JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2015. január 29-én megtartott soros ülésén a Városháza Dísztermében
Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Mucsi György alpolgármester
Vass Antal, Tanács József, Volford Imre, Katona László képviselők Csiszár István, Varga Ferenc, Krisztin István, Babarczi János tanácsosok
Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző
Igazoltan van távol
Balogh Miklós, Oltványi Gyula képviselők Szűcsné dr. Fehér Éva alpolgármester Heller Sz. Tibor tanácsos
Tanácskozási joggal jelen vannak: - dr. Tóth Krisztián osztályvezető - Balog László kabinetvezető - Nagypálné Vidács Anikó Költségvetési és Adó Oszt. mb. osztályvezető - Kosztyu Gyuláné óvodavezető - Kazi Mária Móra Ferenc Általános Isk. ig. - Vastag István Alapfokú Művészeti Isk. igazgatója - Berta Gyuláné Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház mb. igazgatója - Pintérné Farkas Ágnes Gondozási Központ vezetője - Enginé Ábrahám Katalin Egyházi Iskola tagintézményvezető - Bobár Gabriella Móravitál Kht. ügyv. ig. - Dr. Csala Éva Csongrád Megyei Kormányhivatal Mórahalmi Járási Gyámhivatala hivatalvezető
Nógrádi Zoltán polgármester úr: Köszönti a képviselő-testületi ülés résztvevőit. Megállapítja a határozatképességet, a 8 tagú települési képviselő-testület tagjai közül jelen van 6 fő képviselő és a polgármester, 2 fő képviselő igazoltan van távol.
2 Javaslatot tesz a napirendi pontokra: 1./ Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Mórahalom város Önkormányzata 2015. évi költségvetési rendeletének megalkotása /I.fordulós vitaanyag/ - munkaterv módositás Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester 3./ Aktuális kérdések Előadók: témakörök szerint
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a napirendi pontokra tett javaslatot. 1/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Napirend elfogadása Határozat Mórahalom Város Képviselőtestülete 2015. január 29-ei ülése napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: 1./ Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Mórahalom város Önkormányzata 2015. évi költségvetési rendeletének megalkotása /I.fordulós vitaanyag/ munkaterv módositás Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester 3./ Aktuális kérdések Előadók: témakörök szerint TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
3
Erről értesitést kap: l. Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr.Varga-Nagy Szilvia jegyző
I. napirend - Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi Zoltán polgármester beszámolója a jegyzőkönyv l. sz. mellékletét képezi.
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 2/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről
H a t á r o z a t: I. Mórahalom város Képviselő-testülete a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről szóló polgármesteri beszámolót elfogadja.
Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
4 -
Jelentés a Képviselő-testület határozatainak végrehajtásáról Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést.
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 3/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Jelentés a Képviselő-testület határozatainak végrehajtásáról Határozat I. Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta és elfogadja a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról adott jelentést. A 31/2014. /I. 30./, 130/2012. /IV. 26./, 53/2012. /II. 23./ I.l/c.,d., 328/2012. /X. 25./, 282/2014. /VIII. 28./, 300/2014. /IX. 30./, 365/2014. /XI. 27./, 367/2014. /XI. 27./, 375/2014. /XI. 27./, 376/2014. /XI. 27./, 377/2014. /XI. 27./, 378/2014. /XI. 27./, 380/2014. /XI. 27./, 390/2014. /XI. 27./, 391/2014. /XI. 27./, 393/2014. /XI. 27./, 417/2014. /XII. l8./, 421/2014. /XII. l8./, 423/2014. /XII. l8./, 418/2014. /XII. l8./, 409/2014. /XII. l8./ Kt. sz. határozatok végrehajtásáról további jelentést nem kér. Az 141/2014. /IV. 29./ Kt. sz. határozat végrehajtásáról a 2015. márciusi ülésre kér újabb jelentést.
kt.
A 172/2014. /V. l5./, 268/2014. /VIII. 28./, Kt. sz. határozat végrehajtásáról a 2015. áprilisi kt. ülésre kér újabb jelentést. A 57/2013. /I. 3l./, 219/2011. /VIII. 25./, Kt. sz. határozatok 2015. májusi kt. ülésre kér újabb jelentést.
végrehajtásáról a
A 379/2013. /X. 3l./ Kt. sz. határozat végrehajtásáról a 2015. júniusi kér újabb jelentést.
kt. ülésre
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
5 A 356/2014. /X. 30./, Kt. sz. határozat végrehajtásáról a 2015. augusztus ülésre kér újabb jelentést.
kt.
A 125/2003. /IV. 22./, Kt. sz. határozatok ülésre kér újabb jelentést.
kt.
végrehajtásáról a 2016. januári
Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3./ intézményvezetők 4./ Kft. igazgatók
-
Jelentés átruházott hatáskörök gyakorlásáról Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi Zoltán polgármester: Ismerteti a Szociális Bizottság tájékoztatóját.
Kérdés: nincs Hozzászólás : nincs
- A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi.
Nógrádi Zoltán polgármester: Ismerteti a jegyzői tájékoztatót. Kérdés: nincs Hozzászólás : nincs
- A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi. Nógrádi Zoltán polgármester: Ismerteti saját hatáskörében hozott döntéseiről összeállított tájékoztatót. Kérdés: nincs TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
6 Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi.
4/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Jelentés az átruházott hatáskörök gyakorlásáról Határozat Mórahalom város Képviselő-testülete a Polgármesterre, a Jegyzőre, a Szociális Bizottságra átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatókat az SZMSZ 5. § /3/ bekezdése alapján tudomásul veszi.
Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Szociális Bizottság elnöke
II. Napirend:
Mórahalom város Önkormányzata 2015. évi költségvetési rendeletének megalkotása I. fordulós vitaanyag megvitatásának elnapolása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi Zoltán polgármester: Tájékoztatásként elmondja, hogy a 2015. évi költségvetés összeállitása folyamatos, hiszen az önkormányzati intézmények, cégek vezetőivel állandóak az egyeztetések. A február 9-ei hétre olyan tervezetet kivánnak a Képviselő-testület elé terjeszteni, melyről már érdemben tudnak a testület tagjai tárgyalni. -
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
5/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Mórahalom város Önkormányzata 2015. évi költségvetési rendeletének Tárgy: megalkotása - I. fordulós vitaanyag megvitatásának elnapolása TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
7
Határozat l./ Mórahalom város Képviselő-testülete elnapolja a „Mórahalom város Önkormányzata 2015. évi költségvetési rendeletének megalkotása /I. fordulós vitaanyag/” tárgyú napirendet. 2./ A Képviselő-testület felkéri a Jegyzőt, hogy Mórahalom város Önkormányzatának 2015. évi költségvetési rendelet-tervezetét a Képviselőtestület 2015. február 12-ei rendkivüli ülésére állitsa össze. Felelős: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző Határidő: 2015. február l2-ei rendkivüli ülés Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző
-
Az Önkormányzat és szervei, szervezeti és müködési szabályzatáról szóló 9/1995. /IV. 5./ önkormányzati rendelet, továbbá a Polgármesteri Hivatal SZMSZ-ének módositása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja a rendelettervezetet. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják a rendelettervezetet. Tanács József Szociális Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
8 -
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
6/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása
Határozat 1.Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta és elfogadja az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/1995. /IV. 5./ önkormányzati rendelet 7. sz. függelékét képező Mórahalom város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását. 2./ A Képviselő-testület felhívja a jegyző figyelmét, hogy a módosításoknak az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/1995. /IV. 5./ önkormányzati rendeleten történő átvezetését tegye meg. Felelős: 2. pontra: jegyző Határidő: végrehajtásra azonnal, a végrehajtásról a Képviselő-testület nem további jelentést.
kér
Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyő
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
Nógrádi Zoltán polgármester: Szavazásra bocsátja az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Müködési Szabályzatáról szóló 9/1995. /IV. 5./ önkormányzati rendelet módositásáról szóló rendelet-tervezetet: A Képviselő-testület – egyhangú szavazattal – az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendeletét Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Müködési Szabályzatáról szóló 9/1995. /IV. 5./ önkormányzati rendelet módositásáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv ….. sz. melléklete tartalmazza. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
9
-
Településrendezési feladatok megvalósulása érdekében történő változtatási tilalom elrendelésére irányuló rendelet a Röszkei út páratlan oldalán végig Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja a rendelettervezetet. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
Nógrádi Zoltán polgármester: Szavazásra bocsátja a változtatási tilalom elrendeléséről a Röszkei út l. számtól a Röszkei út 38. számú ingatlanokra kiterjedően önkormányzati rendelet-tervezetet: A Képviselő-testület – egyhangú szavazattal – az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 2/2015. (I. 29.) önkormányzati rendeletét a változtatási tilalom elrendeléséről a Röszkei út l. számtól a Röszkei út 38. számúingatlanokra kiterjedően A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv ….. sz. melléklete tartalmazza.
