Jegyzőkönyv Készült: Monoszló Község Önkormányzatának 2011. október 07-én 13,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Simon György Károlyi Róbert Gaálné Kapás Krisztina Horváthné Steierlein Ilona Németh Ferenc
polgármester alpolgármester képviselő képviselő képviselő
B./ Tanácskozási joggal megjelent: Lukács Ágnes
körjegyző
Simon György polgármester: Tisztelettel köszönti a mai rendkívüli nyilvános képviselőtestületi ülésen megjelent Képviselőtársait és Jegyző Asszonyt. Az ülést megnyitja. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel 5 főből mind az 5 fő jelen van az ülésen. Ismerteti a mai nyilvános ülés napirendi pontjait. Kéri felvenni harmadik napirendi pontként a szennyvízcsatornázásról és a bekötésekről szóló tájékoztatót. Megkérdezi, hogy van-e más napirendi pontra vonatkozó javaslata valakinek. Nem volt. Aki a napirendi pontokat a kiegészítéssel együtt elfogadja, kéri kézfeltartással szavazzon: A Képviselőtestület 5 igen szavazattal egyetértett és az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: Napirendi pontok: 1./ Bursa Hungarica ösztöndíj pályázat kiírása. (Írásos anyag mellékelve.) Előadó: Simon György polgármester 2./ Vegyesbolt épületének felújítása. Előadó: Simon György polgármester 3./ Szennyvízcsatornázásról és a bekötésekről szóló tájékoztató Előadó: Simon György polgármester 1./ Bursa Hungarica ösztöndíj pályázat kiírása.
Simon György polgármester: Első fő napirendi pont: Bursa Hungarica ösztöndíj pályázat kiírása. Megkéri Jegyző Asszonyt, hogy ismertesse a napirendi pontot. Lukács Ágnes körjegyző: Tisztelt Képviselőtestület! Nagyon röviden foglalná össze. Nem ismeretlen a Bursa Hungarica ösztöndíj pályázati rendszer. Három komponensű: önkormányzati, megyei és állami, központi költségvetési forrásokat tartalmaz. Az idén is lehetőség van a csatlakozásra. Ennek a határideje viszonylag rövid október 14-e. Addig be kell küldeni ezeket a csatlakozási nyilatkozatokat, ez indukálta elsősorban ennek a rendkívüli ülésnek az összeghívását. A testületeknek kell erről állást foglalnia és egy csatlakozási nyilatkozatot kell Polgármester Úrnak aláírni, amit vissza kell küldeni a Wekerle Alapkezelőnek. Ez az Alapkezelő bonyolítja múlt év végétől a pályázati eljárást. A csatlakozással egy visszavonhatatlan döntés kell hozni. Kiírja az önkormányzat a pályázati kiírásokat, mindkét típust kötelező kiírni. Ezt október 17-ig kell megtenni. Utána a pályázatokat el is kell bírálni. Ezzel a pályázat elbírálással a szociálisan hátrányos helyzetű felsőoktatásban tanuló hallgatókat lehet egyfajta támogatásban részesíteni. Ennek a támogatásnak az időtartama 10 hónap. A pályázat tartalmilag ugyan az, mint ami az elmúlt években volt. Amennyiben egyetértenek vele, Ő javasolja elfogadásra. Simon György polgármester: Mind a két típust ki kell írni. A „B” típusra van is élő pályázatuk. Azt gondolja, hogy ezzel tudják segíteni azokat a felsőoktatásban tanuló gyerekeket, akik meg kívánják ezt pályázni. Javasolja a csatlakozást. Aki egyetért ezzel, kéri kézfeltartással szavazzon: Monoszló Község Önkormányzati Képviselőtestülete 5 igen szavazattal egyetértett és meghozta az alábbi határozatot: 58/2011. (X.07.) M. Önk-i
