JEGYZŐKÖNYV
Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.szeptember 25-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési Sándor Dr Kovács Imre Echbauerné Kiss Katalin Kókainé Rónyai Irma Tóth Istvánné Tálas Sándor képviselőtestület tagjai Meghívott vendégek a mellékelt jelenléti iv szerint. ================
Szokolai Lajos polgármester: köszöntötte a testület tagjait. Megállapította, hogy a törvényesen megválasztott 6 fő képviselő jelen van , az ülés határozatképes és azt megnyitotta. Javaslatot tett az ülés napirendjére az alábbiak szerint:
Napirend előtt - Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, intézkedésekről. Előadó: polgármester - Interpelláció Napirendi javaslat 1.) Rendőrség részéről beszámoló a községben végzett tevékenységéről, bűnmegelőzés helyzetéről. Előadó: - Rendőrkapitányság vezetője - Körzeti megbízott 2.) Védőnő beszámolója Előadó: védőnő 3.) Falugondnok beszámolója, természetbeni ellátások – házi segítségnyújtás, szociális étkeztetésElőadó: falugondnok
4.) Tájékoztató a 2012/2013.tanév indításáról. Előadó: Fekete Istvánné ÁMK Igazgatója
1
5.) Döntés iskola működtetéséről Előadó: jegyző 6. ) Fürdő I. féléves beszámolója. - Beszámoló a víz és csatornaszolgáltatás tapasztalatairól, a fűtés és meleg víz szolgáltatás helyzetéről, részletes költség árbevétel és eredmény kimutatás alapján. - Beszámoló a fürdő gyógyászati feladatainak ellátásáról. Előadó: Bogdán Béla Fürdő Igazgató Karsai Béla gazdaságvezető
7.) Javaslat a Fürdő és Gyógyászati Központban őszi csomag bevezetésére, illetve gyógyászat forgalmát növelő reklámkampány tervezetére. Előadó: polgármester 8.) Idegenforgalmi Bizottság tájékoztatója a szezonban végzett munkáiról és a még hátralévő feladatokról. Előadó: Idegenforgalmi Bizottság elnöke 9.) Beszámoló az önkormányzat I. félévi költségvetésének teljesítéséről. Előadó: polgármester Karsai Béla gazdaságvezető 10.) Előirányzat módosítás. Előadó: polgármester
11.) Közösségellenes magatartásról szóló rendelet megalkotása. Előadó: jegyző 12.) Törvényességi ellenőrzés. Előadó: jegyző 13.) Polgármesteri Hivatal részére történő gépjármű vétele.(szóbeli előterjesztés) Előadó: polgármester 14.) Beruházó Nonprofit Kft. részére tagi kölcsön biztosítása. Előadó: polgármester 15) 0257/5.hrsz-ú részben önkormányzati tulajdonú erdő kivágásából származó elszámolás. Előadó: jegyző 16.) Szauna világ építése a fürdőben. Előadó: polgármester 17.) A Cserkeszőlő Túrisztikai Desztinációs Menedzsment /TDM/ szervezet megalapítására, a TDMSZ-ként funkcionáló túrisztikai egyesületbe történő belépésre. Előadó: Karsai Béla gazdaságvezető 18.) Kérelem – szociális utalvány elfogadására. Előadó: jegyző
2
19.) Tájékoztató a Kóbor ebek befogásáról és tartásáról. (szóbeli tájékoztatás) Előadó: jegyző Zárt ülés - Balás Mónika kérelme ingatlan vételére. - Bogdán Béla fürdő igazgató kérelme. ================ Napirend előtt - Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, intézkedésekről. Előadó: polgármester Szokolai Lajos polgármester: augusztus 17-én a JNK Szolnok Megyei ünnepi közgyűlésen vettem részt, ahol átadták Cserkeszőlő részére a „JNK Szolnok Megyei Túrisztikai Értékek” kitüntető címet. Az augusztus 20-i rendezvényünk jól sikerült, jó visszhangja volt, kivéve Szűcs Judit műsorának, aki közel 1,5 órás késéssel érkezett, ezt meg is köszöntem levélben neki. Települések Országos Szövetsége egyeztetve a Norvég Önkormányzatok Szövetségével, norvég pályázaton vehet részt, Magyarországról 6 település van benne, Mórahalom, Hajdúszoboszló, Veresegyháza, Szarvas, Kistelek és Cserkeszőlő, a gesztor Mórahalom lesz. Ennek a címe „Kapacitás és építés intézményi együttműködés kedvezményezett országokkal, a Norvég intézmények valamint a helyi és regionális önkormányzatok között” . A Norvég kormány támogatja az alábbi tételeket: egészségügyi szolgáltatás fejlesztése, bővítése, Norvég biztosító társaságokkal való esetleges együttműködés, termál víz további hasznosítása, fürdő szolgáltatás bővítése, gyermek egészségügyi szolgáltatás beindítása, megújuló energia források, oktatás és egyéb más civil szervezetekkel együttműködés. Erről visszajelzést még nem kaptunk, a pályázatokat összellították. 1,5 Euro áll rendelkezésre ha nyerünk, az önerő 5 %. Leader pályázatban a német nyelvű képzésre nyertünk 2,926 e Ft-ot, nyári táborra 1,2 m Ftot, információs táblára 1.420 e Ft-ot, elbirálás alatt van a tanyagondnoki szolgálat fejlesztése, madárles. Megkeresett bennünket a Regionális Termál Klaszter, hogy egy vállalkozó minta kondiparkot építene, 100 %-ban megcsinálná. A sportpályán lesz ennek majd a helye kijelölve, még ebben az évben megépülne, nekünk ez semmi pénzbe nem kerül, csak a helyet adjuk. Elutasították a torna terem és könyvtár pályázatát, viszont 5 m Ft-ot sikerül BMX pályára szerezni a Leaderből, 10 m Ft-ot boros pincére., és kamera rendszerre 9 m Ft-ot. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal tudomásul vette a két ülés között történt fontosabb intézkedésekről szóló tájékoztatót. =============
3
Interpellációk Tóth Istvánné képviselő: köztéri padok állapota igen rossz, főleg a busz váró előtt pad, festésre szorulnak. Kisgyermekes anyukák kerestek meg, hogy a játszótéren vagy annak közelében lehetséges lenne e kút felállítása. Hirdetőtáblákat rendbe kell tenni, és az elhunytak részére egy külön zárható szekrényt kellene csinálni. Szilágyiné Kardos Erika családgondozó: külterületen is kellene hirdetőtáblát kihelyezni, mert az ottani lakosok nem tudnak a hirdetményeinkről kellőképpen tájékozódni. Véleményem szerint a Kurázsra kellene egyet tenni,mert arra járnak a legtöbben.
Illési Sándor képviselő: a Fürdő előtt útburkolati jelet kellene már felfesteni, ez már többször elhangzott, iskola előtt is, mert életveszélyes a gyalogosoknak közlekedni. Petőfi-Kossuth út kereszteződésébe is kellene gyalogátkelő hely, mert hiába van kitéve a stop tábla, az autósok sok esetben figyelmen kívül hagyják. Temetőben le van szerelve a halotti értesítő tábla, kút működtető része hiányzik, ezeket pótolni kell sürgősen. Kókainé Rónyai Irma képviselő: Tóparton a nagy konténer és környéke tele van szeméttel, el kell onnan vinni, erről már korábban is szó volt. Erdősi Attila Beruházó Nonprofit Kft. vezetője: a temetőben a táblánk utána nézünk, nem tudjuk hová lett, a kút javítása folyamatban van. A nagy konténert el fogjuk szállítani. A köztéri padok felújitását meg fogjuk nézni. Illési Sándor képviselő: egyre több az illegális szemétlerakóhely, ezeket a település őrnek fel kellene deríteni, de ez nem csak a belterületre, hanem a külterületre is vonatkozik. A kamerát esetleg nem lehetne-e az utcákba is feltenni, ahol a lakóközösség kéri, esetleg az ujságba meg lehetne hirdetni, hogy azok az utcák akik igénylik ezt, jelezzék felénk. Molnár Zsolt Polgárőr Egyesület elnöke: a polgárőrség is valóban besegít, de sajnos hiába készítünk fényképet és tetten érjük az elkövetőt, nem hajlandó a szemetet elvinni.
