Csanádapáca Képviselő–testülete 19/2011. sz. jkv.
Jegyzőkönyv Készült: A Csanádapáca Képviselő-testület 2011. augusztus hó 19. napján tartott rendkívüli testületi ülésen. Az ülés helye: Csanádapáca Községháza díszterme. Jelen vannak: Oláh Kálmán polgármester, Oláh Lajos Sándorné képviselő, Csikós Gábor képviselő, Bohus Ferenc képviselő,Szikora Pál Ferenc alpolgármester, Kesjár Jánosné képviselő, Göcző Gyula Andrásné képviselő. Meghívottak: Mériné Kőszegi Erzsébet jegyző, Sánta Lajos Csa-Ge-Pu igazgató Napirendi pontok: Tárgy l.) Közoktatási intézmény létrehozásával
Előadó Oláh Kálmán polgármester
kapcsolatos döntések. 2.) Csanádapáca- Pusztaföldvár körjegyzőség
Oláh Kálmán polgármester
alapító okirata 3.) Egyebek.
Oláh Kálmán polgármester
Oláh Kálmán polgármester köszönti a megjelenteket és a meghívottakat. Megállapítom, hogy a testület határozatképes. A meghívót mindenki megkapta, aki a napirendi pontokkal egyetért kérem kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a napirendi pontokat. 1./ Napirendi pont: -Közoktatási intézmény létrehozásával kapcsolatos döntések: Oláh Kálmán: A testület döntése értelmében az Apáczai Csere János nevű intézmény vezetőjének 2011. 09.01.-től – 2012. júl. 31-ig vezetőt kell választani. Szükséges az idő rövidsége miatt pályázat nélkül kinevezni. A vezető személyére vonatkozólag kérek javaslatokat!
Mindenkinek volt lehetősége javaslatát megtenni a döntést majd a testület fogja meghozni. Kérdezem van-e valakinek javaslata, hozzászólása. Amennyiben nincs úgy, zárt ülést rendelek el. ( Ötv. 12.§ (4) a.) A képviselő-testület zárt ülésen folytatja az első napirendi pont megtárgyalását. Oláh Kálmán polgármester: Tovább folytatjuk a testületi ülést a napirendeknek megfelelően. A képviselő-testület 7 fővel határozatképes. Meghozta a képviselő-testület a döntését az iskola vezetőjének tekintetében: 2011. 09. 01-től – 2011. 07. 31-ig Kesjár Jánosnét, mint megbízott igazgatót választotta meg a képviselő-testület. A garantált illetménye mellett a vezetői pótlékot 300 %-ban, a teljesítmény pótlékot 14 %-ban határoztuk meg. -Alapító okirat módosítása: Mériné Kőszegi Erzsébet jegyző: Az új intézmény, az Apáczai Csere János Közoktatási és Közművelődési Intézmény a MÁK törzskönyvi nyilvántartásánál bejegyzésre került, de hiánypótlást kértek az alábbiak szerint az Apáczai Csere János Közoktatási és Közművelődési Intézmény és a Csanádapáca Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala között létrejövő együttműködési megállapodás elfogadását, továbbá arról, hogy a testület döntsön a vezető kinevezéséről. Ez az előbbiekben most már megtörtént. A részletek pedig az alapító okirat módosítása az alábbiak szerint. 13. pont „ Az intézménynek jogi személyiségű szervezeti egysége nincs.” szövegrész törlésre kerül 14.1. pont a 851012-1 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása szakfeladat szövegrészéből „ organikus okokra vezethetően”, „organikus okokra vissza nem vezethető” szövegrész törlésre kerül 14.2. pont a 852012-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása 1-4. évfolyamon szakfeladat szövegrészből „organikus okokra visszavezethető és organikus okokra vissza nem vezethető” szövegrész törlésre kerül 852022-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása 5-8. évfolyamon szakfeladat szövegrészből „organikus okokra visszavezethető és organikus okokra vissza nem vezethető” szövegrész törlésre kerül Évfolyamok száma általános iskola : 8 évfolyam kiegészítésre kerül a „nappali tagozat” szövegrésszel. Hiányzik a tagozat megjelölése: „ Nappali tagozat” Ezekkel a módosításokkal kérem, szíveskedjenek elfogadni. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban? Amennyiben nincs, úgy aki egyetért, kérem kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül hozta az alábbi határozatot: Csanádapáca Község Önkormányzata 124/2011. (VIII. 19.) számú Kt. határozat Csanádapáca Községi Önkormányzatának képviselő-testülete úgy dönt, hogy a jegyzőkönyv 1. számú mellékletét képező Apáczai Csere János
