JEGYZŐKÖNYV Készült: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2007. május 17-én, 9.00 órától, a Városháza Nagytanácstermében tartott rendes, nyílt üléséről. Jelen vannak: a képviselők az első szavazás szerint, a tanácskozási joggal rendelkezők közül dr. Szekeres Antal jegyző, dr. Fauszt Zoltán aljegyző, dr. Bene Edit, Kovács Ákos, Kovács Lászlóné, Lukácsné dr. Pócsi Ildikó, Varga László főosztályvezetők, dr. Németh Ilona, Racsmány Gyula, Szentei Tamás, dr. Rácz Julianna, dr. Vincze Nóra osztályvezetők, Fekete Ágnes könyvvizsgáló, Bak Ferenc és dr. Mészáros József a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. részéről, Lukácsné dr. Kiss Viktória csoportvezető, valamint a sajtó képviselői és az érdeklődő állampolgárok. Jegyzőkönyvvezetés céljából a Szervezési Osztály részéről dr. Czipa Balázs, Seres Ildikó, Baloghné Kass Mária és Szakács Péterné. Kósa Lajos Létszámellenőrzést rendel el a határozatképesség megállapítása céljából. No: 1 Létszámellenőrzés Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 9:01:43
>1812<
Egyszerű
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
27 1 0
96.43% 3.57% 0.00%
54.00% 2.00% 0.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
28 9 13
100.00%
56.00% 18.00% 26.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 27-1-0
Megállapítja, hogy a Közgyűlés 28 képviselővel határozatképes. A Közgyűlés ülését 9.01 órakor megnyitja.
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
2
Kósa Lajos Kéri, szavazzanak a kiküldött meghívó szerinti napirendi pontokról azzal, hogy a Közgyűlés ülésének 25./ napirendi pontjaként tárgyalt „A Közgyűlés Oktatási Bizottsága nem képviselő tagjának megválasztása” című napirendi pont első napirendi pontként kerüljön megtárgyalásra. Ez által az Oktatási Bizottság nem képviselő tagja megválasztását követően esküt tud tenni. No: 2 Napirendi javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 9:03:22
>1813<
Egyszerű
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
29 1 0
96.67% 3.33% 0.00%
58.00% 2.00% 0.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
30 7 13
100.00%
60.00% 14.00% 26.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 29-1-0
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 29 igen, 1 nem szavazattal elfogadja és az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: 1./ A Közgyűlés Oktatási Bizottsága nem képviselő tagjának megválasztása Előterjesztő: a polgármester 2./ Debrecen Megyei Jogú Város településszerkezeti tervéről szóló 124/2001. (VI. 21.) Kh. határozat módosítása a Debrecen, Fancsikai Pihenőközpont területre, valamint Debrecen Megyei Jogú Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 8/2003. (V. 23.) Kr. rendelet módosítása a Debrecen, Fancsikai Pihenőközpont (Létai út- Bodzás ér- Létavértesi út- Panoráma út által határolt) területre, továbbá a Borzán Gáspár u. – 11275 és 70579 hrsz-ú csatorna – 70577 hrsz-ú út - Szél utca által határolt telektömbre vonatkozóan Előterjesztő: a főépítész 3./ Az önkormányzat vagyonáról szóló 25/1997. (VI. 20.) Kr. sz. rendelet módosítása Előterjesztő: a Vagyonkezelési Osztály vezetője 4./ A köztisztaság fenntartásáról szóló rendelet megalkotása Előterjesztő: a Városfejlesztési Főosztály vezetője 52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
3
5./ A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása Előterjesztő: a Gazdálkodási Főosztály vezetője 6./ A VESZ Vagyonkezelő Kft. 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása Előterjesztő: a Gazdálkodási Főosztály vezetője 7./ A DVSC Utánpótlás Nevelő Kft. 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása, társasági szerződésének módosítása Előterjesztő: a Gazdálkodási Főosztály vezetője 8./ A DVSC Kézilabda Kft. 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása Előterjesztő: a Gazdálkodási Főosztály vezetője 9./ A DVSC Futball Szervező Zrt. 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása Előterjesztő: a Gazdálkodási Főosztály vezetője 10./ A Debrecen Jégcsarnok Kft. 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása Előterjesztő: a Gazdálkodási Főosztály vezetője 11./ A Debreceni Sportcentrum Kht. 2006. évi közhasznúsági jelentésének elfogadása, számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása Előterjesztő: a Gazdálkodási Főosztály vezetője 12./ Debreceni Sportcentrum Szolgáltató Közhasznú Társaság és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti közhasznúsági megállapodás módosítása Előterjesztő: a Kulturális Osztály vezetője 13./ A FŐNIX Rendezvényszervező Kht. 2006. évi közhasznúsági jelentésének elfogadása, számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása Előterjesztő: a Gazdálkodási Főosztály vezetője 14./ A MODEM Modern Debreceni Művészeti Kht. előtársasági beszámolójának jóváhagyása, valamint 2006. évi közhasznúsági jelentésének elfogadása és számviteli beszámolójának jóváhagyása Előterjesztő: a Gazdálkodási Főosztály vezetője 15./ Debrecen TISZK Térségi Integrált Szakképző Központ és Oktatási Szolgáltató Közhasznú Társaság 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása Előterjesztő: a Gazdálkodási Főosztály vezetője 16./ A VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. 2006. évi közhasznúsági jelentésének elfogadása, számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása Előterjesztő: a Gazdálkodási Főosztály vezetője
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
4
17./ Az Euro-Régió Ház Közhasznú Társaság 2006. évi közhasznúsági jelentésének elfogadása, számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása Előterjesztő: a Gazdálkodási Főosztály vezetője 18./ A DEHUSZ Kht. 2006. évi közhasznúsági jelentésének jóváhagyása, számviteli törvény szerinti beszámolójának elfogadása Előterjesztő: a Gazdálkodási Főosztály vezetője 19./ A Hajdú-Bihar Megyei Közoktatási Közalapítvány 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadása Előterjesztő: Halász D. János alpolgármester 20./ Pályázat benyújtása az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közkincs programjának térségi szintű pályázati felhívására és a szükséges saját forrás biztosítása Előterjesztő: a Kulturális Osztály vezetője 21./ Kulturális szakemberek szervezett képzésére fordítandó normatív támogatás igénylése Előterjesztő: a Kulturális Osztály vezetője 22./ Szándéknyilatkozat a Mezon Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda átszervezéséről Előterjesztő: a polgármester 23./ 2007/2008. nevelési-oktatási évben indítható első osztályok és óvodai csoportok számának engedélyezése Előterjesztő: az Oktatási Osztály vezetője 24./ Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2006. évi gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatai ellátásáról szóló átfogó értékelés Előterjesztő: a polgármester 25./ DMJV Idősek és Csökkentlátók Otthona magasabb vezetőjének lemondása, közalkalmazotti jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetése, illetve pályázat kiírása magasabb vezetői beosztás ellátására Előterjesztő: a polgármester 26./ A Debreceni Közterület Felügyelet vezetője illetményének megállapítása Előterjesztő: a polgármester
Zárt ülés!
27./ A „Debrecen Város Kiváló Pedagógusa” és a „Debrecen Város Közoktatásáért” díjak adományozása Előterjesztő: a polgármester Zárt ülés! 28./ Állattartás korlátozásának előírása elleni fellebbezés elbírálása Előterjesztő: a Környezetvédelmi Bizottság
Zárt ülés!
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
5
29./ Szociális ellátásra irányuló fellebbezések elbírálása Előterjesztő: a polgármester a Szociális Bizottság
Zárt ülés!
30./ Interpellációk, kérdések
Kósa Lajos Tisztelettel és szeretettel köszönti az OB. I. nemzeti bajnokságon bajnokcsapati címet szerzett Debreceni Floorball Sport Egyesület Csapatát, valamint Tőzsér Sándort, aki birkózóként megnyerte a felnőtt szabadfogású magyar bajnokságot. A Floolball csapatot május 5-én avatták bajnokká, melynek városunk sportéletében nagy jelentősége van. Gratulációját fejezi ki, sok sikert, és eredményekben gazdag további munkát kíván mind a csapatnak, mind Tőzsér Sándor részére.
1./ Napirendi pont: A Közgyűlés Oktatási Bizottsága nem képviselő tagjának megválasztása Kósa Lajos Pappné Gyulai Katalin a Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény magasabb vezetője 2007. április 30. napjával lemondott Oktatási Bizottsági tagságáról. Javasolja, hogy az Oktatási Bizottság nem képviselő tagjának Lilik István igazgató urat válasszák meg. Bizottsági vélemény Szabó Gyula Az Oktatási Bizottság az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot elfogadásra javasolja. Egyet ért azzal, hogy az Oktatási Bizottság nem képviselő tagjának Lilik Istvánt, az Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola igazgatóját válasszák meg. Dr. Papp László Az Ügyrendi Bizottság az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot Balla Irma képviselő asszony halálára tekintettel a következő módosítással javasolja elfogadásra. „4./ Balla Irma elhunyt képviselő megüresedett bizottsági helyére megválasztja a) az Oktatási Bizottság tagjának: Szilágyi László képviselőt, b) az Etikai Bizottság tagjának: dr. Zemlényi Jusztina képviselőt.” A napirendi ponttal kapcsolatban képviselői kérdés, frakcióvélemény, képviselői hozzászólás nem hangzott el.
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
6
Kósa Lajos Kéri szavazzanak az Ügyrendi Bizottság módosító javaslatáról az alábbiak szerint: „Balla Irma elhunyt képviselő megüresedett bizottsági helyére megválasztja az Oktatási Bizottság tagjának Szilágyi László képviselőt” No: 3 Szilágyi László Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 9:09:37
>1814<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
43 1 1
95.56% 2.22% 2.22%
86.00% 2.00% 2.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
45 1 4
100.00%
90.00% 2.00% 8.00%
Össz.: 50 100.00% 100.00% Határozat Elfogadva Határozat: 43-1-1 Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 43 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja. Kéri szavazzanak az Ügyrendi Bizottság módosító javaslatáról az alábbiak szerint: „Balla Irma elhunyt képviselő megüresedett bizottsági helyére megválasztja az Etikai Bizottság tagjának dr. Zemlényi Jusztina képviselőt” No: 4 Dr. Zemlényi Jusztina Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 9:10:05
>1815<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
42 1 3
91.31% 2.17% 6.52%
84.00% 2.00% 6.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
46 1 3
100.00%
92.00% 2.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 42-1-3
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
7
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 42 igen, 1 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadja. Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról az elfogadott módosítással. No: 5 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 9:10:20
>1816<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
44 1 1
95.66% 2.17% 2.17%
88.00% 2.00% 2.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
46 1 3
100.00%
92.00% 2.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 44-1-1
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 44 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: 73/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 22. § (1) és a 24. § (1) bekezdései, az 1992. évi XXXIII. törvény 23. § (5) bekezdése, valamint a 17/2000. (V. 1.) Kr. rendelet 57. §-a, 59. § (2) bekezdése alapján 1./ tudomásul veszi, hogy Pappné Gyulai Katalin, a Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény magasabb vezetői megbízásának ellátásáról, valamint oktatási bizottsági tagságáról 2007. április 30. napjával lemondott. 2./ Az oktatási bizottsági tagságról történő lemondásra tekintettel 2007. május 18. napjától megválasztja az Oktatási Bizottság nem képviselő tagjának Lilik Istvánt.
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
8
3./ Felkéri a polgármestert, hogy a 2./ pontban foglalt döntésről tájékoztassa a megválasztott nem képviselő bizottsági tagot és az Oktatási Bizottság elnökét. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester 4./ Balla Irma elhunyt képviselő megüresedett bizottsági helyére megválasztja a) az Oktatási Bizottság tagjának: Szilágyi László képviselőt, b) az Etikai Bizottság tagjának: dr. Zemlényi Jusztina képviselőt.
Lilik István leteszi az alábbi szövegű esküt: „Én … esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz, annak népéhez hű leszek, az Alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom; az állami és a szolgálati titkot megőrzöm; megbízásomhoz híven pártatlanul, lelkiismeretesen járok el és a legjobb tudásom szerint, minden igyekezetemmel Debrecen város javát szolgálom.”
2./ Napirendi pont:
Debrecen Megyei Jogú Város településszerkezeti tervéről szóló 124/2001. (VI. 21.) Kh. határozat módosítása a Debrecen, Fancsikai Pihenőközpont területre, valamint Debrecen Megyei Jogú Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 8/2003. (V. 23.) Kr. rendelet módosítása a Debrecen, Fancsikai Pihenőközpont (Létai út- Bodzás ér- Létavértesi útPanoráma út által határolt) területre, továbbá a Borzán Gáspár u. – 11275 és 70579 hrsz-ú csatorna – 70577 hrsz-ú út - Szél utca által határolt telektömbre vonatkozóan
A napirendi ponttal kapcsolatban bizottsági vélemény, képviselői kérdés, frakcióvélemény, képviselői hozzászólás nem hangzott el. Kósa Lajos Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő rendelettervezetről.
