16.
JEGYZŐKÖNYV Készült:
Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselőt-testületének 2016. január 25-én 17 órától megtartott Közmeghallgatásáról
Az ülés helye:
Közösségi Ház Gádoros, Kossuth u. 42.
Jelen vannak:
Maronka Lajos polgármester, Dr. Kishonti András alpolgármester, Bencsik Sándorné, Cseresnyés Károlyné, Fábri István, Papp János és Varga Zsolt települési képviselők, 70 fő lakos
Jelen volt tanácskozási joggal meghívva: Tóth Tibor igazgatási csoportvezető Maronka Lajos polgármester tisztelettel köszönti a közmeghallgatáson megjelenteket. Jegyzőkönyv-hitelesítőnek Bencsik Sándorné és Papp János települési képviselőket javasolja, akiknek a személyét a testület egyhangúlag elfogadja. Jegyzőkönyvvezetőnek Bálint Krisztinát javasolja, mellyel a testület – 7 igen szavazattal – egyhangúlag egyetért. Megkérdezi, ki ért egyet a meghívóban szereplő napirendi pontok megtárgyalásával azzal a módosítással, hogy az első és második napirendi pontot egyszerre tárgyalják – és utána lesz kérdés feltevésére lehetőség? A meghívóban szereplő napirendi pontok megtárgyalásának módosításával a Képviselő-testület – 7 igen szavazattal – egyhangúlag egyetért. Maronka Lajos polgármester elmondja, hogy Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény 54. §-a szerint a Képviselő-testület évente legalább egyszer, előre meghirdetett közmeghallgatást tart, amelyen a választópolgárok és a helyben érdekelt szervezetek képviselői közérdekű kérdést és javaslatot tehetnek. A törvény a közmeghallgatás intézményesítésével biztosítja tehát a választópolgároknak, hogy a közmeghallgatás során a közérdekű kérdéseiket a Képviselő-testületnek tehetik fel, és mondhatják el javaslataikat, így azok nem az egyes képviselők, tisztségviselők és az apparátus útján jutnak el a testülethez, hanem közvetlenül. Örömhírrel kezdi, rövid interjúban tájékoztatta a lakosságot, hogy Gádoros adósságmentes, nincs adóssága Gádorosnak. 2015. év végén a pénztár és a bankszámla egyenlegek a következő képen alakultak: Bankszámlákon 50.584.799 forint volt ebből az összegből a START munkára kötelezettséggel terhelt 22.484.165 forint Pénztárakban 491.585 forint volt. Két nagy beruházás valósult meg 2015. évben. A Gondozási központ felújítása mintegy 74.679.427 forinttal a KUN féle tanya 4.475.316 forinttal. Ezen felül az önkormányzat még kialakította a gyermekorvosi rendelőnél a babakocsi feljárót 343.480 forint összegben. Lett vásárolva
17. aszfaltozó gép bálázó gép lapszabász gép
1.098.072 forintért 889.000 forintért 254.000 forintért
Az önkormányzat létszámadata 2015. évben a következő képen alakultak: Óvoda 14 fő Művelődési ház 2 fő Brigád 3 fő Hivatal 14 fő + a polgármester Gondozási központ 22 fő Közfoglalkoztatásban dolgozók 138 fő Az önkormányzat 2015. szeptemberében vett fel fejlesztési hitelt a gondozási központ mosókonyhájának befejezésére a számlavezető pénzintézetétől 9.990.000 forintot. A hitelt 2016. évben kezdi meg törleszteni márciusban 2.500.000 forinttal szeptemberben szintén 2.500.000 forinttal, majd 2017. évben márciusban ismételten 2.500.000 forinttal majd szeptemberben a fennmaradt részt törleszti. A Gádoros és Vidéke Takarékszövetkezet 16.000.000 forint folyószámlahitel keretet biztosított az Önkormányzat részére, de ebből nem került összeg felhasználásra. Az egész programot a takarékosság jellemezte. Ha nem tudnak fejleszteni, beruházásokat idehozni, akkor költekeznek, hanem megpróbálnak takarékoskodni. 2015. évben sikeresen nyújtottak be pályázatot a helyi önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárlásához. Az önkormányzat 288 erdei köbméter keménylombos tűzifát nyert 5.120.640 forint értékben. A tűzifa kiosztása folyamatosan történik a beadott igénylések alapján. Rendkívüli önkormányzati költségvetésre (ÖNHIKI) támogatásra is adtunk be pályázatot, melyen 8.000.000 forintot nyert önkormányzatunk. Így év végén sikerült a szállítói tartozásainkat kirendezni. Ezek örvendetes számok. Voltak nehézségek is, amiről beszélni kell. Gádoros nagyközség nem tartozik. Ezt elég nehezen tudták elérni, hiszen 5.325 ezer forint büntetést kell kifizetnie az önkormányzatnak, mert 2013-ban hiba csúszott a gépezetbe. A bíróság, büntetőjogászok fogják eldönteni, hogy milyen pénzügyi visszaélés miatt büntették meg az önkormányzatot. A vízi közmű társulatnak több mint 6 millió forint tatozása van az önkormányzat felé. Az önkormányzat kezességet vállalt a vízi közmű társulattal kapcsolatban. A vízi közmű társulat nem tudott fizetni, ezt azt jelentett, hogy inkasszóval, kérdezés nélkül leszedték a számláról a 6 millió forintot. Köszönve a takarékosságnak és a Képviselőtestületnek, el tudták érni azt, hogy a számlák ki vannak fizetve, sőt, a 5.325 ezer forintos büntetésből 3.200 ezer forint van még. Ha azt visszafizetik, nem lesz tartozása a nagyközségnek. Gádoros elérte azt, hogy nagyon vigyáz, hogy mibe kezdenek, nem mennek bele olyan vállalkozásba, amiben van valami kockázat. NÉPESSÉGI ADATOK Népességi adatok Elköltözés
2000. 2001. 2002. 2003. 2004. 2005. 2006. 121 95 97 117
18. Beköltözés Születés Halálozás Összlétszám
Elköltözés Beköltözés Születés Halálozás Összlétszám
41 76 4316
42 84 4296
46 64 4294
118 43 70 4264
121 46 69 4267
108 56 58 4276
72 31 69 4193
2007. 2008. 2009. 2010. 2011. 2012. 2013. 2014. 2015. 120 102 101 103 87 90 82 101 66 99 139 92 89 52 78 68 103 105 26 19 37 30 36 25 35 28 46 62 74 61 65 64 54 66 67 61 4136 4118 4085 4036 3973 3932 3887 3850 3874 Korcsoportos bontás
0-4 évesig 0-14 évesig 0-18 évesig 19-60 évesig 60 felett
2001.
2002.
2003.
2004.
2005.
2006.
2007.
2008.
2009.
2010.
2011.
2012.
2013.
2014.
2015.
164
169
174
181
189
162
149
132
119
115
121
118
119
119
135
656
667
651
651
647
615
605
590
572
559
539
506
510
493
510
860
858
840
854
865
829
800
778
755
742
727
705
680
662
676
2431
2410
2401
2380
2394
2361
2346
2357
2344
2306
2254
2228
2213
2180
2162
1005
1027
1023
1033
1017
1003
990
983
986
988
992
999
994
1008
1039
Közfoglalkoztatás, START munkaprogram 2015. évben 3 START programra pályáztunk, mivel a kiírási feltételek szerint csak ezeknek feleltünk meg. Pályázatunkat elfogadták és 2015. március 1. napjától indult a mezőgazdasági program és a helyi sajátosságokra épülő program, 2015. április 1-től pedig folytatódik a közúthálózat karbantartásával. A programok megvalósításához a következő összegeket folyósítják: Mezőgazdasági START munka: 2015. 03.01.-2016.02.29-ig, Bér és járulékköltség 100%-os támogatás Beruházási és dologi költség saját erő tervezve Beruházási és dologi költség előleg:
35 fő 39.973.572 Ft 5.245.497 Ft 698.926 Ft 3.633.112 Ft
Helyi sajátosságokra épülő program: 2015. 03.01.-2016.02.29.-ig 30 fő Bér és járulékköltség 100%-os támogatás 34.609.884 Ft Beruházási és dologi költség 3.402.836 Ft saját erő tervezve 971.004 Ft Beruházási és dologi költség előleg: 2.362.810 Ft Közúthálózat karbantartása program: 2015.04.01.-től 2015.11.30-ig, 24 fő Bér és járulékköltség 100%-os támogatás 18.022.088 Ft Beruházási és dologi költség 3.094.955 Ft saját erő tervezve 304.530 Ft
19. Beruházási és dologi költség előleg:
2.007.042 Ft
A beruházási és dologi költség előleg a teljes költség 70%-a,, mellyel a program feléig el kell számolni., a költség többi 30%-t csak ezután folyósítják. 2015. március 31-én véget ért a parkgondozó és kerti munkás képzés 30 fővel, melyre összesen 10.528.320 Ft bér és járulékköltséget kaptunk. Április 20-án befejeződött az állatgondozó képzés 15 fővel, melyre 3.469.560 Ft bér és járulékköltség támogatást kaptunk. Mindkét tanfolyamot 100%-ban támogatta a Járási Munkaügyi Kirendeltség. 2015. május 1. napjától december 31-ig további 60 embert foglalkoztattunk hosszabbrövidebb ideig, hosszú közfoglalkoztatás keretében. Ebben a foglalkoztatási formában csak bér és járulékköltséget igényelhetünk a Járási Munkaügyi Kirendeltségtől. Jó hír viszont, hogy ezt 100%-ban támogatják. Gyermekvédelem Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény: 2015. augusztus 1-jén 291 fő részesült rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben, részükre kifizetett egyszeri támogatás (5800 Ft/fő) augusztus hónapban 1.687.800 Ft volt, melyet a központi költségvetés biztosított. 2015. november 1-jén 260 fő részesült kedvezményben összesen 1.508.000 Ft összegben. A gyermekenkénti 5800 Ft támogatás 2015-ben is Erzsébet utalvány formájában került kifizetésre a szülők illetve a nagykorú jogosultak számára. Az Erzsébet utalványt élelmiszerre, tanszerre, illetve ruházatra lehetett levásárolni. A nyár folyamán, június 16-tól augusztus 28-ig 53 munkanapon át, 149 fő, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, kiskorú gyermek ingyenes nyári étkeztetését szerveztük meg. Ennek költsége 3.474.680 Ft volt, melyet szintén a központi költségvetés biztosított. Az ebéd előállításáról az előző évekhez hasonlóan tavaly is a Fejes Bt. gondoskodott. Lakásfenntartási támogatás: Lakásfenntartási támogatást 2015. február 28-ig lehetett megállapítani, ez a segélyfajta 2015. március 01-től megszűnt. 2015. januárban megállapított támogatások száma: 34 Februárban megállapított támogatások száma 19 volt. 2015. november 30-ig azon segélyek kifizetése történt meg, amelyek 2014. december 31-ig kerültek megállapításra 12 hónap időtartamra. Lakásfenntartási támogatásra így 2015-ben 8 millió forint lett kifizetve. Temetési segély: Temetési segélyben 2015-ben 7 fő részesült, a kifizetett támogatás összege: 122.000 Ft.
