatja énektudását, többek kö-
zött Lady Gaga: Bad Romance című slágerének rockos átiratában.
Tudta-e?
– Harmadszor játszik együtt Meryl Streep és Kevin Kline. Előző két filmjük a Sophie választása és Az utolsó adás volt. – A filmben Streep lányát Mamie Gummer színésznő alakítja, aki a való életben is a háromszoros Oscar-díjas díva lánya. Korábban már játszottak együtt Koltai Lajos Este című filmjében. – A költségvetés mindössze 18 millió dollár volt.
HOROSZKÓP A hét szülinaposa – Hujber Ferenc
A színész a héten ünnepli 41. születésnapját. Megnyerő személyisége és őszintesége rabul ejti mindazokat, akik közel kerülnek hozzá. A legszívesebben világgá kürtölné minden gondolatát, de tudja, hogy az emberek többsége nem nyitott és megértő, ezért inkább apránként csepegteti valódi énjét, hogy azt a nagyközönség meg tudja emészteni.
IKREK (V. 21.–VI. 21.) Semmi másra ne gondoljon. csak a pihenésre és a tökéletes kikapcsolódásra. Felejtse el a szívességeket, legyen egy kicsit önző.
NYILAS (XI. 23.–XII. 22.) Már alig bírja magában tartani a szitkokat a szomszédjával kapcsolatban. Megbékélni sosem fognak, ezért inkább kerülje ki őt.
RÁK (VI. 22.–VII. 22.) Ügyfelet vacsorára hívni remek alkalom ez a hét. Mutassa be szép, idillikus családját. Ilyen partnerrel szívesebben kötnek üzletet.
BAK (XII. 23.–I. 20.) Az elképzelésein próbáljon változtatni, lehet, hogy ez a fő probléma, ezért nem jut egyről a kettőre. Legyen sokkal kitartóbb!
OROSZLÁN (VII. 23.–VIII. 23.) Legyen óvatos, ha sportra adja a fejét. A Szaturnusz miatt egy hirtelen mozdulattal könnyen szenvedhet sérülést, amit hetekig érezhet. SZŰZ (VIII. 24.–IX. 23.) A befektetései nem megfelelően alakulnak, ez aggodalommal tölti el. Nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy hibázott. A pénzügyei valóban nem a legjobbak, de olyan kreatív, okos ember, hogy hamarosan jobbra fordul a sorsa.
Bud Spencer:
KÖNYVAJÁNLÓ
Eszem, tehát vagyok Aki nem eszik, nem tud gondolkodni, következésképp létezni sem, ez biztos – legalábbis Bud Spencer szerint. Ebben a rendkívüli könyvben a híres filmsztár és sikerszerző humorral fűszerezve ötvözi a gondolkodás művészetét a főzés művészetével. Egyik legnagyobb szenvedélye, az evés, számára a létezés középpontja. Véleményét tizenkét tekintélyes gondolkodó előtt védi meg, akik álmában látogatják meg. Humorral és iróniával teli, káprázatos szellemi párbajt vív olyan neves filozófusokkal, mint Szókratész, Konfuciusz vagy Immanuel Kant. Ha pedig cserbenhagyják a szavak, akkor ínycsiklandó olasz ételkülönlegességeket készít vendégeinek, a tészta- és halételektől a jellegzetes nápolyi süteményekig, mire jóllakottan és elégedetten kiegyeznek. Bud Spencer különleges könyve arra ösztönöz, hogy együtt nevessünk és főzzünk vele, miközben egyre inkább elhiteti velünk, hogy teli hassal minden könnyebb.
VÍZÖNTŐ (I. 21.–II. 19.) Nagyon hirtelen a természete, nehezen tanulja meg először átgondolni, amit mondani akar. Az igazságtalanságot mások sem szenvedik. HALAK (II. 20.–III. 20.) Tartson mértékletességet. Az evésivás nagy élvezet, de ha elhízik, akkor az csak az ön hibája lesz. Párkapcsolatában bátran mondja ki érzéseit.
MÉRLEG (IX. 24.–X. 23.) Lassúsága a héten elég szembetűnő. Így el fog szalasztani egy lehetőséget, ami kihúzná a csávából. Szedje össze magát.
KOS (III. 21.–IV. 20.) Nagyon jó a szépérzéke, remek az ízlése, könnyen megtalálja azt a stílust, ami jól áll önnek. Ráadásként a pénztárcája sem fogja megsínyleni.
SKORPIÓ (X. 24.–XI. 22.) A lakóhelye környékén remek programokkal kedveskednek az ott lakóknak. Menjen és nézzen körül, régen látott ismerőssel akadhat össze.
BIKA (IV. 21.–V. 20.) Ha új helyre költözött, tartson lakásavató bulit. Jó ötlet meghívni az új szomszédokat, jó kapcsolatot kialakítani velük.