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
9
No: 6 Rendelettervezet Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 9:16:07
>1817<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
43 2 1
93.48% 4.35% 2.17%
86.00% 4.00% 2.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
46 1 3
100.00%
92.00% 2.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 43-2-1
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a rendelet-tervezetet 43 igen, 2 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és megalkotja Debrecen Megyei Jogú Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 8/2003. (V. 23.) Kr. rendelet módosításáról (a Debrecen, Fancsikai Pihenőközpont (Létai út – Bodzás ér – Létavértesi út – Panoráma út által határolt) területre, valamint a Debrecen, 52.2 vk., Borzán Gáspár u. – 11275 ill. 70579 hrsz-ú csatorna – 70577 hrsz-ú út – Monostorpályi út – Vámraktár út – Wolafka utca által határolt területre vonatkozóan) szóló 22/2007. (V. 25.) rendeletét, mely a jegyzőkönyv 1. számú mellékletét képezi. Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról. No: 7 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt >1818< Minősített Ideje:2007.05.17 9:16:22 Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
43 2 1
93.48% 4.35% 2.17%
86.00% 4.00% 2.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
46 1 3
100.00%
92.00% 2.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 43-2-1
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
10
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 43 igen, 2 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: 74/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a főépítész előterjesztésére az 1997. évi LXXVIII. törvény 6. § (3) bekezdés a.) pontja és a 7. § (3) bekezdés b.) pontja alapján 1./ módosítja Debrecen Megyei Jogú város településszerkezeti tervének megállapításáról szóló 124/2001. (VI. 21.) Kh. határozatot a melléklet szerinti tervlapon szereplő területek felhasználásának változtatásával oly módon, hogy a hatályos tervben rögzített 01173/1, 01068/4, 0,067/4, 01066/9, 01066/2, 01067/2, 01067/5, 01068/3, 01068/2, 01240/11, 01240/12, 01240/16, 01240/6, 01240/7, 01240/14, 01240/10, 0117/2, 01177/3, 01220/1, 01220/2 hrsz-ú erdőterületek (E) mezőgazdasági korlátozott használatú területre (Mk), a 71037/8 hrsz-ú telek vízgazdálkodási terület (V) különleges intézményi területre (Ki), valamint a 01162/18 hrsz-ú telek mezőgazdasági korlátozott használatú terület (Mk) erdőterületre módosul. 2./ Felkéri a főépítészt az 1./ pont szerinti módosítás településszerkezeti terven történő átvezetésére. Határidő: Felelős:
azonnal a főépítész
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
3./ Napirendi pont:
Az önkormányzat vagyonáról szóló 25/1997. (VI. 20.) Kr. sz. rendelet módosítása
Racsmány Gyula Az önkormányzat vagyonáról szóló rendelet módosítása több okból is szükségessé vált. Az Ötv. rendelkezéseinek értelmében a vagyonkezelői jog megszerzésének, gyakorlásának, valamint a vagyonkezelés ellenőrzésének részletes szabályait az Önkormányzat rendeletében határozza meg. Ennek a jogszabályhelynek a figyelembevételével került kiegészítésre a hatályos vagyonrendelet. A módosítás több helyen is szükségessé vált az új Gt. szabályaira való tekintettel, melyek a gazdasági, illetve közhasznú társaságokban meglévő önkormányzati tulajdonú tőkerészesedésekhez kapcsolódó tagsági jogok gyakorlásának részletes szabályait tartalmazza. A hatályos vagyonrendelet értelmében az önkormányzati költségvetési szervek használatába adott önkormányzati vagyon ingyenes hasznosításáról – az intézményvezető javaslata alapján – a polgármester dönt. A rendelet alkalmazása során az intézmények által kötött bérleti szerződések tekintetében felmerült a kedvezményes bérbeadás kérdése is. Ennek szabályozására is szükség volt tehát az előterjesztésben szereplő rendelet tervezetben. Az önkormányzati költségvetési szervek használatába adott vagyon tekintetében többször előfordult a gyakorlatban az, hogy ezen szervek vezetői nem küldték meg, vagy nem tudták megküldeni 15 napon belül a szóban forgó bérleti szerződéseket. Tekintettel erre a javaslat azt tartalmazza, hogy az 1 éven belüli időtartamra kötött szerződésekről a tájékoztatást csak évente egyszer, tárgyév végén kelljen ezen szerv vezetőjének megküldenie az illetékes bizottságok részére tájékoztatás céljából. A vagyonrendelet módosítása szükségessé vált továbbá egy – a pályázati eljárással összefüggő gyakorlati tapasztalat alapján a következők szerint: A pályázati eljárásra vonatkozó szabályokat a rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza, mely melléklet 2./ pontja szerint zártkörű pályáztatás esetén legalább 3 érintettnek kell egyidejűleg és közvetlenül megküldeni a pályázati felhívást a határidő kezdő napját legalább 20 nappal megelőzően. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azokban az esetekben, amikor teljesültek a fent említett feltételek, nem célszerű 3 érintett meghívása, tekintettel arra, hogy általában a teljesítésre csak meghatározott ajánlattevők képesek, melyek száma igen korlátozott, illetve az önkormányzat érdekeire, az eljárás, a pályázat elbírálását követő technikai jellegű feladatok egyszerűsítésére (pld. biztosíték visszautalása), figyelemmel is elegendő 2 érintett meghívása. A leglényegesebb rendeletmódosítás a tervezetben tehát a vagyonkezelői jog létesítését érinti. A vagyonkezelői jog létesítése egy új lehetőség a közfeladatok hatékonyabb ellátásához, amelynek alkalmazásáról a Közgyűlés dönthet. A mögöttes jogszabály területek az Ötv., az Áht., valamint a Ptk. Részletesen ismerteti az önkormányzati közfeladat ellátásához kapcsolódó vagyonkezelés szabályait, melyek közt kitér a vagyonkezelő jog létesítésére, a vagyonkezelési jog tartalmára, valamint megszüntetésére is. Javasolja, hogy valamennyi korlátozottan forgalomképes és forgalomképes vagyonelem tekintetében biztosítani kell a közfeladat átadásához kapcsolódó vagyonkezelésbe adás lehetőségét, elkerülve a sorozatos rendeletmódosítást. A hatályos rendelet kiegészülne egy új, 3. sz. melléklettel, az önkormányzati vagyon közfeladat átadásához kapcsolódó vagyonkezelői jogának pályázat útján történő megszerzésének szabályairól.
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
12
Bizottsági vélemény Madarasi István Az előterjesztésben szereplő rendeletmódosítás tervezetet elfogadásra javasolja a közgyűlésnek. Tájékoztatja a képviselő testületet, hogy más önkormányzatok hasonló tárgyú rendeleteiről információkat kívántak beszerezni a bizottság ülését megelőzően. Erre nem volt lehetőségük, mert hasonlóan átfogó és újszerű szabályozásra más önkormányzatok esetében nincsen példa. Erre tekintettel javasolja, hogy a rendelet alkalmazásának gyakorlati tapasztalatait a későbbiekben a szakbizottságok előtt vitassák meg. Képviselői kérdés Gadus István A tervezet szerint a vagyonkezelőt megillető jogok gyakorlását, szabályszerűségét és célszerűségének ellenőrzését a polgármester végzi. Átruházható-e a tulajdonosi ellenőrzés joga? Kósa Lajos A hatáskör – a hivatali helyettesítési rend szerint – az alpolgármesterek által is gyakorolható. A napirendi ponttal kapcsolatban frakcióvélemény nem hangzott el. Képviselői hozzászólás Gadus István Álláspontja szerint a rendelet-tervezet előremutató megoldásokat alkalmaz, nyitottabb, liberálisabb eljárást tesz lehetővé az önkormányzati vagyonkezelés területén. Az előterjesztésben szereplő rendelet-módosítás tervezetet ezért elfogadásra javasolja. Kósa Lajos Igény esetén szívesen nyújt tájékoztatást a rendelet-tervezetben foglaltakról, valamint az eljárási rend gyakorlati működésének tapasztalatairól. Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő rendelettervezetről.
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
13
No: 8 Rendelettervezet Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 9:28:45
>1819<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
45 0 0
100.00% 0.00% 0.00%
90.00% 0.00% 0.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
45 2 3
100.00%
90.00% 4.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 45-0-0
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a rendelet-tervezetet 45 igen szavazattal – egyhangúlag – elfogadja és megalkotja az Önkormányzat vagyonáról szóló 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet módosításáról szóló 23/2007. (V. 25.) rendeletét, mely a jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képezi.
4./ Napirendi pont: A köztisztaság fenntartásáról szóló rendelet megalkotása Varga László Az előterjesztés szöveges részében szereplő indoklást fenntartja, részleteiben azonban nem kívánja ismertetni. A rendelet-tervezet előkészítése során az építéssel összefüggő köztisztasági feladatok meghatározása okozott problémát. Az előkészítés során figyelembe vették azt az Alkotmánybírósági döntést is mely szerint szabálysértési eljárás a szennyezés okozója, vagy ennek hiányában a tulajdonos ellen indítható. Példaként elmondja, hogy az Önkormányzat évente több mint 30 M Ft-ot fordít az illegális szemét lerakóhelyek felszámolására. Az ilyen módon lerakott hulladék mennyisége tekintetében azonban az utóbbi években mérséklődés tapasztalható. A napirendi ponttal kapcsolatban bizottsági vélemény nem hangzott el.
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
14
Képviselői kérdés Gadus István Milyen eszközök segítik a rendelet-tervezetben foglalt intézkedések hatékony végrehajtását? Varga László A közterületek rendjének fenntartásáról DMJV Polgármesteri hivatal Városüzemeltetési Osztálya, valamint a Debreceni Közterület Felügyelet a felelős. A Városüzemeltetési Osztályon ezt a feladatot négy fő, még a Közterület felügyeletnél 18 felügyelő páros végzi. Ezen túl a rendelkezések megtartását a rendőrséggel közös akciókkal is próbálják elősegíteni. Az ezen túl vállalt többletfeladatot elvégzése (például: ingyenes hulladéktároló konténerek kihelyezése) az Önkormányzatnak többletköltséget okoz. Képviselői hozzászólás Szabó Miklós Az előterjesztésben szereplő rendelet-tervezetet szakmailag jól előkészítettnek tartja. Véleménye szerint a jogszabály tervezet megfelelően kezeli az építkezéssel összefüggő köztisztasági feladatok ellátását is. Felhívja azonban a figyelmet arra, hogy a rendelet tervezetben foglalt intézkedések végrehajtásának ellenőrzése nem minden esetben biztosíthatók megfelelő módon. (Például: illegális hulladék lerakóhelyek problémája.) Fentiek miatt ezért szükségesnek tartja egy olyan őrszolgálat felállítását, amely biztosítaná a rendelkezések végrehajtásának ellenőrzését, valamint visszatartó erőt jelentene az illegális szemetelőknek is. Addig is hatóságokkal és civil szervezetekkel egyaránt hatékony együttműködést kell kialakítani. Példaként a polgárőrség környezetvédelmi tagozatát említi. Álláspontja szerint szabálysértések szankciójaként kiszabható pénzbírság maximális összege is csekély visszatartó erővel bír és nem áll arányban a környezetszennyezés, valamint a kármentesítés költségével. Az általa ismertetett problémák végleges megoldásához vélhetően törvénymódosítás szükséges. Az előterjesztésben szereplő rendelet-tervezetet elfogadásra javasolja. Turi Gábor Örömét fejezi ki a város köztisztaságának fenntartását elősegítő jól előkészített rendelettervezetért. Rámutat ugyanakkor arra, hogy a Református Nagytemplom mögött elhelyezkedő Református Kollégiumi park köztisztasági helyzete a városhoz méltatlan. Kéri, hogy a problémára találjanak megoldást az illetékesek. Gadus István Tájékoztatja a képviselő testületet, hogy a köztisztaság helyi szabályozását rögzítő önkormányzati rendelet módosítása azért vált szükségessé, mert az Észak-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal Hivatalvezetője szóbeli törvényességi észrevételt tett a köztisztaságról szóló 18/2005. (VI. 17.) Kr. rendelet egyes rendelkezéseihez, valamint felmerült, hogy az utóbbi időben a városban egyre jobban elszaporodó falfirkák elleni hatékonyabb védekezés céljából szigorítsuk a rendeletben erre vonatkozó szabályokat. Ez arra utal, hogy a szakmai előkészítői munka folyamán nagyobb figyelemmel kell eljárni. Mindezek ellenére a rendelettervezetet előremutató jogszabálynak tartja. A város tisztaságának fenntartásában mindenki egyaránt érintettnek tekinthető. A jövő évi költségvetés tervezésénél kéri, hogy térjenek vissza a jogalkalmazó által a rendelkezések megtartatására biztosított eszközök megvitatására,
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
15
hiszen a rend fenntartása érdekében a tervezet nem sorakoztat fel hatékony eszköztárat, vagy forrásokat. Dr. Papp László Tekintettel arra, hogy a város tisztaságának fenntartása közös érdek a rendelet-tervezet előkészítése megvitatása terén konszenzus kialakulását is lehetségesnek tartja. Az önkormányzati rendelet a város tisztaságának fenntartásához csak a jogszabályi keretet biztosítja, az eredményt mindig a végrehajtás produkálja. Ehhez adott esetben az állampolgárok nevelése, céltudatos oktatásának megszervezése is hozzá tartozik. Az önkormányzatoknak ennek ellenére korlátozottak a lehetőségei az illegális szemét lerakóhelyek megszüntetésére kialakulásának megakadályozására. Megoldást csak az ellenőrzés intenzitásának nevelése, vagy szemléletváltás kialakítása jelenthet. Egyet ért az előterjesztő azon véleményével, hogy a felelősség kérdését tágan kell értelmezni, adott esetben pedig – természetesen jogszabályi keretek között – a bizonyítási eszközök skálájának szélesítését is lehetővé kell tenni a tágabb felelősségi kör meghatározása érdekében. Legyen tehát mindenki felelős a háztartásából kikerülő hulladék sorsáért. Kósa Lajos Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő rendelet tervezetről. No: 9 Rendelet-tervezet Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 9:45:07
>1820<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
46 0 0
100.00% 0.00% 0.00%
92.00% 0.00% 0.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
46 1 3
100.00%
92.00% 2.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 46-0-0
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a rendelet-tervezetet 46 igen szavazattal – egyhangúlag – elfogadja és megalkotja a köztisztaság fenntartásáról szóló 24/2007. (V. 25.) rendeletét, mely a jegyzőkönyv 3. számú mellékletét képezi.
