JEGYZŐKÖNYV Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2009. november hó 4. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 22. – rendes – ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak: Dr. Buzás Péter polgármester, Almási Pál, Dr. Bakos Gáborné, Baranyi Sándor, Endes Zsigmond, Gáspár Sándor, Gazdag János, Gilicze László, Guvat László, Kiss Imréné, Kovács Sándor, Lengyel István, Mágori Józsefné, Marosvári Attila, Márton Imre, Molnár László, Nagy-György József, Dr. Nagy Lajos, Dr. Orbán Imre PhD, Orosné Spák Hedvig, Dr. Siket István, Toldi János és Varga Zoltán települési képviselők. Jelen van továbbá: Dr. Bánfi Margit jegyző, Fejes István tű. alezredes, tűzoltóparancsnok, Makó Városi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság, Mátó Erzsébet, a József Attila Városi Könyvtár vezetője, Bába Andrásné, a Belvárosi Óvoda képviseletében, Barta Anita, az Újvárosi Óvoda képviseletében.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat, valamint
valamennyi megjelent kedves vendégünket a mai testületi ülésünkön. Külön tisztelettel köszöntöm a Városi Televízión keresztül Makó város lakosságát, közülük azokat, akik figyelemmel kísérik mai testületi ülésünket.
A jelenléti ív alapján megállapítom, hogy a 24 települési képviselő közül jelen van 23 fő. A megjelenési arány 95%-os. A megjelenés alapján megállapítom, hogy ülésünk határozatképes, azt megnyitom. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! November 4. van. November 4. évforduló, annak az eseménynek az évfordulója, amikor 1956-ban a magyar szabadság elesett. Az a kérésem a teremben ülőkhöz, hogy egy 1 perces néma főhajtással emlékezzünk a forradalom hőseire. 1 perces néma megemlékezés.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Tisztelt Testület! Javaslom, folytassuk tovább a munkánkat.
A Szervezeti és Működési Szabályzat 21. § (1) bekezdés c) pontja alapján felkérem Kovács Sándor és Baranyi Sándor települési képviselőket mai ülésünk jegyzőkönyvének hitelesítésére. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy elvállalják-e? Kovács Sándor és Baranyi Sándor a feladatot vállalják. Megállapítom, hogy mai ülésünk jegyzőkönyvének hitelesítői Kovács Sándor és Baranyi Sándor települési képviselők.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! Javaslatot teszek mai ülésünk napirendjére.
Az ülés napirendjeként a meghívóban közölteket javaslom megállapítani azzal, hogy kérem sürgősséggel vegyük fel a nyílt ülési előterjesztések közé 19/A számmal az Utak aszfaltozása, 19/B számmal A távhőszolgáltatás hődíjainak és alapdíjainak módosítása tárgyú előterjesztést. Továbbá a 8. sz. előterjesztés, Leader IV. tengely pályázói részére visszatérítendő támogatás
2
biztosítása esetében a mai napon kiosztott előterjesztés képezze a tárgyalás alapját. Valamennyi anyag az ülés előtt kiosztásra került a testület tagjainak és most készítik azt az előterjesztést, ami szintén nyílt ülési előterjesztésként 19/C számmal a makói fürdőfejlesztés megerősítését tartalmazza. Ez egy határozati javaslat annak tárgyalásánál ki fogok térni a részletekre. Megkérdezem, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan? Kovács Sándornak van ügyrendi javaslata, tessék parancsolni.
Kovács Sándor települési képviselő: Köszönöm a szót. Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt
Testület! Tekintettel arra, hogy sem a polgármester úr tájékoztatójában, sem az alpolgármesteri tájékoztatókban, sem pedig az előterjesztésekben nem találkoztam a távhőszolgáltatással kapcsolatos témával, ezért szeretném kérni polgármester urat, mert választópolgárok kerestek meg, akik távfűtött lakásokban laknak, hogy polgármester úr szíveskedjék tájékoztatni őket itt a televízió nyilvánossága előtt arról, hogy az a felhalmozott adósságállomány, amit a Makó-Therm Kft. felhalmozott a Dégázzal szemben, amiről már oda-vissza alapon újságcikk is jelent meg, azzal mi lesz. Attól félnek a választópolgárok és a lakók, hogy ez a költség esetleg őket terheli. Bár én nyugtattam őket, hogy ez semmi esetre se terhelheti őket, de szeretnék, hogyha a nyilvánosság előtt polgármester úrtól hallhatnák. A másik pedig azután is érdeklődtek, hogy a termál projekttel kapcsolatos pályázat milyen stádiumban van. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Én is köszönöm. Az az igazság képviselőtársam, nem
gondolom, hogy ez a napirend megállapítása előtti ügyrendi súlyú felvetés lenne, de ettől függetlenül, ha már elhangzott, azt el kell mondanom, hogy tartalmilag az mindenképpen igaz, és nagyon helyes kérés, hogy a távhőszolgáltató jelenlegi állapotáról adjunk egy tájékoztatást. Ennek a tájékoztatásnak a lakosságot érintő része az mindenképpen a nyílt ülésre tartozik és ha ennek van olyan gazdasági vonzata, ami mélyebben érdekli a jelenlévőket, akkor ez nem miattunk, nem az önkormányzat miatt, hanem a távhőszolgáltató koncessziós cég miatt ennek lehet zárt ülési eleme. Felvetetted, hogy mi terheli a lakosságot. Hadd mondjam el gyorsan, nagyon fontos, a kommünikénkből sem jött ez le elég dinamikusan. Arról van szó, vezetőtársaim, jegyző asszony, aljegyző úr, alpolgármester úr nagyon komoly tárgyalásokat folytattak nagyon régen, amióta tudjuk az információkat, utaltunk is erre képviselői kérdésre az ügyben, hogy a Matherm Kft. felszámolás közeli állapotban van. Majd a tájékoztatóban el fog hangozni, hogy a felszámolási eljárást megindította maga ellen és összehozott egy elég lényeges nagyságrendű gázszámla tartozást. A szolgáltató magánszemélyek esetében sem örül, egy ekkora számlának, egy ekkora szolgáltatónál pláne nem örül, viszont nekünk, Makó vezetésének, testületének, vezetőtársaimnak a makói lakosok érdeke a legfontosabb az, hogy ne fázzanak. Mi ezt nyáron le szerettük volna rendezni, nem sikerült, belecsúszunk a télbe, egyrészt a Dégáz szolgáltató magatartása, másrészt a koncesszor magatartása miatt. Ezzel együtt hál’ Istennek a kollegáim megtalálták az Energia Hivatalt, ahol beindult egy vizsgálat és ennek az a jogkövetkezménye, hogy ameddig ez a vizsgálat tart, a gázcsapot nem zárhatják el. Tehát én itt most hadd mondjam neked és minden makóinak, hogy a makói távhő gázcsapja nem elzárható. Persze mi is úgy gondoljuk, hogy a hatályos jogszabályokat mindenkinek, ennek részeként nekünk is be kell tartani és mi partnerek vagyunk abban, hogy minden megoldás érdekel. Ha a felszámolás megy tovább a Távhő Kft. ellen, teljesen világos, hogy ez egy olyan közszolgáltatás, amit Makó nem hagyhat levegőben. Felkészültünk rá, hogy a mi közbeszerzési kht-nk átveszi ezt a feladatot, tovább viszi, és a lakók fűtése és melegvíz szolgáltatása biztosított lesz. Ha kell holnaptól, ha kell 10-étől. Úgy tűnik most, hogy legkésőbb december 1-jétől ilyen típusú szolgáltató váltás lesz. Ennek a mostani üzenete a kérdés kapcsán, hogy itt járhat pórul a szolgáltató, járhat pórul a Dégáz, pórul jár Makó város vezetése, mert rengeteget kell dolgozni vele, de a lakosság nem járhat pórul. Mi ebbe az irányba visszük a folyamatot és én azt
3
gondolom, hogy ezt részletesebben a közérdekű egyebeknek majd az elején beszéljük meg. Jegyző asszonynak kiegészítése van ahhoz, amit én elmondtam. Utána javaslom, hogy a közérdekű egyebekben tárgyaljunk erről.
Dr. Bánfi Margit jegyző: Tisztelt Testület! A hivatalban mi úgy látjuk, hogy az ÉgázDégáznak fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy a lakosság riogatásával a képviselőkre és a polgármesterre is nehezedjen valamiféle nyomás. Ez az egyetlen eszköze jelen pillanatban és ezzel a lakosság által is megtapasztalt módon él. Nem korlátlan a hatalma, nem tud bármit megtenni ő sem. Köszönöm.
Dr. Buzás Péter polgármester: Igen, azt gondolom, a dolog lényege ez, hogy valahol ezt
nagyon disztingváltan, nagyon kulturáltan ki kell mondani, hogy próbál élni a monopolhelyzetével a szolgáltató. Például azt a futó híres hirdetést, ami a Hálózat TV-n megjelent, azt a nélkül tette fel, hogy egy szót is mondott volna a tárgyalópartnereknek az önkormányzatnál, pedig május óta folyamatos tárgyalás van a Dégáz és a koncesszor között. Egy szót nem szólt róla, hogy most ő akkor egy ilyet lép. Igen, a dolog erről szól, hogy megpróbálja riogatni a lakosságot, vele szemben én pedig azt mondom, hogy én Makó polgármestereként, vezetőtársaimmal együtt, mögöttem a testülettel, nem hagyom. Ezért fordultunk az Energia Hivatalhoz és ezért nem lesz elzárva a gáz. Csak megjegyzem, ha elzárja, kinyitjuk. Én azt javaslom, hogy a közérdekű egyebek között tárgyaljuk ezt meg. A napirendet azzal szavazzuk meg, amit én kiegészítésként legutoljára mondtam. Kérdés van-e? Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 458/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: A képviselő-testület 2009. november 4-i ülésének napirendje. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete november 4-i ülésének napirendjét – a kiegészítésben elhangzottakat is figyelembe véve – az alábbiak szerint határozza meg: 1. Polgármesteri tájékoztató az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Előadó: Dr. Buzás Péter polgármester 2. Tájékoztató a képviselő-testület és az állandó bizottságok ülésein a képviselők megjelenéséről Előadó: Dr. Bánfi Margit jegyző
4
3. Előterjesztések, rendelettervezetek 4. Interpellációk, kérdések 5. Zárt ülési előterjesztések 6. Egyebek Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője 1. napirend Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Jelenlévők! Hölgyeim és Uraim! A polgármesteri
tájékoztató részét képezi az M43-as autópálya építése. Nagy öröm számomra, hogy köszönhetem Németh Béla projektvezetőt, a Magyar Aszfalt Kft-től, valamint Karakas Sándor urat, a Doprastav Kft. projektvezetőjét, akik tájékoztatást adnak majd az M43-as út építésének a jelenlegi állapotáról. Tisztelt Jelenlévők! Hölgyeim és Uraim! A polgármesteri tájékoztató legvégén, a 2000 óta várt hírrel – 14. hónapja tart a rövidebb szakasz, hogy a szennyvízprojektünk kint van Brüsszelben, arról adnánk hírt – egy rendhagyó sajtótájékoztatón foglalkoznánk a szennyvízprojekttel. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A polgármesteri tájékoztató tárgyalásánál első témánk az M43-as út fejlesztési blokk. Mindenki azt kérdezi tőlem, most már hál’ Istennek, hogy mikorra készül el. Megkérdeztem Németh Béla urat, hogy bármilyen meghiúsulás lehet-e. Mondta, hogy szerinte nem nagyon, mert most már az eddig kifizetett pénz és egy meghiúsulási kötbér többe kerül mint a bekerülési költség. Tehát innen azt gondolom, hogy ez nem kérdés. Most már azt kérdezik, hogy mikorra épül meg és amikor mondom, hogy jövő év augusztusára, akkor azt kérdik, hogy akkorra biztos meglesz-e? Most ezzel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy igen az első szakasz, a végponttól a 47-esig, a vásárhelyi útig – az, a sajtóból tudom én is – , mintegy 8 hónapos késedelmet szenved. Ott vannak a fotók kitéve, hál’ Istennek módomban volt 2 alkalommal egymás után végigmenni azon a szakaszon, ami minket érint. Első alkalommal a hídig mentünk, második alkalommal Maroslelénél visszafordultunk, de abban maradtunk Németh úrral, hogy a következő körben megint lemegyünk a hídig, sőt rámegyünk a pontonra, hogy azt is lássuk, hogy a híd jelenleg milyen stádiumban van. Nekem ő azt mondta, hogy tartható ez az ütemezés, általuk mindenképpen, tehát jövő augusztusára ez a beruházás elkészülhet. Elsőként megkérem Németh Béla urat, hogy mondja el, tartható-e ez a határidő, mit gondol erről. Tessék parancsolni.
Németh Béla, a Magyar Aszfalt Kft. projektvezetője: Üdvözlöm a polgármester urat és a
Tisztelt Képviselő-testületet, az M43-as konzorcium nevében Németh Béla vagyok. Nagyon sokat nem tudok a polgármester úrnak a bevezetőjéhez hozzáfűzni. Igen, tartható ez a határidő és ahogy a polgármester úr is elmondta, az első szakasznak a problémái, az autópálya 3-as szakaszához ily módon semmilyen kapcsolatban nem áll. Itt a kivitelező a szerződésben vállalt 2010. augusztus 31-i határidőt tartja és 2010. augusztus 31-én, illetve utána az út forgalomba lesz helyezve. A forgalomba helyezés pedig a Nemzeti Közlekedési Felügyelettől fog függni, hogy ez pontosan mikor történik. A megítélésünk szerint ez valamikor szeptember első
5
heteiben fog megtörténni. A jelenlegi állások szerint a képek is illusztrálják, ma már pályaszerkezet építés folyik a szakasznak az 50%-án, a hídépítési munkák előrehaladtával a lakkosság körében ugyanazokat láthatja, mint a Makó elkerülőn. A mellettem ülő kollegának a hídja hasonló állapotban van, az autópályahidak is, és elkezdtük azokat a humuszolási, illetve növénytelepítési és vad vizi kerítés előkészítési munkákat, amelyiket esetlegesen enyhe tél bekövetkeztével télen fogunk építeni és télen sem fog leállni a hídépítési munka. Mindenkit szeretnék arra megkérni, hogy a lakosságot szíveskedjen tájékoztatni 2 dologról. Az egyik, hogy az előrehaladott állapotban előfordulhat olyan dolog, ahol esetleg megközelíthetetlen területek továbbra is fennállnak. Ezekről szívesen tudunk tájékoztatást adni, megoldást nem a konzorcium, hanem a NIF Zrt., az állam megbízásából fog pót kisajátításokat végezni. Mi tudjuk addig biztosítani, hogy azokat a földterületeket meg lehessen közelíteni. Nagyon fontos kérésem van, bár működik a biztonsági szolgálatunk, senkit nem tudunk beengedni a pályára azért, hogy ott esetleg gyorsulási versenyeket és hasonlóakat rendezzenek az aszfalton. Sajnos ezt azért mondom el, mert ezekből történtek balesetek, illetve fiatalok kerékpárral próbálnak ott különböző akciókat rendezni. Ez tényleg veszélyes és mindenkit arra kérek, hogy ne jöjjenek be az autópálya építkezési területére. Sajnos ez egy közel 20 km-es szakasz, nem lehet körbekeríteni, ezért kérek mindenkit, hogy ezt szíveskedjenek betartani. Még egy fontos tájékoztatást szeretnék adni. Tudom, hogy ezt múlt alkalommal is elmondtuk, az óföldeáki utat a megyei kht-val közösen, ameddig az óföldeáki korrekciót ideiglenesen forgalomba nem helyezzük, addig az lezárásra került, több fórumon egyeztetve ez az út ez építkezési terület. Azért van ott őr, azért van lezárva, hogy ott kizárólag csak az építkezésre illetékes személyek hajthatnak be. Én úgy gondolom, hogy a következő tájékoztatás után szívesen válaszolok azokra a kérdésekre, amik esetleg felmerülnek. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Most megkérem Karakas Sándor urat, a
Doprastav cég helyi vezetőjét, hogy mondja el nekünk szánt gondolatait. Parancsolj, tiéd a szó.
Karakas Sándor, a Doprastav a. s. projektvezetője: Tisztelettel köszöntöm a jelenlévőket,
polgármester urat, a képviselő-testület tagjait és mindenkit. Németh Béla már nagyjából elmondta, hogy milyen állapotban vannak az építkezések. Mi tulajdonképpen egy 90%-os állapotban vagyunk a földmunkákkal és megkezdtük mi is a burkolatépítési munkákat. A Békéscsaba felé menő úton már látszanak kezdeményei annak, hogy elkezdtük a burkolatszerkezet-építési munkákat és a tegnapi napon megkezdtünk aszfaltozni is, úgyhogy nemsokára aszfaltos felületek is megjelennek a területen. A mai állapotok szerint ez a határidő, hogy a határidőről pár szót szóljak, biztos, hogy tartható ami a szerződésünkben megjelent. Itt egyetlen gondunk volt és jelenleg is van még, van egy birtok, ahol sírkő készítés folyik, ennek a kisajátítása még mindig nincs 100%-ig rendben. Tehát ott, ahhoz az útszakaszhoz nem tudunk hozzányúlni, mert nem tudunk bejutni a területre, és ugye az az út vezeti át a 4415-ös utat a 4422-es, Igási útra. Tehát az az összekötés, bízunk benne, mert most már olyan állapotban vannak a NIF Zrt. tájékoztatása szerint, hogy 1-2 héten belül rendelkezésünkre bocsátja ezt a területet és akkor ez nem fogja akadályozni a beruházást a továbbiakban. Hídépítéssel kapcsolatban hadd mondjak annyit, hogy a pilléreink azok állnak, a nagy töltéseink süllyedései lezajlottak, tehát nemsokára megkezdődnek a hídfőknek az építései és várhatóan ez év végére felkerülnek a gerendák a hídra, és jövő tavasszal el tudunk abba a helyzetbe jutni, hogy átjárhatóvá válik ez a szakasz is. Annyit kérnék szépen én ott azon a területen van egy terelő utunk, ami átvezet a híd alatt, az jelen pillanatban a mi kezelésünkben van és munkaterület. Kizárni nem tudjuk a forgalmat, mert valahol el kell engedni, táblák jelzik ezt ugyan, hogy óvatosan kell közlekedni. Kérném szépen felhívni a lakosságnak a figyelmét, erre figyeljenek oda, hogy ne hogy valami baleset történjen. Időnként lesznek majd lezárások, mert a híd
6
építését folytatni kell és vannak olyan technológiai folyamatok, amit csak úgy lehet megoldani, hogy fél napra, 1 napra lezárjuk, de erről fogunk tájékoztatást adni időben. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm. Mielőtt átadom a testület tagjainak
a szót, hadd mondjak annyit, hogy igen, én is ráerősítek arra, amit Németh Béla projektvezető úr mondott. Nevezetesen most amikkor épül az autópálya, most van itt az ideje annak, hogy akinek a megépült autópályával kapcsolatban baja van, tehát az életét valamilyen módon megnehezíti, most szóljon, mert most még lehet orvosolni. Ahogy az idő múlik, ez egyre nehezebben fog sikerülni. Ilyen módon megkérem Gazdag János képviselőtársamat, a pénzügyi bizottsági elnökét, hogy a Tisza-Marosszögi Vízgazdálkodási Társulattal gondolják azt át, hogy az autópályatest megépítésével a térség minden vizes, gravitációs csatornája rendbe lesz-e? Az 5-ös autópályánál megéltük, hogy volt jó pár helyen, hogy egyik oldalt tó, másik oldalt meg annak a víznek a hiánya. Én bízom benne, hogy most az igazgató úr vezényletével a szükséges egyeztetések megtörténtek az építés előtt, de még az utolsó pillanatban műtárgy elhelyezésére esetleg van lehetőség. A lakosokat pedig megkérem arra, hogy amit elmondott Németh úr, akinek megközelítési gondja van, az most jelentkezzen, a NIF Zrt-nél, de ha ott nem sikerül, jöjjenek be hozzánk és a műszaki osztályt keressék, mert ők a kapcsolattartók olyan ügyekben, amiben esetleg közre kell működnünk. Tehát erre figyeljünk, figyeljenek oda, ahogy elhangzott, pótlólagos kisajátítással, stb. ebben segíteni kell. Esetleg mezőgazdasági tanácsnokunknak a figyelmét is tisztelettel felhívom erre, hogy ebben most még lehet lépni. Tudjuk valamennyien, hogy mit küzdöttünk azért, hogy megépüljön ez az autópálya. Amikor odakerült a sor, hogy jön, örültünk neki. Mindent megtettünk annak érdekében együtt, hogy ez menjen. Tisztelt Jelenlévők! Hölgyeim és Uraim! Én azzal adom át a szót az itt jelenlévőknek, hogy tessenek majd megnézni szünetben a képeket, jelenleg itt tart az autópálya építés. Hál’ Istennek épül és nagy örömmel tájékoztatom a megjelenteket, hogy én azon dolgozom, hogy a következő szakasz a földeáki végponttól az országhatárig terjedő szakasz is épüljön meg minél hamarabb. Most beszéltünk az ügyvéd úrral, makói ügyvédi iroda vásárolja a területeket, az ő tájékoztatása szerint jövő áprilisban várható, hogy a teljes nyomvonal megvásárlásra kerül, utána indulhat a lőszermentesítés, utána folytatódhat tovább a régészeti feltárás. Nyárra megy ki a pályázat Brüsszelbe, jelenlegi előkészítés szerint, most tendereztetik a pályázatírást és ennek az ismeretében a Magyar Kormány valamikor május-júniusban tudja kiküldeni Brüsszelbe. Ezzel párhuzamosan indul a közbeszerzés és az ügyvédi irodától is őszi munkaterület átadáshoz kérik a birtokba adást a szerződéskötések során, úgyhogy a folytatás is ilyen módon biztosítottnak tűnik. Továbbra is Makó önkormányzata, Makó vezetése és személy szerint az én hozzáállásom ebben pozitív. Nekünk az az érdekünk, hogy ez az autópálya megépüljön, mert ezen az autópályán érkezik ide a befektető, ezen az autópályán jön ide a munkahely, ezen az autópályán jön Makóra az a turista, aki a fürdőbe majd vendégünk tud lenni, ez hozza Makónak a fellendülést. Tehát alapvetően érdekeltek vagyunk abban, hogy ez az autópálya megfelelő minőségben megépüljön. Tessék parancsolni Tisztelt Testület! Kérdés van-e? Nagy-György József, tessék parancsolni.
Nagy-György József mezőgazdasági, közbiztonsági és környezetvédelmi részfeladatokat ellátó tanácsnok, települési képviselő: Igazán nemcsak kérdezni szerettem volna, hanem hozzászólni is.
Dr. Buzás Péter polgármester: Parancsolj, mondjad. Nagy-György József mezőgazdasági, közbiztonsági és környezetvédelmi részfeladatokat ellátó tanácsnok, települési képviselő: Tisztelt Jelenlévők! Amikor az egész
7
indult, akkor kaptunk arról tájékoztatást, hogy a dűlőutakat fogják nagymértékben használni, ez valójában így is történt, meg hogy rendbe is tartják. Ez is nagyjából így van. Sajnos a mi területeink olyanok, hogyha nem bogárhatúak ezek a dűlőutak és ezt gondolom már tapasztalják, akkor nagyon könnyen kátyúsodik és ha csapadék van, akkor megáll a víz és ahol megállt egy kicsit is, ott aztán annál jobban süllyed. Elég sok dűlőutunkon tapasztalható ez. Nekem olyan kérésem volna és felajánlom, hogy nagyon szívesen a vezetőikkel körbejáráson részt veszek, hogy megmutassam, hogy mik is azok a konkrét problémák, ezeket helyre kellene tenni. Azok a mezőgazdasági gépek, amik közlekednek ugyanazokon az utakon, mert úgy tudják megközelíteni a földjeiket, komoly problémát okoz olykor-olykor egy-egy mélyebb kátyú és azt tudjuk jól, hogy még mélyebbre fog süllyedni, ennél fogva annak egy kis feltöltés kell. Felajánlom szívesen, hogy körbejárom Önökkel, hogy mikről is van szó. A másik, a Királyhegyesi úton, a Csávás dűlőből kihordják és a Járandó iskola felé elhordják az anyagot, az a kövesút szakasz rendkívüli módon tönkrement. A kérdés, hogy annak mi lesz a sorsa, mert gondolom, hogy úgy maradni nem fog. A harmadik pedig, a Medicor mögött van egy bejáró, ami több tanyát is érint és ott az elkerülő úton belül nem készül szervizút, ezt megérdeklődtem, ott nem készül szervizút. Ígéretet kaptam ott helyileg arra, hogy majd valamilyen utat feltörnek és annak a törmelékét bele fogják hordani abba az útba. Ugyanakkor azt az utat is használták, ez közvetlenül a Rákosi útról az elkerülő úton belül, a Medicor tövében, ami bemegy dűlőút, én arról beszélek, ennek a feltöltését én szeretném kérni, mert az ellehetetleníti annak a néhány tanyának a közlekedését és erre ígéretet kaptam. A csapadékos idő beállta előtt kellene ezt megoldani. A helyszínen nagyon szívesen megmutatom miről van szó. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm. Én azt kérem Horváth Bernadett műszaki
osztályvezetőtől, hogy Nagy-György Józseffel vedd fel a kapcsolatot és legyen ebből egy koordinációs megbeszélés és történjen egyeztetés. Ugyanis ahogy mi állunk a projekthez, mind a két kivitelező úgy áll hozzánk is, tehát mérhetetlen pozitívan. Egyelőre nem tudtunk olyat kérni mi sem, amit nem csináltak volna meg. Nekem az volt az információm, hogy a kisajátítás rendben van. Hétfőn azt a tájékoztatást kaptam, hogy rendben van a kisajátítás. Most meglepődve hallom, hogy nem. Az a kérésem kollegáimhoz, nézzük meg, hogy miben tudunk segíteni. Tehát ebben mi segítünk azonnal, hogy haladjon, ezen ne múljon a dolog. Hallgassuk meg most Dr. Bakos Gábornét, tessék parancsolni főorvos asszony.
Dr. Bakos Gáborné egészségügyi tanácsnok, települési képviselő: Tisztelt Polgármester
Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Németh Úr! A napokban Vásárhelyről autóval jöttem haza Makóra a Földeáki úton és hát mint ahogy gondolom többen tapasztaltuk, egy nagyon jó minőségű úton tudtam autózni, ahol teljesen rendben van az útpadka, sőt az árok a szélén is teljesen szépen meg van újítva. Tehát sajnos ez az út csak Vásárhely közigazgatási területéig tart. Az lenne a kérdésem, hogy ennek az útnak a felújítása ez fog folytatódni vagy mikor fog folytatódni, mert az nagyon célszerű lenne.
Dr. Buzás Péter polgármester: Én válaszolok majd rá. Endes Zsigmondé a szó, tessék parancsolni.
Endes Zsigmond települési képviselő: Tisztelt Testület! Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Vendégeink! Az interneten nagyon jó fényképeket lehet látni az épülő autópályáról és azt szeretném kérdezni, hogy ezeknek a fényképeknek a frissítésével számolhatunk-e? Illetve ezt az internetes portált ajánlhatnánk a lakosság számára, az érdeklődők számára, hogy jól lehet követni ezeken a fényképeken a pályának az építési állapotát.
8
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm. Kérdés, vélemény van-e a testület tagjainak?
Nincs. Mivel az autópálya valamennyiünket érint, láttam mosolyt az arcokon, amikor itt a befektető, meg érkezés és munkahely teremtésről beszéltem. Marosvári Attila alpolgármester munkájának szerintem 90%-át az teszi ki, hogy ilyen típusú kapcsolattartás, előadás van, stb. Ő szervezett ide egy olyan szakértőt, aki Tatabányán az Ipari Parknak volt a menedzsere. Ő mondta azt, hogy Tatabányán egy 95 hektáros Ipari Parkba 1,6% volt a helyi vállalkozó betelepülő, a többi az külső volt, zömmel nem magyar. Mi már érezzük az érdeklődést Európából, Kínából, érezzük az érdeklődést, maradjunk annyiban a világ minden tájáról. Az autópálya meghozta azt a befektetőt, amit professzorok, meg sok mindenki más jósolt nekünk. Tehát ez ténykérdés. Mivel ez mindenkit érint, megkérdem a teremben ülőket, hogy bárkinek van-e kérdése az itt jelenlévő autópálya kivitelezőihez? Nincsen. Lezárhatom? Lezárom. Nagyon szépen köszönöm. Én válaszolok Dr. Bakos Gábornénak és azután megadom nektek a szót. Kedves Főorvos Asszony! A vásárhelyi útnak az a szakasza, amin Te utaztál, az a Regionális Operatív Program négy számjegyű utak felújítása keretének a terhére készült el. Ezt a közútkezelő úgy végezte el, hogy mindenütt, a Dél-alföldi régióban mérhetetlen rosszak ezek az utak, rossz és még rosszabb. Viszont még az uniós forrás is korlátozottan áll rendelkezésre és a Dél-alföldi régióban megyékre, majd kistérségekre gondolva az ott legrosszabb utaknak bizonyos szakaszát javították meg. A makói kistérségre jutó ilyen forrásból a KlárafalvaTiszaszigeti út lett leaszfaltozva. Ennek a rendezőelve a Közútkezelő Kht. szegedi üzemmérnöksége részéről az volt, hogy ott van egy vállalkozás, épül a biogáz üzem, sertéstrágyával töltik fel a biogáz üzemet, stb. és azt az utat emiatt meg kellett csinálni. Nem annyira a kistérségi vezetők véleménye, a szakma véleménye volt ebben a domináns. Tehát a Makó térségi út ez lett, a hódmezővásárhelyi térségi útként lett megcsinálva az az útszakasz, amit mondtál. Hadd tájékoztassalak arról, hogy most dolgozunk Horváth Bernadett műszaki osztályvezetővel azon, hogy a következő 442 millió Ft-ért Makón a főtér melletti körforgalomtól egész az Ipari Parkon kívül a Kossuth Tsz. átkötő útjáig hogyan fog megépülni ez az út. Tehát Makón a következő ütem körülbelül így fog kinézni. Én ennyit szerettem volna mondani és megadom a szót a vendégeinknek, hogy mondják el a kérdésekre adandó válaszokat.
Karakas Sándor, a Doprastav a. s. projektvezetője: Úgy gondolom, az első kérdés az
hozzám szólt, mivel én vagyok e térségben nagyobb területen. A mezőgazdasági utakat természetesen télre úgy rendbe fogjuk tenni, hogy közlekedni lehessen rajtuk. Az összes többi kérdésre meg én azt javasolnám, hogy jelöljünk ki egy időpontot, amikor végigjárjuk ezt az egész területet és minden problémás területet, minden problémás utat, minden problémás megközelítést nézzünk meg. Mi nyitottak vagyunk minden megoldásra, tehát mi nem fogjuk akadályozni azt, hogy valaki bejusson, megoldjuk ezt a problémát, csak járjuk be. Én most szívesen meghallgattam ezeket a dűlőket, meg utakat, de nem egészen vagyok képben, megmondom őszintén, hogy ez merre van. Jó? Tehát valamikor egyeztessünk egy időpontot a jövő héten akár, ráérünk, bármikor, kollegáimat magamhoz veszem és akkor bejárjuk ezt a területet. Az ipari park felé vezető útról beszélünk ugye, ahol tönkrement a burkolat. Azzal kapcsolatban azt tudom mondani, hogy az építkezés végén nekünk van egy kötelezettségünk, mivel ez a Közútkezelőnek a kezelésében van, hogy mikor vége az építkezésnek, akkor azokon a területeken, ahol kárt okoztunk, ott a helyreállítást megcsináljuk, ezt meg fogjuk csinálni. Most csak javítgatjuk azért, mert nem akarjuk azt, hogy csinálunk egy végleges burkolatot és 2 hónap múlva újra feltörik, mert sajnos ez ezzel jár.
Dr. Buzás Péter polgármester: Én úgy gondolom, ezeket nektek kell együtt megbeszélni. Azért volna jó, ha a műszaki osztályvezető is ott lenne, hogy ebben az egészséges egyensúly is
9
legyen meg, meg hosszú távon tudjuk, hogy mi a megoldás. Arra hívnám fel a figyelmet, hogy a Te útproblémáidnál lehet, hogy kevés lesz csak egy valakivel ezt egyeztetni. Az egyik volna Karakas Sándor, a másik Németh Béla, akikkel meg kellene ezt beszélni.
Németh Béla, a Magyar Aszfalt Kft. projektvezetője: Az első kérdésre a válasz, hogy
természetesen folyamatosan karbantartjuk az utakat. Ez a mi saját érdekünk elsősorban, a megközelítések szempontjából. Viszont volna egy viszontkérés is a lakosság felé, hogyha esik az eső, akkor tudom, hogy a nagyteljesítményű traktorok azonnal be tudnak menni, és fontosak az őszi munkálatok, de ha várunk egy napot és egy kicsit szikkad a terület, nekünk is könnyebb helyreállítani azokat a károkat, amelyeket a traktorok okoznak. Nem lesznek kátyúk, illetve sokkal kevesebb beavatkozás szükséges, illetve vízmegállások nem lesznek. Tehát most azért, ha bárki végigmegy tényleg azt lehet mondani, 80-90-nel lehet néhány szakaszon közlekedni az utakon, illetve nagy részét az önkormányzatokkal, illetve a Gorzsa Zrt-vel leegyeztetve mindent megteszünk annak érdekében, hogy jó minőségben, közel 20 km földutat a lakosság részére visszaadunk jövő év második felében. A másik kérdésre a válasz egy közel 2,5 km-es szakasz közösen a Doprastavval, a Földeáki útból felújításra kerül. Ennek a két beruházásnak a része, ezt időjárástól függően valamikor talán az ősz folyamán megtudjuk kezdeni, ha nem, akkor pedig a tavasszal lesznek különböző forgalomkorlátozások és bízunk benne, hogy még jobb minőségben lehet ott majd autózni. Ahol most tetszett látni a két keverőtelep megépült, illetve van ott egy ideiglenes vasúti kirakodó állomás, onnan van nekünk jogosítványunk felújítani. A Doprastavval közösen a hídig lesz egy beavatkozás a 4415-ös útba, a többi hiányzó szakasz az pedig polgármester úr elmondása szerint az meg más forrásból lesz felújítva.
Dr. Buzás Péter polgármester: Világos. A válaszokkal kapcsolatban van-e észrevétel? Nincs. Nem volt reagálás erre a honlapra, amit mondott Endes Zsigmond, a frissítés a honlapon a fotókkal, mindennel. Valószínűleg a NIF Zrt. csinálja ezt. Mondd el a honlap címét. Endes Zsigmond települési képviselő: Fejből nem tudom. Dr. Buzás Péter polgármester: Pedig annak volna értelme, mert akkor van ennek hírértéke. Endes Zsigmond települési képviselő: Megkeresem. Karakas Sándor, a Doprastav a. s. projektvezetője: Nekünk nincs ilyen honlapunk. Németh Béla, a Magyar Aszfalt Kft. projektvezetője: Nekünk se. Dr. Buzás Péter polgármester: Az lenne a kérésem Endes képviselőtársam, hogy légy szíves
jelezd már ezt Horváth Bernadett műszaki osztályvezető kollegámnak és ő továbbítani fogja. Vélhetően a NIF Zrt. honlapjáról van szó, mert a folyamatos sajtóinformáció is onnan jön. Jó? Köszönöm szépen. Mindenkinek megfelelő így a válasz? Lezárhatjuk ezt a témát? Köszönöm szépen. Én nagyon szépen megköszönöm nektek egyrészt azt, hogy eljöttetek ide és elmondtátok ezt, de ezen túlmenően köszönjük szépen a munkát. Én azt szeretném kérni, hogy próbáljatok minél nagyobb figyelmet fordítani vagy odafigyelni teljes mértékben arra, hogy úgy legyen, ahogy mondtátok. Tőled nem kérdeztünk határidőt, de az a tavasz az tartható ugye, vagy én nem figyeltem, mikorra lesztek kész körülbelül ezzel a lekötő szakasszal?
Karakas Sándor, a Doprastav a. s. projektvezetője: Szerintem augusztus 31. előtt nem lehet
forgalomba helyezni ezt a szakaszt.
