SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9600 Sárvár, Várkerület 2-3.
JEGYZŐKÖNYV
Készült: Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 2010. december 15-én (csütörtökön) 15.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal nagytermében (Sárvár, Várkerület 3. II. emelet) megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: polgármester, alpolgármester 8 fő önkormányzati képviselő: Kondora István, Máhr Tivadar, Baranyai József, Kampel Oszkár, Kiss Zsolt, Németh Józsefné, Németh Zsolt, Papp József, dr. Szabó Gyula, Varga Jenő képviselők. Távolmaradását előzetesen bejelentette: Vinter István képviselő. Tanácskozási joggal jelen vannak: dr. Szijártó Valéria jegyző, Sütő Károly aljegyző, irodavezető, dr. Bankits László irodavezető, Erdős Katalin irodavezető, Fitosné Kanta Valéria irodavezető, dr. Kovács Attila irodavezető-helyettes.
Jelen vannak továbbá: 5.-6.- Napirendi pont tárgyalásánál: Horváth Márta könyvvizsgáló 9.- Napirendi pont tárgyalásánál: Sütő Nikoletta a HUKE Kft. képviseletében Sajtó képviselői: 1 fő Televíziós közvetítést vezetők: 2 fő Grófné dr. Kerekes Enikő jegyzőkönyvvezető. Kondora István polgármester: Köszönti az ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy a 11 fő önkormányzati képviselő-testületi tag közül 10 fő jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. Vinter István képviselő távolmaradását előzetesen bejelentette. 1
Kondora István polgármester: A képviselő-testület tagjai jelentést kaptak a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, amelyet kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra tesz fel. A képviselő-testület a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót egyhangúlag tudomásul veszi. Kondora István polgármester: A képviselő-testület tagjai tájékoztatót kaptak az átruházott hatáskörben hozott előirányzat-módosítási döntésekről, amelyet kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra tesz fel. A képviselő-testület a tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi. Kondora István polgármester: A képviselő-testület tagjai tájékoztatót kaptak az intézmények saját hatáskörben hozott előirányzat-módosítási döntéseiről, amelyet kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra tesz fel. A képviselő-testület a tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi. Kondora István polgármester: A képviselő-testület tagjai beszámolót kaptak a november 18-i ülés óta történt jelentősebb eseményekről, tett intézkedésekről. Máhr Tivadar alpolgármester: A novemberi ülés óta történt eseményekről szóló beszámolót kiegészíti néhány mondattal. Megrendezésre került a IV. Országos Szaxofon Verseny, amelyen a Koncz János Zeneiskola tanulói kiváló eredményeket értek el. Szabó Dávid országos 5. helyezést, Csejtei Tamás pedig országos 4. helyezést ért el, ami nagyon szép siker és Sárvár hírnevét viszi tovább az országban. A VIII. Regionális Trombitaversenyen Pfeifer Milán arany-minősítést és nívódíjat kapott, továbbá tanári különdíjat Schimmer Róberta és Szélesi Attila tanárok. Kondora István polgármester: A beszámolót további kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület a november 18-i ülés óta történt eseményekről, tett intézkedésekről szóló beszámolót egyhangúlag tudomásul veszi. Kondora István polgármester: A Meghívóban szereplő napirendet az alábbiak szerint javasolja módosítani. Javasolja, hogy a 4. számú napirendi pont egészüljön ki b/ alponttal, ennek keretében a képviselő-testület a Rábahő Kft. felügyelő-bizottságába tag delegálásáról döntsön. További javaslata, hogy a 18. számú napirendi pontot a 6./ számú napirendi pont keretében, b/ alpontként tárgyalja meg a képviselő-testület, mivel az előterjesztés logikailag a költségvetési koncepcióval van összefüggésben. Az Egyebek-ben kerül sor annak az előterjesztésnek a megtárgyalására, amelyben a képviselő-testület a Humán Erőforrás Bizottságot bízza meg a kintlévőségek felülvizsgálatával kapcsolatos feladattal.
2
Kiss Zsolt képviselő azzal az indítvánnyal fordult hozzá, hogy a képviselő-testület egy további napirendi pontot vegyen fel a meghívóban szereplő napirendi pontok közé. Az indítvány arra irányul,hogy az önkormányzat felterjesztési jogával élve forduljon Matolcsy György gazdasági miniszterhez, az önkormányzatok részére megállapítandó támogatásokkal kapcsolatban. Javaslata az, hogy a képviselő-testület a Kiss Zsolt képviselő által javasolt napirendet ne vegye fel a tárgyalandó napirendi pontok közé, mivel a kérdéskörre még nincs felkészülve, ugyanakkor az Egyebek-ben tájékoztatja Kiss Zsolt képviselőt arról, hogy milyen más, hatékonyabb módszerek vannak a kérdés megoldására. Véleménye szerint egy képviselő-testület, nem egyeztetve más önkormányzatokkal, egyedül kevésbé tud hatékonyan fellépni bizonyos kérdésekben. Az ülés napirendjére tett javaslatát kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület a javaslatot elfogadja és az ülés napirendjét egyhangúlag az alábbiak szerint állapítja meg: N A P I R E N D:
1. A Sárvári Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottsági tagjainak megválasztása, díjazásuk megállapítása és az Alapító Okirat módosítása. Előadó: Kondora István polgármester 2. A Sárvár TÁVHŐ Kft. Felügyelő Bizottsági tagjainak megválasztása, díjazásuk megállapítása és az Alapító Okirat módosítása. Előadó: Kondora István polgármester 3. A Sárvári Média Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsági tagjainak megválasztása, díjazásuk megállapítása és az Alapító Okirat módosítása. Előadó: Kondora István polgármester 4. a./Tagok delegálása a Sárvár-Víz Kft. Felügyelő Bizottságába. Előadó: Kondora István polgármester b./ Tag delegálása a Rábahő Kft. Felügyelő Bizottságába. Előadó: Kondora István polgármester 5. Beszámoló az önkormányzat 2010. háromnegyedévi gazdálkodásáról. Előadó: Kondora István polgármester 6. a./Az önkormányzat 2011. évi költségvetési tervkoncepciójának megállapítása.
3
Előadó: Kondora István polgármester b./A Koncz János Zene- és Művészeti Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény közalkalmazotti létszámának csökkentése. Előadó: Máhr Tivadar alpolgármester
7. Önkormányzati rendeletalkotás az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosításáról. Előadó: Kondora István polgármester
8. Önkormányzati rendeletalkotás gazdálkodásáról.
az
önkormányzat
2011.
évi
átmeneti
Előadó: Kondora István polgármester 9. Önkormányzati rendeletalkotás a köztisztaság fenntartásának rendjéről és a hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló önkormányzati rendelet módosításáról. Előadó: Kondora István polgármester 10. Önkormányzati rendeletalkotás a távhőszolgáltatásról szóló törvény helyi végrehajtásáról szóló önkormányzati rendelet módosításáról. Előadó: Kondora István polgármester 11. Önkormányzati rendeletalkotás a víz- és csatornaszolgáltatási megállapításáról szóló önkormányzati rendelet módosításáról.
díjak
Előadó: Kondora István polgármester 12. Önkormányzati rendeletalkotás a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló önkormányzati rendelet módosításáról. Előadó: Kondora István polgármester 13. Önkormányzati rendeletalkotás a lakások és helyiségek bérletéről és az FHO fenntartásáról és működéséről szóló önkormányzati rendelet módosításáról. Előadó: Kondora István polgármester
4
14. Önkormányzati rendeletalkotás a közterület-használatról és a városkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosításáról. Előadó: Kondora István polgármester 15. Önkormányzati rendeletalkotás a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításáról. Előadó: Kondora István polgármester 16. A képviselő-testület 2011. évi Feladattervének és 2011. I. félévi Munkatervének megállapítása. Előadó: Máhr Tivadar alpolgármester 17. Pályázat kiírása a Vármelléki óvoda intézményvezetői álláshelyére. Előadó: Máhr Tivadar alpolgármester
18. A Vas Megyei Szakképzés-szervezési Társulás támogatására kötelezettség vállalása. Előadó: Máhr Tivadar alpolgármester 19. Nevelési Tanácsadói meghosszabbítása.
feladatok
ellátására
kötött
megállapodás
Előadó: Máhr Tivadar alpolgármester 20. A Sárvári Hírlap 2011. évi nyomdai szerződésének jóváhagyása. Előadó: Máhr Tivadar alpolgármester 21. Sportszervezetek 2010. évi eredményességi támogatásának megállapítása. Előadó: Máhr Tivadar alpolgármester 22. A Vasi Volán Zrt-vel kötendő tartós használatra /Autóbusz állomás/ vonatkozó megállapodás módosítása. Előadó: dr.Szijártó Valéria jegyző 23. Iskolai egészségügyi szolgálat, valamint foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó megállapodások módosítása. Előadó: Erdős Katalin irodavezető
5
24. Az iskolafogászati ellátás biztosítására kötött megállapodás módosítása. Előadó: Kondora István polgármester 25. Fiatal Házatok Otthona lakások átminősítése. Előadó: dr.Szabó Gyula képviselő, bizottsági elnök 26. A Városi Bölcsődében érdekképviseleti fórum létrehozása, szervezeti és működési szabályzatának megállapítása. Előadó: dr.Szabó Gyula képviselő, bizottsági elnök 27. A sárvári 111/9 hrsz-ú ingatlan /Kisipari üzletsor/ értékesítésre történő felajánlásával kapcsolatos képviselő-testületi határozat visszavonása. Előadó: Kondora István polgármester 28. Önkormányzati tulajdonú /Sárvár,Batthyány u. 14., 74/3 hrsz/ ingatlan értékesítése. Előadó: Kondora István polgármester 29. Önkormányzati tulajdonú ingatlanrész /Sárvár 0106 hrsz alatti árok/ értékesítése. Előadó: Papp József képviselő, bizottsági elnök 30. A Sárvár-Hegyközség gázellátása során az önkormányzat által kiépíttetett leágazások utáni közműfejlesztési hozzájárulás mértékének megállapítása. Előadó: Papp József képviselő, bizottsági elnök 31. Egyebek: a./Kiss Zsolt képviselő felterjesztési jog gyakorlásával kapcsolatos válaszadás. Előadó: Kondora István polgármester
javaslatára
b./ A Humán Erőforrás Bizottság felkérése a kintlévőségekkel kapcsolatos feladatra. Előadó: Kondora István polgármester Napirend után: kérdések, bejelentések.
6
Zárt ülésen kerül tárgyalásra: 1. Sárvár város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága tűzoltó-parancsnokának kinevezése. Előadó: Kondora István polgármester 2. A Sárvári Média Nonprofit Kft. ügyvezetőjének megválasztása, a Sárvári Hírlap felelős szerkesztőjének, valamint a Sárvári Televízió szerkesztőriporterének megbízása és a vonatkozó szerződések jóváhagyása. Előadó: Kondora István polgármester 3. Az önkormányzat által alapított gazdasági társaság ügyvezetője részére külön juttatás megállapítása. Előadó: Kondora István polgármester
1./ Napirendi pont: Előadó: Kondora István polgármester
Kondora István polgármester: A Sárvári Gyógyfürdő Kft. hatályos Alapító Okiratának megfelelően a felügyelőbizottság elnökének személyére jogszabály előírása alapján 2011. január 1-től kezdődően az Állami Számvevőszék tesz javaslatot. Az előírást a 2010. évi XLIII. tv. hatályon kívül helyezte, ezért az alapító okirat felügyelőbizottsággal kapcsolatos rendelkezéseit már nem indokolt alkalmazni. Ahhoz, hogy a képviselő-testület a Sárvári Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottsága tagjait és elnökét megválaszthassa, az alapító okirat módosítása szükséges. A határozati javaslatot, amelynek megfelelően a képviselő-testület a Sárvári Gyógyfürdő Kft. alapító okiratát módosítja, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza:
252/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratának 14.8. pontját – mely az alábbi szöveggel hatályos: „A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 4. §. (3) bekezdése, valamint a 9. §. (3) bekezdésének rendelkezései alapján 2011. január 1. napjától a felügyelőbizottság elnökének személyére az Állami Számvevőszék tesz javaslatot. Így a megválasztott személyt a tulajdonosok által jelölt személyként kell figyelembe venni, és tevékenységére,
7
valamint visszahívására a munkavállalók által jelölt felügyelőbizottsági tagokra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni [2009. évi CXXII. törvény 4. §. (3) bekezdés]” – jelen határozat meghozatalának napján hatályon kívül helyezi. Az Alapító Okirat 14.8. pontja 2011.01.01. napjával a következő szöveggel lép hatályba: „A felügyelőbizottság elnökét közvetlenül erre a tisztségre a Képviselő-testület választja meg.” Határidő: 2011. január 1. Felelős: Kondora István polgármester, Vancsura Miklós ügyvezető igazgató
Kondora István polgármester: Azon határozati javaslatot, amelynek megfelelően a képviselő-testület a Sárvári Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottsága elnökévé dr. Dénes Tibor urat, sárvári lakost megválasztja, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 253/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dr. Dénes Tibor (an.: Léránt Margit) 9600 Sárvár, Gárdonyi Géza u. 2/D. szám alatti lakost 2011. január 01.- 2014. december 31. közötti időre a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága elnökének megválasztja. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester Kondora István polgármester: Azon határozati javaslatot, amelynek megfelelően a képviselő-testület a Sárvári Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottsága tagjának Máhr Tivadar alpolgármestert megválasztja, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 254/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Máhr Tivadar (an.: Király Mária) 9600 Sárvár, Kinizsi Pál u. 20. szám alatti lakost 2011. január 01. – 2014. december 31. közötti időre a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága tagjának megválasztja. Határidő: azonnal
8
Felelős: Kondora István polgármester ( Máhr Tivadar alpolgármester a szavazáson nem vesz részt.) Kondora István polgármester: Azon határozati javaslatot, amelynek megfelelően a képviselő-testület a Sárvári Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottsága tagjának Papp József önkormányzati képviselőt megválasztja, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 255/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Papp József (an.: Szemes Irén) 9600 Sárvár, Sársziget u. 57/A.. szám alatti lakost 2011. január 01. – 2014. december 31. közötti időre a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága tagjának megválasztja. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester ( Papp József képviselő, bizottsági elnök a szavazáson nem vesz részt.) Kondora István polgármester: Azon határozati javaslatot, amelynek megfelelően a képviselő-testület a Sárvári Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottsága tagjának Szabó Lajos urat, sárvári lakost megválasztja, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület 9 igen szavazat és 1 ellenszavazat mellett az alábbi határozatot hozza: 256/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Szabó Lajos (an.: Mizda Veronika) 9600 Sárvár, Szatmár u. 21/E. szám alatti lakost 2011. január 01. – 2014. december 31. közötti időre a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága tagjának megválasztja.
Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester
9
Kondora István polgármester: Azon határozati javaslatot, amelynek megfelelően a képviselő-testület a Sárvári Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottsága tagjának Joó János sárvári lakost megválasztja, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel.
A képviselő-testület 9 igen szavazat és 1 ellenszavazat mellett az alábbi határozatot hozza:
257/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Joó János (an.: Máthé Zsófia) 9600 Sárvár, Alkotmány u. 73. 3/14. szám alatti lakost 2011. január 01. – 2014. december 31. közötti időre a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága tagjának megválasztja.
Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester Kondora István polgármester: Azon határozati javaslatot, amelyben a képviselőtestület a felügyelőbizottság elnökének és tagjainak tiszteletdíját állapítja meg, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 258/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága elnökének díjazását 2011. január 01. napjától kezdődően bruttó 42.500,- Ft/hó összegben állapítja meg; a Felügyelő Bizottsági tagok díjazása pedig bruttó 29.000,- Ft/hó összegben kerül megállapításra. A bizottság tagjai a megbízási díjon felül egyéb járandóságokra és a jogviszony megszűnése esetén pénzbeli juttatásra nem jogosultak.
Határidő: 2011. január 1. Felelős: Vancsura Miklós ügyvezető igazgató Kondora István polgármester: Azon határozati javaslatot, amelynek megfelelően a Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottságának a képviselő-testület javaslata alapján 2011. január 31-ig el kell fogadnia ügyrendjét, továbbá azt a képviselő-testület elé kell terjesztenie jóváhagyás céljából 2011. február 15-ig, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel.
10
A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza:
259/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – mint a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerve – indokoltnak tartja, hogy a társaság Felügyelő Bizottsága 2011. január 31-ig fogadja el ügyrendjét és felkéri a bizottság elnökét, hogy azt 2011. február 15-ig terjessze be jóváhagyás végett a testület elé. Határidő: 2011. január 31., illetve 2011. február 15. Felelős: dr. Dénes Tibor, a felügyelőbizottság elnöke
Kondora István polgármester: A Gyógyfürdő Kft. alapító okiratának módosításával kapcsolatos határozati javaslatot kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza:
260/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság – legutóbb 2010. április 29-én egységes szerkezetbe foglalt – Alapító Okirata eddigi 14. pontját 2011. január 01. napi hatállyal hatályon kívül helyezi és az eddigi szöveg helyébe a következő rendelkezések lépnek: „14. A felügyelőbizottság
14.1. Az alapító az ügyvezetés ellenőrzésére 5 tagú felügyelőbizottságot választ, amelynek elnöke: dr. Dénes Tibor (an.: Léránt Margit) 9600 Sárvár, Gárdonyi Géza u. 2/D. szám alatti lakos tagjai: Máhr Tivadar (an.: Király Mária) 9600 Sárvár, Kinizsi Pál u. 20. szám alatti Papp József (an.: Szemes Irén) 9600 Sárvár, Sársziget u. 57/A. szám alatti Szabó Lajos (an.: Mizda Veronika) 9600 Sárvár, Szatmár u. 21/E. szám alatti Joó János (an.: Máthé Zsófia)9600 Sárvár, Alkotmány u. 73. 3/14. szám alatti lakosok.
11
A megbízatás valamennyi tag esetében 2011. január 01. napjától 2014. december 31. napjáig terjedő időre szól. 14.2. A bizottság tagjai újraválaszthatók, de az újraválasztás során törekedni kell arra, hogy a megbízatás ideje valamennyi tagja nézve azonos időszakra vonatkozzon. 14.3. A felügyelőbizottság elnökét a Képviselő-testület választja meg. A Képviselőtestület 253/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozatával dr. Dénes Tibort a felügyelőbizottság elnökének megválasztotta. 14.4. A felügyelőbizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek a felügyelőbizottsági tevékenységben nincs helye. 14.5. A felügyelőbizottság ügyrendjét maga állapítja meg, s azt jóváhagyásra a Képviselő-testület elé kell terjeszteni. 14.6. A felügyelőbizottság egyes ellenőrzési feladatok elvégzésével bármely tagját megbízhatja, illetve az ellenőrzést állandó jelleggel is megoszthatja tagjai között. 14.7. A felügyelőbizottság az ügyvezetőtől, illetve a gazdasági társaság vezető állású munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, amelyre ők írásban és a kéréstől számított legkésőbb 8 napon belül kötelesek válaszolni.” A Képviselő-testület feljogosítja a polgármestert az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat aláírására. A társaság ügyvezetője pedig köteles gondoskodni a cégeljárás lefolytatásáról. Határidő: 30 nap Felelős: Kondora István polgármester Vancsura Miklós ügyvezető igazgató
Kondora István polgármester: Azon határozati javaslatot, amelynek megfelelően a képviselő-testület felkéri a Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatóját a felügyelőbizottság tagjainak a 2009. évi CXXII. tv. szerinti közzététel-köteles adatainak a társaság honlapján való közzétételére, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza:
261/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – mint a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja – felkéri a társaság ügyvezetőjét a
12
társaság megválasztott felügyelőbizottsági tagjainak a 2009. évi CXXII. tv. szerint közzététel-köteles adatainak a társaság honlapján való közzétételére.
Határidő: 2011. január 15. Felelős: Vancsura Miklós ügyvezető igazgató 2./ Napirendi pont: Előadó: Kondora István polgármester Kondora István polgármester: A Sárvár Távhő Kft. Felügyelő Bizottsága tagjainak megbízatása december 31. napjával megszűnik. A képviselő-testületnek kell megválasztania az új tagokat, akik 2011. január 1-től megbízatással rendelkeznek. A határozati javaslatot, amelynek megfelelően a képviselő-testület Baranyai József képviselőt a Sárvár Távhő Kft. felügyelő-bizottsága elnökének megválasztja, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza:
262/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Baranyai József (an.: Somogyi Ilona) 9600 Sárvár, Csallóköz u. 15. szám alatti lakost 2011. január 01. - 2014. december 31. közötti időre a SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága elnökének megválasztja. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester, Takó László ügyvezető igazgató
(Baranyai József képviselő a szavazáson nem vesz részt.)
Kondora István polgármester: A határozati javaslatot, amelynek megfelelően a képviselő-testület Sziklainé Polgár Éva Asszonyt, sárvári lakost a Sárvár Távhő Kft. Felügyelő Bizottsága tagjának megválasztja, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 263/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Sziklainé Polgár Éva (an.: Németh Mária) 9600 Sárvár, Petőfi Sándor u. 35. szám alatti lakost 2011. január 01. –
13
2014. december 31. közötti időre a SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága tagjának megválasztja. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester, Takó László ügyvezető igazgató
Kondora István polgármester: A határozati javaslatot, amelynek megfelelően a képviselő-testület Emmer István urat, sárvári lakost a Sárvár Távhő Kft. Felügyelő Bizottsága tagjának megválasztja, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza:
264/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Emmer István (an.: Boros Mária) 9608 Sárvár, Rábasömjéni u. 10. szám alatti lakost 2011. január 01. – 2014. december 31. közötti időre a SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága tagjának megválasztja. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester, Takó László ügyvezető igazgató
Kondora István polgármester: A határozati javaslatot, amelynek megfelelően a képviselő-testület a Sárvár Távhő Kft. Felügyelő Bizottsága elnökének és tagjainak tiszteletdíját megállapítja, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza:
265/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete a SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága elnökének díjazását 2011. január 01. napjától kezdődően bruttó 19.500,-Ft/hó összegben állapítja meg; a felügyelőbizottsági tagok díjazása pedig bruttó 13.500,-Ft/hó összegben kerül megállapításra. A bizottság tagjai a megbízási díjon felül egyéb járandóságokra és a jogviszony megszűnése esetén pénzbeli juttatásra nem jogosultak. Határidő: 2011. január 1. Felelős: Takó László ügyvezető igazgató
14
Kondora István polgármester: A határozati javaslatot, amelynek megfelelően a képviselő-testület indokoltnak tartja azt, hogy a Sárvár Távhő Kft. Felügyelő Bizottsága 2011. január 31-ig fogadja el ügyrendjét, és azt terjessze be a képviselőtestület elé jóváhagyás végett, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 266/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – mint a SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerve – indokoltnak tartja, hogy a társaság Felügyelő Bizottsága 2011. január 31-ig fogadja el ügyrendjét és felkéri a bizottság elnökét, hogy azt 2011. február 15-éig terjessze be jóváhagyás végett a testület elé.
Határidő: 2011. január 31., illetve 2011. február 15. Felelős: Baranyai József, a felügyelőbizottság elnöke Kondora István polgármester: A határozati javaslatot, amelynek megfelelően a képviselő-testület a Sárvár Távhő Kft. alapító okiratát módosítja, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 267/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság – legutóbb 2010. április 29-én egységes szerkezetbe foglalt – Alapító Okirata eddig 14. pontját 2011. január 01. napi hatállyal hatályon kívül helyezi és ezen szöveg helyébe a következő rendelkezések lépnek: „14. A felügyelőbizottság 14.1. Az alapító az ügyvezetés ellenőrzésére 3 tagú felügyelőbizottságot választ, amelynek elnöke: Baranyai József (an.:Somogyi Ilona) 9600 Sárvár, Csallóköz u. 15. szám alatti tagjai: Sziklainé Polgár Éva (an.: Németh Mária) 9600 Sárvár, Petőfi Sándor u. 35. szám alatti Emmer István (an.: Boros Mária) 9608 Sárvár, Rábasömjéni u. 10. szám alatti
15
lakosok. A megbízatás valamennyi tag esetében 2011. január 01. napjától 2014. december 31. napjáig terjedő időre szól. 14.2. A bizottság tagjai újraválaszthatók, de az újraválasztás során törekedni kell arra, hogy a megbízatás ideje valamennyi tagra nézve azonos időszakra vonatkozzon. 14.3. A felügyelőbizottság elnökét a Képviselő-testület választja meg. A Képviselőtestület 262/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozatával Baranyai Józsefet a felügyelőbizottság elnökének megválasztotta. 14.4. A felügyelőbizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek a felügyelőbizottsági tevékenységben nincs helye. 14.5. A felügyelőbizottság ügyrendjét maga állapítja meg, s azt jóváhagyásra a Képviselő-testület elé kell terjeszteni. 14.6. A felügyelőbizottság egyes ellenőrzési feladatok elvégzésével bármely tagját megbízhatja, illetve az ellenőrzést állandó jelleggel is megoszthatja tagjai között. 14.7. A felügyelőbizottság az ügyvezetőtől, illetve a gazdasági társaság vezető állású munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, amelyre ők írásban és a kéréstől számított legkésőbb 8 napon belül kötelesek válaszolni.” A Képviselő-testület feljogosítja a polgármestert az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat aláírására. A társaság ügyvezetője pedig köteles gondoskodni a cégeljárás lefolytatásáról. Határidő: 30 nap Felelős: Kondora István polgármester Takó László ügyvezető igazgató Kondora István polgármester: Azon határozati javaslatot, amelynek megfelelően képviselő-testület felkéri a Sárvár Távhő Kft. ügyvezető igazgatóját a felügyelőbizottság tagjainak a 2009. évi CXXII. tv. szerinti közzététel-köteles adatainak a társaság honlapján való közzétételére, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza:
268/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – mint a SÁRVÁR TÁHVŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja – felkéri a
16
társaság ügyvezetőjét a társaság megválasztott felügyelőbizottsági tagjainak a 2009. évi CXXII. tv. szerint közzététel-köteles adatai a társaság honlapján való közzétételére.
Határidő: 2011. január 15. Felelős: Takó László ügyvezető igazgató 3./ Napirendi pont:Előadó: Kondora István polgármester Kondora István polgármester: A Sárvári Média Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága tagjainak megbízatása 2010. december 31-én megszűnik, a képviselő-testületnek, mint a tulajdonosi jogok gyakorlójának a feladata az új tagok megválasztása. Azon határozati javaslatot, amelynek megfelelően a képviselő-testület Bődi Piroska Asszonyt a Sárvári Média Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága elnökének megválasztja, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 269/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Bődi Piroska (an.: Lenzsér Piroska) 9600 Sárvár, Laktanya u. 22. B. 2/4. szám alatti lakost 2011. január 01.- 2014. december 31. közötti időre a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága elnökének megválasztja.
Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester, dr. Fonyó Roberta ügyvezető igazgató
Kondora István polgármester: Azon határozati javaslatot, amelynek megfelelően a képviselő-testület Németh István urat a Sárvári Média Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága tagjának megválasztja, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 270/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Németh István (an.: Giczi Klára) 9600 Sárvár, Hársfa u. 15. szám alatti lakost 2011. január 01. – 2014. december 31. közötti időre a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága tagjának megválasztja.
17
Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester, dr. Fonyó Roberta ügyvezető igazgató
Kondora István polgármester: Azon határozati javaslatot, amelynek megfelelően a képviselő-testület Morócz Zsolt Urat a Sárvári Média Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága tagjának megválasztja, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza:
271/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Mórocz Zsolt (an.: Simon Mária Magdolna) 9600 Sárvár, Alkotmány u. 45. szám alatti lakost 2011. január 01. – 2014. december 31. közötti időre a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága tagjának megválasztja. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester, dr. Fonyó Roberta ügyvezető igazgató
Kondora István polgármester: A határozati javaslatot, amelyben a képviselő-testület a Sárvári Média Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága elnökének és tagjainak tiszteletdíját megállapítja, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza:
272/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága elnökének díjazását 2011. január 01. napjától kezdődően bruttó 13.000,- Ft/hó összegben állapítja meg; a felügyelőbizottsági tagok díjazása pedig bruttó 9.000,-Ft/hó összegben kerül megállapításra. A bizottság tagjai a megbízási díjon felül egyéb járandóságokra és a jogviszony megszűnése esetén pénzbeli juttatásra nem jogosultak. Határidő: 2011. január 1. Felelős: dr. Fonyó Roberta ügyvezető igazgató
18
Kondora István polgármester: A határozati javaslatot, amelynek megfelelően a képviselő-testület indokoltnak tartja azt, hogy a Sárvári Média Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága 2011. január 31-ig fogadja el ügyrendjét, és azt terjessze be a képviselő-testület elé jóváhagyás végett, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel.
A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza:
273/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – mint a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerve – indokoltnak tartja, hogy a társaság Felügyelő Bizottsága 2011. január 31-ig fogadja el ügyrendjét és felkéri a bizottság elnökét, hogy azt 2011. február 15-ig terjessze be jóváhagyás végett a testület elé. Határidő: 2011. január 31., illetve 2011. február 15. Felelős: Bődi Piroska, a felügyelőbizottság elnöke
Kondora István polgármester: A határozati javaslatot, amelynek megfelelően a képviselő-testület a Sárvári Média Nonprofit Kft. alapító okiratát módosítja, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 274/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság – legutóbb 2010. április 29-én egységes szerkezetbe foglalt – Alapító Okirata eddig 26.1 és 26.2. pontját 2011. január 01. napi hatállyal hatályon kívül helyezi és ezen szöveg helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„26.1. A felügyelőbizottság tagjai: Bődi Piroska (an.: Lenzsér Piroska) 9600 Sárvár, Laktanya u. 22. B. 2/4. szám alatti lakos Németh István (an.: Giczi Klára) 9600 Sárvár, Hársfa u. 15. szám alatti lakos Mórocz Zsolt (an.: Simon Mária Magdolna) 9600 Sárár, Alkotmány u. 45. szám alatti lakos
19
26.2. A tagok jelenlegi megbízatása 2011.01.01. napjától 2014.12.31. napjáig terjedő időre szól. Az alapító a felügyelőbizottság elnökének Bődi Piroskát választotta meg.” A Képviselő-testület feljogosítja a polgármestert az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat aláírására. A társaság ügyvezetője pedig köteles gondoskodni a cégeljárás lefolytatásáról. Határidő: 30 nap Felelős: Kondora István polgármester dr. Fonyó Roberta ügyvezető Kondora István polgármester: Azon határozati javaslatot, amelynek megfelelően a képviselő-testület felkéri a Sárvári Média Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját a felügyelőbizottság tagjainak a 2009. évi CXXII. tv. szerinti közzététel-köteles adatainak a társaság honlapján való közzétételére, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 275/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – mint a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja – felkéri a társaság ügyvezetőjét a társaság megválasztott felügyelőbizottsági tagjainak a 2009. évi CXXII. tv. szerint közzététel-köteles adatai a társaság honlapján való közzétételére. Határidő: 2011. január 15. Felelős: dr. Fonyó Roberta ügyvezető 4./ Napirendi pont: Előadó: Kondora István polgármester a./Kondora István polgármester: A Sárvár-Víz Kft. Felügyelő Bizottsága tagjainak megbízatása 2010. december 31-én lejár. A határozati javaslatnak megfelelően javasolja, hogy a képviselő-testület a Sárvár-Víz Kft. Felügyelő Bizottságába Varga Jenő önkormányzati képviselőt és Geiger János Urat delegálja négy év időtartamra, 2011. január 1-től 2014. december 31-ig. A határozati javaslatot kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 276/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
20
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvár-Víz Kft. (9600 Sárvár, Nádasdy u. 136.) Felügyelő Bizottságába - Varga Jenő (an.: Pákai Ilona) 9600 Sárvár, Szatmár u. 14. szám alatti lakost - Geiger János (an.: Sári Olga) 9600 Sárvár, Kiss János u. 30. szám alatti lakost delegálja 4 év időtartamra, 2011. január 1-től 2014. december 31-ig.
Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester
(Varga Jenő képviselő a szavazáson nem vesz részt.) b./ Kondora István polgármester: A képviselő-testület a Rábahő Kft. felügyelő bizottságába Gróf István urat delegálta 2007. január 1-től 2010. december 31-ig terjedő időszakra. Javasolja, hogy a határozati javaslatnak megfelelően a képviselőtestület további öt év időtartamra, 2011. január 1-től 2015. május 31-ig ismételten Gróf István urat delegálja a Rábahő Kft. Felügyelő Bizottságába. Javaslatát kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 277/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a RÁBAHŐ Kft. Felügyelő Bizottságába - Gróf István (an.: Tóth Margit) 9681 Sótony, József Attila u. 35. szám alatti lakost delegálja 5 év időtartamra, 2015. május 31-ig.
Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester 5./ Napirendi pont: Előadó: Kondora István polgármester Kondora István polgármester: Az előterjesztés az önkormányzat 2010. háromnegyedévi gazdálkodásával kapcsolatos. Az önkormányzat gazdálkodását az érintett időszakban a terveknek megfelelően sikerült végrehajtani, és úgy a bevételek mind a kiadások az időarányosnak megfelelően alakultak. Úgy véli, hogy az önkormányzat gazdálkodása kiegyensúlyozott volt, a 2010-es évben megvalósított nagyobb beruházások hatásukat a következő években is éreztetik. A határozati javaslatot kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 278/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat 21
Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete az önkormányzat 2010. I-III. negyedévi gazdálkodásáról szóló beszámolót a szöveges értékelésben, valamint az 114. számú táblázatokban foglaltakkal megegyező tartalommal hagyja jóvá.
Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester
6/a./ Napirendi pont: Előadó: Kondora István polgármester Kondora István polgármester: A 2011. évi költségvetési tervkoncepció megtárgyalásával kapcsolatban véleménye az, hogy annak ellenére, hogy egy év költségvetéséről szól az előterjesztés, az érinteni és befolyásolni fogja a következő évek költségvetését is. A 2011. év gazdálkodására hatással vannak azok a beruházások, amelyek egy-két éve indultak el Sárváron. Az önkormányzat jövő évi költségvetését jelentősen befolyásolja a kommunális adó illetve az idegenforgalmi adó állam általi támogatásának a megszűnése. Előreláthatóan változások lesznek a személyi jövedelemadó önkormányzatokhoz történő visszaosztásának szabályozásában, de ez a 2011. évet egyelőre nem érinti. A változások sorába tartozik az, hogy 2011 áprilisában a parlament új alkotmányt fog jóváhagyni, ez a magyar közjogi rendszer átalakítását vonhatja maga után. A törvényalkotást tekintve 2011 tavaszán új jogszabály kerül megalkotásra az önkormányzatokkal kapcsolatban, amelyben szabályozva lesznek az önkormányzatok számára kötelező illetve nem kötelező feladatok. Az önkormányzatokkal kapcsolatban megalkotásra kerül egy új finanszírozási törvény, amely szabályozni fogja az önkormányzatok pénzügyi gazdálkodási rendjét. Bár az említett jogszabályok a 2012. évet fogják alapvetően befolyásolni, az önkormányzatnak fel kell készülnie a változásokra. Az elmúlt években a pályázati források főleg az önkormányzatok számára voltak elérhetőek, a 2011. év januárjában megjelenő új Széchenyi –terv alapelvei között azt érzékeli, hogy a pénzügyi források elsősorban a vállalkozások irányába kerülnek átcsoportosításra. A költségvetési koncepciót tekintve a bevételi oldalon az intézményi bevételek esetében érez némi bizonytalanságot. Az újonnan megépült Rehabilitációs és járóbeteg központ OEP általi finanszírozását tekintve tapasztalható további bizonytalanság, de ebben a témakörben folynak a szakmai tárgyalások. A folyamatban levő beruházások befejezésének pénzügyi kockázata nincs, reméli, hogy a cégek, amelyek elnyerték azok kivitelezését, képesek lesznek a munkálatokat folytatni és azokat befejezni. Az önkormányzatnak a világon jelenlevő bizonytalan pénzügyi körülményekhez alkalmazkodnia kell és óvatosan kell gazdálkodnia. A költségvetési gazdálkodást bizonytalanná tevő elem a lakosság szociális helyzetének romlása. A bajban levők eddig is és a jövőben is segítséget kaphatnak az önkormányzattól a helyi illetve a központi jogszabályok alapján.
22
Az új városi köztemető kialakítása feladatot jelent az önkormányzat számára 2011ben. Az elmúlt években ennek előkészítése megtörtént, a következő év januárjában már a rendezési terv módosításával kapcsolatos előterjesztés szerepel a képviselőtestületi ülés napirendjén. Az önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciója 336 millió Ft. nagyságrendű hiánnyal kalkulál. Javasolja a képviselő-testületnek, hogy az önkormányzat a tartalékaiból 170 millió Ft. összeget vegyen igénybe, ez az összeg a fejlesztésekre kerüljön felhasználásra. Kampel Oszkár képviselő: Egyetért a 2011. évi költségvetési koncepcióval, mely véleménye szerint reális alapot ad arra, hogy az önkormányzat a következő évben jól gazdálkodjon, tartalékot is képezhessen, elláthassa kötelező és önként vállalt feladatait. Minden évben a költségvetés tárgyalásakor feltűnik számára az, hogy a legnagyobb megszorítások az intézményeket érintik. Kondora István polgármester is volt korábban intézményvezető, tudnia kell, hogy az intézményeknek olykor milyen nehéz körülmények között kell dolgozniuk azért, hogy a szakmai feladatokat maximálisan teljesíteni tudják. Egyetért azzal, hogy a legnagyobb takarékosság elérése az intézményeknél lehetséges. Arra kéri a polgármestert, hogy a jövő év folyamán folyamatosan figyelje a költségvetés alakulását, a költekezést akadályozza meg. Az apró dolgokon lehet takarékoskodni, de az év folyamán lehetnek olyan esetek, amikor nagy összegeket lehetne megtakarítani, csak éppen senki nem figyel erre. Biztos abban, hogy Sárvár költségvetése a következő években biztosított lesz, hiszen a fejlődés beindult. Az elmúlt években kitűnő intézményvezetőket nevezett ki a képviselő-testület, olyanokat, akik a szakmai feladatokat maximálisan el tudják látni és úgy gazdálkodnak, hogy az mindenki megelégedésére szolgál. Az önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepcióját képviselő-testület általi jóváhagyásra javasolja. Németh Józsefné képviselő: A 2011. évi költségvetési koncepciót valósnak és jónak találja. Az elmúlt két év gazdálkodását beruházások elindítása jellemezte, ezek a következő évre befejeződnek. Az intézményeket tekintve dologi kiadásokra valóban nagyon kevés pénz jutott, de ha szükség lesz rá, pótköltségvetés benyújtására van lehetőség, természetesen csak nagyon indokolt esetben. Egyetért a Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság azon javaslatával, hogy a határozati javaslatban szerepeljen az az elvárás, hogy a tényleges költségvetési hiány nem lehet több 170 millió Ft-nál, hiszen a következő években megkezdődik a hitelek törlesztése, miáltal a kiadások megnőnek. A jövőben is el kell várni az intézmények takarékos gazdálkodását, azt folyamatosan ellenőrizni kell. Sárváron olyan beruházásokra került sor, amelyek a környezetet szépítették. A költségvetési koncepció jó, takarékos, azt képviselő-testület általi elfogadásra javasolja. Kondora István polgármester: Az intézményekkel a költségvetés egyeztetése egy hosszabb folyamat lesz. A kiskincstári rendszer garantálni tudja azt a folyamatot, hogy minden intézmény takarékosan gazdálkodja végig az évet. A pótköltségvetés lehetőségét csak nagyon óvatosan kell kezelni.
