Jegyzőkönyv Készült:
Jelen vannak:
B e r h i d a Városi Önkormányzat Gazdasági Bizottságának 2010. december 7 -én 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Fülöp Attila Punk József Gerőfi Roland Koltai Tibor
Tanácskozási joggal meghívottak: Pergő Margit Nyírő István Faragó Istvánné Peresztegi Lászlóné Starkné Rezeli Erzsébet Horváthné Zakor Tünde Makai Ferenc
bizottsági elnök bizottsági tag bizottsági tag bizottsági tag polgármester alpolgármester jegyző aljegyző könyvvizsgáló pénzügyi irodavezető Bakonykarszt Zrt.
Na p i r e n d t á r g y a l á s a e l ő t t : Fülöp Attila bizottsági elnök köszönti a megjelenteket, az ülést megnyitja. Ismerteti a meghívóban szereplő napirendi pontokat. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy az 5 fő képviselőből az ülés kezdetén 4 fő jelen van, így a bizottság határozatképes. Javaslatot tesz a meghívóban szereplő napirendi pontok sorrendjének megváltoztatására. A bizottság 4 igen egyhangú szavazattal, határozathozatal nélkül a javasolt napirendek tárgyalásával egyetértett. 1.)
Javaslat az önkormányzati tulajdonú vízi közműből szolgáltatott ivóvízért szennyvízelvezetésért, szennyvíztisztításért és kezelésért fizetendő díjakról szóló rendelet módosítására, díjak megállapítására
Fülöp Attila: Kívánja szolgáltató kiegészíteni bármivel az anyagot? Makai Ferenc: Le kellett üríteni a szennyvíztelepet, az önkormányzat bérleti díjon gondolkodjon. Ivóvíz: csomóponti rekonstrukció nem fejeződött be, 14 millió forint pénzmaradványunk van 2010- ről 2011- re. Peremartongyártelepen a társasházak
2
fővízmérőinek felszerelése meg kell történjen, vagy jogi úton lépünk. Almérők a lakásban. Pergő Margit: RÖT jövő kedd, december 14. 16 óra. Makai Ferenc: Ha kell a 14 m ft maradványt erre használjuk. Volt trafófelújítás, tavaszra is halasztunk felújítást. Projektet folytatni kell, az első 700 m sincs meg. A felújítás költsége 5 településre oszlik. Pergő Margit: Mit javasol? Makai Ferenc: 25,30 ft most, 10 ft- ot rátennénk az ivóvízre. Ezt mind a városra költjük, ez a fenntartás és üzemeltetés költsége. 20- 40 ezer ft a fm- e a vezeték bevezetésének, szakipari szerelést mi csináljuk, a földmunkát adjuk ki alvállalkozóknak. Augusztusban már nem lehet bemenni a földre, víz alatt van. Embertelen. Fülöp Attila: A másik feléről nem lehet kezdeni a munkát? Makai Ferenc: Nem, ki kell érni a gázfogadóig. 15 évvel ezelőtt még egy csőtörés is gond volt. Pályázat kell a megvalósításhoz. A vezeték Peremartongyártelep irányába is menne, Bem utca felől. Nyírő István: ADR területén kútfúrás lehetséges? Makai Ferenc: Peremartonban 8 kút van. Nagyon sokat tudnak, ha legalább hármat tudnék használni belőle. É-NY D-K törésvonal az áramlási irány miatt a peremartoni szennyezett víz erre tart. Pergő Margit: 2010. november 25- én Orbán Viktor aláírta az MNV Zrt- vel, 6,6 milliárdos támogatási szerződést kármentesítésre, a II. ütem 4 milliárd. Makai Ferenc:
3
De ez felszíni munka. Ettől a talajvíz még áramolni fog. 2 kút van Peremartonban amit szeretnénk használni Péti, Bem, Veszprémi utcák, peremartoni víztorony ha baj van. Fülöp Attila: A rekonstrukció 25,3 ft- ból van finanszírozva? Makai Ferenc: Belső bank egyenlő Bakonykarszt Műszaki szükségességek vannak. A beruházás szerintem műszakilag kezelhető, a pénzügyi finanszírozást részekre vagyunk kénytelenek bontani. Átfinanszírozás, de csak a teherviselés erejéig. Amortizáció, fejlesztési díjhányad 14 millió forint. Fülöp Attila: Csomóponti felújítás? Makai Ferenc: Fejlesztési pénzből. Fülöp Attila: Javasol a szennyvíznél bérleti díjat? 13 millió forint értékű munka be van építve a szolgáltatási díjba? Makai Ferenc: Közmű használati díj 40 Ft. Peremartongyártelep nem számít ide. Ott bérelt vagyon van. Berhida a Bakonykarszt Zrt. tulajdonában van. Fülöp Attila: 6200 ezer forint – ot látok. Miből kellene nekünk a 13 millió ft felújítást finanszírozni? Makai Ferenc: A tulajdonos csak tudomásulvétellel rendelkezik. Mert nincs idő másra. Bérleti díj terhére neki tudunk állni a munkának. Van rá fedezet. Erkölcsi oldal is kell legyen hozzá. Fülöp Attila: Ez a 13 millió ft nem csak Berhidát érinti. Makai Ferenc: Nem, mindenki megkapta az anyagot. Ez nem 100% Berhida büdzsé terhére megy.