Szokolai Lajos polgármester: a településőrnek jelenleg is ki van adva az illegális szemétlerakások felderítése, sajnos nem sok sikerrel, de a polgárőrök segítségét is kértük, minden esetre megpróbálunk fokozott figyelmet fordítani erre. Kamerák kihelyezésével kapcsolatban le kell ülni a körzeti megbízottal közösen és meg kell beszélni, hogy mik volnának azok a pontok, ahová célszerű lenne ezeket elhelyezni. 1,5 m Ftot nyertünk hirdetőblákra, az ezzel kapcsolatos igényeket a Beruházó Nonprofit Kft. kell megbeszélni, továbbítjuk. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal tudomásul vette az interpellációs kérdésekre adott válaszokat. ===============
4
Napirendek megtárgyalása
1.) Rendőrség részéről beszámoló a községben végzett tevékenységéről, bűnmegelőzés helyzetéről. Előadó: - Rendőrkapitányság vezetője - Körzeti megbízott
/ Irásos beszámoló a jegyzőkönyv mellékletét képezi/
Dr Bencsik Róbert őrnagy: Egedi István rendőrkapitány a mai napon szintén egy képviselőtestületi ülésen vesz részt, ezért nem tudott megjelenni. A bűnügyi helyzet ebben az évben javuló tendenciát mutatott, csökkentek a megelőző időszakhoz képest a bűncselekmények száma. Tovább csökkentek az ismertté vált bűncselekmények számai. Ugyancsak kiemelném a kábítószerrel kapcsolatos fellépésünket, elsősorban a szórakozás kapcsán merül fel a kábítószer fogyasztás, illetve termelők, terjesztők elleni fellépésre fordítottunk és fordítunk nagy hangsúlyt a jövőben is. Jelentésünkben is szerepel, hogy igen jelenős mennyiségben foglaltunk le kábítószereket. Vagyoni elleni bűncselekményeknél csökkent a lopások száma, az elmúlt évben míg a betörések és lopások száma enyhén emelkedő tendenciát mutatott, - de nem volt kiugró- és az idei évben mindkét bűncselekményi kategóriában jelentősen csökkent a számuk. Meg kell emliteni, hogy vagyon és közbiztonsági tervet, ami a JNK Szolnok Megyei Rendőrfőkapitányság vezetését jóváhagyó kapitányságok vonatkozásában készül, - ez egy országos program - aminek kapcsán elkívánják készíteni Magyarország bűnügyi térképét, ehhez részben a bűncselekmény statisztikai adatai kerülnek felhasználásra, valamint kérdőívek kapcsán az állampolgárok véleményére is kíváncsiak , hogy mit gondolnak a közbiztonságról. Ennek kapcsán már korábban is kerültek kiosztásra kérdőívek, és ez most is szeretném megtenni. A kérdőíveket a Polgármesteri Hivatal gyűjtőládájába lehet elhelyezni illetve a körzeti megbízottnak is le lehet adni vagy a Rendőrkapitányságra is be lehet juttatni. Cserkeszőlő vonatkozásában az idegenforgalom igen jelentős, kapitányságunk is kiemelt figyelmet fordít rá. A Touriszt-Poliszban az idén is és tavaly is részt vettek a Szolnoki főiskolások, segítették munkánkat, strand rendőr került kivezénylésre, és ő látott el szolgálatot a településen. Rendezvények biztosítására is kiemelt hangsúlyt fektettünk, részben a helyi erők, részben a kapitányság más területen szolgálatot teljesítő erők vezénylésével, illetve a Megyei Főkapitányság akció osztályának illetve esetenként a Készenléti Rendőrség igénybevételével is biztosítottuk a rendezvényeket. Mind a tavalyi, mind az idei évben emelkedett a bírósági előállítások száma, az elkövetők gyorsan ítéletet kapnak. Felderítő tevékenység kapcsán ki kell emelni, hogy az offenzívabb bűnüldöző munkára fektettünk hangsúlyt, illetve tekintettel arra, hogy a bűnügyi állomány meglehetősen fiatal, próbálunk idősebb kollégákat visszafoglalkoztatás keretében újra a rendőrség állományába tudni, és az ő általuk felhalmozott szakmai tapasztalatokat a kollégáknak átadni. Eddig is és a jövőben is kiemelt hangsúlyt fordítunk a gyalogos szolgálat ellátására, a közterületi szolgálatnál szintén fiatal az állomány, elsősorban a képzés vonatkozásában próbáljuk, hogy a szükséges tapasztalatokat és szakmai ismereteket megszerezzék, képzési terv kidolgozásra került a kapitányságon, amelynek végrehajtása folyamatban van. Az őrizetbe vételre is kiemelt hangsúlyt fordítottunk, elsősorban tulajdon elleni szabálysértés,tiltott kéjelgés, járművezetéstől eltiltás, illetve a távoltartás megszegése miatt került sor eljárás megindítására, illetve kényszerű intézkedés alkalmazására. Baleseti helyzet a statisztikai adatok alapján kedvezőnek mutatható, nem volt olyan súlyos baleset, hogy más közlekedési esemény, amely ezt a kedvező helyzetet rontotta volna. 5
Bűncselekmény helyzet vonatkozásában „Da-Da Program” van folyamatban, illetve az „Iskola rendőre” program, ebben a helyi körzeti megbízott is jelentős szerepet vállal és jól is végzi ez irányú tevékenységét kapott visszajelzések alapján. Ugyancsak részt vett a „Sértett védelmi programban”, sajnos itt úgymond a rendőrség anyagi lehetőségei kissé behatároltak, a rendelkezésre álló forrásokat próbáljuk minél hatékonyabban kihasználni. Önkormányzattal nagyon a kapcsolat, illetve a helyi polgárőrséggel, mindenképpen ki kell emelni, hogy az egyik legjobb munkát végzik a Cserkeszőlői Polgárőrök, és eredményesen, hasznosan tudnak együtt dolgozni a kollégákkal. Az önkormányzat jelentős mértékben támogatja a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságot, ez a támogatás nagy segítséget nyújt nekünk,- külön megköszönjük a támogatást - illetve a Polgármester Úr ígérete alapján a kmb-s iroda is felújításra kerül. Megköszönöm mindazoknak a munkáját, akik együttműködtek és segítették a rendőrség munkáját, bízom benne, hogy a jövőben is hasonlóan eredményes szinten tudunk majd együttműködni. Szokolai Lajos polgármester: októberben fog kijönni pályázat körzeti megbízott iroda felújításra, bízunk benne hogy nyerni is fogunk. Kókainé Rónyai Irma képviselő: a 44-es úton a gyalog átkelő helynél futó fényt, vagy valami kiemelt jelzést kellene tenni, mert nem veszik figyelembe a kamionok a gyalogost. Dr Bencsik Róbert őrnagy: ez elsősorban a Közútkezelő feladata, hogy ilyen jellegű figyelmezető jelzéseket kirakjon, sajnos amíg nincs komoly baj, és statisztikailag nincs kimutatható probléma egy adott közlekedési helyzettel, addig nem igazán tudunk ebben érdemi lépést tenni. Jelzést kell tenni a Közútkezelő felé. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta a beszámolót és az alábbi határozatot hozta: 87/2012.(IX.25.) sz.határozat - a Rendőrség beszámolójának elfogadásáról. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a „Rendőrség részéről beszámoló a községben végzett tevékenységéről, bűnmegelőzés helyzetéről” szóló beszámolót megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság köszönetét fejezi ki az Önkormányzat részére a rendőrség részére nyújtott anyagi anyagi támogatásért illetve a helyi Polgárőr Egyesületnek a rendőrség munkájának eredményes segítségéért. Erről értesül: - Kunszentmártoni Rendőrkapitányság - Helyi Polgárőr Egyesület - Képviselő-testület tagjai =================
6
2. Napirend - Védőnő beszámolója Előadó: védőnő / Irásos beszámoló a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ Komlós Orsolya védőnő: kisgyermekes anyukák kérését szeretné tolmácsolni, akik a fürdőben dolgoztak, és onnan mentek Gyes-re, de sajnos nem mindig tudnak visszakerülni a munkaidő beosztás miatt. Úgy gondolom kellene kompromisszumos megoldást keresni ebben az esetben, és 8-16-ig lenne a munkaidejük ezeknek az anyukáknak, mert nem tudják a gyermek miatt a 12 órát bevállalni. A gyermekek jelentik a jövőt, és érdemes lenne ezen elgondolkozni. Ismét jelezte egy család, hogy elköltözik, mert nem tud elhelyezkedni. Szokolai Lajos polgármester: a kérést a fürdő igazgató felé jelezni fogom, próbálunk megoldást találni.
