PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989
165.
JELENTÉS A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ DÖNTÉSEINEK VÉGREHAJTÁSÁRÓL
Előadó: Dr. Kovács Zoltán polgármester
2
259/1997. (XII.16.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete fenti számú határozatával utasította a jegyzőt, hogy az ellenőrzési program összeállítása során fordítson kiemelt figyelmet a vendéglátóegységek törvényességi vizsgálatára, a kereskedés és vendéglátás rendjéről szóló önkormányzati rendeletben foglaltakra, s növelje a társhatóságokkal együtt lefolytatásra kerülő komplex ellenőrzések gyakoriságát. A határozat végrehajtásával kapcsolatban a Közigazgatási Osztály vezetője az alábbiakat jelenti: A 2009. évi ellenőrzési program célja az előző évekhez hasonlóan az üzletek működésének rendjéről, valamint az egyes üzlet nélkül folytatható kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 133/2007. (VI. 13.) Korm. rendelet, a 2009. október 1-jén hatályba lépett a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet, a kereskedés és vendéglátás rendjéről szóló 6/1992. (III. 17.) kt. rendelet, és a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvényben foglaltak alapján: a vendéglátó-ipari egységek és kereskedelmi tevékenységet végző üzletek működésének általános törvényességi vizsgálata az üzletek jogszerű üzemeltetésének, a működés személyi és tárgyi feltételei meglétének vizsgálata az üzletek működését, a kereskedelmi tevékenységet érintő egyéb jogszabályokban foglaltak betartásának vizsgálata. Az ellenőrzések eredményeképpen az idei évben is megállapítható volt, hogy a kereskedők üzleteiket – kisebb hiányosságoktól (pl. vásárlók könyve, nyitvatartási idő kifüggesztése) eltekintve - a jogszabályi előírásoknak megfelelően üzemeltetik. A feltárt hiányosságokat a kereskedők pótolták, melyet az utóellenőrzéskor megállapítottunk. Megállapításra került, hogy egy kereskedelmi egység működési engedély hiányában üzemelt. A tulajdonos a jogszabályszerű működésre való hatósági felhívást követően az üzletet bezárta, a működés megszűnt. A szükséges okmányok benyújtását követően, az engedélyezési eljárás lefolytatása eredményeként a jogerős működési engedély birtokában ismét megkezdte az üzlet a kereskedelmi tevékenységet. A társhatóságokkal együttműködve – Rendőrkapitányság, PMH Műszaki Osztály, Vám- és Pénzügyőrség – ezév április 2-án ellenőrzést végeztünk a hulladékkereskedelmi tevékenységgel foglalkozó üzletekben, amely hiányosságot nem tárt fel. Ezév december 4-én 20.00- 24.00 óra között a Rendőrkapitánysággal együttes ellenőrzésre került sor 7 vendéglátóegységben, az ellenőrzésen 9 rendőr és 1 köztisztviselő vett részt. Az ellenőrzés megállapította, hogy a vendéglátóegységek a jogszabálynak megfelelően működtek, jogszabálysértés miatt intézkedni nem kellett. A Vám- és Pénzügyőrséggel,a Polgármesteri Hivatal Adócsoporttal közösen ezév nyarán 3 kereskedelmi egységben került sor ellenőrzésre. Az ellenőrzést követően az adócsoport adófizetési kötelezettség elmulasztása miatt 2 esetben pénzbírságot szabott ki.