10
Dr. Buzás Péter polgármester: Tehát hiába lesz kész, nem lehet forgalomba helyezni. Karakas Sándor, a Doprastav a. s. projektvezetője: Így van. Dr. Buzás Péter polgármester: De akkorra kész lesztek? Karakas Sándor, a Doprastav a. s. projektvezetője: Kész, biztos. Dr. Buzás Péter polgármester: Rendben van. Köszönöm szépen. Egyelőre mindenki azt mondja, hogy augusztus 31-re kész lesztek. Én azt tudom mondani erre, hogy legyen úgy. Tisztelt Jelenlévők! Hölgyeim és Uraim! Valamennyiünk nevében megköszönöm nektek, hogy eljöttetek, szervusztok, viszontlátásra. Tisztelt Testület! A polgármesteri tájékoztató következő kiemelt eleme az a jégpálya és településőr ügye a 2009. október 13-i, keddi rendkívüli testületi ülésünk kapcsán. Tisztelt Jelenlévők! Hölgyeim és Uraim! Azért hozom ezt szóba, mert mi kedves makóiak, mi tartottunk október 13-án, kedden egy rendkívüli testületi ülést. Ezen a rendkívüli testületi ülésen kettő döntés született, és egy pályázati döntés is. Ez a kettő döntés ez pedig arról szól, olyan döntés volt, ami az előző testületi ülésen nem lett megszavazva és a jobb oldal tömbszerűen távolmaradt a rendkívüli testületi ülésről. Utána sajtótájékoztatón ismerhettük meg a jobb oldal véleményét, nevezetesen, hogy nem gondolják, hogy most jégpályára kellene kiadni 17 millió Ft-ot, ezért nem szavazták meg. Továbbá nem gondolják, hogy rendkívüli testületi ülésen el kell, hogy viseljék azt, hogy a jégpályát megépíti Makó Város Önkormányzata, mármint ideiglenes jégpályát. Másik pedig a településőr ügye volt, amit azzal az indoklással, hogy a településőr ügyet a települések biztonságát azt helyben a kormányzatnak a feladata megoldani és a kormányzat ne bízza ezt a helyiekre. Ezért nem szavazták meg és mivel ennek pénzügyi vonzata volt, emiatt nem volt meg a minősített többségű szavazat, emiatt ez akkor nem lett elfogadva. Csak elmondom a jelenlévőknek, hogy én akkor Pestre mentem egy tárgyalásra, ahol a Makót érintő vasútvonalak bezárása, nem bezárása került egyeztetésre. Azóta már a médiában elmondtam, ebben feles siker született. A fontosabbik, vagy a nagyobb létszámú, kevesebb veszteséget okozó vasútvonal az Újszeged-mezőhegyesi vasútvonal az megmarad, a Makó-hódmezővásárhelyi szárnyvonalon pedig januártól várhatóan a menetrend nem tartalmaz személyszállítást, nem rendelnek meg személyszállítást. Tekintettel arra, hogy különböző számok vannak, én az állomásfőnöknek ismerem a számait, benne van bér, TB, mennyit fogyaszt az út, vonat, mennyi a felújítási költsége a szentesi járműjavítóban. Ez 49 és 50 millió között van a kiadás, bevétel 1,5 millió Ft és az utas szám 5-6 fő, ami napközben 1-2, reggel-este pedig zömmel már igazolvánnyal rendelkezők 10-12 utasszállító vonat, tehát ez az, ami miatt ez a szárnyvonal szüneteltetésre kerül, pontosabban most nem kerül megrendelésre. Én földeáki polgármester kollegámmal beszéltem erről, tárgyalást folytattunk és a busszal történő elszállítás ügyében még hátra van nekik egy egyeztetésük. Tehát azt a dolgot így rendeztük le akkor. Itt nem született meg ez a döntés és rendkívüli testületi ülésen viszont a testület úgy döntött, hogy igen, próbaként megcsináljuk a műjégpályát, mert van Szegeden, nem mérjük magunkat hozzá, van Hódmezővásárhelyen jégpálya és van Szentesen is jégpálya. Én úgy gondolom, hogyha az nem 17 millióba kerül, mint ahogy mi megszavaztuk, hanem a 17-ből 10 millió bevételként ilyen-olyan jogcímen összejön, akkor ez hozzávetőlegesen 7 millióba kerül a városnak és bízzunk benne, hogy megéri. Én azt kérem a makóiaktól, hogy legyenek annak tudatában, hogy ezt a jégpályát a polgármesteri többség szavazta meg. A jobb oldali képviselőket megkérem, hogyha majd büszkék lesznek a középiskolások, meg a gyerekeink arra, hogy mennek a makói jégpályára, akkor ezt ők ne érezzék, hogy ehhez hozzájárultak. Pont úgy mint egyesek a fürdőnél is, majd ha szárnyal a fürdő akkor ott legyenek annak tudatában, hogy ők nem szavazták meg a fürdőt. Én úgy gondolom, hogy ez valahol így korrekt. Ezt a döntést
11
hoztuk meg akkor. A településőr ügyében meg egyszerűen nem értem. Egyszerűen nem értem, hogy a településőr miért nem lett megszavazva. Miről van szó? Arról van szó, hogy Makó városa úgy döntött, hogy 47 millió Ft-ot teszünk az idén a közbiztonságérzet fokozásába. Ennek részeként 41 kamera helyeződik el közterületen és nem tudom most mennyinél tartunk, van ez a mozgásérzékelő beszerelés, ahhoz pedig fél áron juthat hozzá a makói lakos. A 6.500 Ft-nak a felét ha ő fizeti, a másik felét a város adja és jelzi, ha megjelenik a betörő és fogadja. Tehát beleteszünk 46 millió Ft-ot, a kormány úgy döntött, hogy ahol mezőőr van, 2-szer annyi településőrt lehet foglalkoztatni 80 ezer Ft-os bérért. Kapnak egyenruhát, és a meglévő 3 mezőőr, meg a 6 db településőr együttműködnek a rendőrséggel. Kapnak még egy kerékpárt, és egyenruhában járják a várost, együttműködnek a polgárőrökkel, rendőrökkel. Állítom, hogy a közbiztonságérzet szempontjából például az az észrevétel, hogy nem látunk rendőrt, vagy kevés a rendőr, az csökkenni fog. Holtbiztos, hogy ez javítani fogja a közbiztonság érzetét a makóiaknak. Ehhez képest mi nem adjuk be a pályázatot, mert a kormánynak a dolga. Azt kapom mindig, hogy mert Mórahalom így, mert Kistelek amúgy. Kérem a mai újság írja településőrök Mórahalom, az önkormányzat novembertől 2 településőrt alkalmaz, akinek a közbiztonság növelése a feladatuk. A településőrök folyamatosan járőröznek Mórahalom belterületi részén, állandó jelenlétükkel nagyobb biztonságérzetet adnak a lakosságnak és segítik a közterület-felügyelő munkáját. Az ő tevékenységük mellett a polgárőrség továbbra is változatlan formában látja el feladatát a kül- és belterületen egyaránt. Tehát Mórahalom pályázott, mi késésben vagyunk, mert a jobb oldal nélkül az október 13-i, keddi rendkívüli testületi ülésünkön voltunk kénytelenek megszavazni ezt a településőr ügyet is. Csomor Ágnes hatósági osztályvezető tájékoztatása szerint a pályázatunkat tartalmilag elfogadták, úgy tudjuk, hogy forrás még van és aláírásra vár. Itt az emberek már állítólag kiválasztásra kerültek. Abban a pillanatban amikor kapjuk a jelzést, öltöztetjük be a településőröket és egy 9 fős makói önkormányzati rendőrség, a kollegáim kíséretével, Nagy-György József települési képviselő, közbiztonsági tanácsnok koordinációja mellett, aki a polgárőröket is hozza az ügyben, folyamatos koordináció mellett javítani fogja Makó város közbiztonságérzetét. Ez nekem meggyőződésem, plusz 6 családnak plusz 80 ezer Ft fizetés, aki elvállalja ezt a munkát. Ezért szavazta meg a polgármesteri többség ezt a településőrt. Egyébként a műjégpályához még annyit, mielőtt lezárnám ezt a témát, ha lett volna vállalkozó, aki jelentkezik, hogy ő meg akarja csinálni, abban a pillanatban neki adtuk volna, mert hallok ilyen véleményeket, hogy miért nem vállalkozó. A közbeszerzési kht-nk vezetője ezt most meg fogja csinálni, lehet, hogy beleszeret és utána legközelebb is ő csinálja. De eredendően, ha valaki vállalkozó jött volna, akkor mi nem gondolom, hogy a közbeszerzési kht-t erőltettük volna, hogy ő csinálja meg ezt a dolgot. Most már, ha neki menni fog, akkor nehezebb lesz a vállalkozónak, de ha jön vállalkozó most, most már késő, azt a 7 millió Ft-ot, amibe ez nekünk kerül, beletennénk pont úgy, mint ahogy Baja beleteszi a 6 milliót, mert annyit tesz bele és vállalkozó működteti. Nagyon sok mindent lehet ezen a műjégpályán csinálni, ez egy kikapcsolódási színfolt a város életében. Nem gondolom, hogy nem kell nekünk műjégpálya, inkább az éhes gyerekeknek adjunk egy kicsit több ételt. Kedves Makóiak! Aki azt mondja, hogy a 6 millió Ft-ot inkább az éhező gyerekekre költsük, ne haragudjanak, azért demagógia, mert Makó városa több mint 540 milliót költ évente arra, hogy ne éhezzenek a gyerekek és a felnőttek se. A következő, záró témám a polgármesteri tájékoztató részeként a Virágos Makó ügye, tessenek parancsolni, ott van egy emléklap. Hál’ Istennek az, hogy valamikor Magyarország legvirágosabb városa, később ezüstérmes európai virágos város lettünk Ádok Jánosné főkertésznek köszönhetően, mert vele meg ezen dolgozunk együtt folyamatosan. Egyre virágosabb ez a város és ami engem különösen büszkévé tesz az az, hogy egyre több makói csatlakozik ahhoz, hogy virágosabb legyen az ő portája is. Ezt külön megköszönöm azoknak a makóiaknak, akik a saját házuk előtt lenyírják a füvet, akik a saját házuk előtt rendbe teszik a portát, mert ha mi fürdőt akarunk építeni, turizmust szeretnénk,
12
akkor nemcsak a főtérnek, a város különböző más részeinek is szépnek kell lenni. Annyi pénze ennek a városnak soha nem lesz, hogy minden porta előtt a virágosítást a város csinálja meg. Hál’ Istennek az ő munkájának és környezetének köszönhetően ezt az oklevelet megkaptuk. A lakosoknak már megköszöntem, most tisztelettel megköszönöm Ádok Jánosné főkertésznek, megköszönöm Kassai Kornélnak és megköszönöm mindazoknak a munkatársaknak, ennek részeként a közmunkásoknak is, akik azon dolgoznak, hogy minél szebb legyen a város. Gratulálok és köszönöm szépen. Tisztelt Jelenlévők! Én befejezem és megnyitom a vitát az eddig elmondottak fölött. Mágori Józsefné kér szót, tessék parancsolni.
Mágori Józsefné települési képviselő: Nem kérdezni szeretnék. Dr. Buzás Péter polgármester: Akkor vélemény, tiéd a szó, parancsolj. Mágori Józsefné települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr! Képviselőtársak! Kénytelen
vagyok szólni, mert a polgármester úr által elmondottak a településőr és a jégpályával kapcsolatban egy hatalmas csúsztatás. Először is beszéljünk a jégpályájáról. Amikor ennek a tárgyalása volt, én jöttem ide a képviselő-testületi ülésre hoztam egy árajánlatot, és azt javasoltam, meg lehet nézni a jegyzőkönyvben, hogy inkább vásároljunk, mint béreljünk, mert a bérleti díj az 2 év alatt megtérül, és akkor már inkább érdemes egyet venni. Én ezt akkor is elmondtam, mert nem az ellen van kifogásom, hogy a városban az ifjúság éjjel-nappal korcsolyázzon vagy jól érezze magát, hanem a konstrukció nem tetszett. Ez volt akkor is a véleményem. Az árajánlatot Kassai Kornél néhány napra el is kérte tőlem, nem tudom miért. Tehát egy dolog, valakik itt azért azt csak megnézték. A településőrrel kapcsolatban az egy Fidesz vélemény volt, ami ellen itt teljesen fel voltak háborodva, hogy testületi ülésre politikát ne vigyünk. De mindaddig, amíg a polgármester úr a Szocialista Párt országgyűlési képviselője, addig nem tudom, hogy miért kellene ennek politikamentesnek lenni. Arról meg az volt a vélemény, hogy azt a 6 munkahelyet a 80 vagy 100 ezer Ft-os bruttó bérrel azt a rendőrségnek adják és 4 különböző, fajtájú egyenruhás személyek fircangolják itt a makóiakat. A rendőrségnek kell tekintélyt adni, a rendőrségnek kell a létszámát növelni és az pontosan olyan biztonságérzetet fog itt nyújtani a városban, ha a rendőrök járőröznek, mintha civil emberek ki tudja milyen végzettséggel és felhatalmazással. Erről volt szó. Nem arról volt szó, hogy nem kell itt a biztonságérzetet emelni, meg nem kell 6 munkahely, csak azt kértük, hogy ugyanezt a konstrukciót rendőrségi kereteken belül valósítsák meg. Köszönöm.
Dr. Buzás Péter polgármester: Orbán Imréé a szó, tessék parancsolni. Dr. Orbán Imre PhD települési képviselő: Tisztelt Testület! A véleményem az teljesen
egybehangzó lesz Mágoriné képviselő asszonyéval, de ez annyira fontos, hogy el kell mondani. Polgármester úr emlegeti a demagógiát, erről már többször volt szó. Javaslom azoknak, akik ezzel a kérdéssel akarnak foglalkozni, hogy a jegyzőkönyveket vagy a szószerinti felvételeket nézzék meg és utána saját belátásuk szerint döntsenek arról, hogy az ilyen beszámolókban ki használ demagógiát és milyen módon, bár ennek a minősége nem alacsony, tehát dicsérni tudom. A jégpálya. Ki az az elvetemült makói képviselő, aki nem szeretné, hogy a gyerekek korcsolyázzanak és jól érezzék magukat. Ilyennel vádolni bárkit, szerintem badarság. Természetesen azt szeretnénk, hogy a gyerekek jól érezzék magukat és játszanak, egyszerűen az árával van baj. Mágoriné hozta az ajánlatot, hogy 17 millió Ft rámegy a bérleti díjra és 30 millió Ft-ért ilyet lehet-e már venni. Egyszerűen arról van szó, hogy sok a mai viszonyok között 17 millió Ft-ot erre költeni. Ennek ellenére a város megcsinálja, mi örülni fogunk annak, hogyha a gyerekek, vagy óvodás csoportok fognak oda vonulni és csúszkálnak a jégen. Az, hogy valaki
13
bent fogadja a betörőt én óva inteném attól, a rendőrkapitány úr is mondta, hogyha bent vannak, akkor semmiképpen ne fogadja, hanem próbáljon meglapulni, mert abból jó nem lesz, ha ilyen szándékú emberekkel bárki szembe száll. Tehát semmiképpen ne fogadják, hanem próbálják elkerülni a konfliktust, mert abból csak súlyosabb bajok következnek. Mi annak nagyon örülünk, hogy ez a közbiztonságra vigyázó 6 család meg fog élni, bár az önkormányzat korábban a munkahely teremtésre előirányzott minimum 10 millió Ft-ot, ami nem sok, azt erre költötte volna. Éveken át szó se volt, nem is került bele a költségvetésbe. Mi nagyon támogatjuk a munkahelyteremtést, hogy a családok megéljenek és ne menjenek el és a szülők ne maradjanak magukra, mert a gyerekek a világban össze-vissza kódorognak és csak néha hazalátogatnak. Az önkormányzati rendőrség neve hát borzasztó. Ezt polgármester úr fogja irányítani, vagy nem tudom ki fogja irányítani ezt az önkormányzati rendőrséget a mai viszonyok között. Mai szakmai szempontból én szerintem ez, hogy önkormányzati rendőrség legyen, ez elfogadhatatlan, ennek nagyon jól kialakult országos rendszere van. Bár azt hiszem a Jobbik akar ilyen csendőrséget, ami szintén önkormányzati rendőrség lenne alapvetően, azok beszélnek erről, én azt gondolom, hogy ez nem helyes. Lehet, hogy az érzet nő, de szakképzetlen emberek nem tudom, hogy mit tudnak tenni egy konfliktushelyzetben. Nem kaptunk erre pontos felvilágosítást, hogy milyen jogkörrel fognak rendelkezni ezek az emberek, hogy milyen előképzést vagy utóképzést fognak kapni ezek az emberek. Az, hogyha most ezt bevezetik és 6 család ebből megél, az jó hír, de azért ez a közbiztonság szolgálat az egy nagyon komoly szakmai feladat. Tehát nemcsak az, hogy most felveszek egy egyenruhát és akkor most elkezdek sétálni az utcán és az megvan. Sokkal többet érne országosan akár Makón is szakképzett rendőröket minél többet munkába állítani, hogy azok vigyázzanak a közrendre. Ádok Jánosné főkertészünk munkájának a dicséretét csak fokozni tudom, az a munka, amit ő végez és az ő általa irányított emberek végeznek Makó város szépítéséért az szerintem példamutató. Az a szakmai elkötelezettség és az a szakmai hozzáállás, ami a részéről látható, ha minden területen ez lenne, akkor az ország is, meg a város is sokkal előrébb lenne. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Molnár Lászlóé a szó, tessék parancsolni képviselő úr. Molnár László sport tanácsnok, települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt
Képviselőtársaim! Örömmel tölt el az, hogy a jobb oldalon ülő képviselőtársaim közül néhányan most már belátják, hogy a gyerekek érdekében mellé kell állni például a korcsolyapálya létesítésének. Hát a jegyzőkönyveket, ha visszaolvasnánk, akkor a legutóbbi üléseken, amikor erről szót váltottunk, akár rendkívüli ülésen, amikor ők nem voltak itt, arról volt szó, hogy a Tisztelt Képviselőtársaim közül 2-en, 3-an azt mondták, hogy nem jégpályát kell ide vállalkozásba hozni vagy bérelni vagy vásárolni, hanem egyszerűen fel kell locsolni az iskola udvarát. Csak ehhez elfelejtettük, hogy napjainkban már a hőmérsékleti viszonyok nem teszik ezt lehetővé, hogy a pedellus kimenjen és a slaggal meglocsolja úgymond hizlalja a jeget Tisztelt Képviselőtársaim. A másik pedig az, hogy a városőröknek milyen haszna és milyen morális jelentősége lesz a városban, úgy érzem, hogy minden állampolgár mellé nem lehet egy rendőrt állítani. Amikor betörésektől és egyéb más elhíresült ügyektől váltunk ismertté az országban, e közben olyan problémák is felmerültek, mint a frissen ültetett babafákat kettétörték, vagy a város főterén gördeszkával, kerékpárokkal mennek a fiataljaink, és no pláne az újvárosi játszótéren szétszedik a kerítést. Ez nem rendőrségi feladat, hogy egyetlen egy kerítéslécet a rendőr nyomozó kimenjen és megmondja, hogy melyik kisfiú lopta el vagy törte be. Ezek a városőrök a jelenlétükkel figyelmeztethetik az ott lévő fiatalokat, hogy mi a helyes magatartás szólhatnak a felnőtteknek, hogy mire hívják fel a gyermekeik figyelmét. Tehát én mindenképpen azt mondom, hogyha Mórahalmon ezt megszavazták, akkor szerintem itt is helyesen tettük ezt. Köszönöm szépen.
14
Dr. Buzás Péter polgármester: Gazdag Jánosé a szó, tessék parancsolni. Gazdag János, a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság elnöke, települési képviselő:
Polgármester úr köszönöm a szót. Tisztelt Testület! Műjégpályás demagógia. Már az előttem szóló is bizonyította, hogy nem kell itt mellébeszélni, mert én inkább azt nagyobb vétségnek tartom, mint azt a felvetett demagógiát. Tehát szó volt mindkét testületi ülésen akkor is, amikor nem sikerült megszavazni és akkor is, amikor megszavaztuk, hogy nem örömünkben csináljuk azt, hogy most megszavazunk, hogy 7 millió Ft-ot erre költsünk, hanem azt mondtuk, hogyha a fürdőre ráköltünk sok 10 millió Ft-ot, akkor erre a célra is költenünk kell pénzt és elsősorban azért kell ráköltenünk és azért kell bérelnünk ezt a műjégpályát, hogy megtudjuk, hogy mennyi igény van Makón erre. Mert, ha megfelelő igény van rá, akkor abban a pillanatban a vásárlás, a létesítés kerül előtérbe és abban az esetben már ez olcsóbbá fog válni. Először tudnunk kell, erről szó volt, beszéltünk róla, tudnunk kell, hogy mennyi igény van rá. Mert azért nem mindegy, hiába számoljuk ki azt, hogyha megvásárolnánk, akkor jobban jönnénk ki, de azért tudni kell, hogy itt nem maga a létesítmény a drága, hanem annak az üzemeltetése nagyon drága. És hogyha mi megvesszük, igaz, hogy olcsóbb, a használat éveit figyelembe véve, de hogyha nem használják megfelelően Makó lakosai, akkor az nekünk nagyon drága lesz, mert nekünk azt üzemeltetni kell. Ezért értettünk egyet képviselőtársammal, hogy próbáljuk ki, mérjük fel, hogy milyen igény van rá és amennyiben igen, akkor tegyük meg a megfelelő lépést. Településőrök. Kedves Képviselőtársaim! Ez egy nagyon tökéletes dolog, amit elmondtatok, hogy miért nem a rendőrség. Igen, igazat is adok, miért nem a rendőrség. Na de ebbe nekünk nincsen beleszólási jogunk, nekünk csak arra van lehetőségünk, hogy a kiírt pályázatra pályázunk vagy nem pályázunk. És itt most teljesen mindegy, hogy mivel indokoljuk, hogy nem szavaztuk meg, lényeg az, hogy nem szavaztuk meg, annak ellenére, hogy más Fideszes többségű testületek megszavazták, mert ők úgy gondolják igaz, hogy mi úgy látjuk, hogy esetleg nem ez a megfelelő, nem ez a járható út. Majd azért viselve válik, hogy megfelelő lesz-e. Annak érdekében, hogy nagyobb biztonság legyen, mégis csak élünk ezzel a lehetőséggel, mert ha nem élünk vele, akkor meg az lesz a szemünkre vetve, hogy hát itt volt a lehetőség, és nem tettük meg. Én úgy gondolom, hogy mind a két esetben nagyon jó, hogy ezt megszavaztuk. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Mágori Józsefnéé a szó, parancsolj. Mágori Józsefné települési képviselő: Polgármester Úr! Képviselőtársak! Itt valami
zavarodás van a fejekben. Ha ezt azért csináljuk most bérleményben, hogy felmérjük, hogy mennyien fogják ezt használni, akkor hogy számoltok ti 10 milliós bevétellel? Ha senki nem tudja, hogy ebből mi lesz, akkor hogy lesz az a 10 milliós bevétel. Én ezt nem értem. A településőrről meg annyit szeretnék még mondani, amit az előbb elfelejtettem. Van Makón polgárőrség ugye? Nem tudom, hogy ők milyen kiképzést kapnak, hol, mikor és mik a hatásköreik. Ennek nagyon is örülnék, hogyha egyszer itt a testület előtt elmondanátok.
Dr. Buzás Péter polgármester: Évente beszámol. Mágori Józsefné települési képviselő: Nem azt kértem, hogy évente számoljanak be, hanem
azt, hogy egy darab polgárőrnek milyen hatáskörei vannak, mert nem olyan régen nagyon rossz tapasztalataim voltak a viselkedésükkel. Felháborító volt, amit műveltek. Tehát meg kell tudni mondani azoknak is a korlátait, hogy mit, hol és miképpen lehet és hogyha bizonyos dolgokkal nincsenek tisztában, akkor ki kell őket képeztetni. Most megint lesz itt 6 településőr, képzelem, hogy milyen konfliktushelyzetek lesznek, ha többet képzelnek magukról, mint a hatáskörük. Ez valós veszély. Lehet, hogy itt ezen mosolyog mindenki, meg húzza a száját, de ne hogy azt
15
higgye itt mindenki, hogy mindenki itt el van ragadtatva ezektől a rendszerektől. Tehát ezt ne gondolja senki és az amit az Orbán Imre mondott, hogy városi rendőrség a polgármester alatt, hogyha ezt így kell felfogni, ez meg észveszejtő, erről csak ennyit tudok mondani.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm. Van-e még vélemény? Nincs.
Nem tudom, csak közben megjegyzem, ha most Te lennél a polgárőr, akkor már lehetne esetleg másabb az aspektus.
Mágori Józsefné települési képviselő: Nem. Dr. Buzás Péter polgármester: Endes Zsigmondé a szó, parancsolj képviselő úr. Endes Zsigmond települési képviselő: Tisztelt Testület! Tisztelt Polgármester Úr! Én most a
polgármesteri beszámoló más témájához szeretnék hozzászólni. A vásárhelyi vasútvonal személyi forgalmának a megszűnésével kapcsolatban felvetném egy problémának a lehetőségét, azt, hogy csökkenő forgalomnál más vasúti vonalaknál is előfordult, hogy elkezdték széthordani a vasúti pályát. Ennek megakadályozására, valami elképzelést ki kellene talán dolgozni. Azután érdeklődök, hogy más, nagyobb városnál, mint például Szeged és a környékéhez hasonló városkapcsolatoknál elővárosi vasútvonalaknak a tervei, távoli tervei kezdenek kibontakozni. Makó-Szeged-Hódmezővásárhely vonatkozásában vannak-e ilyen elképzelések, hogy a vasútvonalnak a fenntartását és ilyetén való használatát továbbra is hosszú távon szolgálja.
Dr. Buzás Péter polgármester: Értem, Nagy-György Józsefé a szó. Nagy-György József mezőgazdasági, közbiztonsági és környezetvédelmi részfeladatokat ellátó tanácsnok, települési képviselő: Mivel a polgárőrség elnöke,
képviselő is, érintett vagyok az ügyben, amit Mágoriné képviselőtársam felvetett az előbb. A polgárőröknek szükség szerint és évi legalább 2 alkalommal a rendőrség által tartott képzése van. Ez a hivatalos, ami megtörténik és minden olyan alkalommal, amikor a polgárőröket érintő új szabályozások lépnek be, akkor teljes körű tájékoztatást, illetve képzést kapnak a polgárőrök. Volt egy eset, ami akkor, amikor megtörtént, mindjárt utána Mágoriné képviselőtársam felvetett, engem ez borzasztóan zavart, mert a képzések alapján a polgárőrök nem tehetnek olyat, mint ami elhangzott ezzel kapcsolatban. Én nagyon szívesen összehozom a két felet és letárgyaljuk, ha kívánja kivizsgálom az ügyet. Ez itt arról szól, hogy a hangnem az nem volt az igazi a polgárőrök felé sem, aztán a többit már én nem szeretném folytatni. Ezt az egész vitát úgy a jégpálya ügyében, meg ebbe a településőr ügyébe én rendkívül rosszul viselem. Én magam sem szavaztam meg ezt a jégpályát, mert hasonló a véleményem, hogy ez most kicsi, kis területű, ahhoz képest túl sokba kerül. Én is amellett vagyok, hogy Makón – a gyerekeink bejárnak Szegedre korcsolyázni – , erre szükség van. Én is amellett vagyok, hogy legyen, én is úgy gondolom, mint mindenki más, hogy épeszű ember nem fogja azt mondani, hogy ne legyen. Legyen, de én máris mernék abba az irányba menni, hogy arra úgy költsünk, hogy az a miénk legyen és tartósan. Nem szavaztam meg és ezután sem ilyen költségnemek mellett nem szeretnék ilyesmit megszavazni. A településőrt illetően pedig a pályázat így van kiírva, ezt Gazdag János is elmondta, a pályázat erre van kiírva. Ráadásul arra is szeretném felhívni a figyelmet, amiben egyébként az önkormányzat elég jelentős lépéseket tett, az önkormányzatnak van a közbiztonsággal és a közrenddel kapcsolatos feladata. Ennek én úgy gondolom, hogy egyre magasabb szinten tesz eleget. Én a TV-ben is elmondtam a közrendért, a közbiztonságért minden eszközzel küzdeni kell. Ez is egy eszköz lehet, ráadásul ez véges, tehát ha nem válik be, vagy ha erre tovább pénz nem lesz, akkor ez nem fog hosszú távon fennmaradni. Ez szerintem
16
most egy nagyon szerencsés próbálkozás és én üdvözlöm, meg is szavaztam és az ügy érdekében mint tanácsnok is, meg anélkül is minden lehető lépést megteszek. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Tehát akkor hallottunk egy hozzászólást,
amelyik amellett szólt, hogy ez a jégpálya nem, de egyébként kellene jégpálya Makónak és a településőr ügyben pedig arra a vonatra kell felszállni, amelyik jön. Van-e még vélemény? Nincs. Lezárhatom? Jó. Röviden megpróbálom összefoglalni. Jégpálya ügyben én nem bonyolítanám tovább, én a makói lakosság tájékoztatása miatt hoztam ezt szóba, hogy igen, testületi ülésen nem szavazták meg. Azt látta a lakosság, hogy utána egy soron kívüli testületi ülésen, mivel 13 szavazat kellett hozzá, a polgármesteri többség megszavazta. Igen, mi azt mondjuk, most is azt gondolom, nézzük meg, hogy valóban milyen ennek a fogadtatása, stb. és utána döntsünk arról, hogy egy igazit csináljunk, mert azt azért el kell mondani, hogy az nem 17 millióba kerül, azért egy kicsit többe kerül. A 30 milliós ügy, azt megnézték a kollegáim, a 30 milliós használt jégpálya megvétele azt majd akkor, amikor odakerül a sor, hogy a véglegeset csináljuk, lehet mérlegelni, hogy újat vagy használtat, akkor szóba jöhet a 30 milliós. Ezt a dolgot másként látjuk, maradjunk ennyiben. Én nem durungolok le senkit, én úgy gondolom, akkor döntöttünk helyesen, amikor úgy döntöttünk, hogy nézzük meg, hogy erre milyen az igény. Legyen meg a tanulsága annak is, hogy mekkora legyen, legyen annak a tanulsága, hogyha ez nyitott, akkor ez probléma, nem probléma, próbáljunk ki valami fedett sátortetőt, vagy bármit rátenni. Én azt gondolom, hogy érdemes körbekerülni és szerintem jól döntöttünk. Igen, továbbra is azt gondolom, hogy amikor arról beszélünk, hogy az idén 180 milliót költöttünk járdára, jövőre 160 milliót költünk, igen azt gondolom, hogy demagógia arról beszélni, hogy most akkor ebből járdát építsünk. Vagy egy mostani szociális ellátási rendszer mellett a gyerekétkeztetésre fordítsuk, mert arra megvan a pénz a költségvetésben. Tehát eszünk ágába nem jutna a gyerekétkeztetés elől vegyük el a pénzt és az pedig a szociális ellátórendszer feladata, hogy az a pénz oda is jusson. Tehát a gyerekétkeztetés rendben legyen és én úgy tudom, hogy rendben is van és ebben nem mennék bele jobban. A helyzet a településőrben egy kicsit árnyaltabb. Kedves Mágoriné képviselőtársam! Muszáj kimondanom, Te azt mondtad, hogy én csúsztatok vagy keverem az információkat, én meg neked mondom most azt ne haragudj, hogy csúsztatsz és kevered az információkat. Te azt mondod, hogy én polgármester vagyok és emellett országgyűlési képviselő és emiatt itt van a politika. Hát annak idején úgy tanultuk valóban, hogyha az utcán megyünk és köszönünk az már politika. Igen, van ennek egy ilyen felfogása is. Igen, a jelenlétemmel az, hogy itt vagyok, beszélek, valóban országgyűlési képviselőként ennek van némi üzenete. Mégis azt gondolom, hogy itt a teremben ülők is, illetve a településen lakók is tapasztalhatják, hogy azért az itteni ülésvezetés, az itteni beszédstílus kicsit más, mint a Parlamentben. Azt is tapasztalhatják, hogy én direkt politizálást soha nem kezdeményezek, én politikai érveket, motívumokat akkor mondok, ha valakinek kénytelen vagyok felelni, na akkor én is előhúzom a farbát, ez kétségtelen. Ezzel együtt én azt mondom neked, hogy a településőr ügyben állított magatartásotok ki is mondtad, ez egy Fidesz elvárás volt. Nyíltan behoztad a testületi ülésre ezt a Fidesz utasítást vagy Fidesz akaratot, mert Csongrádon ugyanezt szavazták meg, másutt is ezt szavazták meg. Azt mondom, hogy ahol nem vitték be a helyi testület életébe a Fidesz politikát, ott pályáztak településőrre és ott maradt 2 településőr és végzi a dolgát. Azt gondolom, hogy téged nem azért választottak meg helyi testületi tagnak a makóiak, hogy Te itt a testületben a Fidesz politikát képviseld. Azt gondolom, hogy téged azért választottak meg, hogy a makói lakosság érdekeit képviseld, mint ahogy én is azt teszem és szocialista országgyűlési képviselőként nem az országos politikai dolgokat mondom itt. Azt gondolom, ártottál ezzel a dologgal, hál’ Istennek csak 1 hónap csúszást, nem többet, ártottál annak, hogy ez az ügy elindulhasson. Egyébként Orbán Imre önkormányzati rendőrség ügyére annyit hadd mondjak,
17
ő zseniálisan tud szintén így szőni. Igen, az érvelésemben mondtam, hogy önkormányzati rendőrség, szó nincs arról, hogy én önkormányzati rendőrséget szeretnék. Megjegyezni kívánom, hogy azért vannak országok, ahol van ilyen, például Szerbiában, de ettől még, hogy ott a helyi testület, irányítása alá tartozik, megvannak a feladat-, hatáskörök. Tehát ezt azért le lehet határolni és szabályok mindenütt vannak, most itt is. Tehát én nem gondolok önkormányzati rendőrséget, nem óhajtok új figurát adni ennek a dolognak, én azt gondolom, hogy ezzel a településőr adta lehetőséggel azt az akciót, amit mi meghirdettünk, azt ki lehet teljesíteni és jóval eredményesebbé lehet tenni. Ehhez a témához ennyit. Tehát Kedves Makóiak! A testület polgármesteri többsége teszi a dolgát, megszavaztuk ezt a pályázatot, bízom benne, hogy hamarosan jönnek a településőrök és a közterület-felügyelőkkel együtt mintegy 9 fős társaság segíti a rendőrség munkáját, a közbiztonsági tanácsnok koordinációja és a rendőrség szakmai irányítása mentén. Valószínűleg lesznek problémák, ez olyan, hogy mindenkinek meg kell tanulnia a maga szakmáját. Igen, én most nem mennék bele ilyen ügyekbe, mint amit Mágoriné képviselőtársam és Nagy-György József képviselőtársam mondott. Endes Zsigmond vasúti pálya széthordása, elővárosi vasút. Azt kell mondanom, hogy amiben most döntés született, elmondtam azt gondolom az elején érthetően és Te is értetted, hogy személyszállítást nem rendel most a MÁV erre a vonalra pont azért, hogy az a veszteség ne legyen. Busszal lesz pótolva. Ezen a vasútvonalon a vasút állomásfőnöktől kaptuk a tájékoztatást, mintegy 360 ezer tonna építőanyag érkezett idáig. Épülni fog az autópálya folytatása 2012-ig. Én úgy gondolom, hogy mivel az aszfalt nincs itt, az itteni szakasz, meg a folytatás az mintegy 900 uszkve 1000, 1 milliárd tonna áru lesz ezen a vonalon. Azt kell mondanom, hogy én szerintem amíg ezt hordják, addig a síneket nem fogja senki elhordani. Hogy utána mi lesz, arra térjünk vissza, de tájékoztatlak arról, hogy amikor az ember komoly befektetővel tárgyal, amikor idejön egy kínai és azt mondja, hogy neki 6 hektár kellene, azonnal megkérdi, hogy iparvágány lehetősége van-e. Mert azt tudnod kell, hogyha valaki nagy tömeget mozgat, akkor az a vasútban áruszállítási szempontból továbbra is gondolkodik, pont úgy, mint az autópályánál. Ez az egy projekt akkora volt, hogy az áruszállító részleg, ahogy mondta az állomásfőnök, lízingelt tehervagonokat, hogy tudják teljesíteni a szállítást, mert nem volt annyi szabad vasúti tehervagon park. Tehát ez körülbelül így néz ki. Elővárosi vasút. Azt kell mondanom, korábban hallottam olyan jelzéseket, hogy Kiszomborhoz csatolják Makót, tehát volt ennek egy ilyen megközelítése anno. Az elővárosi vasútnak a jelentőségét én körülbelül ehhez csatolnám. Igen, a szegediek kértek tőlünk egy nyilatkozatot, hogy a meglévő vasúti pályán Makó-Szeged között elővárosi vasútként működhetne-e vasút. Kedves Endes képviselőtársam! Én a Te, meg az én életemben nem remélem azt, hogy az a vasúti pálya elővárosi vasútként szerepelne, de természetesen kiadtuk a nyilatkozatot, hogy mi örömmel vesszük, ha Makó és Szeged között elővárosi vasút létezik. Mert akkor a vasút nem arról tudna bennünket tájékoztatni, hogy 50-ről megemelték 60-ra az utazási sebességet, hanem lehet, hogy ennél egy kicsit hatékonyabb lenne. Én körülbelül ennyit szerettem volna válaszolni és Orbán Imre kért szót, tessék parancsolni.
Dr. Orbán Imre PhD települési képviselő: Kedves Polgármester Úr! A direkt politizálásról csak egyetlen egy gondolat. Én sokáig magammal hordtam azt a fénymásolatot, mert az egy nagyon érdekes mozzanata volt a testületnek, amikor körülbelül egy évvel ezelőtt mi hallhattuk a szádból, hogy nekünk van a lehető legjobb miniszterelnökünk, Gyurcsány Ferenc és a lehető legjobb pénzügyminiszterünk, Veres János. Nem emlékszem pontosan a szövegre, de kinyomtattam a testületi anyagból. Tehát direkten szoktál politizálni és sokat, erőteljesen, csak hát nekünk a lehetőségeink, a hozzászólásaink, az átalakított Szervezeti és Működési Szabályzat alapján korlátozott. Bár én a direkt politikát összefüggésben látom a helyi politikában. Én ezt nem látom rossz dolognak, hiszen amit ti csináltok a Parlamentben, nyilván annak van itt
18
következménye, amit a makói lakosság megél a városban. Tehát direkt politizálás jelen szokott lenni és nem is visszafogott mértékben. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kedves Makóiak! Önökre bízom a döntést direkt politizálás
ügyben. Orbán képviselő úr azt mondja, hogyha mi a Parlamentben csináljuk, akkor itt is lehet csinálni. Én továbbra is azt gondolom, pici korrekcióval kedves Orbán úr, hogy talán Makón azt a stílust nem kellene meghonosítani, ami a Parlamentben van. Továbbra is úgy gondolom, hogy minket ide képviselőnek, polgármesternek azért választanak, hogy fejlesszük ezt a várost és működtessük úgyhogy itt hagyom abba a dolgot. Van-e még mondandó? Nincs. Az a kérésem, hogy a polgármesteri tájékoztatót szavazzuk meg. Utána sajtótájékoztatót rendelek el. Kérek egy szavazást a polgármesteri tájékoztatóval kapcsolatban, kérem szavazzunk.
A képviselő-testület 15 igen szavazattal, 3 ellenszavazattal és következő határozatot hozza:
5 tartózkodással a
459/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatóját az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról megtárgyalta és azt az elhangzott kiegészítésesekkel együtt elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! Most közmeghallgatással egybekötött
fórumot rendelek el. Nagy szeretettel köszöntöm, valamint meginvitálom magam mellé Varga Pétert, Apátfalva, Szegvári Ernőnét, Kiszombor polgármesterét, Tóth-Pál Lászlónét, Magyarcsanád alpolgármesterét, Dr. Martonosi Györgyöt, Maroslele, Vass Imrét, Földeák polgármesterét, Dr. Nagy Lajost, a Szennyvíz Társulat elnökét, Gazdag Jánost, a Szennyvíz Társulás elnökét, és Dancsó Jánosnét, az OTP Bank Makói fiókvezetőjét. Tisztelt Jelenlévők! Hölgyeim és Uraim! Még egyszer szeretettel köszöntelek benneteket. Nagy szeretettel köszöntöm most ebből az alkalomból Makó és térsége lakossága közül azokat, akik nézik a televízió adását és szeretettel köszöntöm azokat a sajtó képviselőket, akik a mostani tájékoztatónkon részt vesznek és ennek a mostani beszélgetésünknek részesei. Kedves Jelenlévők! Tegnap kaptuk azt a levelet, amely a brüsszeli bizottságtól azt az eredményt hozta, hogy a makói szennyvíz projektet az Európai Közösségek Bizottsága 46 millió 438 ezer 230 euros, azaz több mint 11 és fél milliárdos támogatásban részesítette. Így a 14,1 milliárd forinttal magyarázott ez nettó érték plusz áfa beruházásunk az útjára indulhat. Nagyon régen készítjük elő ezt a projektet. Megmondom őszintén, valamennyien nagyon örültünk a hírnek. Úgy gondolom, hogy örül ennek a bank, ahol a pénzünk van, a szennyvízre szánt pénz, és örül ennek mind Dr. Nagy Lajos, a társulat elnöke és Gazdag János annak a társulási tanácsnak az
19
elnöke, aki a beruházási folyamatokat fogja koordinálni. Dr. Nagy Lajos képviselő úr, elnök úr tudja bíztatni majd a lakosságot, hogy igen most már még inkább van értelme, eddig is volt értelme az előtakarékosságnak, a spórolásnak, de most már nagyon fontos, hogy a hátralékok is legyenek minél inkább felszámolva, mert megszületett a döntés. Dr. Ortutay Miklós aljegyző, aki a sajtótájékoztatókon rendszeresen részt vesz, ő a projektmenedzsere a házba ennek a beruházásnak. Kedves Makóiak! Kedves Térségiek! Én a magam részéről nagyon-nagyon örülök ennek az eredménynek. A jövőt illetően pedig műben vannak azok a tenderek, tehát a közbeszerzési kiírásoknak az ellenőrzése, úgynevezett monitoringja folyik jelenleg, és az Ortutay Miklós aljegyző úr tájékoztatása szerint november hónapban meg fog történni az összes tendernek a kiírása. Megkérdeztem, hogyha mégse, akkor ez körülbelül mikorra várható. Azt mondta, hogy ő olyan forgatókönyvet nem bír elképzelni, hogy az idén ezek a tenderek ne jelenjenek meg. Hogyha ezek a tenderek az idén megjelennek, akkor két-három hónap a döntési mechanizmus ebben, tehát egy körben. Ez azt jelenti, hogy egy normális ügymenetben jövő év elején, amikor a szennyvízcsatorna ügyben ki lehet menni az utcára, akkor ez a munka elkezdődhet. Azt írja az újság, hogy óvatosan nyilatkoztam az újságban arról, hogy mikor kezdődik a munka. Igen ezt most így gondolom, mert úgy tisztességes a teremben ülőkkel és a lakossággal szemben is, hogy megosszam Önökkel azt, hogy én a Hálózat TV-n láttam, hogy egy 14 milliárdos projektnél óriási a tülekedés a kivitelező részéről. Aki nyer az csöndben van, és a többi kivitelező, aki nem nyer, mert egy-egy projektet egy valaki nyerhet meg, annak manapság az a szokása, hogy feljelent a közbeszerzési bizottságnál. A feljelentés meg nagyon bonyolult egy ekkora projektnél, a közbeszerzés lebonyolításának a részlet szabályai. Nagyon könnyű benne szándék nélkül, akarat nélkül bakit véteni, és ez mind akadályoztathatja, lassíthatja a folyamatot. Tehát Kedves Makóiak, Kedves Makó térségiek, Kedves Kolleganők, Kollegák! Én azt jósolom, hogy sajnos meg van az esélye annak, hogy ilyen típusú akadályokkal még találkozhatunk menetközben. De ez nem von le semmit annak az értékéből, hogy ez a brüsszeli levél meg van. Tehát, akik eddig azért drukkoltak, hogy nem lesz, kérem tisztelettel nem lett igazuk. Az újságban nagyon jó az alcím azt mondja, hogy ez a hír most még is azt bizonyítja, hogy jól döntött a többség, amely bízva 6 önkormányzatban csatlakozott a társulathoz. Igen úgy gondolom, hogy hál’ istennek a többségnek lett igaza. Hogy látjátok ezt a kérdést polgármester kollegáim? Parancsoljatok.
