206
JEGYZŐKÖNYV Készült:
Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. december 12.-én megtartott rendkívüli ülésén.
Az ülés helye:
A községháza polgármesteri iroda
Jelen vannak:
mellékelt jelenléti ív szerint.
(A jegyzőkönyv az elhangzottakat nem szó szerint tartalmazza, a lényegét foglalja össze.) Balog Erika a bizottság elnöke tisztelettel köszöntötte a megjelent bizottsági tagokat, meghívott vendégeket. Megállapította, hogy a bizottsági ülés határozatképes, mivel 5 fő bizottsági tagból 5 fő jelent meg, - Balog Erika bizottsági elnök, Kóródi Anikó Zsuzsanna bizottsági tag, Nemeczky László bizottsági tag, Zsidei Andrásné bizottsági tag és Kovács József bizottsági tag - így az ülést megnyitotta. Meghívottak: Dr. Szerencsés István polgármester Gyenes László alpolgármester Némethné Harsányi Katalin Zsuzsanna képviselő Pál Imre jegyző Dr. Kerekes Ferenc Mátrix Audit Kft. ügyvezetője Bollók László ügyintéző Bugyi Józsefné ügyintéző Juhász Anett ügyintéző
megjelent megjelent nem jelent meg megjelent megjelent megjelent megjelent megjelent
Ezek után Balog Erika megkérdezte a bizottság tagjait, hogy a megjelent meghívottaknak a bizottság tagjai hozzászólási jogot biztosítanak-e? A bizottság tagjai a megjelent meghívottaknak 5 igen szavazattal hozzászólási jogot biztosítottak. Balog Erika javasolta jegyzőkönyv aláírónak Zsidei Andrásné bizottsági tagot. A bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi határozatot hozták: Jászdózsa Község Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 38/2013. (XII.12.) határozata: Jegyzőkönyv hitelesítő megválasztásáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága Zsidei Andrásné bizottsági tagot megválasztotta jegyzőkönyv hitelesítőnek.
207 Erről értesülnek: 1.) Jászdózsa Község Polgármestere (Helyben) 2.) Pénzügyi Bizottság tagjai 3.) Képviselő-testület tagjai Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a meghívóban kiküldött napirendi pont elfogadását javasolta a bizottságnak. Megkérdezte a bizottság tagjait, van-e más javaslat a napirendekre vonatkozóan? Mivel más javaslat nem hangzott el, a meghívóban kiküldött napirendek megtárgyalását bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi határozatot hozták. Jászdózsa Község Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 39/2013. (XII.12.) határozata: A megtárgyalandó napirendi pontok elfogadásáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága az alábbi napirendi pont elfogadásáról döntött. Döntést igénylő előterjesztések:
1. Előterjesztés a „Jászdózsa Község szennyvízcsatornázása” című KEOP-1.2.0/09-11-2013-0007 azonosítószámú projekthez kapcsolódóan vagyonértékelés és gördülőfejlesztési terv elkészítése tárgyban kiírt hirdetmény közzététele nélküli, Kbt. 122/A § szerinti közbeszerzési eljárásban a nyertes Ajánlattevő kiválasztására. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester 2. Előterjesztés Jászdózsa Község 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013.( III. 12.) önkormányzati rendelet módosítására. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
3. Előterjesztés a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 4/2009.( II.13.) rendelet módosítására Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
4.
