JEGYZŐKÖNYV Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2010. október hó 18. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 21. – rendkívüli – ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak: Dr. Buzás Péter polgármester, Baranyi Sándor, Gál Sándor, Gáspár Sándor, Kiss Imréné, Kovács Sándor, Marosvári Attila, Márton Imre, Molnár László, Dr. Sánta Sándor, Dr. Siket István és Toldi János települési képviselők. Jelen van továbbá: Dr. Bánfi Margit jegyző. Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat a mai rendkívüli testületi ülésünkön. A jelenléti ív alapján megállapítom, hogy a 12 települési képviselő közül jelen van 11 fő. A megjelenési arány 91%-os. A megjelenés alapján megállapítom, hogy ülésünk határozatképes, azt megnyitom. A Szervezeti és Működési Szabályzat 21. § (1) bekezdés c) pontja alapján felkérem Dr. Siket István és Kovács Sándor települési képviselőket mai ülésünk jegyzőkönyvének hitelesítésére. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy elvállalják-e? Dr. Siket István és Kovács Sándor a feladatot vállalják. Megállapítom, hogy mai ülésünk jegyzőkönyvének hitelesítői Dr. Siket István és Kovács Sándor települési képviselők. Dr. Buzás Péter polgármester: A mai rendkívüli testületi ülésünk összehívását egy szóban elhangzó tájékoztatás szükségessége indokolta. Tájékoztatás a fürdő projekt alakulásáról, erről én adok egy szóbeli tájékoztatót. Megkérdezem, hogy van-e valakinek észrevétele a napirenddel kapcsolatban? Észrevétel nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 403/2010. (X.18.) MÖKT h. Tárgy: A képviselő-testület 2010. október 18-i ülésének napirendje. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete október 18-i ülésének napirendjét az alábbiak szerint határozza meg:
2 Előterjesztés: 1. Tájékoztatás a fürdőprojekt alakulásáról (szóbeli tájékoztató) Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője Dr. Buzás Péter polgármester: Kedves Jelenlévők! Tisztelt Testület! Hölgyeim és Uraim! Ma reggel a postába találtunk rá arra a levélre, amit most ismertetni szeretnék. Ez a levél akként hangzik, hogy a DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ DARFÜ Dél-alföldi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.-től Szegedről, a Közép fasorból érkezett. Tehát az érkeztetési bélyegzője ma reggeli, a ma reggeli postában volt benne. Makói Fürdőfejlesztő Kft. a címzett Makó, Széchenyi tér 22. Iktatószáma: IG/22-82. Tisztelt Kedvezményezett! Ezúton tájékoztatom, hogy a DAOP-2.1.1/A-2f-2009-0006 azonosító számú „A Makói Gyógy- és Termálfürdő komplex gyógy- és egészségturisztikai fejlesztése, valamint az egyedi és új szolgáltatásokhoz kapcsolódó kompetenciák, marketing tevékenységek erősítése” című projekttel kapcsolatban a 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, Az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások fogadásához kapcsolódó pénzügyi lebonyolítási és ellenőrzési rendszerek kialakításáról szóló 281/2006. (XII.23.) Korm. rendelet 37. § (1) bekezdése alapján szabálytalansági vizsgálatot kezdeményeztem. Indokolás: Kedvezményezett a Makói Fürdőfejlesztési Kft., Makó Város Önkormányzata és Makói Gyógyfürdő Kft. konzorciumi forma keretében 2009. augusztus 13-án pályázatot nyújtott be a Közreműködő Szervezethez „A Makói Gyógy- és Termálfürdő komplex gyógy- és egészségturisztikai fejlesztése, valamint az egyedi és új szolgáltatásokhoz kapcsolódó kompetenciák, marketing tevékenységek erősítése” címmel, mely pályázatra támogatói döntést kapott a 2009. november 6-án kelt támogató levél szerint. A támogatási szerződés a DARFÜ Nonprofit Kft., mint Közreműködő Szervezet és a konzorcium tagjai, mint Kedvezményezett között 2009. december 16. napján került aláírásra. A Makói Fürdőfejlesztő Kft. a Támogatási szerződéshez szükséges önerőt tagi kölcsön formájában kívánja biztosítani, melynek összegét kamatmentesen, tagi kölcsön szerződés alapján nyújt az Önkormányzat a tulajdonában lévő Fürdőfejlesztő Kft.