-
Helyi vállalkozások támogatására irányuló rendelet megalkotása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja a rendelettervezetet.
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogdásra javasolják a rendelettervezetet.
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
10 Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
Nógrádi Zoltán polgármester: Szavazásra bocsátja a helyi vállalkozások munkahelymegőrző és müködési támogatásáról szóló önkormányzati rendelet-tervezetet: A Képviselő-testület – egyhangú szavazattal – az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 3/2015. (I. 29.) önkormányzati rendeletét a helyi vállalkozások munkahelymegőrző és müködési támogatásáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv ….. sz. melléklete tartalmazza.
-
Közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló 15/2003. /III. 28./ önkormányzati rendelet módositása Előadó: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző
Nógrádi Zoltán polgármester: Javasolja, hogy a rendelet-módositás során kerüljön beépitésre azon közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartás is, mint: „az önkormányzati kedvezményekkel való visszaélés” Kérdés: Mucsi György alpolgármester érdeklődik, hogy a mórahalmi polgárok milyen csatornákon keresztül értesülnek ezen szabálysértő kitételekről?
Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző: Válaszában elmondja, hogy a Mórahalmi Körkép hasábjain keresztül tájékoztatják a mórahalmi lakosokat az őket érintő képviselő-testületi döntésekről. A képviselő-testület határozatai, rendeletei minden esetben a város honlapján is kihirdetésre kerülnek, emellett a Nemzeti Jogtárban is elérhetőek.
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
11 Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja a rendelettervezetet.
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják a rendelettervezetet. Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a polgármesteri javaslatot.
Nógrádi Zoltán polgármester: Szavazásra bocsátja a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló 15/2003. /III. 28./ önkormányzati rendelet módositására vonatkozó rendelet-tervezetet: A Képviselő-testület / a polgármesteri kiegészítéssel együtt /– egyhangú szavazattal – az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 4/2015. (I. 29.) önkormányzati rendeletét a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló 15/2003. /III. 28./ önkormányzati rendelet módositásáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv ….. sz. melléklete tartalmazza.
-
Helyi Épitési Szabályzat módosítására irányuló eljárás inditása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
12 -
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
7/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Helyi Építési Szabályzat módosítására irányuló eljárás inditása Határozat 1./ Mórahalom város Képviselő-testülete megerősíti azon döntését, hogy Mórahalom város helyi építési szabályzatáról szóló, módosított 11/1999. (VII.1.) Önkormányzati rendeletének módosítását tartja szükségesnek, településrendezési céljai megvalósítása, jogszerű fejlesztési tevékenysége, hosszú távú város- és területfejlesztés érdekében.
2. / Mórahalom város Képviselő-testülete megállapítja, hogy Mórahalom város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 11/1999. /VII. l./ önkormányzati rendeletét módosítási eljárásnak kell alávetni. A tervezés programjaként az alábbi témák és területek veendők figyelembe: 2.1./ Az építési szabályzatba bele kell illeszteni, hogy a Szegedi út 10-38. házszám alatti telkein: vendéglátás kivételével új kereskedelmi funkció, tevékenység nem létesíthető, vendéglátó tevékenység nyitott kerthelyiség/terasz kialakításával, üzemeltetésével folytatható. A kialakítandó kerthelyiség/terasz nagysága minimálisan a vendéglátó helyiség belső üzletterével megegyező lehet az esztétikus utcakép biztosítása érdekében meg kell tiltani az üzlethelyiségek előtti árukihelyezést, tárolást a balesetmentes gyalogos és kerékpáros közlekedés biztosítása érdekében az épületek előkertjében, ahol a terület a járdán át járművel megközelíthető, meg kell tiltani a parkolást. Az OTÉK-ban előírt számú parkolóhelyet az ingatlan egyéb, a biztonságos közlekedést nem akadályozó részén kell biztosítani. a használatbavételi engedélytől eltérő rendeltetés esetén mindenkor meg kell követelni az OTÉK-ban előírt számú parkoló rendelkezésre állását. 2.2./ Be kell építeni az építési szabályzatba a napelempark elhelyezésére vonatkozó rendelkezéseket. 2.3./ Szabályozni kell helyi parkolási rendeletben az 1. pontban szereplő terület személygépkocsi-elhelyezési kötelezettségének szigorítását (alapterülethez kötött parkolószám növelése a helyi sajátosságokra – idegenforgalom – tekintettel) továbbá a parkolóhely megváltás eseteit, szabályait és összegét, mely bruttó 1.000.000,-Ft/parkolóhely
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
13 3./ A Képviselő-testület felhívja a Polgármester figyelmét, hogy a módosítási eljárást indítsa meg. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: beszámolásra: 2015. februári képviselő-testületi ülés Határozatról értesítést kap: -
-
Mórahalom Város Önkormányzata Képviselő-testülete Tagjai (Helyben), Nógrádi Zoltán polgármester, Jegyző Irattár
Tájékoztató a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokat érintő 2015. március ljétől hatályos változásokról Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság támogatja a tájékoztatás tudomásulvételét. Tanács József Szociális Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint támogatják az előterjesztésben rögzitettek tudomásulvételét. Varga Ferenc Városfejlesztési Konzultativ Testület elnöke: A testület tagjai úgy itélték meg, hogy a Képviselő-testületnek nagy felelőssége lesz a segélyek megállapitása során, hiszen több mórahalmi személy, család életminőségéről, sorsáról döntenek majd. Úgy itélték meg, hogy az Önkormányzatnak eddig sikerült keretek között tartania a segélyezési rendszert, annak anyagi kereteit. Ehhez kapcsolódóan úgy látják mindenképpen meg kell vizsgálni, hogy az új struktúra milyen pénzügyi terhet ró az önkormányzat számára. Megitélésük szerint Mórahalom kivételesen jó helyzetben van segélyezés vonatkozásában, hiszen a mórahalmi emberek többsége szorgalmas, mindennapi megélhetését saját munkájából és nem segélyből kivánja megoldani.
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
14 Nógrádi Zoltán polgármester: Tájékoztatásként elmondja, hogy folyamatosan figyelemmel kisérik a jogszabályváltozásokat, szakmai iránymutatásokat. A február 9-ei hétre olyan munkaanyagot kivánnak a Képviselő-testület elé terjeszteni, melyről már érdemben tudnak a testület tagjai tárgyalni. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
8/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Tájékoztató a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokat érintő 2015. március ljétől hatályos változásokról Határozat Mórahalom város Képviselőtestülete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokat érintő 2015. március 1-jétől hatályos változásokról előterjesztett tájékoztatást tudomásul veszi. A határozatról értesül: 1./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző
-
Local Agenda 21 program jóváhagyása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Varga Ferenc Városfejlesztési Konzultativ Testület elnöke: Elmondja, hogy a testület tagjai is megvitatták az anyagot. Az előterjesztés azon kijelentése, mely szerint: „ a kérdőívet elsősorban a magasabb iskolai végzettségű lakosok töltötték ki. Pozitív, hogy l nyugdíjas és l tanuló is kitöltötte a kérdőiveket, igy minden TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
15 korosztály véleménye megjelenik a tanulmányban.” értelmezhetetlen volt.
a testület tagjai számára
Dr. Tóth Krisztián osztályvezető: A testület megállapitására az alábbi jelzéssel él: A felmérés készitője adott összegzést a Local Agenda 2l programmal kapcsolatban. A felmérés nemcsak a felnőtt lakosság, hanem az iskoláskorú gyermekek vonatkozásában is elkészült. Félreértésre az adhatott okot, hogy a felnőtt lakossági kérdőivet l gyermek is kitöltötte. Tájékoztatásként elmondja azt is, hogy a válaszadás önkéntes volt és a lakossági kérdőiket kizárólag interneten keresztül lehetett kitölteni és visszaküldeni. A gyermekeket érintő kérdőiv kitöltését az oktatási intézmény koordinálta.