RECEPT Amerikai szaftos tarja, krumplirózsával Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja (csont nélkül), 2 ek. ketchup, 2 tk. dijoni mustár, 3 ek. napraforgóolaj, 1 ek. worchester-szósz, citrombors ízlés szerint (lehet sima fekete bors is), 2 gerezd fokhagyma, só. Elkészítés: A tarját másfél centis szeletekre vágjuk. A széleit több helyen bevagdossuk, hogy ne ugorjon össze sütés közben. Borsozzuk. A ketchupot összekeverjük a worchester-szósszal, mustárral és az olajjal. A hússzeletek mindkét oldalát megforgatjuk benne, majd egy éjszakára hűtőbe tesszük. Felhevítünk egy kevés zsiradékot, besózzuk a húsokat, majd oldalanként 2-2 perc alatt elősütjük. Tepsibe tesszük és 180 fokos sütőben 30 percig sütjük. Félidőben forgassuk meg! A fokhagymát összenyomjuk, bekenjük vele a húsok tetejét. 5 percre visszadugjuk a sütőbe. Krumplirózsa: A krumplit meghámozzuk és uborkagyalun legyaluljuk. Muffin formába tesszük úgy, hogy a lapocskák fedjék egymást. Addig igazítjuk, amíg rózsaformát nem kapunk. Megkenjük olajjal, és sütőben pirosra sütjük. Tálaláskor sózzuk.
2015. szeptember 10.
21
Helyben vagyunk!
A skandináv feladvány helyes megfejtését beküldők között a Rejtvénykoktél lapcsalád kiadványait sorsoljuk ki. A karikatúra poénját nyílt levelezőlapon várjuk a következő címre: Lokál szerkesztősége, 1036 Budapest, Perc utca 8. Beküldési határidő: 2015. szeptember 18. A megfejtéseket névvel és pontos címmel a
[email protected] címen is elfogadjuk. A helyes megfejtést és a nyertesek nevét a Lokál 2015. szeptember 24-én megjelenő számában közöljük. Az augusztus 27-i rejtvény megfejtése: Most már tudom miért hozattad magad ide! A nyertesek névsora: Kovácsné Molnár Ilona, Várhelyiné Nyári Mónika, Mesterics Ernőné, Dautsch Anna Mária, Barta András. Nyereményüket postán kapják meg.
rejtvény
Mi van a tolltartóban?
Megtudod, ha helyes sorrendbe teszed a betűket.
ÍARDR................................................ EUCZRA ............................................
„Ön dönt: iszik, vagy...”
GLÓOYSOLLT .................................... RŐKÖZ .............................................. EYHGZEŐ ..........................................
Számos virágfej! Írd a
10, 20, 30, 40, 50, 60, 70
számokat a megfelelő virágfejekre úgy, hogy az azonos színű szárral összekötött három szám összege 100 legyen!
Sudoku Írjon 1 és 6 (a nagyobbik ábrába 1 és 9) közötti számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és a vastag vonallal határolt területeken belül se legyen számismétlődés!
4 2 5
1
1 4 4 6
4 2 1
4 3 2
4 1
2
6 2 1
2 5
5 1 4 3
2 1
8 2 7 9 3 5 3 7 1 9 3 7 5 8 4 1 3 3 1 4 8 1 5 2 4 7 6 9 4 1 7 5
22
2015. szeptember 10.
IDŐJÁRÁS
www.lokal.hu
2015. 09. 12.
SZOMBAT
04:00 Határtalanul magyar 04:25 Hazajáró 04:55 Zegzugos történetek 05:20 Akadálytalanul 05:45 Himnusz 05:50 Hajnali gondolatok 06:00 Mesélő cégtáblák 06:25 Hazajáró 07:00 Híradó 07:30 Család-barát 09:05 Az újabb gombháború 10:40 A világörökség kincsei 11:00 Noé barátai 11:30 Térkép 12:02 Híradó 12:50 Ízőrzők: Cserépfalu 13:25 Hazajáró 13:55 Farkasok földjén 14:25 Másfélmillió lépés Magyarországon 14:55 Szeretettel Hollywoodból 15:25 A koppányi aga testamentuma 17:00 Gasztroangyal 18:00 Híradó 18:30 SzerencseSzombat 19:30 Az Adlon hotel 21:10 Szigorúan bizalmas
Az őszi kóstoló után úgy tűnik, hogy a hónap közepére megérkezik a vénasszonyok nyara. A hétvégi kellemetlen, felhős-nyirkos időjárást a jövő hét közepén felmelegedés követi és az ország bizonyos részein akár 30 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
09:20 Engedjétek hozzám... 09:30 Református ifjúsági műsor 09:40 Ortodox ifjúsági műsor 09:45 Unitárius ifjúsági műsor 09:55 Református magazin 10:20 Katolikus krónika 11:00 Görög katolikus liturgia 12:15 kult.hu 13:00 Híradó 13:20 Az utolsó betyár 15:10 A világörökség kincsei 15:30 A kölcsönkért kastély 17:00 A muskétások 18:00 Híradó 18:40 Hogy volt!? 19:35 Herbie Monte Carlóba megy 21:25 A rettegés arénája
23:30 Habermann 01:15 Casino Jack 03:00 Legenda 03:25 Szeretettel Hollywoodból 03:55 Aranymetszés
2015. 09. 14.