23
Horváth Márta könyvvizsgáló: A könyvvizsgálók feladata az, hogy a költségvetéssel kapcsolatos előterjesztések szabályosságát vizsgálják meg és elemezzék. Az előterjesztés ebből a szempontból megvizsgálva a törvényi előírásoknak megfelel és hűen mutatja be azt a pénzügyi helyzetet, ahogyan az önkormányzat gazdálkodása áll. Az önkormányzatnak több feladata van, egyik közülük a kialakított intézményhálózat fenntartása vagy fenn nem tartása, annak átalakítása. Egy meglevő intézményhálózat olyan adottság, amire építeni lehet, amit nehéz módosítani. A közeljövőben új alkotmány valamint új önkormányzati törvény megalkotására kerül sor és az önkormányzatok feladatmegosztása is módosul. Talán éppen a 2011-es év lesz az, amikor át kell tekinteni a meglevő intézményhálózat szerkezetét, a feladatokat és el kell gondolkodni azon, hogy hogyan tovább. Egy másik nagyon fontos kérdés egy települést tekintve az, hogy hogyan fejlődik tovább, a lakossága hogyan él. Sárvár abban a szerencsés helyzetben van, hogy úgy az intézményhálózat fenntartását mint a város fejlődését tudja kezelni. A legtöbb önkormányzatnál az a legfontosabb kérdés, hogy az intézményeket hogyan tudja fenntartani, ezáltal településfejlesztésre nem jut pénz. Minden önkormányzat maga dönti el, hogy mire fordít pénzt, hogy mennyire adósodik el. A kormány kasszájában sincs annyi pénz, hogy tudna adakozni. Egy önkormányzatnak mindig ésszerűen kell gazdálkodnia. Sárvár város önkormányzatára ez hosszú évek óta jellemző volt, úgy véli, a következő időszakban is ez lesz a cél. A 2011. évi költségvetési koncepció a lehetőségeket mutatja meg. A tartalékoknak hosszú időre ki kell tartaniuk, mivel új tartalékok nem lesznek. Ahhoz, hogy az intézmények fenntartása és működtetése valamint a város fejlődése is biztosítva legyen, a jelenlegihez hasonló költségvetési koncepciókat kell a képviselő-testületnek elfogadni a jövőben is. A költségvetési koncepciót képviselő-testület általi elfogadásra javasolja. Kondora István polgármester: Az önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciójára vonatkozó könyvvizsgálói jelentést további kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 279/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete az önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciójára vonatkozó független könyvvizsgálói jelentést tudomásul veszi. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester Kondora István polgármester: Az önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepcióját további kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel.
24
A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 280/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete Sárvár város 2011. évi költségvetési koncepcióját elfogadja, és hozzájárul ahhoz, hogy a 2011. évi költségvetés tervezési munkái a benne foglaltak alapján folytatódjanak azzal a kitétellel, hogy a költségvetés elkészítéséig: • az intézményeknek át kell gondolniuk a bevételi forrásaikat, és meg kell keresniük a bevételek emelési lehetőségeit, • tervezetek felülvizsgálatával át kell tekinteni a tervezett kiadások jogosságát, szükségességét, és feladat hatékonyabb, ésszerűbb megoldásának lehetőségeit, annak érdekében, hogy a költségvetési egyensúly biztosításához szükséges hitel felvétel összege csökkenthető legyen, • az intézményeknek ki kell dolgozniuk az elhagyható, megszüntethető feladatokat, a nem kötelező ellátásokat, ki kell alakítaniuk a feladatellátás azon formáit, kereteit, amelyek ilyen finanszírozás mellett fenntarthatóak. Határidő: folyamatos, a 2011. évi költségvetés készítése során Felelős: Kondora István polgármester a költségvetési intézmények vezetői 6/b/ Napirendi pont:Előadó: Máhr Tivadar alpolgármester: Máhr Tivadar alpolgármester: Javasolja, hogy a képviselő-testület az előterjesztésnek megfelelően a Koncz János Zene-és Művészeti Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény közalkalmazotti létszámát 2011. január 15-i hatállyal 1 fő pedagógus álláshellyel csökkentse. Kondora István polgármester: A határozati javaslatot kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza.
281/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Koncz János Zene- és Művészeti Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény közalkalmazotti létszámát 2011. január 15-i hatállyal 1 fő pedagógus álláshellyel csökkenti. Egyidejűleg az intézmény közalkalmazotti létszámát 16 főben állapítja meg. A képviselő-testület kéri az intézményvezetőt, hogy a szükséges munkáltatói intézkedéseket tegye meg.
25
Határidő: 2011. január 15-ig folyamatos Felelős: Kondora István polgármester, Szélesi Attila intézményvezető
7./ Napirendi pont: Előadó: Kondora István polgármester Kondora István polgármester: Az önkormányzat 2011. évi költségvetési rendeletének módosításával kapcsolatos önkormányzati rendelet-tervezetet kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja: Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testületének 27/2010.(XII.16.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 2/2010.(II.16.) számú önkormányzati rendelet módosításáról. (Az önkormányzati rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv 1. számú mellékletét képezi.) 8./ Napirendi pont:Előadó: Kondora István polgármester Kondora István polgármester: Az önkormányzat 2011. évi átmeneti gazdálkodásáról szóló önkormányzati rendelet lehetőséget biztosít arra, hogy a város által ellátott feladatok finanszírozása illetve a gazdálkodás folytonosságának fenntartása 2011. január 1-je és a 2011. évi költségvetési önkormányzati rendelet megalkotása közötti időszakban biztosítva legyen. Az önkormányzati rendelet-tervezetet kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja: Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testületének 28/2010.(XII.16.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2011. évi átmeneti gazdálkodásáról. ( Az önkormányzati rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képezi.) 9./ Napirendi pont: Előadó: Kondora István polgármester Kondora István polgármester: Az önkormányzati rendelet-tervezetnek megfelelően a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás igénybevételért fizetendő díjak 5%-kal emelkednek 2011. január 1-től. A díjemelés mértéke elmarad a KSH által meghatározott időszakra elemzett, szemétszállításra vonatkozó 9%-os inflációtól. Az
26
illetékes bizottságok a rendelet-tervezetet megtárgyalták, javasolják annak képviselőtestület elé terjesztését és a tervezettel azonos tartalmú önkormányzati rendelet megalkotását. Az önkormányzati rendelet-tervezetet kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja: Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testületének 29/2010.(XII.16.) számú önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásának rendjéről és a hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 5/2002.(II.21.) számú önkormányzati rendelet módosításáról. (Az önkormányzati rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv 3. számú mellékletét képezi.) 10./ Napirendi pont: Előadó: Kondora István polgármester Kondora István polgármester: A Sárvár Távhő Kft. ügyvezető igazgatója kérelemmel fordult a képviselő-testülethez mint kizárólagos tulajdonoshoz, hogy az általa javasolt 4,1%-os hődíj emelést fogadja el, az alapdíjak változatlan értéken hagyása mellett. A díjak emelésére a földgáz és a kőolaj folyamatos szabadpiaci áremelkedése, valamint a dollár-forint magas árfolyama miatt van szükség. A tervezett díjemelés a kormány által jelzett 4,9%-os lakossági földgáz áremelés alatt marad. Az önkormányzati rendelet-tervezetet kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja:
Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testületének 30/2010.(XII.15.) számú önkormányzati rendelete a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény helyi végrehajtásáról szóló 30/2007.(X.25.) számú önkormányzati rendelet módosításáról.
( Az önkormányzati-rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv 4. számú mellékletét képezi.) 11./ Napirendi pont: Előadó: Kondora István polgármester Kondora István polgármester: Az önkormányzati tulajdonú vízi közmű által biztosított ivóvíz és szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás díjának megállapítása a települési önkormányzat hatósági ármegállapító jogkörébe tartozik.
27
A Sárvár- Víz Kft. a képviselő-testület elé terjesztette a 2011. évre vonatkozó díjakat. A vízszolgáltatás esetében a lakosság és az intézmények körében 4,7%-os, míg a vállalkozások tekintetében 5,5%-os díjemelésre kerül sor a tervezet szerint, a szennyvízelvezetés tekintetében pedig a lakosság és az intézmények vonatkozásában 4,9%-os, a vállalkozások vonatkozásában pedig 5,6%-os díjemelés lesz 2011. január 1től. A bizottságok az önkormányzati rendelet-tervezetet megtárgyalták, javasolták annak képviselő-testület elé terjesztését és a tervezettel azonos tartalmú önkormányzati rendelet alkotását. Az önkormányzati rendelet-tervezetet kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja: Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testületének 31/2010.(XII.16.) számú önkormányzati rendelete a víz és csatornaszolgáltatási díjak megállapításáról szóló 1/1994.(I.19.) számú önkormányzati rendelet módosításáról. (Az önkormányzati rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv 5. számú mellékletét képezi.) 12./ Napirendi pont: Előadó: Kondora István polgármester Kondora István polgármester: A köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló önkormányzati rendelet módosítására a 2011. évi díjtételek meghatározása miatt van szükség. A Városgazdálkodás Sárvár intézményvezetője javasolja, hogy a jelenlegi díjtételek 3,5%- kal emelkedjenek, ez az inflációs rátával összhangban álló emelés fedezni tudja a temető fenntartásával járó dologi kiadások fedezetét. A bizottságok az előterjesztést megtárgyalták, javasolják annak képviselő-testület elé terjesztését. Az önkormányzati rendelet-tervezetet kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja: Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testületének 32/2010.(XII.16.) számú önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 20/2001.(IV.19.) számú önkormányzati rendelet módosításáról. (Az önkormányzati rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv 6. számú mellékletét képezi.) 13./ Napirendi pont:Előadó: Kondora István polgármester Kondora István polgármester: A lakások és helyiségek bérletéről és a Fiatal Házasok Otthona fenntartásáról és működéséről szóló önkormányzati rendelet módosítására a lakásbérleti díjak 3,5%-os emelése miatt van szükség. A bizottságok az önkormányzati
28
rendelet-tervezetet megtárgyalták, javasolják annak képviselő-testület elé terjesztését és jóváhagyását. Az önkormányzati rendelet-tervezetet kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja: Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testületének 33/2010.(XII.16.) számú önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletéről és a Fiatal Házasok Otthona fenntartásáról és működéséről szóló 2/1994.(II.08.) számú önkormányzati rendelet módosításáról. (Az önkormányzati rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv 7. számú mellékletét képezi.) 14./ Napirendi pont: Előadó:Kondora István polgármester Kondora István polgármester: A közterület használatról és a városkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezet a 2011. évi díjtételeket határozza meg. A rendelet-tervezet jelenlegi szövege a Jogi és Ügyrendi Bizottság által tett pontosításokat tartalmazza. Az önkormányzati rendelet-tervezetet kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja. Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testületének 34/2010.(XII.16.) számú önkormányzati rendelete a közterület-használatról és a városkép védelméről szóló 22/2001.(V.17.) számú önkormányzati rendelet módosításáról. ( Az önkormányzati rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv 8. számú mellékletét képezi.) 15./ Napirendi pont:Előadó: Kondora István polgármester Kondora István polgármester: A helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosítására központi jogszabályok változása miatt van szükség. 2011. január 1-től megszűnt a települési önkormányzatok illetékességi területén a munkaerő foglalkoztatására mint adótárgyra kiterjedő adókötelezettség, ezáltal az önkormányzatok nem jogosultak a kommunális jellegű adók beszedésére. A rendelet-tervezetnek megfelelően az idegenforgalmi adó összege személyenként és vendégéjszakánként 320 Ft.-ról 350 Ft. – ra módosul 2011. január 1-től. Az önkormányzati rendelet-tervezetet kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja.
29
Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testületének 35/2010.(XII.16.) számú önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 43/2004.(XII.16.) számú önkormányzati rendelet módosításáról. (Az önkormányzati rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv 9. számú mellékletét képezi.) 16./ Napirendi pont: Előadó: Máhr Tivadar alpolgármester
Máhr Tivadar alpolgármester: A képviselő-testület 2011. évi Feladatterv-tervezetét és I. félévi Munkaterv-tervezetét a bizottságok megtárgyalták, azt képviselő-testület elé javasolják terjeszteni jóváhagyásra. Németh Józsefné képviselő: A Jogi és Ügyrendi Bizottság mindkét előterjesztést megtárgyalta ülésén. A bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy három hónapon belül kidolgoz javaslatokat, hogy a kintlévőségekkel mit tudna az önkormányzat kezdeni. Kondora István polgármester a napirend elfogadása előtt jelezte, hogy az Egyebek-ben tárgyalja meg a képviselő azt az előterjesztést, amely a kintlévőségek behajthatóságával kapcsolatos, és ezzel a feladattal a Humán Erőforrás Bizottság lesz megbízva. Véleménye az, hogy a két bizottságnak együtt kellene kidolgoznia a javaslatokat, hiszen azokat jogi szempontból is át kell vizsgálni. Kondora István polgármester: Az Egyebek-ben az említett előterjesztés megtárgyalásakor meg fogja indokolni azt, hogy miért a Humán Erőforrás Bizottság lesz felkérve a feladatra. Mindaz, amit a Humán Erőforrás Bizottság meg fog fogalmazni, a Jogi és Ügyrendi Bizottság elé fog kerülni, hiszen annak is állást kell foglalnia a kérdésben. Mivel a kintlévőségekkel kapcsolatos problémakör nem csupán jogi és pénzügyi, de szociális kérdéseket is felvet, a Humán Erőforrás Bizottság az, amelynek a szociális kérdések a hatáskörébe tartoznak. A képviselő-testület 2011. évi Feladatterv-tervezetét további kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 282/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 2011. évi Feladattervét a melléklet szerinti tartalommal állapítja meg.
Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester
30
Kondora István polgármester: A képviselő-testület 2011. I. félévi Munkatervtervezetét további kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza:
283/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 2011. I. félévi Munkatervét a melléklet szerinti tartalommal állapítja meg.
Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester
17./ Napirendi pont: Előadó: Máhr Tivadar alpolgármester Máhr Tivadar alpolgármester: 2011. július 31-én lejár a Vármelléki Óvoda intézményvezetői megbízatása. Az intézményvezetői beosztás betöltésére az önkormányzatnak pályázati felhívást kell kiírnia. Javasolja, hogy a pályázati felhívás a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ internetes oldalán az Oktatási és Kulturális Minisztérium hivatalos lapjában, Sárvár város honlapján és a Sárvári Hírlapban kerüljön meghirdetésre. Kondora István polgármester: A határozati javaslatot kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 284/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzati Képviselő – testülete pályázatot ír ki a mellékelt pályázati felhívás szerint – határozott időre – a Vármelléki Óvoda óvodavezetői (magasabb vezető) beosztásának ellátására. A pályázati felhívás a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ internetes oldalán az Oktatási és Kulturális Minisztérium hivatalos lapjában /Oktatási és Kulturális Közlöny/, Sárvár város honlapján és a Sárvári Hírlapban kerüljön meghirdetésre. Határidő: azonnal, illetve folyamatos Felelős: Kondora István polgármester
31
18./ Napirendi pont: Előadó: Máhr Tivadar alpolgármester Máhr Tivadar alpolgármester: Az előterjesztés a Vas Megyei Szakképzés-szervezési Társulás támogatására kötelezettség vállalásával kapcsolatos. A határozati javaslatot a következő módosítással javasolja jóváhagyni. Javaslata az, hogy a képviselő-testület vegye tudomásul a Vas Megyei Szakképzés-szervezési Társulás 4.307.350 Ft-tal történő támogatási igényét, ugyanakkor kérje fel a Vasi TISZK Munkaszervezetének vezetőjét, hogy a 2011. évi költségvetés elkészítése során vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a munkaszervezet költségvetésébe hogyan építhető be a szakképzési hozzájárulás működési kiadásokra fordítható 3%-a, továbbá vizsgálja felül azt, hogy a dologi kiadásokat, különösen a bérleti díjak, egyéb üzemeltetés tekintetében hogyan lehetne csökkenteni. Kondora István polgármester: A határozati javaslatot kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza:
285/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Vas Megyei Szakképzésszervezési Társulás (Vasi TISZK) Munkaszervezetének 2011. évi költségvetés tervezetében megjelölt, Sárvár város Önkormányzatát terhelő 4.307.350,-Ft önkormányzati támogatási igényt tudomásul veszi. Az önkormányzati támogatás összegének esetleges csökkentése érdekében a képviselő-testület kéri a Vasi TISZK Munkaszervezetének vezetőjét, hogy a költségvetés előkészítése során vizsgálja meg annak konkrét lehetőségeit, hogy a munkaszervezet költségvetésébe hogyan építhető be a szakképzési hozzájárulás működési kiadásokra fordítható 3%-a vizsgálja meg továbbá a dologi kiadások csökkentésének lehetőségét, különösen az „egyéb üzemeltetés, bérleti díj” tekintetében. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester
19./ Napirendi pont: Előadó: Máhr Tivadar alpolgármester Máhr Tivadar alpolgármester: A határozati javaslatnak megfelelően Sárvár Város Önkormányzata a Nevelési Tanácsadó feladatainak ellátásával kapcsolatban megállapodást köt a Nyugat-Magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központtal 2011. január 1-től 2011. december 31-ig. Kondora István polgármester: A határozati javaslatot kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. 32
A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza:
286/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzati Képviselő – testülete a Nevelési Tanácsadó feladatainak ellátásával kapcsolatban a Nyugat – Magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központja és Sárvár Város Önkormányzata között 2011. január 1-től 2011. december 31-ig terjedő időtartamra létrejövő megállapodást a tervezet szerint jóváhagyja. Felhatalmazza egyúttal a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: 2010. december 31. Felelős: Kondora István polgármester
20./ Napirendi pont. Előadó: Máhr Tivadar alpolgármester Máhr Tivadar alpolgármester: 2005. év óta a Sárvári Hírlap nyomdai munkáit a celldömölki Antók Nyomdaipari Kft. végzi. A Kft. az újságot 2009. óta változatlan áron nyomtatja, lapszámonként 293.865 Ft+ Áfa összegért. Javasolja, hogy a határozati javaslatnak megfelelően a képviselő-testület a Sárvári Hírlap nyomdai munkáinak elvégzésére 2011. január 1. és 2011. december 31. napjáig kötendő nyomdai szerződést hagyja jóvá. Kondora István polgármester: A határozati javaslatot kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 287/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alapítói (tulajdonosi) jogok gyakorlójaként, az előterjesztéssel megegyező tartalommal jóváhagyja a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság, valamint az Antók Nyomdaipari Kft. között 2011. január 01. napjától 2011. június 30. napjáig kötendő nyomdai szerződést a Sárvári Hírlap nyomdai munkáinak elvégzésére Határidő:2010. december 31. Felelős:Kondora István polgármester dr. Fonyó Roberta ügyvezető igazgató
21./ Napirendi pont: Előadó: Máhr Tivadar alpolgármester Máhr Tivadar alpolgármester: A képviselő-testület a sportról szóló önkormányzati rendelete alapján a városi sportegyesületek részére eredményességi támogatást
33
állapíthat meg. 2010. évben az eredményességi támogatásra 800.000 Ft. van biztosítva. A Humán Erőforrás Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és az összeget a határozati javaslatnak megfelelően javasolja felosztani a sportegyesületek között. Kondora István polgármester: A határozati javaslatot kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza:
288/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Sárvári Kinizsi SE-nek Nádasdy DSE-nek Sárvári Sakk Clubnak Sárvári Vívóképző SE-nek Tinódi DSE-nek Sárvári Petanque Clubnak
310 e/Ft 300 e/Ft 105 e/Ft 40 e/Ft 30 e/Ft 15 e/Ft
összegű eredményességi támogatást állapít meg. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: 2010. december 15. Felelős: Kondora István polgármester
22./ Napirendi pont: Előadó: dr. Szijártó Valéria jegyző Dr. Szijártó Valéria jegyző: 1992-ben az egyes állami tulajdonban levő vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról szóló törvény rendelkezései alapján került az épületkomplexum a Vasi Volán Zrt. ingyenes használatába. A használati jog az ingatlan nyilvántartásba is be lett jegyezve. Mivel a jogszabály a mai napig hatályban van, az önkormányzatnak nem volt lehetősége arra, hogy az ingyenes használatot biztosító szerződésbe érdemben beavatkozzon, azt módosítsa. Tekintettel arra, hogy 2010-ben az ingatlanon jelentős értéknövelő beruházást hajtott végre az önkormányzat, a Vasi Volán Zrt. felé egy módosító javaslat fogalmazódott meg. A javaslat értelmében amennyiben a személyszállítás pályáztatása esetén nem a Vasi Volán Zrt. nyerné meg a pályázatot, a cég köteles lenne tűrni azt, hogy a nyertes pályázó a pályaudvar épületét bizonyos mértékig használatba vegye. A használatbavétel lényegében két autóbusz számára parkolóhely biztosítását jelentené a Vasi Volán Zrt. számára, ezen túlmenően pedig egy le-és felszálló helyet, illetve az utasok számára a
34
mellékhelyiségek használatát lenne köteles biztosítani. A Vasi Volán Zrt. részére a szerződés-tervezetet az önkormányzat már szeptember folyamán megküldte. A megállapodás módosítása azért nem került eddig a képviselő-testület elé, mivel az önkormányzat igazságügyi szakértői véleményt kért a szerződés-tervezet mellékletéhez, annak érdekében, hogy megállapításra kerüljön az, hogy az önkormányzat milyen értékben hajtott végre értéknövelő beruházást az épületkomplexumon. A Vasi Volán Zrt. a napokban tájékoztatta az önkormányzatot, miszerint a szerződéstervezet tartalmi részével egyetért, ennek ellenére egy jogi szakértői vizsgálatot tartana szükségesnek annak végleges elfogadása előtt. Javasolja a képviselő-testületnek, hogy a szerződés-tervezetet úgy tekintsék, mind az önkormányzat szerződési ajánlatát. Amennyiben a szerződés-tervezetet a Vasi Volán Zrt., változatlan tartalommal jóváhagyja, a képviselő-testület hatalmazza fel a polgármestert a szerződés aláírására. Ha a cég a szerződés-tervezet szövegét módosítani kívánja, azt a képviselő-testület egy későbbi ülésen tárgyalja meg. Kondora István polgármester: Véleménye az, hogy az önkormányzatnak a kérdéskörrel kapcsolatban előrelátónak kell lennie, mivel három éven belül, a köztemető Hegyközségbe való kikerülése miatt meg kell szervezni azt a helyi autóbuszjáratot, amely lehetővé teszi az idős emberek temetőbe való kijutását. Ezzel szinkronban meg kell oldani a vasútállomásra érkező turisták fürdőbe történő kiszállítását is, tehát a buszjárat olyan gyakoriságát kell megtervezni, amely az igényeket biztosítani tudja. A határozati javaslatot kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület 9 igen szavazat és 1 ellenszavazat mellett az alábbi határozatot hozza: 289/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete jóváhagyja a Vasi Volán Zrt.-vel, az Autóbusz-pályaudvar (Sárvár, 3079. hrsz.) tartós használatára vonatkozó megállapodás módosítását a melléklet szerinti tartalommal. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: közlésre azonnal Felelős: Kondora István polgármester 23./ Napirendi pont: Előadó: Erdős Katalin irodavezető Erdős Katalin irodavezető: Az önkormányzat 2002-ben kötött megállapodást az Önkormányzati Kórházzal a középfokú nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevőkre vonatkozó megelőző jellegű iskolai egészségügyi szolgálat ellátására. A megállapodás tartalmazza azt, hogy az intézmény minden évben kezdeményezheti az ellátásért fizetendő összeg módosítását. A határozati javaslat tartalmazza az intézmény vezetője által javasolt új, módosított összeget.
