JEGYZŐKÖNYV Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. április 26-i soron következő üléséről. Jelen vannak:
Arnóth Sándor polgármester, Petőné Papp Margit, Tóth Lajos alpolgármesterek, Dombi Imréné, dr. Felszeghy Szabolcs, Terdik Ferenc, Kardos István, Sárvári János, Szabó Attiláné, Márkus Gábor, Tóth László, Kiss Zsigmond, Makai Lajos, Hegedűsné Varga Irén, Ökrös István, Békési Zoltán, Katona Lajos, Kovács Krisztina képviselők, Keserű László jegyző, Tóthné Megyaszai Szilvia jegyzőkönyvvezető, 15 fő érdeklődő, városlakó.
ARNÓTH SÁNDOR polgármester Tisztelettel köszöntöm a képviselő-testület tagjait, a megjelenteket. Megállapítom, hogy az ülésen 18 fő képviselő van jelen, az ülés határozatképes. Jegyzőkönyv-hitelesítőknek Hegedűsné Varga Irén és Kardos István képviselőket javaslom. Aki ezzel egyetért, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 17 igen, 1 tartózkodás. Megállapítom, hogy a képviselő-testület Hegedűsné Varga Irén és Kardos István képviselőket jegyzőkönyv-hitelesítőknek kijelölte. TÓTH LÁSZLÓ képviselő Jelölést kaptam a Csenki Imre néptanítói díj adományozására. Szeretném ezt megköszönni mind a tantestületnek, mind a bizottságnak, de mivel önkormányzati képviselő vagyok, lemondok róla.
2
ARNÓTH SÁNDOR polgármester A meghívó szerinti napirendek elfogadását javaslom. Aki ezzel egyetért, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 18 igen. N a p i r e n d e k: 1.
Jelentés a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről. Előadó: Arnóth Sándor polgármester
2.
Tájékoztató az E-ON szolgáltatási tevékenységéről, a város közvilágításának helyzetéről, a várost érintő tervezett korszerűsítésekről, fejlesztésekről Előadó: E-ON képviselője
3.
Különfélék a) Előterjesztés önkormányzati tulajdonban lévő 0112/1 hrsz-ú külterületi ingatlan értékesítéséről. Előadó: Arnóth Sándor polgármester b) Előterjesztés önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanrész értékesítéséről. Előadó: Arnóth Sándor polgármester c) Előterjesztés nyugdíjasok fürdőgyógyászati kezeléséhez kapcsolódó vizitdíj átvállalására. Előadó: Arnóth Sándor polgármester d) Előterjesztés az önkormányzat vagyonáról, hasznosításáról szóló rendelet módosítására. Előadó: Arnóth Sándor polgármester
3
e) Előterjesztés könyvvizsgáló megválasztásáról. Előadó: Arnóth Sándor polgármester f) Előterjesztés Csenki Imre néptanító díj adományozására (zárt ülés). Előadó: Arnóth Sándor polgármester ARNÓTH SÁNDOR polgármester Engedjék meg, hogy ismertessek egy levelet, amelyet Püspökladány Város Képviselő-testületének címzett Szerep Község Önkormányzatának Képviselőtestülete. A levél egy sajátos helyzetre hívja fel a figyelmet, miszerint a püspökladányi Kálvin Téri Általános Iskola egyik pedagógusa, esetleg pedagógusai Szerep község közigazgatási területéről toboroznak első osztályos gyermekeket. Ezt az eljárást etikátlannak érzik, még akkor is, ha nem törvénytelen, hiszen szabad iskolaválasztás van. Nem tartják szerencsésnek, hogy egy városi iskola – még ha közvetett úton is – beleavatkozik egy kistelepülés iskolájának életébe, megváltoztatva ezzel az osztály létszámát, összetételét, az állami normatíva mértékét. Az a falu, ahol megszűnik az iskola, kihalásra van ítélve. Azt kéri a szerepi képviselő-testület, hogy a jövőben hasonlatos kellemetlenség ne árnyékolja be iskoláink és településeink hagyományosan jó kapcsolatát. 1. Napirend Kérdések ÖKRÖS ISTVÁN képviselő Április 4-én polgármester úr a Közútkezelő Kht igazgatójával tárgyalt a 42-es út és a Bocskai út kereszteződésében lévő, megoldásra váró feladatról. Milyen feladatról van szó? Szintén április 4-én dr. Tamás Gábor úrral egészségügyi befektetési lehetőségekről tárgyalt polgármester úr. Milyen befektetési lehetőségekről van szó?
4
ARNÓTH SÁNDOR polgármester az alábbi választ adta Ökrös István képviselő kérdésére A Közútkezelő Kht igazgatójával a 42. út és a Bocskai út kereszteződésének közlekedési lámpával való felszereléséről, illetve a 42. számú főút átkelési szakaszának sorsáról folytattunk tárgyalásokat. A tárgyalások során érintettük a petritelepi közlekedési lámpa előjelzésének lehetőségét, a beszakadt aknafedlap problémáját, a rendkívül veszélyes piaci csomópont kérdéskörét, a TESCO Áruház építése kapcsán a körforgalom kialakítását, illetve a Lidl Áruház építése kapcsán a közlekedési problémák megoldásának lehetőségét. Ezeket a problémákat jeleztem, amit helyszíni szemle követett. Most egy ajánlatot várunk a Közútkezelő Kht-tól, hogy mit, mikor, milyen ütemezéssel fognak ezek közül elvégezni. Úgy tudom, hogy a költségeket rá akarják terhelni az önkormányzatra, de erről hivatalos értesítést még nem kaptam. A dr. Tamás Gábor úrral folytatott megbeszélés arról szólt, hogy látunk-e lehetőséget arra, hogy a püspökladányi egészségügyben befektetőként jelenjen meg egy befektető társaság. Elmondtam, hogy hely, lehetőség van akár a fürdőnél, akár a szociális ágazatban, várjuk a befektetőket. Konkrét üzleti szándék nem hangzott el. Vélemények, javaslatok ÖKRÖS ISTVÁN képviselő Több alkalommal történt utalás az önkormányzat és az Antos Zrt kapcsolatára. A polgármesteri jelentésben is két helyen van szó róla. Szeretném, ha erről bővebb tájékoztatást kaphatnánk, ha másként nem, az ülés végén, a zárt ülés keretében. ARNÓTH SÁNDOR polgármester Elfogadom képviselő úr kérését, és zárt ülés keretében tájékoztatást adok.
5
Aki a polgármesteri jelentést elfogadja, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 18 igen. Interpellációkra adott válaszok PETŐNÉ PAPP MARGIT képviselő az interpellációjára adott választ elfogadja. SZABÓ ATTILÁNÉ képviselő Az interpellációmra adott választ elfogadom, hiszen a polgármesteri jelentés kapcsán is téma volt a lámpás kereszteződés, de konkrétum még nem történt. ARNÓTH SÁNDOR polgármester Úgy fogalmaznék ezzel kapcsolatban, hogy megindultak a tárgyalások, és bízom benne, hogy az év folyamán már működni fog az a bizonyos jelzőlámpa. MÁRKUS GÁBOR képviselő Elfogadom az interpellációmra adott választ. Remélem, hogy rövidesen hathatós intézkedés fog az ügyben történni. A televízióban lehetett látni, hogy ott nem csak a porta rendetlenségével van baj, hanem azzal is, hogy az állattartás körülményei nem felelnek meg a normáknak. DR. FELSZEGHY SZABOLCS képviselő az interpellációjára adott választ elfogadja. KARDOS ISTVÁN képviselő A Baross utcai járda ideiglenes helyreállítása megtörtént. Köszönöm a gyors közreműködést. Remélem, hamarosan a végleges helyreállításra is sor kerül. Az interpellációmra adott választ elfogadom.
