1260
1269 JEGYZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-án (csütörtökön) 1500 órakor megtartott Képviselő-testület nyílt ülésén. Helye: Községháza emeleti nagyterem Jelen vannak: Diószegi Antal alpolgármester, Bíró Imre képviselő, Fegyver Imre képviselő, Horváth Sándorné képviselő, Péter Imre képviselő, Dr. Szabó Irma Ibolya képviselő Jelen vannak továbbá: Dr. Vinczéné Kiss Marianna jegyző, Diószeginé Kovács Éva pénzügyi irodavezető, Katonáné Hodosi Erika pénzügyi irodavezető-helyettes, Nagyné Nagy Andrea szociális ügyintéző, Szilágyiné Fülöp Erika számviteli előadó Jegyzőkönyvvezető: Pércsi Marietta gyakornok Diószegi Antal (alpolgármester): Köszöntötte a Képviselő-testületülésén megjelenteket. Megállapította, hogy a Képviselő-testület határozatképes, 6 képviselő van jelen. Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester távolmaradását előre jelezte. Javaslatot tett Bíró Imre képviselő és Fegyver Imre képviselő jegyzőkönyv hitelesítők személyére. Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a jegyzőkönyv hitelesítők személyére irányuló javaslatot. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a jegyzőkönyv hitelesítők személyére irányuló javaslatot. Diószegi Antal (alpolgármester): Javasolta, hogy 13. napirendi pontként tárgyalják meg a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás Társulási Megállapodásának módosítására irányuló előterjesztést. Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a javaslatot. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a módosított napirend-tervezetet. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a módosított napirend-tervezetet.
1270 Tájékoztató az önkormányzat pénzügyi helyzetéről Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester
1. számú napirend: Előadó:
Diószegi Antal (alpolgármester): Felkérte Bíró Imrét, a Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnökét, ismertesse a bizottság javaslatát. Bíró Imre (Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnöke): A bizottság a tájékoztatót megtárgyalt és azt elfogadásra javasolta a testületnek. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a tájékoztatót. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a tájékoztatót
jóváhagyólag tudomásul vette. Beszámoló a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester
2. számú napirend: Előadó:
Diószegi Antal (alpolgármester): Felkérte Bíró Imrét, a Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnökét, ismertesse a bizottság javaslatát. Bíró Imre (Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnöke): A bizottság a beszámolót megtárgyalt. A határozat-tervezetet elfogadásra javasolta a testületnek. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a határozat-tervezetet. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a határozat-tervezetet és meghozta az alábbi határozatot: FÖLDES NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 183/2015. (XI.26.) HATÁROZATA a lejárt határidejű Képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról A Képviselő-testület a
felelősök
jelentései
alapján,
a
lejárt
határidejű
képviselő-testületi
határozatok
végrehajtásáról szóló beszámolót azaz a: 141/2015. (X.15.), 143/2015. (X.15.), 152/2015. (X.15.), 156/2015. (X.15.), 157/2015. (X.15.), 158/2015. (X.15.), 159/2015. (X.15.), 160/2015. (X.15.), 161/2015. (X.15.), 162/2015. (X.15.), 163/2015. (X.15.), 164/2015. (X.15.), 165/2015. (X.15.), 166/2015.
1271 (X.15.), 167/2015. (X.15.), valamint a 170/2015. (X.20.) számú határozatokról készített jelentéseket j ó v á h a g y ó l a g t u d o m á s u l v e s z i .
3. számú napirend: Előadó:
Előterjesztés a helyi iparűzési adóról szóló 25/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelet módosítására Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester
Diószegi Antal (alpolgármester): Felkérte Bíró Imrét, a Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnökét, ismertesse a bizottság javaslatát. Bíró Imre (Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnöke): A bizottság a rendelet-tervezet 2. § (3) bekezdését az alábbiak szerint javasolja módosítani: Azok a háziorvos, védőnő vállalkozók, akiknek a vállalkozási szintű iparűzési adóalapja az adóévben a 20 millió Ft-ot nem haladja meg, a helyi iparűzési adó fizetési kötelezettség 50 %-os. A mentességet nem javasolják. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság módosító javaslatát. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a módosított rendelet-tervezetet. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a módosított rendelet-tervezetet és meghozta az alábbi rendeletet: FÖLDES NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2015. (XI.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a helyi iparűzési adóról szóló 25/2011. (XII.19.) számú önkormányzati rendelet módosításáról Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1. § (1) bekezdésében és 6. § a) pontjában valamint a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (3) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés h) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbiakat rendeli el: 1. § A helyi iparűzési adóról szóló 25/2011. (XII.19.) számú önkormányzati rendelet 1. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
1272
„(3) Azok a háziorvos, védőnő vállalkozók, akiknek a vállalkozási szintű iparűzési adóalapja az adóévben a 20 millió Ft-ot nem haladja meg, a helyi iparűzési adó fizetési kötelezettség 50 %-os.” 2. § E rendelet 2016. január 1-jén lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti.
4. számú napirend:
Előadó:
Előterjesztés az önkormányzati tulajdonban lévő 1218. hrsz-on nyilvántartott „Weber kert” területének rendbetételére, a fák állapotának műszeres vizsgálatára Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester
Diószegi Antal (alpolgármester): Felkérte Dr. Szabó Irma Ibolyát, az Egészségügyi-, Ifjúsági-, Kulturális és Szociális Bizottság elnökét ismertesse a bizottság javaslatát. Dr. Szabó Irma Ibolya (Egészségügyi-, Ifjúsági-, Kulturális és Szociális Bizottság elnöke): Elmondta, hogy teljes mértékben egyetértenek a műszeres vizsgálatokkal, hiszen ezek a fák őshonosak, és ha tényleg ki kell vágni őket, akkor legyen egy hivatalos tanúsítvány a fák állapotáról. Úgy gondolja, hogy ennek ez a módja, nem pedig az, hogy minden előzetes vizsgálat nélkül kivágják a fákat. Javasolta a fák műszeres vizsgálatának elvégzését. Diószegi Antal (alpolgármester): Felkérte Bíró Imrét, a Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnökét ismertesse a bizottság javaslatát. Bíró Imre (Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnöke): A bizottság szintén javasolja a műszeres vizsgálatot az önkormányzat költségvetés 2014. évi pénzmaradvány terhére. A beérkezett ajánlatok közül a Monostor- Erdő Bt. ajánlatát javasolja elfogadásra. Elmondta, hogy a vizsgálatok eredményének tudatában döntenek majd arról, hogy a fákkal milyen további teendőkre van szükség. Elmondta, hogy a határozat-tervezetben szerepelt a Weber kert területrendezése is. Javasolta, hogy saját gépparkkal próbálják ezt megoldani, továbbá fel kellene venni a kapcsolatot a Hajdúkerületi Vízmű Kft-vel, majd egyeztetni hogy milyen anyagi feltételeik vannak és, hogyan tudnának velünk együttműködni. A 42-es főút mellett elhelyezkedő „lőtér” címen ismert területen lévő földdel szeretnék feltölteni a Weber kert területet, amennyiben ez az önkormányzat tulajdonában van. Elmondta, hogy a szükséges kézi kiegészítő munkákat a közmunkaprogramban résztvevő munkavállalókkal szeretnék megoldani. Kiemelte, hogy a terület feltöltése előtt először a szintezést kellene elvégezni, amely megoldaná a csapadék vízelvezetését, melyet a Hajdúkerületi Vízmű Kft. dolgozóinak közbenjárásával valósítanának meg. Jelenleg úgy látszik, hogy árokfedést kellene véghezvinni ezen a szakaszon, amelyhez a közmunkaprogramban legyártott betonelemekkel segítségével végeznék el. Diószegi Antal (alpolgármester): Megkérdezte, hogy a Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság – a határozat-tervezetben foglaltak szerint – milyen összeget kíván a Weber kert tereprendezésére fordítani? Bíró Imre (Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnöke): Válaszában elmondta, hogy a tereprendezéssel kapcsolatos költséggel járó feladatokat a 2016. évi költségvetésbe kívánják betervezni, hiszen ebből az évből már csak 4 hét van hátra, így nem tartják célszerűnek, hogy komolyabb összegeket át kellejen csoportosítani. Hangsúlyozta, hogy a 2016. évi költségvetés tervezésénél kívánnak ezzel kapcsolatos javaslatot tenni. Dr. Szabó Irma Ibolya (Egészségügyi-, Ifjúsági-, Kulturális és Szociális Bizottság elnöke): Kiegészítésképpen elmondta, hogy a munkálatok ütemezésénél figyelni kell arra,
1273 hogy április 14-éig már valamilyen munkát el kell végezni a kertben, mert különben elesnek az 500.000 Ft összegű eszköz és berendezés vásárlására nyert támogatástól. Tájékoztatta a jelenlevőket, hogy a MOL pályázaton az egyesület tovább jutott a következő fordulóba, így további 500.000 Ft-ot kaphatnak fák és fűmag vásárlására, valamint ennek az összegnek a 40%-át eszközökre is fordíthatnánk. Megjegyezte, hogy lehetőség szerint ez évben meg kellene csinálni az átereszek lefedését és terület feltöltését. Horváth Sándorné (képviselő): Elmondta, hogy a szintezést és a vízelvezetést december végéig meg lehetne oldani, mely külön költséget nem igényel. Januárra vagy februárra el kellene végezni a tereprendezést, hogy márciusban el lehessen kezdeni a faültetést, persze amennyire az időjárás engedi. De ehhez egy nagyon szoros ütemtervet kellene készíteni és ezt a közmunkaprogrammal összeegyeztetni. Péter Imre (képviselő): Megkérdezte jegyző asszonytól, hogy tudott-e a fák kivágásáról? Megjegyezte, hogy azok a fák, amik kivágásra kerültek kerítésen kívül voltak, valamint egykét gallyon kívül nem volt szükséges a kivágásuk. Nem szeretne vitát generálni. Elmondta, hogyha az Értéktár Bizottság védetté nyilvánítja a Weber kert területét, akkor ezután csak akkor kerüljön sor fakivágására, ha az valóban szükséges. Dr. Vinczéné Kiss Marianna (jegyző): Kiegészítette az elhangzottakat azzal, hogy a fakivágás engedélyezése nem testületi hatáskör, tehát ha a fák vizsgálata megtörténik a jegyzőként dönt a fa kivágásáról. Ezek a fák, amik kivágásra kerültek életveszélyesek, valamint a kerítésen belül voltak. Megjegyezte, hogy a fakivágásról nem tudott. Emlékeztetőül elmondta, hogy azon a testületi ülésen, amikor a Weber kertben lévő fákról volt szó, akkor út felöli két nagy fát említették a vizsgálat elvégzésére, sajnos ezek is betegek. A fa vizsgálatra, illetve a fás szárú növények védelmének helyi szabályaira irányuló előterjesztések azért kerültek a mai ülés napirendi pontjai közé felvételre, mert a költségvetésben már nem áll rendelkezésükre annyi pénz, hogy önkormányzati költségeiből vizsgáltassa meg a fákat. Bíró Imre (Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnöke): Elmondta, hogy a bizottság azt a tájékoztatást kapták, hogy a 2014. évi pénzmaradvány terhére tudják biztosítani a műszeres vizsgálta költségét. Megkérdezte, hogy a költségvetésből a műszeres vizsgálat költségét tudják-e biztosítani? Dr. Vinczéné Kiss Marianna (jegyző): Válaszában elmondta, hogy tudják biztosítani, de ez a testület joga dönteni az önerő biztosításáról. Megjegyezte, hogy amióta jegyzőként dolgozik Földesen nem nyújtottak be fakivágásra vonatkozó kérelmet, bár régen nem jegyzői hatáskör volt. Időközben az Uniós csatlakozással a Környezetvédelmi rendeletek módosultak, így egyik helyről a másikra került ez a hatáskör. Hangsúlyozta, hogyha életet, testi épséget veszélyeztet egy fa, akkor bárki kivághatja, és utólag kell bejelenteni a Polgármesteri Hivatal felé. Közölte, hogy alpolgármester úr el tudja mondani a kivágott fák milyen problémák merültek fel. Elmondta, hogy a kivágott fákat meg tudják nézni. Megjegyezte nem érti, hogy miért van ez az ellenségeskedés, hiszen amikor a tiszteletes úr a templomkertben kivágatta régi tölgyfát – amivel semmi probléma nem volt – nem kavarta fel így egyik képviselőt sem. A jelenlegi ügyben nem tudja, hogy támadni kell-e a hivatalt, vagy a polgármestert, vagy alpolgármestert, de nem hiszi, hogy ez előre vinné az ügyet. Péter Imre (képviselő): Megjegyezte, hogy ezek a fák kerítésen kívül helyezkedtek el. Dr. Vinczéné Kiss Marianna (jegyző): Hangsúlyozta, hogy ezek a fák kerítésen belül helyezkedtek el. Diószegi Antal (alpolgármester): Elmondta, hogy ezt a fát már több éve figyelik és a korona tövénél már egyre több helyen kezdett száradni az ágrendszer. Az ágak hullottak róla, ami veszélyeztette az emberek testi épségét. Kiemelte, hogy ő lett volna a felelős bármilyen baleset történt volna, hiszen a mezőgazdasági programot ő felügyeli. Hangsúlyozta, hogy annak a fának a törzse egészséges volt, de volt már benne fúrás, illetve olyan rész, amit a
1274 gombabetegség megtámadott. Az elágazás rendszer, ami a lombkoronát képezte az volt beteg, mely gallyazás után csak egy torzó maradt volna. Nem tudja, hogy látták-e képviselők ezeket az ágakat, de megtekinthetők a Mozi utcai ingatlan udvarán. Fegyver Imre (képviselő): Elmondta, hogy a fák kivágásáról szóló ülést követően megnézte a kivágott fákat és látta, hogy a törzsből kiálló ágak tövénél elkorhadt, rohadt volt, de a törzsön ez még nem látszott. Ha csak az ágakat vágták volna le, csak a törzs maradt volna, ami esztétikailag rontotta volna a település képét. Bíró Imre (képviselő): Megjegyezte, hogy olyan időszakban lett kivágva, amikor sokkal kisebb terhet kapnak az ágak, mivel már a lomb nincs fenn a fán, viszont igaz, hogy nem lehet tudni mikor jön egy vihar. A legnagyobb problémája az, hogy nem volt megfelelően előkészítve, valamint egy olyan idős fáról volt szó, amelyre a nagyszülőik is emlékeznek. Ezeket a fákat helyi értéknek tartották, ezért érintette mindenkit érzékenyen. Úgy gondolja, hogy nem lenne szabad egy embernek dönteni erről, hiszen azért vannak a szakemberek. Nem lett volna szabad kivágni ezeket a fákat. Ennyi erővel, mondhatnák azt, hogy ki volt az a bátor, aki olyan emberekkel vágatta ki, akik nem szakértők. Dr. Vinczéné Kiss Marianna (jegyző): Hangsúlyozta, hogy meg kell nevezni kit tartanak felelősnek, nem kell körbe írni, a polgármester. Lehet, hogy olyan emberrel vágatta ki a fákat, aki rendelkezik megfelelő végzettséggel, de nem tud róla, hogy mikor, ki és hogyan vágta ki ezeket a fákat. Diószegi Antal (alpolgármester): Lezárná ezt a témát, hiszen ez már megtörtént. A dolog tanulsága az, hogy a következőkben körültekintőbben és komolyabb előkészülettel fognak eljárni az ügyekben. Dr. Szabó Irma Ibolya (képviselő): Megjegyezte beszélniük kell arról, hogy a Weber kert területének határai megjelöléséről. Elmondta, hogy a Weber kert kb. 1882 m2, ami nem a kerítésig tart. Az értéktár bizottság amikor a Weber kert védetté nyilvánításáról, helyi érték besorolásáról dönt meg kell nézniük, hogy mit vesznek helyi érték alá. Diószegi Antal (alpolgármester): Valószínűleg nekik kell meghatározniuk a Weber kert határait. A jelenlegi területű Weber kertet vegyék védettség alá, hiszen ami iskolai gyakorló kert volt valamikor az is a Weber kert részeként funkcionált. Tájékoztatásul elmondta, hogy nem az előző képviselő-testület, sem a rendszerváltás utáni képviselő-testület, hanem valamikor régebben döntöttek a Weber-kert felosztásáról. Bíró Imre (képviselő): Megjegyezte, hogyha ebben az évben szeretnék a földmunkákat elvégezni, akkor a földmunkáknak nem, de a tereprendezésnek, árokfedésnek, vízelvezetésnek lehet, hogy van valamennyi költsége, főleg üzemanyag. A kotrógéppel megcsinálják az árkot, a traktorokkal elhordják az elemeket, tehát ami esetlegesen felmerülhet a Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. részéről a gép üzemanyagköltsége, illetve a kezelő bére. Megkérdezte, hogyha felmerül egy 50-60 eFt költség az tudják e a pénzmaradvány terhére biztosítani? Katonáné Hodosi Erika (pénzügyi irodavezető-helyettes): Válaszában elmondta, hogy a pénzmaradvány terhére tudják biztosítani. Horváth Sándorné (képviselő): Elmondta, hogy igazából az idős fák vizsgálatára gondoltak. Dr. Vinczéné Kiss Marianna (jegyző): Hozzátette, hogy ki kellene választani egy képviselőt, aki megjelöli melyik fák vizsgálatára gondoltak. Horváth Sándorné (Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság tagja): Számításaik szerint 5 fáról lenne szó a Weber kertben és a 6 pedig a temetőben lévő nagy gesztenyefa. A bizottság a Monostor-Erdő Bt. ajánlatát találta a legkedvezőbbnek. A kiválasztott cég ajánlata alapján 5.000 Ft kiszállási díj mellett 7.000 Ft+ÁFA/db, mely összesen 42.000 Ft+ÁFA, azaz 53.340 Ft összegbe kerülne.