HAT Á R O ZAT Monoszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete csatlakozni kíván a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2012. évi fordulójához. Az Önkormányzat az ösztöndíjpályázat 2012. évi fordulójának Általános Szerződési Feltételeit elfogadja. Az Önkormányzat kötelezettséget vállal arra, hogy a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2012. évi fordulója keretében beérkező pályázatokat és az azokról hozott döntését a Wekerle Sándor Alapkezelő által üzemeltetett adatbázisban rögzíti. Megbízza a polgármestert, hogy a döntésről a Wekerle Sándor Alapkezelőt értesítse és a csatlakozási nyilatkozatot írja alá. Határidő: azonnal Felelős: polgármester
2./ Vegyesbolt épületének felújítása. Simon György polgármester: Második fő napirendi pont: Vegyesbolt épületének felújítása. Kértek ajánlatokat a bonyolításra is. Hollósy Szabolcs nem vállalta. Három ajánlatot kértek, ebből kettő érkezett meg határidőre. A harmadik nem kíván ajánlatot tenni. A két ajánlat közül összegszerűségében sokkal jobb Péringer Miklós ajánlata. Ő 1 %-ban határozta meg a díját, a másik ajánlat Aditus Zrt-é volt, akik 3 %-ban. Mivel utófinanszírozott a Leader pályázat, így mindenképpen a lebonyolításhoz pénzintézet bevonására van szükség. A Leader csoporton belül a Kinizsi Bank csatlakozott ehhez a programhoz. Kérte Kárpáti Zsoltot, hogy a zánkai kirendeltség vezetőtől kérjen ajánlatot. Ez meg is érkezett, az anyagban található. Lukács Ágnes körjegyző: Ami az anyagban szerepel ajánlat ez 2013. szeptember 30-as lejárattal szerepel. Ő kérte Kárpáti Zsoltot, hogy kérjen 1 évre is ajánlatot. Ez a levél érkezett meg ma délelőtt: „Az indikatív ajánlat a futamidő 1 évvel történő csökkentése esetén is fennáll.” Tehát a feltételek ugyan azok. Németh Ferenc képviselő: Arra figyeljenek, hogy minimum fél év az, amikor ebből pénz lesz, miután elszámoltak. Hiába fejeződik be 1 év alatt, legalább még fél év. Simon György polgármester: Azért gyorsultak fel az események, mert a pályázati kiírásból és a támogatási szerződésből kiderült, hogy mindenhogyan ez évben kell benyújtani a bolt felújításával kapcsolatosan számlákat. Németh Ferenc képviselő: Nem lesz probléma. Simon György polgármester: Nem lesz. Németh Ferencék által az építési engedély beadásra került. Németh Ferenc képviselő: Napokon belül meg is lesz. Simon György polgármester: A harmadik dolog, amiben már döntöttek a műszaki ellenőr személye, Sági Tamás. A felelős műszaki vezetőre kérnek ajánlatokat. A bonyolításra pedig itt az ajánlat. Péringer Miklós ajánlata 150.000,- Ft, Aditus Zrt ajánlata 450.000,- Ft + ÁFA. Javasolja, hogy Péringer Miklós ajánlatát fogadják el. Aki ezzel egyetért, kéri kézfeltartással szavazzon: Monoszló Község Önkormányzati Képviselőtestülete 5 igen szavazattal egyetértett és meghozta az alábbi határozatot: 59/2011. (X.07.) M. Önk-i
HAT Á R O ZAT Monoszló Község Önkormányzata Képviselőtestülete az EMVA falumegújításra és –fejlesztésre igénybe vehető pályázati támogatással a 135/2008. (X.18.) FVM rendelet alapján megvalósuló Monoszlói Önkormányzati Szociális Vegyesbolt felújítására vonatkozó projekt megvalósításához Péringer Miklós Zánka, Ifjúság u. 10. szám alatti lakos projekt menedzseri közreműködésre