A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta a beszámolót és az alábbi határozatot hozta: 88/2012.(IX.25.) sz.határozat -
a védőnő beszámolójának elfogadásáról.
Cserkeszőlő Község Önkormányzat megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta.
Képviselő-testülete
a
védőnő
beszámolóját
Erről értesül: - Komlós Orsolya védőnő - Képviselő-testület tagjai
============== 3. Napirend - Falugondnok beszámolója, természetbeni ellátások – házi segítségnyújtás, szociális étkeztetésElőadó: falugondnok / Irásos beszámoló a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el.
A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta a beszámolót és az alábbi határozatot hozta: 89/2012.(IX.25.) sz.határozat - a Falugondnok beszámolójának elfogadásáról.
Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a falugondnok beszámolóját megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta. Erről értesül: - Lászlóné Zsiros Mária tanyagondnoki szolgálat vezető - Képviselő-testület tagjai
7
=============== 4. Napirend - Tájékoztató a 2012/2013.tanév indításáról.
Előadó: Fekete Istvánné ÁMK Igazgatója / Irásos beszámoló a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ Tóth Istvánné képviselő: Oktatási Bizottság megtárgyalta a beszámolót, lényegre törő, gratulálunk a pályázatokhoz, elfogadásra javasolja a bizottság. Fekete Istvánné igazgatónő kérése, hogy a beszámoló végén megjelölt pályázatokat külön határozattal fogadja el a képviselő-testület. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett a javaslattal és a beszámolóval, fentiek alapján az alábbi határozatokat hozta:
90/2012.(IX.25.) sz.határozat - a 2012/2013.tanév indításáról készült tájékoztató elfogadásáról.
Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012/2013.tanév indításáról készült tájékoztatót megtárgyalta és elfogadta. Erről értesül: - Fekete Istvánné PS ÁMK Igazgatója - Képviselő-testület tagjai Helyben
============== 91/2012.(IX.25.) sz.határozat - a PS ÁMK Cserkeszőlő-Szelevény-Tiszainoka-Tiszasas Intézménye által benyújtott pályázatokon történő részvétel támogatásáról. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangúlag támogatja a PS ÁMK Cserkeszőlő-Szelevény-Tiszainoka-Tiszasas Intézménye alábbi pályázatokon történő részvételét: -
Bethlen Gábor alapkezelő Zrt. BGA-12-HA-01 sz. Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek Tempus Közalapitvány „Cultural bridges to the future” cimű 2012/CIMP336.sz.regisztrált Comenius Iskolai együttműködések Tempus Közalapítvány”Freedom and Creativity” cimű 2012/CIMP-333.sz.regisztrált Comenius Iskola együttműködések pályázat TÁMOP-63.1.4-12 innovatív iskolák fejlesztése pályázat.
Erről értesül: - PS ÁMK Cserkeszőlő-Szelevény-Tiszainoka-Tiszasas - Gazdálkodási Csoport Helyben - Képviselő-testület tagjai Helyben ============ 5./ Napirend - Döntés iskola működtetéséről Előadó: jegyző / Irásos anyag a jegyzőkönyvhöz mellékelve/
8
Tóth Istvánné képviselő: a Pénzügyi Bizottság 1 ellenszavazattal és 5 igen szavazattal úgy döntött, az iskolát átadjuk az államnak a további működtetésre, illetve nem vesszük vissza. Elég bizonytalan a jövő kép az iskolákat tekintve, akár a finanszírozásokat, akár a működtetésüket tekintve, semmi törvényi szabályozással nem találkoztunk, ami azt mutatná, hogy kiszámíthatóvá tenné az iskolák további működését. Szokolai Lajos polgármester: egyetlen egy 3000 alatti település a községben nem vállalta be az iskolája működtetését, és véleményem szerint sem lenne jó ezt bevállalni. Dr Kovács Imre képviselő: abban az esetben, amikor úgy látszik, hogy biztonságban tudjuk működtetni az iskolát, 1-2 év múlva vissza fog kerülni az iskola. Illési Sándor képviselő: Cserkeszőlő semmiképpen nem vállalhatja magára, hogy más község gyerekeit támogatás nélkül oktassa. Az előterjesztésben a kiadások és bevételeket úgy kellett volna megcsinálni, hogy mivel az alsó 1-4 osztály az mindenképpen Cserkeszőlőben marad, mibe kerül ez nekünk. A létszámok alakulásával nem tudunk feltölteni egy normális osztályt alsó tagozatban sem létszám határig, ez nyilvánvaló a népesség megőrzésének a hatása. Évek óta azt mondjuk, jó lenne már a Cserkeszőlői munkahelyet Cserkeszőlőivel feltölteni, és lehetőleg ide is költözzön, idejárassa a gyerekék óvoda, iskolába, mert nekünk ugyanannyiba kerül 24 gyereket oktatni alsóba, mint a felét, és ha nem tudjuk a feltételeket megteremteni, ebből osztály összevonás lesz 1 tanítóval. Bármennyi pénzért nem vállalhatjuk magunkra azt, hogy Cserkeszőlő költségvetését ezzel veszélyeztessük, illetve nem vállalhatjuk magunkra azt, hogy idegen község gyerekeit oktassuk. Kérésem, hogy a következő Cserkeszőlői Hírekbe a polgármester vagy a jegyző ezt a napirendet kiemelt témaként kezelje és nagyon megvilágítva, megmagyarázva a lakosság figyelmét hívjuk fel az oktatás helyzetének megváltozására. A szülők hozzá vannak szokva, hogy az iskolában 100 %-os a szakos ellátás, mindenféle oktatási eszköz rendelkezésre áll – nem is akármilyen szinten – és ez köszönhető a pályázatoknak illetve az önkormányzatnak – és nem biztos, hogy ez lesz 2013.szeptember 1től.Cserkeszőlő, lehet hogy nem is lesz oktatási központ, mert Kunszentmárton az összes járási gyereket Cibakháza nélkül el tudja vinni. Nem tudunk oktatási központot hozni ide, mert kellene 2 db tantermet építeni, és nem szavazunk meg azért két tantermet az iskolába, csak azért hogy építkezzünk. Fekete Istvánné igazgatónő: semmit nem tudunk még, azt sem hogy lesz-e oktatási központ Cserkeszőlőbe, vagy sem. Mi optimisták vagyunk, és igenis azt mondom, itt lesz oktatási központ, és van párhuzamos osztályunk, és ez most nagyon jó nekünk, hogy Szelevény és Tiszasasi gyerekek itt vannak, mert pont ő velük tudjuk biztosítani a párhuzamos osztályt és így az az érdeke a járási hivatalnak is, hogy ott alakítsa ki az oktatási központokat, ahol eleve a feltétel meg van. Én azt gondolom, hogy itt ezen a településen mindenféle feltételt a képviselő-testület eddig biztosított, eredményesen szerepeltünk a pályázatokon, a környék iskolái közül az egyik legjobban felszerelt iskola vagyunk, és igenis azért kell harcolni együttes erővel, hogy itt legyen 2013-ban oktatási központ. Mi mindent megteszünk ezért. Illési Sándor képviselő: mi is azon vagyunk, hogy a Cserkeszőlői gyerekek tanuljanak Cserkeszőlőbe eddig is és ezután is, de azt ne várja tőlünk senki, hogy a további oktatási
9
feltételek megteremtéséért milliókat dobáljunk ki. A szülőben majd csak akkor tudatosul ez az egész változás, ha tényleg benne leszünk, és nem azt kapja a gyerek amit eddig, ezért is kell megfelelő időben, megfelelő tájékoztatást adni a lakosság részére, hogy mi várható. Fekete Istvánné igazgatónő: bizottsági ülésen már elmondtam, vizsgáljuk felül a szociális juttatásokat, mert az önkormányzat túl sokat adott a szülőknek, elkényeztettük őket, nehéz lesz visszább állni. Illési Sándor képviselő: 2013-ban adunk-e beiskolázási segélyt? Cserkeszőlőnek miért érdeke, hogy fel legyen töltve az osztálya, hiszen a pályakezdő fiatalok 1 %-a sem marad itt Cserkeszőlőbe, mert nem tudunk neki munkahelyet biztosítani.