35
Kondora István polgármester: A határozati javaslatot kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 290/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvár város Önkormányzata, valamint az Önkormányzati Kórház Sárvár között – a középfokú nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevők megelőző jellegű iskolai egészségügyi szolgálat ellátására vonatkozóan – 2002. december 27-én létrejött megállapodás 4. pontját az alábbiak szerint módosítja: „ 4. A fenti feladatok ellátásáért Sárvár város Önkormányzata havonta 135.000.- Ft-ot, azaz egyszázharmincötezer forintot utal át az Önkormányzati Kórház Sárvár által havonta, a tárgyhót követő hó ötödik napjáig kiállított számla ellenében, a számlán feltüntetett bankszámlára, a számla kiállítását követő 15 napon belüli fizetési határidővel. Az ellátási díjat Szerződő Felek évente november 30-ig felülvizsgálják.” Határidő: 2011.január 01. Felelős: Kondora István polgármester Vancsura Miklós főigazgató
Erdős Katalin irodavezető: Az önkormányzat 2002-ben kötött megállapodást az Önkormányzati Kórházzal a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásra vonatkozóan. A megállapodás tartalmazza azt, hogy az intézmény minden évben kezdeményezheti az ellátásért fizetendő összeg módosítását. A határozati javaslat tartalmazza az intézmény vezetője által javasolt, a dologi kiadások növekedése illetve a felmerült többletkiadások miatti új, módosított összeget. Kondora István polgármester: A határozati javaslatot kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 291/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvár város Önkormányzata, valamint az Önkormányzati Kórház Sárvár között - a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásra vonatkozóan - 2002. december 27-én létrejött megállapodás 5. pontját az alábbiak szerint módosítja: „5. Megegyezés szerint Sárvár város Önkormányzata havonta 525.000.- Ft-ot, azaz ötszázhuszonötezer forintot utal át az Önkormányzati Kórház Sárvár által havonta, a
36
tárgyhót követő hó ötödik napjáig kiállított számla ellenében, a számlán feltüntetett bankszámlára, a számla kiállítását követő 15 napon belüli fizetési határidővel. Az ellátási díjat Szerződő felek évente november 30-ig felülvizsgálják. Határidő: 2011.01.01. Felelős: Kondora István polgármester Vancsura Miklós főigazgató
24./ Napirendi pont: Előadó: Kondora István polgármester Kondora István polgármester: A képviselő-testület 2009. júniusában kötött megállapodást a P&S Thermal-Dent Fogászati Kft-vel az iskolafogászati ellátás biztosítására. Az elmúlt hónapokban személyi változás miatt a megállapodást már módosította a képviselő-testület. Az előterjesztésnek megfelelően dr. Somogyi Dániel fogorvos, aki az iskolafogászati ellátást biztosította, a jövőben az I. számú felnőtt fogorvosi körzet ellátását fogja biztosítani, az iskolafogászati ellátást pedig 2011. január 1-től dr. Perghe Alexander Horea fogorvos. Németh Zsolt képviselő: Az elmúlt két évben dr. Perghe Alexander Horea a harmadik fogorvos, aki az iskolafogászati ellátást biztosítja. Mi ennek az oka? Kondora István polgármester: Véleménye szerint a gyermekfogászat kevésbé népszerű a fogorvosok között, mind a felnőtt fogászat. A közelmúltban hallott arról a statisztikai kimutatásról, miszerint Magyarország a felnőtt fogászat vonatkozásában Európai piacvezető, mivel az európai piac negyven százalékát a magyar fogorvosok uralják. Az orvoshiány nem csupán a gyermekfogászat területén észlelhető, hanem más területeken is, hiszen a rehabilitációs központba is rendkívül nehéz megfelelő szakképzettséggel rendelkező orvosokat találni. A fiatal orvosnemzedék előtt az európai piac nyitott, anyagi és egyéb megfontolások miatt nagyon sokan dolgoznak külföldön. A határozati javaslatot további kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza. 292/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 162/2009. /VI.25./ számú képviselő-testületi határozattal jóváhagyott - 222/2009. /VIII.27./ számú és 87/2010. /IV.29./ számú határozatokkal módosított - a P&S Thermal-Dent Fogászati Kft. (9600 Sárvár, Várkerület 33. cégjegyzékszám: Cg.18-09-106176, képviseletére jogosult: dr. Petényi Viktor) valamint Sárvár Város Önkormányzata között „Sárvár városban szervezett területi iskolafogászati ellátást biztosító tevékenység folytatására” vonatkozó megállapodás módosítását az alábbiak szerint jóváhagyja: A megállapodás I/1. pontjának első bekezdésében a
37
„1./ Vállalkozó nevében eljáró törvényes képviselő nyilatkozik, hogy a társaság tagjai közül Dr. Somogyi Dániel (sz: 1985. 09. 28., Szombathely, an: Marcis Izabella, adóazonosító sz: : 8433690663, szem.ig.sz: 551550KA, 9700 Szombathely, Hétvezér u. 4/B. szám alatti lakos, diploma sz: Pécsi Orvostudományi Egyetem 69-8/2009/FO.), az Öotv. rendelkezései szerint az illetékes szakhatóság által 4015-4/2010. számon kiállított tanúsítvány alapján önálló orvosi működési joggal rendelkezik.” szöveg helyébe az alábbi szöveg lép: 1./ Vállalkozó nevében eljáró törvényes képviselő nyilatkozik, hogy a társaság tagjai közül dr. Perghe Alexander Horeá (sz: Marosvásárhely, 1982.04.21. an: Sanpalean Lenuta) adóazonosító: 8421133748, szig. száma: 789551LA, állandó lakcíme: 1103 Budapest, Gergely u. 35G. tartózkodási helye 9561 Tokorcs, Erzsébet u.53. szám alatti lakos, (nyilvántartási szám: 71333, orvosi diploma száma 180, honosítás száma: 46870-005/2010/BIZ) az Öotv. rendelkezései szerint az illetékes szakhatóság által ………… számon kiállított tanúsítvány alapján önálló orvosi működtetési joggal rendelkezik. Jelen megállapodás módosítás 2011. január 1. napján lép hatályba. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az illetékes ÁNTSZ által dr. Perghe Alexander Horeá részére működtetési jogot engedélyező határozat kiadását követően a módosítással egységes szerkezetbe foglalt megállapodást az önkormányzat képviseletében aláírja. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester 25./ Napirendi pont: Előadó: dr. Szabó Gyula képviselő, bizottsági elnök Dr. Szabó Gyula képviselő, bizottsági elnök: Kérelemmel fordultak Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testületéhez, hogy a Sárvár, Batthyány utca 36. fsz. 2. szám alatti FHO lakást minősítse át szociális alapon bérbe adható önkormányzati bérlakássá. A lakást Horváth Krisztián és Horváth Krisztiánné bérli, akik 2011. február 1-től megemelt használati díjat lennének kötelesek fizetni, mivel a szálláshasználati szerződésük lejárt. Mivel a megemelt használati díjat anyagi körülményeik miatt nem tudnák kifizetni, kérik az FHO lakás bérlakássá történő átminősítését. Ezáltal a jelenlegi bérlők az alaplakbér megfizetése mellett használhatnák tovább a lakást. Kondora István polgármester: Az elmúlt években több hasonló döntést hozott a képviselő-testület. 20-30 évvel ezelőtt a Fiatal Házasok Otthona rendkívül népszerű volt, a fiatal házasok versenyeztek, hogy ki kerüljön be oda lakóként. Az utóbbi években úgy érzékeli, hogy a fiatalok nem házasodnak össze, ezáltal nem tudnak jogosultságot szerezni az FHO-ra, de ha össze is házasodnak, másfajta módon oldják meg a lakáskérdést. Jelenleg is több FHO lakás áll üresen, mivel azok a fiatal házasok
38
számára vannak rezerválva. A jelenlegi kérelem összhangban áll a lakosság szociális helyzetével, a fiatalok nem tudnak tovább lépni egy nagyobb lakásba. Kiss Zsolt képviselő: Véleménye az, hogy az előterjesztés egy nagyon rossz tendenciát indíthat el. Ha a hasonló kérelmeket teljesíti a képviselő-testület, abból egy olyan folyamat képződhet, ami feljogosítja a jogcím nélküli lakáshasználókat arra, hogy egy beadvány segítségével továbbra is a lakásban maradjanak és nem is fognak foglalkozni azzal, hogy a bérleti díjat kifizessék. Határozottan arra kéri a képviselő-testületet, hogy hasonló kérelmek teljesítését nagyon gondolja át az átminősítés előtt. Igaz, hogy nem ismeri a kérelmezők szociális hátterét, csak annyit, amennyi az előterjesztésből megtudható, de a képviselő-testületnek a kérelem jóváhagyásával nem kellene precedenst felállítania, abból példaértéket létrehoznia, hogy aztán arra legyenek használva a sárvári Fiatal Házasok Otthona lakásai, hogy oda beköltöznek a párok, bérleti díjat nem fizetnek, majd a lakást átminősíttetik szociális bérlakássá. Dr. Szabó Gyula képviselő, bizottsági elnök: Kondora István polgármester már megemlítette, hogy amennyiben a kérelmezők bent maradnak a lakásban, a továbbiakban nem tudnak lakbért fizetni. Hová tudja őket az önkormányzat elhelyezni? Sehova. Az Egyebek-ben szó lesz arról, hogy az önkormányzatnak milyen hatalmas összeggel tartoznak egyének és ezzel a tartozással nem lehet mit kezdeni. A kérelem tárgya egy szilárd tüzelésű komfortos lakás, kis alapterülettel, amely talán másnak nem is kellene. Jelenleg szabadon áll 2-3 FHO lakás, amelyeket bármikor ki lehetne adni jelentkező esetén. Az FHO lakásokra most nincs igény. Németh Józsefné képviselő: A szociális bérlakások valamint az FHO lakások külön kategóriát jelentenek. Amennyiben egy FHO lakás üresen áll, akkor nem hoz a bérleti díjból bevételt, amortizálódik, tönkremegy. Az önkormányzat ez esetben meg kell bízza a Városgazdálkodást költségek mellett az üresen álló lakások rendbetételére. Sok család tartozása egyre nő. Amennyiben az önkormányzat az FHO lakást átminősíti szociális bérlakássá és a bérlő a bérleti díjat ki tudja fizetni, akkor már bevétel keletkezik. A képviselő-testületnek szociális szempontokat is figyelembe kell vennie a kérelmek elbírálásakor. Ha pillanatnyilag nincs szükség FHO lakásokra, csak szociális bérlakásokra, akkor a szociális bérlakások kérdését kell megoldani. A képviselőtestületnek alkalmazkodnia kell az igényekhez. A kérelmező család hová mehetne? Váljék földönfutóvá? Esetleg az önkormányzat gyarapítsa tovább a lakosság tartozását? Kondora István polgármester: Valóban, ez egy olyan kérdéskör, amely többféle szempont alapján mérlegelendő és mérlegelhető. A jelenlegi konkrét esetnél jómaga is támogatja a kérelmet, mivel a kérelmezők a lakbért szerény körülményeik mellett is fizetni tudják. A képviselő-testületnek egy nagyobb krízishelyzet kialakulása elé kell menni. A határozati javaslatot további kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület 9 igen szavazat és 1 ellenszavazat mellett az alábbi határozatot hozza.
39
293/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvár, Batthyány u. 36. fsz. 2. szám alatti egy szobás, 37 m2-es, komfortos/szilárd tüzelésű FHO lakást 2011. január 1. napjától szociális jellegű önkormányzati bérlakássá minősíti át. A Képviselő-testület felhívja a Városgazdálkodás Sárvár vezetőjét, hogy a lakást a továbbiakban önkormányzati bérlakásként tartsa nyilván.
Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester Hajba József intézményvezető
26./Napirendi pont: Előadó: dr. Szabó Gyula képviselő, bizottsági elnök Dr. Szabó Gyula képviselő, bizottsági elnök: A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény értelmében a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet ellátó állami intézmény fenntartója gondoskodik az érdek-képviseleti fórum megalakításának feltételeiről. Az érdekképviseleti fórum a benyújtott panaszokat orvosolja, illetve a hatáskörébe tartozó ügyekben dönt.
Kampel Oszkár képviselő: Az érdek-képviseleti fórumban a Polgármesteri Hivatal részéről delegálandó személy kinek az érdekeit fogja képviselni, az önkormányzatét vagy az intézményét, esetleg a szülőkét? Kondora István polgármester: A delegált ugyanazokat az érdekeket képviseli, mint az iskolaszékekbe delegáltak. Úgy véli, hogy az érdek-képviselet nem egy klasszikus szakszervezeti fórum lesz, ahol sztrájkot lehet hirdetni, hanem egy olyan egyeztető fórum, ahol a különböző érdekek összecsiszolása a fő cél. A határozati javaslatot további kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 294/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 104.§ (1) bekezdés h) pontjában biztosított fenntartói feladat-és jogkörében eljárva a Városi Bölcsődében működő érdek-képviseleti fórum megalakításának, valamint szervezetének és működésének szabályait a Gyvt. 35-36.§- aiban foglaltak figyelembe vételével a következők szerint határozza meg:
40
A Városi Bölcsőde Érdek-képviseleti Fórumának Szervezeti és Működési Szabályzata 1. A Városi Bölcsődében (Sárvár, Petőfi Sándor u. 23.) mint gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményben az ellátásban részesülők érdekeinek védelme céljából érdek-képviseleti fórum működik. 2. Az Érdek-képviseleti Fórum tagjai 2.1. Az Érdek-képviseleti Fórum (továbbiakban: Fórum) 5 választott taggal működik. A Fórum 3 tagját az ellátásban részesülő gyermekek szülei vagy más törvényes képviselői, míg további 1 tagját az intézmény közalkalmazottjai, munkavállalói (továbbiakban: dolgozók) választják. A Fórum tagja továbbá Sárvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete Humán Erőforrás Bizottságának mindenkori elnöke. 2.2. A tagok választása 2.2.1. A szülők, más törvényes képviselők közül választandó tagokra vonatkozó szabályok A tagok választása során minden ellátásban részesülő gyermek jogán a szülő(t)ket, vagy más törvényes képviselőt egy szavazat illeti meg. Minden szülőt vagy más törvényes képviselőt a bölcsődében ellátott gyermekeik számától függetlenül is egy szavazat illeti meg. A Fórum tagjelöltjévé az a szülő válik, akit a szülők legalább 1/10-e tagjelöltté ajánlott legkésőbb a választást megelőző 3. munkanapig, feltéve, hogy a szülő a jelölést elfogadja. A jelöltajánlás írásban, a jelölt nevének, címének illetve a jelölő személy nevének, címének feltüntetésével és aláírásával, az ajánlás intézményvezető részére való átadásával történik. A választás időpontjáról, helyéről, szabályairól a szülőket az intézményvezető írásban dokumentáltan, a választást megelőzően legalább 10 munkanappal korábban írásban értesíti. A választás érvényes, ha azon a szavazásra jogosultak több, mint fele megjelent. Amennyiben a választás - a megjelentek száma miatt – érvényesen nem tartható meg, akkor a választást ismételt időpontban kell megtartani, amely már a megjelentek számától függetlenül érvényes. Az ismételt választás az érvénytelen választás napján is megtartható, erről a meghívóban az érintetteket tájékoztatni kell. A választást annyi tag vonatkozásában kell megtartani, ahány státusz betöltetlen.
