JEGYZŐKÖNYV Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében a Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság ülésén 2008. november 25-én. Jelen vannak: Hivatal részéről:
a mellékelt jelenléti ív szerint. Leiter Katalin pénzügyi osztályvezető Nemes László városi mezőgazdász
Varga László a Bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd megállapította, hogy a Bizottság határozatképes. Szegedi Lajos bizottsági tag javasolja a különfélék keretében megtárgyalni a Hamvas Sárréti Vízgazdálkodási Társulatból való kiválás tárgyában, illetve Ifj. Tar István bizottsági tag javasolja a mezőőri szolgálat tárgyában. Balmazújváros Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság 5 igen szavazattal elfogadta a módosított napirendi pontot. 1./ Napirendi pont: Beszámoló az önkormányzat költségvetése 2008. évi I-III. negyedéves teljesítéséről. Leiter Katalin pénzügyi osztályvezető Szeretettel köszöntöm a bizottsági tagokat. Az I-III. negyedéves teljesítésről szóló beszámoló a szeptember 30-ig a pénzforgalomba bekövetkezett bevételeket és kiadásokat tartalmazzák. A 2008. évi várható teljesítésről szeretnék tájékoztatást adni. A számadatokból kiderül, hogy felhalmozási hiányunk nem lesz év végére, mivel a kötvény kibocsátásra került 2008. szeptember 24-én, illetve október 20-án megtörtént a 400.000eFt rájegyzés is. Eddig 200.000eFt felhasználás történt meg és folyamatosan az idén ami felhalmozási kiadások még az idén realizálódnak,ezeknek a kötvény nyújt majd fedezetet, illetve a jövő évi költségvetésben is jelentős forrást fog biztosítani a pályázati önerőkhöz. A működési hiányunk év végére előzetes számítások szerint 60.000eFt körül várható. Balmazújváros Mezőgazdasági Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság 5 igen szavazattal elfogadta a határozati javaslatot. 51/2008. (XI. 25.) számú határozat Beszámoló az önkormányzat költségvetése 2008. évi I-III. negyedéves teljesítéséről. Balmazújváros Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság a „Beszámoló az önkormányzat költségvetése 2008. évi I-III. negyedéves teljesítéséről” szóló előterjesztést elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek.
2
2./ Napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzat 2008. évi költségvetési rendeletének módosításáról. Leiter Katalin pénzügyi osztályvezető Két oszlopot tartalmaz a rendeletmódosítás. Az egyik a szeptember 30-ig leírt előirányzat-módosítást, illetve négy esetben döntött szeptember 30-a után a testület olyan tárgykörben, ami érinti a költségvetési rendeletet, ezt tartalmazza a második oszlop. Balmazújváros Mezőgazdasági Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság 5 igen szavazattal elfogadta a határozati javaslatot. 52/2008. (XI. 25.) számú határozat Az önkormányzat 2008. évi költségvetési rendeletének módosításáról. Balmazújváros Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság az „önkormányzat 2008. évi költségvetési rendeletének módosításáról.” szóló előterjesztés elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. 3./ Napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzat 2009. évi költségvetési koncepciójának jóváhagyásáról Leiter Katalin pénzügyi osztályvezető Két elírást szeretnék javítani. A könyvvizsgálói jelentésben, illetve a határozati javaslatban is szerepelnek 2008. évi dátumok, ami 2009-re vonatkoznak. Az 1. számú melléklet tartalmazza az önkormányzat várható bevételi forrásait. A V. pontban a hiteleknél az óvadék, az a működési célú hiányban került figyelembevételre, hol ott ez felhalmozási célú. A 410.517eFt működési hiány helyett 279.997eFt, a felhalmozási hiány 231.883eFt helyett 362.403eFt kerülne javításra. Ez annyiban javít a helyzeten, hogy a működési hiányunk 44.000eFt-al kevesebb, mint a 2008. évben elfogadott. Ez a költségvetési koncepció a Parlamenthez másodszor benyújtott törvényjavaslat és az azt módosító indítványok szerint került kiszámításra, amelyben már az idei évhez képest csökkentett normatívák szerepelnek. Nem szerepel a koncepcióban a 13. havi fizetés, ami egy jelentős költségmegtakarítást eredményez. Két bevétel esetében a 2008. évi szinten került tervezésre a koncepció, mivel nincsenek információink. Az egyik az SZJA átengedett rész, illetve az SZJA jövedelemkülönbség mérséklése. Ez a költségvetési törvényben kerül elfogadásra. A szociális ágazatban sem a bevételekről, sem a kiadásokról nem tudunk. A szociális törvényjavaslat parlamenti szakaszban van, nagymértékű változás várható, a finanszírozásban, a jogosultságok felülvizsgálatában. A mostani 10-90 %-os önkormányzati állami finanszírozás módosulni fog. Lesznek ellátási formák, ahol marad a 10%-os önkormányzati önrész, de lesz ahol 20 %-ot kell az önkormányzatnak mellé tenni, illetve jelentős mértékben módosulni fog a közcélú foglalkoztatás. Oly módon fog változni, hogy a közcélú foglalkoztatottak bérének,