6
KISS ZSIGMOND képviselő Az interpellációmra adott választ elfogadom, a végrehajtás eredményéről tájékoztatást kérek. TÓTH LÁSZLÓ képviselő az interpellációjára adott választ elfogadja. ARNÓTH SÁNDOR polgármester Makai Lajos képviselő úr egy előterjesztést juttatott el hozzám ma reggel, ezt szeretném Önökkel megismertetni: „A Püspökladányi Városi Sportcsarnok és a szeghalmi vasútvonal közötti terület feltöltésének elősegítésében az Agrohat Szövetkezet által felajánlott termőföldet polgármester úr és a vállalkozó gazdálkodók között létrejött megbeszélés alapján a már említett mélyfekvésű terület feltöltési munkálatait elvégezték. Ezért javaslom polgármester úrnak, hogy az önkormányzat és a saját nevében mondjon köszönetet e munkát végzőknek, és jegyzőkönyvben rögzítve a köszönetet küldjük meg az alábbi közreműködőknek: az Agrohat Szövetkezet képviseletében Kárai Miklós, Kiss Albert, Karacs Gábor, Baranyai Sándor, Tóth Lajos, továbbá Szabó Lajos – Castor Kft, Burzuk Imre – Scarabeus Kft, Szalóczi Zoltán – Szalóczi Vállalkozás, Kiss Ferenc – KITE RT, Szabó Gábor mezőgazdasági vállalkozó, Szabó Imre mezőgazdasági vállalkozó, Kiss Sándor, dr. Csiha Imre – ERTI.” Tisztelt Képviselő-testület! A televízió és a képviselő-testület ülésének nyilvánossága előtt köszönetemet és elismerésemet fejezem ki az említett uraknak a segítségért, hiszen kb. 10-15 millió Ft értékű munkát végeztek el. A köszönetet levélben is el fogjuk juttatni. Kérdések TERDIK FERENC képviselő A Mikszáth Kálmán utcai vasúti átjáróval kapcsolatban hol tartanak a tárgyalások?
7
A kátyúzás mikor kezdődik el a városban? A városban járva láttam, hogy a közintézményeken lévő nemzeti színű zászlók igen viharvertek, kopottak, szakadtak. Ezt felül kellene vizsgálni, és ahol szükséges, kicserélni. HEGEDŰSNÉ VARGA IRÉN képviselő A korábbi gyakorlattól eltérően jelenleg 1 orvos lát el hétvégi ügyeletet. Amikor vidékre kell mennie, akkor bent nincs orvosi jelenlét. Hogyan lehetne ezt a problémát feloldani? Korábban két orvos látott el ügyeletet. KARDOS ISTVÁN képviselő A húsvét előtti napokon került a postaládákba a Püspökladányi Tények kiadvány, amin Püspökladány címere szerepel. Többen fordultak hozzám azzal a kérdéssel, mi erről a véleményem. Annyit tudtam erre mondani, hogy helyi rendelet szabályozza a város címerének használatát, és az engedély kiadása polgármesteri hatáskörben történik. Szeretném megkérdezni polgármester urat, hogy történt-e részéről címerhasználati engedély kiadása ilyen pártkiadványhoz? MÁRKUS GÁBOR képviselő Az Arany J. – Jókai – Erőss Lajos utcák kereszteződésének forgalomszabályozását többször megvizsgáltuk már. Azóta nem tapasztalok a forgalomirányító tükör kihelyezésére vonatkozó lépéseket az ügyben. Történtek-e ilyen lépések? Tervezi-e a város törmeléklerakó-hely kijelölését? Jelenleg a Déli soron illegális lerakó van. KOVÁCS KRISZTINA képviselő A pályázaton nyert közösségi busszal kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy hol tart az ügy, mikor tudjuk használatba venni?
8
A TESCO-ügyben mendemondák keringenek. Szeretném tudni, hogy valójában mi a helyzet. SZABÓ ATTILÁNÉ képviselő Jó lenne, ha az önkormányzat udvarára kinti padok és egy asztal kerülne ki, valamint néhány fa, bokor. Így esetleg kinti fogadóórát tudnánk tartani, vagy leülhetnénk beszélgetni. BÉKÉSI ZOLTÁN képviselő Szinte mindegyik képviselő-testületi ülés témája, hogy tegyük szebbé városunkat. Ennek érdekében kimentek az első felszólítások a közterület-használattal kapcsolatosan. Felmerült bennem néhány kérdés: - Milyen szisztéma szerint dolgozik a közterület-felügyelő? - Minden közterület-használó megkapta-e a felszólítást? - Mekkora az a használt közterület-mennyiség, ami már felszólítással jár? - Van-e mérlegelési jogköre a közterület-felügyelőnek? - Mi a tapasztalat, van-e foganatja ezeknek a felszólításoknak? - Mi a helyzet azokkal a tulajdonosokkal, akik részére a rendelet szerint egyáltalán ki sem adható közterületi engedély? - Mikor fogjuk azt elérni, hogy a vontatók, vetőgépek eltűnjenek a közterületről? KATONA LAJOS képviselő Van-e arra lehetőség, hogy polgármester úr megkeresse az E-ON és a KábelTV szolgáltatóit, hogy az ügyfélszolgálatuk havonta legalább egy alkalommal tartson kihelyezett ügyfélfogadást Püspökladányban. Esetleg erre irodahelyiséget tudnánk-e biztosítani? Főleg az idős, beteg emberek részéről lenne erre szükség. MÁRKUS GÁBOR képviselő Szeretném megkérdezni polgármester úron keresztül a Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft-től, hogy a városban van-e olyan állampolgár, akinek lényeges vízdíj-elmaradása van?
9
SZABÓ ATTILÁNÉ képviselő Tájékoztatást kaptunk a Városüzemeltető Kft-től, hogy kátyúzásra kerül sor bizonyos keretösszegig. Mikor fognak a munkálatok elkezdődni? Szeretném megtudni, hogy a hiányzó lámpatestek mikor kerülnek kihelyezésre az E-ON részéről? ARNÓTH SÁNDOR polgármester az alábbi választ adta Terdik Ferenc képviselő kérdésére A Mikszáth utcai vasúti átjáróval kapcsolatos tárgyalások folyamatban vannak, azonban eredmények még nincsenek. Mindenki pénzhiányra hivatkozik. Arra biztattak bennünket, hogy jó lesz, ha megszokjuk a helyzetet, mert amennyiben a MÁV 2013-ig végrehajtja a tervezett fejlesztését – 160 km/h sebességű pálya kiépítése -, akkor Püspökladányban egy felüljáró vagy aluljáró lesz, és az összes karos sorompót lezárják. A tárgyalások folytatódnak, harcolunk a sorompóért. Az úthibák kijavítása a jövő héten kezdődik el. A zászlókkal kapcsolatban jegyző úr intézkedni fog. Azok rendben tartása az intézmények feladata. Hegedűsné Varga Irén képviselő kérdésére Valóban felállt a központi orvosi ügyeleti rendszer Püspökladányban. Ezzel párhuzamosan folyik az egész Sárréten ennek kialakítása. A rendszer lényege, hogy 2-3 csomópontban lesz orvosi ügyelet. A csomópontok között több orvos folyamatos mozgásban lesz. Az az orvos fog kimenni a helyszínre, akihez közelebb esik a hívás. Míg a központi ügyeleten mentőorvosok fognak ügyeletet ellátni. Meg fogom vizsgáltatni, hogy pontosan hol tartunk az ügyben, és a kérdésre írásban fogok választ adni.