Nógrádi Zoltán polgármester: Fenti pontatlanság miatt javasolja, hogy a testület jelen ülésének napirendjéről vegye le a „Local Agenda 21 program jóváhagyása” tárgyu napirend megvitatását és a márciusi képviselő-testületi ülésre ütemezze azt át. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
9/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Local Agenda 21 program napirendről történő levétele Határozat l./ Mórahalom város Képviselő-testülete leveszi 2015. január 29-ei ülése napirendjéről a Local Agenda 21 program megvitatását tekintettel arra, hogy az elkészült anyaggal kapcsolatosan további kiegészitő információkra tart igényt. 2./ Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri a Polgármester, hogy a Képviselő-testület 2015. február 26-ai soros ülésére a Programot kiegészitő információk birtokában ismét terjessz a testület elé. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: 2015. februári kt. ülés A testület a határozat végrehajtásáról külön jelentést nem kér. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
16 Erről értesitést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester
-
Móranet Mórahalmi Informatikai Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. alapitó okiratának módositása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja az előterjesztést. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
10/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Móranet Mórahalmi Informatikai Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. alapitó okiratának módositása Határozat 1./ Mórahalom város Képviselő - testülete megtárgyalta a Móranet Mórahalmi Informatikai Szolgáltató Közhasznú Társaság Alapító Okiratának módosítását, valamint az alapító okirat egységes szerkezetben foglalt szövegét, melyet - a határozat melléklete szerint – elfogad. 2./ A Képviselőtestület felhívja a társaság ügyvezető igazgatójának figyelmét, hogy a módosítás cégbírósági bejegyzésének módosításáról intézkedjen. 3./ Mórahalom város Képviselő - testülete megtárgyalta a Móranet Mórahalmi Informatikai Szolgáltató Közhasznú Társasággal kötendő közszolgáltatási szerződés szövegét, melyet - a határozat melléklete szerint – elfogad. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
17 4./ A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a közszolgáltatási szerződést aláírja. Felelős: 2. pontra Duka Félix igazgató 4. pontra: Nógrádi Zoltán Polgármester Határidő: végrehajtásra azonnal, a Kt. a határozat végrehajtásáról márciusi testületi ülésre jelentést kér Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Duka Félix ügyvezető igazgató (6782 Mórahalom, Béke u. 6.) 3./ Csongrád Megyei Járásbíróság, mint cégbíróság
-
Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő költségvetési szerv alapitása: az intézmény alapitó okiratának elfogadása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja az előterjesztést. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Varga Ferenc Városfejlesztési Konzultativ Testület elnöke: Elmondja, hogy a testület elfogadásra javasolja az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
11/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő költségvetési szerv alapitása: az intézmény alapitó okiratának elfogadása
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
18 Határozat
1. Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta és elfogadja a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő költségvetési szerv alapítására vonatkozó előterjesztést. 2. A Képviselő-testület - 2015. március 1-jei hatállyal - létrehozza a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő elnevezésű költségvetési szervet. A Képviselő-testület a határozat 1. sz. melléklete szerint elfogadja az intézmény alapító okiratát, és az intézmény 2. melléklet szerinti szervezeti és működési szabályzatát. 3. A Képviselő – testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt az alapító okirat és a Szervezeti és Működési Szabályzat aláírására. A Képviselő –testület utasítja a jegyzőt, hogy az intézmény alapító okiratát haladéktalanul küldje meg a MÁK Csongrád Megyei Igazgatóságának a Törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés végett. Felelős: 3. pontra: Nógrádi Zoltán polgármester Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző Határidő: végrehajtásra azonnal beszámolásra: 2015. március Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző és általa a MÁK Csongrád Megyei Igazgatósága 3./ Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő
-
Munkamegosztási és felelősségvállalási megállapodás a Polgármesteri Hivatal valamint az önállóan müködő intézmények között Előadó: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző
Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Tájékoztatásként elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja az előterjesztést. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Varga Ferenc Városfejlesztési Konzultativ Testület elnöke: Elmondja, hogy a testület elfogadásra javasolja az előterjesztést. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
19 Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
12/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Munkamegosztási és felelősségvállalási megállapodás a Polgármesteri Hivatal valamint az önállóan müködő intézmények között Határozat 1. Mórahalom város Képviselőtestülete az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 9. §. (5a) bekezdése alapján, gazdálkodási feladatokat ellátó Mórahalmi Polgármesteri Hivatal és a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerve • Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő közötti munkamegosztásra és felelősségvállalásra vonatkozó megállapodást a melléklet szerint jóváhagyja. 2. A Képviselőtestület felhatalmazza az intézmény vezetőjét és a jegyzőt a törzskönyvi nyilvántartásba vételt követően a mellékelt megállapodás aláírására. Határidő: 2015. a törzskönyvi nyilvántartásba vételt követően azonnal Felelős: Jegyző, intézményvezető Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga – Nagy Szilvia jegyző 3./ Szent –Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő
-
Belső kontrollrendszer működése ellenőrzése tárgyban végrehajtott belső ellenőrzés megállapításaira készült intézkedési terv Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést.
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
20 Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
13/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Belső kontrollrendszer működése ellenőrzése tárgyban végrehajtott belső ellenőrzés megállapításaira készült intézkedési terv Határozat
Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta a Polgármesteri Hivatala erőforrások hatékonyságának, gazdaságosságának, eredményességének ellenőrzése tárgyban végrehajtott belső ellenőrzés megállapításaira készült intézkedési terv tárgyú előterjesztést és a következő határozatot hozza: 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete felhívja a Jegyző figyelmét, hogy gondoskodjék a Polgármesteri Hivatal szervezeti és működési szabályzatának, az Elektronikus informatikai biztonsági szabályzat, és a Közérdekű adatok közzétételi és adatkezelési szabályzatának aktualizálásáról. Határidő: 2015. június 30. Felelős: Mórahalom város Jegyzője
2./ Mórahalom város Képviselőtestülete felhívja a Jegyző figyelmét, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény végrehajtásáról kiadott 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 13 §. (2) bekezdése alapján készítse el az anyag- és eszközgazdálkodási szabályzatot. Határidő: 2015.június 30. Felelős: Mórahalom város Jegyzője 3./ Mórahalom város Képviselőtestülete felhívja a Jegyző figyelmét, hogy gondoskodjék az Infotv. 1. számú mellékletében meghatározott adatoknak az önkormányzat honlapján történő közzététel (közzétételi lista) folyamatos frissítéséről. Határidő: 2015.június 30. Felelős: Mórahalom város Jegyzője Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Mórahalom város jegyzője 3./ Költségvetési és Adóosztály vezetője TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
21 -
Önkormányzati alapitású közalapitványok részére az önkormányzat által nyújtott támogatások jogszerű felhasználásának ellenőrzése kapcsán készitett intézkedési terv elfogadása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
14/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Önkormányzati alapitású közalapitványok részére az önkormányzat által nyújtott támogatások jogszerű felhasználásának ellenőrzése kapcsán készitett intézkedési terv elfogadása Határozat 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta az Egészséges Mórahalomért Közalapítvány, Mórahalom Közoktatásáért Közalapítvány és a Mórahalmi Önvédelmi Csoport Közalapítvány belső ellenőrzésével kapcsolatos intézkedési terveket. 2./ A Képviselő-testület elfogadja a határozat mellékletét képező intézkedési terveket és felhívja a Polgármester, valamint a közalapítványok kuratóriumi elnökeinek figyelmét az intézkedési tervben foglaltak végrehajtására. Határidő: 2015. március 31. Beszámolásra: 2015. április Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester, kuratóriumi elnökök Erről értesítést kap: Nógrádi Zoltán polgármester Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző kuratóriumi elnökök
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
22 -
Beszámoló a 2014. évi közbeszerzési terv teljesitéséről Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
15/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Beszámoló a 2014. évi közbeszerzési terv teljesitéséről Határozat Mórahalom Város Képviselőtestülete megtárgyalta és jóváhagyja jelen előterjesztés mellékleteként csatolt 2014. évi közbeszerzési terv teljesítéséről szóló beszámolót. Felelős: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző Határidő: végrehajtásra azonnal Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző
-
2015. évi közbeszerzési terv
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
23 Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Kérdés: nincs H o z z á s z ó l á s: Nógrádi Zoltán polgármester: Kéri dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző asszonyt, hogy intézkedjen a 2015. évi közbeszerzési terv Városfejlesztési Konzultativ Testület tagjai számára történő eljuttatásról.