3
Lakossági panaszbejelentést követően egy kereskedelmi üzlet ideiglenesen, 90 napra bezáratásra került, az ÁNTSZ, a Veszprém Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Pápai Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Hivatal / a továbbiakban: MGSZH/ által feltárt higiéniai és egészségügyi hiányosságok miatt. Az üzemeltető a kifogásolt állapotot megszüntette, a szakhatóságok hozzájárulásával az üzlet újra működik. Jogosulatlan kereskedés szabálysértése miatt feljelentést tettünk egy vendéglátóhely üzemeltetője ellen, mivel megállapításra került, hogy a vállalkozó vállalkozói igazolvány és működési engedély hiányában jogosulatlan kereskedelmi tevékenységet végzett, üzletét az interneten hirdette és vendégeket fogadott. A szabálysértési hatóság a vállalkozó terhére pénzbírságot szabott ki. Ugyancsak szabálysértési eljárást kezdeményeztünk egy egyéni vállalkozóval szemben az általa üzemeltett vendéglátó egység nyitvatartási idejének be nem tartása miatt, terhére a szabálysértési hatóság pénzbírságot szabott ki. Felhívtuk továbbá az üzemeltető figyelmét a működésre vonatkozó jogszabályi előírások betartására, ezt követően panasz a lakosság részéről nem érkezett. A kereskedők a működési engedély kiadásakor részletes tájékoztatást kapnak a működéssel kapcsolatos jogaikról és kötelezettségeikről. A tapasztalatok szerint az üzlet megszüntetése esetén a bejelentési kötelezettségüknek csak külön felszólítást követően tesznek eleget, emiatt 13 esetben kellett intézkedni,melynek eredményeként a jogsértő állapot megszűnt, a működési engedélyük leadásra került. Az üzletek működésének rendjéről, valamint az egyes üzlet nélkül folytatható kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 133/2007. (VI. 13.) Korm. rendelet 2009. október 1-jével hatályon kívül helyezésre került. Ugyanekkor hatályba lépett a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet, amely jelentős változásokat tartalmaz. A hatályos jogszabály összhangban az EU-s normákkal a kereskedelmi tevékenységek döntő többségét bejelentéskötelesnek minősítette. A kereskedő a tevékenységét a bejelentést követően rögtön megkezdheti. A kereskedelmi hatóság a bejelentésköteles tevékenységekről nyilvántartást vezet, mely tartalmazza többek között a kereskedő nyilvántartási számát, a kereskedő adatait / egyéni vállalkozó, jogi személy, székhely, telephely /, a bejelentett termékköröket. A bejelentés másolatát a kereskedelmi hatóság megküldi a jogszabályban meghatározott hatóságoknak /pl. ÁNTSZ,MGSZH,Építési hatóság,Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség,Rendőrkapitányság, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság/,melyek utólag hatósági ellenőrzés keretében vizsgálják a működés feltételeit. A hatósági ellenőrzés eredményéről tájékoztatják a kereskedelmi hatóságot. Amennyiben az ellenőrzéskor megállapításra kerül, hogy a tevékenység nem felel meg a jogszabályi feltételeknek a kereskedelmi hatóság intézkedik az észlelt hiányosságok megszüntetésére, mely során a kereskedelmi tevékenység megtiltható, ill. az üzlet ideiglenesen bezáratható. Továbbra is működési engedélyköteles tevékenység maradt pl. a dohánytermékek, a festékek, fegyverek, lakkok, növényvédőszerek árusítása. Ezekben az esetekben a működési engedély kiadását továbbra is megelőzi az eddigi szakhatósági eljárás lefolytatása. A kereskedelmi tevékenység ebben az esetben továbbra is csak az engedélyezési eljárás keretében kiadott működési engedély birtokában kezdhető meg.
4
A fenti kereskedelmi tevékenységet végzőkről is nyilvántartást kell vezetni bejelentésköteles tevékenységet végzők nyilvántartásával azonos adattartalommal.
a
Mind a bejelentésköteles, mind a működési engedélyköteles tevékenységeknél a kereskedőknek a tevékenységükben bekövetkezett változást be kell jelenteni kereskedelmi hatóságnak,mely a változást a nyilvántartásban átvezeti, és a változásokról társhatóságokat tájékoztatja. Az új szabályozás a kereskedő részére egyszerűsíti az üzlet nyitását, de a kereskedelmi hatóság feladatai nem csökkentek.
Pápa Város Önkormányzata 2008. évi költségvetéséről szóló 4/2008. (II.28.) rendelet VI. fejezet 7. § (14) bekezdése A Képviselőtestület fenti rendeletében elrendelte, hogy a város területén működő, elsősorban az önkormányzat fenntartásában lévő kulturális intézmények összehangoltabb működésének kialakítására javaslat készüljön. A Művelődési Osztály vezetője a határozat végrehajtásával kapcsolatban jelenti, hogy létrehozásra került egy webfelület, amelyhez a városban működő, a rendezvénykoordinációban részt venni kívánó intézmények, civil szervezetek részére azonosítható hozzáférést biztosítottak. A hozzáférés birtokában a program szervezője még az előkészítés időszakában tájékozódhat – egyidejűleg tájékoztatást adhat a többi szereplő számára - az általa szervezendő programmal kapcsolatban. Az esetleges átfedések, ütközések elkerülése érdekében a rendszer jelzi az adott időpontban szervezett más programokat, így lehetővé válik az időpont módosításával a programok egybeesésének elkerülése. A webfelület koordinációját, felügyeletét a Jókai Mór Művelődési Központ végzi. A rendezvényeket koordináló és bemutató webfelület Pápa város honlapjáról – www.papa.hu - érhető el. 45/2009. (IV.1.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete fenti számú határozatával egyetértett az önkormányzat tulajdonát képező, Pápa, Petőfi u. 11. szám alatti épületben a Petőfi Emlékház kialakításával. A Műszaki Osztály vezetője a határozat végrehajtásával kapcsolatban jelenti, hogy a Petőfi Emlékház felújításának engedélyezési tervei elkészültek.