10
Kardos István képviselő kérdésére Címerhasználatra nem adtam ki engedélyt a Püspökladányi Tények kiadványhoz. KESERŰ LÁSZLÓ jegyző A címerhasználatot helyi rendelet alapján – kérésre – polgármester úr engedélyezi. Az ellen, aki jogosulatlanul használja az önkormányzat címerét, szabálysértési eljárást lehet lefolytatni. Jelenleg ez a szabálysértési eljárás folyamatban van. ARNÓTH SÁNDOR polgármester az alábbi választ adta Márkus Gábor képviselő kérdésére Mindaddig, amíg az önkormányzatnak nem lesz annyi pénze, hogy az Arany János – Jókai – Erőss Lajos utcák kereszteződésében körforgalmat alakítson ki, ezt a kérdést megoldani nem tudjuk. A telekértékesítésből származó pénz egy részét arra fogjuk fordítani, hogy ennek a csomópontnak a kialakítását megtervezzük, hiszen hiába teszünk oda tükröt, azt mindig össze fogják törni. A megvalósításhoz pedig a pályázati lehetőségeket figyelni fogjuk. KESERŰ LÁSZLÓ jegyző Polgármester úr feladatul adta, hogy vizsgáljuk meg annak a jogszabályi hátterét, hogy építési törmelék-lerakóhelyet hol, milyen feltételekkel, miként lehet kijelölni, üzemeltetni. Ennek vizsgálata folyamatban van. Az illegális szemét- és hulladéklerakással összefüggésben jelenleg is több birtokvédelmi, illetve szabálysértési eljárás van folyamatban. A Püspökladány Holding Vagyonkezelő Kft ügyvezetője egy megbeszélésen azt a tájékoztatást adta, hogy a KÖZKÉV telephely melletti területen megtiltotta az építési törmelék lerakását. Ebben az ügyben egyeztetést folytattam ügyvezető igazgató úrral, aminek az volt a lényege, hogy még ha nem is szabá-
11
lyos körülmények között működik ez a lerakóhely, a tiltást vonja vissza, mert ezzel csak azt érjük el, hogy a város minden pontján törmelékkupacok keletkeznek. Jelenleg vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy akár az önkormányzat, akár egy vállalkozás működtetésében a törmeléklerakó hogyan működhetne. Addig ezt a tiltást – megítélésem szerint – vissza kell vonni. A soron következő képviselő-testületi ülésre ezzel kapcsolatban egy tájékoztatót mindenképpen elő fogunk terjeszteni, ami meghatározza a következő lépéseket a törmeléklerakó működésével összefüggésben. ARNÓTH SÁNDOR polgármester Kérem a lakosságot, hogy ne szórják szét a városban a szemetet, törmeléket. A KÖZKÉV telephelyre továbbra is lehet vinni a törmeléket, de a kommunális hulladékot nem, azt a szeméttelepre vigyék. Megkérem a Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft-t, hogy a nagy adósainkról tegyenek egy részleges kimutatást. A múlt héten részt vettem a Bocskai utcai 120 lakásos társasház közgyűlésén, ahol kiderült, hogy a lakóközösségnek ebben az évben 1.200 eFt hátraléka gyűlt fel a gázáremelés óta, és ez erősen emelkedő tendenciát mutat. Hallottam egy személyről, aki az Újtelepen lakik, és a vízóráját nem tudják leolvasni, mert le van betonozva. Kikértem ennek a személynek a hiteles dokumentációját, ami szerint 2002-ben fizetett utoljára vízdíjat, miközben azóta építkezett is. Valóban le volt betonozva a vízóra-aknája, ezt az állapotot természetesen megszüntettük és eljárást kezdeményeztünk vele szemben. Attól, hogy ő cigány vezető, nincsenek előjogai, de ez egyébként mindenkire vonatkozik. Kovács Krisztina képviselő kérdésére Tegnap megtörtént a közbeszerzési bizottság kijelölése. Úgy tűnik, hogy a közösségi busz beszerzése nyár elejére lehetővé válik. Folyamatban vannak az árajánlat-kérések és az alku-folyamat. Egy 11-17 fő befogadóképességű buszt próbálunk megvásárolni.
12
Ahogy a rendkívüli képviselő-testületi ülésen elmondtam, a TESCO-tól árajánlatot kaptunk telekvásárlásra. Az ajánlat úgy szólt, hogy 80 millió Ft + ÁFA-t kapnánk a telekért, valamint 5 millió Ft + ÁFA-t az állatvásártér áthelyezésére. A képviselő-testülettől megkaptam a felhatalmazást a konkrét tárgyalásokra. Ez megtörtént, a szerződés aláírás előtt áll. Mindeközben érkezett a TESCOtól egy újabb árajánlat, ami 85 millió Ft + ÁFA, valamint 5 millió Ft + ÁFA összegről szól, azonban sokkal rosszabb fizetési feltételekkel. Mindenképpen kérni fogom a képviselő-testülettől a felhatalmazást arra, hogy erről az árajánlatról is tárgyalhassak. Szabó Attiláné képviselő kérdésére A Polgármesteri Hivatal udvarára a padok kihelyezésének lehetőségét, annak költségét meg fogjuk vizsgálni. A lámpák elhelyezésére a kérést tegnap írtam alá, a tárgyalások folyamatban vannak. Itt szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét a majális rendezvényeire. Egyik ilyen rendezvény a nagyszabású motorostalálkozó lesz, melynek keretében igen sok programon vehetnek részt. Köszönjük a Művelődési Ház dolgozóinak és Szabó Attiláné képviselő asszonynak a szervezésben való részvételt. Békési Zoltán képviselő kérdésére Van foganatja az intézkedéseknek. A jogszabályoknak megfelelően először felszólítjuk a tulajdonost, a közterület rendbetételére, majd – amennyiben a felszólításnak nem tesz eleget – büntetést szabunk ki. KESERŰ LÁSZLÓ jegyző az alábbi választ adta Békési Zoltán képviselő kérdésére Sárvári János képviselő úr interpellációját követően közcélú munkaerőt vettünk igénybe, akik a város minden utcáját bejárták, felmérték, hogy hol van
13
olyan anyag elhelyezve, ami közterület-foglalási engedélyhez kötött. Erről komplex kimutatás készült. Ezt a kimutatást összevetettük a kiadott közterületfoglalási engedélyekről szóló kimutatással. Akik nem rendelkeznek ilyen engedéllyel, azokat felszólítottuk a közterületen tárolt anyagok eltávolítására, záros határidőn belül. Ennek már látszanak az eredményei. Akik a felszólításnak nem tesznek eleget, a helyi rendelet alapján 30.000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújthatóak. A vontatók, egyéb járművek közterületen való tárolása nagyon régóta húzódó probléma. Ennek egyik megoldási lehetősége volt az, hogy a város bizonyos pontjain – bérleti díj ellenében – a gazdálkodók területet kaptak, ahol ezeket a gépeket tárolni tudták. Nyilván erre mindenkinek nem volt lehetősége. Igyekszünk megoldást találni. ARNÓTH SÁNDOR polgármester Amíg az önkormányzat nem kerül olyan anyagi helyzetbe, hogy szérűskertet jelöljön ki, vagy az iparterületen egy olyan bővítést tudjon végezni, ahol őrzött körülmények kötött tudhatják a gazdák a gépeiket, addig azzal a nehéz kérdéssel kerülünk szembe, hogy vajon a családok megélhetését kockáztathatjuk-e. az alábbi választ adta Katona Lajos képviselő kérdésére Kérem, hogy a következő napirend tárgyalásakor is vesse fel ügyfélszolgálattal kapcsolatos kérdését. Interpellációk MÁRKUS GÁBOR képviselő Az Arany J. u. 31/2. szám alatti lakos keresett meg azzal, vizsgáljuk meg annak lehetőségét, hogy a portájuk előtt húzódó nagyon mély árkot - aminek az alja betonlappal van kirakva – lefedjük. Feleségével mindketten mozgássérültek, és az árok rendbentartása rendkívül nehézkes számukra. Sík területen