-nek. A tagi kölcsönszerződés a kifizetési kérelmek benyújtása előtt felülvizsgálatra került, és kétségessé vált annak szabályszerűsége, mely alapján a szabálytalansági vizsgálat elrendelésre került. A kölcsönszerződés alapján kamatmentes kölcsönt nyújt az Önkormányzat a tulajdonában lévő Fürdőfejlesztő Kft.-nek. Amennyiben a kölcsön összege után érvényesíthető, de a kölcsönadó részéről nem kért kamat összege támogatásnak minősíthető, úgy a konstrukcióban támogatáshalmozódás esete állhat fenn. A probléma feloldására 2010. szeptember 7-én kelt levélben a KSZ felszólította a Kedvezményezettet, melyre a Kedvezményezett 2010. szeptember 17-én tisztázó levél formájában reagált. A fenti probléma feloldása és a projekt zökkenőmentes megvalósítása érdekében a Közreműködő Szervezet szakértő közreműködését veszi igénybe, illetve kéri az Irányító Hatóság (ROP IH) állásfoglalását is. Felhívjuk a tisztelt Kedvezményezett figyelmét, hogy Makó Város Önkormányzatának, mint a tagi kölcsön nyújtójának lehetősége van a támogatást érintő kérdésekkel a Nemzetgazdasági Minisztérium Támogatás Vizsgáló Irodájához fordulni. Tájékoztatom, hogy az érintett projekt vonatkozásában a kifizetések teljes körűen felfüggesztésre kerültek. Kérjük az üggyel kapcsolatban észrevételét, egy példányban jelen levelem kézhezvételétől számított 10 munkanapon belül – ügyintézőként dr. Szilágyi Erzsébetet megjelölve – postai úton juttassák el Ügynökségünk címére. Szeged, 2010. október 11. Dr. Kiss Imre ügyvezető igazgató helyett dr. Szilágyi Erzsébet ezek szerint, aki aláírt, bélyegző. Tehát ezt a levelet kaptuk ma reggel. A kampányban mindenki láthatta, hallhatta, hogy ez hogy indult, hol
3 indult. Ezt a pályázatot beadtuk, megnyertük. A pályázatot szakértőkkel csináltattuk meg, a pályázat elkészítése során mindenki egyetértett. Emlékszem, hogy a szerződés aláírásakor az a hangulat volt itt, hogy várostörténeti jelentőségű ügyről van szó. A beruházás ment, haladt és a kampányba kaptuk azt a jelzést először a fiúk szájából a lakossági fórumon, majd megkaptuk írásban is, hogy a tagi kölcsön ilyen módjával a Közreműködő Szervezetnek gondja van. A kollegáim engem arról tájékoztattak, ha másként van, szóljatok, a legutolsó információim is az, hogy az eddigi előkészítés során írásos nyoma nálunk annak nincs, hogy a tagi kölcsönnel kapcsolatban probléma vetődött volna fel. Györbiró András hol van? Van-e írásos nyoma annak, hogy tagi kölcsönnel mostanáig az eddigi, a szeptemberi levélig leírva volt-e ennek nyoma, hogy tagi kölcsön kamatmentes voltával probléma van? Mindenki rázza a fejét. Nem volt. Tehát írásos nyoma a kampányban, ez év szeptember valahanyadikáig nem volt annak, hogy a tagi kölcsön kamatmentes voltával baj van. Én megmondom őszintén, hogy azt hittem, ez a kampány miatt van így, de ettől függetlenül ugye korábban is, hogy ezt a tagi kölcsönt adjuk, vagy ne adjuk, mi szakértőket vettünk igénybe, én ehhez ennyire nem értek, jegyző asszony ehhez ennyire nem ért, Marosvári Attila ennyire nem ért. Szakértőket vettünk igénybe, könyvvizsgálót, sőt a Ruszinkó Ádám nevével fémjelzett cég külön szakértőjét, a DARFÜ-nek a szakértőjét, sokan vizsgálták ezt a dolgot. Az a támogatási szerződés, amit aláírtunk december 16-án, tehát november 6-án döntöttek és december 16-án testületi ülés végén írtuk alá, annak a támogatási szerződésnek a hányas számú melléklete a tagi kölcsönös papír? 3-as és az, hogy az Európai Uniós forrással nem ellenkezhet az hányas? 14-es. Ezt rögzítem. Tehát ennek a támogatási szerződésnek 3. számú melléklete az a testületi határozat, amelyikben mi kamatmentes formában adtuk a tagi kölcsönt és 14. számú melléklete az, amit 3 nappal a döntéshozatal előtt hoztunk gyorsan, hogyha a válság miatt baj van, akkor 126 vagy 127 millió Ft-ot évente bele kell tenni. Ez egy 4 pontos határozati javaslat és ennek a 2. pontja szól elméletileg arról, hogy maga a projekt az uniós versenyjoggal nem ellenkezhet. De a döntéshozatalkor mind a Közreműködő Szervezet, mind a DARFÜ, mind az irányító hatóság, mind a bíráló bizottsági tagok ennek tudatában voltak. A kampányban ez körbelengte ezt az ügyet az, hogy ez esetleg