20. Köztemetés 6 fő lett köztemetéssel eltemetve, a felhasznált összeg: 580.846 Ft Önkormányzati segély 2015-ben segélyre fordítva (863 db határozattal): Idősek karácsonya: Gyermekek karácsony: Összesen:
2.474.750 Ft 950.000 Ft 250.000 Ft 3.674.750 Ft
Méhészek bejelentése 15 db, Kijelentkezés 1 db volt 2015 január 01-e óta. Méhészek kiértesítése szúnyoggyérítés miatt 4 alkalommal volt. Romos ingatlanokkal kapcsolatban intézkedésre 8 esetben került sor. Minden esetben a Hivatal továbbítja az iratanyagot az illetékes hatóság (jelen esetben a Szarvasi Járási Hivatal Építéshatósági Osztálya) számára. A kereskedelmi ügyek száma 13 db volt. Ebből 8 db új kereskedelmi egység nyitás, 2 db tevékenységi kör bővítés, 2 db működési engedély leadás, és 1 db új szálláshely nyitás. A kiállított védendő fogyasztói igazolások száma 133 db volt. A földkifüggesztés illetve hirdetmények kifüggesztése ügykörben összesen 82 db ügy volt 2015-ben. Ebből 56 db hirdetmény volt. Kamatmentes kölcsön témakörben 1 db ügy volt. Birtokháborítás körében 3 alkalommal került sor intézkedésre. Fa kivágási engedély ügykörében 2 db eljárás volt. Közterület foglalás ügykörben 1 db eljárás volt, Ügyiratforgalom 2014-ben 2.575 db főszámon és 4.596 db alszámon iktatott ügyirat volt, összesen 7.349 db. 2015-ben iktatott ügyiratok száma 6.371 db (főszám: 2.481 db, alszám: 3.890 db) Az információs társadalom térhódítása részben megkönnyíti a munkavégzést, részben újabb többletterheket ró a dolgozókra. A Képviselő-testület is döntött már a 2013. évi L. törvény által meghatározott információbiztonsági feladatokhoz szükséges anyagi források biztosításáról. Maga a törvény nem veszi figyelembe, milyen csekély létszámú apparátussal működő önkormányzatok is vannak, így szinte teljesíthetetlen követelmények elé állítja a kisebb önkormányzatokat. Jelenleg is folyik az önkormányzat információbiztonsági felülvizsgálata, azonban időközben a törvényhez tartozó részletes szabályozás több lényeges pontban változott. A 77/2013 (XII. 19.) NFM rendeletet hatályon kívül helyezték, helyette a 41/2015. (VII. 15.) BM rendelet az
21. irányadó, amely többször, több lényeges pontban változott. Az osztályba sorolást így újra kell kezdeni. A szükséges auditáló cég kiválasztásra került és december végén aláírásra került a szerződés. A szükséges osztályba sorolás és intézkedési terv készítése előreláthatólag 4 hónapot vesz igénybe Ez ügyben a legelső és legfontosabb feladat a régi Windows XP rendszert futtató számítógépek cseréje. Jelenleg a hivatalban található számítógépek között még 4 db ilyen rendszerű számítógép üzemel, melyek cseréje folyamatban van. A régi számítógépek teljesítménye és használhatósága is elmarad a szükséges minimumtól. 2015 január óta 2 db új és 4 db használt számítógépet vásárolt a hivatal, melyek üzembe helyezésekor egyre több időt vesz el a régi (10 évvel ezelőtti technológiával készült) programok áthelyezése az új környezetbe. Bizonyos esetekben az áthelyezés szinte lehetetlen. A 2014 év végén elnyert kamerarendszer bővítése befejeződött, a pénzügyi és szakmai beszámoló elkészült és elküldésre került a Belügyminisztérium Önkormányzati és Gazdasági Osztálya részére.
22. 2015. évről adótájékoztató Magánszemélyek kommunális adója
Ingatlan
Adótétel
Kivetés
1723
7.000 Ft/év
12.061.000 Ft
Iparűzési adó (az éves adóalap 2 %-a) Talajterhelési díj
Gépjárműadó
50 % kedvezmény 483 ingatlan
Adókiesés
Éves előírás
Befizetés
1.690.500 Ft
10.370.500 Ft
7.729.099 Ft
Kivetett adó 35.424.413 Ft
Befizetés 33.220.348Ft
Bevallások száma 215 db
Kivetett adó 3.273.808 Ft
Befizetés 612.228 Ft
Gépjárművek száma
Mentes gépjármű
Gépjármű kivetés
Befizetés
1.022 db
30 db (379.866 Ft)
12.884.124 Ft
12.827.647 Ft
Önkormányzatnál maradó a befizetet adó 40 %-a 5.131.059 Ft
Adók módjára történő behajtás iránti megkeresés volt 60 db (rendőrségi bírság, állam által megelőlegezet gyermektartásdíj, földhivatali igazgatási szolgáltatási díj), valamint az előző években átadott megkeresések folyamatos behajtása (szemétdíj, víziközmű tartozások)
Kommunális adó Iparűzési adó Gépjármű adó Pótlék Összesen
ADÓHÁTRALÉK 2014. december 31-én 8.898.241Ft 8.010.990Ft 9.410.842Ft 7.487.652Ft 33.807.725Ft
2015. december 31-én 10.779.924Ft 8.927.788Ft 9.475.068Ft 6.851.781Ft 36.034.561Ft
23. Van egy öt éves gazdasági programja a testületnek. Fábri képviselő kérte, hogy legyen egy rövidebb távú program is, mert az átláthatóbb. Ezért lett egy éves program. Ha jó az elképzelés, akkor azt beteszik a programba. Nemcsak képviselő, hanem bárki állható elő jó ötlettel. Nincs olyan, hogy nem állnak szóba emberekkel. Nagy beruházás nem lesz Gádoroson 2016-ban. 2014-ben sokan sérelmezték, hogy hogy néz ki Gádoros faluképe. Elég siralmas állapotba nézett ki akkor is, és most is elég siralmas állapotban néz ki. Kérte a Képviselő-testületet, az ügyintézőket, a munkatársait, a brigádvezetőt, a programban résztvevő minden egyes érintett gádorosi embert, hogy élvezzen prioritást 2016-ban a munkahely teremtés után az utak javítása. Gádoroson az úthálózatot meg kell javítani. Erre a költségvetésben összeget különítettek el. Ennek a megvalósulását a közút program is támogatja, az állam is támogatni fogja őket. Feltételezi, hogy ezt a 30 km-es úthálózatot nem fogják az utolsó méterig kijavítani, de megtesznek mindent, ugyanis van saját zúzott kövük. Másfél millió forintért daráltattak követ. Kell még egy speciális anyag, amivel bedolgozzák a követ a kátyúkba. A gépeik megvannak hozzá. A rossz úthengert megjavították. Az útjavításra minden készen áll. Állagmegóvással kapcsolatban elmondja, az idősek otthona felújítása csodálatos, de csak hozzá kellett még tenni 9 millió forintot. A ravatalozó háromnegyedik van készen. Hogy néz ki? Ott taposnak a sárban, össze-vissza vannak repedezve a falak. Most volt az egy éves körbejárás, és a ravatalozón nem lehet becsukni az ajtót, az egyik ablakot nem lehet bezárni. 