13/2012 JEGYZİKÖNYV
Készült Budakeszi Város Képviselı-testületének 2012. május 10-én megtartott rendkívüli nyílt testületi ülésén. Jelen voltak: 9 fı képviselı a jelenléti ív szerint (Czifra Zsuzsanna és Tömösi Attila igazoltan távol, jelen van 9 fı képviselı)
Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Tisztelettel köszöntöm a jelen lévı vendégeinket, a képviselı-testület tagjait és a televízió nézıit a 2012. május 10-i rendkívüli képviselıtestületi ülésen. Jelen van Bakács Edit Bernadett, Bánhidi László, dr. Csutoráné dr Gyıri Ottilia, Odri Ágnes, Ohr Alajos, Pataki Judit, Somlóvári Józsefné, Szabó Ákos Péter és Tóth Gábor, tehát a képviselı-testület rendelet- és határozatképes. A mai testületi ülésen a meghirdetett napirendi pontokhoz képest a következı módosításokat javaslom: a képviselı-testület zárt üléssel kezd, és a zárt ülésen belül elsı napirendi pont a 249. napirendi pont (Önkormányzati bizottsági elnök és tagok megválasztása), majd a 248. napirendi pont (BKK ZRt-vel kötendı szerzıdés módosítása) és a 247. napirendi pont (Keszivíz Kft ügyvezetı igazgató nyugdíjba vonulásával kapcsolatos elvi döntés). Ezt követıen a testületi ülés nyílt ülésként folytatódik. A 250. napirendi pont [Budakeszi Város Önkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 33/2003. (VI. 1.) önkormányzati rendelet módosítása] megtárgyalása elıtt felvételre javaslom 262. napirendi pontként az „Önkormányzat 2012. évi költségvetésérıl szóló 6/2012. (II. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról” címő elıterjesztést, valamint 263. napirendi pontként a „Pénzügyi keretek átcsoportosítása” címő elıterjesztést. Ezt követıen a tárgyalási sorrend a kiküldött meghívó szerinti sorrendben történik. A 258. napirendi pont után (Nyári fesztivál Budakeszi) felvételre javaslom 259. napirendi pontként a „BVV Kft alapító okiratának módosítása” címő, 260. napirendi pontként a „Részvétel karácsonyi fénydekorációs eszközök beszerzésével kapcsolatos pályázaton” címő elıterjesztést, 261. napirendi pontként az „EKOP-3.1.6. Elektronikus közigazgatási operatív program keretében megvalósuló „Önkormányzat ASP központ felállítása” címő elıterjesztést, valamint 264. napirendi pontként az „Egyebek” napirendi pontot. Bakács Edit Bernadett: Május 23-án a városi „Challenge day” megtartása kapcsán közös egészségmegırzı futási lehetıség lesz. Lesznek programok az Erkel Ferenc Mővelıdési Központban is. Délelıtt a nyugdíjasokat várjuk. A részletes programokról mindenkit értesíteni fogunk. Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Szavazásra bocsátom az elmondott módosító indítványokkal a napirendi pontok elfogadását:
A jelenlévı 9 fı képviselı 9 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül a napirendi pontokat az alábbi módosításokkal fogadta el: − tárgyalási sorrend a következı: zárt ülés keretében a 249. napirendi pont (Önkormányzati bizottsági elnök és tagok megválasztása), a 248. napirendi pont (BKK ZRt-vel kötendı szerzıdés módosítása) és a 247. napirendi pont (Keszivíz Kft ügyvezetı igazgató nyugdíjba vonulásával kapcsolatos elvi döntés). Ezt követıen a tárgyalási sorrend a megküldött meghívó szerinti sorrendben történik. − felvételre kerül a 262. napirendi pont [Önkormányzat 2012. évi költségvetésérıl szóló 6/2012. (II. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról], a 263. napirendi pont (Pénzügyi keretek átcsoportosítása), melyet a 250. napirendi pont [Budakeszi Város Önkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 33/2003. (VI. 1.) önkormányzati rendelet módosítása] elıtt kerül megtárgyalásra, valamint a 259. napirendi pont (BVV Kft alapító okiratának módosítása), a 260. napirendi pont (Részvétel karácsonyi fénydekorációs eszközök beszerzésével kapcsolatos pályázaton) és a 261. napirendi pont (EKOP3.1.6. Elektronikus közigazgatási operatív program keretében megvalósuló „Önkormányzat ASP központ felállítása), mely a 258. napirendi pont (Nyári fesztivál Budakeszin) után kerül megtárgyalásra. A fenti módosítások alapján a képviselı-testület az alábbi napirendi pontokat fogadta el: NAPIRENDI PONTOK Tárgy
249. 248. 247.
262. 263. 250.
251. 252.
154. 244. 253. 254. 255.