HÉTFŐ
04:50 Táncvarázs 05:45 Himnusz 05:50 Hajnali gondolatok 06:00 Feketén-fehéren 07:00 Híradó 07:20 Roma Magazin 07:45 Domovina 08:20 A múlt 23:30 Casino Jack fogságában 01:20 MüpArt Classic - 09:10 A hegyi doktor Strauss rituáléi Újra rendel 03:00 Az Adlon hotel 10:00 Család-barát 11:30 Sophie szerint 2015. 09. 13. a világ VASÁRNAP 12:00 Déli harangszó 04:35 Legenda 12:02 Híradó 05:05 Térkép 12:40 Időjárás-jelentés 05:40 Himnusz 12:45 Kapa, kasza, 05:50 Hajnali fakanál 3. gondolatok 13:15 Kívánságkosár 05:55 Rome Reports - 15:15 Rex felügyelő Vatikáni híradó 16:05 Feketén-fehéren 06:20 „Így szól az Úr!" 17:00 Ridikül 06:25 A sokszínű vallás 18:00 Híradó 06:40 Biblia és 18:30 Időjárás-jelentés irodalom 18:40 A hegyi doktor 07:00 Híradó Újra rendel 07:25 Család-barát 19:30 Maradj talpon! 08:55 Isten kezében 20:25 Kékfény
21:25 J.A.G. Becsületbeli ügyek 22:10 Információs magazin 22:25 On the spot: Kilenc hónap alatt a Föld körül 23:20 Homo politicus 00:15 A nagyszerelmű város - Bordélyvilág a századfordulós Budapesten 01:15 A rettegés arénája 03:15 Legenda 03:40 Határtalanul magyar
2015. 09. 15.
KEDD
04:15 Hazajáró 04:50 Zegzugos történetek 05:15 Akadálytalanul 05:45 Himnusz 05:50 Hajnali gondolatok 06:00 Feketén-fehéren 07:00 Híradó 07:15 Időjárás-jelentés 07:20 Srpski Ekran 07:50 Unser Bildschirm 08:20 A múlt fogságában 09:10 A hegyi doktor Újra rendel 10:00 Család-barát 11:30 Sophie szerint a világ 12:00 Déli harangszó 12:02 Híradó 12:40 Időjárás-jelentés 12:45 Kapa, kasza, fakanál 3. 13:15 Kívánságkosár 15:15 Rex felügyelő 16:05 Feketén-fehéren 17:00 Ridikül 18:00 Híradó 18:30 Időjárás-jelentés 18:40 A hegyi doktor Újra rendel 19:30 Maradj talpon! 20:25 Önök kérték! 21:25 Szívek doktora 22:05 Információs magazin 22:20 A Nagyok 22:50 MüpArt Classic 00:50 A médium 01:35 Tökéletes másolat 03:35 Legenda
2015. 09. 16.
SZERDA
04:05 Világvédett lehetne 04:20 Határtalanul magyar 04:45 Hazajáró 05:15 Akadálytalanul 05:40 Himnusz 05:50 Hajnali gondolatok 06:00 Feketén-fehéren 07:00 Híradó
07:15 Időjárás-jelentés 07:20 Hrvatska kronika 07:50 Ecranul nostru 08:20 A múlt fogságában 09:10 A hegyi doktor Újra rendel 10:00 Család-barát 11:30 Sophie szerint a világ 12:00 Déli harangszó 12:02 Híradó 12:40 Időjárás-jelentés 12:45 Kapa, kasza, fakanál 3. 13:15 Kívánságkosár 15:15 Rex felügyelő 16:05 Feketén-fehéren 17:00 Ridikül 18:00 Híradó 18:30 Időjárás-jelentés 18:40 A hegyi doktor Újra rendel 19:30 Maradj talpon! 20:30 Ketten Párizs ellen
erős UV sugárzás viharos szél kánikula
16:45 Szerencse Híradó 17:05 Ridikül 18:00 Híradó 18:30 Időjárás-jelentés 18:40 A hegyi doktor Újra rendel 19:30 Maradj talpon! 20:30 Fábry 21:40 Információs magazin 21:55 Hat nap, hét éjszaka 23:35 kult.hu 00:05 Szobor születik 01:00 Isztambul 02:35 A szerelem művészete
2015. 09. 18.
