Úri község Önkormányzata 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524
JEGYZŐKÖNYV
Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2014. augusztus 26-án 16.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:
Dr. Szabó Teréz polgármester Bakos István Bakosné Szécsényi Bernadett Méri Zoltán Nagy Imre Solti Gábor
Tanácskozási joggal meghívott:
Gulyásné dr. Gál Ilona jegyző Dr. Sass János Úri Község Díszpolgára
Meghívottak:
Béres Károly tű. hadnagy Nagy József Németh Béláné Szabó Imréné Szikszai Istvánné Dr. Szőke Csaba Tarnavölgyiné Dr. Tényi Ágnes Lakosság részéről: 2 fő
Jegyzőkönyvvezető:
Brecsok Józsefné
Dr. Szabó Teréz: köszöntötte a képviselőket és a megjelent vendégeket. Megállapította, 7 képviselőből 6 jelen van, a testület határozatképes. - Demeterné Ecseri Katalin képviselő, jelentette, hogy nem tud részt venni a képviselő-testületi ülésen.
-1-
Egyebek napirendi pontba kérte: f.) Járdafelújításról tájékoztató g.) Emlék kereszt felállítása a régi temetőben h.) Falunap programja Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül a kért napirendi pontok tárgyalását elfogadta. Dr. Szabó Teréz: ismertette a napirendi pontokat.
NAPIREND: 1.) Tájékoztató a lejárt határidejű határozatokról és fontosabb eseményekről (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester 2.) 2014. évi költségvetési rendelet módosítása (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester 3.) 2014. I. félévi gazdálkodásról beszámoló (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester 4.) Beszámoló az adóbevételek alakulásáról, végrehajtási cselekményekről (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester 5.) A közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól rendelet (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz 6.) Monor Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2013. évi beszámolója (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester 7.) Egyebek a.) Háziorvosi körzetek elmúlt évi munkájáról szóló beszámoló megtárgyalása (írásbeli) b.) MON-DA Kft. ajánlata (írásbeli) c.) Művelődési házban riasztó és kamera rendszer kiépítése (írásbeli) d.) Helyi Választási Bizottsági tagok megválasztása (írásbeli) e.) Tájékoztató a testvérvárosi pályázatról (szóbeli) f.) Járdafelújításról tájékoztató g.) Emlék kereszt felállítása a régi temetőben h.) Falunap programja Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül a napirendi pontokat elfogadta.
-2-
NAPIREND 1./ Tájékoztató a lejárt határidejű határozatokról és fontosabb eseményekről (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz polgármester: az előterjesztést írásban megkapták a képviselők, az alábbiakkal egészíteném ki: Az iskola részére hozzájárulást adtam ahhoz, hogy különböző átalakításokat végezzenek az épületen belül, a Klebesberg Intézményfenntartó Központ költségére. A könyvtárat áthelyezték egy földszinti tanterembe. A könyvtár helyén az egész napos iskolai foglalkozások kapnak helyet. A közmunkásaink is részt vettek, a festésben takarításban, a bútorok áthelyezésében. Az iskola igazgatója elégedett volt a munkával. Kérdezte a képviselőket van-e hozzászólás a napirendhez? Mivel kérdés hozzászólás nem volt, kérte a képviselőket, aki elfogadja a lejárt határidejű határozatokról és fontosabb eseményekről adott tájékoztatót, az kézfelemeléssel jelezze. Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: 83/2014.(08.26.) sz. képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete a lejárt határidejű határozatokról és fontosabb eseményekről szóló tájékoztatót 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta. Felelős: Dr. Szabó Teréz polgármester Határidő: azonnal Az írásos előterjesztés a jegyzőkönyv 1. számú melléklete. NAPIREND 2.) 2014. évi költségvetési rendelet módosítása (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz: a képviselők a 2014. évi költségvetési rendelet módosításáról az írásos anyagot megkapták. A bizottságok tárgyalták, kérte a bizottságok ismertessék véleményüket. Bakos István: a Pénzügyi Bizottság elnöke elmondta, a módosítást megtárgyaltuk igen részletesnek találtuk az anyagot, minden tételt átnéztünk, érthető és világos. Elfogadásra javasoljuk a képviselő-testületnek. Solti Gábor a szociális bizottság és az oktatási bizottság tárgyalta és elfogadásra javasoljuk. Dr. Szabó Teréz: kérte, a képviselőket, ha van a rendeletmódosítással kapcsolatban valakinek észrevétele hozzászólása, az tegye meg. Mivel kérdés hozzászólás nem volt, kérte aki egyetért a 2014. évi költségvetési rendelet módosításával az kézfelemeléssel jelezze. -3-
Úri község képviselő-testülete a 2014. évi költségvetési rendelet módosításáról 6 igen szavazattal, ellen szavazat nélkül az alábbi rendeletet alkotta: Úri Község Önkormányzat képviselő-testületének 8/2014. (VIII. 26.) számú rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetésről szóló 1/2014. (II. 25.) számú rendelet módosításáról A rendelet a jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képezi.