4
A paktumban 5 település szerepel. Fülöp Attila: 4,65% ivóvíz, 5,42% szennyvízdíj emelés. Településenként eltérőek a költségek. Bakonykarszt ezeket külön könyveli? Következtet a következő évre? Mit értett jogi lépés alatt peremartongyártelepi sorházakra? Makai Ferenc: 38/1995. rendelet szerint 1 ingatlan- 1 vízbekötés. Fülöp Attila: Főmérő legyen az ingatlanon? Makai Ferenc: Főmérő 6 lakástól kötelező, ez alatt ajánlott. Nem lehet lehetetlen helyzetbe hozni a fogyasztókat. Nem lehet egy emberre terhelni a kintlévőségeinket. A likvid pénzeszköz fedezetet nyújt. Nincs hitelünk. Fülöp Attila: Mi ennek a menete? Makai Ferenc: A jegyzőhöz fordulunk, nem térhet ki előle. Társasházzá kell alakulni. Az almérő mehet tovább csak a különbözetet kell megfizetni. Pergő Margit: Megszűnt az a leolvasási rendszer, amivel azt nyomon lehet követni. Van, ahol nincs is mérőóra. Vagy műszaki hiba miatt elfolyik a víz. Illegális vízvételezés. A jogszabály szerint kell a főmérő. Makai Ferenc: Felajánlottam, közösködjünk. Pergő Margit: Mennyibe kerül? Makai Ferenc:
5
20- 50 ezer forint. De el is tudok tekinteni tőle. Pergő Margit: RÖT- ön beszélünk majd erről. Víz, gáz, villany tartozás is van. Gerőfi Roland: A társasházban 12- ből 10 fizet, akkor kikapcsolják mindenkiét? Makai Ferenc: Most is megtehetném. Tervezés- engedélyezés- kivitelezés, ez a menete. Önkormányzat csináljon tervet erre, ebből lesz egy lista, felmérjük, jegyzői engedélyt kérünk. Nem kell semmi konkrétat megtervezni, csak felmérni. Fülöp Attila: Mindenki fizet háromnegyedes óra után alapdíjat. Ez változik? Makai Ferenc: Nem, ez marad. Önkormányzat bízzon meg egy tervezőt. Javaslom, hogy helyi tervező legyen. Fülöp Attila: Nincs helyi gépész tervező. Pergő Margit: Bizottság deklarálja erre a megoldást. Makai Ferenc: Javaslom a 10- 10 forint emelést. A testületi ülésre pontosítani tudjuk. Gerőfi Roland: Tavaly 209 Ft plusz 20 volt. Koltai Tibor: Amit meg kell csinálni, azt meg kell csinálni. A jövőről gondoskodni kell. A lakónak meg kell mondani, mit miért. Ne várjunk ezzel januárig. Makai Ferenc: A szennyvíz kérdés is égetni fog minket.