2014-ben készült el. Vagy megcsinálja a kivitelező vagy pereskednek. A ravatalozó előtti teret meg kell csinálni, ez benne van a programban. A költségvetésben összeg van elkülönítve rá. A rendőrségi előbbi parkolót is le kell burkolni, erre is van összeg elkülönítve. A harangláb 480 ezer forintba került, szétrohadt, tűzifának se való, pedig le kellett volna festeni még két sorral, és nem megy tönkre. Szétrohadt a temetőkapu. Ezekhez csak pár kiló lazúr kellett volna. A kopjafák megfeketedtek, szétrohadtak. Meg kell csinálni, amit nem lehet megcsinálni, azt el kell takarítani. A játszótér életveszélyes, körbe kell keríteni. Az illemhely a temetőben hogy néz ki? Ezek mind az előző ciklusban történtek. Az utak állapotával kapcsolatban elmondja, a szennyvizesek és vizesek „csodálatos” munkát végeztek, fele már nem is létezik. Legfélelmetesebb állapotban a Nagy és Fő utca van. Hónapok óta ki vannak rakva a táblák Az Alföldvíz a vízi közművesekre, a vízi közmű a közútra mutogat. Ha kell, jogi útra teli ezt, úgy is lesznek jogi ügyeik. Kell, hogy legyen, nem lehet, hogy ne legyen. Lesznek. Akkor egy üggyel több lesz. Ilyen nincs, hogy nem találják a vállalkozót, hogy ki a felelős érte. Új harangláb kell a temetőbe, ha már van harang. A Kossuth utcán a tájháznál szállnak le az emberek, bukdácsolnak a rózsába. Akkor szüntessék meg, hogy kulturáltak, normálisan le tudjanak szállni. Az orvosi rendelő felújítását pályázat útján kívánják megoldani. Ott nincs akadálymentesítés. Aki ezt kérte, jogosan kérte. Megpróbálják az orvosi rendelő energetikai felújítását és akadálymentesítését is megoldani, ha lehet, pályázatból. Ha nem lehet, akkor megoldják önerőből. Az óvodának a fűtésrendszerét, energetikai felújítását fogják elvégezni, az ezzel kapcsolatos pályázat folyamatban van. Pénteken elvégezték a felméréseket. A piactéren lefestik a pavilonokat, normális, új illemhelyre pályáztak, hogy rendesen el tudja az ember végezni ott a dolgát, mert most nem tudja. A meglévő programokat tovább szeretnék vinni. Kun tanyával külön foglalkozni kell. Az állattenyésztés elkezdődött, ma is született két kisbárányka. A sertések eladásra kerülnek, négyet elvittek, jövő héten viszik a következő 4-5 darabot. Kismalacokat nem vette, mert mondták, hogy elég hideg van, így várnak vele. Ezek már majd sajátok lesznek, nem programon belüliek. Rendezvényeken használják majd fel, és
24. rászorulók ételosztásán, így nem kell megvenni az alapanyagot, mert drága. Van egy kis földje az önkormányzatnak Az új temetőüzemeltetővel úgy kötötték meg a szerződést, hogy abban az esetben kötnek szerződést vele, ha a jövőben az önkormányzat által gyártandó temetkezési kelléket vásárolja meg. Saját kft-je lesz Gádoros önkormányzatának. Támogatásokkal kapcsolatban elmondja, közel áll az ember szívéhez a kultúra meg az egyház. Az iskola tudást ad, az egyház tartást próbál adni. Hogy a mostaniak milyet tudnak, arról meg van a véleménye, de támogatni kell, hiszen Gádoroson három felekezet él. Nem lehet elhanyagolni őket. Kérelem tőlük nem érkezett. Úgy gondolta, hogy pénzben nem támogatják egyik felekezetet sem. Ha fűnyírás kell, létra kell, autóra van szükségük, maximálisan támogatják őket. Ha érkezik kérelem, akkor annyival támogatják őket, amennyivel bírják. A nyugdíjas klubot 100 ezer forinttal fogják támogatni. A Gádoros SE-vel kapcsolatban elmondja, érdekes módon 2015-ig úgy nézett ki az egyesület, mint aki lélegeztető gépen van. Most sem világbajnokok, de stabilizálódott a helyzetük. Stabilizálódhatott, mivel sokmillióval megsegítették őket, mert elébük tett az egyesület egy ésszerű programot. Nem az ő dicsősége, hogy megmentették az egyesületet. Volt nagy zűr-zavar áprilisban, májusban, hogy lesz-e hivatalosan foci Gádoroson vagy nem. Mondták, hogy ha rajta múlik, biztos nem lesz, hát lett, nem is akármilyen. Az ificsapat nagyon jól áll, rengeteg gyereket foglalkoztat. Ha felfejlődnek, akkor miért ne legyen a településnek egy olyan csapata, amire büszkék lehetnek. 4,2 millió forinttal fogják az egyesületet támogatni. A testület úgy döntött, hogy csak akkor, ha eredményt mutatnak fel. Ha nem, akkor nem fecsérlik a gádorosi emberek pénzét focira. A Szilver Táncsport Egyesületnek 150 ezer forintot terveztek be. Egy egyesület nem kért, mégis azt mondta, hogy polgármesteri hatáskörben támogatni akarja, ha tetszik, ha nem, így a polgárőrség 1000 ezer forinttal van támogatva. Reméli, nem küldik vissza az összeget. Akarja őket támogatni, hiszen ezek az emberek a ködbe, hóba, éjjel, nyáron rájuk és a tulajdonaira vigyáznak. Ingyen garázshasználattal is támogatták őket. Ha valaki megérdemli, ők megérdemlik. A birkózó egyesületet 900 ezer forinttal fogják támogatni. Rendezvényekre 1,6 millió forintot terveztek. A 2014. évi falunap több mint 2,3 millió forintba került, 2015-ben 1,6 millió forintba. Nem volt silányabb, igaz, különb sem, mint a 2014-es. Takarékoskodni kell, itt nincs elherdálni való pénz. Gyermeknapra 400 ezret terveztek, kötelező hozzájárulásokra, tagdíjakra 1 millió forintot. Orvosi ügyeleti tagdíj 3,4 millió forint. Focitornát szervez Üveges Katalin, ami egy új és színvonalas rendezvény, melyet tavaly Kis Ferenc karolt fel. Köszönettel tartoznak neki és minden szervezőnek, akik kivették a részüket ebben, ezért úgy döntött a Képviselő-testület, hogy az önkormányzat melléáll ennek a rendezvénynek, hogy tegyék Gádoros szintű eseménnyé. Ha van egy jó kezdeményezés, oda kell tenni magukat. Nem ő irányít, hanem maga a község, ha a Képviselő-testület lesöpri, nem tud vele mit kezdeni. Minden jó kezdeményezést megnéznek. Ez is egy ilyen, szeretnék támogatni 100 ezer forinttal és az összes eszközzel a sportpályán ezt a rendezvényt. Babakötvényre 400 ezer forintot, testvértelepülési kapcsolatokra 200 ezer forintot, Dr. Hajdu Ilona fogorvosnak 1.232 ezer forintot, iskolai étkeztetésre 9 millió forintot, iskolások erdélyi kirándulására 100 ezer forintot biztosítanak. Nagyon sok panasz érkezett be a közmunkaprogrammal kapcsolatban, hogy támasztják a lapátot, kocsmába járnak, maszekban dolgoznak, és hogy hogy engedi meg ezt a brigádvezető. Megrohadt a krumpli egy része, egy része nem kelt ki. Olyan intézkedés történik egy ügyben, hogy a programvezetőik, akik egyben munkavezetők is, vállalnia kell, hogy 100 palántából 80 megmarad. Ha nem, akkor felelősséggel tartozik, mert eddig nem tartozott felelősséggel. Idősebbek hívták fel a figyelmét, hogy valamilyen rendet kellene tenni. Igaza volt az észrevételt tevőnek.
25.