tiltott támogatásnak minősül. Én ezt kampány témának gondoltam, mert megkerestünk akkor még 2 szakértőt, egy szegedi jogászt, aki nemzetközi ügyi tapasztalatokkal rendelkezik, hogy segítsen ebben a dologban és megkerestünk egy pesti szakértőt, aki versenyjoggal foglalkozott és akkor ugyanazt az információt kaptuk vissza a pesti szakértőtől, hogy ez nem ellentétes az uniós joggal. Most a választásokat követően kaptunk már olyan véleményt, miszerint lehet ilyen is, lehet olyan is. Tehát tűri a vitát, hogy esetleg kettős támogatásnak minősül, de például a múlt hét pénteken a pesti szakértőnk a következőt írta le: az uniós fejlesztési forrásokból készülő helyi beruházások megvalósításának tipikus útja, hogy arra a helyi önkormányzat gazdasági társaságot alapít, mely a helyi önkormányzattal együtt konzorciumot alkotva pályázik. A beruházáshoz szükséges önrészt jellemzően az önkormányzat biztosítja, melyet tőkeemelésként vagy tagi kölcsönként bocsát a gazdasági társaság rendelkezésére. Az eddig követett gyakorlat szerint ahhoz, hogy a fejlesztés ne minősüljön tiltott állami támogatásnak a támogatási intenzitás megtartása mellett arra volt szükség, hogy a beruházás megtérülése és a fenntarthatósága kimutatható legyen. E követelmény mögött az az alapelv húzódott meg, hogy egy kimutatható megtérüléssel rendelkező fejlesztést egy nem állami, piaci szereplő is végrehajthatna, vagyis az a tény, hogy a beruházás uniós és önkormányzati forrásból valósul meg, nem torzítja a piaci versenyt. A konzorciumon belüli, az önkormányzat és az ő gazdasági társasága közötti jogviszonyok mindeddig nem képezték állami támogatási szempontból külön vizsgálat tárgyát, így az esetek túlnyomó többségében ezres nagyságrendű fejlesztéseknél a tagi kölcsön nyújtása kamatmentes formában történt. Ennek ésszerűségét az is alátámasztja, hogy a beruházást vállalkozási tevékenységként az önkormányzat maga is elvégezhetné, ekkor pedig az önerő után önmagától kamatot vélhetően nem szedne. A
4 piactorzítás szempontjából semmiben nem más az a helyzet, amikor nem maga az önkormányzat valósítja meg a fejlesztést, hanem a 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság, így értelemszerűen az önerő kamatmentes rendelkezésre bocsátása ebben az esetben sem lehet tiltott támogatás. Nem ismert egyetlen olyan európai bizottsági álláspont vagy európai bírósági döntés sem, amely a fejlesztési források felhasználására alkotott konzorciumon belüli tagi kölcsön kamatmentességét tiltott állami támogatásnak minősítette volna. Ennek során hadd emeljem ki, hogy a szegedi jogásztól kaptunk olyan álláspontot, miszerint a nem konzorciumi formában, tehát önkormányzat és saját cége közti esetben vannak brüsszeli bírósági döntések arra vonatkozóan, sőt csak azok vannak, hogy az tiltott támogatásnak minősül. De az a tény, amikor konzorciumi formában - ennek az a neve, hogy polgárjogi társaság - összeáll a város, az önkormányzat, a Fürdőfejlesztő Kft. és a fürdőüzemeltető kft. és hárman együtt írjuk alá a szerződést, mint ahogy ez így történt december 16-án, konzorciumban, erre nincs brüsszeli jogeset. Ezért ez a logika azt követi, hogy ez így belefér, tehát szabályos. Természetesen lehet pápábbnak lenni a pápánál, vagyis az uniós jog által meghatározottnál szigorúbb állami támogatási politikát alkalmazni és előírni azt, hogy a konzorciumon belül is csak kamatra nyújtható tagi kölcsön. Ez azonban egyfelől a jövőre nézve odavezet, hogy az effektív támogatás intenzitás csökkenni fog, ami az önkormányzati beruházások visszaesésével, az ország abszorpciós képességét negatívan befolyásolja. Másfelől pedig a már folyamatban lévő vagy akár befejezett fejlesztések esetében az eddiginél szigorúbb követelmény érvényesítése a referenciakamat kamatokkal növelt összegének beruházó önkormányzat érdekeltségéről történő visszafizetését, illetve adott esetben a támogatás intenzitás meghaladása vagy a fenntarthatóság és megtérülés jelentős romlása esetén a már megvalósított fejlesztésre adott uniós forrás egy részének vagy egészének visszavonását eredményezheti. Tehát, ha