POLGÁRMESTERI HIVATAL PÁLMONOSTORA Szám: 30-9/2010.
JEGYZŐKÖNYV
Készült:
Pálmonostora Polgármesteri Hivatal szeptember 15.-én 15.00 órai testületi ülésen.
Jelen vannak: Rádiné Gémes Ildikó Csenki János Püspöki Tivadar Csikós Tibor Héjja Béla Laczkó Róbert Magonyné Makány Anna
tanácskozó termében kezdettel megtartott
2010. nyílt
polgármester alpolgármester alpolgármester képviselő képviselő képviselő képviselő
Távolmaradását előzetesen nem jelentette be: Czombos Zoltán Fazekas István Dr. Szűcs Kornél Meghívott:
Dobosné dr. Patyi Mária Bajkó Zoltán Papp Istvánné Lantos Lászlóné
képviselő képviselő képviselő jegyző plébános főmunkatárs igazgató
Rádiné Gémes Ildikó – polgármester - köszöntöm a megjelenteket, megállapítom, hogy az ülés határozatképes. Jegyzőkönyv hitelesítőnek felkérem Csikós Tibor és Héjja Béla képviselő urakat. Aki egyetért a jegyzőkönyv hitelesítők személyével, kérem, szavazzon. A képviselő-testület 7 jelen levő tagja 7 igennel szavazott tartózkodás és ellenszavazat nélkül. A napirendi pontok kiegészülnek: A testületi anyag kiküldése után érkezett egy tájékoztató, melyet kértek, hogy a szeptemberi ülésre vigyünk be, ezt az anyagot ki is küldtük. 9./ napirendi pontként javaslom a Kiskunfélegyházi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás 2010. I. félévi tájékoztatóját megtárgyalni. A napirendi pontok számozása ezért eggyel nőni fog.
2 Az egyebek napirend c/ pontjaként javaslom: Utiköltség hozzájárulás iránti kérelmet. d./ pontjaként: Laczkó Róbert képviselő úr kért szót. e./ pontjaként: Czombos Zoltán képviselő úr kért szót étkezéssel kapcsolatosan, nyersanyag beszerzésről. f./ pontjaként Csikós Tibor úr kért szót víz, belvíz témában. Az 11./ 12./ és 13/c napirendi pontokat zárt ülés keretében tárgyaljuk. Napirendi javaslat: 1./
Előterjesztés Pálmonostora Község Önkormányzat 2010. évi költségvetésének módosítására. (írásos anyag) Előadó: Rádiné Gémes Ildikó polgármester
2./
Előterjesztés 2010. évi költségvetés I. féléves teljesítéséről. (írásos anyag) Előadó: Rádiné Gémes Ildikó polgármester
3./
Beszámoló Gárdonyi Géza Óvoda és Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkájáról és a 2010-2011-es tanév indításáról. (írásos anyag) Előadó: Rádiné Gémes Ildikó polgármester
4./
Beszámoló az Ügyrendi Bizottság 2006-2010 között végzett munkájáról. (írásos anyag) Előadó: Dr. Szűcs Kornél ÜB elnök
5./
Beszámoló a Pénzügyi Bizottság 2006-2010 között végzett munkájáról. (írásos anyag) Előadó: Czombos Zoltán PB elnök
6./
Beszámoló a ciklusban végzett munkáról. (szóbeli anyag) Előadó: Rádiné Gémes Ildikó polgármester
7./
Előterjesztés a BURSA Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2011. évi fordulójához csatlakozásra. (írásos anyag) Előadó: Rádiné Gémes Ildikó polgármester
8./
Tájékoztató az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről. (szóbeli anyag) Előadó: Rádiné Gémes Ildikó polgármester
9./
Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Természeti Katasztrófák Kárenyhítési Bizottság támogatás iránti kérelme. (írásos anyag) Előadó: Rádiné Gémes Ildikó polgármester
10./ Szociális kölcsön iránti kérelmek. (írásos anyag, zárt ülés) Előadó: Rádiné Gémes Ildikó polgármester 11./ Kérelem étkezési térítési díj támogatására. (írásos anyag, zárt ülés) Előadó: Rádiné Gémes Ildikó polgármester 12./ Egyebek
3 a/ Tájékoztató az iskola felújítási munkálatairól. (szóbeli anyag) Előadó: Rádiné Gémes Ildikó polgármester b/ Közpark Kasza ABC felőli tujafák kivágása. (szóbeli anyag) Előadó: Rádiné Gémes Ildikó polgármester 13./ Kérdések, interpellációk Aki a kiegészítésekkel együtt elfogadja a napirendi pontokat, kérem szavazzon. A képviselő-testület 7 jelen levő tagja 6 igennel szavazott, 1 nemmel, tartózkodás nélkül. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – Héjja Béla képviselő úr napirendi pontok előtt kért szót. Megérkezett Fazekas István képviselő úr. Héjja Béla – képviselő – okafogyottá vált a napirend. 1. napirendi pont Rádiné Gémes Ildikó – polgármester - az írásos anyag kiküldésre került. Vastagon szedtük a módosított előirányzatot és annak magyarázatát. Az utolsó módosításhoz képest 20 millió forint a változás. Átadom a szót a gazdálkodási főmunkatársnak. Papp Istvánné – főmunkatárs – a 2010. évi költségvetésünket a mostani előterjesztés harmadik alkalommal fogja módosítani. 20.538 e Ft-tal nőtt a költségvetési főösszegünk. Néhány nagyobb tételből és egy-két apróbb tételből áll. Mi növelte az előttünk álló költségvetést? Legnagyobb tétel az általános iskola felújítására elnyert pályázati támogatás, 11.160 e Ft. 53 e Ft állami támogatás, ez könyvtári érdekeltségnövelő támogatás. Közcélúak foglalkoztatására biztosított az állam 1.776 e Ft-ot. Az állam 95 %-ban támogatja a munkabért és a járulékot. Két saját bevétel: 559 e Ft kamat, illetve többlet ÁFA visszatérülés. Rövidebb időre le tudtuk kötni a szabad pénzeszközeinket. 214 e Ft-tal magasabb az ÁFA, mint terveztük. 62 e Ft pótlék folyt be az első félévben, ez helyi adókkal kapcsolatos pótlék. 2.789 e Ft előleget kaptunk az általános iskola által benyújtott pedagógus továbbképzésre, melyet a továbbképzésre, helyettesítésre, eszközbeszerzésre lehet fordítani. A Közoktatásért Közalapítvány 118 e Ft-ot adott a pálmonostorai iskolának, mely dologi kiadásokra fordítható. Pálmonostora településen két településőrt foglalkoztatunk, a bérük és járulékaik negyedévente visszaigényelhetők. 350 e Ft realizálódott az első félévben. Mindezek összesen 20.538 e Ft. A felsorolt módosítások az első félévi teljesítéssel összhangban kerültek kimutatásra. Azokat az előirányzatokat tartalmazza a tájékoztatóban csak teljesülésként szerepelnek.