Előterjesztés a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 12/2006.(V.25.) önkormányzati rendelet módosítására. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
5. Előterjesztés iskolai étkeztetési feladatok felülvizsgálatáról. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
ellátásának
208 6. Előterjesztés Jászdózsa Községért Közalapítvány által elnyert LEADER pályázatok előfinanszírozásáról, kapcsolódó költségek átvállalásáról Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester 7. Előterjesztés Jászdózsa Községi Önkormányzat és a Swietelsky Magyarország Kft. között létrejött a Kollégium épületére vonatkozó bérleti szerződés utólagos jóváhagyásáról. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester 8. Előterjesztés a TRV Zrt-vel megkötött Bérleti-üzemeltetési szerződés módosításáról. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester 9. Előterjesztés a Jászsági Többcélú Társulás és intézményei 2013. évi költségvetése teljesítéséről szóló záró beszámoló jóváhagyásának elfogadása. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
10. Előterjesztés a Jászsági Többcélú Társulás volt tagönkormányzati tulajdonközössége (részbeni) megszüntetésére. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Erről értesülnek: 1.) Jászdózsa Község Polgármestere (Helyben) 2.) Pénzügyi Bizottság tagjai 3.) Képviselő-testület tagjai Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke az 1.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 1./
Napirendi pont: Tárgy:
1. Előterjesztés a „Jászdózsa Község szennyvízcsatornázása” című KEOP-1.2.0/09-11-2013-0007 azonosítószámú projekthez kapcsolódóan vagyonértékelés és gördülőfejlesztési terv elkészítése tárgyban kiírt hirdetmény közzététele nélküli, Kbt. 122/A § szerinti közbeszerzési eljárásban a nyertes Ajánlattevő kiválasztására.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Balog Erika a bizottság elnöke megkérdezte Dr. Szerencsés István polgármestert, a napirend előadóját, hogy az írásos anyagot szóban ki kívánja-e egészíteni? Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Balog Erika a bizottság elnöke megkérte a bizottság tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta.
209 Mivel a napirenddel kapcsolatban további vélemény, hozzászólás nem hangzott el, Balog Erika a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a „Jászdózsa Község szennyvízcsatornázása” című KEOP-1.2.0/09-11-2013-0007 azonosítószámú projekthez kapcsolódóan vagyonértékelés és gördülőfejlesztési terv elkészítése tárgyban kiírt hirdetmény közzététele nélküli, Kbt. 122/A § szerinti közbeszerzési eljárásban a nyertes Ajánlattevő kiválasztásáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslattal együtt. A javaslatot a bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági állásfoglalást hozták: Jászdózsa Község Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 132/2013.(XII.12.) állásfoglalása: „Jászdózsa Község szennyvízcsatornázása” című KEOP-1.2.0/09-11-2013-0007 azonosítószámú projekthez kapcsolódóan vagyonértékelés és gördülőfejlesztési terv elkészítése tárgyban kiírt hirdetmény közzététele nélküli, Kbt. 122/A § szerinti közbeszerzési eljárásban a nyertes Ajánlattevő kiválasztásáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének, a „Jászdózsa Község szennyvízcsatornázása” című KEOP-1.2.0/09-11-2013-0007 azonosítószámú projekthez kapcsolódóan vagyonértékelés és gördülőfejlesztési terv elkészítése tárgyban kiírt hirdetmény közzététele nélküli, Kbt. 122/A § szerinti közbeszerzési eljárásban a nyertes Ajánlattevő kiválasztásáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslattal együtt. Erről értesülnek: 1. Képviselő-testület tagjai 2. Dr. Szerencsés István polgármester 3. Pál Imre jegyző 4. Irattár
Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a 2.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 2./
Napirendi pont: Tárgy:
2. Előterjesztés Jászdózsa Község 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013.( III. 12.) önkormányzati rendelet módosítására.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Balog Erika a bizottság elnöke a napirend előadója az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni.
210 Balog Erika a bizottság elnöke megkérte a bizottság tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. Mivel a napirenddel kapcsolatban további vélemény, hozzászólás nem hangzott el, Balog Erika a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének Jászdózsa Község 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013.( III. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezettel együtt. A javaslatot a bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági állásfoglalást hozták: Jászdózsa Község Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 133/2013.(XII.12.) állásfoglalása: Jászdózsa Község 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013.( III. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének Jászdózsa Község 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013. (III. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezetnek megfelelően. Erről értesülnek: 1. Képviselő-testület tagjai 2. Dr. Szerencsés István polgármester 3. Pál Imre jegyző 4. Irattár Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a 3.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 3./
Napirendi pont: Tárgy:
3. Előterjesztés a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 4/2009.( II.13.) rendelet módosítására
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Balog Erika a bizottság elnöke megkérdezte Dr. Szerencsés István polgármestert, a napirend előadóját, hogy az írásos anyagot szóban ki kívánja-e egészíteni? Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Balog Erika a bizottság elnöke megkérte a bizottság tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta.