PÉNTEK
04:00 Legenda 04:30 Magyar elsők 04:45 Zegzugos történetek 05:15 Akadálytalanul 05:45 Himnusz 05:50 Hajnali gondolatok 06:00 Feketén-fehéren
07:00 Híradó 07:15 Időjárás-jelentés 07:20 P'amende 21:25 Szabadság tér '89 07:50 Öt kontinens 22:10 Római 08:20 A múlt helyszínelők - Árulkodó fogságában nyomok 09:15 A hegyi doktor 23:05 Információs Újra rendel magazin 10:00 Család-barát 23:20 Aranymetszés 11:30 Sophie szerint 00:15 Építészkorzó a világ 00:40 Medvebarát 12:00 Déli harangszó 02:25 Ez a fiúk sorsa 12:02 Híradó 12:40 Időjárás-jelentés 2015. 09. 17. 12:45 Kapa, kasza, CSÜTÖRTÖK fakanál 3. 04:15 Legenda 13:15 Kívánságkosár 04:45 Határtalanul 15:15 Rex felügyelő magyar 16:05 Feketén-fehéren 05:10 Hazajáró 17:00 Ridikül 05:45 Himnusz 18:00 Híradó 05:50 Hajnali 18:30 Időjárás-jelentés gondolatok 18:40 A hegyi doktor 06:00 Feketén-fehéren Újra rendel 07:00 Híradó 19:30 Maradj talpon! 07:15 Időjárás-jelentés 20:30 Fölszállott a páva 07:20 Rondó 21:25 Columbo és az 07:50 Kvartett MM7 robot 08:20 A múlt 22:40 Szemfényvesztés fogságában 00:20 Le Mans 09:10 A hegyi doktor - 02:05 Isztambul Újra rendel 03:40 Legenda 10:00 Család-barát 2015. 09. 12. 11:30 Sophie szerint SZOMBAT a világ 12:00 Déli harangszó 04:30 Életfogytig zsaru 12:02 Híradó 05:10 Babavilág 12:40 Időjárás-jelentés 05:35 Super Car 12:45 Kapa, kasza, 06:00 Időnyomozó fakanál 3. 06:25 Tv2 matiné 13:15 Kívánságkosár 08:45 Astro-Világ 15:05 Rex felügyelő 09:50 Babavilág 15:50 Feketén-fehéren 10:20 Otthon a kertben
SZOMBAT 23° 12° 20 %
10:50 A Jaguár 12:50 Knight Rider 13:55 Kuzey Güney Tűz és víz 14:55 Kuzey Güney Tűz és víz 15:55 Példátlan példaképek 18:00 Tények 19:00 Honey 2. 21:20 Lepattintva 23:35 12 - A romlás napjai 01:35 Sportos 01:45 A férjem védelmében 02:30 Rúzs és New York 03:15 Mrs. Klinika
2015. 09. 13.
VASÁRNAP
04:00 Mrs. Klinika 04:45 Knight Rider 05:35 Babavilág 06:00 Időnyomozó 06:25 Tv2 matiné 09:10 Több mint TestŐr 09:40 Astro-Világ 10:50 ÁllatoZOO 11:20 Apaütők 11:50 Apaütők 12:15 Stahl konyhája 12:45 Knight Rider 13:50 Walker, a Texas-i kopó 14:50 Walker, a Texas-i kopó 15:50 Sylvester 18:00 Tények 19:00 Transformers: A bukottak bosszúja 22:00 A Wall Street farkasa 01:00 A titokzatos idegen 01:35 Sportos 01:45 A szállító 03:20 A szépség és a szörnyeteg
2015. 09. 14.
HÉTFŐ
04:00 Mrs. Klinika 04:45 Stahl konyhája 05:10 Csapdába csalva 05:35 Kettős ügynök 06:20 Mokka 09:25 Stahl konyhája 09:30 Babapercek 09:40 Teleshop 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben 12:25 Aktív 12:55 Családi Titkok 13:55 Magánnyomozók 14:55 Az én bűnöm 15:55 Veronica aranya 16:55 Fiorella 18:00 Tények 19:30 Jóban Rosszban 20:15 Ezek megőrültek! 21:35 A milliomos szakács 22:40 Az ősi prófécia 23:40 Így készült: Víkend 00:15 Tények Este
VASÁRNAP 24° 13° 10 %
01:00 Aktív 01:30 Sportos 01:40 Ezo.TV 02:45 Életfogytig zsaru 03:35 Életfogytig zsaru
2015. 09. 15.
KEDD
04:25 Kettős ügynök 05:10 Csapdába csalva 05:35 Kettős ügynök 06:20 Mokka 09:25 Stahl konyhája 09:30 Babapercek 09:40 Teleshop 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben 12:25 Aktív 12:55 Családi Titkok 13:55 Magánnyomozók 14:55 Az én bűnöm 15:55 Veronica aranya 16:55 Fiorella 18:00 Tények 19:30 Jóban Rosszban 20:15 Ezek megőrültek! 21:35 A titkok könyvtára 22:40 Hawaii Five-0 23:45 Franklin és Bash 00:45 Tények Este 01:30 Aktív 02:00 Sportos 02:10 Ezo.TV 03:15 A fény ösvényei
2015. 09. 16.
SZERDA
04:45 Csapdába csalva 05:10 Csapdába csalva 05:35 Kettős ügynök 06:20 Mokka 09:25 Stahl konyhája 09:30 Babapercek 09:40 Teleshop 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben 12:25 Aktív 12:55 Családi Titkok 13:55 Magánnyomozók 14:55 Az én bűnöm 15:55 Veronica aranya 16:55 Fiorella 18:00 Tények 19:30 Jóban Rosszban 20:15 Ezek megőrültek! 21:35 Hazudj, ha tudsz! 22:40 Lángoló Chicago 23:45 Életfogytig zsaru 00:45 Tények Este 01:30 Aktív 02:00 Sportos 02:10 Ezo.TV 03:15 Hullámvasút
2015. 09. 17.