ebbe az irányba megyünk, nemcsak nálunk, más projekteknél is vissza kell fizetni a támogatás egy részét vagy esetenként egészét. Mindez szelektíven nem érvényesíthető követelmény, hogy Makóra igaz, másra nem. Amennyiben a magyar hatóságok egy beruházással összefüggésben előírják a tagi kölcsön kamattal történő folyósítását, ezt valamennyi, másik hasonló beruházásnál érvényesíteni kell, már csak azért is, mivel ellenkező esetben ezt a bizottság fogja az ellenőrzései során legfeljebb 2 éven belül megtenni. Én azt hittem, hogy ez az ügy a kampány elmúltával nyugvópontra jut, de úgy tűnik, hogy nem jutott oda és ma ezt a levelet kaptuk. Múlt héten mi dolgoztunk ezen, mert kaptunk egy levelet, benne van az anyagban is, amire tisztázó kérdéseket tettünk fel és erre mi szerettünk volna visszatérni, hogy pontot tegyünk az ügyre. Mielőtt vissza tudtunk volna térni, kaptuk ma reggel ezt a szabálytalansági vizsgálatról szóló döntést. Én ma délután fél 2-kor Vásárhelyen könyvvizsgálónál, utána 3-kor a DARFÜ ügyvezető igazgatójánál voltam, 4 órakor a szegedi egyik jogásznál voltam, 5 órakor a másiknál, most pedig itt vagyok. Holnap délután 1 órakor vár engem a pesti szakértővel és a pályázatíróval együtt a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Pénzügyminisztérium alá rendelt TVI, Támogatás Vizsgáló Irodájának a főosztályvezetője, megyünk hozzá. Egyébként a DARFÜ-sök is ott voltak az NFÜ-vel együtt, megyünk hozzá konzultálni, hogy most akkor ők ezt hogy gondolják, mert ezt megtehetjük. Egyébként nagyon rendesek. Miután reggel én ezt hallottam, délelőtt hívtam telefonon, délben visszajeleztek és holnap délután 1 órakor már fogadnak is. Tehát megyünk, tárgyalunk a dologban. Az az igazság, hogy voltam délután a DARFÜ igazgatójánál, megmondom őszintén pozitív volt a hozzáállása, tehát ő is szeretne munkatársaival együtt ettől a problémától megszabadulni. Ő elmondta, hogy ők ezt az ügyet azért rendelték el, azért függesztették fel, meg a szabálytalansági vizsgálatot azért rendelték el, mert nekünk bent van két számlánk, amit ki kellene fizetni és ennek a kifizetése előtt, mivel ez a kérdés nincs letisztázva, úgy döntöttek, hogy elrendelték a vizsgálatot. Arra hajlandóságot mutatnak, hogyha a holnapi tárgyalások pozitív irányba mutatnak Pesten, akkor felülbírálják ezt a döntésüket és akként módosítják ezt a dolgot, hogy az egyik számlát kifizetik, csak ehhez nekünk teljesíteni kellene azokat a
5 feltételeket, amik mai napig nincsenek teljesítve, hogy a számla kifizethető legyen. Erről fogunk a kollegákkal még beszélni mikor vége van az itteni megbeszélésnek. Ez egy 16-án lejárt olyan számla, aminek ilyenkor egytizedekben vagyunk megegyezve, 3 milliárd 350 milliónak az egytizede 335 millió Ft, ennek mi a felét, az önkormányzati önerőt, amit vállaltunk kifizettük, a másik felét kellene a DARFÜ-nek fizetni, erről beszéltünk. Tárgyaltam továbbá a Miklósi Ferenccel, pontosabban telefonon beszéltem a KEVIÉP vezérigazgatójával. Ő elmondta, hogy most jutottak el 30%-os a készültségi fokra, az összes alvállalkozó leszerződve, 3 toronydaru felállítva stb. Ezt én a DARFÜ-söknek is elmondtam, hogy a 3 toronydaru számlája az ketyeg, tehát hogy ilyen folyamatot megállítunk az nem egyszerű. Abban maradtunk a Miklósi Úrral, hogy ameddig itt mi másként nem döntünk addig ez a beruházás megy tovább a maga útján, nem kellene befékezni. Úgy gondolom, hogy eszméletlen gyorsasággal meg kell keresni azokat a kormányzati szereplőket, akik ebben dönteni tudnak és valamilyen módon megpróbálom elérni azt, hogy mondják el, szerintünk ez a megoldás a jó, de ha nem ez a megoldás a jó szerintük, ez nekünk nem Biblia, ettől mi el tudunk tekinteni, de akkor mondják meg, hogy mi a megoldás a jó. Megnézzük és ha azt Makó Város Önkormányzata fel tudja vállalni, akkor azt felvállaljuk. Azt gondolom, hogy ezt a fürdőt meg kell építeni. Ez a fürdő 30%-os készültségi fokon áll, ehhez kötöttük az új iparágat, a turizmust, stb. és azt gondolom, hogy ehhez meg kell keresni azt a barátságos megoldást, ami finanszírozhatóvá teszi, ha