JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGA 2014. január 23-án 8,00 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános ülésérıl Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emelet 206-os tárgyalóterme. Jelen vannak: Siklódi Levente Gerstmár Ferenc Halmay György Némethné Károlyi Jolán Sárándi Balázs Tóth Györgyi
a Bizottság elnöke a Bizottság alelnöke a Bizottság tagja a Bizottság tagja a Bizottság tagja a Bizottság tagja
A Bizottsági ülésen részt vettek: Brányi Mária Némedi Lajos Kovács Zoltán Dr. Dancs Judit Józan György Horváth Gábor Horváth Zoltán
alpolgármester alpolgármester irodavezetı csoportvezetı csoportvezetı fıépítész VKSZ Zrt. városgazd. igazgató
Siklódi Levente, a Bizottság elnöke: Köszönti a jelenlévıket. Megállapítja, hogy a Bizottság 7 tagjából 6 tag jelen van, így a Bizottság határozatképes. Dr. Sebestyén József elızetesen jelezte a távolmaradását. Napirend elıtt tárgyalják a lejárt határidejő határozatokról szóló jelentést. Mivel a jelentéshez hozzászólás, kérdés illetve vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátja a lejárt határidejő határozatokról szóló jelentést. Megállapítja, hogy a Városstratégiai és Városmarketing Bizottság jelenlévı 6 tagja 6 igen szavazattal, meghozta a következı határozatot: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottságának 1/2014. (I.23.) határozata a lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága a 237/2013. (XII.12.), 238/2013. (XII.12.), 241/2013. (XII.12.) határozatainak végrehajtásáról szóló jelentést tudomásul veszi. Siklódi Levente, a Bizottság elnöke: Szavazásra bocsátotta a meghívóban kiküldött napirendet. Megállapítja, hogy a Városstratégiai és Városmarketing Bizottság jelenlévı 6 tagja 6 igen szavazattal meghozta a következı határozatot: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottságának 2/2014. (I.23.) határozata a Városstratégiai és Városmarketing Bizottságának 2014. január 23-i ülésének napirendjérıl Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága az elnök elıterjesztése alapján a 2014. január 23-i ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: 1. Beszámoló a veszprémi Elsı Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság 2013. évi tevékenységérıl, a centenáriumi programtervezetrıl a) Az elıterjesztés elıadója:
Porga Gyula polgármester
2. Beszámoló a Veszprém és Térsége Szennyvízelvezetési és –kezelési Önkormányzati Társulás, és az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás 2013. évi tevékenységérıl, pénzügyi helyzetérıl, a társulási cél megvalósulásáról Az elıterjesztés elıadója:
Porga Gyula polgármester
3. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének a veszprémi jelképek és Veszprém név használatáról szóló 23/2012. (V.31.) önkormányzati rendelet módosítása Az elıterjesztés elıadója:
Brányi Mária alpolgármester
4. Döntés a Jutasi úti mőfüves sportpálya és sportközpont (Veszprém belterület 2368/9 és 2368/10 hrsz-ú) ingatlanok haszonkölcsön szerzıdésen alapuló használatáról Az elıterjesztés elıadója:
Porga Gyula polgármester
2
5. A) Döntés a Pro Veszprém Városfejlesztési és Befektetés-ösztönzı Kft. üzletrészének „VKSZ” Zrt-be történı apportálásáról B) Döntés a Kolostorok és Kertek Kft. üzletrészének „VKSZ” Zrt-be történı apportálásáról C) Döntés a Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonporofit Kft. üzletrészének a „VKSZ” Zrt-be történı apportálásáról Az elıterjesztés elıadója:
Porga Gyula polgármester
6. Döntés a „Veszprém integrált településfejlesztés, belváros funkcióbıvítı rehabilitációja I/B ütem” projekt elıkészítésérıl Az elıterjesztés elıadója:
Brányi Mária alpolgármester
7. Az Önkormányzati tulajdonban lévı, Veszprém, Stromfeld A. u. 9. szám alatt lévı ingatlanrész használatának haszonkölcsön szerzıdésen alapuló biztosítása a Veszprémi Rendırkapitányság részére, körzeti megbízotti iroda mőködtetése céljából Az elıterjesztés elıadója:
Némedi Lajos alpolgármester
8. Döntés a TÁMOP-3.1.3-10/2-2010-0002 azonosító számú (Vetési Albert Gimnázium természettudományos labor) konzorciumi együttmőködésben megvalósult projekt fenntartásával kapcsolatos konzorciumi együttmőködési megállapodás jóváhagyásáról Az elıterjesztés elıadója:
Némedi Lajos alpolgármester
9. Közbensı döntés Veszprém településrendezési eszközeinek módosításáról a Veszprém-Márkó-Bánd kerékpárút területét érintıen, a véleményezés szakasz lezárásához Az elıterjesztés elıadója:
Horváth Gábor városi fıépítész
10. Közbensı döntés Veszprém településrendezési eszközeinek módosításáról – több területet érintıen – a véleményezési szakasz lezárásához (Veszprém, Jutasi út 3018/226 hrsz-ú, Nárcisz u. 5644 hrsz-ú, és Gyulafirátót 01030/58-59 hrsz-ú ingatlanok területét érintı Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat módosítása) Az elıterjesztés elıadója:
Horváth Gábor városi fıépítész
11. Marian Cozma emléktábla elhelyezése Az elıterjesztés elıadója:
Porga Gyula polgármester
3
12. Egyebek Az elıterjesztések az alábbi portálon rendelkezésére álltak: http://www.veszprem.hu/veszpremieknek/önkormanyzat/bizottsagok/bizottsagieloterjesztesek
NAPIREND TÁRGYALÁSA: 1. Beszámoló a veszprémi Emlékbizottság 2013. évi programtervezetrıl
Elsı Világháborús tevékenységérıl, a
Az elıterjesztés elıadója:
Porga Gyula polgármester
Centenáriumi centenáriumi
Siklódi Levente, a Bizottság elnöke: Mivel az elıterjesztéshez hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátja az elıterjesztésben megfogalmazott határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Városstratégiai és Városmarketing Bizottság jelenlévı 6 tagja 6 igen szavazattal meghozta a következı határozatot: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottságának 3/2014. (I.23.) határozata a „Beszámoló a veszprémi Elsı Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság 2013. évi tevékenységérıl, a centenáriumi programtervezetrıl” tárgyú elıterjesztésrıl Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága megtárgyalta a „Beszámoló a veszprémi Elsı Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság 2013. évi tevékenységérıl, a centenáriumi programtervezetrıl” tárgyú elıterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyőlés felé az elıterjesztéshez tartozó határozati javaslat elfogadását. 2. Beszámoló a Veszprém és Térsége Szennyvízelvezetési és –kezelési Önkormányzati Társulás, és az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás 2013. évi tevékenységérıl, pénzügyi helyzetérıl, a társulási cél megvalósulásáról Az elıterjesztés elıadója:
Porga Gyula polgármester
4
Gerstmár Ferenc, a Bizottság alelnöke: Kérdezi, hogy van-e olyan jelenlévı, aki az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás beszámolójával kapcsolatban érdemben tudna válaszolni vagy majd a Közgyőlésen tudja feltenni a kérdéseit. A házhoz menı szelektív hulladék győjtéssel, illetve a hulladék kezelés finanszírozásával kapcsolatban van kérdése. Horváth Zoltán, VKSZ Zrt. városgazd. igazgató: Nem mint a Társulás, hanem mint a VKSZ Zrt. gazdasági vezetıje nyilatkozik és az elsı kérdéssel kapcsolatban elmondja, hogy a hulladék törvény értelmében 2015. január 1-tıl be kell vezetni a házhoz menı szelektív hulladékgyőjtést. A héten tartottak konzorciumi ülést, ahol a VKSZ Zrt-n kívül 5 másik megyei hulladékszállítással foglalkozó tag cég is részt vett. Terveik szerint 2014. júliusától be fogják vezetni a házhoz menı szelektív hulladékgyőjtést. Ennek módjára sok variáció létezik, februárban fognak róla dönteni. Azt biztosnak látja, hogy a családi házas, sorházas övezetekben szeretnének 240 literes edényeket adni a lakosságnak, amelyekben a papírt és a PET palackokat lehet győjteni. Ezekért az edényekért 3-4 hetente mennének és kerülne a hulladék válogatásra és értékesítésre. A kommunális hulladék győjtésére eddig is szolgáló kukák megmaradnának a lakosságnál. Elmondja, hogy egy minisztériumi háttéranyag szerint a nedves és a száraz hulladékot külön kellene győjteni. Összefoglalva elmondja, hogy még az idén bevezetésre kerül a házhoz menı szelektív hulladékgyőjtés Veszprém város és közigazgatási területén. A Társulás egy KEOP program keretében 8000 darab edényt nyert, ez azonban nem elégséges