CSÜTÖRTÖK
05:10 Csapdába csalva 05:35 Kettős ügynök 06:20 Mokka 09:25 Stahl konyhája 09:30 Babapercek 09:40 Teleshop 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben 12:25 Aktív 12:55 Családi Titkok
13:55 Magánnyomozók 14:55 Az én bűnöm 15:55 Veronica aranya 16:55 Fiorella 18:00 Tények 19:30 Jóban Rosszban 20:15 Ezek megőrültek! 21:35 Frizbi Hajdú Péterrel 22:40 NCIS 23:45 Felejthetetlen 00:45 Tények Este 01:30 Aktív
02:00 Sportos 02:10 Ezo.TV 03:15 Törvényszéki héják
2015. 09. 18.
PÉNTEK
05:10 Csapdába csalva 05:35 Kettős ügynök 06:20 Mokka 09:25 Stahl konyhája 09:30 Babapercek 09:40 Teleshop 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben 12:25 Aktív 12:55 Családi Titkok 13:55 Magánnyomozók 14:55 Az én bűnöm 15:55 Veronica aranya 16:55 Fiorella 18:00 Tények 19:30 Jóban Rosszban 20:15 Ezek megőrültek! 21:35 Deep Impact
00:05 Charlie angyalai 01:05 Tények Este 01:50 Sportos 02:00 Ezo.TV 03:05 Aktív 03:25 A férjem védelmében
2015. 09. 12.
SZOMBAT
04:10 Superman és Batman 05:25 Pasik 05:45 Pasik 06:15 Top Shop 06:45 Kölyökklub 09:50 Ízes élet 10:15 Teleshop 11:05 Kalandor 11:30 Brandmánia 12:00 Street Kitchen 12:30 Agymenők 13:00 Agymenők
2015. szeptember 10.
HÉTFŐ 26° 16° 0 % 13:25 Az élet csajos oldala 13:55 A harc törvénye 14:55 A harc törvénye 15:55 Ara csak egy van 18:00 RTL Klub Híradó 18:50 Fókusz Plusz 20:00 Vigyél el! 21:15 Gyertek át szombat este! 22:20 Párizsból szeretettel
2015. 09. 13.
Vasárnap
04:00 Ara csak egy van 05:30 Fókusz Plusz
KEDD 28° 16° 20 %
06:20 Top Shop 06:55 Kölyökklub 09:55 EgészségKalauz 10:25 Teleshop 11:25 A Muzsika TV bemutatja! 11:55 4ütem 12:25 XXI. század - a legendák velünk élnek 12:55 Házon kívül 13:30 Gloriett a hullának 15:25 Akit Buldózernek hívtak 18:00 RTL Klub Híradó 18:50 Cobra 11 19:50 2012 22:45 Lehetek az eseted? 00:50 Portré 01:20 Eastwood faktor 02:50 Vigyél el!
2015. 09. 14.
00:15 Sörcsata 02:20 Gyertek át szombat este! 03:15 Agymenők
23
Helyben vagyunk!
Hétfő
04:00 Reflektor 04:15 Ízes élet 04:35 Barátok közt 05:05 Fókusz 05:30 Top Shop 06:00 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó
SZERDA 28° 16° 0 %
08:08 8:08 - Minden reggel 09:10 Ízes élet 09:35 Reflektor 10:05 Top Shop 11:45 Asztro Show 12:45 Reflektor 12:55 Éjjel-nappal Budapest 14:05 1 perc és nyersz! 15:10 A szerelem foglyai 16:20 A mentalista 17:20 Fókusz 18:00 RTL Klub Híradó 18:55 1 perc és nyersz! 20:05 Éjjel-nappal Budapest 21:25 Barátok közt 22:00 Dr. Csont 23:00 RTL Klub Híradó 23:30 Magyarul Balóval 00:00 A főnök 01:05 Reflektor 01:20 A harc törvénye 02:15 A harc törvénye 03:10 A bosszú angyala
2015. 09. 15.
Kedd
04:00 Reflektor 04:15 Ízes élet 04:35 Barátok közt
CSÜTÖRTÖK 28° 16° 10 %
05:05 Fókusz 05:30 Top Shop 06:00 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó 08:08 8:08 - Minden reggel 09:10 Ízes élet 09:35 Reflektor 10:05 Top Shop 11:45 Asztro Show 12:45 Reflektor 12:55 Éjjel-nappal Budapest 14:05 1 perc és nyersz! 15:10 A szerelem foglyai 16:20 A mentalista 17:20 Fókusz 18:00 RTL Klub Híradó 18:55 1 perc és nyersz! 20:10 Éjjel-nappal Budapest 21:25 Barátok közt 22:00 Castle 23:00 RTL Klub Híradó 23:30 XXI. század - a legendák velünk élnek 00:00 Magyarul Balóval 00:35 Egy rém modern család 01:05 Egy rém modern család
01:30 Reflektor 01:45 EgészségKalauz 02:20 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek 02:45 A bosszú angyala 03:25 Gálvölgyi-show
2015. 09. 16.