4 A kiadási oldalon 11.160 e Ft a felhalmozási kiadások előirányzatát növeli az önerővel együtt. 53 e Ft a könyvtár érdekeltségnövelő támogatása. Az előirányzat összegével a könyvbeszerzés előirányzata növekedett. 1.776 e Ft-tal a közcélúak bér és járulék előirányzata nőtt. 3.671 e Ft állami támogatás összegével a céltartalék növekedett. A kamatot, ÁFA visszatérülést és pótlékot a céltartalékba helyeztük. 2.789 e Ft pedagógus továbbképzésre pályázaton nyert összeg, ez bérre és járulékaira, valamint eszközbeszerzésre fordítható. A Bács-Kiskun Megyei Közoktatásért Közalapítványnál a dologi kiadásra 118 e Ft fordítható. 350 e Ft a településőrökre visszaigényelt támogatás, bérre és járulékaira irányoztuk elő. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – a napirendi pontot a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta. Felkérem a bizottság tagját az ülésen elhangzottak ismertetésére. Csikós Tibor – PB tag – a napirendi pontot a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta. 1 fő hiányzott az ülésről. A bizottság megvitatásra és elfogatásra javasolja a napirendet. Fazekas István – képviselő – az iskola pályázat milyen szakaszban van? A kiadási oldalon hol és mire jelentkezik? Papp Istvánné – főmunkatárs – 2789 e Ft érkezet elkülönített számlára, ebből a harmadik negyedévben jelentkezik a kiadás eszközbeszerzésre. A kiadási oldalon 1.720 e Ft munkabér látható. A 9. sz. mellékletben az általános iskola oszlopban 2.070 e Ft a helyettesítés sorban található. Amíg a pályázati támogatásból 2 fő továbbképzésen vesz részt, addig a helyettesítését kell fizetni a pályázati támogatásból. Fazekas István – képviselő – a pályázati pénz azt célozza, hogy a helyettesítés ki legyen fizetve. Elhangzott eszközbeszerzés is. Papp Istvánné – főmunkatárs – ebből a támogatásból eszközbeszerzés, továbbtanulás képzése és 2 fő helyettesítése található. A 2.700 e Ft csak előleg, a teljes összeg 7 millió forint. Fazekas István – képviselő – helyettesítésre betervezett összeg erre az évre van tervezve? Papp Istvánné – főmunkatárs – igen. Nem feltétlenül biztos, hogy ebben az évben ez az összeg felhasználásra kerül. Ezt a módosítást az első félévvel kívánjuk, hogy szinkronba kerüljön. Itt a teljes összeg nem is kerül felhasználásra ebben az évben. Fazekas István – képviselő – nem volna célszerű kiemelni a többi összegből? Célszerű lenne valamilyen más soron tervezni vagy nem is kellene az iskola költségvetésében betervezni, elegendő lenne a decemberi költségvetés módosításkor betervezni, addig a felhalmozási kiadásban lenne.
5 Papp Istvánné – főmunkatárs – úgy éreztem, hogy a testület azt várja el, hogy előirányzatot képezzünk. Fazekas István – képviselő – ez már be is folyt? Papp Istvánné – főmunkatárs – igen, befolyt. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – a napirendi pontot az Ügyrendi Bizottság is megtárgyalta. Felkérem a bizottság tagját az ülésen elhangzottak ismertetésére. Magonyné Makány Anna – ÜB tag – az Ügyrendi Bizottság a napirendet megtárgyalta és 3 igen szavazattal elfogadásra javasolja. Héjja Béla – képviselő – van 150 e Ft pályázati önerő a falunapra, melyet elköltöttünk. Nem az önerő sorból kellene levonni, hanem a tartalékból, mert a pályázat nem nyert. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – egy másik pályázaton nyertünk, melyet a Megyei Közgyűlés írt ki. A 150 e Ft a rendezvényre kiírt pályázat önereje. Héjja Béla – képviselő – hova lett az a pénz, ami a képviselők tiszteletdíjával kapcsolatos? Czombos Zoltán képviselő úr és én lemondtunk írásban a költségvetés tárgyalásakor a tiszteletdíjunkról és felajánlottuk az iskolai pályázathoz. A pályázat ezt az összeget fel is használta. Ezt követő ülésen megszavazásra került a tiszteletdíjakról szóló rendelet hatályon kívül helyezése. Azok a tiszteletdíjak nem kerültek be a költségvetésbe. A költségvetésben mínusz 2 millió forint volt az iskolai pályázattal. Ennek a pénznek valahol szerepelni kell a költségvetésben. Ennyivel több pénzünk van. Ezt ebben a költségvetésben szerepeltetni illenék. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester - ez nem különült el, része volt a teljes költségvetésnek. Papp Istvánné – főmunkatárs – a testület úgy döntött, hogy a képviselői tiszteletdíjakról szóló rendeletét hatályon kívül helyezi. Ezen összeg nem különült el a költségvetési rendeletben. Ami nincs, azt nem tudjuk kimutatni. Továbbmenve a gondolatmeneten. Bizonyos pótlékokat elvontunk a dolgozóktól, akkor tételesen ki kellene mutatni, hogy a céltartalékban milyen összegek vannak? Héjja Béla – képviselő – a költségvetés tárgyalásakor mínusz 2 millió forint pályázati alap hiányzott. Benne volt a tiszteletdíj. Eltörlésre került a tiszteletdíj, ennek a költségvetésben pluszban kell megjelenni, mert nem lesz kifizetése. Azok a képviselők, akik megszavazták a tiszteletdíjról szóló rendelet hatályon kívül helyezését nem látják a tiszteletdíjukat. Hol van a 4 millió forint, pluszban kellene a költségvetésben szerepelnie? Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – a költségvetés tárgyalásakor történt ez a döntés még mielőtt a költségvetés végleges formában kialakult volna. Akkor képződtek különböző sorok. Született döntés, hogy a tiszteletdíjról szóló rendeletet hatályon kívül helyezzük, nem kell vele számolni, ezért másokra való számolásunk
6 másképp alakult. Más sorok keletkeztek az elkészült költségvetésben. Erre nem kellett adni. Ami nincs, azt nem tudjuk külön sorba tenni. Megérkezett Dr. Szűcs Kornél képviselő. Papp Istvánné – főmunkatárs – a beterjesztett költségvetésben sem volt 100 %-os képviselői tiszteletdíj. 60 %-os mértékű képviselői tiszteletdíj volt, a döntés után két tiszteletdíj kivételével onnan kiemelésre került. Ezt kérdezi a képviselő úr, hová lett? A táblázatban a kiadási oldalon beillesztettük az iskola felújítás önerejét. A módosításnak az összege nagyobb volt, mint amit a kiadási oldalon igényelt a 2 millió forint, az céltartalékba került. Fazekas István – képviselő – benyújtott költségvetésben azt látom, hogy 60 % a tiszteletdíj, mely 7 képviselőre vonatkozik. 2 729 e Ft volt járulékok nélkül. A járulék kb. 30 %, ez 800 e Ft. 3,5 millió forint a 60 %. Ehhez képest jogos igény ott van, hogy a Héjja úr azt szeretné láttatni, mennyivel segítette a testület a költségvetést. Ez nem különül el. Értem, hogy miután a rendelet el lett törölve, valóban olyan dolgot a rendeletben hogyan lehet elválasztani. Ilyen dolog tájékoztatás szintjén megjelenhet, hogy gyakorlatilag terhelte a költségvetésünket 5 millió forint tiszteletdíj, ha nem mondott volna le a képviselő-testület erről. Jelenlegi költségvetésben van 1.160 e Ft, amiről nem mondtak le. A költségvetésben nehéz megjeleníteni. Lakosságnak lehet mondani, hogy ez a testület 4 millió forint tiszteletdíjjal támogatta meg, annyit nem vont el tiszteletdíj címén a költségvetésből. Héjja Béla – képviselő – ha változik valami, annak látszani kell. Én ezt a pénzt hiányolom a költségvetésből, pozitívan meg kell jelenni a költségvetésben. Megilleti a képviselőket, hogy ezeket lássák. Azt látom, hogy a költségvetésünkben ez a pénz elveszett. 