benyújtott 150.000.-Ft összegű árajánlatát elfogadja. Megbízza a polgármestert, hogy a megbízási szerződés a fentiek figyelembe vételével kösse meg. Határidő:2011. november 20. Felelős: polgármester Simon György polgármester: A Kinizsi Bank szinte ugyan ezekkel a kondíciókkal adott ajánlatot annak idején a viziközmű társulatnak is a csatorna hálózat finanszírozására. Ha a hitelajánlatot elfogadják és benyújtják a kérelmet, akkor ki fog derülni, hogy mit kívánnak fedezetként becsatolni. Az épületet fedezetként benyújthatják a Leader programnál? Németh Ferenc képviselő: Nem tudja. Simon György polgármester: Ennek még utánanéznek. A Leader-től kapott pénz nem is jelenik meg az önkormányzat bankszámláján, hanem az ő számlájukra fog beérkezni. Jegyző Asszony körbejárta a kérdést, közbeszerzés alá nem fog esni a beruházás. Az a kérdés, hogy a plusz munkákkal mennyi lesz. A közbeszerzés határa ettől függ. Építési munkáknál nettó 15 m/Ft a határ. Németh Ferenc képviselő: Ez nettó 20 m/Ft az építészet és plusz van még a gépészet az nettó 500 e/Ft és még a villanyszerelés is durván annyi. Sokkal több van, mint a pályázatban. Szét tudják szedni. Úgy kérte mindenkitől, hogy legyen meg a teljes falazata a hátsó vizesblokknak is, alapozat, aljzat, falazat, tető. Ez mindenhol legyen meg. A nyílászárók benne vannak a pályázatban, de a WC blokknál nincs. Az pluszba van az önkormányzatnak. Benne van a teljes külső hőszigetelés, nyílászárók, a teljes új tető ez a pályázatban még benne van. Ennél jóval több van, mert benne van az összes belső új tartófal, válaszfalak, a bolthelyiség kompletten vakolással, villanyszereléssel, gépészettel, fűtéssel. A fűtés, gépészet, villany úgy van benne, hogy az későbbiekben elosztható legyen az összes többibe. Az összes csonkot behozzák az aljzatban és ha majd egyszer odajutnak, akkor be lehet fejezni. A WC blokknál hátul, a kocsmánál, a presszónál és konyhánál csak az aljzat és a válaszfalak vannak meg a csonkokkal. Valamint egy új vasbeton födém van az egészen, pluszban. Simon György polgármester: Mi az amit úgy le tudnak szorítani ebből, hogy a nettó 15 m/Ft-ot ne érje el. Németh Ferenc képviselő: Üljenek le az ajánlatot adott kivitelezővel és beszéljék át. Szétszedik. Lukács Ágnes körjegyző: Az a lényeg, hogy az építési munkák a 15 m/Ft alatt maradjanak. A 13,077 e/Ft-ba amit megnyertek ebbe vannak egyéb költségek is 1 m/Ft értékben. Simon György polgármester: Nézzék át, hogy mi az amit szerkezetileg mindenhogyan meg kell csinálni. Németh Ferenc képviselő: Átbeszélik, hogy mit tudnak II. ütemre, későbbre halasztani. Jövő hétre tudják produkálni. Simon György polgármester: Azt szeretné kérni, hogy a Kinizsi Bank felé elindíthassák az 1 éves futamidőre történő hitelkérelmet.
Aki ezzel egyetért, kéri kézfeltartással szavazzon: Monoszló Község Önkormányzati Képviselőtestülete 5 igen szavazattal egyetértett és meghozta az alábbi határozatot: 60/2011. (X.07.) M. Önk-i
HAT Á R O ZAT Monoszló Község Önkormányzata Képviselőtestülete Monoszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete az EMVA falumegújításra és – fejlesztésre igénybe vehető pályázati támogatással megvalósuló Monoszlói Önkormányzati Szociális Vegyesbolt felújítására 13.500.000.-Ft összegű hitelkeret igénybevételére a Kinizsi Bank Zrt. 2011. szeptember 23-én kelt 3 havi BUBOR + 4,49 % mértékű, 1 éves futamidejű ajánlatát elfogadja. Megbízza a polgármestert, hogy a hitelszerződés megkötése érdekében a szükséges intézkedést tegye meg. Határidő: 2011. november 20. Felelős: polgármester
