JEGYZŐKÖNYV Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2005. május 25. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 12. ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak: Dr. Buzás Péter polgármester, Baranyi Sándor, Bodzsár Erzsébet, Gilicze János, Guvat László, Hajdu Gábor, Dr. Halmágyi Pál, Kiss Béláné, Kiss Mihály, Mágori Józsefné, Marosvári Attila, Martinusz László, Molnár László, Nagy György József, Dr. Nagy Lajos, Nagy Lajos, Oravecz Károly, Dr. Orbán Imre, Dr. Siket István, Szabó Sándor és Szekeres Ferencné települési képviselők. Jelen van továbbá: Dr. Bánfi Margit jegyző, Sarró Ferencné a Belvárosi Óvoda vezetője, Hepp Attiláné az Újvárosi Óvoda vezetője, Halász Ferencné a Kertvárosi Általános Iskola igazgatója, Bálint Márta a Közművelődési Kht. ügyvezetője, Czibolya Kálmán a Városi Televízió Kht. ügyvezetője és Bende Sándor a Kommunális és Közbeszerzési Kht. ügyvezetője, továbbá Mátó Erzsébet a Városi Könyvtár igazgatója.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm
képviselőtársaimat és a megjelent kedves vendégeinket.
Tisztelt Testület! A jelenléti ív alapján megállapítom, hogy a 24 települési képviselő közül jelen van 21 fő. A megjelenési arány 87 %-os. A megjelenés alapján megállapítom, hogy ülésünk határozatképes, azt megnyitom. A Szervezeti és Működési Szabályzat 21. § (1) bekezdés c) pontja alapján felkérem Baranyi Sándor és Szabó Sándor települési képviselőket mai ülésünk jegyzőkönyvének hitelesítésére. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy elvállalják-e? Baranyi Sándor és Szabó Sándor a feladatot vállalják. Megállapítom, hogy mai ülésünk jegyzőkönyvének hitelesítői Baranyi Sándor és Szabó Sándor települési képviselők.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Képviselő-testület! Javaslatot teszek mai ülésünk
napirendjére. Az ülés napirendjeként a meghívóban közölteket javaslom megállapítani a következő kiegészítésekkel: Kérem, sürgősséggel vegyük fel a tárgyalandó előterjesztések sorába a 35. számú előterjesztést Pályázat „Idősbarát önkormányzati díj elnyerésére” címmel tekintettel arra, hogy a pályázat kiírása a Minisztérium honlapján már megjelent, néhány napon belül közlönyben is meg fog jelenni és a pályázati határidő betartása indokolja ezt a döntést. Ellenkező esetben rendkívüli testületi ülést kellene tartanunk. Javaslom továbbá, hogy a 14. számú előterjesztést követően a zárt ülés előterjesztései előtt tárgyaljuk meg ezt az anyagot. Indítványozom, hogy a 10. számú előterjesztés „Pályázat benyújtása decentralizált TRFC-s szakmai programok támogatásának elnyerésére”, valamint a 20. számú előterjesztés „Elismerő oklevél adományozása 2005. évben” anyagok tekintetében a mai napon javított formában kiosztott előterjesztések képezzék a tárgyalás alapját. Tisztelt Testület! A munkaterv szerint mai ülésünk napirendje között szerepel a Makó és Térsége Fejlesztési Kht. tájékoztatója az ipari parkban megvalósuló beruházásokról, fejlesztésekről. Tekintettel arra, hogy a kht. ügyvezető igazgatói személyében változás történt,
2
így a mai testületi ülésünk egy munkaterv módosítással kezdődik, melyet képviselő-társaim a kiküldött anyaggal megkaptak és javaslom annak elfogadását. Kérdezem, hogy van-e másnak eltérő javaslata a napirendre vonatkozóan. Mágori Józsefné tessék parancsolni.
Mágori Józsefné települési képviselő: Kedves Képviselő-társak! Én annyit szeretnék csak
megkérdezni itt a napirend elfogadása mellett, hogy be lehetne-e 10 mondatba számolni róla, hogy tulajdonképpen most a Makó és Térsége Fejlesztési Kht. hogy áll, hány dolgozója van, ki a vezetője, mivel foglalkozik, mennyi összeköttetés van a Makó Infóval, vagy megosztották a feladatot, vagy ugyanazt csinálják, tehát egyáltalán, hogy rövid 10 mondatban valaki elmondaná, hogy mit csinál.
Dr. Buzás Péter polgármester: Természetesen lehet, de az SZMSZ-ünk szerint nem most a
napirend meghatározásánál, hanem a közérdekű egyebekbe fel tudod tenni ezt a kérdést és szívesen válaszolok rá. Jó?
Mágori Józsefné települési képviselő: Jó. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Van-e más? Dr. Orbán Imre települési képviselő: Tisztelt Testület! A most véget ért Makó Exponak a
levezető eseményeként egy konferenciára került sor a makói díszteremben, ahol jelen voltak jelentősebb vállalkozók, polgármesterek, a Gazdasági Tárca Befektetési és Kereskedelmi helyettes államtitkára. Én furcsának tartom, hogy ez a beszámoló elmarad, hisz nyilván ezek a vállalkozók, polgármesterek és az államtitkár úr is valamiféle tájékoztatást várt el tőlünk abban a témában, hogy az ipari parkkal hányadán is állunk. Nyilván az ő érdeklődésüket is ki kellett elégíteni. Ellentétet látok abban, hogy az igazgató úr nekünk nem tudja ezt a beszámolót benyújtani, ugyanakkor pedig ebben a témában jelentős konferenciát rendeztünk, ahol nyilván információkat is kellett adni. Én azt javasolnám, hogy ezzel a nem teljes információhalmazzal is elégedjünk meg, vagy kérjük el az igazgató úrtól, hisz az ipari park betelepítése az munkahelyet jelent, az családoknak életbiztonságot jelent, az Makón való lakást jelent, az adóbevételt jelent és így tovább. Tehát semmiképpen ne fogadjuk el azt, hogy ezt a beszámolót elhalasszuk decemberre, hanem ennél hamarabb kérjük ezt a tájékoztatót és annak az információanyagnak az összességét, amire az igazgató úr erre a bizonyos konferenciára elment, illetve amivel Makó városa várta ezeket az üzletembereket, polgármestereket és államtitkár urat. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Sok igazság van abban ami elhangzott, de összességében a dolog mégsem igaz. Hogy értem ezt. Úgy értem, alapvetően tény, hogy sok információ van Szász György úrnál azzal kapcsolatba, hogy az elmúlt 4 évbe a fizetéséért és a költségtérítéséért mit csinált. Ezzel együtt Szász György úr február 3-án jelezte, hogy ő február 1-től nem akar a Makói Kht-nál dolgozni. Azután megegyeztünk abban, hogy amikor a munkakörét leadja, elengedjük őt. Ennek március vége volt a tervezett időpontja, végül is április végére sikerült a munkakört átadnia, úgy hogy többé-kevésbé ezek a feladatok ismertté váltak, illetve amik nem világosak a munkájából azzal kapcsolatban teljességi nyilatkozatot tett, a későbbi felelősség, stb. okából kifolyólag. Ez viszont azt jelenti, hogy Szász György úr május 1től nem igazgatója ennek a kht-nak. Ez azt is jelenti, hogy most akkor május 25-én nem tud rendelkezésre állni itt egy ilyen beszámolónál. Én hibaként inkább azt látom és kérem tisztelettel a kollegáimat arra, hogy ne az utolsó pillanatban módosítsuk a testület munkatervét, hanem
3
módosítsuk akkor amikor már tudjuk, hogy ez lehetetlen lesz. A múlt testületi ülésen ha erről polemizáltunk volna akkor megbeszéltük volna azt, hogy esetleges pótlandó milyen információ kerüljön be a testület elé. Most viszont már nem áll módunkban azt megtenni amit az Orbán úr elmondott, ezért mondtam, hogy sok igazság van benne amit elmondott, mégse igaz, mert nem tudjuk napirendre tűzni ily módon ezt a tájékoztatót. Az viszont jogos, hogy ezek az információk kerüljenek valamikor a testület elé és a lehető leggyorsabban. A lehető leggyorsabbat én meg úgy látom, hogy most a kht-nak majd lesz egy igazgatója, vélhetően úgy június derekától, megismerkedik ezzel a feladattal és valamikor ősszel tud adni egy tájékoztatást a testületnek arról, hogy mi hol tart. Egyébként a Mágoriné képviselő-társam kérdései mentén, vagy bármilyen más kérdés mentén a közérdekű egyebekbe szívesen válaszolok olyan kérdésre, ami érdekli a testület tagjait. Itt közpénzekről van szó, közfeladat ellátásról van szó, és megmondom őszintén, hogy én sem látom másként zömmel ezeket a dolgokat, mint ahogy ti látjátok, amit én tudok a folyamatokról én szívesen megosztom bárkivel. Van-e még valakinek a napirend kapcsán mondanivalója? Nincsen. Akkor az a javaslatom, hogy az eredeti indítványnak megfelelően szavazzuk meg a napirendet. Kérem szavazzunk!
A képviselő-testület 19 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül 2 tartózkodás mellet a következő határozatot hozza: 222/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: A Képviselő-testület 2005. május 25-i ülésének napirendje. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a május 25-i ülésének napirendjét az alábbiak szerint határozza meg: 1. 2.
3. 4. 5. 6. 7. 8.
Polgármesteri tájékoztató az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Előadó: Dr. Buzás Péter polgármester Tájékoztató az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásáról Előadó: Dr. Bánfi Margit jegyző, Benákné Bárdi Ilona gyámhivatal vezető, Rózsa Istváné ENI vezetője Beszámoló a Többcélú Kistérségi Társulásban – a megalakulása óta – végzett tevékenységről Előadó: Dr. Buzás Péter polgármester Tájékoztató a városban működő sportegyesületek munkájáról, eredményeikről Előadó: Molnár László a Sportbizottság elnöke Előterjesztések, rendelettervezetek Interpellációk, kérdések Zárt ülési előterjesztések Egyebek
Dr. Buzás Péter polgármester: Javaslom, kezdjük el a testületi anyag tárgyalását. Először a felvezetésnek megfelelően a munkatervünket módosításuk. Az előbb már elhangzottak ezzel kapcsolatos kérdések, vélemények. Most van-e még? Nincs. Kérem, hogy szavazzuk meg.
4
A képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 223/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2005. évi munkatervének módosítása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a 2005. évi munkatervét az alábbiak szerint módosítja:
-
a képviselő-testület „Makó és Térsége Fejlesztési Kht. tájékoztatója az Ipari Parkban megvalósuló beruházásokról, fejlesztésekről” napirendet a májusi ülés napirendjei közül törli, és azt a decemberi ülés napirendjei közé felveszi.
A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a változás munkaterven történő átvezettetéséről gondoskodjon. A munkaterv egyebekben változatlan marad. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Makó és Térsége Fejlesztési Kht.
1. napirend Polgármesteri tájékoztató az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Dr. Buzás Péter polgármester: A polgármesteri tájékoztatóból szeretném kiemelni a
következőt: sokan és többször jártak városunkba abbéli segítséget adni, hogy most Makó város képviseli Magyarországot a „Virágos Európáért Versenymozgalmon” belül. Mindenkinek szeretném felhívni a figyelmét, hogy 2005. július 6-án érkezik Makóra a nemzetközi zsűri és most itt a polgármesteri tájékoztató legelején tisztelettel megköszönöm minden makóinak, aki egy szál virágot is elültetett. Külön megköszönöm mindazoknak akik többet ültettek, netán még ezután ültetnek virágot a városba annak érdekében, hogy az ideérkező zsűri minél inkább egyet tudjon érteni a tavalyi magyar zsűrinek a döntésével, miszerint Makó az ország legvirágosabb városa. Ez azért is fontos azt gondolom, hogy az a plakett, amit kaphatunk minél fényesebb legyen. De nem vagyok abban biztos, hogy ez a legfontosabb nekünk, hogy az milyen fényes legyen, az viszont nagyon fontos, hogy mi hogy érezzük magunkat ebbe a városba, és azt hiszem, hogy jobban akkor, hogyha rendezettebb a környezetünk. Továbbra is mindenkinek szeretném felhívni a figyelmét a „Virágos Makóért” mozgalomra, ami azt jelenti, hogy aki benevez ebbe a mozgalomba attól függően, hogy milyen kategóriába nevezett be, locsoláshoz szolgáló víztámogatást kap az önkormányzattól, tavaly, tavalyelőtt is ez volt a gyakorlat, hogy legalább a vízdíjba besegítsünk egy kicsit. Következő gondolatmenet. Nagyon régi próbálkozása az önkormányzatnak az, hogy a közbiztonság munkaszínvonalának javításával a makóiak közbiztonságérzetét egy kicsit
5
erősítsük. Hál’ Istennek volt egy Belügyminisztériumi pályázat, ahol Makó és Térsége pályázatot nyert és Makón is robogókat tudtunk átadni, a térség települései közül többen robogót adtak át a saját rendőrőrsüknek, illetve az a bizonyos Pharmalézer is átadásra került, ami most már nem csak a 43-ason, hanem mellékutcákban is tudja mérni a száguldozó autósokat, netán motorosokat. Kérem képviselő-társaimat arra, hogy ha ilyen száguldozó motorosok vannak, akkor vagy a polgárőrökön keresztül, vagy direktbe szóljanak a rendőrségnek, mert a Pharmalézer most már megvan. A rendőrség azt ígérte, hogy ők ősszel kapják meg a gépkocsiállományuk frissítésére az új gépjárműveket és a Pharmalézer alá egy vadonatúj gépjárművet is fognak kapni. Április 26-ához kötődően kiemelni, hogy az Erdei Ferenc Kereskedelmi Közgazdasági Szakközépiskola sikeres diákjait és pedagógusait fogadtam, akik országos versenyen nyertek arany minősítést. Nagyon sikeres mostanában az az iskola, ugyanis ez a csapat diákolimpia első helyezett lett tornában, országosan a Hagymakó Kft. pedig az ő szakkiállításukon nyert plakettet. Mindenképp meg kell adni a módját annak, hogy ezek a sikerek Makó város közössége számára legyenek ismertek azáltal, hogy én is szeretnék velük találkozni és ezzel megköszönni nekik azt a produktumot amit végeztek. Most e helyről köszönöm az Erdeiseknek azt, hogy három csapatukat is fogadni tudtam ezen a bizonyos április 26-án. Tisztelt jelenlévők! Én ennyit szerettem volna elmondani a két ülés közözti fontosabb tárgyalásokról. Tessék kérdés, észrevétel, vélemény van-e? Nincs. Akkor szavazzunk!
A képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: 224/2005. (V.25) MÖKT h. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a polgármester előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról szóló tájékoztatót megtárgyalta és azt az elhangzott kiegészítéssel együtt elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője Dr. Siket István alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról
Dr. Buzás Péter polgármester: A tájékoztatójával kapcsolatban kérdés, észrevétel van-e? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 19 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül 2 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozza:
6
225/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: Dr. Siket István alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Dr. Siket István alpolgármester tájékoztatóját az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról megtárgyalta és azt elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város alpolgármestere - Makó város jegyzője Gilicze János alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról
Dr. Buzás Péter polgármester: A tájékoztatójával kapcsolatban kérdés, észrevétel van-e? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 19 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül 2 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozza: 226/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: Gilicze János alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Gilicze János alpolgármester tájékoztatóját az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról megtárgyalta és azt elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város alpolgármestere - Makó város jegyzője
2. napirend Tájékoztató az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásáról Dr. Buzás Péter polgármester: Az előttünk lévő anyag Makó Város Jegyzőjének, az Egyesített Népjóléti Intézmény vezetőjének és a Gyámhivatal vezetőjének az együttes előterjesztése. Megkérdezem az előterjesztőket, hogy szóbeli kiegészítés van-e az anyaghoz? Nincs.
7
Tisztelt hölgyeim és uraim! Ez a tájékoztató címéből eredően rendkívül fontos, és vitára is bocsátom. Kérdés, észrevétel, vélemény tisztelt testület bármelyik vezetőhöz bármilyen témában ami az előterjesztésbe szerepel.
Dr. Orbán Imre települési képviselő: Tisztelt Testület! Ahogy polgármester úr mondta, valóban ez egy rendkívül fontos dolog az életünkben és különösen is az, hogy a gyermekeknek a jólétéről gondoskodjunk és a rászoruló gyermekeket megvédelmezzük. Ennek keretében – bár nem tartozik szorosan a témához – hagy mondjam el, hogy a hétvégi Exponak egyik legsikeresebb rendezvénye szerintem a gyermekjátékok voltak, és jó volt látni, hogy gondoskodnak róluk, és jól érzik magukat. A beszámoló - bizonyosan látják - rendkívül szerteágazó, sok mindenre felhívja a figyelmet. Számomra abból a szempontból a legfontosabb, hogy ismét ráirányítja az érdeklődésünket arra, hogy Makón talán a családok a legfontosabbak és, hogy ismét el lehetne mondani, hogy az elkövetkezendő költségvetésekben egy újabb prioritást kellene beemelnünk, ez pedig a családoknak a támogatása, hisz ők jelentik a jövőnket. A tájékoztatóval kapcsolatban egyetlen egy dologra szeretném felhívni a figyelmet. Az anyagból olvashatjuk, hogy a bölcsőde feltöltöttsége május-június hónapban eléri a 140 %-ot. Ez egy óriási szám, hogyha valóban így van, hogy május és június hónapban 140 %-os a feltöltöttsége a bölcsődéknek, és egy picit ellentétet érzek a következő mondatban: a gyermekek a bölcsődékben ideális környezetben élnek. Vagy bővítették a bölcsődét, vagy nem 140 %-os, de 140 %-os feltöltöttségnél ideális környezetről nehéz beszélni, vagy pedig olyan adatok vannak, amiket nem ismerünk. Az biztos, hogy magas szintű ellátásban részesülnek a makói gondozónők és óvónők részéről, vagy a bölcsődében dolgozó szakemberek részéről, mert ismerjük az ő munkájukat. Ezen kellene elgondolkodni, hogyha 140 %-os a bölcsőde feltöltöttsége, akkor mi a teendőnk. Bővíteni, új bölcsődét nyitni, vagy egyszerűen mit tudunk tenni ezzel kapcsolatban. Köszönöm szépen. Dr. Buzás Péter polgármester: Van-e még bármilyen kérdés, észrevétel? Minden rendben van
az ügyben? Ennek azért örülök rendkívüli módon, mert a cím, meg a tájékoztató tartalma is, az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátása. Ez azt jelenti, hogyha itt most csend van akkor nincs olyan probléma, ami a diszkókkal kapcsolatos, nincs olyan probléma, hogy drogveszély, meg ehhez hasonlók, nincs ilyen gondunk. Kérdés, észrevétel, vélemény? Nincsen. Akkor első körben lezárom a vitát és Rózsa Istvánné fogja megadni a bölcsődére a választ. Máris szeretném mindenki figyelmét felhívni arra, mindenkinek a pszichéjébe kerüljön helyre, hogy ez a bizonyos kihasználtsági mutató messze nem azt jelenti, hogy ez mekkora zsúfoltság ezen a helyen, tehát a két gondolatmenet ettől még egymás mellett lehet igaz. Igaz lehet azért is, mert összességébe a kihasználtsági mutatók és a bölcsőde általános műszaki állapota, felszereltsége, ottani gondozási színvonala ez nem egy kategória. Ezen túlmenően, hogy mit jelent az a bizonyos 140 % és gyakorlatilag mennyi gyerek van benne, ez mindenkibe ülepedjen le, hogy utána nyugodtan adhassuk tovább ezt a véleményt ami megnyugtató. Parancsolj!
Rózsa Istvánné, az Egyesített Népjóléti Intézmény és Pedagógiai Szakszolgálat vezetője: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő-testület és tisztelt Orbán képviselő úr!
Szeretném elmondani a bölcsődénél a beíratás rendjét. A bölcsőde az nem úgy van, mint az iskola, hogy szeptember 1-jén megkezdődik a tanév és akkor felveszik az x számú gyereket és annyi gyerek fog járni egész évben az iskolába. A bölcsődei beíratás folyamatos, attól függ, hogy a szülőnek mikor van lehetősége mondjuk a GYED lejártával munkába állni, vagy mikor kerül
8
olyan anyagi helyzetbe, hogy a GYES-t megszakítja és visszamegy dolgozni. Amikor szeptember 1-jén a kisgyerekek elmennek a bölcsődéből az óvodába akkor az összesen 70 férőhelyen kb. 40 gyerek marad és ennek a feltöltése az év során folyamatosan történik, május, júniusra éri el a 100 % fölöttit. De az nem azt jelenti, hogy a 70 férőhelyen bent a 84 gyerek, mert a kicsi gyerekek sajnos gyakran betegek és ebből adódóan az egész éves kihasználtság csak mintegy 80 %. A finanszírozás szempontjából is a törvény csak a bent lévő gyerekeket veszi figyelembe. A bent lévő gyerekek száma pedig átlagosan a belvárosi bölcsődében 80 %, az újvárosiba pedig 75 %. Tehát zsúfoltság ilyen módon nem adódik. Az ideális környeztet pedig én a bölcsőde felszereltségére és az ottani gondozási feltételekre értettem. Amit a módszertani bölcsőde, - akik évente visszatérően ellenőrzik a munkánkat -, minden alkalommal a jegyzőkönyvbe leír és a polgármester úrnak ezt a jegyzőkönyvet megküldik, és a legutóbbi jegyzőkönyvben is az van, hogy a bölcsődében magas színvonalú szakmai munka folyik. Az ideális feltételeket pedig, hogyha kíváncsiak rá és nagyon szívesen és nagy szeretettel fogadom a képviselő-testület minden tagját, vagy aki érdeklődik iránta, mint ahogy a hajléktalanszállót is megtetszettek nézni akkor amikor ez az új képviselőtestület összeállt, én nagy szeretettel várok minden képviselőt, bármelyik telephelyünkre, hogy nézze meg és én az ideális környeztet továbbra is tartom. Nagyon-nagyon szép a bölcsődénk, rengeteg játék van. Az egyik gondozónő most nyert egy pályázatot, mert a gondozónők is készítenek játékokat és ezen a megyei játékpályázaton a mi gondozónőnk harmadik díjat nyert. Nagyon-nagyon sok házi készítésű játék van és tényleg nagyon szép a bölcsőde. Én azért mondtam, hogy ideális a környezet. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm. Más ezen kívül? Nincs. Lezárhatom? Jó, lezárom
tisztelt testület. Én azt javaslom, mind a két vonulatnál olyan színvonalú munkavégzés folyik, ami mindenképpen megér annyit, hogy a testület mondjon érte köszönetet. A bölcsődénél nekem is pozitív információim vannak, másik oldalról az anyag tartalmazza azt, hogy átfogó vizsgálat a gyámhatóság működését illetően nem volt, de célvizsgálat volt, ügyészi vizsgálat volt, alapvető és lényeges hiányosságot egyik sem tartalmazott. Ez azért, azt jelenti, hogy tisztességesen dolgoznak azok a munkatársak, és annyit illik, hogy a testület amikor tájékozódik azt mondja, hogy köszönöm szépen. Javaslom tehát, hogy ismerjük el, köszönjük meg a munkát. Kérem, hogy szavazzunk és így fogadjuk el.
A képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: 227/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásáról HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásáról szóló tájékoztatót megtárgyalta és elfogadja. A képviselő-testület elismerését és köszönetét fejezi ki e munkában közreműködő valamennyi munkatársnak a színvonalas és lelkiismeretes munkavégzésért. Erről értesítést kap:
9
− − − − −
Makó város polgármestere Makó város jegyzője ENI vezetője Gyámhivatal vezetője Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönjük szépen a munkát és köszönjük a tájékoztatót is! 3. napirend Beszámoló a Többcélú Kistérségi Társulásban a megalakulása óta végzett tevékenységről Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt testület! Hölgyeim és Uraim! Én azzal bocsátom vitára ezt a beszámolót, hogy erről reggelig lehetne beszélni. A Kistérségi Többcélú Társulás ügye az valami olyan ügy, ami Makón nagyon régen kezdődött. Tény, hogy ez a bizonyos mintahely ez sok mindent hozott nekünk. Hozta azt is, hogy 2-3 nappal ezelőtt úgy tudnak bennünket emlegetni a televízióban, hogy lexmakó. Elég sok hozadéka van tehát ennek az ügynek. Vitára bocsátom az anyagot és szívesen állok rendelkezésre bármilyen kérdéssel kapcsolatban, és ha tudok válaszolok. Kérdés, észrevétel van-e? Nincs. Köszönöm szépen. Akkor javaslom, hogy fogadjuk el, szavazzuk meg a határozati javaslatot, kérem szavazzunk!
A képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: 228/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: Beszámoló a Többcélú Kistérségi Társulásban a megalakulás óta végzett tevékenységről HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Makó város polgármesterének a többcélú kistérségi társulásról szóló 2004. évi CVII. törvény 6. § (3) bekezdése, valamint a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 10/F § (4) bekezdése alapján elkészített, a Makói Kistérség Többcélú Társulása megalakulása óta végzett tevékenységéről szóló beszámolóját megtárgyalta és elfogadja. Erről értesítést kap: − Makó város polgármestere − Makó város jegyzője − Polgármesteri Hivatal Kistérségi Iroda − Polgármesteri Hivatal Jegyzői iroda − Polgármesteri Hivatal Hatósági osztály − Polgármesteri Hivatal Közoktatási osztály − Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osztály − Polgármesteri Hivatal Közoktatási osztály − Polgármesteri Hivatal Belső ellenőrzési csoport
10
− Makói Kistérség Többcélú Társulása
4. napirend Tájékoztató a városban működő sportegyesületek munkájáról és eredményéről Dr. Buzás Péter polgármester: Megkérem Molnár László urat, a Sportbizottság elnökét, hogy
foglaljon itt helyet mellettem, mint előterjesztő. Külön köszöntöm a sportegyesületek jelenlévő vezetőit. Látom, hogy az MSVSE részéről vannak jelen, a Makói Utánpótlás Futballklub, a kézilabdaklub képviselői, azért egy páran eljöttek és megtisztelik jelenlétükkel a testületi ülést. Köszönjük szépen. Köszöntelek benneteket a napirend tárgyalásánál. Szóbeli kiegészítés van-e elnök úr?
Molnár László a Sportbizottság elnöke, települési képviselő: A 10. oldalon van egy adat a
női kézilabdacsapat most már örömmel mondhatja, hogy megnyerte a bajnokságot. A tájékoztató még feltételes módba íródott, gratulálunk nekik, majd az ünnepélyes kihirdetésre később fog sor kerülni, de úgy érzem, hogy az anyag most már tartalmazhatja ezt is, hogy ismét egy NB IB-s csapattal büszkélkedhetik városunk, úgy érzem ezt el kellett mondani. Talán még annyit szeretnék elöljárójában mondani, bár polgármester úr köszöntötte a jelenlévő sportegyesületek vezetőit, ezúton is szeretném megköszönni a Sportbizottság nevében és önökön keresztül szeretném, ha tolmácsolnák azoknak a sportolóknak, illetve sportvezetőknek, szponzoroknak, akik az elmúlt 2 évben, illetve hosszú-hosszú éveken keresztül Makó város sportjának hírnevét öregbítették és bármilyen támogatásukkal elősegítették, hogy a városban immár 22 sportegyesület minél eredményesebben működhessék. Köszönöm.
Dr. Buzás Péter polgármester: Én is köszönöm szépen. Tessék parancsolni tisztelt testület! Bodzsár Erzsébet, a Művelődési Bizottság elnöke, települési képviselő: Tisztelt
Polgármester, tisztelt képviselő-társaim! A városi tömegsporttal kapcsolatban van nekem hiányérzetem a tájékoztatót olvasván. Különösképpen az utolsó két mondattal kapcsolatban ami jövőbeli célként megjelöli, hogy újabb sportesemények megrendezése. Én úgy gondolom, hogy egy városnak a tömegsporttal kapcsolatban kellene, hogy legyen valamiféle koncepciója, elképzelése, nem csupán egy mondat erejéig kell, hogy kiterjedjen a figyelme a tömegsporttal kapcsolatban. Én azt szeretném megkérdezni, hogy nem igényelne ez a téma egy kissé részletesebb, átgondoltabb koncepciót? Köszönöm.
Dr. Buzás Péter polgármester: Lehetne ezt esetleg úgy értelmezni, hogy tárgyalja meg napirendként a testület? Mert én azt gondolom, hogy ennek a címe az, hogy tájékozató a városban működő sportegyesületek munkájáról és eredményeiről. Na most a tömegsport az nem a sportegyesületek műfaja elsősorban. A beszámoló azt én nem tudom, hogy erről mit ír konkrétan, de azt tudom, hogy a tömegsport, meg az egyesületekbe folyó sporttevékenység ez kettő. De azzal én egyetértek, hogy a tömegsport helyzetéről kapjon a testület egy tájékoztatást önálló napirend keretében, még ha belefér a napirendjeink közé akár az idén is. Ez egy jóval nagyobb kérdés annál, mint hogy itt most felszínesen beszéljünk róla. Szerintem Molnár László ezt az utolsó lapot azért vehette ide bele, hogy sport az is, meg ha nem vette volna be az lett volna a baj, de alapvetően a témánk nem a tömegsport. Pihenésképpen. Orbán Imréé a szó. Dr. Orbán Imre települési képviselő: Tisztelt testület! Még jó, hogy ez a beszélgetés itt
megtörtént, mert valami hasonló jellegű kérdést lenne érdemes megvizsgálnunk. Én úgy
11
emlékszem, hogy vagy bizottsági, vagy testületi ülésen szóba került a nyitott tornateremnek a gondolata. Ennek az lenne a lényege, hogy hétvégén, nyári szünetekben - előbb láttuk a gyermekek védelméről való tájékoztatót -, az utcán csellengő gyerekek befogadására, a gyerekeknek programbiztosítására, családos programok biztosítására kellene ezt a nyitott tornaterem akciót megvalósítanunk. Természetesen felügyelet mellett és szakszerű irányítással, illetve segítéssel az iskoláknak, vagy egy-egy iskolának a tornatermét lehetne használni ilyen tömegsport célokra. Úgy tudom, hogy ebben a kérdésben nem történt semmiféle lépés. Érdemes lenne elgondolkodnunk rajta, hisz bizonyára lennének olyanok a városban, akik ezt a nyitott tornatermet használnák és örömmel fogadnák. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Jó, Kiss Mihályé a szó. Kiss Mihály, EU integrációs és munkahelyteremtési tanácsnok, települési képviselő:
Tisztelt Képviselő-testület! Képviselő-társam eufórikus izgalomba jött, ezért szeretnék egy mondatot a tömegsporttal kapcsolatban, ez nem derült még ki ebben a pillanatban, hogy mitől, de a tömegsporttal kapcsolatban én úgy gondolom, hogy nem követett el senki hibát. Ugyanis itt a 22 sportegyesület többé-kevésbé valamilyen szinten és az egyik többé, a másik kevésbé részt vett a város tömegsportjának mozgatásában, bonyolításában. Nyilvánvaló az is, hogy az önkormányzatnak is nagy szerepe van ebben, de magyarul senkinek nem tehetnénk fel azt a kérdést, hogy számoljon be, mert ez egy olyan közös dolog, ami a városé. Én úgy gondolom, hogy érintőlegesen mindenki elvállalja a saját maga részét, hisz a szakmai irányítás a sportegyesületeknél van és a financiális kérdések pedig bizonyos értelemben a költségvetésben. A sportegyesületek költségvetésében nem vastagon szerepel a tömegsport és nem egy állami feladat vagy önkormányzati feladatként szerepel, ezért nyilván részt vesznek, ilyen például, a szilveszteri futás, vagy sorolhatnám, a kihívás napját ugye elég tisztességesen végzi ez a város, jó eredményeket ér el, de nem tudja megmondani senki, hogy ki a felelős ezért, hisz ez közös felelősségünk. Úgy hogy én kérem a képviselőtársamat, hogy nyugodjon meg, a tömegsport az jó kezekben van és a továbbiakban is megoldjuk így közösen. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Hajdu Gáboré a szó. Hajdu Gábor, a Pénzügyi és Közbeszerzési bizottság elnöke, települési képviselő:
Tisztelt Polgármester úr, tisztelt képviselő-társak! Én egy kicsit a pénzügyi oldaláról szeretném megközelíteni ezt a kérdést. Molnár Lászlóhoz az volna az első kérdésem, hogy a 3. számú melléklet számai eFt-ban értendők, vagy forintálisan, mert nincs ideírva semmi. Én most úgy veszem logikáját nézve, hogy ezek eFt-ok. Ezek a táblázatban ezer forintban értendők. Ehhez volna a következő véleményem és ezt a Pénzügyi Bizottság annak idején amikor a költségvetést végignéztük én onnan merítem az információmat, hogy itt a cím sporttámogatás. Ez tehát azt jelenti, hogy guruló forintot ennyit adtunk ennek a sportegyesületnek. De szeretném felhívni a figyelmet, mi megnéztük, hogy Makó város nem ennyit költ a sportra, ennek majdnem három vagy négyszeresét költjük rá, és én itt szeretném felhívni a figyelmet, mert erre nem tért valami formában ez a beszámoló ki igazából, hogy a város látens módon még erre nagyon kemény forintokat fizet ki. Nem kívánnám felsorolni a tornatermeknek a biztosítását és egyéb dolgokat. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nagy Lajosé a szó. Tessék parancsolni. Nagy Lajos, a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság elnöke, települési képviselő: Tisztelt Polgármester úr, képviselő-társak! Én szeretném elmondani, hogy elég hosszú idő óta
12
ilyen összefoglaló anyag nem volt a képviselő-testület előtt, és én azt hiszem, hogy ez egy jó képet mutat arról, hogy a város sportja hogyan néz ki. Szeretném azt elmondani, hogy ennek az anyagnak a birtokában jó lenne, hogyha egy kicsit a város lakossága felé is fordulnánk vagy a sajtón, bár én abban nem nagyon bízok, inkább akkor a Makói Hírekben próbáljuk meg ezt az anyagot bizonyos mértékig közzétenni. Én magam is hiányoltam azt amit Hajdu Gábor felvetett, hogy tulajdonképpen csak a költségvetésben szereplő pénzek szerepelnek ebben az összetételben. Ezzel kapcsolatban még felmerül bennem egy kérdés, hogy a sportbizottság ezt a támogatást milyen mértékben ellenőrzi, illetve kíséri figyelemmel, hogy hova történik ezeknek a forintoknak a felhasználása. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Dr. Siket Istváné a szó. Dr. Siket István alpolgármester: Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt képviselő-társaim! Én úgy
érzem szintén csatlakozva Kiss Mihály képviselő-társam észrevételéhez, hogy a tömegsport tekintetében nem lehet elmarasztalni a beszámolót. Álláspontom szerint egy nagyon jó összefogó jelentést ad azokról az eseményekről, amelyek igen-igen széleskörűek, elég ha itt csak utalunk arra, hogy a városnapi sportgála, a Makó Expo, az augusztus 20., a Hagymafesztivál, az október 23., a téli kupa, a sporthét és sorolhatnám tovább a rendezvények sorát. Én még inkább kicsit túlzottnak is érzem ezt a megállapítását, hogy további sportesemények megrendezésének a lehetőségét kellene vizsgálni. Én inkább azt találom indokoltnak, hogy a meglévő rendezvényeknek a szervezettségét, illetve az azokba való bevonásra kellene nagyobb hangsúlyt helyezni, mint a statisztikai számszerűségnek a növelésére. Azt is figyelembe kell venni, hogy az egyesületi munkában részt vevő személyeknek a jelentős része is tömegsportolónak tekinthető minden további nélkül, hiszen egy csocsoklubba valaki aki sportol, vagy egy roncsderbin, vagy egy sárkányrepülőn és lehetne itt sorolni extrém sportklubokat és egyebeket, azoknak a sportolóit semmilyen módon nem lehet professzionális versenyzőnek vagy bárminek tekinteni. Ezek kimondottan tömegsportjellegű rendezvények, csak szervezett keretek között végzik munkájukat. A másik oldala pedig a pénzügyi, hogy nagyon csínján kell bánni itt a számokkal és statisztikai törekvésekkel, hiszen minden ilyen törekvés, minden ilyen újabb rendezvény, újabb pénzkiadást jelent. Még az olyan is amit Orbán Imre képviselő-társam is javasolt ami üdvözlendő, de ott is rögtön az merül fel, hogy felügyeletet kell biztosítani, biztosítást kell kötni, egyebeket, ami újabb, újabb kiadást jelent. A költségvetésről amikor tárgyalunk akkor azt nagyon jól tudjuk, hogy ez a keret egyáltalán nem olyan bő, hogy itt ilyenfajta rendezvényeknek a sorával lehetne újra előrelépni. Sokkal megbízhatóbbnak és jobbnak találom azt, hogyha a meglévő kereteket használjuk ki. Jobban, jobban szervezünk és azt erősítjük, minthogy bővítsük és újabb és újabb rendezvényekre kerítsünk sort. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Én is köszönöm. Tessék parancsolni tisztelt jelenlévők. További kérdés, észrevétel, vélemény? A következőt szeretném kérni, ha lehet a képviselőtársaimtól, még egyszer elmondom tájékoztató a városban működő sportegyesületek munkájáról és eredményeiről. Végül is itt az is letisztázódott és szerintem is így van rendbe, hogy ez nem a tömegsportról szól, viszont a tömegsport nyúlványa ebben benne szerepel. Én azt javaslom, hogyha lehet, hogy ne ezen polamizáljunk tovább, mert van ennek a városnak egy csomó olyan sportegyesülete, akik NB 1B-s csapatot, Nota Bene NB1-es csapatot tartanak fenn a sakkba, beszéljünk már erről, hát ez a témánk, ez a tárgy, erről kellene szólni az egésznek, nem arról, hogy most a tömegsport nyúlványa az helyes, hogy itt van, nem helyes, jól van, nem jól van, lépjünk ezen túl, hogyha lehet. Egyébként azt meg hagy mondjam el minden képviselőtársamnak, nem csak az Orbán úrnak, hogy azért mert valakinek van egy ötlete egy anyag tárgyalása kapcsán, és azt nem fogadjuk el határozatként és nem képzünk rá előirányzatot, nem
13
mozdulunk rá, nem szervezzük meg, ettől még nem kell azt mondani egy vagy két év múlva, hogy hát azóta se történt semmi. Ezután se fog történni ebben semmi, mert most elhangzott egy észrevétel, ettől még ez nincs átgondolva, nincs koncepcióvá érlelve, nincs kitalálva, hogy azt ki működteti, hogyan és miből és ameddig ez így nem áll össze ebből nem lesz semmi. Nem kell felháborodni, hogy már akkor is mondtam és semmi nincs belőle, nem lesz ebből a következő körbe se, hogyha ezt nem gondoljuk át, nem tesszük helyre és koncepciózusan nem megyünk végig. Mégis az lenne a kérésem, hogy beszéljünk az egyesületekről, tehát én azt gondolom, egy: hogy van egy csomó egyesületünk, akik remek eredményeket produkálnak. Kettő én azt gondolom, hogy egy olyan 100.000.000,-Ft-os nagyságrendű mindenképpen az az összeg, amit mi évente sporttámogatásra szánunk. Megkérem a sportolókat, hogy legyenek tudatában annak, hogy a 4,5 milliárdos költségvetésünkből 100.000.000,-Ft az az önerő amit fejlesztésre fordítunk és ebből 1.000.000.000,-Ft-os fejlesztést tudunk megvalósítani. Jól mondta Siket István, hogy ez már az az érték, amit nem tudunk tovább növelni. Tehát nincs mód arra, hogy most a járdaépítésre, vagy bármi más terhére négy sporttámogatást adjunk. Itt a kérdés úgy vetődhet fel, ami sokszor fel is vetődik, és most van itt az ideje, hogy megköszönjüke ezeknek az egyesületeknek, hogy NB1-es, NB 1B-s csapatokat tartanak fenn, vagy pedig, mert most van itt annak is az ideje, hogy aki azt gondolja, hogy miért nem makóiak játszanak ezekbe a csapatokba, kell-e nekünk működtetni olyan egyesületeket, NB 1B-s szinten, ahol nem makóiak játszanak, stb., stb. Ezeket most lehet elmondani. Nem hétköznap a folyosón nekem, hanem most itt, az arcunkat mellétéve, most lehet koncepciózusan beszélni erről, és beszélni arról, hogy majd a költségvetés összeállításakor jövőre mi legyen a prioritás. Legyünk-e büszkék a nyertes NB 1B-s női kézilabdásainkra, mert talán esély NB1-es komoly csapatra a női kézilabdában van, hamarabb mint a férfi kézilabdában. Valamikor is volt ennek a városnak NB1-es női kézilabda csapata, ebbe most is játszanak makóiak, menjünk-e ebbe az irányba. A másik oldalról meg ki kell számolni, hogy tudunk-e mi arra indulni, hogy nyitott sportcsarnok akció. Mert annak is súlyos milliós vonzata van, azt nem ennél a napirendnél tárgyalva, hanem mondjuk a tömegsportnál, de ezek mind pénzek, tehát arról szólnak, hogy merre igen, merre nem. Én azt gondolom, hogy ilyesmikről kellene beszélni és nem arról, hogy most itt vannak az egyesületek és annak eredményei kapcsán beszéljünk tömegsportról vagy ne. Szabó Sándoré a szó.
Szabó Sándor települési képviselő: Polgármester úr, tisztelt képviselő-társaim! Én megfogadom polgármester úr ajánlását és én egy kis létszámú szakosztálynak a gondjára szeretném felhívni a figyelmet, nevezetesen az ökölvívó szakosztályéra. Helyesen a beszámoló meg is említi, hogy a szakosztálynak nincs megoldva az edzéslehetősége, tehát nincs állandó edzőterme. Ez a probléma több év óta húzódik, mióta a Kőrösi-Csoma Sándor utcai óvoda átalakításra került, valaha ott edzettek ezek a fiúk. Az se volt egy ideális körülmény számukra, és én szeretném a bizottsági elnök úrnak a segítségét is kérni, hogy próbáljunk találni ezeknek a fiataloknak egy állandó edzéslehetőséget. Ez a kis létszámú szakosztály is megduplázhatná az odajáró fiataloknak a létszámát, csak még egyszer kérem, hogy az edzéslehetőséget próbáljuk megtalálni. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Nagy György Józsefé a szó. Nagy György József Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Közbiztonsági Bizottság elnöke: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt képviselő-testület! Két témához is szeretnék
hozzászólni. Az egyik a nyitott sportcsarnokok, illetve nyitott tornatermek ügye. Ezek a csarnokok most is rendelkezésre állnak és nyitva is vannak. Nagyon komoly tömegsport jellegű sporttevékenység folyik ott, igaz, hogy a benne résztvevőknek némi költségtérítéssel is jár amit
14
fizetnek is szívesen, csak beférhessenek. Hozzá kell járulni, de ez természetes. Mert amikor sportcsarnokba, terembe szorulnak például futballisták az azért van, mert kint rossz az idő, akkor pedig bent is rossz volna, ha nem volna fűtés, annak költségei vannak. Azt ki kell szolgálni, azt takarítani kell, rendbe kell tartani és felügyeletet kell biztosítani. Ez úgy gondolom, hogy a helyén van és tulajdonképpen ez Orbán Imre hozzászólásából nem derült ki, hogy ingyen kívánná ezt, gondolom nem is így gondolja. A valóságban ez nagyon is tökéletesen és jól működik, esetleg még egy kicsit szélesebb körbe, de úgy gondolom, hogy ennek a hétvégi nyitva tartás azért határt szab. A másik pedig a nem makói játékosok játszatása a magasabb osztályú csapatoknál. Ha nem csináljuk azt amit jelenleg is teszünk, hogy magasabb szinten, jobban képzett, nagyobb kvalitású játékosokat hozunk ide, akkor nem lesz húzóerő, akkor nem lesz az a csapat, aminek az ifi csapata már makói játékosokként felnőhet, tulajdonképpen rutint szerezhet és később a nagycsapat tagja lehet. Hogyha nincs felnőtt csapat, amelyik színvonalon játszik, akkor esélye nincs annak, hogy az ifi csapatok felfejődjenek. Erre igenis így van szükség, az más kérdés, hogy igenis kitűzött célnak kell annak lenni, és az nagyon jól van szerintem megint csak megoldva a futball utánpótlás klub kereteibe és a kézilabda utánpótlás kereteibe, hogy a fiatalokat, lehetőleg helybeli fiatalokat sportoltassunk és később a nagycsapataink tagjai azok lehessenek. Én szerintem mind a kettő a helyén van. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm. Mágorinéé a szó. Mágori Józsefné települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr! Kedves képviselő-társak! Ebből a beszámolóból egy lényeges dolog hiányzik ami miatt nem tiszta a kép. Azt, hogy az önkormányzat mennyivel támogatja a sportegyesületeket az rendben van. Azt kellett volna ide mellékelni, hogy egy-egy szakosztálynak mennyi az éves költsége. Mert én nagyon jól tudom, hogy mit szenvednek azok a szakosztály vezetők, akik legtöbbjük társadalmi munkába szabályosan körbekoldulják többször évente a város vállalkozóit, meg mindenkit, hogy egyáltalán ezeket a csapatokat fenn tudják tartani. Én nagyon jól tudom azt is, hogy a focicsapatnál például hogy vannak megoldva a bérek. Mindent tudok, de csomó homályos dolog van e mögött, és azt kellene rendbe rakni és onnantól kezdve lehet dönteni, hogy mi az amit támogat, meg amit jobban kiemel a város és mit csinál. Tehát ha komplett költségvetéseket látnánk, de lehet, hogy nem tartozik ránk, tehát olyat kérek ami nem, akkor sülne ki, hogy mondjuk egy kézilabda szakosztály kap tőlünk 10.000.000,-Ft-ot, hasból mondtam, ingyenes sportcsarnok működtetést és utána még elkölt 30-at vagy 40-et. Ugye? És erről nem beszélt itt eddig senki. Mert ez a valós kép. Az amit leírtak az egy gyönyörű, de mögötte az izzadtságcseppek meg a szerencsétlen helyzetek, meg az egyik percről a másik percre való élés, meg a tegnapból élés, meg a nem tudom mi, arról meg itt nem beszél senki, egyetlen szakosztályvezető se. Én elvártam volna, hogy felállnak oda szépen sorba és mindenki elmondja a siralmait, a bajait, meg az örömeit. És akkor tudnánk érdemben miről beszélni. Ez a tömegsport ügy ez meg megkérte a polgármester úr, hogy ne keverjük ide, de pedagógus voltam, mindenki tudja, a Bajza iskolában tanítottam 16 évig. Akkor amikor én ott dolgoztam 1990-ig ez remekül iskolaszinten meg volt oldva. Tehát nem kell itt a kanálba a mélyedést kitalálni, mert az megvan. Az iskolának volt 4 vagy 5 testnevelő tanára, be volt osztva, hogy amatőr szinten kiket mi érdekel, és volt futball, volt kézilabda, volt torna, volt akármi, akik nem versenyre készültek, hanem akik mozogni akartak és valami sportot maguknak választottak, sőt volt olyan is, hogy szabadon választott bármit. Tehát nem kell kitalálni már semmit, megvan ez oldva, 10-20-100 éve. Köszönöm, hogy meghallgattak. Dr. Buzás Péter polgármester: Már csak hogy mindenkibe a kételyeid eloszlatásra kerüljenek,
ez most is így van tömegsport ügyben. Tehát ez úgy fog lenni, hogy majd kérek Bodzsár
15
képviselő-társamtól egy kezdeményezést, hogy tárgyalja a testület és ha beletudjuk tenni az idén, ha nem a jövő évi munkatervbe beletesszük és a tömegsportról lesz egy tájékoztató, amit nem a bizottság elnöke, hanem munkatársaim készítenek el. Dr. Halmágyi Pálé a szó.