3 millió forintunk nincs meg. Volt mínusz 2 millió forint és lett plussz 5 millió forint. Papp Istvánné – főmunkatárs – Héjja képviselő úrnak reagálva, ha ezt a mondatot leírjuk ez nagyon-nagyon félreérthető. A benyújtott költségvetésben a járulékokkal együtt 3.466 e Ft szerepelt képviselői tiszteletdíj és járulékai címén. A rendelet hatályon kívül helyezése kapcsán felszabadult 1.972 e Ft, hiszen a decemberi tiszteletdíjra nem vonatkozott, illetve két alpolgármester másként rendelkezett. 1.972 e Ft egyéb megszorításokkal együtt képezte az iskola pályázat önerejét és a fennmaradó összeg a céltartalékba került. Héjja úr szavait úgy is értelmezhetnénk, hogy az az 5 millió forint elveszett. Az 5 millió forint nem veszett el. Amennyiben valaki végigköveti ezt a költségvetést, akkor ezek az előirányzatok forintról-forintra megtalálhatóak. Itt Önökkel együtt, közösen alakítottuk ki. Ezek előirányzatok, ez nem megfogható pénzeszköz. Akkor válik megfoghatóvá, amikor a bevétel teljesül és mint kiadás, kifizetésre kerül. Rossz érzést keltett Héjja képviselő úr megfogalmazása. Jelenjen meg ez az összeg, amivel az eredetileg benyújtott költségvetés csökken és ezt átraktuk önerőre. 1.972 e Ft-tal csökkent a képviselői tiszteletdíj összege, ezzel szemben volt 2 millió forintos pályázati önerő, amely kiegészítésre került az egyéb megvonásokkal. Nem tudom szakmailag az 5 millió forintot értelmezni, azt meg végképp nem, hogy hova került. Héjja Béla – képviselő – felnőtt ember vagyok és nem szeretném, ha a véleményemet mások megmagyaráznák. Én hiányoltam és a mai napig hiányolom.
7
Püspöki Tivadar – alpolgármester – januártól 50 % alpolgármesteri tiszteletdíjról mindketten lemondtunk. Fazekas István – képviselő – a továbbképzéssel kapcsolatban javaslom, hogy tervezzük a bevételi és a kiadási oldalon. Javaslom, hogy ne a helyettesítés soron, hanem külön sorban, pályázat miatti helyettesítés címszó alatt legyen, hagy lássa a következő testület, hogy ez más jellegű összeg. Más tekintetben elfogadható a költségvetés módosítás. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – több kérdés, hozzászólás nem lévén, szavazásra bocsátom a napirendet. Aki egyetért azzal, hogy külön soron szerepeljen az iskolánál a pályázattal kapcsolatos helyettesítési összeg, kérem szavazzon. A képviselő-testület 9 jelen levő tagja 9 igennel szavazott, tartózkodás és ellenszavazat nélkül. Aki ezzel a módosítással együtt a 2010. évi költségvetés módosításával egyetért, kérem szavazzon. A képviselő-testület 9 jelen levő tagja 8 igennel szavazott, 1 nemmel, tartózkodás nélkül. 10/2010. (IX. 15.) sz. Ök. rendelete Pálmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testületének a 2010. évi költségvetés módosításáról. A rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Utasítja a jegyzőt, hogy gondoskodjon a rendelet kihirdetéséről. 2. napirendi pont Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – az írásos anyag kiküldésre került. Bevételeink 61 %-ban, a kiadásaink 51,2 %-ban teljesültek. Elégedett vagyok ezekkel a százalékokkal. Részletesen tartalmazza az előterjesztés a bevételek és kiadások alakulását. Átadom a szót Papp Istvánné kolléganőnek. Papp Istvánné – főmunkatárs – a Pénzügyi Bizottsági ülésen elhangzott kérdésekre szeretnék válaszolni. A képviselő úr a földútfelújításra kérdezett. Mire vonatkozik a
8 131 e Ft? Ez az un. Lenin Iskola útján történt felújításra vonatkozik. Tulajdonosváltás történt. Az út nyomvonala be volt nőve, ezért már a termőföldön jártak az ott lakók. A tulajdonos ezt jelezte, ezért a nyomvonal kitakarításra került. Felmerült kérdésként, hogy az Arany János Tehetséggondozó Programban részt vevő tanulóknak milyen időközönként utaljuk az összeget? Ezt az összeget havonta utaljuk. Másik kérdés az volt, hogy a Gyermekjóléti Szolgálatra tervezett összeg esetében miért nincs teljesülés? Nem került leszámlázásra, ezért nem is utaltuk. Az SZJA bevételünk miért 46,7 %-ban teljesült? A kormányrendelet alapján változott az elmúlt évekhez képest az állami támogatás utalási rendje. Korábban mindig a hónap 26. napján volt itt az állami támogatás, most általában a tárgyhó utolsó napján, így június 30-án indították az állami támogatást, illetve az SZJA-t, ez július 1-jén érkezett a számlánkra, ezért ez az összeg nem szerepel az anyagban. A non-profit szervezetek pénzeszköz átadásáról kértek tájékoztatást. Erre a polgármester asszony adja meg a választ. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – a napirendi pontot a Pénzügyi Bizottság is megtárgyalta. Felkérem a bizottság tagját az ülésen elhangzottak ismertetésére. Csikós Tibor – PB tag – a napirendi pontot a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta és egyhangúlag megvitatásra és elfogadásra javasolja. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – a civil szervezetek LEADER pályázati összegének megelőlegezésével kapcsolatosan azt tudom elmondani, hogy holnap mondják ki a végső döntést. Holnap indulnak útjára a határozatok a polgárőrség eszközbeszerzésére, illetve a művelődési ház ügyében. A jövő héten lehet megejteni a vásárlásokat. A sportlétesítménynek kicsi esélye van, hogy az idén megvalósulhat. A LEADER pályázatok ügyében képviselői kérésre a jegyző asszony a kivonatnak megfelelő megkeresést intézett az MVH főigazgatósághoz, melyre a válaszlevelet kiosztottuk az ülés előtt. Fazekas István – képviselő – az 1.550 e Ft-os gázközmű kötvény az első félévben nem teljesült. Mostanra teljesült-e? Papp Istvánné – főmunkatárs – augusztus hónapban járt le a gázközmű kötvényünk és visszavezették a számlánkra. Héjja Béla – képviselő – felmerült útjavítási probléma, intézkedtek az út javítása ügyében. Rossz vért szülő álláspont volt. Fogják és közpénzből utat csinálnak nekik. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – ez az út, aminek üzemelni kellett volna az évek során elhanyagolódott. Mindenki a járhatatlansága miatt kicsit arrébb ment. A forgalom belehaladt a művelhető földterületbe. Ezt a földet valaki megvette és jogosan azt mondta, hogy nem engedi, hogy az ő földjén járjanak az emberek. Ettől kezdve ki kellett ezt az utat takarítani, mert az arra lakók nem tudtak volna kijárni. Egy szakaszt ő meg is csinált, ott csak kis igazításra volt szükség. A düllőutak javítása, karbantartása az önkormányzat kötelessége, tulajdonosi mivoltjából.