211 Pál Imre jegyző tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a jogszabályi változásokból adódóan van szükség a rendelet módosítására. Továbbá elmondta, hogy a jelenleg hatályos rendelet értelmében egyszeri tüzifa támogatásra jogosultak köre nincs korlátozva, ezért az igénylések száma olyan magas, hogy az önkormányzat nem tudja biztosítani a szükséges mennyiségű tüzifát. Ennek figyelembevételével a rendelettervezet 3.§.-a szabályozná az igénylésre jogosultak körét a jövedelmi helyzet figyelembevételével, amennyiben a képviselő-testület elfogadja. Nemeczky László bizottsági tag elmondta, hogy a településen sok a rászoruló, azonban sokan nem is igénylik, nem is élnek a rendelet alkotta lehetőségekkel. Viszont a jelenlegi szabályozás alapján olyan személyek is részesülnek segélyben, akik nincsenek rászorulva. Elmondta, hogy támogatja a rendeletmódosítást. Mivel a napirenddel kapcsolatban további vélemény, hozzászólás nem hangzott el, Balog Erika a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 4/2009.( II.13.) rendelet módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezettel együtt. A javaslatot a bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági állásfoglalást hozták: Jászdózsa Község Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 134/2013.(XII.12.) állásfoglalása: A szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 4/2009.( II.13.) rendelet módosításáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 4/2009.( II.13.) rendelet módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezetnek megfelelően. Erről értesülnek: 1. Képviselő-testület tagjai 2. Dr. Szerencsés István polgármester 3. Pál Imre jegyző 4. Irattár Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a 4.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 4./
Napirendi pont: Tárgy:
4. Előterjesztés a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 12/2006.(V.25.) önkormányzati rendelet módosítására.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
212 Balog Erika a bizottság elnöke megkérdezte Dr. Szerencsés István polgármestert, a napirend előadóját, hogy az írásos anyagot szóban ki kívánja-e egészíteni? Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Balog Erika a bizottság elnöke megkérte a bizottság tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. Mivel a napirenddel kapcsolatban további vélemény, hozzászólás nem hangzott el, Balog Erika a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 12/2006.(V.25.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezettel együtt. A javaslatot a bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági állásfoglalást hozták: Jászdózsa Község Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 135/2013.(XII.12.) állásfoglalása: A gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 12/2006.(V.25.) önkormányzati rendelet módosításáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 12/2006.(V.25.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezetnek megfelelően. Erről értesülnek: 1. Képviselő-testület tagjai 2. Dr. Szerencsés István polgármester 3. Pál Imre jegyző 4. Irattár Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke az 5.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 5./
Napirendi pont: Tárgy:
5. Előterjesztés iskolai étkeztetési feladatok ellátásának felülvizsgálatáról.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Balog Erika a bizottság elnöke megkérdezte Dr. Szerencsés István polgármestert, a napirend előadóját, hogy az írásos anyagot szóban ki kívánja-e egészíteni?
213 Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem egészítette ki. Balog Erika a bizottság elnöke megkérte a bizottság tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. Kovács József bizottsági tag kérdése volt, hogy a felülvizsgálat mire terjed ki, a jelenlegi vállalkozóval megkötött szerződésre, vagy esetlegesen új vállalkozóval megkötendő szerződésre. Dr. Szerencsés István polgármester tájékoztatta a jelenlévőket, hogy jelenleg a KLIK a fenntartója a helyi általános iskolának. Az iskolai étkeztetést azonban az önkormányzat végzi. Elmondta, hogy az iskola és az önkormányzat között az együttműködés nem volt egyszerű, az önkormányzati dolgozó nehezen illeszkedett be, az iskolai dolgozók nehezen fogadják el. Jelenleg külső vállalkozó a Tarnamenti-2002 Kft. látja el szerződés alapján az étkeztetést. A céggel megkötött szerződés minden évben felülvizsgálatra kerül. Elmondta, hogy jelenleg az iskolai étkeztetés három szereplőssé vált. Van arra példa, hogy az önkormányzat nem folyik bele az iskolai étkeztetésbe, az étkeztetést biztosító cég saját alkalmazottjával látja el a teljes feladatot. Ebben az esetben az önkormányzatnak a nyersanyagnorma meghatározása a feladata és a kiválasztott céggel történő szerződéskötés. Elmondta, hogy a Tarnamenti-2002 Kft.-vel ebben az ügyben előzetesen felvette a kapcsolatot, a felvetésre nyitott a cég. Elmondta, hogy ez a megoldás praktikus és jobban kezelhetőbb lenne. Az önkormányzat jobban tudná érvényesíteni az érdekeit. Mivel a napirenddel kapcsolatban további vélemény, hozzászólás nem hangzott el, Balog Erika a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének az iskolai étkeztetési feladatok ellátásnak felülvizsgálatáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslattal együtt. A javaslatot a bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági állásfoglalást hozták: Jászdózsa Község Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 136/2013.(XII.12.) állásfoglalása: Az iskolai étkeztetési feladatok ellátásának felülvizsgálatáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének az iskolai étkeztetési feladatok ellátásnak felülvizsgálatáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. Erről értesülnek: 1. Képviselő-testület tagjai 2. Dr. Szerencsés István polgármester 3. Pál Imre jegyző 4. Irattár Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a 6.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte.