Dr Héczei Eszter jegyző: a fenntartást és a működtetést el kell választani egymástól. A fenntartást az állam magához veszi 2013.január l-től, a fenntartással együtt járó pedagógiai program, szakmai dolgoknak az önkormányzat képviselő-testületének semmi köze nem lesz. Épp ezért meg fognak szűnni 2013.január l-től a társulások is. Finanszírozásában a társulás még fennmarad ebben a tanévben, de 2013.szeptemberétől már nem. Ezzel párhuzamosan nem lesz normatíva, az átengedett bevételekből - ami igen kevés – lehet átvállalni a működtetést. Szokolai Lajos polgármester: Több fórumon is elmondtam, hogy Cserkeszőlő bizonyos pénzeszközt hajlandó finanszírozni azért, hogy ha itt egy második oktatási központot kialakítanak Kunszentmárton után. Mi ezt szeretnénk. Ha most úgy döntenénk, hogy átvesszük az iskolát működtetésre, nem tudunk kilépni, viszont ha úgy döntünk, hogy átadjuk az államnak, akkor 1,5-2 év múlva visszatudjuk venni az iskolánkat, ha úgy látjuk hogy jobban járunk.
Fekete Istvánné igazgatónő: 12 gyerekkel nem lehet vissza venni az iskolát, akkor sem ha az önkormányzat akarja működtetni, mert a törvény minimum 14 gyereket ír elő, és akkor is föntről fogják meghatározni, hogy az osztályban hány gyerek legyen, hány pedagógust fognak finanszírozni. A szakmai utasítást, törvényt akkor is be kell tartani, ha az a működtető önkormányzatra nézve kedvezőtlen hatásokat von maga után. Illési Sándor képviselő: javaslom a bizottság döntése alapján az állam működtetésébe adni az iskolát, most a szándékunkat nem jelentjük be. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal fenti javaslat alapján az alábbi határozatot hozta: 92/2012.(IX.25.)sz. határozat - az iskola működtetésének átvállalásáról. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy döntött, hogy az iskola működtetését az államtól nem vállalja át, az ezzel kapcsolatos működtetés átvállalásáról szóló szándéknyilatkozat aláírására a polgármestert és a jegyzőt nem hatalmazza fel. Erről értesül:- PS ÁMK Helyben - Tiszasas-Szelevény-Tiszainoka községek Önkormányzata - Képviselő-testület tagjai
10
================ 6./ Napirend - Fürdő I. féléves beszámolója. - Beszámoló a víz és csatornaszolgáltatás tapasztalatairól, a fűtés és meleg víz szolgáltatás helyzetéről, részletes költség árbevétel és eredmény kimutatás alapján. - Beszámoló a fürdő gyógyászati feladatainak ellátásáról. Előadó: Bogdán Béla Fürdő Igazgató Karsai Béla gazdaságvezető / Irásos anyag a jegyzőkönyvhöz mellékelve/
Tóth Istvánné képviselő: Pénzügyi Bizottság a beszámolót megtárgyalta. Trabach Tibor ellenőrzést tartott a fürdőben és észrevételeket tett a bizottság felé a pénztár rovancsolással kapcsolatosan. A kialakult gyakorlat jó, viszont olyan hiányosságokat tapasztalt, amelyeket mindenképpen javasol a fürdő igazgatónak minél előbbi kijavításra. Felvetődött a főpénztár helyettesítése, nem megoldott, munkaköri leírást nem talált, egyes pénzkezelő helyekre semmiféle utalást nem tartalmazott a házi pénztári szabályzat, a pénzkezelés gyakorlatával ellentétben súlyos szabályozási hiányosságok találhatók, és a főpénztár működtetését is szabálytalannak találta. Ennek technikai fejlesztéssel való megoldását javasolta. Ezen túlmenően nem volt nekem is volt pár észrevételem, hiányoltam hogy nem volt egységes a beszámoló a különböző szervezeti egységeknél, javaslat hogy a képviselő-testület dolgozzon ki egy szempontsort, melynek alapján nem csak a fürdő, hanem a fürdőhöz tartozó intézmény egységek vezetői ugyanolyan értékelési szempontok alapján értékeljék a félévet, illetve az évet is. Hiányoltam a beszámolóból az ember szerepét, nem volt mögötte az, ami tulajdonképpen működtetné az intézményt. Talán az embert kicsit jobban meg kellene becsülni, mert vannak olyan egységek ahol ember fölötti munkát végeznek, pl. étterem. Mindenképpen megérdemelték volna a dicséretet, és egy kicsit részletesebb beszámolót vártunk volna, nem pár sorban elintézni. Gál József beszámolója nagyon tartalmas, és színvonalas, pontos képet ad a víz- és csatorna szolgáltatásnál folyó munkáról. Illési Sándor képviselő: én ezt a beszámolót nem tartom megfelelőnek, visszaadnám újra átdolgozásra. Egy beszámolónak az a lényege, mivel gazdasági tevékenységet végez az intézmény, derüljön ki hogy az I. félévben hol tartunk, szervezeti egységenként. Esetleg egy összehasonlítást is jó lett volna látni az előző évekkel. Ezt már korábban is megbeszéltük, hogy így készülnek el a beszámolók. Jól lett volna látni, hogy hova halad a fürdő árbevételben, létszámban, szolgáltatás színvonalában. Gál József beszámolója nagyon színvonalas, és tulajdonképpen így kellene kinéznie egy beszámolónak, az ott folyó munkákról pontos képet kaptunk, nem így a fürdőről. Trabach Tibor megállapításai helytállóak, ezzel szemben szerepel a beszámolóban, hogy mindenféle szabályzat elkészült, a dolgozók a munkaköri lírást megkapták. Lehet, hogy megkapták, de az ellenőrzéskor ezt nem tudták bemutatni. Főpénztáros helyettese nincs megoldva. Étteremnek jó az árbevétele, de az ellenkezik minden szabályzattal, hogy a kitelepüléseknél az egységvezető közvetlen hozzátartozója besegít, ő a pénztáros, ez mi alapján történik így. Van vele megbízási szerződésünk? Ilyet nem lehet megengedni, hogy valakinek a felesége szedje be a pénzt. Szokolai Lajos polgármester: nem az egységvezető felesége szedte a pénzt, a pénztár kezelő Márkó Éva.