1275 Diószegi Antal (alpolgármester): Összegezte az elhangzottakat. Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el szavazásra bocsátotta a 102/2015. (VI.04.) határozat megerősítésére irányuló javaslatot. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a kertészeti szakvélemény elkészítésére irányuló javaslatot. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a legkedvezőbb ajánlatot adó Monostor-Erdő Bt. ajánlat elfogadására irányuló javaslatot. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a kertészeti szakvélemény elkészítés költségének biztosítására irányuló javaslatot. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a Weber kert tereprendezésére irányuló javaslatot. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a Weber kert tereprendezés költségeinek fedezésére irányuló javaslatot. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot.
1276 Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a módosított határozat-tervezetet. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a módosított határozat-tervezetet és meghozta az alábbi határozatot: FÖLDES NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 184/2015. (XI.26.) HATÁROZATA az önkormányzati tulajdonban lévő 1218. hrsz-n nyilvántartott „Weber kert” területének rendbetételéről, a fák állapotának műszeres vizsgálatáról A Képviselő-testület 1.) a 2014 –2019. választási ciklusra vonatkozó 102/2015. (VI.04.) határozatával elfogadott Gazdasági Programjában célként megjelölt: „Weber kert ifjúsági parkká alakításáról” szóló döntését m e g e r ő s í t i . 2.) a Weber kert régi fái állapotának vizsgálatára vonatkozóan kertészeti szakvélemény elkészíttetését h a t á r o z z a el, melynek költségeit az önkormányzat 2015. évi költségvetésének tartaléka terhére biztosít. F e l h a t a l m a z z a a polgármestert, hogy a szakvélemény elkészíttetésére vonatkozó megbízási szerződést Monostor-Erdő Bt. (4275 Monostorpályi, Létai út 42., adószám: 20792899-2-09, cégjegyzékszám: 0906010039, képviseletében Kádár László ügyvezető) céggel kösse meg, és a fák vizsgálatát 2015. december 31. napjáig készíttesse, az eredményről tájékoztassa a képviselő-testületet. Határidő: jegyzőkönyv elkészítését követően, azonnal Felelős: Jeneiné dr. Egri Izabella polgármester 2.) a Weber kert területének rendezését az alábbiak szerint kívánja elvégezni: - a területen lévő vízelvezető árkok szintezését, illetve ezt követően befedését a Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. földesi telephelye vezetőjének és dolgozóinak bevonásával kívánja elvégeztetni, - a terület alacsony fekvése miatt - annak feltöltését - a 42-es főút mellet lévő volt lőtér néven ismert, 024/17 hrsz-ú területről történő föld kitermeléssel és beszállíttatásával kívánja feltöltetni, - a tereprendezésre fordítható kiadások összegét 50-60 ezer Ft összegben határozza meg, melyet a 2014. évi pénzmaradvány terhére kíván biztosítani. F e l h a t a l m a z z a a polgármestert, hogy a költségvetés ez irányú módosításáról gondoskodjon. Határidő: költségvetési rendelet következő módosítása Felelős: Jeneiné dr. Egri Izabella polgármester
1277
3.) a Weber kert rendbetételének nagyobb költségekkel járó feladataihoz szükséges kiadásokat a 2016. évi költségvetésből kívánják biztosítani. U t a s í t j a a polgármestert, hogy a 2016. évi költségvetés önkormányzati költségvetésbe való beépítéséről gondoskodjon. Határidő: 2016. évi költségvetést-tervezése Felelős: Jeneiné dr. Egri Izabella polgármester
5. számú napirend:
Előadó:
Előterjesztés a Földes köztemető területén található gesztenyefa kivágására érkezett közérdekű bejelentés elbírálására, a tulajdonosi nyilatkozat megfogalmazására Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester
Diószegi Antal (alpolgármester): Felkérte Bíró Imrét, a Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnökét ismertesse a bizottság javaslatát. Bíró Imre (Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnöke): Javasolta, hogy a Weber kertben kijelölt 5 fa mellett még a temetőben található gesztenyefa műszeres vizsgálatát is, majd ezt követően döntsenek a fa kivágásáról vagy az egyéb munkálatok elvégzéséről A legkedvezőbb ajánlatot a Monostor-Erdő Bt. adta a műszeres vizsgálatra, melynek költsége 7000 Ft+ÁFA/db és 5000 Ft kiszállítási díj. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a kertészeti szakvélemény elkészítésére irányuló javaslatot. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a legkedvezőbb ajánlatot adó Monostor-Erdő Bt. ajánlat elfogadására irányuló javaslatot. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a kertészeti szakvélemény elkészítés költségének biztosítására irányuló javaslatot. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a módosított határozat-tervezetet.
1278
Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a módosított határozat-tervezetet és meghozta az alábbi határozatot: FÖLDES NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 185/2015. (XI.26.) HATÁROZATA a Földes köztemető területén található gesztenyefa kivágására érkezett közérdekű bejelentés elbírálásáról A Képviselő-testület - a Földes köztemető területén található 5346-1/2015. számon iktatott közérdekű bejelentében a 11/1 hrsz-ú területén lévő III tábla 29-30 parcellában lévő sírok között lévő gesztenyefa kivágásának javaslatára érkezett bejelentést tudomásul vette. - a gesztenyefa kivágására érkezett bejelentés jogosságának megállapítása érdekében a kertészeti szakvélemény elkészíttetését h a t á r o z z a el, melynek költségeit az önkormányzat 2014. évi önkormányzati költségvetés pénzmaradvány terhére biztosítja. F e l h a t a l m a z z a a polgármestert, hogy a szakvélemény elkészíttetésére vonatkozó megbízási szerződést Monostor-Erdő Bt. (4275 Monostorpályi, Létai út 42., adószám: 20792899-2-09, cégjegyzékszám: 0906010039, képviseletében Kádár László ügyvezető) céggel kösse meg, a fa vizsgálatát 2015. december 31. napjáig készíttesse el és az eredményről tájékoztassa a képviselő-testületet. Határidő: azonnal Felelős: Jeneiné dr. Egri Izabella polgármester
6. számú napirend: Előadó:
Előterjesztés a fás szárú növények védelmének helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotására Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester
Diószegi Antal (alpolgármester): Felkérte Dr. Szabó Irma Ibolyát, az Egészségügyi-, Ifjúsági-, Kulturális és Szociális Bizottság elnökét ismertesse a bizottság javaslatát. Dr. Szabó Irma Ibolya (Egészségügyi-, Ifjúsági-, Kulturális és Szociális Bizottság elnöke): Megjegyezte, hogy jegyző asszony felhívta a figyelmüket az előterjesztés megtárgyalására. Elmondta, hogy fontosnak tartják a rendelet megalkotását, viszont módosítani kellene. Javasolta, hogy ezt a rendelet-tervezetet ne fogadják el és készítsenek egy fásítási területrendezési tervet vagy programot, ami a rendelet mellékletét képezné. Figyeljenek a helyi sajátosságokra mint pl.: gyümölcsfák telepítése. Dr. Vinczéné Kiss Marianna (jegyző): Megjegyezte, hogy a gyümölcsfák ültetéséhez nem szükséges semmilyen engedély. Dr. Szabó Irma Ibolya (Egészségügyi-, Ifjúsági-, Kulturális és Szociális Bizottság elnöke): Úgy gondolták, hogy körzetekre, övezetekre kellene osztani a települést, hogy hol
1279 milyen fát lehessen ültetni. Nagyon korainak és nem kellőképpen átgondoltnak tartják ezt a rendelet-tervezetet. Diószegi Antal (alpolgármester): Felkérte Bíró Imrét, a Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnökét ismertesse a bizottság javaslatát. Bíró Imre (Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnöke): A bizottság véleménye szerint is szükség van erre a rendeletre. Fontos lenne a helyi adottságokat figyelembe venni, továbbá szabályozni kellene a fák ültetését, hogy azok ne akadályozzák a közlekedést. Javasolta, hogy vegyék alapul a helyi építési szabályzatban lévő felosztást, szabályozva, hogy bizonyos lakóövezetekben milyen fákat lehetne telepíteni. A fák telepítéséhez szakember bevonását javasolják, aki ismeri a fákat. Horváth Sándorné (képviselő): Egyetért ezzel a javaslattal, szerinte is figyelembe kellene venni a település sajátosságait. Javasolta, hogy fel kellene hívnia lakosok figyelmét, akár a Hírlevélben is, erre a rendeletre. Tájékoztatni kellene a lakosokat, hogy a közterületre milyen fákat nem ültethetnek. Megjegyezte, hogy nagyon sok gyümölcsfa van a közterületeken, amik akadályozzák a közlekedést. Megjegyezte, hogy a rendelet nem mindegyik paragrafusát értette, ezért úgy gondolja, hogy át kell még ezt beszélniük. Úgy gondolja, hogy az a rendelet jó, ami az emberek életminőségét javítja. Úgy gondolja, ha ez a szabályozás ellenállást vált ki, akkor azt hosszútávon nem lehet megfelelő módon érvényesíteni. Megköszönte az előkészítő munkát, de ezt még át kell gondolni. Bíró Imre (képviselő): Félreértés elkerülése végett elmondta, hogy nem azért javasolták szakember bevonását, mert úgy gondolják, hogy a fák, amik eddig el lettek ültetve nem megfelelően történt, hanem egy egységes kép kialakítását akarják megvalósítani. Dr. Vinczéné Kiss Marianna (jegyző): Megkérdezte, hogy a rendelet megalkotására van e határidő? Megjegyezte, hogy a fák vegetációs időszak alatt lehet kivágni. Elmondta, hogy a már meglévő fák kipusztulását követően vonatkozna a rendeletben foglaltak. Hangsúlyozta, hogyha fakivágási engedélyre érkezik kérelem, akkor a fás szárú növények kivágásáról szóló kormányrendelet alapján megadja az engedélyt és kötelezi a pótlásra, csak majd olyan pótlásra kötelezi, amilyenre akarja, mert nincs helyi rendelet, ami szabályozza. Kiemelte a helyi rendelet megalkotásának fontosságát, hiszen ha nincs helyi rendelet nem tud intézkedni. Megkérdezte, hogy milyen sajátosságokra gondoltak? Megjegyezte, hogy a vérszilvafák, ami a település sajátossága volt, ki lettek vágva. Ez a rendelet egy szankció, ez nem egy város szépítő program. Bíró Imre (képviselő): Megjegyezte, hogy akár lehetne az is. Dr. Vinczéné Kiss Marianna (jegyző): Válaszában elmondta, hogy ez a rendelet nem lehet, ez egy hatósági rendelet. Bíró Imre (képviselő): De annak a kiegészítése lehet egy település megszépítéséért. Dr. Vinczéné Kiss Marianna (jegyző): Természetesen. Kiemelte, hogy ez a rendelet segített volna az eljárásban az elkövetkezendő hónapokban, míg elkészül a fásítási területrendezési terv. Diószegi Antal (alpolgármester): Egyetértenek abban, hogy szükség van erre a rendeletre, hogy a település képét javítani tudják. Azt szeretnék, ha egy olyan képet alakítanának ki a településről, amit az áthaladók embereknek emlékezetes lenne. Viszont ennek eléréséhez szükségük van egy ilyen helyi rendeletre, amelyben keretek és határok között telepítene fákat a település lakossága is. Meg kell határozniuk azokat a frekventált részeket, ahol a település képét befolyásolja, oda milyen növényeket lenne érdemes ültetni. Az ültetés során figyelembe kell venni a közművek helyét, a járdákat és a belvízelvezető árkokat is. Úgy gondolja, hogy ezt a rendelet-tervezetet el is fogadhatnák, hiszen ezt kiegészíthetik, illetve módosíthatják bármikor, de a jegyző asszony kezében lenne egy olyan „eszköz”, ami alapján eljárhat. Ismertette a temető esetében felmerült kérést. Az ilyen rendeletek eszközök az önkormányzat kezében, hogy ezeket a konfliktusokat megakadályozza, vagy kezelje.
1280 Bíró Imre (Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnöke): Úgy gondolja, hogy ezt a rendelet-tervezetet ne fogadják el, adjanak egy határidőt, amíg ezt át kell dolgozni. Diószegi Antal (alpolgármester): Egyetért Bíró Imre képviselő javaslatával. Kérte a képviselőket javaslataikat fogalmazzák meg és a következő testületi ülésen, 2016. februárjában tárgyalják meg. Dr. Szabó Irma Ibolya (képviselő): Elmondta, hogy a határidővel nem lesz gond. Úgy gondolja, hogy a fák ültetését tudatosabban kell tervezni. Ha azt akarják, hogy egységes legyen a település akkor azt meg kell tervezni. Horváth Sándorné (képviselő): Kifejtette egyetértését Dr. Szabó Irma Ibolya képviselő javaslatával. Tájékoztatásul elmondta, hogy az iskola előtt és a Rákóczi utcán lévő vérszilva fákat kapták és azért volt egységesen végig ültetve. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság javaslatát. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászól nem hangzott el szavazásra bocsátotta a képviselői javaslatok megküldésére irányuló javaslatot. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászól nem hangzott el szavazásra bocsátotta a „Települési fásítási terv” elkészítésére irányuló javaslatot. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot és meghozta az alábbi határozatot: FÖLDES NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 186/2015. (XI. 26.) HATÁROZATA a fás szárú növények védelmének helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról A Képviselő-testület -
a fás szárú növények védelmének helyi szabályairól szóló rendelet-tervezetet n e m f o g a d j a e l , de megállapítja, hogy szükség van a fás szárú növények védelmének helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotására.
-
a rendelet-tervezethez elkészítéséhez a képviselők által megfogalmazott módosító javaslatok benyújtásának határidejét 2016. január 10. napjában h a t á r o z z a m e g .
1281
F e l h a t a l m a z z a a polgármestert, hogy a módosított rendelet-tervezet elkészíttetéséről gondoskodjon. Határidő: értelemszerű Felelős: Jeneiné Dr. Egri Izabella
F e l h a t a l m a z z a Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottságot, hogy az egységes településkép kialakítása érdekében – a település egészére kiterjedően, kertészeti szakemberek bevonásával – készítsenek el egy hosszú távú „Települési fásítási tervet” és a rendelet-tervezet mellékleteként terjesszék azt a képviselő-testület elé. Határidő: 2016. január 10. Felelős: Jeneiné Dr. Egri Izabella
7. számú napirend:
Előadó:
Előterjesztés a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról szóló 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet módosítására Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester
Diószegi Antal (alpolgármester): Elmondta, hogy ez a kiegészítés, módosítás a 70 életévüket betöltött, egyedül élő lakosok támogatására irányul. Horváth Sándorné (képviselő): Megkérdezte, hogy ebből kifolyólag az önkormányzatnak van e fizetési kötelezettsége? Katonáné Hodosi Erika (pénzügyi irodavezető-helyettes): Válaszában elmondta, hogy kb. 1,7 millió Ft éves szinten. Horváth Sándorné (képviselő): Megjegyezte, hogy a rendelet-tervezetben nem volt feltüntetve a felmerülő költség összege. Katonáné Hodosi Erika (pénzügyi irodavezető-helyettes): Elmondta, hogy a rendeletben nem kell ezt az összeget feltüntetni. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a rendelet-tervezetet. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a rendelet-tervezetet és meghozta az alábbi rendeletet: FÖLDES NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2015. (XI.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról szóló 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról Földes Nagyközség Önkormányzat képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:
1282 1.§ (1) A települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról szóló 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: Önkormányzati rendelet) természetbeni szociális ellátásokra vonatkozó 12. § (1) bekezdését az alábbi ponttal egészíti ki: „b) hulladékkezelési közszolgáltatási díj megfizetése alóli 50%-os kedvezmény” (2) Az Önkormányzati rendelet természetbeni szociális ellátásokra vonatkozó részt az alábbi paragrafussal egészíti ki: „14. § (1) Az egy háztartásban ténylegesen egyedül élő 70. év feletti ingatlantulajdonosok a hulladékkezelési közszolgáltatási díj megfizetése alól 50%-os kedvezményre jogosultak, annak a negyedévnek az első napjától, melyet megelőző negyedévben betöltötte a 70. életévét. A kedvezmény igénybevételének feltétele e rendelet 3. számú mellékletében szereplő nyilatkozat kitöltése és Polgármesteri Hivatalban történő leadása.” 2.§ Az Önkormányzati rendelet 3. számú mellékletét e rendelet 1 számú melléklete tartalmazza. 3. § Ez a rendelet a kihirdetés követő napon lép hatályba. 1. számú melléklet a Földes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének a települési hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 10/2015. (V.29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 19/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez
NYILATKOZAT Hulladékkezelési közszolgáltatási díj 50 %-os kedvezményének igénybevételéhez Név:
…………………………………………………………………...
