Jegyzőkönyv készült 2007. június 28-án a Budapest XIII. kerület Béke tér 1. I. emelet 113. szám alatti képviselő-testületi ülésteremben, a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 14 órai kezdettel megtartott hatodik - soros - üléséről. Jelen vannak: Alpern Julianna, Bodorné Farkas Zsuzsanna, Borszéki Gyula, Döry Miklós, Erdős László, Füleki Balázs, Gubicza Katalin, Harrach Tamás, Hiszékeny Dezső, Holopné Schramek Kornélia, Horváth Olivér, Karácsonyi Zoltán, Kosztolányi Rita, Kovács Péter, Kugyela Attila, Magos Péter, Merker Dávid, Nagy Lajos, Rajacsics László, Sági Judit, Spaller Endre, Stumpf István, Szabadai Viktor, Szabó Eszter, Szabó György, Szücs Péter, Takács Ferenc, Dr. Tóth József, Tóth Péter, Urbán-Szabó Sándor, Varga Zalán (31 fő) Távolmaradását előzetesen jelezte: Germánné Dr. Vastag Györgyi, Szederkényi András (2 fő) Távolmaradását előzetesen nem jelezte: Jelen vannak még: Dr. Szanyi Tibor, Varga Zsanett, Georgopulosz Hrisztosz, Héjj Attiláné, Hambuch Géza, Lovas Sándorné, Osztoics Péter, Hollósy Tiborné, Dr. Sinka József, Arató György, Baksa Gábor, Dr. Füle Ferenc, Csonka Tamás, Dr. Felföldi István, Ferenczi Gézáné, Forgóné Kroboth Zsuzsanna, Karácsonyi Magdolna, Liczek Péter, Fábián-Brocskó Márta, Szabó László, Gellért Lajos, Alaxai Lászlóné, Csiga Gergely, Fejér Józsefné, Fűrész Tünde, Juhász György, Müller Károly, Dr. Prechlik Lajosné, Szamosi István, Bernát Zoltán, Brecska Zoltán, Dallos Gyula, Helembai Mihály, Dr. Hertzka Péter, Sebeszta Attila, Dr. Vörös Péter, Dr. Tóth József: Köszönti a megjelenteket. Megállapítja a határozatképességet. Az ülést megnyitja. Jelzi, napirend előtti felszólalásra jelentkezett Merker Dávid "Újlipótvárosi sikerek és kudarcok"; Tóth Péter "Közös ünnepeink"; Sági Judit "Állj, ne tovább" címmel. A jelentkezés sorrendjében megadja a szót. Merker Dávid: Pár olyan történésről szeretne beszámolni, ami Újlipótvárosban volt az elmúlt egy hónapban és azt gondolja, bőven érdeklődésre tarthat számot. Az első, amely mindazok közös sikere akik részt vettek benne, elsősorban azoké az újlipótvárosi polgároké akik nyitottak voltak, másrészt a margitszigeti szórakozóhelyek tulajdonosai. Régi probléma az, hogy Újlipótvárosban a Duna-parti lakásokban időnként a nagy zajszint zavarja az ott lakók nyugalmát, nem tudnak jól aludni. Már tettek egy kísérletet, összeültek mind a szórakozóhelyek tulajdonosai, mind pedig a lakók akiket ez érintett, hogy megtalálják a jelen esetben a legjobbnak minősülő megoldást. Sikerült megtalálni a kompromisszumot, megállapodtak. Külön megköszöni a Hivatal dolgozói közül Forgóné Kroboth Zsuzsannának és Staniszewski Csabának a segítségét, akik segítőkészen vettek részt a folyamatban. Annyit szeretne még elmondani, hogy a rendőrség és a polgárőrség fokozott közreműködésére van szükség, hogy a Margitszigeten illegálisan zajongókat meg tudják fékezni azért, hogy a legálisan ott levők nyugodtan szórakozhassanak és az újlipótvárosiak nyugodtan aludhassanak. Mindenkinek köszöni a közreműködést. A másik téma a szelektív hulladékgyűjtés helyzetéről szól, ugyanis mindenfajta előzetes értesítés nélkül elszállították a Pozsonyi út és az Ipoly utca sarkán található szelektív hulladékgyűjtőt. Ez már közel egy hónapja történt, és a mai napig semmilyen információs tábla nincs az áthelyezésről. Kiderítette, hogy odább helyezték a Visegrádi utca és az Ipoly utca sarkára. Azt gondolja, hogy a megoldás nem elfogadható senkinek sem, mert több ezer újlipótvárosi megszokta,
2 hogy odaviszi szelektíven gyűjtött hulladékát, és ezzel csökkenti a környezetterhelést. Mai napig látható ott az a plakát, ami a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára hívja fel a figyelmet, csak éppen nincs hova dobni a szemetet, és ha valaki nem kezd el nyomozni, akkor nem tudja meg, hogy onnan több száz méterre vitték a szelektív hulladékgyűjtőt. Nem tartja elfogadhatónak, hogy ilyen módon szülessenek meg a döntések az ott élők feje felett, és azt gondolja, a lehető leghamarabb vissza kell szállítani a szelektív hulladékgyűjtőt vagy, ha nem pont oda, akkor annak a közvetlen közelébe, mert ez fontos, jó kezdeményezés és nem véletlenül szavaztak arról egy-két üléssel ezelőtt, hogy bővítik a szelektív hulladékgyűjtés hálózatát, és nem véletlen kezeli ezeket a kukákat a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. Úgy gondolja, nem megoldás az, hogy egy-két lakó panasza miatt több ezer embert érjen hátrány és ami szemetet levittek volna azt is be kelljen dobni a közös kukába. Kéri, hogy a lehető leghamarabb kerüljön vissza a kuka. Tóth Péter: Mint tudott a Képviselő-testület és a XIII. kerületi lakosok előtt, június hava általánosságban most már a XIII. kerületi ünnepekről szól. Június 1-jén ünnepelte a kerület fennállásának hatvannyolcadik esztendejét, és ennek alkalmából már tizenegyedik esztendeje kerületi napokat rendeznek. Idén is nagy sikerrel, illetve szép számmal vettek részt a kerület lakosai. Két dolgot szeretne külön kiemelni, amit nagyon fontosnak tart. Az egyik a vízimajális, amit a Meder utcánál tartottak meg az új városrész területén ami akár egy bemutatása, egy előzetese is lehet annak, hogy milyennek képzelik majd el az újonnan megépülő Duna-korzót, Duna-sétányt, ha egyszer készen lesz teljesen, kinyitják és visszaadják a Dunát a lakosságnak. A másik pedig egy hangverseny volt, ami első ízben került megrendezésre a Kerületi Napok rendezvény sorozat keretein belül a József Attila Művelődési Központban telt ház előtt. A Danubia Szimfonikus Zenekar adott egy csodálatos hangversenyt. Ezen kívül is rengeteg eseményen vehettek részt a kerületi lakosok. A fénypontja ennek a sorozatnak a június 1-jei díszpolgáravató ünnepség volt, ahol két új díszpolgárt köszönthettek. Sajnos egyikőjüket, Oláh Józsefet posztumusz elismerésben részesítették, a másik kitüntetett Nádas Péter volt, ezúton is gratulál az újonnan megválasztott díszpolgároknak. El szeretné mondani ez ügyben, hogy bár voltak olyan képviselőtársak, akik azt mondták és terjesztették, hogy büszkék a díszpolgárokra, a kerületi lakosokat és a díszpolgárokat sem tisztelték meg azzal, hogy részt vettek volna ezen a rendezvényen. Úgy hiszi, hogy ez egyfelől demagóg, másrészről modortalan viselkedés volt, hiszen ezek az ünnepek mindannyiuk ünnepe. Rengeteg sportrendezvény volt a kerületben ez alatt az egy hónap alatt is, körülbelül 1.500-an sportolhattak evezéstől kezdve, birkózáson, futáson, asztali teniszezésen át, futballon keresztül és hát külön öröm még az is, hogy a vízilabda bajnoki döntőben két kerületi csapat játszotta a döntőt, és a Vasas 18 esztendő után bajnoki címet nyert, bár ez nem a Kerületi Napokhoz kapcsolódik, de beilleszkedett ebbe a sorozatba. Összességében több mint 15 ezren vettek részt a rendezvénysorozaton és most, a hónap végeztével sem zárulnak le a programok. A szokásos nyáreseti koncertek a Szent István parkban továbbra is mennek, mint ahogy a Vidám udvari előadások is, de a hónapnak is méltó lezárása lesz a köztisztviselői nap, amelynek a kerületben pénteken lesz az ünneplése. Ezúton is köszönti az ország összes köztisztviselőjét, külön kiemelve a XIII. kerületi Polgármesteri Hivatal munkatársait, akiknek köszöni a munkáját. Sági Judit: „Állj, ne tovább” hozzászólásában tiltakozását fejezi ki az ellen, hogy a nemzeti ünnepeink tönkretétele után június 1-jén a kerületi ünnepségbe is beférkőzött a modortalan, otromba, gusztustalan politikai cselekedet. Ezt mondatta ki vele a sárga rózsa és a szórólap osztása. Mint ismeretes a FIDESZ-Kereszténydemokrata frakció egyes tagjai és néhány támogatója a kerületi díszpolgáravató ünnepségre érkező ünnepelni kívánó kerületi lakosok útját állták és átnyújtottak egy szál sárga rózsát. Az átvevők még fel sem ocsúdtak a
3 kedvesnek vélt meglepetéstől jött a következő osztó, aki átadta Spaller Endre frakcióvezető, a 11. számú választókerület önkormányzati képviselőjének szokásos fekete-fehér szórólapját. Ez már gusztustalan. Ezen a lapon a frakcióvezető a képviselő-testületi zárt ülés titkos szavazatát ismertette. Ez már otromba. Továbbiakban a felszólalás idézve: "Kedves frakcióvezető! Ezzel a cselekedetével a művészt nem tisztelte, az esküjét erkölcsileg nem tartotta be. Véleményem szerint Ön csak saját magára gondolt és arra, hogy ez milyen politikai hasznot hozhat magának. Biztos vagyok benne, hogy erről az akciójáról a művészt nem tájékoztatta, így visszaélt a nevével. A tisztesség, a jó modor ezt megkívánta volna. Most Ön helyett elnézést kérek a művész úrtól, akinek zenéje a fiatalságomat jelenti. Állj, ne tovább! Mondtam akkor is, mikor nyílt levelét olvastam, melyet az európai hírű Nádas Péter íróhoz írt. Ebben többek közt azt írta, a kerületi Képviselő-testület idén nem választott polgári gondolkodású díszpolgárt. E megállapítása kirekesztő és nagyon hiányos ismeretre vall. Továbbá írja, hogy egy díszpolgári cím posztumusz adományozása óhatatlanul elgondolkoztatja arról, hogy hol vannak a napi politikai csatározások korlátai. Kérem, ne csak gondolkozzon, hanem kérdezzen is néha önmagától. Például, hol vannak a tisztességtelen, nemtelen, önös érdeket szolgáló politikai csatározások, eszközök határai. További idézet nyílt leveléből: Biztos, hogy mindig érdemes lenyomni a másikat csak azért, mert eggyel-kettővel többen vagyunk? Biztos, hogy érdemes ezzel egy közös ünnepet tönkretenni? Egy posztumusz adományozott díszpolgári cím ennek az ellenkezőjére figyelmeztet minket. Eddig az idézet Öntől. Képviselőtársam ismételten ajánlom, önmagától is kérdezzen. Például, gyakoroltam-e önkritikát mielőtt másokat kritizálok, vagy minden ismeretnek a birtokában állok-e mielőtt valamit kinyilatkoztatok. Kérem, több felelősséget, több tisztességet várjon el önmagától. Felszólítom Önt és frakciótársait, hogy kérjenek bocsánatot elhunyt díszpolgárunk családtagjaitól és az őt három cikluson keresztül megválasztó polgároktól. Állítom, önös érdek miatt nem célszerű ilyen szintre süllyedni. Méltatlan helyzetbe hozni egy művészt, nem polgári gondolkodásúnak nevezni egy európai hírű írót, megsérteni egy szívvel, tettel kerületért élő ember emlékét, megsérteni eddigi díszpolgárainkat és beárnyékolni egy kerületi ünnepet. Ahogy kezdtem, úgy fejezem be: Állj, ne tovább! Halkan megjegyzem, én mások helyett is szégyellem magam. Eredménynek tartanám, ha Önök is szégyenkeznének, ez igazolná, hogy van szívük és lelkük." Dr. Tóth József: Javaslatot tesz az ülés napirendjére. A meghívóban jelzettek szerint 16,00 órától 17,30 óráig közmeghallgatást tartanak. Hozzászólás híján szavazásra bocsátja az ülés napirendjét a meghívó szerinti tartalommal és sorrenddel. Megállapítja, hogy a Testület az ülés napirendjét elfogadta. H a t á r o z a t: 111/2007.(VI.28.)Ö.K.
az Önkormányzati Képviselő-testület 2007. június 28-i ülésén tárgyalja: 1/ Javaslat a Képviselő-testület munkatervének módosítására. (írásos) Előterjesztő: Borszéki Gyula alpolgármester 2/ Javaslat a 2007. évi költségvetési rendelet módosítására. (írásos) Előterjesztő: Dr. Tóth József polgármester
4 3/ Javaslat a helyi kitüntető cím és helyi kitüntetések alapításáról szóló 29/1996.(XI.8.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet módosítására. (írásos) Előterjesztő: Dr. Tóth József polgármester 4/ Javaslat a védett építészeti értékek megőrzésének támogatásáról szóló rendeletre. (írásos) Előterjesztő: Borszéki Gyula alpolgármester 5/ Javaslat Budapest XIII. kerület Teve utca - Róbert Károly krt. - Váci út - Petneházy utca által határolt terület kerületi szabályozási tervére. (írásos) Előterjesztő: Borszéki Gyula alpolgármester 6/ Javaslat a Budapest XIII. kerület Váci út - Árboc utca Esztergomi út - Róbert Károly krt. által határolt területre vonatkozó változtatási tilalom elrendelésére. (írásos) Előterjesztő: Borszéki Gyula alpolgármester 7/ Tájékoztató a Polgármesteri Hivatal 2005. októbere óta végzett tevékenységéről. Javaslat a Polgármesteri Hivatal szervezetére és létszámára. (írásos) Előterjesztő: Dr. Sinka József jegyző 8/ Beszámoló a Prevenciós Központ tevékenységéről. (írásos) Előterjesztők: Holopné Schramek Kornélia alpolgármester Dr. Kádár Sándorné intézményvezető 9/ Javaslat Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat középtávú egészségügyi koncepciójára. (írásos) Előterjesztő: Holopné Schramek Kornélia alpolgármester 10/ Javaslat az intézményhálózat 10 éves felújítási programjára. (írásos) Előterjesztő: Hiszékeny Dezső alpolgármester 11/ Javaslat az Angyalföld - Újlipótváros - Vizafogó Vagyonkezelő Zrt. Közszolgáltatási Szerződésének módosítására. (írásos) Előterjesztő: Hiszékeny Dezső alpolgármester 12/ Javaslat a 2007/2008. tanévi feladatváltozásból adódó létszámcsökkentésre. (írásos) Előterjesztő: Holopné Schramek Kornélia alpolgármester
5
13/ Javaslat a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében a „4.6.1. - Közoktatási intézmények beruházásainak fejlesztése” pályázaton való részvételre. (írásos) Előterjesztő: Holopné Schramek Kornélia alpolgármester 14/ Javaslat az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében önálló projektekre és a pályázati alapokra kiírt pályázaton való részvételre. (írásos) Előterjesztő: Hiszékeny Dezső alpolgármester 15/a Beszámoló a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról. (írásos) Előterjesztő: Dr. Tóth József polgármester 15/b Tájékoztató a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről. (írásos) Előterjesztő: Dr. Tóth József polgármester 15/c Tájékoztató a Fővárosi Közgyűlés munkájáról. (írásos) Előterjesztő: Holopné Schramek Kornélia alpolgármester, fővárosi küldött ZÁRT ÜLÉS 16/ Javaslat önkormányzati hatósági ügyekben a II. fokú döntés meghozatalára. (írásos) Előterjesztő: Takács Ferenc, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke (31 igen; egyhangú) Napirend 1/ pontja:
JAVASLAT A KÉPVISELŐ-TESTÜLET MÓDOSÍTÁSÁRA. (írásos) Előterjesztő: Borszéki Gyula alpolgármester
MUNKATERVÉNEK
Dr. Tóth József: Mivel a napirendi ponthoz szóbeli kiegészítés, kérdés, észrevétel nem volt, szavazásra bocsátja az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Testület a határozati javaslatot elfogadta.
6 H a t á r o z a t: 112/2007.(VI.28.)Ö.K.
az Önkormányzati Képviselő-testület a Környezetvédelmi Alapról szóló 42/2000. (XII.20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet módosítására vonatkozó javaslatot a napirendről leveszi és megtárgyalását a 2007. októberi ülésre ütemezi át. Határidő: 2007. október 18. Felelős: Dr. Tóth József polgármester (31 igen; egyhangú)
Napirend 2/ pontja:
JAVASLAT A 2007. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI MÓDOSÍTÁSÁRA. (írásos) Előterjesztő: Dr. Tóth József polgármester
RENDELET
Szóbeli kiegészítést tesz Dr. Tóth József: Az előterjesztés többségében a központi költségvetést érintő döntések átvezetését jelenti, másrészt a februárban elfogadott költségvetést követően a bizottsági hatáskörű döntéseket, harmadrészt pedig a saját hatáskörű döntéseket. Ebből két dolgot emel ki: az egyik, hogy a Képviselő-testületnek javasolják a Lőportár utcai lakóház építéséhez 300 millió forint hozzárendelését, a másik pedig az, hogy a Béke téri parknál egy gyermekparkot alakítsanak ki mintegy 5 millió forintos értékben. Bizottsági álláspont Gubicza Katalin: A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság tárgyalta az előterjesztést és 5 igen egyhangú szavazattal elfogadta, és a Képviselő-testületnek elfogadásra javasolja. Dr. Tóth József: Mivel a napirendi ponthoz kérdés, észrevétel nem volt, szavazásra bocsátja az előterjesztésben szereplő rendelet-tervezetet. Felhívja a figyelmet a rendeletalkotáshoz szükséges szavazati arányra. Megállapítja, hogy a Testület a rendelet-tervezetet elfogadta.