Szegvári Ernőné, Kiszombor polgármestere: Én is így látom ezt a kérdést, ahogyan polgármester úr elmondta, rendkívül nagy örömet okozott számunkra ez a döntés. Nagyon várja már a térség, nagyon várja már Kiszombor minden lakosa, és igen íme itt van, megvalósul. És most már csak az van hátra, ami egy óriási nagy feladat lesz, ezt a projektet végrehajtani, lebonyolítani, aprópénzre váltani, hiszen már szinte hallom azokat a szavakat, amikor felbontjuk majd az utcákat, jön a sok-sok kellemetlenség. Tehát ezeket ügyesen meg kell szervezni, és minél kevesebb gonddal végigcsinálni. Azt hiszem, hogy a polgármesterektől, munkatársaktól rendkívül nagy türelmet fog igényelni. Még hogyha annyit elmondhatnék polgármester úr és Tisztelt Képviselő-testület, Kedves Jelenlévők, hogy óriási munka van egy ilyen pályázat mögött. Aki ezzel foglalkozott az tudja és én azért szeretném megköszönni azoknak a munkáját, akik ezt összefogták. A makói önkormányzatának azt, hogy ebben vezető szerepet vállalt, polgármester úr is, illetve az itt lévő munkaszervezet tagjai, jelesül Dr. Ortutay Miklós aljegyző úr is. Nem kevés feladatot végeztek, Medgyesi Pál vezérigazgató úr is részt vett ebben a nagy feladatban. Önállóan Kiszomborként egy ekkora település ezt nem tudta volna megcsinálni, illetve hát igen magas költségekkel külsős szakemberekkel. Ennyit szerettem volna elmondani, és köszönöm szépen.
20
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Vass Imréé, Földeák polgármesteréé a szó.
Vass Imre, Földeák polgármestere: Valóban egy nagy ügyről van szó, hiszen több mint 10
éves folyamatnak értünk az egyik óriási határkövéhez, hiszen döntés született, és a forrása teremtetődött meg annak, hogy ezt a projektet megvalósítsuk. Az egyik legnagyobb hátrányban volt ez a térség épp a szennyvízhálózat hiánya miatt. Most egy olyan űr fog betelni, amire nagyon régóta vártunk, nagyon sokat dolgoztunk, küzdöttünk érte, és ebbe beleértendő a lakosság is, hisz azt hiszem, hogy a türelem és a bizalom nagyon fontos volt, hogy eddig eljutottunk. Hisz a befizetések, illetve az egész szervezés kapcsán megkaptuk a bizalmat, és hál’ Istennek ezzel a bizalommal éltünk is, illetve Brüsszel segített ebben, hogy ezt a bizalmat valóra tudjuk váltani. Ez Földeák tekintetében, mintegy 1,4 milliárd forintos projekt én azt hiszem, az elmúlt évezredek egyik legnagyobb beruházása. Tehát az egész település egyik legnagyobb beruházása kezdődik meg. Én is szeretném megköszönni mindenkinek a munkáját, aki ezért tett és szeretném megköszönni az Európai Uniónak is ezt a gesztust. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm. Magyarcsanád alpolgármesteréé a
szó.
Tóth-Pál Lászlóné, Magyarcsanád alpolgármestere: Magyarcsanád az egyik legkisebb falu ebben a projektben. Nagyon örül ennek a beruházásnak, hiszen ez a község egymaga még álmodni sem merne egy ilyen nagy beruházásról. És így a társulás keretében Makóhoz csatlakozva Magyarcsanádon is megvalósulhat ez a projekt. Végre eljutottunk arra a pontra, hogy a kétkedők, a falu lakói, akik feltették nap, mint nap, vagy hetente a kérdéseket, hogy mi lesz a szennyvízberuházással, lesz-e belőle valami, megvalósul-e, végre megkapják azt a választ, hogy igen. Elkezdődhet a beruházás, kiírják a közbeszerzési eljárást és végre mindenhol, igaz Magyarcsanádon utolsóként becsatlakozva valósul meg, addigra már az előző településeken megtapasztalják a munka menetét, a folyamatát és talán mi majd a végén már könnyebben fogunk vele birkózni. Köszönjük, hogy részt vehetünk benne és a lakosainknak meg majd igyekszünk még jobban a türelmét kérni, hogy végig tudjuk vinni ezt a projektet, sikeresen lezárni.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Varga Péter, Apátfalva polgármestere. Varga Péter, Apátfalva polgármestere: Többször elmondtam már, elmondom most is, hogy
úgy Apátfalván, de úgy gondolom, hogy a többi településen is, ahogy Vass Imre polgármester kollegám is elmondta az előbb a fejlődés gátja volt eddig, hogy nem volt szennyvízcsatornázás. Több 100 millió forintot, Makón több milliárd forintot költünk fejlesztésekre és szennyvízcsatorna nélkül nem tudunk tovább lépni. Ezért rendkívül fontos, hogy ehhez a mérföldkőhöz elértünk, és sikeresen vettük ezt az akadályt, és nem mellékes szempont, hogy milyen örökséget hagyunk az utókorra. Természetesen beszélünk itt sok millió forintról, milliárdokról, de nem szabad elfeledkezni, hogy ez mégis csak egy környezetbiztonságot szolgáló beruházás. A környezetszennyezést tudja megakadályozni, vagy csökkenteni és nem mindegy, hogy a mi gyermekeink, és unokáink néhány évtized múlva milyen vizet isznak, milyen környezetben élnek. Büszkéknek kell lennünk most erre a beruházásra, saját magunkra itt a makói kistérségben, mert mi ezt az örökséget hagyjuk az utókorra, és biztos vagyok benne, hogy az utókor ezzel élni fog és tudni fogja, hogy mi a dolga ezzel a beruházással.
21
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Dr. Martonosi György, Maroslele
polgármestere.
Dr.
Martonosi
György,
Maroslele
polgármestere:
Tisztelt Jelenlévők! Tisztelt Televíziónézők! Inspirál engem arra az előzmény, hogy kimondjam vannak bizony olyan beruházások, amelyek minden település életében rendkívül fontosak, és ezeket mindenképpen el kell vonatkoztatni a politikától. Ilyen ez a szennyvízberuházás is, de mondhatnám az autóbuszvárók építését is. Ámbár autóbuszváró is van az út jobb és bal oldalán, szennyvíz viszont csak egy van, ott nincs jobb és baloldali szennyvíz. Ezért úgy gondolom, hogy mind környezetvédelmi okokból, mind pedig talán kényelmi okokból is rendkívül fontos, hogy ilyen beruházások megvalósuljanak és maga a társulás léte is azt bizonyítja, hogy ezekben az esetekben sikerült talán félretenni a politikát. Ez mindenképpen jó, ami viszont nagyon fontos például Maroslele szempontjából, hogy egy olyan újabb infrastruktúrával gyarapodik a község, amely a létesítés alatt álló ipari parkunk kiszolgálását szolgálja, illetve azokat a feltételeket teremti meg, amely egy XXI. századi településen az Európai Unióban ma elvárható. Azért is fontos ez, mert én mikor 3 éve bekapcsolódtam ennek a projektnek a bonyolításába, akkor én polgármesteri programomban azt vállaltam, hogy egy olyan település építésében veszek részt, amely mind külsőségeiben, mind tartalmilag, mind a lelkekben, mind infrastrukturális fejlettség tekintetében megfelel a XXI. század Európájának. Tehát ezért is örülök, hogy ez így alakult, természetesen nálunk is, mint ahogy másutt is vannak, akik jobban örülnek ennek a hírnek, vannak akik kevésbé. És itt van, a mi feladatunk, illetve itt van a mi igazi komoly kihívásunk, mert óriási munkát végeztek azok az emberek, akik az előkészítésben idáig eljutottak, ezért én is meg szeretném köszönni a község lakói nevében ezt az előkészítő munkát, azoknak, akik elvégezték. De nem kisebb feladat vár ránk ezután sem, hisz olyan nagy értékű projektről van szó, amikor már azok a maffiózók is megjelenhetnek egy-egy kivitelezési munka körül, egy-egy pályázatnál, amelyek nem kívánatosak egy ilyen beruházásnál. És épp az itt élő emberek érdekében közös érdekünk az, hogy minél olcsóbb, minél jobb minőségű és a későbbi üzemeltetés és fenntarthatóság szempontjából minél inkább elviselhető beruházás valósuljon meg. Tehát ez a következő nagy kihívás, én bízom benne, hogy ez a társulás, amely erre a célra létrejött azokkal az emberekkel, akik most a projekt részei, bízom benne, hogy ezt sikerül megvalósítani, és nyilván ezért kell dolgozni a következő időben.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm a községi vezetőtársaimnak azt,
hogy ebben a projektben úgy működtünk együtt, ahogyan együttműködtünk. Ennek a logikája a barátság alapja a pontos elszámolás volt, ez lényeges. A múltkorában Molnár László képviselőtársamtól kaptam egy olyan kérdést, hogy több mindenkivel beszélt, hogy hol van az a pénz most, amit eddig befizettünk, mi van kamatokkal, stb. Hál’ Istennek nyugodt lélekkel el tudom mondani, bármikor el tudtam volna mondani, hogy az a pénz az a bankban van. Most a bankot megkértük, hogy mondja el, hol van a pénz. A bank megkérte a felmentést a banktitok alól és én azt javaslom, hallgassuk meg Dancsó Jánosnét, az OTP Bank Nyrt. makói fiókjának vezetőjét az ügyben, hogy hol van az a pénz, és mennyi ez a pénz, mennyit kamatozott, ugye a kamatok is rendelkezésre állnak. Innentől tudunk beszélni arról, ezt a pénzt még hogy lehet gyarapítani annak érdekében, hogy ez a projekt ahogyan itt a kollegáim az előbb elmondták, hibamentesen megépülhessen. Mert azt kell tudni, hogy hál’ Istennek azzal, hogy ez a pénz a bankban van és keményen kamatozik, a projekt késése nekünk pénzt termelt kamatformájában. És így a beruházáshoz szükséges pótlólagos hitel felvételére vagy nem lesz szükség, vagy alig kell valamicskét felvenni. Dancsó Jánosnéé a szó.
22
Dancsó Jánosné, az OTP Bank Nyrt. Makói Fiókjának vezetője: Tisztelt Polgármester Úr!
Polgármester Asszony! Alpolgármester Asszony! Képviselő-testület! Valamennyi érdeklődő! Tisztelettel köszöntöm Önöket az OTP Bank nevében. Engedjék meg, hogy egy rövid tájékoztatást adjak a megtakarítások alakulásáról. 2004-2005-ben, amikor ez a beruházás előkészítés alatt állt, alapvetően az volt a cél, hogy olyan formát válasszunk, ami nem okoz nagy megterhelést a lakosságnak. Tud a lakosság előtakarékoskodni, és ehhez plusz állami támogatást lehet elszámolni. Ezt a célt szolgálja a lakástakarékpénztári törvény, ami szigorúan előírja magának a betétgyűjtésnek az állami támogatás és kamatok elszámolásának a módját és szigorú szabályokat ír elő ezek kifizetéséről és felhasználásáról. 2005. december 31-ig kötöttük azokat a szerződéseket, ahol 62 havi befizetéssel lehetett az előtakarékosságot elkezdeni. 2006. április 1. és 2007. február 28. között 49 havi magasabb összegű szerződések kerültek megkötésre. Ezekre a szerződésekre folyamatosan érkeznek a befizetések, ezekre a szerződésekre a törvény nagyon sok áthághatatlan szabályt ír elő. Évente minden lakos elszámolást kap, ezen nyomon követheti, hogy mennyi befizetés érkezett, mennyi állami támogatás került elszámolásra, és mennyi kamat került jóváírásra. Összességében a 6 településen a tegnapi nap folyamán megkaptam Budapestről a tételes listát. 11 ezer 748 darab szerződést tartunk nyilván szeptember 30-i időponttal. Ezeken a számlákon a betét, az állami támogatás, és a kamat szeptember 30-i állapotnak megfelelően 1 milliárd 438 millió 183 ezer 241 forint. Ehhez hozzá kell, hogy számoljunk októberig társulati átutalást, ami 23 millió 689 ezer 889 forint. Ezek tényadatok, a számlákról nyert tényadat. Ha bárkit érdekel a saját számlája nagyon szívesen megmutatom, hogy kinek hogy áll a számlája. De egy dolgot hozzá kell tennem, a törvény előírásai szerint évente egyszer történik a kamatoknak az elszámolása, és az állami támogatásnak a lehívása. Ami azt jelenti, hogy miután évvégén kezdődtek ezek a betét megtakarítások, várhatóan decemberjanuár hó folyamán ezeknek az összege meg fog emelkedni. Maga a lakástakarékpénztári szerződés kifizetésével kapcsolatosan hadd mondjak el előzetesen pár dolgot. Én úgy érzem, hogy az elkövetkezendő időben folyamatosan tájékoztatni fogunk minden kedves érdeklődőt és érdekeltet. Gyakorlatilag a kifizetések lebonyolítása úgy történik, hogyha a 62, illetve a 49 havi betét befizetés beérkezik, akkor a lakos és a társulat értesítést kap Budapestről, hogy a megtakarítási időszak letelt. Ezt követi a törvény szerinti 3 hónapos kiutalás. Ez a 3 hónap azért szükséges, hogy a még hátralévő kincstári elszámolások megtörténjenek. 3 hónap múlva van lehetőség arra, hogy ezek a pénzek kifizetésre kerüljenek. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ez a 3 hónap az a felkészülés, amikor előkészítjük magának a számláknak a megszüntetését, hisz a törvényi rendelkezés értelmében ebből részkifizetés nem teljesíthető, ezek a számlák megszüntetésre kerülnek. Az alatt az időtartam alatt a társulat ki fogja állítani azt az igazolást, ami tartalmazza, hogy egyes lakóingatlanok vonatkozásában kinek, mennyi az érdekeltségi hozzájárulás szerinti fizetési kötelezettsége. Amit nyilvánvaló, hogy a társulat alapszabálya, valamint a szerződés aláírásakor aláírt nyilatkozat is tartalmaz. Amikor megszüntetjük ezt a számlát, ezeket az összegeket a társulat számláján jóváírjuk, a fennmaradó részt, arról a lakosságot kiértesítjük és a lakosság kezeihez fizetjük ki. Ezek 10 ezer forint alatti kifizetés esetén nem számlaigazolási kötelezettségűek, tehát ezeket szabadon ki tudjuk fizetni. Várhatóan ezek a kifizetések a 3 hónapos kiutalási időt figyelembe véve, 2010 második felében, 2011 első felében, attól függően, hogy hogy történtek a megtakarítások ebben az időszakban fognak megtörténni. Két fontos dolgot szeretnék kérni, és fordulok valamennyi lakoshoz. Egyrészt megkaptam azt a kimutatást is, hogy mennyi hátralékos számla van nyilvántartva. Jelenleg 2106 számlán van kisebb-nagyobb hátralék. A hátralékos összeg az 74 millió 126 ezer 749 forint. Az lenne a kérésem, hogy ezeket a hátralékos számlákat a társulat is megkapta, hogy lehetőség szerint próbáljuk meg ezeket rendezni, hisz nyilvánvaló mindenkinek az a célja, hogy a beruházás megvalósuljon. A másik tiszteletteljes kérésem az, hogy a szerződések megkötése, illetve a törvényi szabályozás szigorúan előírja, hogy azok jogosultak az állami támogatásra, akik
23
az ingatlannak a tulajdonosai. Tehát itt a szerződéseket a társulatnak és nyilvánvaló mindenkinek saját magának felül kell vizsgálni. Ahol egy személy van megjelölve ott az a szerződő fél, ott ő kapja az állami támogatást, az ő adószáma alapján történik az állami támogatásnak a lehívása. Ahol kedvezményezett van megjelölve, ott a kedvezményezett jogcímén van az állami támogatás lehívása. Tehát azt kellene, majd az elkövetkezendő időben még mielőtt a kifizetésre sor kerül, felülvizsgálni, hogy azok szerepelnek-e ezen a jogcímen, akik az állami támogatásra is jogosultak. Ezt kérném, hogy a későbbi problémák elkerülése érdekében ezt megelőzzük. Köszönöm szépen, én ennyit kívántam elmondani.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Mielőtt továbbmennénk, egy kérdésem
lenne, hogy a mostani állami támogatás mellérendelés az hogyan történik, csak nagyon röviden. Korábban úgy volt, hogy 1 év alatt be lett fizetve a 12 x 1999 Ft, akkor mellé jött az állami támogatás. Én most hallottam olyat, hogy megváltozott a jogszabály, és negyedéves zárások vannak. Ha mondjuk az első negyedévben nem érkezik be mind a három befizetés, csak kettő, akkor a kettőre vonatkozó állami támogatás jár, az 1 havit pótlólag hiába fizeti arra nem jön az állami támogatás. Bíztattuk a lakosokat emiatt arra, hogy lehetőleg késés nélkül, vagy nagyon pici késéssel, de negyedéves korlátokat mindenképpen betartva fizessék be a részleteiket annak érdekében, hogy az állami támogatás lehívható legyen. Mi újság ez ügyben?
Dancsó Jánosné, az OTP Bank Nyrt. Makói Fiókjának vezetője: Igen nyilvánvaló, hogy
az aki rendszeresen fizeti, ott nincs semmi probléma, ott folyamatosan lehívásra kerül az állami támogatás. Viszont egy kormányrendelet módosítással a harmadik-negyedik, tehát ezt úgy kell elképzelni, hogy az első befizetéstől számít maga az évforduló, és az számít első hónapnak, amikor az első befizetés történik, ha ez decemberbe, akkor decemberbe, ha januárba, akkor januárba. És innen számol az év, az éves perióduson belül a harmadik és negyedik negyedév állami támogatás lehívására szigorodtak a jogszabályok, az első-második negyedévben még megengedett, hogy nagyobb összeg is befizetésre kerüljön, tehát, hogy ott a pótlások megtörténjenek. A harmadik-negyedik negyedéves ciklusnál már viszont szigorúan csak a szerződésben szereplő betétösszeg után kerül jóváírásra az állami támogatás. Tehát itt a pótlásoknál a hátralékok befizetésénél is figyelni kell és akár a társulatnál, akár nálam meg lehet nézni, hogy mikor indult a megtakarítás és úgy kell időzíteni, hogy amikor a kiértesítő levelet valaki megkapja, azt követően célszerű a hiányokat pótolni.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Ha a makóiak közül bárki be szeretne
menni, hogy lássa ezt a számlát, akkor ide a társulathoz tud menni, de hozzátok is tud menni, ugye? Rendben van. Tehát én azt tanácsolom a makóinak a Makó térségi lakosoknak, LTP-vel rendelkezőknek, hogyha valaki havonta fizeti ezt a részletet, akkor nincs probléma. Ha valaki ezt kombinálni akarja, akkor én azt javaslom mindenképpen érdeklődjön utána, hogy mit hogyan lehet. Kedves Makóiak! Megnyertük a pályázatot ennek a méltatása elhangzott idáig, megvan rá a pénz, az önerő Önök által befizetett része, ezt mondta most el a bank vezetője mondta korábban a társulat elnöke is meg sok mindenki más, de most elmondta a bank is. Tehát itt van a brüsszeli pénz, itt van az önerő, sikerült. Elhangzott ma már a neve Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr közbenjárásom eredményeként 872 millió forintot juttatott még ehhez a projekthez, EU önerő alapból, így mindenegyes település, aki ebben benne van, az önerő alapba összesen 442 millió forinton osztozik olyan arányban, amilyen arányban a beruházás részese. Tehát mindegyik település politikai színtől függetlenül megkapja ezt a támogatást. Én azt kérném mindenkitől, hogy indulni fog a beruházás, csak fizessük tovább a részleteket. Azért megkérdezem, hogy a társulat elnöke mit gondol erről az egészről. Dr. Nagy Lajos, a társulat elnökéé a szó.
24
Dr. Nagy Lajos, a Szennyvíz Társulat elnöke: Tisztelettel köszöntök minden jelenlévőt, és
TV nézőt, polgármester hölgyeket és urakat. Én nagyon röviden csak annyit szeretnék elmondani, hogy a lakosságnak a 2/3 része az időarányosan fizet. Tehát azokat nem kell felhívni, nem kell felszólítani, ők fizetnek. Ők az igazi erős mag, 1/3 része az, akinél többkevesebb hiányosság van, több-kevesebb pénzzel el vannak maradva. Őket pedig arra bíztatnám, most erről a helyről, tekintettel arra, ami itt elhangzott, hogy legyenek szívesek a hátralékukat pótolni, illetve rendesen fizetni. Egyrészt azért, hogy a futamidő végéig ők is kifizessék, másrészt pedig azért, mert itt hallottuk a bank vezetőjétől, hogy bizony az állami támogatásnak is vannak feltételei. Mert aki huzamosabb ideig nem fizet és utána egyszerre akarja pótolni, akkor elesik a 30%-os állami támogatástól, ez nem kis pénz. Azt hiszem ez az egyik olyan hely, ahol legnagyobb a nyilvánosság köszönetet szeretnénk mondani az érintett községek adóhatóságainak, az ott dolgozóknak. Rendkívül sokat segítenek nekünk, nagyon sok pénzt sikerült a lakosságtól behajtaniuk. Én arra kérem őket, hogy legyenek szívesek továbbra is legalább ilyen intenzitással folytatni. Azt szeretném még elmondani, hogy a csekkeket most borítékoljuk, az idén fogjuk kiküldeni, tehát december végéig mindenki meg fogja kapni az utolsó csekket. Mert január 1-jétől 14 hónapunk van a fizetésre, tehát 2011. február végén lejár a fizetési határidő. Mindenkinek most egyszerre kiküldjük a csekkeket, többet nem fogunk küldeni, legyenek szívesek és ismét kérem, hogy fizessenek rendesen, határidőben. Ha valakinek valami problémája van és bejönnek hozzánk, a Lonovics sugárútra akkor ott egy pillanat alatt a számítógépből mindenféle adatait elő tudják a kolleganők varázsolni és mindenkinek 2-3 percen belül minden felvilágosítást megadnak. Ezt vállaljuk mi levélben is, vállaljuk telefonra is, és egyáltalán minden eszközt megragadunk arra, hogy az érintett lakosság igényeit kielégítsük. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm. Gazdag Jánosé a szó, tessék
parancsolni. Gazdag János úr annak a társulási tanácsnak az elnöke, amit mi alkotunk ezek a települések, akik a projektnek a gazdái. Tessék parancsolni elnök úr.
Gazdag János, a Szennyvíz Társulás elnöke: Tisztelt Jelenlévők! Nagy tisztelettel köszöntök mindenkit. A korábbi nyilatkozataimból az egyértelműen kitűnik, hogy én mindig biztos voltam abban, hogy ezt a pályázatot meg fogjuk nyerni, így is nyilatkoztam, bárhol kérdeztek.
Dr. Buzás Péter polgármester: Most már én is. Gazdag János, a Szennyvíz Társulás elnöke: Arra azonban nem gondoltam, hogy erre több
mint 1 évet kell várni, ez bizony meglepetést okozott. Bár gondolhattam volna, mert hiszen Magyarország a 2007-2013-as fejlesztési pénzek lehívásában élen jár. És ennek alapján elképzelhető, hogy volt ebben bizonyos lassítási szándék is, mert hiszen a pénz az ott sem úgy áll rendelkezésre, ahogy a 2007-2013-as összes kerete 2010-ben majd rendelkezésre áll, hanem ez folyamatosan képződik meg. Most már örülhetünk annak, hogy ennél jóval több munkája lesz a társulási tanácsnak. Eddig a tanács minden döntést jól meghozott, mert hiszen eddig az volt a feladatunk, hogy meghozzuk azokat a jogszabályokhoz szükséges döntéseket, amely alapján a pályázatot el lehet bírálni. Elbírálták, megnyertük innentől kezdve viszont a rendelkezésre álló keretek között le kell vezényelni ezt a munkát. Én kérem a tisztelt tanács tagjait, hogy ebben a munkában teljes lendülettel vegyenek részt, mint ahogyan eddig is részt vettek. Én bízok benne, hogy a legrövidebb időn belül úgy, ahogyan ezt terveztük meg fog valósulni ez a beruházás. Köszönöm.
25
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Mivel ez egy rendhagyó sajtótájékoztató
megkérdezem a sajtó képviselőit, hogy van-e kérdése. Tehát abszolút nincs a sajtónak kérdése. Megkérdezem a teremben ülőket, hogy bárkinek van-e kérdése, véleménye ezzel a projekttel kapcsolatban? Nincs. Lezárhatjuk így a témát? Lezárjuk. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Akkor nagyon szépen köszönöm a polgármester asszonyoknak, uraknak kollegáimnak, meg a bank igazgatójának és mindenkinek, hogy eljöttek erre a sajtótájékoztatóra. Tisztelt Kolleganők, Kollegák! Örüljünk tovább együtt, amíg a következő gubanc nem jelenik meg. Úgyhogy egyelőre örüljünk egy picit, van minek, azt hiszem, hogy nemcsak Földeák, hanem minden település történetének legnagyobb összegű, de lehet, hogy horderejű beruházása az, amit most elkezdünk, meg fogunk építeni. Kedves Makóiak! annak érdekében, hogy a 25%-os szennyvízcsatorna 100%-os legyen nagyon szépen kérek mindenkit türelemre, mert ennek a vége egy nagyszerű élhető város lesz nekünk is és a gyerekeinknek. Köszönöm és most egy rövid szünetet rendelek el. Köszönöm. SZÜNET Marosvári Attila alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Jelenlévők! Hölgyeim és Uraim! Marosvári Attila
alpolgármester kollegám tájékoztatójával kapcsolatban kérdés van-e? Toldi Jánosé a szó, tessék parancsolni képviselő úr.
Toldi János települési képviselő: Köszönöm a szót. Kedves Polgármester Úr! Képviselőtársaim! Két rövid kérdésem van, amire azt hiszem alpolgármester úr gyorsan is tud válaszolni. Autóbusz pályaudvar építése és az orosházi regionális szeméttelep ügyében két tárgyalásod volt. Azzal összefüggésben kérnénk tájékoztatást, ugye a szemét az nem hogy fogy, az gyarapszik, és mi meg egyre jobban megtelünk. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: További kérdés az alpolgármester kollegámhoz? Nincsen? Lezárhatom a kérdéseket? Marosvári Attiláé a szó, parancsolj.
Marosvári Attila alpolgármester: Köszönöm szépen. Két rövid válasz képviselő úr kérdésére.
Az egyik, hogy már a múlt testületi ülésen is jeleztem, hogy a Tisza Volán kérésére egy értelmező kérdés vetődött fel a DARFÜ irányába, illetve az irányító hatóság irányába. Nem kaptunk még erre választ, tehát emiatt fejlemény ebben a dologban nincs. A DAREH-hel kapcsolatban pedig készül elő a következő pályázati körre a pályázati dokumentáció. Vélhetően ebben a hónapban a szakmai tartalmat össze kell majd rakni. Ebben a testületnek feladata van, akkor vissza fogjuk hozni. Tehát készítjük elő a pályázatot. Köszönöm.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm. Vélemény van-e az alpolgármester kollegám tájékoztatójával kapcsolatban? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzuk meg. A képviselő-testület 19 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodással a következő határozatot hozza:
26
460/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Marosvári Attila alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Marosvári Attila alpolgármester előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról szóló tájékoztatóját elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város alpolgármestere - Makó város jegyzője Varga Zoltán alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! Varga Zoltán alpolgármester kollegám tájékoztatójához van-e kérdés? Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 16 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal és 2 tartózkodással a következő határozatot hozza: 461/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Varga Zoltán alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Varga Zoltán alpolgármester előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról szóló tájékoztatóját elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város alpolgármestere - Makó város jegyzője
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Képviselő-testület! A főnapirend előtt javaslom, hogy
szavazzuk meg, hogy az 1. sz. előterjesztést tárgyaljuk meg, mert ez volt az igazgató úr kérése. Kérem szavazzuk meg, hogy a fürdő tájékoztatót a főnapirend előtt tárgyaljuk meg. Kérem szavazzunk.
27
A képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyetért az 1. sz. Tájékoztató a Makói Fürdő üzemeléséről előterjesztés főnapirend előtt történő megtárgyalásával. 1. sz. előterjesztés Tájékoztató a Makói Fürdő üzemeléséről
Dr. Buzás Péter polgármester: A napirend tárgyalásánál tisztelettel köszöntöm Kovacsics
Imre ügyvezető igazgató urat, a Makói Gyógyfürdő Kft. igazgatóját és köszöntöm és egyben bemutatom a jelenlévőknek Rácz Mónika általános igazgató asszonyt, aki a fürdőnek a helybéli vezetője. Kedves Kovacsics Úr megadom a szót, megkérlek, hogy itt most a televízió nyilvánossága előtt a korábban zárt ülésen elmondott és írásban kiment anyaghoz fűződő gondolataidat oszd meg velünk. Tessék parancsolni igazgató úr.
Kovacsics Imre, a Makói Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója: Köszönöm szépen.
Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Jelenlévők és Tisztelt Makóiak! Amikor 4 hónappal ezelőtt megkaptam a bizalmat Önöktől, akkor 2 utat választhattam volna. Az egyik út, hogy Makón szobrot emeltetek magamnak, a másik út pedig mint önkormányzati cég vezetője két dolgot megoldok. Az egyik dolog az, hogy megpróbálom rentábilisan működtetni a fürdőt, a másik pedig, hogy felkészítem a fürdőt az új fürdőberuházáshoz. Szobrot nem szeretnék, miért is mondom ezt a szobrot. Ezt azért, mert tudnék én is olyan intézkedéseket hozni, higgyék el, hogy megfelezném a belépőjegyek árát, mindenkit ingyen engednék be, hiszen nem magánvállalkozásról van szó, hanem az önkormányzat egyik cégéről. Szociális intézményt csinálhatnék a fürdőből, ahogy csak zárójelben jegyzem meg, eddig szerintem úgyis működött és onnantól kezdve én lennék a város legszeretettebb, ha nem is polgára, hiszen még sajnos nem lakom itt és nem tartozom ilyen szempontból Önök közé, de biztos vagyok benne, hogy egyik legirigyeltebb embere lehetnék, hiszen olyan intézkedéseket hozhatnék, ami mindenkinek jó és tetszik. De az élet az már nem ilyen és amikor itt hallottam és arról beszélgetnek mondjuk, hogy jégpálya 17 millió, stb. akkor az jutott eszembe, hogy minden évben erre a fürdőre elköltenek 100 millió Ft-ot. Nem azért, hogy fejlődjön a fürdő, hanem azért, hogy működjön a fürdő és akkor gyorsan számoltam, hogy mondjuk 10 év alatt 1 milliárd Ft, ebből mennyi jégpályát, meg mennyi utat, mennyi óvodát, mennyi sok minden dolgot lehetne ebben a városban megépíteni. Elmondom azt, hogy ezek a számok és ezek az összegek sajnos valós összegek. Tehát másik utat választottam én, még pedig azzal, hogy hozok olyan sajnos nem népszerű intézkedéseket, ami bizony néhány ember szempontjából érdeksérelemmel jár, de remélem, a többség szempontjából nem. Nem tudom, hogy Önök tudják-e, hogy 2008. december 31-én Makó városának mennyi volt az állandó lakosságának a létszáma. A 2008. december 31-i állapot az 25.004 fő ebben a csecsemőtől a legidősebb emberig benne van. Tehát friss adatokat nem tudok, remélem többen születtek ebben az évben, mint meghaltak, de 2008. december 31-én 25.004 fő volt az állandó lakosok száma. Mígnem ezzel szemben a fürdőt állandóan látogatók aránya – a statisztikáink szerint, amit azóta készítünk, amióta én ezt a fürdőt vezetem, hiszen előtte nem léteztek ilyen statisztikák – a helyi lakosság pár százalékos arányba veszi igénybe a fürdőt. Tehát kérdezem én, hogy megéri-e valamit 100 millió Ft-tal éves szinten támogatni, ha a helyi lakosságnak egy-két százaléka jár ebbe az intézménybe vagy pedig el kell gondolkodni a tulajdonosoknak azon, hogy esetlegesen ezen változtatnak. Én úgy érzem, hogy ezt a bizalmat Önöktől megkaptam akkor, hogy ezen változtassunk és éppen ezért nyilvánvaló, hogy intézkedéseket is kellett, hogy hozzak abban az ügyben, hogy is működik a fürdő. Először is minden-mindennel összefügg, egyrészt kiadáscsökkentést kell bevezetni főleg a mai gazdasági helyzetben. Világgazdasági válság
28
szempontjából, másrészt ugye hogy lehet valamit elérni, hogy az a bizonyos olló nyíljon vagy záruljon úgy, hogy bevételeket növelünk, a másik oldalon csökkentünk kiadásokat. Hát bevétel növekedés szempontjából a fürdő igazán nem alkalmas arra, hiszen nem tudunk versenyképes szolgáltatásokat ma nyújtani, de elmondhatom azt, hogy a gazdasági világválság ellenére nem csökkent a bevétel a tavalyi évhez képest, sőt egy-két százalékos növekedés tapasztalható. Ez nem tudni minek köszönhető, az új jegyár rendszernek, vagy éppen nem tudom kettővel több vendég jött be. Még egyszer mondom a tavalyi évben nem voltak statisztikai adatok, 4 hónapja vannak statisztikai adatok, amióta én vezetem a fürdőt. Természetesen a tavalyi év árbevételi adatai megvannak, én az árbevételi adatokat mondom, viszont min tudtunk nagyon változtatni, ez a kiadási oldal. Hallom azt, hogy nagyon nagy érzelmi kötődéssel vannak a makóiak a régi gyógyászat irányába. Örömömre szolgál, hogy a képviselő-testület többsége, ha jól tudom, nagynagy többsége hétfőn egy bejáráson volt a fürdőben és hallottam azt, hogy voltak olyan megjegyzések, hogy bizony 15-20 éve vagy 30 éve nem is voltunk ebben a létesítményben. Én nem tudom, hogy a régi gyógyászatban kinek, milyen jó érzése van, legalábbis a mai állapotában. Én vallom azt, hogy azoknak az embereknek lehet jó érzése, aki lehet, hogy ott szövődött szerelem mondjuk és azóta is éppen a párjával együtt él vagy jól masszírozták meg, de azt nemcsak abban az épületben lehet jól megmasszírozni, hanem más épületben is. Summa summárum a mai állapotában szerintem semmire nem alkalmas az az épület, hiszen otthon sem 30 éves televíziót nézünk, nem 30 éves hűtőszekrényt használunk, és még az épület sajnos nem is műemlék jelleggel működik. A mai kor követelményeinek, energetikai követelménynek nem felel meg, tisztán már igazán nem lehet tartani, takarítani természetesen lehet, és minden pénzt el lehet költeni ilyen épületnek a takarítására, de nem éri meg. Tehát summa summárum arra az elhatározásra jutottunk, hogy kettős célt érünk el egyszerre. Egyrészt az új építkezésnek amúgy is útban van az épület, ugye ez nagyon fontos dolog, másrészt pedig valahol csökkenteni kellett a kiadásokat. Képzeljék el, hogy abban a részlegben hány műszakot kellett azért fenntartani, most csak a béreket említem, hogy onnan is meg lehetett közelíteni a fürdőt, belépőt, tehát kellett pénztárost alkalmazni, kellett takarítót alkalmazni, kellett különböző arra a területre eső munkatársakat alkalmazni azért, hogy az a létesítmény működjön. Különböző mendemondákat hallottam arról, hogy eddig azért nem szűnt meg az a mű intézmény, mert hogy akkor a gyógyászati szolgáltatás megszűnik. Hát érdekes módon összesen 700 ezer Ft átalakítással, mi átalakítottuk az egész rendszert és az ott működő gyógyászat szerintünk sokkal kulturáltabb környezetbe került át, és tudjuk a kedves vendégeket fogadni az új épületben. Minden egyes szolgáltatást át tudtunk vinni, hangsúlyozom minden egyes szolgáltatást. Természetesen tudjuk, hogy mondjuk éppen az iszapkezelőnek a pihenője lehetne 200 négyzetméter és pálmafák és zene, de sajnos az új épületben ezt nem tudtuk megoldani. Azzal kellett gazdálkodnunk, azzal a hellyel, ami van, viszont gyógyászati kötelezettségeinknek eleget tudunk tenni. Ezzel a lépéssel egy problémám volt, a kollegáim a masszázs helyiséget narancs színűre festették. Nem szeretném, ha bárki azt hinné, hogy pártpolitikai alapon működtetjük a gyógyászatot. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy kiválóan sikerült és innen is köszönöm a kollegáimnak azt a munkát, és azért nem lett több millió az átköltözés, mert a 90%-át saját magunk készítettük el és végeztük el. Tehát találtunk olyan fürdő alkalmazottakat, akik el tudták végezni ezt a munkát. Mit jelent ez? Hiszen mutattam már számokat a múltkori testületi ülésen is. Számításaink szerint ez az egy lépés, 25-30 millió Ft-os éves megtakarítást jelent a fürdő számára úgy, még egyszer hangsúlyozom, hogy semminemű visszalépés és csökkenés, inkább azt mondom, előrelépést történt, a már említett okok miatt a gyógyászat területén. Hát ez volt ez a lépés, ami egyik legfontosabb lépés volt és már itt megtakarítunk 25 milliót az önkormányzatnak. Ebből nagyon sok mindent meg lehet valósítani. Hiszen hangsúlyozom még egyszer, hogy az az 1-2% lakos miatt van a 100 millió Ft-os plusz kiadás és azt is elmagyarázom, hogy miért van természetesen, hiszen én a számok emberének tartom magam. Akkor itt szeretnék számokat mondani
29
Önöknek, hiszen itt különböző indulatok gerjedtek a városban mondjuk a nyitva tartással kapcsolatban. Az is egy intézkedés és bevezetés volt, hogy most a fürdő reggel 7-től este 7-ig van nyitva. De megkérdeztük az odajáró vendégeket, hogy szeretnék-e, ha reggel 8-tól este 8-ig lenne nyitva a fürdő, valakik így válaszoltak, valakik úgy válaszoltak. Miért fontos ez a kérdés? Azért fontos ez a kérdés, mert ez egy 12 órás nyitva tartási rend. Nincsen az országban olyan intézmény, ami nem éjjel-nappali boltnak tekinthető, ami 12 óránál kvázi tovább van nyitva. De ha a fürdőket nézzük, Hajdúszoboszlótól Bükkfürdőig igazán nem találunk hosszabb nyitva tartási fürdőt, Makó ez kivételt képezett ez alól, mert mit jelent ez? Hogy ma a Munka Törvénykönyve alapján 12 órás munkarendnél tovább nem lehet foglalkoztatni egy dolgozót, ami meg azt jelenti, hogy 1 órával is tovább vagyok nyitva, már egy újabb műszaknyi embert kell nekem felvenni takarítóból, pénztárosból, uszodamesterből, mindenkiből és ez havonta számításaim szerint olyan 4 millió Ft, 3,5 millió Ft-os plusz költséget jelentene a fürdő számára egy újabb műszak beállítása 12 hónapon keresztül 50 millió Ft többlet költséget jelentene a fürdő részére és jöjjenek ehhez a számok, mert készültem. Ugye azok a vendégek nem panaszkodnak soha, akik kikapcsolódni és pihenni szeretnének idejönni hozzánk, inkább megköszönik nekünk azt a munkát, amit úgy gondoljuk, hogy ő értük teszünk, hiszen miért ne tennénk, a szolgáltatóiparban vagyunk. Nekünk nem az az érdekünk, hogy gátoljuk az ideérkező vendégeknek a pihenését, hanem az, hogy inkább segítsük. Igazán, akiről hallottam én, hogy nagy-nagy felháborodással vannak irányunkban az a következő: van egy olyan bérletünk, ami 10 hónapra szól, 40 db bérlet van kiadva, reggel 6-tól 8 óráig volt egy úgynevezett úszóbérlet és ezért az úszóbérletért fejenként bruttó 28.230 Ft-ot fizettek a vendégek. Most azért fontos, hogy bruttó, mert ebből még lejön az áfánk, ami most 25%, tehát annyi marad nálunk. De még ha bruttóba is számolok, hiszen most az áfát nem számoltam ki, a 28.230 Ft-ot elosztom 10 hónappal, az 2.800 Ft egy hónapban, minden nap be lehet vele jönni úszni. Ha elosztom 30 nappal, akkor mindenki számolja ki, hogy kb. 100 Ft egy jegy, amiért effektíve úszni járnak a kedves vendégek. Én úgy gondolom, hogy mint végzett testnevelő tanár minden lehetőséget meg kell adni azoknak az embereknek, akik sportolni és a saját egészségükért szeretnének tenni. Csak el kell dönteni egy tulajdonosnak, egy önkormányzatnak, hogy szociális alapon tartom fent ezt a rendszert és a létesítményt, mert lehet ilyet csinálni, vagy pedig fenntartom piaci alapon és akkor egyrészt igazodom ehhez a 12 órás nyitva tartási időhöz. Hiszen ha 6 órakor kinyitom, akkor oda már pénztáros kell, uszodamester kell, meg minden egyéb. Fel kell kapcsolnom a világítást, ha 1 ember jön be, ha 3 ember jön be a létesítménybe, hiszen nem úszik mindenki egyszerre a 40 bérletes közül sem. És van még 10 hónapos jegy 235 db, ez 42.350 Ft-ért, ezt elosztottam szintén ez bruttó 4.200 Ft-ban kerül egy hónapban, elosztottam 30 nappal, 150 Ftra jött ki az ára. Akiknek kabinjuk van hozzá és nemcsak 6-tól 8-ig használhatják a létesítményt, hanem egész nap használhatják a létesítményt, sőt ki-be mehetnek a jegyekkel annyiszor, ahányszor éppen kedvük van. Még egyszer mondom, fent lehet tartani ezt az állapotot. Én szintén kiszámoltam, ha összesen összeadom ezen bérletesek számát ez 275 fő, ez naponta 30 ezer Ft-ra jön ki bevétel szempontjából az összes 275 főre, tehát kvázi ott vagyunk a 100 Ft-os átlag jegyárnál, minden számítást latba véve és minden számítás szerint. Tehát igazán Önöknek kell feltennem azt a kérdést, amit én piaci alapon meghoztam, hogy támogatják ezt a döntést, hogy 12 óránál ne legyünk hosszabb ideig. A Kovacsics Imrének higgyék el teljesen mindegy, hogy délelőtt 10 órától este 10 óráig van nyitva a fürdő, vagy 12-től éjfélig vagy hajnal 4-től délután 4 óráig, csak az a lényeg, hogy 12 óránál ne legyen hosszabb ez az idő, vagy ha igen és úgy döntenek, hogy támogatni kell minden áron ezt a 275 bérletest, akkor igen is rendeljenek hozzá 40-50 millió Ft-ot egy évben, ne kérjék tőlem azt számon, hogy ezeket a csökkentéseket el tudjam végezni. Egyet még hozzá kell tennem. Teljes statisztikai adat nem áll rendelkezésünkre, de olyan 85-90%-os az aránya ezen személyek szempontjából a makóiak részéről, a többi a 275-ből az a 10-15% az nem is makói lakos, esetleg a környező településekről
30
jövő lakos. Még egyszer hangsúlyozom és még egyszer szeretném Önöknek kifejezni abbéli mondandómat, hogy szeretnénk megoldani a részükre ezt a helyzetet, szeretnénk, hogy tudjanak sportolni, tudjanak az egészségükért tenni, csak úgy gondolom, hogyha ez egy magán intézmény lenne, ezt biztos nem vállalná fel a magán intézmény egy vezetője sem, amikor saját zsebére megy. Én vezetek egy olyan fürdőt is Magyarországon mondjuk a győri fürdőt, ami 95%-ban a saját tulajdonomban van vezetésileg. Bizony gazdasági alapokat kell teljes mértékben figyelembe venni, de más önkormányzatokat is figyelembe veszem, mindenhol megértették azt, hogy főleg ebben a mai környezetben, ahol egyre kevesebb az önkormányzatok bevétele, bizony olyan vezetőket próbálnak választani, akik nemcsak szociális alapon nézik a történetet, hanem gazdasági alapokra is helyezik. Tehát fontos ezekről a kérdésekről beszélni. Igen, mert nem szeretném a kollégáimat és az itt dolgozó munkatársaimat kitenni annak, hogy mindenki mindenre hivatkozik, kimegy a polgármesterhez, kimegy az ellenzék képviselőjéhez, ki, mikor jelent fel bennünket, idézőjelesen természetesen a feljelentést, hogy majd milyen megdorgálásban lesz részünk, hogy mi ezeket a dolgokat meg mertük tenni. Említsek egy másik példát. 50 méteres medence, ugye már nem működik szintén láthatták és képviselő úrral itt éppen egyikükkel beszélgettem a szünetben és csodálkozva mondta, hogy mennyi idő alatt az 50 méteres medencéből mennyi víz távozott el, hogy tényleg ennyi távozik el? És nem kapunk-e valamilyen bírságot környezetszennyezés szempontjából, nem kapunk, hála Isten, hiszen élővízben is engedünk ki engedélyekkel vizeket. Viszont ennél sokkal fontosabb az, már említettük Önöknek, hogy rossz műszaki állapotban van a medence. Nyilván egy dilatáció egy új építésnél, amikor megépítették mindig van, itt nagyobb volt, egy kicsit el van repedve, meg van süllyedve a medence természetesen, ezt egyszerre észrevettük, talán már az első hónapban jeleztük, hogy mennyi plusz kiadást és többlet vízfelhasználást okoz ez számunkra. Tehát ennyit az 50 méteres medencéről többek között, hogy miért nem működik. Kezdődik majd az új fürdő beruházás, tudtuk azt is, hogy a sátrat nem szeretnénk ráhúzni, de van nekünk egy 33 méteres medencénk, ami még a mai napig is működik. A 33 méteres medencénket egyszerűen ebben az időjárási környezetben nagyon lehűlt az idő, novemberhez képest szokatlanul hideg van, de lehet, hogy 2 hét múlva meg +15 fok lesz vagy 18. Szerintem nem általános felmelegedés, mert én földrajz szakon is végeztem a főiskolán, hanem inkább össze vannak keveredve az időjárási frontok, jelenségek. Tehát summa summárum most minden energiánkkal csak 24 fokra tudjuk felfűteni a kinti medencét, ami bizony már egy kicsit kellemetlen. Ez az elmúlt hónapban például plusz 900 ezer Ft-unkba került gáz költségben, 900 ezer Ft-jába került a fürdőnek. Természetesen geotermikus energiát is felhasználják, de nem tudjuk a 33 méteres medencét jobban felfűteni. Az úszni vágyók, úszásba szerelmes embereknek a létszáma a reggeli órákban 3-4 fő, a délutáni órában 5-6 fő. Amióta megtartottuk a kinti medencét, természetesen a sportolók napközben tudják használni, de amikor nem tudtuk felfűteni, mert volt olyan szerencsétlen időszakunk is, amikor a rosszul megépített és kalibrált búvárszivattyú elromlott, azóta már szakértők kimondták, hogy alulméretezés volt a probléma. Akkor be kellett zárnunk, hiszen nem tudtuk fűteni azt a medencét, akkor az úszóedzést is kiválóan meg tudtuk oldani. Biztos, hogy nem versenymedence, biztos, hogy nem alkalmas a legjobb méretezésű a medence az új fürdőben a belső részen, viszont kiválóan tudtak edzeni és edzés lehetőséget tudtunk biztosítani az odaérkezőknek és az ott edzeni és fürdőzni vágyó vendégek részére és sportolók részére. Voltak ezek az intézkedések. Természetesen voltak olyan intézkedések is és vannak folyamatosan, amik a szerződések áttekintésével kezdődtek. Neveket engedjék meg, hogy igazán ne soroljak, viszont volt olyan szerződés, hogy 1.500 Ft-os havi bérleti szerződéssel rendelkeztünk mondjuk egy orvosi rendelőre, amit természetesen mi szeretnénk, sőt a kórház vezetésével, mint főorvos asszonnyal felvettük a kapcsolatot, hogy még nagyobb elánnal, még több összefogással a makói vendégek számára, illetve az ideérkező vendégek számára minél jobb ellátást tudjunk adni hidrobalneo terápia területén. De az megengedhetetlen, inkább
31
fizessünk meg rendesen vagy szakembert egy orvost vagy 5 orvost vagy 10 orvost, de az megengedhetetlen, hogy 1.500 Ft-ért mondjuk lehessen bérelni tőlünk egy területet, mert azért az nincsen ár-érték arányban. Még egyszer azt mondom, szeretném ezeket a szerződéseket teljesen rendbe tenni. Talán az egész városban elterjedt és ismert már a OEP-es, 18 év alatti gyógyúszás, oktatás kérdése, aminek az a lényege, hogy az önkormányzat részéről belső ellenőrök megvizsgálták azt, hogy a tavalyi évben mennyi bevétele volt a fürdőnek az OEP-es bevételből a 18 év alatti gyermek úszásoktatásból. Megnéztük, hogy idén az a magáncég, aki végzi mennyi bérleti díjat fizetett be és óriási különbség volt a kettő közt. Most a nagyságrendeket mondom, egyik bevételi oldal 8 millió Ft volt egyik évben, tavalyi évben, a másik oldalon pedig ez évben pár száz ezer forint nagyságrendű bérleti díj. Lehet sokféleképpen magyarázni ezt a dolgot. Mi úgy döntöttünk, hogy december 31-ig megtartjuk ezt a szerződést, hiszen ne szenvedjenek azok a gyerekek hiányt ebben az évben, ellátási hiányt, akik már elkezdték az adott gyógyúszást végző cégnél ezeket a szolgáltatásokat és fussanak ki év végéig. Viszont január 1-jétől vissza szeretnénk venni saját magunk számára ezt az ellátást és mivel jelen állapotban az egészségbiztosítási pénztár 100%-ban finanszírozza a szülőknek, hiszen gyerekekről van szó, 18 év alattiakról, ezt az ellátást. Más esetben pedig olyan nagyságrendileg a más kezeléseknél 70%-ban, de az önrészt itt amúgy is az önkormányzat a lakosság számára megtéríti, de a 18 év alattiaknak az OEP az 100%-ban téríti. Azt vettük figyelembe és azt néztük meg, hogy amennyiben a 2008-as évben 8 millió Ft-os nagyságrendű bevételre tudott szert tenni akkor működtetett cég, tehát még egyszer mondom, az önkormányzat által üzemeltetett fürdő látta el ezt a tevékenységet. Ha ennyit tudott bevenni, akkor talán egy kicsit több munkával, talán egy kicsit szisztematikusabb munkával a háziorvosokat, a pedagógusokat megkeresve azzal, hogy a gyermekeknek egyre többnek kellene ezt a gyógyúszást bevezetni, hiszen egyre többen mozognak sokkal kevesebbet az életben, mindenkinek gerincferdülései vannak már gyermekkorában. Ha ezeket be tudnánk vezetni, akkor én vallom azt, hogy nem 8, hanem mondjuk 12 millió Ft-os bevételt tudnánk elérni a következő évben. Ha mindezeket a számokat figyelembe vesszük, akkor az új, épülő fürdő előtt úgy gondolom, hogy a jövő évre úgy tekinthetünk, hogyha 2008-2009-es évben 100 millió Ft-os nagyságrendet kellett a fürdőre rákölteni, mint önkormányzati támogatást. Ez a jövő évben ezekkel az intézkedésekkel, tehát a 2010-es évben nagyságrendileg 60-70 millió Ft-os spórolás az önkormányzat részére. Természetesen most készülünk az üzleti tervünkkel, csak először ezeket az intézkedéseket Önöknek el kell fogadni, hogy ezeket ténylegesen így be lehessen vezetni. Vagy pedig mondják azt nekem, hogy holnap legyünk nyitva 24 órán keresztül és vegyek fel még 70 embert ahhoz, hogy a fürdő nyitva tudjon lenni nonstop. Ezeket, ha figyelembe vesszük néhány héten belül mi el tudunk készülni az anyagunkkal, amit le tudunk az önkormányzat asztalára tenni, hiszen ez egy üzleti terv lesz és remélhetőleg a jövő évben ezt be is tudjuk Önöknek bizonyítani számokkal is. Ma számokat soroltam az Önök számára, hogy ezek tények és ezek az adatok ezek megállták a helyüket és valósak lettek. Ugye ekkor még nem beszéltünk az új fürdő építéséről. Minden olyan intézkedés, ami megtörtént részünkről, az többek közt azt a célt is szolgálta, hogy amíg az építkezés tart, minél zökkenő-mentesebben, minél jobban azért azt a kevés kis vendéget, aki még mindig a makói fürdőt szereti a családiassága miatt, nem tudom az ott dolgozók miatt vagy éppen szeret a városba jönni vagy szereti a városát és lokálpatriótaként nem más fürdőbe megy el, hanem ezt a fürdőt használja. Minél zökkenő-mentesebben tudja a fürdőt és a gyógyászatot használni. Természetesen, amikor elkezdődik a kivitelezés és az építkezés, akkor nekünk is egy más struktúrába kell majd átállni. Itt hallottuk azt, hogy amikor csatornázás lesz, lesz, amikor nem tudnak beállni az udvarukra, stb. Már nekem most is elnézést kell kérnem azokért a kellemetlenségekért, az odalátogató Makó és a környékbeli vendégektől, amikor sajnos zaj lesz, majd éppen az építkezés során, de ez a zaj ez szintén értük lesz és
32
remélhetőleg egy 1,5 év múlva pedig egy csodálatos fürdőt kaphatnak. Én elöljáróban ennyit szerettem volna elmondani, természetesen a kérdésekre szívesen válaszolok.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen a tájékoztatót és kérdések következtében. Tessék parancsolni testület tagjai kérdések. Márton Imre tessék parancsolni.
Márton Imre települési képviselő: Tisztelt Képviselő-testület! Polgármester Úr!
Vezérigazgató Úr! Néhány rövid kérdés. Milyen akciókat, ha egyáltalán próbált a fürdő valamit arra szervezni, hiszen a programban benne van, hogy ebben a holt nyitva tartási időben mondjuk 7-től 8 óráig fokozza vagy reggel 6-tól 7-ig a vendégkört. Aztán megpróbált-e Ön esetleg öltözni este 6 és 7 óra között ebben a kis öltözőben tegnap vagy tegnap előtt este? Ez a másik dolog, van itt egy kimutatás, egy táblázat a gázfogyasztással kapcsolatban, a sátor üzemeltetésének az október-novemberi költségei miből adódtak. Ki írta alá azt a szerződést, ki ellenjegyezte, aki a csoportos gyógyúszást átadta esetleg egy magáncégnek. Röviden most ennyi. Köszönöm.
Dr. Buzás Péter polgármester: További kérdés? Endes Zsigmondé a szó. Endes Zsigmond települési képviselő: Tisztelt Testület! Tisztelt Polgármester Úr! Az első
ezzel a témával foglalkozó testületi ülésen vetettem fel egy-két közgazdasági, pénzügyi javító javaslatot, amire én azóta se kaptam választ. Például, hogy miért kell locsolni az ottani fürdőbeli pázsitot mondjuk városi ivóvízzel, amikor van 3 kútja is a fürdőnek. Erre kérdezném, hogy mikor tetszenek ezt figyelembe venni?
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm. További kérdés? Dr. Bakos Gáborné parancsolj. Dr. Bakos Gáborné egészségügyi tanácsnok, települési képviselő: Tisztelt Képviselőtestület! Igazgató Úr! Olyan ügyesen átszervezte a gyógyrészleget, azon gondolkozott-e már, hogy azokat a tusolókat lecseréli? Dr. Buzás Péter polgármester: Tessék parancsolni, további kérdés? Testület tagjai közül
nincs? Mivel ez sok mindenkit érint a városban és itt vannak a fürdővendégek közül is páran, megkérdezem tőlük van-e olyan, aki kérdést szeretne feltenni? Nem akar kérdezni senki a fürdővendégek közül? Jó, rendben van. Akkor a testület tagjai közül meggondolta magát Mágoriné, tessék parancsolni.
Mágori Józsefné települési képviselő: Polgármester Úr! Tisztelt Fürdőigazgató Úr! Említette
itt a 10 hónapra szóló 42.350 Ft-os bérletet és annak kiszámolta a napi 100 Ft-os értékét. Ezen nincs is mit vitatkozni, nem erről van véleményem, hanem van itt Önnek ajánlata 30 alkalmas fürdőbérlet, amit 60 nap alatt lehet leúszni felnőttnek vagy felhasználni és ez huszon valahány ezer forint. Addig, amíg ez a szűkített fürdő lehetőség van, amikor már nincs nagymedence, meg csak a kis épület működik, azt el tudná-e képzelni, hogy ennek a törzsvendég társaságnak, akik 230 valahányan vannak, egy ennél kedvezőbb éves ajánlatot adna. Mert tudomásul kell vennünk, ez a város része, igaz, én tudom, hogy eddig ez egy szociális alapon működő fürdő volt és most Ön üzleti vállalkozásként csinálja.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdést mondd el. Mágori Józsefné települési képviselő: Jó, bocsánat.
33
Dr. Buzás Péter polgármester: A kérdést mondd el légy szíves, a véleményt meg utána akkor. Most kérdés.
Mágori Józsefné települési képviselő: Az a lényeg, hogy azok a törzsgárda tagok, akik
vannak 235-en, ezt az éves bérletet, amíg ez a szűkített lehetőség áll rendelkezésre el tudná-e képzelni, hogy elfogadható áron jussanak bérlethez. Mert végül is a nagy felháborodás ebből van. Köszönöm.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm. Azért ajánlom mindenkinek a figyelmébe,
szeretném én is kihangsúlyozni, hogy 100 millió Ft-ot teszünk bele ebbe az ótvar fürdőbe, amin a régi épület volt tavaly, 100 millió Ft-ot. Mi kértük a volt fürdővezetőt, hogy vegye már lejjebb, nem vette lejjebb. Ez is eleme annak, hogy ragaszkodtunk a pályázathoz. Van egy másik igazgató, ez a másik igazgató leteszi elénk, hogy ki tud ebből szedni, első körben 53 milliót mondott, most azt mondja, hogy 60-70 milliót. Elmondja, hogy ennek az a feltétele, hogy döntsük már el, hogy reggel 8-tól este 8-ig akarunk vagy reggel 6-tól este 6-ig, de 12 órás műszak legyen. Egy harmadik műszakot ne kelljen fenntartani. Elmondja, hogy minek nincs értelme, elmondja azt, hogy visszaszámolva ez a díj ez mennyibe kerül. Ott vannak például a kabinok, amit mindenki használ. 150 Ft, most még nem tudom, hogy azt számolta-e, hogy négyen mehetnek be, nem egy valaki mehet be. Tehát 1.000 Ft-ot kérünk egy lakostól, ha bejön a fürdőbe. Ha valaki egy olyan kabint kivált, akkor 100 vagy 150 Ft-ot fizet. Tehát én megkérdem Makó közösségét, nemcsak a testületi tagokat, Makó közösségét, hogy Makónak 60-70 millió Ft-ot, 100-200 ember miatt kell beletenni ebbe a fürdőbe azért, hogy ők napi 100 Ft-ért mehessenek be. Nem gondolom, hogy korrekt ennek ilyen módon történő fenntartása. Nem gondolom. Azt gondolom érthető az, hogy itt kialakult egy fürdő kultúra, de meg kell fizetni az árát ennél egy kicsit jobban. Értem a kérdés élét, világos, hogy abból engedni, stb. most erről szól a történet. Csak a makóiaknak mondom, hogy a könyvtár költségvetésével vetekszik az, sőt több a 60-70 millió, mint ami egy Makó városi könyvtár teljes éves költségvetése. Egy kisebb intézménynek az éves költségvetése, amit beleteszünk ebbe a dologba. Nem biztos, hogy ezt így kellene. Gondolkozzunk már ezen el könyörgöm akkor, amikor egyébként meg nem vagyunk bővében a pénznek. Tessék parancsolni.
Kovacsics Imre, a Makói Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója: Köszönöm szépen a
kérdéseket. Én a kérdéseket mindig úgy veszem magamra, engedjék meg magamnak ezt a bátorságot, hogy minden kérdés jobbító szándékkal irányul akár a fürdővezetés irányába, akár természetesen a vendégek irányába. Akciók. 4 hónapja vagyunk itt a fürdőben, azt mondtuk, hogy az első 3 hónap az arról szóljon, hogy nézzük meg, hogy ez a fürdő hogy működik, hiszen július 1-jén vettük át a fürdőt, ne nyúljunk nyáron a fürdőhöz, amúgy sem jó a nyári dolgokat megzavarni se árrendszerben, se semmiben. Tehát onnantól kezdve meg sajnos még nem ment el sok idő, viszont már egy akciót mindenki megfigyelhet, még pedig alakítottunk egy klubkártyát nemcsak ide erre a fürdőre, hanem azokra a fürdőkre is, amit mi vezetünk. Ez a SPA klubkártya, ami azt eredményezi, hogy aki kiváltja ezt a klubkártyát, igaz van ára, mert 12 ezer Ft egy évre, az azt jelenti, hogy 1.000 Ft havonta. Az azt eredményezi, hogy 20%-kal mondjuk olcsóbban mehet be a fürdőbe, nemcsak ebbe, hanem a gyulaiba, a győribe, stb. Most kötünk szerződéseket éppen a helyi vállalkozókkal. Szeretnénk Makón is a fodrásszal, a fagyizóval, az éttermesekkel, a szállásadókkal együttműködni és bevonni ebbe a rendszerbe, hogy ők is adják meg ezeket a kedvezményeket. Ki 5-öt, ki 10-et, ki 15-öt, ki 20-at. Aki mondjuk helyi lakos, vagy idelátogat ebbe a fürdőbe, ezt vehetjük úgy is, mintegy városi kártyát, csak mi kiterjesztettük nem egy városra, hanem több városra. Aki ideérkezik vendég vagy az itt lakó, akinek van egy ilyen kártyája az ha bemegy a fürdőbe, akkor 20%-kal olcsóbban ihatja meg
34
az üdítőjét, 20%-kal mehet olcsóbban szaunázni vagy netalán tán még az étterembe is. Aki hozzánk becsatlakozik ebbe az akcióba, hogy 20%-kal kevesebbért vacsorázhat vagy ebédelhet, ezzel úgy gondoljuk, hogy egyrészt forgalmat élénkítünk, mert ha valakik rendszeresen járnak, akkor éves szinten ezt kiszámolják, ez 100 ezer Ft megtakarítást jelent nekik egy évben. Tehát ez az egyik dolog. A másik dolog, pedig ugyanezzel az akcióval egy ingyenes újság is jár havonta ezeknek az előfizetőknek, ahol is jó értelemben beférkőzünk mindenkinek az otthonába, és egy olyan magazint kap ingyen havonta, ahol az életmód tanácsadástól a napi pletykákon a fürdő kultúráról is írunk, és írunk a különböző akciókról és kedvezményekről. Pont a Makónak lesz jó majdnem 1 millió vendége van Gyulának és Gyulán ha 1 millió vendégből csak 10 ezer vagy 100 ezer vált ki egy ilyen kártyát, az a 100 ezer vendég minden hónapban ingyenesen megkapja majd a mi újságunkat. Abban Makó város és Makó fürdője benne szerepel, hogy éppen most milyen akciónk van vagy éppen épül az új fürdőnk, itt Makón és mikor jöjjön. Egy olyan promotálást teszünk most Makónak, egy olyan város marketinget, amit engedjenek meg, amit nélkülünk nem is tudnának Önök elvégezni. Természetesen majd tudok számokat is mondani erre, hogy 1 év alatt ez mekkora promotálás magának a fürdőnek és magának a városnak. Tehát igen akciókat már most indítunk. Öltözők. Úgy volt a kérdés, hogy tegnap este voltam az öltözőben, tegnap este nem voltam az öltözőben. De amúgy már voltam itt az öltözőben és bizony én úgy gondolom, hogy ez a fürdő, az új fürdő, ha már jobban működött volna, már rég kicsi lett volna eddig is. Tehát nem nekem tette volna ezt fel ezt a kérdést, hanem az előző vezetésnek is, hogy látta-e már, hogy mekkora az öltöző. Nem tudok nagyobb öltözőt egyszerűen kialakítani, nem tudok kabinokat kialakítani. Volt a vezetőségem részéről, hogy alakítsunk ki egy kabint vagy 2 kabint. De mondom 235 embert hogyan teszek bele 2 kabinba?! Tehát egyszerűen fizikális gátjai vannak az új, lecsökkent kis fürdőnek. Majd a nagynak persze nem lesznek, mert lesz 1.500 szekrényünk, meg stb., ha megépül az új fürdő, de a mostaninak fizikai gátjai vannak, hogy öltözőket nagyobbakat csináljunk, nemcsak pénzügyi, mert azt még valahogyan lehet, hogy elő is teremtenénk, hanem fizikai gátjai vannak. A gáz, hogy mire alapoztuk azokat a gáz adatokat, nemcsak a 2 hónaposat, hanem a többit a 2008-as gázszámlákra. Tehát 2008-2009-es gázszámlák, azok tényadatok, nem egy becsült adat, hanem tavaly amit kapott a fürdő gázszámlát, azt mi elővettük és egy táblázatba betettük. Ez idén drágább, mert tudjuk, hogy sajnos drágább a gáz. Ezek még egyszer mondom, hogy tavalyi adatok. Hogy a szerződést ki írta alá? Erre nagyon egyszerűen tudok válaszolni, az előző fürdő vezetője írta alá a szerződést ezzel a bizonyos gyógyúszással kapcsolatban, effektíve a gyermekének a cégével. Hogy ki ellenjegyezte ezt nem tudom, egyet tudok, hogy város részéről látták ezt a szerződést, vagy bizottságok tárgyalták ezt a szerződést, de hogy ellenjegyezte, ki ellenjegyezte azt nem tudom, hogy ki írta alá azt sem tudom. Azt hiszem, hogy az első kérdésekre válaszoltam. Második kérdés volt a locsolás kérdése és állapota. Nagyon igaza van képviselő úrnak, ekkorra badarságot elkövetni, hogy saját hidegvizes kútjaink vannak és csatornadíjas ivóvízzel locsolunk a világ leghülyébb dolga, de vállalom ezeket a szavakat, mert ez megérdemli. Viszont mivel júliusban vettük át a fürdőt, egyrészt pénzünk sem volt rá, másrészt júliusban nem lehet feltúrni egy strandot és öntözőrendszert építeni, hiszen az öntözőrendszernek, hogy öntözni tudjunk, az a lényege, hogy 10 centire beültetik őket a föld alá és kijönnek a kis fejecskék és öntöznek, utána meg visszamennek. Azt meg hogy tömlőket húzogassunk a strandon keresztül és mint a mezőgazdaságban locsoljunk az egy fürdőben szinte elképzelhetetlen, hogy így megoldjuk. De teljes mértékben Önnek igaza van. Ha tudunk megspórolni pénzt és esetleg az önkormányzatnak nem üzemelési költségre kell pénzt adni. Jövőre még több pénzt meg tudunk takarítani, akkor én leteszem azt a javaslatomat is, hogy azért kérek 8,2 milliót, nem azért, hogy kifizessük a gázszámlát vagy a bérek többlet költségét, hanem mondjuk a meglévő terület, ami nem építkezési terület, be automata rendszerezzük és jövőre már lehet, hogy egy szezon alatt visszajön az az ár, amit most ma víz- és csatornadíjra költünk. Természetesen ezt viszont olyan
35
időszakban lehet csak megcsinálni, ami nem aktív strandolásra alkalmas időszak. Tusolók. Köszönöm szépen képviselő asszonynak a támogatását a gyógyászati áthelyezéssel kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy a kollegáimnak nagy köszönet jár még egyszer, akik itt sokat dolgoztak ebben a dologban. Le szeretnénk cserélni igen a tusolókat is, a tusolófejeket is, mindent, hiszen ha egy kulturált környezetbe érkezik egy vendég, akkor az apró részletekre is legyen odafigyelve. Szerintem általános igazgató asszony már jegyzeteli is, hogy tusolók kérdése. A 30 alkalmas bérlet, elfogadható ár felvetés. Egyetértek képviselő asszonnyal, hogy meg kell becsülni azokat a vendégeket, akik állandóan a fürdőbe járnak. Valószínű valahol magukénak is érzik ezt a fürdőt, hiszen állandóan odajárnak. A 30 alkalmas bérlet, ami van az még nem az én találmányom, hiszen azt mondtuk január 1-jéig a jegyárrendszerhez, mint magához nem nyúlunk hozzá, nem emeltünk áfát, nem csináltunk árakat, nem csináltunk semmit a makói fürdő jegyárral. Az még az előző vezetésé volt, hogy huszon valahány ezer forintba került, de gondolkodunk azon, mivel év végéig jár a tisztelt törzsközönségünknek a kártyája, gondolkodunk azon, hogy januártól hogy tiszteljük meg őket azzal, hogy odajárnak a fürdőbe. Tehát, amit a polgármester úr mondott, ez a kettősség ez valahol probléma, hogy piaci alapon is akarunk működni, meg valahol valljuk be, ez mégis az a tisztelet az odalátogató törzsvendégeinknek, de végül is nem piaci alapon működik ez a dolog. Szerintem megtalálunk egy kompromisszumot velük, hiszen szeretnénk, hogyha továbbra is odajárnának és jó híreket vinnének a fürdőről, hiszen valljuk azt, hogy mi értük vagyunk. Annyit most megtettünk, és megtettem én, hogy volt a 6-tól 8-ig úszójegy, ami az ismert okok miatt vagy amit ismertettem a 12 órás nyitva tartás szempontjából egyszerűen nem tudjuk megoldani. Még egyszer mondom tudunk nyitni reggel 6-kor, de akkor este 6-kor be kell zárnunk vagy egy műszakot kell létrehoznunk. Azt mondtam én, hogy adjuk a kedves vendégeinknek azt a kedvezményt, hogy akinek ilyen bérlete van és reggel 6-tól 8-ig szólt, most töröljük el ezt a korlátot ne csak 6-tól 8-ig szóljon, hanem egész nap bejöhessenek vele, és nem hiszem azt el, hogy valaki 12 órás nyitva tartásban nem tud egy olyan időpontot találni magának, ahol le tudja úszni a napi mennyiséget. Tehát volt ez a 6-tól 8-ig és most nem vagyunk nyitva 6-tól, hanem 7-től és elvettünk tőlük ilyen szempontból egy órát. Akkor segítsem őket azzal, hogy egész nap hadd tudjanak bejönni és tudják ezt a bérleteket használni az év végéig, természetesen januártól meg gondolkodunk különböző akciókban.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm. Akkor a kérdésekre megvoltak a válaszok. Most következnek a hozzászólások. Tessenek parancsolni, Mágori Józsefnéé a szó.
Mágori Józsefné települési képviselő: Kovacsis úr én az előbb egyet elfelejtettem kérni, nagy vita ez a 7-től 7-ig, 8-tól 8-ig lévő nyitva tartás, mindenki érti, hogy ez 12 óra és ennyi a finanszírozható. Én még azt javaslom, hogy ne legyen ebből ilyen városi ügy, meg kell a törzsközönséget szavaztatni, hogy 8-tól 8-ig vagy 7-től 7-ig, a többség győz és akkor végre mindenki csendben lesz. Ez a mostani, eddigi érdeklődés és mostani nyitva tartás ez elégedetlenséget szült. Ki fog derülni, hogy kevesen elégedetlenek vagy sokan, ezt egyszerű megoldani. És akkor kész. Még egy méregfoga ki van húzva ennek az ügynek. Kovacsics Imre, a Makói Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója: Megfogadjuk képviselő
asszony ötletét. Igazgató asszony hallotta, kérdőívek. Hány százalékos arányban kell győzni? Ha már eggyel több mond a 8-tól 8-ig, akkor rendben.
Dr. Buzás Péter polgármester: A görög demokráciától idáig a többségi elv alaphangon az eggyel több mint a fele. Egyébként megmondom őszintén, szimpatikus dolog, van rá 1 hónap adva, megcsináljátok és akkor döntsön a többség. Azt nem lehet, hogy reggel 7-től este 8-ig, ez
36
a 12 órán belül. Ezt döntsék el, akik oda járnak, hogy a 12 órát hogy helyezzék el, mert Medgyesi Pál vezérigazgató úr nekem két dologról panaszkodott, hogy nincs a férfi WC-ben pissoir, ezt 3-szor elmondta, mondjuk az tényleg nagy baj, ha nincs a férfi WC-ben pissoir. Majd egyszer kapok visszajelzést, hogy miért nincs és hogyha nincs, akkor mitől lesz. Kettő, elmondta még ezt az este 8-at, hogy állítólag ott tömeg van este 8-kor a fürdőben. Ezzel együtt azt gondolom, hogy 1 órahosszáért egy harmadik műszakot nem lehet felállítani akkor, hogyha egyébként pedig nem állunk bővében a pénznek. Még egy megjegyzést azért muszáj elmondanom. A Kovacsics úr szóvá tette a kérdésnek egy elemére azt, hogy ki hagyta jóvá azt a szerződést, azt nem neki kell megmondani. Igen, arról van szó, hogy amikor az átalakítás történt, akkor jött egy új kft., ennek a kft-nek van egy taggyűlése, ebben a taggyűlésben születik egy döntés, ezt szakma készíti elő. Előkészítés stádiumában jegyző asszony tájékoztatása szerint ő látta ezt a dolgot, ő mondott rá valamiféle véleményt. A taggyűlésen akkor én nem voltam itt, nem én írtam alá, nevemben Marosvári Attila és a fürdő igazgatója írta alá, így lett jóváhagyva ez az ügy. Ezzel együtt én azt gondolom, hogy az esetnek megvannak a maga tanulságai. Mindenesetre visszatérve a fő vonalra teljesen egyetértek azzal, hogy a törzsközönség érdekeit szem előtt kell tartani, a kialakult fürdő kultúrát védeni kellene. De szeretném még egyszer ráirányítani arra a figyelmet, hogy 1030 vagy 1040 Ft egy belépőjegy, ha valaki jön és fizet, 100 Ft ennek a bérletnek a reggel 6-tól 8-ig történő úszásnak, az 1 m2-es kabinnak meg 150 Ft a napi belépési tarifája. Nem gondolom, hogy a városnak szociális segély szintjén kellene támogatni a fürdőnek ezt a típusú működését. Nem szociális segélyről van szó. Egyetértek azzal, hogy meg kell találni az arányt a kettő között valahol fél úton és nézzük meg, hogy mit tudunk tenni. Egyébként érdekes volt a gondolatmenet kártya ügyben. Ez majd az új fürdőnél belép, hogy az EU konform legyen, APEH-nek megfeleljen és az eredeti ígéretünk is működjön, nevezetesen, hogy mondjuk a makóiak fél áron tudnak menni a fürdőbe. Ha fél ár, az még mindig eszméletlen messze van a 100 Ft-tól. Tehát valahol ki kellene találni azt, hogy szépen hogyan tudunk felfele jönni az 50%-os árhoz. Toldi Jánosé a szó, véleménynél tartunk.