Szül. hely, idő:
…………………………………………………………………...
An:
…………………………………………………………………...
Lakcím:
…………………………………………………………………...
Partnerkód:
…………………………………………………………………...
Tároló edény sorszáma:
…………………………………………………………………...
Díjkedvezmény kezdő időpontja: 20
1283 Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az általam lakott ingatlanon ténylegesen egyedül élő vagyok.
Földes, 20…………………….hó……nap …………………………………… aláírás Csatolandó melléklet a személyazonosító igazolvány másolata!
NYILATKOZAT Hulladékkezelési közszolgáltatási díj 50 %-os kedvezményének igénybevételéhez Név:
…………………………………………………………………...
Szül. hely, idő:
…………………………………………………………………...
An:
…………………………………………………………………...
Lakcím:
…………………………………………………………………...
Partnerkód:
…………………………………………………………………...
Tároló edény sorszáma:
…………………………………………………………………...
Díjkedvezmény kezdő időpontja: 20 Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az általam lakott ingatlanon ténylegesen egyedül élő vagyok.
Földes, 20…………………….hó……nap …………………………………… aláírás Csatolandó melléklet a személyazonosító igazolvány másolata!
8. számú napirend:
Előadó:
Előterjesztés Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. évi munkaterv-tervezetének I. fordulóban történő megtárgyalására Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester
Diószegi Antal (alpolgármester): Felkérte Bíró Imrét, a Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnökét ismertesse a bizottság javaslatát. Bíró Imre (Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnöke): A bizottság javasolta, hogy a kezdési időpont 16 óra legyen és módosítani szeretnék a júniusi testületi ülés időpontját június 30-ára. Dr. Vinczéné Kiss Marianna (jegyző): Elmondta, hogy kimaradt az önkormányzat által adományozható elismerésekről szóló önkormányzati rendelet módosításának megtárgyalására irányuló előterjesztés, amit olyan sokszor mondtak, igaz nem érkezett senkitől módosító javaslat. A rendelet módosítására irányuló előterjesztést érdemes lenne a februárban tervezett ülés napirendjei közé felvenni, hiszen a Földes Községért Emlékérem díjra vonatkozó
1284 javaslatok leadási határideje március 15-e. Tájékoztatásul elmondta, hogy többnyire a kötelező dolgok kerültek bele, illetve a testület által felvetett dolgok. Diószegi Antal (alpolgármester): Javasolta, hogy a Sport Egyesület beszámolóját tegyék át a május hónapban tervezett ülés napirendjei közé, hiszen mint minden civil szervezetnek május 31-ig kell beszámolnia. Dr. Szabó Irma Ibolya (képviselő): Javasolta, hogy mielőtt beszámolnak intézmények, szervezetek gondolják át, hogy miről szeretnének hallani. Így a tájékoztatók terjedelme korlátozható lenne. A falugyűlés időpontja március 8-ára lett betervezve, mivel nőnapra esik ezért lehetne olyan stílusban megtartani, vagy tegyék át más időpontra. Dr. Vinczéné Kiss Marianna (jegyző): Kérte a képviselőket, hogy e-mailben is küldjék meg a munkatervvel kapcsolatos javaslataikat, hogy ezeket a második fordulóban történő megtárgyalásra be tudják építeni. Horváth Sándorné (képviselő): Megjegyezte, hogy ez évben elég sok rendkívüli ülés került megtartásra. Tudomásul veszik, hogy amikor olyan rendkívül helyzet adódik, akkor rendkívüli ülést kell összehívni, viszont ezen nem tud mindegyik képviselő megjelenni. Úgy gondolja, hogy az ilyenkor meghozott döntés mégsem teljes körű. Amikor rendkívüli képviselő-testületi ülés van általában jelentős ügy érdekében kerül megtartásra. Kérte, hogy amennyiben lehetséges a tervezett ülésekre előkészíteni az anyagokat, mert ha megbeszéli mindkét bizottság nagyobb rálátással, több információval rendelkeznek a döntéshozatalhoz. Megjegyezte, hogy a nyáron is volt olyan rendkívüli testületi ülés, ahol 18 napirendi pont került megtárgyalásra. Dr. Vinczéné Kiss Marianna (jegyző): Elmondta, hogy nem rendkívüli ülés volt, hanem arra az időpontra került elnapolásra a júniusban tervezett rendes ülés. Horváth Sándorné (képviselő): Megjegyezte, hogy a nyári időszak – az ülés szünet – hosszú időszak. Diószegi Antal (alpolgármester): Tudomásul kell venniük, hogy vannak olyan helyzetek, olyan határidők, amik miatt rendkívüli ülés megtartása szükséges. Egyetért a felvetéssel, hiszen akkor lehet felelősen döntést hozni, hogyha megfelelő idő áll rendelkezésükre az átnézésre. Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a határozattervezetet. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a határozat-tervezetet és meghozta az alábbi határozatot: FÖLDES NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 187/2015. (XI.26).) HATÁROZATA Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. évi munkatervtervezetének I. fordulóban történő megtárgyalásáról a Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. évi munkaterv-tervezetét az alábbiak módosítások beépítésével h a g y j a j ó v á : -
a Képviselő-testületi ülés kezdési időpontja 16 óra, a 2016. június 16-ra tervezett ülés időpontja 2016. június 30-a, az önkormányzat által adományozható elismerésekről szóló 2/2011. (II.17.)
1285
-
önkormányzati rendelet módosítására irányuló előterjesztés megtárgyalása 2016. február 25-ére tervezett ülés 6. napirendi pontja, a Községi Sportegyesület munkájáról, a szakosztályok tevékenységéről szóló beszámoló 2016. május 26-ára tervezett ülés 6. napirendje,
A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt munkaterv-tervezetet január hónapban tartandó képviselő-testületi ülésen a második fordulóban történő megtárgyalását határozza el. F e l h a t a l m a z z a a polgármestert, hogy képviselők által megküldött javaslatokat, valamint a 2016. évi munkaterv-tervezetet a második fordulóban történő megtárgyalásra a képviselőtestület elé terjessze. Határidő: azonnal, legkésőbb 2016. január 31. Felelős: Jeneiné dr. Egri Izabella polgármester
Előterjesztés a Földes Nagyközség Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálatára Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester
9. számú napirend: Előadó:
Diószegi Antal (alpolgármester): Felkérte Dr. Szabó Irma Ibolyát, az Egészségügyi-, Ifjúsági-, Kulturális és Szociális Bizottság elnökét ismertesse a bizottság javaslatát. Dr. Szabó Irma Ibolya (Egészségügyi-, Ifjúsági-, Kulturális és Szociális Bizottság elnöke): A bizottság egyetértett az előterjesztésben szereplő koncepcióban foglaltakkal, a javasolt módosítások beépítése megtörtént. Elmondta, hogy a tervezett fejlesztések megvalósítását a költségvetési terv elkészítése során lehet majd konkretizálni, a rendelkezésre álló források függvényében. Javasolta a határozat-tervezet elfogadását. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a határozat-tervezetet. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a határozat-tervezetet és meghozta az alábbi határozatot: FÖLDES NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 188/2015. (XI. 26.) HATÁROZATA Földes Nagyközség Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálatáról A Képviselő-testület Földes Nagyközség Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálatát a határozat mellékletében foglaltaknak megfelelően e l f o g a d j a .
1286 U t a s í t j a a polgármestert, hogy az elkészült koncepciót a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya részére küldje meg. Határidő: Képviselő-testületi ülést követően Felelős: Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester Melléklet a Földes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testület Földes Nagyközség Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálatáról szóló188/2015. (XI.26.) határozatához
FÖLDES NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ FELÜLVIZSGÁLATA
2015.
1287
„…Mindjárt születésünk pillanatában szüleink jóságára, gondoskodására szorulunk. Később, amikor betegségek gyötörnek minket és megöregszünk, megint mások gondoskodására és jóságára leszünk utalva. Mivel életünk kezdetén és végén mások törődnek velünk, hogyan tudnánk mi életünk derekán nem törődni másokkal?” (Tendzin Gjaco: Törődni másokkal )
1288 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS
4.
I.
4.
KONCEPCIÓ ELVI ALAPJAI
II.
III.
V. VI.
VII.
VIII.
I.1.
A szolgáltatástervezési koncepció célja és feladata
4.
I.2.
Alapelvek
4.
I.3.
Értékek meghatározása
5.
I.4.
Célterületek
5.
I.5.
Célcsoportok
5.
ÁLTALÁNOS HELYZETKÉP
6.
II.1.
Demográfiai jellemzők
7.
II.2.
Egészségügyi ellátás
8.
II.3. Foglalkoztatási helyzetkép II.6. Oktatás II.8. Közműellátás II.10. Idősek helyzete SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK JELLEMZŐI A TELEPÜLÉSEN, AKTUÁLIS FELADATOK III.1. Jogszabályi háttér III.3. Szociális kiadások III.4. Szociális szolgáltatások III.5. Étkeztetés III.6. Házi segítségnyújtás III.7. Családsegítés III.8. Idősek Klubja, nappali ellátás (demens), házi segítségnyújtás III.9. Házi segítségnyújtás III.10. Támogató szolgálat III.11. Gyermekek napközbeni ellátása III.12. Gyermekjóléti szolgálat FELADATFEJLESZTÉSI ELKÉPZELÉSEK AZ ELLÁTÓ RENDSZER SZEMÉLYI ÉS TÁRGYI FELTÉTELEI,KAPCSOLATTARTÁS, EGYÜTTMŰKÖDÉS VI.1. Étkeztetés, nappali ellátás (demens), házi segítségnyújtás VI.2. Házi segítségnyújtás VI.3. Családsegítés, gyermekjóléti szolgáltatás VI.4. Támogató szolgálat ESÉLYEGYENLŐSÉG MEGTEREMTÉSE VII.1. Akadálymentesítés VII.2. Tartós munkanélküliek és csökkentett munkaképességűek foglalkoztatása VII.4. Esélyegyenlőségi Program TOVÁBBI VÁRHATÓ EREDMÉNYEK ÉS A MEGVALÓSÍTÁS NEHÉZSÉGEI
8. 9. 9. 10. 11. 11. 12. 14. 14. 14. 15. 18. 20. 21. 23. 25. 27. 30. 30. 30. 31. 32. 34. 34. 34. 35. 36.
1289
BEVEZETÉS A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. (a továbbiakban: Szt.) meghatározza a személyes gondoskodás megszervezésére köteles szervek feladatait, köztük a szociális szolgáltatásszervezési koncepciót is. Az Szt. 92.§ (3) bekezdése szerint a legalább kétezer lakosú települési önkormányzat a településen, fővárosban élő szociálisan rászorult személyek részére biztosítandó szolgáltatási feladatok meghatározása érdekében szolgáltatástervezési koncepciót készít. Földes Nagyközség Önkormányzata a 44/2005. (IV.26.) számú határozatával fogadta el az alapkoncepciót. A koncepció „határozatlan” időtartamú, de a helyi önkormányzatnak kétévente felül kell vizsgálnia és aktualizálni kell annak tartalmát. A 2015. évi felülvizsgálat a 2004. évi szociális szolgáltatástervezési alapkoncepció elkészítése óta eltelt időszak változásait (2005-2014) tartalmazza és az alapkoncepcióval együtt értelmezendő.
I. A KONCEPCIÓ ELVI ALAPJAI I.1. A szolgáltatástervezési koncepció célja és feladata: − A koncepció célja, hogy bemutassa a település szociális ellátásainak rendszerét. − Átfogó képet nyújtson a település ellátási kötelezettségének helyzetéről, a szociális szükségletekről és a rendelkezésre álló lehetőségekről. − Rámutasson a szociális szükségletekre és a szolgáltatások fejlesztésének irányára, hogy a szociális szolgáltatásoknak egy olyan rendszere jöjjön létre, amely minőségi és egyben differenciált, ahol a szolgáltatások középpontjában az egyén áll. − Emellett konkrét célkitűzéseket tartalmazzon a szociális szolgáltatások biztosítására. A szociális szolgáltatások működtetésével és azok fejlesztésével kapcsolatosan a koncepció alapelvei nem változtak. I.2. Alapelvek: − mindenkinek joga van az emberhez méltó élethez és a szociális biztonsághoz, − biztosítani kell a szociális jogok érvényesítésének lehetőségét, − biztosítani kell az esélyegyenlőséget, − biztosítani kell a szociális intézmények támogató szerepét, − mindennemű hátrányos megkülönböztetés, előítélet elutasítása,
1290 − védelmet biztosítani a családok, a gyermekek, a nők, az idősek és a fogyatékkal élők számára.
I.3. Értékek meghatározása: A koncepció az alábbi értékek kötelező érvényesülését határozza meg: − szociális biztonság, − relatív biztonság, − az ellátások és szolgáltatások alapvetően a megbomlott szociális egyensúly korrekciójára hivatottak, − differenciáltság, − ellátások, szolgáltatások kliens közeli biztosítása, − egyénre szóló ellátások, szolgáltatások, − minőség a szolgáltatásokban, − hatékonyság, hatásosság, − társadalmi integráció, − szektorsemlegesség. I.4. Célterületek: − a szociális szolgáltatások és ellátások működésének helyi szabályozásai, − fenntartói működtetési szabályok és eljárások; − intézményi struktúrák felülvizsgálata, fejlesztése; − integrációs lehetőségek áttekintése, − humán- és pénzügyi erőforrás fejlesztés a helyi szociális szolgáltatásban, − információkezelés, információáramlás, kapcsolatok a potenciális ellátotti körrel, kapcsolatok a lakossággal, szakmai és intézményi kapcsolatrendszer, − szakmai és intézményi feltételrendszer. I.5. Célcsoportok: − gyermekek (többgyermekes családok, veszélyeztetett gyermekek), − fogyatékos személyek, − időskorúak, nyugdíjasok, egyedülállók, − marginalizálódott csoportok (krízishelyzetben lévő gyermekes anyák, hajléktalanok), − munkanélküliek.
1291 II. ÁLTALÁNOS HELYZETKÉP Földes nagyközségi rangban lévő település, a környezetét jelentő bihari Sárrét, a Nagysárrét, az Alföld nagytáj, Berettyó-Körösvidék középtájba tartozik. Első említése 1215ben a Váradi Regestrumban található. Az 1689-es és 1713-as Szabolcs megyei közgyűlések azt bizonyítják, hogy Földes lakosai kuriális nemesi kiváltságokat élveztek, évszázadokon keresztül nem fizettek vámon, harmincadon és vásárvámon kívül semmit. A nemesi kiváltságokra és a polgári egyenjogúságra emlékezik a nagyközség minden évben április 14én, Földes Napján. A település a Hajdúság déli szélére esik. Földes életét, gazdasági lehetőségeit is alapvetően meghatározza település földrajzi fekvése, helyi és környezetei erőforrásai és öröklött adottsága. Ebben a tekintetben a község szerencsésnek tekinthető, bár az ország egészéhez viszonyítva az elmaradott észak-kelet alföldi régióban, egy halmozottan hátrányos kistérségben a Sárrét és Bihar találkozás pontjában helyezkedik el. Földes kedvező mezőgazdasági termő területei miatt jobbak gazdasági lehetőségei, mint a szomszédos településeknek a Sárréten, hiszen kiváló termőhelyi adottságú holocén üledékből és plesztocén löszből álló talajjal rendelkezik. Földes közigazgatási területe 6522 ha, ebből a belterület 383 ha, ami mintegy 6%-a a teljes területnek. Földes infrastrukturális ellátottsága az utóbbi években sokat fejlődött. Az 1800 lakás közel 100%-ában van vezetékes ivóvíz. A 2000-ben elkészült vízműtelep rekonstrukcióval és a további ivóvíz minőségjavító beruházásoknak köszönhetően a szolgáltatott ivóvíz minősége jelentős mértékben javult. A településen a lakosság szennyvízhálózatra csatlakoztatása 100%os, mely a 2004-ben befejeződött szennyvízberuházásnak köszönhető. A település villamos energia ellátása a berettyóújfalui 120/20kV-os állomástól indul. A települési hálózat közel 100%-a légvezeték. Háztartási villamos energiafogyasztók száma több mint 1500. A lakások közel 100%-a csatlakozott a települési gázhálózatra. A település belvíz és csapadékvíz elvezető rendszer főgyűjtőinek korszerűsítésére 2013-ban került sor, mely biztosítja a legveszélyeztetettebb területeken a mentesítést. Földes Nagyközség Önkormányzatának feladata és célja, hogy a községet élhetőbb településsé formálja. A helyi mezőgazdasági termelés ösztönzése és munkahelyeket településre hozó feldolgozó üzem mielőbbi megvalósítása javíthatja csak a nagyközség népesség megtartó erejét. Helyi és térségi, járási együttműködésben el kell érnie, hogy a munkahelyeket és lakosságot érintő fejlesztések minél nagyobb számban valósulhassanak meg a 2015- 20020 közötti években európai uniós és hazai pályázati források bevonásával.