NAPIREND 3) 2014. I. félévi gazdálkodásról beszámoló (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz Dr. Szabó Teréz: az önkormányzat I. félévi gazdálkodásáról az írásos tájékoztatót a képviselők megkapták. A Bizottságok is megtárgyalták előzetesen, kérte ismertessék véleményüket, javaslatukat. Bakos István: Pénzügyi Bizottság elnöke: részletesen megtárgyaltuk a beszámolót. Örömmel konstatáltuk, hogy arányosan jól állunk a százalék teljesítésben. Az iparűzési adó, kommunálisadó is, ami általában kisebb százalékban teljesül erre az időre. A beszámoló elfogadását javasoljuk a testület felé. Solti Gábor : Oktatási Kulturális és Sport Bizottság, valamint a szociális bizottság is megtárgyalta, hasonlóképpen egyetértünk az előterjesztéssel, és elfogadásra javasoljuk. Dr. Szabó Teréz kérte, a képviselőket, ha van a I. félévi beszámolóval kapcsolatban valakinek észrevétele hozzászólása, az tegye meg. Mivel több kérdés hozzászólás nem volt kérte aki az Önkormányzat 2014. I. félévi gazdálkodásáról szóló beszámolóval egyetért, az kézfelemeléssel jelezze. Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: 84/2014.(08.26.) sz. képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellen szavazat nélkül az Önkormányzat 2014. I. félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót elfogadta. Felelős: Dr. Szabó Teréz Határidő: azonnal Az írásos előterjesztés a jegyzőkönyv 3. számú melléklete.
-4-
NAPIREND 4.) Beszámoló az adóbevételek alakulásáról, végrehajtási cselekményekről (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz Dr. Szabó Teréz: ezt az anyagot is írásban megkapták a képviselők. A bizottságok tárgyalták, kérte mondják el javaslatukat. Bakos István: a pénzügyi bizottság megtárgyalta az adóbevételek alakulásáról a beszámolót és elfogadásra javasoljuk. Solti Gábor: az oktatási kulturális és sport bizottság, valamint a szociális bizottság is tárgyalta.. elfogadásra javasoljuk a beszámolót. Dr. Szabó Teréz: kérdés észrevétel a napirendhez. Mivel nem volt hozzászólás, kérte aki az adóbevételek alakulásáról, cselekményekről szóló beszámolót elfogadja az kézfelemeléssel jelezze.
végrehajtási
Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: 85/2014.(08.26.) sz. képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellen szavazat nélkül az adóbevételek alakulásáról, végrehajtási cselekményekről szóló beszámolót elfogadta. Felelős: Dr. Szabó Teréz Határidő: azonnal Az adóbevételek alakulásáról, végrehajtási cselekményekről szóló beszámoló a jegyzőkönyv 4. számú melléklete.