Pápa, 2009. december 10.
Dr. Kovács Zoltán s.k. polgármester
5
HATÁROZATI JAVASLAT 1.) Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a 259/1997. (XII.16.) határozat és a 45/2009. (IV.1.) határozat végrehajtására adott jelentéseket elfogadja. 2.) Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a 4/2008. (II.28.) rendelet VI. fejezet 7. § (14) bekezdésében meghatározott feladatra adott jelentést elfogadja.
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel : 89/ 324 -585 Fax : 89/ 515 -083 E-m ai l : pol garm est e
[email protected]
166.
Tisztelt Képviselőtestület! I. Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló többszörösen módosított 1996. évi XLIII. törvény (továbbiakban: Hszt.) 245/ F. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a 148/2008. (XII. 18.) határozatával fogadta el a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság részére a 2009. évi teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célokat. A Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság munkáját az év folyamán több ízben is vizsgálták, szakmai hiányosságokat egyik vizsgálat sem tárt fel. A teljesítményértékelés keretében a munkáltatói jogkört gyakorló parancsnok a hivatásos állományú tűzoltók munkateljesítményét - a kiemelt célok figyelembe vételével meghatározott egyéni teljesítménykövetelmények alapján – évente írásban értékeli. A tűzoltóparancsnokkal szemben támasztott egyéni teljesítménykövetelményeket – a kiemelt célok figyelembe vételével – az egyéb munkáltatói jogkört gyakorló polgármester állapítja meg, ezek alapján értékeli teljesítményét, az értékelésről pedig a képviselőtestületet tájékoztatja. Németh Tamás tű. alezredes, városi teljesítménykövetelményeknek eleget tett:
parancsnok,
a
részére
meghatározott
Ellátta a Tűzoltóság vezetését, irányítását, ellenőrzését. Törekedett a tevékenység hatékonyságának, a gazdaságosságának növelésére, a szervezeti irányítása során figyelembe vette az ésszerűségi, és költségtakarékossági szempontokat. A parancsnokság megelőző tevékenysége keretében nagy hangsúlyt fektetett, a megelőző, és propaganda tevékenységre. Gondoskodott a munkáltatói jogkörébe tartozó személyi állomány képzettségének, szakmai felkészültségének szinten tartásáról, fejlesztéséről, biztosította a továbbképzéseken való részvétel lehetőségét. A hatósági ügyintézés során kiemelt figyelmet fordított a jogszabálysértések megelőzésére, az ügyintézési határidők betartására, valamint a tűz- és baleset-megelőzésre. Biztosította a szakmai felügyeleti szervek számára kért adatok pontos, és szakszerű elkészítését. Törekedett a pályázati lehetőségek kihasználására, a Tűzoltóság által használt eszközök folyamatos karbantartására, pótlására, korszerűsítésére. Ápolta Pápa partnervárosaiban működő tűzoltóságokkal, valamint az önkéntes tűzoltó egyesületekkel kialakult jó kapcsolatokat.
II. A hivatkozott jogszabály alapján szükséges a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság esetében a 2010. évre vonatkozó kiemelt célok meghatározása. Fentiek alapján kérem a Tisztelt Képviselőtestületet, hogy az előterjesztést megtárgyalni és a következő határozati javaslatot elfogadni szíveskedjék. Összeállította: Pozsgai Zsuzsanna köztisztviselő Pápa, 2009. december 9. Dr. Kovács Zoltán s.k. polgármester HATÁROZATI JAVASLAT
I.
Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Hszt. 245/F. § (2) bekezdésében, valamint a 148/2008. (XII. 18.) határozatban foglaltak alapján Pápa Város Polgármesterének tájékoztatását - a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság Parancsnoka 2009. évi teljesítményének az előterjesztésben foglaltak szerinti értékeléséről – tudomásul veszi.