21/2007. (VI. 29.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet
az Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 4/2007. (II. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet módosításáról A XIII. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a központi pótelőirányzatok és az átruházott hatáskörű előirányzat módosítások tudomásulvételével az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a 217/1998. (XII. 30.) Kormányrendelet 53. §-a alapján az Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 4/2007.(II. 20.) számú rendelet (továbbiakban: R) módosítására az alábbi rendeletet alkotja:
7 1. § Az egyes normatívák megváltozása miatt önkormányzatunkat megillető 9.165 ezer Ft állami támogatást tudomásul veszi, s ennek megfelelően a 9404 cím 5. oszlopának előirányzatát 5.735 ezer Ft-tal, a 9118 cím 5. oszlopának előirányzatát 3.430 ezer Ft-tal, és ezek együttes összegével a 9601 cím 18 .oszlopának előirányzatát megemeli. 2. § A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által iskolatejhez biztosított 1.865 ezer Ft támogatást tudomásul veszi, s ennek megfelelően a Polgármesteri Hivatal költségvetésében a 8123 cím 5. és 15. oszlopának előirányzatát azonos összeggel megemeli. 3. § Az állami gondoskodásból kikerülő fiatalok részére adott otthonteremtési támogatás térítéseként biztosított 3.728 ezer Ft-ot tudomásul veszi, s ennek megfelelően a 7119 cím 6. és 15.oszlopának előirányzatát azonos összeggel megemeli. 4. § A menekültek részére kifizetett szociális kölcsön visszatérítése kapcsán biztosított 66 ezer Ft-ot tudomásul veszi, s ennek megfelelően a Polgármesteri Hivatal költségvetésében a 7121 cím 6. és 15. oszlopa előirányzatát azonos összeggel megemeli. 5. § Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium által a Velencei Tábor beruházására biztosított 6.000 ezer Ft vissza nem térítendő támogatást tudomásul veszi, s ennek megfelelően a Polgármesteri Hivatal költségvetésében a 6501 cím 9. és 14. oszlopának előirányzatát azonos összeggel megemeli. 6. § Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium által „A kábítószerügyi Egyeztető Fórumok megalakulására, valamint működésének fejlesztésére” kiírt pályázat alapján 2007. évre biztosított 800 ezer Ft összegű támogatást tudomásul veszi, s ennek megfelelően a Polgármesteri Hivatal költségvetésében a 8205 cím 5. és 15. oszlopának előirányzatát azonos összeggel megemeli. 7. § A Fővárosi Gázművek Rt. által a földgáz felhasználásának további elterjesztése érdekében átutalt 5.600 ezer Ft, és a kerületi társasházakban az alap-, és felszálló gázvezetékek felújítási munkálataihoz biztosított 5.000 ezer Ft összegű hozzájárulását tudomásul veszi, s ennek megfelelően 6301 cím 6. oszlopának előirányzatát 5.600 ezer Ft-tal, 7. oszlopának előirányzatát 5.000 ezer Ft-tal, és ezek együttes összegével a 14. oszlopának előirányzatát megemeli. 8. § Az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal által – a Gyöngyösi u. 11-25. társasház utólagos hőszigetelési feladatainak elvégzésére – biztosított 5.478 ezer Ft vissza nem térítendő támogatást tudomásul veszi, s ennek megfelelően a 6303 cím 6. és 14. oszlopának előirányzatát azonos összeggel megemeli. 9. § Az Európai Közösségek Bizottságának képviseletében eljáró Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Adminisztratív Iroda által a vendégvárosokból érkező állampolgárok budapesti találkozójához biztosított 2.510 ezer Ft támogatást tudomásul veszi, s ennek megfelelően a 8104 cím 5. oszlopának előirányzatát 585 ezer Ft-tal, a 6. oszlopának előirányzatát 1.925 ezer Ft-tal megemeli. 10. § A Fővárosi Önkormányzat által a 2007. évi területi és országos kisebbségi képviselőválasztás lebonyolítására biztosított 27 ezer Ft-ot tudomásul veszi, s ennek megfelelően a 8701 cím 3. oszlopának előirányzatát 15 ezer Ft-tal, 4. oszlopának előirányzatát 4 ezer Ft-tal, 5. oszlopának előirányzatát 8 ezer Ft-tal és ezek együttes összegével 27 ezer Fttal a 15. oszlop előirányzatát megemeli.
8 11. § Az ELTE Tanítónő és Óvónőképző Kar által a kerületünkben élő arany, gyémánt és vas diplomával rendelkező pedagógusok kitüntetéséhez biztosított 330 ezer Ft támogatást tudomásul veszi, s ennek megfelelően a 9606 cím 3. és a 15. oszlopának előirányzatát azonos összeggel megemeli. 12. § Az Oktatási Minisztérium által az érettségi vizsgatételek őrzésére biztosított 480 ezer Ft-ot tudomásul veszi, s ennek megfelelően a 8701 cím 5. és 15. oszlopának előirányzatát azonos összeggel megemeli. 13. § A kerületi rendezvények és kerületi napok lebonyolításra biztosított 14.550 ezer Ft összegű előirányzat-átcsoportosítást tudomásul veszi, s ennek megfelelően a 9101 cím 5. oszlopa előirányzatának azonos összeggel történő csökkentése mellett érintett intézményeink előirányzatát az 1/b sz. melléklet 3-4. oszlopa szerint 4.350 ezer Ft-tal, a 8101 cím 5. oszlopának előirányzatát 5.000 ezer Ft-tal és 6. oszlopának előirányzatát 5.200 ezer Ft-tal megemeli. 14. § A Helyi sportfeladatok támogatása címrendről – a Hársfa Kupa lebonyolítására, sporttáborra és sporttalálkozóra, a Vasas SC sakkszakosztálya részére – biztosított 350 ezer Ft-ot a 9102 cím előirányzatának terhére jóváhagyja, s a 8102 cím 6. oszlopának előirányzatát azonos összeggel megemeli. 15. § A Közoktatási, közművelődési és sport célok támogatása terhére történő előirányzatátcsoportosítást 2.395 ezer Ft összegben tudomásul veszi, s ennek megfelelően a 9103 cím előirányzatának azonos összeggel történő csökkentése mellett az 1/b sz. melléklet 5-6. oszlopa szerint az érintett intézmények előirányzatát 335 ezer Ft-tal, a 8103 cím 5. oszlopának előirányzatát 2.060 ezer Ft-tal megemeli. 16. § Az Ifjúsági célok és feladatok címről biztosított 3.794 ezer Ft átcsoportosítását tudomásul veszi, s ennek megfelelően a 9104 cím előirányzatának azonos összeggel történő csökkentése mellett érintett intézményeink előirányzatát az 1/b sz. melléklet 7. oszlopa szerint 3.749 ezer Ft-tal, a 8600 cím 5. oszlopának előirányzatát 45 ezer Ft-tal megemeli. 17. § Az oktatási rendezvények címrendről 2.000 ezer Ft átcsoportosítását a 9113 cím előirányzatának terhére tudomásul veszi, s az érintett intézmény előirányzatát az 1/b sz. melléklet 8. oszlopa szerint 500 ezer Ft-tal, a 8113 cím 5. oszlopának előirányzatát 1.500 ezer Ft-tal megemeli. 18. § Az 17005 Diákolimpia címrendről a versenyeket lebonyolító, szervező iskolák sporteszközeinek pótlására 800 ezer Ft-ot biztosít, s ennek megfelelően érintett intézményeink előirányzatát az 1/b sz. melléklet 9. oszlopa szerint megemeli. 19. § Az oktatási ágazat intézményi tartalék keretéből történő 12.071 ezer Ft összegű átcsoportosítást tudomásul veszi, s ennek megfelelően a 41005 cím előirányzatának csökkentése mellett az 1/b sz. melléklet 10-12. oszlopa szerinti bontásban az érintett intézmények előirányzatát megemeli. 20. § A Szociális és Egészségügyi Bizottság 7000 főcímcsoporton belüli előirányzatátcsoportosítását, valamint a felsőfokú képzésben résztvevők ösztöndíjaihoz való hozzájárulásként biztosított 1.975 ezer Ft-ot tudomásul veszi, s ennek megfelelően a 9203 cím 5. oszlopa előirányzatának azonos összeggel történő csökkentése mellett a 7310 cím 6. oszlopának előirányzatát megemeli.
9 21. § A Minőségbiztosítási program címrendről 160 ezer Ft átcsoportosítását jóváhagyja, s ennek megfelelően a 9202 cím 5. oszlopa előirányzatának csökkentése mellett a 7313 cím 6. oszlopa előirányzatát azonos összeggel megemeli. 22. § A 9201 Szociális pályázati keret terhére 600 ezer Ft-ot biztosít, s ennek megfelelően a Polgármesteri Hivatal költségvetésében új 7318 Angyalföldi Nagycsaládosok Egyesületének támogatása címet kijelölve annak 6. oszlopa előirányzatát 300 ezer Ft-tal, és a 8501 cím 5. oszlopa előirányzatát 300 ezer Ft-tal megemeli. 23. § A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság, a Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottság, és a Polgármester által átruházott hatáskörben hozott döntéseket tudomásul veszi, s ennek megfelelően a 2/a és 2/b sz. mellékletek szerinti módosításokat az érintett címeken jóváhagyja. 24. § A 24005 Szociális boltok üzemeletetése és fenntartása címrenden meglévő 5.874 ezer Ft és a 23025 Prevenciós Központban lévő Szociális Foglalkoztató 27.685 ezer Ft összegű előirányzat-maradványát és átcsoportosítását jóváhagyja. A Polgármesteri Hivatal költségvetésében új 7317 Megváltozott Munkaképességűek Foglalkoztatója címet jelöl ki, s ennek megfelelően az 1/a számú melléklet 13-16. oszlopa szerint érintett címek előirányzatának csökkentése mellett a 7308 cím 6. oszlopának előirányzatát 5.874 ezer Ft-tal, a 7317 cím 6. oszlopának előirányzatát 27.685 ezer Ft-tal megemeli. 25. § A finanszírozási célú bevételként tervezett hitel és 6507 Lőportár 5. lakóház címrenden lévő kiadási előirányzat csökkentését tudomásul veszi, s ennek megfelelően a 6507 cím 9. oszlopa előirányzatát és a finanszírozási bevétel előirányzatát azonos összeggel, 300.000 ezer Ft-tal csökkenti. 26. § A duci-torna támogatására 428 ezer Ft-ot hagy jóvá, s ennek megfelelően a 8115 cím előirányzatának csökkentése mellett az 1/a sz. melléklet 3-4. oszlopa szerinti bontásban érintett intézményeink előirányzatát megemeli. 27. § Az iskolai diák önkormányzatok támogatására 2.000 ezer Ft-ot hagy jóvá a 9106 cím előirányzata terhére, s ennek megfelelően az 1/a sz. melléklet 5. oszlopa szerint az érintett intézmények előirányzatát megemeli. 28. § Az iskolák hétvégi nyitva tartásához - lakossági célú szabadidős sportolás igénybevételére - 5.500 ezer Ft támogatást hagy jóvá, s ennek megfelelően a 9112 cím előirányzatának azonos összeggel történő csökkentése mellett érintett intézményeink előirányzatát az 1/a sz. melléklet 6-8. oszlopa szerint 4.800 ezer Ft-tal, a 8112 cím 6. oszlopának előirányzatát 700 ezer Ft-tal megemeli. 29. § A Sportegyesületek utánpótlás nevelésének támogatására 16.000 ezer Ft-ot biztosít, s ennek megfelelően a 9111 cím 5. oszlopa előirányzatának csökkentése mellett a 8111 cím 6. oszlopának előirányzatát azonos összeggel megemeli. 30. § Az ECDL vizsgaprogram költségeinek fedezetére 5.025 ezer Ft-ot jóváhagyja, s ennek megfelelően a 9115 cím előirányzatának csökkentése mellett az érintett intézmények előirányzatát az 1/a sz. melléklet 9. oszlopa szerint megemeli. 31. § A nyelvvizsgára történő felkészítés címén 4.998 ezer Ft-ot biztosít a 9116 cím előirányzatának terhére, és az érintett intézményeink előirányzatát az 1/a sz. melléklet 10-12. oszlopa szerint azonos összeggel megemeli.
10 32. § A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda bevételeit és kiadásait 2007. július 1-jétől új 11005 XIII. Kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda elnevezésű címrenden különítjük el. Az átszervezéssel érintett önállóan gazdálkodó intézmények részben önállóan gazdálkodó intézményekké alakulása miatt az intézmények bevételeit és kiadásait 2007. július 1-jétől új 12025 Számítástechnikai Általános Iskola, 14015 Ady Endre Gimnázium, 14025 Berzsenyi Dániel Gimnázium, 14035 Németh László Gimnázium, 14055 Kassák Lajos Gimnázium címen különítjük el. 33. § A civil szervezetek részére a Bíráló Bizottság által megítélt 4.800 ezer Ft támogatást jóváhagyja, s ennek megfelelően a 9302 cím 5. oszlopa előirányzatának azonos összeggel való csökkentése mellett a 8307 cím 6. oszlopának előirányzatát megemeli. 34. § A fapótlási kötelezettség címén befolyt 24.000 ezer Ft-ot az e címen felmerült kiadások fedezetére jóváhagyja, s ennek megfelelően a 6503 cím 9. és 14. oszlopának előirányzatát azonos összeggel megemelni. 35. § A Polgármesteri Hivatal által használt, elavult gépjárművek értékesítéséből származó 1.130 ezer Ft bevételt az e címen felmerült kiadások fedezetére jóváhagyja, s ennek megfelelően a 8701 cím 9. és 13. oszlopának előirányzatát azonos összeggel megemeli. 36. § Az állami gondozási díjból a gyermekvédelmi intézeteket fenntartó önkormányzatok számára átutalt 106 ezer Ft-ot tudomásul veszi, s ennek megfelelően a 8701 cím 6. és 11. oszlopának előirányzatát azonos összeggel megemeli. 37. § A Béke téri játszótér beruházáshoz 5.000 ezer Ft-ot biztosít az általános tartalék terhére, s ennek megfelelően a 9404 cím 5. oszlopa előirányzatának csökkentése mellett a 6503 cím 9. oszlopának előirányzatát azonos összeggel megemeli. 38. § Az Angyalkert Óvoda számára kialakított Pannónia u. 77-79. szám alatti intézményben felmerült karbantartási és átalakítási költségek fedezetére 8.564 ezer Ft-ot hagy jóvá, s ennek megfelelően a 6501 cím 9. oszlopa előirányzatának csökkentése mellett, érintett intézményünk előirányzatát az 1/a sz. melléklet 18. oszlopa szerint megemeli. 39. § A Prevenciós Központ bevételi többletéből 22.818 ezer Ft átcsoportosítását jóvá hagyja, s ennek megfelelően érintett intézményünk előirányzatát az 1/a számú melléklet 17. oszlopa szerinti összeggel történő csökkentése mellett, a 6501 cím 8. oszlopának előirányzatát 13.000 ezer Ft-tal a 7308 cím 6. oszlopának előirányzatát 9.818 ezer Ft-tal megemeli. 40. § Az Egyesített Óvoda Igazgatósága székhelyének kialakításához 8.000 ezer Ft biztosít a 9404 általános tartalék terhére, s ennek megfelelően érintett intézményünk előirányzatát az 1/a sz. melléklet 18. oszlopa szerint azonos összeggel megemeli. 41. § A Varsói diák csoport fogadásának költségeire 500 ezer Ft-ot biztosít, s ennek megfelelően a 8701 cím 5. oszlopa előirányzatának 300 ezer Ft-tal, a 9102 cím 5. oszlopa előirányzatának 200 ezer Ft-tal való csökkentése mellett, érintett intézményünk előirányzatát az 1/a számú melléklet 19. oszlopa szerint azonos összeggel megemeli. 42. § Az intézményi gépállomány fejlesztéséhez szükséges 20.000 ezer Ft átcsoportosítást jóváhagyja, s ennek megfelelően a 8703 cím 9. oszlopa előirányzatának csökkentése mellett a 6504 cím 9. oszlopának előirányzatát megemeli.
11 43. § A kiszámlázott, illetve visszatérült ÁFA bevételeket 10.200 ezer Ft összegben tudomásul veszi, s ennek megfelelően a Polgármesteri Hivatal költségvetésében a 6403 cím előirányzatát 4.200 ezer Ft-tal, a 9803 cím előirányzatát 6.000 ezer Ft-tal megemeli. 44. § Az intézmények egyéb bevételeik többlete, illetve meghatározott célra átvett pénzeszközeik terhére végrehajtott előirányzat-módosításait tudomásul veszi, s ennek megfelelően az 1. sz. melléklet 4-7. oszlopa szerint részletezett módosításokat 47.109 ezer Ft összegben az érintett címeken jóváhagyja. 45. § Az R 1.§ (1) bekezdés helyébe az alábbi új bekezdés lép: A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal és az intézmények együttes 2007. évi költségvetése módosított kiadási főösszegét: bevételi főösszegét: hiányának összegét:
22.073.461 ezer Ft-ban 21.973.461 ezer Ft-ban 100.000 ezer Ft-ban
összegben, a 9100 9200 9300 9400 41005 42005 Összesen: állapítja meg.
OKS tevékenység tartalékát: Szociális feladatok tartalékát: Egyéb támogatások tartalékát: Cél és Általános tartalékát: Oktatási Ágazat intézményi tartalékát: Szociális Ágazat intézményi tartalékát:
54.309 ezer Ft-ban 12.265 ezer Ft-ban 4.200 ezer Ft-ban 862.600 ezer Ft-ban 76.221 ezer Ft-ban 28.632 ezer Ft-ban 1.038.227 ezer Ft-ban
46. § Az R 3.§ (1) és (2) bekezdésében hivatkozott 3. és 4. számú melléklet kiadási és bevételi főösszegének címenkénti és ezen belül előirányzat csoportonkénti összegeinek változását e rendelet 3. és 4. számú melléklete tartalmazza, az intézményi feladatellátáshoz szükséges létszámkeretet e rendelet 8. számú melléklete tartalmazza. 47. § Az R 3.§ (3) bekezdése szerinti felújítási előirányzatokat tartalmazó 5. számú melléklet helyébe e rendelet 5. számú melléklete lép. 48. § Az R 3.§ (4) bekezdése szerinti fejlesztési előirányzatokat tartalmazó 6. és 6/a számú melléklet helyébe e rendelet 6. és 6/a számú melléklete lép. 49. § Az R 3.§ (5) bekezdése alapján a helyi kisebbségi önkormányzatok költségvetési előirányzatainak változását e rendelet 7/a-j. számú melléklete szerint határozza meg. 50. § Az R 3.§ (5) bekezdése alapján a helyi kisebbségi önkormányzatok költségvetési előirányzatainak változását e rendelet 7/a-j. számú melléklete szerint határozza meg. 51. § Az R 1.§ (5) bekezdése szövege helyébe a következő szöveg lép: “Az (1) bekezdés szerinti 100.000 ezer Ft összegű hiány fedezése finanszírozási célú pénzügyi művelettel: a Lőportár 5. szám alatti lakóház építéséhez kapcsolódó 100.000 ezer Ft hitelfelvétellel történik.”