NAPIREND 5.) A közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól rendelet (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz Dr. Szabó Teréz: a rendelet tervezetet a képviselők megkapták írásban. Ez törvényi előírás, a mi rendelet tárunkból hiányzott. Ezt a hiányosságot pótoljuk most. A bizottságok tárgyalták kérte javaslatukat. Bakos István: a pénzügyi bizottság elfogadásra javasolja a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól szóló rendelet. Solti Gábor: az oktatási kulturális és sport bizottság és a szociális bizottság is elfogadásra javasolja a rendeletet.
-5-
Dr. Szabó Teréz: kérte, a képviselőket, ha van a rendelettel kapcsolatban valakinek észrevétele hozzászólása, az tegye meg. Mivel kérdés hozzászólás nem volt, kérte aki elfogadja a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól szóló rendeletet az kézfelemeléssel jelezze. Úri község képviselő-testülete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól 6 igen szavazattal, ellen szavazat nélkül az alábbi rendeletet alkotta: Úri Község Önkormányzat képviselő-testületének 9/2014. (VIII. 26.) számú rendelete A közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Az írásos előterjesztés a jegyzőkönyv 5. számú melléklete.
NAPIREND 6.) Monor Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2013. évi beszámolója (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz: köszöntötta Monor Tűzoltóparancsnokság részéről megjelent Béres Károly Tűzoltó Hadnagy Urat, a Monor Tűzoltóparancsnokság parancsnok helyettesét. Az írásos beszámolót megkaptuk, kívánja-e kiegészíteni: Béres Károly: ami nem feltétlenül derül ki egyértelműen a beszámolóban, 2013-ban 8 alkalommal vonultunk ki Úri területére. Ebből 3 tűz eset, volt műszaki mentés: letört faágak eltávolítása az útmentéről, illetve volt egy gázrobbanás. Mondhatjuk azt hogy Úri lakossági igen közreműködő a tűzoltósággal. Nagyon kevés olyan cselekmény van ami a közreműködésünket igényli. Remélem ez a közeljövőben, illetve a távoljövőben is így marad. Kérdés van, ha tudok, megválaszolok. Dr. Szabó Teréz: a bizottságok tárgyalták kérte javaslatukat. Bakos István: a pénzügyi bizottság megtárgyalta, elfogadásra javasolja. Solti Gábor: az oktatási kulturális és sport bizottság és a szociális bizottság is elfogadásra javasolja a Monor Tűzoltóparancsnokság 2013. évi beszámolóját. Javasoljuk, hogy a statisztikában, a veszélyes partfal szakaszoknál Úri is szerepeljen, mert van belőle nálunk is. Béres Károly: továbbítom a kirendeltség felügyelőjének és ő tesz egy lépést Cegléd felé, ez a jogkör már Ceglédé. Dr. Szabó Teréz: ez a javaslat tőlem indult, mert én azt szeretem, ha minél több beszámolóban az összes problémánkat fel tudjuk sorolni. Ceglédről többször voltak kint és felmérték a veszélyes partfalakat és pincéket, de ha Önökhöz tartozunk, akkor Úrit is sorolják fel. Vannak egész utcák ahol ez magánházakat és közterületet is veszélyeztet. Minél több fórumon hangozzék el, hátha eredményre vezet a jövőre nézve.