6
Koltai Tibor: Szennyvíz: 10,9%, ivóvíz: 10,9% emelés. Makai Ferenc: Peremartongyártelepi szennyvíz is plusz 10 Ft, bérleti díj. Fülöp Attila: 9,2 % ivóvíz: 240 ft emelés után 9,4% szennyvíz: 240 ft emelés után Persze, emelni kell. De a lakosság erejére is számítani kell. Peresztegi Lászlóné: A környező települések is megteszik ezt? Pergő Margit: Van tartalékalapjuk. Koltai Tibor: Törvényi úton beszedik, ha nincs tartalékalapjuk. Pergő Margit: Az önkormányzat az ármegállapító hatóság. Szinte semmit nem kérnek a környező településekhez képest. Fülöp Attila: Mi mindig jók akarunk lenni. Pergő Margit: Utólag beleteszi a díjba? Koltai Tibor: Nekünk csak az a feladatunk, hogy az emelésből megvalósuljon a fejlesztés. Fülöp Attila: A többi 5 településen mennyi a meglévő fedezet? Nyírő István:
7
Ivóvíz Pétről 700 m 30 millió forint, nem tudták megvalósítani, de beteszi a maga részét, mert 30 millió forint jóval több mint a 14 millió forint. Éves szinten 1.129.000 Ft. Nagyobb összeget fordítanak fejlesztésre, mint a tartalékunk. A Bakonykarszt behajtja magának. Pergő Margit: Az önkormányzat bizalmatlan a Bakonykarszt Zrt- vel szemben? Nem akarjuk mentesíteni a többi települést. Fülöp Attila: A keretet magának csoportosítgatja, de a 14 millió forint akkor is kevés. Nyírő István: Csak Berhidán használják el a pénzt. Nem oszthatja ki, csak Berhidáé. Starkné Rezeli Erzsébet: Ez nem lekötött pénz, ott és akkor használja amikor kell. Punk József: Látni szeretnénk. Jóhiszeműek vagyunk. Gerőfi Roland: Mindenképpen több információ kell. Fülöp Attila: Adatot kell bekérni. Peresztegi Lászlóné: A honlapokon fenn kell legyen, Berhidán is fenn van. Koltai Tibor: Nem fog eszükbe jutni, hogy visszavegyék a díjat, ha megvalósult a fejlesztés. Fülöp Attila: Korrektnek tűnik az emelés. Horváthné Zakor Tünde: Milyen szerződések vannak?
8
Fülöp Attila: A felújításokat köbméter arányosan térítik meg. Gerőfi Roland: Sok minden hárul a lakosságra. Fülöp Attila: Én 6 millió ft látok beépítve, elkülönítve. Horváthné Zakor Tünde: Szennyvízközmű bérleti díját ők gyűjtögetik. Lakosság- arányos? Pergő Margit: Lakosság- szám arányos. Fülöp Attila: 4 millió ft- al kellene a HKA- ból kiegészíteni. Peresztegi Lászlóné: Nagy kedvezmény, amit a társasház kapcsán ajánlott, beszélgetés szinten. Pergő Margit: Persze, mert a szolgáltatót sokan támadják ezért. Fülöp Attila: Mit javasol a bizottság? Koltai Tibor: A többi település adatainak megismerése után. Fülöp Attila: A bizottság nem tudott állást foglalni, majd a testületi ülésen a további tények ismeretében. A bizottság nyitott az áremelés elfogadására. A tervezett áremelés 4,65% az ívóvíz, és 5,42% a szennyvíz tekintetében, ezzel egyetértünk, elfogadásra ajánljuk. További megfontolásra ajánljuk a szóban előterjesztett plusz 10- 10 forintos emelést, bérleti díj és fejlesztési díj beépítését. Szennyvízzel érintett településeknél meg kell tudnunk a fejlesztési hányadot. Át kell vizsgálni a szennyvíz szerződések tartalmát. Szükségesnek látjuk a gerincvezetékek rekonstrukcióját. Elő kell készíteni
9
megállapodás keretében Peremartongyártelepen.
a
főmérők
beépítésére
irányuló
kéréseket
A Gazdasági Bizottság a javaslattal 4 igen szavazattal egyetértett.
2.) Javaslat a 2011. évi költségvetési koncepció kialakítására, az intézményi feladatok, az adó mértékek, bérleti díjak meghatározására Pergő Margit: Szomorú koncepció. Starkné Rezeli Erzsébet: Pár mondat, mert minden önmagáért beszél. Hosszútávon nem lehet a pénzmaradványra hagyatkozni. Az iparűzési adó hiánya megrengette a költségvetést. Milyen megtakarítást tudunk 2011- re kitalálni? Jó néhány tétel még ismeretlen. A fejlesztés csak a folyamatban lévőkkel kalkulál. A pénzügyi egyensúly biztosított. Pergő Margit: Feltételezett megvalósulás. 1 év alatt nem lehet ekkora hiány, nem vettünk fel ekkora hitelt. Az iparűzési adónak megváltozott a finanszírozási feltétele, nem lehet előre kiszámítani. A 2011 évi adó visszatérítés a 2009 évi iparűzési adó befizetésektől függ. Működési költséget visszaforgattuk, nem maradt felhalmozásra, feléltük. Fülöp Attila: Nem lehet ezt a központi költségvetés készítői felé jelezni? Ez rendkívül hátrányos helyzetbe hozott minket. Starkné Rezeli Erzsébet: Nem csak Berhida van ilyen helyzetben. 13 ezer céget számoltak fel 2009- ben. Pergő Margit: Központi jogszabály módosítást kellene helyrehozni. Talpon kell maradni 2012- ig. Fülöp Attila: Jövőre meg fogják változtatni. Pergő Margit:
10
Működési bevételből működési kiadást fedezni. Egyensúlyban van. Bevétel kevés, kiadás több, adókkal kompenzáljuk. A kiadás nem csökken, a bevétel arra van- e amire használjuk? Ez nagyon összetett vizsgálatot igényel. Starkné Rezeli Erzsébet: Törvény módosítási javaslatot is lehet kezdeményezni, de 2011- et már nem érinti. Fülöp Attila: Egyedi elbírálásra gondoltam. Horváthné Zakor Tünde: Veszprém megyében Berhida és még két település van ebben a helyzetben. Starkné Rezeli Erzsébet: Óvatos gazdálkodást folytattunk, van tartalékunk. Pergő Margit: Miért nem módosítják a költségvetési törvényt? Horváthné Zakor Tünde: Az előterjesztésben benne van. Pergő Margit: Pontosan kiszámítható, hogy tönkremész. önkormányzat felé befagyasztja 2 évre.