14
könnyebben tudna kaszálni vagy füvet nyírni. A lefedésbe a család is besegítene. SZABÓ ATTILÁNÉ képviselő Indítványozom, hogy polgármester úr kezdeményezzen tárgyalásokat a temető üzemeltetőjével annak érdekében, hogy a felújításokkal egyidejűleg a kaput is cseréljék le. Fából faragott kapura gondoltam, ami illeszkedne Püspökladány hagyományaihoz. Vannak fafaragók Püspökladányban, esetleg a testvérvárosban is. A kaput közadakozásból gondoltam megvalósítani, és ehhez elsőként 1 havi tiszteletdíjamat felajánlom. A hozzájárulók kapjanak emléktáblát, esetleg faragja bele a mester a nevüket a kapufélfába. Ez a kezdeményezés most Anyák napján indulhatna el, és talán Mindenszentekkor egy városi ünnepség keretében már át is tudnánk adni. PETŐNÉ PAPP MARGIT alpolgármester A Turisztikai, Információs és Rendezvényközpontban április 11-én Turisztikai együttműködés a Sárréti kistérségben címmel rendezvény megtartására került sor. Ott volt egy felvetés, miszerint a városnak szüksége lenne egy turisztikai és információs irodára azért, hogy a koordináció a későbbiekben megtörténhessen. Képviselői fogadóórámon kerestek meg a következő problémával, amiben január óta próbálok intézkedést tenni. A Vásártér – Erdő utca – Fürdő közötti, háromszög alakú terület nem az önkormányzat tulajdonában van, hanem a MÁV Zrt Ingatlangazdálkodási Igazgatóságához tartozik. A legutolsó levelemre az a válasz érkezett, hogy amennyiben az önkormányzatnak szándékában áll, pályázati úton, közbeszerzéssel ezt a területet megvehetné. Addig is a gondozását átengedik részünkre. Abban kérnék segítséget, hogy ez a terület valahogyan rendbetételre kerüljön. Egy olyan kezdeményezéssel fordultak hozzám, amihez a Városvédő és Szépítő Egyesület, valamint az ERTI közreműködésére lenne szükség. Valamikor
15
„Tiszta utca”, „Virágos utca” címmel pályázatot hirdettünk, ami kapcsán sok utca megszépült. Most újra kellene egy ilyen versenyt hirdetni. A Vásártér – Szondi – Karcagi utcák közötti területen megkezdődött a játszótér kiépítése. Itt évekkel ezelőtt kialakításra került egy szánkódomb, ami nagy betondarabokkal van borítva, balesetveszélyes. A Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft-től azt a választ kaptam, hogy a betondarabokat el kellene róla távolítani, illetve 20 cm-es rétegben építési törmeléktől mentes földdel lenne célszerű borítani a dombot. Ezt a munkát szívesen vállalnák, amennyiben ki tudnánk fizetni. Itt szeretnék köszönetet mondani a Tűzoltóság dolgozóinak és parancsnok úrnak, hogy a fákat - elültetésük után - többször is meglocsolták, hogy gyökeret tudjanak ereszteni. DOMBI IMRÉNÉ képviselő A lakótelepen a hetekben zajlanak a lakóközösségek 2006. évi beszámolóit tárgyaló lakógyűlések. Amelyikre meghívnak, nagyon szívesen elmegyek, meghallgatom az ott élők problémáit. Nagyon sok gondot jelent a járdák, szervízutak rendbetétele a lakótelepen, remélem erre minél hamarabb sor kerül. Kérnék az ott élők a játszóterek homokozóiban a homok kicserélését. Nagy problémát okoznak a Bocskai utcai 120 lakásos társasház előtt szabálytalanul parkoló autók, amelyek elállják a gyalogosforgalom elől a bejárókat, még a rokkantaknak fenntartottat is. Ezekben szeretnék segítséget kérni. BÉKÉSI ZOLTÁN képviselő Megelégedéssel tölt el, hogy több mint féléves „csatározásunk” eredményeként megvalósulni látszik a TESCO, és hogy közeledtek az álláspontjaink. Szeretném megtudni, hogy a város pénzén működtetett média miért vált a radikális nézeteket vallók szócsövévé? A Ladányi Tv és a Ladányi Hírek szerkesztőjétől elvárás-e vagy pedig csak önszorgalom ez a példátlan szervilizmus?
16
Ön szerint polgármester úr ez a városi média megfelel-e a médiatörvény paragrafusainak, amelyek előírják a pártsemleges tájékoztatást? Mi a véleménye arról a megengedhetetlen szerkesztői magatartásról, hogy a rendkívüli képviselő-testületi ülésen elhangzottakat radikális céloknak megfelelően megvágták? Mi a véleménye arról Tisztelt Polgármester Úr, hogy az MSZP Városi Szervezete nem kapta meg a lehetőséget, hogy a sajtótájékoztatót megtartsa a ladányi tv-ben? Ezzel szemben a FIDESZ helyi támogatói csoportja 16 percet beszélt ebben az önkormányzati televízióban egy olyan témáról, amiről meg lehetett volna kérdezni a másik felet is. Az előző vezetés alatt, ebben Ön is meg tud erősíteni, Ön mindig megkapta a lehetőséget a szereplésre. Egy ügyes trükkel a baloldalt sikerült a médiából kiszorítani. Úgy érzem, hogy súlyosan sérül a demokrácia Püspökladányban. Az országgyűlési képviselő munkáját kritizálják, ugyanakkor az általa szervezett rendezvényen kínosan ügyelnek arra, hogy ne nyilatkozhasson. Úgy gondolom, hogy lehet kritizálni a munkáját, de talán meg kellene őt személyesen kérdezni róla. A Tájékoztató Központ részéről ez eddig még nem történt meg. Ezek alapján felkérem polgármester urat, hogy állítson fel egy vizsgálóbizottságot, melynek legyen feladata a személyi felelősség megállapítása a kialakult helyzetért. TÓTH LAJOS alpolgármester Az a tapasztalatom, hogy az elmúlt hónapokban a város lakosságának túlnyomó többsége jelentős erőfeszítéseket tett a magánterületek, illetve ahhoz kapcsolódó közterületek tisztaságának fenntartása érdekében. Azonban főleg a beruházásainkhoz kapcsolódóan - pl. kerékpárút-építés, olajtartály problémáinak felszámolása – ültetett fák, illetve fasorok igen hányattatott sorsúak. A Petőfi utcán, az iskola mellett például nincs olyan kis fa, aminek a törzse ne lenne megsérülve. Nincs, aki a sarjhajtásokat lemetszené róluk. Ahhoz, hogy a fák meg tudjanak erősödni, néhány évig gondozni kellene őket. Arra kérem a város lakosságát, magánszemélyeket, ill. civil szervezeteket, hogy aki affinitást érez ezen kis fák megsegítésére, az a szűkebb-tágabb környezetében fogadjon örökbe egy vagy több kis fát, és időnként gondozza. Aki nem teszi ezt, az pedig legalább ne bántsa őket.