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
16/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: 2015. évi közbeszerzési terv Határozat 1. Mórahalom Város Képviselőtestülete megtárgyalta és jóváhagyja Mórahalom Városi Önkormányzat 2015. évi közbeszerzési tervét. 2. Felhívja a Jegyző figyelmét, hogy a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény esetleges módosításaira figyelemmel, továbbra is gondoskodjon a terv folyamatos aktualizálásáról. Felelős: Dr. Varga-Nagy Szilvia Határidő: végrehajtásra azonnal Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző
-
A köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező célok /teljesítményértékelés/ Előadó: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző
Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
24 Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
17/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A köztisztviselői /teljesítményértékelés
teljesítménykövetelmények
alapját
képező
célok
Határozat Mórahalom város Képviselő-testülete a köztisztviselői teljesítménykövetelmények meghatározásához, 2015. évre az önkormányzat kiemelt céljainak átfogó keretét az előterjesztés melléklete szerint jóváhagyja. Erről értesítést kap: 1./Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Jegyző
-
Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde intézmények előtti közlekedés szabályozása: Egyenlőség utca egyirányúvá tétele Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Varga Ferenc Városfejlesztési Konzultativ Testület elnöke: Elmondja, hogy a testület megállapitása szerint a Képviselő-testület már több izben foglalkozott az Egyenlőség utca közlekedési szempontból történő biztonságosabbá tételével. Az utca egyirányúsításával minden testületi tag egyetértett, bár annak hatékonyságával kapcsolatban már megoszlottak a vélemények. Úgy vélik, hogy a forgalmi rend megváltozásának első heteiben mindenképpen szükséges lenne, hogy polgárőrök segítsék a közlekedést. Ismereteik szerint a kerékpáros közlekedés nem okoz forgalmi torlódást és nem károsítja a környezetet, ezért az egyirányú utcák kialakításának indokai nem értelmezhetők a kerékpárosokra. Nyugat-Európában ezt felismerve a kerékpárosokra vonatkozóan számos helyen feloldották az egyirányú utcák behajtási tilalmát. A legtöbb ilyen utcában gond TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
25 nélkül elfér egymás mellett kerékpár és autó, ahol esetleg szűkület van, ott autós és kerékpáros elengedik egymást - mint ahogy két autó is kikerüli egymást egy szűk utcában. A kerékpáros és az autóvezető egymással szemben halad, ezért mindketten folyamatosan látják egymást, észlelik, hogy a másik mire készül. Fentiekre figyelemmel érdeklődnek a testület tagjai, hogy a kerékpáros közlekedésre vonatkozóan kiegészitő tábla kihelyezését tervezi-e az Önkormányzat? A testületi tagok részéről felmerült az óvoda szomszédságában lévő ingatlan megvásárlásának lehetősége is, mellyel a parkolási gondokon lehetne enyhiteni. Emellett szóba került az is, hogy az iskola előtti gyalogátkelőhelyeken segithetnék-e a felsős osztályos tanulók - mellényben - az alsótagozatos diákok biztonságos áthaladását. Kérdés: nincs Hozzászólás: Kazi Mária Móra Ferenc Általános Iskola, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója: A Konzultativ Testület felvetésével kapcsolatban elmondja, hogy a tantestület nem vállalja fel annak felelősségét, hogy a felső tagozatosok segitsék az alsó tagozatos diákok közlekedését, hiszen még azok is gyermekek. Úgy véli ezen intézkedés szülői ellenállásba is ütközne.
Mucsi György alpolgármester: Megitélése szerint: - az Egyenlőség utca lakóit hivatalos megkeresésben kellene tájékoztatni a forgalmi rend megváltozásáról, de előtte mindenképpen ki kellene kérni a véleményüket a tervezett intézkedésről -
a gépjárművezetőket feltétlenül tájékoztatni kell arról, hogy kerékpáros forgalommal kell számolniuk. Erre tekintettel szükségesnek tartja a kiegészitő tábla kihelyezését.
Vass Antal képviselő: Elmondása szerint Fölsővárosról a gyermekintézményekbe való eljutás fő útvonala a József Attila utca. Ez mindenképpen az Egyenlőség utcában a kerékpáros szembeforgalom megjelenését jelenti. Fentiekre tekintettel indokoltnak tartja a teljeskörű tájékoztatást.
Nógrádi Zoltán polgármester: Tájékoztatja a testületet arról, hogy az Önkormányzat a Szabadság utcában kiván ingatlant vásárolni az óvodai parkolási gondok enyhitése érdekében. Meglátása szerint az intézmény melletti telektulajdonossal nem vezethetnek eredményre az ingatlanvásárlási tárgyalások. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
26 Megitélése szerint az Egyenlőség utca lakói közül biztosan lennének olyanok, akik nem értenének egyet a tervezett változtatásokkal, hiszen általában a megszokottól eltérőt nem szivesen fogadják az emberek. Az elhangzott észrevételek alapján az alábbi határozati javaslat kiegészitéssel él: 5. Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a helyben szokásos módon az Egyenlőség utca forgalmi rendjének megváltozásáról Mórahalom város lakosságát tájékoztassa. 6. Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy az Egyenlőség utca forgalmi rendjének megváltozásával kapcsolatban a kerékpárral közlekedők biztonsága érdekében kiegészitő tábla kihelyezéséről intézkedjen, mely biztositja a kerékpárral közlekedők számára az utcába történő mindkét irányú behajtást. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
-
Nógrádi Zoltán polgármester javaslatát, mely szerint a forgalmi rend változásáról széleskörűen tájékoztassák a mórahalmi polgárokat, a képviselő-testület egyhangúlag elfogadja. -
Nógrádi Zoltán polgármester javaslatát, mely szerint a kerékpáros közlekedést szabályozó kiegészitő tábla kihelyezésre kerüljön, a képviselő-testület egyhangúlag elfogadja.
18/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde intézmények előtti közlekedés Tárgy: szabályozása: Egyenlőség utca egyirányúvá tétele Határozat 1. Mórahalom Város Képviselő-testülete megtárgyalta a Napköziotthonos Óvoda és a Huncutka Családi Napközi és Bölcsőde gyermekintézmények bejáratainál kialakult közlekedési és parkolási helyzet megoldására irányuló lehetőségeket. 2. Mórahalom Város Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 34. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az Egyenlőség utca forgalmi rendjét egyirányúvá változtatja. Az új forgalmi rend alapján az Egyenlőség utcába az 55-ös számú főközlekedési út felől lehet behajtani, az egyirányúsítás az Egyenlőség utca elején kezdődik; a parkolás-gyermekelhelyezés TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
27 után a Táncsics utca felé jobbra és balra fordulva lehet elhagyni az Egyenlőség utcát. 3. Mórahalom Város Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a forgalmi rend változásával szükséges teendők elvégzéséről a Móraép Kft útján gondoskodjék, továbbá az új közlekedési helyzetről tájékoztassa a lakosságot. 4. Mórahalom Város Képviselő-testülete egyetért az Egyenlőség utca gyalogos közlekedést szolgáló járdájának felújításával. Felhívja a Polgármester figyelmét, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a felújítási munkák forrása a 2015. évi költségvetésből finanszírozható legyen. 5. Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a helyben szokásos módon az Egyenlőség utca forgalmi rendjének megváltozásáról Mórahalom város lakosságát tájékoztassa. 6. Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy az Egyenlőség utca forgalmi rendjének megváltozásával kapcsolatban a kerékpárral közlekedők biztonsága érdekében kiegészitő tábla kihelyezéséről intézkedjen, mely biztositja a kerékpárral közlekedők számára az utcába történő mindkét irányú behajtást.
Felelős: Polgármester Határidő: azonnal
Felelős: 3-6. pontra: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: 2014. februári kt. Erről értesítést kap: 1./Nógrádi Zoltán polgármester és általa a lakosság 2./ Móraép Kft 3./ Jegyző
-
Közalapítványok könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbízás Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
28 Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
19/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Közalapítványok könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbízás Határozat 1.) Mórahalom város Képviselőtestülete a számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet 19. § (1) bek. alapján a 2015. gazdasági évre vonatkozóan az Egészséges Mórahalomért Közalapítvány (6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 16.) Mórahalom Közoktatásáért Közalapítvány (6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 16.) Mórahalmi Önvédelmi Csoport Közalapítvány (6782 Mórahalom, Szentháromság tér 1.) könyvelésére vonatkozó könyvvizsgálói feladat ellátására Horváth Ildikó (Makó, Sírkert u. 51. sz.) bejegyzett könyvvizsgálót (könyvvizsgálói ig. sz: 000516) bízza meg. 2.) A könyvvizsgálói díj: 2015. gazdasági évre Egészséges Mórahalomért Közalapítvány: Mórahalom Közoktatásáért Közalapítvány: Mórahalmi Önvédelmi Csoport Közalapítvány:
25.000 Ft + ÁFA 38.000 Ft + ÁFA 20.000 Ft + ÁFA
3.) A Képviselőtestület felhívja az alapítványok kuratóriumainak elnökeit, hogy a könyvvizsgálatra vonatkozó megbízási szerződést az 1.) és 2.) pontban foglaltak szerint kössék meg, a könyvvizsgáló részére a megbízást adják ki. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Alapítványok kuratóriumainak elnökei Határidő: 2015. március A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról külön jelentést nem kér Erről értesítést kap: 1.) Nógrádi Zoltán polgármester 2.) Egészséges Mórahalomért Közalapítvány TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
29 3.) Mórahalom Közoktatásáért Közalapítvány 4.) Mórahalmi Önvédelmi Csoport Közalapítvány
-
Móraép Nonprofit Kft, Móranet Nonprofit Kft, Móra-Vitál Nonprofit Kft., Móra-Partner Nonprofit Kft, a Mórahalmi Városfejlesztő Kft. és a Móra-Prop Szolgáltató Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbízás
-
Móra-Tourist Kft és a HTV Kft. könyvvizsgálói feladatai ellátásának tudomásulvétele Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést a határozati javaslatokkal együtt. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az l. sz.határozati javaslatot.