1292 Fontos feladatuknak tekintik a vállalkozások fejlesztésének ösztönzését azáltal, hogy javítják az önkormányzat és a vállalkozások közötti információáramlást, és a meglévő ipari, mezőgazdasági szolgáltató vállalkozásokkal egyeztetve, érdekeinek figyelembe vételével segítik a gazdasági fejlesztéseket. Különösen figyelemmel kísérik a megújuló energiaforrások felhasználását, azok kiaknázásának lehetőségeit. A község gazdasági versenyképességének javítása érdekében szükséges a helyi és térségi közlekedési infrastruktúra fejlesztése, a települési közbiztonság megőrzése, lehetőség szerinti erősítése. Bővíteni kell az alapfokú iskolai és művészeti oktatás képzési hátterét, megteremtve a tantermi és technikai feltételek javítását. Kiemeltet figyelemmel kísérni a felnőtt oktatás, szakmai továbbképzések és a művelődés helyzetét, valamint az ezen tevékenységekhez kapcsolódó civil szervezetek közösségi munkáját. II.1. Demográfiai jellemzők Földes Nagyközség állandó lakossága 2014. december 31-én 4125 fő volt. A népesség legfontosabb adatai 2014. december 31-én: férfiak aránya: nők aránya: gyermekkorúak aránya (0-14 év): középkorúak (15-61 év): időskorúak (62 évtől):
1999 fő, 48,5% 2126 fő, 51,5% 524 fő 2638 fő 1487 fő
Mivel a nyugdíjkorhatár emelkedett, a népesség kor szerinti megoszlását a megszokottól kissé eltérő korcsoportok szerint vizsgáltuk 2005-2014 között: A népesség kor szerinti megoszlása évenként 2005-2014 között
0-14 éves korig 15-29 éves korig 30-39 éves korig 40-59 éves korig 60 évtől Összesen
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2011
2012
2013
2014
657
659
642
629
608
592
578
553
531
524
881
845
824
812
820
818
806
807
800
792
633
651
669
628
633
634
618
592
593
571
1208
1222
1214
1209
1201
1187
1162
1169
1162
1163
1024
968
967
976
993
1020
1039
1056
1059
1075
4403
4345
4316
4254
4255
4251
4203
4177
4145
4125
1293
Az adatokból látható, hogy Földes nagyközség lakossága az országos tendenciával megegyezően folyamatosan csökken. Férfiak és nők aránya korcsoportos bontásban 2014. 0-14 év
15-29 év
30-39 év
40-64 év
65 évtől
Férfi
261
403
300
734
301
Nő
263
389
271
721
482
Összesen
524
792
571
1455
783
A fenti táblázat alapján megállapítható, hogy a férfiak várható élettartama jóval alacsonyabb a nőkénél, ami országos tendencia is. A településen bekövetkezett legfontosabb demográfiai változásokat az alábbi táblázat mutatja: Demográfiai változások a település lakosságstatisztikai adatában 2005-2014 között Megneve zés születés
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2011
2012
2013
2014
38
36
35
24
36
27
22
38
34
34
halálozás
69
44
55
61
48
53
52
56
56
56
Forrás: Polgármesteri Hivatal
II.2. Egészségügyi ellátás Az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés biztosított az idősebb korosztály számára is. Az egészségügyi alapellátásban 2 háziorvos, 1 házi gyermekorvos, 2 védőnő illetve 1 fogorvos dolgozik aki az iskolafogászatot is ellátja. Az 1. számú háziorvosi körzethez 1997 fő, a 2. számú háziorvosi körzethez 1442 fő, a házi gyermekorvoshoz 599 fő, egy védőnőre 281 gyermek jut. Az átlagos betegforgalom nagysága havi bontásban a háziorvosoknál 156 fő/hó/praxis, a házi gyermekorvosoknál 170 fő/hó/praxis, fogorvosnál 90 fő/hó/praxis. A földesiek a járóbeteg szakrendeléseket és fekvőbeteg ellátást Berettyóújfaluban a Gróf Tisza István Kórház szakrendelőjében és Püspökladányban a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. Rendelőintézetében vehetik igénybe. Községünkben a főbb betegségcsoportok: a magas vérnyomás, a szívbetegség, cukorbetegség, daganatos megbetegedések. II.3. Foglalkoztatási helyzetkép A nyilvántartott álláskeresők száma az elmúlt években az alábbiak szerint alakult:
1294 Nyilvántartott álláskeresők 2008-2014 20 éves és fiatalabb 21-25 év 26-30 év 31-35 év 36-40 év 41-45 év 46-50 év 51-55 év 56-60 év 61 év felett Összesen:
2008 16 73 54 70 66 56 48 46 25 3 457
2009 10 63 54 57 50 61 51 40 27 5 418
2010 9 74 70 73 77 67 57 63 31 0 521
2011 5 69 56 65 68 85 66 63 39 3 519
2012 4 77 69 53 76 76 60 62 41 1 519
2013 6 54 34 29 32 35 49 40 45 5 329
2014 2 17 19 15 21 16 13 14 21 8 146
A mutatók szerint a nyilvántartott álláskeresők száma 2012-től folyamatosan csökken. A közfoglalkoztatási program – melyben önkormányzatunk is részt vesz – köszönhetően 2014. évben a nyilvántartott álláskeresők száma 146 főre csökkent. A munkanélküliek aránya a szakképzetlenek között a legnagyobb, bár vannak friss diplomás munkanélküliek is a településen.
II.6. Oktatás A településen 2014-ben az óvodás gyermekek létszáma 118 fő volt, a 2014/2015-ös tanévben 311 gyermek járt általános iskolába.
A településen élő hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű óvodás és iskolás tanulók kimutatása Időszak
Óvodás HH
Óvodás HHH
Alapfokú iskolás HH
Alapfokú Iskolás HHH
Középfokú Iskolás HH
Középfokú Iskolás HHH
Összesen HH
Összesen HHH
2015/10. 2015/1. 2014/10. 2014/1. 2013/10. 2013/1. 2012/10.
5 9 7 30 35 76 76
19 27 27 29 35 35 35
23 17 17 64 90 196 196
41 35 34 56 60 81 81
9 12 0 0 0 0 0
11 12 0 0 0 0 0
37 38 24 94 125 272 272
71 74 61 85 95 116 116
HH: hátrányos helyzetű HHH: halmozottan hátrányos helyzetű
1295 II.8. Közműellátás A nagyközségben mintegy 1744 lakás található. A közművesítés aránya a településen a 2013-as adatok szerint az alábbiak szerint alakul:
Szennyvízhálózat + csapadékvíz: Ivóvíz: Elektromos áram: Belterületi szilárd burkolatú utak: Gáz:
100 %, bekapcsolt lakások száma: 1558 100 %, 29,8 km, bekapcsolt lakások száma: 1718 100 %, 11,4 km (összes út hossza: 29,2 km) 98 %, gázfogyasztók száma: 1423
II. 10. Idősek helyzete A földesi nyugdíjasok, nyugdíjszerű ellátásban részesülők száma - férfi/nő bontásban - az alábbiak szerint alakult: Nyugdíjasok száma 2008-2014 Év
Nyugdíjban, nyugdíjszerű Nyugdíjban, nyugdíjszerű Összesen ellátásban részesülő férfiak száma ellátásban részesülő nők száma
569 563 552 547 540 539 539
2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 -
823 792 783 777 765 760 759
1392 1355 1335 1324 1305 1299 1298
A szenvedélybetegségek, illetve a pszichiátriai betegségek esetében teljesen pontos adatokkal községünk vonatkozásában nem rendelkezünk. A szenvedélybetegek létszáma kb. 100-150 főre tehető.
-
0-14 éves korú gyermekek száma 533 fő, 15-18 éves korú gyermekek száma 211 fő.
-
Veszélyeztetett gyermekek száma 15 fő (2015.04. adat).
-
Fogyatékos személyek száma kb. 30 fő (ellátást igénybe vevő személyek a Támogató Szolgálatnál).
-
Krízishelyzetben lévő gyermekes anyák: 2 fő kiskorú – gyermeket nevelő – anya.
-
Hajléktalan személyek száma 0 fő, 9 fő (ebből 1 fő gyermek) lakik önkormányzati szükséglakásban.
-
Nyilvántartott munkanélküliek száma 235 fő (2015.04. adat).
-
Időkorúak, nyugdíjasok száma 1298 fő.
1296 III. A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK JELLEMZŐI A TELEPÜLÉSEN, AKTUÁLIS ADATOK III.1. Jogszabályi háttér: Földes Nagyközség Önkormányzata a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) alapján biztosítja a szociális alapszolgáltatásokat és szakosított ellátásokat, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi eljárásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) alapján a gyermekjóléti alapellátásokat. A két törvény megalkotása óta eltelt időszakban bizonyos ellátások iránti igények dinamikus növekedést mutatnak, a tendencia hátterében a társadalom egyes rétegeit érintő kedvezőtlen változások állnak. Az Szt-ben és a Gyvt-ben meghatározott anyagi támogatások rendszere 2015. március 1-jétől jelentősen átalakult. Korábban a támogatások nagy részénél a jogosultsági feltételek konkrétan kidolgozásra kerültek, más ellátások esetében – mint pl. az önkormányzati segély – csekély mértékű eltérés volt engedélyezve. A 2013. és 2014. évben a pénzbeli támogatásoknál a legnagyobb összeget a rendszeres jellegű segélyekre fizette ki az önkormányzat, amelyek közül kiemelkedett az aktív korúak ellátása (ezen belül a foglalkoztatást helyettesítő támogatás) és a lakásfenntartási támogatás. Az Szt. és a Gyvt. módosításával az Országgyűlés elsődleges célja az volt, hogy megújítsa a rászorulók támogatási rendszerét. E módosításoknak megfelelően az új szociális támogatási rendszer igazságosabb és átláthatóbb, emellett elejét veszi a korábban gyakran tapasztalt, segélyekkel való visszaéléseknek. Jövőbeni cél, hogy azok kapjanak támogatást, akik valóban rászorulnak. Az állam által biztosított támogatási formákon túl az emberek szociális támogatással való ellátása viszont az önkormányzatok feladata. Ez széles körű szabályozási lehetőséget biztosít az önkormányzatok számára, biztosítva annak lehetőségét, hogy a rászorultsági szintek a helyi viszonyok alapján kerüljenek meghatározásra. A helyi közösségek rendelkeznek ugyanis leginkább azzal az ismerettel, amely alapján eldönthetik: ki jogosult támogatásra és ki nem. Az Szt.-ben az állami szabályozási hatáskörben nyújtott és az önkormányzatok segélyezéssel kapcsolatos feladatai elválasztásra kerültek. Az Szt. 2015. március 1-jétől csak a kötelező ellátásokra vonatkozó szabályokat tartalmazza. E körbe tartozik az időskorúak járadéka,
a
foglalkoztatást
helyettesítő
támogatás,
az
egészségkárosodási
és
1297 gyermekfelügyeleti támogatás, az alanyi jogon nyújtott ápolási díj, az alanyi és normatív közgyógyellátás, valamint az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság. E támogatások közül az időskorúak járadéka, az alanyi jogon nyújtott ápolási díj, az alanyi és normatív közgyógyellátás, valamint az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság már 2013. január 1-je óta a járási hivatalok hatáskörébe tartozik. Ezekhez csatlakozott 2015. március 1-jétől a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, valamint az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás (ez a támogatás váltotta fel a korábbi rendszeres szociális segélyt), így ezeket a támogatásokat az önkormányzat a helyi rendeletében nem szabályozta. Az Szt.-ből a kötelező segélyek közül kikerült a lakásfenntartási támogatás és az adósságkezelési szolgáltatás. Az Szt. módosításának hatálybalépésekor már megállapított ellátásokat a módosítás hatálybalépése előtti szabályok szerint továbbra is nyújtani kell, azonban 2015. január 1-jét követően lakásfenntartási támogatás már csak 2015. február 28-ig volt megállapítható. Természetesen a 2014-ben egy évre megállapított lakásfenntartási támogatások még kifizetésre kerülnek, ezek kifutása után viszont már csak a helyi szabályok szerinti támogatási formák állapíthatók meg. A kifutó támogatási formát azok teljes megszűnéséig az állam még a korábbi szinten finanszírozza. A 2001. évben került bevezetésre az aktív korú nem foglalkoztatott személyek közfoglalkoztatása, amely az évek során jelentős változáson ment keresztül. Az azóta eltelt időszakban jelentős számú munkanélküli foglalkoztatását biztosította Földes Nagyközség Önkormányzata. A 2005. évtől kezdődően a jelentősebb pénzbeli és természetbeni támogatások igénybevételét az alábbi táblázatok mutatják.
III.3.Szociális kiadások Pénzbeli és természetbeni ellátásban részesülők számának változása 2005-2012. Év/fő
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2011
2012
Időskorúak ellátása Aktív korúak ellátása/RÁT Lakásfenn. tám.
2
2
1
2
1
1
1
-
209
164
201
168
178
224
273
291
371
457
371
432
387
357
583
526
Átmeneti segély
371
340
31
35
42
117
126
55
Temetési segély
5
40
55
59
61
20
13
14
Ápolási díj
71
119
131
140
151
151
178
-
1298 Rendszerers gyv. tám. Renkdívüli gyv. tám. Köztemetés
539
539
412
461
469
472
442
404
160
163
109
93
93
74
75
55
-
2
2
6
3
6
4
8
Közgyógyellátás
351
322
326
236
263
242
248
19
Adósságkezelési tám.
-
-
-
-
-
-
-
-
Pénzbeli és természetbeni ellátásban részesülők számának változása 2013-2014 Év/fő Időskorúak járadéka*
2013 -
2014 -
Aktív korúak ellátása**
322
256
Lakásfenntartási támogatás***
499
451
Átmeneti segély/Önkormányzati segély
80
145
Önkormányzati segély (temetésre)
16
-
Ápolási díj**/méltányossági ápolási díj***
-
-
Rendszeres gyermekvédelmi támogatás/kedvezmény
352
301
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
11
-
Köztemetés
7
9
Közgyógyellátás*/méltányossági közgyógyellátás***
14
14
-
-
Adósságcsökkentési***támogatás
* 2013. január 1-jétől a járási hivatal hatáskörébe tartozik. A közgyógyellátás és az ápolási díj esetében a méltányosságból megállapított ellátás maradt az önkormányzat hatásköre 2015. február 28-ig. ** 2015. március 1-jétől a járási hivatal hatáskörébe tartozik. *** Ebben a formában 2015. március 1-jétől megszűnt
A kötelező segélyeken túl (amelyeket a járási hivatal állapít meg) nyújtott további ellátásokról és a jogosultsági feltételekről az önkormányzat szabadon dönthet. Az Szt. az önkormányzatok által biztosítandó segélyek tekintetében annyit írt elő, hogy az önkormányzat a helyi viszonyokhoz mérten, a krízishelyzetben levő személyek számára, illetve a helyi szociális problémák kezelésére települési támogatást nyújt. A települési támogatás egyes típusait és jogosultsági feltételeit az önkormányzat rendeletében állapítja meg. Ennek megfelelően a méltányossági ápolási díjra, a méltányossági közgyógyellátásra, a lakásfenntartási támogatásra, az adósságkezelési szolgáltatásra, valamint az önkormányzati segélyre vonatkozó szabályozást az Szt. 2015. március 1-jétől nem tartalmazza. Az Szt. változásait követve került megalkotásra Földes Nagyközség Önkormányzatának a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról szóló 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete, amely a pénzbeli és természetbeni támogatások jogosultsági feltételeit tartalmazza. Az Szt. adta lehetőségeket kihasználva – a szűkös anyagi lehetőségeket
1299 figyelembe véve - a korábbi ellátások megfelelő alternatívái túlnyomó részben beépültek a helyi rendeletbe. Az önkormányzati rendeletben megjelenik tehát az eseti települési támogatás (létfenntartási, temetési, gyógyszer-, és gyermeknevelési támogatás), valamint a rendszeres települési támogatási formán belül a települési lakásfenntartási támogatás. III.4. Szociális szolgáltatások Földes Nagyközség Önkormányzata a szociális alapellátási feladatokat (családsegítés, étkeztetés, házi segítségnyújtás, időskorúak nappali ellátása, demens személyek nappali ellátása) és a gyermekjóléti szolgáltatásokat integráltan a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás tagjaként, a társulás által fenntartott közös intézmény útján látja el. A Földesi Református Egyházközség fenntartásában működik a Földesi Református Egyházközség Házi Segítségnyújtó Szolgálata, amely szintén házi segítségnyújtási feladatokat lát el. Az önkormányzat fenntartásában működik Földesi Szociális Szoláltató Központ néven a támogató szolgáltatás, mint szociális alapszolgáltatás. III.5. Étkeztetés: Azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, aki azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti
jelleggel
nem
képes
biztosítani különösen:
koruk,
egészségi
állapotuk,
fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, hajléktalanságuk miatt. Intézményünk az ellátást igénybe vevők részére a napi egyszeri meleg étkezés biztosításával az életminőség javítását, a rászoruló lakosság egészségügyi és fizikai állapotának szinten tartását, illetve romlásának megelőzését szeretné elérni. Az ételt az önkormányzat konyháján készítik el. Az elszállítás az ellátást igénybe vevő állapotának figyelembe vételével történik. Ő maga viszi el, illetve az ebédszállítók (3 fő) lakásra kiszállítják kerékpárral az igénybevevő saját ételesében az ebédet. III.6. Házi segítségnyújtás: Segítő
Kezek
Szociális
Szolgáltató
Központ
és
Gyermekjóléti
Szolgálat
Intézményfenntartó Társulás: Saját lakáson történő segítséget jelent alapvető gondozási és ápolási feladatok elvégzésében, az önálló életvitel fenntartásában, amely teljes körű kiszámítható, szükséglet szerinti gondozást biztosít. Működési engedélyünk alapján az ellátandó személyek száma: 117 fő.