41
Szavazni csak hivatalos, az intézmény bélyegzőjével ellátott szavazólapon, a jelölt neve melletti körbe írt, egymást metsző két vonallal ( +, X) lehet. A szavazólapon fel kell tüntetni az összes tagjelöltet, akit érvényesen tagnak ajánlottak. Szavazni a szavazólapon feltüntetett jelöltek közül legfeljebb annyi jelöltre lehet, ahány tag státusza betöltetlen. Érvénytelen az a szavazólap, amelyiken nincs érvényes szavazat, mert - a szavazólap nincs lebélyegezve, - nincs egyetlen érvényes szavazat (+ vagy X) sem a szavazólapon vagy - több jelöltre adtak le + vagy X jellel szavazatot, mint ahány tag státusza betöltetlen. Érvénytelen az a szavazat, amelyet - érvénytelen szavazólapon adtak le, - nem jelöltre adtak le, vagy nem az előzőekben említett módon adtak le. Megválasztott tag(ok) az(ok) lesz(nek), aki(k) a megválasztható tagok számához képest a legtöbb szavazatot kapták. Szavazategyenlőség esetén sorsolással kell eldönteni, hogy ki lesz a Fórum tagja. A szavazás lebonyolításáról, az eredmény megállapításáról, dokumentálásáról 3 tagú, a jelenlévő szülők többsége által megválasztott szavazatszámláló bizottság gondoskodik. A tag megbízatása addig tart, ameddig a gyermek intézményi jogviszonyban áll, ellátottnak minősül. A tagsági viszony megszűnik az előbb említett eseten túl, a tag lemondásával illetve halálával. A tagsági viszony megszűnésétől számított 60 napon belül kell az új tagot megválasztani. 2.2.2. Az intézmény dolgozói közül választandó tagra vonatkozó szabályok Az intézményvezető kivételével minden dolgozó választhat és választható. Minden dolgozót egy szavazat illeti meg. A fórum tagjelöltjévé az a dolgozó válik, akit a dolgozók legalább 1/10-e tagjelöltté ajánlott legkésőbb a választást megelőző 3. munkanapig, feltéve, hogy a dolgozó a jelölést elfogadja. A jelöltajánlás írásban, a jelölt nevének, címének illetve a jelölő személy nevének, címének feltüntetésével és aláírásával, az ajánlás intézményvezető részére való átadásával történik. A választás időpontjáról, helyéről, szabályairól a dolgozókat az intézményvezető írásban dokumentáltan, a választást megelőzően legalább 10 munkanappal korábban írásban értesíti. A választás érvényes, ha azon a szavazásra jogosultak több, mint fele megjelent.
42
Szavazni csak hivatalos, az intézmény bélyegzőjével ellátott szavazólapon, a jelölt neve melletti körbe írt, egymást metsző két vonallal ( +, X) lehet. A szavazólapon fel kell tüntetni az összes tagjelöltet, akit érvényesen tagnak ajánlottak. Szavazni a szavazólapon feltüntetett jelöltek közül egy jelöltre lehet. Érvénytelen az a szavazólap, amelyiken nincs érvényes szavazat, mert - a szavazólap nincs lebélyegezve, - nincs egyetlen érvényes szavazat (+ vagy X) sem a szavazólapon vagy - több jelöltre adtak le + vagy X jellel szavazatot. Érvénytelen az a szavazat, amelyet - érvénytelen szavazólapon adtak le, - nem jelöltre adtak le, vagy nem az előzőekben említett módon adtak le. A megválasztott tag az lesz, aki a legtöbb szavazatot kapta. A szavazás lebonyolításáról, az eredmény megállapításáról, dokumentálásáról 3 tagú, a jelenlévő dolgozók többsége által megválasztott szavazatszámláló bizottság gondoskodik. A tag megbízatása addig tart, ameddig az intézményben a közalkalmazott/ munkavállaló jogviszonya fennáll. Tagsági viszony megszűnik az előbb említett eseten túl, a tag lemondásával. A tagsági viszony megszűnésétől számított 60 napon belül kell az új tagot megválasztani. 3. Az Érdek-képviseleti Fórum működése, tevékenysége A Fórum üléseken fejti ki tevékenységét. A Fórum üléseinek helye a Városi Bölcsőde épülete. Üléseket a Fórum szükség szerint tart azzal, hogy naptári évenként legalább egy ülés tartása kötelező. Az ülés összehívása az azt megalapozó okról való tudomásszerzést követő 15 napon belül kötelező, ha a 4. pontban meghatározott feladat-és hatáskörébe tartozó ügy a fórum döntését ( véleményét, egyetértését, kezdeményezését, panasz megvizsgálását) teszi szükségessé. Az ülést úgy kell megtartani, hogy amennyiben jogszabály vagy valamely szerv a döntésre határidőt tűz ki, a határidő lejártáig a döntés meghozatalra kerülhessen. A gyermek szülője vagy más törvényes képviselője, valamint a gyermekek érdekeinek védelmét ellátó érdek-képviseleti és szakmai szervek a házirendben foglaltak szerint panasszal élhetnek az intézmény vezetőjénél vagy érdek-képviseleti fórumánál - az ellátást érintő kifogások orvoslása érdekében, - a gyermeki jogok sérelme, továbbá az intézmény dolgozói kötelezettségszegése esetén, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 136/A. § szerinti iratbetekintés megtagadása esetén.
43
A Fórumnak címzett panaszt az intézményvezetőnél kell benyújtani. Az intézményvezető haladéktalanul értesíti a Fórum elnökét a panasz benyújtásáról. A Fórum névtelen bejelentéssel, panasszal nem foglalkozik. Az ülést a tagok által maguk közül nyílt, többségi szavazással, kettő évre, de legfeljebb a tagsági viszony fennállásának időtartamára választott elnök hívja össze és vezeti le. Az elnök akadályoztatása esetén az elnök feladatait az elnökhelyettes látja el, akinek megválasztására, működésére az elnökre vonatkozó szabályok értelemszerűen irányadók. Az ülésre szóló meghívót legalább 5 nappal az ülést megelőzően kézbesíteni kell. A panasztevőt a Fórum ülésére meg kell hívni azzal a tájékoztatással, hogy távolmaradása az ülés megtartását és a panasz kivizsgálását nem akadályozza. Határozatképességhez a Fórum tagjai több mint felének a jelenléte szükséges, a döntéshez a jelenlévő tagok több mint a felének egybehangzó szavazata szükséges. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. Szavazni csak igennel vagy nemmel lehet. A döntésben nem vehet részt az, akitől - a személyes érintettsége miatt – az ügy tárgyilagos megítélése nem várható, illetve az sem, aki panaszjogával élve fordult a Fórumhoz. A Fórum döntéseit nyílt szavazással hozza. Az ülésről jegyzőkönyv készül, mely tartalmazza a napirendi pontokat, a jelenlévők nevét, a tanácskozás lényegét, a hozott döntéseket. A jegyzőkönyvet a Fórum elnöke illetve a tagok közül e feladattal megbízott jegyzőkönyvvezető írja alá. A jegyzőkönyv kérésre tartalmazza a kisebbségi véleményt is. A döntést írásban az érintettekkel haladéktalanul közölni kell. A Fórum elnöke a panasz intézményvezetőnél történt benyújtásától számított 15 napon belül értesíti a panasztevőt a panasz kivizsgálásának eredményéről. A gyermek szülője, vagy más törvényes képviselője az intézmény fenntartójához, vagy a gyermekjogi képviselőhöz fordulhat, ha az intézmény vezetője, vagy a Fórum 15 napon belül nem küld értesítést a vizsgálat eredményéről, vagy ha a megtett intézkedéssel nem ért egyet. 4. Az Érdek-képviseleti Fórum feladat- és hatásköre A Fórum megvizsgálja a hozzá benyújtott panaszokat és a hatáskörébe tartozó ügyekben dönt, továbbá intézkedéseket kezdeményezhet a fenntartónál, a gyermekjogi képviselőnél, illetve más hatáskörrel rendelkező szervnél. A Fórum az intézmény vezetőjénél véleményt nyilváníthat a gyermeket érintő ügyekben, valamint javaslatot tehet az intézmény alaptevékenységével összhangban végzett szolgáltatások tervezéséről, működtetéséről, valamint az ebből származó bevételek felhasználásáról. A Fórum egyetértési jogot gyakorol a házirend jóváhagyásánál. A Fórum működéséről évente egy alkalommal tájékoztatja a szülőket, más törvényes képviselőket.
44
5. A Fórumra vonatkozó információk közzététele A Városi Bölcsőde házirendje tartalmazza az érdek-képviseleti fórum működésének rendjét. A Fórum tagjainak nevét, elérhetőségét, a fórum hatásköreit, működését érintő legfontosabb szabályokat tartalmazó tájékoztatót a házirenddel együtt kell az intézményben jól látható helyen kifüggeszteni. 6. A Szervezeti és Működési Szabályzat 2011. január 1. napján lép hatályba. Határidő: azonnal Felelős: Varga Istvánné intézményvezető az érdek-képviseleti fórum megalakítása és működése szervezési, technikai és adminisztrációs feladatainak végrehajtásáért
27./ Napirendi pont: Előadó: Kondora István polgármester Kondora István polgármester: A képviselő-testület 157/2010.(VI.24.) számú határozatában döntött arról, hogy a Sárvár, 111/9 hrsz-ú, udvar megnevezésű forgalomképes ingatlant ingyenesen felajánlja az ingatlan közvetlen szomszédságában álló üzletingatlanok tulajdonosainak, azzal, hogy az ingatlantulajdonosok nyilatkozzanak szándékukról meghatározott időpontig. Látva azt, hogy a felszólítottak menyire megosztottak, egyesek szeretnék az ingatlan ingyenes tulajdonba vételét, mások meg nem, vagy nem is nyilatkoztak, javaslata az, hogy a képviselő-testület korábbi határozatát vonja vissza. A határozati javaslatot kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 295/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete 157/2010. /VI.24./ sz. határozatát visszavonja, és a Sárvár, 111/9 hrsz-ú, udvar megnevezésű, 0.2519 m2 területű, forgalomképes ingatlant nem ajánlja fel a környező ingatlantulajdonosoknak.
Határidő: közlésre azonnal Felelős: Kondora István polgármester
28./ Napirendi pont: Előadó:Kondora István polgármester Kondora István polgármester: A Sárvár, 74/3 hrsz-ú ingatlan tulajdonosa Sárvár város Önkormányzata. A Batthyány utca 14. szám alatti ingatlan közös képviselője jelezte, hogy a társasház szeretné megvásárolni az önkormányzati tulajdonú ingatlant.
45
Az ingatlanra forgalmi értékbecslés készült és mivel annak forgalmi értéke meghaladja az önkormányzat vagyonrendeletének 20. §-ában meghatározott 2 millió Ft. értékhatárt, az ingatlan értékesítése kizárólag árverés útján lehetséges. A Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság az ingatlan kikiáltási árát 6.500.000 Ft. összegben javasolja megállapítani. A határozati javaslatot kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 296/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete az ingatlan-nyilvántartásban a Sárvár 74/3 hrsz-ú, természetben Sárvár, Batthyány u. 14. szám alatt az udvari részen található lakóház, udvar megjelölésű ingatlant értékesítésre kijelöli, és javasolja az ingatlannak nyilvános versenytárgyalás útján, a határozati javaslat mellékletét képező árverési hirdetményben foglaltaknak megfelelően, a legjobb ajánlatot tevő részére történő értékesítését. Az ingatlan kikiáltási árát 6.500.000,- Ft összegben állapítja meg (adómentes értékesítés). Az árverési hirdetmény a Sárvári Hírlapban, a Sárvári TVben, Sárvár Város honlapján, és a legalább egy, elsősorban ingatlanközvetítéssel foglalkozó internetes honlapon kerül meghirdetésre.
Határidő: közlésre azonnal Felelős: Kondora István polgármester
29./ Napirendi pont: Előadó: Papp József képviselő, bizottsági elnök Papp József képviselő, bizottsági elnök: A határozati javaslat a Sárvár, 0106 hrsz-ú árok megjelölésű önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítésével kapcsolatos. Az előterjesztést a Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság megtárgyalta, azt képviselő-testület általi jóváhagyásra javasolja. Kondora István polgármester: A határozati javaslatot kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 297/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Sárvár Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonában lévő, Sárvár területén található, 0106 hrsz. alatti, árok megjelölésű, 26099 m2 alapterületű ingatlan vonatkozásában a Magyar Állam nevében eljáró Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. képviseletében Nagy Zoltánné dr. Boros Erika ügyvédnő által megküldött adásvételi szerződés feltételeit elfogadja és
46
felhatalmazza Kondora István polgármestert az adásvételi szerződés és egyéb szükséges okiratok aláírására. Határidő: a döntés közlésére azonnal Felelős: Kondora István polgármester 30./ Napirendi pont: Előadó: Papp József képviselő, bizottsági elnök Papp József képviselő, bizottsági elnök: A Sárvár Hegyközség területén a gázvezetékek kiépítése során megállapításra került az ingatlantulajdonosok által fizetendő közműfejlesztési hozzájárulás mértéke. Javasolja, hogy a határozati javaslatnak megfelelően 2011. évben az ingatlantulajdonosok által fizetendő közműfejlesztési hozzájárulás összege ne módosuljon a korábbi döntéshez képest. Kondora István polgármester: A határozati javaslatot kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 298/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Hegyközség gázellátása során az önkormányzat által kiépített gázvezetékek után a közműfejlesztési hozzájárulás mértékét 2011. évre vonatkozóan az alábbiak szerint állapítja meg: Lakossági fogyasztó esetén: melyből az önkormányzat az alábbi kedvezményeket adja: • hegyközségi állandó lakos az érintett ingatlana után: • sárvári állandó lakos 1 db hegyközségi ingatlana után:
175.000 Ft 60.000 Ft 40.000 Ft 80.000 Ft/m3
Közületi fogyasztóesetén: Határidő: 2011. január 1-től Felelős:Kondora István polgármester
31./ Egyebek: a./ Kondora István polgármester: A napirendi pontok elfogadását megelőzően jelezte, hogy Kiss Zsolt képviselő egy, a meghívóban nem szereplő napirendi pontot kívánt javasolni az ülés napirendjébe. Kiss Zsolt képviselő javaslata az volt, hogy az önkormányzat éljen felterjesztési jogával a Gazdasági Minisztérium felé az önkormányzatok támogatásával kapcsolatban.
