JEGYZŐKÖNYV Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. október hó 31. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 27. – rendes, nyílt – ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak: Dr. Buzás Péter polgármester, Baranyi Sándor, Gál Sándor, Gáspár Sándor, Kiss Imréné, Kovács Sándor, Marosvári Attila, Márton Imre, Molnár László, Dr. Sánta Sándor, Dr. Siket István és Toldi János települési képviselők. Jelen van továbbá: Dr. Bánfi Margit jegyző, Balogh Róbert tű. őrnagy, tűzoltóparancsnok, Mátó Erzsébet, a József Attila Városi Könyvtár igazgatója, Barta Anita, az Újvárosi Óvoda képviseletében, Kelemenné Kalász Mária bizottsági kültag Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves televízió nézők! Tisztelettel köszöntöm Önöket Makó Város Önkormányzata nevében. Külön köszöntöm Mágori Józsefné asszonyt, országgyűlési képviselőnket. Kedves jelenlévők, kedves makóiak! Testületi ülésünk elején szokás az, hogy ha egy honfitársunk, egy makói polgár valamilyen elismerést kap, azt mi itt külön szóba hozzuk. Most is erre kerül sor. Sarnyai Tibor bemondó: Tisztelettel megkérem polgármester urat, hogy fáradjon középre a képviselő-testület elismerését kifejező ajándék átadásához! Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Képviselő-testület, Kedves Vendégeink! Mendei Árpád tanár urat a Magyar Természetjáró Szövetség elnöksége nemrégiben a Természetjárás Fejlesztéséért Díj ezüst fokozatával tüntette ki. A szakma komoly díját fél évszázados szervező munkájának elismeréséül adták neki. Megkérem tanár urat és kísérőjét, fáradjanak ki, fogadják szeretettel a képviselő-testület ajándékát. Mendei Árpád Szegeden szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát. Tanítani Makóra, a gimnáziumba jött, ekkor kezdett a diákoknak kerékpáros és gyalogtúrákat szervezni. Később az iskolában megalakította a tájékozódási futókat tömörítő sportkört. Tanári pályája után is lankadatlanul szervezte, szervezi a túrákat. Az évek során gyümölcsöző sporttársi kapcsolatot épített ki országszerte és külföldön is a természetjárókkal. Több éves múltra tekint vissza a nagyszentmiklósi kerékpáros túra, valamint az október 6-i aradi kerékpáros emléktúra. Mendei Árpád a makói Eötvös Loránd Természetbarát Szakosztály elnöke, de a Természetbarát Szövetség Csongrád megyei elnökségében is számíthatnak a munkájára. Szervező munkájáért megkapta az Ifjúsági Természetjárásért Életműdíjat. A Természetjárás Fejlesztéséért Kitüntetésnek előbb a bronz, idén az ezüst fokozatát vehette át. Gratulálunk! Tisztelt Képviselő-testület, Polgármester Úr! Kedves Vendégeink! A következő percekben a képviselő-testület tagjainak, illetve a teremben ülőknek biztosítunk lehetőséget arra, hogy tolmácsolják személyes jókívánságaikat Mendei Árpádnak. Tisztelettel kérem, aki élni kíván ezzel a lehetőséggel, most fáradjon ki!
1
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Javaslom, hogy az ünnepi percek után a testület kezdje meg a soros ülés munkáját. Kedves makóiak igen, ez a 24 ezres kisváros attól emberléptékű, attól is élhető, hogy például egy ilyen valakit, mint Mendei tanár úr, aki generációkat tanított, generációknak volt a tanára, nevelője, sőt több cikluson keresztül iskola igazgató, a testnevelésből, természetszeretetből példát mutatott. Ezt itt megköszönhetjük neki, gratulálhatunk neki többiekkel együtt és még én is elmondhatom azt, hogy 18 évesen 1038 km-t együtt kerekeztünk. Nagyszerű volt. Köszönjük tanár úr. Tisztelt Jelenlévők, Hölgyeim és Uraim! Ezt követően kezdjük el munkánkat. Tisztelt Testület! A jelenléti ív alapján megállapítom, hogy a 12 települési képviselő közül jelen van 12 fő, ez 100 %. A megjelenés alapján megállapítom, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitom. A Szervezeti és Működési Szabályzat 18. § (1) bekezdés c./ pontja alapján felkérem Baranyi Sándor és Toldi János települési képviselőket a mai ülésünk jegyzőkönyvének