Dr. Halmágyi Pál, az Ügyrendi és Igazgatási Bizottság elnöke, települési képviselő:
Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt képviselő-társaim! Sok kérdés felmerült, én csak a nyitott sportcsarnokhoz szeretnék hozzászólni. Van ennek a városnak egy nagy nyitott sportcsarnoka, ez pedig a Petőfi Park. Ott edzenek a gimnázium tanulói, a szakmunkásképző is oda hozza ki a tornaórára a diákjait, ott futnak körbe, de esténként ott futnak a makóiak is. Este is sokan ott róják a köröket és próbálják az egészségüket fenntartani. Ez a város szinte egyetlen zöldterülete, ahova a kismamák kitolják a gyereküket napozni, ott van mellette a város egyik óvodája, onnan is kijárnak a gyerekek. Tehát én azt szeretném kérni, hogy ezt ami különben is kapcsolódik a sportcentrumokhoz, hiszen a kézilabdás fiúk is ott futnak körbe, hogy ezt a területet ezt nagyon könnyen be lehet határolni, József A. utca - Kálvária utca – Hollósy K. utca ez legyen behajtani tilos, csak célfuvar esetén, és akkor ott még jobb levegő lesz. A mamák még nyugodtabban vihetik a gyerekeket sétáltatni, a futók nyugodtabban futhatnak körbe, nem kell attól féli, hogy egy-egy motorossal összetalálkoznak, vagy autóval, ezt a területet tegyük tényleg egy ilyen rekreációs központtá, legyen forgalomtól részlegesen elzárt terület. Semmi olyan átvivő út nincs ott, ami miatt ez a város közlekedésébe problémát jelentene.
Dr. Buzás Péter polgármester: Jó, én azt javaslom, tekintsük határozati javaslatnak, amit Halmágyi úr elmondott és vizsgáljuk meg ezt a kérdést. Kár lenne lecsapni most, hogy ezt miért nem lehet, én is tudok 10 okot amiért nem lehet. Ne azt közelítsük meg, hogy miért nem lehet, hanem azt nézzük meg, hogy hogy lehetne ezt megcsinálni, mert a cél az jó. Ennek van egy menete. A határozatot megkapják a kollegáim és utána rengeteg szakhatósággal elkezdik ezt egyeztetni, buszjárat van-e arra, stb., stb. Ezt egy határozati javaslatként továbbvisszük most. Baranyi Sándoré a szó. Baranyi Sándor települési képviselő: Tisztelt képviselő-testület! Kétfajta köszönetet szeretnék mondani. Elsősorban Sportbizottsági tagként természetesen a társadalmi munkát végzőknek szeretném megköszönni a munkáját, valamint azon képviselő-társaimnak, akik az elnök úr ötlete mellé állnak, és mivel lehetőséget kaptunk arra, hogy a képviselői alapunkat a sport céljaira használjuk, én ezúton szeretném megköszönni, azon képviselő-társaimnak, akik hajlandók és úgy érzik, hogy támogatják a sportot. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm. Tessék parancsolni tisztelt
testület. További vélemény? Képviselő úr is szóvá tette, én most csak megkérdem, hogy mivel olyan témát tárgyalunk ami a lakosság széles rétegeit érinti, a sportegyesületet mindenképpen. Ha a jelenlévők közül van valakinek mondandója azt szívesen meghallgatjuk. Én Mágoriné képviselő-társam gondolatmenetének szinte valamennyi elemével egyetértek. Eggyel nem. A mostani napirendnél talán nem az lenne a cél, hogy azt taglaljuk, hogy a város miért nem tud 100.000.000,-Ft-nál többet beletenni ebbe az ügybe és azt meg nem javaslom, hogy az összes többi költségvetési elemét egyesületenként kibeszéljük, de az összes többi igaz. Tehát az, hogy ez mennyire kevés, meg hogy mint, merre, meddig és ebből hogy lehetne általános tapasztalatot absztrahálni, ami a többieken is segítene, azt mondjuk mindenképpen szimpatikusnak gondolom. Tehát megkérdem a teremben ülőket, hogy van-e valakinek a témához kötődően ezzel kapcsolatban elmondani valója. Balázs Tibor kér szót. Az a kérésem, hogy röviden és a témához kötődően hangozzék el a hozzászólás. Kérem, szavazzuk meg, hogy Balázs Tibor szót
16
kapjon, és egyúttal a sportvezetők közül ha más el akarja mondani pár percben a témához véleményét, megtehesse. Kérem szavazzunk.
A képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: 229/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: Hozzászólási jog megadása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Balázs Tibornak a Sakk Szakosztály vezetőjének, valamint – amennyiben igénylik - a sportegyesületek jelenlévő vezetőinek a hozzászólási jogot megadja. Erről értesítést kap: − Makó város polgármestere − Makó város jegyzője
Dr. Buzás Péter polgármester: Kedves Tibor tied a szó! Parancsolj. Balázs Tibor Sakk szakosztály vezetője: Polgármester úr, tisztelt képviselő-testület! Először is megköszönöm azt a támogatást amit az MSVS az elmúlt évben kapott. Nagyon jól jött nekünk ez a támogatás, hiszen látható eredmények tükrözik a segítséget. Elég régóta ismerem Makó sportját, jól tudom azt, hogy a jelenlegi időszakhoz hasonló nem volt soha még Makó sporttörténetébe, a 93 év alatt olyan még nem volt, hogy a városnak egy időbe NB1-es csapata, három NB 1B-s csapata és három NB2-es csapata legyen. Nem beszélve ugye a megyei bajnokságról a futballcsapatáról, illetve olyan ifjúsági csapatokról például amit az MSVS ifi csapata országosan a 2., 3. helyen áll 150 csapat közül és a többi egyéni eredményeket is nehéz lenne felsorolni, fel tudnám, nem akarom az idő rövidsége miatt. Nyugodtan mondhatom, hogy a város fejlődésével dinamikusan fejlődik a sport is. Dr. Buzás Péter polgármester: Jobban fejlődik, mint a város. Balázs Tibor Sakk szakosztály vezetője: Én azért mondom, nem akarom ezt lebecsülni,
viszont egy mondatot hagy mondjak el. Egy hónapja Makón járt Portis Lajos rendező nagymester. Őt mindenki ismeri, húszszoros világbajnok-jelölt volt és valamikor ugye 68-78 között minden évben ellátogatott Makóra. Akkor mint szimultánt játszott a makói sakkozókkal és a megyébe játszott a csapat, hát most az NB1-be ellenfélként jött, éppen április 24-én és volt egy órája amikor végigjártuk a fő teret ugyanis a Koronában szállt meg korábban és el volt ájulva, hogy milyen gyönyörű ez a fő tér. Azt mondta, hogy milyen fiatal ütőképes csapata lett Makónak, az egész országban ismerik. Felvetette azt a gondolatot, hogy nem lehetene-e a Koronába esetleg jövőben válogatott mérkőzéseket rendezni. Hát most kapcsolódnék a szegedi napokhoz, ugyanis Szegeden játszott a női mezőny legjobb 10 versenyzője, köztük egy makói versenyző is és a szegedi önkormányzat segítségével a szegedi napok keretében ugye Lékó szimultánt játszott ott negyedmagával, közel 100 fővel. Na most, mivel Szeged a sakk kapujában van azt mondták, Európa kapujában sakktéren, mi meg rég Európában vagyunk, mert ugye mi két osztállyal feljebb vagyunk, könnyebben meg tudnánk oldani azt amit Szeged nem tud.
17
Egyedül egyben állnak előttünk, hogy van egy Lékójuk. Az anyag elkészítése óta hagy mondjak el még két eredményt, ugyanis szombaton Erdős Boglárka országos bajnok lett a 14-es kategóriában Szegeden és két játékosunkat meghívták a magyar legjobb 10 közé a bajnokságba. Erdős Viktor a 3., 6. helyen végzett a felnőtt bajnokságba és most már tagja lett a felnőtt válogatott csapatnak is, amelyik az olimpián részt vesz. Ugyanakkor a Magyar Sakkszövetség most 28-án tartja tisztújító közgyűlését és megkaptam az anyagot, meghívtak bennünket is és abba azt írják, hogy Makó az NB1 legdinamikusabban fejlődő szakosztálya, aki az Európai unió keleti határának központja lehet, amennyiben a fejlődése töretlen marad.
Dr. Buzás Péter polgármester: Ezt mondd el még egyszer! Európai unió keleti határának
központja?
Balázs Tibor Sakk szakosztály vezetője: Legjobb sakk-központja lehet, amennyiben töretlen
a fejlődés.
Dr. Buzás Péter polgármester: Így már rendben van. Balázs Tibor Sakk szakosztály vezetője: Igen, le van írva egyébként, lehet, az idézet nem volt pontos, de én nagyon örültem neki és utána végig gondoltam azt, hogy tulajdonképpen egy nagyon kicsivel több támogatás kellene valahonnan a szakosztálynak és akkor ez a dinamizmus megmaradna. És hagy köszönjem meg itt mindenki előtt Orovecz Károly segítségét, ugyanis neki köszönhetjük azt, hogy jelenleg NB1-es csapatunk van. Nagyon sokat tesz a csapatnak, az egyesületnek és tényleg remélem, hogy ez továbbra is így lesz. Még egyszer köszönöm a segítséget és szeretnénk hasonlóképpen jó eredményt elérni a közeljövőben is. Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönjük. Megkérlek Oravecz képviselő-
társam, hogy figyeljetek oda a nagyon-nagy intenzitásra. Gratulálunk ehhez az eredményhez és köszönöm szépen Balázs Tibornak a gondolatmeneteit, azokat az információkat amiket elmondott, mert az mindenképpen figyelemre méltó ám, hogy a város történetében ennyi sporteredmény egyszerre jelen volt. Tényleg elgondolkoztató és nem véletlen mondtam én azt, hogy a város fejlődésénél nagyobb ütemben fejlődik most a sport a kiemelt támogatásnak köszönhetően, meg azért nem ez az első. Az első az, hogy minden szakosztálynak van egy mentora, egy hivatásbeli nagykövete vagy kettő, mert ilyenkor kell egy támogató, jelen esetben az Orovecz Károly és cége, meg hát a Balázs Tibor, aki a sakkba elhivatott, úgy hogy még egyszer gratulálok nektek. Köszönjük szépen és nagyon megköszönöm azt is minden cinizmus nélkül, higgyétek el, mi ebbe már ennél oktávval többet nem tudunk beletenni, téged kérlek meg Oravecz képviselőtársam, hogy vállalkozói körben egy kicsit még gerjesszed a dolgokat. Tessék parancsolni, további vélemény? Ez a realitás, és azért mert most szépek az eredmények nem szabad bódultat játszani és nem szabad hazudozni. Őszintének, tisztességesnek kell lenni. Van-e további vélemény? Nincs. Akkor lezárhatom a témát. Lezárom. Elnök úr tied a szó. Reflexiók a hozzászólásokhoz.
Molnár László Sportbizottság elnöke: Kezdem én a választ hátulról. Egy fél oktávval azért
sikerült támogatni a sportegyesületeket és ez a támogatási összeg még nincs feltüntetve a kiadott táblázatba. Amit polgármester úr mondott, hogy oktávval, meg fél oktávval néhány képviselőtársammal és ezt köszönöm, hogy megszavaztátok, sikerült a képviselő alapunkat felajánlani és erről az 1.150.000,-Ft-ról, tehát akkor a 31.000.000,-Ft-hoz hozzá kell rakni az 1.150.000,-Ft-ot, erről jövő héten fog dönteni a Sportbizottság. Tehát ahol most nullákat láttok, vagy látnak a tisztelt barátaink itt a teremben, még ebből lehet számítani különböző támogatásokra.
18
Logikailag úgy következik, Nagy Lajos képviselőtársam kérdezte, hogy az elszámolás nagyon korrekt a 22 sportegyesülettel a bizottságnak, illetve a közoktatási osztály valamennyi munkatársának a kapcsolata velünk. Mi nem elszámoltatjuk őket, hanem megkérjük és megkérdezzük, hogy ezt az általunk úgymond gurulóforintokat, így fogalmazta meg Hajdu képviselő-társam mire fordították, és ezt nagyon korrektül minden évben az általunk úgymond kért határidőn belül el szokták küldeni fénymásolt csekkeken. Tehát mi nem vagyunk ugyan gazdasági ellenőrök, de precízen, pontosan, az utolsó fillérig meg szoktuk kapni ennek az elszámolását. Tovább mennék Szabó Sándor úrnak mondanám, hogy az ökölvívó szakosztály négy fővel működik, Szabó Feremc ökölvívó barátunknak sikerült megszerezni a helyet ahol tudnak edzeni. A probléma most jelen pillanatban meg van oldva és keressük a megoldást a későbbiekben is. A többi képviselő-társam által felvetettekre én azt tudom még mondani, hogy való igaz, hogy ez tájékoztató, de jó volt, hogy beszéltünk más problémákról is. Makó város sportkoncepciója 2001-ben készült el, most 2005-öt írunk. Valóban módot kell majd erre kerítenünk, hogy átgondolt, módosításokkal esetleg miben tudnánk még tovább segíteni, saját magunkat is. Az pedig tény és való, hogy szponzorok, támogatók nélkül nem fog menni előrébb a sport. Az is tény, amit itt elmondtunk, hogy közel 100.000.000,-Ft amit a város a sportra fordít. Ha megnézzük, hogy 2002-ben 20.000.000,-Ft volt ez a gurulóforint összeg, ez meg 30.000.000,-Ft felett van, azt hiszem, hogy ez is egy felfelé ívelést mutat. Ennyit tud a város költségvetése kiszorítani ebből a költségvetésből a sportra. Ha megnézzük a megye más városait, - nem régiben volt a Délmagyaroszágnak egy vasárnapi mellékletében a sporttámogatásokat illetően - azt hiszem az első helyen vagyunk talán Szeged mögött. Úgyhogy nem kell pironkodnunk, az az összeg amit mi tudunk erre fordítani, a megyében példaértékű. Talán még egy gondolat, mivel azt mondtam, hogy tájékoztató és én mindig azt szoktam mondani, hogy az újságcikket sem az újságcikk írója írja, hanem az élet produkálja. Ez egy pillanatkép, egy helyzetképnek a munkája, amit szintén a sportvezetők tájékoztatása alapján tudtunk összeállítani. Én se elvenni ebből az eredményességből, sem hozzátenni szellemi termékként nem óhajtottam. Én azokat a tényeket próbáltam csokorba gyűjtetni, ami ebben a városban történt az elmúlt két év során amiért megint azt tudom mondani még egyszer, hogy köszönt akik ebben részt vettek. Még egy gondolattal szeretném zárni a mondandómat, hogy az elmúlt esztendőben sikerült néhány segítővel létrehoznunk Makó város sportmúzeumát. Ezért külön köszönet az önkormányzat valamennyi munkatársainak, hogy most már a Galamb József Szakképző Iskola felső szintjén lévő egyik termében a közel 100 éves sportrelikviákat, eszközöket, okleveleket, fényképeket tudjuk őrizni most már számítógépet is kaptunk. Én azt szeretném, ha minél többen a képviselő-társaim közül meglátogatnák ezt a múzeumot, ez csütörtökön 9 és 12 között van nyitva, de természetesen igény szerint bármelyik napon, bármelyik órában kinyitjuk és megmutatjuk azt, hogy mit sikerült összegyűjtenünk az elmúlt 100 év sporttörténetének relikviáiként. Nem tudom, hogy most erre van-e mód és lehetőség, de én szeretném kérni, ha valamikor tudnánk egy olyan határozatot hozni, hogy a mindenkori polgármester és a mindenkori sportbizottság elnöke vállaljon garanciát arra, hogy az összegyűjtött sportrelikviák megfelelő módon ne váljanak még egyszer úgy az enyészet martalékává, ahogy majdnem megtörtént az elmúlt másfél évben. Mindig valaki az akkori Sportbizottság, illetve az akkori polgármester akár 50 év múlva is erről gondoskodjon. Nem kis munka volt benne, és nem kis érték ami ott van.
Dr. Buzás Péter polgármester: Én azt javaslom, hogy egy garanciavállalásnak akkor van
értelme, ha azt egyvalaki teszi. Én szívesen támogatom azt, hogy ennek te legyél a gazdája és te legyél a felelőse. Én úgy gondolom, hogy ez így van helyén. Jó, ezt is tekintsük határozati javaslatnak és akkor kettő ilyen határozati javaslat van. A harmadikra most teszek én indítványt, ez pedig az lesz, hogy megköszönjük Makó városban működő sportegyesületeknek azt a nívós
19
munkát, aminek eredményeként eljuthattunk oda, hogy immáron a sokadik olyan helyzetet éljük meg, ami Makó város történetében még nem volt. Amikor NB 1B-s lett a futballcsapat akkor mondtuk, hogy még ilyen nem volt és most hallottuk Balázs Tibortól, hogy még olyan sem volt, hogy legyen egy NB1-es, három darab NB 1B-s, három darab NB2-es csapata ennek a városnak. Ha belegondoltok, a 26.000-es kisváros létének tényébe, meg a vonzáskörzetbe, hát valóban szép eredmények. Tehát nagyon szépen köszönjük ezt az egyesületeknek, köszönjük azoknak az edzőknek, mentoroknak, akik szervezik az egyesületek munkáját és nagyon nagy tisztelettel köszönjük azoknak a szponzoroknak, akik akár pénzügyi, akár természetben juttatott segítséggel elősegítik azt, hogy ez a gazdálkodás még ha ektikusan is, akkor is működik ez az egyesületsor és hozza ezeket az eredményeket. Nagyon szépen köszönöm, köszönjük, köszöni Makó Város Önkormányzata ezt a produktumot. Én ezt a három pontot tartom fontosnak. Azzal, hogy első legyen ez a befejező gondolatmenet, tehát a köszönet, elismerés, valamennyi egyesületnek, tekintsük másodiknak a bizottsági elnök úr gondolatmenetét, nevezetesen azt, hogy Makó Város Önkormányzata felkéri a Sportbizottság elnökét, ő pedig személyesen vállalja és garanciát vállal azért, hogy a mindenkori Sportbizottsági elnök tevékenysége arspoétikájának a középpontja lesz a makói Sportmúzeum védelme, arról való gondoskodás, a polgármester pedig e munkájában segíti őt. És akkor a harmadik határozati pont lenne az amit a Halmágyi képviselő-társam elmondott, akként, hogy nem döntés, hogy ezt most lezárjuk, hanem cél. Tehát nézzük meg, vizsgáljuk meg annak a lehetőségét, hogy a Petőfi Park körül lévő utcákat hogy lehetne a forgalom alól mentesíteni abból kifolyólag, hogy az egy igazi rekreációs park legyen, mentesüljön mindenféle járműforgalom alól stb., stb. Elmondva azokat a gondolatokat amit ő mond. Kérjük meg a jegyzőt, hogy vizsgálja meg ennek a lehetőségét és a vizsgálat eredményéről tájékoztasson bennünket. És akkor külön határozatba pedig a tömegsportról szóló tájékoztató munkatervbe történő beépítését fogalmazzuk meg. Ezt egy külön kezdeményezésnek tekintsük és behozná a jegyzői iroda akként, hogy ha még az idén belefér beletesszük a munkatervbe. Nézzük meg, hogy hol van hely, vagy a jövő év elejére tegyük bele napirendként. Ezt tekintsük közérdekű bejelentésnek. Elfogadod így Bodzsár képviselő-társam? És, ha az idén van lazább napirend augusztusban vagy szeptemberben, tehát, hogy kevés a napirendszám akkor tegyük ezt be, vagy a jövő évi munkatervünkbe Akkor jó így ez az összefoglaló? Rendben. Kérem, hogy szavazzuk meg.
A képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatokat hozza: 230/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: Tájékoztató a városban működő sportegyesületek munkájáról és eredményeiről HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a városban működő sportegyesületek munkájáról szóló tájékoztatót megtárgyalta és elfogadja. A képviselő-testület megköszöni az egyesületeknek, azok vezetőinek, az edzőknek azt a munkát - valamint azoknak a szponzoroknak, akik akár pénzügyi, akár természetben juttatott segítséggel -, mellyel hozzájárultak az egyesületek példaértékű eredményeihez. A képviselő-testület felkéri a mindenkori Sportbizottság elnökét, hogy tekintse arspoétikájának a makói Sportmúzeum védelmét, a róla való gondoskodást.
20
A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a Petőfi park környéke hogyan tehető forgalommentessé annak érdekében, hogy ott egy rekreációs park kialakítható legyen, a megállapításairól a képviselő-testületet tájékoztatassa. Határidő: folyamatos Felelős: Makó város jegyzője Sportbizottság elnöke Erről értesítést kap: − Makó város polgármestere − Makó város jegyzője − Sportbizottság elnöke − Polgármesteri Hivatal Közoktatási Osztály – rajta keresztül a sportegyesületek elnökei 231/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: A tömegsport helyzetéről szóló tájékoztató munkatervbe történő felvétele HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete – Bodzsár Erzsébet képviselő javaslatára – a tömegsport helyzetéről készült tájékoztatót javasolja a képviselő-testület 2005. évi munkatervébe, vagy a 2006. évi munkatervébe felvenni. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a napirend munkatervbe történő felvételéről gondoskodjon. Határidő: 2005. december 31. Felelős: polgármester Erről értesítést kap: − Makó város polgármestere − Makó város jegyzője − Polgármesteri Hivatal Közoktatási Osztály
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! A Makó Expon vendégeink voltak többek
között az olaszok Martinsicuroból. Az olaszok amit ajándékba hoztak árumintát a kollegák ebből szendvicsszerű dolgokat készítettek és meginvitálom a képviselő-társaimat is, a munkatársaimat is, mert azért ők is dolgoznak rendesen amikor egy ilyen rendezvény van és azért úgy illő, hogy akik a teremben vannak mindenkit, hogy egy-egy falat erejéig kóstoljuk meg, hogy mit hoztak nekünk az olaszok, egyben 10 perc szünetet rendelek el. Köszönöm. SZÜNET 1. számú előterjesztés Önkormányzati Közbiztonsági Társulása támogatása
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
21
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: 232/2005.(V.25.)MÖKT h. Tárgy: Az Önkormányzati Közbiztonsági Társulás támogatása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Önkormányzati Közbiztonsági Társulás működéséhez szükséges hozzájárulást akként biztosítja, hogy a Makói Rendőrkapitányság munkáját is segítő 3 fő közhasznú foglalkoztatott bérköltségének a Munkaügyi Központ támogatásán felüli részét (maximum 30 %) és az esetlegesen felmerülő útiköltség-térítést finanszírozza, melynek összege nem haladhatja meg 2005. június 1. napjától 2006. május 31. napjáig az 1.116 e Ft-ot. Makó Város Önkormányzata a Társulás működési költségeihez történő hozzájárulás 2005. évi összegét, 558 e Ft-ot, Makó Város Önkormányzata költségvetése közhasznú foglalkoztatás szakfeladatán zárolja, és az Önkormányzati Közbiztonsági Társulás tételes számlája alapján gondoskodik az átutalásról. A képviselő-testület felhívja a jegyzőt, hogy a 2006. évi költségvetés tervezésénél a támogatás áthúzódó részét 558 e Ft-ot vegye figyelembe. Határidő: folyamatos Felelős: polgármester, illetve jegyző Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Önkormányzati Közbiztonsági Társulás elnöke és tagtelepülései - Dr. Nagy Mihály Makó város rendőrkapitánya - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály 2. számú előterjesztés A TÁVHŐ Kft. beolvadása a Kommunális Kht-ba
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel, vélemény van-e az előterjesztéssel
kapcsolatban?