11
Karsai Béla gazdaságvezető: Cserke Vitéz Napokon a Napsugár Étterem a sport pálya területén látta el a büfé feladatokat, mivel a fürdőben is teljes kapacitással működött az étterem, a meglévő alkalmazottak nem voltak elég létszámban ahhoz, hogy a kinti feladatokat is ellássák, ezért több más személlyel együtt valóban Horváth Sándor felesége is a szabályszerűen és bejelentett alkalmi munkavállalók között volt. Ugyanúgy mint bárki más, elvégezte a rábízott feladatokat. A Pénzügyi elszámolást ilyen esetekben is Markó Éva végzi, így véleményem szerint semmilyen összeférhetetlenség nem állt fenn Horváth Sándorné foglalkoztatásával kapcsolatban. Trabach Tibor ellenőrzésekor én is jelen voltam, az intézményen belül mindenkinek meg van a pénzkezelésre vonatkozó kötelezettségvállalási nyilatkozata, az hogy a dolgozó tudja vagy nem hogy mit irt alá – nem minősítem - , de ha kell én akár 5 perc múlva betudom mutatni a dolgozók által aláirt nyilatkozatokat. A főpénztáros valóban osztott munkaidőben dolgozik, délután haza megy korábban, de este sajnos be kell neki jönni. Amíg nincs olyan páncél szekrény, ami beépíthető, nem tudunk mit csinálni, de a helyettesítést megoldottuk, most is szabadságon van a főpénztáros, és Polgármesteri Hivatalból van kirendelve a helyettese. Ami a Trabach Tibor jelentésében megállapításra került, ki tudjuk rövid időn belül javítani, és a jogszabályi feltételeknek is megfelel, csak hozzá kell igazítani a sajátos intézményi struktúránkat. A széf meg van rendelve. Bogdán Béla fürdő igazgató: a munkaköri leírása is mindenkinek meg van, be tudjuk mutatni. Illési Sándor képviselő: a fedett fürdő garanciális javítása ügyében több alkalommal is tartottunk megbeszélést, határoztunk meg határidőket, amelyet a kivitelező a tárgy időszakig nem teljesített, és ez visszatérő probléma. Szokolai Lajos polgármester: én úgy tudtam, befejezték a felújításokat. Bogdán Béla fürdő igazgató: csak egy részét csinálták meg a garanciális javításoknak, nem fejezték be a munkálatokat. Megcsinálták a medencébe a csempézést – úgy ahogy – és leálltak, elmentek, napok óta hívom a kivitelezőt, de nem feszi fel a telefont. Amikor ide kerültem 2011. októberében, az volt az első, hogy felvettem egy jegyzőkönyvet a garanciális javításokról, meghívtam az illetékeseket, megbeszéltük az időpontokat, határidőket szabtunk, legkésőbb június 30. volt a legutolsó munkák elvégzésének a határideje, ehhez képest most csinálták meg az elsőt. Mivel Nagy Kálmán volt ennek a felelőse, és ő már nincs itt, meghatalmazást kérnék a részemre , hogy ezt tovább én intézhessem. Illési Sándor képviselő: készülünk egy újabb beruházásra a fürdő területén, remélem, hogy ennek a cégnek eszébe sem jut ide pályázni, illetve a kiírásnál referáljuk azt, hogy aki Cserkeszőlőben olyan munkát végzett, hogy a garanciális időszakon belül a hibákat sem javítja ki, az lehetőleg ne pályázzon és azt sem szeretném még egyszer, hogy a tervező a műszaki ellenőr is egyben. Lehet hogy a Gordiusz azért nem akar foglalkozni a garanciális javításokkal, hogy majd csak letelik az 5 év. Bogdán Béla fürdő igazgató: tűzvédelmi ellenőrzéskor derült ki, hogy tűzvédelmi hiányosságok vannak, ezét tűzvédelmi felelőst alkalmazunk, hisz mindenhez én sem érthetek. Szokolai Lajos polgármester: nem tud letelni az 5 év, mert bank garanciánk van, ha mi ezeket a hibákat kijavítjuk, ezeket letudjuk hívni.
12
Bogdán Béla fürdő igazgató: javaslom ez irányba elindulni, mert hiába telefonálgatunk, és ha megbeszélünk valamit nem tartják be. Többször irtunk már levelet, de semmi nincs betartva, nem történik semmi. Gál Józseffel közösen próbáljuk ezt csinálni, ő az elvégzett munkákról fényképeket készít, a hibákról, kijavításokról is. Rengeteg olyan probléma van még, ami közül csak itt néhányat említek: nem fugázták ki a medencéket teljesen, nem tökéletes, de használható. Erről is készült felvétel. Az alsó öltözőben folyik a víz a gépészeti térbe, az öltözőbe a szellőztetés nincs megoldva, ott valóban nagyon meleg van. Dr Héczei Eszter jegyző: kérésem, ha bármikor nem jönne a hivásra a Gordiusz Zrt. , ezt jegyzőkönyvben rögzíteni kell és írásban felszólítani tértivevénnyel. Mindennek nyoma kell hogy maradjon, mert ha bíróság elé kerül az ügy, akkor tudjunk bizonyítékkal szolgálni, hogy mi mit tettünk egy annak érdekében, hogy a garanciális javítások meg legyenek csinálva. Gál József főmérnök: mindenről fénykép készült, vezetünk egy felújítási naplót is, amit többé-kevésbé vezetett is egy Úr a Gordiusz részéről, ebbe került bele egy bejegyzése, hogy a fugáknak a savazás miatt nem megfelelő kezelése végett elálltak a garanciális javitástól. Mi erre tettünk egy ellenjegyzést, hogy nem savazunk, valószínű a rossz minőségű fuga anyag miatt történhetett a hiba. Ezekről is készítettünk fotókat. Az élmény medencébe a sodró folyosóba két leengedő nyílás van, ami saválló lemezzel van lezárva, azok nem lettek vízzárózva, benne volt a zsaluzáshoz használt hungarocel darabok, meg két fángli homok. Ezeket leírtuk, de nem reagáltak rá. Solymosi Zoltánnal jött egy úr, aki elmondta, hogy neki tudomása van arról, hogy az alagsorban a gipszkartonra felrakott csempe mögött a szanitereknél nincs beépítve a fém beépítési rész, ami megtámasztja ezt az egészet, sőt dupla szigetelésű gipszkartonnal kellett volna megoldani, mert sokszor úszik az egész alsó rész. Nem láttam egyetlen egy minőségi bizonylatot, nincs nyomás próba jegyzőkönyv a kezünkben, műszaki átadási jegyzőkönyv sincs a birtokunkban, csak a megvalósulási tervek vannak. Lehet, hogy Nagy Kálmán aki meg volt bízva a kapcsolattartással, az ő iratai között ezek megvannak, fel kellene venni vele a kapcsolatot ez ügyben. Ezeket a hibákat csak úgy lehet bizonyítani, - mert ezeket senki nem látta – ha feltárnánk, és bontatnánk. Karsai Béla gazdaságvezető: .a bank garancia lehívásának feltétele, hogy a javítások elvégzése, az arra való felhívás megfelelő módon dokumentálva legyen. Jegyzőkönyvezni kell valamennyi ezzel kapcsolatos megbeszélést, mert ha jogtalanul hívjuk le a bank garanciát, azt vissza kell fizetni. A kivitelezőnek mindenképpen nyilatkoznia kell, hogy az általunk megjelölt javítási munkát elismeri-e garanciális javításként, azt milyen módon kivánja elvégezni vagy elvégeztetni, ennek hiányában a bank garancia lehívása nem megalapozott. Ha föltártuk a hibát, azt a kivitelező felé haladéktalanul jelezni kell, hogy módja legyen mielőbb azt kijavítani. Ha nem jelezzük időben a hibát, azt nem dokumentáljuk le megfelelően, akkor nem tudjuk majd igazolni, hogy kárenyhítései kötelezettségünknek eleget tettünk és a kivitelező vitathatja a lehívott bank garancia összegét. Mi csak akkor javíttathatjuk ki a hibát, ha a kezünkben van a kivitelező nyilatkozata erre vonatkozóan, hogy elismeri, vagy nem ismeri el a garanciális hibát és annak kijavítási költségviseléséről is nyilatkozik. Dr Héczei Eszter jegyző: Nagy Kálmánnal felvesszük a kapcsolatot az iratok beszerzése végett. Javaslom Bogdán Béla fürdő igazgatót meghatalmazni Nagy Kálmán helyett, hogy a garanciális javítások ügyében eljárjon. Kérem Gál József főmérnököt és Bogdán Béla fürdő igazgatót, hogy a jövő hét folyamán a garanciális hibákkal kapcsolatos összes dokumentumot sziveskedjenek behozni és megbeszéljük a további teendőket.