17
Az elmúlt képviselő-testületi ülésen szóltam a Városi Fűtőmű környezetében élők panaszáról, ami a tavaly telepített gázmotor zajszintjét illeti. Ma reggel tájékozódtam, hogy bizonyos lépések történtek a probléma rendezése érdekében. Kérem az érintetteteket, legyenek még egy kis türelemmel. Bízom benne, hogy néhány héten belül a zajszint mérséklődik. KOVÁCS KRISZTINA képviselő Az elmúlt hétvégén megtartásra került az Ifjúsági Fórum, amely az ifjúsági koncepció kidolgozásának a része. A fórumon különböző korosztály képviselői vettek részt. Kérik az önkormányzatot tegye lehetővé, hogy legyen egy olyan helyük a fiataloknak, amely csak az övék, mert az Ifjúsági Ház lebontásával ez az ifjúsági „fészek” megszűnt Püspökladányban. Ahhoz, hogy igazán közösségi teret tudjanak építeni, hogy tartalmasan eltölthessék a szabadidejüket, szükség van egy ilyen helyre. Többen kerestek meg azzal, hogy nagyon nehéz Püspökladányban azok élete, akik olyan sérülés vagy műtét után vannak, amelynek a rehabilitációja hosszadalmas. A műtét és a felépülés között nagyon sok idő eltelik, mire be tudnak kerülni a rehabilitációs központokba, így nem tudják a rehabilitációt időben elkezdeni ahhoz, hogy az hatékony legyen. Püspökladányban nincs olyan szakember, és nincs arra lehetőség, hogy az otthon ápolt betegek gyógytornát, mozgásterápiát kapjanak. Ezek az emberek végtaghiányosak vagy olyan műtéten estek át, hogy nem tudnak felkelni az ágyból, nem tudják őket elvinni, ezért rehabilitációjuk nagyon nehézkes, és a családnak iszonyú erőfeszítésébe kerül. Szeretném tudni, lesz-e lehetőség Püspökladányban olyan szakember beállítására, aki az otthoni rehabilitációt is el tudná végezni? Nagyon fontos lenne ezeknek az embereknek. Bezerédi utcai lakosok kerestek meg azzal, hogy az utcában alig lehet közlekedni. A parkoló autók annyira leszűkítik az úttestet, hogy az autósoknak sokszor be kell húzódniuk az álló autók közé, hogy a szembejövő járművet el tudják engedni. Meg kellene ott tiltani a parkolást. Belül, az épületek között van parkoló, parkoljanak oda vagy máshová.
18
SZABÓ ATTILÁNÉ képviselő A motoros találkozón a kilátogatók támogató jegyeket vásárolhatnak. Az ebből befolyó összeget felajánljuk egy Trianoni emlékkő felállításához. ÖKRÖS ISTVÁN képviselő A legutóbbi képviselő-testületi ülésen meglehetősen sokat foglalkoztunk a város rendjével, tisztaságával. Akkor elmondtam, hogy jó lenne, ha az intézményekben is nagyobb gondot fordítanának erre. Azóta megtudtam, hogy a Petőfi iskolában működik egy tisztasági kommandó, amely alsó tagozatos gyermekekből áll, akik takarítják az iskola udvarát és környezetét. Szeretném megkövetni az iskolát, és megköszönni a gyerekek vezetőjének, Bosznainé Marjai Pálma tanítónőnek a munkáját. A továbbiakban is jó munkát kívánok nekik. ARNÓTH SÁNDOR polgármester A Szervezeti és Működési Szabályzatunk értelmében az interpellációkra 15 napon belül meg fogják kapni írásban a választ. Engedjék meg, hogy most néhány mondatban hozzászóljak. Kérem a Városfejlesztési Iroda munkatársait, vizsgálják meg az Arany J. u. 31/2. számú ingatlan előtti árok lefedésének lehetőségét, költségét. Szabó Attiláné képviselő asszonynak köszönöm a tiszteletdíj felajánlását. Meg fogjuk szervezni, hogy másoknak is legyen lehetősége e nemes kezdeményezéshez csatlakozni. Felkérem a városi média jelenlévő képviselőit, tegyék lehetővé, hogy ez a felhívás visszhangra találjon. A Turisztikai és Információs Iroda szükségességét már többen jelezték. Nemrég Karcagról érkezett egy ajánlat. Az illető ilyen irodát és pénzváltót működtetne egy helyiségben.
19
A MÁV tulajdonában lévő, fürdő melletti háromszög alakú területet eddig is az önkormányzat tartotta rendben. Tárgyalást fogok kezdeményezni a terület önkormányzati tulajdonba adásáról a MÁV Szegedi Igazgatóságával. Igaz, hogy nem tudjuk ezt a területet semmire használni, de legalább a sajátunkat tartjuk rendben. A „Tiszta utca”, „Virágos utca” mozgalom újraindítására lehetőség lesz. Az önkormányzat hamarosan át fogja utalni a Városvédő és Szépítő Egyesületnek számlájára a fatelepítésre, virágosításra szánt összeget, amiből ezeket a mozgalmakat be lehet indítani. A jövő héten megkezdődnek a városban a kátyúzási munkálatok, ami érinti a lakótelep környékét is. Ezen kívül hamarosan ki fogjuk építeni a 120 lakásos társasház mögött a közvilágítást, ami közel 20 éves probléma. A homokozókban a homok cseréje szintén a közeljövőben meg fog történni. A 120 lakásos társasház előtti szervízutakkal kapcsolatban nagyon nehéz a helyzet. A Közlekedési Felügyelet véleménye szerint, mivel a városközpontban a közlekedési lámpák közel vannak egymáshoz, nehéz szakaszolni a közlekedést. Amennyiben a Kenyérgyárnál balra is lehetne fordulni, az az áthaladó forgalmat nagyon megfogná, lelassítaná. Emiatt van szükség a szervízút használatára. Talán annyit lehetne tenni, hogy pályázati lehetőség esetén a szervízutat meg lehetne szélesíteni. Békési képviselő úr úgy gondolja, hogy a baloldal kiszorult a médiából. Erre a Tájékoztató Központ vezetőjét kérem, hogy 15 napon belül írásban adjon választ. Szerintem egyébként ez nem így van. A vizsgálóbizottság felállításáról szavazunk. Aki úgy gondolja, hogy szükséges egy vizsgálóbizottság felállítása, melynek feladata a helyi médiában a személyi felelősség vizsgálata, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 4 igen, 13 nem, 1 tartózkodás. Megállapítom, hogy a képviselő-testület nem támogatta a javaslatot.