1300 Földesi Református Egyházközség Házi Segítségnyújtó Szolgálata azokról az időskorú személyekről gondoskodik, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek és róluk nem gondoskodnak. Gondoskodnak azokról a pszichiátriai betegekről, fogyatékos személyekről, valamint szenvedélybetegekről, akik állapotukból adódóan, az önálló életvitellel kapcsolatos feladataik ellátásában segítséget igényelnek. Azokról az egészségi állapotuk miatt rászoruló személyekről is gondoskodnak, akik ezt az ellátási formát igénylik. Valamint azokról a személyekről, akik a rehabilitációt követően a saját lakókörnyezetükbe történő visszailleszkedés céljából segítséget igényelnek önálló életvitelük fenntartásához. III.7.Családsegítés: Az ellátási körzetben élő, szociális és mentális problémák miatt veszélyeztetett, illetve krízishelyzetbe került személyek, családok életvezetési képességének megőrzése, az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, valamint a krízishelyzetek megszüntetésének elősegítése a szolgáltatás célja. A családsegítő szolgáltatás az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése céljából, valamint a felmerülő problémák megszüntetése érdekében az alábbi feladatokat látja el: − információnyújtás (szociális, társadalombiztosítási, családtámogatási ügyekben), − tanácsadás (szociális, életvezetési és mentálhigiénés ügyekben), − tanácsadások szervezése (jogi, pszichológiai), − veszélyeztetettségek és krízishelyzetet észlelő jelzőrendszer működtetése − ügyintézés (nyomtatványok, kérelmek kitöltése, hivatalos iratok beszerzésében segítségnyújtás), − adományok gyűjtése, közvetítése A szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak nem és kor szerinti összetétele 2013-2015.
korcsoport 3-9 10-14 15-19 20-24 25-29 30-34 35-39 40-44
szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak számának 2013. évi átlaga
szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak számának 2014. évi átlaga
nők
nők
1 7 3 9 12 22 21 17
férfiak
5 11 3 3 4 2 9 11
összesen
6 18 6 12 16 24 30 28
1 5 10 8 14 11 11 20
férfiak
összese n
3 9 2 4 5 7 5
4 14 10 10 18 16 18 25
szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak számának 2015. I. féléves átlaga nők férfiak összese n
3 4 4 6 8 10 19 12
1 9 1 2 3 4 10
4 13 5 6 10 13 23 22
1301 45-49 50-54 55-59 60-64 65-69 70-74 75-79 80-84 85-89 90-x Összesen
17 13 19 18 8 9 8 184
8 2 9 11 1 2 2 83
30 18 11 10 10 7 6 172
25 15 28 29 9 11 10 267
9 7 5 8 2 4 70
39 25 16 18 12 11 6 242
15 8 7 8 4 5 2 115
2 2 6 4 1 3 1 49
17 10 13 12 5 8 3 164
A Családsegítő Szolgálat éves kliensforgalma a 2014-es évben 972 fő volt, tényleges ügyfélforgalma 242 fő. Ez az ügyfélszám a pszichológiai tanácsadást, a jogi tanácsadást és a családsegítő szolgáltatást foglalja magába. Ügyfelek túlnyomó többsége önkéntesen keresi fel a szolgálatot, kivéve a rendszeres szociális segélyben részesülőket, akik számára az együttműködés kötelező. A tavalyi évben 38 fő együttműködésre kötelezett ügyfél volt. Az intézmény pszichológusa a tanácsadások során összesen 36 fővel foglalkozott. A szülők elsősorban gyermeknevelési problémákkal kapcsolatosan kérik a segítségét. Gyakran előfordul, hogy az óvoda vagy az iskola jelez, hogy probléma van a gyermekkel. A jogi tanácsadást 101 fő vette igényben. A családsegítő szolgáltatást az ügyfelek elsősorban ügyeik intézéséhez veszik igénybe. Rendszeressé vált a közüzemi szolgáltatók felé részletfizetési, fizetési halasztási kérelmek megírásában, nyomtatványok kitöltésében, különböző személyes iratok igénylésében való segítségnyújtás. Az ügyfelek gyakran kérnek tájékoztatást a családtámogatási ellátások formáiról, a hozzájutás módjáról. A családgondozó információt nyújt a szociális ellátórendszerről, egészségügyi, családtámogatási és nyugdíjazási ügyekben, valamint a formanyomtatványok kitöltésében nyújt
segítséget.
A
szolgálat
rendelkezik
az
ellátások
igényléséhez
szükséges
formanyomtatványokkal. Ezeket folyamatosan beszerzik az Internetről, vagy az ellátást folyósító szervektől, intézményektől. A szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak iskolai végzettség szerinti megoszlása 2015. július Iskolai végzettség 8 általános iskola alatt 8 általános iskola Középiskola
Nő 20 64 29
Férfi 20 18 10
Összesen 40 82 39
1302 Felsőfokú iskola Összesen:
2 115
1 49
3 164
A szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak családi állapot szerinti megoszlása 2015.július Családi állapot Házas 18 év alatti gyermekkel Házas 18 év feletti gyermekkel Házas 18 év alatti és feletti gyermekkel Házas gyermek nélkül Egy szülő 18 év alatti gyermekkel Egy szülő 18 év feletti gyermekkel Egy szülő 18 év alatti és feletti gyermekkel Egyedülálló Egyéb (kiskorú) Összesen:
Nő 33 1 10 22 5 1 7 24 10 113
Férfi 8 1 2 4 1 0 0 24 11 51
Összesen 41 2 12 26 6 1 7 48 21 164
A szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak gazdasági aktivitás (aktív, inaktív) szerinti megoszlása 2015. július
Aktív munkavállaló Munkanélküli Inaktív Eltartott Összesen:
Nő 10 67 29 10 116
Férfi 6 25 6 11 48
Összesen 16 92 35 21 164
A szolgáltatást igénybe vevők 74%-a alacsony iskolai végzettségű (8 általános iskola vagy annál kevesebb). Az ellátottak 29%-a (48 fő) egyedül álló, 28,7 %-a (47 fő) 18 év alatti gyermeket nevel. Az ellátottak közül mindösszesen 10%-a (16 fő) az aktív munkavállaló, 56%-a (92 fő) munkanélküli.
1303 III.8. Idősek Klubja, nappali ellátás (demens), házi segítségnyújtás Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás: Lehetőséget nyújt a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatok kialakítására, valamint alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. Mentális gondozás keretében egyéni bánásmód eszközeivel olyan lelki egyensúlyt teremt, vagy őriz meg, mellyel képessé válnak a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásra.
A szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak nem és kor szerinti összetétele 2013-2015. szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak számának 2013. évi átlaga korcsoport
0-19 20-24 25-29 30-34 35-39 40-44 45-49 50-54 55-59 60-64 65-69 70-74 75-79 80-84 85-89 90-x Összesen
nők
2 4 11 30 21 23 21 10 4 126
férfiak
3 4 6 7 11 15 6 10 2 3 67
összesen
5 4 10 18 41 36 29 31 12 7 193
szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak számának 2014. évi átlaga nők
1 1 3 14 32 32 23 26 7 4 143
férfiak
3 3 5 8 14 9 13 9 2 2 68
összesen
4 3 8 22 46 41 36 35 9 6 211
szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak számának 2015. I. féléves átlaga nők férfiak összesen
1 1 1 2 18 30 30 25 20 12 4 144
1 3 3 5 5 16 9 16 6 2 3 69
1 1 1 4 3 7 23 46 39 41 26 14 7 213
A szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak családi állapot szerinti megoszlása 2015. július Családi állapot Hajadon illetve nőtlen Házas Özvegy Elvált Élettársi kapcsolatban Összesen:
Fő 13 95 78 21 6 213
Az ellátottak körére jellemző, hogy túlnyomó többségben egyedülálló, hatvan év feletti személyek. A nők aránya jelentősen felülmúlja a férfiakét. Egészségi állapotukra jellemző, hogy több krónikus betegség együttes megléte nehezíti életüket.
1304 Jövedelmi viszonyaikra jellemző, hogy többségük nyugdíjszerű jövedelemmel rendelkezik, de többen vannak olyanok is, akiknek egyetlen jövedelemforrása valamely szociális jellegű pénzbeli ellátási forma. A szociális étkeztetésben részesülő személyek többsége egészségi és fizikai állapota miatt a szolgáltatást házhozszállítással veszi igénybe. Egyre inkább az alacsony jövedelemmel rendelkező réteg igényli a szolgáltatást. A szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak megoszlása a jövedelem szerint 2015. július Jövedelem Nyugdíjat kap Rendszeres szociális segélyt kap Ápolási díjban részesül Rendszeres szociális járadékban részesül Rehabilitációs járadékban részesül Összesen: − −
Fő 93 12 2 1 1 109
A házi segítségnyújtásban és a nappali ellátásban részesülők jövedelme nem vizsgált, mivel a szolgáltatás ingyenes. Az étkezést igénybevevők jövedelem megoszlása jellemezhető azzal a megjegyzéssel, hogy az étkezők között van 24 fő aki házi gondozott és 30 fő aki nappali ellátást is igénybe vesz.
A szolgáltatást igénybe vevőknek/ellátottaknak megoszlása a jövedelem összege szerint Étkezési statisztika térítési díj szerinti bontásban 2015. július Jövedelem (Ft) 0-39.000,-Ft-ig 39.001-59.000,-Ft-ig 59.001-69.000,-Ft-ig 69.001-79.000,-Ft-ig 79.001,-Ft felett Intézményi térítési díj 100%-ának megfizetését vállalta (az ők esetükben a
Fő 24 9 12 12 45 7
jövedelem nem lett vizsgálva)
Összesen:
109
1305 III.8. Házi segítségnyújtás Földesi Református Egyházközség Házi Segítségnyújtó Szolgálata A szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak nem és kor szerinti összetétele 2013-2015.
korcsoport
3-9 10-14 15-19 20-24 25-29 30-34 35-39 40-44 45-49 50-54 55-59 60-64 65-69 70-74 75-79 80-84 85-89 90-x összesen
szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak számának 2013. évi átlaga
szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak számának 2014. évi átlaga
nők
nők
1 2 1 5 7 19 11 20 18 4 2 90
férfiak
1 8 4 9 8 9 3 42
összesen
1 2 2 5 15 23 20 28 27 7 2 132
1 1 5 3 14 13 26 17 7 2 89
férfiak
összese n
1 1 3 3 3 7 11 9 5 43
1 1 2 8 6 17 20 37 26 12 2 132
szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak számának 2015. I. féléves átlaga nők férfiak összese n
1 1 4 4 13 14 23 18 8 1 87
1 1 2 2 4 9 11 12 4 1 47
A szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak családi állapot szerinti megoszlása 2015. július Családi állapot Hajadon illetve nőtlen Házas Özvegy Elvált Élettársi kapcsolatban Összesen:
Fő 5 56 64 4 5 134
Az ellátottak körére itt is jellemző, hogy túlnyomó többségben egyedülálló, hatvan év feletti személyek. A nők aránya jelentősen felülmúlja a férfiakét. Egészségi állapotukra jellemző, hogy több krónikus betegség együttes megléte nehezíti életüket mozgásszervi-, ízületi problémák, alacsony-, illetve magas vérnyomás, magas vércukorszint, hallás-, és látás problémák, szív-, és érrendszeri megbetegedések, légzőszervi problémák, pszichés problémák, inkontinencia. Előforduló betegségek még: csontritkulás, vese probléma (dialízis), epilepszia, fekély, demencia, alzheimer kór, parkinzon kór.
1 1 2 6 6 17 23 34 30 12 2 134
1306
A szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak iskolai végzettség szerinti megoszlása 2015. július (133 fő ellátott vonatkozásában) Iskolai végzettség Analfabéta Általános iskolai végzettségű Középfokú iskolai végzettségű Felsőfokú iskolai végzettségű
% 0,7 64,4 30 3
A szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak fogyatékosság szerinti megoszlása 2015. július Fogyatékosság jellege Látási (4,5%) Hallás (8,2%) Mozgásszervi (18%) Értelmi (0,75%) Demens (1,5%) Összesen:
Fő 6 11 24 1 2 44
A szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak jövedelemtípus szerinti megoszlása 2015. július Jövedelem típusa Aktív korúak ellátása Nyugdíj ellátás Rokkant nyugdíj ellátás Özvegyi nyugdíj ellátás Fogyatékossági támogatás (FOT) Összesen:
Fő 4 119 4 1 5 133
Jövedelmi viszonyaikra jellemző, hogy többségük nyugdíjszerű jövedelemmel rendelkezik, de vannak olyanok is, akiknek egyetlen jövedelemforrása valamely szociális jellegű pénzbeli ellátási forma. Mivel a szolgáltatást ingyenesen nyújtja a szolgáltató, ezért jövedelem vizsgálatot nem végzünk.
III.10. Támogató szolgálat: Speciális alapellátási feladat, célja a fogyatékos személyek saját lakókörnyezetükben történő segítése, életvitelük megkönnyítése érdekében elsődlegesen a lakáson kívüli (köz) szolgáltatások elérésének segítségével, valamint önállóságuk megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása.
1307 Személyi segítés lakókörnyezeten belül: a Támogató Szolgálat személyi segítői az igénybe vevő lakásán és elsődlegesen aktív közreműködésével személyi segítést nyújtanak a mindennapi szükségletek kielégítése, az önálló életvitel kialakításának érdekében. E szolgáltatási körbe tartozik például: a személyi higiénia megtartása (tisztálkodás, körömvágás, hajmosás, fésülködés), a lakókörnyezeti higiénia megtartása, az ellátott háztartásának vitelében történő segítségnyújtás, illetve egyéb feladatok ellátásában történő segítségnyújtás. Személyi segítés lakókörnyezeten kívül: az ellátott kérésére – különböző intézményekbe – elkísérést biztosítunk, ahol a személyi segítők segítséget nyújtanak részükre. A speciális szükségletű személyeket érintő eseményekről, szolgáltatásokról, juttatásokról információt szolgáltatunk. Amennyiben a Szolgálatnak nem áll módjában információt szolgáltatni az ügyfél részére, az illetékes szakemberrel való kapcsolatfelvételben nyújt segítséget. Mozgássérült személyek szállítására is alkalmas, speciálisan átalakított gépjárművünkkel biztosítani
tudjuk,
az
alapvető
szükségletek
kielégítését
segítő
szolgáltatásokhoz,
közszolgáltatásokhoz való hozzájutást. A szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak nem és kor szerinti összetétele 2013-2015. szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak számának 2013. évi átlaga
szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak számának 2014. évi átlaga
szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak számának 2015. I. féléves átlaga nők férfiak összesen
korcsoport
nők
férfiak
összesen
nők
férfiak
összesen
3-9 10-14 15-19 20-24 25-29 30-34 35-39 40-44 45-49 50-54 55-59 60-64 65-69 70-74 75-79 80-84 85-89 90-x összesen
2 1
1 1 1 1 1
3 2 1 2 1
2 1 1 1
1 1 1 1 1
3 2 2 2 1
3 1 1 1
1
1
2 3 1 2 1 1 2 1 20
1
1
3 1 2 1 1 1 1
2 2 1 1 2 1 2
5 3 3 2 3 2 3
3 3 1 2 1 1 2
2 2 1 2 1 2
5 5 1 3 3 2 4
14
16
30
19
15
34
1 1 1 1 1
4 2 2 2 1 1
1 2 2 2 2 1 2
3 5 3 4 3 2 4
17
37
1308 A szolgáltatást igénybe vevők/ellátottak fogyatékosság jellege szerinti megoszlása 2015.július Fogyatékosság jellege Értelmi fogyatékos Mozgásszervi fogyatékos Látásszervi fogyatékos Hallásszervi fogyatékos Autista Halmozottan fogyatékos Egyéb Összesen: −
Fő 5 19 7 1 3 1 1 37
Ellátottaink súlyosan fogyatékos személyek.