Papp János teleülési képviselő elmondja, a múlt heti Képviselő-testületi ülésen szakmai továbbképzés miatt nem tudott részt venni, de néhány kérdés felmerült benne a beszámoló kapcsán. Elmondja, nem ilyen szerkezetbe hozta volna ide ezt a költségvetést, de mindenkinek meg van a saját maga stílusa. Elhangzott, hogy induló pénzkészlet 35 millió forint, ami 33 millió forinttal volt terhelve, a 2015. évi záró pénzkészlet nem hangzott el. Kavarodnak fogalmak, a polgármester nem igazán pénzügyi szakember. Elhangzott, hogy nincs adósság, így indultak Kifizették az idősek otthonára felvett 10 millió forint hitelt. Van adósság, félreértés ne essék. Ha nem pontosan fogalmaznak, akkor a dolgok nem jól rögzülnek. Szólt róla, hogy van 10 millió forint hitel, és 16 millió forint hitelkeret, ami folyószáma hitelkeret, amit azt jelenti, ha bármilyen jellegű financiális zavar áll be, rendelkezésre áll az önkormányzat számára arra, hogy a folyó kiadásokat meg lehessen fizetni, és át lehessen hidalni a pénzügyi problémákat. Örül neki, hogy most sincs felhasználva ebből. Hitel volt. Az önkormányzat rendelkezett előfinanszírozási hitelekkel. Ez az önkormányzat 100 %-os tulajdonába lévő Progádor Kft-nél volt., amelyek előfinanszírozási hitelek voltak támogatási okiratokkal alátámasztva. Ezek megszűntek, kifizetésre kerültek a 2015. évi költségvetés folyamán, és 10 millió forint fejlesztési hitelt vettek fel. Ennek önkormányzat saját tulajdonát képező vagyon fedezete van, amelynek a visszafizetési garanciája a 2016. és 2017. évek költségvetésének pénzbevételi oldalán szereplő saját bevétel. A lakosság által befizetett adóból kell ezt a 10 millió forint hitelt kifizetni. Ennek nincsenek egyéb garanciái, ezek nem támogatási okirattal alátámasztott fejlesztési hitelek. Úgy teljes egy pénzügyi beszámoló, ha mindenki számára érthetően és emészthetően elmondják. Arra lett volna kíváncsi, hogy mennyi volt a kiadási és bevételi főösszeg, saját és állami támogatás, bér és járulékai, intézmények hogyan gazdálkodtak a bérrel. Így képzelt volna el egy beszámolót. A polgármester úr úgy döntött, hogy más kérdésekre fektet nagyobb hangsúlyt. Pénzügyi bizottsági ülésen hiányolni szokta a szakmaiságot, nem akarja ezzel bántani az elnök asszonyt. Ez nagyon fontos dolog, mert a pénz körül forog minden. Maronka Lajos polgármester elmondja, 16 éven keresztül ki voltak mutatva a bérek. Ha érdekel valakit, felolvassa, hogy kinek mennyi. Unta mindenki magát a régi közmeghallgatásokon. Gondolta, jó lenne már beszélni konkrét dolgokról. Cseresnyés Károlyné képviselő elmondja, sajnálja, hogy Papp János nem volt Képviselőtestületi ülésen, mert akkor most nem ilyen kérdésekkel zaklatná, mert akkor tudná, hogy 378 millió forint a kiadás, és 12-13 millió forint hiánnyal küzdenek. Azért ennyit hagytak, mert a hitelképesség körülbelül ennyi. Tavaly is 16 millió forint volt megállapítva. A bevétel ennyivel kevesebb. A saját bevétel 50.500 ezer forint, melyek közhatalmi bevételek, kommunális adóból, iparűzési adóból, gépjármű adó itt maradó százalékából tevődik össze. Ennyivel rendelkeznek. Az összes többi állam által finanszírozott bér és dologi kiadás. Ezzel az 50 millió forinttal gazdálkodhatnak. Ebből 18 millió forintot a gondozási központhoz oda kell rakni, mert nincs annyi bevétele, hogy fenn tudná tartani magát. 10 évre visszamenőleg 10-20 millió forint közötti összeggel kell megfinanszírozni a gondozási központot. Vannak kötelezően ellátandó feladataik és önként vállalt feladataik, amihez oda kell adni az összeget. Szerette volna elengedni a kommunális adó teljes egészét a 70 év felettieknek. Ez csak 2 millió forintot jelentett volna, de sajnos erre sincs lehetőség, mert minden forintnak meg van a helye. A legtöbbet gondozási központhoz kell odatenni. El lehet dönteni, hogy ott az a pár ember élvezze ezeket az előjogokat, hogy ennyire megfinanszírozzák, vagy élvezze a több száz 70 év feletti, hogy kedvezményben részesüljön.
26. Maronka Lajos polgármester elmondja, Papp János és Bencsik Sándorné a vízi közmű társulat elszámoló bizottságának tagja. Ha odahatottak volna Dr. Prozliknak, hogy 6,1 millió forintot fizesse ki az önkormányzatnak, és ha nem lett volna 5.600 ezer forint büntetés az állam felé, akkor egyáltalán nem tartoznának. Papp János képviselő elmondja, úgy jött ide, hogy tájékozódott vízi közmű ügyben. A jövő hét elején lesz tájékoztató a könyvelőiroda részéről az elszámoló bizottság felé. Ennyit mondott a Prozlik úr. 9,5 millió forint körüli összeg az, ami jelen pillanatban rendelkezésre áll a vízi közmű társulat elszámoló számláján. 50 olyan személy van, aki a nyilatkozatát nem küldte vissza, hogy a fundamenta lezárhassa a szerződését. Természetesen a fundamenta szerződés lezárása után, amennyiben jogosultság következett, akkor a számlára érkezni fog a pénz. Az 50 személy visszafizetése után a könyvelőirodával történt egyeztetések alapján a magánszemélyek élvezik a prioritást, és ők kapják meg a járandóságukat, és utána az önkormányzat. Minden esetben az önkormányzat költségvetésébe nyugodtan lehet tervezni a 2016. évi bevételeknél a 6,1 millió forint összeget, mert ez körülbelül várhatóan március hónapban az önkormányzat rendelkezésére fog állni. Ami a baja, mint gádorosi lakosnak az az, hogy szembe kell nézni Gádoros önkormányzatának azzal a ténnyel, hogy 2018. december 31-ig kell teljesíteni a 92 % rákötést, és ennek nincs jelent pillanatban a vízi közmű társulat elkülönített számláján ahhoz, hogy a 92 %-ot teljesíteni tudják. Ma is hiszi és vallja, hogy ahogy a Kormány belenyúlt az önerő finanszírozásba, megítélése szerint problémát nem fog jelenteni, mert a 92 %-ot reményei szerint le fogják csökkenteni, és ezzel meg fognak tudni birkózni. 80 % körüli bekötéssel teljesíteni lehet az uniós előírásokat. Nemcsak itt probléma ez, mindenhol probléma. Mák felé történő 6 milliós visszafizetéssel kapcsolatban elmondja, megnézte a 2015. éviben beadott ÖNHIKI-s pályázatot. Beadtak 6,4 millió forint Magyar Államkincstárral szembeni kötelezettséget, kaptak 5 millió forintot, a különbözetet kell utalni, másra nem lehet felhasználni. Az összeget nem utalták át, mert éppen per alatt volt az ügy. 2015. május 4-én kapták meg, hogy elbukták a pert, és a fizetést teljesíteni kellett volna. Azt a pénzt megkapta az önkormányzat, a 6,4 millió forint Gádoros költségvetésébe felhasználásra került, és kaptak rá 5 millió forintot. Az itt marad, többlet lesz. 8 millió forintot kaptak május 4-ével. Január4én találkozott a polgármester úrral, kérdezte, hogy mennyi pénzt kaptak, azt válaszolta, 8 millió forintot kaptak, és jól álnak pénzügyileg, rendben vannak, és nem is volt itt olyan nagy baj. Ezekkel a szavakkal a polgármestert idézte. Maronka Lajos polgármester megadja a szót Rácz Józsefnek. Rácz József orosházi lakos elmondja, keverednek a műfajok, ez egy közmeghallgatás. Van mód arra, hogy beszámoljanak a falu pénzügyi helyzetéről. Nem testületi vitát kell lefolytatni, hanem az ittlévők véleményét kell meghallgatni. Normáliséknál írásos anyagok szoktak készíteni, felteszik a honlapra, vagy kiosztják, hogy tudják, miről beszélnek. Ha a település működéséről számolnak be, előzetesen a testületnek jóvá kell hagyni a beszámolót, és nem itt vitatkozni róla. A döntéseket a testület hozza, nem a polgármester. Orosházán ilyen nincs a közmeghallgatáson. Ez mutatja meg, hogy mennyire működőképes a testület, alkalmas vagy nem alkalmas. Bácsi Imréné gádorosi lakosnak néhány kérdése van a beszámolóval kapcsolatosan, konkrétan a segélyezéssel kapcsolatosan. Van 140 közmunkás, ezzel arányosan csökkent a segélykérők száma? Igaz, hogy 50 ezret keres egy közmunkás, de mégis több, mit a 28 ezer forintos szociális segély