II.
Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Hszt. 245/F. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága részére a teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célokat 2010. évre az alábbiak szerint határozza meg: -
A Tűzoltóság a tevékenységére vonatkozó törvényekben és végrehajtási rendeletekben, valamint az alapító okiratában, Szervezeti és Működési Szabályzatában előírt feladatok folyamatosan magas színvonalon teljesítse.
-
Feladatainak maradéktalan ellátása során törekedni kell a tevékenység hatékony és gazdaságos megszervezésére. Fokozni kell a belső vezetői ellenőrzés hatékonyságát.
-
A lakosság fokozott védelme érdekében nagy hangsúlyt kell helyezni a többszintes épületek (különösen panel társasházak) biztonságára, a jogszabályokban, tűzvédelmi szabályzatban foglalt előírások maradéktalan betartására és betartatására. Ezen épületek esetében fokozott figyelmet kell fordítania a villámvédelemre, a villámhárítók felülvizsgálatára. A gázfogadó, és villamos készülékek felülvizsgálatára.
-
A tűzvizsgálatoknál szerzett tapasztalatokra támaszkodva a felvilágosító és propaganda tevékenységet bővíteni kell. Használják ki az internet és az elektronikus média által nyújtotta lehetőségeket.
-
Kiemelten kezelje az általános és középiskolás fiatalok tűzvédelmi, tűz- és balesetmegelőzési ismereteinek bővítését szolgáló felvilágosító tevékenységet.
-
Figyelmet kell fordítani a tűzvédelmi (biztonsági) elméleti és gyakorlati ismeretek bővítésére a közösségi célú épületek – bölcsődék, óvodák, iskolák, közintézmények – esetében.
-
Különös gondossággal kell eljárni a fogyatékkal élőket ellátó intézmények tűzvédelmi helyzetének vizsgálata, az ellátottak sajátos helyzetére tekintettel szükséges tűzvédelmi ellenőrzések és gyakorlatok tervszerű végrehajtása során.
-
Tekintettel a nyugdíjazások következtében kialakuló személyi állomány összetételére a megfelelő szakmai képzettség szinten tartása érdekében rendszeresen tartsanak továbbképzéseket és gyakorlatokat. Fordítsanak kiemelt figyelmet a humánerőforrás optimalizálására, a szakmai felkészültség folyamatos emelésére. Az új álláshelyek betöltése során törekedni kell a betöltendő beosztásokhoz, munkakörökhöz megfelelő végzettséggel rendelkező pályázók kiválasztására.
-
A vezető beosztást betöltők esetében ösztönözni kell az idegen nyelvi (elsősorban angol), valamint számítástechnikai képzésben történő részvételt.
-
Folyamatosan kísérje figyelemmel a pályázati kiírásokat, és használja fel az így adódó lehetőségeket a Tűzoltóság személyi és infrastrukturális feltételeinek fejlesztésére, megújítására.
-
A tűzvédelmi hatósági- és szakhatósági tevékenységét szakszerűen, a jogszabályokban foglaltaknak megfelelően végezze.
-
Tartson kapcsolatot az újonnan megalakult önkéntes tűzoltóságokkal.
Határidő: 2010. évben folyamatos Felelős: Dr. Kovács Zoltán polgármester Németh Tamás tű.alezredes, Pápa Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága Parancsnoka
III.
A Képviselőtestület utasítja Pápa Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága Parancsnokát, hogy a 2010. évre vonatkozó egyéni teljesítménykövetelményeket – az érintettek munkakörének figyelembevételével – határozza meg, és értékelje a jogszabályban előírtaknak megfelelően. Határidő: folyamatos Felelős: Pápa Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága Parancsnoka
IV.
A Képviselőtestület utasítja a Polgármestert, hogy a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság Parancsnoka részére – a fentiekben elfogadott kiemelt célok figyelembevételével – a 2010. évre vonatkozó teljesítménykövetelményeket határozza meg, a jogszabályi előírásoknak megfelelően értékelje, majd erről a Képviselőtestületet tájékoztassa. Határidő: Felelős:
2010. január 15. a tájékoztatásra: 2010.december 31. Dr. Kovács Zoltán polgármester Dr. Nagy Krisztina titkársági osztályvezető