9 Héjja Béla – képviselő – most hol van az út? Ez egy precedens volt. Mai napon az az út ugyan ott van, ahol volt. Az út be van nőve gazzal, amire mi pénzt költöttünk. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – amikor elkészült megnéztem és közlekedhető út volt. Rendbe kellett hozni, hogy az arra lakók tudjanak közlekedni. Állampolgári fegyelmezetlenségből nem használhatják. Dobosné dr. Patyi Mária – jegyző – a földtulajdonos állami támogatással szőlő telepít, melyet be kell keríteni. Ha most használják is fegyelmezetlenül az állampolgárok, amikor a földterület bekerítésére sor kerül, nem fogják tudni használni. Lakossági kérésre történt az intézkedés. Két héten keresztül a közcélúak végezték a munkát. Az önkormányzatnak folyamatosan átadott dülőutak 40-50 %-a mind ilyen. Minden hónapban van jelzés, hogy bizonyos dülőutak járhatatlanok. Iszonyatos költséget emészt fel ezeknek a rendbe tétele. Fazekas István – képviselő - minket általában senki nem dicsér meg. Dicsérjük meg magunkat. Mindig elmondtam többször, hogy 2002-ben a költségvetési rendelet 2,5 oldalból állt, sok kritika ért azért, hogy itt többed magammal azért harcoltam, hogy lássák a képviselők milyen számot tartalmaz a költségvetés. Abban a költségvetésben az általános tartalék 3 millió forint volt. Ma 15 millió forint lenne most, ha azt az arányt tartottuk volna. Most olyan részletességgel mutat mindent, hogy a képviselők elég tisztán láthatnak. Nem azt mondom, hogy ezek a számok helyesek, úgy jó, ahogy van. A teljesítések elég arányosak a bevételi és kiadási oldalon is néhány kiugrástól eltekintve. Többnyire magyarázható pld. a nyári hónapokkal, törvényi változással. Ezek elfogadható értékek. Terveztünk 600 e Ft általános tartalékot. 192 e Ft megvan belőle. 400 e Ft-ot áttettünk szociális kölcsönre. Gyakorlatilag hozzá sem nyúltunk az általános tartalékhoz. Azért érdemes a költségvetést jól kidolgozni, mert az általános tartalék nem arra való, hogy a tervezési hibáinkat korrigáljuk belőle, hanem az előre nem látható problémákat fedezzük. Annyira nem voltak előre nem látható dolgok, hogy nem nyúltunk hozzá az általános tartalékhoz. Az új képviselők nem látták a 2002-2006 közötti időszakot, amit én láttam lehet, hogy elégedetlenek, amit most látnak. Ahhoz képest hatalmas előrelépés volt a 4 év, jó alapot teremtett a következő testület tisztességes és jó munkát végezhessen. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – több kérdés, hozzászólás nem lévén, szavazásra bocsátom a napirendet. Aki elfogadja a 2010. évi költségvetés I. félévi pénzügyi teljesítéséről szóló beszámolót, kérem szavazzon. A képviselő-testület 9 jelen levő tagja 9 igennel szavazott, tartózkodás és ellenszavazat nélkül.
10
68/2010. sz. Ökh. Beszámoló Pálmonostora Község Önkormányzat 2010. évi költségvetés I. félévi pénzügyi teljesítéséről Határozat: Pálmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadta a 2010. évi költségvetés I. félévi pénzügyi teljesítéséről szóló beszámolót. Felelős: Rádiné Gémes Ildikó polgármester Értesül: 1.) Polgármesteri Hivatal: Papp Istvánné főmunkatárs 2.) Irattár 3. napirendi pont Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – az írásos anyag kiküldésre került. Köszöntöm körünkben Lantos Lászlóné igazgató asszonyt. Van-e a napirendi ponttal kapcsolatban kiegészíteni valója? Lantos Lászlóné – igazgató – kimaradt az anyagból a nyári karbantartás elvégzéséről a tájékoztatás. Az óvodában a KÖJÁL évek óta kifogásolta a mosdóban és az öltözőben a linóleum állapotát, ezért nyáron járólapos borítást kapott a mosdó, öltöző, WC. Tágasabb teret sikerült kialakítani a WC-nél. Az iskola épületében kisebb karbantartási munkák folytak. A tornacsarnokban történt meszelés az ablakok szintjéig, saját erőből. Héjja Béla – képviselő – látom, hogy mindig keletkeznek az óvodánál, iskolánál munkahelyek. Kiskunfélegyházi lakosoknak adunk itt mindig munkát. Ezekre a munkakörökre nincs alkalmas helyi lakos? Lantos Lászlóné – igazgató – pedagógus van, de máshová jár dolgozni. Aki volt pálmonostori, mire megkerestem Kecskemétre költözött. Pálmonostorán sem óvoda, sem iskolapedagógus állásnélküli nincs. Se óvónőnek, se tanítónak nem nagyon készülnek. Fazekas István – képviselő – nem volna szükséges a neveket beleírni a beszámolóba csak a szakot. Ez nem kardinális kérdés. A kompetencia mérés eredményénél átlagos teljesítményt lehet látni a községekhez viszonyítva. Szeretném, ha nem átlagos, hanem jobb lenne. A matematika eredmény elkeserítő. Ma, amikor a szakképzésre nagyobb hangsúlyt helyez az oktatáspolitika. Azt jelenti a reál tudásra nagyobb igény lesz, a humánra magasabb szinten lesz szükség. Nekünk fontos, hogy a reál ismereteket megerősítsük.