27. Faluképpel kapcsolatban elmondja, a közmunkások elvégezhetnék egyes helyeken a gallyalást, a munkáért cserébe vigyék el a gallyat. Az állattartással kapcsolatban kérdése, ki az a szakember, aki ezt irányítja? Ki az, aki ennek a bekerülési költségét precízen, törvényszerűen végrehajtja? Idősek otthona támogatásával kapcsolatban elmondja, nem tudja, hogy mennyi az állami támogatás, az otthon kapja vagy az önkormányzat. Ha az önkormányzat kapja, akkor mennyi ez az összeg? Adóbevételekből kell finanszírozni ezt a 18 milliót, vagy abból, amit az állam ad az önkormányzatnak az idős személyekre fejenként. Idősek otthona csak szüksége. A mai életben az idősekkel nincsenek otthon a gyerekeik. Nem lehet tudni, hogy ki jut oda, hogy idősek otthonába kerüljön. Kinek a feladata, hogy a segély megállapítása előtt megnézze a kérelmező portáját, hogy mennyire tart rendet? Vagy ha nem tart rendet, azért nem tart, mert beteg, idős? Ha nem tart rendet, akkor nem jár neki a segély. Cseresnyés Károlyné képviselő elmondja, ez plusz18 millió forint, ennyivel kell megpótolni az önkormányzatnak. Kurunczi Zoltánné gádorosi lakos elmondja, valamikor ez a gondozási központ a gádorosiakért épült, akkor is a gádorosiak adófizető pénzéből. Erre óriási szükség van ebben a faluban. Óvná azt a képviselőt, akinek az forog az eszében, hogy erre nincs szükség. Összeugraszt azzal embereket, hogy azt mondja, hogy vannak 70 éven felüliek, akik adót fizetnek, és ezzel mekkora hiányt élveznek. 18 millió forint egy falu életében nem sok pénz. Kérdése, hogy született-e már döntés a gondozási központ vezetőjének személyéről? A pályázatok véleményezésére létrehozott bizottság összeült, ha a véleménye nyilvános, szeretnének erről hallani. Józsa Lászlóné gádorosi lakos elmondja, az általa felvetettek nemcsak a Petőfi utcát érintik, hanem az egész települést. A Petőfi utcában összesen 22 ingatlan van, 9-ben nem laknak. Ezeken a helyeken, ahol nem laknak, a járda teljesen elveszíti a funkcióját, mert tavasztól őszig akkora a gaz, hogy babakocsival kizárt dolog közlekedni. Ezeknél a házaknál nincs eltakarítva a hó. Milyen megoldást lehetne erre találni? Nem lehet a járdákat így használni, emiatt kint az úton lehet menni. Ez biztos nemcsak a Petőfi utcában van így. A település nagyon el van hanyagolva. Csík János gádorosi lakos elmondja, vállalkozásban bontják a régi varroda épületét és a Szula házat a Fő utcán. Ezekből az épületekből a haszonanyagot elhordták, ott meredeznek a falak. Nem tudja, hogy egyáltalán vállalkozó bontja-e, és kivel milyen szerződésben áll. A fennmaradó maradványokat, épületrészeket mikorra, és milyen módon takarítja el? Kérdése, a Kossuth utca sótalanító jégtelenítése kinek a feladata? Ha nem takarítja el a járdán a havat a háza előtt, és valaki elesik, akkor beperlik. A gyógyszertár előtt elesett egy fiatalasszony kerékpárral a jeges úton, és éppen nem csúszott az autója elé. A buszok reggel fél ötkor már tapossák az utat. Mi lett volna, ha a busz elé esik a fiatalasszony? Lát-e erre megoldást a Képviselő-testület? Két embert meg kell bízni azzal, hogy fél ötkor fogjanak hozzá a sózásnak. Maronka Lajos polgármester elmondja, a közmunkások számának emelkedésével nem csökkent a segélyek száma, mert a segélyezésnél a jövedelemhatár 71.250 forint. Üres portákkal kapcsolatban elmondja, kiszámoltatta, hogy mennyibe kerülne egy romos porta letakarítása, ha az önkormányzaté lenne, ez az összeg 480 ezer forintot tesz ki. Miért nem tesz az önkormányzat valamit? Azért, mert ezekhez a romos házakhoz nem teheti be a
28. lábát. Akkor sem mehetnek be, ha bontási engedély lenne. Nem tudnak vele semmit sem csinálni. A járdák állapotával kapcsolatban elmondja, márciusban kiadta, hogy kezdjék meg a Nagy utcával, Fő utcával és Bajcsy utcával. Sajnos nem történt meg. Vásároltak kézi kaszákat, mert a motoros kasza Isten tudja, hol van. Ráérnek, van idő, kaszálják le a gazos porták utcafrontját. A programvezetők lesznek ezért idén a felelősek. Ha nem felügyelik ezt, le lesznek váltva a programvezetők. Az idősek otthona finanszírozása egyáltalán nem kérdés. Ha ő lesz még Gádoroson, előbb fog megszűnni a polgármesteri hivatal, minthogy az idősek otthonát becsukják. Ki terjeszti ezt a rémhírt? A gádorosi időseknek lesz otthonuk, ha törik, ha szakad. A Szula házzal kapcsolatban elmondja, nem tud mit csinálni az ember, mert nem az övék. Fel lehet szólítani, szokták is felszólítani, mert azok az épületek veszélyesek. Rácz József orosházi lakos elmondja, a jog alapvető tézise, hogy a tulajdonjoggal való kötelezettség jár. Az embereket be lehet perelni, az összeget be lehet hajtani. Be lehet perelni, csak bátorság kell hozzá. Erre jogszabályok vannak. Menjenek be a jegyzőhöz, és kérjenek birtokvédelmi eljárást. A járdák tisztántartását ne közmunkaprogramban végeztessék, vállalkozóval kell megcsináltatni, az összeget pedig be kell hajtani a tulajdonostól. Ez népszerűtlen dolog, évek óta rágják ezt. Maronka Lajos polgármester elmondja, van jogásza péntek óta az önkormányzatnak. Soknak nem tetszik, de még mennyire nem fog tetszeni. Vizsgálatot fog kérni az ellene irányuló támadások miatt, az összes Gádoroson működő intézményt meg fogja vizsgáltatni, feljelentést fog tenni a NAV-nál. Ezért van ügyvéd, aki büntetőjogász is. Nemcsak Gádoros önkormányzata részére áll rendelkezésre, hanem kijár Gádorosra minden pénteken két órában, hogy jogi tanácsadást tartson. Fájni fog egy kicsit, de tudomására jutottak olyan dolgok, amik gyanúsak. Ha tudomására jut valami, ami nem tiszta és gyanús, akkor az illetékes hatóságoknak szólni kell. Abban reménykedik, hogy minden nagyon jó volt, tiszta volt, becsületesen volt megcsinálva. Utcák sózásával kapcsolatban elmondja, az unió hozott rengeteg jót, és hozott rosszat is. Nem szabad sózni, fűrészporral kínlódnak. Valóban időben kellene a szórást közintézményeknél, orvosi rendelőknél, buszvárónál elvégezni. Megpróbálnak megoldást találni rá. Csík János gádorosi lakos kérdése, a közút mit csinál? Nem sóz. Maronka Lajos polgármester elmondja, a közút speciális anyaggal szór, de csak a kereszteződésekben. Ha megvásárolnák, azonnal borulna a költségvetés, mert olyan drága, hogy a közút sem bírja. Csík János gádorosi lakos elmondja, útsót lehet kapni, ha nem árulnák, nem lehetne használni. Varga Zsolt képviselő a gondozási központ vezetői pályázatára létrehozott véleményező bizottsággal kapcsolatban elmondja, az előző bizottság, melynek nem volt a tagja, értékelte az első fordulóban beadott pályázatokat. Az előző pályázati kiírásnál 5 jelentkező volt, egynek nem volt érvényes a pályázata. Az akkori bizottság olyan véleményt alakított ki, hogy két főt tett az első helyre, egy orosházi hölgyet és Bencsiknét. A testületi ülésen nem született döntés, a szavazati arány 3 igen, 3 ellene és 1 tartózkodás volt. Újra ki lett írva a pályázat, melyre két pályázat érkezett, egy orosházi hölgyé és Bencsiknéé. A bizottság véleményezte az anyagokat. Az orosházi hölgynek nincs meg a szakmai végzettsége, hiába mondták előzőleg,