12 52. § E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. Dr. Sinka József s. k. jegyző (31 igen; egyhangú)
Dr. Tóth József s. k. polgármester
13
Napirend 3/ pontja:
JAVASLAT A HELYI KITÜNTETŐ CÍM ÉS HELYI KITÜNTETÉSEK ALAPÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ 29/1996.(XI.8.) BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZATI RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRA. (írásos) Előterjesztő: Dr. Tóth József polgármester
Szóbeli kiegészítést tesz Dr. Tóth József: Bevezető gondolatként elmondja, hogy minden választási ciklus elején jogharmonizációs felülvizsgálat keretében áttekintik az érvényben lévő rendeleteket, köztük a most napirenden lévőt is. Ennek során kis terjedelmű módosításra tesznek javaslatot, melynek a lényege egyrészt az elmúlt ciklusban felvetődött kezdeményezésekre vonatkozik, nevezetesen az, hogy a "XIII. Kerületért" kitüntetésre is tehessenek javaslatot a civilszervezetek, másrészt pedig igény volt, hogy e kitüntetésnél is példálózó felsorolás legyen a rendeletben. Ennek tesz eleget a rendelet-tervezet. Bizottsági álláspont Kosztolányi Rita: A Jogi és Közbiztonsági Bizottság egyhangúlag elfogadta és a Képviselőtestületnek elfogadásra ajánlja az előterjesztést. Észrevételek Merker Dávid: Arról kíván beszélni ami nincs benne a rendeletben, és azért nincs, mert mondhatni természetes. Nagyon elszomorította ami az elmúlt időben történt a díszpolgári címmel kapcsolatban. Azt gondolja, nem kell leírni a rendeletben, hogy a díszpolgári címet nem pártalapon osztják. Azt sem kell leírni, és nem hinné, hogy a Testületnek dolga arról beszélni, hogy ki a polgári gondolkodású, ki nem. A liberálisok eddig is kimaradtak a díszpolgári címet leértékelő vitából. Úgy gondolja, ha díszpolgári címet adományoznak valakinek, akkor az a Testület és az általuk képviselt választók egészének az elismerését jelenti, ezért nem tartaná szerencsésnek, hogy ha továbbra is méricskélnék, ki a jobboldali, a szocialista vagy a liberális szavazó. Eddig sem ezt tették és nem ez alapján támogattak díszpolgárokat és ezután sem így fogják tenni. Spaller Endre: Reagálna Sági Judit képviselőtársa által napirend előtti felszólalásában elmondottakra. Megjegyzi, az kissé elgondolkodtatta, felháborította tekintve, hogy több olyan dolog volt benne, amit szeretne visszautasítani. Az egyik az, hogy ők tették volna tönkre az ünnepet. Azt gondolja, hogy reagáltak egy helyzetre. Hogy ezt a helyzetet ki hozta létre, azt ő magának kéne, hogy eldöntse a saját képviselőtársaival, saját frakciótársaival együtt. Nem ő volt az, aki először lépett ebben az ügyben. A másik, hogy nem egyeztetett volna a művésszel, visszautasítja. Kért a művésztől engedélyt, az ő tudomásával lépte meg azt, amit meglépett. Az, hogy megsértette volna az elhunyt Oláh József képviselőtársuk emlékét, visszautasítja, csakúgy mint azt is, hogy a kerületi lakókat megsértette volna. Azt gondolja, azok sértették meg a kerületi lakókat, akik nem támogattak egy olyan művészt, akit valószínűleg a kerületi lakosok támogattak volna. Végezetül megjegyzi, a médiában megjelentek talán elgondolkodtatók lehetnének a tekintetben, hogy azok hibáztak-e akik ki merték nyitni a szájukat és mertek kritizálni.
14 Dr. Tóth József: Szavazásra bocsátja az előterjesztésben szereplő rendelet-tervezetet. Felhívja a figyelmet a rendeletalkotáshoz szükséges szavazati arányra. Megállapítja, hogy a Testület a rendelet-tervezetet elfogadta.
22/2007. (VI.29.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet
a helyi kitüntető cím és helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 29/1996. (XI. 8.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet módosításáról Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 1. § (6) bekezdés a) pontjában, valamint a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. tv. 7. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a helyi kitüntető cím és helyi kitüntetések alapításáról szóló 29/1996. (XI. 8.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) módosítására az alábbi rendeletet (a továbbiakban: rendelet) alkotja: 1. § A Rendelet 11. § (2) bekezdése helyére az alábbi szövegrész kerül: „(2) „Polgármesteri Dicséret” elismerésre: a) önkormányzati képviselők, b) szakterület szerint illetékes bizottság, c) polgármester, d) jegyző.” 2. § A Rendelet 11. §-az alábbi új, (3) bekezdéssel egészül ki: „(3) „Budapest Főváros XIII. Kerületért” díjra: a) önkormányzati képviselők, b) szakterület szerint illetékes bizottság, c) polgármester, d) jegyző, e) kerületben működő civil szervezetek.” 3. § A Rendelet 6. §-a helyére az alábbi szövegrész kerül: „6. § A Testület a „Budapest Főváros XIII. Kerületért” díj adományozásával ismeri el azok érdemeit, akik kiemelkedő szakmai munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a kerület fejlődéséhez, vagy tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a kerület jó hírnevének öregbítéséhez. A díj adományozásának alapjául szolgáló tevékenység lehet különösen a) közéleti tevékenység; b) kerületi civil szervezetekben, kisközösségi szerveződésekben, illetve egyébként, a kerület érdekében végzett szervező tevékenység; c) közművelődési, kulturális, oktatási vagy művészeti tevékenység; d) egészségügyi, szociális tevékenység, gyermek- és ifjúságvédelem; e) helytörténeti kutatási tevékenység; f) építészeti, vagy az épített környezet és a városkép védelme érdekében kifejtett tevékenység;
15 g) környezet- és természetvédelmi tevékenység; h) kiemelkedő sportteljesítmény; i) közrend, közbiztonság védelme; j) a kerületi lakosság érdekeit szolgáló egyéb kiemelkedő színvonalú tevékenység.” 4. § E rendelet 2007. július 1-én lép hatályba. Dr. Sinka József s. k. jegyző (31 igen; egyhangú)
Dr. Tóth József s. k. polgármester
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS A lakosságot, a kerületben működő civil szervezeteket kiemelten foglalkoztatják a kitüntető, elismerő címekkel, különösen a „Díszpolgári cím” és a „Budapest Főváros XIII. kerületért díj” adományozásával kapcsolatos kérdések, elsődlegesen a javaslattétel, az adományozás alapjául szolgáló feltételrendszer, illetőleg a címek odaítélésének módja. A közelmúltban többször megfogalmazódott az az igény, hogy a kerületben működő civil szervezeteket a „Díszpolgári cím” mellett a „Budapest Főváros XIII. kerületért díj” vonatkozásában is illesse meg a javaslattétel joga. A kitüntetés esetében – tekintettel megfogalmazott véleményekre is – az odaítélés feltételeit rögzítő szabályok kiegészítését javasoljuk. Figyelemmel a civil szerveződések igényeire, véleményükre, a Rendeletet az alábbiak szerint módosítani javasoljuk. RÉSZLETES INDOKOLÁS
1. és 2. §-hoz A Rendelet 11. § (2) bekezdése összevontan szabályozza a „Budapest Főváros XIII. kerületért díjra”, valamint a „Polgármesteri Dicséret” elismerésre történő javaslattétel szabályait. Tekintve, hogy csak a kerületért díj vonatkozásában kívánjuk bővíteni a javaslattevők körét, a szabályozást külön kell választani. Az új szabályozás szerint a 11. § (2) bekezdése a „Polgármesteri Dicséretre” történő javaslattétel szabályait tartalmazná, változatlan javaslattevői körrel. A Rendelet 11. §-át új, (3) bekezdéssel javasoljuk kiegészíteni, melyben a „Budapest Főváros XIII. kerületért díjra” vonatkozó, kiegészített javaslattételi szabályokat rögzíthetjük. 3. §-hoz A „Budapest Főváros XIII. kerületért díj” esetében indokolatlan azt a kitétel, mely szerint az adományozás alapjául szakmai tevékenység szolgálhat. A kerület jó hírnevét, tekintélyét nem csupán szakmai munkássággal, hanem az élet számos más területén kifejtett tevékenységgel is lehet öregbíteni. Ezért indokolt, hogy a Díj elnyerésére javasolható személyek körét ily módon ne korlátozzuk.
16 A kitüntetés odaítélésének feltételeit javasoljuk pontosítani, oly módon, hogy a jelenlegi szabályozást példálózó jellegű felsorolással kiegészítjük, megemlítve olyan területeket, melyeken kifejtett kiemelkedő, a kerület hírnevét emelő tevékenység a Rendeletben meghatározott elismerések adományozásának alapjául szolgálhat. Napirend 4/ pontja:
JAVASLAT A VÉDETT ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEK MEGŐRZÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRÓL SZÓLÓ RENDELETRE. (írásos) Előterjesztő: Borszéki Gyula alpolgármester
Szóbeli kiegészítést tesz Borszéki Gyula: A beterjesztett javaslattal egy újabb lépést kívánnak tenni az építészeti értékek védelme tárgyában. A XIII. kerületben 86 olyan épület van, amely a fővárosi rendelettel védett épületek listáján szerepel. Van az épületek közül olyan, amely műemléki védettséget élvez és van olyan pontja a kerületnek, amely a világörökség része. A rendelet a jövőben lehetővé teszi azt, hogy pályázati úton nyújtsanak támogatást vissza nem térítendő formában. Egyes épületelemek, épülettartozékok eredeti állapotban történő visszaállításáról, restaurálásáról, javításáról van szó. Ez a pályázat nem a komplett épületfelújítást szolgálja. A bizottsági vitában is elhangzott, hogy a feladathoz képest a 2 millió forint összeg mire elegendő. Úgy gondolják, hogy ez a kezdet, és az összeget 2-vel be kell szorozni, hiszen a lehetőség a fővárosi pályázat elnyerése esetén növekszik. Kéri a Képviselő-testületet, hogy támogassa az előterjesztést. Bizottsági álláspontok Erdős László: A Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottság megtárgyalta, és 6 igen szavazattal egyhangúlag támogatta az előterjesztést. Gubicza Katalin: A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság is tárgyalta a javaslatot és 5 igen szavazattal egyhangúlag támogatja az előterjesztést. Kosztolányi Rita: A Jogi és Közbiztonsági Bizottság megtárgyalta és egyhangúlag támogatta az előterjesztést. Kérdés Urbán-Szabó Sándor: Elöljáróban jelzi, a rendeletet támogatni fogják. Kérdése, a rendelkezésre álló összegen felül bármilyen tartalék keret áll-e még rendelkezésre, vagy van-e elképzelés arra vonatkozóan valamilyen formában, mert a 2 millió forint az nem egy nagy összeg. Borszéki Gyula: Válaszol a kérdésre. Pályázatot kívánnak kiírni, és a pályázat eredményétől függően a Képviselő-testületnek lesz arra módja, hogy értékelje a helyzetet és későbbiekben a rendelet ezen elemét akár újra tárgyalják. Dr. Tóth József: Pontosításként elmondja, 3 épületegyüttesről van szó. A 86 épület esetében nem a teljes épületegyüttes, hanem például egy erkély, egy felvonó, egy relief, és lehetne sorolni tovább, ami a védettséget jelenti.
17 Észrevétel Erdős László: Annak a gondolata, hogy a kerület is valamilyen módon hozzájáruljon az országos műemlékek és a fővárosi rendelettel műemléki szempontból védettnek nyilvánított épületek megóvásához, nem mai keletű. Miután egy harmadik szint, tehát egy kerületi rendelettel védett, sőt a világörökségi területet is figyelembe véve, negyedik szint létrehozása nem lenne célszerű, főleg az átláthatóság miatt, a rendelet elfogadása szerinte hozzájárulhat a már védettségben részesített épületek eredeti részeinek megőrzéséhez, amely valamennyiük érdeke. Ezért úgy gondolja, üdvözlendő és pozitív előrelépés, hogy a kerületi költségvetésből pénzügyi támogatást tudnának nyújtani, kiegészítve ezzel a több éve működő fővárosi pályázati rendszert. A védelembe részesülő épületek felújításában egy-egy épület tartozékának eredeti állapotba való visszaállításában a két önkormányzat együttműködése a jelenleginél lényegesen hathatósabb támogatást tud nyújtani. Miután a javaslat szerint ez az Önkormányzat részéről vissza nem térítendő támogatás lenne, a pozitívum úgy gondolja, még érzékelhetőbb. Tudja, hogy ez nem egy irdatlan mennyiségű pénzösszeg, de duplájára emelkedne - ahogy azt Borszéki Gyula alpolgármester is mondta - az erre fordítandó pénzösszeg. Lehet javaslatot tenni az összeg emelésére, de kéri képviselőtársait, hogy azt úgy tegyék meg, hogy egyben jelöljék meg a forrását is. Személy szerint támogatja, és a Testületnek elfogadásra javasolja az előterjesztést azzal a kiegészítéssel, javaslattal, hogy a jövőben vizsgálják meg az erre fordítandó forrás növelésének lehetőségét, melynek hatásaképpen szerinte érzékelhetően javulhatna a történelmi városrészek arculata. Dr. Tóth József: Szavazásra bocsátja az előterjesztésben szereplő rendelet-tervezetet. Felhívja a figyelmet a rendeletalkotáshoz szükséges szavazati arányra. Megállapítja, hogy a Testület a rendelet-tervezetet elfogadta.
23/2007. (VI.29.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet
a védett építészeti értékek megőrzésének támogatásáról Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzata az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (3) bekezdésében biztosított felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja: A rendelet hatálya 1. § Az önkormányzati rendelet hatálya kiterjed a XIII. kerület közigazgatási területén lévő és jogszabállyal védetté nyilvánított építészeti értékekre. A védett érték megőrzésének támogatása 2. § (1) Az Önkormányzat a rendelet hatálya alá tartozó építészeti értékek, azok szűkebb környezete, illetve tartozékai korhű felújításához, rekonstrukciójához az éves költségvetési rendeletében meghatározott „XIII. Kerületi Értékvédelmi Támogatás” terhére támogatást nyújthat. (2) A támogatást pályázat útján lehet igénybe venni.
18 (3) A pályázat alapján vissza nem térítendő támogatás nyerhető el. (4) Az elnyert támogatás nem haladhatja meg a pályázat mellékletét képező költségvetés 30 %-át. (5) A pályázatot évente egyszer, az éves költségvetés jóváhagyását követően a Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) írja ki. Amennyiben a rendelkezésre álló keret nem kerül felhasználásra, a Bizottság dönthet ismételt pályázat kiírásáról. A támogatás elnyerésének feltételei 3. § (1) A pályázatot a tulajdonos(ok)nak kell a polgármesterhez benyújtani. (2) A pályázatnak tartalmaznia kell: a) az illetékes építésügyi hatóság által jogerősen engedélyezett tervdokumentációt, amennyiben a tervezett munkálatok engedélykötelesek, b) a területi építész kamarák által vezetett tervezői névjegyzékben szereplő építészmérnök által készített műszaki leírást, amennyiben nem engedélyköteles a tervezett tevékenység, c) fényképeket a védett értékről, épületrészről, d) költségvetést azokról a várható költségekről, melyek közvetlenül a védett érték megőrzését szolgálják, e) banki igazolást a költségvetésben szereplő összeg 30 %-ának elkülönített számlán történő elhelyezéséről, f) tulajdonjogot igazoló okiratot, g) a támogatás meghatározott célra és határidőn belül történő felhasználására vonatkozó előzetes kötelezettségvállaló nyilatkozatot, h) nyilatkozatot arról, hogy a pályázó a Fővárosi Önkormányzattól a Műemléki Alapból, Települési Értékvédelmi Támogatásból részesült-e támogatásban. (3) A pályázat csak az összes melléklet egyidejű benyújtásával érvényes. Nyilatkozatok utólagos pótlására nincs lehetőség. (4) A pályázati kiírás a (2) bekezdésben foglaltakon túlmenően további feltételeket is előírhat. (5) A pályázat benyújtásának határidejét a pályázati kiírásban kell meghatározni. A pályázat elbírálása 4. § (1) A beérkezett pályázatokat a Bizottság a soron következő ülésén bírálja el. (2) A támogatás elbírálásánál előnyt élvez az a pályázó, aki a Fővárosi Önkormányzattól a Műemléki Alapból vagy a Települési Értékvédelmi Támogatásból támogatásban részesült. (3) A Bizottság szakmai szempontok alapján figyelembevételével dönt a támogatás odaítéléséről.
a
(2)
bekezdésben
foglaltak
19 (4) A (2) bekezdésben foglaltak érvényesítése érdekében az Önkormányzat együttműködik a Fővárosi Önkormányzattal. Az együttműködés módját és feltételeit megállapodásban rögzítik. Az együttműködési megállapodást a polgármester köti meg. (5) A pályázókat írásban kell értesíteni a pályázat eredményéről. A támogatás felhasználása 5. § (1) A támogatást elnyert pályázókkal a polgármester támogatási szerződést köt. (2) A szerződésben rögzíteni kell a támogatás folyósításának idejét és módját, a támogatás felhasználásának módját, határidejét, az elszámolás, a felhasználás ellenőrzésének szabályait, a szerződésszegés jogkövetkezményeit. (3) A támogatás összegét annak átvételétől számított egy éven belül fel kell használni, és azzal el kell számolni. Amennyiben a támogatott az odaítélt pénzösszeget nem a pályázati célra, nem rendeltetésszerűen használja fel, továbbá, ha a pályázati cél nem valósul meg határidőben, a támogatást vissza kell fizetni. Hatálybalépés 6. § A rendelet 2007. szeptember 1- jén lép hatályba. Dr. Sinka József s. k. jegyző (31 igen; egyhangú)
Dr. Tóth József s. k. polgármester
ÁLTALÁNOS ÉS RÉSZLETES INDOKOLÁS A rendelet megalkotásának célja, hogy a kerületben lévő, műemléki és fővárosi helyi védelemben részesülő épületek építészeti értékeinek megőrzését és az eredeti állapot visszaállítását elősegítse vissza nem térítendő támogatás megteremtésével. A támogatás igénybevételének módját, a döntési kompetenciát és az elnyert támogatás felhasználását szabályozza a rendelet. 1. §-hoz Meghatározza a rendelet hatályát. 2. §-hoz A rendelet hatálya alá tartozó építészeti értékek esetében támogatás kizárólag a védelem alapját jelentő érték megőrzésére és az eredeti építészeti állapot visszaállítására adható, a rendes karbantartás körébe tartozó felújítási munkálatokra nem. Az elsődleges cél egy-egy jellegzetes épülettartozék megmentése vagy újraalkotása. Támogatás csak pályázat alapján ítélhető oda.