hitelesítésére. Megkérdezem, elvállalják-e? Baranyi Sándor és Toldi János a feladatot elvállalják. Dr. Buzás Péter polgármester: Megállapítom, hogy mai ülésünk jegyzőkönyvének hitelesítői Baranyi Sándor és Toldi János települési képviselők. Tisztelt Képviselő-testület! Ezek után javaslatot teszek mai ülésünk napirendjére. Az ülés napirendjeként a meghívóban közölteket javaslom megállapítani azzal, hogy sürgősséggel vegyük fel a nyílt ülési előterjesztések közé: 7/A Makói Gyógyfürdő Kft. 2012. évi üzleti tervének módosítása, 7/B Javadalmazási szabályzatok megalkotása, 7/C Makói Kommunális Nonprofit Kft. ügyvezetőjének díjazása, 7/D Maros-parti Oktatási Központ, valamint a Tarzan házak engedélyeztetési költségeinek biztosítása, 8/A A Csongrád Megyei Kormányhivatallal a járási hivatal kialakításához kapcsolódó megállapodások jóváhagyása, 10/A Együttműködési megállapodás elutasítása Deszk Község Önkormányzatával. Zárt ülési előterjesztések közé: 21. Pályázat jóváhagyása a MAKÓ-THERM Kft.”fa” felszámolási eljárásában, 22. „Pulitzer Szülővárosának Díja” 2012. évi adományozása. Az előterjesztések a tegnapi napon kiküldésre, illetve a mai napon kiosztásra kerültek. Továbbá a 4. sz. előterjesztés „2012. évi költségvetési rendelet módosítása” vonatkozásában az utólag kiosztott anyag képezze a tárgyalás alapját. A 8/A „A Csongrád Megyei Kormányhivatallal a járási hivatal kialakításához kapcsolódó megállapodások jóváhagyása” előterjesztés a szünetben kerül kiosztásra. 31-én, ma kell aláírni ezeket a járási megállapodásokat, mert ha ma nem születik döntés, akkor jogában áll a kormánymegbízott úrnak november 15-ig egyoldalú aktussal végrehajtani a törvényi akaratot. Itt most arról van szó, hogy próbáljuk megelőzni a kölcsönös előnyök mentén, hogy erre sor kerüljön. Ennek ez a menete, hogy még szünetben kerül kiosztásra maga az előterjesztés. Megkérdezem, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan? Amennyiben nincs, szavazzunk a napirendről. A képviselő-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 368/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: A képviselő-testület 2012. október 31-i ülésének napirendje.
2
HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete október 31-i ülésének napirendjét – az elhangzott kiegészítést is figyelembe véve – az alábbiak szerint határozza meg: 1. Polgármesteri tájékoztató az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Előadó: Dr. Buzás Péter polgármester 2. Tájékoztató a Makói Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság tevékenységéről Előadó: Balogh Róbert tű. őrnagy, tűzoltóparancsnok 3. Előterjesztések, rendelettervezetek 4. Interpellációk, kérdések 5. Zárt ülési előterjesztések 6. Egyebek Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője 1. napirend: Polgármesteri tájékoztató az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Dr. Buzás Péter polgármester: A polgármesteri tájékoztatóhoz mindig szoktam kiegészítést fűzni, 3+1 témát szoktam szóba hozni. A mostani első témám a szennyvízberuházás. Sokáig azt vártuk, hogy beszélhessünk erről, hogy a szennyvízberuházás elindult és milyen bajaink vannak. Akkor, amikor még sehova nem jutottunk, ugye 2000-ben kezdtük el magát a pályázatot és 2010-ig érdemi dolog nem nagyon történt, sőt 2011. október 17-én írtuk alá a szerződést a kivitelezővel. Magyarul bő egy éve annak, hogy le is szerződtük ezt a munkát, tehát 11 évig nem történt kézzel fogható érdemleges dolog szennyvíz ügyben. Leszerződtük a munkát tavaly november 17-én, és azóta a kivitelező nem dolgozik. Ezt mondhattuk el nagyon sokáig, nagyon hosszú ideig, a 12 hónapból mintegy 10-11 hónapig tényleg azt vehettük észre, hogy a MakóOEK Konzorcium, ez az OEK három cég, ez az OMS, az EuroAszfalt, és a Közgép. Azt gondoltuk, hogy ha olyan valaki építi a szennyvíz csatornát, akinek legalább a kormányzattal nincsen baja, rendben lesz. Hát nem jártunk jobban, mert azt vettük