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
16
5./ Napirendi pont: A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása Kovács Lászlóné Az előterjesztés részét képezi egy olyan beszámoló, amely az önkormányzat által a vállalatcsoport részére nyújtott támogatásokat részletezi. Ezzel teljesebb kép nyerhető az önkormányzat és a részvénytársaság pénzügyi kapcsolatáról. A beszámoló a Vagyonkezelő Zrt-től megszokott módon, jó színvonalon készült el, helyes és valós adatokat tartalmaz. A Pénzügyi bizottság által előterjesztett technikai jellegű módosító javaslatot előterjesztőként befogadja a következők szerint: „1./ elfogadja a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját a melléklet szerint 20.639.960.000.- Ft mérlegfőösszeggel, és 325.799.000.-Ft adózott eredménnyel. 2./ Elfogadja, hogy az adózott eredmény teljes összege, 325.799.000.-Ft, valamint a meglévő eredménytartalékból további 174.201.000.-Ft, összesen 500.000.000.-Ft osztalékként kifizetésre kerüljön. A határozati javaslat 2./ pontja 3./ pontra változik.” Bizottsági vélemény Madarasi István A Pénzügyi Bizottság az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot a fentebb ismertetett és főosztályvezető asszony által befogadott módosítással javasolja elfogadásra. Képviselői kérdés Dr. Gondola Zsolt A befektetett tárgyi eszközök (ingatlanok, vagyoni értékű jogok) értéke a beszámoló szerint a 2005. évi 20 M Ft-ról 131 M Ft-ra emelkedett. Miből ered ez a növekmény? Bak Ferenc A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. képviselőjeként elmondja, hogy a társaság a város területén optikai hálózatot épített ki. Ennek a befektetésének az aktiválása okozta a befektetett tárgyi eszközök képviselő úr által említett nagy arányú növekményét. Kovács László Debrecen városa a költségvetéséből felhalmozási célra 275 M Ft-ot juttatott az AIRPORT Debrecen Kft-nek, valamint 74 M Ft- értékben további szolgáltatást vásárolt a társaságtól. Kéri tájékoztassák ezen támogatások hátteréről.
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
17
Kovács Lászlóné A felhalmozási célú juttatás a repülőtér schengeni normáknak megfelelő átalakításához kapcsolódott. A képviselő úr által említett szolgáltatás vásárlás a repülőtér működtetésének számlázott ellenértékét jelenti. Dr. Bazsa György Tájékoztatást kér a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezetőinek juttatott 100 M Ft nagyságú jövedelem átlagos mértékéről, valamint megoszlásáról. A társaság beszámolójában az üzemviteli tanácsadás értéke 195 M Ft-ban került meghatározásra. Tájékoztatást kér ennek felhasználásáról. Várható-e, hogy a repülőtérnek nyújtott támogatások a működés során szerzett eredményből megtérülnek. Bak Ferenc A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. üzletviteli tanácsadás címén egy olyan közös rendszert üzemeltett a tagvállalatokkal, amely a közös munka minden fázisára kiterjed. A tagvállalatok ezért havi rendszerességgel díjban meghatározott ellenértéket fizetnek. Az üzemviteli tanácsadás címén végzett koordináció biztosítja a társaság tulajdonosi érdekeknek megfelelő működését. Dr. Mészáros József A Debreceni Repülőtér több szempontból is kiemelkedőnek tekinthető az országban működő többi repülőtér közül. A működési jellemzők alapján hasonló kategóriába sorolt létesítmények a beszámolóban szereplő mértékű működési költségeket feltételeznek, amely támogatási igényt generál. Tárgyalások vannak folyamatban egy olyan szakmai partner bevonására, akinek célja a Repülőtéren zajló áruforgalom növelése. A Repülőtér személyforgalma az elmúlt évek tapasztalatai szerint folyamatos emelkedést mutat. Bak Ferenc A társaságnál összesen 15 fő munkavállaló teljesít munkát. A kulcspoziciót betöltő munkatársak tevékenységükkel a tagvállalati munkavállalók tevékenységét koordinálják, számuk ezért az adminisztratív dolgozókéhoz képest igen magas. A bértömeg növekedése az előző évekhez képest elenyészőnek tekinthető. Az egyhavi bérköltséget tekintve a vezető beosztásban levő munkavállalók havi átlagban 5-600 E Ft jövedelemmel rendelkeznek. Kósa Lajos A Repülőteret a város a saját, valamint a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. forrásaiból működteti véleménye szerint igen eredményesen. Ezt támasztja alá, hogy a személyforgalom évről évre növekszik. Charter járatok tekintetében jelenleg 17 célállomás tekinthető lekötöttnek, ebben az évben várhatóan megindul a National Instruments által szervezett – saját bázisra épülő – cargo forgalom is. A központi költségvetés által támogatott repülőterek működése ehhez képest nem tekinthető eredményesnek. A Debreceni Repülőtér működési és beruházási költségeit növeli továbbá, hogy folyamatosan fent kell tartani a schengeni kompatibilitás és az állandó határnyitás követelményeinek megfelelő szintű szolgáltatást. Ennek ellenére természetesen olyan együttműködő partnert keresnek, aki a kihasználtság növekedésével forgalmat generálna a repülőtéren. Ennek érdekében a konkurens repülőterekkel csak korlátozott mértékben működhetnek együtt, mely a sajátos versenyszituációnak köszönhető.
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
18
Dr. Bákonyi László Milyen jogcímen nyújtott a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. a tagvállalatai részére 770 M Ft támogatást? Amennyiben ez a támogatási összeg véglegesen és ingyenesen átadott pénzeszköznek tekinthető teljesítette-e a társaság az illetékfizetési kötelezettségét? Amennyiben igen, úgy miért nem jelent meg ez az előterjesztésben szereplő beszámolóban? Bak Ferenc Az illetéktörvény képviselő úr által említett módosítása csak 2007. évtől kezdődően lépett hatályba. A tranzakciót tehát 2006. évre vonatkozóan még nem terhelte illetékfizetési kötelezettség. A jövőben a támogatásról szóló tagvállalatok helyzetét pótbefizetések, valamint tőkeemelés útján kívánják rendezni. Gadus István Miért nem jelent meg a Közgyűlés ülésén a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója? Kósa Lajos Az igazgatóság elnökeként Dr. Sásdi András feladatköre kifejezetten az igazgatóság munkájának szervezésére terjed ki. A beszámolóval kapcsolatban a Közgyűlés ülésén felmerült kérdésekre a társaság gazdasági igazgatója ad választ. Szabó Miklós A társaság beszámolójában a személyi ráfordítások soron 218 M Ft szerepel. Mennyi ebből a személyi alapbér, illetve mekkora mértéket érnek el a más jogcímen történő kifizetések? Bak Ferenc A beszámoló kiegészítő mellékletének 1. sz. táblája részletesen tartalmazza a személyi jellegű juttatások mértékét és megoszlását. Jutalomként a személyi alapbér 50%-a fizethető ki. Frakcióvélemény Dr. Bazsa György A kiegészítő melléklet 1. sz. táblázata szerint a 6.63 fő vezető személyi alapbére több mint 100 M Ft-ot ér el. Ez bérezés tekintetében havi átlagban 1,2 M Ft jövedelmet jelent. Az általa feltett kérdésekre igazgató úr eltérő válaszokat adott. A beszámoló elfogadását a frakció nem támogatja. Kósa Lajos Kéri frakcióvezető urat, hogy kérdését pontosítani szíveskedjen. Dr. Bazsa György A beszámoló kiegészítő mellékletének 1. sz. tábla 8. sorában az szerepel, hogy a vezetők részére 100.725.000.-Ft került kifizetésre. Teljes munkaidőben a társaság 6,63 fő szellemi foglalkozású vezetőt alkalmaz. Ez havonta vezetőnként 1.2 M Ft bérezést jelent. Kérdése ennek a személyi juttatásnak az eloszlására irányult, de igazgató úrtól azt a választ kapta, hogy a vezetők havi átlagban 5-6 E Ft jövedelemmel rendelkeznek. A kérdése és a válasz között feszülő ellentét miatt ismételten tájékoztatást kér erről, valamint a tanácsadásra felhasznált összeg mértékéről és megoszlásáról. A frakció a beszámoló elfogadását nem támogatja.
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
19
Képviselői hozzászólás Gadus István Nagyon fontosnak tartja, hogy Debrecen városában állandó határnyitású repülőtér működjön. Magyarországon egy hasonló kategóriába sorolható repülőtér működik, amely Sármelléken található. Ez a létesítmény azonban élni tudott a számára felkínált lehetőségekkel, még Debrecen ebből a szempontból nem tekinthető versenyképesnek. Véleménye szerint ez az a probléma, amelyre rövidtávon megoldást kell találni. Elismeri, hogy városunk saját erőből végzi a repülőtér fejlesztését, de Sármellék olyan befektetőt talált, aki ezt a feladatot a település helyett végzi el. Javasolja az általa ismertetett körülmények mérlegelését a megoldás keresése során. Kósa Lajos A Debreceni, valamint a Sármelléki Repülőtér központi költségvetési fejlesztési támogatása nem tekinthető egymással egyenértékűnek. Míg Sármellék a fejlesztésre szánt központi költségvetési támogatást külön soron megkapta, addig Debrecen ahhoz a régióban található többi repülőtérrel megosztva jutott hozzá. Nem elhanyagolható a befektető keresése szempontjából az a körülmény sem, hogy a Debreceni Repülőtér környezetének kármentesítése megtörtént. Erre városunk pályázati úton jelentős összeget nyert, amely azonban működtetésre, valamint fejlesztési célú beruházásra nem fordítható. Városunk a Repülőteret a környezeti károkkal együtt vette át, a pályázaton nyert összeg ezen károk megszüntetésére került felhasználásra. A központi költségvetésből juttatott összegért ezúton is köszönetét fejezi ki. A Sármelléki Repülőtér a központi költségvetésen túl a Magyar Turizmus Zrt-től is jelentős mértékű támogatást kap. A közigazgatási területén található települések a létesítményt nem tudják támogatni, ezért befektetőt kerestek a repülőtér fejlesztésére. A központi költségvetés szempontjából Debrecentől, mint tőkeerős nagyvárostól elvárják azt, hogy repülőterét fejlessze és működtesse. A Debreceni Repülőtér tehát a működő tőke bevonására teljes egészében elő van készítve, az egyik leglényegesebb momentumról a kármentesítés befejezésének pontos időpontjáról konkrét tájékoztatást tudnak adni. A frakcióvezető úr által feltett kérdésre, mely a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagjainak személyi jellegű juttatásaira vonatkozott a társaság gazdasági igazgatója helyes választ adott. A többi piaci alapon működő társasághoz hasonlóan a bérezésnek olyan struktúrája van, hogy a teljes összegű személyi juttatás egy részét munkabérként, másik részét pedig célhoz, eredményhez, teljesítményhez kötött juttatásként kapják. Az igazgatóság tagjainak munkabére tehát az elhangzottaknak megfelelő, de amennyiben a vezető beosztású dolgozó tevékenysége nyomán a társaságnak konkrét eredménye keletkezik egyéb személyi jellegű juttatást (mozgóbért) kap. Ezen juttatások együttes összege bruttó értékben meghatározva eléri a beszámolóban szereplő, frakcióvezető úr által említett összeget. A személyi jellegű juttatások átlagos mértéke és megoszlására irányuló kérdésre azért nehéz pontos választ adni, mert a munkabéren felül járó személyi jellegű juttatás nem tekinthető automatizmusnak, teljesítményhez, célhoz kötött juttatás. Az ágazatot tekintve megállapítható, hogy miközben a Vagyonkezelő Zrt. piaci átlagon felüli eredményt produkál a vezetők bérezése az ágazati átlag alattinak tekinthető. Díjazásukat úgy kell meghatározni, hogy a jó szakemberek piaci szféra irányában fennálló fluktuációjának veszélyétől a társaságot megkíméljék.
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
20
Kéri, szavazzanak az előterjesztő által ismertetett módosítással együtt a határozati javaslatról. No: 10 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 10:26:46
>1821<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
34 12 1
72.34% 25.53% 2.13%
68.00% 24.00% 2.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
47 0 3
100.00%
94.00% 0.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 34-12-1
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 34 igen, 12 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: 75/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének előterjesztésére a 2006. évi IV. törvény 231. § e) pontja, valamint a 25/1997. (VI. 20. ) Kr. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján 1./ elfogadja a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját a melléklet szerint 20.639.960.000.- Ft mérlegfőösszeggel, és 325.799.000.-Ft adózott eredménnyel. 2./ Elfogadja, hogy az adózott eredmény teljes összege, 325.799.000.-Ft, valamint a meglévő eredménytartalékból további 174.201.000.-Ft, összesen 500.000.000.-Ft osztalékként kifizetésre kerüljön. 3./ Felkéri a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága elnökét, hogy a társaság beszámolóját a cégbírósághoz nyújtsa be. Határidő: Felelős:
2007. május 31. a polgármester
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
122
Kósa Lajos polgármester úr 10.27 órától tanácskozási szünetet rendel el. A Közgyűlés nyílt ülése 10.53 órától folytatódik. Kósa Lajos Létszámellenőrzést rendel el a határozatképesség megállapítása céljából. No: 11 Létszámellenőrzés Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 10:53:08
>1822<
Egyszerű
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
36 1 0
97.30% 2.70% 0.00%
72.00% 2.00% 0.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
37 10 3
100.00%
74.00% 20.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 36-1-0
Megállapítja, hogy a Közgyűlés 37 képviselővel határozatképes. 6./ Napirendi pont:
A VESZ Vagyonkezelő Kft. 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása
Bizottsági vélemény Madarasi István Ismerteti a Pénzügyi Bizottság – soron következő napirendi pontokra (gazdasági társaságok beszámolóira) is vonatkozó – állásfoglalásainak tartalmát mely szerint a Pénzügyi Bizottság az előterjesztésben szereplő határozati javaslatokat elfogadásra javasolja. Dr. Kiss Sándor Az Egészségügyi Bizottság az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot elfogadásra javasolja. A napirendi ponttal kapcsolatban képviselői kérdés, frakcióvélemény nem hangzott el.