Hajdu Gábor, a Pénzügyi és Közbeszerzési bizottság elnöke, települési képviselő:
Tisztelt képviselő-testület! Olyan dolgot szeretnék mondani, amit egy picit közösen is kell gondolnunk, vagy átgondolnunk ebben a helyzetben. A Pénzügyi Bizottság megtárgyalta az ügyet, egyhangúan javasolja is ezt a beolvadás kérdését, de ennek a mikéntjére vonatkozóan feltétlenül szükségesnek látszik, amit a könyvvizsgáló a jelentése utolsó bekezdésében is említ, hogy a 2005. év során azokat a bizonyos dolgokat ki kell selejtezni. Van egy 10.000.000,-Ft-os
22
vevői behajtatlan adósság, egyéb, egyéb dolgok. Tehát arról volna szó, hogy a határozati javaslatot mindenképpen azzal ki kellene egészíteni, hogy a TÁVHŐ Kft-nél fönnálló problémákat úgy próbálják rendezni az adott határidőig, tehát az előbb mondott selejtezést, vagy kintlévő vevői követeléseket, egyebeket, hogy az ne keveredjen be a következő cégnek az életébe, ami által a cég az összeolvadást követően egy áldatlan helyzetet hozhat létre hosszabb távon. Mert évente kell visszatérni, az ott lévő több milliós adósságra, egyéb dolgokra és ezek fennállása a mérleget esetleg félre is viszi, magáról a cégről is rossz képet alakíthat ki egy állandó és elhúzódó vitás probléma.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Én azt javaslom, hogy vegyük le a
napirendről, készítse elő az apparátus, hozza be letisztázott módon, és úgy hozzunk egy döntést. Az előterjesztő tisztázza le előre a könyvvizsgálóval, nézzék meg, hogy mi a normális pénzügyi technikája, vegyük le napirendről. Következő testületi ülésre hozzuk vissza tisztességesen előkészítve. Legyen egy korrekt, tisztességes megszüntetés, jogi és pénzügyi előkészítés. Kérem szavazzunk!
A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: 233/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: A TÁVHŐ Kft. beolvadása a Kommunális Kht-ba előterjesztés napirendről történő levétele HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a TÁVHŐ Kft. beolvadása a Kommunális Kht-ba előterjesztést – az alaposabb, jogilag és pénzügyileg letisztázott előkészítés érdekében – napirendről leveszi. A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy a fent leírtak szerinti előterjesztést terjessze a képviselő-testület következő ülése elé. Határidő: a képviselő-testület júniusi ülése Felelős: jegyző Erről értesítést kap: − Makó város polgármestere − Makó város jegyzője 3. sz. előterjesztés A „TÁVHŐ” Makói Távhőszolgáltató Kft. 2004. évi beszámolójának elfogadása
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban?
Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza:
23
234/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: A „TÁVHŐ” Makói Távhőszolgáltató Kft. 2004. évi beszámolójának elfogadása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete, mint a „TÁVHŐ” Makói Távhőszolgáltató Kft. egyszemélyi alapítója és a taggyűlési jogok gyakorlója a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 150. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt jogkörében eljárva a „TÁVHŐ” Makói Távhőszolgáltató Kft. 2004. évi 90.154 eFt mérleg főösszegű, -1.022 eFt mérleg szerinti negatív eredményt (veszteséget) tartalmazó beszámolóját elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó Város polgármestere - Makó Város jegyzője - Makó Város Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztálya - „TÁVHŐ” Makói Távhőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. 4. sz. előterjesztés A Makói Városi Kulturális és Közművelődési Kht. 2004. évi beszámolójának elfogadása
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Dr. Orbán Imre települési képviselő: Tisztelt Testület! Megkaptuk a Közművelődési Kht.
munkájáról szóló beszámolót, és azt lehet mondani, hogy a Közművelődési Kht. sok munkát végez, és valóban nagy számú érdeklődőt vonz. A beszámolóból számomra az is kiderül, hogy a hangsúly a nagyközönséget vonzó eseményeken van, és eredményt gyakran a tömeges részvétel jelent, és nyugodtan elmondhatjuk, hogy ebből a szempontból ezek a rendezvények megoldottak, sőt sikeresek. Azt is tudjuk, hogy a makói várospolitikának hangsúlyozott eleme a Közművelődési Kht támogatása, tudjuk, hogy a költségvetésünkben ez prioritást élvez, és tisztességesen támogatja a testület a kht munkáját. A költségvetésünk tehát biztosítja az anyagi feltételeket, jó néhány tízmillió forinttal járulunk hozzá a rendezvényekhez, és azt is elmondhatjuk, hogyha van olyan esemény a városban, amelyik több ezer embert vonz, az a mai időben igenis eredmény és nagy szó. Hallottuk az indoklásban, és a testület ezt el is fogadta, hogy kell biztosítani a makói emberek számára a helyben való pihenést, szórakozást, a felüdülésnek a lehetőségét. Azt, hogy a makói emberek részt vesznek ezeken a rendezvényeken, az azt bizonyítja, hogy ők elfogadják, kedvelik ezeket az eseményeket, hisz a jelenlétük és a részvételük ezt mutatja. A 70 %-os megfordulást én soknak tartom, nem tudom, hogy hogyan lehet mérni, ha belevesszük a betegeket, gyerekeket, nem itt élőket, szóval ez kicsit sok, de biztos, hogy nagy százalékban vesznek részt ezeken a kulturális műsorokon. Amikor olvastam a beszámolót, akkor az merült fel bennem, hogy a város kultúrpolitikájában vajon ez elegendő-e, és nem lehetne-e még valamilyen irányba tovább lépni, hogy a munka sokrétűbb legyen. Azt gondolom, hogy lehetne. Elsősorban a kisközösségek, szakkörök, klubok támogatására
24
gondolok. Ezek a rendezvények, ahogy én látom, a jelenben lévő emberek adott pillanatban jelentkező igényeit elégítik ki, amivel mondom elégedettek, hisz ott vannak. De ha tényleg egy európai értelemben véve kisvárost szeretnénk felépíteni, akkor a pillanatnyi szórakozáson túl olyan közösségeket is kell támogatnunk, amelyek autonómok, önszerveződőek, aktívak, érdeklődést mutatnak, egy adott értékrend köré szerveződnek, és ezzel vesznek részt a város életében. Ezek a közösségek kiszolgálják az ő tenni akarási igényüket, a városnak ezek a kisközösségek partnerei lehetnek, érdekeket, értékeket képviselnek, ötleteket adnak. Tehát, ha a jövővel kapcsolatban is gondolkodunk, akkor úgy gondolom, hogy a kht-n belül a különböző kulturális és egyéb érdeklődésű közösségek támogatására lényegesen nagyobb hangsúlyt kellene fektetni. A mostani munkát úgy értékelem, hogy inkább a jelennek szól. Ha a kisközösségeket támogatnánk, és arra próbálnánk építeni a város közéletét és a városban lévő hangulatot, akkor remélhetőleg ennek a jövőnek is lehetne valami segítséget vagy valamiféle koncepciót adni. Én ezt nagyon hiányolom a kht. munkájából, hisz az önszerveződő csoportoknak az értéke és ereje nehezen túlbecsülhető egy harmonikus, dinamikus város, cselekvő embereket magába foglaló város építése szempontjából. És ennek hol lenne a helye, ha nem egy kultúrházban, amelynek nemcsak színteret kell biztosítani a különböző kisközösségek működésének, hanem otthonuk kell, hogy legyen, ott mindig bemehessenek, mindig az övék lehessen, ilyen értelemben egy jóval nyitottabb Hagymaházra és kultúrházra lenne szükség.
Dr. Buzás Péter polgármester: Bocsánatot kérek egy pillanatra. Az Ügyrendi Bizottság
elnökétől szeretnék tanácsot kérni, hogy mi a mozgásterem nekem akkor, amikor van egy olyan beszámoló, hogy Makó Város Kulturális és Közművelődési Kht. 2004. évi beszámolójának elfogadása és ehelyett kapok egy 10 perces hozzászólást arról amit az üzleti tervbe lehet beépíteni célként. Tehát egy kht. beszámolóba erről már nem tudunk tenni semmit. Mit tehetek annak érdekében, hogy ez rövidebb legyen ez az észrevétel és tartalmába akkor térjünk erre vissza amikor az üzleti tervet fogadjuk el. Nem akarom belefojtani a szót, de hát most felesleges megint másról beszélni 10 percen, negyedórán keresztül, hogy nagy rendezvény helyett valami más. Mit tegyek?
Dr. Halmágyi Pál Ügyrendi és Igazgatási Bizottság elnöke, települési képviselő: Tisztelt
Polgármester, tisztelt képviselő-társaim! A Szervezeti és Működési Szabályzatunk azt mondja, hogy a képviselőnek a hozzászólása sem időbelileg, sem tartalmilag nincs korlátozva. Persze ennek vannak normális határai, senki nem szokott másfél-két órát beszélni. Azt mondom, hallgassuk meg képviselő-társunkat.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nem a napirendről beszél. Dr. Halmágyi Pál Ügyrendi és Igazgatási Bizottság elnöke, települési képviselő:
Pillanatokon belül befejezi és akkor végighallgatunk egy véleményt, amibe senkit nem lehet korlátozni, hogy a véleményét kifejtse.
Dr. Buzás Péter polgármester: Világos. Akkor képviselő úr öné a szó! Dr. Orbán Imre települési képviselő: Köszönöm szépen. Nem mondtam ilyet, hogy a nagyrendezvények nem, én a hozzászólásom első felében a pozitív dolgokat mondtam el és most nem akarom újra elismételni, hogy mit találok megoldottnak és sikeresnek, illetve, hogy az embereknek a tömeges jelenléte mit jelent, és azt mondtam, hogy ez sikeres. Tehát egyértelműen úgy gondolom, hogy a jelenben való szórakoztatás az nagyon fontos, de a jövőre való figyelés legalább ennyire fontosnak kell, legyen. A városban különböző kisebb
25
csoportoknak a dolgai mondjuk meg vannak oldva. Például a nyugdíjasklubok. Ezek nagyon jók, támogatni kell, továbbra is kell csinálni. Nem tudom, hogy az gyakorlat-e a kht-n belül, hogy van civilszervezet, amelyiknek vezetője fizetést kap a munkájáért. Ezt kérdezem: hogy van-e ilyen? Ebben nincsen pontos információm, de ha van, az például rossz dolog, mert egy civilszervezet vezetője ne kapjon fizetést. Tehát vannak ilyen dolgok, amikor a kisközösségek felé bizonyos lépéseket teszünk, de meggyőződésem, hogy a Közművelődési Kht-nak, mint a makói kultúrpolitika egyik meghatározó elemének igenis a pillanatnyi szórakoztatáson túl tovább kell lépni, és ezen a szórakoztatáson túl a közösséget a jövőt építő csoportok támogatására nagyobb hangsúlyt kell fektetnie. Gondoljuk el, hogy milyen nagy jelentősége lenne, ha a művelődési házunkban otthon lenne mondjuk egy városszépítő egyesület. Ha ott működhetne a különböző testvérvárosokkal kapcsolatban létrejött magyar-lengyel, olasz-lengyel vagy német-lengyel baráti társaság vagy baráti társaságok, amatőr színjátszó csoportok. Ezeknek óriási jelentősége van, és ez elhanyagolódik a városban, és nyilván nemcsak a kht. tehet róla, hanem ez várospolitikai kérdés is. De a kht-nak is ebben a kérdésben sokkal többet kellene tenni, mert ez egy magas szintű műsorszolgáltatás. Magas szintű, de műsorszolgáltatás, és nem érzem a közösségteremtő erejét, mert erre - azt gondolom -, hogy sokkal jobban oda kellene figyelnünk. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: További vélemény? Martinusz Lászlóé a szó. Martinusz László Oktatási Bizottság elnöke, települési képviselő: Tisztelt képviselőtársaim, polgármester úr! Egy kicsit ellent kell mondanom Orbán Imre képviselő-társam felvetésének. Ugyanis iskolánk már több éve a rendezvények jó részét ott tartja és úgy gondolom ez is a város egész lakosságát érinti, hiszen 850 fős iskoláról van szó. Azt mondom, hogy hagyományosan meg szoktuk rendezni a karácsonyi műsorunkat, a szalagavató bálunk, a sportcsarnokban szokott lenni, illetve szintén a Hagymaház ad otthont az alapítványi estünknek. Természetesen a próbákat is ezekbe az intézményekbe szoktuk végrehajtani. Erre is mindig rendelkezésünkre bocsátják a termeket, emellett ott dolgoznak a ház dolgozói. Tehát úgy gondolom, hogy ez se kis jelentőségű esemény, szintén városi jelentőségű, de ebbe az anyagba nincs benne és meg kell említenem, mint oktatási bizottsági elnöknek, hogy az idén is megrendeztük a komplex művészeti vetélkedőt, ami úgy gondolom megint csak az egész várost érintette. Ez két nap volt, csak a vetélkedő része, egy nap a gála és ehhez még jöttek a próbák. Úgy gondolom, hogy egy kicsit teljesebb a kép. Köszönöm szépen. Dr. Buzás Péter polgármester: Rendben van. További vélemény, kérdés, észrevétel? Nincs több? Lezárhatom? Jó. Tisztelt Testület! Reflexiót röviden szeretnék mondani, utána Bálint Mártától kérdezek egyetlen egy dolgot. A reflexióm lényege ugyanaz, mint az előbb a sportnál volt az, hogy a város kulturális élete a jövőben hogyan alakuljon, milyen értékek mentén azt akkor kell meghatározni amikor az üzleti tervet hagyjuk jóvá. Akkor tudjuk azt mondani, hogy jók a nagyrendezvények, hogy most pontosan idézzek és ezek kellenek, de emellett még erre, meg arra, meg amarra volna szükség. Abban a pillanatban fogja mondani a kht. igazgatója, hogy ez még ennyibe kerül, meg annyiba, csodák nincsenek és akkor egyből el tudjuk dönteni az üzleti tervbe, hogy milyen értékhez kívánunk hozzátenni valamit. Ez egy. Kettő, én mindig elszoktam azt mondani, hogy sok mindenhez nem értek. Ehhez sem értek. De nem nekem kell érteni ehhez, Bálint Mártának meg a munkatársainak kell ehhez érteni. Az más kérdés, hogy azt el tudom mondani, hogy nekem ez tetszik, nekem ez szimpatikus. Azt gondolom, hogy jó irányba megyünk ezzel a kulturális rendezvénysorozattal, na de hát jól néznénk ki, hogyha 10 éve én vagyok a polgármester, 10 éve van egy polgármesteri támogató testületi többség és akkor valahol ez nem
26
esne egybe azzal az iránnyal amit szeretnénk, hogy történjen a városba. Tehát én azt gondolom, hogy ez jól van így, és nem értve a kultúrpolitika nüonszaihoz, vagy kulturális munka, mert én azt gondolom, hogy a meghatározás lehet politika, de maga a tevékenység az munka. Ennek a nem értve azért annak bizonyos elemei aggályosak bennem. Tehát én emlékszem, ma úgy mondják, hogy „posztkádárista” kulturális munkára amikor különböző szakkörök működtek a kultúrházban, nem is volt az égvilágon semmi értelme, mert a bázis a gyerekanyag az valahol máshol volt, ezt úgy hívják, hogy iskola. És az iskolán belül még be tudják osztani, hogy ugyanaz a gyerek énekel, táncol meg még népi játékot is játszik, de hogy ebből az egyiket a népi játéknak a színpadi változtat, elő tudja adni, ahhoz az időegyeztetés egyszerűen nem ment. Tehát magyarul ez a figura akkor se működött, most meg attól tartok, hogy még kevésbé működne. Én nem gondolnám azt, hogy a kht-nak ilyesmiket kellene csinálni, de az összes többiről nem beszélek, mert nem értek hozzá. A következő üzleti terv majd amikor összeáll akkor megint lehet hozzá kommentárt fűzni. Viszont volt egy olyan kérdés amit megszeretnék kérdezni, mert ezt én is úgy gondolom, hogy nem árt ha tudjuk, hogy Bálint Márta civilszervezet vezetőknek fizet-e vezetői tiszteletdíjat. Bálint Mártát megkérem mondja el azt amit ennek az ügynek kapcsán jónak lát. Nem gondolom, hogy ezt most kell megvitatni, mert most a beszámoló a témánk és nem az, hogy milyen irányba tovább. Azt tudom, hogy pénzügyileg nem vagyunk olyan helyzetben, hogy a civil szervezetek különböző támogatása mentén a kht. foglalkozzon ezzel, mert egyébként meg a civil szervezetek támogatása a saját értékrendjük mentén megoldott. De mindent összevetve azt gondolom, hogy ezt a kérdést mégis csak majd az üzleti terv összeállításnál kell értékelni. Mágori Józsefnéé a szó.
Mágori Józsefné települési képviselő: Nem értek egyet az értékeléseddel még pedig azért
nem, mert nem a késő kádári korba, hanem a kora kádári korba és nagyon magas színvonalú munka folyt ebbe a Hagymaház elődjébe. És akkor említem Kovácsné Margitka nénit és Pintér Ferit, akik remek tánccsoportot üzemeltettek, Márton Feri bácsi a Szövő Ktsz. vezetőjének a szponzorálása mellett. Somlóné Ilike néni remek diákszínpadot üzemeltetett, vagy működtetett, betanított. Külföldre, Adára, Romániába, az országba mindenhova jártak ezek a művészeti együttesek előadást tartani nyugdíjas napra, meg TSZ zárszámadó közgyűlésre és egyebekre. Mindenki látja, hogy hol ülök, meg tudja is, hogy mit gondolok, de annak a világnak ez egy nagyon elismert, nagyon jól működő rendszere volt és nagyon sok gyereket mozgatott. Én ebbe a néptánc csoportba 10 évig táncoltam, a színjátszóknál 10 évig voltam és gyermek meg fiatal felnőtt emlékszem rá, hogy milyen magas színvonalú, jó munka folyt ott. Az most egy más dolog, hogy mostani művészeti csoportok kikerültek a kultúrházból az Írisz táncegyüttes, ami ettől függetlenül remek teljesítményt nyújt, tehát én ezt tudom értékelni, csak nem szabad a múltat bántani. Ebből a szempontból pláne nem, sőt megérné egyszer a fél óránkat rááldozni, igaz, hogy itt újabban már mindenki siet, meg nem ér rá, hogy azokat, akik még ezek közül az emberek közül élnek, mert Somlóné Ilike néni él, Kovácsné Margitka néni él, meghívom egy beszélgetésre. Volt egy Molnár Zoltánné kultúrház igazgató, aki a lelkét kitette a 60-as évek elején azért, hogy a közművelődésnek egy rétegét kiszolgálják, talán egyszer még köszönettel is tartozhatnánk nekik. Ők akik még élnek mind 80 éven felüliek. Köszönöm.
Dr. Buzás Péter polgármester: Bálint Mártáé a szó! Bálint Márta, a Makó Városi Kulturális-Közművelődési Kht. ügyvezető igazgatója: Én
csak nagyon röviden annyit szeretnék elmondani, hogy én értem amit az Orbán képviselő úr mondana és én most elnézést kérek, mert az az én hibám, hogy a beszámolómban én azokról a dolgokról számoltam be, amivel a képviselő-testület megbízott. És egy csomó olyan dolgot nem írtam le, ami természetes és évek óta van, mert nem a testület bízott meg, hanem egyszerűen
27
örököltünk egy csomó dolgot még a régi művelődési házból és az természetes, hogy ott van. Természetes, hogy a makói fehérhímzők minden szerdán ott hímeznek, természetes, hogy a honismereti körnek mi vagyunk a bázishelye, természetes, hogy 4 éven keresztül a nyugdíjasklub is ott tartotta a foglalkozását és aztán azért kerestünk mi másik helyet nekik, mert a Hagymaház az adott. Ott van a pódiumterem, a színházterem és egy darab helyiség, tehát állandó helyet csoportoknak azért nem tudunk biztosítani, mert hál’ Istennek a színházterembe az elmúlt évben 293 napon volt előadás, és az áthallás miatt a házba nem tudjuk azt megoldani, hogy 8-10 csoportnak állandó bázishelye legyen. De a bélyeggyűjtők is odajárnak természetesen, működik az ügyes kezek szakkör, tehát egy csomó dolog van ami egyszerűen természetes és ezért ezt úgy nem gondoltam külön leírni, tehát ez az én hibám, legközelebb erre is fogok figyelni. A másik dolog pedig az, én úgy gondolom, hogy nekünk mint kht-nak testületi megbízás nélkül is van módunk a civilszervezeteket segíteni a szakmai munkánkkal, a meglévő dolgainkkal. A városban működő civilszervezetek, legyen az a Maros táncegyüttestől a Pinceszínházig a Pástig, ők tudják azt, hogy ha valakinek nem megoldott például a próbaterme, akkor mi szombaton és vasárnap is nyitva vagyunk azért, hogy legyen lehetőségük próbálni. Ugyanígy az Írisznek, a Marosnak, tehát a magunk eszközeivel azt gondolom megpróbáljuk, biztosítani természetesen a jövő évi üzleti tervnél a részleteket figyelembe lehet venni. A művelődési házból örököltük, volt egy hagyomány, a kertbarát-kör vezetője is vesz fel tiszteletdíjat, és a nyugdíjasklubok vezetői is kapnak tiszteletdíjat. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm, van-e még vélemény? Orbán Imréé a szó. Dr. Orbán Imre települési képviselő: Köszönöm szépen ügyvezető asszonynak a válaszát.
Én azt gondolom , hogy ez kevés. Tehát valamilyen módon városi szinten ezt meg kell oldanunk, hogyha ez ott nem megy, hogyha már ilyen kultúrházunk van. Nem fogadható el, hogy kapnak tiszteletdíjat a civilszervezet vezetői. Most ezek kapnak, mások nem. Nincs fontosabb és kevésbé fontos, mert a kertbarát-körnél jóval nagyobb létszámú csoportok is vannak, és nem lehet azt mondani, hogy „örökségből” ők kapnak fizetést vagy tiszteletdíjat, mások nem. Meggyőződésem, hogy vagy mindenkinek kell adni, vagy pedig meg kell szüntetni, mert ez igazságtalan. Egyébként örülök, hogyha a civilszervezetekkel kapcsolatos szellemiségben egyet fogunk tudni érteni, és úgy gondoljuk, hogy ez a jövő városának egyik záloga lehet. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Rendben van. Az a javaslatom, hogy az üzleti tervnél
visszatérünk erre a problémára ismét. Akkor van-e még kérdés, észrevétel az üggyel kapcsolatban? Nincs. Az a kérésem, hogy szavazzuk meg az eredeti beszámolót. Kérem szavazzunk!