20 Az elnyert támogatás összege csak az (1) bekezdés szerinti munkák költségének 30 %-a lehet. Meghatározza, hogy a pályázat évente egyszer kerül kiírásra a Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottság által. 3. §-hoz Meghatározza a pályázat benyújtásának módját, a kötelezően csatolandó mellékleteket. 4. §-hoz A pályázatok elbírálására a Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottság jogosult. 5. §-hoz A támogatás felhasználása a polgármesterrel kötendő szerződés alapján lehetséges, a szerződésben meghatározott határidőn belül, kizárólag a pályázatban meghatározott és támogatott feladatra. 6. §-hoz A rendelet hatálybalépését szabályozza, megfelelő felkészülési idő betartásával. Napirend 5/ pontja:
JAVASLAT BUDAPEST XIII. KERÜLET TEVE UTCA - RÓBERT KÁROLY KRT. - VÁCI ÚT - PETNEHÁZY UTCA ÁLTAL HATÁROLT TERÜLET KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉRE. (írásos) Előterjesztő: Borszéki Gyula alpolgármester
Szóbeli kiegészítést tesz Borszéki Gyula: A szóban forgó terület évtizedek óta a várostervezők figyelmében, a várostervezés fókuszában van. Nagyon kitüntetett területről van szó. Olyan a város életében, a város építészetében meghatározó épület van például ezen a területen, mint a Rendőrpalota, vagy a 70-es évek jegyét magán viselő Nyugdíjbiztosító épülete. A Váci út és a Róbert Károly körút egy nagyon fontos metszéspontja a városi térszerkezetnek, kiemelkedő közlekedési pont. Azt is lehet mondani, hogy több, az ország életében is jelentős közlekedési folyosónak a kiinduló pontja. Elég csak arra gondolni, hogy ha valaki a Dunakanyarba utazik, akkor ezen a ponton keresztül utazhat, vagy az Észak-Magyarország felöl illetve felé irányuló Pest és Buda közötti közlekedésnél az Árpád híd meghatározó. A 90-es évek vége óta a terület a "magasház"-vitáról különösen ismertté vált. Ez a vita nagy szenvedélyeket korbácsolt fel, a közvélemény érdeklődésének a középpontjában volt. Mára kikristályosodott az, hogy ha a városban lehet ilyen magas épületet építeni, akkor biztos, hogy az egyik pont ez a terület. Az is látható, és a vita kapcsán az is előjött, hogy a város fejlődése az, hogy a régió hasonló adottságú városai között megtartsák a pozícióikat. Olyan izgalmas építészeti megoldásokat kell találni, ami többek között a magasház lehet. Olyan épület, amely ezen a ponton elhelyezhető. A 74 méter magasság, amiről az előterjesztés szól, a szó klasszikus értelmében nem tekinthető toronyháznak, felhőkarcolónak, magasháznak igen. Emlékezetes az, hogy 2006-ban egy tervpályázatot is lefolytattak. Sokféle megoldást mutattak be a pályázók, de abban közösek voltak a pályaművek, hogy erre a területre mindenki egy magasházat - a
21 jelenleg szóban forgó mértéknél magasabb épületet - képzeltek el. A rendelet-tervezet, ami a Képviselő-testület előtt fekszik nemcsak épületekről szól, hanem arról, hogy új közösségi területek jöjjenek létre, fórumok kialakítására, a mai Kincstár épületének, területének integrálására nyílik lehetőség. Szól arról is, hogy építészeti megoldásokkal segítsék elő valódi tér kialakulását. A tervezők karcsú épületeket szeretnének a területen látni és olyan problémákat is meg kellene oldani a terv végrehajtása során, mint például az aluljárórendszer korszerűsítése, akadálymentesítése, a tömegközlekedési állomások korszerűsítése. Képviselőtársai kaptak az előterjesztéshez egy módosító indítványt, melyhez a magyarázat a következő: a Fővárosi Önkormányzatnak véleményezési joga van, amit a mai közgyűlésen kívánnak gyakorolni. Tudomása szerint még nem került napirendre, a Fővárosi Közgyűlés nem döntött. Ez indokolja az első módosító javaslatot, mely szerint a rendelet a településrendezési szerződés aláírásának a napján lép hatályba. A képviselő-testületi ülést megelőzően tárgyalt a napirendi pontról a Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottság, és a második - a 2. számú mellékelt II. fejezet 1.2. pontjára vonatkozó - módosító indítványt nem támogatta, ezért azt visszavonja. A további két módosító indítványhoz nem szükséges szóbeli kiegészítés. Javasolja a Képviselő-testületnek, hogy fogadják el az előterjesztést. A Testület nem először tárgyal a témáról. Úgy gondolja, hogy a mai döntéssel végre talán elindulhat az a fejlesztés, ami méltóvá alakítja ezt a fontos területet és valódi városközpont alakulhat ki. Bizottsági álláspontok Erdős László: A Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottság előtt már nem először járt az anyag, mindig is támogatták az előterjesztésben foglaltakat. Ma is 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadták a rendeletmódosítási javaslatot, azzal a kiegészítéssel, amelyet Borszéki Gyula alpolgármester jelzett. Kosztolányi Rita: A Jogi és Közbiztonsági Bizottság megtárgyalta az előterjesztést és egyhangúlag támogatja. Észrevételek Szabadai Viktor: Az ülés előtt jelezte, hogy a Szabad Demokrata frakció nem fogja támogatni az előterjesztést. A mai ülésén a Közgyűlés vélhetően nem fogja támogatni a benyújtott KSZT-t. A nemleges előterjesztésnek az oka a következő: hiányolnak egy átfogó koncepciót az észak-pesti városrészközpont kialakításával kapcsolatban. Úgy látja a kerületi szabályozási terv készítésével megelőzik a városrészközpont többi érintett területére egy átfogó, végleges koncepció előkészítését. Úgy véli, hogy a módosításokkal elfogadandó KSZT nem fogja előrevinni azt az ügyet, hogy a főváros és a kerület között olyan megoldás szülessen meg, - beleértve a beruházót is - amely minden fél megelégedésére szolgálna. Kéri a Testülettől, hogy ne támogassák ezt a KSZT-t, vegyék újra elő akkor, amikor olyan megoldási javaslattal tudnak előállni, amit a főváros is elfogadhatónak fog tartani, és remény lesz arra, hogy minden oldal támogatni tudja majd. Szabó György: A XIII. kerületi FIDESZ frakció egyértelműen támogatja nemcsak a magasház projekteket, hanem a Váci út - Róbert Károly krt. sarkán lévő projekteket is. Az elmúlt három nap folyamán számos beszélgetést folytattak az ügyben. Úgy véli ez a projekt példaértékű lehet és nagyon szép pontja lehet a városközpont fejlesztésének. A továbbiakban mindenképpen szeretnének aktívabban részt venni az ilyen projektek kidolgozásában, és talán
22 építő jellegű javaslatokat tudnak tenni az egyes épületek területi elhelyezkedésével kapcsolatban is. Kosztolányi Rita: Úgy véli, az anyag előterjesztésénél meg kellene hagyni azt a lehetőséget, hogy lehessen támogatni, hiszen tudomása szerint nem is annak szakmai részével volt probléma. Csatlakozik az előtte szóló képviselőtársához; mindenben tudják támogatni az előterjesztést. Merker Dávid: Mindenekelőtt leszögezi, nincsenek a magasházak ellen. Ugyanakkor amiért nem támogatják most az indítványt annak az oka nagyon egyszerű. A fővárost érdemes egyben kezelni és amikor tudják, hogy a főváros egészéért felelősséggel tartozó főpolgármester és a mögötte álló koalíció nem tudja elfogadni és nem támogatja, akkor nem szerencsés az, hogy a városszerkezet egészét, - nemcsak a kerületet - megbontó beruházásról szavazzanak. Később érdemesebb a témára visszatérni, most nem tudják támogatni. Erdős László: Nagyon örülne, ha egyszer közösen a kerület érdekeit vennék figyelembe elsősorban. A mai nap kiadott módosító indítványban az áll, hogy jelen rendelet a településrendezési szerződés aláírásának napján lép hatályba. Ehhez jó lenne tudni, hogy a településrendezési szerződés milyen ütemezéssel és hogyan jut el az aláírás pontjáig. Ha ezt valaki ismeri, akkor ez a pont pontosan megmondja, hogy mi a teendő. Karácsonyi Zoltán: Elmondható az előterjesztésről, - mint ahogy már az előterjesztő említette is, - hogy több mint egy évtizede rendelkeznek a területre átfogó rendezési elképzeléssel. A Kerületi Önkormányzatot egy szocialista vezetésű önkormányzatnak lehet nevezni, tehát azt lehet mondani, hogy a szocialistáknak a területre több mint tíz éve van víziójuk. Egy érdekes metamorfózis az előterjesztés a számára. Megélte, hogy a Szabad Demokraták most nem támogatják, megélte azt, hogy támogatták. Ugyanez elmondható az ellenzéki oldalról is, akik nem támogatták, most támogatják. Tehát az összességében elmondható, a szocialisták mindig támogatták az előterjesztést, mindig rendelkeztek a területre vízióval. Dr. Tóth József: A téma vonatkozásában a kerület és a főváros városépítészeti karakterképzése tart érdeklődésre számot, valamint a kerületi lakók érdekei és ez együttesen. Úgy gondolja, hogy ez szakmai kérdés és szakmai érdek. Továbbá, az építészeti pályázat meggyőzte arról, hogy a területre mit kell építeni, mely alátámasztó anyagként is rendelkezésre áll. Elég széles körben megvitatták már az elmúlt tíz esztendőben, hogy eme városközpont, a város egészében egy alközpont, mit visel el és mit igényel. Ez nem lehet vita tárgya. A megvitatása azért időszerű, mert egy határozott szándékot fejez ki az általa elmondott értékek mellett, mely szándékot a Képviselő-testület kifejezheti és nem sért törvényt avval, hogy a fővárosi álláspontot majd be fogja várni. Az az információja hogy, - amennyiben az lesz az álláspont ami a közgyűlési előterjesztésben szerepel - augusztusban ismételten napirendre kerül és a Képviselő-testületnek nem kell ismételten foglalkozni vele. Olyan szabaddemokrata módosító javaslatról tud, amely kifejti, hogy nem a KSZT-vel van probléma, hanem azzal, hogy a területrendezési szerződés még nincs elfogadva. Ezért megalapozottnak tekinti és el tudja fogadni a beterjesztett rendelet-tervezetet. Borszéki Gyula: Azt, hogy a Képviselő-testületet alkotó frakciók közül ki támogatja és ki nem támogatja az előterjesztést és milyen indokok alapján nem tiszte eldönteni. Az a felvetés, amit Szabadai képviselőtársa mondott a döntés szempontjából, nem ismer ilyen érvet, és eddig nem hallotta, hogy ennek hiányában nem támogatná a Fővárosi Közgyűlés. Jogilag egyébként furcsa is volna a felvetés. Azonban, ha már fölteszik a kérdést, miért is nincs meg a
23 tanulmány, terv vagy anyag. Úgy gondolja, ha ismerik a XIII. Kerületi Önkormányzatnak általában a fejlesztésekkel kapcsolatos munkáját, akkor inkább fordítva látja a dolgot. Szeretnének nagyobb, gyorsabb ütemben haladni és sajnos sokszor nem sikerül a szándékaiknak megfelelően. A projektekben való aktívabb részvételt igénylő felszólalást illetően megjegyzi, a kérdést felvető képviselőtársa tagja annak a bizottságnak, amelyik a legaktívabban kell hogy ebben a munkában részt vegyen. Egyébként a bizottság nemrégiben tárgyalta a tér túlsó fele szabályozási tervének elindítását, és meghatározta azokat a feladatokat, amelyek a tervek elkészítéséhez szükségesek. Ahogy a bevezetőjében utalt rá, és többen is elmondták, az előterjesztésben érintett terület tervező munkája régi történet és most a több éve folyó munka remélhetőleg a végére érkezett. Dr. Tóth József: Szavazásra bocsátja az előterjesztésben szereplő rendelet-tervezetet az előterjesztő által beterjesztett módosító javaslatokkal együtt. Felhívja a figyelmet a rendeletalkotáshoz szükséges szavazati arányra. Megállapítja, hogy a Testület a rendelet-tervezetet elfogadta.
24/2007.(VI.29.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet
Budapest XIII. kerület Teve utca – Róbert Károly körút – Váci út – Petneházy utca által határolt terület szabályozása érdekében aBudapest, XIII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatáról (KVSZ) szóló 56/2001.(XII. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet módosításáról Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 63/A. § a) pontja és a 65/A. § (2) bekezdésében, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 6. § (3) bekezdés és a 7. § (3) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján módosítja a KVSZ-ról szóló többször módosított 56/2001. (XII. 20.) számú rendeletet az alábbiak szerint: 1. § A KVSZ 61. §-ának címe az alábbira változik: „VK-XIII-VRK MAGAS INTENZÍTÁSÚ VÁROSRÉSZKÖZPONTI TERÜLET” 2. § A KVSZ 61. § (2) és (4) bekezdésében szereplő VK-XIII-KK1/100 építési övezet jel VK-XIII-VRK/100 jelre módosul. 3. § A KVSZ 61. § (9) bekezdése után az alábbi (10) bekezdés lép, a jelenlegi (10) bekezdés sorszáma (11)-re módosul: „(10) A VK-XIII-VRK3 övezetben lakófunkció elhelyezése nem megengedett.” 4. § A KVSZ 61. § (10) bekezdésének sorszáma (11)-re és első sora az alábbiak szerint módosul: „A VK-XIII-VRK építési övezetek telkeinek:”
24 5. § A KVSZ 61. §-ában szereplő 16. számú táblázat helyére az alábbi táblázat kerül: 16. számú táblázat az építési telek legkisebb kialakítható az építési övezet jele
területe
szélessé ge
legnagyobb megengedett beépítési szintterületi mértéke mutatója
terepszint alatti zöldfelüle beépítési ti mértéke mértéke % % 100 10 0**
m2 1500
m 18
% 80
m2 /m2
VK-XIIIVRK/100 VK-XIIIVRK2
1500
18
100
5,5
100
1500
18
80
4,5
VK-XIIIVRK3
3000
50
15
0,3
VK-XIIIVRK1
5,5 6,0*
az épület legkisebb legkisebb legnagyobb kötelező kötelező megengedett építménymagassága m 16
30***
0
16
30***
100
10 0*
16
30
80
20
5
10
*Magasház létesítése esetén, amennyiben a telekterület min. 25%-án a közhasználat biztosított. **Mélygarázs, illetve meglévő pinceszint + terepszint alatti építmény 100%-os beépítése esetén. ***Az építménymagasság mértéke a 4. számú melléklet szerinti területeken a 8. §-ban előírtak alapján magasház esetén növelhető.” 6. § A KVSZ 2.sz mellékletét képező övezeti tervlap jelen rendelet 1. számú melléklete szerinti építési övezetek, övezetekre módosul a Teve utca – Róbert Károly körút – Váci út – Petneházy utca által határolt területre vonatkozóan. 7. § (1) Jelen rendelet 1. számú melléklete a KVSZ 7.a/ 8. számú, illetőleg a 2. számú melléklete a KVSZ 7.b / 8. számú mellékletét képezi. (2) Jelen rendelet a településrendezési szerződés aláírásának napján lép hatályba. (3) Jelen rendelet hatályba lépésével egyidejűleg a Budapest XIII. kerület Váci út – Frangepán utca – Teve utca – Pap Károly utca – Róbert Károly körút által határolt terület kerületi szabályozási tervéről szóló 21/2000. (VII. 10.) számú rendelet és a rendelethez tartozó szabályozási tervlap (TRT/XIII/4.) a Teve utca – Róbert Károly körút – Váci út – Petneházy utca által határolt területre vonatkozóan hatályát veszti. (4) A rendelet előírásait a hatálybalépését követően indított ügyekben kell alkalmazni. Dr. Sinka József s. k. jegyző (27 igen; 3 nem, 1 tartózkodott)
Dr. Tóth József s. k. polgármester
25 1. számú melléklet a 24/2007. (VI. 29.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez
26 2. számú melléklet a 24/2007.(VI.29.)Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez
a KVSZ 7b/.8. számú melléklete
Kiegészítő rendelkezések a Budapest XIII. kerület Teve utca - Róbert Károly körút - Váci út Petneházy utca által határolt terület kerületi szabályozási tervéhez
I.
A szabályozási tervlap szabályozási elemei A KVSZ 7a/8. számú melléklet szerinti szabályozási tervlap kötelezően betartandó szabályozási elemei: a) tervezett szabályozási vonal, b) kötelező megszüntetés, c) közhasználat céljára átadandó terület helye, d) biztosítandó gyalogos átközlekedés, e) övezethatár, f) övezet jele, építési övezet jele és paraméterei, g) építési hely / építési hely közlekedési űrszelvény feletti és alatti beépítés számára, h) építési hely magasház részére és az épület legmagasabb pontja, i) építési hely kizárólag térszín alatt, j) kötelező, illetve meghatározott eltérésekkel szabályozott építési vonal, k)építési engedély feltételeként bontandó épület, épületrész / bontandó metrókijárat, l) tervezett fedett aluljáró kijárat, m) a településképi követelmények tisztázására szolgáló elvi építési engedély során együtt tervezendő terület, n) parkolásra kijelölt területek és kapacitásuk, o) gyalogos zóna közterületen, p) kerékpárút, q) fasor (meglévő, illetve telepítendő), r) tervezési terület határa. II.
A szabályozási terv kiegészítő rendelkezései 1. Beépítésre vonatkozó előírások
27 1.1. A VK-XIII-VRK1 és VK-XIII-VRK3 építési övezet területén új épületet csak a településképi követelmények tisztázására szolgáló, a szabályozási tervlapon együtt tervezendő területként jelölt teljes területre vonatkozó elvi építési engedélyt követően lehet elhelyezni. Az elvi engedély során tisztázandó: a) az új épületek városépítészeti kompozíciója, különös tekintettel az épületek magasságára, illetve az épületek karcsúságára (magasság és szélesség viszonya), b) az épületek környezetbe illesztése, c) az épületek megjelenése (homlokzatképzés). 1.2. A magasház részére kijelölt építési helyeken belül egy telken két azonos magasságú magasház-épületrész nem helyezhető el. A legmagasabb épületrésznél legalább 15 %-al alacsonyabb kell legyen a többi épületrész. 1.3. A 27815/9 hrsz.-ú telken az épület földszintjén legalább 50 m 2-en a tömegközlekedés üzemeltetése számára üzemi terület alakítandó ki. 1.4. A VK-XIII-VRK1 jelű építési övezetben lakófunkció kizárólag a 27815/7 hrsz.-ú területen kialakítandó városi térre tájoltan helyezhető el, akusztikailag védett helyzetű és ha a homlokzata tetőre néz, akkor - legalább 250 m2 terjedelmű tetőkertre néző homlokzattal. Lakás a telken kialakításra kerülő bruttó szintterületnek max. 10 %-án létesíthető. 1.5. A VK-XIII-VRK2 jelű építési övezetben kialakításra kerülő minden 80 m2 bruttó szintterület után 1 lakás létesíthető. 1.6. A tervezési területen az épületek 20,0 m-nél alacsonyabb lapostetős részeit tetőkertként kell kialakítani. 1.7. A szabályozási tervlapon jelölt meghatározott eltérésekkel szabályozott építési vonal legalább 60 %-a mentén épülethomlokzatot kell létesíteni, amely max. 5 m-rel a telek belseje felé hátrahúzható. 1.8. A területen új épület elhelyezésénél a megmaradó épületek lakószobáinak napfény általi megvilágítását biztosítani kell. 2. Közterületen elhelyezhető építményekre és a kerítésekre vonatkozó előírások 2.1. A 27815/7 hrsz.-ú területen kialakítandó városi tér környezetrendezési és kertépítészeti tervpályázat alapján létesítendő. A téren a gyalogos közlekedést és a tartózkodást magas környezeti színvonalon kell biztosítani, a köztárgyakat egységes arculattal kell kialakítani. 2.2. A területen található két metrókijárat helyett egy, min. 15,0 m széles új fedett kijárat építendő, ahol a lépcső mellett mozgólépcső és lift elhelyezését is biztosítani kell. 2.3. A metró megállóhoz kapcsolódó gyalogos aluljáróban elhelyezett kereskedelmi létesítmények nettó alapterülete 20 m2-nél kisebb nem lehet. Az aluljáróban telepíthető funkciók: közlekedési jegyárusító hely, információs helyiség, nyilvános WC, virágárus, hírlapárus, dohánybolt, pénzváltó, kizárólag hidegkonyhai készítményeket árusító vendéglátó létesítmény. 2.4 A 27815/5, 27815/7, 27815/9, 27815/11 hrsz.-ú telkek esetében kerítés nem alkalmazható. 2.5. A területen a 2.4. pontban felsorolt telkeken kívül csak olyan kerítés létesíthető, amelynél a max. 50 cm-es lábazat feletti rész legalább 70 %-ban áttört. 2.6. Közterületen önálló reklámberendezés nem helyezhető el. 3. A közhasználat céljára átadandó területekre vonatkozó előírások 3.1. A szabályozási tervlapon jelölt biztosítandó gyalogos átvezetéseket úgy kell kialakítani az épületek földszintjén, hogy szélessége min. 6,0 m, belmagassága min. 5,0 m legyen, továbbá kizárólag éjszakára történő lezárása biztosítható legyen.