lehet, akkor az eredeti koncepció mentén, ha nem, akkor meg mondják meg, hogy általunk vállalható módon mi az a pénzügytechnika, amivel ezt a tagi kölcsönt vagy a pénzt át lehet adni, mert egy 3 milliós törzstőkéjű kft. nem fog tudni 3 milliárdos beruházást megcsinálni. Mondják meg akkor, hogy szerintük ez hogy van, mint van. Engem nem dob fel, de mellesleg azért vigasztal az a körülmény, hogy ők is elismerik, százával van ilyen projekt, Dél-alföldi Régióban például egyedül a kiskunmajsai pályázat nem ilyen, mert az magántőkéből valósult meg, az összes többi önkormányzati tulajdonú cég, Gyulától kezdve Gyopároson keresztül, Mórahalomon át mindegyik valamilyen módon kapta a pénzt vagy így, vagy úgy önkormányzati tőke van benne, megyei pályázatok sokaságában. Én azt hallom, hogy ez nem makói probléma, ez országos probléma, ehhez képest érdekel tehát az, hogy holnap mire tudunk jutni a Támogatás Vizsgáló Irodánál, mert az, hogy ezt bedöntsük és itt maradjon ez egy ilyen beton traversként ufo leszálló pályának azt gondolom nem lehet célja se a Magyar Köztársaság Kormányának, nekünk se, teljesen mindegy, hogy ki, milyen politikai színt vall. Én tehát amilyen gyorsasággal lehet menni, megyek, mert nem az a megoldás, nem az a döntés született, amire én számítottam. Én arra számítottam, hogy vége a kampánynak felszáll a füst. Nem ez történt, megyek megnézni, hogy mi a füst eredője és hogy lehet ezt eloltani és hogy lehet másként csinálni ezt a dolgot. Szerintem be kell fejezni, egyelőre amíg nem tudunk többet, addig én nem gondolom, hogy a fürdő beruházást le kell állítani, hanem, hogy a legkisebb kár azt jelenti, hogy minél hamarabb letisztázni azt, hogy ezt a dolgot hogy tudjuk helyretenni és a fürdőberuházást az eddigi normális ütemben kell tovább folytatni. Egyébként a Miklóssy Ferenc, a KEVIÉP vezérigazgatója ugyanezt mondta el nekem. Hát nem azt mondta, de a dolog lényege az, hogy látott ő már karon varjút, leszerződte az összes munkát, dolgoznak, ugyanilyen ütemben fognak tovább dolgozni, én meg megígértem neki, hogy tájékoztatom mindig a fejleményekről és ezt megköszöntem neki, hogy így teszi, mert ezt így lehet. Mikor jöttem Szegedről, akkor a Délvilágnak elmondtam ezt a tényt, illetve most este elmondom nektek, ezt feltesszük a honlapra. Nem gondolom, hogy nekünk ezt titkolni kellene, nem kell vele dicsekedni, mert olyan büszke nem vagyok rá, de titkolni titkolnivaló sincs, mert eddig azt mondták a szakértők, hogy ez így jó, bízom benne, hogy holnap meg tudunk ebben egyezni, hogy így jó, de ha nem, akkor majd megmondják a szakértők, hogy hogy jó. Nagyjából én ennyit szerettem volna mondani. Maradt-e ki valami Marosvári Attila? Jegyző asszony? Kollegák, maradtak-e ki valami?
6 Nem maradt ki semmi. Elmondtam mindent, tessék parancsolni, tiétek a szó, kérdezzetek, mondjátok, ki, hogy látja. Gál Sándor, parancsolj képviselő úr. Gál Sándor települési képviselő, mezőgazdasági tanácsnok: A tényállás ismert, fölösleges ragozni. Az, hogy mi az igazság vagy a dolog ez majd ki fog derülni, meg hogyan tovább. Egy biztos, ennek a fürdőnek meg kell épülnie. Én személy szerint emlékszem arra, amikor polgármester úr Te azt mondtad, hogy megválasztásod esetén majd Te elrendezed, bebizonyítod, hogy ezt hogy kell rendbe tenni. Én kívánom, hogy sikerüljön. Ezt teljesen őszintén, a kollegák nevében mondom, mert így Makón nem maradhat ez, így félbe, ahogy van. Én azt javaslom, azóta is gondolkoztam rajta, hogy szót ejtettünk erről, hogy minden kapcsolatodat, ami még él ez irányban, én tudom, hogy be fogod vetni és változatlanul azt mondom, hogy a képviselő asszonynál is próbáljunk mindent elkövetni annak érdekében, hogy ez az áldatlan helyzet ne következzen be. Én a magam részéről a képviselőtársaim nevében is mondhatom, hogy igyekszünk a magunk szerény eszközeivel mindent megtenni ennek érdekében. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm. Az a helyzet, hogy most, ha ennek az ülésnek vége van, én utána fel fogom hívni a képviselő asszonyt, tájékoztatni fogom és teljesen magától értetődően meg fogom kérni arra, hogy túl vagyunk a választásokon és teljes képviselői tekintélyét latba vetve segítsen annak érdekében, hogy ez a probléma minél hamarabb megoldódjon. Holnap a Magyar Köztársaság Kormánya valamikori Pénzügyminisztériumához tartozó Támogatás Vizsgáló Iroda főosztályvezetőjéhez megyek. Mondjuk ma kaptuk reggel a hírt, mérhetetlen korrekt, hogy holnap már fogadnak is. Tehát ma elmondtam, hogy ma hol voltam, holnap elmondtam, hogy hova megyek és én bízom abban, hogy ez a Magyar Köztársaság Kormányának is érdeke, hogy ezek a beruházások megvalósuljanak, mindegyik, ennek részeként a makói is. Abban meg biztos vagyok, hogy a mi országgyűlési képviselőnknek szintén nem az az érdeke, hogy egy ufó leszállópálya maradjon ott, nem is az az érdeke, hogy ahogy kiszámolták, le a cipőt, senki nem bírta utána számolni, hogy még évi 300 millióba kerüljön pluszba, hanem helyette általunk is finanszírozható olyan pénzügyi megoldás szülessen, amit mi eredetileg úgy számoltunk ki, ahogy az ki volt számolva. Bízom benne, hogy az jó lesz, de ha mégse, akkor valami hasonló, általunk elviselhető pénzügyi kondíció mellett ez a fürdő meg tudjon épülni. Ebben vagyunk érdekeltek. Van-e még vélemény? Kérdés, vélemény, bármi, mehet egybe. Molnár László parancsolj. Molnár László települési képviselő, fiatalokért és sportügyekért felelős tanácsnok: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy az imént hallottam a Gál Sándor képviselőtársamnak a gondolatmenetét, abból az sejlik ki, hogy ők valamennyien, akik ott ülnek négyen a fürdő felépülése mellett vannak. Én azonban szeretném, habár erről jegyzőkönyv is készül, hogy az utókor számára, hogy mindannyian a teremben ülő képviselőtársaim, polgármester úr, jegyző és a polgármesteri hivatal többi munkatársa is az utókor számára elmondhassa, hogy igen is ennek a fürdőnek a felépülését egyhangúan, egy szívvel, egy lélekkel összefogva szorgalmazzuk. Szeretném, hogyha egy szimpátia szavazással mindannyian megerősítenénk abban Polgármester Úr, hogy a Gál Sándor úr által mondott kapcsolataidat, jogi tudásodat, munkatársaid szakmai felkészültségét felvértezve vidd tovább ezt az ügyet, de ehhez úgy érzem, hogy igaz, hogy csak 11-en vagyunk itt, de 11-en legalább, ha kimondjuk az igent, akkor ettől a perctől kezdve úgy állunk fel innen az asztal mellől, hogy mi legalább 11-en nem ellene, hanem mellette vagyunk a fürdőnek. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Dr. Sánta Sándor parancsolj.
7 Dr. Sánta Sándor települési képviselő, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: Engem az érdekelne, hogy azok a variációk, amelyek szóba jöhetnek abban az esetben, ha úgy nem mehet tovább, ahogy így ment, hogy azok láthatóan mekkora terhet jelentenek a városra és a kormány vagy az országgyűlési képviselő segítsége az hol lép be, hol léphet be abba, hogy menjen a dolog így tovább, ami mondjuk vállalható vagy pedig a városnak egy szinte teljesíthetetlen megterhelésére kerül sor és azért utána megint újabban kell lobbizni és magyarázatot kell adni a városnak, meg a választóinknak, hogy úgy adtuk ezt a felhatalmazást, hogy fogalmunk sincs, hogy a további variációk mennyibe kerülnek, hogy ez az egyetértés ne legyen azonos egy hatalmas anyagi teher felvállalásával. Tehát valamiféle ilyen tájékoztatást, lehet, hogy benne volt a tájékoztatódban, de végül is az enyém is egy szavazat, úgyhogy azért kérnék erre választ. Dr. Buzás Péter polgármester: Az a helyzet Dr. Sánta Sándor, hogy az én tájékoztatómban ezek a számok nem voltak benne és most se lesznek benne. Ezek a számok nincsenek kiszámolva. Ezek a számok annál sokkal bonyolultabbak, minthogy most erre itt bárki tudna válaszolni. Épp én holnap Pestre azzal megyek, ami nekünk az eredeti gondolatmenetünk volt, ami 1 oldalt felolvastam, hogy miért jó az, amit eddig mi csináltunk. Azért, mert egyetlen egy brüsszeli jogesetről se tudunk, amelyik konzorciumban, tehát nem úgy, hogy önkormányzat, kft., mert olyan brüsszeli jogeset van, hanem olyan, hogy önkormányzat, mellette aláíróként felelősségvállalással