észre, hogy az OMS még úgy ahogy dolgozgat, ő is kapkodhatná magát jobban, de a másik kettő közül az EuroAszfalt dolgozna, de nincs pénze, az alvállalkozói levonulnak, mert nem tankolnak nekik, meg ehhez hasonló. A Közgép nagyon sokáig úgy csinált mintha dolgozna, átdolgozta az ütemterveket, de nem jelent meg a munkaterületen. Eleinte elhittük neki, stb., és most az utóbbi időben lettünk idegesek, amikor már láttuk, hogy az idén ebből komoly munka nem lesz. Akkor folyamatosan társulási ülést hívtunk össze, figyelmeztettük, a mérnök tízszer írásban figyelmeztette a határidő múlására. Akkor történt változás, amikor az első részhatáridő letelt és nem teljesített 3
bejelentettük a kötbérigényt. Ezt sajtóban is közzétettük és közzétettük a sajtóban azt is, hogy nem vagyunk a Közgéppel megelégedve. Erre felfigyelt a Közgép központ és azóta érzek változást. Tény, hogy megkeresett a vezérigazgató-helyettes és az is tény, hogy amit ő mondott, az eddig úgy volt. Ha egyszer elmondtam azt, hogy nem tisztességes, amit a Közgép velünk csinált, mert ez nem volt tisztességes, akkor én akkor vagyok korrekt, ha azt is elmondom, hogy amióta megkeresett a vezérigazgató-helyettes, és amiben vele megegyeztünk, azóta tartja a szavát. A dolog ezen a módon rendben van, csak az a baj, hogy az elmúlt 12 hónapot nem lehet meg nem történtté tenni. Az a baj, hogy most dolgozik 32 brigád Makón, eddig 8-16 brigád dolgozott, most esik az eső, ütemterv szerint december 15-ig fognak dolgozni, ha 16-án., 17-én százhúsz ágra süt a nap, akkor sem fognak dolgozni. De 15-ig legalább dolgoznak, és utána tavasszal kezdik a munkát. El kell mondanom azt is, hogy tegnap Dr. Ortutay Miklós projektmenedzser úrral együtt voltunk tegnap Budapesten az NFÜ-ben, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Mi kértünk kihallgatást, audienciát, hogy segítsenek a Közgépet megdolgoztatni. Elküldtük egy hónapja ezt a kérelmet. Fogadott minket a főosztályvezető helyettes meg a munkatársai, egy kicsit meghökkentő módon a dolgot azzal kezdte, hogy rendesen leteremtettek bennünket, nem semmi amit kaptunk. Utána Dr. Ortutay Miklós szakszerűen elmondta, hogy elmúlt 1 évben mi mit csináltunk, mert az volt a vád, hogy ha más nincs, akkor az a dolga egy beruházónak, kedvezményezettnek, Makó és Térsége Szennyvíztársulási Tanács elnökének és munkatársainak, hogy lapáttal kimenni a területre és lapáttal rábírni a kivitelezőt arra, hogy dolgozzanak. Még ilyet is mondott a főosztályvezető-helyettes úr, hogy ha mi erre nem vagyunk képesek, hogy megdolgoztassuk a kivitelezőt, akkor majd elvonják a projektet, meg ehhez hasonló. Aztán Dr. Ortutay Miklós elmondta szakszerűen, hogy tízszer a mérnök felszólította a kivitelezőt, elmondta a határidőket, elmondta, hogy egy másik kivitelező, nem nevesítette, de tudjuk mindannyian, hogy Kiszomboron és Földeákon a Keviép dolgozik, neki pont fele annyi idő elég volt a tervek elkészítésére, mint a Makó-OEK Konzorciumnak. Szumma-szummárum, utána még mindig kaptuk a szemrehányást. Ezt követően elmondtam a fiatalembernek, hogy én már megcsináltam egy pár beruházást, koordináltam, milliárdos beruházásokat is, tehát van fogalmam arról, hogy mit jelent az, hogy beruházás, de ha ők most elvonják tőlünk a beruházást, azt megköszönöm, mert ha nekem nem sikerült a Közgépet megdolgoztatni, majd megnézem, hogy ők hogy tudják megdolgoztatni a Közgépet. Úgy hogy nyugodtan vonják el, dolgoztassák meg a Közgépet, mert Makó lakosságának az az érdeke, hogy a beruházás elkészüljön. Akkor elmondtam, hogy mi mit csináltunk, elmondtam, hogy hányszor vontuk felelősségre, hányszor kértük szépen, hangosan, durván. Elmondtam, hogy kötbérigényt jelentettünk be, sajtóba közzétettük, stb., és most ha jól tudom a mi kérésünkre vagyunk itt, hogy valaki segítsen nekünk, hogy hogy lehet a Közgépet megdolgoztatni. Ez az egyeztetés azzal zárult, hogy ők szóba hozták azt, hogy ha nem dolgozik a Közgép, akkor