Jegyzőkönyv Készült Szőlősgyörök község Önkormányzat képviselő- testülete 2010. április 13-án tartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Klotz Péter polgármester, Vivert János alpolgármester Ballér József Lajosné, Bíró Ferenc, Dakos László Faragó József, , Locker Lászlóné, képviselő-testületi tagok Távol van: Perpits László képviselő előzetes bejelentéssel Jelen vannak továbbá: Bana Gergely ügykezelő, jegyzőkönyvvezető Klotz Péter polgármester köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a 7 fő megválasztott képviselőből 6 fő és a polgármester megjelent, az ülés határozatképes és megnyitja. Előterjeszti a képviselő-testület ülésének napirendjét, amelyet a testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbiak szerint fogad el:
25/2010.(III.11.) számú képviselő-testületi határozat:
Napirendek: 1./ A Pogányvölgyi Többcélú Kitérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása. Előadó:Klotz Péter polgármester 2./ ÖNHIKI pályázat Előadó: Klotz Péter 3./ ÖNHIKI szerződés Előadó: Klotz Péter
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
Klotz Péter polgármester Tájékoztatja a képviselő- testület tagjait, hogy a Művelődési ház felújítására beadott IKSZT pályázaton nyert a község. 1./ A Pogányvölgyi Többcélú Kitérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása. Előadó:Klotz Péter polgármester
Klotz Péter polgármester Ismerteti a képviselő- testülettel a Társulási Megállapodás módosításait / előterjesztés mellékelve/ Klotz Péter polgármester Szavazásra bocsájtja az előterjesztést. A képviselő- testület 7 igen szavazattal, ellen szavazat nélkül, az alábbi határozatot hozza. 26/2010.(III.11.) számú képviselő-testületi határozat: Szőlősgyörök Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodását jóváhagyja az alábbiak szerint: III. A Társulás feladatai 1.) pontja kiegészül az alábbi h) és i) pontokkal: h) gépjárműkölcsönzés (3,5 tonna fölött) i) máshová nem sorolt egyéb szárazföldi személyszállítás IV. A Társulás részletes feladatai kiegészül az alábbi H) és I) alfejezetekkel: H) Gépjárműkölcsönzés (3,5 tonna fölött) A Társulás és a Bérlő között kötött külön megállapodásban rögzített módon és feltételekkel teljesíti a Bérlő a közösségi busszal a gyermekek lakóhelyükről iskolába, óvodába, illetve iskolából, óvodából lakóhelyükre történő szállításának feladatait, illetve közösségi célú szállítási feladatok ellátását. I) Máshová nem sorolt egyéb szárazföldi személyszállítás A Társulás a gyermekek és tanulók szervezett utaztatását az intézmények igényeihez igazodva iskolabusz-szolgáltatáson keresztül biztosítja. A Társulás az iskolabusz-szolgáltatást Lengyeltóti Város Önkormányzata, Buzsák Község Önkormányzata, Somogyvár Község Önkormányzata valamint a Kapos Volán Zrt. révén látja el. XI. A társulás gazdálkodása, vagyona és a gazdálkodás ellenőrzése 2) pontjának szövege helyébe az alábbi szövegrész kerül: 2) A Társulás önálló költségvetéssel rendelkezik. A Társulás gazdálkodásával kapcsolatos feladatokat külön megállapodás értelmében Lengyeltóti Városi Önkormányzat gazdasági szervezete látja el.
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
Felelős: Klotz Péter polgármester Határidő: azonnal
2./ ÖNHIKI pályázat Előadó: Klotz Péter Klotz Péter polgármester Kéri a képviselő- testület támogatását, hogy 2010. évben ismételten adjon be az Önkormányzat pályázatot az Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatására szóló pályázatra. A képviselő- testület 7 igen szavazattal, ellen szavazat nélkül, az alábbi határozatot hozza. 7/2010.(III.11.) számú képviselő-testületi határozat: az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő települési önkormányzatok 2010. évi támogatására vonatkozó igény benyújtásáról A) Szőlősgyörök Község Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX törvény 45. § (1) bekezdése és 6. számú melléklet 1. pontja (továbbiakban: 6. számú melléklet) alapján támogatási igényt nyújt be az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő települési önkormányzatok támogatására. B) Szőlősgyörök Község Képviselő-testülete az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő települési önkormányzatok támogatásának igényléséhez a fenti törvény alapján a következő nyilatkozatot teszi: I.