20
39/2007. (IV. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nem támogatja vizsgálóbizottság felállítását a helyi médiában személyi felelősség kivizsgálására. Határidő: Felelős: ARNÓTH SÁNDOR polgármester Tóth Lajos képviselő úrnak igaza van abban, hogy odáig eljutunk, hogy fákat, bokrokat telepítünk, azonban azokat gondozni is kellene. Itt szeretném megköszönni a Tűzoltóság és azon állampolgárok segítségét, akik szívügyüknek tekintik a fák, bokrok telepítését, gondozását. Kérem tegyék továbbra is. A zajártalom csökkentése érdekében az üzemeltetőt kötelezni fogjuk azoknak a zajvédelmi eszközöknek a felszerelésére, amelyre egyébként a szerződésben már kötelezve van. Az a véleményem, hogy bár a vendéglátóiparra szükség van a városban, nem szeretném rájuk bízni az ifjúság iskolán kívüli nevelését. Mindenképpen találni fogunk olyan belvárosi ingatlant, ahol egy klubot, egy „fészket” ki tudunk alakítani számukra. Furcsa, hogy a városban legalább 6-7 nyugdíjas szervezet működik, amelyet támogat a város, de a fiatalokra nem költünk. Komoly pénzeket kívánok fordítani az ifjúsági célok megvalósítására. A házi rehabilitációval kapcsolatban annyit szeretnék elmondani, hogy a püspökladányi egészségügyben beavatkozásra van szükség. Meg fogjuk tenni a szükséges lépéseket. A következő képviselő-testületi ülésen erről lesz előterjesztés, zárt ülés keretében. A Bezerédi utcai közlekedés rendjével kapcsolatban meg kell vizsgálni, hogy az autók jogszerűen parkolnak-e ott. Azzal kapcsolatban kell majd állásfogla-
21
lást tennünk, hogy ha onnan kitiltjuk az autókat, akkor hol fognak parkolni? Nem biztos, hogy azonnal tudunk megoldást javasolni. A Trianoni emlékkő felállításának lehetőségét meg kell vizsgálnunk és állást kell foglalnunk. Ökrös István képviselő úr megkövette a Petőfi iskola igazgatóját. Ezt én is megteszem. Ugyanez a megkövetés kijár a Petritelei iskolának is, ahol hosszú évek óta rendszeresen takarítják a diákok az iskola szűkebb-tágabb környezetét. A Vásártérnél kialakítandó játszótér területének kiegyenlítését megpróbáljuk megoldani. Szalóczi Zoltán vállalkozó jelezte, hogy Debrecen környékéről hozott homokos talajjal kívánja lefedni a KÖZKÉV-hez tartozó területet. Megvizsgáljuk annak lehetőségét, hogy ebből a földből a játszótér területét fel lehet-e tölteni. 2. Napirend ARNÓTH SÁNDOR polgármester A napirend tárgyalásánál köszöntöm az E-ON képviseletében Pántya Attila urat, a debreceni régióközpont vezetőjét, valamint Ignác Richárd urat az E-ON Energiakereskedő Kft területi képviselőjét. PÁNTYA ATTILA régióközpont vezető Február 12. és március 5. között sorcserére került sor Püspökladányban, ami azt jelenti, hogy minden egyes fényforrást kicseréltünk. Reményeink szerint ettől a közvilágítási hibák száma csökkenni fog. Az interpellációk során felmerült a közvilágítási lámpatestek elhelyezése. Szeretnék visszakérdezni, hogy a kérelem beadásra került-e, illetve kiépítésről vagy sűrítésről van-e szó?
22
ARNÓTH SÁNDOR polgármester az alábbi választ adta Pántya Attila régióközpont vezető kérdésére Mindkettőről, tehát kiépítésről és sűrítésről is szó van, de nem került még a kérelem beadásra. PÁNTYA ATTILA régióközpont vezető A sűrítés gyorsabb, néhány hónap alatt megoldható. A hálózat kiépítése akár 1 évet is igénybe vehet a vezetékjogi engedélyezés miatt. Várjuk a konkrét megrendelést. IGNÁC RICHÁRD E-ON Energiakereskedő Kft területi képviselője A E-ON Zrt 2002 őszén hozta létre az E-ON Energiakereskedő Kft-t, amiben 100%-os tulajdonosi joggal rendelkezik. Céljaink az ügyfelek igényeinek maximális kielégítése komplex, minőségi energetikai szolgáltatásokkal, versenyképes piaci árral. Tevékenységeink közé tartozik az energia beszerzése, értékesítése, illetve nagymértékben résztveszünk a Magyarországon belül történő energiaszállításban. Jelenleg 30 energiakereskedő van jelen a versenyszférában, ahol piacvezető helyet töltünk be. 2003. január 1-én nyílt meg a versenypiac. Egyrészt az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeinek teljesítése volt a cél, másrészt pedig az árak leszorítása, a minőségi szolgáltatás. 2008. január 1-re tervezik a teljes piacnyitást. Kérdések KATONA LAJOS képviselő Szeretném megkérdezni az E-ON képviselőitől, hogy látnak-e lehetőséget arra, hogy egy helyi ügyfélszolgálati irodában havi 1 alkalommal ügyfélfogadást tartson egy munkatársuk, aki bármilyen kérdésben választ adhat? Úgy gondolom, hogy a minőségi szolgáltatásnak a személyes kapcsolat is garanciája. Erre a lakosság részéről igény mutatkozik. Kaphatunk-e erre ígéretet?
23
ÖKRÖS ISTVÁN képviselő Azt szeretném megkérdezni, hogy miért nem vállalkozik az E-ON fejlesztésre, beruházásra? Hiszen pl. amiről az előbb szó volt, a közvilágítás kiépítése, sűrítése azért nem valósulhatott meg eddig, mert nem volt rá az önkormányzatnak pénze. Még a lámpatestek sűrítésének költsége is az önkormányzatot terheli. Másik kérdésem, hogy milyen megfontolás alapján tartozik Püspökladány és környéke a pécsi ügyfélszolgálathoz? TÓTH LAJOS alpolgármester Ismereteim szerint a helyi kábelszolgáltató az E-ON oszlopait vette igénybe arra, hogy a hálózatát kiépítse, illetve a régi, rossz minőségű hálózatát átépítse. Az átépítés kapcsán a korábbi vezetékeket levágták, amelyek nagy része most lóg. Bár nincs benne áram, akkor is veszélyes, hiszen akár az áram alatt lévő vezetéket is leránthatja vele egy gyermek. Lenne-e arra lehetőség, hogy egy bejárás alkalmával ezeket a vezetékeket levágják, megszüntetve ezzel a veszélyes helyzeteket? PÁNTYA ATTILA régióközpont vezető az alábbi választ adta Katona Lajos képviselő kérdésére Jelenleg ügyfélszolgálati irodája az E-ON-nak csak a megyeszékhelyeken van. Az Energiahivatal 50 km-es lefedettséget írt elő társaságunk részére a személyes ügyfélszolgálati irodák működtetésére. Vannak olyan helyek - ahol igény merül fel, és az 50 km-es lefedettségen kívül esnek -, ahol E-ON ügyfélpartner irodát hoztunk létre az önkormányzatokkal közösen. Ilyen van pl. Szarvason, Mezőtúron, Karcagon. Információim szerint Püspökladányban nem tervez az E-ON ilyen lehetőséget, hiszen itt az 50 km-es lefedettség megvan. Ettől függetlenül be lehet az igényt nyújtani. Ökrös István képviselő kérdésére
24
A jogszabályok úgy rendelkeznek, hogy a közvilágítás-bővítéseket 100%-ban a megrendelő finanszírozza. Ettől az E-ON nem kíván eltérni. Kizárólag rekonstrukciós munkákba és hálózat-fejlesztésbe szállunk be. A számlázás azért Pécsen történik, mert ott van az E-ON ügyfélszolgálatok központja. Ez csak egy formai dolog. Tóth Lajos alpolgármester kérdésére Valóban megállapodásunk van a gyengeáramú rendszerek működtetőivel. Bejárást fogunk kezdeményezni, és felszólítjuk őket a nem használt vezetékek eltávolítására. Vélemények, javaslatok ARNÓTH SÁNDOR polgármester Mindenképpen szorgalmazni fogjuk az E-ON alkalmi ügyfélszolgálati iroda működését városunkban. Csakúgy, mint az APEH és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság részére - akik minden héten néhány óra kihelyezett ügyfélfogadást tartanak a Polgármesteri Hivatalban -, szeretném felajánlani ezt az irodát az E-ON részére is. Az Interneten keresztül mindegyik hivatal rá tud csatlakozni a saját adatbázisára, így itt is tud ügyet intézni. MÁRKUS GÁBOR képviselő Az E-ON elég sűrűn átalakul, és azt veszem észre, hogy egyre távolabb kerül a fogyasztótól. A Városfejlesztési Bizottság ülésén megtudhattuk, hogy pl. a hibabejelentés Győrben realizálódik. Január-február hónapban nagyon sok lakossági panasz érkezett hozzám, hogy az E-ON ügyfélszolgálatán bejelentett közvilágítási hibákat nem javítják ki. Magam is próbálkoztam, és felháborító volt számomra, hogy a második bejelentésemnél kiderült, az előző napi bejelentésem még csak regisztrálva sem volt. A harmadik bejelentésem alkalmával - rövidebb úton – sikerült elérnem, hogy 1 órán belül megjavították a hibát.