11 Lantos Lászlóné – igazgató – az eredmények egy évvel később jönnek meg. Az eredmények olyan osztályra vonatkoztak, ahol három gyerek a 8. osztályt nem tudta befejezni, gyűjtő osztályba fejezte be a 8. osztályos tanulmányait. Héjja Béla – képviselő – elképzelhető egy második nyelv tanítása meglettek e a szülők kérdezve, hogy van-e rá igény? Lantos Lászlóné – igazgató – próbálkoztunk az angol nyelvvel. Elindul a szakkör és sok jelentkező volt rá. A tanév során a szülők és a gyerekek is feladják. 20 gyermek indult és 5 gyermek fejezte be. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – az egyik nyelvről a másikra történő átállásnak sok feltétele van és sokba kerül. Másik nyelvre történő átállás a szülők bizonyos százalékának kérésére történik, kimenő rendszerben. Lantos Lászlóné – igazgató – elenyészően kevesen kérik. Szoktunk írásbeli felmérést készíteni. Ahhoz, hogy át tudjunk térni másik nyelvre, kellene egy plusz álláshely. Sok eszközt be kellene szerezni. Anyagilag sokba kerülne. 16-os létszámú osztályt tudna-e finanszírozni az önkormányzat, hogy csoportbontásban tanuljanak? Sok pénz kellene hozzá. Héjja Béla – képviselő – az eredményét akkor tudnánk meg, ha lehetne választani a két nyelv közül. Fazekas István – képviselő – olyan mértékű változás előtt áll az oktatáspolitika és oktatás finanszírozása, hogy pillanatnyilat teljesen kiszámíthatatlan. Az oktatásban ki kell várni a tavaszt, amikor már lehet látni az új oktatási törvény mit mond. Át kell gondolni, hogyan indulunk el. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – több kérdés, hozzászólás nem lévén, szavazásra bocsátom a napirendet. Aki elfogadja a Gárdonyi Géza Óvoda és Általános Iskola beszámolóját a 2009/2010-es tanév munkájáról és az új tanév indításáról, kérem szavazzon. A képviselő-testület 9 jelen levő tagja 9 igennel szavazott, tartózkodás és ellenszavazat nélkül. 69/2010. számú Ökh. Beszámoló a Gárdonyi Géza Óvoda és Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkájáról és a 2010/2011-es tanév indításáról Határozat:
12 Pálmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Gárdonyi Géza Óvoda és Általános Iskola 2009/2010-es tanévének munkájáról és az új tanév indításáról szóló beszámolót elfogadta.
Határidő: azonnal Felelős: Rádiné Gémes Ildikó polgármester Értesül: 1./ Gárdonyi Géza Óvoda és Általános Iskola 6112 Pálmonostora, Táncsics M. u. 28. 2./ Irattár 4. napirendi pont Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – az írásos anyag kiküldésre került. A napirendi pontot az Ügyrendi Bizottság megtárgyalta, felkérem a bizottság elnökét az ülésen elhangzottak ismertetésére. Dr. Szűcs Kornél – ÜB elnök – a napirendi pontot a bizottság megtárgyalta. Kérdés nem hangzott el. Megvitatásra és elfogadásra javasolja a beszámolót. Héjja Béla – képviselő – a jegyző asszony munkája a mi munkánkat alapozza meg. Az alapján tudunk dolgozni. Maradnak megoldandó dolgaink. A helyi rendeleteket átláthatóvá kell tenni, könnyebben kezelhetővé. A következő testületet segítené, ha egységes szerkezetben lennének az önkormányzati rendeletek. Dobosné dr. Patyi Mária – jegyző – az utóbbi években, amikor egy-egy helyi rendelet módosításra került, akkor egységes szerkezetbe foglalás után kerül fel a honlapra. Sok törvény módosulását, hatályon kívül helyezését és új törvény alkotását helyezte kilátásba a kormány. Sok módosításon esik át a szociális törvény, foglalkoztatási törvény stb.. Az új testületnek sok új helyi rendeletalkotási kötelezettsége lesz. Egy ideig nem kell módosítani, de azután a módosítás során szükséges az egységes szerkezetbe foglalás, mert csak úgy látható át. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – több kérdés, hozzászólás nem lévén, szavazásra bocsátom a napirendet. Aki elfogadja az Ügyrendi Bizottság 4 éves munkájáról szóló beszámolót, kérem szavazzon. A képviselő-testület 9 jelen levő tagja 9 igennel szavazott, tartózkodás és ellenszavazat nélkül.
13
70/2010. számú Ökh. Beszámoló az Ügyrendi Bizottság 2006-2010 között végzett munkájáról Határozat: Pálmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Ügyrendi Bizottság 2006-2010 között végzett munkájáról szóló beszámolót elfogadta. Határidő: azonnal Felelős: Rádiné Gémes Ildikó polgármester Értesül: 1./ Ügyrendi Bizottság Dr. Szűcs Kornél elnök 2./ Irattár 5. napirendi pont Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – az írásos anyag kiküldésre került. A napirendi pontot a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta. Felkérem a bizottság tagját az ülésen elhangzottak ismertetésére. Csikós Tibor – PB tag – a napirendi pontot a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta, megvitatásra és elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. Fazekas István – képviselő – ez a beszámoló a törvényi kötelezettségnek eleget tesz. Statisztikai adatokon kívül semmit nem tartalmaz. Nem tükrözi a munkát, ezért nem javaslom elfogadásra. Laczkó Róbert – képviselő – én ezt a beszámolót jónak tartom. Érthető, a lényeget tartalmazza. Miért lett volna hosszabb? A Pénzügyi Bizottság munkáját ismeri a testület, mivel a következő ülésen tájékozódik a bizottság munkájáról. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – több kérdés, hozzászólás nem lévén, szavazásra bocsátom a napirendet. Aki elfogadja a Pénzügyi Bizottság 4 éves munkájáról szóló beszámolót, kérem szavazzon.
14 A képviselő-testület 9 jelen levő tagja 8 igennel szavazott, 1 nemmel, tartózkodás nélkül.
71/2010. számú Ökh. Beszámoló a Pénzügyi Bizottság 2006-2010 között végzett munkájáról Határozat: Pálmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Pénzügyi Bizottság 2006-2010 között végzett munkájáról szóló beszámolót elfogadta. Határidő: azonnal Felelős: Rádiné Gémes Ildikó polgármester Értesül: 1./ Pénzügyi Bizottság Czombos Zoltán elnök 2./ Irattár 6. napirendi pont Rádiné Gémes Ildikó – polgármester - három évvel ezelőtt kaptam meg a bizalmat a község választópolgáraitól és lettem községünk polgármestere. Azért tértem akkor haza, mert szeretem Pálmonostorát, annak lakosságát és dolgozni, tenni akartam érte, mint ahogy tettem életem minden korszakában valamilyen formában, és tenni szeretném, legjobb tudásom szerint tenni akarom a jövőben is. a képviselő-testülettel közösen: - létrehoztunk 2 tanyagondnoki szolgálatot – vásároltunk egy kisbuszt - felújítottuk az óvodát, 330 méter járdát, ravatalozót, utakat, parkolóhelyeket, az iskola felújítása folyamatban van. - bővült intézményeink informatikai rendszere. - részt veszünk a „mindenki ebédel” programban, nyári étkeztetésben, osztottunk eu-s élelmiszersegély csomagokat. - foglalkoztatunk 2 településőrt. - ültettünk fákat. - egy-egy időszak eseményeit a „pálmonostori hírek”-ben tettük közzé. - köszöntöttük karácsony előtt a szépkorúakat. - felavattunk két emléktáblát. - rendeztünk tavaszköszöntő majálist, értékeinket bemutató kiállításokat, nyáron falunapot. - példaértékű községünkben a civil szervezetek összefogása. - az évenkénti pénztartalékunk nőtt, hitelünk és adósságunk nincs.