ők is segíteni fognak a szerződés felülvizsgálásával, vagy más olyan technikával, ami hatni fog a kivitelezőre. Még egyszer hangsúlyozni kívánom, hogy ezzel az idén már nem sokra megyünk, mert azt azért el kell mondani, hogy most 32 brigád dolgozik, tehát mennyiségileg feltöltötték a létszámot arra a szintre, ami ha kezdettől ennyien lettek volna, akkor alkalmas arra, hogy a munkát elvégezze. Ott a kivitelező és mérnök is azt mondta, hogy ha ez a 32 brigád folyamatosan dolgozik, akkor 11 hónap alatt ezt a munkát meg lehet csinálni. Ahhoz tudni kell, hogy 11 hónapig akkor nem eshet az eső, nem fagyhat, olyan időnek kell lenni, hogy az rendben legyen. Tehát emiatt kicsit nyűgös, hogy ebből ennyi brigáddal, ezzel a technikával jövő év végére hogy lesz befejezett munka. Csak úgy lehet, hogy nem 32, hanem lesz olyan időszak, amikor 40 meg 50 brigád dolgozik, más megoldás nincs, de ott letette a nagy esküt a kivitelező is, elsősorban ők, hogy ők ezt meg akarják csinálni, stb. Jelen pillanatban ott tart a projekt és tegnap azzal álltunk fel, hogy készül most egy átdolgozott ütemterv jövő szerdáig, ez beadásra kerül az NFÜ-höz, és ez egy olyan határidő lesz, hogy havonta kontrollálni fogja az NFÜ, és ha a kivitelező nem teljesít, 4
akkor valamilyen szankció fog életbe lépni. Ez egy kicsit hamarabb is jöhetett volna, jó lett volna, stb., lehet, hogy ennek most jött el az ideje, mert ha nincs késésben, akkor nincs ok arra, hogy szankciót helyezzenek kilátásba. Nem tudom. Én azt mondom, hogy ez még mindig jobb, mintha nem történt volna meg. Tehát egyik részről azt kell elmondani, hogy az OMS bár dolgozhatna jobban, de ő azért úgy is csinál, mint aki dolgozni akar, nagyon nem tudom mi lesz az EuroAszfalttal, mert nem jókat hallok és hál istennek egy hónapja szemléletváltozás történt a Közgépnél és tegnap ezt igazolták vissza a tárgyaláson is, hogy meg akarják csinálni ezt a projektet, érzékelhető brigádszámmal felvonultak, végzik a munkát. Azért most már akik ezt látják vagy hallják a televízión keresztül ezt az információt, ők is láthatják, hogy csináljuk a lakossági fórumokat, én folyamatosan kérem, hogy ott dolgozzunk ahol meghirdették. Én az idei évet olyannak érzem, hogy begyakoroljuk Makón, hogy hogy lehet szennyvizet építeni, és most már úgy tűnik, hogy az NFÜ eltökélt abban, hogy ezt a projektet meg kell csinálni, ők elmondták, hogy nem akarják, hogy ez a pénz visszamenjen Brüsszelbe és úgy tűnik, hogy a projekt megvalósítása mellett vannak, és úgy tűnik, hogy a kivitelezőnek a projekt megvalósítására történő noszogtatásában hatékony módszerrel tudnak segíteni. Ezt ígérték és abban maradtunk, hogy most a határidő kotta ha elkészül, akkor amikor jövőre elindul a munka, havonta vissza tudunk térni annak a kiértékelésére, hogy az a bizonyos ütem, ami azt jelenti, hogy 11 hónap alatt az egészet meg lehet csinálni, akkor az megtörténik. Én most megint azt mondom, hogy felemelhetjük a fejünket, úgy tűnik, hogy baj van, megoldandó feladat van rendesen, de higgadtan ki merem jelenteni, van esély rá, hogy a brigádszámok további növelésével, most 32 brigád dolgozik, technika erősítésével, normálisabb gépek idehozatalával, tisztességes munkával ez a projekt befejezhető arra a határidőre, amire ők vállalták. Mert ne felejtsük el, hogy a határidő döntő része 2014 tavasza, nyara, tehát most 2012-őt írunk, most kell megfogni a dolognak a lényegét, mert másképp ki fog csúszni a kezünkből a projekt. Szennyvíz ügyben ennyit szerettem volna mondani, és megkérdezem, hogy szennyvíz ügyben van-e valakinek kérdése? Lesz most majd nemsokára egy küldöttgyűlés, küldöttgyűlésen ad beszámolót a projektmenedzser, kivitelező, mérnök, tévé felveszi és ezt kétszer levetítjük. Magyarul ilyen információ is menni fog a lakosság irányába, mennek a lakossági fórumok, mindenki az adott utcában meg tudja kérdezni, hogy mikor lesz, hogy lesz, mindenki információhoz tud jutni. Kérdés van-e? Kérdés nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. A következő téma, amiről beszélni fogok, ez a fürdő jelenlegi helyezte, állapota, stb. A fürdő körül kialakult polémia. Arról van szó, hogy ciklusokon keresztül kérdőre vontak bennünket a makóiak, hogy mit teszünk munkahely létesítés érdekében. Ciklusokon keresztül különböző tanulmányok elkészítése során azt kaptuk professzoroktól, kutatóktól, tudósoktól, gyakorlati és szakemberektől, hogy a turizmus az, ami kitörési pont, a fürdőberuházás az, ami kitörési pont. Az előző ciklusban a Fidesz egyik helyi képviselője, állandóan mi elénk állította példaként Mórahalmot, meg Kisteleket. Azt mondta, hogy ha Mórahalom fürdőt tud építeni, akkor hogy hogy Makó nem tud ebben az ügyben semmit csinálni. Megfogadtuk a tanácsát, meg annak a rengeteg tanácsadónak, aki tanácsot adott nekünk és úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk ezt a turizmust, mint új iparágat meghonosítani. Csak megjegyzem, hogy akkor még nem volt válság, és akkor a testület nem egyhangúan szavazta meg, de akkor még Mágori Józsefné helyi képviselőként az akkori 5
fürdőfejlesztési célt megszavazta, velünk volt, velünk tartott. Tovább megyek. A jobb oldal egy döntő része később is velünk volt, mert akkor, amikor a fürdő támogatási szerződését itt aláírtuk, akkor Mágori Józsefné képviselő asszony szintén még helyi képviselőként azt mondta, hogy figyeljetek, mert várostörténeti jelentőségű pillanatnak lesztek tanúi. Ez így is volt. A fürdőt megépítettük, nem fogom részletesen elmesélni a történetét, hogy kampányban volt szabálytalansági vizsgálat, stb., Arról sem beszélek, pedig tény, hogy volt a fürdőnek egy első koncepciója, amit Vörös Imrével készítettünk el, és arra kaptunk 4,6 uszkve 5,4 milliárdos ajánlatot, nekünk meg volt 3,5 milliárd, és akkor át kellett dolgozni a terveket. Vörös Imre nem tudta, hogy mit hagyjon el, mert ő úgy álmodta meg az egészet, 25 méteres medencével, önálló kupolás nagy gyerekrészleggel, stb., már pedig el kellett hagyni a 25 méteres medencét, fedettet meg el kellett hagyni a nagy kupolás gyerekrészleget is. Akkor lépett be a képbe Kovacsics Imre, így sikerült a Kovacsics Imre tanácsai, szakmai iránymutatása mentén átdolgozni a terveket. Makovecz Imre anélkül, hogy kértük volna, magától úgy döntött, hogy akkor ugyan azért a pénzért újratervezi az egészet, akkor hirdettük meg, és akkor kelt el 3.350.000.000 Ft-ért építette meg a Keviép. Így az előkészítő költségekkel, mindennel együtt szűk 4 milliárdba került maga a fürdő, de megcsinálható lett. Időközben megjelent a válság, és az a Kovacsics Imre, akivel október 17-én közös megegyezéssel szerződést bontottunk, segített nekünk a tervek átdolgozásában, tanácsokat adott a fürdő beruházás megvalósításakor, de minden beruházás olyan, mint egy házépítés. Aki azt használni fogja, pont úgy, mint otthon egy házban, a megrendelőnek tudni kell, hogy mit akar csináltatni. Egy fürdőépítésnél nekünk ez a szaktudásunk nem volt meg, ezt először Vörös Imrétől kértük, majd később Kovacsics Imrétől. A beruházás lebonyolítása során is partner volt Kovacsics Imre, a fürdő beindításánál úgyszintén. Az apparátussal, a fürdő üzemeltetőkkel együtt beindította, és utána azt ígérte valamennyiünk füle hallatára, hogy a válság ellenére ez a fürdő nyereséges kell, hogy legyen. Voltak, akik akkor azt mondták, hogy nem biztos, hogy első évben nyereséges tud lenni egy fürdő, több esztendő kell felfuttatni marketing munkával. Volt olyan vélemény is, hogy másik fürdő esetében 50 évet kellett arra várni, hogy esetleg befusson. Tény, hogy nem a Kovacsics Imrének lett igaza, hanem azoknak, akik azt mondták, hogy első évben nem tud a fürdő nyereséges lenni. Ráadásul megcsináltattunk a fürdőnek olyan üzleti tervet, amit például ma fogunk módosítani. Mi azt gondoltuk, mivel a fürdőépítésre bocsátottuk ki a kötvényt, és a 2,5 milliárd kötvényből 1,5-2 1,7 körül a fürdőbe is ment