A képviselő-testület 19 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozza: 235/2005.(V.25.)MÖKT h. Tárgy: A Makó Városi Kulturális és Közművelődési KHT. 2004. évi beszámolójának elfogadása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete, mint a Makó Városi Kulturális és Közművelődési Közhasznú Társaság egyszemélyi alapítója és a taggyűlési jogok gyakorlója a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 150. § (2) bekezdés a.) pontjában foglalt jogkörében eljárva a Makó
28 Városi Kulturális és Közművelődési Közhasznú Társaság 2004. évi 15.946 e Ft mérleg főösszegű, 40 e Ft mérleg szerinti nyereséget tartalmazó beszámolóját elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó Város polgármestere - Makó Város jegyzője - Makó Város Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztálya
-
Makó Városi Kulturális és Közművelődési KHT ügyvezető igazgatója
5. számú előterjesztés A Makói Városi Televízió Kht. 2004. évi beszámolójának elfogadása
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel, vélemény van-e a Városi Televízió anyagával kapcsolatban?
Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: 236/2005.(V.25.)MÖKT h. Tárgy: A Makói Városi Televízió KHT. 2004. évi beszámolójának elfogadása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete, mint a Makói Városi Televízió Közhasznú Társaság egyszemélyi alapítója és a taggyűlési jogok gyakorlója a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 150. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt jogkörében eljárva a Makói Városi Televízió Közhasznú Társaság 2004. évi 6.952 e Ft mérleg főösszegű, -3.075 e Ft mérleg szerinti negatív eredményt (veszteséget) tartalmazó beszámolóját elfogadja, saját tőkéje 965.000 Ft. A Makói Városi Televízió KHT tőkevesztesége a 2004. évben 2.035 eFt, melynek pótlásáról Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének, mint fenntartónak a kötelezettsége, a tőkevisszapótlás fedezete a 2005-ös költségvetési rendeletben rendelkezésre áll. Felelős: polgármester Határidő: azonnal Erről értesítést kap: - Makó Város polgármestere - Makó Város jegyzője - Makó Város Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztálya - Makói Városi Televízió KHT ügyvezető igazgatója
6. számú előterjesztés A Makói Kommunális és Közbeszerzési Kht. 2004. évi beszámolójának elfogadása
29
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsoltban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: 237/2005.(V.25.)MÖKT h. Tárgy: A Makói Kommunális és Közbeszerzési KHT. 2004. évi beszámolójának elfogadása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete, mint a Makói Kommunális és Közbeszerzési Közhasznú Társaság egyszemélyi alapítója és a taggyűlési jogok gyakorlója a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 150. § (2) bekezdés a.) pontjában foglalt jogkörében eljárva a Makói Kommunális és Közbeszerzési Közhasznú Társaság 2004. évi -2.979 eFt mérleg szerinti veszteséget tartalmazó beszámolóját elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó Város polgármestere - Makó Város jegyzője - Makó Város Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztálya
-
Makói Kommunális és Közbeszerzési KHT ügyvezető igazgatója
7. számú előterjesztés Kht. ügyvezető igazgatók 2004. évi jutalmára és 2005. év bérfejlesztésére javaslat
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban?
Mágori Józsefné kér szót, tessék parancsolni!
Mágori Józsefné települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr és kedves képviselő-társak! A
hozzászólásom a 7-es és 8-as előterjesztéshez mondom el, összevonva és eleve kérem, hogy mindenki figyeljen oda, hogy nem a jelenlévőkről beszélek, tehát nem azokról akik a posztokat megszemélyesítik, hanem a betöltött állásokról beszélek. Én itt képesítés nélküli képviselő vagyok és úgy látom, hogy a profi szintet 4 év alatt sem fogom elérni, de nekem a következő gondom van. Körülbelül 15 olyan beosztás van a városban, akiket én a város vezetőinek tartok és az önkormányzathoz tartoznak. Így van a polgármester úr, a két alpolgármester, a jegyzőnő, az aljegyző, a kht-k igazgatói, ezen kívül az ENI, a Fürdő, a Könyvtárigazgató és az osztályvezetők és az iskolák igazgatói, meg még a két óvónő. Na most itt ugye időnként előfordul, hogy x-nek, y-nak emeljük a fizetését, jutalmat adunk, célprémiumot tűzünk ki, meghatározunk feltételeket, ez úgy szépen elhúzódva több testületi ülésen keresztül át vonaglik. Biztos van ennek valamiféle rendje, én ehhez nem értek, én nem is a törvényességet vitatom félre ne értse senki, nem azt akarom megkérdőjelezni, de egy olyan ember mint én, aki el szoktam olvasni az anyagokat, meg felszoktam készülni, sőt nem sokak örömére, de van még
30
véleményem is, egy teljes káoszt látok. Én azt szeretném indítványozni, hogy törvényileg nem tudom lehet-e, de mégis meggondolásra javaslom, hogy ezt a 15 vagy 20 posztot ami még egyszer mondom, most nem személyekről beszélek, ezt valamiféle értékrend szerint sorba kell rakni, mert én ellentmondásokat látok. Hogy néz az ki, hogy egy polgármester annyit keres, mint a Kulturális Kht. igazgatója, hogy néz az ki, hogy egy alpolgármester meg annyit keres, mint a Kommunális Kht. igazgatója nagyságrendileg. Tehát most nem kell itt fillérezni, én is tudom, hogy van benne 10-20.000,-Ft különbség. Itt vannak feladatok, őrült mennyiségű elvégzendő munkája egyeseknek, és van felelősség. Ilyen alapon kellene tudni megítélni, én teljes káoszt látok ebbe. Biztos van közalkalmazottnak, meg köztisztviselőnek táblázata, tudom, hogy elő van írva, hogy a polgármester úr fizetése az nagyon kicsi, tól-ig 10-20.000,-Ft tól-ig-ba meg van határozva. Meg kellene keresni egy etalonpontot amit az állam meghatároz és ahhoz viszonyítva az összes többit is rendezni kellene, mert ez így egy lehetetlen dolog. Ebbe persze benne van a költségtérítése, a jutalom és minden. Én ezt igazságtalannak tartom és akkor itt vagyok én, az amatőr, aki döntsem el, hogy xy-nak mennyi legyen a fizetése és én ezt teljes, felelősségem tudatában csináljam úgy, hogy se közutálatnak ne örvendjek, se közszeretetnek, hanem egy korrekt döntés legyen. Ezeken a megállapításokon felül persze jön az, hogy ki melyik poszton, milyen színvonalú munkát végez. Ez megint egy más kérdés, de ez így egy tarthatatlan állapot. Arról már ne is beszéljek, hogy a felének tudjuk, hogy mennyi a fizetése, a másik feléről meg nem is hallunk. Tehát még össze se tudom hasonítani, mert nincs egy támpont. Biztos, hogy a törvény sok mindent meghatároz és én most nem abba akarok vitát nyitni, mert ahhoz úgy sincs semmi közünk, hanem végre kell hajtani.
Dr. Buzás Péter polgármester: Azt kérdezem meg, hogy bizottsági ülésen ezt nem mondták
meg neked?
Mágori Józsefné települési képviselő: Elnézést kérek, én a bizottsági ülésre nem tudtam
elmenni, mert a Hagymatanács éves közgyűlése volt. Tehát én ezt ott nem tudtam megkérdezni és az meg egy más ügyből nekem nagyon fontos volt, hogy oda elmenjek. Sőt előre bejelentettem, hogy ne is várjanak. Ez lehet, hogy nem ennek a testületi ülésnek az eldöntendő kérdése, tehát megint beleesünk abba a hibába, hogy kérdés xy-nak ennyi legyen, annyi legyen, igen, nem, tartózkodok. Viszont én ajánlom, hogy ezt is egyszer gondoljuk át és valamiféle rendszert alakítsunk ki és utána jön a munka minősége, ami viszont már valóban személyekhez kötött. Én ajánlom azt ami nagyon jó bevált módszer, szorzó, hogy egy nem tudom milyen kht. igazgatója az a polgármesteri fizetésnek a nem tudom hányad része, vagy hányszorosa. Ez egy döntés kérdése. És akkor nem lesz az az örökös sértődés, mert ugye a múltkor is én, amit vállalok továbbra is, a két alpolgármester jutalmát nem szavaztam meg, mert nem tartottam érdemesnek azt, hogy ők megkapják. Most nem személyekről szólt, hogy xy-nak hívják, akárhogy hívhatták volna, akkor is ezt mondom. Egyszerűen valamiféle értékrendet, így ebbe az utolsó évbe próbáljunk felállítani. Mert most mi van hátra, gyakorlatilag egy évi munka. És én ezt javaslom mindenkinek. Köszönöm, hogy meghallgattak.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm, további vélemény? Nincs? Akkor mielőtt
szavazunk a következőt hagy mondjam. Ilyen bajom nekem is volt, mint neked jó pár évvel ezelőtt és jól érzed a problémát összességébe. Tehát különböző típusú jogszabályok szabályozzák ezt az ügyet, teljesen eltér mondjuk egy iskolaigazgató, meg egy kht. igazgató fizetésének a megállapítása. Ettől függetlenül mi is csináltattunk egy táblázatot, hogy lássuk már azt, hogy ki mennyit keres, ki milyen jövedelemmel rendelkezik. De megmondom őszintén, ennek az ügynek ha a végére akarunk járni ennek én azt hiszem, hogy az a minimum szintje, amit most te megfogalmaztál, hogy mondjuk az önkormányzati finanszírozási rendszeren belül
31
hogy néznek ki ezek a bérek. Van egy következő szintje mondjuk az önkormányzat tulajdonában lévő cégeknél mi a helyzet. Akár a Makó és Térsége Fejlesztési Kht., vagy a Víziközmű Kft-nél ami 100 %-ban önkormányzati tulajdon, ez egy másik kör, és a harmadik, ha bármihez ezt mérni akarjuk, vagy hasonlítani akarjuk akkor a piaci viszonyok amik körülöttünk vannak az már tényleg nézőpont kérdése, hogy ahhoz hasonlítani kell vagy nem. De ezt a kettőt mindenképpen szem előtt kellene tartani. Ezzel együtt a mozgástér az eléggé be van határolva. Viszont annak semmi akadálya nincs amit te elmondtál, hogy a Pénzügyi Bizottság ülésén ahol ezt meg lehet beszélni, adjon a jegyző, aljegyző egy tájékoztatást arról, hogy a rendszeren belül ezek a bérek hogy néznek ki, hol állnak. Én úgy hiszem, hogy ezek olyan nagyon fontos jogi, szakmai kérdések, részletkérdések. Azért lenne jó, ha a jegyző adná ezt elő, vagy hogyha muszáj akkor elmegyek én is egy ilyen bizottsági ülésre, mert nekem is van véleményem egyes kht vezető munkájáról, pro vagy kontra, és ebbe a fizetésbe ez is egy kicsit megjelenik. Összességében azért azt kell elmondanom, hogy van három eset, ami speciális. Speciális a Bálint Márta a Kommunális és Közművelődési Kht. ügyvezetőjének az esete, Rózsa Istvánné az ENI vezetőjének esete és a tűzoltóparancsnok Szabó Ferenc esete. A tűzoltóparancsnok esetében egy egészen más szabályrendszer van, mint nálunk. A Rózsa Istvánné a piacnak is a vezetője, és az Egyesített Népjóléti Intézménynek is a vezetője. Általában az ilyen fizetések alkalmából felvetődő észrevételeken kívül nem szoktam jelzéseket kapni, vagy nagyon ritkán arról, hogy baj van a munkájával. Kettő, én tudom azt, hogy a polgári oldal programjába úgy volt benne, hogy önálló sportigazgató, vélhetően helyettessel meg minden. Most a Bálint Márta fizetésébe ugyanígy benne van a Hagymaház igazgatásán kívül a sportcsarnok igazgatása és vitele is, ami költségvetésébe is igen komoly tarifát jelent. Mindent összevetve egyszer már ki is számoltuk, hogy a város 50.000.000,-Ft-ot tesz kultúra támogatásba, pont a felét annak, mint amit sporttámogatásba tesz bele, és Bálint Márta nem csak a Hagymaház és a Kulturális Kht. igazgatását végzi, hanem a sportcsarnok irányítását is, és én azt gondolom, hogy nincs szükség önálló sportigazgatóra, nincs szükség még annak külön helyettesére, meg ehhez hasonló, hanem így olcsóbb, hatékonyabb és jobb. Legfeljebb azt kell hozzátennem, hogy egy Pénzügyi Bizottsági ülésen akkor is meg kell beszélni, hogy kinek van még költségtérítése, mert úgy tudom, hogy egyes kht. igazgatóknak van. Kinek van még más jövedelme? Tehát akkor ezek letisztázhatók, hogy ki mit, mennyiért tesz. Én azzal mindenképpen egyetértek, hogy ez legyen látható, legyen összehasonlítható. Tehát ezeket látni kell tisztán, akkor tudjuk, hogy mi mennyi. És még mindig nagy bajban lesztek a Pénzügyi Bizottság ülésén, mert nálunk az a szokás a khtnál is, a külsőnél is, hogy a Vízműnél nem emlékszem pontosan, de ott is úgy rémlik, hogy éves bértömeg 25 %-a éves szinten a prémium. Ugyanakkor én tudom azt, hogy más kft-knél, akár állami kft-knél, MOL-nál vagy bárhol másutt ez negyedévente 25 %. Tehát a besorolás szerinti bér 100 %-át negyedévente prémium formájában adják oda és ettől van 200 %-os fizetés, tehát ennek vannak ilyen elemei. Nálunk abszolút egyedi megoldás az, hogy a kht-knál ugye, a Gt szabályai szerint 25 % az éves prémiumtömeg két részre bontva, stb. és teljesen egyedi, hogy az iskolaigazgatóknak, pedagógusnapon adunk 20 %-os jutalmat pontosan azért, hogy ezen a szégyenen valamit törlesszünk. Mindenki mást csinál, másként eredményes, de valahol ezeket úgy tényleg helyre kell tenni. Mondom a végét Mágoriné képviselő-társam. Ezt nem fogjátok tudni megoldani. 10 éve én is csak odáig jutottam, hogy van egy táblázat, ezzel össze tudjuk hasonlítani, és meg tudjátok ismerni, meg lehet magyarázni, hogy kinek a munkájában hol van tartalék, hol nincs tartalék, nagyon pici eltérést fog hozni, nem sokat és vannak feszültségek. Értem amit elmondtál. Kettő esetben Rózsa Istvánnénál és Bálint Mártánál van többletfeladat, határeset, hogy esetleg önálló tevékenységi körként működjön sportigazgatóság vagy piac. Volt amikor volt önálló piacfelügyelő, most nincs, lényegesen olcsóbban oldjuk így meg és legalább olyan hatékony mind a kettő. Én értem azt, hogy így valakitől elvesszük a státuszt, tehát a munkalehetőséget. Két érvem van. Egyrészt így van rendben a dolog amúgy nem volt rendben,
32
a piacnál is így igaz. Ebbe a ciklusba én nem óhajtok visszatérni erre, mert rendbe van. A sportcsarnoknál is többe kerülne lényegesen ha nem így oldanánk meg. A sportcsarnoknál ugyanez a helyzet, hogy nem látom akkora feladatnak, hogy erre önálló intézményvezetést alapítsunk, de emellett van még egy probléma. Hát így gond van a gimnázium meg a sportcsarnok üzemeltetésének az összeegyeztetésével, mi lenne akkor ha ez még teljesen önálló volna, az újévi koncertek esetében, más koncertek esetében, városnap, stb. Tehát én szervezési szempontból is fontosnak tartom, hogy a sportcsarnok kulturális célra is a nagytömegű rendezvényekre, 3-5000-es rendezvényekre álljon rendelkezésre és egy irányítás alapján működjön. A gyakorlat ezt többé-kevésbé igazolja is. Tehát mindent összevetve körülbelül így látom ezt a kérdés, és támogatom azt, hogy a Pénzügyi Bizottság előtt ez egyszer legyen részleteibe, elemeibe, mélységében, legyen megtárgyalva. Ennek részeként a polgármester, alpolgármester teljes javadalmazása is. Hajdu Gáboré a szó, tessék parancsolni.
Hajdu Gábor, a Pénzügyi és Közbeszerzési bizottság elnöke, települési képviselő: Csak
egyetlen mondatot szeretnék mondani polgármester úr, képviselő-társaim. A Pénzügyi Bizottság előtt volt a téma és a hivatal részéről megkaptuk ezt a tájékoztatást. Nem a teljességet, ami itt elhangzott azzal egyetértek, tehát nem volt mindenre teljes kitekintésünk, de összehasonlítások voltak. Az összehasonlítások alapján döntött úgy a Pénzügyi Bizottság, valóban Mágoriné képviselő-társam nem volt ott, hogy támogatja a következőkben felsoroltakat. Ennyit szerettem volna mondani. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm. Mit csináljunk akkor most? Mert ha ez így van
akkor azt egy kicsit túlzónak érzem, hogy azért, mert Mágoriné képviselő-társam szóvá tette ezt vigyük még egyszer vissza Pénzügyi Bizottsági ülésre. Én azt gondolom, hogy a korrekt az lenne, hogy egy következő döntés amikor idekerül, akkor azt megelőzően menjen be úgy Pénzügyi Bizottsági ülésre, hogy az ottani igény szerint az összes információ hangozzék el. Akkor ott bizottsági beszélgetésbe, vitába, lényegesen kisebb közeg előtt, de mindenkinek minden száma ismertté válhat. Akkor mehetünk így? Képviselői közbeszólás, igen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk az 1. számú határozati javaslattal kapcsolatban!
A képviselő-testület 17 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 3 tartózkodás mellet az alábbi határozatot hozza: 238/2005.(V.25.)MÖKT h. Tárgy: Bálint Márta a Makói Kulturális és Közművelődési Kht. ügyvezetőjének jutalma HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. tv. 150.§ (2) bekezdés g.) pontjában biztosított jogkörében eljárva a Makói Kulturális és Közművelődési Kht. ügyvezetője Bálint Márta részére – 2004. évi munkája elismeréseként – 1.147.500 Ft jutalmat állapít meg.
33
A képviselő-testület felkéri a polgármestert a kifizetéshez szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály - Makói Kulturális és Közművelődési Kht. vezetője
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a 2. számú határozati javaslatról! A képviselő-testület 16 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 5 tartózkodás mellet az alábbi határozatot hozza: 239/2005.(V.25.)MÖKT h. Tárgy: Bende Sándor a Makói Kommunális és Közbeszerzési Kht. ügyvezetőjének jutalma HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. tv. 150.§ (2) bekezdés g.) pontjában biztosított jogkörében eljárva a Makói Kommunális és Közbeszerzési Kht. ügyvezetője Bende Sándor részére – 2004. évi munkája elismeréseként – 690.000 Ft jutalmat állapít meg. A képviselő-testület felkéri a polgármestert a kifizetéshez szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály - Makói Kommunális és Közbeszerzési Kht. vezetője
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a 3. számú határozati javaslatról! A képviselő-testület 16 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 5 tartózkodás mellet az alábbi határozatot hozza: 240/2005.(V.25.)MÖKT h. Tárgy: Czibolya Kálmán a Makó Városi Televízió Kht. ügyvezetőjének jutalma HATÁROZAT
34
Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. tv. 150.§ (2) bekezdés g.) pontjában biztosított jogkörében eljárva a Makói Városi Televízió Kht. ügyvezetője Czibolya Kálmán részére – 2004. évi munkája elismeréseként – 115.000 Ft jutalmat állapít meg. A képviselő-testület felkéri a polgármestert a kifizetéshez szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály - Makói Városi Televízió Kht. vezetője
Dr. Buzás Péter polgármester! Kérem szavazzunk a 4. számú határozati javaslatról! A képviselő-testület 15 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 4 tartózkodás mellet az alábbi határozatot hozza: 241/2005.(V.25.)MÖKT h. Tárgy: Bálint Márta a Makói Kulturális és Közművelődési Kht. ügyvezetőjének bérfejlesztése HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. tv. 150.§ (2) bekezdés g.) pontjában biztosított jogkörében eljárva a Makói Kulturális és Közművelődési Kht. ügyvezetője Bálint Márta díjazását 2005. január 1. napjától 420.750 Ftban állapítja meg. A képviselő-testület felkéri a polgármestert a kifizetéshez szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Makói Kulturális és Közművelődési Kht. vezetője
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk az 5. számú határozati javaslatról! A képviselő-testület 17 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 4 tartózkodás mellet az alábbi határozatot hozza:
35
242/2005.(V.25.)MÖKT h. Tárgy: Bende Sándor a Makói Kommunális és Közbeszerzési Kht. ügyvezetőjének bérfejlesztése HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. tv. 150.§ (2) bekezdés g.) pontjában biztosított jogkörében eljárva a Makói Kommunális és Közbeszerzési Kht. ügyvezetője Bende Sándor díjazását 2005. január 1. napjától 253.000 Ft-ban állapítja meg. A képviselő-testület felkéri a polgármestert a kifizetéshez szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály - Makói Kommunális és Közbeszerzési Kht. vezetője
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a 6. számú határozati javaslatról! A képviselő-testület 16 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 5 tartózkodás mellet az alábbi határozatot hozza: 243/2005.(V.25.)MÖKT h. Tárgy: Czibolya Kálmán a Makó Városi Televízió Kht. ügyvezetőjének bérfejlesztése HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. tv. 150.§ (2) bekezdés g.) pontjában biztosított jogkörében eljárva a Makói Városi Televízió Kht. ügyvezetője Czibolya Kálmán díjazását 2005. január 1. napjától 253.000 Ft-ban állapítja meg. A képviselő-testület 16 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 4 tartózkodás mellet megszavazta. A képviselő-testület felkéri a polgármestert a kifizetéshez szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály
36
-
Makói Városi Televízió Kht. vezetője
8. számú előterjesztés A KHT ügyvezető igazgatók 2005. évi célprémium feladat kiírása
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés és hozzászólás nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 16 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 4 tartózkodás mellet az alábbi határozatot hozza: 244/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: KHT ügyvezető igazgatók 2005. évi célprémium feladatkiírása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. tv. 150.§ (2) bekezdés g.) pontjában biztosított jogkörében eljárva a Kommunális és Közbeszerzési KHT, a Kulturális és Közművelődési KHT, valamint a Makó Városi TV KHT ügyvezető igazgatójának éves bérkerete 25%-ának mértékéig a célprémium kiírását az alábbiak szerint határozza meg a 2005-ös gazdasági évre. 1. Kommunális és Közbeszerzési KHT ügyvezetőjének célprémium kiírása • Az új beruházásként létrejött központi konyha üzemeltetésével, zökkenőmentes átállással, teljes kapacitás kihasználással biztosítsa a 2005. éves üzleti tervében elfogadott feladatokat, a meghatározott átadott önkormányzati támogatás mellett. 80% • Biztosítsa a gyepmesteri telep működtetésére vonatkozó törvények betartását, valamint e feladatból adódó kommunális feladatok folyamatos ellátását. 20% 2. A Kulturális és Közművelődési KHT ügyvezetőjének célprémium kiírása • Új formaként hozza létre a „Makói Muzsika” egy hetes programsorozatot, mellyel az Operettfesztivál mellett a komolyzenei és más zenei műfajok népszerűsítése és kulturális igények kialakítása legyen a cél. Az új rendezvénysorozat szóljon Makó Város közönsége mellett, a kistérség valamennyi érdeklődője számára. 70% •
A József Attila Gimnázium testnevelési óráinak megtartására a Csongrád Megyei Önkormányzat évről évre csökkenő mértékben veszi igénybe a Városi Sportcsarnokot. Célfeladat a Városi Sportcsarnok igénybevételéből keletkezett bevételkiesést pótolja más bevételi forrásból. 30%
37
3. Makó Városi TV KHT ügyvezetőjének célprémium kiírása • Az új televízió adó beszerzéséhez szükséges pályázat előkészítése, sikeres pályázat esetén annak lebonyolítása, az adó működtetéséhez szükséges feltételek biztosítása akként, hogy mindez 2005. augusztus 30-ra megvalósuljon. 50% • A kistérséggel való kapcsolat megjelenítése és erősítése a Városi Televízió műsorprogramjaiban. 30% • Olyan műsorstruktúra kialakítása, amely reálisan számol a pénzügyi lehetőségekkel, törekedve a bevételek növelésére és a 2005. évi üzleti tervben meghatározott önkormányzati átvett pénzeszközök betartására 20% Határidő: folyamatos Felelős: polgármester, KHT ügyvezetők Erről értesítést kap: • Makó Város polgármestere • Makó Város jegyzője • A Kommunális és Közbeszerzési KHT ügyvezetője és FEB-je • A Kulturális és Közművelődési KHT ügyvezetője és FEB-je • •
A Makó Városi Televízió KHT ügyvezetője és FEB-je Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt testület! Megkérdezem, hogy az ellenszavazat,
tartózkodás a célprémium kiírásának a ténye ellen szól, a benne foglalt tartalommal vagy mivel van baj. Nem kellene kiírni prémiumot? A GT alapján a munkaszerződésekbe benne van, így mondhatják a képviselő-társaim azt, hogy nem jók a szerződések, nem így kellett volna megkötni őket. Ezt mondhatjátok. Azt keresem, hogy hol csinálhatnánk mi polgármesteri többség jobbon a munkánkat. Mit tehetnénk annak érdekében, hogy valamennyi testületi tagnak elfogadható döntések szülessenek. Van egy jogszabályi háttér ami köt bennünket, 10 éve arra törekszem, hogy ezt hozzuk összébb. Például az igazgatók jutalmazása állítom, hogy egyedi ebben az országban, nem tudom, hogy van-e másutt olyan, hogy az iskolaigazgatók kapnak 20 % jutalmat pedagógusnapra. Tehát egyszerűen törekszünk rá, hogy ezen valamit alakítsunk. Ezért érdekelt, hogy amikor azt mondom, hogy határozzuk meg a célprémium feltételeket, most megtudjuk mondani, hogy ez meg az meg amaz legyen benne, ehelyett, hogy ezt megmondanánk jön az, hogy 1 ellenszavazat meg 4 tartózkodás, csak megkérdezem, hogy mit tehetnénk másképpen. Jó. Mágoriné tied a szó, parancsolj!