Simon György polgármester: Mindenképpen szükséges lenne, hogy tudjanak eladni telket. Van is egy érdeklődő. Küldtek részére választ. Úgy tűnik, hogy komoly érdeklődő. Jövő hét után, ha sikerül, akkor átköltöztetik a boltot. Felszabadul az épület, úgyhogy akkor nagyon gyorsan, ha meg lesz az engedély és a kivitelező, akkor kezdeni lehetne. Gaálné Kapás Krisztina képviselő: A boltos a rövidített munkaidőben is vállalja továbbra is a munkát? Simon György polgármester: Neki nem mondta, az a hír járja a faluban, hogy 4 órában nem vállalja. Egyenlőre még nem talál helyette embert, de meglátják, hogy mi lesz. Gaálné Kapás Krisztina képviselő: Katasztrófa, ami a boltban van, üres. Mindenki szidja a boltot, hogy nincs benne semmi. Lejárt dolgok is vannak állítólag. Simon György polgármester: Mindenhogyan le kell cserélni. Már többször végiggondolták a településen élőket, hogy kit lehetne alkalmazni. Mindenhogyan bajban lesznek Horváthné Steierlein Ilonának megjött a beiskolázása, 1-2 héten belül lehet, hogy el kell mennie. Valakit mindenhogyan be kell tanítani. Kéri, hogy gondolkodjanak boltos személyében. Ha még a szomszédos faluból is, de találnak olyan személyt, aki alkalmas lenne, akkor abban a pillanatban cserélni kell. Gaálné Kapás Krisztina képviselő: Ha nem vállalja el, akkor gond lesz 1 hét múlva. Simon György polgármester: Még abban is gondolkodott, hogy valakit felvesznek 6 órásba, aki ellátja a takarítást, boltot és Horváthné helyettesítését is. De ilyen személy sincs. Antal Ferenc intézi Farkas Krisztina ügyeit. A hölgy írt egy megkeresést az önkormányzat felé, amiben szeretne rácsatlakozni az ivóvízhálózatra. Az új utca végéből saját vezetéken szeretné
átvinni a vizet és így rácsatlakozni. Minden költséget bevállalna. Egyeztetett a Bakonykarszt-tal is, mint szolgáltatóval. Ha a testület elvileg hozzájárul, akkor megírják neki a választ, elvi akadályát nem látják, de a tervezését, eljárási díjakat, egyebeket, a költségeket viselnie kell. Aki ezzel egyetért, kéri kézfeltartással szavazzon: Monoszló Község Önkormányzati Képviselőtestülete 5 igen szavazattal egyetértett és meghozta az alábbi határozatot: 61/2011. (X.07.) M. Önk-i
HAT Á R O ZAT Monoszló Község Önkormányzata Képviselőtestülete Farkas Krisztina 1076 Budapest, Szinva u. 4. sz. alatti lakos kérelmére hozzájárul a Monoszló 804 hrsz-ú ingatlan ivóvízhálózatra történő csatlakozásához. Megbízza a polgármestert, hogy a kérelmezőt a döntésről értesítse. Határidő: 2011. november 20. Felelős: polgármester
3./ Szennyvízcsatornázásról és a bekötésekről szóló tájékoztató Simon György polgármester: Szennyvízcsatornázásról és a bekötésekről szóló tájékoztató. Egy pár napon belül a tényleges kivitelezési munkák közül a gerincvezetés elkészül. Egy-két kicsi rész van hátra, melyet ismertet. Van egy jó hír, ami ma érkezett a Balaton-felvidéki Takarékszövetkezettől, hogy nem kérnek ingatlanfedezetet a hitelhez. Így nem kell jelzálogjogot bejegyezni telkekre, épületekre. Csak támogatott hitelt tudnak felvenni, ennek a fedezete a most is lekötésben lévő közel 50 m/Ft, ami ott van a Viziközmű Társulat számláján. Az önkormányzati kezességvállalási nyilatkozatban döntöttek. A hitel összege a 100 m/Ft-ot nem fogja elérni. Erre akkor lesz szükség, amikor a készre jelentések megtörténnek és a végszámlákat ki fogják adni. A tisztítómű készültségi állapota azt feltételezi, hogy ténylegesen november 02-án átadásra kerül a mű. A Horváth-Ép is teljes kapacitással dolgozik, hogy a próbaüzemhez a 30 % szennyvizet tudja szállítani a rendszer. Sajnálatos módon a környezetvédelmi hatóság a februári beadott módosítási engedélyt most küldte meg a múlt