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
123
Képviselői hozzászólás Dr. Rónai György Örömét fejezi ki, hogy az előterjesztés szerint vélhetően lehetőség nyílik egy központi orvosi rendelő megépítésére. Ehhez arra van szükség, hogy a VESZ kezelésében lévő ingatlanok Önkormányzat által történő hasznosítására a jövőben lehetőség nyíljon. Az erre irányuló szándékra az Önkormányzat nyitott, mely által az ellátás hozzáférhetősége, rugalmassága a jövőben jelentősen javulhat. Kósa Lajos Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról. No: 12 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 10:56:26
>1823<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
43 1 1
95.56% 2.22% 2.22%
86.00% 2.00% 2.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
45 2 3
100.00%
90.00% 4.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 43-1-1
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 43 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: 76/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének előterjesztésére a 2006. évi IV. törvény 141. § (2) bekezdés a.) pontja, valamint a módosított 25/1997. (VI. 20.) Kr. sz. rendelet 21. § (2) bekezdés a.) pontja alapján
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
124
1./ jóváhagyja a VESZ Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját a melléklet szerint 101.052.- EFt mérlegfőösszeggel és 26.496.EFt adózott eredménnyel azzal, hogy a társaság az adózott eredményt az eredménytartalék javára számolja el. 2./ Felkéri a VESZ Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjét, hogy a beszámolót a Cégbíróság részére küldje meg. Határidő: 2007. május 31. Felelős: a Kft. ügyvezetője
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
186
7./ Napirendi pont:
A DVSC Utánpótlás Nevelő Kft. 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása, társasági szerződésének mdosítása
Kovács Lászlóné Az alapító okirathoz kapcsolódó módosítás miatt szükségessé vált a határozati javaslat kiegészítése a kiosztott kiegészítő anyagban foglaltak alapján, a következők szerint: „2./ a) Javasolja elfogadásra a DVSC Utánpótlás Nevelő Kft. taggyűlésének a Kft. társasági szerződésének 5. sz. módosítását a 2. sz. melléklet szerint, valamint az egységes szerkezetű társasági szerződést a 3. sz. melléklet szerint. b) Javasolja Balogh Istvánné könyvvizsgáló díjazását 20.000.-Ft+ÁFA/hó összegben megállapítani. c) Javasolja Herczeg Andrásnak az utánpótlás szakágvezetői munkakörre létrejött munkaszerződése időtartamának 2008. június 30. napjáig történő meghosszabbítását.” Tájékoztatja a képviselő testületet, hogy a társaság beszámolója helyesen tartalmazza a támogatási bevételek korábban vitatott könyvelési módját. A Felügyelő Bizottság a beszámoló elfogadását javasolja. Bizottsági vélemény Asbóth Endre A Sportbizottság az előterjesztésben szereplő, kiegészített határozati javaslatot elfogadásra javasolja. A napirendi ponttal kapcsolatban képviselői kérdés, frakcióvélemény, képviselői hozzászólás nem hangzott el.
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
187
Kósa Lajos Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról az ismertetett kiegészítéssel együtt. No: 13 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 10:58:54
>1824<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
45 1 0
97.83% 2.17% 0.00%
90.00% 2.00% 0.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
46 1 3
100.00%
92.00% 2.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 45-1-0
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 45 igen,1 nem szavazattal elfogadja és a következő határozatot hozza: 77/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének előterjesztésére a 2006. évi IV. törvény 141. § (2) bekezdés a), e), j) és i) pontja, valamint a módosított 25/1997. (VI. 20. ) Kr. sz. rendelet 21. § (2) bekezdés a.) pontja alapján 1./ javasolja jóváhagyásra a DVSC Utánpótlás Nevelő Kft. taggyűlésének a Kft. 2006. évi számviteli törvény szerint beszámolóját az 1. sz. melléklet szerint 15.013.000.-Ft mérlegfőösszeggel és 4.136.000.- Ft adózott eredménnyel azzal, hogy az eredményt az eredménytartalék javára számolja el. 2./ a) Javasolja elfogadásra a DVSC Utánpótlás Nevelő Kft. taggyűlésének a Kft. társasági szerződésének 5. sz. módosítását a 2. sz. melléklet szerint, valamint az egységes szerkezetű társasági szerződést a 3. sz. melléklet szerint. b) Javasolja Balogh Istvánné könyvvizsgáló díjazását 20.000.-Ft+ÁFA/hó összegben megállapítani. 52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
188
c) Javasolja Herczeg Andrásnak az utánpótlás szakágvezetői munkakörre létrejött munkaszerződése időtartamának 2008. június 30. napjáig történő meghosszabbítását. 3./ Felkéri a polgármestert, hogy a DVSC Utánpótlás Nevelő Kft. taggyűlésén a határozati javaslat 1./ és 2./ pontja szerint képviselje az Önkormányzatot. Határidő: Felelős:
a társaság soron következő taggyűlése a polgármester
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
189
8./ Napirendi pont:
A DVSC Kézilabda Kft. 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása
Kovács Lászlóné A Közgyűlési előterjesztés a napirendi ponthoz kapcsolódóan tartalmazza a Közgyűlés azon határozatát, mely szerint az új tulajdonosnak a szponzori támogatáson felül a törzstőkéből való részesedésének arányában működési támogatást kell nyújtania a társaság részére. Tájékoztatja a képviselő testületet, hogy a társaság saját tulajdonú cége a jelzett támogatási kötelezettségét teljesítette. Ez a beszámolóból azonban nem tűnik ki. A gazdasági társaságokról szóló törvény előírásai szerint a saját tőke összegének meg kell felelnie a jegyzett tőke mértékének. Amennyiben ez nem így van a társaság ezt a körülményt az intézkedési tervvel együtt köteles jelezni a Cégbíróság felé. Amennyiben a jelzett arány nem áll helyre összesen 2,7 M Ft pótbefizetést kell a tulajdonostársaknak teljesíteni, melyből az Önkormányzatot tulajdoni hányad arányában 2.065 E Ft befizetési kötelezettség terheli. Álláspontja szerint közbenső mérlegbeszámoló elkészítése válhat szükségessé, melyben a saját tőke és a jegyzett tőke arányának alakulása nyomon követhető. Amennyiben ez a mérték a közbenső beszámoló elkészítésének idejére sem áll helyre a szükségessé váló pótbefizetésről a Közgyűlésnek határozattal kell döntenie. Bizottsági vélemény Asbóth Endre A Sportbizottság az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot – a többi véleményezési körébe tartozó határozati javaslattal együtt – elfogadásra javasolja. A napirendi ponttal kapcsolatban képviselői kérdés nem hangzott el. Frakcióvélemény Madarasi István A frakciójuk örömét fejezte ki, hogy a társaság működtetésében tulajdonostársra talált. Szeretné, ha ez az együttműködés hosszú távon valósulna meg. A gazdálkodás egyensúlya már az elmúlt évben is csak egy közbenső éves beszámoló elfogadásával állt helyre. Tudomásul veszi, hogy a sporttevékenységet folytató gazdasági társaságok esetében nehézséget okoz a támogatási és sportévad, valamint a gazdasági év elhatárolás. Ennek ellenére az a véleménye, hogy a gazdálkodás egyensúlya szorosabb egyeztetéssel a jövőben fenntartható. Kéri, hogy véleményét a gazdasági társaság soron következő ülésén képviselni szíveskedjenek és hívják fel a figyelmet arra, hogy a sporttevékenység támogatásával összefüggő évet a gazdálkodási évvel egyensúlyba hozni szíveskedjenek. A szocialista frakció az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot elfogadásra javasolja. Pajna Zoltán A szponzori szerződések alapján történő finanszírozás valamint a gazdasági év folyamán történő tulajdonosi finanszírozás eltérő jellege a megelőző évek gazdálkodásából áthúzódó jellegű hiányt generált, mely a gazdálkodás egyensúlyát megbillentette. Ennek ellenére a társaság hatékonyan működik az Önkormányzat a tulajdonostárssal jó viszonyt ápol. A társaság üzemeltetése során a jövőben a pénzügyi egyensúly megtartására, valamint eredmény elérésére törekszenek.
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
190
Kósa Lajos Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról. No: 14 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 11:06:41
>1825<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
45 1 1
95.74% 2.13% 2.13%
90.00% 2.00% 2.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
47 0 3
100.00%
94.00% 0.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 45-1-1
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 45 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: 78/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének előterjesztésére a 2006. évi IV. törvény 141. § (2) bekezdés a) pontja, valamint a 25/1997. (VI. 20.) Kr. számú rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján 1./ javasolja jóváhagyásra a DVSC Kézilabda Kft. taggyűlésének a Kft. 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját a melléklet szerint 13.059 ezer Ft mérleg-főösszeggel és – 7.114 ezer Ft adózott eredménnyel, azzal, hogy a Kft. az adózott eredményt az eredménytartalék terhére számolja el. 2./ Felkéri a polgármestert, hogy a DVSC Kézilabda Kft. taggyűlésén a határozati javaslat 1./ pontja szerint képviselje az Önkormányzatot. Határidő: 2007. május 31. Felelős: a polgármester
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
200
9./ Napirendi pont:
A DVSC Futball Szervező Zrt. 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása
Kósa Lajos Ismerteti a határozati javaslat, valamint a mellékletként csatolt alapító okirat módosítását. Kéri, hogy a határozati javaslatról szóló döntés során a kiosztásra került kiegészítő anyagot figyelembe venni szíveskedjenek. Tájékoztatja a képviselő testületet, hogy a DVSC által kezdeményezett szélesebb körű alapító okirat módosítást a Közgyűlés soron következő ülésén tárgyalják. Kovács Lászlóné Az előterjesztéshez kiegészítésként csatolták azt a levelet, melyben felhívják a társaság figyelmét arra, hogy a kiegészítő mellékletben tüntessék fel a jelentősebb eltérést tartalmazó mérlegtételek magyarázatát. Bár a kiegészítésben ez nem szerepel a társaság a válaszát – az előterjesztés elkészítését követően – megadta. Nyitott maradt azonban a bevételek átengedésének kérése. A továbbiakban sem tisztázott, tehát, hogy a társaságnál a jövőre vonatkozóan milyen bevételekkel lehet számolni. A kiegészítésre került határozati javaslatot elfogadásra javasolja. A napirendi ponttal kapcsolatban bizottsági vélemény, képviselői kérdés, frakcióvélemény, nem hangzott el. Képviselői hozzászólás Dr. Bazsa György Az apróbb hiányosságoktól eltekintve megállapítható, hogy a társaság tevékenysége megfelelő, melynek legékesebb bizonyítéka a sorozatban harmadjára elnyert bajnoki cím. Kéri, hogy a frakció törzstagnak számító szurkolóit a bajnoki cím megünneplésére meghívni szíveskedjenek. Kósa Lajos A bajnoki cím ünneplése céljából szervezett összejövetel nyilvános, azon mindenki részt vehet. A csapat által szervezett ünnepségen azonban kizárólag a társaság tisztségviselői vesznek részt. Ez úton minden kedves érdeklődőt tisztelettel meghív a bajnokcsapat üdvözlésére megrendezésre kerülő főtéri rendezvényre május 26-án.
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
201
Kéri szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról a kiosztott módosítással együtt. No: 15 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 11:11:49
>1826<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
45 1 1
95.74% 2.13% 2.13%
90.00% 2.00% 2.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
47 0 3
100.00%
94.00% 0.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 45-1-1
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 45 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza:
79/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének előterjesztésére a 2006. évi IV. törvény 231. § a), d) és e) pontjai, valamint a 25/1997. (VI. 20.) Kr. számú rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján 1./ javasolja jóváhagyni a DVSC Futball Szervező Zrt. közgyűlésének a részvénytársaság 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját az 1. sz. melléklet szerint 541.067.000.-Ft mérleg-főösszeggel és 5.102.000.-Ft adózott eredménnyel, azzal, hogy a Zrt. az adózott eredményt az eredménytartalék javára számolja el.