Mágori Józsefné települési képviselő: Igaz, hogy nem kért meg senki és nem hatalmazott fel senki, hogy a tartózkodók nevében beszéljek, így a magánvéleményemet mondom. Én azért tartózkodtam, mert én tényleg elolvastam tüzetesen a prémiumfeltételeket, ahol 80 meg 70 %ok vannak meghatározva a prémium kifizetésének alapjául. Most a 80-ról meg a 70-ről beszélek, ami nagyon nagy százalék. Én mind a három kht. igazgatójáról feltételezem, hogy az eléjük tűzött feladatot a saját tudásuk és képességeik szerint maximálisan végre fogják hajtani, ugye ez egy alapkérdés, bármi nekik a feladat. De ami nem tőlük függ azt nem fogják tudni megcsinálni. Nem akarok személyeskedni, de ha szakad az eső a muzsikahéten, akkor utána Bálint Márta nem kap prémiumot? Én kérdezem. Na de ez egy hülyeség. Tőle függetlenül, nem működő
38
dologért nem büntethet a testület. Ugyanúgy nem büntetheti Czibolya Kálmánt, ha nem jön össze a kistérségi adó augusztus 30-ra, hanem október 15-re, akkor megint tőle független dolog miatt vagy nem kapja meg a pályázatra a választ, vagy egyebek. Én nem tartom ezt így jól kiírtnak. Én ezért tartózkodtam. Nem az a bajom, hogy nem akarom, hogy ők kapjanak, félre ne értsen senki. pl. Bende Sándor majd a 3000 fős új konyháját zökkenőmentesen beüzemeli. Hát ha valamelyik sámán vagy nem tudom kinek a leszármazottja, akkor úgy lesz, de egyébként meg tele lesz zökkenővel, ha ő megfeszül akkor is. Köszönöm.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelem a törekvésed, de hát ez azért nem úgy sikerült ahogy kellet volna. Mondom, hogy miért nem. Egyenként mondom. A Czibolya Kálmán prémiumával kapcsolatban azért nincs igazad, mert Czibolya Kálmántól megkérdeztem, hogy ez az adó megcsinálható-e augusztus 20-ra. Nem csinálható meg, de a Hagymafesztiválra igen. Ő mondta meg a határidőt, ehhez képest az a kérésem, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy akkorra megszólaljon az adó. Gyakorlatilag én azt gondolom, hogy így egy célprémium kitűzésének van értelme. A Bálint Mártánál pedig én sem úgy gondolom ezt az ügyet, hogy most ha minden toppon van és zuhog az eső, akkor a Mártának ne legyen prémiuma. De millió más olyan dolog előadódhat, hogy nem gondol rá, vagy nem jön össze és elmarad, akkor ez azért legyen már egyfajta konkluzió. Nagyon régen kérdés a TV adó ügye az, hogy a községek kapják meg ezt. Végre egyszer mozduljon már meg valami az ügyben. Azt kell mondanom cinizmus nélkül, hogy ez a prémium kitűzés így jó, az, hogy a célt magát ennél precízebb nyelvtani ragokkal lehetett volna megfogalmazni, azt én elfogadom. Jól van. Akkor ez volt az oka, megszavaztuk, menjünk tovább. 9. számú előterjesztés Védőnői-, és iskola egészségügyi szolgálat átszervezése
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: 245/2005.(V.25.)MÖKT h. Tárgy: Védőnői-, és iskola egészségügyi szolgálat átszervezése HATÁROZAT 1. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (4) bekezdése, valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. § (2) bekezdése alapján Makó város 8 védőnői körzetének ellátási területét az előterjesztés l. számú mellékletében foglaltak szerint állapítja meg 2005. július l. napjától. 2. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V.21.) ESzCsM rendeletben foglaltak alapján – az Egyesített Népjóléti
39
Intézmény 111 fő engedélyezett létszámát 2005. július l. napjától 2,5 álláshellyel csökkenti és az intézmény engedélyezett létszámát 108,5 főben állapítja meg. Határidő: azonnal Felelős: polgármester 3. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete felkéri a jegyzőt, hogy a védőnői ellátásra vonatkozó finanszírozási szerződés megkötését követően az Egyesített Népjóléti Intézmény költségvetésének módosítására vonatkozó rendelettervezetet terjessze a képviselő-testület elé. Határidő: a képviselő-testület szeptemberi ülése Felelős: jegyző A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. A határozatról értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Egyesített Népjóléti Intézmény vezetője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály - Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály 10. számú előterjesztés Pályázat benyújtása a decentralizált TRFC szakmai programok támogatásának elnyerésére
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Szavazzunk az 1. határozati javaslattal kapcsolatban! A képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatokat hozza: 246/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: Pályázat benyújtása a decentralizált TRFC szakmai programok támogatásának elnyerésére „Makói úti kalauz” újraszerkesztése tárgyában HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete pályázatot nyújt be a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett Decentralizált szakmai programok 2005. évi támogatására „Makói Útikalauz újraszerkesztése” tárgyban az alábbi ütemezés szerint: Költsége és ütemezése: 2005.
Összesen br. Ft
40
Teljes költség /br./: Támogatás 85%: Önerő 15%:
1.889.400 1.605.990 283.410
1.889.400 1.605.990 283.410
Makó Város Önkormányzata a szükséges önerőt az éves költségvetési rendeletében biztosítja. Felhatalmazza továbbá a polgármestert minden, a pályázat sikeréhez szükséges nyilatkozat, intézkedés, megtételére. Határidő: 2005. május 30. Felelős: polgármester Erről értesítést kap: -
Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Polgármesteri Hivatal Beruházó Csoport
Dr. Buzás Péter polgármester: Szavazzunk a 2. határozati javaslattal kapcsolatban! 247/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: Pályázat benyújtása a decentralizált TRFC szakmai programok támogatásának elnyerésére a Táncsics M. u. szilárd burkolattal történő ellátására HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete pályázatot nyújt be a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett Decentralizált szakmai programok 2005. évi támogatására „Önkormányzati törzsvagyonba tartozó – Táncsics Mihály utca – út szilárd burkolattal történő ellátása” tárgyban az alábbi ütemezés szerint: Költsége és ütemezése: Teljes költség /br./: Támogatás 85 %: Önerő 15 %:
2005 19.717.000 16.759.450 2.957.550
Összesen br. Ft 19.717.000 16.759.450 2.957.550
Makó Város Önkormányzata a szükséges önerőt az éves költségvetési rendeletében biztosítja. Felhatalmazza továbbá a polgármestert minden, a pályázat sikeréhez szükséges nyilatkozat, intézkedés, megtételére. Határidő: 2005. május 30. Felelős: polgármester Erről értesítést kap: -
Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Polgármesteri Hivatal Beruházó Csoport
41
Dr. Buzás Péter polgármester: Szavazzunk a költségvetési rendelet módosításáról! A képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotta: Makó Város Önkormányzatának 23/2005. (V.26.) Makó ör. rendeletét, az önkormányzat 2005. évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló 8/2005. (II.24.) Makó ör. módosítására 11. számú előterjesztés Az Elektroglob Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tulajdonosi hozzájárulási kérelme
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: 248/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: Az Elektroglob Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tulajdonosi hozzájárulás kérelme HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Makó Város Önkormányzat tulajdonát képező 5411/4 hrsz-ú, illetve a 10938/10 hrsz-ú közterület megnevezésű ingatlanokon közvilágítás bővítése érdekében – a szakhatósági hozzájárulás előírásainak megfelelően – az Elektroglob Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.( 6600 Szentes, Juhász Gy. u. 28.) részére a tulajdonosi hozzájárulást megadja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztály vagyoncsoport - Elektroglob Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.( 6600 Szentes, Juhász Gy. u. 28.) 12. számú előterjesztés UTIBER Közúti Beruházó Kft. tulajdonosi hozzájárulás kérelme
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban?
42
Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: 249/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: UTIBER Közúti Beruházó Kft. tulajdonosi hozzájárulási kérelme HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Makó Város Önkormányzat tulajdonát képező 10277/2 hrsz-ú, a 10277/3 hrsz-ú, a 10277/4 hrsz-ú, a 10279/3 hrsz-ú közterületek, továbbá a 10306/6 hrsz-ú, a 10346 hrsz-ú szántó a 10310/2 hrsz-ú út, a 10320/2 hrsz-ú beépítetlen terület és a 0398/2 hrsz-ú közút megnevezésű ingatlanokon az M43 autópályává fejleszthető autóút építésével kapcsolatosan– az útkezelői hozzájárulás előírásainak megfelelően – az UTIBER Közúti Beruházó Kft. ( 1115 Budapest, Csóka u7-13.) részére a tulajdonosi hozzájárulást megadja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztály vagyoncsoport - UTIBER Közúti Beruházó Kft. 13. számú előterjesztés Sas Zsolt helyiségbérleti igénye
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: 250/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: Sas Zsolt helyiségbérleti igénye HATÁROZAT
43
Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, hivatkozva Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló 24/2001. (IX.27.) Makó ör. 34. § (1) bekezdés e) pontjára a Makó, Széchenyi tér 7. III. emelet 3. számú, 8 m2 alapterületű irodahelyiség bérlőjéül 2005. június 01. napjától kijelöli Sas Zsoltot (Makó, Bajcsy Zs. Ltp. A/4 B. IV/13.) 800,-Ft/m2+ÁFA/hó bérleti díj ellenében, a helyiség önkormányzati érdekből történő felhasználása, de legfeljebb öt évre szóló bérleti szerződés mellett. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a Makó, Széchenyi tér 7. III. emelet 3. számú irodahelyiségre vonatkozó bérleti szerződést Sas Zsolttal kösse meg. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztály vagyoncsoport - Sas Zsolt Makó, Bajcsy Zs. Ltp. A/4 B. IV/13. 14. számú előterjesztés Tájékoztató a lejárt határidejű határozat végrehajtásáról
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban?
Orbán Imre kér szót, tessék parancsolni!
Dr. Orbán Imre települési képviselő: Tisztelt Testület! Egy olyan kérdés szerepel előttünk,
ami megint a munkahelyteremtés szempontjából fontos, és azt olvashatjuk, hogy a határozat végrehajtásaként a képviselő-testület a munkaerőpiaci problémák megoldása érdekében együttműködésre kérte fel a Vállalkozásfejlesztési Bizottságot, az EU Integrációs és Munkahelyteremtési Tanácsnokot, a Marosmenti Vállalkozók Szövetségét, valamint a hatékony igényekhez stb. a Galamb József Szakképző Iskolát, és ehhez képest ez a tájékoztató igen visszafogott. Tehát erről az együttműködésről, amiben ilyen sok és jeles szervezet, illetve személy vesz részt, alaposabb tájékoztatást várhatnánk el, mert nem utolsó sorban arról van szó, hogy ez a munkahelyteremtést szolgálná.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tessék parancsolni, tisztelt testület! További kérdés, észrevétel, vélemény? Nincs. Akkor javaslom, hogy szavazzuk meg a tájékoztatót! Kérem szavazzunk!
A képviselő-testület 19 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozza: 251/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: Tájékoztató a lejárt határidejű határozat végrehajtásáról HATÁROZAT
44
Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a lejárt határidejű határozat végrehajtásáról szóló tájékoztatót megtárgyalta és azt elfogadja. Erről értesítést kap: − Makó város polgármestere − Makó város jegyzője 35. számú előterjesztés Pályázat „Idősbarát Önkormányzat” Díj elnyerésére
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Ebben azoknak kell lobbizni, akik úgy érzik, hogy az itteni munka rászolgál erre a díjra. Én kívülről látva azt gondolom, hogy igen. Ma egy-két hang szintén volt olyan ami bár nem ebből az indíttatásból, de ugyanezt fogalmazta meg. Ha ez így van akkor rá kell mozdulni. A kormányzat Idősbarát Szervezetek véleménye alapján hozza meg a döntését. Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Akkor szavazzuk meg ezt az előterjesztést! A képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: 252/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: Pályázat „Idősbarát Önkormányzat” Díj elnyerésére HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete az időskorú lakosság érdekében jogszabályokban előírt ellátási kötelezettségein túlmenően végzett eddigi tevékenysége - a szociális gondoskodás körébe tartozó ellátások, az időskorúak helyi szervezetei működésének támogatása, szabadidős programjainak szervezése, a civil szervezetekkel és a lakosság önkéntes segítőinek az időskorúak életvitelének javítása érdekében végzett munkája, az időskorú polgárok helyi közéletbe történő bevonása – alapján pályázatot nyújt be az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium és a Belügyminisztérium gondozásában megjelent “Idősbarát Önkormányzat” Díj elnyerésére. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a pályázat benyújtására, aláírására és minden olyan intézkedés megtételére, amely a pályázat érdekében szükséges. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Értesítést kap: • Makó város polgármestere • Makó város jegyzője • Polgármesteri Hivatal, Hatósági Osztály • Polgármesteri Hivatal, Polgármesteri Iroda
45
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt testület a városi televíziónak az adópályázathoz szükséges plusz forrás biztosításáról kell döntenie. Megadom a szót Baranyi Lászlóné Pénzügyi Osztályvezetőnek, meg Czibolya Kálmánnak a Városi TV Kht. ügyvezetőjének.
Czibolya Kálmán Makó Városi TV Kht. ügyvezető igazgatója: Tisztelt testület, tisztelt
polgármester úr! Mint az előbb elhangzott az adóberuházás elindításához szükséges plusz forrásról lenne szó, mely beruházással elérhetjük azt, hogy talán augusztus 20-ra megszólal ez az adó. Olyan pénzügyi kondícióra van szükség, hogy az önerőt biztosítani tudjuk, ezért vált szükségessé ennek megtárgyalása. Ehhez kérem a testület segítségét. Ezzel a beruházással végül is megvalósul az a fajta elképzelés, kérés, javaslat, hogy a testületi ülés élőben közvetítésre kerülhessen majd a közeljövőben, az adó elindulásával.
Dr. Buzás Péter polgármester: Ez igen! Baranyi Lászlóné Pénzügyi Osztály vezetője: Tisztelt képviselő-testület, polgármester úr!
Elég rövidre sikeredett igazgató úrnak a tájékoztatója, mert a pályázat fő összegét is kellett volna, hogy bemondja, meg a támogatási arányokat, és azt, hogy mennyi összeg hiányzik ahhoz, és milyen likviditási, támogatási elvárásai vannak a képviselő-testület felé a kht-nak, hogy ezt a beruházást megvalósíthassa. A ma reggeli utolsó egyeztetés után a képviselő-testület most fogadta el a zárszámadási beszámolóját a kht-nak, - a jelenlegi pályázati összegből a képviselőtestület az elmúlt testületi ülésen már döntött, hogy 6.000.000,-Ft-ot fejlesztési céllal ennek az adónak a pályázati önerejeként rendelkezésre bocsát. Elkészült a pályázat és a ma reggeli számok alapján és a tőkevisszapótlással együtt a televízió kht-nak 2.960.000,-Ft pótlólagos önkormányzati támogatásra van szüksége ahhoz, hogy a rendelkezésre álló önerőt biztosítani tudja. Természetesen ez 3.000.000,-Ft önkormányzati átadott fejlesztési célú pénzeszközt jelent. És egy kérés hangzott el ma reggel amit szeretnék a képviselő-testület elé még beterjeszteni, hogy 3.000.000,-Ft fejlesztési céllal átadott pénzeszközt, amelyet a képviselő-testület a 2004. évi pénzmaradvány terhére teljesíthet kéri a likviditásának akként történő átalakítását, hogy a 2005. évi támogatásként meghatározott önkormányzati forrásból ne időarányosan, ahogy eddig teljesítettük a támogatást, hanem az előfinanszírozása miatt, nagyobb összegbe bocsássuk rendelkezésre a forrásokat. Így ha a pénzügyi források együttesen rendelkezésre állnak, akkor azok a határidők teljesíthetők, amelyeket előbb az igazgató úr és a polgármester úr elmondott a pályázat befejezésével kapcsolatban.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tessék parancsolni! Kérdés, észrevétel, vélemény van-e?
Nincs. Szavazzuk meg az előterjesztést!
A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozza: 253/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: A Makó Városi Televízió Kht. ORTT pályázata HATÁROZAT
46
Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete, mint a Makó Városi Televízió Kht. alapítótulajdonosa egyetért és támogatja a társaságnak az Országos Rádió és Televízió Testület által a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 131. §-ának (3) bekezdése alapján „magyarországi földfelszíni terjesztésű televíziós műsorszolgáltatók műsorszórásának elindításához vagy korszerűsítéséhez szükséges eszközök beszerzésének támogatására” hirdetett pályázaton való indulási szándékát A képviselő-testület a társaság pályázatát – a 176/2005. (IV.27.) MÖKT határozatban foglaltakon túl – további 3.000.000,-Ft önerővel (mindösszesen 9.000.000,-Ft-tal) támogatja. Erről értesítést kap: − Makó város polgármestere − Makó város jegyzője − Makó Városi Televízió Kht. Az összeg átcsoportosítását Makó Város Önkormányzata 23/2005. (V.26.) Makó ör. rendelet az önkormányzat 2005. évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló 8/2005. (II.24.) Makó ör. rendelet módosítása tartalmazza.
Dr. Buzás Péter polgármester: A képviselő-testület felhatalmazza a kht-t arra, hogy a tőkevisszapótlást felhasználja a beruházás részeként. Interpellációk, kérdések Dr. Buzás Péter polgármester: Nem érkezett hozzám testületi ülés előtt írásban interpelláció. Kérdezem most van-e valakinek benyújtandó interpellációja? Nincs.
Dr. Buzás Péter polgármester: Közérdekű kérdése, bejelenteni valója van-e valakinek? Mágori Józsefnéé a szó.
Mágori Józsefné települési képviselő: Nekem a Karsai Ildikó kellene. Dr. Buzás Péter polgármester: Mindjárt visszajön. Mágori Józsefné települési képviselő: Tisztelt képviselő-társaim egyszer korábban ilyen egyebekbe felszólaltam a felnőtt kötött, szabadfogású és női birkózó világbajnokság ügyében és akkor megszavazta a testület, hogy Makót népszerűsítő szórólapot fogunk készíteni. Akkor kértek tőlünk 5.000.000,-Ft plusz ÁFA-t szponzori támogatást. Engem felvilágosított Buzás polgármester úr és Seres Gyula, hogy azt nem fogom tudni összeszedni soha, ebbe teljesen igazuk lett. Mert az Agrármarketing Centrum, akivel szövetkeztünk sem kapott a kormánytól egyetlen fillér támogatást se erre a rendezvényre, sőt a Hagyma Terméktanács se kapott egyetlen fillért se ennek a rendezvénynek a támogatására, sőt a saját fennmaradására sem, tehát a kereteiből se tud ebbe beszállni. Amikor előjött ez a gazdasági helyzet, hogy a város, a Hagymatanács meg az Agrármarketing Centrum együtt valahogy kihozza az 5.000.000,-Ft plusz ÁFA-t, én láttam, hogy kútba esik a dolog, akkor új tárgyalási feltételeket kértem. Teljesen leegyszerűsítettem a dolgot arra, hogy 2000 promóciós ajándékcsomag a hagymatermelők részéről. Tehát új tárgyalási alapot kértem, csak és kizárólag 2000 promóciós ajándékcsomagról van továbbra szó. A Hagyma Terméktanács ülésére éppen azért mentem el, hogy a terméktanácson
47
belül ezt a 2000 csomagot, ami körülbelül 1.000.000,-Ft értékű, ezt én ott meg tudom-e szervezni, vagy pedig szükség van valamiféle városi koldulásra. Nagyon nagy örömmel mondom, hogy a Hagyma Terméktanácson belüli makói tagok vállalták a 2000 csomag elkészítését, ami teljesen egységesen fog elkészülni, egy helyen, egy magas színvonalon. Tehát, hogy szégyen ne érjen bennünket, hanem inkább a dicsőség a saját termékeinket illetően. Erre a csomagra rákerül a felnőtt kötött szabadfogású és női világbajnokság szponzori klub tagja felirat. Tudjátok, hogy ez a figurája, hozzájárult a Birkózó Szövetség, hogy felhasználjuk címkének, megküldték nekem az anyagokat hozzá, hogy jó minőségű címkét tudjunk csinálni. A címke lesz rajta ezeken a bizonyos csomagokon és a címke hátulján pedig rajta lesz az aki ezt szponzorálta, hogy ők is kapjanak valamit akik ebbe pénzt fektetnek. Tehát a szponzori oldala le van rendezve, Karsai Ildikó el fogja mondani a város részéről az egyszer már megszavazott költségeket. Van még egy kérdés, hogy a város részéről lesz-e ott egy-két hölgy, vagy fiatalember, aki ezt az ottani munkát elvégzi, vagy azt is a termelők biztosítják. El kell dönteni, hogy egy napot adnak-e, hogy felvisszük autóval, ez egy részletkérdés, és mit kaptunk érte, mert ez a lényeg. Kaptuk ezt a szponzori klub tagja címet, utána pedig a VB magazinban egy fél oldal nagyságú angol nyelvű hirdetést a városról, ami kétszer fog megjelenni a VB előtt és a VB ideje alatt. Ebben Karsai Ildikó segítségével lesz olyan dolog, ami a várost, annak értékeit, meg a fokhagymát hirdeti. Kaptunk egy lehetőséget, hogy a magyar nyelvű Birkoinfóban ami megjelenik a világbajnokságig minden hónapban, ugyanúgy minden számban egy ekkora oldalú hirdetést tehet a város. Azután kaptunk egy lehetőséget, hogy a Magyar Birkózó Szövetség honlapján linkelési lehetőséggel megjelenjen a város és ha mi akarjuk a fokhagyma. Ugyanezt megkaptuk angol nyelven a világ internetes honlapján, ugyanilyen lehetőséggel és kaptunk két molinó kihelyezésére lehetőséget, ami 1-től 3 méteres és megint Makót népszerűsíti. Az egyiket a küzdőtér mögé helyezik el, a másikat az eredményhirdető hely mögé és kaptunk lehetőséget arra, hogy a 2000 megígért szóróanyagon kívül, - amit én megígértem, hogy benne lesz a promóciós csomagban angol nyelven a városról -, azon kívül szórólapot adhatunk, ha akarunk. Ez már döntés kérdése, hogy mit akar a város. Ennek anyagi vonzatait elmondja Karsai Ildikó, mert ő kért árajánlatokat.