29. hogy ha Orosházán jó volt, akkor itt is jó lesz. A végzettsége sincs meg. Az előző bizottság mellényúlt. Első fordulóban is lehetett volna dönteni, de egy kicsit felületesek voltak. A mostani bizottság véleménye megszületett, egy érvényes pályázat van, a Bencsiknéé, szakmailag őt támogatja a bizottság. Volt egy országos hírű szakember a bizottságban, ő is támogatja Bencsikné pályázatát. Ha szakmai döntést hoz a Képviselő-testület, akkor Bencsiknét meg kell szavazni. Nincs is más érvényes pályázat. Amennyiben politikai döntést születi majd, nem a legmegfelelőbb embert választják majd. A legmegfelelőbb szakmai ellátás mellett működött eddig az intézmény. Miért kell másfél hónapos tortúrát végigjárni? Szerdán lesz rendkívüli ülés, ahol megválaszthatják az intézmény vezetőjét. Ha nem kerül erre sor, újra ki kell írni a pályázatot. Ez mindennek a teteje. Ez nem történhet meg Gádoroson. Az intézmények működi kell. Ezt játsszák december óta. Ne gádorosi egzisztenciát szüntessenek meg felelős gádorosi képviselők. Bízik a Képviselő-testület döntésében, hogy továbbra is Bencsik Sándorné maradhasson az intézményvezető. Kurunczi Zoltánné gádorosi lakos elmondja, elfogadja a választ, senki sem terjeszti a hírt. A képviselő asszony említette a 18 millió forintot, és hogy az otthonban lakók élvezik ezt a privilégiumot, a 70 éven felüliek pedig nem. Cseresnyés Károlyné képviselő elmondja, az előző véleményező bizottságnak tagja volt. Az orosházi hölgynek júniusban meg lesz az intézmény vezetéséhez szükséges végzettsége, ezt megelőzően volt Békéscsabán intézetvezető. A gondozási központban eszükben sincs megszüntetni helyeket, sőt, szeretnének bővíteni. Már költségvetést is készítettek rá, hogy hány férőhelyet és mennyiért lehetne kialakítani. Gazdaságossá szeretnék tenni, idáig ez még nem állt módjukban, nem kaptak segítséget az intézményvezetőtől. Bármilyen javaslattal próbált volna élni, hogy csökkentsék a költségeket, mindent visszautasított. Varga Zsolt képviselő elmondja, az előző véleményező bizottság is vizsgálhatta volna az orosházi hölgy pályázatát. Orosházán egy nyugdíjas klub telephelyének vezetője volt. Egy költségtérítést sem tud kiszámolni. Soha nem dolgozott ezen a szakmai területen. 8 hónapot töltött vezető-helyettesként. Harmadszintű vezetői képesítése van, és felsőfokú vezetőt keresnek. Elsiklott a bizottság azon, hogy okleveles ápoló vagy diplomás ápoló. A diplomás ápoló megáll a 3. szinten. Nincs meg a szükséges végzettsége, dönteni kellett, a bizottságnak ez volt a feladata. Alaposabb volt a bizottság, mint az előző. Bencsik Sándorné képviselő elmondja, nem tudja, a 18 millió forintot honnan vette képviselő asszony. A 2014. évi zárszámadásban látszik, hogy az idősek otthonához 2 millió forintot kellett tenni. A házi gondozás és az idősek klubja mellé 3-4 millió forintot kellett tenni. Így jön ki a 8 millió forint. A szociális étkezés mellé nem kellett tenni. Valószínűnek tartja, hogy a képviselő asszony azért beszél 18 millió forintról, mert az elmúlt évben az intézményhez kellett tenni 10 millió forint beruházási, fejlesztési pénzt. Nem keverjék össze a térítési díj bevétellel, mert nincs hozzá köze. Az idősek otthonánál 2014-ben teljesen új finanszírozási forma állt be az Állam részéről. Bérfinanszírozást kaptak az intézményre, intézményüzemeltetési pénzt kapnak. Ez a finanszírozási forma jobb, mint amilyen a normatív finanszírozás volt. A 2015-ös évet még nem látják, de nem lesz rosszabb a 2014. évinél. Ami mellé tényleg tenni kell, az az alapellátás. Az önkormányzatnak kötelezően ellátandó feladata az idősek klubja és az idősek nappali ellátása, az étkeztetés, a házi segítségnyújtás. Ez országosan gond. Itt megmaradt a régi normatíva és finanszírozás. Ezek esetében mindenütt alulfinanszírozottak az ellátások országosan. Szakmai konferenciákon ezt szóvá tették. Bízik benne, hogy a szakma annyira fel tudja emelni a hangját, hogy valamilyen szinten fogja az álam finanszírozni, ha kötelezően ellátandó feladata az önkormányzatnak,
30. hogy minél kevesebbet kelljen mellétennie. Nem pár embert tartanak el, ne beszéljenek mellé. Az idősek otthonában több mint 100 embert látnak el, ez ennyi gádorosi családot érint. Ez a település megérdemli, hogy ennyi embernek segítsenek, és nem beszélt még a házi segítségnyújtásról, étkeztetésről. Ez a település, az itt élő gádorosi emberek megérdemlik ezt az ellátást, azt, hogy ennyi pénzt mellétegyen a működéséhez az önkormányzat. Palai József gádorosi lakos elmondja, a polgármester szívesen beszél apró pozitívumokról hosszan. Elmondta, hogy mi a polgármester és a Képviselő-testület feladata, és hogy azt elvégezték. Ne legyen már érdem, hogy elvégez egy feladatot. Külön érdemet azért szoktak osztani, ha valaki valami pluszt is elvégez. Nem hiszi, hogy erről egy óra hosszát kell beszélni. Hallott volna arról, hogy milyen pályázatokat nyertek. Polgármester úr nehezményezi, hogy elnyertek 74 millió forintot, és 9 milliót mellé kell tenni. Ha 83 millió forintból neki 9-et kellene letenni, a többit a kormány adná, azt nagyon megköszönné. Háborog a polgármester a temető beruházáson. Nem háborogni kellene, örüljenek, hogy van egy szép ravatalozó. Az, hogy kivitelezési hibákat vétett – mivel van egy jogfolytonosság – azt a kivitelezővel beszélje meg. Durvának tartja a fenyegetőzést. Egy éve hallja, hogy kit jelent fel. Mondja meg név szerint, melyik intézménnyel milyen problémája van, és tegyen feljelentést. Ezt minden negyedévente elmondja, fenyegetőzik. Ez nem elég korrekt dolog. Javasolja, forduljon rendőrséghez és tegye meg a feljelentést. Pénzügyi bizottság elnöke jelentette, hogy 18 millió forintot másra is el lehetne költeni. Amit Bencsiknétől hallottak költséget, az köszönőviszonyban sincs azzal, amit a pénzügyi bizottság elnöke mondott. Az előző testületeknek is ki kellett egészíteni, nem volt belőle probléma. Mindenki megértette, és nem is problémázott senki rajta. A pénzügyi bizottság elnöke elmondta, hogy nem kellene, azt is mondta, hogy bővítenének. Ez összevisszaság, szakmaiatlanság. Ha a pénzügyi bizottság így gondolkozik, gondolkodóba esik az ember, hogy hova fog jutni a falu. Mindig azt mondja a polgármester, hogy azért hívja össze negyedévente a falut, mert kíváncsi a véleményekre. 600 vélemény számít? Fábri Istvántól kérdezi, hogy 600 vélemény számít neki? Úgy jutott be a testületbe, hogy minden elkövetett, hogy a faluban legyen másik orvos. Erről hónapok óta óriási csönd van. Fábri István sem szólalt meg ez ügyben. Mi a helyzet ezzel? Kurunczi Zoltán gádorosi lakos a hóeltakarítással kapcsolatban elmondja, nagyon sok traktor van a faluban. Válasszák ki azokat, akik hajlandóak arra, hogy saját erőgépeikkel szerződést kötve eltakarítják a havat a faluban. Nem kell a község egyetlen rossz traktorával, rossz tolólapjával. Pénzbe kerül akkor is, ha a község csinálja, és akkor is, ha mással csináltatják. Ezeket a szerződéseket valamikor nyáron meg kell kötni. Vannak olyan vállalkozók, akik örömmel fogják vállalni, hogy télen egy kis jövedelemhez jutnak ezáltal. A polgármester sokszor mondja, hogy szegény ez a falu. Talán büszkén is mondja, hogy milyen sok közmunkást alkalmaz. Életerős, fiatalembereket egy szál lombseprűre támaszkodva állnak. A Szuperinfó tele van álláshirdetésekkel. A hirdetőtáblákon mindenütt álláshirdetések vannak. Nem dicsőség, hogy ennyi közmunkást alkalmaznak, inkább kevesebbet kellene. Akik egészségesek és életerősek, rendes munkát tudnának találni. Lehet, hogy ingázni kell. Ezek az emberek, akik tudnak dolgozni, nem 50 ezer forintot fognak keresni. 130-150 ezer forint kerestet ígérnek. Lehet, hogy csak 50-60 közmunkás kell, de becsületesen lássák el a feladatukat. Minden ingatlannak bontási engedélye van, a bontási engedélyen a befejezési határidőnek is szerepelni kell. Még életveszélyeseknél is. Tavasszal is állni fognak a falak a sarkon a játszótérrel szemben. Előfordulhat, hogy a kisgyerekek ott fognak játszani, átmennek a romokhoz. Nem igaz, hogy nem lehet ellenőrizni. A tulajdonos kérte meg a bontási engedélyt.