Szerda
04:00 Reflektor 04:15 Ízes élet 04:35 Barátok közt 05:05 Fókusz 05:30 Top Shop 06:00 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó 08:08 8:08 - Minden reggel 09:10 Ízes élet 09:35 Reflektor 10:05 Top Shop 11:45 Asztro Show 12:45 Reflektor 12:55 Éjjel-nappal Budapest 14:05 1 perc és nyersz! 15:10 A szerelem foglyai 16:20 A mentalista 17:20 Fókusz 18:00 RTL Klub Híradó
PÉNTEK 28° 16° 20 % 18:55 1 perc és nyersz! 20:10 Éjjel-nappal Budapest 21:25 Barátok közt 22:00 Szulejmán 23:10 RTL Klub Híradó 23:40 Házon kívül 00:15 Magyarul Balóval 00:45 Reflektor 01:05 Törés
SZOMBAT 27° 15° 40 %
07:35 RTL Klub Híradó 08:08 8:08 - Minden reggel 09:10 Ízes élet 09:35 Reflektor 10:05 Top Shop 11:45 Asztro Show 12:45 Reflektor 12:55 Éjjel-nappal Budapest 14:05 1 perc és nyersz! 15:10 A szerelem foglyai 16:20 A mentalista 17:20 Fókusz 18:00 RTL Klub Híradó 18:55 1 perc és nyersz! 20:10 Éjjel-nappal Budapest 21:25 Barátok közt 22:00 CSI: A helyszínelők 03:10 A bosszú angyala 23:00 RTL Klub Híradó 23:30 Magyarul Balóval 2015. 09. 17. 00:05 Brandmánia Csütörtök 00:40 Reflektor 04:00 Reflektor 00:55 Fiúk a parton 04:15 Ízes élet 02:55 A bosszú angyala 04:35 Barátok közt 2015. 09. 18. 05:05 Fókusz Péntek 05:30 Top Shop 06:00 Jó reggelt, 04:00 Reflektor skacok! 04:15 Ízes élet
04:35 Barátok közt 05:05 Fókusz 05:30 Top Shop 06:00 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó 08:08 8:08 - Minden reggel 09:10 Ízes élet 09:35 Reflektor 10:05 Top Shop 11:45 Asztro Show 12:45 Reflektor 12:55 Éjjel-nappal Budapest 14:05 1 perc és nyersz! 15:10 A szerelem foglyai 16:20 A mentalista 17:20 Fókusz 18:00 RTL Klub Híradó 18:55 1 perc és nyersz! 20:10 Éjjel-nappal Budapest 21:25 Barátok közt 22:00 Hat töltény ára 00:25 RTL Klub Híradó 00:55 Magyarul Balóval 01:30 Reflektor 01:45 Vámpírnaplók 02:45 Street Kitchen 03:10 Kalandor 03:30 4ütem
APRÓHIRDETÉS ÁLLÁS
FOGÁSZAT
••Otthon végezhető: ajándék, dísztárgyak
••Minden fogpótlás és fogászati kezelés 50
csomagolás, stb: 06-90-603-906 (http:// audiopress-hungary.webnode.hu 635Ft/min, 0612228397, 06204963980) ••Hölgyeim! Idősgondozás, takarítás házaknál, szállodai munkalehetőségek! 061/3361094 0670/3805522 ••Belvárosi Telemarketinges állás vár a Nyugatinál! Tel.: 06-20-921-2374 ANTIKVITÁS, RÉGISÉG ••Bélyeget, régi pénzt, könyveket, papírrégiséget, régiséget vásárolunk. VI Andrássy u. 16. Tel: 317-4757 H-Sz: 10-17, Cs: 10-18 ARANY-EZÜST ••Legszebb üzletünkben arany-ezüst-borostyán-hagyaték vétele. louisgaleria.hu Margit krt. 51. 316 3651 AUTÓFELVÁSÁRLÁS ••AUTÓFELVÁSÁRLÁS KÉSZPÉNZFIZETÉSSEL, ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSSEL, RONCSAUTÓT IS, BÁRMIKOR! 06302532248 DUGULÁSELHÁRÍTÁS ••Duguláselhárítás falbontás nélkül, ázások csőtörések megszüntetése, központifűtés szerelés. 06-20/4915089
I. évfolyam, 15. szám
%-os áron szeptember végéig. Dr.Virág Dániel, Bp. XIII. Szt. István krt. 4, III. em. 1. Tel.: 06 20 522 1700. ••Kivehető fogpótlások készítése, javítása. Nyugdíjasoknak kedvezmény! Bp. József krt.59-61 fsz. Tel: 0630/334-1963 GÉP-SZERSZÁM ••Használt gép, szerszám felvásárlás (kulcsok, fogók, satuk, kalapácsok, eszterga-lakatos-maró szerszámok, vezetékek), mindenféle használt szerszámok és gépek. 06-30-590-0455 HAGYATÉK Hagyaték felvásárlás kp-ért azonnal, bútorok- festmények- könyvek- órák-régiségek. Tel.:70/600-1727 INGATLAN Lehet megéri eladni lakását? Ingyenes értékbecslés, ha eladva: 3% jutalék. Irodánk: 0620 9 600 600
Kiadó: Modern Media Group Zrt. Vezérigazgató: dr. Keresztesi Péter Kiadó és szerkesztőség: 1036 Budapest, Perc u. 8. Központi telefonszám: +36-1-450-9600
Főszerkesztő: Leitner Attila Főszerkesztő-helyettes: Gálosi Emese Vezetőszerkesztő: Vörös Viktória Felelős kiadó: az MMG Zrt. vezérigazgatója