13
A Képviselő-testület 1 tartózkodással és 6 igen szavazattal elfogadta a beszámolót és az alábbi határozatot hozta:
93/2012.(IX.25.)sz.határozat - a Fürdő és hozzátartozó intézményegységek I. féléves beszámolójának elfogadásáról. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Fürdő és hozzátartozó intézményegységek I. féléves beszámolóját megtárgyalta és az alábbiak szerint fogadta el: 1. A beszámoló elkészítését a képviselő-testület által meghatározott szempontsor alapján kell a jövőben elkészíteni. Felelős: jegyző Határidő: november 30. 2. Trabach Tibor Pénzügyi Bizottság tagja által a Fürdő és Gyógyászati Központban pénztárellenőrzése tárgyában 2012.szeptember 12-én készitett ellenőri jelentésben szereplő hiányosságok megszüntetése érdekében soronkívül intézkedni szükséges és a megtett intézkedésekről a Pénzügyi Bizottságot tájékoztatni. Felelős: Bogdán Béla fürdő igazgató Karsai Béla gazdaság vezető Határidő: október 31. 3. Fürdő és Gyógyászati Központ téli fürdő garanciális javításaival kapcsolatban soronkivül intézkedni kell. Kapcsolattartóként a Képviselő-testület Bogdán Béla fürdő igazgatót jelöli ki. Felelős: - Bogdán Béla fürdő igazgató - Gál József főmérnök Határidő: folyamatos
Erről értesül: - Bogdán Béla Fürdő és Gyógyászati Központ Igazgatója - Gál József főmérnök - Karsai Béla gazdaságvezető - Jegyző - Képviselő-testület tagjai ===============
7./ Napirend - Javaslat a Fürdő és Gyógyászati Központban őszi csomag bevezetésére, illetve gyógyászat forgalmát növelő reklámkampány tervezetére. Előadó: polgármester / Irásos anyag a jegyzőkönyvhöz mellékelve/
14
Szokolai Lajos polgármester: az OEP által meghatározott kötelező önrész és jelenleg a beteg által fizetett önrész között olyan minimális a különbség, hogy ebből a keretből már nincs lehetőség érdemi kedvezményt adni. A reklámkampány tervezetet és a kedvezményes csomagot javasolja az Idegenforgalmi Bizottság által javasolt tételek szerint elfogadásra, Gulyás Orsolya tanfolyamának támogatásának kivételével. A kedvezményes kezeléscsomag 1100 Ft/nap/fő legyen meghatározva. A Képviselő-testület fentiek alapján 7 egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 94/2012.(IX.25.)sz.határozat - a Fürdő és Gyógyászati Központban őszi csomag bevezetéséről illetve gyógyászat forgalmát növelő reklámkampány tervezetének elfogadásáról Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Fürdő és Gyógyászati Központban őszi csomag bevezetéséről illetve gyógyászat forgalmát növelő reklámkampány tervezetére tett javaslatban szereplő tételeket az alábbiak szerint fogadja el: 1. Gyógyászat forgalmát növelő reklámkampány tervezet Rádió 1 Békéscsaba: 10x20 mp reklámspot
30.000 Ft + Áfa
Gong Rádió /Kecskemét és vonzáskörzete/
4.800 Ft + Áfa/db
Aktív Rádió 10x20 mp reklámspot naponta 4 x
53.000 Ft + Áfa
www.szoljon.hu - 2 hétig látható hirdetés a főoldalon
15.000 Ft + Áfa
Irányár Szépség, egészség melléklete
22.500 Ft + áfa
Kunszentmártoni Tv 2 hét képujság
10.000 Ft + Áfa
RTL 2 10x20 mp forgatással
300.000 Ft + Áfa
2. Cserkeszőlői lakosoknak ünnepi kedvezményes belépő használata 50 %-os áron december 17-21 között. 3. Délutáni belépő 50 % 17,30-tól október 1-december 20 között. Már megrendelt hirdetések Szentes Tv képujság 1 hónapon keresztül /éves szerződésen belül/ Körös menti gyógykalauuz /Békéscsabai kórház ingyenes folyóirata 10.000 pl 25.000 Ft Dunaparti programajánló 30.000 pl 28.000 Ft + Áfa Irányár 44.000 pl 3 hétig olvasható 22.500 Ft + Áfa www.szoljon.hu - 2 hétig látható hirdetés a főoldalon
15.000 Ft + Áfa
15
4. Kedvezményes önrészű gyógykezelések bevezetése (A bizottság javasolja az egységáras kezelések bevezetését október 01-től május 31-ig, illetve 50 % kedvezmény du. belépő bevezetését ( 200 Ft) 5. Touring Hotelben alkalmazott egészségcsomag árainak megemelése Kétágyas elhelyezéssel: 6 éjszaka 72.000 Ft + Ifa 9 éjszaka 102.600 Ft + Ifa 15 éjszaka 159.000 Ft + Ifa (Idegenforgalmi Bizottság javasolja)
Tavalyi ár: 66.000 Ft 99.600 Ft 150.000 Ft
Egyágyas felárral, illetve 2 fő prémium szobában: 6 éjszaka 7.000 Ft /fő/éj azaz 84.000 Ft + Ifa 9 éjszaka 6.700 Ft/fő/éj azaz 120.600 Ft + Ifa 15 éjszaka 6.400 Ft/fő/éj azaz 192.000 Ft +Ifa 6. Thermál camping faházainak értékesítése egészség csomagban Az egyébként is alkalmazott listaár tartalmazná a gyógykezeléseket is. (október 01-től december 20-ig Két fős foglalás esetén: Három fős foglalás esetén: Négy fős foglalás esetén:
5.000 Ft/fő/éj + Ifa 4.500 Ft/fő/éj + Ifa 3.750 Ft/fő/éj + Ifa
7. Thermál camping faházainak értékesítése utazásszervezővel együttműködve Az ajánlatunk kizárólag elő- és utószezonban hétköznapokon, legalább 2 éj foglalása esetén, 4 fővel töltött faházakra érvényes. 13.300 Ft/éj+ Ifa/faház, melyből az utazásszervező jutaléka 10 % Október 01-től december 31-ig Szállást + fürdőbelépőt tartalmaz 8. Gyógyászati kedvezményes csomag Kedvezményes gyógyászati kezeléscsomag napi 4 db. 01-08 gyógytényező igénybevételével plusz napi sószoba használattal plusz kompenzációs jegy 1100., Ft-/nap/fő. A csomag időtartama: 2012. október 01.-től 2012. november 30.-ig tart. Kedvező visszajelzés alapján a csomag meghosszabbítása javasolt. Erről értesül: - Bogdán Béla Fürdő és Gyógyászati Központ Igazgatója - Touring Hotel Helyben - Gazdálkodási Csoport Helyben - Képviselő-testület tagjai Helyben
===================
16
8.) Napirend - Idegenforgalmi Bizottság tájékoztatója a szezonban végzett munkáiról és a még hátralévő feladatokról. Előadó: Idegenforgalmi Bizottság elnöke / Irásos anyag a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ Kókainé Rónyai Irma képviselő: Touring Hotel kivilágítását neonfénnyel meg kell oldani, mert az idejövő vendégek figyelmét fel kell hívni, mert sokszor nem találják. Szokolai Lajos polgármester: megnézzük a lehetőségét a neon világításnak, ha bár ez igen sokba kerül. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal a tájékoztatót elfogadta, és az alábbi határozatot hozta: 95/2012.(IX.25.)sz.határozat - az Idegenforgalmi Bizottság tájékoztatójának elfogadásáról. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Idegenforgalmi Bizottság szezonban végzett munkáiról és a még hátralévő feladatokról szóló tájékoztatóját megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta. Erről értesül:- Idegenforgalmi Bizottság tagjai Helyben - Képviselő-testület tagjai Helyben
=============== 9.) Napirend - Beszámoló az önkormányzat I. félévi költségvetésének teljesítéséről. Előadó: polgármester Karsai Béla gazdaságvezető