20/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Móraép Nonprofit Kft könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbízás Határozat 1. Mórahalom Város Képviselőtestülete, a MÓRAÉP Városüzemeltetési, Szolgáltató és Kereskedelmi Nonprofit Közhasznú Kft (6782 Mórahalom, Röszkei út 34.) Alapító Okiratának VI. fejezet 11. pontja alapján Horváth Ildikó bejegyzett könyvvizsgálót (könyvvizsgálói ig. sz: 000516) bízza meg a 2015. gazdasági évre a Móraép Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására. 2. A Képviselőtestület felhívja a MÓRAÉP Városüzemeltetési, Szolgáltató és Kereskedelmi Nonprofit Közhasznú Kft ügyvezető igazgatóját, hogy az általa irányított társaság és Horváth Ildikó között, a Közhasznú Társaság könyvelése kapcsán felmerült könyvvizsgálói feladatok elvégzésére megbízási szerződést kössön a 2015. évre vonatkozóan. A 2015. évre szóló megbízatást úgy kell megkötni, hogy az a gazdasági évre szóljon és annak a könyvvizsgálói jelentéssel való lezárásáig tartson. A Képviselőtestület hozzájárul, hogy Horváth Ildikó könyvvizsgálói díja 35.000 Ft/hó +Áfa összegben kerüljön megállapításra. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
30 Határidõ: azonnal A Képviselő-testület nem kér külön beszámolót a határozat végrehajtásáról. Felelõs: Móraép Kft. ügyvezető igazgató Errõl értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Móraép Kft ügyvezető igazgató és általa Horváth Ildikó könyvvizsgáló
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a 2. sz.határozati javaslatot.
21/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Móranet Nonprofit Kft könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbízás Határozat 1. Mórahalom Város Képviselőtestülete, a MÓRANET Mórahalmi Informatikai Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. (6782 Mórahalom, Röszkei út 1.) Alapító Okiratának VI. fejezet 11. pontja alapján Horváth Ildikó bejegyzett könyvvizsgálót (könyvvizsgálói ig. sz: 000516) bízza meg a 2015. gazdasági évre a Móranet Kft könyvvizsgálói feladatainak ellátására. 2. A Képviselőtestület felhívja a MÓRANET Mórahalmi Informatikai Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft ügyvezető igazgatóját, hogy az általa irányított társaság és Horváth Ildikó között, a Közhasznú Társaság könyvelése kapcsán felmerült könyvvizsgálói feladatok elvégzésére megbízási szerződést kössön a 2015. évre vonatkozóan. A 2015. évre szóló megbízatást úgy kell megkötni, hogy az a gazdasági évre szóljon és annak a könyvvizsgálói jelentéssel való lezárásáig tartson. A Képviselőtestület hozzájárul, hogy Horváth Ildikó könyvvizsgálói díja 15.000 Ft/hó +Áfa összegben kerüljön megállapításra. Határidõ: azonnal A Képviselő-testület nem kér külön beszámolót a határozat végrehajtásáról. Felelõs: Móranet Kft. – Duka Félix ügyvezető igazgató Errõl értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Duka Félix ügyvezető igazgató és általa Horváth Ildikó könyvvizsgáló
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a 3. sz. határozati javaslatot.
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
31 22/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Móra-Vitál Nonprofit Kft könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbízás Határozat 1. Mórahalom Város Képviselőtestülete, a MÓRA-VITÁL Térségi Egészségmegőrző és Szociális Nonprofit Közhasznú Kft (6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 7.) Alapító Okiratának VI. fejezet 11. pontja alapján Horváth Ildikó bejegyzett könyvvizsgálót (könyvvizsgálói ig. sz: 000516) bízza meg a 2015. gazdasági évre a Móra-Vitál Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására. 2. A Képviselőtestület felhívja a MÓRA-VITÁL Térségi Egészségmegőrző és Szociális Nonprofit Közhasznú Kft ügyvezető igazgatóját, hogy az általa irányított társaság és Horváth Ildikó között, a Közhasznú Társaság könyvelése kapcsán felmerült könyvvizsgálói feladatok elvégzésére megbízási szerződést kössön a 2015. évre vonatkozóan. A 2015. évre szóló megbízatást úgy kell megkötni, hogy az a gazdasági évre szóljon és annak a könyvvizsgálói jelentéssel való lezárásáig tartson. A Képviselőtestület hozzájárul, hogy Horváth Ildikó könyvvizsgálói díja 40.000 Ft/hó +Áfa összegben kerüljön megállapításra. Határidõ: azonnal Felelõs: Móra-Vitál Kft. – Bobár Gabriella ügyvezető igazgató A Képviselő-testület nem kér külön beszámolót a határozat végrehajtásáról.
Errõl értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Bobár Gabriella ügyvezető igazgató és általa Horváth Ildikó könyvvizsgáló -
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a 4. sz. határozati javaslatot.
23/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Móra-Partner Nonprofit Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbízás Határozat 1. Mórahalom Város Képviselőtestülete, a MÓRA-PARTNER Nonprofit Közhasznú Kft (6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 5.) Alapító Okiratának 16 §a alapján Horváth Ildikó bejegyzett könyvvizsgálót (könyvvizsgálói ig. sz: 000516) bízza meg a 2015. gazdasági évre a Móra-Partner Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
32 2. A Képviselőtestület felhívja a MÓRA-PARTNER Nonprofit Közhasznú Kft ügyvezető igazgatóját, hogy az általa irányított társaság és Horváth Ildikó között, a Közhasznú Társaság könyvelése kapcsán felmerült könyvvizsgálói feladatok elvégzésére megbízási szerződést kössön a 2015. évre vonatkozóan. A 2015. évre szóló megbízatást úgy kell megkötni, hogy az a gazdasági évre szóljon és annak a könyvvizsgálói jelentéssel való lezárásáig tartson. A Képviselőtestület hozzájárul, hogy Horváth Ildikó könyvvizsgálói díja 10.000 Ft/hó +Áfa összegben kerüljön megállapításra. Határidõ: azonnal Felelõs: Móra-Partner Kft. – Csőke Melinda ügyvezető igazgató A Képviselő-testület nem kér külön beszámolót a határozat végrehajtásáról. Errõl értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Csőke Melinda ügyvezető igazgató és általa Horváth Ildikó könyvvizsgáló -
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az 5. sz. határozati javaslatot.
24/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A Mórahalmi Városfejlesztő Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbízás Határozat 1. Mórahalom Város Képviselőtestülete, a Mórahalmi Városfejlesztő Kft (6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 2.) Alapító Okiratának 15. pontja alapján Horváth Ildikó bejegyzett könyvvizsgálót (könyvvizsgálói ig. sz: 000516) bízza meg a 2015. gazdasági évre a Mórahalmi Városfejlesztő Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására. 2. A Képviselőtestület felhívja a Mórahalmi Városfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy az általa irányított társaság és Horváth Ildikó között, a Társaság könyvelése kapcsán felmerült könyvvizsgálói feladatok elvégzésére megbízási szerződést kössön a 2015. évre vonatkozóan. A 2015. évre szóló megbízatást úgy kell megkötni, hogy az a gazdasági évre szóljon és annak a könyvvizsgálói jelentéssel való lezárásáig tartson. A Képviselőtestület hozzájárul, hogy Horváth Ildikó könyvvizsgálói díja 5.000 Ft/hó +Áfa összegben kerüljön megállapításra. Határidõ: azonnal Felelõs: Mórahalmi Városfejlesztő Kft. – Dudás Kószó Katalin ügyvezető igazgató A Képviselő-testület nem kér külön beszámolót a határozat végrehajtásáról.
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
33 Errõl értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dudás Kószó Katalin ügyvezető igazgató és általa Horváth Ildikó könyvvizsgáló -
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a 6. sz. határozati javaslatot.
25/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Móra-Prop Szolgáltató Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbízás Határozat
1. Mórahalom Város Képviselőtestülete, a Móra-Prop Szolgáltató Kft (6782 Mórahalom, Szentháromság tér l. ) Alapító Okiratának 15. pontja alapján Horváth Ildikó bejegyzett könyvvizsgálót (könyvvizsgálói ig. sz: 000516) bízza meg a 2015. gazdasági évre a Móra-prop Szolgáltató Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására. 2. A Képviselőtestület felhívja a Móra-Prop Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy az általa irányított társaság és Horváth Ildikó között, a Társaság könyvelése kapcsán felmerült könyvvizsgálói feladatok elvégzésére megbízási szerződést kössön a 2015. évre vonatkozóan. A 2015. évre szóló megbízatást úgy kell megkötni, hogy az a gazdasági évre szóljon és annak a könyvvizsgálói jelentéssel való lezárásáig tartson. A Képviselőtestület hozzájárul, hogy Horváth Ildikó könyvvizsgálói díja 50.000 Ft/év +ÁFA összegben kerüljön megállapításra. Határidõ: azonnal Felelõs: Móra-Prop Szolgáltató Kft. – Dr. Biró Mónika ügyvezető igazgató A Képviselő-testület nem kér külön beszámolót a határozat végrehajtásáról.