Dr. Buzás Péter polgármester: Engem a következők érdekelnek még. A Mágoriné képviselő-
társam elmondta, hogy ő mit intézett ebbe idáig, ez többé-kevésbé világos. Engem az érdekel, hogy mi mennyibe kerül. Ami előttem van a 4000 példány kettő oldalas információs lap Makóról, az összesen 278.000,-Ft és amit én tudok, hogy hozzávetőlegesen 450.000,-Ft a molinó, de vannak itt mások is, amik itt nincsenek még lerendezve. Az érdekel, hogy mi hogy lesz, a fotók hogy készülnek, stb. Tehát összességében ez mennyibe kerül a városnak, amit ki kell fizetni első kérdés. Kettő, ennek a forrása jelenleg hol van, hol nincs, mert akkor annak is egyenesbe kell kerülni. Három, érdekel az, hogy ez amit még Mágoriné képviselő-társam szóba hozott az hol tart, mert most mondta a hostes jelenlétet. Tehát gondolom ajándékátadás, minden, ezt hogy gondoljátok, mennyire van ez egybe, vagy ha egyáltalán nincs egybe, akkor mikorra lesz egybe. Alapvetően a PIAR csoporttól várnék választ..
Mágori Józsefné települési képviselő: Elfelejtettem mondani, hogyha itt meg tudunk
mindenbe egyezni és én már a Hagymatanácstól felhatalmazást kaptam, ezt írásba foglalva a Birkózó Szövetséggel egy megállapodást kell kötni, és én azt csak akkor fogom megcsinálni, ha itt minden úgy le van rendezve, hogy kölcsönösen megelégedve és nem egymást becsapva történik.
Dr. Buzás Péter polgármester: Karsai Ildikóé a szó.
48
Karsai Ildikó művészeti tanácsos: Ami rám tartozó rész elsősorban a tervezés, illetve a
kiadvány megjelentetésére vonatkozik. Ezzel kapcsolatban tárgyaltunk, illetve már kértem árajánlatokat, a leporellót illetően amit említettél, ez bruttó 274.000,-Ft. Ez egy 4000 db példányszámú 4 + 4 színnyomású szórólapot jelentene, ezen megjelenne a város, illetve a fokhagyma, a két szegmens, ami gyakorlatilag a várost, illetve a fokhagyma ilyen értelmű megjelentetését reklámozhatná. Ezt én tervezném, meglevő fotóanyagból dolgoznánk és erre adtuk ezt a nyomda által korábban megadott árajánlatot. A másik a molinó, hétfői találkozásunk után ma reggel kaptam egy árajánlatot erre. A 450.000,-Ft-nál kevesebb lenne, mert háromszor 1 méter széles 2 db, darabja nettó 100.000,-Ft + ÁFA, tehát gyakorlatilag 200.000,-Ft + ÁFA lenne.
Dr. Buzás Péter polgármester: Az 250.000,-Ft, mindig így beszéljünk, hogy 250.000,-Ft. 200.000,-Ft + ÁFA az 250.000,-Ft. Jó, gyerünk tovább.
Karsai Ildikó művészeti tanácsos: Akkor a két tétel, tehát a 250.000,-Ft, illetve a 274.000,-Ft ha jól emlékszem.
Dr. Buzás Péter polgármester: 278.000,-Ft, ami kerekítve 280.000,-Ft. Tehát 250 meg 280 az 530.000,-Ft. Egyelőre 530.000,-Ft. Karsai Ildikó művészeti tanácsos: Ennyit tudok ezzel kapcsolatba mondani. Dr. Buzás Péter polgármester: Ezen kívül még mit kér Mágoriné képviselő-társam, mást
semmit? Mert itt leírva is ez van.
Karsai Ildikó művészeti tanácsos: Hát ezt majd Kardos Anitáék fogják ezt a részét
ismertetni.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tudsz-e mindent erről a dologról? Mit tudsz erről a dolgoról? Kardos Anita PR Csoport vezetője: Természetesen, hogyha Karsai Ildikó a grafikai
megjelenését magára vállalja, a marketing PR anyagok tartalmi része akár papírformában, akár internetes formában az úgy gondolom, hogy a PR csoport feladata lesz. A kiállításon való részvétel, mivel itt most városmarketing PR-ról van szó szintén úgy gondolom, hogy azt a mi koordinációnkkal kell megoldani. Most tapasztalatot nyújtott az utazás kiállításon való részvétel, én úgy gondolom, hogy ezzel a csapattal esetleg külsős segítségeket igénybe véve végre tudjuk hajtani.
Dr. Buzás Péter polgármester: Például? Kardos Anita PR Csoport vezetője: Tourinform irodára gondoltam elsősorban. Dr. Buzás Péter polgármester: Jó. Tökéletes. Én is úgy gondolom, hogy a Tourinformnak
benne kellene lenni. Na most akkor azokkal a hirdetésekkel hogy tudunk élni amit felsorolt Mágoriné képviselő-társam fél oldal, angol nyelven, stb.
Kardos Anita PR Csoport vezetője: Ennek, ha jól tudom költségvonzata nincs, mert minden megjelenés ingyenes.
49
Dr. Buzás Péter polgármester: Azt én tudom, de hogy tudunk ezzel élni? Egy ilyen megjelenésnek profinak kell lenni, képpel, szöveggel, profi angol szöveggel. Ez megint PR feladat.
Kardos Anita PR Csoport vezetője: Árajánlat kérése folyamatban van, mivel hogy profi fordításról van szó, tehát tolmácsirodát fogunk igénybe venni.
Dr. Buzás Péter polgármester: Mennyibe kerül egy ilyen terjedelmű profi fordítás? Számoljuk össze, tudjuk, hogy mi mennyi.
Kardos Anita PR Csoport vezetője: Erre nem tudok most biztos választ adni. Most várom az árajánlatokat.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyságrendet mondjál légy szíves. Kardos Anita PR Csoport vezetője: 5.000,-Ft egy A/4-es oldal. Dr. Buzás Péter polgármester: Tehát ez mondjuk maximum 20.000,-Ft. Most léptünk 550.000,-Ft-ra. Jó. Mágoriné képviselő-társamé a szó.
Mágori Józsefné települési képviselő: Úgy korrekt ez az egész ügy, hogy a kapott szolgáltatás mindegyikét felajánljuk a városnak is. Én úgy gondolom, hogy ami megjelenik a VB újságban, az angol újságban, meg az interneten és mindenütt, ott meg kell jelenni a városnak. Nem csak a fokhagymának, mert én ezt így tartom teljesen korrektnek. Olyan összedolgozásra van szükség, amelyben ha egy oldalt adnak, akkor ott valamennyi a fokhagymáról és a többi a városról szólna természetesen. Úgy kell gondolkozni, hogy öt vagy hat újságszám jelenik meg, az annyiszor legyen különböző téma, ne mindig mindenbe ugyanazt rakjuk. Én úgy gondoltam, hogy nem csak a fokhagyma, hanem a város is minden lehetőségen megjelenik, de úgy, hogy tisztázzuk a mértékeket. Dr. Buzás Péter polgármester: A Sarnyai Tibor kollegámnak van újságírói képesítése, ő
megszerkeszti ezt. Az angol fordítás, ha 5-6 helyre kell az ötször, hatszor 5 vagy 10.000,-Ft. Én is így gondolom. Így tartunk 600.000,-Ft-nál, de egyébként meg tényleg korrekt amit mondasz, én is így gondoltam valahol ötvözetbe. Tehát, hogy a város meg a fokhagyma nem válik külön és ez most a Hagyma Terméktanács meg Makónak az együttes dolga, én is így gondolom. Tehát 600.000,-Ft-nál tartunk körülbelül önköltségi szinten. Nincs más? Jó ennek a forrása honnan lesz?
Kardos Anita PR Csoport vezetője: Erre én nem tudok választ adni. Dr. Buzás Péter polgármester: Arra én sem emlékszem, hogy ennek a forrását megszavaztuk volna. Azt, hogy menjél ebbe az irányba és hogy ezt csináld és ebből legyen valami igen, de erre előirányzat képezve nem volt. De ez nem azt jelenti, hogy nem lesz, hanem a költségek ismeretében erre csoportosítunk át. Hány napos ez? Akkor annak a 2-3 főnek egy hétig fent kellene lenni? Nem? Mondjad! Mágori Józsefné települési képviselő: Megbeszéljük, hogy vagy 2 lány vagy 2 fiú fog segíteni.
50
Dr. Buzás Péter polgármester: Képviselő-társam nem mondja ki. Hostess személyzetet kell adni, előre megmondani, hogy mennyit, nem tesz rosszat ha adunk.
Mágori Józsefné települési képviselő: Ha úgy döntünk, hogy a 2000 szórólap bele megy a promóciós csomagokba, akkor 10.000 szórólap ott marad kiosztatlan. Akarja-e az önkormányzat, hogy Makóról megjelenjen valami.
Dr. Buzás Péter polgármester: Jó! Rendben! Mondjátok képviselő-társaim akkor, hogy
szerintetek hogy legyen.
Mágori Józsefné települési képviselő: A megnyitó és a záró napon kellene hogy ott legyenek. Dr. Buzás Péter polgármester: Nem naponta? Mágori Józsefné települési képviselő: Egy-egy napról lenne szó. Dr. Buzás Péter polgármester: Ja, hogy a nyitásra egy napra felmenni, meg a zárásra egy
alkalommal.
Mágori Józsefné települési képviselő: Én ennek látom értelmét. Dr. Buzás Péter polgármester: Ez teljesen emberbarát! Jó, hát ebbe mi meg partnerek tudunk
lenni, hogy két lány, vagy egy fiú, egy lány. Jó, ez részletkérdés és az első nyitó- és zárónapon ott legyen, hogy közre tudjon működni ebbe a dologba.
Mágori Józsefné települési képviselő: Ezt meg kell beszélni, csak ott még nem tartunk. Dr. Buzás Péter polgármester: Jó, rendben van. Persze, hogy ez is költség, de nem olyan
költség, ami lehetetlen volna. Ez az önkormányzat általános költségei közt fog megjelenni. Vane még valami igény? Nincs. Hogy látja a testület? Mi legyen ezzel? Én azt gondolom, el kellene fogadni ezt a kérést, most szavazunk róla? A kollegák előkészítik majd, ha szükséges behozzuk a következő testületi ülésre. Amennyiben szükséges a megállapodást elő kell készíteni az elhangzott tartalommal. Az a kérésem, hogy beszéljetek meg mindent, tehát legyen átbeszélve. Ha, és amennyiben a megállapodás elkészül akkor azt a jegyzői iroda vizsgálja felül. El kell dönteni, hogy szükséges-e testületi jóváhagyás a megállapodáshoz még ezen kívül? Vagy a mostani határozatba legyen benne, hogy milyen módon és a költségvetésünkből hogyan tudjuk támogatni ezt a rendezvényt. Amit most elmondtam az egy határozati javaslat. Ezt most fogalmaztuk meg és akkor ezt fogadjuk így el és menjünk ebbe az irányba és akkor ebbe legyen benne ez mint cél, ennek a támogatottsága. Körülbelül ekkora összeg erejéig, ezzel a tartalommal. Megkérem Mágoriné képviselő-társamat, hogy e témában szükség szerint folytassunk megbeszélést és a PR csoport vezetőjével, munkatársaival vigye ezt a vonalat tovább. És akkor minden mehet további tárgyalásra, így rendben van? Kérem, hogy akkor szavazzunk erről.
A képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 254/2005. (V.25.) MÖKT h.
51
Tárgy: A 2005. évi birkózó világbajnokságon való megjelenése Makó városának HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testület – Mágori Józsefné települési képviselő indítványára – egyetért azzal, hogy a 2005. évi birkózó világbajnokság ideje alatt a várost bemutató szórólapokon, valamint 2 db 3 x 1 méteres molinón felül Makó város egyéb megjelenési formával is élni kíván. A feladat lebonyolításához szükséges pénzügyi fedezet az önkormányzat 2005. évi költségvetésében kiadvány készítésére tervezett előirányzat terhére rendelkezésre áll. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: − Makó város polgármestere − Makó város jegyzője − Mágori Józsefné települési képviselő − Polgármesteri Hivatal PIAR csoport
Dr. Buzás Péter polgármester: Akkor ez megtörtént. Bodzsár Erzsébeté a szó. Bodzsár Erzsébet, a Művelődési Bizottság elnöke, települési képviselő: Tisztelt
Képviselő-társaim! Két kérdésem volna, illetve két problémát szeretnék felvetni. Az egyik a Csipkesor előtti parkolással kapcsolatos. Elég rémisztő látvány ahogy az autókból szállnak ki a makóiak és a nem makóiak is és végiggyalogolnak a 43-as úton hogy elérjék az üzletsort. Most én megnéztem az út mellett van egy kis járda, csak ez már tönkrement. Egy keskeny sáv, hogy ne kelljen a 43-ason gyalogolni végig hosszasan, hanem ott oldalt. Ez teljesen tönkrement, hogyha volna rá lehetőség, mert azt hiszem, hogy praktikus is volna, meg célszerű, hogy azt helyreállítani. Ez volna az egyik kérdés, a másik pedig - már szégyellem szóba hozni - a Korzó patika körüli állapotokkal kapcsolatos. Én úgy emlékszem, hogy pár hónappal ezelőtt a testület is döntött talán arról, hogy galambriasztás ügyében lépjünk. Hát annyi történt, hogy a patika bejárata fölött néhány méternyi riasztót szereltek fel, de az összes többi az hiányzik és már a gyönyörű díszburkolat csupa guanó. Szóval vérzik az embernek a szíve, hogy így bánunk az értékeinkkel. Az újakkal. Erre valami megoldást kellene találni. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: A körforgalommal párhuzamosan a 43-as egyik sávját
parkolóvá alakították át. Három autóval több megállhat mint eddig, erről van szó. Azok az emberek hogy tudnak bejönni. Nem biztos, hogy az kell amit az Bodzsár képviselő-társam mondott, mert ott azért park van, de a régi se biztos, hogy úgy kell ahogy van. Műhelyi Istváné a szó.
Műhelyi István, a Városüzemelési csoport vezetője: Polgármester úr, tisztelt testület! A
vezetői értekezleten el lett fogadva a másik oldalon a főtéri csapásoknak a megszűntetésével kapcsolatosan, hogy az útszegély mellett, most az új burkolatról beszélek, az útszegély mellett a tulipánokat már felszedtük és kialakítunk egy olyan részt, ami hasonló, mint a régi helyen a másik oldalt volt. A másik oldal felújítása, a park felújításának a része lesz, tehát az esztétikusan helyre lesz állítva.
52
Dr. Buzás Péter polgármester: Főépítész látta ezt? Műhelyi István, a Városüzemelési csoport vezetője: Látta, a Sós Bélával is egyeztetve van. Dr. Buzás Péter polgármester: Mit szóltak hozzá? Műhelyi István, a Városüzemelési csoport vezetője: Ők javasolták. Dr. Buzás Péter polgármester: Mind a kettő? Sós Béla és a főépítész is? Műhelyi István, a Városüzemelési csoport vezetője: Igen. Dr. Buzás Péter polgármester: Akkor ez meg lesz oldva. Galambriasztás ügybe megadom a szót Dévényi Zsuzsa kolleganőmnek! Dramatikusan add elő, légy szíves amit megérltünk.
Dévényi Zsuzsa, a Vagyoncsoport vezetője: Tisztelt polgármester úr, tisztelt képviselő-
testület! Valóban a patika szélességében és az épület teljes magasságában madárriasztó lett elhelyezve, méghozzá a VÁLL-Ker saját fejlesztésében elkészült riasztó.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tudományos együttműködésről van szó, kísérleti stádiumban
van.
Dévényi Zsuzsa, a Vagyoncsoport vezetője: Amit a VÁLL-Ker Kft. finanszírozott meg. Ez
a kísérleti stádium még mindig tart.
Dr. Buzás Péter polgármester: Beválóban van, vagy nincs beválóban? Dévényi Zsuzsa, a Vagyoncsoport vezetője: Én személyesen minden nap figyelem azóta a
riasztó ténykedését és azt tudom elmondani, hogy kb. 80 %-os hatásfokkal, véleményem szerint bevált. Vannak renitens madarak, akik nem ijednek meg. A Bérpalotánál a cukrászda teljes szélességében és az épület teljes magasságában egy másfajta riasztórendszer került felhelyezésre, azt is figyeljük. Véleményem szerint a hatékonysága jó, ott más probléma mutatkozik. A fecskepelenka szélességében helyezkednek el most a galambok. A kaszinó társasház, valamennyi lakás magántulajdonban van, arra, tárgyalva a közös képviselővel sajnos reményünk sincs, hogy közös anyagi összefogással valósítsuk meg a kaszinó teljes riasztását. Ez mintegy 4-5.000.000,Ft-ot ölelne fel ennek a megvalósítása.
Dr. Buzás Péter polgármester: Madárügyben a következő történt: köztiszteletben álló, általam is nagyon tisztelt emberek tettlegesen bántalmazták azt a vállalkozót, aki a riasztóháló elhelyezést végezte. Aztán feljelentette az ATIKÖFE-nél, az ATIKÖFE megfenyegette 2.000.000,-Ft-os bírsággal. Az igaz, hogy fecskéről volt szó, de az is igaz, hogy sok olyan vélemény is elhangzott, aki azt mondta, hogy fészket lehet rakni máshol is. Megbeszéltük ezt a kérdést, úgyhogy egyelőre nekem ebből a madárproblémából elegem van. Most már nem nyúlunk hozzá. Én azt gondolom, hogy a fecske nagyon fontos, de emellett azt is gondolom, valamilyen megoldást találni kell. De hát emellett makói civilek is bántalmazták a vállalkozót. Ne tudjátok meg, hogy milyen hisztéria volt. Eljött itt mindenki. A legjobb az, ha nem nyúlunk hozzá semmihez. Abból nincs baj. Szóval ez valami katasztrófa. Ott egy-két lakó mondta, hogy azért itt lakni is kell, meg elcsúszni benne. Egy-kettő ilyen vélemény volt, de ilyenkor teljesen át van engedve a terep a feljövő civilszervezeteknek. Erre nem tudunk normális választ adni.
53
Segítséget kérünk képviselőnő, hogy mit tehetnénk annak érdekében, hogy mindenkinek tetsszen. Halmágyi Pálé a szó.
Dr. Halmágyi Pál Ügyrendi és Igazgatási Bizottság elnöke: Tisztelt polgármester úr,
tisztelt képviselő-társaim! Hasonló lakossági ügyekkel jövök én is. A Meskó utcán 3 hónappal ezelőtt a Vízmű felbontotta az útnak, ami különben is olyan keskeny a szélét és azóta se állította helyre. Ez régi dolog. Te is mondtad nagyon sokszor, hogy kötelező helyreállítani, ebbe szeretném, ha a polgármesteri hivatal segítene, hogy ott megtörténjen a helyreállítás. A következő. A Vásárhelyi utcán a kerékpárút az külön ki van véve a partsávba, tehát az autós ha jön, mondjuk a Jókai utcán akkor elsőbbséget ad először a járdának, utána elsőbbséget ad a kerékpárútnak és utána elsőbbséget ad magának a járműforgalomnak és úgy tud kifordulni. Na ez a baj, hogy nem adja meg. Múlt héten is volt egy baleset, elütöttek egy kerékpárost a kerékpárúton. Ott kint vannak az elsőbbségadó táblák, de lehet, hogy még a kerékpárút elé is kellene az elsőbbségadás kötelező táblát kirakni. A kerékpárútnál. A következő, ezek már kisebb jelentőségű dolgok. A Csanád vezér tér felől ha valaki jön a kiskápolna felől és ki akar fordulni a Spar áruház felé, alig belátható a jobb kéz felől jövő járműforgalom. Ott azt a sövényt meg kellene nyírni, sokkal alacsonyabbra, vagy valamit ott tenni kell. A következő a járdalapok a mai napig még ott vannak a József Attila szobor előtt amit az avatásnál kényszerűségből és ideiglenesen helyeztünk. oda.
Dr. Buzás Péter polgármester: Az hagyján, de körbe vannak ültetve virággal. Dr. Halmágyi Pál Ügyrendi és Igazgatási Bizottság elnöke: Azt mondtuk, hogy csak arra az egy napra kell.
Dr. Buzás Péter polgármester: Ezt már felülbírálták. Dr. Halmágyi Pál Ügyrendi és Igazgatási Bizottság elnöke: Nem. Borzasztó ahogy az
kinéz. Szeretném megköszönni Palotai Péternek, a Műszaki Iroda vezetőjének, hogy elkezdett azon a régóta húzódó és megoldatlan problémának a megoldásán dolgozni, ami a Csillag utca és a Tulipán utca telekbelsőbe lévő tónak a levezetése. Tehát köszönöm, együtt dolgozunk tovább, reméljük, hogy eredménye is lesz.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Bízom benne, hogy munkatársaim
figyelnek, mindennel egyetértek amit elmondott a képviselő úr. Még ezzel is, hogy azok a járdalapok valami borzasztóan néznek ott ki. És körbe van ültetve virággal, ezzel együtt igaza van Halmágyi képviselő-társamnak. Az katasztrófa ahogy kinéz ott. Tehát akkor ki kellene kötni ívvel vagy valahogyan az útra, vagy én nem tudom. Szóval egyetértek vele, valami esztétikus megoldást kellene találni. Ez ha nem oldódik meg egy hónap alatt, akkor legközelebb szintén vesd fel. Kiss Bélánéé a szó.
Kiss Béláné települési képviselő: Polgármester úr, tisztelt képviselő-társaim! Több szülő
keresett fel, 14 és 16 éves gyerekek szülei, hogy nincs megoldva ennek a korosztálynak a szórakozási lehetősége. Két diszkó van a városba, az IQ és a Zsákutca, ahova a 14 és 16 éves gyermekek nem járhatnak be. Kérik a polgármester úr és a képviselő-testület segítségét, hogy a nyári időszakra megtudnánk oldani, hogy 6-tól 10-ig a 14 és 16 éves gyerekek is eltudnának menni szórakozni. Ez volt az egyik kérésük. A másik pedig szintén ezek a szülők tették szóvá, hogy sok gond van a randalírozó fiatalok miatt a főtéren, a környéken rendőrt nem lehet találni, nem tudják a randalírozókat megfékezni. Köszönöm.
54
Dr. Buzás Péter polgármester: Finoman szeretném mondani, nem értek egyet a szülőknek a
kérésével, de a jogszabály sem teszi lehetővé, ez egy jobb válasz. Az, hogy 14 éves gyerekeket beengedjünk oda és nem folytatom tovább, ezzel én helyből nem tudok egyetérteni. 14 éves a lányom és a fiam is. Ehhez képest tisztelem a szülőket, de nem gondolnám, hogy a központi jogszabályt ez ügyben meg kellene változtatni. Nem kívánok ebbe érdembe belemenni.