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
202
2./ Javasolja elfogadni a Zrt. közgyűlésének a részvénytársaság alapszabályának 15. sz. módosítását a 2. sz. melléklet szerint, valamint az egységes szerkezetű alapszabályt a 3. sz. melléklet szerint. 3./ Felkéri a polgármestert, hogy a DVSC Futball Szervező Rt. közgyűlésén a határozati javaslat 1./ és 2./ pontjai szerint képviselje az Önkormányzatot. Határidő: 2007. május 31. Felelős: a polgármester
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
246
10./ Napirendi pont:
A Debrecen Jégcsarnok Kft. 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása
Kovács Lászlóné A Debrecen Jégcsarnok Kft., illetve az átalakult Kht. jelenleg teljes egészében DMJV tulajdonát képezi. Ez által a Kft. mentesült részletfizetési, valamint tagi kölcsön törlesztési kötelezettsége alól. Ez a két körülmény a mérlegbeszámolóban is feltűnik, azonban a saját és a jegyzett tőke aránya nem állt helyre. A jövő évi működés során – az éves beszámolótól függően döntik el, hogy a gazdasági társaságokról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően szükséges e pótbefizetést teljesíteni a gazdálkodási egyensúly helyreállítása céljából. A napirendi ponttal kapcsolatban bizottsági vélemény, képviselői kérdés, frakcióvélemény, képviselői hozzászólás nem hangzott el. Kósa Lajos Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról. No: 16 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 11:13:50
>1827<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
44 1 1
95.66% 2.17% 2.17%
88.00% 2.00% 2.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
46 1 3
100.00%
92.00% 2.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 44-1-1
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 44 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza:
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
247
80/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének előterjesztésére a 2006. évi IV. törvény 141. § (2) bekezdés a.) pontja, valamint a módosított 25/1997. (VI. 20.) Kr. sz. rendelet 21. § (2) bekezdés a.) pontja alapján 1./ jóváhagyja a Debreceni Jégcsarnok Kft. 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját a melléklet szerint 487.041.000.-Ft mérleg-főösszeggel és 58.428.000.-Ft adózott eredménnyel, azzal, hogy az eredményt az eredménytartalék javára számolja el. 2./ Felkéri a jogutód Kht. ügyvezetőjét, hogy a társaság beszámolóját a cégbíróságnak nyújtsa be. Határidő: 2007. május 31. Felelős: a polgármester
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
264
11./ Napirendi pont: A Debreceni Sportcentrum Kht. 2006. évi közhasznúsági jelentésének elfogadása, számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása Kovács Lászlóné Tájékoztatja a képviselő testületet, hogy a társaság az adó mértékének kiszámításánál a helyi adó mértékét 50%-os mértékkel vette figyelembe. Ez által a társaság adóbefizetése 253 E Fttal változik, mely a társaság gazdálkodási szabályzata szerint kis összegű eltérésnek minősül. A beszámolóban történő korrekcióról tehát a társaság dönt. A napirendi ponttal kapcsolatban bizottsági vélemény, képviselői kérdés, frakcióvélemény, képviselői hozzászólás nem hangzott el. Kósa Lajos Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról. No: 17 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 11:15:16
>1828<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
43 1 1
95.56% 2.22% 2.22%
86.00% 2.00% 2.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
45 2 3
100.00%
90.00% 4.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 43-1-1
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 43 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza:
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
265
81/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének előterjesztésére az 1997. évi CLVI. törvény 19. §-a, a 2006. évi IV. törvény 141. § (2) bekezdés a.) pontja, valamint a 25/1997. (VI. 20.) Kr. sz. rendelet 21. § (2) bekezdés a.) pontja alapján 1./ elfogadja a Debreceni Sportcentrum Közhasznú Társaság 2006. évi közhasznúsági jelentését, egyidejűleg jóváhagyja a 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját a melléklet szerint 1.067.573 EFt mérleg-főösszeggel és 15.195 EFt adózott eredménnyel, azzal, hogy a társaság az adózott eredményt az eredménytartalék javára számolja el. 2./ Felkéri a Debreceni Sportcentrum Közhasznú Társaság ügyvezetőjét, hogy a beszámolót a Cégbíróság részére küldje meg. Határidő: 2007. május 31. Felelős: a Kht. ügyvezetője
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
293
12./ Napirendi pont:
Debreceni Sportcentrum Szolgáltató Közhasznú Társaság és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti közhasznúsági megállapodás módosítása
A napirendi ponttal kapcsolatban bizottsági vélemény, képviselői kérdés, frakcióvélemény, képviselői hozzászólás nem hangzott el. Kósa Lajos Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról. No: 18 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 11:15:58
>1829<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
44 0 2
95.65% 0.00% 4.35%
88.00% 0.00% 4.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
46 1 3
100.00%
92.00% 2.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 44-0-2
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 44 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: 82/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a Kulturális Osztály vezetőjének előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) és a 80. § (1) bekezdése alapján, figyelemmel az 1959. évi IV. törvény 59. §-ra 1./ módosítja a Debreceni Sportcentrum Szolgáltató Közhasznú Társaság és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata között a 270/2000. (XI. 9.) Kh. határozat alapján létrejött közhasznúsági megállapodást a melléklet szerint. 2./ Felhatalmazza a polgármestert a közhasznúsági megállapodás módosítás aláírására. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester 52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
294
Melléklet
KÖZHASZNÚSÁGI MEGÁLLAPODÁS MÓDOSÍTÁSA
Az egyrészről Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (képviseletében: Kósa Lajos polgármester 4024 Debrecen, Piac u. 20.), másrészről: Debreceni Sportcentrum Szolgáltató Kht. (képviseletében: Orendi Mihály ügyvezető 4032 Debrecen, Oláh G. u. 5.) között 2000. november 9-én létrejött közhasznúsági megállapodást a Felek 2007. május 18-i hatállyal az alábbiak szerint módosítják: A Megállapodás 3. pontja az alábbiakkal egészül ki: i.) Biztosítja az utánpótlás-nevelést sportiskolai keretek között. A Megállapodás egyéb pontjai változatlanul hatályban maradnak. A szerződő felek a jelen módosítást elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt cégszerűen és helybenhagyóan írják alá.
Debrecen, 2007. …………………………
DVMJ Önkormányzata képviseletében: Kósa Lajos polgármester
Debreceni Sportcentrum Szolgáltató Kht. képviseletében: Orendi Mihály ügyvezető
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
295
13./ Napirendi pont:
A FŐNIX Rendezvényszervező Kht. 2006. évi közhasznúsági jelentésének elfogadása, számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása
A napirendi ponttal kapcsolatban bizottsági vélemény nem hangzott el. Képviselői kérdés Dr. Gondola Zsolt Tájékoztatást kér a társaság beszámolójában feltüntetett, jelentős, 234 M Ft összegű pénzügyi betét elhelyezéséről. Makray Balázs A társaság az előző évi üzleti tervében a rezsiköltségeket a kivitelezőtől kapott tájékoztatás alapján kalkulálta. Az üzemeltetés gyakorlati tapasztalatai azonban jelentős összegű megtakarítást eredményeztek, melyet bankbetétként helyeztek el és a folyó kiadásokat fedezték belőle. Gadus István Tájékoztatást kér az üzemeltetéshez kapcsolódó költségek mértékéről. Makray Balázs Az intézmény rezsiköltsége külső és belső működési körülményektől függ, mint például a rendezvények száma, illetve légkondicionáló berendezés használata. A rezsi költségek mértéke az üzleti tervben foglaltaknak megfelelő. A napirendi ponttal kapcsolatban frakcióvélemény, képviselői hozzászólás nem hangzott el. Kósa Lajos Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról. No: 19 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 11:18:56
>1830<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
44 1 1
95.66% 2.17% 2.17%
88.00% 2.00% 2.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
46 1 3
100.00%
92.00% 2.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 44-1-1
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
296
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 44 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: 83/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének előterjesztésére az 1997. évi CLVI. törvény 19. §-a, a 2006. évi IV. törvény 141. § (2) bekezdés a.) pontja, valamint a 25/1997. (VI. 20.) Kr. sz. rendelet 21. § (2) bekezdés a.) pontja alapján 1./ elfogadja a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Társaság 2006. évi közhasznúsági jelentését, egyidejűleg jóváhagyja a 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját a melléklet szerint 395.971 EFt mérleg-főösszeggel és 9.963 EFt adózott eredménnyel azzal, hogy a társaság az adózott eredményt az eredménytartalék javára számolja el. 2./ Felkéri a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Társaság ügyvezetőjét, hogy a beszámolót a Cégbíróság részére küldje meg. Határidő: 2007. május 31. Felelős: a Kht. ügyvezetője
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
332
14./ Napirendi pont:
A MODEM Modern Debreceni Művészeti Kht. előtársasági beszámolójának jóváhagyása, valamint 2006. évi közhasznúsági jelentésének elfogadása és számviteli beszámolójának jóváhagyása
Kovács Lászlóné A Pénzügyi Bizottság ülésén vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a társaság beszámolójában nem kerültek feltüntetésre a költségek és a bevételek között az aktív és passzív időbeli elhatárolások. Tájékoztatja a képviselő testületet, hogy a passzív időbeli elhatárolás összege 1.1 M Ft, az aktív elhatárolásé pedig 368 E Ft. A társaság saját számviteli rendje szerint a csekély összegű eltérést úgy határozta meg, hogy az legfeljebb a saját tőke 20 %-a lehet. Az ismertetett összegek ennek megfelelően csekély összegű eltérésnek minősülnek melyek beszámolóban történő korrekciójáról a társaság dönt. Felhívják a társaság figyelmét a pontosításra. Az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot elfogadásra javasolja. A napirendi ponttal kapcsolatban bizottsági vélemény, képviselői kérdés, frakcióvélemény, képviselői hozzászólás nem hangzott el.
Kósa Lajos Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról. No: 20 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 11:21:06
>1831<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
43 1 2
93.48% 2.17% 4.35%
86.00% 2.00% 4.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
46 1 3
100.00%
92.00% 2.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 43-1-2
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 43 igen, 1 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza:
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
333
84/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének előterjesztésére az 1997. évi CLVI. törvény 19. §-a, a 2006. évi IV. törvény 141. § (2) bekezdés a.) pontja, valamint a 25/1997. (VI. 20.) Kr. sz. rendelet 21. § (2) bekezdés a.) pontja alapján 1./ jóváhagyja a MODEM Modern Debreceni Művészeti Közhasznú Társaság előtársasági beszámolóját az 1. sz. melléklet szerint -309 EFt mérleg szerinti eredménnyel, azzal, hogy a társaság a veszteséget az eredménytartalék terhére számolja el. 2./ Elfogadja a MODEM Modern Debreceni Művészeti Közhasznú Társaság 2006. évi közhasznúsági jelentését, egyidejűleg jóváhagyja a 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját a 2. sz. melléklet szerint 25.363 EFt mérleg-főösszeggel és 13.191 EFt adózott eredménnyel, azzal, hogy a társaság az adózott eredményt az eredménytartalék javára számolja el. 3./ Felkéri a MODEM Modern Debreceni Művészeti Közhasznú Társaság ügyvezetőjét, hogy a beszámolókat a Cégbíróság részére küldje meg. Határidő: 2007. május 31. Felelős: a Kht. ügyvezetője
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
15./ Napirendi pont: Debrecen TISZK Térségi Integrált Szakképző Központ és Oktatási Szolgáltató Közhasznú Társaság 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása A napirendi ponttal kapcsolatban bizottsági vélemény nem hangzott el. Képviselői kérdés Kálmánné Szabó Katalin A TISZK teljesen új képzési típus a magyar oktatásban. A különböző külföldi tanulmányi utak során szereztek-e hasonló képzési rendszerben hasznosítható tapasztalatot? Tudták-e ezeket a magyar rendszerben alkalmazni? Halász D. János A TISZK magyarországi bevezetése külföldi tapasztalatok alapján történt. Az Európai Unió szinte minden országában hasonló rendszerben működik. Alapvető különbség a magyar elképzelés és az uniós elképzelés között, hogy az Európai Unióban teljesen tiszta a finanszírozás, magyar viszonylatban pedig a TISZK kötelékébe kerülő középfokú intézmény szeptembertől már nem folytathat gyakorlati képzést – nem részesül normatív támogatásban. Maga a TISZK Kht. pedig nem hívhat le normatív támogatást. Az Európai Unióban ez a képzés nem önkormányzati feladat, hanem piaci körülmények között működik. A magyar szabályozást igazítani kellene a rendszerhez.