28 3.2. A szabályozási tervlapon jelölt helyeken a közhasználat céljára átadott területeket a terepszinten úgy kell kialakítani, mintha közterület lenne. A jelölt helyeken a terület alul- , illetve felülépíthető. 4. Közlekedés 4.1. A Róbert Károly körúton és a Váci úton közvetlen gépjármű kiszolgálást biztosító útcsatlakozás, kapubehajtó nem létesíthető. A VK-XIII-VRK1 építési övezet területén, a Róbert Károly körút mellett létesülő épület kiszolgálását biztosító Teve utcai útcsatlakozás, és a Váci út mellett létesülő épület kiszolgálását biztosító 27815/8 hrsz.-ú utcai útcsatlakozás a főútvonaltól a műszaki szempontok alapján a telek legtávolabb eső pontján alakítandó ki. 4.2. A VK-XIII-VRK1 és VK-XIII-VRK3 építési övezet telkeinek rendeltetésszerű használatához szükséges mélygarázsok az adott építési telkek területe felhasználásán túlmenően a szomszédos közterületek és a közhasználatra átadott területek alatt is összeköthetőek. 4.3. A VK-XIII-VRK1 és VK-XIII-VRK3 építési övezetek területén lévő mélygarázsok rámpái közterületen is elhelyezhetők. 4.4. A VK-XIII-VRK1 építési övezet beépítéséhez kapcsolódó közlekedési létesítmények megvalósítása, valamint a VK-XIII-VRK3 építési övezet és az azt határoló közterületek átépítése a szabályozási terv területének egészére készítendő útépítési-, forgalomtechnikai terv alapján végezhető el. 4.5. A VK-XIII-VRK3 építési övezet közhasználat céljára átadott területein, és a gyalogos zóna közterületi szakaszain a közlekedési pályák közül csak gyalogos- és kerékpáros burkolatok létesíthetők. 5. Közművek 5.1. A magánterületen lévő vezetékeket közterületre kell kiváltani, vagy szolgalmi jogot kell rá alapítani. 5.2. A Róbert Károly körút – Váci út közötti DN 1000 mm-es vízvezetéki főnyomócső kiváltását védőszerkezetben kell megoldani. A védőszerkezetet az üzemeltető előírásainak megfelelően kell kialakítani. 5.3. A Róbert Károly körúti 280 cm átmérőjű főgyűjtő csatorna kiváltását az eredetivel megegyező méretű szelvénnyel, a csatornavezeték külső palástjától mért 3-3 m-es védőtávolság biztosításával kell kialakítani. 5.4. Az építési tevékenység megkezdése előtt az érintett területen a használaton kívüli vezetékeket el kell távolítani. 5.5. Tervezett transzformátort épületben kell elhelyezni, közterületről szállítójárművel közvetlenül megközelíthető helyiségben. 5.6. Távközléshez tartozó 6 méternél magasabb antenna a területen nem helyezhető el, 6 méternél alacsonyabb engedély alapján létesíthető. 5.7. Kisméretű távközlési antenna (mikrocella) az épületek homlokzatán nem látható módon helyezhető el. 6. Zöldfelületek 6.1. Az övezetek területén az építési engedély-kérelem részeként a szabályozási tervlapon „gyalogos zóna közterületen”-ként jelölt, az érintett építési telekhez csatlakozó területekkel együtt tervezett kertépítészeti engedélyezési tervet kell benyújtani. 6.2. Az építési telken belüli zöldfelületek kialakítása a használatbavételi engedély megadásának feltétele.
29 6.3. A parkolók, a közutak és a belső utak fásítása csak előnevelt, többször iskolázott, útsorfa minőségű díszfa fajokkal, vagy azok fajtáival engedélyezhető. A fasorokba 8-8 méterenként egy lombos fa telepítendő. 6.4. A Petneházy utca legyengült egészségi állapotú fehér akác fasorának cseréje szükséges a Teve utca – Lomb utca közötti szakaszon mindkét oldalon. 6.5. Fasor telepítendő a Váci út mentén a közművezetékek nyomvonalának figyelembe vételével, valamint a Lomb utca dél-nyugati szakaszán, fasor kiegészítés szükséges a Teve utcában. 6.6. Közterületen, közhasználatra átadott területen fasorok, zöldfelületek csak öntözési lehetőség biztosításával telepíthetők. 6.7. A közutak menti zöldfelületi sávokban a fasorokon kívül cserjesáv is telepítendő. 6.8. Az épületeken kialakításra kerülő tetőkertek esetén legalább 50 centiméter termőközeg borításról gondoskodni kell. 6.9. A VK-XIII-VRK3 övezet területén a telek beépítetlen területének minden 250 m 2-e után egy lombos fa telepítendő. 7. Környezetvédelem 7.1. A Váci út, valamint a Róbert Károly körút irányába néző épületek zajérzékeny homlokzatait passzív akusztikai védelemmel kell ellátni. Az építési engedély részeként szakértő által készített, erre vonatkozó vizsgálatokat és javaslatokat tartalmazó munkarészt is be kell nyújtani. A mindenkor hatályos zajvédelmi jogszabályok szerinti, belső terekre vonatkozó határértékeknek teljesülniük kell. 7.2. Az építkezések megkezdése előtt a termőföld szakszerű letermeléséről, deponálásáról gondoskodni kell. 8. Településrendezési szerződés 8.1. Magasház csak településrendezési szerződés megléte esetén létesíthető. 8.2. A településrendezési szerződés keretén belül biztosítandók az alábbiak: a) Magasház elhelyezése esetén új városi tér kialakítása a 27815/7 hrsz.-ú telken lévő épület bontása révén. b) P + R rendszerű parkoló min. 250 férőhellyel épületben elhelyezve a 27815/11 és/vagy a 27815/7 hrsz.-u telkeken, illetve a határoló közterületeken. c) A Róbert Károly körút – Pap Károly utca csomópontban önálló kanyarodó sáv kialakítása – a meglévő jelzőlámpás forgalomirányítás nyújtotta lehetőségek függvényében – a Pap Károly utcába irányuló forgalom számára. d) A Róbert Károly körút mentén lévő BKV autóbusz végállomás és üzemi létesítményének áthelyezése, átépítése az Üzemeltető által elfogadottaknak megfelelően. e) A Teve utca bővítése egy többlet forgalmi sávval a Csongor utca és a Róbert Károly körút közötti szakaszon, valamint egy önálló balra kanyarodó sáv kialakítása a Teve utcai járműosztályozóban a 27815/11 hrsz.-u ingatlan megközelítésére. f) A Váci út – 27815/8 hrsz.-ú közterület csomópontjának kiépítése jelzőlámpás forgalomirányítású alcsomópontként. A csomópontban biztosítani kell a területről a Váci út nyugati oldali pályája elérését is. g) A metró megállóhoz kapcsolódó gyalogos aluljáró területre vezető lépcsőinek átépítése a szabályozási tervben meghatározott helyzet és méretek alapján, biztosítva az akadálymentes közlekedés feltételeit is. h) A magasház legfelső szintjén létesítendő kilátópont feltételei. i) A közhasználat feltételei az épületek földszintjén.
30 Napirend 6/ pontja:
JAVASLAT A BUDAPEST XIII. KERÜLET VÁCI ÚT - ÁRBOC UTCA - ESZTERGOMI ÚT - RÓBERT KÁROLY KRT. ÁLTAL HATÁROLT TERÜLETRE VONATKOZÓ VÁLTOZTATÁSI TILALOM ELRENDELÉSÉRE. (írásos) Előterjesztő: Borszéki Gyula alpolgármester
Bizottsági álláspont Erdős László: A Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottság megtárgyalta, és 6 igen szavazattal egyhangúlag támogatta az előterjesztést. Kosztolányi Rita: A Jogi és Közbiztonsági Bizottság egyhangúlag támogatta az előterjesztést. Dr. Tóth József: Mivel a napirendi ponthoz kérdés, észrevétel nem volt, szavazásra bocsátja az előterjesztésben szereplő rendelet-tervezetet. Felhívja a figyelmet a rendeletalkotáshoz szükséges szavazati arányra. Megállapítja, hogy a Testület a rendelet-tervezetet elfogadta.
25/2007. (VI.29.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet
a Budapest XIII. kerület Váci út - Árboc utca - Esztergomi út - Róbert Károly körút által határolt területre vonatkozó változtatási tilalom elrendeléséről Budapest XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 21. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet (továbbiakban: rendelet) alkotja: 1. § Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a Váci út - Árboc utca - Esztergomi út - Róbert Károly krt. által határolt területre a kerületi szabályozási terv hatálybalépéséig, de legfeljebb 2008. december 31-ig változtatási tilalmat rendel el. 2. § Jelen rendelet 2007. július 1-jén lép hatályba. Dr. Sinka József s. k. jegyző (30 igen; egyhangú)
Dr. Tóth József s. k. polgármester
ÁLTALÁNOS ÉS RÉSZLETES INDOKOLÁS Budapest XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete változtatási tilalmat rendel el a Váci út – Árboc utca – Esztergomi út – Róbert Károly krt. által határolt területre vonatkozóan 2007. július 1-jei hatállyal annak érdekében, hogy a területre készülő Kerületi Szabályozási Terv (KSZT) hatálybalépéséig ne történjenek a területen olyan változások, melyek a KSZTben foglalt városrendezési elképzeléseket gátolnák, vagy költségeit indokolatlanul növelnék. A terület hosszútávon megvalósítandó szerepkörével, a fővárosi településszerkezetben elfoglalt helyével arányos intézkedés városépítészeti szempontból indokolt.
31 Napirend 7/ pontja:
TÁJÉKOZTATÓ A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2005. OKTÓBERE ÓTA VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL. JAVASLAT A POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETÉRE ÉS LÉTSZÁMÁRA. (írásos) Előterjesztő: Dr. Sinka József jegyző
Bizottsági álláspontok Kosztolányi Rita: A Jogi és Közbiztonsági Bizottság támogatta az előterjesztést. Gubicza Katalin: A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság is támogatta az előterjesztést. Dr. Tóth József: Mivel a napirendi ponthoz kérdés, észrevétel nem volt, szavazásra bocsátja az előterjesztésben szereplő határozati javaslat a/, b/, c/, és e/ pontját. Megállapítja, hogy a Testület a határozati javaslatot elfogadta. Szavazásra bocsátja az előterjesztésben szereplő rendelet-tervezetet. Felhívja a figyelmet a rendeletalkotáshoz szükséges szavazati arányra. Megállapítja, hogy a Testület a rendelet-tervezetet elfogadta. H a t á r o z a t: 113/2007.(VI.28.)Ö.K.
az Önkormányzati Képviselő-testület a/ a Polgármesteri Hivatal 2005. októbere óta végzett tevékenységéről szóló tájékoztatót tudomásul veszi; b/ a Polgármesteri Hivatal engedélyezett létszámát 2007-ben 17 fővel csökkenti, 2008. január 1. napjával a Polgármesteri Hivatal létszámkeretét 200 főben határozza meg; c/ tudomásul veszi, hogy a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyeken foglalkoztatott, illetve ha a feladat megszűnés miatt felmentett köztisztviselők továbbfoglalkoztatására nincs lehetőség, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény rendelkezései szerint felmentésre, illetve végkielégítésre válnak jogosulttá; d/ felkéri a polgármestert, hogy a létszámváltozás átvezetéséről a költségvetési rendelet módosításakor intézkedjen. Határidő: b/ 2007. december 31. d/ a költségvetési rendelet módosításakor Felelős: b/ Dr. Sinka József jegyző d/ Dr. Tóth József polgármester (30 igen; egyhangú)
32
26/2007 (VI.29.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet
a XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2007. (I. 22.) rendelete módosításáról A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzati jogok gyakorlására, szervezetének kialakítására és működésének biztosítására a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 18. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2007. (I.22.) rendelete (a továbbiakban: Rendelet) módosításáról az alábbi rendeletet alkotja meg: 1. § A Rendelet 5. melléklete helyébe az alábbi melléklet lép: „5. számú melléklet A XIII. KERÜLETI POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ SZERVEZETI TAGOZÓDÁSA, A HIVATAL MUNKARENDJE, AZ ÜGYFÉLFOGADÁS RENDJE I. A Polgármesteri Hivatal szervezeti tagozódása: 1. Polgármesteri Iroda 2. Jegyzői Iroda 3. Adóügyi Osztály 4. Építésügyi Osztály 5. Igazgatási Osztály 6. Jogi Osztály 7. Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztály 8. Okmányiroda 9. Pénzügyi Osztály 10. Szociális Osztály 11. Gyámhivatal II. A Hivatal munkarendje: 1. A Hivatal dolgozóinak munkaideje heti 40 óra - az alábbiak szerint: hétfő - csütörtök péntek
8.00-16.30 8.00-14.00
2. Az ügyfélfogadást végző dolgozók munkarendje: hétfő kedd-csütörtök péntek
8.00-18.00 8.00-16.30 8.00-12.30
3. A Hivatal ügyfélfogadási rendje: hétfő szerda péntek
13.30-18.00 8.00-16.30 8.00-11.30
33 4. Az Okmányiroda ügyfélfogadási rendje a hivatali ügyfélfogadási rendtől eltérő: hétfő kedd-szerda péntek
8.00-18.00 8.00-16.30 8.00-11.30
5. Az Ügyfélszolgálati Iroda ügyfélfogadási rendje: hétfő kedd-csütörtök péntek
8.00-18.00 8.00-16.30 8.00-12.30”
2. § E rendelet 2007. július 1-jén lép hatályba. Dr. Sinka József s. k. jegyző (31 igen; egyhangú) Napirend 8/ pontja:
Dr. Tóth József s. k. polgármester
BESZÁMOLÓ A PREVENCIÓS KÖZPONT TEVÉKENYSÉGÉRŐL. (írásos) Előterjesztők: Holopné Schramek Kornélia alpolgármester Dr. Kádár Sándorné intézményvezető
Dr. Tóth József: Köszönti Dr. Kádár Sándornét, az intézmény vezetőjét. Szóbeli kiegészítést tesz Holopné Schramek Kornélia: Az előttük lévő anyag a Prevenciós Központ szakmai munkáját mutatja be. Az Önkormányzatnak nagy felelőssége van abban, hogy a veszélyhelyzetek kialakulását megelőzze, illetve a veszélyhelyzet megléte esetén egy hatékonyan és eredményesen működő rendszer legyen. Az intézmény vezetője jól ábrázolja, hogy a prevenciós munka nélkülözhetetlen szemléleti alapja a rendszerszemlélet, amely szükséges ahhoz, hogy az állampolgárokra ható különböző tényezők felmérhetők és kezelhetők lehessenek. Ez egy minden mozzanatában összehangolt rendszer, amelyben a fenntartó önkormányzat megteremti a jogi, szakmai és anyagi feltételeket. Szükség van hozzá továbbá a jól dolgozó, elkötelezett, hivatástudattal rendelkező munkatársakra. Az előterjesztés azt is jól mutatja, hogy jól döntöttek akkor, amikor a szervezeti rendszert 2005-ben átalakították. Elismerésre méltó az a munka, amelyet a kollégák végeznek, ugyanakkor öröm számára, hogy az önkormányzati forrásokat időről-időre pályázati pénzzel egészítik ki, mellyel színesítik a szakmai programok minőségét és mennyiségét. Bizottsági álláspontok Takács Ferenc: A Szociális és Egészségügyi Bizottság helyszíni kihelyezett ülésen tárgyalta a napirendi pontot. Egyhangúlag támogatja, elfogadja, és elfogadásra javasolja a Testületnek. Örömmel állapították meg, hogy nagyon magas szintű szakmai munka folyik a Prevenciós Központ hálózatában. Kosztolányi Rita: A Jogi és Közbiztonsági Bizottság egyhangúlag elfogadta és elfogadásra ajánlja a Testületnek az előterjesztést.
34 Észrevételek Alpern Julianna: A bizottsági munka során folyamatosan figyelemmel kísérik a szociális ellátórendszereket, így a Prevenciós Központ működését is. Ezért minden képviselőtársa figyelmébe ajánlja az előterjesztést. A szociális hálózaton belül ez az intézmény a legfiatalabb, hiszen csak két és fél éve működik. Az intézmény által nyújtott szolgáltatások a gyermekjóléti szolgáltatás, a pszichiátriai betegek közösségi ellátása, a támogató szolgáltatás, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása. A Prevenciós Központon belül az intézmények szorosan együttműködve dolgoznak, és ez meg is látszik eredményes és színvonalas munkájukon. A családok általában egy adott problémával fordulnak a központ vezetőihez, de a szakemberek azon vannak, hogy felderítsék van-e más megoldásra váró feladat a családnál, amiben szintén segítségükre lehetnek. Az anyagból is jól láthatják, hogy a Prevenciós Központhoz a következő szakmai egységek tartoznak: HÍD Családsegítő, amely a családsegítéssel, például krízishelyzetekkel is foglalkozik. Feladata, hogy a problémákat és a krízishelyzethez vezető okokat megszüntesse. A Családsegítőben jogi és pszichológiai tanácsadás is működik. Adósságkezelési szolgáltatással, továbbá a szociálisan hátrányos helyzetűek lakhatással kapcsolatos hátralékainak kiegyenlítésének megoldásával is foglalkoznak, nehogy elveszítsék otthonukat. A Gyermekjóléti Központ gyermek-központú családgondozást végez, a kliensek csak gyermekek. Védőnőkkel, gyermekorvosokkal, bölcsődékkel, óvodákkal, iskolákkal szorosan együttműködve dolgoznak. 2006-ban 749 kiskorú esetében látták el a családgondozást. A Segítő Kéz Szolgálat közösségi pszichiátriai ellátással foglalkozik. Jó dolog, hogy beköltözött ez a szolgáltatás a Visegrádi utca 111-be, mert itt működik a Sotéria Alapítvány, mely speciális nappali ellátást nyújt a pszichiátriai betegek számára. Különböző foglalkozásokat és továbbképzéseket, illetve átképzéseket biztosítanak számukra, hogy vissza tudjanak kerülni a munkaerőpiacra. A mellékletből láthatják, hogy a különböző intézményekben magasan képzett, kiváló szakemberek dolgoznak, akik folyamatosan továbbképzéseken vesznek részt. Úgy gondolja a Prevenciós Központ működése is jól mutatja a kerület és az ott dolgozók szociális érzékenységét. Az intézményeket látogatva megtapasztalhatták, hogy mekkora szükség van erre a kiválóan működő intézményhálózatra, ezért arra kéri képviselőtársait, támogassák az előterjesztést. Horváth Olivér: A FIDESZ XIII. kerületi frakciója nevében is megköszönik a beszámolót, nagyon színvonalasnak tartják. Minden elismerése mellett megjegyzi, a 10 millió forintos állami támogatás elmaradása csak egy lábjegyzetben került be. Ha már ilyenek a gazdasági körülmények és ilyen szociális feszültségek vannak az országban, akkor lehetőleg az ilyen dolgokat kerüljék el. Reménykedik abban, hogy sort lehet keríteni esetleges uniós pályázatok bevonására. Bodorné Farkas Zsuzsanna: A Prevenciós Központ a fővárosban is egyedülálló intézmény és sehol ilyen hasonló szerkezetben nem működik. Külön kiemeli a megelőzést, a krízishelyzetek kezelését, az aktív korú nem foglalkoztatottak munkába állításának programját, a karrier interjúkat, a felkészítést a munkaerőpiacon való megjelenésre. Ugyancsak kiemelkedő és említésre méltó a mentális életvezetési tanácsadás. A Testület megalakulása óta gyakorlatilag minden hónapban foglalkozott a szociális terület egy-egy intézményével, mely a Prevenciós Központ programjának, működésének bemutatásával, illetve értékelésével befejeződött. Ezzel is bizonyítva, hogy a szociális háló a XIII. kerületben milyen jól működik. Döry Miklós: A központi költségvetés elmaradása semmiféle feladat elhagyást a XIII. kerületben nem jelent, mert az Önkormányzat gazdálkodása lehetővé teszi azt.