31. Tessék felelősségre vonni a tulajdonost, hogy miért nem a bontási engedélyben foglaltak szerint folyik a munka. Felhívja a testület figyelmét a következőkre: Magyarországon az elkövetkezendő időben hatalmast támogatást kapnak azok az emberek, akik új ingatlant akarnak maguknak építeni vagy vásárolni. Itt a lehetőség, szabadítsanak fel telkeket, jelöljenek ki telkeket, hogy a fiatalok, akik Gádoroson akarnak építeni, legyen hova építeniük a házukat. Nincs olyan telek, ahova házakat lehetne építeni. Adják oda neki, hogy építsenek. Ezzel megállítható az elvándorlás, megállítható az idevándorlás azoktól, akik közmunkások lesznek. A művelődési háznál lévő kerítések oszlopairól 1987-ben éjszaka a fiatalok levették a kalapokat. Azóta egyetlen polgármesternek, Képviselő-testületnek, brigádvezetőnek, senkinek a szemét nem zavarja, hogy a 21 oszlopon nincs kalap, és rohadásnak indul. A pártház tetején egyetlen dudacserép el van csúszva, állandóan befolyik a víz, az is előbb-utóbb elkezd rohadni Olyan információ vannak, hogy állítólag 2016-ban 2017-ben továbbépítik Fábiánsebestyénről a Kondorosig menő utat. Mellette még kerékpárút is épül. Van erről információja a polgármesternek? Félve jön be a Tót asszony féle házba, tessék megnézni a falat. Meg kell nézni, hány repedés van a falon. Felhívta telefonon a pártház melletti épület tulajdonosát, hogy mennyiért adná el azt az épületet. Talán 7 millióért eladná. Lehet alkudni vele. Tessék gondolkodni ezen. A község déli részén lakók, Attila, Bánfalva utca lakói a következő kéréssel fordulnak a Képviselő-testülethez: Van egy buszmegálló, ott állnak, fáznak a gyerekek. Kérnek oda egy buszmegállót, aminek alá lehet állni. Most már a Képviselő-testület is látja, hogy az emlékművek, kerítések, haranglábak, kapuk, egyebek tönkremennek. Lehet fából építeni, de azokat védeni is kell. Kéri a Képviselőtestületet, ha a haranglábat újjáépítik, legalább tetőt tegyenek rá, mert különben hat év múlva kezdhetik újraépíteni. Örül annak, amit a polgármester mondott, hogy a faluképen próbálnak változtatni. Ne úgy történjen, mint az útépítés. Becsületesen csinálják meg. A község autós társadalma éppen elégszer szidja az önkormányzatot ezek miatt az utak miatt. A Muskátli utcában lakók kérése, ha lehetséges, cseréljék ki a fekvőrendőröket szabályosra. Ezek a jelenlegiek nem szabályosak, tönkreteszik a gépkocsi alját, felütnek. Maronka Lajos polgármester elmondja, az eredményekről beszélt, ami véletlenül sem a saját érdeme, ezt mondta is. Neki csak hibái vannak. Ha valami rossz van, azt ő csinálta. Ellenzék nincs neki Gádoroson, se politikai, se másmilyen. Közmunkásokkal kapcsolatban elmondja, lehet, hogy többen dolgoznának az üveggyárba. Az a baj, hogy ez nem kényszermunka. Nem összefogdosta őket. Vállalkozók jöttek, 180-190 ezer forintot ígértek, nem mentek el. Ez nem kényszer. Ennyit tudnak adni, ez több mint, a segély. Bontási engedély kell, ha valamit bontanak. Kérni fogja a műszakist, hogy nézzen utána, hogy hogyan állnak az engedéllyel. December 31-én lejárt a szerződése a gondozási központ vezetőjének. Vannak, akik arra kényszerítenék, hogy csak x. y-ot nevezze ki, hogy törvényt sértsen. A Képviselő-testület fog dönteni. Lehet szidni bárkit. Megkérte a kormányhivatalt, nyilatkozzon róla, hogy ebben az esetben mi a teendő. Nyilatkozott a kormányhivatal, a papír az asztalán van. Lehet menni panaszra a kormányhivatalhoz. Sajnos ez az eljárás. Nem szeghet törvényt, nem is akar. Fekvőrendőrrel kapcsolatban jogos a kritika, nem esik jól, de van benne valami. Az a fekvőrendőr egy semmi, holnap Karizs Istvánt fogja utasítani, hogy bontsák el. A kerékpárúttal kapcsolatban elmondja, az a hír járta, hogy rettenetesen rossz viszonyban van a mostani politikai elittel. Nem lehetne jobban jóba velük. Jobban nem tud jóba lenni a FIDESZ-szel, testvérpártja a FIDESZ. Simonka úrral kifejezetten jó a viszony. Tőle és a
32. pályázatírótól kérdezte meg, hogy mi lesz az úttal. Kóssal – Fábiánsebestyén polgármesterével – és Nyemcsokkal – Nagyszénás polgármesterével – beszélt. Azt mondták, hogy egyelőre ennek a útnak a felújítása nem aktuális. 400 milliót nyertek pályázatokra. Ezzel kapcsolatban elmondja, olyan szakterületről jött, hogy hisz, amit nem lát. Annyit megpróbálnak kicsavarni, hogy a DAN-FARM-ig menjen el a kerékpárút. Nagyon keserves lesz. Azt szerették volna, hogy Nagyszénásig épüljön ki a kerékpárút. Ott a fürdő, idősebbek is átkerékpároznának. Azt mondták neki, hogy azt felejtse el, hogy addig kiépül. A pártház tetején holnap megigazítják a cserepet. A kerítésoszlopokról fogalma sem volt. Nagy hátrány, hogy abban az időben, amikor az történt, nem élt itt. Nem tudta, hogy volt kalapjuk azoknak a kerítéseknek. Értesíteni fogja a brigádvezetőt, hogy csináljanak vele valamit. Amely telkek az önkormányzaté, ingyen adná, csak jöjjön valaki. Meghirdetik a lehetőséget. Cseresnyés Károlyné képviselő elmondja, 2016-os évről beszélt, Bencsikné a 2015. évről beszélt. Bentlakásos intézményben szeretnék a férőhelyet bővíteni. Költségcsökkentést a házi segítségnyújtásnál és szociális étkeztetésnél szeretnének. Fábri István képviselő elmondja, a 600 aláírás számít neki. Személyesen lehet véleménye az eltelt időszak alatt. Néhány év eltelt. Neki köszönheti, hogy ahol van, ott van a jelenlegi intézményvezető. Ettől függetlenül van véleménye. A kialakított véleményéhez megpróbálja magát tartani. A véleménye nem fog változni. Más dolgokat is figyelembe kell venni. A másik háziorvos kérdésével kapcsolatban elmondja, amikor mennek a kampánydolog, akkor mondanak véleményt, és a Képviselő-testület kialított egy gazdasági programot, ebbe a gazdasági programba a másik háziorvosi állás betöltése nem szerepel. Ő a hét tagú testületnek egy tagja. Jámborcsik László gádorosi lakos elmondja, a változás elérkezett Gádorosra. Ha ez a polgármester is négy ciklus óta volna polgármester, úgy beszélne, ahogy az előző polgármester beszélt. Más a véleménye a szakmaiságról, amikor a Képviselő-testület úgy döntött, hogy kivisz 40 millió forintot Szovátára. Az öregek otthona dolgába nem kíván belemenni. A hitelfelvételre a mosókonyha befejezése miatt került sor. A mosókonyha 5-6 évig úgy állt, ahogy. Még képviselő volt, mikor elkezdték Szennyvízberuházással kapcsolatban elmondja, örül neki, hogy oda jutottak, hogy 340 ezer forintos önrészt le lehet csökkenteni, és visszakapták a pénzt az emberek. Befejeződött a beruházás, felhívná a jelenlegi Képviselő-testület és a polgármester figyelmét, hogy a beruházó az önkormányzat volt. A közbeszerzést az önkormányzat bonyolította le. Azt javasolja, hogy amikor elolvad a hó, akkor a műszaki ügyintéző járja bégig az utcákat, fényképezze le az utakat, ahol keresztbevágták. Nézzék meg a számlát, ha 5 %-os visszatartásról beszélnek – annyit kötöttek ki a kifizetésnél –, akkor 100 millió forint 5 %-át erre kell költeni, hogy a szét dúrt utakat állítsák ebből helyre, ne önkormányzati pénzből. Erre a pénznek meg kell lenni. Pongó házzal kapcsolatban kérdései vannak. A legutóbbi ülésen az egyesület méltóztatott a Képviselő-testület elé tolni. Az egy nulla volt. A Pongó házzal kapcsolatban sem tiszta a dolog úgy, mint a szovátai beruházással kapcsolatban sem. Különböző összegek hangzottak el a beruházással kapcsolatban, 22 millió forint volt a tájékoztatóban, a Likefest honlapon 35 millió forint szerepelt, kampány szórólapon pedig 34 millió forint. Jó lenne, ha kiderülne, hogy a Pongó ház mennyibe került. Felhívja a polgármester, és most már az ügyvéd nő figyelmét, hogy különböző számlákkal igazolni kell az egyesületnek, hogy a megkapott összegeket hogyan használták fel. A mai napig nem számoltak el. Ennek is illő utánamenni.