Az állam
a
kötelezettségét
az
Fülöp Attila: Bizonytalan dolgokhoz igazítja az önkormányzat támogatását. Költségtakarékos és bevételnövelő akciótervet kell készíteni. Azonnali résszel és hosszú távú résszel, intézmény vezetőkkel együtt. Keretbe, tervbe összefoglalni, bizottsági állásfoglalások is kellenek hozzá. A működési költségek csökkentése az első. Gyerekkel és dolgozóval tudatosítani, hogy spórolni kell. Kis befektetés, egy év alatt megtérül. Odafigyeléssel nem kell beruházni. Hőszigetelési program tavasszal, ősszel már jövedéke van. Energetikust alkalmazni megbízásban, megvizsgálni a lekötött teljesítményt. Közvilágításra olcsóbb szolgáltatót keresünk. Együtt gondolkodjunk. Hosszútáv: péti úti ipari parkot 3 éven belül beépíteni, ingyen odaadjuk, helyi lakosok foglalkoztatása, cégek települnének be. Pergő Margit:
11
Hosszú távú tervet kell készíteni, az üzemeltetési költségek racionalizálása szükséges. Faragó Istvánné: Szolgáltatás váltás kell. Internet, telefon tekintetében. Pergő Margit: Intézményeknek az önállóság megtartása mellet egységesen kell fellépni a csökkentés mellett. Fülöp Attila: Energetikus kell. Hozzáértő kell. Horváthné Zakor Tünde: Szénsegély energetikai pályázat, nem tapasztaltunk megtakarítást. Fülöp Attila: 2 iskola, 2 óvoda, 2 művelődési ház sokszor kihasználatlanul. Megvan az előírt hőmérséklet, de akkora légáramlat van, hogy csökkenti a hőérzetet. Bevételek növelése is fontos. Pédául a bérbeadás, és egyéb energiák csökkentése. Punk József: A köztisztviselők és közalkalmazottak béréről muszáj beszélnünk. A cafeteriát 32 ezer forinttal csökkentettük. A minimálbért kergetjük. Faragó Istvánné: Vérlázító. Pergő Margit: Kicsi létszám, kicsi fizetés. A közhasznúak nélkül bajban lennénk. Fülöp Attila: Koncepció nem tartalmazza a közalkalmazottak bérkiegészítését. Faragó Istvánné: Központilag kapjuk. MÁK ad kiegészítést. Pergő Margit: Követhetetlenek a jövedelmi viszonyok.
12
Fülöp Attila: A közalkalmazottak fizetése alacsonyabb. Kevesebb lesz az adójóváírás, 2x 45 ezer forint eltűnik, akkor ez 120 ezer forint kiesést jelent. Eltűntek a ruhapénzek. Horváthné Zakor Tünde: Ez minden intézménynél működik, munkaruhát kapnak. Fülöp Attila: Közalkalmazott és köztisztviselő 4 éve nem kapott béremelést. Mindenhol tartják a reálbért. Cafeteriával kapcsolatos dolgok? Pergő Margit: Feltételezett, csak törvényi javaslat alapján vannak a dolgok a koncepcióban. Punk József: A szerdai nyitva tartás az túlóra? Horváthné Zakor Tünde: Köztisztviselőnek túlóra nem fizethető. A kollégák örülnek a pénteki kompenzációnak. Fülöp Attila: Közfoglalkoztatás? Pergő Margit: Januárban egyáltalán nem lesz közcélú. Komoly problémák lesznek a belvízből, de nem az árok lesz a probléma, hanem az áteresz. Faragó Istvánné: Az árok és a járda a lakóra hárítható. Fülöp Attila: Az átereszt nem csinálhatja lakos, műszaki feladat. Mit takar a foglalkoztatás értékteremtő költsége? Faragó Istvánné: xy utcában árok karbantartása.