3
járulékának az 5 %-át kell önerőből biztosítani, és a 95 %-ot pedig az állami költségvetés biztosítja. A 2008-ban be nem fejezett felújításokat és beruházásokat 2009-es költségvetési rendelet összeállításakor figyelembe kell venni. Balmazújváros Mezőgazdasági Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság 5 igen szavazattal elfogadta a határozati javaslatot. 53/2008. (XI. 25.) számú határozat Az önkormányzat 2009. évi költségvetési koncepciójának jóváhagyásáról Balmazújváros Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság az „önkormányzat 2009. évi költségvetési koncepciójának jóváhagyásáról” szóló előterjesztés határozati javaslatát elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek, azzal a módosítással, hogy az a.) b.) és c.) pontban szereplő 2008. év helyet 2009. év szerepel. Leiter Katalin pénzügyi osztályvezető távozott az ülésről 4./ Napirendi pont: Előterjesztés az üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről szóló 13/2008. (IV. 24.) B.újv. Ör.sz. rendelet módosítása tárgyában. Varga László bizottság elnöke A lakó- pihenő övezetek miatt kialakult nyitvatartás felülvizsgálatát kérelmezte két vállalkozó. Ifj. Tar István bizottsági tag Véleményem az, hogy ezek a vendéglátó egységek hamarabb működtek, mint ahogy mi hoztuk a rendeletet. Ezek a vállalkozók kialakították az üzletkörüket, és mi ezzel kárt okozunk nekik. Szerintem éjszakai nyitva tartást engedélyezni kellene egyik hétvégén. Nemes László városi mezőgazdász Véleményem szerint egy héten egy nyitva tartásból nem tudja fenntartani magát az üzlet. Abba az esetben, ha a Képviselő-testület heti egy alkalmat engedélyez nyitva tartásra az a BAKI-nál azt jelenti, hogy be fogják zárni a szórakozóhelyet. Kántor Péter bizottsági tag A probléma az, ha a gyerekek vagy a felnőttek kijönnek a szórakozóhelyről, nevetgélnek, vagy hangosan beszélnek, az zavarja az ott lakó embereket, amit meg is értek. A BAKI tevékenységi körébe nemcsak a zeneműsor van hétvégenként, hanem szakmunkásokat is képeznek, és ennek elismerésére díjakat is nyertek. A Casablanca Clubnál is ilyen problémák voltak. Mi kértük, hogy legyen jó a hangszigetelés. Ott szóba került a klimatizálás is. Ha nincs megoldva, akkor ki kell nyitni az ablakokat. A legfontosabb probléma az volt, amikor kimentek a vendégek ház elé és hangoskodtak. Tehát ezt a problémát kellene megoldani.
4
Ifj. Tar István bizottsági tag Javasolni szeretném elfogadásra az előterjesztés b.) alternatíváját. Varga László bizottság elnöke Érdeklődtem az üzletvezetőktől és nekik a pénteki nyitva tartás felelne meg. Ők azt mondták, hogy pénteken sokkal jobb a forgalom, mint szombaton. Balmazújváros Mezőgazdasági Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság 5 igen szavazattal elfogadta a határozati javaslatot. 54/2008. (XI. 25.) számú határozat Az üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről szóló 13/2008. (IV. 24.) B.újv. Ör.sz. rendelet módosítása tárgyában. Balmazújváros Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság „az üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről szóló 13/2008. (IV. 24.) B.újv. Ör.sz. rendelet módosítása tárgyában” szóló előterjesztés határozati javaslatának a.) alternatíváját javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek, miszerint a lakó-pihenő övezetben található vendéglátó egységek – a rendeletben megállapított időpontokon túl – pénteki napokon 22 óra és 05 óra között is nyitva tarthatnak, azzal a feltétellel, hogy 2009ben negyedéves felülvizsgálatot tartanak. Különfélék: Hamvas-Sárréti Vízgazdálkodási Társulat tárgyában Varga László bizottság elnöke Balmazújvároson volt már egy gyűlés ezzel kapcsolatban, ahol megjelentek a Hamvas sárrét képviselői. Véleményem szerint nem szeretnék, hogy Balmazújváros kilépjen, mivel ez számukra nagy pénzkiesést jelentenek. Nemes László városi mezőgazdász A Hamvas Sárrét alapító okirata rendelkezésünkre állt, amit átdolgoztam Balmazújváros vonatkozásába. Az alapító okiratot az aljegyző vizsgálja felül. Szegedi Lajos bizottsági tag Itt az a lényeg, hogy a kiválási szándéknak van-e lehetősége? A Hamvas Sárrét Vízgazdálkodási Társulat egyszerű többséggel hozott döntése kell ahhoz, hogy Balmazújváros ki tudjon válni a Társulatból. Nemes László városi mezőgazdász A törvény úgy rendelkezik, hogy minden településről részközgyűlést kell tartani, a településről pedig egy képviselő megy a rendes közgyűlésre, és ott képviseli a tagokat.