25
Nem tudom, hogy az információáramlás, illetve a hibabejelentések rögzítése hogyan történik az E-ON-nál, ugyanis a dolgozói másnap felvonultak ugyanezt a hibát kijavítani. Ráadásul az előző napi bejelentés időpontja a rendszerükben a következő nap délelőttjére volt regisztrálva. Fel voltak háborodva, hogy a már kijavított hibát miért kell még egyszer bejelenteni. Holott ez nem így történt. Ugyanakkor a fogyasztó azt tapasztalja, hogy egyre többet kell fizetnie, a számla pedig egyre bonyolultabb. ÖKRÖS ISTVÁN képviselő Csatlakozom Márkus képviselőtársam véleményéhez. Úgy gondolom, hogy egy olyan országos jelentőségű cég mint az E-ON, sokkal igényesebb lehetne önmagával és a fogyasztóival szemben. Választott képviselőként - múlt év októberéig – körzetemben a számlázási anomáliákkal találkoztam leggyakrabban. A pécsi számlázásra nem véletlenül kérdeztem rá, ugyanis egy költségvetési intézmény gazdaságvezetőjeként két hete találkoztam azzal a problémával, hogy a cég az egyik alkalommal 5 hónapot számláz le, máskor pedig 3 hónapot. Megpróbáltam tisztázni a dolgokat, de ez lehetetlen. Ezért a magam részéről én is csak támogatni tudom azt, amit polgármester úr a kihelyezett ügyfélfogadással kapcsolatban mondott. Kérem az E-ON képviselőit, ha lehet, akkor ebben segítsenek. TÓTH LAJOS alpolgármester A Városfejlesztési Bizottság ülésén megtudtam, hogy az E-ON-nál nyilvántartják a visszatérő hibákat. Azon a városrészen, ahol hosszú ideig választott képviselő voltam, és ahol most is lakom, szeles időben néhány utcára rendszeresen sötétség borul 1-2 napra. Úgy gondolom, ha ez a hiba tizenéve fennáll, meg kellene keresni a konkrét kiváltó okát. Elhangzott, hogy sok esetben magának a szolgáltatónak kell a hálózatok mentén lévő fákat legallyazni, mivel a tulajdonosok ezen kötelezettségüknek nem tesznek eleget. Régebben minden évben előfordult az, hogy a helyi TITÁSZ, illetve E-ON képviselők összehívták a körzetek képviselőit, és kérték a köz-
26
reműködésüket a hálózatok mentén lévő fák legallyazásához. Úgy gondolom, hogy eredményesen tudtak együttműködni. SÁRVÁRI JÁNOS képviselő A városban sok az elrozsdásodott villanyoszlop, melyek nem nyújtanak szép látványt. Mikor szokták ezeket karbantartani, egyáltalán sor kerülhet-e ilyenre? PÁNTYA ATTILA régióközpont vezető Az ügyfélszolgálatos munkatársak kapacitása normál menetre van tervezve. Előfordul, hogy olyan nagy a hibabejelentések száma, hogy azt nem tudják határidőre lekezelni. A hálózati hibák elhárítása pedig akár több napot is igénybe vesz. Cégünk a telefonos ügyfélszolgálati rendszert kívánja működtetni úgy, hogy közben folyamatosan jobbítja, javítja azt. Az, hogy ez a telefonos ügyfélszolgálat Debrecenben, Győrben vagy Pécsen van, a mai technikai színvonal mellett úgy gondolom, nem érdekes. A számlázással kapcsolatban nem vagyok kompetens. Amennyiben konkrét üggyel megkeres, szívesen állok rendelkezésre. A több hónapos számlázási csúszás valóban megtörtént. A folyamatos átalakítást mi is megszenvedjük, de folyamatosan javul a helyzet, ezért a kollégák mindent megtesznek. Megköszönnénk, ha azokról a helyekről, ahol visszatérő hibák fordulnak elő, a listát a Debreceni Régióközpontnak elküldenék. Nagyon örülök, hogy szóba került a gallyazás kérdése. Sok esetben a közterületen lévő villamoshálózat alá telepítik a fákat a tulajdonosok. Ez is eredményezheti azt, hogy szeles, viharos időben kimarad a szolgáltatás. Az ingatlan előtti közterületen a fák gallyazása tulajdonosi kötelezettség, ezzel több jogszabály is foglalkozik. Elmulasztásának nincs jogkövetkezménye. Valóban, egy jó együttműködés az önkormányzat és az áramszolgáltató között gördülékenyebbé tudja tenni ezt a munkát. Nagyon örülünk annak is, ha az önkor-
27
mányzat segít a levágott gallyak elszállításában. Sokszor kapunk olyan kérést, hogy gallyaljuk le a közterületen lévő fát, mert a tulajdonos nem mer hozzányúlni, vagy mert már belenőtt a vezetékbe. Szívesen megtesszük, sőt még a feszültségmentesítés díját sem fizettetjük meg. Ennek ellenére vannak olyanok, akik panasszal élnek, mert nincsenek megelégedve a metszéssel. A rozsdás vasoszlop egyrészt nem esztétikus, másrészt pedig a rozsda gyengíti a vasszerkezetet. Ha nem is esztétikai megfontolásból, de korrózióvédelemmel foglalkozunk. Meg fogjuk keresni azokat a helyeket, ahol szükséges a beavatkozás, és lefestjük ezeket a vasszerkezeteket. Az ügyfélszolgálati iroda ügyében kérem, hogy egy beadvánnyal keressék meg az E-ON Tiszántúli Igazgatóság Zrt Elnökségét. Írják le, hogy rendelkezésre bocsátanak irodát, számítógépet, technikai feltételeket. Nincs ugyan betervezve, de lehet ez egy folyamat beindítása, és lehet ezzel az üggyel foglalkozni. ARNÓTH SÁNDOR polgármester Aki az E-ON szolgáltatási tevékenységéről, a város közvilágításának helyzetéről, a várost érintő tervezett korszerűsítésekről, fejlesztésekről szóló tájékoztatót tudomásul veszi, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 17 igen, 1 tartózkodás. Megállapítom, hogy a képviselő-testület a tájékoztatót tudomásul vette. 3/a. Napirend Kérdés, vélemény, javaslat nincs. ARNÓTH SÁNDOR polgármester Az ingatlan értékesítését a Városfejlesztési Bizottság, valamint a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság nem támogatja. A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság bérleti szerződés megkötését javasolja. Aki a módosító javaslattal egyetért, kérem szavazzon.