33. Novemberben Varga Zsolt, Cseresnyés Károlyné és Farkas László kint voltak Szovátán. Volt testületi ülés, ahol ezzel kapcsolatban be is számoltak. Elég elszomorító dolgok történtek, rosszabb a kép, mint amit eddig tudtak. A kivitelezéssel is gondok vannak. A legnagyobb gond, hogy hiába nyilatkozott az előző polgármester, hogy 80-100 millió forintos mobilizálható vagyon van kint, ehhez képest, ha 25 millió forintért el tudják adni, akkor tapsoljanak. Nem biztos, hogy annyiért is el tudják adni. A jelenlegi bérlő sem akarja megvenni. Az amortizáció azon az épületen is fog. Az ügyvezetőtől kérdezi, hogy megjött már a felértékelés? A jelenlegi és a volt polgármester nincs jó kapcsolatban, ez nem meglepő. A legutóbbi testületi ülésen meglepődött a 100 ezer forintos, polgárőrségnek nyújtandó támogatáson. Kértek garázst, megszavazták nekik, el is vitték a kulcsot, majd az elnök visszaküldte a garázskulcsot. Szelják János gádorosi lakos elmondja, tegnap beszélt a polgárőrség elnökével, Dr. Prozlik Lászlóval. A polgárőrségnek a garázsra szüksége van, melynek a kulcsát át is vették. Köszöni a testület hozzáállását és a támogatást is. A polgárőrség és az önkormányzat közelíthetne. Berki Mihály gádorosi lakos elmondja, ha van bontási engedély, csak az arra kijelölt vállalkozó végezheti a bontást. Megvan, hogy ki az az egy-két személy Gádoroson, aki ezt végezheti. Őket kell felelősségre vonni, hogy mért nem fejezték be a bontást. Takarékossággal kapcsolatban elmondja, az is takarékosság, ha odafigyelnek, és szakemberek fognak felelni a munkáért. Többször szólt útjavításkor. Most nagyobb lyukak vannak az úton, mint mielőtt megjavították. Víz állt a gödörbe, kisöpörték, belefújták az emulziót, belerakták a övet, és három nap múlva megint ugyanakkora lyuk volt az úton. Ez kidobott pénz. Vonják felelősségre azt, aki elvégzi a munkát. Örül neki, hogy Üveges Katalin rendezvényében részt vesz az önkormányzat. A rendezvény körül rosszak a visszhangok. Főszponzorként és fővédnökként jelöli mg magát az önkormányzat. Sok embernek sérti ez a fülét. Főszponzor nem 100 ezer forinttal száll be. Olyan összeggel lehet főszponzor, mint amilyen összeggel a Gádoros SE van támogatva. A Gádoros SE-nek volt egy évzáró vacsorája, látható volt, hogy nem 15-20 emberről van szó, sokan voltak a legfiatalabbaktól a legöregebbekig, majdnem 100 személy. Ebből látszik, hogy nem rossz helyre van kidobva az a pénz. Civil szervezetek részére nyújtott támogatásokkal kapcsolatban kérdése, van már elfogadott költségvetés? Ha nem, akkor ebből megint félreértések lesznek, hogy ki mennyit kapott. Maronka Lajos polgármester elmondja, Üveges Katalin rendezvényét az önkormányzat karolta fel segítségként. Lehet, hogy ezt kifordítják mások. Ahhoz, hogy Gádoros nevét használja egy rendezvény, ahhoz a Képviselő-testület beleegyezése kell, úgy, mint a címerhasználathoz is. Ha Üveges Katalin nem akarja, akkor nem lesznek főszponzorok. A gádorosi focipálya Gádoros tulajdona. Az önkormányzat tudja biztosítani, hogy kizárólag Üveges Katalin szervezze. Ez volt a kérése, hogy ne csússzon ki a kezéből a szervezés. Van 12 keselyű a levegőbe. Ezt csak akkor szabad úgy elnevezni, ha Gádoros védnöksége alatt áll. Üveges Katalin kezdeményezése csodálatra méltó, törvény keretei között kell csinálni. Útépítéssel kapcsolatban elmondja, 39 nap szabadsága van tavalyról, fogják szaván, az útjavító brigádnak ő lesz a csoportvezetője. Megkéri az alpolgármestert, hogy addig helyettesítse. Szováta és Pongó ház ügyével kapcsolatban elmondja, ezt jogász rendezi. Valami csak nincs rendbe. Adja a jó Isten, hogy rendbe legyen. Örülne neki, mert nem szeretné, ha a nevéhez fűződne egy nap is a börtönből valakinek. De kénytelen intézkedni. Nem lesz itt örökké. Számít arra, hogy bármikor elszólítja az Isten, leválthatják, megbetegedhet, kikészülhet, és
34. jöhet egy következő. Gádorosnak nem ő az utolsó polgármestere. Ha véletlenül, rövid időn belül vagy ciklus végén jön egy másik, és azt mondja, hogy vannak itt ügyek, azt mondhatja, hogy nem szólt ez a Lajos a nagy igazságosságában, mert akkor ő is cinkos. Az előző polgármesterrel nem szeretne egy cellában lenni. A pénzügyi szakértők azt mondják, hogy állítólag csak nem stimmel valami. Szováta kapcsán az egyik telket 150 ezer forintért vették, a másikat 2,5 millióért. Ha azt szeretnék, hogy ne tegyen feljelentést, akkor adják írásba, hogy ne tegye. Nem teszi. Nem fog mások disznóságáért börtönbe menni 13-14 hónap után. Ne várják, hogy papként irányítsa a gádorosi önkormányzatot. Ez nem egy gyóntatószék. Az intézményeknél is kérni fogja a felülvizsgálatot. Vagyonosodási vizsgálatot is kér egyeseknél. Azért nem nevezi meg, mert ismeretlen tettes ellen szeretné tenni a feljelentést. Az önkormányzatnál többen vannak, nemcsak a polgármester, a képviselők, hivatalnokok. Vizsgálja meg a nyomozóhatóság. Buza István gádorosi lakos elmondja, az egyik képviselő asszony megtiltotta, hogy betegye a lábát az utcájába. Mi a kifogás az előző vezetés ellen? Ami jó, azon miért kell változtatni? Az idősek otthona intézményvezetőjét szeretik, tisztelik a beosztottjai, öröm vele együtt dolgozni, azt mondják. Az a 600 aláírás, amit gyűjtöttek, az mutatja, hogy mennyien szeretnék, ha a helyén maradna Az lenne a kérése a testület felé, hogy vegyék figyelembe az aláírásgyűjtés eredményét. Tóth Ferenc gádorosi lakos elmondja, a polgármesternek kevés a segítsége, nincsenek olyan középszintű vezetői, akiben megbízhat. Ne álljon be, hanem figyelje a beosztottait, és aki nem oda való, azt váltsa le. A Mártírok utca 21. szám alatt évek óta járhatatlan a járda, a tulajdonos nem él, a halott ember nem fizet, nem takarít havat, nem lehet felelősségre vonni. A munkások ott jártak el a Kun tanyához. Ha mindenki csak egy darab fát vágott volna ki, rendbe lett volna a járda. Rácz József orosházi lakos elmondja, a jövőre vonatkozóan jó lenne a gádorosiaknak elgondolkodni, mert egyetlen dolgot nem hallottak, ami az: „mi ebben az én felelősségem”. Ami történt, az a gádorosiak felelőssége. A képviselők jó része 10-15-20 éve ott ül. Bencsiknének nem lehetősége van beszámolni, hanem kötelező. Részben a falu pénzével gazdálkodik. Ezt ott kell megvitatni, ahol helye van. Nem a saját pénzét költi, hanem az emberekét, nem szívességet tesz, hanem ez a kötelessége. Palai József gádorosi lakos elmondja, Gádoros nincs csődben. Előző ciklusban vehette egy képviselő-testület. Számolják meg, hogy hány tagja ül itt, aki akkor is ott ült. Felelősek voltak mindazért, ami az előző ciklusban történt. Ez a falu nincs a béke segge alatt, simán lehet továbblépni. Sok pénz érkezett a faluba az elmúlt ciklusban. Van, ami rossz helyre, és van, ami jó helyre. Sokkal több a pozitívum, mint a negatívum. Vannak sokkal nagyobb dolgok, minthogy belóg egy gally a járdásra. Márciusban jönnek ki a pályázatok, egy szó nem hangzott arról, hogy mire próbálnak pályázni, pedig a települések lettek tájékoztatva, egyedül a konkrétumok nincsenek meg. Gőzerővel készül mindenki. Semmit nem hallottak róla, hogy mi lesz Gádoroson, mit céloznak meg. Erről szeretett volna hallani, ezt hiányolta. Maronka Lajos polgármester ezek után felteszi szavazásra, ki ért egyet a 2015. évi költségvetés végrehajtásáról szóló tájékoztató elfogadásával? A Képviselő-testület – 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – az alábbi határozatot hozta:
35.
20/2016. (I. 25.) KT. számú határozat: A Képviselő-testület az önkormányzat 2015. évi költségvetés végrehajtásáról szóló tájékoztatót elfogadja. Maronka Lajos polgármester felteszi szavazásra, ki ért egyet a 2016. évi költségvetési elképzelésekről szóló tájékoztató elfogadásával? A Képviselő-testület – 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – az alábbi határozatot hozta: 21/2016 (I. 25.) KT. számú határozat: A Képviselő-testület az önkormányzat 2016. évi költségvetési elképzeléseiről szóló tájékoztatót elfogadja.
Maronka Lajos polgármester ezek után megköszöni részvételt. A közmeghallgatást bezárja.
K. m. f.
Tóth Tibor igazgatási csoportvezető
Maronka Lajos polgármester
HITELESÍTJÜK:
Bencsik Sándorné települési képviselő
Papp János települési képviselő