a bevezetéshez, de elsı lépcsıben el tudnak indulni. Gerstmár Ferenc, a Bizottság alelnöke: Megköszöni a választ és elmondja, hogy az anyag tartalmazza, hogy a 10 %-os rezsicsökkentés hatása a Társulás területénél lényegesen magasabb, átlagosan mintegy 35%. Az is szerepel az anyagban, hogy még nem történt meg a részletes szabályok kidolgozása arra vonatkozóan, hogy a szolgáltatók felé ezt hogyan lehet kompenzálni és hogy pénzeszközök belsı átcsoportosításával ideiglenesen tudták ezt megoldani. Kérdezi, hogy meddig tartható fenn ez a helyzet. Horváth Zoltán, VKSZ Zrt. városgazd. igazgató: A törvény úgy rendelkezett, hogy a 2012. április 14-i díjakhoz kellett visszamenniük. A királyszentistváni projekt ezen dátum valósult meg, majd ezt követte egy díjemelés. A törvény értelmében nekik a díjemelés elıtti állapothoz kellett visszamenniük, így a konzorcium minden tagjának a rezsidíj csökkentés valójában nem 10%-ot, hanem 35%-ot jelentett. A közületek esetében nem ilyen nagymértékő a díjcsökkentés, mert ott más szabály érvényes. Az ı esetükben a 2013. december 31-én érvényes rendeletben meghatározott díj 4,2 %-val emelhettek. Ez egy kisebb mértékő díjcsökkentést jelentett. A rendszerbıl több százmillió forint hiányzik. A Társulás kompenzációra pályázik, most írják a pályázatot, hétfın adják be. Reményeik szerint megkapják a
5
kompenzációt és akkor meglenne a forrása a teljes finanszírozásnak. Hangsúlyozza, hogy semmilyen mőszaki tartalom csökkentést nem vezettek be. Siklódi Levente, a Bizottság elnöke: Megköszönte a tájékoztatást. Mivel az elıterjesztéshez további hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátja az elıterjesztéshez tartozó 1. számú határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Városstratégiai és Városmarketing Bizottság jelenlévı 6 tagja 4 igen szavazattal 2 tartózkodás mellett meghozta a következı határozatot: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottságának 4/2014. (I.23.) határozata a „Beszámoló a Veszprém és Térsége Szennyvízelvezetési és –kezelési Önkormányzati Társulás, és az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás 2013. évi tevékenységérıl, pénzügyi helyzetérıl, a társulási cél megvalósulásáról” tárgyú elıterjesztésrıl Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága megtárgyalta a „Beszámoló a Veszprém és Térsége Szennyvízelvezetési és –kezelési Önkormányzati Társulás, és az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás 2013. évi tevékenységérıl, pénzügyi helyzetérıl, a társulási cél megvalósulásáról” tárgyú elıterjesztést. A Bizottság javasolja az elıterjesztéshez tartozó 1. számú határozati javaslat elfogadását a Közgyőlés felé. Siklódi Levente, a Bizottság elnöke: Szavazásra bocsátja az elıterjesztéshez tartozó 2. számú határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Városstratégiai és Városmarketing Bizottság jelenlévı 6 tagja 4 igen, 1 nem szavazattal 1 tartózkodás mellett meghozta a következı határozatot: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottságának 5/2014. (I.23.) határozata a „Beszámoló a Veszprém és Térsége Szennyvízelvezetési és –kezelési Önkormányzati Társulás, és az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás 2013. évi tevékenységérıl, pénzügyi helyzetérıl, a társulási cél megvalósulásáról” tárgyú elıterjesztésrıl
6
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága megtárgyalta a „Beszámoló a Veszprém és Térsége Szennyvízelvezetési és –kezelési Önkormányzati Társulás, és az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás 2013. évi tevékenységérıl, pénzügyi helyzetérıl, a társulási cél megvalósulásáról” tárgyú elıterjesztést. A Bizottság javasolja az elıterjesztéshez tartozó 2. számú határozati javaslat elfogadását a Közgyőlés felé. 3. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének a veszprémi jelképek és Veszprém név használatáról szóló 23/2012. (V.31.) önkormányzati rendelet módosítása Az elıterjesztés elıadója:
Brányi Mária alpolgármester