Elıadó
Zárt ülés: Önkormányzati bizottsági elnök és tagok megválasztása BKK ZRt-vel kötendı szerzıdés módosítása Keszivíz Kft ügyvezetı igazgató nyugdíjba vonulásával kapcsolatos elvi döntés Új napirendi pontok: Önkormányzat 2012. évi költségvetésérıl szóló 6/2012. (II. 29.) önkormányzati rendelet módosítása Pénzügyi keretek átcsoportosítása Budakeszi Város Önkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 33/2003. (VI. 1.) önkormányzati rendelet módosítása Szennyvíz Projekt hivatalos közbeszerzési tanácsadó kiválasztása Új szennyvízkezelési terület kijelölése és HÉSZ, TSZT módosításának kezdeményezése Elmaradt napirendi pont: ENQUA Kft. költségcsökkentési vizsgálata TÁMOP-5.6.1.B-12/1. számú bőnmegelızést segítı pályázat Új napirendi pontok: Budakeszi utak kátyúzása Univerzális munkagép vásárlása A Nagysándor József Emlékház funkciójának meghatározása
2
Polgármester Polgármester Polgármester
Polgármester PVB elnöke
Polgármester Polgármester Polgármester Polgármester Alpolgármester VK tanácsnok Polgármester Polgármester
256. Budakeszi Város területén kereskedelmi tevékenység folytatására alkalmas közterületek pályáztatási koncepciója – II. forduló 257. Bérleti kérelem az Árpád fejedelem téren (2306/65 hrsz.) zöldségárusításra 258. Nyári fesztivál Budakeszin 259. BVV Kft alapító okiratának módosítása 260. Részvétel karácsonyi fénydekorációs eszközök beszerzésével kapcsolatos pályázaton 261. EKOP-3.1.6. Elektronikus közigazgatási operatív program keretében megvalósuló „Önkormányzat ASP központ felállítása” 264. Egyebek
VF Tanácsnok, PVB elnöke PVB elnöke Polgármester Polgármester KKKB elnöke Polgármester Polgármester
Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Zárt ülést rendelek el.
(A zárt ülés után a képviselı-testületi ülés nyílt üléssel folytatódik.)
Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia ismertette a zárt ülés keretében meghozott határozatokat. Ohr Alajos: Az új bizottság létrehozása nem jár az önkormányzat részére többlet költséggel. _______________________________________________________________________ 262. napirendi pont Tárgy: Önkormányzat 2012. évi költségvetésérıl szóló 6/2012. (II. 29.) önkormányzati rendelet módosítása (írásos anyag mellékelve)
Elıadó: Polgármester
Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Szavazásra bocsátom a rendelet-tervezet elfogadását. A jelenlévı 9 fı képviselı 8 mellette, ellen szavazat nélkül és 1 tartózkodással az alábbi rendeletet alkotta: Budakeszi Város Önkormányzata Képviselı-testületének 28/2012. (V. 15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetésérıl szóló 6/2012. (II. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdéseiben kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az önkormányzat 2012. évi költségvetésérıl szóló 6/2012 (II. 29.) önkormányzati rendeletét (a továbbiakban: R.) az alábbiak szerint módosítja: 3
1. § Hatályát veszti a R. 11. § (4) bekezdése. 2. § Ez az önkormányzati rendelet a kihirdetését követı napon lép hatályba, és az azt követı 8. napon hatályát veszíti. _______________________________________________________________________ 263. napirendi pont Tárgy: Pénzügyi keretek átcsoportosítása (írásos anyag mellékelve)
Elıadó: PVB elnöke
Tóth Gábor: Mivel a költségvetési keretek kimerültek, ezért szükséges a keretek közötti átcsoportosítás. Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Szavazásra bocsátom a határozatok elfogadását. A jelenlévı 9 fı képviselı 9 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatokat hozta: 223/2012. (V. 10.) számú önkormányzati határozat: 1.
2.
Budakeszi Város Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a 101/zárt/2012. (III. 13.) számú önkormányzati határozat (1384-1388 és 1392-1393 hrsz-ú ingatlanok tulajdonszerzésére biztosított összeg) „és egyúttal úgy dönt, hogy az érintett ingatlanokban történı tulajdonszerzésre 12 MFt-ot biztosít a 2012. évi költségvetés „Beruházási” keret terhére” szövegrészt hatályon kívül helyezi. Budakeszi Város Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a 178/2012. (IV. 26.) számú önkormányzati határozat (VÁRÉPÍTİ pályázat – Czövek Erna AMI főtési rendszer) 1. pontjában szereplı „általános tartalékkeret” szövegrészt helyébe „Beruházási” keret szövegrész lép.
Határidı: 1-2. pontra: azonnal
Felelıs: 1-2. pontra: polgármester
224/2012. (V. 10.) számú önkormányzati határozat: 1.
Budakeszi Város Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a 2012. évi költségvetés „Beruházási” keretébıl 3 MFt-ot átcsoportosít a 2012. évi költségvetés zárolt tartalékába.
4
2.
Budakeszi Város Képviselı-testülete felkéri a Polgármesteri Hivatalt, készítse elı a 2012. évi költségvetési rendelet módosítását az 1. pontban meghatározottak szerint, valamint a polgármestert, hogy azt terjessze a képviselı-testület elé.