III.11. Gyermekek napközbeni ellátása A gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élő gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük – ideértve a gyermekgondozási díj folyósítása melletti munkavégzést is -, munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni. A napközbeni ellátás keretében biztosított szolgáltatások időtartama lehetőleg a szülő munkarendjéhez igazodik. A gyermekek napközbeni ellátását különösen az olyan gyermek számára kell biztosítani, akinek fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége, akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel, akinek a szülője, gondozója szociális helyzete miatt az ellátásról nem tud gondoskodni. A gyermekek napközbeni ellátását az önkormányzat működtetésével a Földes Községi Napközi Otthonos Óvoda és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által működtetett Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola napközije biztosítja. Óvoda: Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény, mely ellátja a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.
1309 Óvodai férőhelyek és felvettek számának alakulása 2005-2014 Év
Férőhelyek száma
Felvettek száma*
2005
150
137
2006
150
148
2007
150
153
2008
150
146
2009
150
161
2010
150
158
2011
150
139
2012
150
132
2013
150
134
2014
150
116
Év
Tanulók létszáma
Napközis foglalkozáson részt vett
Tanulószobai foglalkozáson részt vett
Egész napos iskola iskolaotthonos ellátással
Igénybevétel %
2005
412
73
28
24,5 %
2006
395
56
40
24,3 %
2007
392
51
36
22,2 %
2008
387
47
35
21,2 %
2009
362
47
26
20,2 %
2010
364
64
47
30,5 %
2011
353
59
35
26,6 %
2012
350
69
24
26,6 %
2013
315
57
49
38
45,7 %
2014
311
38
67
73
57,4 %
2015
306
31
57
101
61,8 %
Iskolai napközi - egész napos oktatás 2005-től 2013. augusztus 31-ig a tanulók délutáni ellátását az alsó tagozaton napközis- a felső tagozaton tanulószobai csoportok szervezésével biztosította a Karácsony Sándor Általános Művelődési Központ Általános Iskolája. A napközis foglalkozásokat oly módon szervezték meg, hogy a szülők igényei szerint eleget tudtak tenni az iskolai felkészítéssel és a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatoknak. A napközis, illetve a tanulószobai foglalkozások megszervezéséhez az első négy évfolyamon napi négy és fél óra, az ötödiknyolcadik évfolyamon napi három óra, állt rendelkezésre. Az alsó tagozat nyolc osztályából
1310 tanévenként általában két összevont csoport szerveződött. Tanulószobai ellátás is hasonlóan történt. Előfordult 5.-8. évfolyam összevonása egy csoportban, majd létszámbővülés esetén 5.-6, és külön a 7.-8. osztályok tanulói számára. A heterogén csoportokban nagyon kevés idő jutott a tanulók egyéni megsegítésére. A szülők részéről egyre nagyobb igény jelentkezett az osztályok, illetve évfolyamok szerinti csoport kialakításokra. 2013. január 1-től a Karácsony Sándor Általános Művelődési Központ átszervezésre került. Az általános iskolai egység a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Püspökladányi Tankerületéhez került. Az intézmény fenntartását és működtetését is a tankerület biztosítja. A tankerület figyelembe véve a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről rendelkezéseit 2013. szeptember 1-től biztosította az egész napos iskolai ellátáshoz szükséges feltételeket. Támogatta a pedagógus létszámbővítést az alsó és a felső tagozaton egyaránt. A heterogén csoportok helyett lehetőség nyílott az osztályok, illetve az évfolyamok alapján megszervezni a tanulók egész napos benntartózkodását., a tanórák utáni nyugodt felkészülést biztosítani a következő napra. Az alsó tagozatos egész napos oktatás egyenletesebb terhelést biztosít a tanulók számára, segít az egyéni tanulási technikák biztos kialakításában., a szabadidő tartalmas eltöltésében. A felső tagozatos tanulók önálló tanulását szaktanárok segítik, kihasználva az egyéni fejlesztési lehetőségeket is. Az iskolában kialakított egész napos ellátás és a szervezett szabadidős művészeti és sport tevékenységek egymást erősítve szolgálják a földesi gyermekek képességfejlesztését, tehetséggondozását. III.12. Gyermekjóléti szolgálat Földes Nagyközség Önkormányzata a gyermekjóléti szoláltatásokat feladat ellátási szerződéssel a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás tagjaként, a társulás által fenntartott közös intézmény útján látja el. A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás gesztor települése Püspökladány Város Önkormányzata. A gyermekjóléti szolgáltatás elsődleges feladata a gyermek családban történő nevelésének elősegítése, veszélyeztetettségének megelőzése, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése, illetve a családjából kiemelt gyermek családba történő visszahelyezésének elősegítése. A gyermekjóléti szolgáltatásban végzett sokrétű gondozási tevékenységet az alábbi táblázat adatai is bizonyítják.
1311
Gyermekjóléti szolgálat gondozási tevékenysége 2014-ben Gondozási esetek
Gyermekek száma
Családok száma
Alapellátásban történő gondozás
85
37
Védelembe vétel
12
9
Utógondozásban részesülő
-
-
Nevelésbe vétel
2
-
Átmeneti nevelés
3
-
Családba fogadás
2
-
1312 V. FELADATFEJLESZTÉSI ELKÉPZELÉSEK A koncepció előző fejezeteiben már látható volt, hogy az önkormányzat ellátási kötelezettségének teljesítése milyen szinten áll. A korábbi évekhez képest mind a szociális, mind pedig a gyermekvédelmi területet tekintve az ellátási kötelezettséget jó szinten teljesíti az önkormányzat. Önkormányzati intézményi felújítások, javítások, karbantartások szükségességét összegyűjtve az alábbiakban mutatjuk be: Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás (Családsegítés, gyermekjóléti szolgáltatás) állagmegóvási, fejlesztési igénye/terve× 2016 2017 Személyi 1 fő családgondozó 1 fő családgondozó 1 fő logopédus 1 fő gyógytornász 1 fő pszichológus Épület Nyílászárók cseréje Riasztó felszerelése Berendezés Irodatechnika 2 számítógép felújítás Számítógép csere Pendrive vásárlása Gépjármű Munkavégzéshez szükséges eszközök
2db. mobiltelefon vásárlása
Szolgálati kerékpárok cseréje
Munkaruha /esőkabát, gumicsizma/ Segédeszközök Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás (Étkeztetés, nappali ellátás, házi segítségnyújtás) állagmegóvási, fejlesztési igénye/terve× 2016 2017 Személyi létszámbővítés 1 fő takarítónő (8 órás) 1 fő takarítónő (8 órás) 3 fő ebédszállító (közcélú 3 fő ebédszállító (közcélú vagy vagy tiszteletdíjas) tiszteletdíjas) speciális képzettségű szakember foglalkoztatása Épület irodabővítése a helységek belső festése, meszelése Berendezés ételes edények szabályos páncélszekrény, tárolásához tolóajtós szárítógép, gardrób szekrény, mosógép, idősek részére 25 db karfás szék, 12 személyes ovális asztal székekkel, vasaló + állvány,
1313
Irodatechnika
Gépjármű
Munkavégzéshez szükséges eszközök
irattár kialakítása: elhúzható irattári szekrény faltól-falig beépített zárható, 1 db szocionet program vásárlása, fenntartása, 1 db iratmegsemmisítő, 1 db hordozhatós telefon, 1 db fénymásoló, 3 db kerékpár ebédszállítóknak, 8 db kerékpár házi gondozónőknek, demensek foglalkoztatásához eszközök: 10 db pöttyös labda, 10 db félkilós súlyzó, 10 db sárgaszínű gumiszalag erősítő, 10 db hullahopp karika, 10 doboz 20-30 dbos puzzle, 6 db vérnyomásmérő, gondozónőknek 13 db válltáska,
16 db flottás telefon,
Segédeszközök Földes Nagyközség Önkormányzata Földesi Szociális Szolgáltató Központ (Támogató Szolgálat) állagmegóvási, fejlesztési igénye/terve× 2016 Személyi pl. létszámbővítés képzés speciális képzettségű szakember foglalkoztatása Épület
Berendezés Irodatechnika Gépjármű Munkavégzéshez szükséges eszközök
2017
Gyógymasszőr (akár közfoglalkoztatásban is)
-
Reluxa a bejárati ajtóra Garázs építése vagy a meglévő átalakítás az új autónak Az épület előtti parkoló (gyeptéglával, szilárd aszfalttal történő) kialakítása 1 db íróasztali lámpa Zárható iratszekrény 1 db számítógép 1 db vérnyomásmérő, 1 db vércukormérő, 2 db táska, 1 pár gumicsizma, 1 db nyeles
-
-
1314
Segédeszközök
Személyi Épület Berendezés Irodatechnika
autómosó kefe Elsődlegesen a tárolásukhoz szükséges helyiség 10 db rollátor, 10 db mechanikus kerekesszék, 10 db szoba WC, 10 db járókeret, 10 db támbot, 10 db hónaljmankó, 10 db WC magasító, 5 db háromlábú bot, 10 db fürdőkádra helyezhető ülés
Földesi Református Egyházközség Házi Segítségnyújtó Szolgálta állagmegóvási, fejlesztési igénye/terve× 2016 2017 1 fő gyógytornász
Gépjármű Munkavégzéshez szükséges eszközök Segédeszközök
1 db biotron lámpa 1 db masszázs ágy
− Jelenleg nagyobb fejlesztést nem tervez a fenntartó, mert az intézmény indításakor magas színvonalon sikerült megteremteni a tárgyi feltételeket. Minden munkatársat sikerült a munkavégzéshez szükséges eszközállománnyal teljesen felszerelni. A jelenlegi finanszírozásból a szinten tartás megoldható.
1315 VI. AZ ELLÁTÓ RENDSZER SZEMÉLYI ÉS TÁRGYI FELTÉTELEI, KAPCSOLATTARTÁS, EGYÜTTMŰKÖDÉS 1. Étkeztetés, nappali ellátás (demens), házi segítségnyújtás: a) Feladatellátás − Határozatlan idejű működési engedéllyel rendelkezik. Működés kezdete: 2011.07.01. − Fenntartó: Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás Püspökladány, Bocskai utca 2. (Szent István utca 33.) − Telephely: 4177 Földes, Rákóczi utca 5. − Jelenlegi személyi ellátottságunk: nappali ellátást vezető 1 fő (szakmai egységvezető), foglalkoztató gondozónő 1 fő, gondozónő 1 fő, házi gondozó 12 fő ebből 1 fő kijelölt vezető gondozónő, REHAB foglalkoztatott 1 fő (4 óra). − Tárgyi feltételek: A dolgozói létszám növekedése miatt az irodahelyiség kicsi, kerekesszékkel már nem megközelíthető, mivel a Támogató Szolgálattal egy telephelyen van. A bejárati ajtónk azonos a menekülést biztosító kijárattal b) Kapcsolattartás, együttműködés A kapcsolattartás több módon zajlik: e-mailben, telefonon, személyesen, konferenciákon, szakmai műhelyekben, konzultációkon, saját és közösségi rendezvények alkalmával. Szakmai kapcsolatot ápol: − Társintézményekkel :Idősek Otthona, térségben működő alapellátási központok és egyéb szociális intézmények, oktatási intézmények − Egészségügyi intézményekkel: Egészségház, Területi Kórház, Orvosi ügyelet − Hatóságokkal,
ellenőrző
szervekkel:
Kormányhivatal,
Gyámhivatal,
Magyar
Államkincstár, NRSZH 2. Házi segítségnyújtás: a) Feladatellátás − Határozatlan idejű működési engedéllyel rendelkezik. Működés kezdete: 2011.12.01. − Fenntartó: Földesi Református Egyházközség Földes, Karácsony Sándor tér 4. − Telephely: 4177 Földes, Karácsony Sándor tér 4. − Jelenlegi személyi ellátottságunk: 16 fő gondozónő és 1 fő vezető gondozónő (koordinátor) − Tárgyi feltételek: Minden házi gondozó számára biztosítjuk a külön jogszabályban meghatározott munkavégzéshez szükséges eszközöket (kerékpár, munkaruha, nővértáska, vérnyomásmérő, vércukormérő, manikűr és pedikűr készlet, gumikesztyű, bőr és kéz
1316 fertőtlenítő, lázmérő,termosz..stb). A házi gondozással kapcsolatos adminisztrációra az Egyházközség Lelkészi Hivatalának irodai helyisége szolgál, íróasztal, számítógép, telefon, fax, nyomtató valamint internet kapcsolat biztosított. c) Kapcsolattartás, együttműködés − a szociális ellátórendszer egyéb intézményeivel, (pl. Családsegítő Szolgálat, bentlakásos intézmények, Támogató Szolgálat, stb.) − az egészségügyi intézményekkel (háziorvosokkal, kórházi szakrendelésekkel, kórházi szociális munkásokkal, stb.) − segítő és érdekvédelmi szervezetekkel, civil szervezetekkel, egyházakkal − Földes Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalával − Gyámhivatallal − Különböző művelődési intézményekkel (pl. Művelődési központok, könyvtárak) − Nevelési és oktatási intézményekkel, stb. Az együttműködés módjára a hivatali intézményekkel leginkább a telefonos kapcsolattartás jellemző. A szociális ellátórendszer egyéb intézményeinek dolgozóival gyakoriak a személyes találkozások, megbeszélések, hiszen- mivel sok esetben a feladatok átfedik egymást- fontos a megfelelő kommunikáció az ellátottak érdekében. Az egészségügyi intézmények esetében gyakori a telefonos és a személyes megkeresés is, mert ezen intézményekben dolgozók alkotják intézményünk „jelzőrendszerének” legnagyobb bázisát. Rendszeres kapcsolatot tartunk a háziorvosokkal és a különböző szakorvosokkal. Kiépített rendszerünk van a segédeszközök beszerzésére. /bot, járókeret, pelenka sérvkötök…stb./ A művelődési intézményekkel a programszervezések kapcsán kerülünk kapcsolatba, itt is jellemző mind a telefonos, mind pedig a személyes megkeresés.? A nevelési-oktatási intézmények pedagógusaival is fontos a rendszeres kapcsolattartás, ami leginkább egy-egy ünnephez kapcsolódik, amikor is a gyermekek műsort adnak az idős emberek részére. 3. Családsegítés, gyermekjóléti szolgáltatás: a) Feladatellátás − Határozatlan idejű működési engedéllyel rendelkezik. Működés kezdete: 2011.07.01. − Fenntartó: Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás Püspökladány, Bocskai utca 2. (Szent István utca 33.)
1317 − Telephely: 4177 Földes, Honvéd utca 2. − A jogszabályban meghatározott képesítési előírásoknak megfelelő végzettséggel rendelkező személy látja el. 1 fő általános szociális munkás. Megbízási szerződés alapján: 1 fő pszichológus, 1 fő jogász és 3 fő szakvizsgával rendelkező családgondozó. − A családsegítő szolgáltatás helyiségei: A családgondozó rendelkezésére áll egy dolgozó szoba és a szolgáltatást igénybe vevők számára egy váróhelyiség. − Az intézmény jól megközelíthető, akadálymentesített. − Technikai eszközökkel jól felszerelt. A családgondozó rendelkezésére áll telefon, fax, fénymásoló, számítógép, internet elérési lehetőség, szolgálati kerékpár. b) Kapcsolattartás, együttműködés Együttműködés más szervezetekkel és intézményekkel: − Polgármesteri Hivatalok illetékes osztályaival − Módszertani intézményekkel − Más szociális intézményekkel − Egészségügyi szolgáltatókkal − Házi orvosokkal − Társadalmi szervezetekkel − Civil szervezetekkel − Oktatási intézményekkel − Idősek bentlakások intézményeivel − Hajdú-Bihar Megyei Egészségbiztosítási Pénztárral − Nyugdíjbiztosítási Igazgatósággal − Munkaügyi Központ Kirendeltségével − Közüzemi szolgáltatókkal − Magyar Államkincstárral − Rendőrséggel − Bírósággal 4. Támogató szolgálat: a) Feladatellátás − Határozatlan idejű működési engedéllyel rendelkezik. A működés kezdete: 2006.01.01. − Fenntartó: Földes Nagyközség Önkormányzata 4177 Földes, Karácsony S. tér 5. − Telephely: 4177 Földes, Rákóczi utca 5.