héten. Ez által hiányoznak 100 m-es szakaszok a nyomott vezetékekből. Elvileg elindulhatnak a bekötések is. A Bakonykarszt tájékoztatója miatt kaptak hideget, meleget. Átfogalmazták, újraküldték az érdekeltetnek. Ebben van jogos észrevétel, de van olyan is, ami kukacoskodás csak. Tényleg érdemes kívül állókkal is elolvastatni azt a tájékoztatót, mert neki is például teljesen egyértelműnek tűnt. Teljesen mások az információk. A Bakonykarszt nagyon rugalmasan el fogja fogadni a nyilatkozatokat az árkok készítőjétől. Rákötni nem köthetett rá senki. Az utólagos rákötéseknél kérnek csak terveket. Ennél nincs. Ezt a részét le is húzatták, csak az első lapját a kérvény oldalát kell kitölteni. November 02-ától – december 20-ig a Bakonykarszt csinálná is az átvételeket rendszeresen. Németh Ferenc képviselő: A díjakról tudnak valamit? Simon György polgármester: A Bakonykarszt honlapján vannak fent díjak településenként. Hasonló települést, mint Hegymagast meg lehet nézni. A Bakonykarszt központjában számolják az ajánlatot, amit az önkormányzatok együttes ülésen fognak elfogadni. Korrekt ajánlatot akkor tudnak
adni, amikor a próbaüzemmel kapcsolatosan már lesznek mért adataik. A próbaüzem alatt ingyenesen fog működni a rendszer. A rendszert nem fogja átvenni a szolgáltató tulajdonba, hanem csak üzemeltetésre. A kormánynak komoly szándéka, hogy egységesíteni fogja a csatorna, víz, villany, gáz díjakat, tehát hatósági árassá fogja tenni. Az a kérdés, hogy ez az Ő szempontjukból jó lesz, vagy nem. Ha a DRV árfolyamához igazodik, akkor az összes többi település nagyon rosszul fog járni. Ezt állítólag novemberre ígérik, amire elindulnak, addigra már lehet, hogy bevezetik a hatósági árat. 8-10 nagy szolgáltatóval kívánja a kormányzat lefedni az egész országot. A Közútkezelő teljes szélességű helyreállítást szeretne. A pályázat sávos helyreállítást enged. Kiszámolták, hogy közel 50 m/Ft-tal többe kerül, hogyha teljes szélességbe kellene helyreállítani az utakat. Ez nemcsak helyi, hanem országos probléma. KDRFÜ-nél az a megoldás tükröződik, hogy rákényszerül a Közútkezelő, hogy ideiglenes használatbavételi engedélyt adjon ki a sávos helyreállításokra bizonyos időhatárral, hogy azt majd helyre kell állítani. Ezzel viszont a projekt lezárható, elszámolható. Az önkormányzatoknál megtörténtek a helyszíni bejárások. Ha az útnak a 30 %-a megsérült, akkor teljes szélességben kellene helyreállítani. A Közútkezelő kezelésében lévő utaknál a sávos helyreállítást már meg kellett volna kezdeni. Németh Ferenc képviselő: Október 30-ig lehet útépítéseket csinálni. Simon György polgármester: Igen. Afelé fognak elmenni, hogy a Horváth-Ép az önkormányzati utakon csinálja meg a teljes szélességű helyreállításokat. A murvázott utakon biztosan nem lesz aszfaltozás. A támogatott, nem támogatott szakaszoknál a Beszt Kft 32 m/Ft-ra számolt az 5 falura, a mostani felmérések szerint ez inkább 52 m/Ft lenne. De úgy tűnik, hogy vissza lehet tenni, be lehet a pályázati szintre állítani. Meg lehet indokolni, be lehet venni ezeket a szakaszokat. Amióta átvette az új projekt menedzser az egészet azóta átláthatóbb, naprakészek a dolgok. A pályázaton belül a fel nem használt pénzeket át lehet csoportosítani pld. a helyreállításokra. Mivel több hozzászólás, észrevétel nem hangzott el, a rendkívüli nyilvános ülést 14,30 órakor bezárta.
Kmft.
S i m o n György polgármester
L u k á c s Ágnes körjegyző