Az önkormányzat lakosságszáma 2009. január 1-jén 1 247 fő
II.
Az önkormányzat a polgármesteri hivatalon túl intézmény(eke)t nem tart fenn, azonban Lengyeltóti székhelyű – külön jogszabály szerint létrehozott – társulásban részt vesz. Társulás keretében ellátott feladat(ok) megnevezése, felsorolása: - óvodai nevelés - iskolai oktatás - pedagógiai szakszolgálat - művészet iskola - idősek nappali ellátása - házi segítségnyújtás - szociális étkeztetés - védőnői szolgálat - orvosi ügyelet A társult feladat megjelölésével az egyes társulásba tartozó önkormányzatok megnevezése: - Buzsák
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
- Gyugy - Hács - Kisberény - Lengyeltóti - Öreglak - Pamuk - Somogyvámos - Somogyvár - Szőlősgyörök - Nikla - Táska III. 1) Az önkormányzat lakosságszáma 2009. január 1-jén 1 500 fő vagy az alatti és 1.1. 2009. szeptember 1. után a többcélú kistérségi társulások támogatása keretében ösztönzött közoktatási feladatait társulásban (intézményi vagy többcélú kistérségi társulás keretében) látja el. 1.2. a többcélú kistérségi társulások támogatása keretében ösztönzött, az alábbiak szerinti feladatait társulásban (intézményi vagy többcélú kistérségi társulás keretében) látja el, intézményeit társulásban (intézményi társulásban) tartja fenn 2010. január 1. után: - szociális alapszolgáltatási feladat: szociális étkeztetés; családsegítés; házi segítségnyújtás; nappali ellátás; - gyermekjóléti alapellátási feladat: gyermekjóléti szolgáltatás; - belső ellenőrzési feladat. IV. Az önkormányzat az alábbi felsorolásban szereplő helyi adó bevezetéséről döntött, és költségvetésében ilyen bevételt tervez és a gazdálkodása során realizál: - magánszemélyek kommunális adója - telekadó - iparűzési adó - építményadó V. Az önkormányzat a 2009. évi zárszámadására vonatkozóan az Ötv. 92/A. §-a alapján könyvvizsgálatra nem kötelezett. Felelős: Klotz Péter polgármester Határidő: azonnal
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
3./ ÖNHIKI szerződés Előadó: Klotz Péter Klotz Péter polgármester Az Önkormányzat 2010. évben is szeretne ÖNHIKI pályázatot benyújtani egy pályázat író cég bevonásával. A pályázatíró az alábbi összegekért vállalja a pályázat megírását: az igényelt támogatás 1%+ÁFA pénzösszeget a kérelem benyújtását követő 8 napon belül kell kiegyenlíteni. További 3%+ÁFA összeget pedig az elnyert összeg után kell fizetnie az Önkormányzatnak. Kéri a képviselő- testület támogatását ez ügyben és szavazásra bocsájtja a javaslatot. A képviselő- testület 7 igen szavazattal, ellen szavazat nélkül, az alábbi határozatot hozza. 28/2010.(III.11.) számú képviselő-testületi határozat: Szőlősgyörök Községi Önkormányzat képviselő- testületet megbízza a Szolgáltató 2010 Kft nevű pályázatíró céget, hogy 2010. évben az ÖNHIKI pályázatot készítsék el. Felelős: Klotz Péter polgármester Határidő: azonnal
Klotz Péter polgármester zárt ülést rendel el.
kmf.
Sipos Ferenc címzetes főjegyző
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
Klotz Péter polgármester