Halmay György, a Bizottság tagja: Szerinte elírás történt a rendelet tervezet 1/A.§ (1) pontjában. A logó alatt „Veszprém a királynév” városa olvasható, ami bizonyosan „Veszprém, a királynék városa” akart lenni. Ezt javítani kell. Gerstmár Ferenc, a Bizottság alelnöke: Az 5.§ 2. bekezdéssel kapcsolatban szeretne kérdezni. Felolvassa a 2. bekezdés tartalmát: „A kiadvány vagy termék esztétikai véleményeztetésérıl a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény (a továbbiakban: Ket.) szerinti szakértı bevonásával kell gondoskodni.” Kérdezi, hogy ez pontosan mit jelent? Milyen kritériumokat fogalmaz meg a szakértıvel kapcsolatban a törvény? Brányi Mária alpolgármester: Elmondja, hogy a Közgyőlésre más konstrukciójú elıterjesztés fog bekerülni. Ennek az anyagnak az összeállítása során nem sikerült a korábbi közgyőlési döntést figyelembe venni. Jegyzı úrral fog a mai nap ismételten egyeztetni. Ismerteti az elıterjesztés átdolgozásával kapcsolatos kérdésköröket, elképzeléseket, feladatokat. Az elıterjesztés átdolgozásának célja, hogy a végleges anyag egy megfelelı kontrol alatti, jól mőködı folyamatot tartalmazzon. Gerstmár Ferenc, a Bizottság alelnöke: Megköszöni alpolgármester asszony válaszát, elmondja, hogy a szándékkal egyetért. İ is úgy látja, hogy tisztázni kell még az elıterjesztésben foglaltakat. Siklódi Levente, a Bizottság elnöke: Mivel az elıterjesztéshez további hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátja az elıterjesztéshez tartozó 1. számú rendelet módosítást azzal a kiegészítéssel, hogy a Munkacsoport és a polgármesteri engedélyezés hatáskörét még szinkronizálni kell a végleges anyagban. Megállapítja, hogy a Városstratégiai és Városmarketing Bizottság jelenlévı 6 tagja 5 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett meghozta a következı határozatot:
7
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottságának 6/2014. (I.23.) határozata a „Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének a veszprémi jelképek és Veszprém név használatáról szóló 23/2012. (V.31.) önkormányzati rendelet módosítása” tárgyú elıterjesztésrıl Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága megtárgyalta a „Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének a veszprémi jelképek és Veszprém név használatáról szóló 23/2012. (V.31.) önkormányzati rendelet módosítása” tárgyú elıterjesztést. A Bizottság javasolja az elıterjesztéshez tartozó 1. számú rendelet módosítás elfogadását a Közgyőlés felé azzal a kiegészítéssel, hogy a Munkacsoport és a polgármesteri engedélyezés hatáskörét még szinkronizálni kell a végleges anyagban. Siklódi Levente, a Bizottság elnöke: Szavazásra bocsátja az elıterjesztéshez tartozó hatásvizsgálatot. Megállapítja, hogy a Városstratégiai és Városmarketing Bizottság jelenlévı 6 tagja 5 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett meghozta a következı határozatot: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottságának 7/2014. (I.23.) határozata a „Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének a veszprémi jelképek és Veszprém név használatáról szóló 23/2012. (V.31.) önkormányzati rendelet módosítása” tárgyú elıterjesztésrıl Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága megtárgyalta a „Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének a veszprémi jelképek és Veszprém név használatáról szóló 23/2012. (V.31.) önkormányzati rendelet módosítása” tárgyú elıterjesztést. A Bizottság javasolja az elıterjesztéshez tartozó hatásvizsgálat módosítás elfogadását a Közgyőlés felé azzal a kiegészítéssel, hogy a Munkacsoport és a polgármesteri engedélyezés hatáskörét még szinkronizálni kell a végleges anyagban. 4. Döntés a Jutasi úti mőfüves sportpálya és sportközpont (Veszprém belterület 2368/9 és 2368/10 hrsz-ú) ingatlanok haszonkölcsön szerzıdésen alapuló használatáról Az elıterjesztés elıadója:
Porga Gyula polgármester
8