a fürdőberuházó, majd fürdőüzemeltető kft. együtt csinálja meg a beruházást, mint egy nagy család, konzorcium, ennek a mai jogi neve polgárjogi társaság. Tehát ilyen brüsszeli jogeset, ami ezt tiltaná ilyen nincs. Ezért szerintünk így jó, ahogy van. Ha ez így nem jó, Szegeden már nem tudták megmondani, hogy helyette mi legyen, ők azt mondják, hogy ők azt az információt kapták az IH-tól és a pestiektől, ettől a Támogatás Vizsgáló Irodától, hogy ez ellenkezhet a brüsszeli versenyjoggal. Nem azt kapták, hogy ellenkezik, ellenkezhet. Most ez elég volt arra, hogy felfüggesszék. Ezt most még nem tudjuk megmondani. Én holnap azzal megyek, hogy olyan, számunkra is elfogadható terhet jelentő megoldást találjunk, ami általunk finanszírozható. Tehát olyan megoldás legyen egy, kettő ez a felhatalmazás, amit a Molnár László mondott ez erősítés, mérhetetlen korrekt, de természetesen ez a mondat benne lesz Dr. Sánta Sándor, mert én is így gondolom eredendően. Olyat felvállalni, amit nem bírunk fizetni az dőreség, ilyet nem szabad. Most az van, hogy ezzel együtt, mielőtt én bármiben megegyezek vagy aláírok vagy döntés születik, titeket összehívlak. Ahogy ma reggel megkaptuk a levelet, és ma este itt vagytok, ugyanígy itt lesztek lehet, hogy már holnap este. Ha a holnapi nap a Nemzetgazdasági Minisztériumban valamiben megegyezek és azt én egyedül el nem döntöm, ahhoz testületi döntés kell. Rendkívüli testületi ülésre összejövünk, én egyedül semmi olyat el nem döntök, ennél kisebb dolgokat sem, nemhogy ekkora ügyet, ami hosszú távon ilyen kihatással lehet. Gál Sándor parancsolj. Gál Sándor települési képviselő, mezőgazdasági tanácsnok: Köszönöm szépen. Részben már elmondtad, tehát tulajdonképpen itt a jelenlegi állapotnak a kifejtése, illetve folytatása az elsődleges cél, tehát a jelenlegi koncepciónak. Mi így értettük ezt, hogy ezt maximálisan támogatjuk. Minden új helyzet új tárgyalást igényel. Dr. Buzás Péter polgármester: Úgy-úgy. Gál Sándor települési képviselő, mezőgazdasági tanácsnok: Itt ezt befejezve Molnár Lászlóhoz csatlakozva természetesen egyetértek a támogatói nyilatkozattal, úgyhogy ezt a tárgyalást folytatni kell, ez a legelemibb és legegyszerűbb dolga annak, hogy ezt az ügyet folytassuk.
8 Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Van-e még valami vagy lezárhatom? Tessék parancsolni. Kovács Sándor parancsolj, tiéd a szó. Kovács Sándor települési képviselő: Köszönöm. Polgármester Úr! Képviselőtársaim! Én nekem az volna a kérésem, illetve a javaslatom, hogyha polgármester úr ennek a tárgyalássorozatnak a végére ér vagy érdemi eredményeket tud elérni és erről tájékoztatást kaphatunk majd legyen ez holnap, holnap után vagy akármikor. Tehát nekem az volna a kérésem, hogy a tárgyalássorozat eredményéről való tájékoztatásunk után történjen meg ez a bizonyos szimpátia szavazás. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Most ezt nem értem, hogy mit mondasz, hogy majd 2 hét múlva szavazzunk arról? De valamit Te félreértettél. A Molnár László azt javasolta és a Gál képviselő úr arra mondott igent, hogy én most egy olyan, ha bírjuk egyhangú testületi döntéssel menjek fel Pestre. Akkor megpróbálom összefoglalni, hogy egyértelmű legyen. 1. Makó városának alapvető érdeke, hogy ez a fürdő megépüljön. 2. Makó városa ezt a fürdőt az eddigiek mentén történő pénzügyi finanszírozással szeretné megépíteni, mivel eddigi szakvélemények alapján, a mostani egy oldalt is mellétéve úgy gondoljuk, hogy ez a dolog így szabályos és a magyar és uniós versenyjognak megfelel. 3. Ha ez nem elfogadható a TVI számára, akkor tisztelettel kérjük, hogy mondja el, hogy mi az a pénzügyi, pénzügytechnikai megoldás, ami a fürdő megépítését szolgálja és Makó város számára finanszírozható, elviselhető. 4. Még azzal egészítem ki, hogy a testület is felkér engem arra, amit én önként teszek, vagy maradjunk annyiban, hogy a testület megerősít abbéli szándékomban, hogy mindenütt, különösen az országgyűlési képviselőm segítségét is kérve, segítsem azt elő, hogy ez a megoldás ekként megszülethessen. 