47
Máhr Tivadar alpolgármester Sárvár város Önkormányzata képviseletében a napokban részt vett a Magyar Önkormányzatok Szövetségének közgyűlésén Gödöllőn. Gémesi György elnök részéről megérkezett az a levél, amely az önkormányzatok költségvetési támogatásával kapcsolatos, hiszen azok jelentősen csökkeni fognak a következő évben. Úgy véli, hogy ahhoz, hogy az önkormányzatok érdekei érvényesíthetőek legyenek, nem egyénileg, hanem szövetségen belül kell fellépni. Abban kételkedik, hogy 2011. vonatkozásában a költségvetést lehet módosítani, de abban már nem, hogy az önkormányzatok működését szabályozó új, megalkotásra kerülő jogszabályok az önkormányzatok finanszírozási kérdéseit meg tudják oldani. Az eddigi finanszírozás kiszámíthatatlan volt, a béremeléseket sokszor nekik kellett kigazdálkodni. Az említettek miatt javasolta azt, hogy Kiss Zsolt képviselő indítványa ne kerüljön fel a napirendek közé, hiszen a Magyar Önkormányzatok Szövetségével közösen történő fellépés tartalmilag ugyanazokat az elemeket tartalmazza, hatékonyságát tekintve pedig egy közösen történő fellépés, lobbyerő, nyomásgyakorlás eredményesebb, mint egyetlen önkormányzat által felterjesztett levél. b./Kondora István polgármester: Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok kintlévőségeivel kapcsolatban megjegyzi, hogy a felhalmozódott hátralékok az elmúlt pár évben alakultak ki, nagyságrendjük ellenben 2009-2010-ben vált látványossá- a szó negatív értelmében. Az adósok között vannak olyanok, akik olyan élethelyzetbe kerültek, hogy a közüzemi díjakat nem tudták fizetni. Sok családnak választania kellett, a gyerekek nevelésére, gondozására, vagy a közüzemi díjak kifizetésére legyen felhasználva a fizetés. Más családoknál rövid időre billent meg a családi költségvetés, de onnan már nagyon nehéz visszajönni segítség nélkül. Az önkormányzatok szociális lehetőségei korlátozottak, azokat jogszabályok határolják be. Sárvár város Önkormányzata szerencsésnek mondhatja magát, hiszen a szociális ellátásokat tekintve rendelkezik pénzügyi forrásokkal. Természetesen a lakosság körében van egy olyan réteg is, amelyik megpróbál nem fizetni, a közüzemi díjakat tudatosan halmozza fel, pedig lenne amiből fizessen. Ezeket a személyeket kellene kiszűrni a tartozók közül, hogy egy javaslatot meg lehessen fogalmazni a kintlévőségekkel kapcsolatban. Egy dologban biztos, abban, hogy a kérdéskör teljes mértékben nem lesz megoldható. Talán még központi jogszabály megalkotására is szükség lenne ahhoz, hogy a témakörben előbbre lehessen jutni. A képviselő-testület célja az, hogy a tartozásokat kezelhető mértékben lehessen tartani. A professzionális szolgáltatók nem annyira toleránsak, mint az önkormányzat, tartozás esetén rögtön lépnek. Az elmúlt évek gazdasági helyzete nagyon megnövelte a tartozások összegét. Jómaga egy szakszerű, gyors de méltányos megoldás kidolgozását szeretné , mivel a kérdéskörben a szociális szempontokat ugyanolyan súllyal kell figyelembe venni, mint a pénzügyi elemeket, vagy akár a fegyelem és fegyelmezetlenség kérdéskörét. A határozati javaslatot, amelyben a képviselő-testület a Humán Erőforrás Bizottságot megbízza a kintlévőségek vizsgálatával, kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozza:
48
299/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete megbízza a Humán Erőforrás Bizottságot, hogy az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok, illetve az önkormányzati fenntartású költségvetési szervek szolgáltatási és egyéb díjak vonatkozásában keletkezett kint- levőségei részletes áttekintése révén tárja fel probléma-csoportonként a kintlevőségek kialakulásának, a tartozások felhalmozódásának, a tartozások behajtása, megtérülése meghiúsulásának az okait, dolgozza ki probléma-csoportonként a tartozások rendezésének, illetve az újabb tartozások keletkezése megelőzésének módozatait, lehetőségeit. A bizottság a megállapításait, javaslatait terjessze a képviselő testület elé. Felelős: Humán Erőforrás Bizottság Határidő:2011. május 31. Napirend után: kérdések, bejelentések Németh Zsolt képviselő: Többen felkeresték az elmúlt napok nagy havazásával kapcsolatban, hiszen hatalmas mennyiségű csapadék esett le két nap alatt Sárváron. Ebben a királyi fürdővárosban a lakosság érezheti még a pincéjében is a lehullott csapadék élvezeti értékét. Kérdése az, hogy az önkormányzat 2012-ben, vagy akár 2013-ban koncepcionálisan akar-e, tud-e, képes-e foglakozni a csapadékvíz elvezetésének kérdéskörével? Ha az önkormányzat elad egy területet, meg kellene előtte vizsgálnia, hogy a csapadékvíz elvezetése megoldott, vagy megoldott lesz-e. Napjainkban Sárváron, a királyi fürdővárosban sok háznál még csatorna sincsen kiépítve, így az emésztőgödrökből és pincékből összefolyt lé 30 cm mélységű belvizet jelent. Úgy véli, hogy ezzel a kérdéssel az önkormányzatnak mindenképpen foglalkoznia kell, és egy koncepció keretében, amely a Műszaki Iroda által kerülne kidolgozásra, erre mihamarabb vissza kell térni. Kampel Oszkár képviselő: Tudja, hogy egy képviselői interpellációra nem illik válaszolni, de mégis felszólal. Egyetért Németh Zsolt képviselővel abban, hogy a belvízkérdést kezelni kell, de azt is szeretné elmondani, hogy amennyiben egy épület pincéjébe betör a víz, az nem valószínű, hogy az önkormányzat hibája, sokkal inkább az épület kivitelezőjének hibája. Sajnos Sárváron sok olyan épület van, amelyiknek a pincéjét elönti a víz, pedig azok nem is régi épületek. Úgy kellene házat építeni, hogy a pincébe ne menjen be a víz, ne legyenek bevizesedett falak. Az önkormányzat a lakosság érdekében sok mindent megtett, de a pincék bevizesedéséért nem az önkormányzatot kell okolni. Németh Zsolt képviselő: Egy szóval sem említette interpellációjában azt, hogy az önkormányzat hibás lenne. Aki a negyedik emeleten lakik, mint Kampel Oszkár képviselő, annak az általa említett kérdés nem jelent problémát. Azt megérti, hogy a negyedik emeletre nem tör fel a víz. Azt mondta, hogy akiknek van pincéjük, azoknál túlnyomó többségben a pincében víz van. Az ingatlantulajdonosoknak nehéz elmagyarázni azt, hogy egy harminc éves házat miért úgy építettek, ahogy építettek.
49
Lehet, hogy a Műszaki Iroda akkori vezetője nem a szabályok szerint és nem kellő körültekintéssel járt el, ahogyan egyébként kellett volna. A megépült házak természetesen megvannak, egy helyzetet kell orvosolni. Interpellációjában mindössze annyit kért, hogy erre egy koncepció keretében a képviselő-testület térjen vissza. Már az is több a semminél, ha odáig eljut a testület, hogy képes valami írásos anyagot, dokumentumot letenni, ami az elkövetkezendő években ezt a kérdéskört szabályozza. Egyszerűen egy koncepció elkészítéséről van szó, amelyet négy-öt jó képességű ember néhány hét alatt megalkot. Baranyai József képviselő: Németh Zsolt képviselővel abban teljesen egyetért, hogy a csapadékvíz elvezetéssel valamit kezdenie kell a városnak. Ha egyszer az önkormányzat belenyúl ebbe a kérdéskörbe, akkor az horribilis összegű költséget fog jelenteni. Vannak olyan állapotban levő árkok, amelyekben a csapadékvíz nem képes elfolyni, ezekért maga a lakosság a felelős. Ezek ellen talán vannak jogi lépések és az önkormányzat remélhetőleg meg is lépi azokat. Azt is látni kell ellenben, hogy Sárvár vízháztartását nem az önkormányzat szabályozza. A kertváros teljes területén ha az ember belenyom a földbe egy ásót, akkor ott víz tör fel. A város vízháztartását esetleg a folyóvizek szabályozásával lehetne megoldani, de a pincékben akkor is lenne víz. A csapadékvíz elvezetéssel továbbra is foglalkozni kell, főleg a kertváros azon részein, ahol az nem megoldott. A lakosságot is bele kell vonni ebbe a kérdéskörbe, el kell mondani, hogy a víz csak akkor folyik el, ha az árkokat nem temetik be. Kondora István polgármester: Az elmúlt időszakban a Szatmár utcában egy vis-major eset történt, a Csónakázó tóból visszafolyó víz az esővíz csatornákon keresztül az utcát elöntötte és a házakat veszélyeztette. A Sárvár Víz Kft. munkatársait kérte fel a veszélyhelyzet elhárítására. Azzal egyetért, hogy a lakosság bevonásával, együttműködésével el kell kezdeni a cselekvést, a szakemberek utasításai, tanácsai mellett. Az elmúlt napokban nagymértékű hó esett le, amely később elolvadt, ezáltal a pincékben megjelent a talajvíz. A Gyöngyös patak magasan tartott vízállása szintén befolyásolja ezt a helyzetet, ezért vízügyi szakemberekkel is fog erről a kérdésről konzultálni. Az utóbbi években a lakóingatlanok előtti árkok kezelése nem a megfelelő módon történt meg, ezzel kapcsolatban nem a büntetés irányába, inkább az együttműködés irányába kellene lépnie az önkormányzatnak. A 2011. évi költségvetésbe 20 millió Ft betervezésre került a csapadékvíz elvezetési problémák megoldására, ha a város egy-két utcájában a kérdés megoldódna, az is eredménynek számítana. Amennyiben a probléma teljes megoldására állami támogatás állna rendelkezésre, számítása szerint Sárvárnak több száz millió Ft. sem lenne elég. Kiss Zsolt képviselő: Néhány mondat erejéig szeretne visszatérni arra a Kondora István polgármester által többször említett morális, gazdasági helyzetre, ami Sárváron jelenleg uralkodik. Az ülésen több témakör is kapcsolatban volt ezzel, így az FHO lakás átminősítés szociális bérlakássá, vagy a Humán Erőforrás Bizottság felkérése a kintlévőségek megvizsgálására. Arra kéri a Humán Erőforrás Bizottságot, hogy e kérdésben ne olyan legyen mint a magyar egészségügy, tehát ne tüneti kezelést próbáljon alkalmazni, hanem igenis, keresse meg az igazi okokat. Meg kell vizsgálni azt, hogy hogyan lehetne megakadályozni azt, hogy a problémák egyáltalán a felszínre
50
kerülhessenek. Valószínű, hogy a kérdéskörnek a jogi hátterét is le kell szabályozni. A képviselő-testület egy előterjesztést vár a Humán Erőforrás Bizottságtól a probléma igazi okaira vonatkozólag, ezt követően az remélhetőleg átkerül a Jogi és Ügyrendi Bizottsághoz, amely jogi szempontból kiegészítéseket fog tenni. A képviselő-testület az FHO lakásokat átminősíti szociális bérlakásokká. Mi lesz akkor, amikor a bérlők el fognak tűnni, hatalmas összegű kifizetetlen számlákat hagyva maguk után? A tartozást az önkormányzatnak kell majd megfizetnie. Véleménye szerint még mindig jobb, ha egy FHO lakás üresen áll, mint a bérlő adósságfelhalmozása. Gazdasági tanácsadónak nem kérné fel Németh Józsefné képviselőt, annak alapján hogy „ inkább nem dolgozok minthogy veszteségesen dolgozzak”, mert az egyik a lassú halál, a másik pedig a gyors. Akkor inkább a „gyors halállal” kellene megpróbálkozni. Igaz, hogy a képviselő-testület jóváhagyta az FHO lakás átminősítésével kapcsolatos határozati javaslatot, de erre valamilyen módon a későbbiekben szeretne reagálni, mert továbbra is fél attól, hogy a döntés precedenst fog jelenteni, ami olyan betelepülésekhez is vezethet Sárvárt tekintve, ami a közbiztonságra is le fog csapódni. Azt a fajta magatartásformát gerjesztheti tovább a döntés, minek következtében egyesek azt fogják hinni, hogy büntetlenül adósságokat halmozhatnak fel, megélhetésszerűen. dr. Szabó Gyula képviselő, bizottsági elnök: Figyelembe kell venni, hogy a döntések mögött emberek állnak. Rendkívül nehéz megmondani azt, hogy ki az aki tud fizetni és ki az aki nem. Sok esetben a családok semmilyen bevétellel nem rendelkeznek. Az előző önkormányzati ciklusban a Szociális és Egészségügyi Bizottság már foglalkozott a kérdéskörrel. Arra a megállapításra jutottak, hogy mivel a bizottság tagjai törvénytisztelő emberek, a jogszabályi előírásoknak megfelelően járnak el és a legvégsőbb szakaszig, a bírósági végrehajtásig viszik el az adósok ügyét. A kialakult gazdasági válság, az egyre romló szociális helyzet miatt azt mégsem lehetett megvalósítani. A képviselők részéről további kérdés, hozzászólás nem érkezik. Kondora István polgármester: A 2010-es év utolsó képviselő-testületi ülésén Sárvár város lakosságának, a jelenlevőknek kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet kíván. Megköszöni a jelenlevők munkáját, a nyilvános ülést bezárja.
K.m.f.
Kondora István polgármester
dr. Szijártó Valéria jegyző
51