15
Héjja Béla képviselő úr távozott.
Közben sok mindent megtanultam, az élet is tanított és iskolában is képeztem magam. Eddigi tapasztalataim és tudásom felhasználásával és okulva esetleges hibákból folytatni szeretném a polgármesteri munkát. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – aki a beszámolómmal egyetért, kérem szavazzon. Megérkezett Héjja Béla képviselő. A képviselő-testület 9 jelen levő tagja 7 igennel szavazott, 2 tartózkodott, ellenszavazat nélkül. 72/2010. számú Ökh. Beszámoló a polgármester ciklusban végzett munkájáról Határozat: Pálmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester asszony 2007-2010 között végzett munkájáról szóló beszámolót elfogadta. Határidő: azonnal Felelős: Rádiné Gémes Ildikó polgármester Értesül: 1./ Irattár 7. napirendi pont Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – az írásos anyag kiküldésre került. Az anyagban a felsorolás az elmúlt évek ide vonatkozó adatait tartalmazza. Ma a csatlakozási szándékról kell döntenünk. Csatlakozunk ez feltétele annak, hogy a pályázati kiírást ki tudjuk tenni. Van-e a napirendi ponttal kapcsolatban kérdés, hozzászólás? Fazekas István – képviselő – támogatom az előterjesztést.
16 Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – több hozzászólás nem lévén, szavazásra bocsátom a napirendet. Aki jóváhagyja a BURSA Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2011. évi fordulójához való csatlakozásról szóló nyilatkozatot és felhatalmaz annak aláírására, kérem szavazzon. A képviselő-testület 9 jelen levő tagja 9 igennel szavazott, tartózkodás és ellenszavazat nélkül. 73/2010. számú Ökh. BURSA Hungrica Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2011. évi fordulójához csatlakozás Határozat: Pálmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyta a BURSA Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2011. évi fordulójához való csatlakozásról szóló Nyilatkozatot és felhatalmazza a polgármester annak aláírására. Határidő: 2010. szeptember 30. Felelős: Rádiné Gémes Ildikó polgármester Értesül: 1./ Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatóság Felsőfokú Pályázatok Irodája 1244 Budapest, Pf. 920. 2./ Irattár 8. napirendi pont Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – nincs kiküldött anyag, csak egy határozattervezet. Aki tudomásul veszi, hogy átruházott hatáskörben nem került sor intézkedésre, kérem szavazzon. A képviselő-testület 9 jelen levő tagja 9 igennel szavazott, tartózkodás és ellenszavazat nélkül. 74/2010. számú Ökh. Átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről tájékoztató Határozat:
17
Pálmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testülete tudomásul vette, hogy átruházott hatáskörben nem került sor intézkedésre. Határidő: azonnal Felelős: Rádiné Gémes Ildikó polgármester 9. napirendi pont Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – az írásos anyag kiküldésre került. Két alkalommal köteles a társulás tájékoztatást adni a munkájáról. Tényszerű adatokat tartalmaz a tájékoztató. Van-e a napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás? Fazekas István – képviselő – rosszul működik a kistérségi együttműködés mechanizmusa. Nem igazán játszik szerepet egy-egy testület véleménye. Az előterjesztések idekerülnek, magasabb fórum által feldolgozott előterjesztések. Lehet egy településnek hozzáfűznivalója, észrevétele, módosító javaslata. Idekerül úgy, hogy át kell vinni a testületen. Jönnek a viták közöttünk. Olyanért hadakozunk, amihez már nem lehet tenni. Ez elfogadhatatlan számomra. Ez teljesen lehetetlen, abszurd állapot. Az a testület se úgy működik, ahogy kell. Egy részérdeket képviselnek, a többiek kárára. Katasztrofálisnak ítélem, szeretném, ha valamilyen módon lehetne rajta változtatni. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – a közigazgatás sok változás előtt áll. Ha lesz rá módom továbbítom, ha nem, akkor a jegyzőkönyv tartalmazni fogja. Laczkó Róbert – képviselő – az én véleményem ellentétes a Fazekas képviselő úr véleményével. Ilyen formában tájékoztatják a testületet, mert nem mond számunkra semmit se. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – ma délelőtt volt a Többcélú Kistérségi Társulás utolsó összejövetele. Az iroda kikerült Bugacra. A 9 polgármesternek az volt a véleménye, hogy jól működött. Elfogadom, amit Fazekas képviselő úr mondott az egyes témák tekintetében. Abban megegyeztünk, hogy ez a fórum az, ahol a legnagyobb segítséget kaptuk. Legtöbbször számíthattunk arra, hogy utána nézve, a felmerülő kérdésekre választ kapunk. Beszéltem polgármesterekkel, akik nem tagjai a kistérségnek, magasan példaértékű volt a félegyházi kistérségben folyó munka. Jó munkakapcsolat alakult ki a 9 település vezetői között. Több kérdés, hozzászólás nem lévén, szavazásra bocsátom a napirendet. Aki tudomásul veszi a Kiskunfélegyházi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás 2010. I. félévi feladatellátása tárgyában készült tájékoztatót, kérem szavazzon. A képviselő-testület 9 jelen levő tagja 9 igennel szavazott, tartózkodás és ellenszavazat nélkül.