Errõl értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Biró Mónika ügyvezető igazgató és általa Horváth Ildikó könyvvizsgáló
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a 7. sz. határozati javaslatot.
26/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Móra-Tourist Kft. könyvvizsgálói feladatai ellátásának tudomásulvétele TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
34 Határozat 1. Mórahalom Város Képviselőtestülete egyetért azzal, hogy a Móra-Tourist Kft. könyvvizsgálói feladatait 2015. évre vonatkozóan Horváth Ildikó bejegyzett könyvvizsgáló (könyvvizsgálói ig. sz: 000516) lássa el 10.000,-Ft/hó + Áfa összegben Erről értesitést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Móra-Tourist Kft. ügyvezető igazgatója
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a 8. sz. határozati javaslatot.
27/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A HTV Kft. könyvvizsgálói feladatai ellátásának tudomásulvétele Határozat 1. Mórahalom Város Képviselőtestülete egyetért azzal, hogy a HTV Kft. könyvvizsgálói feladatait 2015. évre vonatkozóan Horváth Ildikó bejegyzett könyvvizsgáló (könyvvizsgálói ig. sz: 000516) lássa el 8.000,-Ft/hó +ÁFA összegben Erről értesitést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ HTV Kft. ügyvezető igazgatója
-
Magyar Természetjáró Szövetség tulajdonosi hozzájárulása iránti kérelme kéktúra információs tábla kihelyezésére Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
35 -
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
28/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Magyar Természetjáró Szövetség tulajdonosi hozzájárulása iránti kérelme kéktúra információs tábla kihelyezésére Határozat 1.) Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és a közterület tulajdonosaként hozzájárul ahhoz, hogy Mórahalom Városi Önkormányzat területén a Röszkei út, István király út kereszteződésétől kb. 10 méterre a Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház épületének az István király út felé eső homlokzata elé a Magyar Természetjáró Szövetség – a jelen előterjesztéshez mellékelt térképen koordinátákkal meghatározott pontos helyre a mellékletben szereplő tartalmú és megjelenésű – információs táblát helyezzen ki. 2.) A Képviselő-testület a fentiek szerint felhatalmazza a polgármestert az információs tábla elhelyezésével kapcsolatos nyilatkozat aláírására, továbbá a döntés végrehajtásához szükséges intézkedések megtételére. Határidő: Felelős:
azonnal, beszámolásra: 2015. márciusi Kt. ülés Nógrádi Zoltán polgármester
Erről értesítést kap: 1.) Nógrádi Zoltán polgármester 2.) Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3.) Dávid László és Társai Ügyvédi Iroda (1024 Budapest, Guyon Richard u. 12., Dr. Dávid László) meghatalmazott, és által a Magyar Természetjáró Szövetség 4.) Irattár
-
Polgármester szabadságterve
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
36 29/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Polgármester szabadságterve Határozat
Mórahalom város Képviselő-testülete az előterjesztésben foglaltakat megtárgyalta, és Nógrádi Zoltán Polgármester Úr 2015. évre irányadó 1. számú melléklet szerinti szabadságolási ütemtervét, és a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. Erről értesitést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző
-
A Mórahalom, Röszkei út 39/B/1. szám alatti garázs bérbe adása Domján István és Czene Krisztina részére Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
30/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A Mórahalom, Röszkei út 39/B/1. szám alatti garázs bérbe adása Domján István és Czene Krisztina részére Határozat 1./ Mórahalom Város Képviselő-testülete megtárgyalta a „A Mórahalom, Röszkei út 39/B/1. szám alatti garázs bérbe adása Domján István és Czene Krisztina részére” tárgyú előterjesztést. 2./ Mórahalom Város Képviselőtestülete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló 29/1993. (XII. 31.) sz. rendelet 25. §. (1) bekezdés c) pontja alapján bérbe adja TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
37 a Mórahalom, Röszkei út 39/B/1. szám alatti 15,75 m2 alapterületű garázst Domján István és Czene Krisztina (6782 Mórahalom, Röszkei út 39/B/2.) részére 2015. február 1-től 2017. február 28-ig tartó határozott időtartamra, de legfeljebb a Mórahalom, Röszkei út 39/B/2. szám alatti lakásbérleti jogviszonyuk időtartamáig. 3./ A Testület utasítja a Polgármestert, hogy a bérleti szerződés megkötésével kapcsolatos szükséges intézkedéseket határidőre tegye meg. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: 2015. február 1. Beszámolásra: 2015. februári Kt. Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Domján István és Czene Krisztina (6782 Mórahalom, Röszkei út 39/B/2.)
-
Mórahalom, III. körzet 61. szám alatti Királyhalmi Iskola helyiségeinek bérbeadása az Öko-Universal Kft. részére Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
31/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom, III. körzet 61. szám alatti Királyhalmi Iskola helyiségeinek bérbeadása az Öko-Universal Kft. részére Határozat 1./ Mórahalom Város Képviselő-testülete megtárgyalta a „Mórahalom, III. körzet 61. szám alatti Királyhalmi Iskola helyiségeinek bérbeadása az Öko-Universal Kft. részére” tárgyú előterjesztést. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
38 2./ Mórahalom Város Képviselőtestülete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló 29/1993. (XIII. 31.) önkormányzati rendeletének 25.§ (1) bekezdés c) pontja szerint az Öko-Universal Kft-t (6782 Mórahalom, Nádas utca 6.) jelöli ki a 6782 Mórahalom, III. körzet 61. szám alatti Királyhalmi Iskola épületében lévő 83 m2 alapterületű helyiségcsoport bérlőjéül 2015. március 1-től 2016. február 29-ig tartó határozott időtartamra. 3./ A Testület utasítja a Polgármestert, hogy a bérleti szerződés megkötésével kapcsolatos szükséges intézkedéseket határidőre tegye meg. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: 2015. március 1. Beszámolásra: 2015. márciusi Kt. Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Öko-Universal Kft-t (6782 Mórahalom, Nádas utca 6.)
-
Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő épületében lévő üzlethelyiség bérbeadása a Farkas Trans Travel részére Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Kérdés: Volford Imre képviselő érdeklődik, hogy a valutaváltás problémájának megoldására mikorra lát az Önkormányzat reális lehetőséget. Nógrádi Zoltán polgármester: Válaszában elmondja, hogy 2015. április l-jén a Thermál Panzió épületében lévő jelenleg szabad üzlethelyiségben /T-mobile üzlettel szemben/ kezdi meg müködését. Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
39 32/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő épületében lévő üzlethelyiség bérbeadása a Farkas Trans Travel részére Határozat 1./ Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta az „Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő épületében lévő üzlethelyiség bérbeadása a Farkas Trans Travel részére” tárgyú előterjesztést. 2./ Mórahalom Város Képviselő-testülete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló 29/1993. (XIII. 31.) sz. rendeletének 25.§ (1) bekezdés c) pontja szerint a Farkas Trans Travel DOO Zrenjanin (Szerbia, 23000 Zrenjanin, Hunjadi Janosa 12.) Szerb Köztársaságban bejegyzett Közúti Személyszállító Gazdasági Társaságot jelöli ki a 6782 Mórahalom, Szent László park 4. sz. alatti Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő épületében található 1.61, 1.63, 1.64 alaprajzi számmal jelölt összesen 16,64 m2-es helyiségek bérlőjének 2015. március 1-től 2016. február 29-ig tartó határozott időtartamra utastájékoztatási jellegű tevékenység folytatására. 3./ Mórahalom város Képviselőtestülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a határozott időtartamú bérleti szerződést aláírja. Határidő: azonnal Beszámolásra: 2015. márciusi Kt. Felelős: 3. pontra Nógrádi Zoltán polgármester Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Farkas Trans Travel DOO Zrenjanin (Szerbia, 23000 Zrenjanin, Hunjadi Janosa 12. –Farkas Aleksandar)
-
Mórahalom, Röszkei út 39/B/l számú lakás bérlőkijelölése Farkas Róbert és Farkas Róbertné részére Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Tanács József Szociális Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
40
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
33/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom, Röszkei út 39/B/l számú lakás bérlőkijelölése Farkas Róbert és Farkas Róbertné részére Határozat 1./ Mórahalom Város Képviselő-testülete megtárgyalta a „Mórahalom, Röszkei út 39/B/1. számú lakás bérlőkijelölése Farkas Róbert és Farkas Róbertné részére” tárgyú előterjesztést. 2./ Mórahalom Város Képviselőtestülete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló 29/1993. (XII. 31.) sz. rendelet 3. és 6. §-ai alapján bérbe adja a Mórahalom, Röszkei út 39/B/1. számú 66,53 m2 alapterületű lakást szociális alapon Farkas Róbert és Farkas Róbertné (6782 Mórahalom, István király út 2/A I. em. 9.) részére 2015. február 1-től 2017. január 30-ig tartó határozott időtartamra, azzal a kikötéssel, hogy amennyiben az házastársak bármelyike elköltözik a bérlakásból, akkor a másiknak is el kell hagynia lakást. 3./ A Testület utasítja a Polgármestert, hogy a bérleti szerződés megkötésével kapcsolatos szükséges intézkedéseket határidőre tegye meg.
Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: 2015. február 1. Beszámolásra: 2015. februári Kt. Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Farkas Róbert és Farkas Róbertné (6782 Mórahalom, István király út 2/A I. em. 9.)
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
41 -
Mórahalom, Millenniumi sétány 8/l szám alatti önkormányzati lakás bérlőkijelölése Tóth Gábor és Kiri Zsuzsanna részére Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
34/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom, Millenniumi sétány 8/l szám alatti önkormányzati lakás bérlőkijelölése Tóth Gábor és Kiri Zsuzsanna részére Határozat 1./ Mórahalom Város Képviselő-testülete megtárgyalta a „Mórahalom, Millenniumi sétány 8/1. szám alatti önkormányzati lakás bérlőkijelölése Tóth Gábor és Kiri Zsuzsanna részére” tárgyú előterjesztést. 2./ Mórahalom Város Képviselő testülete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló 29/1993. (XII. 31.) sz. rendelet 2. és 6 §-ai alapján bérbe adja a Mórahalom, Millenniumi sétány 8/1. szám alatti, 66 m2 alapterületű önkormányzati tulajdonú bérlakást Tóth Gábor és Kiri Zsuzsanna részére 2015. február 1-től 2017. január 31-ig tartó határozott időtartamra, azzal a kikötéssel, hogy amennyiben az élettársak bármelyike elköltözik a bérlakásból, akkor a másiknak is el kell hagynia lakást. 3./ A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a bérleti szerződés megkötéséhez szükséges intézkedéseket az alábbi határidőre tegye meg. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: 2015. február 1. Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Tóth Gábor és Kiri Zsuzsanna (6782 Mórahalom, IV. kerület 194.) 3. Irattár
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
42 -
Közhasznú feladatok ellátására irányuló szerződés megkötése a Móraép Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségü Társasággal Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
35/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Közhasznú feladatok ellátására irányuló szerződés megkötése a Móraép Tárgy: Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségü Társasággal Határozat
1./ Mórahalom város Képviselő-testülete megtárgyalta a „Közhasznú feladatok ellátására irányuló szerződés megkötése a Móraép Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal” tárgyú előterjesztésben foglaltakat és egyetértve a szerződéskötés szükségességének indokával és tartalmával a szerződést jóváhagyja.
2./A Képviselő-testület felhatalmazza Nógrádi Zoltán polgármestert a szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős:
1-2. pontra: Nógrádi Zoltán polgármester
Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3./ Irattár
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
43 -
Kedvezmények biztositása a mórahalmi szállásadók számára Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
36/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Kedvezmények biztositása a mórahalmi szállásadók számára Határozat
Mórahalom város Képviselő-testülete megtárgyalta a „Kedvezményrendszer biztosítási a mórahalmi szállásadók számára” tárgyú előterjesztést és az alábbi határozatot hozza: 1. A Képviselő-testület egyetért azzal, hogy a Mórahalmi Turisztikai Egyesület tagsági körébe tartozó szálláshelyek számára 500 Ft-os kedvezményes fürdőjegyek kerüljenek átadásra a bejelentett IFA köteles vendégéjszakák számának arányában. A Képviselő-testület elfogadja a mellékelt együttműködési javaslatban foglalt felhasználási és jogosultsági feltételeket és egyúttal felkéri a polgármestert, hogy a jegyek legyártásával, átadásával és nyilvántartásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. 2. A Képviselő-testület egyetért azzal, hogy a Mórahalmi Turisztikai Egyesület tagsági körébe tartozó szálláshelyek számára többlet hulladékgyűjtő zsákok és komposztáló edények kerüljenek átadásra a bejelentett IFA köteles vendégéjszakák számának arányában. A Képviselő-testület elfogadja a mellékelt együttműködési javaslatban foglalt felhasználási és jogosultsági feltételeket és egyúttal felkéri a polgármestert, hogy a hulladékgyűjtő zsákok, valamint a komposztáló edények átadásával és nyilvántartásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.
Határidő: beszámolásra: 2015. áprilisi kt. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
44 Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Balog László kabinetvezető 3./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 4./ Stampf Mariann ügyvezető 5./ Katona Lászlóné Mórahalmi Turisztikai Egyesület elnöke 6./ Farkas Gábor fürdővezető 7./ Németh Attila ügyvezető 8./ Költségvetési és Adóosztály helyben 9./ Irattár
-
Környezet és Energia Operativ Program KEOP-1.1.1/C/13-2013-0004 sz. pályázat, RMT jóváhagyása, beszámoló pályázat önerejének mértékéről a közszolgáltatási díjra gyakorolt várható hatásáról, döntés a KEOP-1.1.1/C/13-2013-0004. sz. pályázat önerőkről és a szükséges döntések meghozataláról, továbbá a Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Tárulás társulási megállapodásának módositása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az l. sz. határozati javaslatot.
37/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Környezet és Energia Operativ Program KEOP-1.1.1/C/13-2013-0004 sz. pályázat, RMT jóváhagyása, beszámoló pályázat önerejének mértékéről a közszolgáltatási díjra gyakorolt várható hatásáról, döntés a KEOP-1.1.1/C/13-2013-0004. sz. pályázat önerőkről és a szükséges döntések meghozataláról
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
45 Határozat 1./ Mórahalom város Képviselő Testülete megtárgyalta Környezet és Energia Operatív Program KEOP-1.1.1/C/13 SZ.„Települési szilárdhulladékgazdálkodási rendszerek eszközparkjának fejlesztése, informatikai korszerűsítése” tárgyú pályázat, RMT jóváhagyása, beszámoló pályázat önerejének mértékéről a közszolgáltatási díjra gyakorolt várható hatásáról című előterjesztést. 2./ A Képviselő-testület megerősíti 323/2013. (IX. 12.) számú döntését és támogatja a KEOP-1.1.1/C/13 pályázat megvalósítását. A Képviselő-testület a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által közzétett „KEOP- 1.1.1/C/13-2013-0004 SZ. pályázat Megvalósíthatósági Tanulmány általános sablon” kötelező 9. Mellékleteire vonatkozó IV. 24. pontja alapján jelen határozatával igazolja, hogy a Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás által az üzemeltetési koncepció alátámasztásához felhasznált, illetve a Részletes Megvalósíthatósági Tanulmányban (RMT) feltüntetett adatok, információk a valóságnak megfelelnek. - A Képviselő-testület ezúton igazolja, hogy az intézkedésen kívül a KEOP1.1.1/B/10-11-2013-0006 kódszámú pályázaton kívül, más pályázaton vagy támogatási konstrukcióban az adott projekthez, illetve projektelemhez kapcsolódóan nem vesz részt, kettős támogatás nem merül fel. - A Képviselő-testület a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által közzétett „Megvalósíthatósági Tanulmány általános sablon” kötelező mellékleteire vonatkozó IV. 24. pontja alapján az RMT-ben bemutatott üzemeltetési koncepciót, díjpolitikát támogatja, a díjképzést megismerte és annak betartását – az irányadó jogszabályok (a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjakról szóló miniszteri rendelet) által biztosított keretek között - a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalja a projekt befejezését követő legalább öt évig. a Dél-Alföldi Térségi 3./ Mórahalom város Képviselő-testülete Hulladékgazdálkodási Társulás által benyújtandó Környezet és Energia Operatív Program KEOP-1.1.1/C/13-2013-0004 sz.„Települési szilárdhulladékgazdálkodási rendszerek eszközparkjának fejlesztése, informatikai korszerűsítése” tárgyú pályázat költségvetéséből Mórahalom városára eső, összesen 35 108 227,-Ft önerő biztosítását az önkormányzat 2015. évi költségvetéséből vállalja. 4./ A Képviselő testület vállalja, hogy amennyiben a pályázat támogatásban részesül, a 3. pontban megjelölt összeget az önkormányzati költségvetés elfogadását követően 15 napon belül átadja a Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás részére. 5./ A Képviselő-testület felhívja a jegyző figyelmét, hogy a határozat megküldéséről a Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Munkaszervezete részéről haladéktalanul gondoskodjék.
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
46 Határidő: végrehajtásra azonnal, beszámolásra: 2015. április Felelős: 1-4. pontra: Nógrádi Zoltán polgármester 5. pontra: dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3./ Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Munkaszervezet
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a 2. sz. határozati javaslatot.