Határidı: 1-2. pontra: azonnal
Felelıs: 1. pontra: polgármester 2. pontra: jegyzı, polgármester
_______________________________________________________________________ 250. napirendi pont Tárgy: Budakeszi Város Önkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 33/2003. (VI. 1.) önkormányzati rendelet módosítása (írásos anyag mellékelve)
Elıadó: Polgármester
Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Szavazásra bocsátom a rendelet-tervezet elfogadását azzal a módosítással, hogy a 1. §-ban a Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság tagjainak száma 4 fı, valamint az eddigi Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság neve Pénzügyi és Költségvetési Bizottságra változik. A vagyongazdálkodással kapcsolatos feladatokat a Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság látja el. A jelenlévı 9 fı képviselı 9 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: Budakeszi Város Önkormányzat Képviselı-testületének 29/2012. (V. 15.) önkormányzati rendelete Budakeszi Város Önkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 33/2003. (VI. 1.) önkormányzati rendelet módosításáról
Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 18. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 33/2003. (VI. 1.) rendeletét (a továbbiakban: R.) az alábbiak szerint módosítja: 1. § Az R. 48. § (3) bekezdése a következı szövegrésszel egészül ki” „Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság 4” 2. § Az R. 48. § (3) bekezdésében, 53. § (4) bekezdésében, 55. § (6) bekezdésében, 61. § (6) bekezdésében és a 16. mellékletben szereplı a „Vagyongazdálkodási” szövegrész helyébe a „Költségvetési” szöveg lép. 5
3. § (1)
Az R. 16. melléklet II. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „II. Pénzügyi és Költségvetési Bizottság 1. Általános feladatai: a) Kidolgozza a pénzügyi gazdálkodás elveit és célkitőzéseit. b) Ellenırzi a helyi önkormányzat és intézményeinek folyamatos gazdálkodását. c) a költségvetési javaslat megalapozottságának ellenırzése, a bevételi elıirányzatok teljesíthetıségének és célszerőségének ellenırzése és figyelemmel kísérése; d) az önkormányzat hitelfelvételeinek, valamint azok felhasználásának és törlesztésének ellenırzése; e) a helyi önkormányzat és intézmények költségvetési kiadásainak ellenırzése; f) a költségvetések végrehajtásáról készített zárszámadások ellenırzése; g) a szabad források /célhoz nem kötött/ legeredményesebb tartós betétként történı elhelyezése, valamint a legeredményesebb banki szolgáltatások igénybevétele; h) a lakossági önerıs közmőfejlesztések pénzügyi lebonyolításának ellenırzése; i) minden olyan pénzügyi és gazdasági tevékenység ellenırzése, illetve figyelemmel kísérése, amit a képviselı-testület hatáskörébe utal; j) a bizottság elıterjesztéseivel kapcsolatos testületi határozatokban foglalt feladatok végrehajtásának folyamatos ellenırzése. 2. Egyéb feladatai: a) Javaslat tétele helyi adó megállapítására és arról javaslat készítése a képviselı-testület számára; b) Költségvetési beszámoló elıkészítése és a javaslat elkészítése a képviselı testület számára; c) Javaslat tétele hitele felvételére és kötvény kibocsátására; d) A költségvetés elveinek kidolgozása; e) Javaslat tétele a képviselı testületnek a szükséges pénzügyi átcsoportosításokra; g) Javaslat tétele valamely ellenırzési feladattal megbízott külsı szakértı vizsgálati programjára, az ehhez kapcsolódó jelentés elfogadására és a realizálás követelményeire; h) Döntés adósságrendezési eljárás során a helyi önkormányzat kötelezıen ellátandó feladatának és hatáskörének teljesítésével kapcsolatos gazdasági kérdésekben, kivéve azokat a feladat- és hatásköröket, melyeket az Ötv. a képviselı-testület kizárólagos hatáskörébe utal; i) A reorganizációs programot elızetes véleményezése; j) Az önkormányzatnál és intézményeinél az éves költségvetési javaslat és a végrehajtásáról szóló féléves, éves tervezetek véleményezése;
6
k)
(2)
A költségvetési bevételek alakulásának figyelemmel kísérése, különös tekintettel a saját bevételekre, valamint az azt elıidézı okok értékelése; l) A hitelfelvétel indokainak és gazdasági megalapozottságának vizsgálata, valamint a pénzkezelési szabályzat megtartásának, a bizonylati rend és fegyelem érvényesülésének ellenırzése; m) Önkormányzati biztos kirendelésének kezdeményezése; n) Véleményalkotás a költségvetési koncepcióról; o) Felülellenırzés folytatása az adó megállapításhoz való jog elévülésének határidején belül az önkormányzati képviselıtestületének határozata alapján.” Az R. 16. melléklet a következı IV. ponttal egészül ki: „IV. Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság 1. Általános feladatai: a) az önkormányzat és intézményeinek tulajdonában, illetıleg kezelésében lévı ingó és ingatlan vagyon - beleértve a résztulajdonban lévı vállalkozások - vagyonérték megırzı és vagyongyarapító tevékenységének ellenırzése; b) a vagyongazdálkodással kapcsolatos alapelvek meghatározása, különös tekintettel a vagyon hasznosítására, gyarapítására, megırzésére és fenntartására; c) az önkormányzati vagyon nyilvántartásának figyelemmel kísérése, a vagyon összetételében bekövetkezett változásokkal kapcsolatos nyilvántartási kötelezettségek ellenırzése; d) a vagyonpolitikai irányelvek kidolgozása a költségvetés hosszú távú egyensúlyi helyzetének biztosításához; e) javaslattétel új intézmények és közalapítványok létrehozására, megszőntetésére; f) az önkormányzati vagyonleltár valódiságának és folyamatos karbantartásának ellenırzése; g) minden jelentısebb gazdasági és pénzügyi kihatású elıterjesztés tárgyalása és véleményezése; h) az Önkormányzat zárszámadási rendeletével elfogadott vagyonleltár évenkénti áttekintése, ezen belül a forgalomképes vagyonkör összetételének tételes áttekintése és a hasznosításra, ill. a vagyonmegırzésre javaslat kidolgozása; i) az önkormányzati vagyonhasznosításból eredı bevételek felhasználásának véleményezése; j) a vagyonpolitikai elvek alapján a vagyonkört érintı eladási, bérleti, apportálási és egyéb hasznosítási konstrukciók véleményezése, valamint annak a Képviselı-testület elé döntésre elıterjesztése; k) a bizottság elıterjesztéseivel kapcsolatos testületi határozatokban foglalt feladatok végrehajtásának folyamatos ellenırzése, l) a vagyont érintı kérdésekben az Állami Vagyonkezelı Szervezetekkel a tárgyalásokat érintı anyagokat véleményezése, szükség esetén a bizottság tárgyalásokon történı képviselete.
7
2. Egyéb feladatai: a) Fejlesztéssel, városüzemeltetéssel és infrastruktúrával kapcsolatos valamennyi kérdéskör és elıterjesztés véleményezése a képviselıtestület részére; b) Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokkal kapcsolatos döntések meghozatala elıtti véleményezés; c) a tanácsnoki felügyelet alatti feladatokhoz kapcsolódó döntések véleményezése.” 4. § Hatályát veszti az R. 49. § (1) bekezdésében a “tanácsnok” szövegrész. 5. § Ez az önkormányzati rendelet a kihirdetését követı napon lép hatályba és az azt követı 8. napon hatályát veszíti.
_______________________________________________________________________ 251. napirendi pont Tárgy: Szennyvíz Projekt hivatalos közbeszerzési tanácsadó kiválasztása (írásos anyag mellékelve)
Elıadó: Polgármester
Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását. A jelenlévı 9 fı képviselı 9 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatokat hozta: 225/2012. (V. 10.) számú önkormányzati határozat: Budakeszi Város Képviselı-testülete a „Hivatalos közbeszerzési tanácsadás a KEOP1.2.0/09-11-2011-0025 projekt kapcsolódó közbeszerzési eljárásokban” tárgyú versenyeztetési eljárás eredményeként az Exandas Kft. ajánlatát elfogadja, és felkéri a polgármestert a melléklet szerinti szerzıdés aláírására. Határidı: azonnal
Felelıs: polgármester
8
_______________________________________________________________________ 252. napirendi pont Tárgy: Új szennyvízkezelési terület kijelölése és HÉSZ, TSZT módosításának kezdeményezése (írásos anyag mellékelve)
Elıadó: Polgármester
Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: A benyújtott pályázatban egy terület kijelölésre került, amely több szempontból sem megfelelı. A jelenleg kijelölt terület Natura2000-es területen helyezkedik el. A 70-es táblában lévı védett vizes élıhelyek vízellátását az új hely kijelölése segítené. A megtervezett távvezeték gravitációs kialakítása esetén az üzemi energiaszükséglet jóval nagyobb, mint ha más helyszínre kerülne a telep elhelyezésre. Ezzel a távvezeték hosszának és a meghibásodási kockázatának a csökkentését is meg lehetne oldani. Tekintettel arra, hogy az ügy elıadója nincs jelen, javaslom, hogy elıbb a 154. napirendi pontot (ENQUA Kft költségcsökkentési vizsgálata) tárgyalja meg a képviselı-testület. A jelenlévı 9 fı képviselı 9 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül úgy döntött, hogy a 252. napirendi pont elıtt (Új szennyvízkezelési terület kijelölése és HÉSZ, TSZT módosításának kezdeményezése) a 154. napirendi pontot (ENQUA Kft. költségcsökkentési vizsgálata) követıen tárgyalja. _______________________________________________________________________ 154. napirendi pont Tárgy: ENQUA Kft. költségcsökkentési vizsgálata (írásos anyag mellékelve)
Elıadó: Polgármester
Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását. A jelenlévı 9 fı képviselı 7 mellette, ellen szavazat nélkül és 2 tartózkodással az alábbi határozatokat hozta: 226/2012. (V. 10.) számú önkormányzati határozat: Budakeszi Város Képviselı-testülete teljesítettnek tekinti az ENQUA Kft. szerzıdését a szennyvíz projekt pályázati anyagának szakmai felülvizsgálatáról megküldött szakértıi vélemény, annak kiegészítése és a további kérdésekre adott válaszai alapján, és felkéri a polgármestert a melléklet szerinti teljesítésigazolás aláírására. Határidı: azonnal
Felelıs: polgármester
9
_______________________________________________________________________ 252. napirendi pont folytatása Tárgy: Új szennyvízkezelési terület kijelölése és HÉSZ, TSZT módosításának kezdeményezése (írásos anyag mellékelve)
Elıadó: Polgármester
Doleschall Tamás, BSZM Kft ügyvezetıje: Az elıterjesztés mellékletében 5 db ajánlat szerepel. A beérkezett ajánlatok alapján a Völgyzugoly Kft-t javaslom megbízni 650.000,- Ft + ÁFA összegért. Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását az elıbb elmondott módosítással. A jelenlévı 9 fı képviselı 9 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatokat hozta: 227/2012. (V. 10.) számú önkormányzati határozat: Budakeszi Város Képviselı-testülete a Völgyzugoly Kft-t bízza meg a 072/7 hrsz-ú ingatlanra vonatkozó TSZT és HÉSZ módosítás elıkészítésére és annak bruttó 650.000,Ft + ÁFA fedezetét a 2012. évi költségvetés „Beruházási” keret terhére biztosítja, továbbá felkéri a polgármestert az ajánlat alapján készülı szerzıdés aláírására, valamint a fıépítészt a szükséges intézkedések megtételére. Határidı: azonnal Felelıs: polgármester, fıépítész _______________________________________________________________________ 244. napirendi pont Tárgy: TÁMOP-5.6.1.B-12/1. számú bőnmegelızést segítı pályázat (írásos anyag mellékelve)
Elıadó: Alpolgármester
Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat „A” verziójának elfogadását. A jelenlévı 9 fı képviselı 9 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatokat hozta: 228/2012. (V. 10.) számú önkormányzati határozat: Budakeszi Város Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Budakeszi Város Önkormányzata a „TÁMOP-5.6.1.B-12/1 A bőnmegelızés szempontjából kiemelten fontos, bőnelkövetı vagy bőnelkövetés szempontjából veszélyeztetett gyermek- és fiatalkorúak segítése” címő pályázaton részt vesz az alábbi feltételekkel: a) támogatás formája: vissza nem térítendı támogatás, b) támogatás mértéke: projekt elszámolható összes költségének a 100 %-a, 10
c) d) e)
f)
a projekt megvalósítását annak megkezdésétıl számítva maximum 18 hónapon belül meg tudja valósítani Budakeszi Város Önkormányzata, a pályázaton igényelt összeg 32.581.200,- Ft, Budakeszi Város Önkormányzata a megítélt támogatási összeg maximum 25 %-ának megfelelı elılegre jogosult. A támogatási összeg fennmaradó 75 %-át a projekt elırehaladásának szerzıdésben rögzített arányában és idıszakaiban úgynevezett utófinanszírozású konstrukcióban tudja megigényelni, az egyes szakaszok megvalósulását igazoló dokumentumok alapján, az utófinanszírozás végett a támogatási összeg fennmaradó 75%-át Budakeszi Város Önkormányzata folyamatos elszámolás mellett megelılegezi, melynek fedezetét a 2013. évi költségvetés terhére biztosítja.
Határidı: azonnal Felelıs: polgármester _______________________________________________________________________ 253. napirendi pont Tárgy: Budakeszi utak kátyúzása (írásos anyag mellékelve)
Elıadó: VK Tanácsnok
Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását. A jelenlévı 9 fı képviselı 9 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatokat hozta: 229/2012. (V. 10.) számú önkormányzati határozat: 1. 2.
Budakeszi Város Képviselı-testülete a Budakeszi belterületi burkolt utak kátyúzását a mellékelt tartalommal jóváhagyja. Budakeszi Város Képviselı-testülete felkéri a BVV Kft-t a kátyúzási munkák megkezdésére.
Határidı: 1-2. pontra: azonnal
Felelıs: 1-2. pontra: polgármester
_______________________________________________________________________ 254. napirendi pont Tárgy: Univerzális munkagép vásárlása (írásos anyag mellékelve)
Elıadó: Polgármester
Tóth Gábor: Javaslom, hogy a városüzemeltetés céljaira Pasquali EOS 6.50 RS típusú univerzális munkagépet vásároljon a képviselı-testület, bruttó 9.600.000,- Ft vételáron. A munkagép beszerzését a Merkantilbank által biztosított, 36 hónap futamidejő, zárt végő pénzügyi lízing konstrukcióban valósítaná meg a képviselı-testület. 11
Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását az elmondott módosításokkal. A jelenlévı 9 fı képviselı 9 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatokat hozta: 229/a/2012. (V. 10.) számú önkormányzati határozat: 1.