Siklódi Levente, a Bizottság elnöke: Mivel az elıterjesztéshez hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátja az elıterjesztésben megfogalmazott határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Városstratégiai és Városmarketing Bizottság jelenlévı 6 tagja 6 igen szavazattal meghozta a következı határozatot: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottságának 8/2014. (I.23.) határozata a „Döntés a Jutasi úti mőfüves sportpálya és sportközpont (Veszprém belterület 2368/9 és 2368/10 hrsz-ú) ingatlanok haszonkölcsön szerzıdésen alapuló használatáról” tárgyú elıterjesztésrıl Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága megtárgyalta a „Döntés a Jutasi úti mőfüves sportpálya és sportközpont (Veszprém belterület 2368/9 és 2368/10 hrsz-ú) ingatlanok haszonkölcsön szerzıdésen alapuló használatáról” tárgyú elıterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyőlés felé az elıterjesztéshez tartozó határozati javaslat elfogadását. 5. A) Döntés a Pro Veszprém Városfejlesztési és Befektetés-ösztönzı Kft. üzletrészének „VKSZ” Zrt-be történı apportálásáról B) Döntés a Kolostorok és Kertek Kft. üzletrészének „VKSZ” Zrt-be történı apportálásáról C) Döntés a Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonporofit Kft. üzletrészének a „VKSZ” Zrt-be történı apportálásáról Az elıterjesztés elıadója:
Porga Gyula polgármester
Siklódi Levente, a Bizottság elnöke: Mivel az elıterjesztés „A” pontjához hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátja az „A” jelő elıterjesztési részhez tartozó határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Városstratégiai és Városmarketing Bizottság jelenlévı 6 tagja 4 igen szavazattal 2 tartózkodás mellett meghozta a következı határozatot: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottságának 9/2014. (I.23.) határozata a „Döntés a Pro Veszprém Városfejlesztési és Befektetés-ösztönzı Kft. üzletrészének „VKSZ” Zrt-be történı apportálásáról” tárgyú elıterjesztésrıl 9
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága megtárgyalta a „Döntés a Pro Veszprém Városfejlesztési és Befektetés-ösztönzı Kft. üzletrészének „VKSZ” Zrt-be történı apportálásáról” tárgyú elıterjesztést. A Bizottság javasolja az „A” jelő elıterjesztési részhez tartozó határozati javaslat elfogadását a Közgyőlés felé. Siklódi Levente, a Bizottság elnöke: Mivel az elıterjesztés „B” pontjához hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátja az „B” jelő elıterjesztési részhez tartozó határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Városstratégiai és Városmarketing Bizottság jelenlévı 6 tagja 4 igen szavazattal 2 tartózkodás mellett meghozta a következı határozatot: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottságának 10/2014. (I.23.) határozata a „Döntés a Kolostorok és Kertek Kft. üzletrészének „VKSZ” Zrt-be történı apportálásáról” tárgyú elıterjesztésrıl Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága megtárgyalta a „Döntés a Kolostorok és Kertek Kft. üzletrészének „VKSZ” Zrt-be történı apportálásáról” tárgyú elıterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyőlés felé az „B” jelő elıterjesztési részhez tartozó határozati javaslat elfogadását. Siklódi Levente, a Bizottság elnöke: Mivel az elıterjesztés „C” pontjához hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátja az „C” jelő elıterjesztési részhez tartozó határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Városstratégiai és Városmarketing Bizottság jelenlévı 6 tagja 4 igen szavazattal 2 tartózkodás mellett meghozta a következı határozatot: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottságának 11/2014. (I.23.) határozata a „Döntés a Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonporofit Kft. üzletrészének a „VKSZ” Zrt-be történı apportálásáról” tárgyú elıterjesztésrıl Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága megtárgyalta a „Döntés a Veszprémi
10
Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonporofit Kft. üzletrészének a „VKSZ” Zrt-be történı apportálásáról” tárgyú elıterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyőlés felé az „C” jelő elıterjesztési részhez tartozó határozati javaslat elfogadását. 6. Döntés a „Veszprém integrált településfejlesztés, belváros funkcióbıvítı rehabilitációja I/B ütem” projekt elıkészítésérıl Az elıterjesztés elıadója:
Brányi Mária alpolgármester