1318 − Szolgálatunk dolgozói létszáma és szakképesítése a jogszabályi előírásoknak megfelelő: − 1 fő szolgálatvezető/intézményvezető: felsőfokú, szociálpedagógus, − 2 fő személyi segítő: középfokú, szociális gondozó és ápoló, − 1 fő gépkocsivezető: alapfokú,B kategóriás jogosítvány. − A támogató szolgálati speciális képzést minden dolgozó elvégezte. − Szolgálatunk tárgyi feltételei szintén megfelelnek a jogszabályi előírásoknak: − Az épület könnyen megközelíthető, akadálymentesített. A munkavégzéshez szükséges: informatikai eszközök, irodahelyiség, bútorok, szolgálati kerékpár, mobiltelefon biztosítottak. − Gépjárművünk mobil rámpával, 4+3 pontos biztonsági rögzítéssel rendelkezik. b) Kapcsolattartás, együttműködés: − Együttműködünk a közeli (Kaba – TÁMASZ Alapszolgáltatási Központ) Támogató Szolgálattal. − A településen működő, püspökladányi székhelyű Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ
és
Gyermekjóléti
Szolgálatával,
valamint
a
Földesi
Református
Egyházközség Házi Segítségnyújtó Szolgálatával. − Együttműködik a fenntartó Önkormányzattal valamint oktatási intézményekkel, alapszolgáltatást biztosító intézményekkel, egészségügyi intézményekkel, munkaügyi Központ
kirendeltségeivel,
szervezetekkel.
fogyatékos
személyek
érdekképviseleteivel,
civil
1319 VII. ESÉLYEGYENLŐSÉG MEGTEREMTÉSE Az Európai Unió fontos alapelve és szociális alapjának elsőszámú támogatási területe az esélyegyenlőség biztosítása. A közösségi politikában az esélyegyenlőség biztosítása az egyik legfontosabb cél, amelynek lényege, hogy az európai intézményeknek minden tevékenységükkel elő kell segíteniük a nemi, faji, etnikai, vallási, fogyatékosság, vagy életkor szerinti kirekesztés elleni küzdelmet: az esélyegyenlőség megvalósítását. Az esélyegyenlőségi tartalmú rendelkezéseket a közösségi jogban elsősorban irányelvek tartalmazzák. Az önkormányzati rendeletek terén ez kettős feladatot jelent az önkormányzati jogalkotás számára: egyrészt rendeleteikben tartózkodniuk kell a diszkriminatív rendelkezések alkalmazásától, másrészt bizonyos esélyegyenlőség biztosítását célzó rendelkezéseket be kell építeniük szabályozásukba. Az önkormányzatnak azonban e téren nemcsak az uniós követelményeket, hanem az azon alapuló hazai jogszabályi előírásokat is be kell tartania.
Az esélyegyenlőség megteremtése terén Földes Nagyközség Önkormányzata elkötelezett az iránt, hogy biztosítsa minden polgára számára az egyenlő bánásmódhoz és az esélyegyenlőséghez való jogot, tekintet nélkül a nemzetiségi hovatartozásra, vallásra, nemre vagy életkorra. 1. Akadálymentesítés Az önkormányzati intézmények felújítása során minden esetben a jogszabályi előírásoknak megfelelően megtörténik az akadálymentesített környezet kialakítása. Sajnos még mindig vannak a nagyközségben olyan középületek, amelyek akadálymentesítését a megfelelő források hiánya miatt még nem sikerült megoldani. Az önkormányzat jelentős eredményeket ért el ugyanakkor az elmúlt években a közterületek, utak és járdák akadálymentesítése kapcsán. Földes Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testületet a 108/2013. (VI.26.) számú határozatával elfogadta Földes Nagyközség Helyi Esélyegyenlőségi Programját. 2. Tartós munkanélküliek és csökkent munkaképességűek foglalkoztatása Az utóbbi években önkormányzatunk jelentős eredményeket ért
el a tartós
munkanélküliek foglalkoztatása területén. A tartós munkanélküliek foglalkoztatása terén a legfontosabb, de az önkormányzat számára nem kötelező feladatként megjelenő tevékenység a közfoglalkoztatottak alkalmazása. 2013. november 1. és 2014. április 30. között a téli közfoglalkoztatás keretében 544, tartósan
1320 munkanélküli személy végzett közterület-fenntartói tevékenységet az önkormányzat koordinálásában. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását pályázat útját biztosította Földes Nagyközség Önkormányzata, A tevékenységének középpontjában az egészségkárosodásból, fogyatékosságból, valamint a társadalmilag hátrányos helyzetből eredő következmények csökkentése áll. A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának biztosításával, munkajövedelem juttatással csökkenti a hátrányos helyzet negatív következményeit, és elősegíti a fogyatékos emberek, a megváltozott munkaképességű emberek, hátrányos helyzetűek társadalmi integrációját. 4. Esélyegyenlőségi Program Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény,
a
helyi
esélyegyenlőségi
programok
elkészítésének
szabályairól
és
az
esélyegyenlőségi mentorokról szóló 321/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet és a helyi esélyegyenlőségi program elkészítésének részletes szabályairól szóló 2/2012. (VI. 5.) EMMI rendelet alapján Földes Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testületet a 108/2013. (VI.26.) számú határozatával elfogadta Földes Nagyközség Helyi Esélyegyenlőségi Programját. Földes Nagyközség Önkormányzatának Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója az esélyegyenlőségi program egyik alappillére. A programban 5 esélyegyenlőségi célcsoportra (gyermekek, fogyatékos személyek, időskorúak, marginalizálódott csoportok, munkanélküliek), illetve az őket esetlegesen érintő foglalkoztatási, lakhatási, megélhetési, szociális és egészségügyi problémákra fókuszálva nyújt az önkormányzat részletes települési helyzetelemzést. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 31. § (4) bekezdése értelmében a Helyi Esélyegyenlőségi Programot kétévente át kell tekinteni és szükség esetén felül kell vizsgálni. Földes Nagyközség Önkormányzata eleget téve ennek a jogszabályi kötelezettségnek, jelenleg a Helyi Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálatát végzi.
1321 VIII. TOVÁBBI VÁRHATÓ EREDMÉNYEK ÉS A MEGVALÓSÍTÁS NEHÉZSÉGEI A szolgáltatástervezési koncepció gyakorlati megvalósítása a szociális szolgáltatások mennyiségének és minőségének, a szolgáltatások sokszínűségének fejlődését eredményezi. Nemcsak a különböző típusú emberi problémákra keres megoldást, hanem komplex segítséget ad a szociális munka célcsoportjai életkörülményeinek javításához. A koncepció célja hozzásegíteni az embereket az egészséges, értékes minőségi élethez, a jóléthez. Az integrált szolgáltatások elősegítik a választási és döntési lehetőséget, mind az ellátást igénylők, mind pedig a szociális szakemberek számára. A különböző gondozási formák egymásra épülése, a szervezeti struktúrák összehangolása, valamint a szolgáltatások hálózatba szerveződése az erőforrások optimális kihasználását és a hiányok pótlását teszik lehetővé. A szolgáltatástervezési koncepció megalkotása és felülvizsgálata fontos annak érdekében is, hogy a különböző szolgáltatások fejlesztése, a legjobb szolgáltatás nyújtása az ellátást igénylők megelégedésére, a magas színvonalú szakmai munka végzése pedig átgondolt és megalapozott költségvetés tervezésére épüljön. Nem hallgatható el azonban az sem, hogy a koncepció végrehajtása olyan mértékű finanszírozást igényel, melyet sem a szolgáltatást nyújtó intézmények, sem a fenntartó önkormányzat önerőből nem képes biztosítani. Ezért szükség van az összes lehetséges pályázati erőforrás kihasználására, a feladatok ésszerű gazdálkodás mellett történő elvégzésére és a társadalmi, valamint egyházi szervezetek - állam által történő - hathatós támogatására az ellátásban. Szükség van továbbá a település és az állami fenntartó közötti konszenzus megteremtésére, valamint a szociális jogalkotásban résztvevő szervekkel történő kapcsolatteremtésre. Mivel a koncepció egy része csak állami támogatásokból tud megvalósulni az önkormányzatnak és a fenntartóknak folyamatosan kapcsolatot kell tartani a szakminisztérium illetékes főosztályaival annak érdekében, hogy a kidolgozott fejlesztési elképzelések valóra váljanak. A szolgáltatástervezési koncepció végrehajtása – a költségvetési lehetőségek függvényében – tovább folytatódik, de a szociális szolgáltatást nyújtó intézményeknek, valamint az önkormányzat által létrehozott Szociálpolitikai Kerekasztalnak lehetősége és egyben kötelessége a végrehajtás folyamatát értékelni, annak érdekében, hogy a megvalósítás mindig a változó szociális szükségletekhez igazodjon.
Földes, 2015. november 26.
1322 10. számú napirend:
Előadó:
Tájékoztató a Földes Fő utca, Sport utca- Dózsa György utca közötti szakaszán lévő buszmegállók áthelyezésével kapcsolatos intézkedésről Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester
Diószegi Antal (alpolgármester): Felkérte Bíró Imrét, a Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnökét ismertesse a bizottság javaslatát. Bíró Imre (Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnöke): Megköszönte Horváth Sándorné közbenjárását. Emlékeztetőül elmondta, hogy két autóbusz megállót szeretnének áthelyezni, mivel a Sport utca indulási oldalán lévő buszmegálló az út beláthatóságát korlátozza, az érkezési oldalon pedig a buszmegálló nem megfelelően van kialakítva. Költséghatékonyabb lenne, ha a buszmegálló a Dózsa György utca kereszteződésétől számítva a település központ irányába kerülne áthelyezésre az indulási és érkezési oldal is. Horváth Sándorné (képviselő): Tájékoztatásul elmondta, hogy felhívta a Volán szakembereit, akik a helyszíni bejárás során, – melyen részt vett Diószegi Antal alpolgármester is – megállapították, hogy az áthelyezéssel nincs gond és valós az igény. A Volán dolgozói nem javasolták, hogy az üzletek előtt legyen a megállóhely, inkább a lakóházak előtt. Egyeztettet az érkezési oldalon lévő ingatlan tulajdonosával, aki támogatták ezt a javaslatot, az indulási oldalon lévő ingatlan tulajdonosával még nem tudott egyeztetni, viszont az utas szigetet az ő ingatlana előtt kell kiépíteni. Kiemelte, hogy önkormányzati út lévén az önkormányzat hatáskörébe tartozik az utas sziget kiépítése, melyet meg kell terveztetni. Szőllősi Levente településüzemeltetési előadóval egyeztet, aki ajánlott egy tervezőt akivel meg lehet terveztethetik, tehát ez egy költséget jelent. Úgy gondolja, hogy az önkormányzat tud biztosítani anyagot az utas sziget kiépítéséhez. Az utas sziget megléte után a Volán azonnali hatállyal áthelyezi a megállóhelyet. Elmondta, hogy mivel pénzügyi vonzata is van, ezért a pénzügyi bizottsággal úgy ítélték meg, hogy a következő év költségvetési időszakát érinti. Javasolta, hogy a tervezéssel kapcsolatos információkat össze kellene gyűjteni, hogy kiderüljön, milyen költségek merülhetnek fel. Kifejtette a buszmegálló áthelyezésével kapcsolatos véleményét. Javasolta, hogy ameddig a megálló áthelyezése nem történik meg, addig a közfoglalkoztatási programban résztvevő munkavállalók a jelenlegi buszmegálló takarítását, a szemétszedést és a gazmentesítést elvégezhetnék. Bíró Imre (Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnöke): Megjegyezte, hogy a lakosokat nyilatkoztatni kell hozzájárulnak-e a buszmegálló áthelyezéséhez. Diószegi Antal (alpolgármester): Megkérdezte jegyző asszonyt, hogy lehet, illetve kell is nyilatkoztatni a lakosokat a buszmegálló áthelyezésről? Dr. Vinczéné Kiss Marianna (jegyző): Válaszában elmondta, hogy nem lehet, hanem kell is a lakosok hozzájáruló nyilatkozata. Horváth Sándorné (képviselő): Megjegyezte, hogy végül is nem jelentős a felmerülő költség. Diószegi Antal (alpolgármester): Elmondta, hogy a lakosokat nem terheli semmilyen költség, illetve életminőségükben sem okoz semmilyen problémát, ha az autóbusz az ingatlanuk előtt áll meg. Megjegyezte, hogy valakit zavarhat és nem hajlandó aláírni a nyilatkozatot. Horváth Sándorné (képviselő): Elmondta, hogy igazából az autóbusz csak akkor áll meg, ha van leszálló, illetve felszálló utas, valamint Püspökladány fele nem nagy az utasforgalom. Bíró Imre (képviselő): Elmondta, hogy felmerült egy javaslat a lakosok részéről, miszerint a Püspökladányba közlekedő autóbusz a 42-es felől járhatna a településre, így elkerülve a Fő utcát.
1323 Diószegi Antal (alpolgármester): Megjegyezte, hogy akkor okafogyottá válna a buszmegálló áthelyezés. Úgy gondolja, hogy ez is egy lehetőség. Horváth Sándorné (képviselő): Megjegyezte, hogy felhívja a volán munkatársát ezzel kapcsolatban. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a tájékoztatót. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a tájékoztatót. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta Bíró Imre képviselő buszmegálló teljes megszüntetésére és az Ady Endre utca felöli megközelítésre irányuló javaslatot. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot és meghozta az alábbi határozatot: FÖLDES NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 189/2015. (XI. 26).) HATÁROZATA a Földes Fő utca, Sport utca- Dózsa György utca közötti szakaszán lévő buszmegállók áthelyezésével kapcsolatos intézkedésről A Képviselő-testület a Földes Fő utca, Sport utca- Dózsa György utca közötti szakaszán lévő buszmegállók áthelyezésével kapcsolatos intézkedésről szóló tájékoztatót t u d o m á s u l v e t t e . Felhatalmazza Horváth Sándornét a Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság tagját, hogy az illetékes közlekedési hatósággal való tárgyalása során vesse fel annak a lehetőségét, hogy lehetséges-e a Földes Fő utca - Sport utca - Dózsa György utca közötti szakaszán lévő buszmegállók - esetleges teljes megszüntetése, és a Püspökladány felől, ill. a Püspökladány felé közlekedő buszjáratok Ady Endre utca felőli megközelítése. Határidő: jegyzőkönyv elkészítését követően, azonnal Felelős: Horváth Sándornét Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság tagja
1324 11. számú napirend:
Előadó:
Előterjesztés a „Sárréti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalakítására és működtetésére” vonatkozó elgondolás véleményezésére Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester
Diószegi Antal (alpolgármester): Felkérte Dr. Szabó Irma Ibolya, az Egészségügyi-, Ifjúsági-, Kulturális és Szociális Bizottság elnökét ismertesse a bizottság javaslatát. Dr. Szabó Irma Ibolya (Egészségügyi-, Ifjúsági-, Kulturális és Szociális Bizottság elnöke): Kiemelte, hogy az előterjesztésben csatolt anyag egy igen komoly és fontos dolgot érint. Tájékoztatásul elmondta, hogy az elgondolás szerint 3 fórumot hoznának létre a járás területén, Püspökladány, Kaba és Biharnagybajom. A településünk a kabai csoportba kerülne bele. A fórum vezetője a kabai rendőrkapitány lenne, a tagjai pedig az intézmények és civil szervezetek. Igaz a településünkön nincs nagy veszély, de mindenképpen javasolta a csatlakozást, valamint ha lehet ilyen Fegyver Imre képviselőt megbízni Földes település képviseletére a fórumokon, ha pedig orvosi szakemberre is szükség van, akkor kérjék fel dr. Tamás Gábort külső bizottsági tagot. Diószegi Antal (alpolgármester): Egyetértett a bizottság javaslatával, miszerint osszák meg a feladatokat. Kifejtette az illegális szerek használatának veszélyeivel kapcsolatos gondolatait. Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a határozat-tervezetet. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a határozat-tervezetet és meghozta az alábbi határozatot: FÖLDES NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 190/2015. (XI. 26.) HATÁROZATA a „Sárréti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalakítására és működtetésére” vonatkozó elgondolás véleményezéséről A Képviselő-testület a „Sárréti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalakítására és működtetésére” vonatkozó elgondolás kapcsolatosan az alábbi véleményt f o g a l m a z z a m e g : -
a Sárréti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalakítását és működtetését támogatja, Földes település képviseletére Fegyver Imre képviselőt, illetve Dr. Tamás Gábor képviselő-testület bizottságának nem képviselő tagját bízza meg.