2.
3. 4.
Budakeszi Város Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a városüzemeltetés céljaira Pasquali EOS 6.50 RS típusú univerzális munkagépet vásárol, bruttó 9.600.000,- Ft vételáron. Budakeszi Város Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a munkagép beszerzését a Merkantilbank által biztosított, 36 hónap futamidejő, zárt végő pénzügyi lízing konstrukcióban valósítja meg. Budakeszi Város Képviselı-testülete megbízza a Polgármesteri Hivatalt a beszerzési dokumentumok elıkészítésével. Budakeszi Város Képviselı-testülete felhatalmazza a polgármestert a beszerzéssel kapcsolatos szerzıdések aláírásával.
Határidı: 1-4. pontra: azonnal
Felelıs: 1-2. és 4. pontra: polgármester 3. pontra: jegyzı
_______________________________________________________________________ 255. napirendi pont Tárgy: A Nagy Sándor József Emlékház funkciójának meghatározása (írásos anyag mellékelve)
Elıadó: Polgármester
Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Módosító javaslatom: az indításhoz bruttó 650.000,Ft-ot biztosítunk a 2012. évi költségvetés „Beruházási” keret terhére. A funkciót 2012. július 1-tıl hoznánk létre. Az Erkel Ferenc Mővelıdési Központ vezetıjét kérjük fel az intézmény mőködtetési feltételeinek a kidolgozására. A Nagy Sándor József Emlékházban idegenforgalmi információs pontot szeretnénk kialakítani, mindamellett, hogy az épületben az emlékház funkciót is megırizzük. Szavazásra bocsátom a módosított határozati javaslat elfogadását. A jelenlévı 9 fı képviselı 9 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatokat hozta: 230/2012. (V. 10.) számú önkormányzati határozat: 1.
Budakeszi Város Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Nagy Sándor József emlékház épületében idegenforgalmi információs pontot alakít ki 2012. július 1- tıl.
12
2.
3. 4.
5.
6.
Budakeszi Város Képviselı-testülete az idegenforgalmi információs pont Nagy Sándor József emlékház épületében történı kialakításához és mőködtetéséhez bruttó 650.000,- Ft összeget biztosít a 2012. évi költségvetés „Beruházási” keret terhére. Budakeszi Város Képviselı-testülete az idegenforgalmi információs pont mőködtetését az Erkel Ferenc Mővelıdési Központon keresztül látja el. Budakeszi Város Képviselı-testülete felkéri az Erkel Ferenc Mővelıdési Központ vezetıjét a) Budakeszi Város Idegenforgalmi Koncepciójának összeállítására, b) Budakeszi Mővészeti Egyesülettel történı együttmőködés kialakítására, mely során biztosítani lehet a helybéli mővészek és mőveik bemutatását, c) a helybéli hagyományırzıkkel és a Hadtörténeti Múzeummal történı együttmőködés kialakítására, mely során biztosítani szükséges az épület emlékház funkcióját, d) az Idegenforgalmi Információs Pont kialakítása ütem-tervének elkészítésére, e) egy számítás elvégzésére, amely alapján prognosztizálható az idegenforgalmi információs pont mőködtetésének gazdaságossága. Budakeszi Város Képviselı-testülete felkéri az Erkel Ferenc Mővelıdési Központ vezetıjét az intézmény Szervezeti és Mőködési Szabályzata módosításának elıkészítésére. Budakeszi Város Képviselı-testülete felkéri a jegyzıt az Erkel Ferenc Mővelıdési Központ alapító okirata módosításának elıkészítésére.
Határidı: 1. pontra: 2012. július 1. 2. pontra: azonnal 4. és 6. pontra: 2012. júliusi képviselı-testületi ülés 5. pontra: 2012. szeptemberi képviselı-testületi ülés Felelıs: 1-3. pontra: polgármester 4-5. pontra: Erkel Ferenc Mővelıdési Központ vezetıje 6. pontra: jegyzı _______________________________________________________________________ 256. napirendi pont Tárgy: Budakeszi Város területén kereskedelmi tevékenység Elıadó: VF Tanácsnok, folytatására alkalmas közterületek pályáztatási PVB elnöke koncepciója – II. forduló (írásos anyag mellékelve)
Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását. A jelenlévı 9 fı képviselı 9 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatokat hozta:
13
231/2012. (V. 10.) számú önkormányzati határozat: 1.
2.
3.
4.