/ Irásos anyag a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ Tóth Istvánné képviselő: a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta a beszámolót és elfogadásra javasolta. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta az I. félévi költségvetés teljesítéséről szóló beszámolót és az alábbi határozatot hozta:
96/2012.(IX.25.)sz.határozat - az önkormányzat I.félévi költségvetésének teljesítéséről. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az Önkormányzat 2012.I.félévi költségvetési beszámolóját és azt egyhangúlag elfogadta. Erről értesül: - Gazdálkodási Csoport- Helyben - Képviselő-testület Helyben
===============
17
10.) Napirend - Előirányzat módosítás. Előadó: polgármester
/ Rendelet tervezet a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ Illési Sándor képviselő: a fürdőnél a munkaadói járulékról, az egyéb folyó kiadásokról és az iskolánál a szolgáltatásokról indoklást kér a következő Pénzügyi Bizottsági ülésre, hogy mi indokolja a megemelkedett előirányzatokat. Karsai Béla gazdaságvezető: valószínű ez azért volt, mert probléma volt az átszámlázással a társtelepüléseknél, tavalyi évben nem tudtuk elérni, hogy számlázzák át a szolgáltatásukat, az idén már ez megtörtént. Ebből adódhat a jelentős része a szolgáltatások előirányzatának megemelkedésének. Az iskolánál az ősz folyamánál már a termál fűtés működésével számoltunk, de az elhúzódó beruházás miatt ez csak év végével valósul meg. Tóth Istvánné képviselő: a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta az előirányzat módosítást és elfogadásra javasolta. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta a rendelet tervezetet és Illési képviselő által kért indokolás bemutatásával egyetértve megalkotta a 12/2012.(IX.25.)sz. önkormányzati rendeletét a 2012.évi költségvetési rendelet előirányzatainak módosításáról. ( Rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ ================ 11.) Napirend - Közösségellenes magatartásról szóló rendelet megalkotása. Előadó: jegyző / Rendelet tervezet a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ Tóth Istvánné képviselő: a Bizottság megtárgyalta a tervezetet és elfogadásra javasolta, azzal a kiegészítéssel, hogy a 11.pontba a tiltások körébe kerüljön bele „buszmegálló, villanyoszlop, telefon elektromos szekrénye”, illetve egy következő pontba„a játszótéri eszközöket nem rendeltetésszerűen használja” A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal a javaslattal együtt elfogadta a rendelet tervezetet és megalkotta a 13/2012.(IX.25.)sz. önkormányzati rendeletét a közigazgatási bírsággal sújtható tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról és közigazgatási birság kiszabásának szabályairól. ( Rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ ============ 12.) Napirend - Törvényességi ellenőrzés. Előadó: jegyző / Irásos anyag a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el. 18
A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta az előterjesztést az alábbi határozatot hozta: 97/2012.(IX.25.)sz.határozat - az önkormányzat törvényes működése feltételeinek javítására, a törvényességi vizsgálat megállapításáraira tett intézkedésekről. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat törvényes működése feltételeinek javítására, a törvényességi vizsgálat megállapításaira az alábbi döntést hozza: -
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011.évi XII.tv. (Infotv.) 1.melléklet II.8.ponja alapján a testületi szerv üléseinek helyét, idejét a honlapon az előző állapot 1 évig archívumban tartásával megjeleníti.
-
A rendeletek, bizottságok jegyzőkönyveinek és határozatainak az Infotv.alapján a honlapra történő felkerülése érdekében a jegyző megbízza az informatikus rendszergazdát. Határidő: folyamatos Felelős: - dr. Héczei Eszter jegyző
-
A közérdekű adatok megismerésére irányuló elvek teljesítésének rendjét rögzítő szabályzatot az Infotv.30.§.(6) bekezdése alapján a jegyző elkészíti. Határidő: 2012.október 30. Felelős: - dr. Héczei Eszter jegyző
-
A Képviselő-testület és bizottsági ülésekről készült jegyzőkönyvek az Ötv. 17.§.(2) bekezdésében meghatározott határidőn belül meg kell küldeni a Kormányhivatalnak. Határidő: folyamatos Felelős: - dr. Héczei Eszter jegyző
-
Az adózás rendjéről szóló 2003.évi XCII.tv. 134.§. (1) bekezdésén túli adókedvezményeket hatályon kívül kell helyezni a telekadóról szóló rendeletből illetve az építményadóról szóló rendeletből. Határidő: 2012.október 30. Felelős: - dr. Héczei Eszter jegyző
-
A hatósági hatáskör átruházását a rendelet mellékleteként, nem függelékként kell szabályozni. A hatáskör átruházást a Szociális rendeletben és az SZMSZ-ben összhangba kell hozni, valamint harmonizálni kell a szociális törvénnyel. Határidő: 2012. november 30. Felelős: - dr. Héczei Eszter jegyző
-
-
A polgármesternek évente legalább két alkalommal be kell számolni a képviselőtestületnek a társulási tanácsban végzett munkájáról. Határidő: Folyamatos Felelős: - Szokolai Lajos polgármester
19
-
A szemétszállítási díj- kedvezményt rendeletben kell megállapítani, önkormányzati hatósági ügyben is (iskoláztatási támogatás, szemétszállítási díjkedvezmény) a Ket. szabályai szerint kell eljárni. Határidő: 2012.november 30. illetve folyamatos Felelős: - dr. Héczei Eszter jegyző
-
Az önkormányzati hatósági ügyben hozott határozatokban figyelmet kell fordítani arra, hogy a jogszabály hatályos szövegére hivatkozzanak. Határidő: folyamatos Felelős: - dr. Héczei Eszter jegyző
Erről értesül: - JNK Szolnok Megyei Kormányhivatal - Jegyző Helyben - Polgármester Helyben - Képviselő-testület tagjai Helyben =============== 13.) Napirend - Polgármesteri Hivatal részére történő gépjármű vétele. Előadó: polgármester / Ajánlat a jegyzőkönyvhöz mellékelve/
Tóth Istvánné képviselő: a bizottság megtárgyalta és az ajánlat alapján támogatja a gépjármű vételét. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal támogatja a hivatal részére gépjármű vásárlást és az alábbi határozatot hozta: 98/2012.(IX.25.)sz.határozat - a Polgármesteri Hivatal részére gépjármű vásárlásról.
Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a mellékelt ajánlat alapján támogatja a Polgármesteri Hivatal részére gépjármű vásárlását. Erről értesül: - Gazdálkodási Csoport Helyben - Képviselő-testület tagjai =================
20
14.) Napirend - Beruházó Nonprofit Kft. részére tagi kölcsön biztosítása. Előadó: polgármester / Irásos anyag a jegyzőkönyvhöz mellékelve/
Tóth Istvánné képviselő: a bizottság megtárgyalta az előterjesztést és javasolja elfogadásra.