Kiss Béláné települési képviselő: Éppen ezért tini diszkót szeretnének a városba, 6-tól 10-ig. Dr. Buzás Péter polgármester: Csináljanak. Te vállalkozó vagy, csináljál. Tini diszkót nem az
önkormányzat fog csinálni. Eddig amilyen tini diszkót az önkormányzat csinált, ilyen szeszmentes, meg mindenmentes, az gyerekmentes is volt. Hát vicc ez. Mit vársz te ettől? Az apparátusnak nem ez a dolga. Nem ez a dolga. Csináljál te, csináljon a vállalkozó szeszmentes tini diszkót, csak figyeljetek, hogy ne olyan legyen mint a másik. A másik felvetésed a randalírozás volt. Nagy György József, mit tudnánk csinálni ezzel a randalírozással? Kérdezem, a polgárőrök tudnak-e ebben segíteni. Tehát eddig amihez ti hozzányúltatok abból lett valami.
Nagy György József Mezőgazdasági, Környezetvédelmi, és Közbiztonsági Bizottság elnöke: Ebből is lesz, én vettem a porblémát. Az az igazság, hogy újra jobban oda kell rá
figyelni, de azt tudni kell, hogy a polgárőrség csak a hétvégeken, tehát a szombati és vasárnapi napon ütőképes ebbe. Hét közbe is, de a hét végén jobban. Újra oda kell rá figyelni, az az igazság, hogy most már annyiféle kérés beérkezett hozzánk, igyekszünk mi eleget tenni, de azért véges a polgárőrség kapacitása, meg a lehetőségei. Ők is diákok, vagy munka mellett, vagy tanulás mellett végzik az önszorgalmú és teljesen saját szabadidő terhére végzett tevékenységeket. Én újra fel fogom vetni. Rövidesen tartanom kell egy közgyűlést, ki kell értékelni a tapasztalatokat is, mert nem elég az, hogy kapjuk az információt, hogy mire volna szükség, hanem magunknak is fel kell dolgozni, hogy mivel próbálkoztunk és mivel mit értünk el. Ezt újra fel fogom vetni és természetesen a csapat felé olyan kéréssel leszek, hogy újra figyeljenek oda. De ez nem fogja kiváltani azt ami itt a valós felvetés, hogyha rendőri jelenlét hiánya van, ez ebbe nem fog hatni.
Dr. Buzás Péter polgármester: Én arra gondoltam ha nem így van akkor mondjad, hogy azért eddig még ahol ti közreműködtetek, ti szóltatok a rendőrnek, azt komolyan vették.
Nagy György József Mezőgazdasági, Környezetvédelmi, Közbiztonsági Bizottság elnöke: Nem mindig kellett minekünk szólni. Tehát én ezt nem azonosítom így be. Az már a
szélsőséges eset amikor nekünk szólni kell. Rendszerint a jelenlét elég azt akarom kihangsúlyozni. Most már az egyenruháink is majdnem ugyanolyanok mint a rendőröké külsőre. A jelenlét elég csak. Itt a felvetés jó volt. Szóval a jelenlét. Hogy ez kinek a jelenléte, nem tudom most rá a választ.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Csináljunk június előtt egy olyan
egyeztetést, amit régen csináltunk, - az akciószerű - a rendőrkapitánnyal. De a nulladik az, hogy te meg a Nagy György képviselő-társam beszéljétek meg azt, hogy a közterület felügyelők, a nálunk lévő összes kapacitást felhasználva, azt koordinálva mit tudnánk tenni a jelenség ellen, mert most itt van az iskolaszezon vége, annál inkább a mindennapi problémaként felvetődik most. Lépjünk ebben az ügyben. Plusz a rendőrkapitányt, ha megkeressük akkor szerintem lép a rendőrség, csináljunk egy egyeztetést. Minden évben egy őszi-tavaszi akcióban benne van. Szervezzük meg, rajtunk múlik, hogy rámozdulunk vagy nem. Mindenki a maga erejével, mert
55
abba meg a Nagy György képviselő-társamnak igaza van, hogy nem lehet mindent a polgárőrökre nyomni. Dr. Siket Istváné a szó.
Dr. Siket István alpolgármester: Tisztelt polgármester úr, képviselő-társaim! A legutóbbi
képviselő-testületi ülésen született arról döntés, hogy a Gilicze János alpolgármester úrral látogassunk ki a Voznyeszenszkbe egy meghívásnak eleget téve, Ukrajnába. A konkrét útnak a megszervezése során adódtak problémák, amiről tájékoztatást szeretnék adni és hát tulajdonképpen szót ejteni arról, hogy a hivatallal együttműködve tudunk-e megoldást találni vagy sem ezekre a gondokra. Az elképzelés az volt, hogy Csíkszeredán történő alvással Moldávián keresztül, ami kb. 600 km-re van Makótól egy további 600 km-re értük volna el a célpontunkat a második napon, Moldávián keresztül történő utazással. Itt adódtak a gondok, mert különböző magánértesülések során is arról kaptunk értesítést, hogy nem egy biztonságos ország. A legutolsó, és ami igazából problémát jelentett az, hogy a külügyminisztériumot megkeresve kimondottan ellenjavallta a Moldávián történő keresztülutazást a közbiztonsági állapotok miatt. Ez mondjuk egyéni vállalás mellett, tehát ha mi felvállaljuk ez megoldható, de a hivatal részéről nyilván teljesen más a felelősség. Amikor munkatársának kell jönni, mint gépkocsivezetőnek, illetve megbízottként tolmács is jön, illetve anyagi eszköz a gépkocsi is, hát annak a felelősségét is vállalni kell valakinek. Tehát ezt mi önmagunk nem tudjuk megoldani, hogy ezt felvállaljuk, akkor hogyha a hivatal mint önkormányzat ehhez az ismert okok alapján nem biztos, hogy a hozzájárulását meg tudja adni. Ekkor vetődött fel az, hogy repülővel történjen. Ja még annyit hozzátennék, hogy ezen túlmenően elég jelentős összegű, azt hiszem 45 Dollár a személyenkénti vízum az utazáshoz Moldávián keresztül. Ekkor vetődött fel a légi úton történő megközelítés, tehát Odessza repülőterére. Ez 3 fő esetére, tehát a János, én és a tolmács esetében, mert tolmácsot nem tudtak biztosítani, viszont igen-igen tetemes költségnövekedést eredményezett ami egy ilyen útnak az indokoltságánál mindenképpen megkérdőjelezhető. Ekkor merült fel az a kérdés, hogy egyáltalán van-e akkor ilyen körülmények között értelme ennek az útnak. A legutolsó értesülésem viszont a szünetben, amikor ennek utána néztem, van egy közbeeső megoldás még, tehát Moldáviának a kihagyásával Kárpátalján keresztül eljutni. Ez annyival jobb, hogy Moldáviát nem kell érinteni, tehát közvetlenül Csíkszeredából, ez annyit jelent, hogy a 600 km-es úthoz nem következő 600 km-es út jön hozzá, hanem 800 km. Tehát azt jelenti, hogy a második nap 800 km-t kell teljesíteni, ami oda-vissza 400 km többletet jelent az eredeti és a testület által is jóváhagyott úthoz képest. Tehát mindenképpen a második nap kellene 800 km-t teljesíteni, és akkor ezt az egész moldáv problémát kiküszöböltük. Ha a hivatal ezt indokoltnak látja és ez még megoldható, akkor nem igényel döntést ez az egész kérdés, mert akkor az eddigi nyomvonalon haladva tudjuk teljesíteni Jánossal ezt a kiküldetést, csak kétszer 200 km többletet kell teljesítenünk. Ez talán még gondolom nem jelentős változás az eredeti elképzeléshez képest. Nincs vízumdíj és egyebek. Ha ez így megoldható, akkor részünkről meg tudjuk oldani. Azt, hogy a moldáv viszonyok azok, amik itt igazából problémát jelentettek és hivatalosan ezt azt hiszem, hogy mindenképpen meg kell oldani. Köszönöm.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm. Segítséget kérek a sofőrünktől., mert őneki
vannak naprakész moldáv információi.
Dr. Siket István alpolgármester: A sofőröknél is utána néztünk ennek a dolognak. Kádár
János és Márton Imre kategorikusan elzárkózott ettől az úttól, Boros Sándor is és Mágori László mind a ketten azt mondták, hogy részükről semmilyen különös akadály nincs. Hát nyilván most nem a gépkocsi számít, hanem a személy. Gépkocsit azt lehet cserélni, ha a hivatal jónak látja, hogy ki lehet vinni, tehát mi nem ragaszkodunk a polgármesteri autóhoz
56
természetesen, hanem bármelyik gépkocsi megfelel. A két gépkocsivezető mindkettő vállalja ezt az utat.
Dr. Buzás Péter polgármester: Igen. Gilicze Jánosé a szó. Gilicze János alpolgármester: Tisztelt polgármester úr, tisztelt képviselő-testület! Nem arról vagyok ismert, hogy a nehézségektől megszoktam futamodni, hiszen Izraelbe is a robbantások ellenére, meg a belövések ellenére ott voltunk a határok mellett, amikor előszeretettel olyan helyre vittek, hogy hátha lelőnek bennünket. Nem azért mondom, de visszatérve, nekem lenne egy javaslatom. Nekem az egész ügy kapcsán nagyon szubjektív véleményem alakult ki. Nem akarom elmondani. Tehát ennek az egész ügynek a menete, a határozat megszületése után nem akarom, nem mondom el. Én nem úgy adnám elő a dolgokat ahogy alpolgármester kollegám, tehát a nehézségek felmerülése, meg egyebek. Ezt nem akarom elmondani, mert nagyon szubjektív a véleményem, és nem akarok senkit se megbántani ezzel. Azért a javaslatom az, ami eredetileg felmerült, hogy két személy részére elfogadható áron lehet repülőjegyet szerezni, mert ez is benne volt, itt csak az volt a függvénye, hogy lesz-e tolmács, vagy nem lesz. Én a magam részéről természetesen lemondok az útról és erről a lehetőségről. Meg van oldva két személy, Siket alpolgármester úr és egy tolmács el tud menni és azok a költségek már nem olyan túlzók, mint ha hárommal lett volna. Én a magam részéről köszönöm szépen ezt a megbízatást, de nem akarok eleget tenni neki. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Mi legyen akkor gyerekek? Egy picit sodródok én is abba az
irányba a Gilicze János hozzászólását követően, hogy nem biztos, hogy ilyen erőszakosan kellene nekünk terjeszkedni Kelet irányába. A múltkor én még azt mondtam, hogy menjünk, építsük a kapcsolatot, hát ha lesz belőle valami. Ugyanis tényleg azt látom, hogy a német kapcsolatok vállalkozói szinten, még akkor is, ha a Löbau Centrum hagy maga után kívánni valót, működőképesek. Talán lesz export-import. Annak úgy jobban látom az értelmét. Az olaszoknál temperamentum mínuszolva azért talán csak alakulhat valami, hát ez egy kicsit távolabbi, tehát a keleti piacszerzésnek. Várhatunk, hogy egy kicsit a dolog másként alakuljon. És akkor ha már Gilicze János azt mondja, hogy nem Siket István mondta, hogy gubancos a helyzet, akkor javaslom, egyelőre vegyük fontolás tárgyává és térjünk rá később vissza, hogy ennek a meghívásnak hogyan és mikor tegyünk eleget. Nem mondtuk le, nem utasítjuk el, csak most nem kívánunk vele élni és majd később visszatérünk rá. Jó így? Szavazzunk egyet!
A képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: 255/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: Partner városi kapcsolat kialakítása Voznyeszenszk településsel HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete – Dr. Siket István alpolgármester javaslata alapján – Voznyeszenszk településre történő önkormányzati delegáció kiutazás lehetőségével most nem kíván élni. A meghívást nem utasítja el, annak részleteire egy későbbi időpontban visszatér.
57
Határidő: folyamatos Felelős: polgármester Erről értesítést kap: − Makó város polgármestere − Makó város jegyzője − Makó város alpolgármesterei
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt testület Mágorinéé a szó. Mágori Józsefné települési képviselő: Tisztelt polgármester úr, kedves képviselő-társak!
Próbálok rövid lenni. Tegnap voltam babafa ültetésen és ehhez lenne egy indítványom, ami egy kicsit lopás, de még is mi is élhetnénk vele. Én javasolom, hogy dolgozzák ki annak a lehetőségét, hogy hogy lehetne a babafák alá kiírni a baba nevét, meg a születési évét. Ez igény, nem én találtam ki, van rá a megyébe példa, nem akarom felhozni, hogy hol. Nagyon nagy örömmel vennék az anyukák, meg a nagyszülők. Elmondanám, hogy az Almási utca 2. szám alatt lakó baba megkapta a fáját a Móricz Zsigmond utcán, eleve már messze van, akkor a nagymama elviszi, na melyik a fa és akkor ott vitatkoznak, hogy hány szám előtt volt, meg mi volt kiírnánk a nevüket, én nem mondom, hogy az idén és azonnal és most rögtön, de vegyük tervbe, próbáljunk költségvetést rá készíteni és valami emberbarát módon egy fakorongba beleégetni a nevét a babának, tehát, hogy természetbarát legyen. Nem egy beton, vagy nem tudom milyen kolosszális emlékműre gondoltam, nagyon nagy örömmel vennék a babák szülei, meg nagyszülei. Köszönöm.
Dr. Buzás Péter polgármester: Én is nagyon szépen köszönöm! Javaslom, hogy gondoljuk tovább ezt a dolgot. Ezt tekintsük úgy, hogy munkamódszerbe térünk rá vissza, és lehet, hogy határozatot is készítünk, azért, hogy bekerüljön a feladatlistába. Én kaptam egy javaslatot, ami arról szól, hogy hirdessünk egy akciót, most a Virágos Európáért Mozgalom keretében, hogy makói civilek adjanak 5 vagy 7.000,-Ft-ot előnevelt favásárlásra. Igen ám, de ez személytelen, hova ültetik, stb. Utána az Eötvös utcán megértem, hogy az utca lakói megünnepelték azt, hogy rózsaültetésre került sor és egy 83 éves bácsi, rendkívül határozottan, nagyon komoly felhívásokat tett és ennek részeként megkért engem arra, hogy dolgoztassam ki, hogy az Eötvös utcán mibe kerül előnevelt fák elhelyezése, mert ők azt kifizetik. A bácsi most várja a válaszomat. Műhelyi István, a Városüzemelési csoport vezetője: Két hetet kaptunk rá, elméletileg ma délután 5 órára meglesz.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tehát akkor mikor kapom meg? Műhelyi István, a Városüzemelési csoport vezetője: Ma bejáráson 5 órakor odaadjuk. Dr. Buzás Péter polgármester: Megkapom, jó. Meghökkentő a tapasztalat. 15.000,-Ft lesz a
fának darabja, több mint amit gondoltam és még ez nem a legvastagabb. Más utcák is be tudnak ebbe társulni, tehát ezt ki kellene találni, rendszerbe tenni. Természetesen nem az én utcámmal kezdeni. Tehát ezen majd gondolkozunk még, hogy mit tudunk tenni. Egy viszont biztos, Mágoriné képviselő-társamhoz abba tudok kapcsolódni, hogy én meg azt gondolom, hogy az első pillanatban tudtuk, hogy egyre nehezebb lesz a dolgunk, hogy hova kerüljön a babafa. Én például egy olyan javaslattal állok elő, fontoljuk meg, hogy a saját háza elé. Ha a Bajcsy
58
lakótelepen akkor ott a parkba a ház elé vagy valahova, szintén ilyen előnevelt fa, legyen értelme. Teljesen egyetértek, hogy valamilyen módon másként is legyen jelölve, mint ahogy most van. Mert az is jó, és ezt tartsuk sajátunknak, de emellett, ha még látja, hogy a sok fa közül ezt kell locsolni, mert ez az én fám, akkor még talán lehet, hogy hamarabb elvisz egy vödör vizet nyáron a tövére. Tehát gondoljuk ezt végig. Ezzel én el tudom azt képzelni, ha egy utcában megjelenik három babának, három babafája, utána hamarabb összeáll az utcaközösség, hogy a hiányzó 16 fát összeadja és elültetik. Tehát lehet értelme az egésznek.
Műhelyi István városüzemelési csoport vezetője: Tavaly már a Gáspár Sándor körzetébe odatettük és amelyik család kérte, hogy a háza elé tegyük, az idén is odatettük, tehát ez kérés, igaz, hogy nem tettük köztudattá, hogy ilyen lehetőség van. Dr. Buzás Péter polgármester: Jól van, akkor gondolkozzatok még rajta. Én erre most egy
határozatot javaslok elfogadni, hogy gondoljátok át még egyszer és tegyük koncepciózusabbá ezt a dolgot. Legyen tudatosítva, mert ha nem tudja akkor nem kéri. Az a kérésem, hogy ezt a babafa ültetés ügyet tegyük helyre. Az a kérésem, hozzunk egy olyan határozatot, amelyikbe ennek az egész babafa akciónak a teljes újragondolását, ültetés időpontját, annak a PR részével együtt, meg a lakosság irányába történő PR-ral együtt gondoljuk át. Építsük be ezeket a javaslatokat, tegyük köztudomásúvá és legyen koncepciózus az, hogy a lakóhelyéhez minél közelebb kerüljön, mert attól válik sajátjává. Hazajön, ott az ő fája, ott volt a szülőház, stb, stb. és akkor egy helyen van. Kérem, ezt szavazzuk meg és kérek egy visszajelzést, mondjuk szeptember 30-ig lejárt határidejű határozatként kerüljön be ide az anyagba, hogy mi lett ennek a sorsa. Kérem szavazzunk egyet! A név is legyen benne. Tehát azért mondtam az olyan típusú észrevételek, mint ami ennek a névnek az elhelyezésére vonatkozik környezetbarát módon ahogy lehetséges nézzük meg.
A képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: 256/2005. (V.25.) MÖKT h. Tárgy: Babapark fáinak ültetésére vonatkozó koncepció kidolgozása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete egyetért azzal az indítvánnyal, hogy a Babapark fáinak ültetési koncepciója kerüljön átgondolásra, különös figyelemmel, hogy a baba nevét és születési helyét tartalmazó tábla - környezetbarát módon - kerüljön kihelyezésre, a lakóhelyhez minél közelebb történjen a kiültetés, és mind ez legyen köztudomásúvá téve. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a megvalósításról lejárt határidejű határozat keretében tájékoztassa a képviselő-testületet. Határidő: szeptember 30. Felelős: polgármester Erről értesítést kap: − Makó város polgármestere − Makó város jegyzője − Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály
59
− Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály − Polgármesteri Hivatal PIAR csoport
Dr. Buzás Péter polgármester: Dr. Nagy Lajos kér szót. Dr. Nagy Lajos, a Tulajdonosi bizottság elnöke, települési képviselő: Tisztelt testület:!
Én 2000 óta hirdetem a babafák átadása alkalmával, hogy ha ezek a fák megnőnek, akkor ráteszünk táblát és ráírjuk a fa nevét, esetleg latin nevét, a gyerek nevét és egyéb adatait. Most nem érdemes megcsinálni, mert nem lehet rátenni és leveszik. Ennek kell legalább 10 év, hogy az első fákra rátudjuk tenni. Ennek ellenére volt már három olyan szülő, aki felajánlotta nekem, hogy ők csináltatnak nagyon szép táblát, amit mi kitalálunk, vagy elmondunk, ott tegyük fel a fára. Én mondtam, hogy még várjunk egy kicsit, egy néhány évet. Tehát 10 év múlva, amikor az első fák olyan nagyok, erősek lesznek, hogy azt már nem lehet tönkretenni, akkor érdemes lesz erre visszatérni. Én úgy gondolom, hogy a tulajdonosok, akik már akkor mégis csak tíz egynéhány évesek lesznek, nagyon szívesen fogadják és a szülők is áldozni fognak a táblára. Köszönöm.
Dr. Buzás Péter polgármester: Én is köszönöm. Van-e még? Ezt is vegyük figyelembe amikor csináljuk ezt a dolgot. Én értem amit mondtál, de hogyha ez nem a fára kerül, hanem mellé egy másik tartószerkezetbe, akkor ezt lehet hamarabb is egy kicsit, 10 év múlva rátesszük a fára. Az a bajom, hogy a fára való ráhelyezés az 10 év múlva is nehézkesnek tűnik. Van-e még a közérdekű egyebekbe valakinek mondandója. Nincs. Én most és elrendelek egy ebédszünetet, és délután 2 órakor találkozunk. Én a következőt hagy mondjam. Volt délelőtt olyan észrevétel aki azt mondta, hogy rohanunk a testületi ülésen, minek rohanunk, időt kell erre szánni, stb. Én nem így gondolom. Én azt gondolom, hogy gyorsan, hatékonyan el lehet végezni, de én tiszteletben tartom azt a véleményt is, aki azt mondja, hogy időt kell rá szánni. Itt fél 12 óta polimizálunk a közérdekű bejelentéseken. Most fél 1 múlt 10 perccel. 70 percet vett igénybe. Most ha zárt ülést tartunk annak részeként a kitüntetésekről döntünk. Most van ¾ 1, ez nagyon elhúzódik. A többségi akart szerint tartunk 10 perc szünetet, utána zárt üléssel folytatjuk a munkát. SZÜNET ZÁRT ÜLÉS
Dr. Buzás Péter polgármester: Zárt ülésen tisztelt jelenlévők a testület kitüntetéseket ítélt
oda, a lakásépítési és vásárlási támogatásokról döntött, önkormányzati lakások visszavételéről, valamint annak elutasításáról döntött, lakásbérleti jogviszony megszüntetéséről, állattartás elleni fellebbezés elutasításáról döntött, rendszeres szociális segély megszüntetése ellen benyújtott fellebbezés elutasításáról és földfelajánlásról döntött.
Tisztelt testület, hölgyeim és uraim! A múltkori testületi ülésen Mágoriné képviselő-társam kérdezte, hogy a Korona feliratának mi lesz a sorsa. Kollegáim megnézték, 1.350.000,-Ft-ba kerülne. Én úgy emlékszem, a Beruházó csoport vezetőjétől hallottuk, hogy más felirattal kombinálva egy következő pályázatba kívánjuk beletenni. Én is ezzel értek egyet, hogy most azért, hogy a Korona felirat 1.350.000,-Ft-ért megjelenjen annak nem sok értelme van, nem sokára szálloda is lesz és akkor komplexen kezeljük az egészet. Úgy meg már ez több mint 2 vagy 3.000.000,-Ft lesz. Ugyanakkor ennek kapcsán merült fel, hogy az a portál meg van-e terveztetve. Kérdés volt a szállodaszerű esővédő, kiugró része. Palotai Péter kollegámtól kérek
60
erre visszajelzést, hogy az milyen stádiumban van, vagy hogy néz ki. Megkérdezem, hogy van-e valakinek mondandója? Nincsen. Tisztelt testület! Előre láthatólag legközelebb június 29-én tartunk munkaterv szerint soros ülést. Én úgy gondolom, hogy előtte még fogunk találkozni, mert biztos lesz időközben olyan pályázati határidő, vagy más ehhez hasonló, ami miatt rendkívüli testületi ülést kell tartani. A mai testületi anyagainkat megtárgyaltuk, köszönöm a közreműködést, az ülést bezárom. K. m. f.
Dr. Buzás Péter polgármester
Baranyi Sándor jkv. hitelesítő
Dr. Bánfi Margit jegyző
Szabó Sándor jkv. hitelesítő