••Budapesti bérbeadásra ideális lakást vásá-
rolnék, felújítandót is. Szívesen visszahívom. 06303301044 KÁDFELÚJÍTÁS ••Régi lekopott vízköves fürdő kádját-mosdóját –mosogatóját újra zománcozzuk színesben is, a helyszínen, garanciával. Tel: 294-60-57, 06-20-33-12-456. ••Fürdőkádja sérült? Kádfelújítás teljeskörű jótállással, 3év garanciával. Varga Zoltán 0670-570-5515 KÉMÉNYBÉLELÉS ••Kéménybélelés, szerelt kémény építés, turbós-kondenzációs kazánok bekötése, szakvélemény ügyintézés.0620 327 1888 KÖLTÖZTETÉS ••Költöztetés / Lomtalanítás raktározással. Vidékre és külföldre! 06-30/52-98244. Hétvégén is hívható! ••Költöztetés, lomtalanítás, csomagolás ingyen dobozokkal.Vidékre kedvezmény! Tel:0630/922-1372 KÖNYV ••Antikvárium vásárol régi, új kiadású könyveket, könyvtárakat azonnali ingyenes kiszállás.0630-742-4558
LAKÁSFELÚJÍTÁS
TÁRSKÖZVETÍTÉS
••Bádogos, tetőfedő, burkoló, kőműves, festő
••Kánya Kata Társközvetítő Klub, Legré-
munkák azonnali kezdéssel! Nyugdíjasoknak 10% kedvezmény! Báder Ferenc 06305579074 ••Teljes körű lakásfelújítás. Nyugdíjasoknak 10% kedvezmény! Tel.: 0620/599-6598 PARKETTÁZÁS Mozog? Nyikorog? Hegedűs Lajos parkettás mester bontás nélkül szünteti meg a parketta nyikorgását! Lerakás, javítás, csiszolás, tükörlakkozás. Egyedi technológia 10 év garancia. 06-30/9414-891, 404-1230, www.parkettanyikorgás.hu SZŐNYEGTISZTÍTÁS Akciós szőnyegtisztítás garanciával. Tel: 06 20 804 2936, 294 7328, www.budapest-szonyegtisztitas.hu
••Szőnyeg és kárpíttisztitás.Melegvízes mély-
mosás,szegés,javítás. www.szonyegexpressz. hu T:30/9494360, 280-7574 TAKARÍTÁS ••Nagytakarítás-ablaktisztítás, szőnyegpadló-bútorkárpit tisztítást vállalunk. Megbízhatóság alapos munka. Berta Róbert 0630-2128389
Fax: +36-1-450-9601 E-mail:
[email protected] Hirdetésfelvétel telefonszám: +36-1-450-9605 E-mail:
[email protected] Nyomdai előállítás: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató Terjesztés: Magyar Posta Zrt. Képügynökség: Profimedia-Red Dot Kft. Általános felhasználói feltételek: A Lokál című hetilap bármely részének másolásával és a lap terjesztésével kapcsolatos minden jog fenntartva. A Lokál tartalmai (fotók,
gibb-legolcsóbb, Nyugdíjas kedvezmény! www.kanyakata.hu, 214-9441 VILLANYSZERELÉS Gyorszolgálat - Villanyszerelés- kaputelefon- riasztó- kapumozgatás 06-30-9215760 WC TARTÁLY,VÍZSZERELÉS
••Víztakarékos wc-tartály csere 12 000 .-
villanyboyler tisztítás, javítás, csere 15 000.Hivatalos vízóra kiépítés és csere teljes ügyintézéssel. Munkavégzés 1 év garanciával. Tímár Attila 285 5037, 06 20 9537 284
Hirdetésfelvétel:
+36 1 450 9600
Online apróhirdetés felvétel a nap 24 órájában: ingatlanROBOT.hu/lokal
írott anyagok vagy azok részletei) kizárólag a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélyével többszörözhetők vagy közvetíthetők a nyilvánossághoz. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. 36. § (2) bekezdése szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül, nem érinti azonban a 37. § szerinti szabad felhasználás lehetőségét. Tilos a lap elektronikus tárolása, feldolgozása, többszörözése és értékesítése a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélye nélkül. A lapból értesüléseket átvenni csak a Lokálra való hivatkozással lehet. A hirdetések tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal.
24
2015. szeptember 10.
www.lokal.hu
sport
Futók veszik birtokba a várost Szeptember 13-án ismét futóversenyt rendeznek Budapest utcáin. A félmaratont egyéniben, párosban és trióban is lehet teljesíteni. Érdekesség, hogy a magyar indulókon kívül sok külföldi is regisztrált: a legtöbben Nagy-Britanniából érkeznek, de lesz új-zélandi, tunéziai, kirgizisztáni, hongkongi és bolíviai futó is.