18
75/2010. számú Ökh. Tájékoztató a Kiskunfélegyházi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás 2010. I. félévi feladatellátása tárgyában Határozat: Pálmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testülete tudomásul vette a Kiskunfélegyházi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás 2010. I. félévi feladatellátása tárgyában készült tájékoztatót. Határidő: azonnal Felelős: Rádiné Gémes Ildikó polgármester Értesül: 1./ Kiskunfélegyházi Kistérség Szolgáltató Intézmény 6114 Bugac, Szabadság tér 19. 2./ Irattár Héjja Béla – képviselő – mindenki beszámolt az elmúlt években végzett munkájáról. Az alpolgármesterekre nem vonatkozik ez a beszámolási kötelezettség? Dobosné dr. Patyi Mária – jegyző – a polgármester felé van beszámolási kötelezettség. Fazekas István – képviselő – lejárt határidejű határozatokról nem lehetne tájékoztatást adni? Záráskor érdemes volna ezeket áttekinteni. Dobosné dr. Patyi Mária – jegyző – írásban elkészítjük. 10. napirendi pont Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – az írásos anyag kiküldésre került. A BácsKiskun Megyei Közgyűlés Természeti Katasztrófák Kárenyhítési Bizottsága támogatás iránti kérelmet nyújtott be. Kárenyhítésre jött létre a bizottság. Pálmonostorán 3 esetben nyújtottak támogatást. Nem készpénzt kap a károsult. A helyreállításról kell költségbecslést készíteni. Az építőanyagra adják az összeget. Legutóbb új ingatlan vásárláshoz adtak támogatást. Ügyvédnél helyezték letétbe az összeget. A bizottságtól a jó munkakapcsolat miatt kapok tájékoztatást a pénz útjáról. 20 e Ft-ot állítottunk be a költségvetésbe a bizottság támogatására. 118 település
19 van. Az idei belvizes évből adódóan sok igény volt. Megköszönik a támogatást és további segítséget kérnek. A napirendi pontot a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta. Felkérem a bizottság tagját az ülésen elhangzottak ismertetésére. Csikós Tibor – PB tag – a napirendi pontot a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta. 60 e Ft támogatást javasol a bizottság az általános tartalék alap terhére. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – az általános tartalék 192 e Ft. Több kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a napirendet. Aki egyetért a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Természeti Katasztrófák Kárenyhítési Bizottságának további 60 e Ft-tal történő támogatásával a 2010. évi költségvetés általános tartalék alap terhére, kérem szavazzon. A képviselő-testület 9 jelen levő tagja 9 igennel szavazott, tartózkodás és ellenszavazat nélkül. 76/2010. számú Ökh. Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Természeti Katasztrófák Kárenyhítési Bizottsága támogatása Határozat: Pálmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Természeti Katasztrófák Kárenyhítési Bizottság támogatás iránti kérelmét megvitatta és további 60 e Ft támogatást biztosít a 2010. évi költségvetés általános tartalék alap terhére. Határidő: azonnal Felelős: Rádiné Gémes Ildikó polgármester Értesül: 1./ Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Természeti Katasztrófák Kárenyhítési Bizottság 6000 Kecskemét, Deák F. tér 3. 2./ Polgármesteri Hivatal: Papp Istvánné főmunkatárs Kalmár N. Lászlóné főmunkatárs 3./ Irattár 11. napirendi pont Zárt ülés keretében került megtárgyalásra. Három szociális kölcsön iránti kérelem került megvitatásra és elbírálásra.
20 12. napirendi pont Zárt ülés keretében került megtárgyalásra. A napirendi pont elnapolásra került. Egyebek: 13/a napirendi pont Rádiné Gémes Ildikó – polgármester - a bölcsődék és a közoktatási intézmények fejlesztésével kapcsolatos költségvetési támogatás céljából az Önkormányzati Minisztériummal kötött „Támogatási Szerződés”-t 2010. április 8-án írtam alá. Az elnyert támogatási összeget 11.160.000.- Ft-ot 2010. április 16-án számlánkra utalták. A pályázat önereje 1.240.000.- Ft. A felújítási, bővítési munkálatok egy része engedélyköteles, ezért a szükséges tervdokumentáción kívül komplex építési engedélyezési tervdokumentáció is elkészült (tervező: Szurmik János). A kivitelezésre 2010. 06. 08.-án árajánlat kérésre került sor öt megkeresett kivitelezői cégtől. 2010. 06. 25-i ülésen a képviselő-testület elfogadta a legjobb kivitelezői árajánlatot, a HERSTE BAU Kft. ajánlatát. 2010. 06. 17-én benyújtásra került az építési engedély iránti kérelem. A HERSTE BAU Kft-vel kivitelezési szerződést 2010. 06. 28.-án kötöttük meg, mely kivitelezési szerződés alapján a teljesítés határideje 2010. szeptember 30.-a. Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Csoportja jogerős építési engedélyt 2010. 08. 06-i keltezéssel küldte meg. A kivitelező a nyílászárókat 2010. 07. 03-án rendelte meg, a gyártó annak szállítását kettő ütemben vállalta, első ütemben legyártott 20 db ablak beépítésre került 08. 29-én, 30-án, illetve külső bejárati ajtó szeptember 10.-én került beállításra. A második ütem teljesítését gyártó 09. 28-ig vállalta. 2010. 09. 03-án a kivitelező szeptember 30-áig ütemezte a hátralévő munkálatok elvégzését, mely ütemezés a mai napig maradéktalanul teljesítve van. A kiválasztott kivitelező, mivel a legalacsonyabb összegért vállalta a munkálatok elvégzését, az elnyert összeg és a kivitelezés vállalási összege közötti különbözeti összegre a minisztériumtól kértük a támogatási szerződés módosítását az alábbi munkálatok, illetve költségek fedezetére: csatorna cseréje és járda javítása 276.667.Ft összegben (elkészült), a tervező számlájának fedezetére 186.667.- Ft, a műszaki ellenőr díja 150.000.- Ft. A Támogatási Szerződés módosítása iránti kérelmet a minisztérium jóváhagyta 2010. augusztus 31.-én. Püspöki Tivadar – alpolgármester – örülök, hogy ennél a beruházásnál helyi vállalkozót is láttam. Héjja Béla – képviselő – a finanszírozás hogyan történt? Elkészül, akkor fizetünk?