Brányi Mária alpolgármester: Elmondja, hogy ez is egy olyan elıterjesztés, ami majd csak a Közgyőlésre lesz pontos, mert az egyeztetések jelenleg is folyamatban vannak, miután nem egy kiírt pályázatról van szó, hanem egy olyan forrásról, amely egy adott pályázati keretre visszakerült. Jelenleg egyeztetés, pontosítás alatt van a rendelkezésre álló forrásnagyság és a felhasználás módja. Elıadja a tervezett projektelemeket és elmondja, hogy a mőszaki tartalom terén a számítások jelenleg folyamatban vannak, a közgyőlési anyagban pontosabban jelennek majd meg. Hangsúlyozza, hogy az elıterjesztés határozati javaslatában megjelölt forrásigény pontosan került meghatározásra, az ennél nagyobb összeg semmiképpen nem lehet, az az általuk maximálisan remélt támogatáshoz van arányítva. Ez a forrásigény mindenképpen szükséges, hogy erre a lehetıségre pályázni lehessen. Ezek a költségek olyan költségek, amelyek a pályázatban finanszírozásra kerülnek majd. A határidı nagyon szőkös, a februári vagy a márciusi Közgyőlésre már a végleges pályázati anyagot elı kell készíteniük. Sárándi Balázs, a Bizottság tagja: Kérdezi, hogy van-e már elképzelés arról, hogy milyen térburkolat lesz ezeken a területeken. Brányi Mária alpolgármester: Pontszerő beavatkozásokra készülnek, ami azt jelenti, hogy nem egy komplett burkolatcserét irányoznak elı, hanem ahol szükséges és például az akadálymentes közlekedés nem teljesen megoldott, ott azt szeretnék megoldani, a töredezett lépcsıket szeretnék cserélni, korlátokat, támfalakat megújítani, a burkolatokban pedig olyan pontszerő beavatkozásokat terveznek, amelyek funkcióbıvítéshez kapcsolódnak. Ismerteti a felújítás tervezett elemeit. Elmondja, hogy nem céljuk az, hogy a jelenlegi burkolati rendet átépítsék, 40-50%-nál nem nagyobb burkolati beavatkozást terveznek; inkább az egyéb elemekre szeretnék a hangsúlyt fektetni. 8:35 perckor Halmay György bizottsági tag egyéb elfoglaltság miatt elhagyta a bizottsági ülést. Némedi Lajos alpolgármester: Reményei szerint ebbe a fejlesztésbe belefér a Kossuth utca 21. szám alatti hulladéktárolás problémájának a megoldása, illetve a Cserhát lakótelepen a parkolási lehetıség is bıvülhet.
11
Brányi Mária alpolgármester: Hangsúlyozza, hogy a projekt összeállításához rendkívül kevés idı áll rendelkezésre, illetve próbálnak olyan elemeket megvalósítani a projekt keretén belül, amelyek 100%-ban támogatottak, így nem szükséges önrészt biztosítani vagy csak nagyon minimális mértékben. Alpolgármester úr által említett problémákat mindenképpen szeretnék orvosolni. Némethné Károlyi Jolán, a Bizottság tagja: Kérdezi, hogy a Zenemővészeti iskola elıtti park megújítása jelenti-e a Múzeum elıtti területet megújítását is. Brányi Mária alpolgármester: A projekt a Zenemővészeti iskola elıtti teresedést érinti egyrészt, illetve vizsgálják, hogy az Erzsébet királyné szobor felıli oldalon mit tudnának megoldani. Egy kulturális negyed koncepcióra készülnek a következı uniós ciklusban elnyerhetı forrásokból. Az, hogy a Múzeum és a Múzeum környezete hogyan alakuljon, az még nem körvonalazódott teljesen pontosan. A Zenemővészeti iskola homlokzatának megújítása mellett a minimális elıtér megújítását tervezik. A közgyőlési anyagban lehet majd az elképzelésekrıl pontosabb anyagot olvasni. Siklódi Levente, a Bizottság elnöke: Mivel az elıterjesztéshez további hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátja az elıterjesztésben megfogalmazott határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Városstratégiai és Városmarketing Bizottság jelenlévı 5 tagja 4 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett meghozta a következı határozatot: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottságának 12/2014. (I.23.) határozata a „Döntés a „Veszprém integrált településfejlesztés, belváros funkcióbıvítı rehabilitációja I/B ütem” projekt elıkészítésérıl” tárgyú elıterjesztésrıl Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága megtárgyalta a „Döntés a „Veszprém integrált településfejlesztés, belváros funkcióbıvítı rehabilitációja I/B ütem” projekt elıkészítésérıl” tárgyú elıterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyőlés felé az elıterjesztéshez tartozó határozati javaslat elfogadását. 7. Az Önkormányzati tulajdonban lévı, Veszprém, Stromfeld A. u. 9. szám alatt lévı ingatlanrész használatának haszonkölcsön szerzıdésen alapuló biztosítása a Veszprémi Rendırkapitányság részére, körzeti megbízotti iroda mőködtetése céljából Az elıterjesztés elıadója:
Némedi Lajos alpolgármester
12
Némedi Lajos alpolgármester: Az elıterjesztésben foglaltak, illetve a döntési javaslat egy nagyon fontos közérdeket szolgál. Több ezer ember életviszonyát, biztonság érzetét javíthatja azáltal, hogy konkrét rendırségi jelenlét valósul meg a területen. Kéri a Bizottság tagjait, hogy támogassák a Közgyőlés részére az elıterjesztés elfogadását. Némethné Károlyi Jolán, a Bizottság tagja: Elmondja, hogy Stromfeld utca 9. szám az ı választó körzetében van. Támogatja a rendırség oda költözésének lehetıségét. Ismerteti az ezen a területen tapasztalt problémákat, hangsúlyozza a rendıri jelenlét fontosságát, hasznosságát. Siklódi Levente, a Bizottság elnöke: Mivel az elıterjesztéshez további hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátja az elıterjesztésben megfogalmazott határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Városstratégiai és Városmarketing Bizottság jelenlévı 5 tagja 5 igen szavazattal meghozta a következı határozatot: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottságának 13/2014. (I.23.) határozata az „Az Önkormányzati tulajdonban lévı, Veszprém, Stromfeld A. u. 9. szám alatt lévı ingatlanrész használatának haszonkölcsön szerzıdésen alapuló biztosítása a Veszprémi Rendırkapitányság részére, körzeti megbízotti iroda mőködtetése céljából” tárgyú elıterjesztésrıl Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága megtárgyalta az „Az Önkormányzati tulajdonban lévı, Veszprém, Stromfeld A. u. 9. szám alatt lévı ingatlanrész használatának haszonkölcsön szerzıdésen alapuló biztosítása a Veszprémi Rendırkapitányság részére, körzeti megbízotti iroda mőködtetése céljából” tárgyú elıterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyőlés felé az elıterjesztéshez tartozó határozati javaslat elfogadását. 8. Döntés a TÁMOP-3.1.3-10/2-2010-0002 azonosító számú (Vetési Albert Gimnázium természettudományos labor) konzorciumi együttmőködésben megvalósult projekt fenntartásával kapcsolatos konzorciumi együttmőködési megállapodás jóváhagyásáról Az elıterjesztés elıadója:
Némedi Lajos alpolgármester
Siklódi Levente, a Bizottság elnöke: Mivel az elıterjesztéshez hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátja az elıterjesztésben megfogalmazott határozati javaslatot. 13
Megállapítja, hogy a Városstratégiai és Városmarketing Bizottság jelenlévı 5 tagja 5 igen szavazattal meghozta a következı határozatot: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottságának 14/2014. (I.23.) határozata a „Döntés a TÁMOP-3.1.3-10/2-2010-0002 azonosító számú (Vetési Albert Gimnázium természettudományos labor) konzorciumi együttmőködésben megvalósult projekt fenntartásával kapcsolatos konzorciumi együttmőködési megállapodás jóváhagyásáról” tárgyú elıterjesztésrıl Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága megtárgyalta a „Döntés a TÁMOP-3.1.3-10/2-20100002 azonosító számú (Vetési Albert Gimnázium természettudományos labor) konzorciumi együttmőködésben megvalósult projekt fenntartásával kapcsolatos konzorciumi együttmőködési megállapodás jóváhagyásáról” tárgyú elıterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyőlés felé az elıterjesztéshez tartozó határozati javaslat elfogadását. 9. Közbensı döntés Veszprém településrendezési eszközeinek módosításáról a Veszprém-Márkó-Bánd kerékpárút területét érintıen, a véleményezés szakasz lezárásához Az elıterjesztés elıadója:
Horváth Gábor városi fıépítész