Budakeszi Város Képviselı-testülete a Dózsa György tér piac melletti területén lévı közterületen 7 db kijelölt elárusító helyre nyilvános árverés útján való idıszakos közterület-használati jogosultság elnyerésével kapcsolatos pályázati kiírást melléklet szerinti tartalommal elfogadja. Budakeszi Város Képviselı-testülete felkéri a Polgármesteri Hivatalt, hogy 2012. május 11-ig hirdesse meg a helyben szokásos módon, a közterületen folytatható idıszakos kereskedelmi tevékenység folytatására alkalmas területek pályázatát. Budakeszi Város Képviselı-testülete felkéri a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottságot, hogy a pályázati eljárást és a nyilvános árverést a pályázati kiírásnak megfelelıen folytassa le. Budakeszi Város Képviselı-testülete felkéri az ügyvédet a pályázati eljárás nyerteseivel megkötendı szerzıdések elıkészítésére, valamint felhatalmazza a Polgármestert a szerzıdések aláírására.
Határidı: 1. pontra: azonnal 2. pontra: 2012. május 11. 3. pontra: 2012. május 31-ig 4. pontra: eredményes pályázati eljárást követıen Felelıs: 1. pontra: polgármester 2. pontra: jegyzı 3. pontra: PKB elnöke 4. pontra: polgármester, ifj. dr. Szilágyi István ügyvéd _______________________________________________________________________ 257. napirendi pont Tárgy: Bérleti kérelem az Árpád fejedelem téren (2306/65 hrsz.) Elıadó: PVB elnöke zöldségárusításra (írásos anyag mellékelve)
Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását. A jelenlévı 9 fı képviselı 9 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 232/2012. (V. 10.) számú önkormányzati határozat: 1.
2.
Budakeszi Város Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Árpád fejedelem téren 15 m2 nagyságú területet bérbe ad a Zöldségoutlet Kft-nek (2360 Gyál, Báthori köz 6.) gyümölcsárusítás céljára 2012. május 15-tıl augusztus 30-ig 75.000,- Ft + ÁFA/hó bérleti díjért. Budakeszi Város Képviselı-testülete felhatalmazza a polgármestert a bérleti szerzıdés aláírására.
Határidı: 1-2. pontra: azonnal
Felelıs: 1-2. pontra: polgármester 14
(Pataki Judit távozott, jelen van 8 fı képviselı) _______________________________________________________________________ 258. napirendi pont Tárgy: Nyári fesztivál Budakeszin (írásos anyag mellékelve)
Elıadó: Polgármester
Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: A napirendi ponthoz megérkezett vendégünk, Varga István, a Budakeszi Nyári Fesztivál szervezıje, ezért megadom neki a szót. Varga István szóban kiegészítette írásbeli kérelmét. Elmondta, hogy mindegyik rendezvény egy-egy téma köré épül. Jelezte, hogy az elıre jelzett 2012. szeptember 1-2-i idıpont 2012. szeptember 8-9-re változik. A város felé három kérésük lenne: 1. engedélyezzék a területet határoló szerviz út lezárását; 2. a BVV Kft segítsen be a terület tisztántartásába és a WC-k tisztításába; 3. engedélyezzék, hogy a város honlapján és az újságban ez a rendezvény megjelenhessen. Mind az 5 rendezvényre ingyenes a belépés. A rendezvény engedélyezéséhez az összes papírt benyújtotta az önkormányzatnak. Mivel a színpad nem Budakeszi, hanem Budaörs felé fog nézni, ezért nagy zajhatás nem várható. Elmondta még, hogy a rendezvényeket egy szórakoztató cég szervezi. A rendezvények biztonságáért a Figye-lı İR Kft. lesz a felelıs, akinek a vezetıje készítette a biztonsági tervet is. A várostól nem kér semmit, csak elvi támogatást. Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Az egy évvel ezelıtti hasonló rendezvénybıl az önkormányzat sokat tanult. Az önkormányzat az akkori rendezvénybıl csak a zajhatást, a forgalmi hatást, a szemetet és a lakosoknak a jogos problémáját kapta meg örökül. Ezeket a problémákat nekünk kell kezelni. Az Ön által említett 3 kérés pénzben megjeleníthetı. Az elmondottak alapján a következıt javaslom: A képviselı-testület válasszon meg egy tárgyaló delegációt, akik még ezen a héten a tisztázandó kérdéseket meg tudják beszélni a céget képviselı, képviseleti joggal rendelkezı kezdeményezıkkel. A delegáció tagjának Tóth Gábort, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnökét, Ohr Alajos és Szabó Ákos Péter tanácsnok urakat, valamint Somlóvári Józsefnét, a Közbiztonsági, Környezetvédelmi és Közellátási Bizottság elnökét javaslom. A jelenlévı 8 fı képviselı 8 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 233/2012. (V. 10.) számú önkormányzati határozat: 1.
Budakeszi Város Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnökével, a Közbiztonsági, Környezetvédelmi és Közellátási Bizottság elnökével, valamint a Városüzemeltetési és Közlekedési Tanácsnokkal és az Infrastruktúra Fejlesztési Tanácsnokkal folytasson tárgyalásokat a nyári fesztivált szervezı, képviseleti joggal rendelkezı kezdeményezıvel a feltételekrıl a rendezvények zökkenımentes lebonyolítása érdekében. 15
2.