214 6./
Napirendi pont: Tárgy:
6. Előterjesztés Jászdózsa Községért Közalapítvány által elnyert LEADER pályázatok előfinanszírozásáról, kapcsolódó költségek átvállalásáról
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Balog Erika a bizottság elnöke megkérdezte Dr. Szerencsés István polgármestert, a napirend előadóját, hogy az írásos anyagot szóban ki kívánja-e egészíteni? Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban az alábbiakkal egészítette ki.
- Elmondta, hogy az önkormányzat kérte fel a közalapítványt bizonyos feladatok pályázati úton történő megvalósítására. Ennek egyik oka, hogy egyes esetekben csak alapítvány pályázhatott, másrészt pedig kedvezőbb támogatási intenzitással nyújtatta be a pályázatot. Elmondta, hogy az önkormányzat érdeke, hogy a nyertes pályázatokban foglaltak megvalósuljanak. A pályázatok utófinanszírozottak, támogatás megelőlegező hitel felvételére lesz szükség. Ennek kamatait az önkormányzat, mint korábbi civil szervezetek esetében is, átvállalná, illetve biztosítaná a hitel felvételéhez szükségeseket, emellett a pályázat írás díjának átutalásáról is döntenie kell a képviselő-testületnek. Balog Erika a bizottság elnöke megkérte a bizottság tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. Mivel a napirenddel kapcsolatban további vélemény, hozzászólás nem hangzott el, Balog Erika a bizottság elnöke először javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Jászdózsa Községért Közalapítvány által elnyert LEADER pályázatok előfinanszírozásáról, kapcsolódó költségek átvállalásáról szóló előterjesztés elfogadását a Jászdózsa Községi Közalapítvány LEADER pályázatinak megírásáért fizetendő díj megtérítéséről szóló a határozati javaslattal együtt. A javaslatot a bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági állásfoglalást hozták: Jászdózsa Község Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 137/2013.(XII.12.) állásfoglalása: Jászdózsa Községért Közalapítvány által elnyert LEADER pályázatnak megírásáért fizetendő díj megtérítéséről. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Jászdózsa Községért Közalapítvány által elnyert LEADER pályázatnak megírásáért fizetendő díj megtérítéséről szóló határozati javaslat elfogadását.
215 Erről értesülnek: 1. Képviselő-testület tagjai 2. Dr. Szerencsés István polgármester 3. Pál Imre jegyző 4. Irattár Ezt követően Balog Erika a bizottság elnöke másodszor javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Jászdózsa Községért Közalapítvány által elnyert LEADER pályázatok előfinanszírozásáról, kapcsolódó költségek átvállalásáról szóló előterjesztés elfogadását a Tavaszi Hadjárat rendezvénysorozat kapcsán a Jászdózsa Községért Közalapítvány és a Jászdózsa Községi Önkormányzat pénzügyi együttműködéséről szóló a határozati javaslattal együtt. A javaslatot a bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági állásfoglalást hozták: Jászdózsa Község Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 138/2013.(XII.12.) állásfoglalása: A Tavaszi Hadjárat rendezvénysorozat kapcsán a Jászdózsa Községért Közalapítvány és a Jászdózsa Községi Önkormányzat pénzügyi együttműködéséről. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Tavaszi Hadjárat rendezvénysorozat kapcsán a Jászdózsa Községért Közalapítvány és a Jászdózsa Községi Önkormányzat pénzügyi együttműködéséről szóló határozati javaslat elfogadását. Erről értesülnek: 1. Képviselő-testület tagjai 2. Dr. Szerencsés István polgármester 3. Pál Imre jegyző 4. Irattár Ezt követően Balog Erika a bizottság elnöke harmadszor javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Jászdózsa Községért Közalapítvány által elnyert LEADER pályázatok előfinanszírozásáról, kapcsolódó költségek átvállalásáról szóló előterjesztés elfogadását a Nepomuki Szent János szobor felújítása kapcsán a Jászdózsa Községért Közalapítvány és a Jászdózsa Községi Önkormányzat pénzügyi együttműködéséről szóló a határozati javaslattal együtt. A javaslatot a bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági állásfoglalást hozták: Jászdózsa Község Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 139/2013.(XII.12.) állásfoglalása: A Nepomuki Szent János szobor felújítása kapcsán a Jászdózsa Községért Közalapítvány és a Jászdózsa Községi Önkormányzat pénzügyi együttműködéséről.