28
A szavazás eredménye: 18 igen. Megállapítom, hogy az önkormányzat nem értékesíti az ingatlant. 40/2007. (IV. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata a tulajdonában lévő 0112/1. hrsz-ú, 574 m2 területű „kivett gázkút” megjelölésű ingatlant a MOL NyRT részére nem értékesíti, de bérleti szerződés megkötését javasolja. Határidő: azonnal Felelős: Arnóth Sándor polgármester 3/b. Napirend KARDOS ISTVÁN képviselő A Városfejlesztési Bizottság az ingatlanrész értékesítését támogatja azzal, hogy a vételárat 1.000 Ft/m2 + ÁFA-ban javasolja elfogadni. KISS ZSIGMOND képviselő A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság is 1.000 Ft/m2 + ÁFA értékesítési árat javasol. Kérdés, vélemény, javaslat nincs. ARNÓTH SÁNDOR polgármester Aki a módosító javaslattal egyetért, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 18 igen. 41/2007. (IV. 26.) önkormányzati testületi határozat
29
Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő 1970/2. hrsz-ú területből mintegy 750 m2 leválasztásra kerüljön. A leválasztásra kerülő területrészt értékesíti a FE-DOR 2003 Kft. (Püspökladány, Táncsics u. 27. sz.) részére. Az ingatlanrész vételárát 1.000 Ft/m2 + ÁFA-ban jelöli meg. Az ingatlan műszaki megosztásával, adás-vételével járó összes költség a FE-DOR 2003 Kft-t terheli. Határidő: 2007. június 30. Felelős: Arnóth Sándor polgármester 3/c. Napirend ARNÓTH SÁNDOR polgármester Programunkban szerepel a gondoskodó és gondolkodó város kifejezés. Ez egyre nagyobb teret kell, hogy kapjon. Egyrészt azért, mert gondoskodnunk kell a város nyugdíjasairól, másrészt pedig el kell gondolkodnunk azon, hogyan tudnánk gazdaságosabban üzemeltetni a Gyógyfürdőt. Ennek érdekében a vizitdíj kiváltását tervezzük a gyógykezelést igénybevevő nyugdíjasok esetében, amit egyébként az Egészségügyi Intézményben és a háziorvosi szolgálatnál is megpróbáljuk megtenni. SÁRVÁRI JÁNOS képviselő Mekkora összegről van szó? ARNÓTH SÁNDOR polgármester 360.000 Ft többletköltséget jelentene az önkormányzatnak. MÁRKUS GÁBOR képviselő
30
Az előterjesztés elfogadását támogatom, azonban ne feledjük el, hogy attól még a vizitdíj létezik, hogy az önkormányzat a nyugdíjasok gyógyfürdőkezelésével kapcsolatban átvállalja. ÖKRÖS ISTVÁN képviselő Örülök, hogy kinyílt az a kapu, amit én e témában döngettem. Jó a nyugdíjasoknak, jó a holdingnak, közvetve pedig az önkormányzatnak. Van azonban állami gondoskodás is, hiszen a nyugdíjakat automatikusan megemelték a vizitdíj bevezetését követően, csak erről nem szoktak beszélni. MÁRKUS GÁBOR képviselő Tiszteletben tartom mindegyik képviselőtársam véleményét, de szerintem a vizitdíj bevezetése nem jó senkinek. KATONA LAJOS képviselő Ne felejtsük el, hogy a nyugdíjasok részére kifizetett 15%-hoz a Társadalombiztosítás hozzátesz 85%-ot. A Gyógyfürdő működése nyereséges, komoly, színvonalas gyógyító munka folyik benne, és az sem mellékes, hogy jó néhány embernek ad munkahelyet. Már ez megéri a városnak. Emellett támogatható az 5 millió Ft-os keretből. Az oly sokat emlegetett vizitdíjat pedig nem az állam kapja, nem a Társadalombiztosítás, hanem az orvos kapja az orvosi szolgáltatásért. MÁRKUS GÁBOR képviselő A vizitdíjat nem az orvos kapja. DR. FELSZEGHY SZABOLCS képviselő A vizitdíjat nem az orvos kapja, azt az OEP számlájára be kell fizetni. A jövőt illetően pedig még nincs egységes állásfoglalás arról, hogy mi lesz a sorsa a praxisok működtetésének a vizitdíj vonatkozásában.
31
Az a véleményem, hogy bizony nem jó ez a nyugdíjasoknak. Nap mint nap találkozom olyanokkal, akik a vizitdíj miatt nem veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat. Elfogadom, hogy kaptak nyugdíjemelést, de ennek következtében sokan el is estek különböző kedvezményektől, mint például a közgyógyellátás. ARNÓTH SÁNDOR polgármester Nem jó ez a vizitdíj senkinek. Nem jó az önkormányzatnak sem, hiszen több százezer forintot ad ki fölöslegesen, ami ráadásul nem marad a városban. Az egész arról szól, hogy jól megsarcolnak bennünket. Csökkentik a kórházak számát, a vasúti közlekedés ritkításával csökkentik ezek elérési lehetőségeit, emelik a gyógyszerárakat. Aki a határozati javaslatban foglaltak elfogadását támogatja, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 18 igen. 42/2007. (IV. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. május 1-től a vizitdíj fizetését a nyugdíjasok gyógyfürdőkezelésével kapcsolatban átvállalja. Határidő: szövegben Felelős: Arnóth Sándor polgármester 3/d. Napirend Kérdés, vélemény, javaslat nincs. ARNÓTH SÁNDOR polgármester Aki a rendelet-tervezetet elfogadja, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 18 igen.
32
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2007. (IV. 27.) rendelete az önkormányzat vagyonáról, hasznosításáról szóló 17/2002. (VIII. 30.) önkormányzati rendelet módosítására Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 108. §-ában kapott felhatalmazás alapján az alábbiak szerint módosítja az önkormányzat vagyonáról, hasznosításáról szóló 17/2002. (VIII. 30.) önkormányzati rendeletet (továbbiakban: Rendelet). 1. § A Rendelet 5. § (2) bekezdés helyébe az alábbi rendelkezés lép, egyidejűleg új (5) bekezdéssel egészül ki. „ 5. § (2) A városüzemeltetéshez szükséges vagyontárgyak működtetéséről a Püspökladány Holding Vagyonkezelő Kft. gondoskodik. (5) Az ingatlanok (telkek, felépítmények) értékesítését a Püspökladány Holding Vagyonkezelő Kft. bonyolítja a képviselő-testület döntésének megfelelően. 2. § E rendelet kihirdetése napján lép hatályba.
A r n ó t h Sándor polgármester
K e s e r ű László jegyző
33
3/e. Napirend Kérdés HEGEDŰSNÉ VARGA IRÉN képviselő Szeretném megkérdezni, hogy hány jelentkezőből lett kiválasztva az előterjesztésben szereplő könyvvizsgáló cég? Meg lett-e pályáztatva? ARNÓTH SÁNDOR polgármester Nem lett megpályáztatva, mert nem pályázatköteles. Személyes felkérésemre vállalta el a könyvvizsgáló. Aki a határozati javaslatban foglaltakat elfogadja, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 18 igen. 43/2007. (IV. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.
2.
3.
2007. április 30-i hatállyal visszahívja a Püspökladány Holding Vagyonkezelő KFT könyvvizsgálóját, a Szenczi Divizor Üzleti Tanácsadó és Könyvvizsgáló KFT-t. 2007. május 1-jétől 2012. április 30-ig a Holding KFT könyvvizsgálójának megválasztja az AGRO-KALK Gazdasági Tanácsadó és Könyvvizsgáló KFT-t, (4030 Debrecen, Lencz u. 14.) képviselője: Pál Szabó Klára. Felhívja a Holding KFT ügyvezetőjét, hogy a Gyógyfürdő KFT, a Sport és Rendezvényszervező KFT és a Városüzemeltető KFT könyvvizsgálata vonatkozásában a 1. és 2. pontban foglalt lépéseket tegye meg.
Határidő: 2007. május 1. Felelős: Arnóth Sándor polgármester Rácz Attila ügyvezető
34
ARNÓTH SÁNDOR polgármester Ismertetem a soron következő képviselő-testületi ülés időpontját és napirendjeit. Az ülés időpontja: 2007. május 29. N a p i r e n d e k: 1.
Jelentés a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről.
2.
Beszámoló az Egyesített Óvodai Intézmény nevelőmunkájáról.
3.
Különfélék
K.m.f.
A r n ó t h Sándor polgármester
K e s e r ű László jegyző
H e g e d ű s n é Varga Irén képviselő
K a r d o s István képviselő