-6-
Mivel más hozzászólás nem volt, kérte aki elfogadja a Monor Tűzoltóparancsnokság 2013. évi beszámolóját, az kézfelemeléssel jelezze. Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: 86/2014. (08. 26.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a Monor Tűzoltóparancsnokság 2013. évi beszámolóját. Felelős: Dr. Szabó Teréz polgármester Határidő: azonnal Az írásos előterjesztés a jegyzőkönyv 6. számú melléklete. NAPIREND 7.) Egyebek a.) Háziorvosi körzetek elmúlt évi munkájáról szóló beszámoló megtárgyalása (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz: ez a napirend az előző képviselő-testületi ülésről húzódott a mai ülésre. Mindkét beszámolót megkaptuk írásban. A jegyző által összeállított szempontok alapján készítették el háziorvosaink a beszámolót. Kérdezem a háziorvosokat kívánják kiegészíteni a beszámolót? Dr. Sass János: nem. Dr. Szőke Csaba: nem. Dr. Szabó Teréz: bizottságaink tárgyalták mindkét beszámolót, kérném javaslataikat: Bakos István: a pénzügyi bizottság elfogadásra javasolja a háziorvosok beszámolóját. Solti Gábor: a szociális bizottság és az oktatási kulturális és sport bizottság is elfogadásra javasolja a háziorvosok beszámolóját. Dr. Szabó Teréz: Szőke doktort kérdezem, mikorra várható, hogy nem kell helyettesíteni? Dr. Szőke Csaba: a papírok az ÁNTSZ-nek be vannak adva, döntés kérdése. Csak a határozatot várom. Dr. Szabó Teréz: mivel nem volt több hozzászólás kérte a képviselőket, aki elfogadja a háziorvosok beszámolóját az kézfelemeléssel jelezze. Úri község képviselő-testülete az előterjesztéseket megtárgyalta és a következő határozatokat hozta:
-7-
87/2014. (08. 26.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül Dr. Sass János háziorvos beszámolóját elfogadja. Felelős: Dr. Szabó Teréz polgármester Határidő: azonnal 88/2014. (08. 26.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül Dr. Szőke Csaba háziorvos beszámolóját elfogadja. Felelős: Dr. Szabó Teréz polgármester Határidő: azonnal Az írásos előterjesztés a jegyzőkönyv 7. számú melléklete.
NAPIREND 7.) Egyebek b.) MON-DA Kft. ajánlata (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz: a polgármesteri hivatal a Mon-da rendszerébe be van kapcsolva, az új védőnői körzet kialakítása miatt szükséges a riasztórendszer bővítése. Erre adott ajánlatot a Mon-da-Kft, bruttó 76.645-Ft. Bizottságaink tárgyalták kérte javaslatukat. Bakos István: a pénzügyi bizottság elfogadásra javasolja a Mon-da Kft. ajánlatát. Solti Gábor: szociális bizottság és az oktatási kulturális és sport bizottság is elfogadásra javasolja a riasztórendszer bővítésére adott ajánlatot. Dr. Szabó Teréz: mivel más javaslat nem volt, kérte aki egyetért a védőnői helyiség és a kazánház riasztórendszerének kiépítésére a Mon-da Kft. által adott ajánlattal, bruttó 76.645-Ft összegben az kézfelemeléssel jelezze. Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: 89/2014. ( 08. 26.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül úgy döntött a Polgármesteri Hivatal riasztórendszerének bővítésére a védőnői körzetben a Mon-da Kft. által ajánlott , 76.645-Ft költséggel egyetért, melyet biztosít a tartalék alapból. Felelős: Dr. Szabó Teréz polgármester Határidő: azonnal Az írásos előterjesztés a jegyzőkönyv 8. számú melléklete.