216 Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Nepomuki Szent János szobor felújítása kapcsán a Jászdózsa Községért Közalapítvány és a Jászdózsa Községi Önkormányzat pénzügyi együttműködéséről szóló határozati javaslat elfogadását. Erről értesülnek: 1. Képviselő-testület tagjai 2. Dr. Szerencsés István polgármester 3. Pál Imre jegyző 4. Irattár Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a 7.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 7./
Napirendi pont: Tárgy:
7. Előterjesztés Jászdózsa Községi Önkormányzat és a Swietelsky Magyarország Kft. között létrejött a Kollégium épületére vonatkozó bérleti szerződés utólagos jóváhagyásáról.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Balog Erika a bizottság elnöke megkérdezte Dr. Szerencsés István polgármestert, a napirend előadóját, hogy az írásos anyagot szóban ki kívánja-e egészíteni? Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem egészítette ki. Balog Erika a bizottság elnöke megkérte a bizottság tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. Kovács József bizottsági tag kérdése volt, hogy a bérleti szerződés értelmében két évig használja a cég az épületet, és ha a két év lejártát követően is igényt tart az épületre, úgy az új szerződés megkötését eredményezi-e. Pál Imre jegyző válaszában elmondta, hogy ez így került a szerződésben is megfogalmazásra. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy az önkormányzat jogi képviselője a szerződést átnézte, jóváhagyta. A szerződés 2 éves időtartamra van kötve, amennyiben ezen időszakon belül a cég nem tartana igényt az épületre, úgy akkor sem keletkezik a felújításból adódó semmilyen kötelezettsége az önkormányzatnak. Mivel a napirenddel kapcsolatban további vélemény, hozzászólás nem hangzott el, Balog Erika a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Jászdózsa Községi Önkormányzat és a Swietelsky Magyarország Kft. között létrejött a Kollégium épületére vonatkozó bérleti szerződés utólagos jóváhagyásáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslattal együtt.
217 A javaslatot a bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági állásfoglalást hozták: Jászdózsa Község Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 140/2013.(XII.12.) állásfoglalása: Jászdózsa Községi Önkormányzat és a Swietelsky Magyarország Kft. között létrejött a Kollégium épületére vonatkozó bérleti szerződés utólagos jóváhagyásáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Jászdózsa Községi Önkormányzat és a Swietelsky Magyarország Kft. között létrejött a Kollégium épületére vonatkozó bérleti szerződés utólagos jóváhagyásáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. Erről értesülnek: 1. Képviselő-testület tagjai 2. Dr. Szerencsés István polgármester 3. Pál Imre jegyző 4. Irattár Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a 8.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 8./
Napirendi pont: Tárgy:
8. Előterjesztés a TRV Zrt-vel megkötött Bérleti-üzemeltetési szerződés módosításáról.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Balog Erika a bizottság elnöke megkérdezte Dr. Szerencsés István polgármestert, a napirend előadóját, hogy az írásos anyagot szóban ki kívánja-e egészíteni? Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem egészítette ki. Balog Erika a bizottság elnöke megkérte a bizottság tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. Bollók László pénzügyi ügyintéző elmondta, hogy jogszabályi változásokból adódóan, illetőleg az önkormányzat részesedés vásárlása miatt van szükség a szerződésmódosításra. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a szippantott szennyvíz kérdésköre kikerült a szerződésből, mert erre a feladatra külön közszolgáltatási szerződést kell majd kötni és önkormányzati rendeletet kell alkotni, melyet a Vízgazdálkodási törvény ír elő. Az ehhez kapcsolódó eljárás már megindult. Kovács József bizottsági tag kérdése volt, hogy a szerződéstervezet 7. pontja mit jelent.