Toldi János települési képviselő: Polgármester Úr! Képviselőtársaim! Talán úgy kell kezdeni,
hogy a szélvédőt kívülről, belülről egyszerre 1 személynek lehetetlen takarítani. Ebből következik az, hogy piaci alapon, szociális alapon az új igazgatónak vagy az igazgatónőnek, vagy általános igazgatónőnek nevezte nem megy máról holnapra. Tudomásul kell venni, hogy valami azért mégis elkezdődött. És általában jó példákkal szoktak dobálózni, adott esetben most polgármester is Gyulát mondta, igazgató úr is azt mondta, általában itt mellettem ülő képviselőtársam Mórahalmot. De ha mondhatok olyat, hogy van olyan az országban, hogy Hévíz és ott az igazgató úr által említett SPA kártya igenis működik. Ugyanakkor ott a szállásfogadók szövetségének jóváhagyásával valamennyi helyi kereskedő, szolgáltatóipar kedvezményeket nyújt a szállóvendégek, valamint az étkezést igénybevevő vendégek számára. Tehát olyan dolgok indulnának itt el a városban, ami előrébb visz. Ennek van egy jelentősége, hogy amire valamikor azt mondtuk, hogy ez a fürdő nem a városnak készült, felejtsük el, kezdjük a városnál. Ez gyulai példával élve egyetlen egy kis csatornából kifolyó víz által üzemeltett 3 medencével kezdődött és most jelenleg ott van a gyulai várfürdő. Meg tudták oldani, meg tudták valósítani. Valójában még abból is tudunk hasznot hozni, hogy most erre az 1 évre Liliput fürdő címén elkezdjük reklámozni ezt az akármit. Figyelembe veszek egy olyan nevezetes Hévizet például, ahol összesen van osztottan 2+2 medence, ha jól tudom fedett, de ugyanakkor vízi tornát csinálnak az idősebbeknek és most lepődjenek meg, diszkózenére. A másikba bemehet a csoportos látogató gyerekekkel. Tehát élvezeti szinten megadjuk annak módját, hogy jelenleg emberek ez van, de itt van a közeletekben, ilyen lehetőséget adunk. Csak azért mondom, hogy elsődlegesen annak a pár embernek tartsuk meg, mert ugyanis mindig az az érdekes ebben a városban, hogy a jó, egyrészt a dicséret és a reklám is, valahogy mindig
37
elvész. A rossz véleményeket, a kritikákat pedig alaposan átszűrve mindig-mindig tartjuk hónapokon keresztül. Tehát most jelen pillanatban, akinek a neve képviselő létemre, valamint az engem mondjuk úgy támogató városlakók ellenére, akik mi a fekete várványon vagyunk és nem támogattuk a fürdőt, legalábbis nem ilyen módszerekkel, igen is ismerjük el ennek létjogosultságát és próbáljuk helyretenni ezt a fürdőt. Köszönöm.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tessék parancsolni, Endes Zsigmondé a szó. Endes Zsigmond települési képviselő: Tisztelt Testület! Polgármester Úr! Tehát én nagyon támogatom a racionális pénzügyi-gazdasági működtetésű fürdőnek a gondolatát azzal a megkötéssel, hogy emellett szociális támogatást is kell használni. A racionális és pénzügyi működtetés mellett, ha a szegény emberek gyerekei vagy a védtelen nyugdíjasok nem kapnak támogatást, nem kapnak erre a fürdő használatára lehetőséget, akkor az nem emberi társadalom. Viszont kétségtelen, hogy a fürdő működtetésében is egy csomó gazdasági-műszaki anomália van, amit a Kovacsics úr, meg a tevékenysége látható módon csökkeni fog és ezt az ember támogatja. A másik dolog, amiről szeretnék beszélni, a mostani fürdőnek a helyzete. Tegnap este a TV híradóban láttam Halmágyi Pál képviselő úrnak a fürdőről szóló néhány mondatait. Abban igaza van, azért a Kovacsics úrnak ajánlom az új vizesblokknak a helyzetét azért jó lenne megnézni, mert tényleg igaz, hogy a vízrendszere rossz a gyerek úszómedencének. Valamint nem nagyon jut víz a zuhanyzónak és a vízelvezetéssel is gond van. És ezen túl a lépcsőknek a belépési hossza és a balesetveszélyessége sokkal jobb a régi épületben, mint a mostaniban. Ezt azért említem meg, mert most eltörtem a bokámat pont itt ebben az új épületben azért, mert rossz a fényviszony, plusz még árnyékos is. Egyszerűen megtéveszti az embert, ráadásul szemüveg nélkül közlekedik a fürdőben. Az én hibám is volt nyilvánvaló, én nem azt mondom, hogy a fürdő épülete tette ezt velem, de azért elősegítette. Sok veszélyforrás van a fürdőben, ellenkezően a régi épületnek a konstrukciója sok szempontból sokkal jobb volt. A jövő épületének a tervezésére utalok, hogy azt azért egy kicsit megfontoltabban kellene csinálni. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Dr. Bakos Gábornéé a szó, tessék parancsolni. Dr. Bakos Gáborné egészségügyi tanácsnok, települési képviselő: Tisztelt Testület! Én
azt szeretném javasolni, hogy egy féléves tevékenység után, tehát 2 hónap múlva tartsunk egy benchmarkingot. Nézzük meg, hogy ezeknek az intézkedéseknek mi a foganatja és akkor azonnal fogjuk látni, hogy mennyivel kevesebb pénzt raktunk bele a fürdőbe.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tehát fél év vagy 2 hónap? Dr. Bakos Gáborné egészségügyi tanácsnok, települési képviselő: Tehát 2 hónap múlva
fél éves az igazgató úrnak a tevékenysége.
Kovacsics Imre, a Makói Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója: Csak most kezdődnek az
intézkedések.
Dr. Bakos Gáborné egészségügyi tanácsnok, települési képviselő: Akkor mondjon Ön egy időpontot, mert a számok magukért fognak beszélni.
38
Kovacsics Imre, a Makói Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója: A következő év félév az már jó.
Dr. Buzás Péter polgármester:
Igen, én szerintem az elfogadható, hogy június végén hallgassuk meg az első féléves tapasztalatokat. Jó. Márton Imréé a szó.
Márton Imre települési képviselő: Tisztelt Kovacsics Úr! Érdeklődéssel hallgattam a
válaszokat és persze nyilvánvaló, én azt látom, hogy egyik pillanatról a másikra nehéz itt megvalósítani, egész másnak lett talán ez az épület tervezve, mint amire most kényszerűségből használva van. Ezt elismerem, nem ezen vitázok én tegnap ott voltam 6 és 7 óra között kipróbáltam ezt az öltözőt. Szinte lehetetlen volt öltözni. Tehát nem voltunk sokan, én nagy darab vagyok, de voltak kisgyerekek is, ezek kompenzáltak és több mint 15 gyerek azért ott volt, akkor lett vége az úszóedzésnek, akkor érkeztek, akkor mentek az emberek. Mert azért szerencsére vannak még sokan olyanok, akik tudnak dolgozni 4-ig, 5-ig, 6-ig és lehet, hogy épp az utolsó pillanatban érnek be. Nem rossz ötlet esetleg megpróbálni ezt tényleg, hogy akkor most melyik irányba legyen tovább nyitva, mert a gazdasági számításokat azokat értem, ezzel nincsen igazából olyan nagy probléma. Én azt gondolom, nyilvánvaló mindenki olyan jegyet vesz, ami számára kedvező. Tehát hogyha kedvezőtlen, akkor nem veszi meg a jegyet és hogyha van egy kedvező konstrukció, ami 100 Ft-ba, 20 Ft-ba vagy nem tudom mennyibe kerül, akkor azt meg fogja venni és ki fogja használni. Ezek a jegyek ugye december 31-ig szólnak. Én azt gondolom, hogy ez mindenképpen valamennyire elgondolkodásra kellene, hogy késztessen bennünket, mert ez tény, hogy így van. Nyilvánvaló, hogy nemcsak ez a 235 ember használja azért a fürdőt, hanem szerencsére gyerekek is használják, akik a gyógyszolgáltatásban részt vesznek felnőttek. Egy kis része az, aki kihasználja ezt a 100-200 Ft-os kedvező ajánlatot, ami van. Viszont tény, hogy akkor rakta bele, egy olyan időszakban, azért a februári időszak nem mindig a legkedvezőbb a fürdők forgalma szempontjából. Én laikusként így látom, de nem értek a fürdőiparhoz. A másik dolog, egyik kérdésre a válasz. Kérdeztem azt, hogy sátor, gázfogyasztás, október-november. Ez igazából azért gondolkoztatott el, mert én úgy tudom, hogy tavaly december 1-jén raktuk fel a sátrat. Ha jól emlékszem, ott is volt egy huzavona, elkezdődik a bontás vagy nem kezdődik el a bontás és akkor itt azért van most valamekkora összeg, ami úgy érthetetlen. Biztos, hogy volt gázfogyasztás, a gázt azt nem lehet hazavinni, most nem erről szól a történet.
Kovacsics Imre, a Makói Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója: Melegvíz fűtésére is ment, tehát nemcsak a sátor, a medence fűtésére is.
Márton Imre települési képviselő: Tehát a medence is gázzal volt fűtve? Kovacsics Imre, a Makói Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója: Igen, igen. Márton Imre települési képviselő: Ezt nem tudom. A medence is gázzal volt fűtve? Megerősíti jegyző asszony is.
Dr. Buzás Péter polgármester: Akkor megvan az oka, hogy miért annyi. Márton Imre települési képviselő: Így értem, hogyha a víz is gázzal volt fűtve, azt mondja az
igazgató, jegyző asszony is, akkor biztos, hogy így volt. Én ezzel nem kívánok itt most vitatkozni. Egy diadalív a bejáratnál el van helyezve, nyilvánvaló jelöli azt, hogy ez egy holdingban működik, aminek lehetnek előnyei is. Itt igazgató úr néhány dolgot elmondott, de
39
azért csak nem lenne azt rossz tudni, hogy a makói fürdőben is vagyunk. Tudom, hogy tudják, de én azt gondolom, hogy egy makói szeretné azt viszontlátni, hogy a makói fürdőben van, talán nem túl nagy dolog, de mindenképpen szerencsés. Látom igazgató úr reagál rá gyorsan, rugalmasan. Hogyha ez mind megoldódik, tehát a víz is lefolyik majd a lefolyókban, ami tervezési hiba is és azt gondolom kivitelezési is, akkor biztos, hogy mindenki máshogy néz, illetve a zuhanyzóból is folyik majd a víz. Ez mindenképpen egy szerencsés dolog lehetne és még egy dolgot azért mindenképpen meg kell, hogy fogalmazzunk, a fürdő is egy közösségi tér, ahova el tudnak menni az emberek. Hogyha este 7 órakor bezár a fürdő is, sajnos a főterünk egyelőre kihalt. Én azt gondolom egy furcsa érzést kelthet az emberben, mozink már évek óta nincs, majd forgalom se lesz, 50 méteres medencénk se lesz esetleg. Persze van Szentesen, Szegeden, Vásárhelyen 50 méteres medence is, nem tudom Mórahalmon van-e? Tehát a jégpályával párhuzamot azért mindenképpen akartam. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Egyelőre mi a jégpályában követjük Szentest, Vásárhelyt, Szegedet, 50 méteres medencében egy kicsit várni kell, hogy a következő TEKI-ből megépíthessük. Gazdag Jánosé a szó.
Gazdag János, a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság elnöke, települési képviselő:
Tisztelt Testület! Endes Zsigmond képviselőtársam hozzászólásával kapcsolatban szeretném eloszlatni azt a gondot, ha esetleg abból a hozzászólásból valaki úgy gondolta volna, hogy az a bérletes vita, ami most elindult, ez nem a szegény ember gyerekéről szól, mert azt valahogy így összekeverted a beszédedben. A szegény ember és nemcsak a szegény ember gyereke keményen támogatva van az úszásoktatással, úgyhogy a város gondoskodik erről. Ez az egyik. A másik dolog pedig az, hogy én amit itt hallottam a fürdő vezetésétől az messzemenően megnyugtatott abban, hogy változtattunk vezetést. Azt gondoltuk, hogy valami hasonló vagy ilyesmi módon kell ezt a fürdőt vezetni annak érdekében, hogy fenntartható legyen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Megkérdezem a teremben ülőket, hogy valakinek véleménye van-e a fürdőhöz kötődően az eddig elhangzottakkal kapcsolatban. Két vélemény van? Rendben van. Kérem szavazzuk meg, hogy röviden, a témához kötődő véleményt mondják el. Kérem szavazzunk.
A képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 462/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Hozzászólási lehetőség megadása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Makói Fürdőről szóló tájékoztató tárgyalása alkalmával hozzászólási lehetőséget ad a jelentkező állampolgároknak. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője
40
Dr. Buzás Péter polgármester: Tessék parancsolni. Rutkay Sándorné makói lakos: Rutkay Sándorné vagyok, bizonyára sokan ismernek Makón, hisz négy évtizedet a Makó 1-es postán dolgoztam. Amióta nyugdíjba vonultam, azóta törzsvendége vagyok a fürdőnek, majd hogy nem úgy érzem magam, hogy egy kicsit szégyellnem kellene, hogy mi hoztuk ezt a 100 millió Ft-os hiányt a városnak. Ezen azért el kellene gondolkodni, hogy egy bérletes az maximum 2-3 órahosszát, 1 órahosszát van a fürdőben. Aki viszont jegyet vált, az ha már kifizeti azt az 1.300 Ft vagy 1.030 Ft-ot vagy akár én elmegyek egy másik városba és ott belépőt váltok, akkor én egész nap ott akarok lenni vagy legalábbis egy délutánt. Viszont egy bérletes, én leúszom a 600 vagy 800 méteremet és elmegyek. Tehát azért szerintem nem mindegy, árban sem. Dr. Buzás Péter polgármester: Tehát arányosítani kellene. Rutkay Sándorné makói lakos: Igen, arányosítani kellene. Dr. Buzás Péter polgármester: Értem. Rutkay Sándorné makói lakos: Hogyha ebben tudna Kovacsics úr segíteni. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm. Bárdossy András tessék parancsolni.
Bárdossy András makói lakos: Bárdossy András vagyok, sokan ismernek. Azért azt
elmondanám Önnek Kovacsics úr, hogy amit Ön elmondott az itt a testületi tagokra is visszaszáll. Ezt jóváhagyták, elfogadták, megszavazták és az önkormányzat szakemberei átvették. Megkérdezném a képviselőktől, hogy voltak Önök a helyzet magaslatán, mikor visszamutogat Kovacsics úr, hogy ez se működik, ez se jó, annak se úgy kellene működni. Vajon ki vette ezt át? Enyhe túlzás, ha azt mondom, hogy Önök közül sokan napközis korukban voltak fürdőben, de nagy lózungokat, hozzászólásokat itt megeresztenek. Van-e felelősségérzetük ebben? Idejön Kovacsics úr és visszamutogat, megtakarít 50 milliót. Miből? A balgaságból, amit itt eltoltak? Akkor hogy voltak Önök a helyzet magaslatán? Mit szavaztak meg? Rossz a tusoló, rossz a csap, kifolyik a tusolóból az öltözőbe a víz. Tudja ezt valaki, megnézte, átvette, rábólintott, sőt betegszabadságról visszahívták, mert kellett a szakmaiság. Tudja kire gondolok? Hogy volt ez polgármester úr? Nagyon jól eladta magát, tetszik ez mindenkinek, meg lehet takarítani, jövőre mit szólna ehhez? Nem lesz ennyi megtakarítás. Igen, nekünk van véleményünk, hozzászólásunk, javaslatunk. Nem mindennap megyünk fürdőbe. Az a statisztika, amit Ön előad, azt csak részben fogadom el. Aki belépőt vesz vagy bérletet vesz, itt ma elhangzott a hölgy részéről, hogy aki úszik, a fürdőben Makón társadalmi bizonyos körök összejönnek, megbeszélik a testületi ülést. Egyszer azt mondtam a kollegáimnak, ha én bejátszanám, hogy ti itt mit mondtok, akkor lehet, hogy okosabb, hasznos vélemények lennének a polgármester úr számára, mint ami lózungok elhangzanak. Meg ne sértsek senkit, egyszer letelik a ciklus, megkérdezik a szavazók nem a listásoktól, akik szavazatokkal jutottak be, mit tettetek? Mit szavaztál meg? Milyen dolog ez, hogy most kivonulnak ott és átadott fürdőben javítanak, meg beruháznak? Önnek erről mi a véleménye? Most még vissza lehet mutogatni 100 millió, de jövőre ez nem működik. Köszönöm.
41
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Akkor a vitát
lezárva mielőtt Kovacsics úrnak megadnám a szót, hadd mondjak ehhez egy pár szóból álló kommentárt. Egy, amit a kolleganő elmondott azt megmondom őszintén, hogy én is megfontolandónak érzem, én is megkérem a Kovacsics urat, hogy ennél a barátságos árkeresésnél ezt is vegye figyelembe, de megmondom őszintén, hogy ez csak egy kis figyelemfelhívás, súlyadás a dolognak. Fel nem tételezem róla, hogy ezt nem tudta volna vagy nem volna meg a hozzá szükséges esze, hogy ennek alapján kalkulálja ki a bérletet. Tehát messze nem sértésnek szánom, hanem azért ajánlom a figyelmedbe, hogy a béke érdekében egy kicsit figyeljünk erre is. Tisztelt Bárdossy Úr! Szerintem Te is tudod, és jó páran tudjátok ott a brüggölőben, hogy ez az épület, ami megépült, ez 1 milliárd 130 millióból épült úgy, hogy 60 millió Ft volt a termálkút és 285 millióért vettük meg azt a házsort, amelyiknek ez a helyén van. Az országban csodájára jártak, hogy címzett támogatásból hogy sikerült 5%-os önerővel kisajátítani épületeket, mert másként még most is a ’60-as években kialakult ilyen féloldalú fürdő területtel bíbelődnénk. Magyarul ezt az épületet, amit most kritizáltok, hogy ide folyik, oda folyó víz és ez jogos, ezt senki nem volt hajlandó 540 millióból megépíteni. A második körben beszéltük rá arra a kivitelezőre, aki megépítette és megköttetetett egy csomó olyan kompromisszum, hogy a beléptető rendszerben nincs benne a szoftver, stb. Igen, egyetértek azzal, hogy az már azért szakmai hát non plus ultra, hogy mondjuk kommunális tusolók legyenek betéve azokkal a vízelvezetési keresztmetszetekkel ami. Ezen egy kicsit én is gondolkodom, hogy miért nem lett ebbe már úgy belenyúlva, hogyha kell, akkor fúrjuk le az egészet, szedjük össze alul, takarjuk ki a vezetéket és valahogy oldjuk meg. Jelenleg van a garanciális felülvizsgálat és a garanciális felülvizsgálattal amit tudnak megoldanak, amit nem, akkor azt valamennyi pénz hozzáadásával meg kell csinálni. Tehát az, hogy ez az ügy így volt az nem azért van Kedves Bárdossy András, hogy hülyék a képviselők, nem azért van, hogy hülye az önkormányzat apparátusa és nem azért van, hogy hülye a polgármester. Az a dolog azért van, mert 1 milliárd 130 millió Ft-ból szerettük volna ezt is, azt is, amazt is, és ennek ez lett a vége. Az lett a vége, hogy 560 millió jutott egy ilyen épületre és ebből ezt a minőséget sikerült összehozni. De ezt a minőséget ezt nem erre a funkcióra hoztuk létre. Nem azért csináltuk ezt, hogy az egész fürdő odamegy. Ez most egy olyan helyzet, mint amikor otthon építkeztünk, és beköltözünk egy hátsó helyiségbe. Most ez történik. Megépítjük 2011-re a Makovecz fürdőt, utána megint lesz normális fürdőnk. Tehát most, ha nem lehet az öltözőbe elférni, hát ez az öltöző nem erre a keresztmetszetre lett megcsinálva. De jobb itt öltözni, mint Vásárhelyre menni fürödni gondolom. Tehát én úgy gondolom, hogy ezt valahogy így kellene fogni a brüggölőbe is. Ami pedig az összes többi részét illeti a dolognak azt nagyon komolyan gondolom, amikor Te a lovasokat vitted, Te se lovagoltál, meg futtatál, mondtad a javaslataidat, ötleteidet. Nálunk is ennek a fürdőnek volt vezetője. A fürdő eddig így ment. Ebből tudjuk kivenni az 50 milliót, ezen a módon. Mert bármennyire odafigyelünk arra, hogy nem egész nap vannak bent a bérletesek, az azért mégis csak túlzás, hogy 100 Ft a bérletre jutó bevétel az 1.030 Ft-tal szemben. Ez azért túlzás, ennek eddig se így kellett volna lenni. Az igazság az, hogy aki ezt intézte és ahogy ez előállt mindig sokkal nagyobb volt annak 100-200 embernek a hangja mint az, hogy ebben lépni tudjunk. 60-70 milliót mond most az igazgató, hogy ennyit lehet kiszedni belőle a következő évben. Ha ezt a pénzt nem arra költjük, amire a Kovacsics mondta, hanem valamelyik sportegyesületet megtámogatjuk. Ha lovasokat ebből megtámogatnánk, európai hírű első vonalas lovas csapatunk volna. Nem? Ehelyett ez ott a brüggölőben eltocsogott ez a pénz. Igen, igazad van abban, hogy hiba volt. Igen, valamilyen részben mindenki részese ennek a dolognak, igazad van, nekünk is érdemes lenne elgondolkozni. Én ennyit szerettem volna válaszként adni és Kedves Kovacsics úr tiéd a szó. Az összes többi, azért a döntő része ez neked szólt. Én az épület ügyében ennyit tudtam mondani. Nevezetesen a garanciális felülvizsgálat most történik, amit abban meg tudunk csinálni megcsináltatjuk, a
42
többit meg akkor gondolom, hogy a Kovacsics úr szakmai irányítása mellett meg fogják csinálni. Köszönöm.
Kovacsics Imre, a Makói Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója: Köszönöm szépen. És én
is Bárdossy úrnak válaszolnék. Én egyet szeretnék csak visszautasítani az Ön részére, hogy én nem visszamutogatok. Én egy helyzetet leelemeztem, hogy ez a fürdő ez most így néz ki. Itt dolgozott nekem 15 kollegám, egyik a műszakit nézte át, a másik a PR-t, a harmadik az egészségügyit, a negyedik ezt, az ötödik ezt, a hetedik ezt és azt mondta, hogy ilyen ez a fürdő. Arról meg már hadd ne mi tegyünk, hogy a víz még Makón is lefelé folyik, nem felfelé. Tehát hogyha a lefolyót mondjuk a kivitelező cég magasabbra tette a tusolóban, mint amerre folyik a víz, akkor még itt sem folyik Makón bele a lefolyóba. Tehát kivitelezési hibák, de ne a mostani igazgatótól várják ezt, hogy ezeket a kivitelezési hibákat, amit 2-3 éve elkövettek, most miért esetlegesen ő a felelős és vissza sem mutogat természetesen. De egy biztos, hogy az egész épületben mindig egy tabula rasa-t kell csinálni, azt mondani, hogy itt állj, eddig így működött. A működtető mindig dönthet, a tulajdonosok elé tárja, hogy ez a helyzet és akkor hogy szeretné tovább működtetni. Lehet azt az utat választani, hogy ugyanígy tovább, lehet azt, hogy kijavítani a hibákat. Ez nem visszamutogatás, hanem ez egy megoldás keresés. A hölgynek szeretném azt válaszolni, hogy teljes mértékben igazat adok abban Önnek, hogy Önök nem használják annyit az uszodát, mint aki egész napra jön. Mert amikor testnevelő tanárnak készültem, harmad év végéig, amikor szigorlatoztunk belőle minden nap vagy egy héten minimum 3-szor, 4-szer uszodába kellett járnunk és mi is csak 1,5-2 órát használtuk. Viszont sajnos most már fürdővezetőként tudom, hogy igazából ugyanannyiba kerültünk az uszodának, mint aki egész nap ott van. De a jellegzetes dolog és remélem az a fürdő kultúra megvan mindenkiben, hogyha beér egy uszodába, mindegy, hogy 5 órán keresztül vagy 2 órán keresztül van ott, akkor letusol mielőtt bemegy a medencébe. Tehát, aki úszik és aki 5 órára megy, az is letusol. Tehát idáig teljesen ugyanúgy vagyunk, hogy 1 órát használja valaki a fürdőt vagy 5 órát. Lehet abban igaz, hogy valaki éppen mondjuk ha 5 órát tartózkodik ott, 2-szer megy a mellékhelyiségbe és az dupla WC papírt használ vagy éppen lehúzza a vizet öblítés szempontjából. Ebben lehet a plusz kiadás. Viszont szakmailag Önt támogatom minden egyes dolgában, de sajnos szakmailag azt kell mondani, hogy az 1 órás vendég szinte ugyanannyiba kerül kimutathatóan mint az 5 órás a 6 órás vagy 7 órás vendég. Sőt, ha jó a fürdő, mi a 6-7 órás vendégnek sokkal jobb megtérülését látjuk, mert általában nem egyedül jön, hanem családostól, általában étkezik az étteremben, akkor már plusz pénzt hagy ott a fürdő számára vagy mondjuk szaunázik még, akkor az már plusz bevétel. Tehát ilyen szempontból az egy vendégre eső költség vagy bevétel aránya sokkal jobb, mint aki 1-2 órára megy. De teljesen igaza van és erre mondtam azt, hogy lejárnak ezek a jegyek decemberben, biztos vagyok benne, hogy Önöknek januártól kitalálunk egy olyat, amivel tudják élvezni és megfizethető lesz ez a szolgáltatás. Én is vallom azt, hogy ennyi a helyi lakosságnak kell és ezt támogatni kell. Én is mindig azt mondom, mert az én összes főorvos barátom, ügyvéd barátom, csúcsvállalkozó barátom jár úszni, sajnos nem a szociálisan rászorult réteg veszi ezt igénybe és szoktam is volt nekik mondani, hogy talán pont ti tudnátok megfizetni ezt a dolgot. Ezt nem a postán eltöltött évek után mondom természetesen, biztos vagyok benne, hogy a mai nyugdíjrendszer ezt nagyon nem teszi lehetővé, ezért szeretnénk segíteni ezt a dolgot. Lehet, hogy több fajta dolog lesz kidolgozva, ha így mondhatni, hogy tényleg tudjanak járni Önök is rendszeresen. Köszönöm, én ennyit szerettem volna.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm. Én a következőt javaslom ebben a
dologban most hozzunk egy döntést, nevezetesen fogadjuk el a tájékoztatót és egyezzünk meg abban, amit Dr. Bakos Gáborné képviselőtársam mondott, hogy fél év múlva térjünk rá vissza. Azt javaslom, hogy az összes többi ügyben, ami itt elhangzott, a kérdés-felelet alapján erősítsük
43
meg Kovacsics Imrét, az igazgatót abban, hogy ebbe az irányba vigye a fürdő működtetését. Kérem szavazzunk.
A képviselő-testület 19 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 3 tartózkodással a következő határozatot hozza: 463/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Tájékoztató a Makói Fürdő üzemeléséről. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Makói Fürdő üzemeléséről szóló tájékoztatót megtárgyalta és elfogadja. A képviselő-testület az elhangzottak alapján egyetért Kovacsics Imre fürdő igazgató elképzeléseivel, amit a Makói Gyógyfürdő gazdaságos működtetése érdekében tesz. A képviselő-testület – Dr. Bakos Gáborné egészségügyi tanácsnok, települési képviselő indítványára – a Makói Gyógyfürdő működtetésében végrehajtott változások eredményéről 2010. júniusi ülésére tájékoztatást kér. Határidő: 2010. júniusi képviselő-testületi ülés Felelős jegyző Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda
Dr. Buzás Péter polgármester: Az a kérésem a testülethez, hogy a 19/C előterjesztést vegyük
már elő, a leendő fürdő épülettel kapcsolatban kell hoznunk egy döntést. Tisztelt Testület! A határozati javaslat a Makói Gyógy- és Termálfürdő komplex gyógy- és egészségturisztikai terjesztése, valamint az egyedi és új szolgáltatásokhoz kapcsolódó kompetenciák marketing tevékenység erősítésével, fürdőfejlesztési projekt megvalósítási szándékról kell egy döntést hoznunk. Most lett kiosztva. Kérem szavazzunk arról, hogy most a 19/C anyagot tárgyaljuk meg. Kérem szavazzunk.
A képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyetért azzal, hogy a 19/C anyagot a tárgyalási sorrendtől eltérően tárgyalja. 19/C sz. előterjesztés A Makói Gyógy- és Termálfürdő komplex gyógy- és egészségturisztikai terjesztése, valamint az egyedi és új szolgáltatásokhoz kapcsolódó kompetenciák marketing tevékenység erősítésével, fürdőfejlesztési projekt megvalósítási szándékról
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Jelenlévők! Hölgyeim és Uraim! Ez a határozati
javaslat ez a fürdő fejlesztésünkhöz szükséges. A végleges döntés aláírása előtt ezt a határozatot várja tőlünk az, akinek a hatáskörébe tartozik ennek a projektnek a jóváhagyása. Tehát a projekt
44
rendben van, a projekt nyerési állapotban van, viszont még egyszer fel akarták hívni a testület figyelmét – televízión keresztül Makó közössége is – hallja arra, hogy ez a projekt milyen eredményeket és milyen veszélyeket rejt magában. Azt gondolom, hogy az lesz a legegyszerűbb, ha a határozati javaslatot felolvasom. „A képviselő-testület a DAOP-2.1.1/A-2008-0004 azonosító számú pályázattal kapcsolatban kijelenti, hogy az alábbi adatok ismeretében a fentebb meghatározott projektet megvalósításával egyetért. Kijelenti, hogy Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete „A Makói Gyógy- és Termálfürdő komplex gyógy- és egészségturisztikai fejlesztése, valamint az egyedi és új szolgáltatásokhoz kapcsolódó kompetenciák marketing tevékenységek erősítése” című projekt kapcsán tisztában van a pályázati dokumentációban szereplő következő tervadatokkal és pénzügyi előrejelzésekkel. Tehát most abból citálja az általa fontosnak ítélteket. - A projekt megvalósításával kapcsolatban a következő költségek merülnek fel (lásd CAPEX elnevezésű melléklet), melynek következtében a pályázó Makói Fürdőfejlesztő Kft-nek várhatóan minimum 2.035.370.163 Ft önerővel kell hozzájárulnia a fejlesztéshez, mely összeget a vállalkozás 100%-os tulajdonosának, azaz Makó Város Önkormányzatának kell biztosítani tulajdonosi kölcsön vagy tőkeemelés formájában, az erre vonatkozó jogszabályok maradéktalan betartása mellett, különös tekintettel a 85/2004. (IV.19.) Korm. rendeletben megfogalmazottakra és a 271/2008/EK bizottsági rendelettel módosított 794/2004/EK bizottsági rendelet 9. cikke alapján a visszafizettetési kamatláb kiszámítási módszertanára. Ez a bekezdés elég tisztességesen bonyolult kalkuláció mellett azt jelenti, hogy amit korábban testületi határozattal gondolom a 85-ös szám az pontos, jóváhagytunk, ahhoz képest 5 millió Ft-tal kell több önerőt biztosítani. Tehát amikor most ezt megszavazzuk, hogy ennyi önerőt teszünk le, akkor 5 millió Ft-tal emeljük meg a korábbi önerő arányt. - A projekt kivitelezése során, várhatóan a kivitelezés 6. negyedévében 122 millió Ft időszakos finanszírozási hiány keletkezik (lásd Mellékelt táblázat, finanszírozási CF munkalapjának L31 celláját; ezen érték 385.677.163 Ft-tal alacsonyabb beruházási összköltség esetére, vagyis az úgynevezett elszámolható összköltség esetére vonatkozik; a várható érték ennél valamelyest magasabb összegű). – A projekt kapcsán realizálandó amortizációt figyelembe véve a projekt 1.924.293.238 Ft veszteséget termel, mely összeget a szabályszerű működés érdekében az önkormányzatnak pótolni szükséges, mely éves átlagban 128 millió Ft-os pótlólagos finanszírozást jelent. Az elébb a 2 milliárdhoz azt mondtam, hogy az 5 millióval több, a 128 millió Ft-os pótlólagos összeghez, amit beszorozva az éves amortizációs adókulccsal, így jön ki az 1 milliárd 924 millió. Ez azt jelenti, hogy az üzleti tervben az általunk rendelkezésre bocsátott kötvény összeg ugye mi azt kértük, hogy kamatával együtt térüljön meg az önkormányzat számára évente, tehát abban a bontásban, ahogy. Most az nekünk a legnagyobb, legkeményebb esztendőben 250 millió körül van. Ők azzal a visszafizetéssel számolnak, tehát magyarul bizonyos 200-250 millióból az ő számításuk szerint, ha az ő üzleti tervük jön be, és Kovacsics Imre nem hatékonyan működteti a fürdőt, akkor ez 128 millió Ft veszteséget termel. Ha 10%-kal, mindjárt fogom olvasni, ha 10%-kal rosszabb a forgalom, akkor ez 200 millió. Magyarul még mindig alatta vagyunk annak az összegnek, mint amit tagi kölcsön és tőke formájában beleteszünk és amit visszakapunk tőlük. Tehát ilyen módon, ha úgy tetszik, ha azt a szándékot vesszük figyelembe, amit eredetileg terveztünk, hogy mi ezt a pénzt nem kérjük vissza a fürdőtől, hanem a folyamatos tovább fejlesztésére használjuk fel, akkor ez nekünk többlet terhet nem jelent. De ettől még az irányító hatóságnak az a kérése, hogy ezt szavazzuk meg, hogy ennek tudatában vagyunk. - A projekt 15 éves üzemeltetését vizsgálva a betervezetthez képest 10%-os látogatószám csökkenés esetében ugyanazon módszertant alkalmazva a fenti számadatok az alábbiak (lásd mellékelt táblázat 10%-os látogatói létszám című munkalapját). - A projekt nominális, amortizációt, tőketörlesztést és maradványértéket nélkülöző eredménye -155 év (S27 cella), vagyis nem értelmezhető. A projekt ezen 15 év alatt mindösszesen 345.301.574 Ft veszteséget termel. Éves átlagban ez 23 millió Ft. - A projekt
45
kapcsán realizálandó amortizációt figyelembe véve a projekt 10%-os látogatói létszám csökkenés bekövetkeztekor 2.863.696.135 Ft veszteséget termel, mely összeget a szabályszerű működés érdekében az önkormányzatnak, mint tulajdonosnak pótolni szükséges, mely éves átlagban 191 millió Ft pótlólagos finanszírozást jelent. Tehát gyakorlatilag a 128 millió emelkedik 191-re az én értelmezésemben. Jól értelmezem? Jó. A fent említett „A Makói Gyógyés Termálfürdő komplex gyógy- és egészségturisztikai fejlesztése, valamint az egyedi és új szolgáltatáshoz kapcsolódó kompetenciák marketing tevékenység erősítése” című projekttel kapcsolatos információkat a képviselő-testület megismerte és feltétel nélkül támogatja, valamint vállalja, hogy a szükséges forrásokat a projekt megvalósítása és fenntartása során biztosítja. Továbbá a projekttel kapcsolatos finanszírozási szükségletek vonatkozásában kéri, hogy a várható kiadások kerüljenek bele az önkormányzat következő évi költségvetéseibe. Ennek a határozatnak én a következő üzenetét vettem le. Valakik ezt a pályázatot nagyon nem akarják, hogy mi megcsináljuk. Valakik ezt nagyon nem szeretnék, hogy ez a pályázat itt nálunk megvalósuljon, ugyanis következő helyzet. Mint említettem, egy az önerő 5 millió Ft-tal tér el az általunk eredetileg adott számtól, hogy ezt miért javították ki, nem tudom, mert összeadási hiba a miénkben nincsen. De ők így döntöttek, hát legyen 5 millióval több. Az éves átlagban 128 millió Ft-os, 10%-os látogatószám plusz csökkenés esetén 191 millió Ft-os önkormányzati támogatás szükségessége az eredeti szándékunkhoz képest alatta marad annak a támogatásnak, mint amit eredetileg mi céloztunk. Emellett nem tudunk azzal egyetérteni, folyamatos vita volt az előkészítés során, hogy ők azt mondják, hogy maradványérték nélküli felfogásba kell az egészet megközelíteni. Mindent összevetve beszéljük ezt most át és azt javaslom, hogy szavazzuk meg ezt a határozati javaslatot. Arról van szó, ahhoz, hogy a projekt elindulhasson, jelenleg ott tartunk, hogy a 2. körös pályázat be van adva. A bírálaton túl vagyunk, a végleges döntés ennek a függvényében fog megérkezni azzal, hogy meghirdettük a projektet, van rá kivitelező 3 milliárd 350-ért ehhez adekvát az önerő, megvan a kivitelezőnk. Ezt a kivitelező eredményt kihirdettük. Ehhez nekünk a rendelkezésre álló szerződési határidő szeptember 18hoz képest 60 nap. Ezt e hónap közepéig, 10-15 közöttig le kell szerződni, mert ha nem, akkor elszáll a kivitelező, új közbeszerzés és akkor nagy valószínűséggel elszáll a projekt is. Én megmondom őszintén nem is annyira a számokból, a számokból is, de a stílusból, abból, hogy azt mondják, hogy a képviselő-testület megismerte és feltétel nélkül támogatja, tehát ebből a stílusból én arra következtetek, hogy van ebben a csapatban egy-két olyan ember, aki ezt nagyon nem akarja, hogy mi neki menjünk ennek a fejlesztésnek és ez egyszerűen átsüt az egész döntésen. Tekintettel arra, hogy semmi olyan új információ ebben a dologban nincs, amit eddig nem tudtunk volna, én azt javaslom, hogy most mindenki tegye fel a kérdését, hogy mit nem ért, és beszéljük ki és utána szavazzunk és menjen tovább a dolog. Este 7-kor kaptam ezt az anyagot, azért van most így itt. Kérdés, tessék parancsolni, Pénzügyi osztály vezetőnek van egy kiegészítése.
Juhászné Kérdő Edina, a pénzügyi osztály vezetője: Tisztelt Képviselő-testület!
Polgármester Úr! Egy kiegészítést szeretnék tenni a plusz 5 millió Ft-os önerő szükséglethez kapcsolódóan. A képviselő-testület 379/2009. (IX.10.) MÖKT határozatával döntött a pályázathoz szükséges költségekről, amelyben 3.578.677.173 Ft-ban jelölte meg a pályázatban elszámolható költségeket. Ezzel számol a bíráló bizottság is, ebből számolta ki a támogatás lecsökkent vagy szükséges önerőt. Tehát a szükséges önerőt az önkormányzat biztosította, a bíráló bizottság azt felejtette el, hogy konzorciumként nyújtottuk be a pályázatunkat és ez az 5 millió az önkormányzatnál 2007-2008-ban már kifizetésre került. Tehát nem kell pluszban 5 millió Ft-ot biztosítanunk a projekthez, 2 milliárd 30 millió Ft-ról döntött a testület, amelyet át kell, hogy adjunk a kft. részére. Tehát nem kell plusz 5 millió.
46
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm. Ezt a határozatot kell elfogadni, majd utólag
megbeszéljük velük, hogy akkor az 5 millió Ft ott már teljesült. Én úgy gondolom, hogy ettől a határozattól emiatt az ok miatt egy hanggal el ne térjünk.
Juhászné Kérdő Edina, a pénzügyi osztály vezetője: Én ezzel a hozzászólással csak azt
akartam megerősíteni, hogy a testület erről az összegről már döntött, ez rendelkezésre áll.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm. Tehát pénzt nem kell mellé tenni, névleges a
mostani döntésünk. Köszönöm szépen. Van-e bárkinek kérdése ehhez? Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: A teremben ülők közül van-e valakinek kérdése? Nincs.
Véleménye? Nincs. Az a kérésem, hogy szavazzuk meg a határozati javaslatot.