38/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Tárulás társulási megállapodásának módositása Határozat Mórahalom város Képviselő-testülete a Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás társulási megállapodásának módosítására vonatkozó az előterjesztést megvitatta, és az alábbi határozatot hozta: 1./ Mórahalom városi Képviselő-testülete elfogadja a határozat mellékletét képező Társulási megállapodás módosítását az előterjesztés melléklete szerinti szöveggel. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza Nógrádi Zoltán polgármestert a módosított társulási megállapodás aláírására.
Határidő: végrehajtásra azonnal, beszámolásra: 2015. február Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3./ Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Munkaszervezet Közérdekű bejelentések: Vass Antal képviselő: Mint már emlitette az Egyenlőség utca forgalmának egyirányúsitása kapcsán a József Attila utca forgalma az új városrész betelepülésének köszönhetően ugrásszerűen megnövekedett. Nemcsak a gépjármű és kerékpáros forgalom, de a gyalogos forgalom is emlitésre méltó. Erre tekintettel kéri a járda helyreállitását.
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
47 Tanács József képviselő: Elmondja, hogy közérdekű bejelentése alapján a Szegedi úton a buszmegállóhoz kihelyezésre került a kerékpártároló. Az érintett nevében köszöni a gyors intézkedést. Ugyancsak jelzés alapján a Szegedi úton Andrássi Béla ingatlantulajdonos előtt a csapadékviz elvezetés is megoldásra került. A tulajdonos itt is elismeréssel szólt az elvégzett munkáról. Katona László képviselő: Elmondja, hogy a Kissori úton Ásotthalomtól Mórahalom városhoz közeledve - a Tanaszi semlyéknél a mellette lévő kis erdőnél, valamint a Tüsök sor elhagyását követően néhány száz méterre - egyre több mély kátyú nehezíti meg a közlekedést.
Tanács József képviselő: A felvetéshez kapcsolódóan elmondja, hogy a város belterületén a körforgalomban is találhatóak útburkolati hibák, melyek kijavítása mielőbbi intézkedést igényelne.
Varga Ferenc tanácsos: Elmondja, hogy a Városfejlesztési Konzultativ Testület ülésén több közérdekű bejelentés hangzott el, melyeket az alábbiak szerint tolmácsol: - a testület tagjai úgy gondolják, hogy a megnövekedett migrációs hatást az Önkormányzat nem kellő súllyal kezeli és a mórahalmi polgárok sem kapnak megfelelő tájékoztatást a hozott intézkedésekről. - Meglátásuk szerint az új Elixír Medical Wellness*** Hotel megnyitása után a város központjában további parkolási gondok lépnek fel. Javasolják, hogy a szálloda előtt csak annyi ideig lehessen megállnia a vendégeknek, amig uticsomagjaikat kipakolják, majd a Colosseum Hotel**** parkolóját vehessék igénybe parkolási célzattal. - A Röszke település irányából érkezőket megtéveszti, hogy a Guczi sorra vezető út röszkei úthoz történő csatlakozásánál került kihelyezésre a Mórahalom település nevét jelző tábla. Kérik kiegészitő tábla kihelyezését, mely szerint a terület Mórahalom Ipari Park-ot jelöli és nem a városhatárt. - a Mórahalmi Gyógyfürdőbe érkezők 16.00 órától úszójegyet vásárolhatnak. Rendszerint ilyenkor már csak egy pénztár müködik, viszont a megnövekedett forgalom a zökkenő mentesebb jegyváltás érdekében indokolttá tenné újabb pénztár megnyitását. - A kutyatulajdonosok kifogásolják, hogy a város közterületein nem kerültek kihelyezésre az ebek ürülékeinek elhelyezésére alkalmas hulladékgyűjtők. Az ebtartók többsége figyelne a közterületek, közparkok ilyen irányú tisztaságára is, de rajtuk kívül álló okok miatt kötelezettségüknek nem tudnak eleget tenni. - Érdeklődik az ebek összeirásának folyamatáról is. - Kérdésként merült fel; hogy a mórahalmi általános iskolából milyen arányban nyernek felvételt a pályaválasztás előtt álló fiatalok a szakiskolákba, a szakközépiskolákba, a gimnáziumokba.
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
48 Nógrádi Zoltán polgármester: A felvetésekkel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatja a testületet: - 2015. évre vonatkozóan összeállitásra került a járdakorszerűsitési program. A javitásokhoz szükséges forrás a költségvetésben rendelkezésre áll. Katona László és Tanács József képviselő úrak által megjelölt útszakaszok a Magyar Közútkezelő Zrt. kezelésében állnak, igy a problémákat továbbitani fogják az illetékes hatóság irányába. -
Úgy véli, hogy a megnövekedett migrációs hatással kellő súllyal foglalkozik az Önkormányzat. Az elmúlt testületi ülésen is tájékoztatást kaptak a képviselők, illetve a napokban nyilvános sajtótájékoztatót is tartottak az ügyben érintett települések polgármesterei. Emellett a Belügyminisztérium kiegészitő támogatást nyújtott azon önkormányzatok számára, melyeknek jelentős többletkiadást jelent – pl.: hulladékkezelés – ezen probléma kezelése.
-
A Colosseum Hotel vezetői elzárkóznak a Hotelhez tartozó parkoló intézmények általi használatától.
-
A Mórahalom várost jelölő tábla kiegészitő táblával történő ellátásáról intézkednek.
-
Az ebek bejelentésére, regisztrációjára interneten van lehetőség, illetve az a városháza aulájában kihelyezett nyomtatványok segitségével történhet.
egyéb
Duka Félix Móranet televizió vezetője: Úgy véli a helyi média minden lehetőséget megragad az ugrásszerűen megnövekedett migrációs probléma kapcsán a lakosság tájékoztatása érdekében. A Mórahalmi Körképben, a helyi kábeltelevizóban /mely internetről is letölthető/, a facebookon is rendszeresen információk hangzanak el.
Kazi Mária Móra Ferenc Általános Iskola, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója: Tájékoztatásként elmondja, hogy az intézmény beiskolázási adatairól az elmúlt évben is a két ülés közötti beszámoló keretében adott tájékoztatást a T. Testületnek. A 2015. évi adatokról hasonlóképpen nyújt felvilágositást.
Balog László kabinetvezető: A Városfejlesztési Konzultativ Testület fürdőt érintő megjegyzésével kapcsolatban elmondja, hogy a csütörtöki, pénteki, szombati napokon két pénztár müködik az intézményben. A hirtelen megnövekedett vendégforgalom mindig mérlegelés tárgyává teszi az újabb pénztár megnyitását, hiszen az jelentős adminisztrációs többletfeladatokkal jár.
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
49 Nógrádi Zoltán polgármester: Kéri Kabinetvezető urat, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg annak érdekében, hogy a 20 főt meghaladó várakozói vendéglétszámnál a 2. pénztár megnyitása kötelező jelleggel birjon. Babarczi János tanácsos: Elmondja, hogy Zentai pedagóguspár egészségi állapotukra tekintettel már nem tudják megmüvelni a szolgálati lakásukhoz tartozó kertet. Segitséget kérnek annak tisztántartásához.
Mucsi György alpolgármester: Úgy véli, hogy a led-es pályázatot össze kellene kapcsolni a térfigyelő rendszer kiépitésével, hiszen ahová kamera kerül ott erősebb fényforrás szükségeltetik. Tanács József képviselő: Elmondja,hogy a helyi újságban pontatlanul jelent meg az épitményadó változásáról szóló értesités. Nógrádi Zoltán polgármester: Elmondja, hogy a diákotthonhoz tartozó kertet Kothencz Jenő úr tartja tisztán. Úgy véli szükséges lenne megérdeklődni tőle, hogy elvállalná-e a mellette lévő kert művelését is. Köszöni alpolgármester úr jelzését, figyelni fognak a tanácsra. Az adó mértékében bekövetkezett változásokat jelentették csak meg a Mórahalmi Körképben.
Egyéb közérdekű bejelentés nem lévén javaslatot tesz a zárt ülés napirendjére: - Aktuális kérdések Az „Aktuális kérdések” napirend alatt szereplő előterjesztések zárt ülésen történő megvitatását az önkormányzat gazdasági érdekeinek védelme érdekében és az érintettek kérelmére figyelemmel látja indokoltnak. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs -
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a zárt ülés napirendjére tett javaslatot
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc
50 39/2015. /I. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Zárt ülés napirendjének elfogadása Határozat Mórahalom Város Képviselőtestülete 2015. január 29-ei ülésének zárt ülése napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: I./ Aktuális kérdések Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Erről értesitést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző
Nógrádi Zoltán polgármester: Más bejelentés nem lévén a nyilvános ülést bezárja.
Km.f.
Nógrádi Zoltán polgármester
Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2015\2015-01-29.doc