-8-
NAPIREND 7./ Egyebek c.) Művelődési házban riasztó és kamera rendszer kiépítése (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz: erre Méri Zoltán képviselőnk állított össze egy ajánlatot. Ez a kamera rendszer az új sportpályánk védelmét szolgálná, mely 101 eFt lenne mindennel együtt. Szükségesnek tartjuk, hogy ide is legyen kamera felszerelve, hogy megóvjuk az önkormányzat tulajdonát. Méri Zoltán: gyakorlatilag 2 db plusz kameráról van szó a hozzátartozó kábelezéssel, ami az iskolában meglévő rögzítőre kerülne rácsatlakozással. Ennek van 30 eFt-os költsége, illetve évek óta nem működik a művelődési ház riasztórendszere, ott a központ is tönkre ment. Központcsere, kezelőcsere, illetve a fülkének az akkumlátor cseréje van benne 71 eFt bruttó összeggel. Dr. Szabó Teréz: ez azt jelenti, hogy a művelődési háznak a belső riasztórendszere is működőképessé válik? Méri Zoltán: igen, üzemképes lesz a riasztó. Nagy József: az iskolarendszerrel kapcsolatban egy kis költség merülne fel, a háttértárat kellene bővíteni. Ennek költsége 30 eFt körüli, és ez gyakorlatilag félévet is rögzíteni tud. Bakosné Szécsényi Bernadett: ez nagyon fontos lenne. Dr. Szabó Teréz:: mivel nem volt több hozzászólás, kérte aki egyetért azzal, hogy a Művelődési ház riasztó és kamerarendszer kiépítésére a háttértár bővítésével együtt 141 eFt összeget biztosítsunk a tartalék alapból, az kézfelemeléssel jelezze. Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: 90/2014. ( 08. 26.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül úgy döntött a Művelődési ház riasztórendszerének bővítésére 141 eFt összeget biztosít a tartalék alapból. Felelős: Dr. Szabó Teréz polgármester Határidő: azonnal Az írásos előterjesztés a jegyzőkönyv 9. számú melléklete.
-9-
NAPIREND 7./ Egyebek d.) Helyi Választási Bizottsági tagok megválasztása Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz: a helyi választási bizottság tagjaira a jegyző az alábbi személyeket javasolja: Helyi Választási Bizottság: Elnök: Németh Béláné Tagok: Borbás Józsefné Papp Mária
Úri, Vörösmarty u. 8. Úri, Rózsa Ferenc u. 1. Úri, Napsugár u. 6.
Mivel hozzászólás nem volt, kérte aki egyetért ezzel, az kézfelemeléssel jelezze. Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: 91/2014.(08.26.) képviselő-testületi határozat Úri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül a Helyi Választási Bizottság /HVB/ tagjainak az alábbi személyeket megválasztotta: Elnök: Németh Béláné Úri, Vörösmarty u. 8. Tagok: Borbás Józsefné Úri, Rózsa Ferenc u. 1. Pap Mária Úri, Napsugár u. 6. Felelős: Gulyásné dr. Gál Ilona jegyző Határidő: azonnal
NAPIREND 7./ Egyebek e.) Tájékoztató a testvérvárosi pályázatról (szóbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz: pályázati lehetőség van a testvérvárosi kapcsolatok ápolására. Felvettük egy pályázatíró céggel a kapcsolatot.A következő pályázat beadásának határideje szeptember eleje. Ennek az előkészítése folyamatban van. A Kisiratosi polgármester visszajelezte, nekik megfelelő a pályázatban kitűzött időpont, 2015. október eleje. Ez egy kétnapos rendezvény lenne, a részletek kidolgozása folyamatban van. Az olasz testvérvárossal most szeretnénk a kapcsolatot felvenni, még nem jeleztek vissza, de ha ők nem is tudnak részt venni, akkor is tudunk pályázni az erdélyi településsel. Ha most nem nyerünk, tavasszal újabb határidő nyílik meg, amikor az új testület újra pályázhat. Úri község képviselő-testülete a tájékoztatást a testvérvárosi pályázatról tudomásul vette.
