ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
8496.
NAGYPIRIT
Szám: 137-2/2014/Np. JEGYZŐKÖNYV Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. február 5-én (szerdán) 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye:
Polgármesteri Hivatal Nagypirit, Kossuth L. u. 42.
Jelen vannak:
Burján Ernő Dr. Gaál Edit Bognárné Samu Erika Hajmásy Jenő Nagy Gyula
polgármester alpolgármester képviselők
Tanácskozási joggal jelen van: Szarka Gyula jegyző, jegyzőkönyvvezető Burján Ernő polgármester üdvözli a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a megválasztott 5 képviselőből minden képviselő jelen van. Az ülést megnyitja. Ezt követően javaslatot tesz az ülés napirendi pontjára, melyet a képviselők 5 igen szavazattal – egyhangúlag – az alábbiak szerint fogadták el: NAPIREND Tárgy:
1./ Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetése
Előadó:
Burján Ernő polgármester
2./ Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet megalkotása
Burján Ernő polgármester
3./ Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása
Burján Ernő polgármester
4./ A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 6/2011. (V.1.) önkormányzati rendelet módosítása
Burján Ernő polgármester
Vegyes ügyek NAPIREND TÁRGYALÁSA 1. Napirendi pont: Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetése Előadó: Burján Ernő polgármester Burján Ernő polgármester: Megállapítja, hogy a napirendi ponthoz tartozó előterjesztést mindenki megkapta. Kifejezetten örül annak, hogy ez évben már a székhely település kapja az állami finanszírozást. Leglényegesebb, hogy az önkormányzatoknak ez évben nem kell hozzájárulni a hivatal működési költségeihez. Javasolja, hogy az előterjesztés szerint állapítsák meg a hivatal költségvetését Ezzel kapcsolatosan kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Burján Ernő polgármester szavazásra teszi fel, ki ért egyet azzal, hogy a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetését az előterjesztés szerint elfogadják Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 5 igen szavazattal – egyhangúlag - az alábbi határozatot hozta: 5/2014. (II.5.) határozat Nagypirit község Önkormányzat Képviselő-testülete a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal 2014 évi költségvetését 59.807 e Ft bevétellel, 59.807 e Ft kiadással elfogadja. A Képviselő-testület utasítja a jegyzőt, hogy a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal fenti összegekkel elfogadott költségvetését önálló címként építse be a Tüskevári Önkormányzat 2014. évi költségvetésébe.
2. Napirendi pont: Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet megalkotása
2
Előadó: Burján Ernő polgármester Burján Ernő polgármester: Megállapítja, hogy a napirenddel kapcsolatos előterjesztést a képviselők előzetesen megkapták. Mint látható, jelentősen változott a korábban megszokott szakfeladat rend és annak elnevezése. Ezeket most kormányzati funkcióknak hívják. Megkérdezi, van-e valakinek kérdése, hozzászólása. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Burján Ernő polgármester: szavazásra teszi fel, ki ért egyet Nagypirit Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet elfogadásával. Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 5 igen szavazattal – egyhangúlag, minősített többséggel – az alábbi rendeletet alkotta: Nagypirit Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (II.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről A rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi.
3. Napirendi pont: Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása Előadó: Burján Ernő polgármester Burján Ernő polgármester: Megállapítja, hogy az előterjesztést a képviselők megkapták. Véleménye szerint egy precízen elkészített ügyrend készült. Javasolja annak elfogadását. Kérdés, hozzászólás nem volt. Burján Ernő polgármester: szavazásra teszi fel, ki ért egyet azzal, hogy a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát jóváhagyják. Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 5 igen szavazattal – egyhangúlag - az alábbi határozatot hozta: 6/2014. (II.5.) határozat Nagypirit község Önkormányzat Képviselő-testülete a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és
3
Működési Szabályzatát 2014. február 6-i hatállyal jóváhagyja. 4. Napirendi pont: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 6/2011. (V.1.) önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Burján Ernő polgármester Burján Ernő polgármester: Megállapítja, hogy a napirenddel kapcsolatban a rendelet-tervezetet mindenki megkapta. Megkérdezte, kinek van kérdése, hozzászólása? Szarka Gyula jegyző: Elmondja, hogy a decemberi ülésen került sor a szociális igazgatásról szóló rendelet módosítására. A módosítás során helytelenül lett megállapítva az önkormányzati segélyre való jogosultság jövedelmi értékhatára, ezt kellett most a törvényi szabályozáshoz igazítani, azaz az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130 %-ánál kisebb összegben nem lehet megállapítani a segélyre való jogosultságot. Egyéb kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Burján Ernő polgármester: szavazásra teszi fel, ki ért egyet a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 6/2011. (V.1.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendelet megalkotásával. Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 5 igen szavazattal – egyhangúlag, minősített többséggel – az alábbi rendeletet alkotta: Nagypirit Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II.19.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 6/2011. (V.1.) önkormányzati rendelet módosításáról A rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi.