A napirendi ponttal kapcsolatban frakcióvélemény, képviselői hozzászólás nem hangzott el. Kósa Lajos
Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról. No: 21 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 11:24:09
>1832<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
45 1 1
95.74% 2.13% 2.13%
90.00% 2.00% 2.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
47 0 3
100.00%
94.00% 0.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 45-1-1
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
335 Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 45 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: 85/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének előterjesztésére a 2006. évi IV. törvény 141. § (2) bekezdés a) pontja, az 1997. évi CLVI. törvény 19. §-a, valamint a 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján 1./ javasolja jóváhagyásra a TISZK Kht. taggyűlésének a társaság közhasznúsági jelentését és 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját 300.124.000.-Ft mérleg-főösszeggel, és 7.667.000.-Ft adózott eredménnyel, azzal, hogy az adózott eredmény az eredménytartalék javára kerüljön elszámolásra. 2./ Felkéri a polgármestert, hogy a társaság taggyűlésén a határozati javaslat 1./ pontja szerint képviselje az Önkormányzatot. Határidő: a soron következő taggyűlés Felelős: a polgármester
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
405
16./ Napirendi pont: A VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. 2006. évi közhasznúsági jelentésének elfogadása, számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása Kovács Lászlóné A felügyelő bizottsági jelentést kiosztották a képviselők számára. A bizottsági ülésen két kérdés estében vita alakult ki. Az egyik kérdés az volt, hogy a vállalkozási tevékenységre vonatkozó adó jól van-e kiszámolva és megfelelő-e a jogszabályi hivatkozás. Az adó mértéke megfelelően van kiszámítva, ugyanakkor a beszámoló tartalmaz egy külön adó befizetési kötelezettséget is. A külön adó bevezetésére 2006. szeptemberében került sor, de a társaság ezt rosszul értelmezte – a jogszabály nem vonatkozik a közhasznú társaságokra. 29.000 forintos befizetésről van szó, mely összeg annyira alacsony, hogy a számviteli szabályok szerint a mérleg korrigálása nem szükséges. Javasolja a mérlegbeszámoló változatlan formában történő elfogadását. Bizottsági vélemény Dr. Kiss Sándor Az Egészségügyi Bizottság az előterjesztést egyhangúlag elfogadásra ajánlja. Felhívja a Közgyűlés figyelmét arra, hogy a Kht. rendkívüli teljesítményt nyújtott. 2006. júliusában a volumenkorlátot drasztikus mértékben megváltoztatták – ez minden egészségügyi intézmény számára hatalmas pénzügyi kiesést jelentett. A mérleg szerinti eredményt a társaság 52 millió forintos elvonás mellett érte el. Ritka az olyan egészségügyi intézmény Magyarországon, amelyik ezt a drasztikus beavatkozást pozitív egyenleggel tudta zárni. A napirendi ponttal kapcsolatban képviselői kérdés, frakcióvélemény, képviselő hozzászólás nem hangzott el. Kósa Lajos
Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról. No: 22 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 11:26:51
>1833<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
45 1 1
95.74% 2.13% 2.13%
90.00% 2.00% 2.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
47 0 3
100.00%
94.00% 0.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 45-1-1
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
406 Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 45 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: 86/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének előterjesztésére az 1997. évi CLVI. törvény 19. §-a, a 2006. évi IV. törvény 141. § (2) bekezdés a.) pontja, valamint a 25/1997. (VI. 20.) Kr. sz. rendelet 21. § (2) bekezdés a.) pontja alapján 1./ elfogadja a VESZ Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaság 2006. évi közhasznúsági jelentését, egyidejűleg jóváhagyja a 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját a melléklet szerint 794.715 eFt mérleg-főösszeggel és 22.858 eFt adózott eredménnyel, azzal, hogy a társaság az adózott eredményt az eredménytartalék javára számolja el. 2./ Felkéri a VESZ Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaság ügyvezetőjét, hogy a beszámolót a Cégbíróság részére küldje meg. Határidő: 2007. május 31. Felelős: a Kht. ügyvezetője
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
444 Kósa Lajos polgármester akadályoztatása miatt 11.26 órakor az ülés vezetését átadja Pajna Zoltán alpolgármesternek.
17./ Napirendi pont: Az Euro-Régió Ház Közhasznú Társaság 2006. évi közhasznúsági jelentésének elfogadása, számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása Kovács Lászlóné A beszámoló tájékoztató részében szereplő 60 fő létszám valójában 6 fő. Kéri a pontosítás figyelembe vételét. A napirendi ponttal kapcsolatban bizottsági vélemény, képviselői kérdés, frakcióvélemény, képviselői hozzászólás nem hangzott el. Pajna Zoltán Kéri, szavazzanak előterjesztésben szereplő határozati javaslatról az elhangzott pontosítással együtt. No: 23 Határozati javaslat a pontosítással együtt Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 11:27:50
>1834<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
46 1 0
97.87% 2.13% 0.00%
92.00% 2.00% 0.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
47 0 3
100.00%
94.00% 0.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 46-1-0
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 46 igen, 1 nem szavazattal elfogadja és a következő határozatot hozza: 87/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének előterjesztésére az 1997. évi CLVI. törvény 19. § a) pontja, a 2006. évi IV. törvény 141. § (2) bekezdés a) pontja, valamint a módosított 25/1997. (VI. 20.) Kr. sz. rendelet 21. § (2) bekezdés a./ pontja alapján
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
445
1./ javasolja elfogadásra az Euro-Régió Ház Kht. taggyűlésének a társaság 2006. évi közhasznúsági jelentését és 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját 63.241 ezer Ft mérleg-főösszeggel és 771 ezer Ft adózott eredménnyel, azzal, hogy az adózott eredmény az eredménytartalék javára kerüljön elszámolásra. 2./ Felkéri a polgármestert, hogy a társaság taggyűlésén a határozati javaslat 1./ pontja szerint képviselje az Önkormányzatot. Határidő: a társaság soron következő taggyűlésének időpontja Felelős: a polgármester
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
464 18./ Napirendi pont: A DEHUSZ Kht. 2006. évi közhasznúsági jelentésének jóváhagyása, számviteli törvény szerinti beszámolójának elfogadása
Kovács Lászlóné Az előterjesztésben leírt fegyelmezettebb gazdálkodásra való felhívást azért tartották szükségesnek, mert a Kht-nál egész évben folyamatosan felmerültek az állammal szembeni kötelezettségek, melyeknek a magyarázata csak részben fogadható el. A napirendi ponttal kapcsolatban bizottsági vélemény, képviselői kérdés, frakcióvélemény nem hangzott el. Képviselői hozzászólás Szathmári Károly A főosztályvezető asszony által ismertetett figyelemfelhívással egyetért. Ugyanez a probléma merült fel a Jégcsarnok Kft. esetében is. A fegyelmezettebb gazdálkodásra való felhívás az ő esetükben is szükséges. Pajna Zoltán Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról. No: 24 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 11:30:35
>1835<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
44 1 1
95.66% 2.17% 2.17%
88.00% 2.00% 2.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
46 1 3
100.00%
92.00% 2.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 44-1-1
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 44 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza:
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
465
88/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének előterjesztésére a 1997. évi CLVI. törvény 19. §-a, a 2006. évi IV. törvény 141. § (2) bekezdés a) pontja, valamint a 25/1997. (VI. 20.) Kr. sz. rendelet 21. § (2) bekezdés a.) pontja alapján 1./ elfogadja a Debreceni Humán Szolgáltató Közhasznú Társaság közhasznúsági jelentését, és egyidejűleg jóváhagyja a 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját a melléklet szerint 44.476 ezer Ft mérleg-főösszeggel és 661 ezer Ft adózott eredménnyel, azzal, hogy az adózott eredmény az eredménytartalék javára kerüljön elszámolásra. 2./ Felkéri a DEHUSZ Kht. ügyvezetőjét, hogy a beszámolót a Cégbírósághoz nyújtsa be. Határidő: 2007. május 31. Felelős: a Kht. ügyvezetője
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
489 19./ Napirendi pont: A Hajdú-Bihar Megyei Közoktatási Közalapítvány 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadása
A napirendi ponttal kapcsolatban bizottsági vélemény, képviselői kérdés, frakcióvélemény, képviselői hozzászólás nem hangzott el. Pajna Zoltán Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról. No: 25 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 11:31:16
>1836<
Egyszerű
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
43 1 1
95.56% 2.22% 2.22%
86.00% 2.00% 2.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
45 2 3
100.00%
90.00% 4.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 43-1-1
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 43 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: 89/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés Halász D. János alpolgármester előterjesztésére a 2006. évi LXV. törvény 1. § (2) bekezdés e) pontja alapján 1./ elfogadja a Hajdú-Bihar Megyei Közoktatási Közalapítvány 2006. évi tevékenységéről szóló beszámolót a melléklet szerint. 2./ Felkéri a polgármestert, hogy a Közgyűlés döntéséről a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnökét és a Hajdú-Bihar Megyei Közoktatási Közalapítvány kuratóriumának elnökét értesítse. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
576 20./ Napirendi pont: Pályázat benyújtása az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közkincs programjának térségi szintű pályázati felhívására és a szükséges saját forrás biztosítása A napirendi ponttal kapcsolatban bizottsági vélemény, képviselői kérdés, frakcióvélemény nem hangzott el. Képviselői hozzászólás Kálmánné Szabó Katalin A Csapókerti Közösségi Házban komoly szakmai munka folyik. Örömét fejezi ki, hogy a pályázat által felújításra és korszerűbbé tételre lesz lehetőség. Összevetve az elmúlt években művelődési házak felújítására fordított összeggel, a keretet kevésnek tartja. Javasolja, hogy a jövőben ezt az intézményt is olyan nagyságrendű összeggel támogassák, mint a város többi művelődési házát. Pajna Zoltán A Csapókerti Közösségi Ház az elmúlt évek folyamán folyamatosan pályázott felújítási forrásra, a támogatást az Önkormányzat részéről mindig megkapta. Az intézményvezető által jelzett felújítási igények bizonyos mértékben minden évben kielégítésre kerülnek. Nem hasonlítható össze az intézmény felújítása a belvárosi intézménnyel, amelyet annyira leromlott állapotban kaptak vissza, hogy felújítás nélkül nem lett volna üzemeltethető. Az elmúlt évek folyamán jelentős összeget fordítottak kulturális intézmények létrehozására, felújítására. Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról. No: 26 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 11:34:37
>1837<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
46 0 0
100.00% 0.00% 0.00%
92.00% 0.00% 0.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
46 1 3
100.00%
92.00% 2.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 46-0-0
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
577
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 46 igen szavazattal – egyhangúlag – elfogadja és a következő határozatot hozza: 90/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a Kulturális Osztály vezetőjének előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdése, az 1997. évi CXL. törvény 78. §-a alapján 1./ pályázatot nyújt be az Oktatási és Kulturális Minisztériumhoz kulturális szolgáltatást végző intézmények infrastrukturális helyzetének javítására (Közkincs-III) célú, 4.500.000.-Ft összegű támogatás elnyerésére a Csapókerti Közösségi Ház (Debrecen, Süveg u. 3.) színháztermének és foglalkoztató termeinek parkettaburkolata felújítása céljából 1.224.500.-Ft saját forrás biztosításával. 2./ Az 1./ pontban megjelölt saját forrást Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2007. évi költségvetéséről szóló 9/2007. (II. 26.) rendelet 5/IV.4.2. számú mellékletének Felújítási kiadások keret terhére biztosítja. Határidő: azonnal
Felelős:
a polgármester
3./ Felkéri a Kulturális Osztály vezetőjét a pályázat elkészítésére és benyújtására, felhatalmazza a polgármestert a pályázat aláírására. Határidő: azonnal Felelős: a pályázat aláírásáért: a polgármester a pályázat elkészítéséért és benyújtásáért: a Kulturális Osztály vezetője 4./ Felkéri a Kulturális Osztály vezetőjét, hogy a pályázat eredményéről az érintett intézményt értesítse, valamint a Gazdálkodási Főosztály vezetőjét, hogy eredményes pályázat esetén a pályázaton elnyert és az 1./ pontban meghatározott saját forrás összegét a Csapókerti Közösségi Ház rendelkezésére bocsássa. Határidő: a Magyar Államkincstár tájékoztatóját követően azonnal Felelős: a Gazdálkodási Főosztály vezetője a Kulturális Osztály vezetője
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
578
21./ napirendi pont: Kulturális szakemberek szervezett képzésére fordítandó normatív támogatás igénylése
A napirendi ponttal kapcsolatban bizottság vélemény, képviselői kérdés, frakcióvélemény, képviselői hozzászólás nem hangzott el. Pajna Zoltán Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról. No: 27 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 11:35:22
>1838<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
46 0 0
100.00% 0.00% 0.00%
92.00% 0.00% 0.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
46 1 3
100.00%
92.00% 2.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 46-0-0
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 46 igen szavazattal – egyhangúlag – elfogadja és a következő határozatot hozza: 91/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a Kulturális Osztály vezetőjének előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdése, az 1997. évi CXL. törvény 94. § (4) bekezdése és az 1/2000. (I. 14.) NKÖM rendelet 4. § (6) bekezdése alapján 1./ jóváhagyja a Csapókerti Közösségi Ház, a Debreceni Művelődési Központ és a Debreceni Városi Könyvtár kulturális szakembereinek 2007-2013. évekre vonatkozó továbbképzési tervét a mellékletek szerint.