Bozsik Péter: A Fradi akár veretlenül is bajnok lehet FEHÉR GYÖRGY
– Látóhatáron belül nincs olyan csapat, amelyik veszélyeztetné a Ferencváros bajnoki címét – mondta a Lokálnak Bognár György ötvenszeres válogatott labdarúgó, az NB II-es Csákvár vezetőedzője . – Sőt, azt gondolom, nehéz lesz egyáltalán megállítani a Fradit, mert gyors és agresszív játékot játszik. Az más kérdés, hogy az Újpestet képesnek tartom arra, hogy megnehezítse a Ferencváros dolgát, hiszen szervezett csapatjátékot bemutató gárdáról van szó, igaz, még mindig nincs igazi befejező csatáruk. A döntetlen benne lehet a mecscsben, ám ha
a jelenlegi formát nézem, a Fradi most jobb, mint az Újpest, sőt jobb, mint az összes NB I-es csapat. Veretlenül azonban nem nyer bajnoki címet, mert olyan emberöltőnként egyszer történik, és ezt a mostani emberöltőre a Debrecen már letudta. Bozsik Péter volt szövetségi kapitány viszont úgy gondolja, hogy ha százszázalékos teljesítménnyel nem is, de veretlenül lehet bajnok a Ferencváros. – A Ferencvárosnak ebben a bajnokságban egyetlen ellenfele van: a Ferencváros – mondta lapunknak a szakember. – Annyi a kérdés, meddig tart ki a koncentráció, a frissesség, a motiváció. Az Újpest szervezett, jó csapat, de szerintem nem tudja legyőzni a Ferencvá-
Fotó: MTI
A Ferencváros hét meccsből hetet nyerve vezeti az NB I-es labdarúgó-bajnokságot, a vérmesebb szurkolók pedig már százszázalékosan vagy veretlenül megnyert bajnoki címről beszélnek. A hétvégén viszont Újpesten játszik a zöld-fehér csapat, és egy derbin bármi megtörténhet. A Lokál által megkérdezett szakemberek szerint azonban tovább tarthat a Fradi lendülete.
Amellett, hogy százszázalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát, a legtöbb gólt – tizenhetet – is a Ferencváros szerezte eddig rost. A mostani, 12 csapatos bajnokságban szinte mindegyik mérkőzés kiélezett, kiegyensúlyozott, magas szintű fizikai és pszichikai felkészülést igényel, de érzem annyira egységesnek a Fradit, hogy ebben a mezőnyben is veretlenül nyerjen bajnokságot. Hajdú Attila tagja volt a Ferencváros Bajnokok Ligájában szereplő csapatának, később
az MTK-val ő maga is produkált egy hosszú veretlenségi sorozatot. – Tapasztalatból mondom, hogy egy ilyen sorozat mindig egy gyengébbnek vélt csapat ellen szakad meg – kezdte Hajdú. – Egy olyan rangadó, mint az Újpest–Fradi, teljes koncentrációt igényel, és a Ferencváros most topon van, így a zöld-fehérek győzelmét várom. A IX.
kerületben nem estek olyan hibába, mint Székesfehérváron. Az edző magabiztosságot sugároz, a csapatot egyben tartották, az új igazolások jó játékosok, sikerült is őket beépíteni a csapatba, és ez valószínűleg bajnoki címet ér majd, de nem veretlenül. Most még kitart a lendület, a sorozat egy váratlan vereséggel szakad majd meg.
Fotó: MTI/Marjai János
Kiss Norbert szerint fantasztikusak voltak a szurkolók Két első, egy második és egy harmadik helyet szerzett Kiss Norbert kamionversenyző a Hungaroringen rendezett Európa-bajnoki futamon. A címvédő a Lokálnak adott interjújában a szurkolókat dicsérte. – Fantasztikusak voltak a magyar szurkolók – mondta lapunknak Kiss. – A szombati rossz idő ellenére is sokan kilátogattak a Hungaroringre, és
ez nagyszerű hangulatot teremtett. Remélem, számukra is sikerült bebizonyítani, hogy a kamionversenyen nem lehet véletlenül nyerni. Itt nincs olyan, hogy az ember a szerencsének köszönheti a sikert, hiszen a fordított rajtrácsos indítás miatt minden második futamot a nyolcadik helyről kell kezdeni. Nem tagadom, presztízst csináltam abból, hogy ezeken a futamokon is megmutassam a magyar szur-
kolóknak, nem véletlenül vezetem az Európa-bajnokságot. Azt is mindenki láthatta, hogy kamionnal is lehet előzni a magyar pályán. Ráadásul nálunk az egyesen szakasz inkább különleges látványnak számít, hiszen a kamionok végsebessége le van szabályozva, így a féktávokon és a kigyorsításokon kell a csatát megnyerni. Természetesen minden áron győzni akartam, de úgy érzem, a verseny legizgalma-
sabb, utolsó futamán – ahol második lettem – is fel tudtam villantani néhány szép megoldást. A magyar versenyző közelebb került Európa-bajnoki címe megvédéshez, hiszen 119 pontra növelte előnyét az összetettben a háromszoros Eb-győztes német Jochen Hahnnal szemben. A sorozatból három helyszínen 12 futam van hátra, a győztes 20 pontot, míg a második helyezett 15 pontot kap.