Vegyes ügyek •
Somló-Marcalmente Bakonyalja LEADER Akciócsoport Közhasznú Egyesületi tagság
4
Burján Ernő polgármester: Felolvassa a Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER Akciócsoport vezetőjének megkeresését, amelyben kéri, hogy az önkormányzat hozzon határozatot arra vonatkozóan, hogy az egyesületben történő tagságát az önkormányzat fenntartja. Az egyesület vezetésével a kapcsolat jó. Javasolja, fogadják el az ismertetett határozat tervezetet. Ezzel kapcsolatban hozzászólás nem hangzott el. Burján Ernő polgármester szavazásra teszi fel, ki ért azzal, hogy az önkormányzat a SomlóMarcalmente-Bakonyalja LEADER Akciócsoport Közhasznú egyesületben lévő tagságát fenntartja. Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 5 igen szavazattal – egyhangúlag - az alábbi határozatot hozta: 7/2014. (II.5.) határozat Nagypirit Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER Akciócsoport Közhasznú Egyesületben (8564) Ugod, Petőfi u. 15.) a tagságát az Önkormányzat fenntartja. Az elfogadott 2014. évre szóló 20.000 Ft-os tagdíjat elfogadja. A 20142020 közötti LEADER programban a település közigazgatási területével továbbra is a Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER Akciócsoport Közhasznú Egyesület illetékességi, kedvezményezetti területéhez kíván tartozni. A tagságban történő képviseletre, az ezzel kapcsolatos Nyilatkozat aláírására, esetleges tisztség vállalására, betöltésére a polgármestert teljes jogkörrel felhatalmazza •
Hitelszerződéssel kapcsolatos ügy
Burján Ernő polgármester: Emlékezteti a képviselőket, hogy Integrált Közösségi Szolgáltató Tér pályázathoz kapcsolódó előfinanszírozására kötött hitelszerződés 2014. február 15-én lejár. De az MVH csak a záró kifizetési kérelem benyújtása után fogja a beruházás utolsó 20 %-át visszatéríteni, ezért mindenképpen szükséges a forrásbevonás fenntartása. Ez kétféleképpen lehetséges. Vagy fennálló hitel futamidőn túli igénybevételével, vagy a jelenlegi hitel lezárásával és likvid folyószámla hitel igénylésével. Jelenleg 3,2 M Ft hiteltartozásunk áll fenn és további 1,5 M Ft forrásbevonásra lenne szükség. Kéri a képviselő-testületet, hogy hatalmazzák fel a számlavezető pénzintézettel történő tárgyalásokra. Felolvassa az ezzel kapcsolatos határozati javaslatot. Ezzel kapcsolatban hozzászólás nem hangzott el.
5
Burján Ernő polgármester szavazásra teszi fel, ki ért egyet az általa ismertetett határozati javaslat elfogadásával. Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 5 igen szavazattal – egyhangúlag - az alábbi határozatot hozta: 8/2014. (II.5.) határozat 1./ Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Integrált Közösségi Szolgáltató Tér beruházás előfinanszírozására kötött hitelszerződés módosítását kezdeményezi. 2./ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert, hogy a hitelt nyújtó pénzintézettel a futamidő meghosszabbításáról, vagy a hitelszerződés lezárásáról és folyószámla (likvid) hitel folyósításáról tárgyaljon. Felhatalmazza, hogy a szükséges jognyilatkozatokat megtegye.
Egyéb kérdés, hozzászólás nem volt, Burján Ernő polgármester megköszönte a képviselőknek a megjelenést és az ülést 15,30 órakor bezárta. Kmft.
Burján Ernő polgármester
Szarka Gyula jegyző
6