218 Bollók László pénzügyi ügyintéző elmondta, hogy ezen ponttal egészül ki az eredeti szerződésben meghatározott felmondási, megszűnési rendelkezések, a szerződés megszűnésének feltételei egészülnek ki. Mivel a napirenddel kapcsolatban további vélemény, hozzászólás nem hangzott el, Balog Erika a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a TRV Zrt-vel megkötött bérleti-üzemeltetési szerződés módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslattal együtt. A javaslatot a bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági állásfoglalást hozták: Jászdózsa Község Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 141/2013.(XII.12.) állásfoglalása: A TRV Zrt-vel megkötött bérleti-üzemeltetési szerződés módosításáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a TRV Zrtvel megkötött bérleti-üzemeltetési szerződés módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. Erről értesülnek: 1. Képviselő-testület tagjai 2. Dr. Szerencsés István polgármester 3. Pál Imre jegyző 4. Irattár Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a 9.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 9./
Napirendi pont: Tárgy:
9. Előterjesztés a Jászsági Többcélú Társulás és intézményei 2013. évi költségvetése teljesítéséről szóló záró beszámoló jóváhagyásának elfogadása.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Balog Erika a bizottság elnöke megkérdezte Dr. Szerencsés István polgármestert, a napirend előadóját, hogy az írásos anyagot szóban ki kívánja-e egészíteni? Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem egészítette ki. Balog Erika a bizottság elnöke megkérte a bizottság tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. Bollók László pénzügyi ügyintéző tájékoztatta a jelenlévőket, hogy más települések pénzügyi ügyintézőjével is egyeztetett és ők is az előterjesztésben megfogalmazott véleményen vannak.
219 Mivel a napirenddel kapcsolatban további vélemény, hozzászólás nem hangzott el, Balog Erika a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Jászsági Többcélú Társulás és intézményei 2013. évi költségvetése teljesítéséről szóló záró beszámoló jóváhagyásának elfogadásáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslattal együtt. A javaslatot a bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági állásfoglalást hozták: Jászdózsa Község Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 142/2013.(XII.12.) állásfoglalása: A Jászsági Többcélú Társulás és intézményei 2013. évi költségvetése teljesítéséről szóló záró beszámoló jóváhagyásának elfogadásáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Jászsági Többcélú Társulás és intézményei 2013. évi költségvetése teljesítéséről szóló záró beszámoló jóváhagyásának elfogadásáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. Erről értesülnek: 1. Képviselő-testület tagjai 2. Dr. Szerencsés István polgármester 3. Pál Imre jegyző 4. Irattár Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a 10.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 10./
Napirendi pont: Tárgy:
10. Előterjesztés a Jászsági Többcélú Társulás volt tagönkormányzati tulajdonközössége (részbeni) megszüntetésére.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Balog Erika a bizottság elnöke megkérdezte Dr. Szerencsés István polgármestert, a napirend előadóját, hogy az írásos anyagot szóban ki kívánja-e egészíteni? Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem egészítette ki. Balog Erika a bizottság elnöke megkérte a bizottság tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta.
220 Mivel a napirenddel kapcsolatban további vélemény, hozzászólás nem hangzott el, Balog Erika a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Jászsági Többcélú Társulás volt tagönkormányzati tulajdonközössége (részbeni) megszüntetéséről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslattal együtt. A javaslatot a bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági állásfoglalást hozták: Jászdózsa Község Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 143/2013.(XII.12.) állásfoglalása: A Jászsági Többcélú Társulás volt tagönkormányzati tulajdonközössége (részbeni) megszüntetéséről. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Jászsági Többcélú Társulás volt tagönkormányzati tulajdonközössége (részbeni) megszüntetéséről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. Erről értesülnek: 1. Képviselő-testület tagjai 2. Dr. Szerencsés István polgármester 3. Pál Imre jegyző 4. Irattár
Mivel a Pénzügyi Bizottság rendkívüli ülésén más napirend, hozzászólás, javaslat, vélemény nem hangzott el, Balog Erika a bizottság elnöke megköszönte a részvételt és az ülést 14.58 órakor bezárta.
Kmf.
Balog Erika Pénzügyi Bizottság elnöke
Zsidei Andrásné Pénzügyi Bizottság tagja