21 Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – a kivitelezői szerződés az alapja a fizetésnek, ez tartalmaz 3 millió forint előleget, ami a végszámlánál beszámítandó. Mód van továbbá 2 részösszeg kifizetésére a műszaki ellenőr igazolása alapján. Akkor történhet kifizetés, ha a műszaki ellenőr igazolta. Héjja Béla – képviselő – elég lassúnak néz ki az építkezés. A Csikós képviselőtársam tette fel a kérdést a vállalkozónak, hogy ő a Szurmik úrnak a brigádja? Ő azt mondta, hogy fogalma sincs ki az. Engem ez lepett meg a legjobban. Ha én egy kivitelezési tervből dolgozok és a kivitelező nem tudja annak a tervezőnek a nevét, akinek a munkáját végrehajtja. Dobosné dr. Patyi Mária – jegyző – nem tudni, hogyan hangzott el a kérdés. Nem kötelező ismerni a tervezőt a vállalkozó dolgozójának. Csikós Tibor – képviselő – azért tettem fel a kérdést, mert a fórumon ezen csámcsogtak. Szurmik úrnak a brigádja van itt, ezt olvasták ki a jegyzőkönyvből, de nem erről volt szó a jegyzőkönyvben. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – több kérdés, hozzászólás nem lévén, szavazásra bocsátom a napirendet. Aki tudomásul veszi a tájékoztatót, kérem szavazzon. A képviselő-testület 9 jelen levő tagja 9 igennel szavazott, tartózkodás és ellenszavazat nélkül. 80/2010. számú Ökh. Tájékoztató a Gárdonyi Géza Óvoda és Általános Iskola felújításáról Határozat: Pálmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testülete tudomásul vette a Gárdonyi Géza Óvoda és Általános Iskola felújításáról szóló tájékoztatót. Határidő: azonnal Felelős: Rádiné Gémes Ildikó polgármester Értesül: 1./ Irattár 13/b napirendi pont Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – a kérelmező nem engem keresett meg. A park egy közpark és zöldterv alapján készült, ezért került ide napirendre. Dobosné dr. Patyi Mária – jegyző – Kasza úr egy hete jelent meg és közölte, hogy szeptember 15-ével a bolt külső tatarozását megkezdik. A ház mellett lévő tujafák az
22 épületre ráhajolnak, ezért kérte, hogy vagy vegyük ki vagy nyessük fel őket. Felajánlotta, hogy kivágás esetén pótolja a fákat. Püspöki Tivadar – alpolgármester – vegyük le napirendről. Héjja Béla – képviselő – úgy gondolom, ez nem a testület hatáskörébe tartozik. Laczkó Róbert – képviselő – a tujafák 1976-ban lettek elültetve. Elég öregek. Havazáskor előfordulhat, hogy kidőlnek ezek az öreg fák. Kasza úr ablakpárkánya teljesen zöld volt a tuják miatt. Azok a fák megértek rá, hogy kivágják őket. Héjja Béla – képviselő – azt mondtam, hogy nem a testület hatáskörébe tartozik, valószínűleg ki kell vágni, mert veszélyesek. Fazekas István – képviselő – a hivatal előtt lévő hársfák sorsáról is a képviselőtestület döntött úgy, hogy ki kell vágni őket. Van egy törvényi előírás, hogy a fa a telekhatártól milyen távolságra lehet. Amennyiben problémát okoz, akkor ki kell vágatni, nem kell a képviselő-testülettel eldöntetni. Ne a testület döntse el! Csikós Tibor – képviselő – javaslom, hogy ne legyenek kivágva! Meg kellene nézni a Kasza úr felőli oldalát és felnyesni, hogy ne veszélyeztesse az épületet. Amennyiben ki kell őket vágni, akkor az ősz folyamán közé kellene ültetni kistujákat, amikor felnövekednek, akkor lennének kivágva. Héjja Béla – képviselő – Kasza úr felajánlotta, hogy tujákat fog helyette telepíteni. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – több kérdés, hozzászólás nem lévén, szavazásra bocsátom a napirendet. Aki egyetért azzal, hogy vegyük le napirendről, kérem szavazzon. A képviselő-testület 9 jelen levő tagja 6 igennel szavazott, 1 nemmel, 2 tartózkodás mellett. Megállapítom, hogy a napirend levételre került, de örülök a véleményeknek. 13/c napirend Zárt ülés keretében került megtárgyalásra. Szeptember hónapra fél havi utazási bérlet összegét vállalta át a testület a 2010. évi költségvetés tartalék alap terhére. 13/d napirendi pont Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – átadom a szót Laczkó képviselő úrnak.
23 Laczkó Róbert – képviselő – Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Jegyző Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Én a jövőben nem kívánok indulni a képviselő választáson, ezt az alábbiak miatt tudom indokolni. Elsősorban betegségem játszik közre, hogy ilyen állapotba kerültem. Azt gondoltam, hogy ha a testület tagjai részéről nem érződik támadás végigviszem a ciklust. Megköszönöm itt valamennyiőjüknek, hogy elviselték az én állapotomat, így vettem részt a testületi ülésen, köszönöm, hogy nem ért engem semmi gúnyos megjegyzés. Ezt szeretném tudomásukra hozni. Azért se tudok indulni, mert a korom is ott van, belátom, hogy a helyemet át kell adni a fiataloknak, rugalmasabbaknak, akik többet tudnak a községért tenni. Harmadik, ami miatt nem vállalom nagyon régóta csinálom a községi munkát. 1971 óta voltam a Községi Tanács VB-nek a tagja. A tanácson belül a VB 7 fős volt. Számomra nagyon hosszú idő. E hosszú idő alatt úgy érzem sok minden tapad az újakhoz. 1973-tól amikor az Községi Tanács Elnöke lettem, akkor konkrétan igen sok községfejlesztési dolgot megvalósítottunk abban az időszakban. Azt el kell mondani nehogy valaki abban ringassa magában, hogy könnyebb volt 41 embert irányítani. A A 41 ember között voltak orvosok, háziorvos, állatorvos, agronómusok, pedagógusok. Mindenfajta ember. Nem volt könnyű irányítani ez alatt a hosszú időszak alatt. Sok testülettel dolgoztam együtt. Minden testület úgy érzi, hogy ez a legjobb testület, ennél már jobb nincs. Hosszú idő óta dolgoztam Csenki Jánossal és Rádiné Gémes Ildikóval. Csikós Tibor is ott volt az első testületben. Markáns testület volt. 1990-94 elég komoly felkészült testület volt, de tudtam velük boldogulni elég eredményesen. Azóta is több ciklusban elég jó testületek voltak. Büszke vagyok arra, ami az én közel 40 évem alatt ebben a községben történt, de most már be kell vallani, hogy a 40 év alatt elfáradtam. Azt kérem, akik maradnak tovább a testület tagjai úgy irányítsák ezt a községet, ahogy a választóknak igérték, ahogy ezt a törvény is előírja. Elsősorban a kötelező feladatokat kell előtérbe helyezni. Ehhez kívánok a jelenlévőknek meg a távol lévőknek jó egészséget és boldog közéleti és családi életet. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – köszönjük szépen a szavakat. Valamennyiünk nevében én is kívánok a lehető legjobb egészséget, jó pihenést. Csikós Tibor – képviselő – ajánlom a következő testület és a hivatal vezetés figyelmébe a faluban a belvíz elvezetésre szolgáló árkok ügyében valamit tenni kellene. Nem kellene pályázatra várni. Vannak közmunkások és a falu segítségét is igénybe kellene venni. Az előrejelzések nagyon csapadékos telet jósolnak. Nagyon nagy problémák lesznek, amennyiben ebben nem történik valamilyen lépés. Javaslom a képviselőtársaimnak, hogy néhai Garai István képviselőtársunk halála miatt egy perces néma felállással emlékezzünk. Én se jelöltettem magam képviselőnek. Megköszönöm a képviselőtársaim segítségét, közreműködését, akik bejutnak azoknak a bölcs döntéshez a Jóisten segítségét kérem, hogy jól tudjanak dönteni a falu javára. Köszönöm minden képviselőtársam segítségét. Nem fogok messzire menni csak két sorral hátrébb, onnan figyelem az ülést.
24 Fazekas István – képviselő – mindnyájan elmondhatjuk, lehet, hogy az legutolsó testületi ülésen vagyunk. Megköszönöm mindenki türelmét, segítségét. Laczkó képviselő úr érvei között nem éreztem sértettséget, pedig elég sok vitát folytattunk. Héjja Béla – képviselő – sok embert durván bántalmaztam szóban. Mindenkitől bocsánatot kérek. Én nem fenyegetem a következő testületet, hogy itt fogok hátul ülni. Bele fogok törődni a sorsomba. Rádiné Gémes Ildikó – polgármester – több kérdés, hozzászólás nem lévén, az ülést bezárom. K.m.f.
/:Rádiné Gémes Ildikó:/ polgármester /:Csikós Tibor:/ jkv. hitelesítő
/:Dobosné dr. Patyi Mária:/ jegyző /:Héjja Béla:/ jkv. hitelesítő