13
Fülöp Attila: 4 órás foglalkoztatás, de 30 napot le kell dolgozni? Ez a munkamorál romlását hozza. Nyersanyag normatíva? Kommunális adó 80 ft/m2 most, építmény adó 17 ezer a plafon? Tavaly volt emelés? Ugye nem? Építmény adónál sem? 5% emelés az mennyi bevétel? Faragó Istvánné: Építményadó 100 ft emelés után 7.500.000 Ft, kommunális adó 1,5 – 2 millió forint. Fülöp Attila: Bizottságunk javasolja az építményadó emelését 800ft/m2- ről 900 Ft/m2- re, a kommunális adót 80- ról 90 ft- ra emelni. Lakásbérleti díjat az infláció mértékével 4,7 %- al növelni, köztemet. díját szintén, Közterület használati díjat szintén infláció mértékével növelni. Ez a díj Berhidai Napok alatt 3000 ft/m2/3 nap, egyéb terület 500 ft/m2. Lakbér emelkedés. 8000 Ft/hó egy lakás? Lakásbérleti díj emelkedés: 145Ft/ m2 az összkomfortos, 135 Ft/ m2 a komfortos lakás esetében. Oktatási feladatok ellátása: bölcsi nem kötelező, de a kihasználtsága megfelelő, a művészeti oktatási intézményben is. A Gazdasági Bizottság a javaslattal 4 igen szavazattal egyetértett. Gerőfi Roland távozott. 3.) Javaslat a szemétszállítási díj megállapítására, hulladékgazdálkodásról szóló helyi rendelet módosítására Fülöp Attila: A Vertikál visszafelé számolt. Pontosan egyezett a 15 % emeléssel. 2010- es adatok alapján 10 % jó volt. Intézmények, cégek szemetét nem vonják ki belőle. A térségi emelést nem vitatjuk. A Gazdasági Bizottság a javaslattal 3 igen szavazattal egyetértett. 4.) Javaslat a lakások és helyiségek bérletéről szóló 20/2005. (IX.30.) önkormányzati rendelet módosítására A Gazdasági Bizottság a javaslattal 3 igen szavazattal, változtatások nélkül egyetértett.
14
5.) Javaslat az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására Fülöp Attila: Nyitvatartási idő, szabadságütemterv, megbeszéltük. Elfogadásra ajánljuk a testületnek. A Gazdasági Bizottság a javaslattal 3 igen szavazattal egyetértett. 6.) Javaslat a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására Fülöp Attila: Elfogadásra javasoljuk a testületnek. A Gazdasági Bizottság a javaslattal 3 igen szavazattal egyetértett. 7.) Tájékoztató a 2010/2011 tanévkezdés tapasztalatairól, az oktatási feladatok személyi és tárgyi feltételeinek alakulásáról Fülöp Attila: A Művészeti Oktatási intézményt kiválóra minősítették. Rengeteg színvonalas program szerveződik az oktatási intézményekben. Fontosnak tartom kiemelni a sok színvonalas programot, és a helyi újságba ezt megjelentetni. Több intézményben közhasznú technikai alkalmazott van. Jövőre szerényebb létszámmal kell számolni. A tájékoztatót elfogadásra ajánljuk a testületnek. Fontosnak tartom kiemelni a sok színvonalas programot, és a helyi újságba ezt megjelentetni. A Gazdasági Bizottság a javaslattal 3 igen szavazattal egyetértett. 8.) Javaslat a Képviselőtestület 2011. I. félévi munkatervére A Gazdasági Bizottság a javaslattal 3 igen szavazattal egyetértett. 9.) Aktuális ügyek a.) Óvodák nyitvatartási kérelme A Gazdasági Bizottság a javaslattal 3 igen szavazattal egyetértett. b.) Tájékoztató a települési önkormányzatok részére a közfoglalkoztatás rendszerének átalakításáról
15
A Gazdasági Bizottság a tájékoztatót 3 igen szavazattal elfogadta c.) Javaslat a köztisztviselők teljesítményértékelésének meghatározására A Gazdasági Bizottság a javaslattal 3 igen szavazattal egyetértett.
d.) A helyiségbérleti díjak 2011. évi mértékéről A Gazdasági Bizottság a javaslattal 3 igen szavazattal egyetértett.
További észrevétel, hozzászólás nem volt, ezért a bizottság elnöke az ülést 13:30kor bezárta.
K.m.f.
Fülöp Attila Bizottsági elnök