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
579
2./ Hozzájárul ahhoz, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium - megbízottján, az Országos Széchényi Könyvtáron keresztül - az érintett intézményekkel közvetlenül kössön támogatási szerződést a 2007-2013. közötti időtartamban. Határidő: a továbbképzési program szerint Felelős: a Csapókerti Közösségi Ház igazgatója, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója és a Debreceni Városi Könyvtár igazgatója 3./ Átruházza a Kulturális Bizottságra a 2007-2013-as ciklustól kezdődően a kulturális szakemberek szervezett továbbképzéséhez kapcsolódó hétéves továbbképzési terv, illetve módosításai fenntartói jóváhagyását. 4./ Felkéri az érintett intézmények vezetőit, hogy szervezeti és működési szabályzatukban rögzítsék a továbbképzési és beiskolázási terv kezdeményezésének, egyeztetésének véleményezésének és módosításának szabályait. Határidő: azonnal Felelős: a Csapókerti Közösségi Ház igazgatója, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója és a Debreceni Városi Könyvtár igazgatója 5./ Felkéri a Kulturális Osztály vezetőjét, hogy a 2007-2013. évekre vonatkozó továbbképzési tervet és a továbbképzési támogatás igénylését küldje meg a programot koordináló Országos Széchényi Könyvtár számára, továbbá arra, hogy a hétéves továbbképzési ciklus végén készítsen beszámolót a programban való részvételről az érintett intézmények beszámolója alapján, és azt terjessze a Kulturális Bizottság elé. Határidő: a továbbképzési terv és igénylés beküldésére: program szerint a beszámoló elkészítésére: 2014. március 1. Felelős: a Kulturális Osztály vezetője
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
580
22./ Napirendi pont: Szándéknyilatkozat a Mezon Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda átszervezéséről A napirendi ponttal kapcsolatban bizottsági vélemény nem hangzott el. Képviselői kérdés Gadus István Az átszervezést követően mi történik az intézményi funkcióval, a Batthyány utca 2/B. szám alatti ingatlannal? Milyen lehetőségük lesz a jelenleg ott dolgozóknak? Halász D. János A jelenlegi funkciót a későbbiek során meg kívánják erősíteni. Az intézmény a feladatát egyenlőre ugyanabban az épületben fogja ellátni. Középtávon a ROP Fejlesztési Program keretében pályázni kíván az Önkormányzat egy multikulturális ifjúsági központ létrehozására, amelyben ennek az intézménynek is szeretnének szerepet szánni. Mint ahogyan eddig is minden esetben, a dolgozóknak jogukban áll eldönteni, hogy az új szervezeti keretben tovább kívánnak-e dolgozni. Jelenleg azonban még szándéknyilatkozatról van szó. Amennyiben a Közgyűlés támogatja az előterjesztést, az egyeztetéseket követően ennél konkrétabb válaszokat tud adni. A napirendi ponttal kapcsolatban frakcióvélemény nem hangzott el. Képviselői hozzászólás Gadus István Egyetért azzal, hogy az intézményi rendszerben van tartalék. Az átszervezés körülményeivel azonban nem ért egyet. Az előterjesztés mellékletét nem találja megfelelő színvonalúnak. Nem egyezik a költségvetési támogatások összege, a látogatottságról szóló statisztikák. Tudomása szerint a Sportbizottság ülésén tárgyalt intézményi beszámolóban ilyen jellegű problémák nem merültek fel, mint ami az előterjesztésben szerepel. Véleménye szerint az intézmény szakemberei megfelelő partnerek ahhoz, hogy egyeztetésre kerüljön sor velük. Kéri, hogy a határozati javaslatot egészítsék ki azzal, amit Halász D. János alpolgármester úr válaszában elmondott. (Ifjúsági információs tanácsadó tevékenység megmarad; Batthyány u. 2/B. szám alatti ingatlan megmarad; dolgozók számára lehetőség lesz az új intézményi szervezetben alkalmazásra.) Ebben az esetben támogatja a határozati javaslatot. Pajna Zoltán Az előterjesztésben szándéknyilatkozat szerepel. A konkrét terveket a Közgyűlés elé fogják terjeszteni. Kovács László Hiányolja az anyag elkészítésével kapcsolatban szakember felkérését. Az előterjesztés nem tartalmazza a MEZON szakembereinek elismeréseit, azt a nézetet erősíti, hogy az átszervezésre azért van szükség, mert az intézmény rosszul működik. Véleménye szerint nem új szervezetet kell létrehozni, hanem a jelenlegit bővíteni a kis Fazekas által. Nem tartja helyesnek, hogy a dolgozók megkérdezése nélkül kívánnak döntést hozni.
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
581
Pajna Zoltán Két évvel ezelőtt az Önkormányzat beadta az első Nemzeti Fejlesztési Tervhez a Fazekas Mihály Általános Iskola és a nyugati tehermenetesítő út felújítására vonatkozó pályázatot, de sajnos nem kapott támogatottságot. Most újra lehetőség lenne, hogy szerepeltessék a projektnek azt a részét, ami a Fazekas Mihály Általános Iskola teljes átépítését, bővítését jelenti. Azt, hogy milyen feladatokat fog ellátni, a Közgyűlés fogja meghatározni. Halász János Egyetért Gadus Istvánnal abban, hogy az intézmény dolgozói véleményének elmondására lehetőséget kell adni. Személyesen is részt kíván venni az egyeztető megbeszélésen. Amennyiben a Közgyűlés dönt a szándéknyilatkozatról, hozzákezdhetnek a szakmai egyeztetéshez. Véleménye szerint nagyon jó szemléletű anyagról van szó – a látogatottsági adatokat, tartalmi elemzéseket városi viszonylatban helyezi összefüggésbe. Pécsett hasonló nonprofit szervezeti formában működik ez az iroda, aminek kedvező tapasztalatai vannak. Véleménye szerint az előterjesztésből nem vonható le olyan következtetés, hogy az intézmény jelenleg rosszul dolgozik. Meggyőződése, hogy a szervezeti forma változása még inkább a feladatellátás javát szolgálja. Kéri, támogassák a határozati javaslatot. Halász D. János Átgondolt előterjesztésről van szó. Minden átszervezést szándéknyilatkozat elfogadása előzött meg. Így lehetőség van minden érintettet meghallgatni. Az intézmény kizárólagosan önkormányzati forrásból működik. A szervezetváltás által megpróbálnak újabb forrásokat bevonni. Gadus István Nem tartja reálisnak az anyagot, példaként említi a szolgáltatások igénybevételének mutatói számai között szereplő „külföldi turisták segítése, pályázati tanácsadás, kiadvány értékesítés” szolgáltatást – az intézménynek ilyen funkciói nincsenek. Az adatszolgáltatás véleménye szerint nem az intézménytől származik. Módosító indítványát továbbra is fenntartja. Pajna Zoltán Kéri képviselő urat, ismertesse módosító indítványát. Gadus István A határozati javaslat új 2./ ponttal történő kiegészítését javasolja a következők szerint: Kinyilvánítja azon szándékát, hogy az ifjúsági információs és tanácsadó funkciót fenntartja, a Batthyány u. 2/B. alatti ingatlant fenntartja, a munkatársak továbbfoglalkoztatási lehetőségét biztosítja. Pajna Zoltán Kéri, szavazzanak Gadus István képviselő módosító javaslatáról.
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
582
No: 28 Gadus István módosító javaslata Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 11:57:19
>1839<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
15 22 9
32.61% 47.82% 19.57%
30.00% 44.00% 18.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
46 1 3
100.00%
92.00% 2.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elutasítva Határozat: 15-22-9
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 15 igen, 22 nem szavazattal, 9 tartózkodás mellett nem fogadja el. Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról. No: 29 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 11:57:41
>1840<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
36 2 8
78.26% 4.35% 17.39%
72.00% 4.00% 16.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
46 1 3
100.00%
92.00% 2.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 36-2-8
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 36 igen, 2 nem szavazattal, 8 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza:
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
583 92/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) és (2) bekezdése, 9. § (4) bekezdése, valamint az 1992. évi XXXVIII. törvény 89. § (1) bekezdése, valamint az 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdése alapján 1./ kinyilvánítja azon szándékát, hogy a Mezon Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodát (4024 Debrecen, Batthyány utca 2/B.), mint részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervet 2007. augusztus 31. napjával megszünteti, egyidejűleg az intézmény által végzett feladatok ellátására jogutódként 2007. szeptember 1. napjával közhasznú tevékenységet végző, nonprofit gazdasági társaságot kíván alapítani. 2./ Felkéri a polgármestert, hogy a Mezon Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda átszervezésével kapcsolatosan szerezze be az Oktatási és Kulturális Minisztérium véleményét és annak tartalmát ismertesse a Közgyűléssel. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester 3./ Felkéri a Gazdálkodási Főosztály és a Humán Főosztály vezetőjét, hogy az intézmény megszüntetésével és a nonprofit gazdasági társaság alapításával kapcsolatos előkészületi intézkedéseket tegyék meg. Határidő: azonnal Felelős: a Gazdálkodási Főosztály vezetője a Humán Főosztály vezetője
23./ Napirendi pont: 2007/2008. nevelési-oktatási évben indítható első osztályok és óvodai csoportok számának engedélyezése Bizottsági vélemény Szabó Gyula Az Oktatási Bizottság magasnak tartja a visszatartott gyerekek arányát, azt is figyelembe véve, hogy az óvodai feltöltöttség nagyon magas. Valamennyivel több elsős lesz az idén, mint a tavalyi évben, de az indítható csoportok száma kevesebb. Kényes egyensúlyi helyzet alakult ki, mert csoportlétszám növelés esetén egy másik iskola létszámának aránya változhat a gyerekelvonás miatt. Kéri, támogassák a határozati javaslatot. 11.59 órakor Kósa Lajos polgármester átveszi ülés vezetését.
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
584 Képviselői kérdés Gadus István Alkalmas-e a beiskolázási terv arra, hogy az esetleges hátrányos megkülönböztetéssel szemben hatékony lépéseket tegyen? Az elmúlt időszakban a felvételt nem nyert tanulók esetében az oktatási törvény szerint sorsolás útján kellett az elhelyezésnek eleget tenni. Megvalósul-e ez? Halász D. János Debrecenben a beiratkozás a jogszabályoknak megfelelően történt. A város minden tanköteles tanulója elhelyezésre került. A jegyző elbírálta a fellebbezéseket. A kialakított nagykörzetes beiskolázási modell lehetővé tette, hogy ne kelljen a sorsolás nem igazán igazságos módszeréhez folyamodni. A napirendi ponttal kapcsolatban frakcióvélemény nem hangzott el. Képviselői hozzászólás Kozlok László Megnyugtatónak érzi, hogy nem került sor sorsolásra, mert véleménye szerint a gyerek joga sérül akkor, ha olyan közösségbe kényszerítik, ahová nem tud beilleszkedni. Kósa Lajos Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról. No: 30 Határozat javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 12:05:05
>1841<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
43 1 2
93.48% 2.17% 4.35%
86.00% 2.00% 4.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
46 1 3
100.00%
92.00% 2.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 43-1-2
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 43 igen, 1 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza:
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
585
93/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés az Oktatási Osztály vezetőjének előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdése és az 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés c.) pontja alapján, figyelemmel a 42/2007. (III. 29.) Ö.h-ra 1./ megállapítja a 2007/2008. nevelési évre Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő óvodai csoportok számát az 1. számú melléklet szerint. 2./ Megállapítja a 2007/2008. tanévre Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő általános iskolai első osztályok számát a 2. számú melléklet szerint. 3./ Felkéri az Oktatási Osztály vezetőjét, hogy az 1-2./ pontban foglalt közgyűlési döntésről értesítse az érintett intézmények vezetőit. Határidő: azonnal Felelős: az Oktatási Osztály vezetője
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
586
24./ Napirendi pont: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2006. évi gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatai ellátásáról szóló átfogó értékelés
Kósa Lajos Pontosítja a határozati javaslat mellékletének 4. oldalán található tehetséges tanulók támogatása címszó alatti szövegrész utolsó mondatát a következők szerint: „E támogatás 35 gyermek részére került megállapításra, összesen 700.000 forint összegben.” A melléklet 60. oldalának első mondata helyesen: „2006-ban az Önkormányzat támogatási szerződésekre – hétvégi gyermekétkeztetés, gyermeküdültetés, programpályázatok – 17.000.000 forintot biztosított.” Bizottsági vélemény Szilágyi László A Szociális Bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Képviselői kérdés Gadus István Milyen arányú az állami, illetve az önkormányzati támogatás mértéke az intézmény részére 2006. évben? Kósa Lajos A zárszámadási rendelet tartalmazza ezeket az adatokat. A napirendi ponttal kapcsolatban frakcióvélemény nem hangzott el. Képviselői hozzászólás Gadus István Legérzékenyebben a krízis anyaotthon területe érinti, ahol várandós anyák elhelyezésére Budapesttől, Balkánytól, Miskolctól kell segítséget kérni. Bántalmazott anyák tekintetében Nyíregyháza, Szolnok, Miskolc, Kaposvár, Balkány segíti ki a várost az ellátás tekintetében. Sajnálatosnak tartja, hogy ezen a területen Debrecen nem képes ellátni a feladatát. A Városi Pedagógiai Szakszolgálatnál kevés a logopédus. Mindenképpen növelni kell mind a szakemberek számát, mind a helyiségek számát. Amennyiben szükség van rá, felajánlja az SzDSz székházának helyiségét erre a célra. Említi a beszámoló, hogy a serdülőkorúak nem jelennek meg a különféle szakszolgálatoknál. Visszautalva az előző napirendi pontra – a MEZON-nál ez a korosztály megjelent, és innen lehetett őket közvetíteni. Sajnálatosnak tartja, hogy a rendőrséggel és a nevelési- oktatási intézmények gyermek- és ifjúságvédelmi felelőseivel kialakított munkakapcsolatról nincs tudomásuk. Javasolja, hogy ezeket a kérdéseket vizsgálják meg, de ebben a formában ne fogadják el a beszámolót.