35 Dr. Kádár Sándorné: A 10 millió forintos dotáció kieséssel kapcsolatban szeretné elmondani, hogy a Szociális Foglalkoztatót 1998-ban egy pályázati összegből hozta létre a XIII. kerületi Önkormányzat. A pályázat lejárta után úgy döntött a Képviselő-testület, hogy tovább fogja működtetni az intézményt. 2002-ben vált arra alkalmassá az intézmény létszámilag, hogy a dotációt igénybe tudta venni, de ekkorra az intézménynek nem volt önálló adószáma, hanem a GAMESZ adószámán keresztül történtek az igénylések az APEH irányába. Az egyik APEH ellenőrzés során föltárták azt a problémát, hogy az intézmény nem a saját önálló adószámán keresztül igényli vissza a dotációt ezért úgy döntöttek, hogy fölfüggesztik a dotáció igénylését amíg a Pénzügyminisztériumból kérnek egy állásfoglalást. A 10 millió forintos bevétel összege a tervezés időszakában került bele a költségvetésbe, amikor még nem volt a kezükben a Pénzügyminisztériumtól az állásfoglalás. Így létezik az, hogy a beszámolóba belekerült a 10 millió forintos mínusz, azonban egy nagyon takarékos gazdálkodással sikerült pótolniuk más egyéb módon. Az uniós pályázatokkal kapcsolatban elmondja, jelenleg is van egy 130 millió forint összegű nyertes pályázat a Soteria Alapítvánnyal közösen a megváltozott munkaképességű pszichiátriai betegek részére munkába állítási program készítésére a kerületben. Holopné Schramek Kornélia: Köszöni az elismerő szavakat a munkatársak nevében. Felteszi, képviselőtársa megjegyzése nem arról szólt, működtessék vagy ne működtessék a Szociális Foglalkoztatót, hanem arra vonatkozott, hogy kár lenne 10 millió forintról lemondani. Emlékeztet ama döntésre, melyben az Angyalföldi Szociális Egyesülethez kapcsolják a Szociális Foglalkoztatót annak érdekében, hogy a 10 millió forintot meg tudják igényelni. Megvan a lehetőség arra, hogy megszerezzék ezt a pénzt. Örül annak, hogy most 25 pályázatot nyújtottak már be és 35 millió forintot sikerült nyerni a területre. Dicséri az eredményes pályázati munkát. Dr. Tóth József: Szavazásra bocsátja az előterjesztésben szereplő határozati javaslat a/ és c/ pontját. Megállapítja, hogy a Testület a határozati javaslat a/ és c/ pontját elfogadta. Szavazásra bocsátja az előterjesztésben szereplő határozati javaslat b/ pontját. Felhívja a figyelmet a határozati javaslat elfogadásához szükséges szavazati arányra. Megállapítja, hogy a Testület a határozati javaslat b/ pontját elfogadta. H a t á r o z a t: 114/2007.(VI.28.)Ö.K.
az Önkormányzati Képviselő-testület a/
tudomásul veszi a helyi szociális intézményhálózat működéséről szóló tájékoztatót; (31 igen; egyhangú)
b/ módosítja a Prevenciós Központ Alapító Okiratát 2007. július 15-ei hatállyal; (31 igen; egyhangú) c/ felkéri a polgármestert az Alapító Okirat aláírására és a szükséges intézkedés megtételére. Határidő: c/ 2007 július 31. Felelős: c/ Dr. Tóth József polgármester (31 igen; egyhangú)
36 Napirend 9/ pontja:
JAVASLAT BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KÖZÉPTÁVÚ EGÉSZSÉGÜGYI KONCEPCIÓJÁRA. (írásos) Előterjesztő: Holopné Schramek Kornélia alpolgármester
Szóbeli kiegészítést tesz Holopné Schramek Kornélia: A XIII. kerületi Önkormányzat középtávú egészségügyi fejlesztési koncepciója illeszkedik a ciklusprogramhoz és az Egészségügyi Szolgálat középtávú stratégiájához. Az egészségügyi fejlesztési koncepció kidolgozásánál figyelembe vették a kerületi lakosság morbiditási és mortalitási adatait, valamint az eddig szerzett gyakorlati tapasztalatokat, a betegellátásban eddig elért eredményeket, továbbá azokat a kihívásokat, amelyek előttük állnak. A koncepcióban alapvetően követik azon elképzeléseket, amelyeket az Önkormányzat és a Kht. között megkötött közszolgáltatási szerződés rögzít. A kitűzött célokban kiemelten kezelik az egészséges életmódra nevelést, az elsődleges és másodlagos prevenció szükségességét. Fokozott figyelmet fordítanak a járóbeteg szakellátás fejlesztésére, így például az egynapos sebészetre, az oszteoporozisra, az audiológiára, proktológiára, a gasztroenterológiára, az infúziós terápiás rendelések bevezetésére, amelyek mind a kerület lakosságának érdekeit szolgálják. A járóbeteg szakellátás racionális működtetése, szervezeti fejlesztése is az érdeklődés homlokterébe került. Nagyobb hangsúlyt kívánnak fordítani továbbra is a betegek kiszolgálására. Bizottsági álláspontok Takács Ferenc: A Szociális és Egészségügyi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést és 7 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett támogatja és elfogadásra javasolja a Testületnek. Gubicza Katalin: A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság megtárgyalta, és 4 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett támogatja az előterjesztést. Kérdés Szabadai Viktor: A legutóbbi bizottsági ülésen elhangzott kérdésként, és akkor még nem kaphattak rá választ, hogy a Központi Kórház kerületi lakosság ellátási igényét sikerült-e tisztázni az Egészségügyi Kht. vezetésével, olyan tekintetben, hogy a párhuzamos szakellátások elkerülhetőek-e. Sikerült-e tisztázni azokat a területeket, melyek fognak az Egészségügyi Kht. és melyek a Központi Kórház profiljába tartozni. Holopné Schramek Kornélia: Válaszol a kérdésre. Bár nem közvetlen az előterjesztéshez tartozik, mert a kórház működtetése nem a Kerületi Önkormányzathoz tartozik, tárgyalásokat kezdeményeztek arra nézve, hogy egyeztessék, ki kiket fog ellátni. Reméli, hogy azok a szakrendelések amelyeket beindítottak továbbra is működni fognak, hiszen ide fogják beutalni a kerületi háziorvosok a betegeket. Egyeztetik, hogy még milyen feladatot tudnak ellátni, illetve tőlük átvenni - tekintettel arra, hogy óriási beteganyag rendeltetik a Központi Kórházra. A kapacitás ehhez megvan. Egyébként is nézik azokat a lehetőségeket, ahol bővíteni lehet a forgalmat.
37 Észrevételek Szabó Eszter: Az előterjesztés széleskörű és sokoldalú egyeztetés után került a Képviselőtestület elé. Kiemeli, alapvetően fontos a szűrési programok fokozatos bővítése, mindezen lehetőségek megteremtése például a csontsűrűség vizsgálat, kardiológiai szűrés, diabetológia vagy a daganatszűrés. A házi betegápolás szerepének az erősítése is fontos, hiszen a csökkentett ágyszámok miatt az otthonápolás szerepe kiemelődik. Megfelelő szervezéssel és irányítással gyakorlatilag átveszi a kórházi ápolás szerepét már rövid távon. Ezzel kapcsolatban az egyik legfontosabb és legfrissebb tény az egynapos sebészet beindítása, melyen belül 1.500 műtét végezhető el. Az egynapos sebészet 6 szakágra értendő. Szerepe fontos a költségtakarékossága miatt, valamint azért is, mert a beteg családi környezetben gyógyul és ez a gyógyulást pszichésen is elősegíti. A mindennapokban érezhetik a 24 órás ambuláns ügyeleti szolgálat megszervezésének az előnyeit, hisz az orvosok így nem kényszerülnek otthagyni a rendelőket egy-egy akut esetben. A jövő nemzedék tekintetében hangsúlyos a védőnői szolgálat működtetése, egyrészt a kerület lélekszámának növekedése miatt, másrészt az életvezetési ismeretek oktatása miatt is. Fontos megemlíteni, hogy a szakrendelők és alapellátók között az egyik legfontosabb megvalósítandó cél a jó és biztonságosan működő informatikai rendszer. Ennek szépen alakuló alapjait letették. Végezetül megemlíti, a kerületben a szakrendelés állapota igen magas szintű, és a lakosok számára biztosított a XXI. századi ellátás. Kugyela Attila: Az előterjesztett anyagot jónak és megfelelően taktikusnak tartják. A koncepció megvalósulását azonban bizonytalan tényezők befolyásolhatják, így elsősorban a folyamatban lévő és a bevezetés előtt álló kormányzati intézkedések nehezítik a biztos tervezést. A bizonytalansági tényezők közül néhányat részletezés nélkül: az OEPfinanszírozás, a teljesítmény volumenkorlát kérdése, járóbeteg ellátás finanszírozásának gondjai, a Szegedi úti és Visegrádi utcai rendelő átszervezése valószínűleg erre az időszakra fog esni, a több biztosítós rendszer bevezetése és az ebből adódó feladatok további erőfeszítéseket követelnek. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy ugyanebben az időszakban az önkormányzati támogatás a 2006-os 349 millióról 2011-ig 150 millió forintra csökken. Az elmúlt héten Spaller Endre frakcióvezetővel egyeztettek Holopné Schramek Kornélia alpolgármesterrel és a Kht. igazgatójával, melynek számukra több pozitív hozadéka is volt. Ezek közül néhány: az általuk korábban kifogásolt "életvezetési ismeretek" program finanszírozását - kiírt pályázat hiányában - az Önkormányzat meg tudja oldani, tehát az tovább fog menni. A Szegedi úti-Visegrádi utcai rendelő párhuzamosságának megszüntetése kérdésében úgy látják, hogy az igazgató alaposan tájékozódik és körültekintően alakítja ki álláspontját azzal kapcsolatosan. Előrelépésnek látják, hogy a Visegrádi utcai szakrendelőben valószínűleg marad sebészeti ellátás, ugyanakkor a röntgen megszüntetését meggondolandónak tartják, bármennyire is költségigényes. Megismerték a bérezéssel kapcsolatos új elképzeléseket is. Egyetértenek azzal, hogy át kell tekinteni az egyes szakágak teljesítményét és ennek megfelelően kell lépni a bérezés tekintetében és valamilyen teljesítményfüggő elemet is bevinni. Az Egészségügyi Kht. korábbi stratégiai tervében 2011-re a vállalkozási tevékenység jelentős növelését irányozza elő, 120 millióról 300 millió forintra. Ez egy rendkívül nagy ugrás, ami nagy erőfeszítéseket fog követelni és úgy látják, - tekintettel az igazgató jelenlegi helyzetére és nagy megterhelésére - valószínűleg be kell vonni mást is a tevékenységnek, a foglalkoztatás-egészségügy és hasonlók kialakításában. Az elmondottak miatt a terület továbbra is fokozott figyelmet követel. Holopné Schramek Kornélia alpolgármester megerősítette a maga részéről is, hogy az Önkormányzat a jövőben is fokozottan oda fog a területre figyelni. A fentieket figyelembe véve a FIDESZ-frakció az előterjesztést elfogadja.
38 Takács Ferenc: A beterjesztett koncepció jól mutatja be azt a folyamatot, ami eddig zajlott az Egészségügyi Szolgálat területén. Az itt lakók, a kerületben élők és a szolgáltatást igénybe vevők láthatták az elmúlt évek, évtizedek során is, hogy milyen pozitív irányú változások történtek ezen a téren. Természetesen vannak gondok, meg lesznek is, és biztos abban, hogy mind a Képviselő-testület, de azon belül is a Szociális és Egészségügyi Bizottság oda fog figyelni, hogy a különböző változásokra, módosulásokra megfelelő módon reagáljanak a kerület Egészségügyi Szolgálatánál. A Kht. vezetése magas szinten felkészült arra, hogy a koncepcióban rögzített feladatokat ellássa és alkalmazkodjon azokhoz a változó körülményekhez, amelyek esetleg menet közben érkeznek. Dr. Tóth József: A kerületi Képviselő-testület egészségügy iránti elkötelezettségét - a kerületi lakosság egészségügyi állapotának, ellátásának jó szinten tartását - a tízéves fejlesztési program bizonyította, amelynek lassan a végére jutnak. Úgy gondolja, ez egy stabil tényező. A mostanihoz hasonló, lehetséges nem ilyen léptékben, de volt instabilitás az egészségügyi ellátásban az elmúlt tíz esztendőben is. Hozzászólásban is elhangzott az egynapos sebészet lehetősége. Eddig szóbeli tájékoztatásként kapta, hogy 1.500 egynapos sebészeti beavatkozásra lesz lehetőség. A szakemberek tudják, hogy ez micsoda minőségi változást jelent. Az Önkormányzat stabilitásához kapcsolódó előrelátás, hogy megteremtették a feltételeit korábban a Szegedi úti orvosi rendelő felújítása során. Holopné Schramek Kornélia: Megköszöni az Egészségügyi Szolgálat vezetőjének és a Szolgálatban dolgozó valamennyi kollégának a munkáját. Az önkormányzati erőfeszítések mellett erre szükség van ahhoz, hogy jól dolgozzanak, hogy a színvonalas ellátás biztosított legyen. Nem gondolja, hogy bizonytalan helyzetben lenne az Egészségügyi Szolgálat. Biztos, hogy egy szigorúan tervezett gazdálkodást kell megvalósítaniuk. Erre való az üzleti terv, amit mindenre kiterjedően, körültekintően terveztek meg. Azt gondolja, valamennyi önkormányzati fenntartású intézmény vagy Kht., gazdasági társaság örülhetne, ha olyan tulajdonos lenne mögötte, mint a XIII. Kerületi Önkormányzat. Ha a forrásokat, a támogatás mértékét nézik, és ha kevesebbet is szándékoznak adni a későbbiekben, akkor is messze többet adnak mint bárki az országban. Reméli és örül annak, hogy ezt meg tudják adni. Biztos abban, jól fognak vele gazdálkodni. Az OEP-finanszírozás mindig változó, mert egy zárt kasszáról van szó. A volumenkorlát jelenleg úgy néz ki, hogy örülne annak, ha a volumenkorlátot elérnék. Ez azt jelenti, hogy nagyon sokat kell dolgozni, tenni ahhoz, hogy ezt a felső határt elérjék. Régen az volt a baj, hogy nem léphetik át, holott tehették volna, most pedig azért harcolnak, hogy elérjék ezt a határt. Dr. Tóth József: Szavazásra bocsátja az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Testület a határozati javaslatot elfogadta. H a t á r o z a t: 115/2007.(VI.28.)Ö.K.