bele, mi azt mondtuk, hogy jó lenne, ha kitermelné a tőkét. Arra esély nem volt már az üzleti terv összeállításakor, de legalább akkor a kamatot termelje ki és így állítottuk össze az üzleti tervet. Kiderült, hogy erre esély nincs. Megnéztük, hogy hol a hiba, és megnéztük több fürdőnek az elmúlt évi adóbevallását, hogy kinek mekkora a vesztesége, van-e valaki, akinek nyeresége van. Nagyon kevés, 1-2 fürdő van akinek nyeresége is van, de zömmel veszteségesek. Körbekérdeztük Mórahalmot, Orosházát, körbejártuk a fürdőket, hogy hol hogyan képezik az écs-t. Elszámolják, nem számolják és kiderült, hogy ennek 99%-a-97%-a önkormányzati tulajdon, az önkormányzati számvitel szerint nem számoljuk el az écs-t. Az ő üzleti terveik úgy tudnak eredményesek lenni, hogy havi 1 millió Ft-os bérleti díj fejében van odaadva, magyarul annak a bérleti díja annyi, amit ki bír termelni a fürdő és így is vagy vesztesége van vagy nincs annak az adott fürdőnek. Rájöttünk arra is meg is fogjuk oldani, hogy az üzleti tervet át kell dolgozni akként, hogy ez a kamatteher sem termelhető ki. Ami az október 17-i döntés mögött van, ez az, hogy ezzel látható volt a nyár közepén már, hogy nem jönnek azok a számok, amik az üzleti tervben szerepelnek. Akkor tárgyaltunk Kovacsics Imrével, és utána augusztus második felében megint leültünk és a szeptember 5-i testületi ülésünkön volt, amikor Kovacsics Imre felajánlotta azt, hogy tiszteletdíjáról lemond, de ezt a fürdőt megpróbálja nullaszaldósra kihozni a hátralévő időben, tehát szeptember, október, november, december hónapban. Megismerve a szeptemberi számokat és október 10-ig a bevételt, ezért került sor a 17-i beszélgetésre, mert ebből az látszott 6
hogy a nullszaldó sem érhető el, a makói fürdő a mostani tendenciáit figyelembe véve szükségszerűen veszteséges lesz. A kérdés kettős. A kérdés az, hogy nem mindegy mekkora ez a veszteség, amit lehet, ezen tompítani kell. De ami ennél sokkal fontosabb, az az, hogy a fürdőt olyan vezetésnek kell irányítani, össze kell állítani egy olyan csapatot, aki a következő évi üzleti tervet már úgy állítja össze, hogy csökkentjük a veszteséget, de lehetőleg egy nullszaldós működést próbáljunk elérni. Nem tudom. Ennek megfelelően közös megegyezéssel szerződést bontottunk Kovacsics Imrével, és helyi vezetőben gondolkodtunk. Úgy ítéltük meg, hogy Nagy Nándor az, aki egy ideje már itt dolgozik a szemünk láttára, vitte az önkormányzati kft-nket eredményesen, megismertük, hogy milyen és azt gondoltuk, hogy ő mint vezető, mint menedzser, ha a rajta lévő munkák egy részét le tudja szervezni másokra és ebben maradtunk, hogy le fogja szervezni, így az erejének döntő részét a fürdőre tudja koncentrálni. Benne megvan az a menedzseri képesség, az eddigi munkája alapján ezt tudom, nem egy konfrontatív egyéniség, stb., meg van az a képessége, hogy olyanokkal vegye magát körbe, akár műszaki, főleg marketing területen, nagy és kicsi marketingre gondolva, akiknek a tanácsai mentén az ő döntéseivel a fürdővendégeket sokkal jobban meg lehet szólítani, mint eddig. Jelen pillanatban itt tartunk, tehát az a cél, hogy amennyire lehet csökkentsük az idei veszteséget, ezt kértük a Nagy Nándortól és azt kértük, hogy hatékony csapat kialakításával egy jövő évi olyan üzleti tervet hozzon ki, ami a mostani gazdasági válság elmélyülése közepette a lehető legkisebb veszteséget vagy a nullszaldó környékét célozza meg jövőre. Most jön egy előterjesztés, amelyben módosítani fogjuk az üzleti tervet és kivesszük belőle az écs-t, a kamatot. Kettő, bevétel-kiadásként egyaránt kivesszük, tehát üzleti terv lejjebb. Emiatt én ezt nem veszteségnek könyvelem el. A célkitűzés volt rossz, magyarul üzleti terv módosul, az nem veszteség képzés, hanem nem képződött meg az az eredmény, amivel a kamatot ki tudtuk volna fizetni. Az előző alkalommal tőkeemelésként bevittük a cégbe azt a 45 millió Ft-ot, amit a kiegészítő beruházásokra fordítottunk. Most 60 és 