- 10 -
NAPIREND 7./ Egyebek f.) Járdafelújításról tájékoztató Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz: határoztunk arról, hogy a járdaépítéshez biztosítjuk azoknak a lakóknak a járdalapokat, akik önerőből elvégzik a munkát. Ennek a Solti Gábor képviselő a szervezője, aki elkezdte a járdalapok kiszállítását a kérelmezők részére. A munka elvégzéséhez szükséges a járdalapokon kívül sóder és cement is. A tartalék alapból meg kellene határozni egy keretet ami a járdaépítéshez szükséges sóder és cement építésére szolgálna. Solti Gábor: szerintem az anyagszükséglet felmérésére szakember szükséges. Dr. Szabó Teréz: Mosonyi Ferencné építésügyi műszaki előadó határozza meg, a járdaépítésekhez szükséges anyag mennyiséget. Most arról kellene döntést hozni, hogy milyen összeget biztosítsunk erre a célra, hogy legyen egy keret amiből tudunk gazdálkodni. Gulyásné Dr. Gál Ilona jegyző: 300 eFt keretből a következő testületi ülésig tudjuk-e fedezni az igényeket? Solti Gábor: ez elegendő. Dr. Szabó Teréz: mivel nem volt több hozzászólás kérte aki egyetért azzal, hogy a járdafelújításhoz szükséges cement és sóder beszerzésére 300 eFt összeget biztosítunk, az kézfelemeléssel jelezze. Úri község képviselő-testületi az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: 92/2014. (08. 26.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül úgy döntött a járdafelújításokhoz szükséges sóder és cementre 300 eFt összeget biztosít a tartalékalapból. Felelős: Dr. Szabó Teréz polgármester Határidő: azonnal
NAPIREND 7./ Egyebek g.) Emlék kereszt felállítása a régi temetőben Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz polgármester: a régi temető felszámolásánál határoztunk arról, hogy az ott feltárt csontokat egy külön sírban elhelyezzük. Ez megtörtént csak még rendezetlen. Nagy László Kossuth utcai lakos, vállalta hogy fából készít egy emlék keresztet. A költségéről még nem tudok nyilatkozni, majd egy rendkívüli ülés keretében tárgyalni fogjuk. - 11 -
A temetőben van még két sír aminek a rendbetételét szeretném. Az egyik Smidth János plébános, a másik Máyer doktor családjának a síremléke. Úgy gondolom, hogy ez megőrzésre érdemes és a karbantartóink és a közmunkásaink segítségével rendbe tudnánk tenni. Ez különösebb kiadással nem jár. Úri község képviselő-testülete a tájékoztatást tudomásul vette.
NAPIREND 7./ Egyebek h.) Falunap programja Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz: kérte Bakosné Szécsényi Bernadett képviselőt a falunap szervezőjét, tájékoztasson bennünket a falunapról. Bakosné Szécsényi Bernadett: 10 órától hajnalig tervezzük a programot. A délelőtti program inkább gyerekeket megmozgató, kisgyerekes szülőknek ajánlott. Kézműves foglalkozások, ugráló és légvárak. 15 órától indítanánk a kulturális programokat, amelyek a művelődési házban lennének. 10 órától tombola sorsolás, majd Földi Balázs retro diskója. Egésznap büfé. Főzés bográcsban babgulyás, amit megvehetnek a falu lakosai, illetve ezzel vendégeljük a fellépőinket, akik térítés nélkül szórakoztatják a falu lakosságát. Reméljük hogy a faluért és a falunak rendezzük ezt a napot. Úri község képviselő-testülete a tájékoztatást tudomásul vette. Egyebek: Tarnavölgyiné Dr. Tényi Ágnes a Nagykátai Járási Hivatal Vezetője: a kormánymegbízott személyes kérése volt a járási hivatalok vezetői felé, hogy igyekezzünk eljönni a képviselőtestületi ülésekre. Nem olyan célból hogy a törvényességet képviseljem, hanem azért, hogy elsőkézből kapjunk információt a települést érintő problémákról, az éppen aktuális ügyekről. Illetve ha már itt vagyok, felajánlom a segítségemet ha felmerül olyan kérdés ami járási hivatalt érintő. Szívesen válaszolok, vagy megpróbálok utána járni. Dr. Szabó Teréz:, az ülést 17.25 órakor bezárta, mivel több hozzászólás nem volt. k.m.f.
Dr. Szabó Teréz polgármester
Gulyásné dr. Gál Ilona jegyző
- 12 -