az Önkormányzati Képviselő-testület elfogadja a XIII. kerületi Önkormányzat egészségügyi fejlesztési koncepcióját. (30 igen, 1 tartózkodott)
középtávú
Napirend 10/ pontja: JAVASLAT AZ INTÉZMÉNYHÁLÓZAT 10 ÉVES FELÚJÍTÁSI PROGRAMJÁRA. (írásos) Előterjesztő: Hiszékeny Dezső alpolgármester
39 Szóbeli kiegészítést tesz Hiszékeny Dezső: Komoly feladatra vállalkoztak akkor, amikor elkészítették a javaslatot, melyben 82 intézmény fejlesztési projektjét próbálták meg egybesűríteni tízéves időtávban. Éppen azért, mert komoly feladatnak érzékelték, már az előkészítés időszakában frakcióvezetőkkel, illetve listavezetővel kezdeményeztek egyfajta előzetes megbeszélést a téma kapcsán. A bizottsági üléseken, illetve az említett értekezleteken elhangzott vélemények figyelembevételével kijelentheti, hogy a koncepcióhoz olyan jellegű észrevétel, amely megkérdőjelezné összeállítását, nem érkezett. Hangsúlyosan próbálták meg a 82 intézmény felújítási programja során érvényesíteni azt, hogy arányos legyen a program, ami alatt azt érti, hogy ez alatt a tíz esztendő alatt lehetőség szerint közel azonos összeget költsenek el minden esztendőben. A program, az összeállított elképzelés ezt tükrözi. Hangsúlyosan kívánták érvényesíteni a program összeállítása során a jogszabályi kötelezettségeket, az esetlegesen meglévő veszélyhelyzetek elhárítását, és nem utolsó sorban az akadálymentesítés megvalósítását a kerületben. Úgy gondolták, egy tízéves program előkészítése során mindenképpen tekintettel kell arra lenni, hogy az elkövetkezendő időszakban az akadálymentesítés a közintézmények területén lehetőség szerint megvalósuljon. Ezeknek a hangsúlyoknak az érvényesítésével alakult ki a program. Évente tárgyal róla a Testület, elfogadja a célokmányokat és végül azok alapján fog megvalósulni a program. Ehhez kéri a támogatást. Bizottsági álláspontok Karácsonyi Zoltán. A Tulajdonosi és Lakásgazdálkodási Bizottság megtárgyalta és elfogadásra ajánlja a programot a Testületnek. Erdős László: A Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottság megtárgyalta és 4 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett támogatta az előterjesztést. Sági Judit: Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság megtárgyalta és egyhangúan elfogadásra ajánlja az előterjesztést a Testületnek. Takács Ferenc: A Szociális és Egészségügyi Bizottság megtárgyalta az anyagot, és 6 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett támogatja és elfogadásra javasolja a Testületnek. Gubicza Katalin: A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság is megtárgyalta, és egyhangúlag támogatja az előterjesztést. Észrevételek Szabadai Viktor: Örömtelinek tartják az olyan előterjesztéseket, amelyek ilyen hosszú távra, - akár tíz évre is - előreláthatóan tervezhetővé teszik a kerület működését. A beterjesztett anyag kitűnően alkalmas arra, hogy a költségvetés kiadási oldalát, a kötelezettségeiket előre tíz évre lássák. Az külön örvendetes, hogy megpróbálják úgy elosztani a költségeket, hogy azok tíz éven belül azonos mértékűek legyenek. Azt szeretné kérni, ha tovább tudják majd bontani az igények, a beruházások nagysága, a bekerülési értékek alapján a költségeket, azt összegszerűsítve minél hamarabb láthassák. Ismerik az anyagból, hogy körülbelül 1,2-1,5 milliárd forint között mozog az az összeg, amit évente fejlesztésre kívánnak elkölteni. Szeretné, ha majd úgy is meg tudnák tekinteni, hogy ebből kiveszik azokat a pályázaton nyert összegeket, mint például az OLLÉ program, vagy az Angyalföldi úti Óvodánál a nyert norvég
40 pályázat stb, hogy tisztán lássák mi az az összeg, amit az Önkormányzat saját költségvetéséből kell hogy elkülönítsen a felújításokra. Természetesen öröm számukra az, hogy a pályázatokkal bővítetten még több forrást be tudnak vonni a fejlesztésekbe és még nagyobb volumenű fejlesztéseket tudnak megvalósítani. Egy olyan táblázatot is érdemes készíteni majd, amiben látszik az, hogy mennyi a főösszege az éves szintű felújításoknak. Urbán-Szabó Sándor: Komoly feladatként aposztrofálta Hiszékeny Dezső alpolgármester az előterjesztést; valóban az. Nagy bátorságra vall tíz évre előre tervezni, ráadásul a mai magyar valóságban. Két mondat az elmúlt tíz év fejlesztéseit összefoglaló táblázatról: nehéz innen megítélni, azonban számára egy dolog kiderült a felsorolt számokból éspedig az, valamilyen okokból a választások éveiben megsokasodtak a feladatok az intézményekben. Az anyag áttanulmányozása során három dologra figyelhetnek fel; a beérkező igények nélkülöznek bármilyen túlzott elvárást és igényt az intézmények részéről; komoly és szép grandiózus tervek találhatók a nem is távoli jövőben, melyekről a részletek teljes ismerete nélkül is megállapítható, hogy jó és támogatandó törekvések. Ami miatt minimum fenntartása van az előttük lévő 10 éves koncepcióval kapcsoltban az az arányosság. Például az egyik, intézmények kategóriájában az idősek klubjait találják, ezekből hármat kiemeltek találomra. A keresési szempont a távoli jövőbe mutató felújítás volt. Az első helyszín az Őszikék Idősek Klubja. 2009-es céldátummal konyha és vizesblokk felújítás szerepel. Érdemes lenne személyesen körbenézni képviselőtársainak a helyszínen, megdöbbennének. Minimum 30 éves vízmelegítők, elhasználódott burkolatok, elrozsdásodott vízvezetékrendszer. A cím a Balzac utca 5. szám alatt található. A második helyszín a Derűs Szívek Klubja. 2015-ös dátummal az épület bontásra van előirányozva. Kérdezi, de addig mi lesz az épülettel. Az épület láthatóan nincs szigetelve talajvíz ellen, táblákban esik le a vakolat, nincs megoldva az akadálymentesítés, összesen 2 db WC található, egy félcolos ivóvízvezeték látja el az épületet, stb. Átlagban hetente 70 fő használja a klubot. A harmadik az Évgyűrűk Idősek Klubja. Itt 2009-es céldátum van előirányozva nyílászárók tárgyában. Meglátása szerint itt sem csak ez a probléma. Az elmondottak csak egy kiragadott szeletke volt az egész anyagból. Úgy gondolják, hogy az anyag nem lett megfelelően előkészítve és nem lett minden szempont súlyozva benne. Nem világos számukra, hogy a leírt szempontok mellett milyen egyéb szempontok alapján lettek az ütemek felállítva, bár tudják azt is, hogy az anyag még változhat. Végezetül úgy látják, hogy a tervezett összegből nem lehet megfelelő színvonalon felújítani az intézményrendszert. Bíznak ugyan a pályázatokban, de kérnék az anyag újragondolását. Tóth Péter: Tudomása szerint az OLLÉ programot az Önkormányzat finanszírozza, csupán közbeszerzési eljárást folytat le a központ, tehát az is a többé-kevésbé önkormányzati pénzükből megy. Az intézményi elvárásokkal, igényekkel kapcsolatos megállapítás pontosan az mutatja, hogy mennyire jól előkészített az anyag, hogy lebontja a feladatokat tíz évre és nem most azonnal és minél nagyobb fejlesztést és már most 2008-ban, amit nem tehetnek meg mert arra nincs pénz és energia sem. A felújítási tervet el kell osztani tíz évre, aminek megvannak a szakmai indokai. Örül annak, hogy ismét egy hosszú távú fejlesztési programot és koncepciót fogadnak el és megint arról döntenek, hogy fejlesztenek tovább a kerületben, nem is kis léptékben. 13-15 milliárdos nagyságrendről van szó, és nem merné kijelenteni, hogy nem nagy összeg. Ez több mint az eddig rendelkezésre álló, hiszen éves szinten 1-1,5 milliárdos fejlesztést jelent. Kiemeli azt is, megerősítést kaptak többek között bizottsági ülésen is az előterjesztőtől, hogy nem választási ciklusokra készülnek. Évről-évre folyamatosan fejlesztik az intézményeiket, ami szintén azt mutatja, hogy kidolgozott a koncepció. Azt gondolja, - az anyag is mutatja, - hogy nem a sajtónak vagy mindenkinek
41 szeretnének megfelelni, hanem a kerület lakosainak, a polgároknak szeretnének megfelelni, hogy minél fejlettebb intézményeket használhassanak. Rajacsics László: A 10 éves program összeállításához nagy segítséget nyújtanak az elmúlt tíz év fejlesztései. Az elmúlt tíz év alatt felújításra több mint 3 milliárd forintot, és fejlesztésre több mint 7 milliárd forintot fordítottak. Ez nagyjából azt jelenti, hogy az intézményhálózatok állagának megóvására, mely a felújítási összeget jelenti, a ráfordított költségek 30 %-át tették, az intézményeik állagának javítására, a magasabb szintű szolgáltatás biztosítására pedig a költségek 70 %-át fordították. Ez látható az intézmények állapotán, az intézmények munkájában. Mindenki elismeri, és nemcsak a kerületben, hanem kerületen túl is az intézmények magas színvonalát. Reméli, hogy az előterjesztésben szereplő 13-15 milliárd forint további fejlesztést tesz lehetővé és biztosítja azt, hogy az intézmények olyan állapotba kerüljenek, amely az európai összehasonlítást is biztosítani fogja. Sági Judit: Megköszöni azt az előkészítő munkát, amelynek során az intézményvezetőktől bekérték, hogy milyen felújítási elképzelések vannak az intézményre vonatkozóan. Ebben az anyagban visszatükröződni látja, hogy a vélemények figyelembevételre kerültek. Dr. Tóth József: Két megjegyzést tesz a vita lezárása előtt. Az első a témához kapcsolódik, de 17 éves ügy. Ez úgy szól, hogy az önkormányzatoknál az amortizáció képzése megoldatlan. Az önkormányzati gazdálkodásnak egy sarkalatos kérdése, hogy az amortizáció képzés az önkormányzatoknál nem biztosított. Jó volna, hogy ha ezt a típusú kötelezettséget és képzést az önkormányzati alrendszer valamilyen formában figyelembe venné. Második megjegyzése, reméli, hogy a József Attila Művelődési Központot csak 25 év múlva kell felújítani. Nem minden évben újítják fel és nem minden esztendőben kapnak hozzá támogatást. Hiszékeny Dezső: A bevezetőjében említette, az elképzelés tíz esztendőre szól és egyfajta olyan gondolkodást tükröz, melyben próbálták megteremteni a beérkezett igények és a meglévő lehetőségek közötti összhangot. Ez nem könnyű feladat, különösen akkor nem, amikor ha intézményvezetői fejjel gondolkodna, azt írná le, hogy azonnali és teljes felújításra lenne szükség. Ez valamennyi intézményben nyilvánvalóan nem lehetséges. Ezért szükséges programot összeállítani. Úgy érzi, megfelelő időt sikerült fordítani arra, hogy felkészüljenek a feladat végrehajtására. Ha valaki nem jár az intézményekben és csak képviselőtársa hozzászólását hallgatja, akkor valószínűleg az a kép alakul ki benne, hogy össze akar dőlni valamennyi intézmény. Úgy gondolja, a XIII. kerület szociális és egyéb intézményeiről nem ez a kép él az emberekben, valószínűleg azért, mert nem igaz. Ezért kéri, ha lehet akkor ne is fessenek le ilyen képet. A pályázatokkal a jövőben rendszeresen élni kívánnak. A polgármester részben ki is tért erre, és érinti azt a részét a programnak, hogy miért van az hogy egyes esztendőkben esetleg kiugróan magas lehetett. Sikerült pályázati pénzt nyerni és ebből megépíteni és teljes rekonstrukciót végrehajtani az Angyalföldi József Attila Művelődési Központon. Természetesen éltek ezzel a lehetőséggel. 2006-ban megvalósult, és azért jelenik meg az elmúlt időszak beszámolójában egy kiugróan magas összeg, hiszen egy nagy összegű beruházás volt. Bízik abban, hogy lesz ilyen az elkövetkezendő időben is, amikor elég jelentős pályázati pénzhez tudnak jutni és egy-egy ilyen nagyobb, kiugróan magas összegű beruházást is végre tudnak hajtani. Kéri képviselőtársait, hogy lehetőség szerint támogassák a programot. A program egyes elemeivel évente visszajönnek a Testület elé, és az összegszerűségek akkor fognak megjelenni, amikor a beruházási célokmányokat elfogadják.
42 Dr. Tóth József: Szavazásra bocsátja az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Testület a határozati javaslatot elfogadta. H a t á r o z a t: 116/2007.(VI.28.)Ö.K.
az Önkormányzati Képviselő-testület a/
elfogadja az intézményhálózat 2008-2017. évi felújítási programját;
b/ felkéri a polgármestert, hogy 2017-ig évente, a költségvetéshez igazodva terjessze a Képviselő-testület elé az adott év felújítási és fejlesztési feladatait tartalmazó tervet. Határidő: b/ folyamatosan évente a költségvetéshez igazodva Felelős: b/ Dr. Tóth József polgármester (21 igen, 10 tartózkodott) Napirend 11/ pontja: JAVASLAT AZ ANGYALFÖLD - ÚJLIPÓTVÁROS - VIZAFOGÓ VAGYONKEZELŐ ZRT. KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRA. (írásos) Előterjesztő: Hiszékeny Dezső alpolgármester Szóbeli kiegészítést tesz Hiszékeny Dezső: Korábbi napirendi pontok tárgyalása során szó esett arról, hogy az Önkormányzat intézményrendszerének a működése átalakul. Ez az átalakulás érinti a Vagyonkezelő Zrt. feladatait is, melynek során jelentős feladatokat kapott. A teljes intézményhálózat hibaelhárítási, karbantartási, felújítási és beruházási feladatai a Vagyonkezelő Részvénytársasághoz kerültek, mely feladatokat célszerű rögzíteni a közszolgáltatási szerződésben. Kéri, az előterjesztés támogatását. Jelzi, Részvénytársaság felügyelőbizottsága tárgyalta és elfogadta a javaslatot. Karácsonyi Zoltán: A Tulajdonosi és Lakásgazdálkodási Bizottság támogatja a módosítást. Dr. Tóth József: Kérdés, észrevétel híján, szavazásra bocsátja az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Testület a határozati javaslatot elfogadta. H a t á r o z a t: 117/2007.(VI.28.)Ö.K.
az Önkormányzati Képviselő-testület, mint Alapító az Angyalföld - Újlipótváros - Vizafogó Vagyonkezelő Zrt. Közszolgáltatási Szerződésének módosítását elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Dr. Tóth József polgármester (30 igen; egyhangú)
43 Napirend 12/ pontja: JAVASLAT A 2007/2008. TANÉVI FELADATVÁLTOZÁSBÓL ADÓDÓ LÉTSZÁMCSÖKKENTÉSRE. (írásos) Előterjesztő: Holopné Schramek Kornélia alpolgármester Szóbeli kiegészítést tesz Holopné Schramek Kornélia: Az előterjesztésben tájékoztatást adnak az iskolák pedagógiai programjának 2007/2008. tanévi tervezéséről és a közalkalmazotti létszám alakulásáról. A közalkalmazotti létszám változása két lépcsőben valósult meg. Egyik a pedagógusi létszámcsökkentés, amely a tanévi feladatváltozásból valamint a közoktatási törvény módosításából adódik. A tanévi feladatváltozás a tanulólétszám és a tanulócsoportok számának csökkenése miatt következik be. 2007. szeptember 1-től 9 alsótagozatos, 13 felsőtagozatos, 5 napközis és 4 tanulócsoporttal kevesebb jelenik meg az iskolákban, óvodákban. Kevesebb feladat kevesebb pedagógus foglalkoztatását igényli. A közoktatási törvény 2006. évi módosítása 2007. szeptember 1-től emelte a pedagógusok kötelező óraszámát. Ebből következik, hogy ugyanannak a feladatnak az ellátásához kevesebb tanítási órára, tanárra van szükség. Ez a létszámváltozás szeptember 1-től realizálódik. Mint tudják képviselőtársai a törvény 2006-ban született meg, bevezetéséről lehetett volna gondolkodni 2006. szeptemberében, 2006. februárjában és 2005. szeptemberében. A legkésőbbi dátumot tartották meg és akkor vezették be az óraszámemelést. A másik a nem pedagógus munkakör változásáról szól, ami a Képviselő-testület áprilisi döntéséből következik. Sági Judit: Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 5 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett a Képviselő-testületnek az előterjesztést elfogadásra ajánlja. Gubicza Katalin: A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság megtárgyalta az előterjesztést és 4 igen, 1 nem szavazattal elfogadásra javasolja a Testületnek. Kosztolányi Rita: A Jogi és Közbiztonsági Bizottság 5 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta és elfogadásra ajánlja az előterjesztést. Kérdések Füleki Balázs: Kérdései a következők: milyen objektív érveket használhat fel a pedagógus a saját állása megmentése érdekében? Mit tud felajánlani az Önkormányzat az elbocsájtott pedagógusok foglalkoztatására? Hogyan segíti elő az előterjesztés, hogy a pedagógusok jól dolgozók, elkötelezettek, hivatástudattal rendelkezők lehessenek? Kugyela Attila: Kérdése, az egész folyamatnak ismert-e, vagy valamilyen módon tervezetteke a költségvonatkozásai? A tanulói létszámcsökkenésből milyen hallgatói normatíva kiesés jelentkezik; a végkielégítések, felmondások Önkormányzatra eső része milyen nagyságú lesz; a létszámcsökkenésből adódó költségmegtakarítások milyen nagyságrendet képeznek? Tudja, hogy 100%-os pontossággal ebben a pillanatban nem lehet tudni, de úgy gondolja, valami előzetes anyag vagy számítás készült ezzel kapcsolatban. Holopné Schramek Kornélia: Válaszol a kérdésekre. Ha van egy törvény, akkor a törvényt be kell tartani. Ha kevesebb a gyereklétszám, akkor kevesebb pedagógust kell alkalmazni. Ezek a tények, ezek a törvények, ezeket kell betartani. A Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló, 2000-ben elfogadott törvény módosította a pedagógusok kötelező óraszámát, amely azt jelenti, hogy 20-ról 22-re emelkedik a kötelező óraszám. Tekintettel arra, hogy ismerték,
44 milyen változások előtt állnak a pedagógusok, 2006-tól olyan pedagógusokat alkalmaztak a kollégák, akiket nem kineveztek hosszútávra, hanem rövidtávra alkalmaztak arra való tekintettel, hogy ne kelljen majd annak idején, - amikor majd bevezetik az óraszámemelést, elküldeni őket. A mit tudnak felajánlani kérdésre a válasza, két dolgot: a Pedagógus Szakszervezet egy átképzést ajánl fel valamennyi pedagógusnak, nem első, hanem már második alkalommal. 300.000 Ft-os összeget ajánl fel arra, hogy átképezzék őket egy főiskolával való együttműködésben. Első alkalommal ezer fő jelentkezett az átképzésre, és hatan fejezték be. Reményei szerint, a felajánlott lehetőséggel most többen élnek és többen fogják elvégezni. Emellett az Önkormányzat sem nézte ölbe tett kézzel azt, hogy milyen változások előtt állnak a pedagógusok egyrészt az óraszámemelés miatt, másrészt a tanulólétszám csökkentése miatt. Ezért felvették a kapcsolatot az ING Biztosítóval és ő felajánlotta, hogy azoknak a kollégáknak munkalehetőséget biztosít, akik nem tudnak ezen a területen dolgozni. Valamennyien tudják azt a pedagógusok, hogy csak akkor gyakorolhatják a hivatásunkat, ha az osztályban gyerekek vannak. Attól, hogy kevesebb gyermek van nem lesz rosszabb a hivatástudatuk. Az előterjesztésben szereplő összeget megpályázzák, és ahhoz kell az előterjesztést elfogadni. Költségteher nem éri az Önkormányzatot. Ezen kívül szeptember 1-től 9 alsótagozatos osztállyal lesz kevesebb, ez 9 pedagógust jelent. 13 felsőtagozatos osztállyal, ott 33 pedagógussal kevesebb lesz. 5 napközis csoport az 5 pedagógus, a 4 tanulószobai csoport 4 pedagógust jelent. Ez 51 pedagógust érint óraszámváltozás nélkül. Az emelkedésre az intézményvezetők körültekintően felkészültek. Tehát 51 pedagógust jelent az, hogy kevesebb a gyerek van a rendszerben. Ezzel szemben az átszervezés 29 aktív főt érint mindösszesen a pedagógus vonatkozásában, és 36-ot pedig a nem pedagógus vonatkozásában. Ha a számokat összeadják, akkor csak a gyereklétszám csökkenéssel már több pedagógusnak nem tudnának állást adni, mint ami az előterjesztésben szerepel azok között, akiknek nem tudnak feladatot adni. Hogy milyen normatív kiesést jelent? Biztosan tudják, - hiszen a költségvetés készítésekor elmondták, - körülbelül 50-55%kal többet adnak az oktatáshoz, neveléshez, mint amennyit az állam ad. Tehát normatíva kiesést nem jelent, hiszen 50%-ot hozzá kell tenni. Hogy mennyi forintot tudnak ezzel megtakarítani, ebben a pillanatban nem tudja megmondani, mert nem azt nézték, hogy mennyi megtakarítás lesz, hanem a törvény végrehajtásával foglalkoztak és ehhez állították össze az anyagot. Biztos lesz megtakarítás, hiszen kevesebb pedagógus dolgozik a rendszerben. Észrevételek Füleki Balázs: Az előttük fekvő előterjesztés - az elmondottak fényében is - ha megvalósul, számos gyerek egyetlen esélyét veszi el arra, hogy önálló életkezdésének felkészülten tudjon nekivágni. Mert mit is vonnának el ha elfogadnák ezt az előterjesztést; a pedagógus figyelmét, mely arra kell, hogy a képességei kibontakoztatásában gátolt gyermeket felfedezze, számára kikeresse a segítség módját; és még azt is, hogy meg is adja számára ezt a segítséget. Hogy miért a drámai hang, mert az elbocsátások fejlődésmenete elkeserítő. Csak a közalkalmazotti jogviszonyban álló pedagógusok létszámát 2004. szeptember 1-re 6 fővel csökkentette a Testület. 2005. szeptember 1-re mínusz 14; 2006. szeptember 1-re mínusz 16; 2007. június 12-én még úgy tudták, hogy 46-tal fog csökkeni, majd most az előterjesztésben már 70-el csökken a létszám. Tudomásul veszik, hogy az állami támogatással fenntartható pedagógusi állások száma a tantárgyfelosztással alátámasztott számítás eredménye. Módot kapott egy jól működő tantárgyfelosztás megismerésére. A látott összefüggések zártak voltak, őt meggyőzték, köszönet érte. A tantárgyfelosztás legfontosabb változói a gyereklétszám, a gyermekek terhelésére engedélyezett maximális óraszám, a kötelező pedagógusi óraszám. A Képviselő-testület dicséretes módon számos plusz órát, tehát pedagógusi állást engedélyez, amit az igazgató legjobb belátása szerint oszt be. A beosztás helyessége felől nincs kétsége.