A képviselő-testület 17 igen szavazattal, 3 ellenszavazattal, 3 tartózkodással a következő határozatot hozza: 464/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: „A Makói Gyógy- és Termálfürdő komplex gyógy- és egészségturisztikai fejlesztése, valamint az egyedi és új szolgáltatásokhoz kapcsolódó kompetenciák, marketing tevékenységek erősítése” fürdőfejlesztési projekt megvalósítási szándékáról. HATÁROZAT A Képviselő-testület a DAOP-2.1.1/A-2008-0004 azonosító számú pályázattal kapcsolatban kijelenti, hogy az alábbi adatok ismeretében a fentebb meghatározott projektet megvalósításával egyetért. Kijelenti, hogy Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a „A Makói Gyógy- és Termálfürdő komplex gyógy- és egészségturisztikai fejlesztése, valamint az egyedi és új szolgáltatásokhoz kapcsolódó kompetenciák, marketing tevékenységek erősítése”c. projekt kapcsán tisztában van a pályázati dokumentációban szereplő következő tervadatokkal és pénzügyi előrejelzésekkel: - A projekt megvalósításával kapcsolatban a következő költségek merülnek fel (lásd. CAPEX elnevezésű melléklet), melynek következtében a pályázó Makói Fürdőfejlesztő Kft-nek várhatóan minimum 2.035.370.163 Ft önerővel kell hozzájárulnia a fejlesztéshez, mely összeget a vállalkozás 100%-os tulajdonosának, azaz Makó Város Önkormányzatának kell biztosítani tulajdonosi kölcsön vagy tőkeemelés formájában, az erre vonatkozó jogszabályok maradéktalan betartása mellett, különös tekintettel a 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendeletben megfogalmazottakra és a 271/2008/EK bizottsági rendelettel módosított 794/2004/EK bizottsági rendelet 9. cikke alapján a visszafizettetési kamatláb kiszámítási módszertanára. - A projekt kivitelezése során, várhatóan a kivitelezés 6. negyedévében ~ 122.000.000. Ft időszakos finanszírozási hiány keletkezik (lsd. Mellékelt táblázat finanszírozási CF munkalapjának L
47
31 celláját; ezen érték 385.677.163 Ft-al alacsonyabb beruházási összköltség esetére, vagyis az un. elszámolható összköltség esetére vonatkozik; a várható érték ennél valamelyest magasabb összegű). - A projekt kapcsán realizálandó amortizációt figyelembe véve a projekt 1.924.293.238 Ft. veszteséget termel (S25 cella), mely összeget a szabályszerű működés érdekében az Önkormányzatnak pótolni szükséges, mely éves átlagban ~ 128 millió Ft pótlólagos finanszírozást jelent. - A projekt 15 éves üzemeltetését vizsgálva a betervezetthez képest 10%-os látogatószám csökkenés esetében ugyanazon módszertant alkalmazva a fenti számadatok az alábbiak (lsd. Mellékelt táblázat 10%-os látogatói létszám c. munkalapját): - A projekt nominális, amortizációt, tőketörlesztést és maradványértéket nélkülöző eredménye -155 év (S27 cella) vagyis nem értelmezhető. A projekt ezen 15 év alatt mindösszesen 345.301.574 Ft (S23 cella) veszteséget termel. Éves átlagban ~ 23 millió ft-ot. - A projekt kapcsán realizálandó amortizációt figyelembe véve a projekt 10%-os látgatói létszámcsökkenés bekövetkeztekor 2.863.696.135 Ft veszteséget termel (S25 cella), mely összeget a szabályszerű működés érdekében az Önkormányzatnak, mint tulajdonosnak pótolni szükséges, mely éves átlagban ~ 191 millió Ft pótlólagos finanszírozást jelent. A fent említett „A Makói Gyógy- és Termálfürdő komplex gyógy- és egészségturisztikai fejlesztése, valamint az egyedi és új szolgáltatásokhoz kapcsolódó kompetenciák, marketing tevékenységek erősítése” című projekttel kapcsolatos információkat a képviselőtestület megismerte és feltétel nélkül támogatja, valamint vállalja, hogy a szükséges forrásokat a projekt megvalósítása és fenntartása során biztosítja. Továbbá a projekttel kapcsolatos finanszírozási szükségletek vonatkozásában kéri, hogy a várható kiadások kerüljenek bele az Önkormányzat következő évi költségvetéseibe. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Makói Fürdőfejlesztő Kft. - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály - Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda
Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen megköszönöm Kovacsics Imrének és munkatársainak, hogy megjelentek. Kedves Kovacsics úr az a kérésem, hogy olyan marketing tervet alakíts ki velünk együttműködve, hogy ez az aggály, amit itt egyesek megfogalmaztak, ez az aggály ne valósuljon meg. Mi mindent megteszünk, megépítjük a fürdőt, épül az autópálya, tehát mi ebben partnerek vagyunk. Köszönöm szépen és ebédszünetet rendelek el.
EBÉDSZÜNET 2. sz. előterjesztés Makó város sportrendeletének módosítása
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az előttünk álló rendelet-tervezet a következőt tartalmazza. Tapasztalhattátok többen, hogy hál’ Istennek nagyon sok
és
48
eredményes egyesületünk van, sportegyesületünk. Amikor azt mondjuk, hogy Makó élhető kisváros kíván lenni, akkor ezt az életet a civilek hozzák bele. Nagyszerű budosaink vannak, nagyszerű az aerobic szakosztályunk, nagyszerű a Maros Táncegyüttes, meg nagyszerű nagyon sok olyan civil szervezetünk, aki kiváló eredményeket tudhat maga mögött. Sokszor világbajnokságra mennek ki sportolóink és az önkormányzattól egy kis támogatást kérnek a kiutazásukhoz. Jönnek hozzám, engem is megkérnek, hogy segítsek. Tisztelt Jelenlévők! Ez a rendelet azt tartalmazza, hogy a helyi pénzügyi támogatásra szánt összeg 1,5%-át évente félretesszük az európai vagy világversenyen nagyszerű eredményt elért makóiak megsegítésére, hogy ki tudjanak utazni ezekre a versenyekre. Erről szól a rendelet. Kérdés van-e? Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Márton Imre tessék parancsolni képviselő úr.
Márton Imre települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr! Képviselő-testület! Tényleg ez
az ötlet azt gondolom nagyon jó, meg néha vannak olyan helyzetek és szituációk szerencsére, hogy szükségünk van ezekre a dolgokra, hisz vannak eredményes sportegyesületek, versenyzők, szakosztályok stb. Ami egy kicsit nyűgöt és gondot jelenthet szerintem, ha van lehetőség, ezt a 1,5%-ot lehet, hogy rá kellene rakni, nem ebből visszatartani, hiszen ez összegében nem egy olyan jelentős összeg, 300 egynéhány ezer Ft. A másik dolog, amit nem árt pontosítani szerintem mindig, hogy kik azok, akik igénybe vehetik. Tehát, hogy makói egyesület, makói versenyző, makói versenyző legyen vagy elég, hogyha a makói egyesületnél versenyez. Ez szerintem néha vitára adhat okot, esetleg utólagosan mindig felvethet kérdéseket. Talán célszerű lenne szabályozni ezt a kérdést is, hogy ne utólag kelljen felvetni bizonyos dolgokat. Meg arra is volt precedens, hogy általános iskolások jutottak el például Európa Bajnokságra atlétikából ebben az évben. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! Én megadom Molnár László sporttanácsnok úrnak a szót azzal, hogy tanácsnok úr ha Te most nem véded meg ezt a rendeletet, én levetetem napirendről. Úgy gondolom, hogy arra esély nincs, hogy itt plusz pénzt adjunk, mert a képviselőtársammal ellentétben én nem 1,5, én 3, de még 5%-ot adnék inkább annak, aki kiváló eredményt produkál. De a baj nem itt van. Amikor a költségvetést összeállítjuk, akkor tudjuk megmondani, hogy összesen a sportra mennyit adunk és én a szívem szerint 2-szer annyit adnék mint a mostani, lehet, hogy 3-szor annyit. Én azt mondanám, hogy a fürdőből kispórolt 60 milliót tegyük oda a civileknek, meg a sportnak, mind benne vagyok. Csak amikor osztjuk a költségvetést, akkor eldöntjük, hogy ide is kellene, oda is kellene, amoda is kellene. Tehát abban semmiképp nem vagyok partner, hogy itt most előre partikuláris érdekek mentén az összes többi érdekünk mérlegelése nélkül pénzt osszunk. Erre az a válaszom, hogy nem, ezen a módon. De az, hogy a még meg nem lévő pénzt már osszuk is, ebben én ott kérnék segítséget, hogy mi a rendeletnek a feladata, mit kell rendeletbe szabályozni, hogy most ennek adjunk, másnak ne adjunk. Mert egyébként abban a képviselő kollegának igaza van, hogy döntsük már el, hogy most akkor egy sportegyesületi tagsággal nem rendelkező, de egyébként Európa bajnokságra kiutazó általános iskolás sportolót ebből a pénzből támogassunk vagy ne ebből a pénzből támogassunk. Szerintem ezt a vitát nem itt kellene lefolytatni, én ezzel megbíznám valamelyik bizottságot, mondjuk a pénzügyi bizottság tűzze napirendre, vegyük le és vitassátok ott ezt meg, hogy kinek igen, kinek, nem, készüljön egy szabályzat, stb. Tanácsnok úr tiéd a szó.
49
Molnár László sport tanácsnok, települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt
Képviselőtársaim! Van ennek a rendelet-tervezetnek egy melléklete is, amely részletesen taglalja, hogy ki, mikor, milyen helyzetben kaphat támogatást. Ez úgy kezdődik, hogy helyi sportegyesületek. Tehát itt kizárva az, hogy a térségi falvak sportolói kérhetnek erre támogatást. Az benne van a pakliban, hogy mondjuk egy apátfalvi gyerek éppen a Budo Klubnak a tagjaként szeretne kijutni bárhova egy olyan versenyre, ami rangos és ilyenkor szokott alkalmi támogatást kérni. Ez mindig is így volt, még korábban működött az általam elnökölt sportbizottság, akkor is egy grémium döntött ebben, hogy kit és milyen összeggel támogatunk. Utána megszűnt ez a tartalékalap, a sporttanácsnok a mai napig személyemben össze szokta hívni mindazokat a sportvezetőket, akik ilyen gondokkal, bajokkal küszködnek. Személy szerint megkerestek annak idején mint képviselőket, hogy a képviselői alapunkból adjunk támogatást. Ezt nem tehetjük meg szerintem, mert a képviselői alap nem arra szolgál. Nekünk ez a 23 millió 765 ezer Ft-os sporttámogatási összeg áll rendelkezésre. Ezt a 365 ezer Ft-ot ha el kell költeni, elköltjük, ha nem kell elkölteni ilyen egyedi kérésekre, akkor nem költjük el. Tehát e fölött nem Molnár László egy személyben fog dönteni, én minden alkalommal össze fogom hívni az érintetteket, hiszen sporttanácsnokként kötelességem elszámolni a pénzügyi és közbeszerzési bizottság ülésén. Tehát erről egy személyben nem én döntök, de tényleg elő szoktak fordulni olyan helyzetek, amikor a városnak támogatni kell azokat a sportolókat, akik a város hírnevét úgy tudják képviselni, hogyha valamiféle kis pénzt kapnak mögé.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Kedves Tanácsnok Úr! Akkor neked a véleményed az, hogy ez így van jól, szavazzuk így meg. Úgy gondolod, hogy adás szempontjából ki igen, ki nem, azt majd eldöntitek, ebben igazad van. Egyébként pedig úgy gondolod, hogy nem lehet előre kaptafára szabni azt, hogy milyen típusú, milyen súlyú verseny, mert ehhez idő kell, mérlegelés, stb. Értem. Toldi Jánosé a szó, tessék parancsolni képviselő úr. Toldi János települési képviselő: Köszönöm a szót. Polgármester Úr! Képviselőtársaim! Kivitelesen erről az oldalról. Polgármester Úr, egyetértek. Dr. Buzás Péter polgármester: Miben? Toldi János települési képviselő: Egy kicsit tegyük későbbre ezt a rendeletet. Úgyis itt van a nyakunkon a költségvetés megalkotása, addig ahogy Te mondtad bizottságok előtt még tovább tárgyaljuk, mert ugyanis még előttem is kérdés marad az, hogy a felgyülemlett 1,5% tartalék hova lesz elköltve, ha nem lesz Európa bajnokunk, vagy nem lesz világbajnokságra kiutazó személy. Dr. Buzás Péter polgármester: Igen. Toldi János települési képviselő: Na és azt hova tesszük? Észrevettem azért a Molnár László
kollegám, képviselőtársam esetében is tényleg ez a kevés még kevesebb. Ugyanakkor az is érdekes, hogy éveken keresztül képviselői alapból nem tudjuk támogatni, tudnánk, csak másra is kell az a pénz, mondjuk a sportorvosi dolgot. Ezért én azt mondom, hogy ma, holnap itt a nyakunkon a költségvetés, addig a bizottságok áttárgyalják, ténylegesen előre kidolgozott tervvel folytatjuk a tárgyalást. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Van-e még vélemény?
50
Molnár László sport tanácsnok, települési képviselő: Elnézést kérek Toldi képviselőtársam.
Ez nem úgy működik, hogy én most megálmodok valamit. Kimentek a levelek a sportegyesület vezetőinek. Gondolod Te, hogy én meg az osztály munkatársa nem egyeztetett az egyesületekkel, meg a többiekkel. Eddig azt kérték mindig, hogy legyen tartalékalap. Most van tartalékalap, többet úgy se tudunk kicsikarni ennél az összegnél. A tisztelet hangján kérlek, hogy ne akadályozd most ezt meg, hanem menjen ez így legfeljebb téged is megkérlek, hogy amikor erről döntünk legyél jelen. Jó?
Dr. Buzás Péter polgármester: Orosné Spák Hedvig, tessék parancsolni képviselő asszony. Orosné Spák Hedvig, az Oktatási és Művelődési Bizottság elnöke, települési képviselő: Köszönöm szépen. Én csak annyit szeretnék elmondani, hogy az Oktatási és Művelődési Bizottságon ez gond nélkül elment.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tehát támogatta? Orosné Spák Hedvig, az Oktatási és Művelődési Bizottság elnöke, települési képviselő: Igen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Gazdag Jánosé a szó. Gazdag János, a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság elnöke, települési képviselő: A pénzügyi bizottság teljes létszámban tartott ülésén egyhangúlag támogatta.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Toldi Jánosé a szó. Toldi János települési képviselő: Csak az érintettség jogán egyetlen gondolat, hogy valójában minden rendelet értékében akkor meghatározó, hogyha nem a saját bőrünkön érezzük. Éppenséggel a képviselőtársam jóvoltából feljött az, hogy nem sportegyesületben szereplő gyermekek nem mehetnek ki azért Jasloba vagy bárhova egy versenyre, amikor itt országos versenyt győztek, mert nincs rá pénz. Ugyanakkor lehet, hogy az én tájékozatlanságom hozza ezt, hogy ti ezt végig tárgyaltátok, pont a tulajdonosi bizottság vagy a szociális bizottság ezzel nem foglalkozott. Elismerem azt a hibámat, hogy nem vagyok képbe. De most egy olyan rendeletet gyorsan ilyen kevés összeggel megalkotni, mikor egy 2 hónap múlva a város költségvetését csináljuk, akkor térjünk rá vissza. Két fele van a mérlegnek is és majd meglátjuk, merre billen. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Igen. Van-e még vélemény? Nincs? Lezárhatom? Lezárom,
rendben van. Tisztelt Jelenlévők! Hölgyeim és Uraim! Megmondom őszintén, hogy én meditatív állapotban voltam, mielőtt elkezdtük ezt az ügyet tárgyalni az első hozzászólás után. Engem Molnár László, Gazdag János és Orosné Spák Hedvig hozzászólása meggyőzött. Én elfogadom azt, hogy a rendeletet szavazzuk meg, ne vegyük le napirendről. Toldi képviselőtársamnak hadd mondjam azt, hogy a költségvetést nem soká elkezdjük készíteni, de az nem a bőség költségvetése lesz. Ha nem hallottál volna még róla, hogy körülbelül mennyivel lesz kevesebb pénzünk jövőre, akkor majd megkérlek, hogy figyeld a tömegkommunikációt. Papíron 5-6%kal, míg az inflációt hozzátesszük, jövőre reálértéken működésben -10%. Mérhetetlen nehéz lesz tartani azt, hogy működésben ne lépjünk vissza vagy csak nagyon kevés helyen lépjünk vissza és a fejlesztési forrásainkat legalább nominál értékben, ha nem úgy, mint tavaly, de -10-15%-kal tartani tudjuk. Nem most jött el az ideje annak, hogy bárkinek plusz pénzt adjunk.
51
A mínusz jelző az, ami ebben az ügyben a szemüvegkeretünk kell, hogy legyen, esély nincs arra, hogy sporttámogatásra többet tudjunk adni a következőkben. Tisztelt Jelenlévők! Hölgyeim és Uraim! Mindenki rendezze a gondolatát és a rendeletet szavazzuk meg így, ahogy van. Kérem szavazzunk.
A képviselő-testület 19 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodással a következő határozatot hozza: Makó Város Önkormányzatának 28/2009. (XI.05.) rendelete Makó város sportjáról szóló 2/2008. (II.14.) Makó ör. módosításáról.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm. Örülök annak, hogy ebben azért
sokan egyet tudtunk érteni. Tisztelt Jelenlévők! Hölgyeim és Uraim! A főnapirendünk tárgyalását átléptük. Most térjünk erre vissza.
2. napirend Tájékoztató a képviselő-testület és az állandó bizottságok ülésein a képviselők megjelenéséről
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Jelenlévők! Hölgyeim és Uraim! Ha jól tudom Toldi
János képviselő úr volt az, aki javasolta, hogy tárgyaljuk meg ezt a napirendet. Véleményem szerint elég tisztességes a testületi tagok megjelenési aránya, én ebben csak pozitívat látok. Kérdés van-e? Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Toldi Jánosé a szó. Toldi János települési képviselő: Köszönöm a szót. Polgármester Úr! Képviselőtársaim!
Nincs új a nap alatt. Ti magatok is olvastátok, 2003. december 17-i ülésen már volt ilyesmiről szó. Most ezzel kapcsolatosan, hogy az ember feltesz egy olyan kérdést, hogy hányan és miképpen dolgozunk mi a város érdekében a szavazópolgárok jóvoltából, akár egyénileg, akár listán. Most éppen nem következett be, ami néha szokott, mert most tényleg sokan vagyunk. De mikor fél műszakban fele elmegy a képviselőknek és előfordulnak olyan szavazások, ami miatt aztán nincs meg a többség, akkor pontosan gond és baj van, hogy nincs ott. A másodlagos dolog, hogy ezeket a képviselőket akár egyénileg, akár listán valami oknál fogva a szavazópolgárok vagy éppenséggel pártok bizalma alapján ültették ide, elvárják a munkát. A munkával kapcsolatosan mindig a legfontosabb dolog a megjelenés. Beszéltük pont a fürdőnél, hogy most már piacgazdaság van, tehát nem a részvétel, hanem az úgynevezett mennyiségi termelés is számít, minőségről nem is beszélve. Én azért mertem ezt megemlíteni előttetek, vagy éppenséggel felvetni ezt a problémát, hogy ezen az elkövetkezendő jövőben akár a következő képviselő-testület megalakulásáig el lehessen csámcsogni, dicsérni, megvetni az embert. Ugyanakkor megjegyzem, hogy a ciklus minden évében legalább 4-5 esetleg 6 javaslatom volt, amit a vezetői értekezlet vagy elfogadott vagy nem. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Lengyel Istváné a szó, tessék parancsolni.
52
Lengyel István települési képviselő: Polgármester Úr! Képviselőtársaim! Ha már elkészült ez
az anyag és rendelkezésünkre áll jó néhány táblázat, akkor érdemes úgy gondolom ebből néhány következtetést levonni. Ha megnézzük, én csak a képviselő-testületi ülést néztem, így megállapítható, hogy a képviselőtársam kérésére összeállított anyagban 69-szer ülésezett ez a képviselő-testület a 3 év alatt. Tehát évente 23-szor, így havonta 2 testületi ülés volt, tehát 2 hetente volt testületi ülés. Ha megnézzük azt, hogy a képviselők hogyan jártak el az ülésekre, akkor megállapíthatjuk, hogy Dr. Buzás Péter 92,8%-ában vett részt az ülésen, Almási Pál 91,3%, Dr. Bakos Gáborné 84,1%, Baranyi Sándor 98,6%, Endes Zsigmond 84,1%, Gáspár Sándor 88,4%, Gazdag János 87%, Gilicze János 84,1%, Guvat László 100%, Dr. Halmágyi Pál 56,5%, Kiss Imréné 89,9%, Kovács Sándor 88,4%, Lengyel István 91,3%, Mágori Józsefné 84,1%, Marosvári Attila 100%, Márton Imre 66,7%, Molnár László 92,8%, Nagy-György József 82,6%, Dr. Nagy Lajos 92,8%, Dr. Orbán Imre PhD 60,9%, Orosné Spák Hedvig 73,9%, Dr. Siket István 95,7%, Toldi János 95,7%, Varga Zoltán 88,4%. Ha az összes képviselőre vizsgáljuk, akkor megállapítható, hogy képviselőtársaink közül ketten mind a 69 ülésen részt vettek, Guvat László és Marosvári Attila. Ők 100%-ban teljesítették ezt. A legalacsonyabb részvétellel egy képviselőtársunk, 56,5%-ban vett részt az üléseken. Ezekből megállapítható, hogy az átlag 86,3%, ami valóban nem mondható rossznak. Itt az előző üléseken is elhangzott, hogy a polgármesteri oldal, meg a másik oldal megállapítható, hogy a polgármestert támogató képviselők 92,4%-ban vesznek részt. Tehát az átlagnál 6%-kal több ülésen, a másik oldal pedig 77,7%, az átlagtól -9%-kal kevesebb ülésen vesznek részt. Így megállapítható, hogy a két oldal közt a polgármestert támogató oldal javára 15% pont az előnyünk.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Jelenleg ott tartunk, hogyha nemcsak
megrendeljük a számokat, hanem elemezzük is Toldi úr, az így hangzik, ahogy a Lengyel képviselő úr elmondta. Mágori Józsefnéé a szó.
Mágori Józsefné települési képviselő: Én annyit szeretnék mondani ehhez a százalékos
elemzéshez, hogy akkor azt is ki kellett volna százalékolni, hogy tiszta legyen a kép, hogy hány rendes testületi ülés volt és azon mi a megjelenési arány és hány rendkívüli testületi ülés, amire nem biztos, hogy hanyagságból nem jut el valaki, hanem dolgozik vagy elfoglaltsága van. Én elmondom, megszámoltam, úgy emlékszek, hogy 2007-ben 8 rendkívüli testületi ülés volt, 2008-ban 12. A statisztika szerint 11 az idén, de volt már egy, ami nincs ebben benne, tehát 12. Akkor ezt úgy is fel lehet fogni, hogy ugyanannyi rendkívüli ülés van, mint rendes, ami meg nem a jó munkának az eredménye. Mert nincsenek itt olyan eget rengető dolgok, hogy mindig keljen rendkívüli ülést tartani és aki edzést tart este, Márton Imre például sose tud itt lenni és lerontja a százalékot. Dr. Halmágyi Pálnak meg szerencsétlen az állapota, mert szerdai napokon van Pesten a munkaköréhez kapcsolódóan elfoglaltsága. Ma is azért nincs itt, mert Pesten van hivatalból meg kellett neki jelenni. Ugye van nem törődömség, meg van hivatalos elfoglaltság és akkor csináljál most egy új statisztikát, mint matematika tanár, hogy a rendes üléseken mik a megjelenési arányok, meg a rendkívülin. Nagyon szépen megkérlek, mert akkor fogunk kapni egy rendes képet, mert ez így egy nagy csúsztatás. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Lengyel Istváné a szó, tessék parancsolni. Lengyel István települési képviselő: Tisztelt Képviselőtársam! Nem figyelt az első
mondataimra. Én ott kezdtem, hogy 69 ülésünk volt a 3 év alatt, évente 23, tehát havonta 2. Tehát, ha havonta 1 rendes ülésünk van, akkor arra 1 rendkívüli ülés jut. Ezt én elmondtam, ezt nem kell kiszámolni.
53
Mágori Józsefné települési képviselő: A statisztikát összevonva számoltad … Lengyel István települési képviselő: A statisztikát azt úgy számoltam, ahogy adódik az arány.
Én tényeket mondtam, a tényekkel lehet vitatkozni, de azok makacs dolgok és nem lehet rajta változtatni. Képviselőtársam véleményt mondott, én pedig tényeket.
Mágori Józsefné települési képviselő: Összekeverted a szezont a fazonnal és össze is adtad. Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! Kedves Mágoriné képviselőtársam! Bocsáss meg érte, de másodszor mondom neked ma, hogy nincs igazad. Arról van szó, ez most kevésbé lényeges, mint az első volt, ott se volt igazad, de itt se. Maradjunk annyiban, Lengyel István képviselőtársam nem azt mondta, hogy ez az egyetlen üdvözítő statisztikai elemzés a testületi ülés látogatásáról. Ő vette magának a fáradtságot matematika tanár lévén és ezt 2-3 aspektusból megvizsgálta. Lengyel István nem mondta azt, hogy ő minden szempontból megvizsgálta. Nem állította, hogy ő külön megszámolta a rendkívülit, meg a rendes ülést, nem állította, mert azt nem számolta meg, de együtt igen és az együttes statisztikából ez jött ki. Nagyon érdekes, hogy amit mondott, azok valóban a számokból következő tények. Megvan az, hogy nekem ha tetszik, ha nem, nem 100%-on voltam itt, hanem csak 92% igen, mert máskor dolgom volt. Most ehhez képest, hogy kiszámolt egy átlagot az 86%. Aki 86% fölött van, átlag fölött teljesít, ez a polgármesteri többség, akik 92,4%-on itt voltak és aki alatta van, ez az ellenzék. Az ellenzék meg 86%-on vagy nem tudom mennyin teljesít és a polgármesteri többségnek is van délután napközije, mint a Lengyel Istvánnak, meg Kiss Imrénének, mint ahogy Dr. Halmágyi Pálnak meg Pesten van konferenciája. Tehát ez mindenkire igaz, ettől még a megjelenési arány ilyen. Ettől még az ellenzéki oldal mondjuk az átlaghoz képest 10%-kal kevesebbet volt a testületi ülésen. Ezzel kapcsolatban másnak van-e véleménye? Nincs. Kérem, hogy szavazzunk. A képviselő-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 3 tartózkodással a következő határozatot hozza: 465/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Tájékoztató a képviselő-testület és az állandó bizottságok ülésein a képviselők megjelenéséről. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Tájékoztató a képviselő-testület és az állandó bizottságok ülésein a képviselők megjelenéséről készült tájékoztatót megtárgyalta és azt elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Jegyzői Iroda
54
3. sz. előterjesztés Az egyes helyi rendeletek Ket-tel kapcsolatos és technikai jellegű módosításáról szóló 43/2005. Makó ör. módosításáról
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Jelenlévők! Hölgyeim és Uraim! Az előterjesztő jegyző
asszony, megkérdezem, hogy szóbeli kiegészítés van-e? Nincsen. Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő rendeletet alkotja: Makó Város Önkormányzatának 29/2009. (XI.05.) rendelete az egyes helyi rendeletek Ket-tel kapcsolatos és technikai jellegű módosításáról szóló 43/2005. (X.27.) Makó ör. módosítására. 4. sz. előterjesztés Makó Város Önkormányzata 2009. évi költségvetési rendeletének módosítása
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: A határozattal kapcsolatban kérem szavazzunk. A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 466/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Makó Művészeti Életéért Alapítvány részére céltámogatás biztosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Makó Művészeti Életéért Alapítvány, mint a Natura – Marosmenti Művésztelep üzemeltetője (Makó, Széchenyi tér 7. II. 1.) részére a 2009. évi Natura – Marosmenti Művésztelep záró kiállításán a Makó Város
55
Önkormányzatának díjaként átadott – az Alapítvány által megelőlegezett – 105 ezer forint összeget céltámogatásként, átadott pénzeszköz formájában biztosítja Makó Város Önkormányzat 2009. évi költségvetés, 2. számú melléklet III. cím általános tartalék terhére. Egyben a Képviselő-testület felhatalmazza Makó város polgármesterét a támogatási szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A Képviselőtestület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. Erről értesítést kap: • Makó város polgármestere • Makó város jegyzője • Makó Művészeti Életéért Alapítvány, mint a Natura – Marosmenti Művésztelep üzemeltetője (Makó, Széchenyi tér 7. II. 1.) • Makó Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzuk meg a rendeletet. A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő rendeletet alkotja: Makó Város Önkormányzatának 30/2009.(XI.05.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló 2/2009.(II.12.) Makó ör. módosításáról. 5. sz. előterjesztés Termál- és Gyógyfürdő költségvetési szerv megszüntetése
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! A fürdő beruházás miatt van egy
fürdőfejlesztő kft-nk, van egy fürdő üzemeltető kft. is. Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 5 tartózkodással a következő határozatot hozza:
56
467/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Termál- és Gyógyfürdő költségvetési szerv megszüntetése. HATÁROZAT 1. Makó Város Önkormányzati képviselő-testülete, mint Makó Városi Önkormányzat Termálés Gyógyfürdő alapító tagja – a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. §.(4) és 103. § (1) bekezdés b. pontjában biztosított jogkörében eljárva úgy határoz, hogy a Makó Városi Önkormányzat Termál- és Gyógyfürdő költségvetési intézményt 2009. december 31. napjával a költségvetési szervek jogállásáról szóló 2008. évi CV. törvény 12. § (1) d, pontja szerint – figyelemmel a 13. § szabályaira – megszünteti. Makó Városi Önkormányzat Termál- és Gyógyfürdő intézmény valamennyi feladata 2008. december 20. napjával a Makói Gyógyfürdő Kft. részére a 411/2008. (XI. 18.) MÖKT határozattal átadásra került az anyagi és nem anyagi erőforrások elvonásával. A Képviselő-testület a Makó Városi Önkormányzat Termál- és Gyógyfürdő Megszüntető Okiratát a határozat mellékletét képező tartalommal jóváhagyja. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az intézmény Megszüntető Okiratát aláírja. Továbbá a Képviselő- testület felkéri a Jegyzőt, hogy gondoskodjon a Megszüntető Okirat a Magyar Államkincstár Regionális Igazgatósága felé történő benyújtásáról. Felelős: Polgármester, Jegyző Határidő: azonnal Erről értesítést kap: - Makó Város Polgármestere - Makó Város Jegyzője - Makó Városi Önkormányzat Termál- és Gyógyfürdő intézményvezetője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya - Irattár 6. sz. előterjesztés A magyar-román-szerb hármashatár térségében létrehozandó EGTC-ben történő részvétel
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Jelenlévők! Hölgyeim és Uraim! A határon átnyúló
gazdasági kapcsolatok ügye az egy olyan ügy, amihez az unió mindig többlet pénzt adott. Például Phare CBC Nagyprojektből újítottuk fel a Koronát, Phare CBC Nagyprojektből csináltuk az inkubátorházat, Phare CBC, tehát határon átnyúló gazdasági kapcsolat erősítés pályázatából csináltuk meg a főterünket. Ezek az EGTC-k esetében kisebb pályázatokról lehet szó, de állítólag északon már szlovák-magyar relációban ez működik. Mi most készítjük elő ennek a szervezetét, Mórahalom lesz ennek a központja, és az elnök Nógrádi Zoltán képviselőtársam. Jegyző asszony fogja mondani a tagdíj összegét.
57
Dr. Bánfi Margit jegyző: A tagdíj összege 1 Ft/lakos/hó. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés van-e? Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Én azt javaslom, hogy szavazzuk meg, kérem szavazzunk. A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 468/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: A magyar-román-szerb hármashatár térségében létrehozandó EGTC-ben történő részvétel. HATÁROZAT 1./ Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a magyar-román-szerb hármashatár térségében létrehozandó Európai Területi Együttműködési Csoportosulásban: BANATTRIPLEX CONFINIUM KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ EURÓPAI TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI CSOPORTOSULÁS (rövid nevén: Banat-Triplex Confinium EGTC., tov.: EGTC) történő részvétellel egyetért, és ezennel kinyilvánítja azt a szándékát, hogy a fenti EGTC szervezeti formába csatlakozni kíván és az 1,- Ft/lakos/hó tagsági díj megfizetését vállalja. (A Képviselő-testület tudomásul veszi, hogy a szerb és román felek esetében a hozzájárulás mértéke: Eu/1000 fő/hó.) 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a határozat mellékletét képező Egyezmény, valamint az EGTC megalakulásával kapcsolatos további dokumentumok aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. Erről értesítést kap: • Makó város polgármestere • Makó város jegyzője • Mórahalom város polgármestere • Kistérségi Iroda • Jegyzői Iroda • Irattár
58
7. sz. előterjesztés „A 43-as számú főút tehermentesítésének biztosítása a Hunyadi utca felújításával” című pályázat beadása
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! A kiküldött előterjesztésben az ütemezés úgy
van, hogy 2009-ben összesen beleteszünk 1 millió 437-et, és 2010-ben pedig beleteszünk 138 millió 562-t. Most van november 4., ehhez képest beadjuk ezt a pályázatot, döntenek, támogatási szerződést kötünk, közbeszereztetünk, jövő év végére aszfaltozhatunk. Megnyertük a szennyvíz projektünket a Hunyadi utca a városközpont 84 utcájában van benne, hogy a szennyvíz bekötéseket megcsinálják. Ha nincs szerencsénk, akkor először leaszfaltozzuk a Hunyadi utcát, utána felbontják a szennyvíz bekötések miatt. Nem gondolom azt, hogy a szennyvíz haladni fog olyan ütemben, hogy a Hunyadi utcán mi jövő ősszel aszfaltozni tudjunk ebből a beruházásból. A pályázatban az van, hogy 2010-ben kell hozzá 20 millió önerő, meg 130 millió támogatás. Végig kellene gondolni, hogy a szennyvíz mikor lesz megcsinálva a Hunyadi utcán, mivel itt ezt n+2 év alatt lehet megcsinálni. Az n az azt jelenti, hogy valamihez képest 2 éven belül kell megcsinálni a fejlesztést. Valamihez képest 2 év alatt lehet megcsinálni a beruházást, de az mindenképpen azt jelenti, hogy 2011-ben még meg lehet csinálni. Szerintem ennek realitása 2011-ben van. Be kell adni most a pályázatot, de nem ezzel az éves ütemezéssel. Ehhez kérek véleményt a kollegáktól, muszáj dönteni, mert 16 a határidő. Nem biztos, hogy jövő év nyarára, őszére a Hunyadi utcai szennyvíz rákötések megvannak. Itt a probléma. Megadom a szót Horváth Bernadett műszaki iroda vezetőnek.
Horváth Bernadett, a műszaki iroda vezetője: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő-
testület! Újra át fogjuk gondolni ezt a pénzügyi ütemezést. A 2009-es pénzügyi ütem az megmarad, mert a pályázat előkészítésénél felmerülő költségek azok már adott költségek és a 2010-es ütemezést azt pedig 2011-re átrakjuk, a szennyvízberuházással pedig összhangba fogjuk hozni ezt a fejlesztést.
Dr. Buzás Péter polgármester: Jól van, de ha ezen változtatunk, akkor változtatni kell a rendeletünkön is. Most technikailag, hogy lesz ez? Segítséget kérek. Parancsolj. Györbiró-Szabó András, a kistérségi iroda vezetője: Olyan javaslatom lenne, hogy hozzuk vissza a mai legutolsó napirendi pontra és addigra mi a költségvetését úgy módosítjuk jövő évre csak a kötelező közbeszerzés, stb. költségei maradnak benne, 2011-re pedig a kivitelezés. Dr. Buzás Péter polgármester: Rendben van. Javaslom, hogy soroljuk az utolsó előterjesztésnek. Kérem szavazzunk.
A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyetért azzal, hogy „A 43-as számú főút tehermentesítésének biztosítása a Hunyadi utca felújításával” című pályázat beadása 7. sz. előterjesztést utolsóként tárgyalja. 8. sz. előterjesztés Leader IV. tengely pályázói részére visszatérítendő támogatás biztosítása
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! A mai kiosztott előterjesztést tekintsük
tárgyalási alapnak, ahogy az ülés elején mondtam. A napirend tárgyalásánál jelen van Janka György görög katolikus esperes-parochus, akit szeretettel köszöntök és az igazgató úr helyett itt van az újvárosi reformátusoktól a helyettese és itt láttam még Varga Attila atyát a katolikus
59
egyház képviseletében. Tisztelt Jelenlévők! A Leader IV. tengelyre különböző pályázatokat tudunk beadni. Tehát fedett lovardára fogunk beadni egy pályázatot, ami összességében 26 millió 670 ezer Ft. Rendezvények eszközbeszerzése Makón, aminek a teljes összege 1 millió 400 ezer Ft, és ehhez adunk 350 ezer Ft önerőt, ez a Kulturális Kft-hez kerülne. A Petőfi parki WC építése az nem lesz, mert nem fér bele az időközi információk szerint. Kommunális Nonprofit Kft. részéről volna egy karácsonyi bódé beszerzés és a régi Városháza díszkivilágítása. A projekt méret 8 millió Ft és 6 millióra jött le, rendben van, önerő 0 Ft. Lóversenyek eszközbeszerzésére maradt az eredeti alternatíva, mert itt van egy maximális támogatás, egy 5 millió Ft-os projekt méret 0 Ft önerővel és a makói sportterek eszközbeszerzésénél van egy 1 millió 400 ezer Ft-os, 0 Ft önerős eszközbeszerzés az Almási Pálék, tehát az iskola részére és utána jönnek az egyházi fejlesztések. Az újvárosi katolikus parókia felújítására Leader forrásból jön 7 millió 400 ezer Ft, 0 Ft önerővel. A belvárosi református templom felújítására jön 8 millió Ft, 0 Ft önerővel. Újvárosi református templom felújítására jön Leader forrásból 7 millió 800 ezer Ft, 0 Ft önerővel, a pályázatok nyerése esetén. Csanád vezér téri kápolna felújítására 8 millió Ft jön. Mivel ők áfa-körbe tartoznak, itt az áfát vállalták ők, csak ez az önerő, az áfát kell megfizetni, mást nem és ezt vállalja az egyházközség, hogy megfizeti. A belvárosi katolikus plébániánál 7 millió 800 ezer Ft-os felújítás van és az áfa vonzata ennek 1 millió 950 ezer Ft, amit szintén vállalt a katolikus egyházközség, hogy megfizeti. Következő a görög katolikus temető ravatalozójának felújítása 3,5 millió Ft-ból, 0 Ft önerő. A belvárosi katolikus temetőben ravatalozó felújítás szintén 3,5 millió Ft volt. Belvárosi református temető ravatalozó felújítás 1,5 millió Ft-ból. Újvárosi református temető parkolójának felújítása 2 millió 168 ezer Ft-ból. Ez így összesen 10 millió 668 ezer Ft. Itt mindenütt azt szeretném megemlíteni, hogy ennek a pénzügytechnikája az, hogy a projekteket az én információim szerint előfinanszírozzuk, úgy, hogy közre is működünk a lebonyolításban, illetve olyan megállapodásokat kötünk, ami garantálja azt, hogy ezeknek a lebonyolítására rálátunk, és ez úgy térül meg nekünk, hogy az elszámoláskor az egyháztól ezt a pénzt visszakapjuk. Tehát ilyen módon kedves parochus úr, ahogy eddig volt, ugyanúgy előfinanszírozunk mindenkinél azzal, hogy a katolikusoknak a saját áfájukat meg kell fizetni azt ők vállalták. Észrevétele van-e valakinek?
Juhászné Kérdő Edina, a pénzügyi osztály vezetője: Tisztelt Képviselő-testület!
Polgármester Úr! Hagymáért Alapítvány a lovasturisztikai rendezvények támogatása célra 6 millió Ft-ot adna be a Hagymafesztiválhoz kapcsolódó rendezvények lebonyolítására.
Dr. Buzás Péter polgármester: És akkor ebbe kerülne bele a lovasverseny valamilyen
mértékű támogatása, meg a lovasszínház, meg a lószerszám, meg minden? Megadom a szót Bálint Mártának a Kulturális Kft. ügyvezetőjének.
Bálint Márta, a Makó Városi Kulturális-Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója: A 6 millió Ft az a Hagymafesztivál teljes kísérő rendezvényéből, ami a lovas
turizmusra, meg a magyar lovas hagyományokra lett összpontosítva. Ezen kívül a lovas szakosztály, a Hagymafesztivál lovas versenyre külön tud beadni. Tehát a pályázat a Hagymafesztivál megvalósításának egy része.