Horváth Gábor fıépítész: Rövid magyarázatot főz az elıterjesztéshez, ismerteti az új elıírások szerinti településrendezési eszközök módosítása során beépített döntési mechanizmust. Az eljárás egyszerősödik, de 1 hónapos többlet idıt igényel. Szeretnék a folyamatot gyorsítani a kerékpárút építése érdekében. Szeretnék, ha az állami fıépítész a véleményét a rendelkezésére álló 1 hónapnál elıbb adja meg. Siklódi Levente, a Bizottság elnöke: Mivel az elıterjesztéshez további hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátja az elıterjesztésben megfogalmazott határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Városstratégiai és Városmarketing Bizottság jelenlévı 5 tagja 4 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett meghozta a következı határozatot: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottságának 15/2014. (I.23.) határozata
14
a „Közbensı döntés Veszprém településrendezési eszközeinek módosításáról a Veszprém-Márkó-Bánd kerékpárút területét érintıen, a véleményezés szakasz lezárásához” tárgyú elıterjesztésrıl Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága megtárgyalta a „Közbensı döntés Veszprém településrendezési eszközeinek módosításáról a Veszprém-Márkó-Bánd kerékpárút területét érintıen, a véleményezés szakasz lezárásához” tárgyú elıterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyőlés felé az elıterjesztéshez tartozó határozati javaslat elfogadását. 10. Közbensı döntés Veszprém településrendezési eszközeinek módosításáról – több területet érintıen – a véleményezési szakasz lezárásához (Veszprém, Jutasi út 3018/226 hrsz-ú, Nárcisz u. 5644 hrsz-ú, és Gyulafirátót 01030/58-59 hrsz-ú ingatlanok területét érintı Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat módosítása) Az elıterjesztés elıadója:
Horváth Gábor városi fıépítész
Siklódi Levente, a Bizottság elnöke: Mivel az elıterjesztéshez hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátja az elıterjesztésben megfogalmazott határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Városstratégiai és Városmarketing Bizottság jelenlévı 5 tagja 4 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett meghozta a következı határozatot: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottságának 16/2014. (I.23.) határozata a „Közbensı döntés Veszprém településrendezési eszközeinek módosításáról – több területet érintıen – a véleményezési szakasz lezárásához (Veszprém, Jutasi út 3018/226 hrsz-ú, Nárcisz u. 5644 hrsz-ú, és Gyulafirátót 01030/58-59 hrsz-ú ingatlanok területét érintı Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat módosítása)” tárgyú elıterjesztésrıl Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága megtárgyalta a „Közbensı döntés Veszprém településrendezési eszközeinek módosításáról – több területet érintıen – a véleményezési szakasz lezárásához (Veszprém, Jutasi út 3018/226 hrsz-ú, Nárcisz u. 5644 hrsz-ú, és Gyulafirátót 01030/58-59 hrsz-ú ingatlanok területét érintı Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat módosítása)” tárgyú elıterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyőlés felé az elıterjesztéshez tartozó határozati javaslat elfogadását.
15
11. Marian Cozma emléktábla elhelyezése Az elıterjesztés elıadója:
Porga Gyula polgármester
Siklódi Levente, a Bizottság elnöke: Mivel az elıterjesztéshez hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátja az elıterjesztésben megfogalmazott határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Városstratégiai és Városmarketing Bizottság jelenlévı 5 tagja 5 igen szavazattal meghozta a következı határozatot: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottságának 17/2014. (I.23.) határozata a „Marian Cozma emléktábla elhelyezése” tárgyú elıterjesztésrıl Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága megtárgyalta a „Marian Cozma emléktábla elhelyezése” tárgyú elıterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyőlés felé az elıterjesztéshez tartozó határozati javaslat elfogadását. 12. Egyebek Siklódi Levente, a Bizottság elnöke: Az Egyebek napirendi ponthoz nem érkezett hozzászólás, így megköszönte a részvételt és a Bizottság munkáját. Több napirendi pont nem lévén a Bizottság ülését 8 óra 48 perckor lezárta.
K.m.f.
Gerstmár Ferenc a Bizottság alelnöke
Siklódi Levente a Bizottság elnöke
16