5. Ha lehet, ne tegyük bele, de magától értetődik, hogy minden ettől eltérő döntés ide kerül és új testületi határozatot hoz, de ezt azért ne vigyük már bele, mert akkor ez hogy mutat fent. Fogalmilag kizárt minden más, mondja a jegyző. De ebben most kellene dönteni. Tehát ez 2 hét múlva az már nem jó. Tehát holnap megyek 1 órára a minisztériumba, ebben most kellene dönteni. Dr. Sánta Sándor parancsolj. Dr. Sánta Sándor települési képviselő, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: Akkor kérném a polgármester urat, hogy akkor ilyen formán fogalmazza meg, hogy nekünk is ez elfogadható legyen és én javasolnám első mondatnak, ha már egy nyilatkozatról van szó, hogy szólhassunk bele a fogalmazásba is, hogy a fürdő beruházás nem maradhat befejezetlen. Dr. Buzás Péter polgármester: Jó, ez legyen a címe az egésznek, elfogadtam. Dr. Sánta Sándor települési képviselő, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: Köszönöm szépen. Dr. Buzás Péter polgármester: Ez a címe a határozatnak. Köszönöm, elfogadtam. Dr. Sánta Sándor települési képviselő, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: Ez a lényeg. Dr. Buzás Péter polgármester: Van-e még? Sanyi jól értettem, én azt gondolom határozati javaslatnak, amit az előbb elmondtam, címe az lesz, amit Dr. Sánta Sándor most mondott. Megfelel így Sanyi? Meg, akkor rendben van. Legyen az egésznek a címe, hogy a makói fürdő
9 beruházás nem lehet befejezetlen, nem maradhat befejezetlen. Ez a tárgya vagy címe az egésznek, mint egy preambulum. Jó? És utána a többi pontokban. Megfelel így? Akkor kérem, hogy ezt a határozati javaslatot szavazzuk meg. Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 404/2010. (X.18.) MÖKT h. Tárgy: A Képviselő-testület támogatásának kinyilvánítása a fürdőberuházás befejezéséhez szükséges megoldás kialakításához HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete – tekintettel arra, hogy a fürdőberuházás nem maradhat befejezetlenül – az alábbiak szerint határoz: 1. Egyöntetűen egyetért abban, hogy Makó városának alapvető érdeke a fürdőberuházás megvalósítása. 2. A fürdőfejlesztés kivitelezése elsődlegesen az eddig kialakított koncepció mentén szükséges, hiszen – szakértői véleményekkel alaposan alátámasztott – meggyőződésünk, hogy ez a projekt szabályos, a magyar és az uniós versenyjognak egyaránt megfelel. 3. Amennyiben a Támogatásokat Vizsgáló Iroda akként dönt, hogy e koncepció nem megfelelő, úgy egy, a város számára finanszírozható, a fürdő megépítését szolgáló pénzügytechnikai megoldás legyen az irányadó. 4. Megerősíti és támogatja a polgármestert a fentiek megvalósulása érdekében végzett munkájában, továbbá felhatalmazza, hogy a tárgyalások során a szükséges intézkedéseket, nyilatkozatokat megtegye, valamint arra, hogy a fentebb megfogalmazottak érdekében a térség országgyűlési képviselőjének a segítségét kérje. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó Város Polgármestere - Makó Város Jegyzője - Mágori Józsefné országgyűlési képviselő - Fürdőfejlesztő Kft. ügyvezetője Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm. Elvégeztük a munkánkat. Hát kár, hogy emiatt kellett benneteket összehívni. Bízom benne, hogy amikor legközelebb összehívlak benneteket, pozitív dologról számolhatok be. Megmondom őszintén, hogy a DARFÜ-nél történt ma délutáni beszélgetésem az nekem jó érzést sugall, még akkor is, hogyha az ösztöneim millió más irányba is mozognak. Maradjunk annyiban, hogy köszönöm szépen, hogy eljöttetek, ahogy ezt befejeztük én hívom Mágoriné Andreát és ezt írásba is küldöm el neki és akkor, amikor úgy érzem, hogy van miről beszélnünk, azonnal szólok nektek és hívom össze a rendkívüli testületi ülést és minden a mostanitól eltérő döntés magától értetődik, hogy csak itt születhet meg veletek együtt. Nagyon szépen köszönöm. További szép estét kívánok mindenkinek.
10 Megállapítom, hogy napirendünket megtárgyaltuk. Köszönöm szépen a megjelenést, a testületi ülést bezárom.
K. m. f.
Dr. Buzás Péter polgármester
Dr. Bánfi Margit jegyző
Dr. Siket István jkv. hitelesítő
Kovács Sándor jkv. hitelesítő