Dr. Buzás Péter polgármester: Jó, rendben van. Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban?
Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e?
60
Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. Gyakorlatilag a most kiosztott előterjesztés ezeket az információkat tartalmazza, amiket itt elmondtunk. Kérem szavazzunk arról, hogy egyben megszavazzuk az egészet. Kérnék egy szavazást. A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a 8. sz. előterjesztés vonatkozásában a 11 db határozati javaslatról egyben dönt. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a határozati javaslatokról. A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 469/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Makó Újvárosi Református Egyházközség részére – pályázathoz – visszatérítendő támogatás biztosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy visszatérítendő támogatással segítséget nyújt a Makó Újvárosi Református Egyházközség részére az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013. IV. tengely keretében benyújtani kívánt pályázata megvalósításához az alábbiakban részletezettek szerint: Megvalósítani kívánt cél: Templomok felújítása, pályázni kívánt összeg: 7.800.000,- Ft. Megvalósítani kívánt cél: Történelmi, kegyeleti emlékeink felújítása, térségi identitással bíró nagyjaink örökségének ápolása, pályázni kívánt összeg: 2.000.000,- Ft. Makó Város Önkormányzata a fedezetet a 2010. évi költségvetési rendeletében biztosítja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére és a támogatási szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A határozatról értesítést kap: • Makó város polgármestere • Makó város jegyzője • Makó Város Képviselő-testület Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya • Makó Újvárosi Református Egyházközség • Irattár
A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:
61
470/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Makó-Belvárosi Református Egyházközség részére – pályázathoz – visszatérítendő támogatás biztosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy visszatérítendő támogatással segítséget nyújt a Makó-Belvárosi Református Egyházközség részére az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013. IV. tengely keretében benyújtani kívánt pályázata megvalósításához az alábbiakban részletezettek szerint: Megvalósítani kívánt cél: Templomok felújítása, pályázni kívánt összeg: 8.000.000,- Ft. Megvalósítani kívánt cél: Történelmi, kegyeleti emlékeink felújítása, térségi identitással bíró nagyjaink örökségének ápolása, pályázni kívánt összeg: 1.500.000,- Ft. Makó Város Önkormányzata a fedezetet a 2010. évi költségvetési rendeletében biztosítja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére és a támogatási szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A határozatról értesítést kap: • Makó város polgármestere • Makó város jegyzője • Makó Város Képviselő-testület Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya • Makó-Belvárosi Református Egyházközség • Irattár
A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 471/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Görög Katolikus Egyházközség, Makó részére – pályázathoz – visszatérítendő támogatás biztosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy visszatérítendő támogatással segítséget nyújt a Görög Katolikus Egyházközség, Makó, részére az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013. IV. tengely keretében benyújtani kívánt pályázata megvalósításához az alábbiakban részletezettek szerint: Megvalósítani kívánt cél: Történelmi, kegyeleti emlékeink felújítása, térségi identitással bíró nagyjaink örökségének ápolása, pályázni kívánt összeg: 3.510.793,- Ft. Makó Város Önkormányzata a fedezetet a 2010. évi költségvetési rendeletében biztosítja.
62
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére és a támogatási szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A határozatról értesítést kap: • Makó város polgármestere • Makó város jegyzője • Makó Város Képviselő-testület Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya • Görög Katolikus Egyházközség, Makó • Irattár
A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 472/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Szent László Király Plébánia részére – pályázathoz – visszatérítendő támogatás biztosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy visszatérítendő támogatással segítséget nyújt a Szent László Király Plébánia részére az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013. IV. tengely keretében benyújtani kívánt pályázata megvalósításához az alábbiakban részletezettek szerint: Megvalósítani kívánt cél: Templomok felújítása, pályázni kívánt összeg: 7.400.000,- Ft. Makó Város Önkormányzata a fedezetet a 2010. évi költségvetési rendeletében biztosítja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére és a támogatási szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A határozatról értesítést kap: • Makó város polgármestere • Makó város jegyzője • Makó Város Képviselő-testület Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya • Szent László Király Plébánia • Irattár
A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:
63
473/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Szent István Király Plébánia részére – pályázathoz – visszatérítendő támogatás biztosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy visszatérítendő támogatással segítséget nyújt a Szent István Király Plébánia részére az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013. IV. tengely keretében benyújtani kívánt pályázata megvalósításához az alábbiakban részletezettek szerint: Megvalósítani kívánt cél: Templomok felújítása, pályázni kívánt összeg: 7.800.000,- Ft. Megvalósítani kívánt cél: Történelmi, kegyeleti emlékeink felújítása, térségi identitással bíró nagyjaink örökségének ápolása, pályázni kívánt összeg: 3.500.000,- Ft. Makó Város Önkormányzata a fedezetet a 2010. évi költségvetési rendeletében biztosítja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére és a támogatási szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A határozatról értesítést kap: • Makó város polgármestere • Makó város jegyzője • Makó Város Képviselő-testület Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya • Szent István Király Plébánia • Irattár
A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 474/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Szeged Csanád Megyei Egyházközség részére – pályázathoz – visszatérítendő támogatás biztosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy visszatérítendő támogatással segítséget nyújt a Szeged Csanád Megyei Egyházközség részére az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013. IV. tengely keretében benyújtani kívánt pályázata megvalósításához az alábbiakban részletezettek szerint: Megvalósítani kívánt cél: Templomok felújítása, pályázni kívánt összeg: 8.000.000,- Ft. Makó Város Önkormányzata a fedezetet a 2010. évi költségvetési rendeletében biztosítja.
64
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére és a támogatási szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A határozatról értesítést kap: • Makó város polgármestere • Makó város jegyzője • Makó Város Képviselő-testület Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya • Szeged Csanád Megyei Egyházközség • Irattár
A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 475/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Makói Lovas Egyesület részére – pályázathoz – visszatérítendő támogatás biztosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy visszatérítendő támogatással segítséget nyújt a Makói Lovas Egyesület részére az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013. IV. tengely keretében benyújtani kívánt pályázata megvalósításához az alábbiakban részletezettek szerint: Megvalósítani kívánt cél: Fedett lovarda építése: 26.670.000,- Ft. Megvalósítani kívánt cél: Lóversenyek eszközbeszerzése: 5.000.000,- Ft. Makó Város Önkormányzata a fedezetet a 2010. évi költségvetési rendeletében biztosítja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére és a támogatási szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A határozatról értesítést kap: • Makó város polgármestere • Makó város jegyzője • Makó Város Képviselő-testület Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya • Makói Lovas Egyesület • Irattár
A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:
65
476/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Makó Városi Kulturális-Közművelődési Nonprofit Kft. részére – pályázathoz – visszatérítendő támogatás biztosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy támogatja a Makó Városi Kulturális-Közművelődési Nonprofit Kft-t az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 20072013. IV. tengely keretében benyújtani kívánt pályázata megvalósításához: Megvalósítani kívánt cél: Szabadtéri rendezvények tárgyi eszközbeszerzése és szabadtéri színpadok kialakítása: 1.750.000,- Ft, melyből 1.400.000,- Ft-ot visszatérítendő támogatásként és 350.000,- Ft-ot vissza nem térítendő támogatásként ad az Önkormányzat a Kft-nek. Makó Város Önkormányzata a fedezetet a 2010. évi költségvetési rendeletében biztosítja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére és a támogatási szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A határozatról értesítést kap: • Makó város polgármestere • Makó város jegyzője • Makó Város Képviselő-testület Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya • Makó Városi Kulturális-Közművelődési Nonprofit Kft. • Irattár
A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 477/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Alapítvány a Makói Általános Iskoláért részére – pályázathoz – visszatérítendő támogatás biztosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy visszatérítendő támogatással segítséget nyújt az Alapítvány a Makói Általános Iskoláért részére az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013. IV. tengely keretében benyújtani kívánt pályázata megvalósításához az alábbiakban részletezettek szerint: Megvalósítani kívánt cél: Szabadtéri rendezvények tárgyi eszközbeszerzése és szabadtéri színpadok kialakítása: 1.400.000,- Ft. Makó Város Önkormányzata a fedezetet a 2010. évi költségvetési rendeletében biztosítja.
66
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére és a támogatási szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A határozatról értesítést kap: • Makó város polgármestere • Makó város jegyzője • Makó Város Képviselő-testület Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya • Alapítvány a Makói Általános Iskoláért • Irattár
A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 478/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Makói Kommunális Nonprofit Kft. részére – pályázathoz – visszatérítendő támogatás biztosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy támogatja a Makói Kommunális Nonprofit Kft-t az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013. IV. tengely keretében benyújtani kívánt alábbi pályázatai megvalósításához: Megvalósítani kívánt cél: Szabadtéri rendezvények tárgyi eszközbeszerzése és szabadtéri színpad kialakítása: 6.000.000,- Ft, melyet visszatérítendő támogatásként ad az Önkormányzat a Kftnek. Makó Város Önkormányzata a fedezetet a 2010. évi költségvetési rendeletében biztosítja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére és a támogatási szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A határozatról értesítést kap: • Makó város polgármestere • Makó város jegyzője • Makó Város Képviselő-testület Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya • Makói Kommunális Nonprofit Kft • Irattár
A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:
67
479/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Hagymáért Alapítvány részére – pályázathoz – visszatérítendő támogatás biztosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy visszatérítendő támogatással segítséget nyújt a Hagymáért Alapítvány részére az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013. IV. tengely keretében benyújtani kívánt pályázata megvalósításához az alábbiakban részletezettek szerint: Megvalósítani kívánt cél: Lovas-turisztikai rendezvények támogatása célra 6.000.000.- Ft. Makó Város Önkormányzata a fedezetet a 2010. évi költségvetési rendeletében biztosítja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére és a támogatási szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A határozatról értesítést kap: • Makó város polgármestere • Makó város jegyzője • Makó Város Képviselő-testület Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya • Alapítvány a Makói Általános Iskoláért • Irattár 8/A sz. előterjesztés Visszatérítendő támogatás rekonstrukciójához
nyújtása
Makói
Görög
Katolikus
Templom
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Jelenlévők! Hölgyeim és Uraim! Arról van szó, hogy a
görög katolikus templomnál az előző ciklusban a nagyon nagy bajok egy döntő része orvosolva lett. Az evangélikus templom az összedőlés határán volt, majdnem 20 millió Ft SAPARD pénzből azt sikerült megcsinálni. De 13-14-15 millió Ft körül akkor sikerült a tetejét a görög katolikusnak megcsinálni. Az a jellemző, hogy a kisebb egyházközségek gyengébb anyagiak között vannak és ezeknek a templomain is meglátszik ez az állapot. A görög katolikus templomban nem régen voltam egy búcsú alkalmával, gyönyörű az a templom. Látszik sok helyen a felvizesedés. A freskó még nincs felvizesedve, de addig nem szabad nekifogni, amíg ki nem szárad. Ez a 15 millió Ft a teljes templomnak a szigetelését és az előterének a térkővel való kiburkolását jelenti. Ezen túlmenően a következő lépés lesz a belső rendbetétel és hát van még ott egy nagyon szép műemlék kerítés, aminek a valamilyen mértékű műemléki védelme lenne még indokolt. Egy biztos, hogy ez akkora, tehát önmaga a 15 millió Ft is érzékelteti, hogy 2-szer akkora, mint a Leaderben, 8 millió a felső határ. Emiatt a parochus úrral közösen a Magyar Köztárság Oktatási és Kulturális miniszteréhez fordultunk, hogy a ő pályázati rendszeréből kapjunk ehhez támogatást. Miniszter úr megígérte, hogy segíteni fog, hál’ Istennek megjött a levél, most már megjött a támogatási szerződés is, de ez is előfinanszírozott. A lényeg ahhoz, hogy ez mehessen megelőlegezzük, hogy ez a beruházás megtörténhessen és ez a templom így megújulhasson. Én ehhez kérem most a testület támogatását. Kérdés van-e?
68
Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 480/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Visszatérítendő támogatás nyújtása Makói Görög Katolikus Templom rekonstrukciójához. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy visszatérítendő támogatással segítséget nyújt a Görög Katolikus Egyházközség, Makó részére az Oktatási és Kulturális Minisztérium, egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója tárgyú előirányzat keretében megnyert pályázata megvalósításához az alábbiakban részletezettek szerint: Megvalósítani kívánt cél: A Makói Görög Katolikus templom rekonstrukciója, összege: 15.000.000,- Ft. Makó Város Önkormányzata a fedezetet a 2010. évi költségvetési rendeletében biztosítja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére és a támogatási szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A határozatról értesítést kap: • Makó város polgármestere • Makó város jegyzője • Makó Város Képviselő-testület Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya • Görög Katolikus Egyházközség, Makó • Irattár
Dr. Buzás Péter polgármester: Kedves Parochus Úr! Egyhangúan elfogadta a testület. Parancsolj.
Janka György görög katolikus esperes-parochus: Ezt nem lehet szó nélkül hagyni.
Tiszteletemet, megbecsülésemet fejezem ki polgármester úr iránt, a testületi tagok iránt. Értik a helyzetet. Az egyházaknak önerejük nincsen, a kis perselypénzből nem lehet ilyen hatalmas épületeket fenntartani. Tehát csak is pályázat útján és az önkormányzat segítségével tudjuk az épületeinket megmenteni, amik hát a város értékei. Nagyon szépen köszönöm a megértésüket, Isten áldja meg Önöket.
69
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönjük szépen. 8/B sz. előterjesztés „Sportöltöző építés az Erdei Ferenc téri sportpályán” című pályázat benyújtása
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 481/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: „Sportöltöző építés az Erdei Ferenc téri sportpályán” című pályázat benyújtása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013 pályázati felhívás kulturális, sport és szabadidős célú terek kialakítása és fejlesztése célterületére „Sportöltöző építés az Erdei Ferenc téri sportpályán„ címmel pályázatot nyújt be, melyből 1 db öltöző kerül kialakításra. A projekt forrásösszetétele: Pályázatban el nem számolható költségek Támogatás (100%) (ÁFA+projekten felüli rész) 2009 337 500 Ft 112 500 Ft 2010 7 663 500 Ft 4 652 500 Ft Összesen 8 001 000 Ft 4 765 000 Ft
Összesen 450 000 Ft 12 316 000 Ft 12 766 000 Ft
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a fenti táblázatnak megfelelően, a 2009. évi önerőt a 2009. évi költségvetési rendelet általános tartalék terhére biztosítja és a 2010. évi önerőt a 2010. évi költségvetési rendeletébe betervezi. A Képviselő-testület felkéri Makó város jegyzőjét, hogy a költségvetési rendelet módosítást készítse elő. A Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert minden, a pályázat sikeréhez szükséges nyilatkozat és intézkedés megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester
70
Erről értesítést kap: • Makó Város polgármestere • Makó Város jegyzője • Makó Város Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály • Makó Város Polgármesteri Hivatal Kistérségi Iroda 9. sz. előterjesztés „Egyenlő esélyű hozzáférés a Makói Polgármesteri Hivatalhoz” című pályázat pénzügyi módosítása
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! Ahhoz, hogy mindent meg tudjunk csinálni, egyébként meg nem kapjuk a pályázati pénzt, plusz 6 millió 517 ezer Ft-ot hozzá kell tenni a pályázathoz. Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 482/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: „Egyenlő esélyű hozzáférés a Makói Polgármesteri Hivatalhoz” című pályázat pénzügyi módosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy DAOP -2009-4.3.1. "Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz" című pályázati felhívásra „Egyenlő esélyű hozzáférés a Makói Polgármesteri Hivatalhoz” címmel benyújtott pályázat költség- összetételét az alábbiak szerint módosítja: Pályázatban elszámolható költségek Önerő Támogatás (25,187%) (74,813%) 2009 50 059 Ft 148 691 Ft 2010 9 962 857 Ft 29 592 642 Ft Összesen 10 012 916 Ft 29 741 333 Ft
Pályázatban el nem számolható költségek 20 000 Ft 6 517 751 Ft 6 537 751 Ft
Összesen 218 750 Ft 46 073 250 Ft 46 292 000 Ft
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete kötelezettséget vállal arra, hogy a pályázathoz szükséges 2009. évi önerőt és a 20.000,- forint járulékos költségeket Makó Város Önkormányzatának 2009. évi költségvetési rendelet 2. számú melléklet IX. cím EU pályázati
71
alap terhére biztosítja, valamint vállalja, hogy a 2010. évi önerőt és a pályázatban el nem számolható költséget – 6 517 751,- forintot - a 2010. évi költségvetésébe betervezi. A Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert minden, a pályázat sikeréhez szükséges nyilatkozat és intézkedés megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: • Makó Város polgármestere • Makó Város jegyzője • Makó Város Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály • Makó Város Polgármesteri Hivatal Kistérségi Iroda • Makó Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda 10. sz. előterjesztés „Versenyképes turisztikai termék és attrakciófejlesztés” című kiírásra pályázat benyújtása
Dr. Buzás Péter polgármester: Ez a Maros-parton aktív turisztikai fejlesztések Makón
címmel történne, melyben a Maros-parti strandnak a fejlesztése foglaltatik benne, bejárati épület, kalandpálya, Canopy pálya, csónakkikötő. Tehát a Maros-partnak egy rendbe tétele és ez mindent összevetve 177 millió 655 ezer Ft és ennek az önereje 50%-os, tehát ebbe 88 millió Ftot kell beletenni. Ahhoz, hogy a fürdő tudjon működni, ehhez más turisztikai attrakciót megcsináljunk, ezt nagyon régóta kerülgetik körbe a kollegáink és sajnos 50%-os pályázati kiírás van csak. Ebbe ennyi pénzt kell beletenni úgy, hogy ezt is döntő mértékben 2010-re ütemezik, és 2009 az előkészítés, 2010-es megvalósítás, hogy amikor a 2011-ben a fürdőt átadjuk, akkor már a Maros-part rendben legyen. Körülbelül ez lehet ennek a logikája. Kérdés van-e? Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Dr. Bakos Gábornéé a szó. Dr. Bakos Gáborné egészségügyi tanácsnok, települési képviselő: Én egy kicsit sokallom ezt az 50%-os önrészt, ez borzasztó sok pénz, amennyit bele kell raknunk. Tehát nem nagyon jellemző ránk, hogy az utóbbi időben ilyen nagy önerővel veszünk részt pályázatokon. Ráadásul nem is tudom, hogy mi van benne igazán.
Dr. Buzás Péter polgármester: Jó. Ha meg tudod, hogy mi van benne, akkor kevesebb lesz az
önerő, vagy merre induljunk el? Mert ha sok az önerő, akkor erre azt mondom, hogy én nem tudok, kollegáim egyelőre nem tudnak olyan pályázatot, ahova a fürdő mellé turisztikai attrakció gyanánt valamilyen fejlesztést meg kellene csinálni, és ehhez képest ehhez pályázati pénzt tudunk kapni. Ha ezt nem pályázzuk meg, akkor marad a Maros-partunk olyan, amilyen. Lesz-e még pályázati kiírás 2013-ig?
Györbiró-Szabó András, a kistérségi iroda vezetője: 2011-ben.
72
Dr. Buzás Péter polgármester: 2011-ben még lesz egyszer pályázati kiírás, azt 2013-ban lehet
megcsinálni. Tehát 2011, 2012, 2013-ban 3 évig a fürdő vendégek a mostani Maros-partra járnak le. Én is sokallom, teljesen egyetértünk veled, csak ha az ember koncepciózusan gondolkodik és azt mondja, hogy most akkor megcsináljuk a fürdőt, mert a dolog arról szól, hogy megcsináljuk a fürdőt, a városközpont rehabilitációban nem újvárosra megyünk ki, meg az Állomás térre, hanem a fürdő környékére. Tehát nem erre jövünk el, a fürdő környékét tesszük rendbe, utána indulunk a Szent István tér irányába, aztán jövünk a főtér fele. Ez ezt szolgálja, ez 1 milliárd 160 egynéhány millió Ft. Egyébként hadd tegyem hozzá, hogy az is olyan 300 néhány millió Ft önerővel az se kevés, de azt is megcsináljuk azért, hogy a Makovecz fürdő ne egy ilyen hiper modern épületként álljon ott a semmi közepén, hanem a környezete legyen megcsinálva. Amikor ez megvan, akkor azt gondoljuk, hogy ehhez kellene lovas turizmus, azt szolgálná a Leader. Ehhez kellene horgász turizmus, volna arra is elképzelésünk. Erre kellene községi turizmus, mozdulnak rá a falvak és erre kellene a makói Maros-partot rendbe tenni. Erre ez az egy pályázat van most. Ebben azt tehetjük meg, hogy megyünk ebbe az irányba vagy nem megyünk ebbe az irányba. Egyébként mondjuk, segítséget kérek abban, hogy konkrétan mi ennek a tartalma. Györbiró-Szabó Andrásé a szó.
Györbiró-Szabó András, a kistérségi iroda vezetője: A beruházás keretében a fő attrakció egy 50 elemes ügyességi pálya kialakítása. Ezt az 50 elemet úgy kell érteni, hogy olyan ügyességi elemekből áll, hogy két fa között van különböző magasságú ügyességi részelem és ez számít egynek és így lesz 50 elemes a pálya, mind gyerek, mind felnőttek részére. A mérete az országban az 5 legnagyobb közé fog tartozni. Annyit, hogy ezek az ügyességi pályák, ezek megtérülő beruházások. Ellenben mondjuk egy városközpont felújítás, az közvetett módon térül meg, ez közvetlen módon fog megtérülni és elég gyors a megtérülése. A pályázatban ez be is lesz mutatva. Ezért 50%-os lehet maximum a támogatási intenzitás, mert ez egy megtérülő beruházás. A Canopy pálya pedig arról szól, hogy a Maros folyó fölött lesz egy drótkötél pálya kialakítva. Ez Magyarországon egyedülálló folyóvíz fölött, nem álló, hanem folyóvíz fölött vezet át. Ezzel egy olyan extrém grandiózus attrakció lesz a Maros-parton, ami tényleg egyedülálló lesz az országban és akár Közép-Európában is. Emellett a strand területén a bejárati épület felújítása fog megvalósulni, plusz büfé épület komplex felújítása, emellett még röplabda pályák és lábtengó pályák kialakítása valósul meg. Mosdókat újítunk fel, öltözőket alakítunk ki, plusz egy csónakkikötőt is fogunk itt betervezni a projektbe. Dr. Buzás Péter polgármester: Hát ez a műszaki tartalom. Parancsolj, tiéd a szó a főorvos asszony.
Dr. Bakos Gáborné egészségügyi tanácsnok, települési képviselő: Ha megtérül, akkor belépő lesz?
Györbiró-Szabó András, a kistérségi iroda vezetője: Igen, persze, fizetős lesz. Dr. Bánfi Margit jegyző: Belépő a kalandpályára. Az, hogy a strand maga belépős lesz-e vagy
sem, azt majd továbbra is a képviselő-testület fogja eldönteni. Amikor a kft. üzleti tervét elfogadja, akkor ezzel együtt lehet a kft-t abba az irányba befolyásolni, hogy szedjen-e díjat vagy ne, de a kalandpálya természetesen belépődíjas lesz.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tehát a kalandpálya belépődíjas lesz, ez az 50% egyik magyarázata. Az, hogy a strand maga belépős lesz vagy nem, erre majd visszatérünk. Nem tudom most megmondani, egy biztos, hogy egyszer már belépőssé tettük 100 Ft-ért senki nem
73
ment le. Én meggondolom még egyszer, hogy a strandra szedünk-e belépőt. Lehet, hogy ott már, ha valaki a mosdót akarja használni, azért fizetni kell, de hogy a strandra belépő legyen még egyszer, ameddig én polgármester vagyok, ezt meggondolom.
Dr. Bánfi Margit jegyző: Az nem kérdés, hogy a kalandpálya díjat szedjen az üzemeltető, mert
ahhoz nagyon szigorú előírások tartoznak. Szakképzett személyzetre például alpinistákra van szükség, akik folyamatosan felügyelik a vendégek ilyen típusú szórakozását. Ezt nem lehet megcsinálni ingyen, ehhez akkor nagyon-nagyon jelentős támogatást kellene adni. Ezzel együtt az ilyen beruházások mindenütt gyorsan térülnek meg.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kedves kolleganők, kollegák, kedves makóiak! Azt azért látni
kell képviselőtársaim, hogy ezzel együtt az az igazság, hogyha mindent itt megcsinálunk és a Maros-partot meg úgy hagyjuk, akkor az olyan lesz, mint a Makovecz épület mögött a Csipkeházak hátsó része, amire Makovecz azt mondta, hogy balkáni hátsó udvar. Tehát a Maros-partot nem kellene így hagyni. Tehát ez lett volna az üzenete a dolognak. Nem tudom, hogy van-e még valakinek gondja a Maros-part fejlesztésével. Én a főorvos asszonnyal egyetértek, nagyon sok ez az 50%, nincs olcsóbb. Azt tudjuk eldönteni, igen, nem. Egyébként a szavazás is nagyjából erről szól. Én azt javaslom, hogy azért csináljuk meg, mert ha jobbat nem tudunk, akkor csak kellene valami kínálatot a Maros-parton is csinálni. Jó? Van még kérdés? Nincs kérdés. Akkor kérem szavazzunk.
A képviselő-testület 19 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodással a következő határozatot hozza: 483/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: „Versenyképes turisztikai termék és attrakciófejlesztés” című kiírásra pályázat benyújtása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy DAOP -2009-2.1.1/E „Versenyképes turisztikai termék és attrakciófejlesztés” című pályázati felhívásra „Aktív turisztikai fejlesztések Makón” címmel pályázatot nyújt be. A projekt forrásösszetétele: 2009 Támogatás (50%) 4 071 540 Ft Önerő (50%) 4 071 540 Ft Összesen 8 143 080 Ft
2010 84 756 450 Ft 84 756 450 Ft 169 512 900 Ft
Összesen 88 827 990 Ft 88 827 990 Ft 177 655 980 Ft
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete kötelezettséget vállal arra, hogy a pályázathoz szükséges 2009. évi önerőt a 2009. évi költségvetési rendelet 2. számú melléklet IX. cím EU pályázati alap terhére biztosítja és vállalja, hogy a 2010. évi önerőt a 2010-es költségvetési rendeletébe betervezi. A Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert minden, a pályázat sikeréhez szükséges nyilatkozat és intézkedés megtételére.
74
Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: • Makó Város polgármestere • Makó Város jegyzője • Makó Város Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály • Makó Város Polgármesteri Hivatal Kistérségi Iroda • Makó Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda 11. sz. előterjesztés TIOP-1.2.3 pályázathoz előleg biztosítása
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 484/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: TIOP-1.2.3 pályázathoz előleg biztosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a „TIOP-1.2.3 08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése – Tudásexpo-Expressz” pályázat megvalósításához szükséges pénzeszközt - tekintettel a pályázat utófinanszírozott voltára - a 2009. évi, valamint 2010. évi költségvetésében az alábbiak szerint biztosítja utólagos elszámolással: 2009 2010 Összesen Ft/év Ft/év Ft/év József Attila Városi Könyvtár1 147 5001 759 2002 906 700 Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a fenti táblázatnak megfelelően, a 2009. évi utófinanszírozás miatti pénzeszközt a 2009. évi költségvetési rendelet 2. számú melléklet III. általános tartalék terhére biztosítja és vállalja, hogy a 2010. évi megelőlegezést a pályázat elszámolásig a 2010-es költségvetési rendeletébe betervezi. Határidő: 2009. november 30. Felelős: jegyző
75
A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. Erről értesítést kap: • Makó város polgármestere • Makó város alpolgármestere • Makó város jegyzője • József Attila Városi Könyvtár • Polgármesteri Hivatal Közoktatási Osztálya • Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya 12. sz. előterjesztés Stratégiai Ellenőrzési Terv módosítása
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 485/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Stratégiai Ellenőrzési Terv módosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi és kisebbségi önkormányzatok és költségvetési szerveik, valamint a külső szervek, kedvezményezett szervezetek, továbbá a helyi önkormányzat többségi irányítást biztosító befolyása alatt működő társaságok gazdálkodására elkészített stratégiai ellenőrzési tervet elfogadja. Felelős: Határidő:
Jegyző az elfogadást követően
A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról értesítést nem kér. Erről értesítést kap: - Makó Város Polgármestere - Makó Város Jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály - Belső ellenőrzési vezető
76
13. sz. előterjesztés Belső ellenőrzés tervezése, 2010. évi belső ellenőrzési terv
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 19 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 486/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Belső ellenőrzés tervezése, 2010. évi belső ellenőrzési terv. HATÁROZAT A Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 92. § (6) bek. alapján biztosított jogkörében az önkormányzat és költségvetési szerveik, valamint a külső szervek – kedvezményezett szervezetek, továbbá a helyi önkormányzat többségi irányítást biztosító befolyása alatt működő társaságok gazdálkodásának – tervezett ellenőrzésére összeállított 2010. évi ellenőrzési tervet az 1-6. sz. mellékletben foglaltak szerint jóváhagyja. Felelős: Határidő:
jegyző az ellenőrzési tervben foglaltak szerint
A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. Erről értesítést kap: - Makó Város Polgármestere - Makó Város Jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály - Belső ellenőrzési vezető 14. sz. előterjesztés Makó város közbiztonsági helyzetének javításához eszköz- és fedezetbiztosítás
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! Kedves Jelenlévők! Makó város közbiztonsági helyzetének javítására volt egy 46 millió Ft-os programunk, aminek a részeként ma már utaltam rá, hogy mind mozgásérzékelő, mind pedig a térfigyelő kamera beszerzése történik. A rendőrség részére ennek a pénzeszköznek az átadása 1,5 millió Ft értékben fog megtörténni. Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban?
77
Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 487/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Makó város közbiztonsági helyzetének javításához eszköz biztosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Makó Város Önkormányzatának vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 11/2003. (III.26.) Makó ör. rendelet 7. § (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján úgy határoz, hogy a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 22-24.) részére, a város közbiztonsági helyzetének javítása érdekében elfogadott cselekvési programban és költségtervben meghatározott feladatok végrehajtására az alábbi számítástechnikai eszközöket térítésmentesen tulajdonba adja azzal, hogy azok kizárólag a Makói Rendőrkapitányság (6900 Makó, Csanád vezér tér 13.) használatába kerülhetnek: • 1 db ACER Aspire 5735 tip. laptop (gyári szám: LXAU50X0418423DD0E2000) hordtáskával (173.875,- Ft) • 1 db ACER P5270 projektor (gyári szám: EYJ74010019060081E5921) hordtáskával (203.375,- Ft) • 1 db HP LJ M1522n multifunkciós lézernyomtató (gyári szám: VNGT98SH5H) (230.750,- Ft) • 1 db magasfényű vetítővászon (90.500,- Ft ) Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert az átadásátvétellel kapcsolatos megállapodás megkötésére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: • Makó város polgármestere • Makó város jegyző • Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály • Palicz András alezredes, városi rendőrkapitány • Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 22-24.) • Nagy- György József Mezőgazdasági, közbiztonsági és környezetvédelmi részfeladatokat ellátó tanácsnok • Irattár
78
A képviselő-testület 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 488/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Makó város közbiztonsági helyzetének javításához vissza nem térítendő önkormányzati támogatás biztosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 22-24.) részére a város közbiztonsági helyzetének javítása érdekében elfogadott cselekvési programban és költségtervben meghatározott feladat végrehajtására – működési költség fedezetére (benzin) - a 343/2009.(VIII. 26.) MÖKT határozattal elfogadott 46. 526. 675,- Ft-ból, elszámolási kötelezettség mellett 1.500.000 Ft vissza nem térítendő önkormányzati támogatást nyújt azzal, hogy az kizárólag a Makói Rendőrkapitányságnál (6900 Makó, Csanád vezér tér 13.) kerülhet felhasználásra. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete felkéri a jegyzőt, hogy fenti döntést a költségvetési rendeleten vezesse át. Továbbá a Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert az átadással kapcsolatos megállapodás megkötésére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester, jegyző Erről értesítést kap: • Makó város polgármestere • Makó város jegyzője • Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály • Palicz András alezredes, városi rendőrkapitány • Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 22-24.) • Nagy-György József Mezőgazdasági, közbiztonsági és környezetvédelmi részfeladatokat ellátó tanácsnok • Irattár 15. sz. előterjesztés Tájékoztató a városi kerékpáros közlekedés szabályozásának felülvizsgálatáról
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Jelenlévők! Korábban több képviselő is szóvá tette a kerékpáros ügyet. Egy a lényeg, hogy időközben a KRESZ módosítása a Parlament előtt volt. Én megkértem kollegáimat, hogy most van itt az ideje, hogy a KRESZ-be mit tegyünk bele. Én azt a feljegyzést kaptam vissza, ami itt az előterjesztésben is van, hogy tulajdonképpen ezek az ügyek nem olyanok, nem akkorák és nem olyan természetűek, hogy a KRESZ bármilyen típusú módosítását igényelné. Én így Makó és térsége országgyűlési képviselőjeként nem is tettem semmi olyan javaslatot, hogy a KRESZ-t ez irányba módosítsák, mert hogy a szakemberek
79
megítélése szerint ez nem volt indokolt. Ez a kiértékelés, ami itt van, ez azt üzeni, hogy kettő helyen van arra szükség, hogy figyelem felkeltő tábla elhelyezésével lassítani lehet esetleg az ottani forgalmat. Ha mindez kevéssé válik, akkor jöhet valami jármű szabályozó akadály. Hát itt a kollegák fekvőrendőrt találtak ki. Végig kell gondolni, lehet, hogy jobb lenne y korlát, amit biciklivel nem tudnak kikerülni. De tény, hogy valahogy nevelni kell a bicikliseket a közlekedési szabályok betartására. Ez jött vissza a bizottság véleményeként, sőt Mezőgazdasági, közbiztonsági és környezetvédelmi részfeladatokat ellátó tanácsnoktól. Neked van-e hozzáfűznivalód tanácsnok úr? Tiéd a szó.
Nagy-György József, mezőgazdasági, közbiztonsági és környezetvédelmi részfeladatokat ellátó tanácsnok, települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt
Testület! Ebből az anyagból igazán még az elektromos kerékpárok fokozott veszélyességére való reakció nem jön le. A rendőrségi statisztikák ezt nem támasztották szerencsés módon alá. Szerencsés módon nem történt még halálos baleset velük vagy legalábbis abban az időszakban, amiről a statisztikák szólnak. Ne is legyen. De nem ez az igazi probléma, hanem az, ami az anyagban megjelent, hogy van két olyan gócpont, ahol sűrűbben van baleset és az rontja a baleseti statisztikát, de szerencsés módon halálos baleset ezekben sem volt. Ezzel együtt ezzel törődni kell és ez a probléma különösen a főtér környékén és ahol sűrű a forgalom probléma. Biztos, hogy a jövőben valami megoldást kell arra találni, hogy olyan tempóban ne kerékpározzanak, pláne ezzel a gyorsjárművel ne közlekedjenek.
Dr. Buzás Péter polgármester: Most ha jól olvastam, nekem ebből az jött le, hogy akkor
először még egy tábla kihelyezés hátha használ.
Nagy-György József, mezőgazdasági, közbiztonsági és környezetvédelmi részfeladatokat ellátó tanácsnok, települési képviselő: Meg kell tenni, amit a KRESZ előír, most majd új rendelet lesz, amit az lehetővé tesz, aztán ki tudja mennyit ér ez a rendelet, de az a felszólalás tulajdonképpen megválaszolásra került. A probléma megvan, de nem igazán a sebesség.
Dr. Buzás Péter polgármester: Lehet, hogy azt is meg kell fontolni, amit a Gazdag János
mondott, valamiféle tüskés megoldás.
Gazdag János, a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság elnöke, települési képviselő: Nem tüskés, felfestés.
Dr. Buzás Péter polgármester: Ja, felfestést mondott, jól van. Rendben van. Varga Zoltáné a szó.
Varga Zoltán alpolgármester: Tisztelt Képviselő-testület! Az egyik ilyen gócpont, amiről szó
van az épp a Szép utca és a Kálvária utca kereszteződésében van, ahol egyébként a többi baleset is történt. Sok a kerékpáros, viszont a Szép utcán, nagyon jó hír, hogy meg fog épülni majd a kerékpárút is és a két kerékpárút, ahol össze fog érni, pont egy olyan házsaroknál, ahonnan nem belátható az utcasarok, pont olyan helyen fog összeérni. Szeretném kérni, hogy az előkészítés során a kollegák legyenek arra figyelemmel, hogy ez még veszélyesebbé teheti ezt az útkereszteződést. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Jó, megkérem a kollegákat, hogy erre külön figyeljenek oda. Rendben van. Toldi Jánosé a szó, tessék parancsolni.
80
Toldi János települési képviselő: Köszönöm. Polgármester Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A
probléma ezen megoldását én nem nemlegessel, de tartózkodással tudom fogadni. Az élet adja meg mindig a szabályok módosításának kötelezettségét. Mostanában a média tele van az úgynevezett öreg autók behajtásának tilalmával, de nincs meg a megfelelő KRESZ tábla hozzá. Budapesten akar Demszky úr egy ilyen táblát kitenni, hogy a belvárosban …
Dr. Buzás Péter polgármester: Makón vagyunk. Toldi János települési képviselő: De pont ez az érdekes, hogy itt nálunk a kerékpár jelent problémát. Én azért mondtam, hogy a kerékpár jelent valamit. Kivizsgáltuk, én is ott voltam a bizottsági megbeszélésen. Én örömmel vettem azt, hogy a szóvá tétellel ténylegesen foglalkoztak az emberek, de valójában ez kevés az elkövetkezendő jövőben. Hatékonyabbat kérünk annak érdekében, hogy embereink biztonsága ne akkor váljon szükségessé, mint annak idején polgármester úr is sokat elmondott, hogy akkor legyen már meg a kerékpárutunk, mikor többen meghaltak az Aradi utcán. Köszönöm szépen. Dr. Buzás Péter polgármester: Jó. Mit csináljunk? Én értem. Ki volt adva, a tanácsnok ezt
tudja visszahozni. Ezt tudjuk megcsinálni? Most itt el lehet mondani, hogy ez kevés. Elfogadjuk? Akkor kérem, hogy szavazzunk.
A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodással a következő határozatot hozza: 489/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Tájékoztató a városi kerékpáros közlekedés szabályozásának felülvizsgálatáról. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a városi kerékpáros szabályozásának felülvizsgálatáról szóló tájékoztatót megtárgyalta és elfogadja.
közlekedés
Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Nagy-György József, mezőgazdasági, közbiztonsági és környezetvédelmi részfeladatokat ellátó tanácsnok - Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda 16. sz. előterjesztés Tájékoztató a kötvényhez kapcsolódó fedezeti ügyeletekről
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdezem van-e szóbeli kiegészítése a pénzügyi
osztályvezetőnek? Nincs. Kérdés van-e? Kérdés nem hangzott el.
81
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 490/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Tájékoztató a kötvényhez kapcsolódó fedezeti ügyeletekről. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a kötvénykibocsátáshoz kapcsolódó fedezeti ügyletekről szóló tájékoztatót megtárgyalta és azt elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője 17. sz. előterjesztés Tulajdonosi hozzájárulás megadása a Makó Városi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság fűtéskorszerűsítéséhez
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 491/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Tulajdonosi hozzájárulás megadása a Makó Városi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság fűtéskorszerűsítéshez. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdése és a Makó Város Önkormányzatának vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 11/2003.(III.26.)