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989
167. Tisztelt Képviselőtestület!
1. Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a köztisztviselők jogállásáról szóló, többször módosított 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 34. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a 24/2009. (II. 26.) határozatával fogadta el a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői tekintetében a 2009. évi teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célokat. A köztisztviselőkkel szemben támasztott egyéni teljesítménykövetelményeket tárgyévre vonatkozóan a jegyző a központi jogszabályokban, az önkormányzat rendeleteiben, a képviselőtestület határozataiban foglaltak, valamint a kiemelt helyi célok figyelembevételével határozta meg. A jegyző esetében a Ktv. 34. § (6) bekezdése szerint a polgármester állapítja meg a tárgyévre vonatkozó teljesítménykövetelményeket, értékeli teljesítményét, melyről a Képviselőtestületet tájékoztatja. Kanozsainé dr. Pék Mária jegyző a számára meghatározott egyéni teljesítménykövetelményben foglaltakat teljesítette, gondoskodott azon feladatok ellátásáról, melyeket jogszabály a hatáskörébe utalt. Biztosította, illetve megfelelően koordinálta és ellenőrizte a képviselőtestület, a bizottságok és a kisebbségi önkormányzatok törvényes működését. Gondoskodott arról, hogy az előterjesztések jogi és szakmai szempontból megalapozottak legyenek, emellett felügyelte a döntések jogszerű végrehajtását. Figyelemmel kísérte a helyi rendeletek folyamatos felülvizsgálatát annak érdekében, hogy azok összhangban legyenek az európai uniós és a központi jogszabályokkal. Megfelelően irányította az önkormányzat működésével, a közigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével kapcsolatos feladatok ellátását. Megfelelően vezette és koordinálta a Polgármesteri Hivatal munkáját, gondoskodott a hatósági ügyintézés során a jogszabálysértések megelőzéséről, az ügyintézési határidők betartásáról. Kiemelten kezelte a hatósági munkához kapcsolódó ellenőrzéseket – különösen az üzletek és vendéglátó egységek ellenőrzését -, az adóvégrehajtás és - behajtás hatékonyságának fokozását, a köztisztasággal, a gyom- és parlagfű mentesítéssel kapcsolatos előírások betartását. Megtette a szükséges intézkedéseket a különböző ellenőrzések által észrevételezett, illetve feltárt hibák, hiányosságok kiküszöbölésére. Figyelemmel kísérte az önkormányzat kiemelt terveiben, programjaiban és koncepcióiban foglaltak megvalósulását, különös tekintettel az Esterházy II. program, az integrált városfejlesztési stratégia és városfejlesztési akcióterv végrehajtásával kapcsolatos feladatokra. Gondoskodott az Európai Parlament tagjainak 2009. évi választásával kapcsolatos jogi, informatikai és technikai feladatok szakszerű ellátásáról, ellátta a helyi és az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetésével kapcsolatos feladatokat.
2
Kiemelt figyelmet fordított a regionális, központi és európai uniós pályázati lehetőségek kiaknázására, a pályázatok előkészítésére és határidőben történő benyújtására, valamint az elnyert pályázatok határidőben történő megvalósítására. A beruházások, beszerzések tekintetében kiemelten kezelte a közbeszerzési eljárások lefolytatásának jogszerűségét. Megfelelően szervezte, irányította az önkormányzat, a polgármester, az alpolgármester és a hivatal működésével kapcsolatban felmerült egyéb feladatok végrehajtását. A város sportkoncepciójának felülvizsgálatával kapcsolatos alapelveket az Ifjúsági és Sport Bizottság elfogadta, a kidolgozott munkaanyagot, tervezetet a Bizottság elnöke a 2009. februári ülésen kiosztotta a bizottsági tagoknak azzal, hogy tanulmányozzák át, véleményezzék és egészítsék ki javaslataikkal. 2. A 2010. évi teljesítménykövetelmények alapját képező, kiemelt helyi célokat a központi jogszabályokban, a helyi rendeletekben, határozatokban meghatározott konkrét feladatokon túl a Képviselőtestület éves munkatervében foglaltaknak, valamint azoknak a feladatoknak a figyelembevételével célszerű megállapítani, amelyek az önkormányzat költségvetésében kerülnek meghatározásra. Fentiekre tekintettel javaslom, hogy a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőivel szemben támasztott egyéni teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célokról a jövő évi költségvetés elfogadását követően döntsön a Képviselőtestület. Kérem a Tisztelt Képviselőtestületet, hogy az előterjesztést megtárgyalni, és az alábbi határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen. Összeállította: Dr. Nagy Krisztina osztályvezető Pápa, 2009. december 10. Dr. Kovács Zoltán s.k. polgármester Határozati javaslat 1. Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a köztisztviselők jogállásáról szóló, többször módosított 1992. évi XXIII. törvény 34. § (6) bekezdésében foglaltakra tekintettel a polgármesternek Kanozsainé dr. Pék Mária jegyző 2009. évi teljesítményértékeléséről szóló – előterjesztés szerinti - tájékoztatását tudomásul veszi. 2. A Képviselőtestület utasítja a polgármestert, hogy a hivatal köztisztviselőire vonatkozó 2010. évi teljesítménykövetelmények alapját képező, kiemelt helyi célok meghatározására vonatkozó javaslatát az önkormányzat 2010. évi költségvetésének elfogadását követően terjessze a képviselőtestület elé. Határidő: 2010. február 28. Felelős: Dr. Kovács Zoltán polgármester Dr. Nagy Krisztina osztályvezető
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, FŐ U. 12. 8500 Tel: 89/324-585 Fax: 89/515-083 E-mail cím:
[email protected] 168. Tisztelt Képviselőtestület! Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény 4. §-a alapján az OEP minden évben megvizsgálja a szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók lekötött kapacitásának kihasználtságát és a kapacitásbevonás szükségességét. Az egészségbiztosító a vizsgálat eredménye, valamint az előző évi adatok alapján javaslatot készít a kapacitásfelosztás módosítására, melyet megküld az illetékes Regionális Egészségügyi Tanácsnak (RET). A RET a javaslatot köteles véleményezni, amelynek figyelembe vételével és a törvényi szempontok alapján a regionális ÁNTSZ dönt a kapacitásfelosztás módosításáról. A Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő OEP elemzés alapján a következő intézményen belüli kapacitás átcsoportosítási kérelmet kívánja benyújtani az ÁNTSZ Középdunántúli Regionális Intézetéhez: Krónikus osztály 40 ágyából 20 ágy átcsoportosítása mozgásszervi rehabilitációs ágyra; Tüdőgyógyászati gondozó heti 45 szakorvosi órájából 20 óra átcsoportosítása mozgásszervi rehabilitációs szakorvosi óraszámra Az intézmény jelenleg 175 krónikus ággyal rendelkezik az alábbiak szerint: Belgyógyászati Rehabilitációs Osztály: 20 ágy; Krónikus Osztály: 40 ágy; Ápolási Osztály: 75 ágy. Az OEP 2009. szeptemberében készített statisztikai kimutatása ezeket együttesen belgyógyászati krónikus szakmaként kezeli, az átlagos ágykihasználtság 87, 43 %. Ez meghaladja az országos 72,61 %-os átlagot, de nem éri el a kórház gazdaságos működése érdekében kitűzött 95 %-os kihasználtságot. Az OEP a mozgásszervi rehabilitációs ágyszámot 10.000 lakosra országosan 5,43-ban állapította meg, Pápa és térségére ez 35 ágyat jelentene. A Várkertfürdő miatt megemelkedett az igény a reumatológia, gyógytorna, fizio- és mozgásterápia iránt, e tevékenységekhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatás lehet a mozgásszervi rehabilitációs szolgáltatás a fekvőbetegek részére. Fentiek miatt a kórház mozgásszervi rehabilitációs ellátás biztosítása céljából a krónikus osztály 40 ágyából kíván átcsoportosítani mozgásszervi rehabilitációs ágyra. Kérem a Tisztelt Képviselőtestületet, hogy az előterjesztést megtárgyalni és a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen. Összeállította: Benecz Rita szoc. és eü.osztályvezető Pápa, 2009. december 10. Dr. Kovács Zoltán s.k. polgármester
2
HATÁROZATI JAVASLAT Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete egyetért azzal, hogy a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő az intézményen belüli kapacitás átcsoportosítási kérelmét az ÁNTSZ Közép-dunántúli Regionális Intézetéhez az alábbiak szerint benyújtsa: 1) Krónikus osztály 40 ágyából 20 ágy átcsoportosítása mozgásszervi rehabilitációs ágyra, 2) Tüdőgyógyászati gondozó heti 45 szakorvosi órájából 20 óra átcsoportosítása, mozgásszervi rehabilitációs szakorvosi óraszámra.
Utasítja a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő Főigazgatóját, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: azonnal Felelős: Dr. Kovács Zoltán polgármester Dr. Vörös Ibolya főigazgató