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
587 Kósa Lajos Tájékoztatja a Képviselő-testületet, hogy az SzDSz-nek Debrecenben nincs saját tulajdonú székháza, jogszabály szerint kap kedvezményesen helyiséget, hogy feladatait elláthassa. Amennyiben erre nem tartanak igényt, lehetőség van a visszaadásra. A nevelési- oktatási intézmények gyermek- és ifjúságvédelmi felelősei intézményszerűen nem a rendőrséggel állnak kapcsolatban, hanem a város családsegítő szolgálatával és gyámhivatalával. A rendőrséggel csak szükség esetén kell kapcsolatban állniuk. Az ország különböző területein lévő krízis anyaotthonok nem csupán saját településükön élők esetében látnak el feladatot, hanem régiószinten. Sok esetben maga a krízishelyzetben lévő kéri, hogy ne a saját településen helyezzék el. Az ilyen típusú feladatokra az állami finanszírozás 2000. évben 58% volt, most 41%. Debrecen nagy rendszerrel rendelkezik, de a város területén túl is végez ellátást. Gadus István Az anyag megismerését követően azt a következtetést vonta le, hogy amennyiben Debrecen régióközponti szerepre pályázik, nem elégedhet meg azzal, hogy más települések segítségével látja el feladatát. Javaslatát továbbra is fenntartja. Javasolja a határozati javaslat kiegészítését a következő 3./ ponttal: A Közgyűlés felkéri az illetékes bizottságokat, hogy a krízis anyaotthon, a logopédiai szakszolgálat és a nevelési- oktatási intézmények gyermek- és ifjúságvédelmi felelősei és a rendőrség kapcsolata tekintetében végezzék el a szükséges vizsgálatot. Kósa Lajos Kéri, szavazzanak Gadus István képviselő módosító indítványáról. No: 31 Gadus István módosító indítványa Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 12:21:58
>1842<
Egyszerű
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
7 24 14
15.56% 53.33% 31.11%
14.00% 48.00% 28.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
45 2 3
100.00%
90.00% 4.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elutasítva Határozat: 7-24-14
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 7 igen, 24 nem szavazattal, 14 tartózkodás mellett nem fogadja el. Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról az ismertetett pontosítással együtt. 53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
588
No: 32 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 12:22:22
>1843<
Egyszerű
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
43 2 1
93.48% 4.35% 2.17%
86.00% 4.00% 2.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
46 1 3
100.00%
92.00% 2.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 43-2-1
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 43 igen, 2 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: 94/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 1997. évi XXXI. törvény 96. § (6) bekezdése és a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 10. számú mellékletében foglaltak alapján 1./ elfogadja Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2006. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának átfogó értékelését a melléklet szerint. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét, hogy az értékelést küldje meg az Észak-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala vezetőjének. Határidő: azonnal Felelős: a Humán Főosztály vezetője
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
25./ Napirendi pont: DMJV Idősek és Csökkentlátók Otthona magasabb vezetőjének lemondása, közalkalmazotti jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetése, illetve pályázat kiírása magasabb vezetői beosztás ellátására A napirendi ponttal kapcsolatban bizottsági vélemény, képviselői kérdés, frakcióvélemény, képviselői hozzászólás nem hangzott el. Kósa Lajos Kéri, szavazzanak az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról. No: 33 Határozati javaslat Szavazás: Nyílt Ideje:2007.05.17 12:23:15
>1844<
Minősített
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
43 0 0
100.00% 0.00% 0.00%
86.00% 0.00% 0.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
43 4 3
100.00%
86.00% 8.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 43-0-0
Megállapítja, hogy a Közgyűlés a javaslatot 43 igen szavazattal – egyhangúlag- elfogadja és a következő határozatot hozza: 95/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 9. § (4) bekezdése, az 1992. évi XXXIII. törvény 23. §-a, 25. § (2) bekezdés a) pontja, valamint a 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése alapján 1./ tudomásul veszi Királyné Domaházi Csilla (4029 Debrecen, Bercsényi u. 36.), DMJV Idősek és Csökkentlátók Otthona magasabb vezetőjének 2007. június 1. napjával történő lemondását az intézmény magasabb vezetői megbízásáról, s egyidejűleg közalkalmazotti jogviszonyát közös megegyezéssel megszünteti.
52/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
590 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét, hogy az 1./ ponttal kapcsolatos munkáltatói intézkedést készítse elő és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester 3./ Pályázatot ír ki Debrecen Megyei Jogú Város Idősek és Csökkentlátók Otthona magasabb vezetői beosztásának ellátására a melléklet szerint. 4./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét, hogy a pályázati felhívás Szociális Közlönyben és Hivatalos Értesítőben történő megjelentetéséről gondoskodjon. Határidő: azonnal Felelős: a Humán Főosztály vezetője 5./ Felkéri a jegyzőt, hogy a pályázatok véleményezésére hívja össze az előkészítő bizottságot. Határidő: a pályázatok beérkezését követően azonnal Felelős: a jegyző
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
591 Melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése (4024 Debrecen, Piac u. 20.) pályázatot hirdet a részben önállóan gazdálkodó DMJV Idősek és Csökkentlátók Otthona (4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 100.) magasabb vezetői beosztásának ellátására. Az intézmény keretén belül 112 férőhelyes fogyatékosok otthona és 24 férőhelyes emelt szintű szolgáltatást nyújtó idősek otthona működik. A megbízás időtartama: a pályázati eljárás eredményes lezárását követő naptól számított öt év. Pályázati feltételek: • A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet 3. sz. mellékletében előírt szakirányú szakképzettség, • legalább 5 év felsőfokú végzettséget vagy felsőfokú szakmai képesítést igénylő, a gyermekvédelem, a szociális ellátás, illetve a közoktatás területén végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat. A pályázatnak tartalmaznia kell: • szakmai önéletrajzot, • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, • végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok hiteles másolatát, • az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, • nyilatkozatot arról, hogy a pályázatot elbíráló üléseken a pályázó hozzájárul-e a nyílt ülés tartásához. Illetmény: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet szabályai szerint történik. A munkáltatói jogkör gyakorlójának döntésétől függően kereset-kiegészítés adható. A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben és a Hivatalos Értesítőben történő közzétételtől számított 30 nap. A pályázat elbírálásának határideje: a benyújtási határidő leteltétől számított 60 napon belül.
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
592 A pályázatokat a DMJV Polgármesteri Hivatal Humán Főosztály vezetőjének címére (4026 Debrecen, Kálvin tér 11. I/107. szoba) “Pályázat DMJV Idősek és Csökkentlátók Otthona magasabb vezetői beosztásának ellátására” jeligével ellátott zárt borítékban 3 példányban (1 db eredeti, 2 db másolat) kérjük benyújtani. A pályázattal kapcsolatos bővebb felvilágosítás DMJV Polgármesteri Hivatal Humán Főosztályán kérhető (Debrecen, Kálvin tér 11. 107. szoba, Tel.: (52) 517-601). A pályázatokat a pályáztató által esetenként összehívott bizottság és a Szociális Bizottság véleményének kikérésével Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése bírálja el.
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
593 A Közgyűlés munkáját 12.23 órától zárt ülésen folytatja. A Közgyűlés nyílt ülése 13.00 órától folytatódik. 30./ Napirendi pont: Interpellációk, kérdések Dr. Bazsa György A Rövidpályás Úszó Európa-bajnokság rendezési joga megszerzése miatt örömét fejezi ki. Amennyiben a tárgyalások rövidebb idő alatt lezajlanak, elejét vehették volna a sajtóban megjelent cikkeknek, amelyek rossz fényt vetnek Debrecenre. Az interpelláció második részére adott választ nem tartja megnyugtatónak, ezért nem fogadja el. Kósa Lajos Kéri, szavazzanak arról, hogy dr. Bazsa György frakcióvezető interpellációjára adott válaszát elfogadják-e. No: 99 Dr. Bazsa György interpellációjára adott válasz Szavazás: Nyílt >1910< Ideje:2007.05.17 13:03:39
Egyszerű
Eredménye
Voks:
Szav%
Össz%
Igen Nem Tartózkodik
30 8 4
71.43% 19.05% 9.52%
60.00% 16.00% 8.00%
Szavazott Nem szavazott Távol
42 5 3
100.00%
84.00% 10.00% 6.00%
50
100.00%
100.00%
Össz.: Határozat Elfogadva Határozat: 30-8-4
Megállapítja, hogy a Közgyűlés 30 igen, 8 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett a polgármester dr. Bazsa György frakcióvezető interpellációjára adott válaszát elfogadja és az alábbi határozatot hozza: 104/2007. (V. 17.) Ö.h. A Közgyűlés a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 17/2000. (V. 1.) Kr. rendelet 34. § (4) bekezdése alapján dr. Bazsa György „A stílus maga az ember” címmel benyújtott interpellációjára a polgármester által adott választ elfogadja.
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
594
Dr. Bákonyi László A Vagyonkezelő Zrt. beszámolójának tárgyalásánál arra figyelmeztették, hogy olyan törvényre hivatkozott, amely még nem hatályos. Ezt követően az Illetékhivatalnál tájékozódott. A törvénynek az a szakasza, amely alapján az ingyenesen átadott pénzeszköz után ajándékozási illetéket kell fizetni 1995. július 30-a óta van hatályban. A 102. § (1) bekezdés c./ pontja alapján ingónak minősül a fizetőeszköz – azaz a pénz is. Ami az illetéktörvényben újdonság, az valóban 2007. január 1-jétől hatályos – ezután kedvezményes kulccsal lehet illetéket számítani olyan cégnek, amely 100%-ban tulajdonosa a másiknak. Ebben az esetben a korábbi 40% helyett 21%-ot kell fizetni. Fizetni eddig is kellett, a változás csak a mértékre vonatkozik. Polgármester úrtól kér írásban választ az elhangzottak magyarázatára. Kósa Lajos Kéri frakcióvezető urat, – hogy amennyiben a szocialista frakció nagy figyelmet fordít a megfelelő stílusra – tegyen annak érdekében, hogy ne zavarják az ülést az előre jelzett hozzászólásokon kívüli felszólalásokkal. Szabó Gyula Varga László főosztályvezető úrtól vár írásban választ kérdésére. Az István útra a Szoboszlói út felől bevezető csomópont lámpás kereszteződése után a körforgalom előtt feloldották a záróvonalat egy ponton. Ez rendkívül veszélyes, mert a lámpa után 30-40 méterrel balra lehet kanyarodni, amit sokan megfordulásra használnak ki, amellett, hogy 40-50 méterrel túl a körforgalomban biztonságosan meg lehet fordulni. Milyen megoldás található a problémára? Csősz Imre Attila Varga László főosztályvezető úrtól kérdezi, van-e információja az ISPA program keretében megvalósuló csatornázással kapcsolatban? Varga László Az ISPA programmal kapcsolatban sajnos felmerült az a probléma, hogy a tavaly tervezett 25 km csatorna megépítéséhez képest 7,8 km épült meg. Az idei évben eddigre közel 50 km-es szakaszt kellett volna létesíteni, ebből 10 km létesült. A késedelem fő oka, hogy a kiviteli tervek nagyon lassan készülnek. A terveket ugyanaz a miskolci KEVITERV társaság készíti, aki az engedélyes terveket is szállította – véleménye szerint több megbízást vállalt, mint amennyit teljesíteni tudott. Tudomása szerint június 15-éig az összes terv rendelkezésre fog állni. Ezt követően a munkavégzés fel fog gyorsulni. A tavaly megépített csatornák 80%-át nem vették át a kivitelezőtől, mert nagyon szigorú előírások vannak. A tavaly elkészült munkák esetében a rákötések május végére megkezdődhetnek. Kósa Lajos Megállapítja, hogy további kérdés, észrevétel nincs, a Közgyűlés ülését 13.10 órakor bezárja.
Dr. Szekeres Antal jegyző
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
Kósa Lajos polgármester
595
Testületi névsor: Képviselő 1 Asbóth Endre 2 Bagolyné Rinyu Ilona 3 Dr Bákonyi László 4 Balázs Ákos 5 -X6 Dr Bazsa György 7 Becsky Tibor 8 Czellér László 9 Czirják Anikó 10 Csaholczi Attila 11 Csedrik K. 12 Csősz Imre Attila 13 Dánielfy Zsolt 14 FilepnéTóth Katalin 15 Fodor Levente 16 Gadus István 17 Dr Gondola Zsolt 18 Győri Gyula 19 Halász D. János 20 Halász János 21 Jenei Imre 22 Joó Szabolcs 23 Kálmánné Szabó Katalin 24 Karácsonyi György 25 Dr. Karancsi Jánosné 26 Dr. Kiss Sándor 27 Kósa Lajos 28 Kovács László 29 Dr. Kovács Zoltán 30 Kozlok László 31 Kurucsó Péter 32 Lukács József 33 Madarasi István 34 Dr Mazsu János 35 Nagy Sándor 36 Pajna Zoltán 37 Dr Pankotai László 38 Dr Papp Csaba 39 Dr Papp László 40 Dr Rónai György 41 Somogyi Béla 42 Suták Miklós 43 Szabó Gyula 44 Szabó Miklós 45 Szathmári Károly 46 Dr Széles Diána 47 Szilágyi László
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
Voks 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Frakció FIDESZ MSZP MSZP FIDESZ MSZP FIDESZ FIDESZ FIDESZ FIDESZ MSZP FIDESZ FIDESZ FIDESZ FIDESZ SZDSZ FFE FIDESZ FIDESZ FIDESZ FIDESZ MDF MDF VV-LE KDNP-Jobb FIDESZ FIDESZ SZDSZ FIDESZ FDE MSZP MSZP MSZP FIDESZ FIDESZ FIDESZ FIDESZ FIDESZ FIDESZ MSZP FIDESZ MSZP FIDESZ MSZP MSZP FIDESZ FIDESZ
596 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64
Turi Gábor Varga Zoltán Dr Zemlényi Jusztina Dr Szekeres Antal Dr Fauszt Zoltán Lukácsné dr Pócsi Ildikó Dr Bene Edit Kovács Lászlóné Varga László Dr Vizeli Sándor Kováts Ákos Racsmány Gyula meghívott könyvvizsgáló kisebbségi önkormányzat Vagyonkezelő ZRt. -meghívott-
53/C:\Documents and Settings\szerkeszto4\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.IE5\80G4NGGE\JKV.RTF
1 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
MDF MSZP FIDESZ Jegyző aljegyző főoszt.v. főoszt.v. főoszt.v. főoszt.v. főoszt.v. főoszt.v. oszt.vez. -