45 Azonban nincs mód annak objektív mérésére, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszerrel való együttműködő pedagógus mennyi idejét kötötte le és milyen eredményt ért el általa. Amíg ezt az együttműködést nem tudják mérni, addig minden elbocsátás, különösen az ilyen jelentős mértékű, alapjaiban veszélyezteti a rászoruló gyermekek beilleszkedési esélyeit, és ez igazságtalan az objektíven nem mérhető munkát felvállaló pedagógussal szemben is. Megemlíti, hogy ezen előterjesztéssel párhuzamosan, szinte minden iskolában engedélyez az OKSB néhány osztálylétszám túllépést, tanulócsoport túllépést, ami a pedagógus figyelmét még tovább osztja. Azt szokták hangoztatni, hogy szerencsés a kerület, mert itt kiemelt figyelem fordul a gyerekekre. Ha az előterjesztést elfogadják, akkor csak volt. Sági Judit: Hozzászólásban elhangzott, hogy számos gyerek önálló esélyét veszik el. Nem tudja, hogy az üres tanteremben, ha nincs gyerek, akkor kinek az esélyét veszik el. Elhangzott az is, hogy nincs gyermekvédelmi jelzőrendszer. A legnagyobb gyermekvédelmi jelzőrendszer önmaga a pedagógus, ez a feladata. Abban a pillanatban, ha egy gyermeknél bármit észlel, hogy a családi háttérben lehet valami ok, ami miatt a gyermek nem tud úgy figyelni, az iskolában lévő gyermekvédelmi felelősök felveszik a kapcsolatot a családgondozóval, a gyermekjóléti intézménnyel. Azt gondolja ilyen kinyilatkoztatásokat, nem szabad tenni, mert a gyereknek akkor van esélye igazán az életre, ha az iskolában bent van, a pedagógus odafigyel, a szülővel a kapcsolatot tartja. Minden iskolában dolgozó pedagógus erre törekedik, de az iskolában nem levő gyerekekkel ezt nem lehet megtenni. Tehát ha nincs feladat, nincs feladatellátó és akkor nincs pedagógus. Merker Dávid: Az, hogy ha adott számú gyerek van a kerületben aki iskolába jár, akkor nyilván ehhez adott számú pedagógus van, akit az adóforintjaikból alkalmazni kell. Szempont az, hogy ne a kapun belüli munkanélküliséget tartsák fenn, és hogy gyerekszámra jár a normatíva. Ezen kívül azt is figyelembe kell venni, nem jó a gyerekeknek ha 10 fős osztályokba járnak. A gyerekeknek van egy adott osztálylétszámuk, amibe jó járniuk, ezt túl lehet lépni bizonyos %-kal. Ezt engedélyezheti az önkormányzat, amit adott esetben érdemes is engedélyezni, ha népszerű az iskola és ahol túljelentkezés van. Nem hiszi, annak bármi értelme lenne, hogy plusz adóforintokból fenntartsanak egy olyan iskolai rendszert, amely egyrészt nem hatékony, a gyerekeknek nem tesz jót, egyedül arra jó, hogy a pedagógusokat így kapun belül tartsák és az egyébként létező problémát ne megoldják, hanem valamilyen módon elfedjék. Véleménye szerint a tanároknak sem lenne jó úgy tanítani, hogy nincs osztályuk. A javaslat a realitásokkal számolva annak a következményeit vonja le. Gubicza Katalin: Az előterjesztő többször hivatkozott arra, hogy a törvény változása a legfőbb indoka a változtatásnak. A törvény minimumokat határoz meg, és lehetőség van arra, hogy ne a törvény által előírt minimum szinthez közelítsék a követelményeket, hanem lépjék túl. Megtehetnék, ha akarnák. Magos Péter: Úgy gondolja, hogy ők, akik arra esküdtek fel, hogy a kerületet jól és hatékonyan működtetik, azt tudniuk kell, a közpénzzel hogyan kell jól és megfelelően gazdálkodni és elszámolni az állampolgárok felé. Elhangzott, hogy a normatíván felül körülbelül még 50%-ot hozzátesznek saját forrásból a működtetéshez. Ezt bizonyára lehetne növelni, csak akkor más területekről kéne elvenni a pénzt, amit semmiféleképpen nem javasolna. Az óraszámnövelés és a gyerekfogyás egyik sem ennek a grémiumnak az ötlete és a folyománya. Azt gondolja, az Önkormányzatnak figyelni kell arra - ahogy teszi is - hogy a gyermeklétszámhoz igazítsa a pedagógusok létszámát. Visszautasítja az oktatás színvonalát érintő megjegyzést. Imént tárgyaltak arról, és ott elhangzott, hogy 82 intézményre hány milliárd forintot költenek. Most elhangzott, hogy jó az oktatás színvonala. Ahogy Füleki
46 Balázs képviselőtársa is említette, hogy a tantárgyfelosztást megfelelőnek, jónak és szakszerűnek ítélte. Az előterjesztés jó és támogatható, és támogatni is kell. Nagy Lajos: Úgy hiszi, az előterjesztés nem bántotta azokat az alapelveket, amelyeket eddig is tartottak. Iskolákat nem zárnak be és szülő, gyerek mozgatása nem történik. Annak ismeretében, hogy a következő évad beiskolázása megtörtént, és 150-es nagyságrenddel kevesebb gyerek lett beiskolázva általános iskolába, nagyon megfontolt és jól szervezettek azok a számok amiket az előterjesztő elmondott, miszerint a létszámcsökkentésből 52 fő pedagógus felesleg van és akkor a plusz két órából adódót már nem is kellett teljesen kihasználni, mert kigazdálkodták az iskolák. Ez mind azt mutatja, hogy nem pedagógus ellenes elbocsátás akcióról van szó, hanem gazdálkodni szeretnének a meglévő eszközökből. Döry Miklós: Szomorú, mert amikor egy bizottsági elnök bizottsági tagnak két-három órában ad lehetőséget arra, hogy megismerje azt amiről beszélni akar, akkor a hozzászólásból az tűnik ki, nem lehet megérteni hogy üres tanterembe nem lehet beküldeni a pedagógust, hogy a tantárgyfelosztás témájához kell igazítani a pedagógusi létszámot. Dr. Tóth József: Megjegyései a téma kapcsán: legyenek objektívek! El lehet-e tagadni azt, hogy két órával növekszenek az óraszámok; el lehet-e tagadni, hogy 170 gyerekkel kevesebbet írattak be ebben az esztendőben a kerületben. Az előzőekben 200-al 250-el, 300al. Legyenek objektívek önmagukkal. Az előterjesztés nem tartalmazza a szűrőprogram csökkentését, a nyelvvizsga program csökkentését, az ECDL csökkentését, a szabadidőfelelősök megszüntetését, a felzárkóztató osztályok megszüntetését. Nem tartalmazza a plusz önkormányzati óraszámok csökkentését, nem tartalmazza a gyermekvédelmi felelősök csökkentését. Ha tartalmazná, akkor igaz volna a kritika. Mindezt nem tartalmazza az előterjesztés, ezért szerényen fogalmazva, igaztalan felvetések. Maximális híve az elkötelezetett pedagógusoknak, de híve a más területeken dolgozóknak is. Holopné Schramek Kornélia: Giordano Brunotól származó idézet, ha egy gombot rosszul gombolunk be, az egész kabát rosszul van begombolva. Azt mondják, hogy esélyt veszítenek el. Egyetlen esélyt nem veszítenek el. Ugyanis a pedagógiai programok és a nevelési programok maradéktalanul tovább folytatódnak. Továbbra is 103 plusz pedagógus foglalkozik a gyermekekkel. Azt mondják magasak az osztálylétszámok. Ha bármelyik osztályban többen vannak, mint ahogy azt szeretnék vagy igényük szerint való lenne, akkor az önkormányzati órákat arra használják fel, hogy ezekben az osztályokban bontott csoportokban tanítsanak. Ezért vannak az önkormányzati órák. Az előterjesztés elfogadása után is a XIII. kerületben színvonalas oktató-nevelő munka fog megvalósulni. Dr. Tóth József: Szavazásra bocsátja az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Testület a határozati javaslatot elfogadta. H a t á r o z a t: 118/2007.(VI.28.)Ö.K.
az Önkormányzati Képviselő-testület a/ elfogadja a 2007/2008. tanévi feladatváltozásból adódó létszámcsökkentésre tett javaslatot; b/ az alábbi intézmények engedélyezett közalkalmazotti létszámkeretét módosítja 2007. szeptember 1-jétől:
47 Csata Utcai Általános Iskola: 4-gyel csökkenti, ennek következtében az intézmény engedélyezett létszám-kerete 65-ről 61-re csökken; Hunyadi Mátyás Általános Iskola: 8-cal csökkenti, ennek következtében az intézmény engedélyezett létszámkerete 117-ről 109-re csökken; Gárdonyi Géza Általános Iskola: 5-tel csökkenti, ennek következtében az intézmény engedélyezett létszámkerete 93-ról 88-ra csökken; Pannónia Általános Iskola: 16-tal csökkenti, ennek következtében az intézmény engedélyezett létszám-kerete 117-ről 101-re csökken; Eötvös József Általános Iskola: 6-tal csökkenti, ennek következtében az intézmény engedélyezett létszám-kerete 58-ról 52-re csökken; Hegedüs Géza Általános Iskola: 5-tel csökkenti, ennek következtében az intézmény engedélyezett létszámkerete 62-ről 57-re csökken; Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola: 9-cel csökkenti, ennek következtében az intézmény engedélyezett létszámkerete 104-ről 95-re csökken; Prizma Általános Iskola: 10-zel csökkenti, ennek következtében az intézmény engedélyezett létszám-kerete 92-ről 82-re csökken; Számítástechnikai Általános Iskola: 9-cel csökkenti, ennek következtében az intézmény engedélyezett létszámkerete 107-ről 98-ra csökken; Ady Endre Gimnázium: 4-gyel csökkenti, ennek következtében az intézmény engedélyezett létszámkerete 67-ről 63-ra csökken; Berzsenyi Dániel Gimnázium: 5-tel csökkenti, ennek következtében az intézmény engedélyezett létszámkerete 74-ről 69-re csökken; Németh László Gimnázium: 5-tel csökkenti, ennek következtében az intézmény engedélyezett létszámkerete 62-ről 57-re csökken;
48 Kassák Lajos Gimnázium: 6-tal csökkenti, ennek következtében az intézmény engedélyezett létszámkerete 57-ről 51-re csökken; Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Zeneiskola: 5-tel csökkenti, ennek következtében az intézmény engedélyezett létszámkerete 59-ről 54-re csökken; Szabó Ervin Gimnázium és Szakközépiskola, Felnőttek Általános Iskolája és Gimnáziuma: 68-cal csökkenti, ennek következtében az intézmény engedélyezett létszámkerete 68-ról 0-ra csökken; c/ tudomásul veszi, hogy az előzőekben felsorolt intézményekben a megszűnt álláshelyeken foglalkoztatott pedagógus közalkalmazottak közül 70 fő, nem pedagógus közalkalmazottak közül 18 fő közalkalmazotti jogviszonyának megszakítás nélküli fenntartására, további foglalkoztatására az önkormányzat költségvetési szerveinél és polgármesteri hivatalánál a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken illetve feladatátadás következtében az önkormányzat fenntartói körén kívüli munkáltatónál a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatottak munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli foglalkoztatására nincs lehetőség. Részükre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései szerint felmentés, illetve végkielégítés kifizetésére kerül sor; d/ a 62/2007.(IV.26.)ÖK. sz. határozat hh/ pontja Szabó Ervin Gimnáziumra vonatkozó bekezdését hatályon kívül helyezi; e/ a 62/2007.(IV.26.)ÖK. sz. határozat jj/ pontja helyébe az alábbi szöveg kerül, és az eredeti szöveg hatályon kívül kerül: „tudomásul veszi, hogy az előzőekben felsorolt intézményekben a megszűnt álláshelyeken foglalkoztatott nem pedagógus, közalkalmazottak közül 52 fő közalkalmazotti jogviszonyának megszakítás nélküli fenntartására, további foglalkoztatására az önkormányzat költségvetési szerveinél és polgár-mesteri hivatalánál a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken illetve feladatátadás következtében az önkormányzat fenntartói körén kívüli munkáltatónál a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatottak
49 munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli foglalkoztatására nincs lehetőség. Részükre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései szerint felmentés, illetve végkielégítés kifizetésére kerül sor”; f/ felkéri a polgármestert, hogy a létszámváltozás átvezetéséről a költségvetési rendelet módosításakor intézkedjen. Határidő: f/ a költségvetési rendelet módosításakor Felelős: f/ Dr. Tóth József polgármester (20 igen, 10 nem) A levezető elnök szünetet rendel el. (Szünet után) A levezető elnök megállapítja a határozatképességet. Napirend 13/ pontja: JAVASLAT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI OPERATÍV PROGRAM KERETÉBEN A „4.6.1. - KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK BERUHÁZÁSAINAK FEJLESZTÉSE” PÁLYÁZATON VALÓ RÉSZVÉTELRE. (írásos) Előterjesztő: Holopné Schramek Kornélia alpolgármester Bizottsági álláspontok Sági Judit: Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 6 igen, egyhangú szavazattal támogatja az előterjesztést. Gubicza Katalin: A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság 5 igen, egyhangú szavazattal támogatta a javaslatot. Dr. Tóth József: Kérdés, észrevétel híján szavazásra bocsátja az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Testület a határozati javaslatot elfogadta. H a t á r o z a t: 119/2007.(VI.28.)Ö.K.
az Önkormányzati Képviselő-testület a/ részt vesz a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt, a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében megvalósuló, KMOP-2007-4.6.1 kódszámú, a közoktatási intézmények beruházásainak támogatása tárgyú pályázaton; b/ az önrész fedezetéül 5.600 E Ft összeget biztosít a 9403 Pályázati céltartalék címrendről;
50 c/ felkéri a polgármestert a pályázati dokumentumok aláírására és benyújtására. Határidő: c/ 2007. július 6. Felelős: c/ Dr. Tóth József polgármester (29 igen; egyhangú) Napirend 14/ pontja:
JAVASLAT AZ EURÓPAI GAZDASÁGI TÉRSÉG FINANSZÍROZÁSI MECHANIZMUS ÉS A NORVÉG FINANSZÍROZÁSI MECHANIZMUS KERETÉBEN ÖNÁLLÓ PROJEKTEKRE ÉS A PÁLYÁZATI ALAPOKRA KIÍRT PÁLYÁZATON VALÓ RÉSZVÉTELRE. (írásos) Előterjesztő: Hiszékeny Dezső alpolgármester
Szóbeli kiegészítést tesz Hiszékeny Dezső: Tájékoztatásul elmondja, az Európai Unión kívül lévő országok közül, néhány - így köztük Norvégia is - szerződést kötött az Unióval, ami tulajdonképpen arról szól, hogy az Unió belső piacain való részvételéért mint Unión kívüli ország fizet. A fizetés egyik formája, hogy pályázatokat ír ki. Ismeretei szerint most 27 millió euróért, ami nagyjából egy hat milliárd forintos nagyságrendet tesz ki. A pályázatot korábban egyszer visszavonták, most újra kiírták. Azért került a Képviselő-testület elé a projekt, mert a korábbi projekt amivel pályáztak nem kerülhetett most szóba a pályázat során, mert a beruházás már elkezdődött. Ez az Angyalföldi úti Óvoda volt. Ezért egy másik projekttel kívánnak pályázni az informatika adatátvitel rendszerének a fejlesztésére vonatkozóan. Korábban - már '95-ben - felismerte az Önkormányzat, hogy az intézményekkel a közös munka sokkal eredményesebb és egyszerűbbé tehető oly módon, ha az informatikai lehetőségeket jobban kihasználják. Gubicza Katalin: A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság 5 igen szavazattal, egyhangúlag támogatja az előterjesztést. Kosztolányi Rita: A Jogi és Közbiztonsági Bizottság egyhangúlag támogatta az előterjesztést. Dr. Tóth József: Mivel a napirendi ponthoz kérdés, észrevétel nem volt, szavazásra bocsátja az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Testület a határozati javaslatot elfogadta. H a t á r o z a t: 120/2007.(VI.28.)Ö.K.
az Önkormányzati Képviselő-testület a/ úgy dönt, hogy pályázatot nyújt be „Intézményi adatátviteli rendszer fejlesztése – Angyalföld” tárgyban a 4. kiemelt területen (Humánerőforrás-fejlesztés, oktatás) belül „a helyi, regionális, valamint központi hatóságok / önkormányzatok kompetenciájának és adminisztratív kapacitásának növelése beleértve információ technológiai eszközök használatát is” célterületre;
51 b/ úgy dönt, hogy az önrész fedezetéül biztosít a 9403 Pályázati céltartalék címrendről 212.000 EUR (53.265 EFt) összeget; c/ felkéri a polgármestert a pályázati dokumentumok aláírására és benyújtására. Határidő: c/ 2007. augusztus 25. Felelős: c/ Dr. Tóth József polgármester (30 igen; egyhangú) Napirend 15/a pontja: BESZÁMOLÓ A LEJÁRT HATÁRIDEJŰ KÉPVISELŐTESTÜLETI HATÁROZATOK VÉGREHAJTÁSÁRÓL. (írásos) Előterjesztő: Dr. Tóth József polgármester Napirend 15/b pontja: TÁJÉKOZTATÓ A POLGÁRMESTER ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖRBEN HOZOTT DÖNTÉSEIRŐL. (írásos) Előterjesztő: Dr. Tóth József polgármester Napirend 15/c pontja: TÁJÉKOZTATÓ A FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS MUNKÁJÁRÓL. (írásos) Előterjesztő: Holopné Schramek Kornélia alpolgármester, fővárosi küldött Dr. Tóth József: Javasolja az a/ -b/ -c/ pontok együttes tárgyalását. Mivel a napirendi ponthoz kérdés, észrevétel nem volt, szavazásra bocsátja, elfogadja-e a Testület a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót; tudomásul veszi-e a polgármesternek az átruházott feladat- és hatáskörben hozott döntéseiről, a kerületi küldöttnek a Fővárosi Közgyűlés munkájáról szóló tájékoztatóját. Megállapítja, hogy a Testület a beszámolót elfogadta, a tájékoztatást tudomásul vette. H a t á r o z a t: 121/2007.(VI.28.)Ö.K.
az Önkormányzati Képviselő-testület a/ elfogadja a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót; b/ tudomásul veszi a polgármester tájékoztatóját az átruházott feladat- és hatáskörben hozott döntéseiről; c/ tudomásul veszi a Fővárosi Közgyűlés munkájáról szóló tájékoztatót. (30 igen; egyhangú)
Napirend 16/ pontja:
JAVASLAT ÖNKORMÁNYZATI HATÓSÁGI ÜGYEKBEN A II. FOKÚ DÖNTÉS MEGHOZATALÁRA. (írásos) Előterjesztő: Takács Ferenc, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke
A Képviselő-testület a 16. napirendi pontot zárt ülésen tárgyalta.
52 Közérdekű bejelentések Szabó György: Tájékoztatja a Képviselő-testületet, hogy a Fővárosi Közgyűlésben lezáródott a Váci út - Róbert Károly körúti projekt szavazása. Két FIDESZ-képviselő tartózkodott a szavazástól és ezzel támogatták a XIII. kerület indítványát. Az összes többi képviselő megszavazta a "nem"-es határozatot. Dr. Tóth József: Megjegyzi, a testület döntött a kérdésben. Olyan tartalmú értesítést kapott, miszerint a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy a területrendezési terv elmaradása miatt nem támogatja az előterjesztést. Számára ez azt közvetíti, hogy a KSZT-vel nincsen probléma. Amennyiben a területrendezési megállapodás megtörténik, akkor elhárul az akadálya annak, hogy augusztusban tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés, és ha az pozitív lesz - amiben reménykedik - akkor a Képviselő-testület által hozott döntés alapján hatályba is léphet a rendelet. Magos Péter: Szeretné bejelenteni, - mivel a mai testületi ülésen szóba került - a Pozsonyi út Ipoly utca sarkán lévő szelektív hulladékgyűjtő elhelyezésével kapcsolatban, hogy a Környezetgazdálkodási Kht. jó pár napja kihelyezett egy táblát a lakók tájékoztatására. Ezen a táblán az van, hogy miért került el onnan, tehát hogy lakossági kérésre, és az, hogy hol található a legközelebbi szelektív hulladékgyűjtő. Dr. Tóth József: Kívánja, hogy rendkívüli esemény miatt ne kelljen összehívni július, augusztus hónapban a Képviselő-testületet. Soros ülést legközelebb szeptember 6-án tartanak. Aki szabadságra megy, annak jó pihenést, aki dolgozik, annak eredményes munkát kíván. Megköszöni a munkát. Az ülést berekeszti.
Kmf.
Dr. Sinka József jegyző
Készítette: Kiss-Karácsony Éva Simon Lászlóné
Ellenőrizte: Simon Lászlóné
Dr. Tóth József polgármester