Közoktatási és Közművelődési Intézmény és a Csanádapáca Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala között létrejövő együttműködési megállapodását elfogadja és egyúttal a jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képező egységes szerkezetű alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 13. pont „ Az intézménynek jogi személyiségű szervezeti egysége nincs.” szövegrész törlésre kerül 14.1. pont a 851012-1 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása szakfeladat szövegrészéből „ organikus okokra vezethetően”, „organikus okokra vissza nem vezethető” szövegrész törlésre kerül 14.2. pont 852012-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása 1-4. évfolyamon szakfeladat szövegrészből „organikus okokra visszavezethető és organikus okokra vissza nem vezethető” szövegrész törlésre kerül 852022-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása 5-8. évfolyamon szakfeladat szövegrészből „organikus okokra visszavezethető és organikus okokra vissza nem vezethető” szövegrész törlésre kerül Évfolyamok száma általános iskola : 8 évfolyam kiegészítésre kerül a „nappali tagozat” szövegrésszel. Felelős: Oláh Kálmán polgármester Mériné Kőszegi Erzsébet jegyző Határidő: értelem szerint -Áthelyezésről döntés: Oláh Kálmán polgármester: Az új intézmény nem lesz önálló gazdálkodású. 2011. szept. 1. napjával az önkormányzathoz kerül a 2 fő gazdasági dolgozó a megszüntetésre került Csa-Ge-Pu Kistérségi Általános Iskola és Óvodából. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül hozta az alábbi határozatot: Csanádapáca Község Önkormányzata 125/2011. (VIII. 19.) számú Kt. határozat Csanádapáca Községi Önkormányzatának képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2011. augusztus 31. napjával megszüntetésre került CsanádapácaGerendás-Pusztaföldvár Kistérségi Általános Iskola és Óvoda 2 fő gazdasági dolgozóját a Csanádapáca Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalához – az előzetes egyeztetések és tájékoztatások alapján - 2011. szeptember 1. napjától áthelyezi. Felelős: Oláh Kálmán polgármester Határidő: értelem szerint.
-Közoktatási szakértő megbízására javaslat: Oláh Kálmán polgármester: Javaslom egy egyszeri megbízással egy független oktatási szakértő megbízását, aki átvizsgálja az iskola működését. Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Ezt hogy érted, hogy a működését? Egy intézmény átvilágítás kicsit sokba kerülne. Oláh Kálmán polgármester: Úgy értem, hogy a szakos ellátottság törvényileg megfelelő-e mindenben. Kérdés, hozzászólás? Szikora Pál Ferenc alpolgármester: A tantárgyfelosztás felülvizsgálatáról van szó. Oláh Kálmán polgármester: Aki egyetért, kérem kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül hozta az alábbi határozatot: Csanádapáca Község Önkormányzata 126/2011. (VIII. 19.) számú Kt. határozat Csanádapáca Községi Önkormányzatának képviselő-testülete úgy dönt, hogy közoktatási szakértő megbízását kezdeményezi az Apáczai Csere János Közoktatási és Közművelődési Intézmény 2011/2012. tanévi tantárgyfelosztásának felülvizsgálatára. A képviselő-testület megbízza a polgármestert a szakértő felkérésére. Felelős: Oláh Kálmán polgármester Határidő: értelem szerint. Oláh Kálmán polgármester: Szünetet rendelek el. Oláh Kálmán polgármester: Szünet után szeretném megköszönni Sánta Lajos igazgató eddigi munkáját és továbbiakban sok sikert és jó egészséget kívánok neki. 2.) napirendi pont: Csanádapáca-Pusztaföldvár körjegyzőség alapító okirata: Oláh Kálmán polgármester: Rátérünk a 2. napirendi pontra, mely a körjegyzőség alapító okiratával kapcsolatos. Írásban mindenki megkapta. Kérdése, hozzászólása van-e valakinek? Bohus Ferenc képviselő: Ebben a témában és ekörül történt eseményekkel kapcsolatban nem változott a véleményem,ezt úgy elutasítom, ahogy van. Isten ad erőt és egészséget a továbbiakban csak olyan hatalmat támogatok, ami azonnal visszaállít mindent. Mindent beleadok, hogy önálló legyen Csanádapáca. Oláh Kálmán polgármester: Az új Önkormányzati törvény szerint igenis létrejönnek közös hivatalok a jövőben. Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Minden döntés lelkiismereti problémát okoz. Nekem sem tetszik, de elébe kell menni mindennek. Sánta Lajos Csa-Ge-Pu igazgató távozik a teremből.
Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Az alapfokú oktatást az állam fogja ellátni, az óvodai nevelés marad az önkormányzatnál. Szociális ellátás esetén az állam végez bizonyos feladatokat. Nem vállalhat az önkormányzat olyan feladatokat, amit nem tudnak saját forrásból finanszírozni. A polgármester fogja kinevezni 2012. 01.01-től a hivatalvezetőt. Nem tetszik, de ez lesz. Göcző Gyula Andrásné képviselő: Csanádapácának 2900 lakosa van és nem vagyunk rákényszerítve, hogy Pusztaföldvárral alakítsunk körjegyzőséget. Nekünk van saját jegyzőnk! Oláh Kálmán polgármester: Én azt nem tudom, hogy 2012-től kivel lehet majd társulni. Hangsúlyozom a települések önállósága nem szűnik meg. A pusztaföldvári polgármester nem fog itt Csanádapácán dirigálni. Azt meg végképp nem lehet tudni, hogy 2012-ben kit csatolnának ide. A két hivatal közösen működik és lehet, hogy ebből még előnyünk is származik. Bohus Ferenc képviselő: Ez olyan, mint pl. a Batthyány utcán egy bolt, annak árukészletét átadnánk egy konkurens boltnak. Nem sülne ki belőle jó dolog. Dr. Baranyi helytartóját az elkövetkező polgármester úgy rúgja ki, hogy csakúgy repül. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás? Kérem, aki egyetért a CsanádapácaPusztaföldvár körjegyzőség alapító okiratával, az kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül hozta az alábbi határozatot: Csanádapáca Község Önkormányzata 127/2011.(VIII.19.) számú Kt. határozat Csanádapáca Községi Önkormányzatának képviselő-testülete úgy dönt, hogy a jegyzőkönyv 3. számú mellékletét képező Csanádapáca-Pusztaföldvár Községek Körjegyzősége alapító okiratát az előterjesztésnek megfelelően elfogadja. Felelős: Oláh Kálmán Polgármester Határidő: értelem szerint 3.) napirendi pont: Egyebek: 1./ Beiskolázási segély: Oláh Kálmán polgármester: Az iskola kezdés terheinek enyhítésére beiskolázási segély volt korábban, lehetővé szeretnénk tenni ezt most is. Az öregségi nyugdíj minimum 57.000,- Ft-ban kerülne megállapításra. Az igénylők 3000,- Ft/ gyermekenkénti támogatást kapnának. Javaslom a korábbi támogatás 1000,- Ft-tal való csökkentését a szűkös lehetőség miatt. Ez pénzben kifejezve kb. 370 ezer Ft-ot tesz ki. Göcző Gyula Andrásné képviselő: Szerintem maradjon a segély annyi, amennyi tavaly volt. A szülők részére ez mindenképpen segítség.
Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Egyetértek, egyre rosszabb helyzetben vannak a szülők. Bohus Ferenc képviselő: Egyetértek én is, maradjon a tavalyi összeg. Csikós Gábor képviselő: Én is egyetértek, szerintem is maradjon a tavaly meghatározott összeg. Oláh Kálmán polgármester: Aki egyetért azzal, hogy a beiskolázási segély összege maradjon a tavalyi összeg, az kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül hozta az alábbi határozatot: Csanádapáca Község Önkormányzata 128/2011. (VIII. 19.) számú Kt. határozat Csanádapáca Község Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 2011. évben beiskolázási segélyt nyújt a szociálisan rászoruló csanádapácai lakos tanulók, illetve szülei részére az alábbiak szerint: - Általános iskolások részére, akik nem részesülnek gyermekvédelmi kedvezményben, és a tankönyvtámogatást semmilyen más jogcímen nem tudják igénybevenni, és családjában az 1 főre jutó jövedelem az 57 ezer forintot nem haladja meg. A támogatás mértéke gyermekenként 4 eFt. Középiskolások részére, akik családjában az 1 főre jutó jövedelem 40 ezer forint alatt van, a támogatás mértéke : 8 eFt 40 ezer forint vagy a feletti, a támogatás mértéke: 7 eFt - Azoknak a főiskolás, egyetemista nappali tagozatos hallgatóknak, akik családjában az 1 főre jutó jövedelem 30 ezer forint alatt van, a támogatás mértéke: 10 eFt 30 ezer forint és 40 ezer forint között van, a támogatás mértéke: 9 eFt 40 ezer forint vagy a feletti, a támogatás mértéke: 8 eFt -
- A beiskolázási segély tekintetében a családban az 1 főre jutó jövedelem felső határa az öregségi nyugdíjminimum 200%-a azaz 57 ezer forint. Határidő: 2011. október 31. Felelős: Oláh Kálmán polgármester 2./ Mezőőri állás: Oláh Lajos Sándorné képviselő: Mezőőri témával kerestek meg, mivel a faluban nő a tolvajlások száma. Ez ügyben tudsz már mondani valamit ? Oláh Kálmán polgármester: Össze kellene hívnom a gazdákat és beszélni kellene velük. Nem kötelezhető fizetésre egyetlen egy gazdálkodó sem. Nem olyan a hozzáállás sem részükről. Annyit tudok tenni, hogy felkeresek egy olyan helyet, ahol működik ilyen. Erre a témára térjünk vissza a következő testületi ülésen. 3./ Közfoglalkoztatás: Mériné Kőszegi Erzsébet jegyző: 6 fő foglalkoztatására adódik lehetőség, napi 6 órás munkaviszonyban. Önrészt kell az önkormányzatnak vállalnia, ez 20 %. A közmunkások december 31-ig lesznek foglalkoztatva. Ez 2011-ben 234.413,-Ft, 2012-re 79.675,-Ft összesen: 314.088,-Ft-ot tesz ki. A kötelezettségvállalás miatt kell szavazni róla.
Oláh Kálmán: Kérdés, hozzászólás? Aki egyetért a 6 fő közfoglalkoztatásban való részvételével, kérem kézfelnyújtással jelezze. A képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül hozta az alábbi határozatot: Csanádapáca Község Önkormányzata 129/2011. (VIII. 19.) számú Kt. határozat Csanádapáca Községi Önkormányzatának képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2011. évi közfoglalkoztatáshoz benyújtott hosszú időtartamú 2011. aug. 29-től 2011. dec. 31-ig szóló hatósági szerződésben foglaltak szerinti 5 fő alkalmazásához, valamint a 2011. okt. 1-től 2011. dec. 31-ig szóló 1 fő ( napi 6 órás) alkalmazásához a 20 % önrészt a 234.413.- és 79.675.- Ft, azaz 314.088.- Ft összegben a 2011. valamint a 2012. évi költségvetéséből biztosítja. Határidő: azonnal. Felelős: Oláh Kálmán polgármester Oláh Kálmán polgármester: A múlt heti rendezvénnyel kapcsolatban mindenkinek köszönöm a segítségét. Kesjár Jánosné képviselő: Én pedig szeretném megköszönni a megbízatást. Igyekszem a feladatot maximálisan ellátni. Oláh Kálmán polgármester megköszöni a jelenlévőknek az együttműködést és a részvételt, ezennel a testületi ülést bezárja. K.m.f. /Oláh Kálmán/ polgármester
/Mériné Kőszegi Erzsébet / jegyző
A jegyzőkönyv lezárult 12, 25 órakor. A jegyzőkönyv 7 oldalra készült el, 2 db eredeti példányban.