82
Makó ör. rendelete értelmében a Makó Városi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság épületében elvégzendő fűtéskorszerűsítéshez a tulajdonosi hozzájárulást megadja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda - Makó Városi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság 18. sz. előterjesztés Tulajdonosi hozzájárulás megadása az Elektroglob Kft. részére
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 4 tartózkodással a következő határozatot hozza: 492/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Tulajdonosi hozzájárulás megadása az Elektroglob Kft. részére. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdésében valamint a 11/2003. (III.26.) Makó ör. 9 § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Makó, Marczibányi tér gyógyfürdő miatti közcélú transzformátor állomás kiváltáshoz a Makó, belterület 3 hrsz.-ú kivett közterület és a Makó, belterület 7613/1 hrsz.-ú kivett közterület megnevezésű ingatlanokra - az út és közműkezelői hozzájárulás alapján - az ELEKTROGLOB Kft. (6600 Szentes, Juhász Gy. u. 28.) részére a tulajdonosi hozzájárulást megadja azzal a kikötéssel, hogy a járdaburkolat helyreállítása az eredeti burkolattal megegyezően történjen, 3 év garanciával. Határidő: azonnal Felelős: polgármester
83
Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda - Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda - ELEKTROGLOB Kft. (6600 Szentes, Juhász Gy. u. 28.) 19. sz. előterjesztés Tulajdonosi hozzájárulás megadása a Vonalvezető Kft. részére
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 493/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Tulajdonosi hozzájárulás megadása a Vonalvezető Kft. részére. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdésében valamint a 11/2003. (III.26.) Makó ör. 9 § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Makó, belterület 7529/1, 7529/2; 7531/1, 7531/2; 7136/1, 7136/3; 7046/1, 7046/3; 8873/2; 9208; 10556/1, 10556/3; 10433/1 és 10433/3 hrsz.-ú kivett közterület megnevezésű ingatlanokra - az út és közműkezelői hozzájárulás alapján - a Vonalvezető Kft. (6000 Kecskemét, Jókai u. 33.) részére a tulajdonosi hozzájárulást megadja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda - Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda - Vonalvezető Kft. (6000 Kecskemét, Jókai u. 33.)
84
19/A sz. előterjesztés Utak aszfaltozása
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Jelenlévők! Hölgyeim és Uraim! A Doprastav
magyarországi fióktelepe megkeresett bennünket, hogy a Makói Ipari Park területén üzembe helyezett aszfaltkeverő üzem megkezdi a működését és mintegy 300 m3 mennyiségű próba aszfalt gyártása történik meg. A cég felajánlotta, hogy ezt a próba keverés során keletkező olyan aszfalt mennyiséget, ami így rendelkezésre áll, a kijelölt városi útszakaszokon útaszfaltozásra felajánlja az önkormányzatnak. A műszaki szükségesség logikája mentén hoztuk meg a javaslatot a Kertész, Lisztes, Platán, Kökény utcák útburkolatának felújítása került javaslatként beküldésre. Ez mindent összevetve mintegy 6.300 m2 felületű. Emellett úgy tudom, hogy kisebb szakaszokon másutt is történik aszfaltozás, például ott abban a kereszteződésben, van még egy-két hely. Megadom a szót Horváth Bernadett műszaki osztályvezetőnek.
Horváth Bernadett, a műszaki iroda vezetője: Tisztelt Polgármester Úr! Képviselő-testület! A felsorolt utcákon kívül a Patai tér útburkolatának a teljes felújítása lesz szükséges alapcserével, illetve az Ardics utca és Tompa utca, Ardics utca és Czuczor utca kereszteződésnek a felújítása fog megtörténni. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm. Dr. Nagy Lajos, tessék parancsolni képviselő úr. Dr. Nagy Lajos, a Tulajdonosi Bizottság elnöke, települési képviselő: Tisztelt Testület!
Szeretném elmondani, hogy a Lisztes utca és a Harmat utca találkozásától, hogyha jobbra fordulunk, a Platán utca felé, akkor ott van egy legalább 20 méteres szakasz, amelyiknek ugyanolyan a minősége, mint mondjuk a Lisztes utcáé vagy a Platán utcáé, az teljesen tönkrement. Ha beleférne, egy olyan 20 méteres, akkor még azt érdemes volna megcsinálni, vagy legalábbis kátyúzást kell csinálni, ami egy nagyobb méretű beavatkozás.
Dr. Buzás Péter polgármester: Jó. Van-e más vélemény? Toldi János tessék parancsolni. Toldi János települési képviselő: Köszönöm a szót. Kérdésem lenne csak. Esettanulmány
készült erre, hogy ezeken az utcákon a későbbiekben a szennyvízcsatornázás hogyan és miképp oldható meg. Mivel szűkek az utcák, fasorok vannak benne, érdemes-e keresni más utcákat, ahol ténylegesen bontás nélkül hosszabb időre használhatjuk fel ezt az ingyen aszfaltot. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Igen, készült esettanulmány. Igen, ezek az utcák aszfaltozásra
kerülnek most. Ezek az utcák azt követően szennyvizet kapnak és a szennyvíznél az a sáv lesz kibontva és utána helyreállítva, ahol a szennyvizet bevezetik. Igen, megtehetjük azt, hogy ezt az aszfaltot ott hagyjuk a Doprastav-nál vagy valamelyik külterületi út stabilizálására fordítjuk. Ez is lehetne egy alternatíva. Ez esetben, mivel a szennyvíz projektben nyomvonal helyreállítás történik és nem teljesülhet aszfaltozás, a Kertész utca, Lisztes utca, majd az összes többi utca nemsoká odáig fajul, hogy az útalap kerül felszedésre, azt verik fel a kocsik. Menjél ki és nézd meg, útalap kerül felszedésre és semmi nem történik. Tehát itt a rossz, meg a még rosszabb megoldás közül mi a kisebbik rosszabbat választottuk. Esettanulmány volt, körbejártuk, körbeelemeztük, és utána hoztuk be az előterjesztést. További kérdés, észrevétel? Nincs. Megkérjük a Doprastav-ot, hogy még az a 20 m2 meglegyen. Jó? Köszönöm szépen. Kérem szavazzunk.
85
A képviselő-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 494/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Utak aszfaltozása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy elfogadja a Doprastav a.s. Magyarországi Fióktelepe által tett felajánlást, miszerint az aszfaltkeverő üzem beüzemelése során a próbakeveréséből származó aszfaltkeveréket beépítéssel együtt átadja az Makó Város Önkormányzata részére. Az aszfaltkeverék beépítésére az alábbi helyszínek kerülnek kijelölésre: • • • •
Kertész utca (hrsz.: 6483), Lisztes utca (hrsz.: 6405), Platán utca (hrsz.: 6380), Kökény utca (hrsz.: 6353)
A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert minden, az ügy érdekében szükséges nyilatkozat, intézkedés megtételére. Felelős: polgármester Határidő: azonnal Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály - Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda - Doprastav a.s. Magyarországi Fióktelepe (6900 Makó, Vásárhelyi út 15.)
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! Javaslom, hogy köszönjük meg a Doprastav-nak azt az együttműködést, ami ebben az ügyben a város közössége iránt részéről megnyilvánul. Egy elismerést küldjünk határozat formájában nekik, vagy ha jön a szlovák tulajdonos, hadd adjam át neki ezt. Jó? Megér ez annyit. 20 millió Ft-ról beszélünk. Kérem szavazzunk. Kérem díszes papíron, piros-kék mappában köszönjük meg, ahogy ezt szoktuk. Szokjunk hozzá, lesz majd ilyen hamarosan megint. A képviselő-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 495/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: Köszönet a Doprastav a. s. együttműködéséért.
86
HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete elismerését és köszönetét fejezi ki a Doprastav a. s. részére azért az együttműködésért, melyet a város lakossága felé tesz a városi utak használhatósága érdekében. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Doprastav a.s. Magyarországi Fióktelepe (6900 Makó, Vásárhelyi út 15.) 19/B sz. előterjesztés A távhőszolgáltatás hődíjainak és alapdíjainak módosítása
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Jelenlévők! Hál’ Istennek a világpiacról nemcsak mindig az infláció, meg a válság gyűrűzik be, a válságnak van egy olyan hatása, hogy túlkínálat keletkezett a gázpiacon és ez a világpiacon a gázár csökkenését eredményezte. Mennyi volt a gázár csökkenés? Horváth Bernadett, a műszaki iroda vezetője: Összesen 18,4. Dr. Buzás Péter polgármester: Nos ez a gázár csökkenés a mi előterjesztésünkben a mi
képletünk alapján 8,4%-os díjtétel csökkentést eredményez. Ennek az az alapvető oka, hogy a távhő díja az nemcsak a gázárból, hanem elektromos energiából, bérből, TB-ből, inflációból, sok minden másból felépül és ezért nem a gázár csökkentés százalékával tudjuk csökkenteni a távhőt, hanem ez abban a bizonyos energia képletbe behelyettesítve, amit alkalmazunk ez átvezetésre kerül. Ez az eddigi képlet alapján került megállapításra és ennek köszönhetően a makói távhő fogyasztók 8,4%-kal kevesebb távhőt fognak fizetni október 1-jétől. Kérdés van-e ehhez az ügyhöz? Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő rendeletet alkotja: Makó Város Önkormányzatának 31/2009. (XI.05.) rendelete a távhőszolgáltatás legmagasabb hatósági díjáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló 6/2006. (II. 16.) Makó ör. módosítására.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Most térjünk vissza a 7. sz. előterjesztésre, a Hunyadi utca felújítására.
87
7. sz. előterjesztés „A 43-as számú főút tehermentesítésének biztosítása a Hunyadi utca felújításával” című pályázat beadása
Dr. Buzás Péter polgármester: Megadom a szót Györbiró-Szabó Andrásnak, a kistérségi iroda vezetőjének.
Györbiró-Szabó András, a kistérségi iroda vezetője: Az előterjesztés annyiban módosul,
hogy 2010-re csak a közbeszerzésnek a költségét állítottuk be, és 2011-re vittük át a kivitelezés költségét, a műszaki ellenőrt, a könyvvizsgálatot és a nyilvánosság költségét.
Dr. Buzás Péter polgármester: És ez a költségvetési rendeleten is átvezetésre fog kerülni? Györbiró-Szabó András, a kistérségi iroda vezetője: Igen. Dr. Buzás Péter polgármester: Jó, rendben. Kérdés van-e ehhez az előterjesztéssel kapcsolatban?
Kérdés nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 496/2009. (XI.04.) MÖKT h. Tárgy: „A 43-as számú főút tehermentesítésének biztosítása a Hunyadi utca felújításával” című pályázat beadása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy pályázatot nyújt be a Dél-Alföldi Operatív Program DAOP-2009-3.1.1/B Önkormányzati tulajdonú belterületi közutak fejlesztése tárgyában „A 43–as számú főút tehermentesítésének biztosítása a Hunyadi utca felújításával” címmel az alábbi pénzügyi ütemezéssel:
2009 2010 2011 Összesen:
Pályázatban elszámolható költségek Önerő (15%) Támogatás (85%) 215 625 Ft 1 221 875 Ft 75 000 Ft 425 000 Ft 20 709 375 Ft 117 353 125 Ft 21 000 000 Ft 119 000 000 Ft
Összesen: 1 437 500 Ft 500 000 Ft 138 062 500 Ft 140 000 000 Ft
88
Makó Város Önkormányzata a szükséges 2009. évi önerőt a 2009. évi költségvetési rendelet 2. számú melléklet IX. cím EU pályázati alap terhére biztosítja és vállalja, hogy a 2010. évi önerőt a 2010-es költségvetési rendeletébe betervezi, továbbá a 2011. évi önerőt a 2011-es költségvetési rendeletébe betervezi. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert minden, a pályázat sikeréhez szükséges nyilatkozat, intézkedés megtételéhez. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: • Makó város polgármestere • Makó város jegyzője • Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály • Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda • Polgármesteri Hivatal Kistérségi Iroda
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. INTERPELLÁCIÓK, KÉRDÉSEK
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! Gilicze János külügyi tanácsnok úr,
települési képviselő interpellációt adott be a tegnapi napon 10 óra előtt írásban. Az interpelláció témája a Gőzmalom utcában tapasztalható csapadékvíz-elvezető árokba kibocsátott szennyvíz eredetének kivizsgálása. Az interpellációban foglaltak kivizsgálását kollegáim már megkezdték. Képviselőtársam a benyújtott interpellációra írásban kér választ, melyet az SZMSZ-ünk szerint 15 napon belül kell teljesíteni. Ez így megfelel Gilicze képviselőtársam?
Gilicze János külügyi tanácsnok, települési képviselő: Igen. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm. Most van-e valakinek benyújtandó interpellációja?
Nincs. Kérdések. Megkérdezem a képviselőtársaimat, hogy van-e valakinek kérdése. Varga Zoltán alpolgármester úrnak van egy bejelentése. Varga Zoltán alpolgármester úré a szó.
Varga Zoltán alpolgármester: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő-testület! Arról van
szó, hogy hétfői napon a polgármesteri hivatal vezetésének eljuttattam az alpolgármesteri tisztségről való lemondásomat. Ennek egyszerűen az az oka, hogy olyan élethelyzetbe kerültem, az idén is már képviselőtársak ezt többször tetten érhették a tájékoztatóban, hogy a város határain kívülre szólítottak az ügyeim. Úgy néz ki, hogy a magánéletem is olyan fordulatot vett váratlanul, de nagyon szerencsésen, hogy ez a gyakorlat a jövőben is meg fog maradni. Amikor ez bennem realizálódott, én elsősorban polgármester úrral beszéltem ezt át, hiszen én tőle kapom a feladataimat. Elmondom a képviselő-testületnek is, amit neki elmondtam, mivel nem vagyok benne biztos, hogy a jövőben maradéktalanul el tudnám látni azokat a feladatokat, amik hétköznaponként jelentkeznek az önkormányzat életében, ezért vele szemben, a képviselőtestülettel szemben és a választópolgárokkal szemben is akkor járok el tisztességesen, ha ezt a vállalt plusz feladatot, ami az alpolgármesteri tisztséggel jár, ezt visszaadom. Ennyi röviden az indoklás és nem utolsósorban szeretném azért megköszönni a bizalmat azoknak, akik az elmúlt 3 évben támogattak és segítettek, mögöttem álltak. Köszönöm a megértésüket.
89
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Nekem van egy kérdésem gyorsan, hogy
ne más kérdezze meg, hogy akkor ez az alpolgármesteri tisztségről való lemondást jelenti és a helyi képviselői mandátumot megtartod, mert arra úgy tűnik, hogy van elég időd, tehát az menni fog.
Varga Zoltán alpolgármester: Így van. Arról van szó konkrétan, hogy ugyanúgy, ahogy ezt az eddigiekben is, az idén erre már többször sor került, rövidebb-hosszabb időre voltam a város határain kívül, de a képviselői feladatokat a jövőben is igyekszem majd ellátni. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Varga Zoltán alpolgármester úr közlésével
kapcsolatban van-e valakinek véleménye, észrevétele? Nincs. Jó. Távhő ügyben az információ a polgármesteri tájékoztató döntő részeként azért elhangzott, bármennyire mondjuk azt gondoltam eredetileg, hogy nem oda való. Ténykérdés az, hogy igen van probléma a koncessziós szerződéssel rendelkező vállalkozónkkal. Egy komoly kintlévőséget halmozott fel és jelenleg kulminálódik ez a dolog. A mi jogászunk, Dr. Ollé György, mások is azt mondják, ő is ezt állítja magáról, hogyha valamihez ért, akkor az ez. Ebből a szempontból is a legjobb tanácsadóval rendelkezünk és ezzel együtt az az igazság, hogy úgy érzem, hogy a két multi között őrlődünk. Van egy osztrák tulajdonosa a távhő koncessziós szerződéssel rendelkező cégünknek. Ő az eddigi információink szerint alászaladt ezzel a vállalással, tehát olcsóbban vállalta el, mint amiért ez a feladat megcsinálható és emiatt halmozódik neki a kintlévősége. A koncessziós szerződésben vállalt fejlesztési kötelezettségeit döntő mértékben így teljesítgette, de az, hogy a Dégáznak nem fizet ki egy nagyon komoly számlát az azért nem helyes. Igen, fent állt annak a veszélye, hogy elzárják a csapot és mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy ez ne így legyen. A kollegáim megtalálták azt a hatóságot, aki ebben őt meg tudja akadályozni. Jelen pillanatban az én információim szerinti az a veszély nem áll fenn, hogy a gázszolgáltató elzárja a gázcsapot. Én nagyon bízom abban, hogy van jogszerű megoldás arra, hogy azért, mert egy francia gázszolgáltató és egy osztrák távhő üzemeltető veszekszik egymással, jogos okkal, azért ne a makói fogyasztó legyen a kárvallott. Ezzel én nagyon nem tudnék egyetérteni és teljes tekintélyemmel biztosítani fogom, hogy ebből kára a makói fogyasztóknak ne legyen. Nem szeretném, hanem fogom. Én körülbelül ennyit érzek nyílt ülésre valónak. Az összes részletkérdés, hogy mennyi a tartozás, mert az vagy annyi vagy nem, hogy így mennyi, úgy mennyi, azt majd zárt ülésen ki fogjuk tárgyalni és ott mindent ki tudunk beszélni. Jó? Kedves Makóiak! Mindenkinek azt szeretném elmondani, hogy a kollegáim tájékoztatása szerint azzal, hogy az Energia Hivatalhoz fordultunk és ő vizsgálatot rendelt el, az a fenyegetés, hogy ami most ugye hirdetésben megjelent, meg minden, hogy baj lehet a szolgáltatással, az nem áll fent. A szolgáltatónak kötelessége a szolgáltatás, mi az önkormányzat részéről pedig abban a pillanatban, amikor ez szükséges, átvesszük magát a munkát, a feladatot és végezik a szolgáltatást Makó Város Önkormányzata a Kommunális Kft-n keresztül. Ide most ennyi tartozik. Orosné Spák Hedvigé a szó. Parancsolj képviselő asszony.
Orosné Spák Hedvig, az Oktatási és Művelődési Bizottság elnöke, települési képviselő:
Köszönöm szépen. Polgármester úr az utcán hallottam olyan híreket sajnos, hogy a kórház megint veszélyben van, vagyis annak a labor része. Olyanokat hallani, hogy egyes orvosok azt mondják, hogy élére állnak annak a mozgalomnak, amelyik azt fogja kezdeményezni, hogy a makói kórházat zárják be. Én csupán szeretném kérni a polgármester urat, hogy teljes erejével álljon annak az ügynek az élére inkább, hogy a makói kórházat minél jobban meg tudjuk védeni és ne kerüljön erre sor, ne kerüljön veszélybe. Köszönöm szépen.
90
Dr. Buzás Péter polgármester: Dr. Bakos Gábornénak adom a meg szót, ugyanis én erről
most hallok először, ennek a veszélyét nem láttam, semmi ilyen információm nincs.
Dr. Bakos Gáborné egészségügyi tanácsnok, települési képviselő: Ilyen utcai szinten
hallottam én is erről, hogy tudományos ülésen valahol hangzott el ilyen. Az tény, hogy a makói kórháznak vannak pénzügyi nehézségei ugyanúgy, mint ahogy az ország összes többi kórházának. Tehát ilyen szempontból vannak gondjaink, vannak észrevételek, mert különösen a laboratórium területén ott most már 1 hónapos a várakozási lista, amit gyakran szóvá tesznek. Sajnos nem fog javulni a helyzet. Most kaptuk meg az újabb finanszírozási szerződést, ahol most már nem bázis finanszírozás lesz, hanem megint visszajön a TVK. A laboratóriumunkra most elmondom, hogy 2 millió német pont lehetőséget kaptunk, TVK-t kaptunk, és mi ehelyett 5 milliót szoktunk havonta teljesíteni. Úgyhogy képtelenek vagyunk ennél több beteget ellátni. Mi hál’ Istennek a betegek részéről nem érzünk semmiféle feszültséget, ott nem szoktak különösebben elégedetlenek lenni. A sürgős eseteket mindig soron kívül látjuk el. Jelen pillanatban olyan pénzügyi helyzetbe kerültek az ország kórházai, így a mi kórházunk is, hogy havonta körülbelül 27 milliónk hiányzik. Az elmúlt hónapban kaptunk 9,5 milliót, plusz még a megyei önkormányzat megtámogatott bennünket 21,5 millióval, így tulajdonképpen nincsen 90 napon túli kifizetetlen számlánk. Ebben a hónapban ezt nem tudom garantálni, azért mert a megye még arról nem döntött, hogy mennyivel fog bennünket támogatni, viszont központi pénzt nem kapunk, decemberben fogunk ismételten várhatóan 15 milliót kapni, de ez még mindig kevés a 27-hez képest. Én úgy gondolom, hogy a kórház vezetése mindent megtesz, hogy ez a kórház talpon maradjon. Mi valóban kérjük mindenkinek a támogatását, a segítségét, a türelmét. Én nagyon bízom benne, hogy januárban – mert azt ígérték – plusz 1 havi finanszírozást kapunk, akkor tulajdonképpen egyenesbe kerülhetünk és utána esetleg jó lenne, ha változna a TVK, ha egy kicsit emelkedne. Nem tudom, hogy számokkal untassam-e itt a hallgatóságot. Tehát a kórház az aktív részen, a fekvő részre havonta kb. 433 HBCS-t teljesít. A jelenlegi előirányzat úgy néz ki, hogy olyan 360 HBCS-t fognak finanszírozni. Volt egy ilyen kezdeményezés még, hogy ágyszám csökkentés is lesz, aktív ágyszám csökkentés. Mi akkor éltünk a lehetőséggel és kértük, hogy ne szakmánként történjen az ágyszámoknak a csökkentése, hanem kórház szinten, pont azért, hogy szakmákat ne veszítsünk el. Most a legújabb információm szerint nem fog bekövetkezni ágyszám csökkentés a kórházunkban, bízom benne. Én nem mondom, hogy rózsás a helyzet, mert abszolút nem az, vergődünk, de igyekszünk és kérjük mindenkinek a támogatását.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kedves Orosné képviselőtársam! A kórháznak a működtetése még az előző testület által 1990-1994 között le lett adva a megyének. Ennek az az oka, hogy kötelező önkormányzati feladatként az Ötv., ami a rendszerváltás után lett megfogalmazva, megyei feladatként teszi kötelezővé a kórház fenntartást, működtetést. Ha a kórházaknál bármilyen probléma, ennek részeként pénzügyi probléma vetődik fel, abban az esetben az akkori és jelenlegi szabályok szerint a fenntartónak, tehát a megyének a kötelessége a feladatellátásról gondoskodni. Ezt az Ötv. így szabályozza. Az összes többi, amiről beszélünk az lobbi. A lobbi az egy másik ügy. Működésben, ahogy elmondta a főorvos asszony, ha hiányzik a pénz, ezt a megye tudja beletenni. Annak idején a megyének nemcsak a kórház működtetése, hanem Szentessel ellentétben még a vagyona is át lett adva. Emiatt a kórház területének a vagyona most a megyénél van. Volt egy megyei testületi döntés korábban, amikor azt valamilyen arányban visszakaptuk, de ennek az átjegyzése nem történt meg, mert áfa köteles lett volna, és annyi áfát nem tudtunk beletenni. Akkor vettük vissza az idegosztályt, úgyhogy az idegosztály épülete most nem a megyének amortizálódik a Bajcsy lakótelep mellett, hanem nekünk. De az összes többi tulajdon az most a megyéé. Igen, a feladatellátás kötelezettsége a
91
megyéé, viszont a mi területünkre vonatkozik. Ami a finanszírozás következő léptéke, az kormányzati szint. Ez a kormányzatnak az olyan feladata, hogy a kórházak egészségügyi ellátásának a finanszírozását hogy oldja meg, vagy hogy nem. Csak az a baj, hogy helyi testületi ülés egyebek napirendnél nagyon kevés ahhoz az információ, hogy ebben a finanszírozásban mi az indokolt, mi a nem indokolt. Nem tudni azt, hogy most az e a jó, ha nincs ágyszám csökkentés. Nem tudni, hogy egy kicsit hasonlítva a fürdőhöz az ügyet, az e a jó, hogyha olyan ágyakat fenntartunk, amin nincs beteg. Ugyanis én a múltkori helyzetben próbáltam lobbizni, elém tették a HBCS megállapítás előtti év, január és júniusi statisztikáját. Osztályonként kimutatták, hogy hány százalékban volt kihasználva az ágy. A finanszírozás az azt jelenti, hogy feladatellátás és nem feladat rendelkezésre állás. De az a baj, hogy nekem a szakmai ismeretem mélysége szintén nincs meg ahhoz, hogy mihez mi kell, mi nem. Ehhez a történethez még egyéb kommentárom is volna, ez pedig azért mondjuk ki, az, hogy nagyon fontos, hogy legyen kórházunk, legfőképpen fontos, hogy a labor legyen rendben, mert a diagnosztika onnan indul. Ennyit még én is tudok. De azt követően, hogy ezt az egészet még hatékonyabban hogy lehet működtetni, azt én nem tudom. Az az igazság, szerintem eddig legalábbis egy évvel ezelőttig igaz volt, amíg Szentest is rá nem bízták Dr. Baráth Lajos főigazgató úrra. Azt gondolom, hogy a makói kórháznak megfelelő menedzser szemléletű vezetője volt és ebben a válságos helyzetben nagy szerencsénk, hogy ő volt az igazgató, mert ha nem ő vezényli az egész folyamatot, lehet, hogy komolyabb veszteségeink lettek volna. Ugyanakkor nap mint nap szembesülünk azzal is, hogy a mostani működésre milyen kritikai észrevételek vannak. Sokszor felvetődik az, hogy egyik-másik ügyben nem tudni, hogy igazából mi a szerencsés. Most ebben a dologban nem megyek tovább. Értem, amit elmondtál, mindent összevetve én úgy gondolom, hogy ennek a térségnek volt, van és lesz valamilyen szintű egészségügyi középellátása. Az egészségügyi ellátás színvonalában pedig azt gondolom, hogyha mi a klinikához tartozunk mint most egy csomó dologban, az ellátás színvonalát illetően, a beteg rosszabbul nem jár se Makón, se Nagyéren, se Csanádpalotán, se sehol. Én ezt az ügyet körülbelül így látom. Dr. Nagy Lajosé a szó.
Dr. Nagy Lajos, a Tulajdonosi Bizottság elnöke, települési képviselő: Tisztelt Testület! Délelőtt, amikor a szennyvíz beruházásról tárgyaltunk és örültünk neki, akkor én megköszöntem a községi adóhatóságoknak a munkáját. Polgármester úr mindjárt észlelte, hogy a városról nem beszéltem és most ezt szeretném kijavítani, megmondani, hogy miért nem beszéltem. Hogy amikor mi legalább 15 ezer levelet kiküldtünk azonos tartalommal, csak az adatok, a név, a lakcím változtak, és ezért csináltunk egy panelt és azt csak behelyettesítették a kolleganők és küldtük ki a levelet. Így csinálja ezt különben az adóhatóság is. Ez a levél úgy kezdődik, hogy 2005. november hónap folyamán a lakosság több mint 2/3 részének egyöntetű akaratából megalakult a Makó és Térsége Víziközmű Társulat, melynek tagjai és itt kezdtük, hogy Makó, stb. községek lakossága. Tehát mindenhol mindig községekről beszéltünk, minden levelünkben egyébként most is községről beszélünk. Na most így került sor arra, hogy nem mondtam, hogy Makó város, meg a községek, tehát nem hangsúlyoztam külön a várost. Ezért most szeretném elmondani a városról és ezt bizonyítani tudom a havonta elkészült kimutatásainkkal, hogy ők dolgoznak a legjobban a 6 község közül, a makói adóhatóság dolgozik a legjobban. Ők hajtották be a legtöbb pénzt, nem abszolút mértékben, hanem százalékban is és azt hiszem, hogy a községi adóhatóságok is jöttek hozzájuk ide a városba és kértek tanácsot. Tehát jól dolgoznak, nem akartam őket megsérteni és ezt szerettem volna elmondani. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Dr. Bakos Gábornéé a szó.
92
Dr. Bakos Gáborné egészségügyi tanácsnok, települési képviselő: Tisztelt Testület! A
képviselőtársaim jóvoltából, anyagi támogatásával lezajlott az újraélesztési tanfolyam. El kell mondjam, hogy 9 alkalommal történt oktatás és nagyon szép gondolatokat írtak le nekem az ott résztvevők. Többek között azt is írták, hogy a jövőben jó volna, ha a többi munkatárs is elsajátíthatná ezeket az életmentő tudnivalókat. Azok, akik részt vettek ezen a tanfolyamon, mindenki fog kapni erről egy igazolást és tervezzük esetleg ennek a tanfolyamnak a kibővítését. Itt most szeretném megragadni az alkalmat, hogy úgy gondoltuk, hogy a lakosság jelentkezhet önként 3.000 Ft ellenében egy ilyen tanfolyamon való részvételre. A tanfolyam idejét is meghatároztuk, az december 5-én és 12-én lenne. Kovács Gábornak, a közoktatási osztály munkatársának az eddigi szervezőmunkáját is szeretném megköszönni és kérném a segítségét, hogy a jövőben ő nála jelentkezzenek és hogyha lesz megfelelő számú érdeklődő, akkor még tartanánk a lakosoknak is tanfolyamot. Esetleg elgondolkozhatunk azon, hogy a középiskolák végzős diákjai is részt vehetnének-e egy ilyen képzésen. A tanfolyamnak elég szép országos visszhangja is volt, hiszen még a MTV1 Híradójában is szerepeltünk, meg a különböző médiák is érdeklődtek a munkánk iránt. Úgyhogy ezúton is köszönöm szépen mindenkinek a segítséget.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm. Én azt gondolom, hogy
példaértékű, amit elmondtál. Köszönjük szépen a munkát, köszönöm szépen én is mindenkinek a hozzájárulását, én is megtettem a magamét. Remek gondolat, hogy innen legyen önköltséges, 3.000 Ft-ért fejenként ez a tanfolyam bárki által igénybe vehető és a hivatal felajánlja az ingyenes közreműködést ennek a gyűjtésében és lebonyolításában. Tehát pénz rajtunk nem megy keresztül, hanem csak a névsor, stb. és a szervezésben működünk közre. Én azt gondolom, hogy így ez a dolog rendben van. Ami a középiskolákat illeti, kollegáim megnézik a dolgot, jövő évi költségvetés függő az egész. Én azt gondolom, valószínűleg a megyéhez kell nekünk fordulni, hogy a megyei oktatási rendszeren belül finanszírozzák meg ezeket a tanfolyamokat és akkor a középiskolában is elvégezhető lenne. Úgy gondolom, hogy mindenki a saját területén szervezze a dolgot és tegye hozzá a pénzt is. Szimpatikusnak tartom tehát a középiskolák irányába történő elmozdulást és maradjunk annyiban, hogy jelezni is fogom a megyei elnök asszonynak a kezdeményezésedet írásban, a mai testületi ülést követően. Megkérem a kollegákat, hogy a doktornőnek ez a kezdeményezése általam egy levélben legyen a megyei elnök asszonynak elküldve. Köszönöm. Márton Imréé a szó, tessék parancsolni.
Márton Imre települési képviselő: Köszönöm. Tisztelt Jelenlévők! Egy mondattal tényleg
hadd csatlakozzak ehhez a felvetéshez. Az újraélesztési tanfolyamról nagyon sok mindenkitől hallottam, akik részt vettek rajta, pozitív visszhangot az oktatókról és mindenkiről. Dr. Bakos Gábornénak is tisztelettel megköszönnénk azért a közreműködést, mert sok mindenkinek megköszöntük már sok kanyarban, de ő neki is igen sok köze volt ehhez, hogy ez lebonyolódott és tényleg hasznos volt és ezt a saját tapasztalatomból is tudom mondani, én is elvégeztem egy ilyet. A másik szintén egy kicsit egészségügyi, sportorvoslásról egy mondat tényleg csak. Eljutott hozzám egy információ, hogy EKG vizsgálat nincs a sportorvosnál. Utánanéztem, érdeklődtem, elment jó néhány szakosztály tagja ilyenre, van. Tehát aki ilyenért visszakozott, az ne visszakozzon, nyugodtan menjen el, mert Makón van a sportorvosi vizsgálatnál EKG. Igen, fizetni kell érte, mint ahogy Szegeden is és más helyen is. Tehát ezzel nincsen semmi baj szerencsére működni fog. A harmadik dolog. A múlt heti tulajdonosi bizottsági ülés után felhívott az egyik vállalkozó és azzal az érdeklődéssel fordult hozzám, de azt hiszem más képviselőtársamhoz is, aki most épp nincs itt ugyan, hogy megkaptuk-e azt az anyagot, amit ő szeretett volna bizottsági ülés előtt, hogy eljusson hozzánk és Lajtár Líviusz úrnak, valamint a tulajdonosi bizottság tagjainak címzett. Én mondtam neki, hogy nem és nem is láttunk ilyet,
93
nem kaptunk ilyet. Erről szeretnék érdeklődni, hogy ez miért nem történt egyrészt meg, vagy később lesz ez.
Dr. Buzás Péter polgármester: Ha elmondanád, hogy mire gondolsz most, akkor szerintem
többen tudnánk ezt, mert nem tudom Te érted, hogy miről beszél. Az a baj, hogy valaki, valamit valahova eljuttatott, ez így nem érthető.
Márton Imre települési képviselő: Tehát egy makói vállalkozó juttatott el, odaadom polgármester úrnak, elolvashatod nyugodtan. Dr. Buzás Péter polgármester: Ne add ide nekem, Te vagy a képviselő, mondd el. Hát
testületi ülésen vagyunk.
Márton Imre települési képviselő: Jó, tehát Kiss Mihály úr egy kérelmet juttatott el a
bizottsághoz. Szerette volna, ha a bizottság ezzel foglalkozik vagy egyáltalán megismeri a problémát és azt kérte, hogy ezt a bizottság tagjainak továbbítsák a vagyoncsoporton keresztül. E felől érdeklődök, hogy ez miért nem történt meg, vagy máskor akarunk vele foglalkozni, vagy később. Biztos valami indoka volt annak, hogy szerette volna, hogyha előbb eljut hozzánk. A másik dolog egy szeptember 10-i beadvány szintén.
Dr. Buzás Péter polgármester: Várj egy picit azért menjünk sorba. A Kiss Mihály beadványáról tudunk, amit én a Lajtár Líviusztól hallottam az ügyről az az, hogy ő azt kéri, hogy egyik cégéből alakít egy másik céget és azt a jogviszonyt át akarja vinni, ami most van a másik cégre úgy, hogy ne kelljen neki fizetni 5-szörös tarifát. Központi jogszabály, helyi rendelet ezt másként rendeli. Azért, mert a Kiss Mihály most hozzád ezt eljuttatta és ezen túlmenően 6 bizottsági taghoz még írásban is eljuttatta, ettől még se az önkormányzat személyi állománya, se a jegyző, se a polgármester, se a testület törvénysértő döntést nem fog hozni. Most ehhez képest neked meg végig kellene gondolni, hogy mit vállalsz fel. Márton Imre települési képviselő: Elnézést. Én nem is azt kértem, én csak azt kérdeztem, hogy miért nem lett eljuttatva. Én nem azt mondtam, hogy foglaljunk állást, vagy döntsünk benne. Csak az, hogy miért nem. Lehetett volna úgyis tájékoztatni azt gondolom bennünket, jött egy ilyen, de most ez nem aktuális vagy nem jó, vagy bármilyen megoldás lehetett volna. Dr. Buzás Péter polgármester: De ha valami törvénysértő, nem kell titeket tájékoztatni. Ügyfél bead egy kérelmet, jogellenes a kérése, ezt nem kell ide behozni, már bocsáss meg. Márton Imre települési képviselő: Jó, értettem. Rendben. Dr. Buzás Péter polgármester: Tovább. Márton Imre települési képviselő: A másik dolog egy szeptember 10-i levél. Szintén ide a hivatalba lett beadva ez a fogorvosi ügyeletet érinti és erre szintén nem kaptak választ. A 30 nap már letelt. Szeretném megkérdezni, hogy ezzel kapcsolatban miért nem kapott a bejelentő visszajelzést. Köszönöm szépen.
94
Dr. Buzás Péter polgármester: Tehát a Kiss Mihály ügyben ez volt. Fogorvosi ügyben mit
tudunk mondani?
Csomor Ágnes, a hatósági osztály vezetője: Ez egy bejelentés volt. Az ügyet kivizsgáltuk, a
bejelentő a választ meg fogja kapni.
Dr. Buzás Péter polgármester: Jó, csak a kérdése az volt, hogy miért nem 30 napon belül. Ez
egyedi hatósági ügy?
Csomor Ágnes, a hatósági osztály vezetője: Ez nem egyedi hatósági ügy. Dr. Buzás Péter polgármester: Mikor kapja meg a választ? Csomor Ágnes, a hatósági osztály vezetője: Polgármester úr holnap. Dr. Buzás Péter polgármester: Jó, akkor minden el van intézve. Köszönöm. Kovács Sándoré a szó.
Kovács Sándor települési képviselő: Tisztelt Testület! Tisztelt Polgármester Úr! Én nagyon
rövid leszek. Szeretném a képviselő-testületet tájékoztatni, hogy képviselői alapom ez évben a következőképpen került felhasználásra: a Petőfi parki óvodánál járda javítási munkálatokat végeztünk, és most október 31-ével Kiss Péter Pál vállalkozó aktív közreműködésével határidőre elkészült 2 db köztéri pad a Csanád vezér téren, egy a Páger Antal utcasarkon, a valamikori Hatosrétes nevű üzlet előtt. A másik pedig vele szemben, a majdani új buszpályaudvar környezetében, hogy szép padok legyenek. Egyúttal szeretném megragadni az alkalmat, hogy kérjem a környező lakosságot, legyenek nagy figyelemmel rá, hogy az állagát ne rongálják. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm. Van-e még valakinek ilyen közérdekű
bejelentenivalója? Nincsen. Lezárhatom? Jó. Tisztelt Testület! Kedves Jelenlévők! A mai napon a nyilvános ülésünkön megtárgyalható napirendjeinket megtárgyaltuk és nagyon szépen köszönöm a testület munkáját és köszönöm szépen a televízión keresztül azoknak a figyelmét, akik idáig figyelték a testület folyamatban lévő ülését. Mi zárt ülést fogunk tartani, a televíziónézőknek pedig további szép napot kívánok. Egy 5 perces szünetet rendelek el, szünet után zárt üléssel folytatjuk a testület munkáját. SZÜNET ZÁRT ÜLÉS Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! A képviselő-testület zárt ülésen az alábbi döntéseket hozta: A Gyömbér Fitt Sport kérelme; Nagy János kérelme garázsbérleti jogviszony átruházásához; COOP Szolnok Zrt. kérelme bérleti szerződés módosítására; Fellebbezés Fehér Lajos lakásfenntartási támogatás kérelmének elutasítása ügyében döntött.
95
EGYEBEK
Dr. Buzás Péter polgármester: Megkérdezem, hogy az egyebekben van-e valakinek mondandója? Nincs. Nagyon szépen köszönöm. Megállapítom, hogy napirendjeinket megtárgyaltuk, az ülést bezárom. K. m. f.
Dr. Buzás Péter polgármester
Kovács Sándor jkv. hitelesítő
Dr. Bánfi Margit jegyző
Baranyi Sándor jkv. hitelesítő