Budakeszi Város Képviselı-testülete felhatalmazza a tárgyaló delegációt – az önkormányzat érdekeit figyelembe véve -, hogy döntést hozzon a támogatás feltételeirıl.
Határidı: 1-2. pontra: azonnal Felelıs: 1-2. pontra: polgármester, PKB elnöke, KKKB elnöke, VK tanácsnok, IF tanácsnok _______________________________________________________________________ 259. napirendi pont Tárgy: BVV Kft alapító okiratának módosítása (írásos anyag mellékelve)
Elıadó: Polgármester
Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását. A jelenlévı 8 fı képviselı 8 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatokat hozta: 234/2012. (V. 10.) számú önkormányzati határozat: 1.
2. 3.
Budakeszi Város Képviselı-testülete, mint alapító a BVV Kft. könyvvizsgálójának a Kontroll Audit Könyvvizsgáló, Adószakértı, Számviteli és Pénzügyi Tanácsadó Kft-t választja meg 2012. május 10. napjától. Budakeszi Város Képviselı-testülete, mint alapító a BVV Kft. könyvvizsgáló díjazását 60.000,- Ft/hó + ÁFA összegben állapítja meg. Budakeszi Város Képviselı-testülete felkéri a BVV Kft. ügyvezetıjét az 1-2. pont alatt meghatározott könyvvizsgáló változásával kapcsolatos intézkedések megtételére.
Határidı: 1-2. pontra: azonnal Felelıs: 1. pontra: polgármester 2-3. pontra: BVV Kft. ügyvezetıje 235/2012. (V. 10.) számú önkormányzati határozat: 1.
2.
Budakeszi Város Képviselı-testülete a BVV Kft. alapító okiratának módosítását tartalmazó 7. számú módosító okiratot melléklet szerinti tartalommal elfogadja és felhatalmazza a polgármestert a 7. számú módosító okirat, valamint a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására. Budakeszi Város Képviselı-testülete felkéri a BVV Kft. ügyvezetıjét az 1. pont alatt meghatározott alapító okirat módosítással kapcsolatban a cégbíróság felé intézkedjen.
Határidı: 1-2. pontra: azonnal Felelıs: 1. pontra: polgármester 2-3. pontra: BVV Kft. ügyvezetıje 16
_______________________________________________________________________ 260. napirendi pont Tárgy: Részvétel karácsonyi fénydekorációs eszközök beszerzésével kapcsolatos pályázaton (írásos anyag mellékelve)
Elıadó: KKKB elnöke
Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Szavazásra bocsátom az „A” verzió elfogadását. A jelenlévı 8 fı képviselı 8 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatokat hozta: 236/2012. (V. 10.) számú önkormányzati határozat: Budakeszi Város Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Blanchere Illumination Hungary Kft. által karácsonyi fénydekorációs eszközök beszerzésére kiírt pályázaton részt vesz és a pályázati önrész összegét mely 300.000,- Ft, a 2012. évi költségvetés általános tartalékkeret terhére biztosítja. Határidı: azonnal
Felelıs: polgármester
_______________________________________________________________________ 261. napirendi pont Tárgy: EKOP-3.1.6. Elektronikus közigazgatási operatív Program keretében megvalósuló „Önkormányzat ASP központ felállítása” (írásos anyag mellékelve)
Elıadó: Polgármester
Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Szavazásra bocsátom az „A” verzió elfogadását. A jelenlévı 8 fı képviselı 7 mellette, ellen szavazat nélkül és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 237/2012. (V. 10.) számú önkormányzati határozat: Budakeszi Város Képviselı-testülete úgy dönt, elvi hozzájárulását adja, hogy Budakeszi Város Önkormányzata csatlakozzon az EKOP-3.1.6. „Önkormányzati ASP központ felállítása” címő projekthez és megbízza a polgármestert az ügymenet lebonyolításához szükséges tárgyalások lefolytatásával. Határidı: azonnal
Felelıs: polgármester
17
_______________________________________________________________________ 264. napirendi pont Tárgy: Egyebek (szóbeli elıterjesztés)
Elıadó: Polgármester
Bakács Edit Bernadett részletesen ismertette a „Kihívás Nap”-jának programját. Ohr Alajos tájékoztatta a város lakóit, hogy az önkormányzat kiírta az önerıs járdaépítésre vonatkozó pályázatot. Összesen 2 MFt burkoló anyagra lehet pályázni. Továbbá tájékoztatta a város lakóit arról, hogy a 22-es és a 222-es busz 2012. május 12tıl kezdıdıen közlekedik az új menetrend szerint. Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia: Köszönöm a képviselı-testületi tagoknak a mai hatékony és eredményes munkát, ezzel a mai képviselı-testületi ülést bezárom.
K. m. f.
Dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottilia polgármester
Dr. Szelenczy Gabriella jegyzı
Tóth Gábor jegyzıkönyv-hitelesítı
18