5
Véleményem szerint ezt úgy lehetne megoldani, hogy a közgyűlésre el kellene menni minden érdekelteknek - pl. polgármesternek -, és ott meg kellene szavazni a kiválást. Szegedi Lajos bizottsági tag Meg kellene nézni, hogy a balmazújvárosi közösség az állam által előírt kötelező díjakat befizeti, akkor hogyan tudna fenntartani egy általunk létrehozott vízgazdálkodási társulat. Jelenleg a probléma az, hogy díjat befizetjük, de a szolgáltatás nincs végrehajtva. Ifj. Tar István bizottsági tag Szerintem egy határozati javaslatra van szükség, hogy az önkormányzat szánjon rá pénzt, és egy ügyvédi irodát bízzon meg azzal, hogy dolgozza ki, hogy tudunk kilépni. Szegedi Lajos bizottsági tag Javasolni szeretném, hogy a Bizottság hirdessen a földtulajdonosoknak egy tájékoztatót. Véleményem szerint az első dolgunk az lenne, hogy válasszunk egy hiteles hivatalos képviselőt a balmazújvárosi földhasználó közösségnek. Ifj. Tar István bizottsági tag Nemes László a következő Bizottsági ülésen a kiválással kapcsolatos tudnivalókról tájékoztassa a Bizottságot. Nemes László városi mezőgazdász A kiválással kapcsolatban el szeretném mondani, hogy részközgyűlést kell összehívni Balmazújvároson, a részközgyűlés vezetőjének el kell menni a közgyűlésre. Erre a közgyűlésre el kell menni a többi település részközgyűlés vezetőjének, hogy meg legyen a szavazat, ami a kiváláshoz szükséges. Mezőőri szolgálat tárgyában. Ifj. Tar István bizottsági tag Véleményem szerint a szántóföldi növénytermesztés jövedelmezőségéhez képest aránytalanul magas a mezőőri járulék összege. Mivel a járulék összegét nem tudjuk csökkenteni, ezért az a véleményem, - több gazdálkodó véleményét is képviselem ezzel, akik megkerestek - hogy a mezőőri szolgálat hatékony, jól működő ellátó szervezet legyen. Többek véleménye szerint jelenleg vannak olyan mezőőrök, akik nem látják el a feladatukat, nem járnak ki a területükre. Szeretném, ha a Bizottság megnézni a mezőőri napló alapján, hogy az elmúlt 3 évben melyik mezőőrnél hány esemény történt, és erről egy statisztikát a Bizottság a következő ülésre kapna, illetve egy megoldást, hogy tudjuk azt hitelt érdemlően bizonyítani egy földtulajdonosnak, hogy a mezőőr kint van a területen. Szegedi Lajos bizottsági tag Annak idején létrehoztunk egy hosszú távú vezénylési tervet. A vezénylési terv alapján az illetékesek meg tudták nézni, hol kellene lenni a mezőőröknek. Szerintem, ha a mezőőröknek nincs felügyelete, ellenőrzése, számonkérése, akkor bármit meg tud
6
tenni. Véleményem szerint a mezőőri feladat-ellátásnak jónak kellene lenni, szükség van rá. Kántor Péter bizottsági tag Napi szinten kellene megtervezni a mezőőröknek, hogy hová kell kimenniük. Nemes László városi mezőgazdász A szakmai irányításuk rám van bízva, de a munkáltatójuk nem én vagyok. Szegedi Lajos bizottsági tag A mezőőrök munkáltatója a Balmazújvárosi Polgármesteri Hivatal Jegyzője. Varga László bizottság elnöke Javaslom, hogy a vezénylési terv a jövő év elejére legyen kész. K. m. f. Mivel több kérdés és hozzászólás nem hangzott el Varga László a Bizottság elnöke bezárta az ülést.
Kányási Andrásné László jegyzőkönyvvezető
Varga bizottság elnöke