20 millió, tehát összesen 80 milliót teszünk bele a működésbe, és az az elképzelésünk, bízzunk benne, hogy az idénre elég lesz. Ezeket a számokat hallva mindenki számára világos lehet, hogy a makói fürdő nem tönkrement, nem csődbe van. Nem. A makói fürdőnek volt egy nyereséges üzleti terve, aminek az értékcsökkenési része megalapozatlan volt, maradjunk ennyiben, és a másik résznél pedig az az üzleti elvárás, amit szerettünk volna, hogy nullszaldós, vagy kicsit nyereséges legyen, az nem jött össze. Még az sem jön össze, amit szeptemberben szerettünk volna, hogy legalább a hátralévő idő ne legyen veszteséges. Nem jön össze. Nem sikerült a fürdőnek a bevezetése, nem sikerült annyi vendéget idehozni, a fürdő kubatúrája, technikája, gépészete alkalmas rá, a személyzet szerintem döntő mértékben alkalmas ennek a feladatnak az ellátására, kevés a fürdő vendég. A nem eléggé sikeres marketing munka, tehát a fürdővendéget hozó munka, és a válság együttes hatása ez, de összességében akkor is a marketingnek kell hozni a vendéget, ha válság van. Jelen pillanatban ez a helyzet. Tehát nem kell arról beszélni, hogy csődben van a makói fürdő, mert ez nem igaz. Csődben van Makó városa, na ez sem igaz, mert ez a pénz most még nem tesz tönkre bennünket. A jövő évi szabályozás nem tudom, hogy kezel, jövőre nem tudom, hogy hogy lesz. Ha ez a pénzügyi gazdálkodás marad a költségvetésben, mint ami most, akkor egy ekkora veszteség jövőre sem fog meg bennünket. Azt mondom, hogy nem beruházunk, akkor a 45 milliót nem tesszük bele, most beleteszünk 80 milliót és a korábbi üzleti tervbe beletettünk még 52-őt. A 80+52 az 132. Kedves makóiak! A régi fürdőbe tettünk bele 96-ot. Most ebbe a fürdőbe teszünk 132-őt. Erről beszélek. Nem az jött, amit szerettünk volna. Ez igaz. Ezt tisztességesen elmondtam a múltkor, elmondom most is. Mi azt szerettük volna, hogy nyereséges legyen, de minimum nullszaldós. Nem lesz az a fürdő. Sajnos nem sikerült úgy bevezetni, nem sikerült annyi vendéget idehozni és sajnos nem lett igaza Kovacsics Imrének. Vártuk azt, hogy igaza lesz neki és sikerül nyereségessé tenni. Nem tudta nyereségessé tenni. Magunk kezébe vesszük a dolgot, a Nagy Nándorra bízzuk. Ő veszi magát körbe hozzáértő 7
szakértőkkel. Nem sok kell ide, egy-kettő, és a többi ott meg van, tehát nincs ezzel gond. Nézzük meg, hogy hogy lehet csökkenteni ezt a veszteséget, és jövőre hogy tudunk ebből vagy kijönni, vagy minimalizálni azt, ami problémát ez jelent. De ez volumenében nem akkora, hogy csődbe menjen a makói fürdő és volumenében nem akkora, hogy csődbe vigye Makó városát. Nem itt tartunk. Ez legyen mindenki számára világos. Ennél a témánál muszáj megmutatnom egy szórólapot. Én kaptam egy szórólapot az időtájt, amikor megszavaztuk, hogy Kovacsics Imre távozzon. Ebben a szórólapban több minden benne van és az van a aláírva, hogy a makói Fidesz szervezete. Én gondolom, hogy ezért van most itt Mágoriné képviselő asszony, hogy tudjunk erről beszélgetni. Én nagyon örülök, hogy itt van, mert szemtől szemben meg tudom tőle kérdezni, hogy ez a szórólap mire volt jó. Én kaptam telefonokat, például Szegedről felhívott Botka László és megkérdezte, hogy mi van, nálatok elkezdődött már a kampány? Ilyen dolgokat ciklus közepén nem szórólapon szoktunk rendezni. Én nem értem ezt. Elolvastam a szöveget, utána olvastam Mágoriné képviselő asszony nyilatkozatát a Délvilágban, ahol ő azt mondta, hogy egy Fidesz szervezet van, ez Hódmezővásárhely és Makó és ennek a szervezetnek Lázár János az elnöke. Abba is belegondolva, hogy Mágoriné képviselő asszony valamikor megszavazta ezt a projektet meg utána még egy ideig mellette volt, én nem értem, hogy ez a szórólap most hogy van. Most megkérdezem, hogy te vagy emögött, vagy más van emögött, nem tudom. Ez azért úgy érdekelne. Meg megmondom őszintén, hogy érdekel az is, hogy akkor, amikor baj van, akkor miért kell ilyen szórólapot csinálni? Én úgy gondolom, hogy