F e l h a t a l m a z z a a polgármestert, hogy a Képviselő-testület döntéséről szóló határozatot a Püspökladányi Rendőrkapitányság részére történő megküldéséről gondoskodjon. Határidő: azonnal, legkésőbb 2015. december 10. Felelős: Jeneiné dr. Egri Izabella polgármester
1325 12. számú napirend:
Előadó:
Előterjesztés a Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola felvételi körzethatárának meghatározásával kapcsolatos képviselő-testületi vélemény megfogalmazására Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester
Diószegi Antal (alpolgármester): Felkérte Dr. Szabó Irma Ibolyát, az Egészségügyi-, Ifjúsági-, Kulturális és Szociális Bizottság elnökét ismertesse a bizottság javaslatát. Dr. Szabó Irma Ibolya (Egészségügyi-, Ifjúsági-, Kulturális és Szociális Bizottság elnöke): Elmondta, hogy a bizottság elfogadja a leírtakat és tájékoztatta a jelen levőket, hogy jelenleg 21 hátrányos helyzetű és 43 halmozottan hátrányos helyzetű tanuló van. Úgy gondolta, hogy az iskolalétszámot tekintve rengeteg a hátrányos helyzetű gyermek. Javasolta elfogadásra a határozat-tervezetet. Horváth Sándorné (képviselő): Megjegyezte, hogy az új szociális törvény előtt ez a szám sokkal több volt. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a határozat-tervezetet. Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a határozat-tervezetet és meghozta az alábbi határozatot: FÖLDES NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 191/2015. (XI. 26.) HATÁROZATA a Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola felvételi körzethatárának meghatározásával kapcsolatos Képviselő-testületi vélemény megfogalmazásáról A Képviselő-testület a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50. § (8) bekezdésében és a végrehajtása tárgyában kiadott jogszabályok előírásai alapján a Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola felvételi körzetének megállapításával kapcsolatban az alábbi véleményt f o g a l m a z z a m e g : 1. Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (4177 Földes, Karácsony Sándor tér 5.). kijelölendő felvételi körzethatára elsődlegesen Földes nagyközség közigazgatási területe. Felvételi körzethatárát a településen élő állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező lakosok általános iskoláskorú gyermekeinek felvételében kell meghatározni, mert a Földesen élő gyermekek helyi iskolában történő oktatását a Képviselő-testület elsődlegesnek tartja. 2. a Képviselő-testület véleménye továbbá, hogy: az eddigi igényeknek és gyakorlatnak megfelelően, az üresen maradó iskolai férőhelyekre a Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (4177 Földes,
1326 Karácsony Sándor tér 5.) a kijelölt kötelező felvételi körzeten kívülről is - Sáp, Tetétlen, Báránd, Hajdúszovát községekből - fogadhat gyermekeket.
F e l h a t a l m a z z a a polgármestert, hogy gondoskodjon a képviselő-testületi határozat Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályához történő eljuttatásáról. Határidő: azonnal Felelős: Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester
13. számú napirend:
Előadó:
Előterjesztés a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás Társulási Megállapodásának módosítására Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester
Diószegi Antal (alpolgármester): Felkérte Diószeginé Kovács Éva pénzügyi irodavezető ismertesse a Püspökladány Város Önkormányzatának levelét. Diószeginé Kovács Éva (pénzügyi irodavezető): Tájékoztatásul elmondta, hogy most érkezett e-mailben Püspökladány város polgármesterétől „a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás Társulási Megállapodásának módosítására” irányuló előterjesztés. Emlékeztetőül elmondta, hogy október folyamán döntöttek arról, hogy a családsegítését és a gyermekjóléti szolgáltatását továbbra is a társulási megállapodás keretei között kívánja ellátatni. A döntés megküldésre került a Püspökladány Város Önkormányzata részére. Az összes település, akik a társulásban részt vesz nyilatkoztatták ezzel kapcsolatosan, és ennek eredményeként 4 település – Püspökladány, Földes, Sárrétudvari és Szerep – a család és gyermekjóléti szolgáltatást továbbra is a társulás keretében kívánja elátatni. Megjegyezte, hogy Nagyrábé kilépett a társulásból és a változásnak, illetve a szükséges változások átvezetésének megfelelően megküldték a módosított megállapodást, tehát formai változások történtek. Megjegyezte, hogy Püspökladány Város Önkormányzatának a Magyar Államkincstár november 30-ig kell jelezni a módosításokat. Dr. Szabó Irma Ibolya (képviselő): Megkérdezte az a tény, hogy egy település kilépet a társulásból jár e valamilyen anyagi változással? Katonáné Hodosi Erika (pénzügyi irodavezető-helyettes): Válaszában elmondta, hogy nincs, mivel a településen ellátottak száma határozza meg a támogatás mértékét. Kiemelte, hogy nem adódnak össze a társuláson belüli létszámok. Diószeginé Kovács Éva (pénzügyi irodavezető): Elmondta, hogy nyilvánvalóan a jövő évi költségvetés tervezésekor fog kiderülni, hogy mennyivel kell hozzájárulni. Az önkormányzatnak nyilván hozzá kell járulnia a társulás költségvetéséhez, eddig is kellett – elég jelentős költséggel. Elmondta, hogy a költségvetési törvény 2016. január 1-étől életbelépő módosításait újra áttekintették, és nem látnak benne változást. Társulásban még mindig előnyösebb ellátatni a feladatot, mivel ad hozzá plusz támogatást. Dr. Vinczéné Kiss Marianna (jegyző): Megjegyezte, hogy Püspökladány Város Önkormányzata megkapta a társulásban részt vevő települések ezzel kapcsolatos döntéseit, így csak most tudták megküldeni a megállapodás módosítását e-mailben. Diószeginé Kovács Éva (pénzügyi irodavezető): Megjegyezte, hogy a megállapodás formátuma kötött. Diószegi Antal (alpolgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a határozat-tervezetet.
1327 Szavazásban részt vett 6 képviselő. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a határozat-tervezetet és meghozta az alábbi határozatot: FÖLDES NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 192/2015. (XI. 26.) HATÁROZATA a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról A Képviselő-testület a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CXXXIX. törvény 93. §-ában foglaltak alapján a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás Társulási Megállapodásának módosítását a mellékletben szereplő módosító okirat szerint e l f o g a d j a . F e l h a t a l m a z z a a polgármester a módosítással egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodás aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester Melléklet a Földes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról szóló 192/2015. (XI. 26.) határozatához
Okirat száma: SKIT/1/2015.
Társulási megállapodást módosító okirat Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete, Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete, Szerep Község Önkormányzata Képviselő-testülete, Földes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete, Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás társulási megállapodását 2016. január 1. napjától az alábbiak szerint módosítja: 1. A társulási megállapodás Preambulumában „Győri Balázs polgármester” helyébe „Tóthné Verő Tünde polgármester”, „Gyarmati Sándorné polgármester” helyébe „Tiszai Károly polgármester” szöveg lép.
1328
2. A társulási megállapodás I. fejezetének 1. pontja helyébe a következő 1. pont lép: „1. A Társulás neve: SEGÍTŐ KEZEK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT, CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ÉS KÖZPONT Intézményfenntartó Társulás 3. A társulási megállapodás I. fejezet 3. pontja „A társulás tagjainak neve és székhelye:” felsorolásban „Győri Balázs polgármester” helyébe „Tóthné Verő Tünde polgármester”, „Gyarmati Sándorné polgármester” helyébe „Tiszai Károly polgármester” szöveg lép. 4. A társulási megállapodás I. fejezet 4. pontja helyébe a következő 4. pont lép: „4. A Társuláshoz tartozó települések lakosság száma: (2015. január 1-jei állapot) Püspökladány
lakosságszám:
15053 fő
Sárrétudvari
lakosságszám:
3048 fő
Szerep
lakosságszám:
1600 fő
Földes
lakosságszám:
4125 fő
Nagyrábé
lakosságszám
2221 fő
5. A társulási megállapodás I. fejezet 6. pontja helyébe a következő 6. pont lép: „6. A Társulás döntéshozó szerve: SEGÍTŐ KEZEK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT, CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ÉS KÖZPONT Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsa” 6. A társulási megállapodás I. fejezet 9. pontja helyébe a következő 9. pont lép: „9. Társulás által fenntartott intézmény neve, székhelye: SEGÍTŐ KEZEK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT, CSALÁD-ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ÉS KÖZPONT 4150 Püspökladány, Szent István u. 33. szám” 7. A társulási megállapodás II. fejezet 4. pontjában a „Püspökladányi Polgármesteri Hivatal” helyébe Önkormányzati Hivatal” szöveg lép.
„Püspökladányi
Közös
1329
8. A társulási megállapodás III. fejezet 2. bekezdése helyébe a következő bekezdés lép: „Ugyanezen cél érdekében a közös intézmény szervezetén belül, önálló szakmai egységként működtetik a család-és gyermekjóléti szolgálatot, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 39. és 40. §-ában elrendelt gyermekjóléti szolgáltatási feladatok teljesítésére, valamint a 40/A. §ában foglaltaknak megfelelően a közös intézmény szervezetén belül, önálló szakmai egységként család- és gyermekjóléti központ működik.” 9. A társulási megállapodás IV. fejezet 1. pontja mondatvégi írásjele vesszőre módosul és az alábbi szöveggel egészül ki: „valamint család-és gyermekjóléti központ feladatellátás.” 10. A társulási megállapodás IV. fejezet 2. pontjában az intézmény elnevezése az alábbiak szerint módosul: „Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ, Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ” 11. A társulási megállapodás IV. fejezet 3. pontja „A társulás által ellátott feladat és hatáskör:” 1. mondata helyébe „A Társulás a társulási megállapodás 1. számú melléklete szerinti ellátásokat biztosítja az ellátásban érintett települések közigazgatási területén.” 12. A társulási megállapodás IV. fejezet 3. pont 3. bekezdése az alábbiak szerint változik: „Amennyiben a Társulás tagjai közül valamelyik önkormányzat adott közszolgáltatási feladatellátásban nem vesz részt, az azzal összefüggő kérdésekben az önkormányzat képviselő-testülete nem dönthet: Földes Nagyközség Önkormányzata: - jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - pszichiátriai betegek nappali ellátása - család- és gyermekjóléti központ Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata - demens személyek nappali ellátása - jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - pszichiátriai betege nappali ellátása - család- és gyermekjóléti szolgálat - család-és gyermekjóléti központ Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata - demens személyek nappali ellátása - pszichiátriai betegek nappali ellátása - család- és gyermekjóléti központ
1330
Szerep Község Önkormányzata - pszichiátriai betegek nappali ellátása - család- és gyermekjóléti központ 13. A társulási megállapodás IV. fejezet 3. pont „A) Szociális szolgáltatások:” címszó alatti szociális alapszolgáltatások sorrendje az alábbiak szerint változik: „a) pszichiátriai betegek nappali intézményi ellátása kormányzati funkció: 101141 Pszichiátriai betegek nappali ellátása b) fogyatékos személyek nappali intézménye kormányzati funkció: 101221 Fogyatékossággal élők nappali ellátása c) időskorúak nappali ellátása kormányzati funkció: 102030 Idősek, demens betegek nappali ellátása d) demens személyek nappali ellátása kormánytati funkció: 102030 Idősek, demens betegek nappali ellátása e) étkeztetés kormányzati funkció: 107051 Szociális étkeztetés f) házi segítségnyújtás kormányzati funkció: 107052 Házi segítségnyújtás g) jelzőrendszeres házi segítségnyújtás kormányzati funkció: 107053 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás h) családsegítés, kormányzati funkció: 107054 Családsegítés 14. A társulási megállapodás IV. fejezet 3. pont „Ellátandó feladatok:” felsorolásában a „demens személyek nappali ellátása” kiegészül „Szerep településen 2016. január 1-jétől” szöveggel.
1331
15. A társulási megállapodás IV. fejezet „B) Gyermekvédelmi ellátások” címszó alatti szöveg az alábbiak szerint módosul: „Gyermekjóléti alapellátás Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, valamint Család- és Gyermekjóléti Központ megszervezése és működtetése a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben foglaltak alapján kormányzati funkció: 104042 Gyermekjóléti szolgáltatások Ellátandó feladat: - gyermekjóléti szolgáltatás Család- és Gyermekjóléti Szolgálat keretében Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes települések közigazgatási területén. -
Család- és Gyermekjóléti Központ működtetése a járásszékhelyen a feladat ellátási területe a püspökladányi járás településeinek közigazgatási területe (Püspökladány, Báránd, Bihardancsháza, Biharnagybajom, Bihartorda, Földes, Kaba, Nagyrábé, Sáp, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen).
16. A társulási megállapodás VI. fejezetében a feladatot ellátó intézmény neve az alábbiak szerint módosul: „Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ, Család- és Gyermekjólét Szolgálat és Központ” a feladatellátást szolgáló vagyonból törlésre kerül: „4173 Nagyrábé, Kossuth u. 5.” szöveg rész. az intézmény szakmai egységeinek felsorolásából törlésre kerülnek: „Családsegítés” és „Gyermekjóléti szolgálat” szöveg rész, a felsorolása kiegészül: „Család- és Gyermekjóléti Szolgálat Család- és Gyermekjóléti Központ” az intézmény tevékenységi körének felsorolásában: a „- családsegítésről” valamint a „- gyermekjóléti szolgálatról” szöveg részek kiegészülnek „a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat keretében” szöveggel. Továbbá kiegészül egy új bekezdéssel: „ Püspökladány, mint járásszékhely település gondoskodik a Család- és Gyermekjóléti Központ Intézményfenntartó Társulás kereteiben történő önálló szakmai egységként történő működtetéséről.”
1332
17. A társulási megállapodás VI. fejezetének 5. bekezdése helyébe a következő 5. bekezdés lép: „A SEGATŐ KEZEK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT, CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ÉS KÖZPONT működése során folyamatosan biztosítani kell a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásáról és ellenőrzéséről szóló 369/2013. (X. 24.) Korm. rendelet, a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet, valamint a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet érvényesítését.” a 6. bekezdésének címszó alatti mondata „ A költségvetési szerv gazdálkodási jogköre alapján: önállóan működő költségvetési szerv.” törlésre kerül. a 7. bekezdésben az intézmény elnevezése az alábbiak szerint módosul: „SEGÍTŐ KEZEK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT, CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ÉS KÖZPONT” 18. A társulási megállapodás VII. fejezet 6. pontjában az intézmény elnevezése az alábbiak szerint módosul: „SEGÍTŐ KEZEK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT, CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ÉS KÖZPONT” 11. pontjában a „Püspökladányi Polgármesteri Hivatal” helyébe „Püspökladányi Közös Önkormányzati Hivatal” elnevezés kerül megjelölésre. 12. pontjában az intézmény elnevezése az alábbiak szerint módosul: „SEGÍTŐ KEZEK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT, CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ÉS KÖZPONT” 19. A társulási megállapodás IX. fejezet 2. pontjában a felügyeleti szerv neve helyébe „Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály” elnevezés kerül megjelölésre. 20. A társulási megállapodás XI. fejezetében az aláírásra jogosultak neve az alábbiak szerint módosul: „Győri Balázs polgármester” helyébe „Tóthné Verő Tünde polgármester” „Gyarmati Sándorné polgármester” helyébe „Tiszai Károly polgármester” szöveg lép. 21. A társulási megállapodás 1. sz. melléklete helyébe az alábbi 1. sz. melléklet lép:
1333
„A társult települések önkormányzata által a közös intézménytől igényelt
ellátások Püspökladány
Családsegítés – Család- és Gyermekjóléti Szolgálat keretében Étkeztetés Házi segítségnyújtás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Időskorúak nappali ellátása Demens személyek nappali ellátása Fogyatékos személyek nappali intézménye Pszichiátriai betegek nappali ellátása Gyermekjóléti szolgálat – Család- és Gyermekjóléti Szolgálat keretében Sárrétudvari Családsegítés – Család- és Gyermekjóléti Szolgálat keretében Étkeztetés Házi segítségnyújtás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Időskorúak nappali ellátása Fogyatékos személyek nappali intézménye Gyermekjóléti szolgálat – Család- és Gyermekjóléti Szolgálat keretében Szerep Családsegítés – Család- és Gyermekjóléti Szolgálat keretében Étkeztetés Házi segítségnyújtás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Időskorúak nappali ellátása Fogyatékos személyek nappali intézménye Gyermekjóléti szolgálat – Család- és Gyermekjóléti Szolgálat keretében Földes Családsegítés – Család- és Gyermekjóléti Szolgálat keretében Étkeztetés Házi segítségnyújtás Időskorúak nappali ellátása Fogyatékos személyek nappali intézménye Gyermekjóléti szolgálat – Család- és Gyermekjóléti Szolgálat keretében
1334
Demens személyek nappali ellátása Nagyrábé Étkeztetés Házi segítségnyújtás Időskorúak nappali ellátása Fogyatékos személyek nappali intézménye
A püspökladányi járás településeinek nyújtott szolgáltatás Püspökladány Család- és Gyermekjóléti Központ 21. A társulási megállapodás egyéb pontjai változatlan tartalommal érvényesek maradnak. ZÁRADÉK A módosító okiratot Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a…../2015. (XI..) önkormányzati testületi határozattal hagyta jóvá. A módosító okiratot Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a…../2015. (XI..) képviselő-testületi határozattal hagyta jóvá. A módosító okiratot Szerep Község Önkormányzata Képviselő-testülete a…../2015. (XI..) képviselő-testületi határozattal hagyta jóvá. A módosító okiratot Földes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a…../2015. (XI..) határozattal hagyta jóvá.
1335
1336
1337