A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta az előterjesztést az alábbi határozatot hozta: 99/2012. (IX. 25.) sz. határozat - a Cserkeszőlői Beruházó Nonprofit Kft részére tagi kölcsön nyújtásáról
Cserkeszőlő Község Önkormányzatának Képviselőtestülete egyetért a Cserkeszőlői Beruházó Nonprofit Kft részére tagi kölcsön nyújtásáról, teherautó vásárlás céljára. A tagi kölcsön összege: 5.588.000.- Ft A kölcsön futamideje 5 év, törlesztése havi egyenlő részletekben a jegybanki alapkamattal növelt értékben. A Társaság a futamidő lejárta előtt előtörlesztéssel, ill. végtörlesztéssel is élhet.
Erről értesül: - Képviselő testület tagjai Helyben - Gazdálkodási Csoport Helyben - Beruházó Kft Helyben ============ 15.) Napirend - 0257/5.hrsz-ú részben önkormányzati tulajdonú erdő kivágásából származó elszámolás. Előadó: jegyző / Irásos anyag a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ Szokolai Lajos polgármester: a Pénzügyi bizottság javaslata, hogy az erdő teljes levágásából származó önkormányzatot megillető 81 m3 fa mennyiséget kérjünk dr Farkas Viktor Erdőgazdálkodótól a megfelelő vastagságok arányában, melyet a Cserkeszőlői Polgármesteri Hivatal udvarára kérünk beszállítani. A Képviselő-testület ennek ellenőrzésével megbízza Molnár Zsolt erdész technikust. A letermelés költségeit számla ellenében arányosan az erdő tulajdonos részére megfizeti az önkormányzat. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett a javaslattal és az alábbi határozatot hozta:
21
100/202012.(IX.25.) sz.határozat - a 0257/5.hrsz-ú részben önkormányzati tulajdonú erdő kivágásából származó elszámolásról. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete tudomásul veszi, hogy dr Farkas Viktor erdőgazdálkodó az erdészeti hatóság jóváhagyásával 2012.szeptember 15-től megkezdi a Cserkeszőlő külterületén lévő erdő terület teljes levágását azaz véghasználatát. 1. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete dönt arról, hogy a 0257/5.hrsz-ú 30 %/-ban Községi Önkormányzat tulajdonát képező erdő teljes levágásából, azaz véghasználatából számított fa mennyiség tulajdoni arányában azaz 30 %-ban az önkormányzatot illeti meg. 2. A Képviselő-testület úgy határozott, hogy az őt megillető 81 m3 fa mennyiséget a megfelelő vastagságok arányában a Cserkeszőlői Polgármesteri Hivatal (Cserkeszőlő Köztársaság tér 1.) gazdasági udvarára kerüljön beszállításra. A Képviselő-testület ennek ellenőrzésével megbízza Molnár Zsolt erdész technikust. 3. A Képviselő-testület úgy határozott, hogy a letermelés költségeit számla ellenében arányosan az erdő tulajdonos részére megfizeti. Erről értesül: - dr Farkas Viktor erdőgazdálkodó (1026 Bp.Tövis út 31.) - Molnár Zsolt erdész technikus (Cserkeszőlő Iskola út 11.) - Gazdálkodási Csoport Helyben - Képviselő-testület tagjai Helyben ================== 16.) Napirend - Szauna világ építése a fürdőben. Előadó: polgármester / Irásos anyag a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ Illési Sándor képviselő: az elénk terjesztett anyag megint nem tartalmazza az anyagköltségeket részletesen lebontva, ezt nagyon sokszor így kérte a bizottság. Hiába lett más a Kft. vezetője, ugyanúgy nem kapunk teljes anyagot,. minden szinte úgy van mint Solymosi Zoltán idejében. Jövő hét közepére kérjük írásban az anyagköltségeket részletesen lebontva. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal és 1 ellenszavazattal egyetértett az előterjesztéssel és az alábbi határozatot hozta:
101/2012. (IX. 25.) sz. határozat - a Téli Fürdőben „szaunavilág” kialakításáról. Cserkeszőlő Község Önkormányzatának Képviselőtestülete egyetért a Cserkeszőlői Téli Fürdőben „szaunavilág” kialakításárval.
22
A megvalósítás költségeire 9.750.000.- Ft + ÁFA összeget biztosít a 2012 évi költségvetés terhére. A Képviselő-testület kéri az anyagköltségek részletes lebontását irásban bemutatni a Pénzügyi Bizottság részére. Erről értesül:- Képviselő testület tagjai Helyben - Gazdálkodási Csoport Helyben - Beruházó Kft Helyben =============== 17.) Napirend - A Cserkeszőlő Túrisztikai Desztinációs Menedzsment /TDM/ szervezet megalapítására, a TDMSZ-ként funkcionáló túrisztikai egyesületbe történő belépésre. Előadó: Karsai Béla gazdaságvezető / Irásos anyag a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el.
A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta az előterjesztést az alábbi határozatot hozta:
102/2012. (IX. 25.) sz. határozat - a Cserkeszőlői Turisztikai Desztinációs Menedzsment (TDM) szervezet megalapítására, a TDMSZ-ként funkcionáló turisztikai egyesületbe történő belépésről. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete kifejezi szándékát a Cserkeszőlő Turisztikai Desztinációs Menedzsment (TDM) szervezet Kunszentmárton Város Önkormányzatával és több vállalkozó közösen történő megalapításával, a TDMSZ-ként funkcionáló turisztikai egyesületbe történő belépésre, és hozzájárul ahhoz, hogy az egyesület székhelye 5465 Cserkeszőlő Köztársaság tér 1. legyen. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szándéknyilatkozat aláírására. A megalakítandó egyesület éves 10.000 Ft/év tagdíját a 2013.évi költségvetésben tervezni kell. Erről értesül: - Képviselő-testület tagjai - Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság Helyben - Kunszentmárton Város Önkormányzata - Polgármester Helyben ================= 18.) Napirend - Kérelem – szociális utalvány elfogadására. Előadó: jegyző / Kérelem a jegyzőkönyv mellékletét képezi/
23
Illési Sándor képviselő: nem támogatom a kérelmet, mert ne használt ruhára költse a szülő a beiskolázási támogatást. Echbauerné Kiss Katalin képviselő: nem ért egyet Illési képviselővel, mert sajnos azok a szülők akik ezt a támogatást kapják, többsége valóban rászorult, és igen is számit még a 2 3 ezer forint is, hogy minél több mindent tudjon gyermeke részére vásárolni. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal és 1 ellenszavazattal támogatja a kérelmet és az alábbi határozatot hozta: 103/2012. (IX. 25.) sz. határozat - a szociális utalvány elfogadó hely iránti kérelem elfogadásáról. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy az Önkormányzat Hajdú Zoltán vállalkozóval a szociális utalványok beváltására a szerződést megkösse. Erről értesül: - Hajdú Zoltán vállalkozó Cserkeszőlő Szinyei M.ut 27. - Gazdálkodási Csoport - Képviselő-testület tagjai Helyben =============== 19.) Napirend - Tájékoztató a Kóbor ebek befogásáról és tartásáról. (szóbeli tájékoztatás) Előadó: jegyző / Irásos anyag a jegyzőkönyvhöz mellékelve/
Dr Héczei Eszter jegyző: a bizottság megtárgyalta és a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvánnyal javasolja, hogy a szerződést megkössük.
A Képviselő-testület 6 igen szavazattal és 1 ellenszavazattal támogatja a kérelmet és az alábbi határozatot hozta:
104/2012. (IX. 25.) sz. határozat - a kóbor állatok befogásáról. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangúlag támogatja, hogy az Önkormányzat a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvánnyal (Szolnok, Hant út 1.) a kóbor állatok befogására a szerződést megkösse.
Erről értesül: - Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány (Szolnok, Hant út 1.) - Gazdálkodási Csoport Helyben - Beruházó Nonprofit Kft. Helyben - Képviselő-testület tagjai Helyben ==================
24
Szokolai Lajos polgármester: megköszönte a vendégek megjelenését, mivel a további napirend megtárgyalása zárt ülés keretében történik. /Zárt ülésről külön jegyzőkönyv/ Kmf. Szokolai Lajos Polgármester
dr Héczei Eszter jegyző
25