amikor van egy probléma, akkor az megoldandó feladat mindenkinek, jobb oldalinak, bal oldalinak egyaránt. Ott azon a munkahelyen a fürdőben jobb és baloldaliak is dolgoznak. Vendégként is minden oldalról mennek oda. Én azt gondolom, hogy ha ez a fürdő fellendül, a makói turizmusba sok jobb és sok bal oldalinak lesz esetleg vállalkozása, kisebb, nagyobb, lehet aki ott tud lenni. Én megmondom őszintén, hogy azért nem értem és hajlok afelé, hogy nem te vagy a szórólap mögött, mert a szavazáson kívül a nyilatkozatod is arról szólt, hogy Gyulának is 50 évet kellett várni arra, hogy befutó legyen. Máskor is mondtál ilyen véleményt, hogy például te nem hiszed el, hogy rögtön nyereséges tud lenni, meg Kovacsiccsal nem értesz egyet. Ilyeneket te mondtál, de korábban nem voltál a fürdő ellen, hanem a fürdő működése ellen voltál, stb. Most akkor ez a szórólap meg nem erről szól. Aztán a szórólap kapcsán csak el kell mondanom azt is, hogy valakik azt írták, hogy mindezek után Buzás Péter álljon ki a makói polgárok elé és valljon színt miért érte meg neki ez a beruházás. Ez azt sugallja, mintha valamiért ez nekem külön megérte volna. Én 18 éve vagyok polgármester és volt korábban olyan időszak, amikor neked is az volt a véleményed, hogy abban te biztos vagy, hogy én nem vagyok megvehető. Kimondom kedves makóiak mégegyszer, vagy x-edszerre, hogy én se magamnak, se a pártomnak soha nem kértem és most sem kérek százalékot. Nekem a zsebembe egy fillér nem sok, ilyen módon semmi forrás nem ment. Ezért is nem hiszem, hogy emögött te vagy, mert voltak itt már hat évvel ezelőtt jobb oldali fiatalok, és mondták, hogy tudjuk mi, hogy hogyan megy a közbeszerzés. Én visszakérdeztem, hogy gyerekek, ti ezt így csinálnátok? Igen? Ez az erkölcsi színvonal? Ez a szórólap ez a bekezdése mérhetetlen gusztustalan. Mi az, hogy Buzásnak ez miért érte meg? Könyörgöm. Nem itt tartunk. Én ilyeneket senkiről nem írok, nem terjesztek, nem tisztességes. Nem tisztességes, nem kellene ilyet csinálni. Kettő, nem ilyen vagyok. Írják azt, hogy kemény vagyok, durva vagyok, ezek igazak. De ilyet. Nem szép. A helyi Fideszeseket is másnak éltem meg, másnak ismertem meg. A mostani képviselő-testület tagjai is mások. Ahogy korábban te és Orbán Imre megszavaztátok a fürdőt, akkor is volt, aki nem szavazta meg jobbról. Amikor a szabálytalansági eljárás volt, akkor egyhangú döntéssel hitet tettünk a fürdő mellett, mert kell a turizmus nekünk vagy voltak más olyan alkalmak, amikor a jobb oldal egy része így szavazott, másik része úgy szavazott. Én azt látom, hogy most akik a Fidesz színeiben, vagy jobbról képviselők, azok felelősséggel gondolkodnak a város ügyei iránt, vannak bizonyos dolgok, amit nem szavaznak meg, például 8
kötvény ügyet nem szavazzák meg, mert kezdetektől ezt így látják, vagy nem szavazzák meg a költségvetést. Ezt én többé-kevésbé elfogadom, de fürdő ügyben az, hogy menjen a turizmus, hogy a város fejlődjön, haladjon, a fejlesztési pályázatokat megszavazzák szinte egyhangúan. Még a fürdőbe is szerintem olyan jó feles a szavazati arány. E témában a záró gondolatom a következő. Csütörtökön Mágoriné képviselő asszony összehívott minket, hogy beszéljünk a 2011-20-ról és ott meghallgattunk pár előadást. Te vezetted fel, utána meghallgattuk elnökasszonyt, és ott volt Bányai Gábor a Bács-Kiskun megyei elnök, aki Fideszes. Az előző 4 évben is megyei elnök volt és Fideszes volt. Az előző 4 évben én voltam a képviselő, a DARFT-tól, területfejlesztésből ismerjük egymást. Én a Bányai Gábort respektálom, ért a területfejlesztéshez, nagyon korrekt, nagyon tisztességes ember. Ő tartott egy előadást, és az előadás végét azzal zárta, hogy hallom, hogy a makói fürdőben veszteség van, nem mondja, hogy Buzás Péter neked mondom, hanem ott a teremben mindenki füle hallatára kimondja azt, hogy nekik több kapcsolatuk van, Dániával, mert különböző civil szervezetek meg megyei önkormányzat kapcsolatot tart dán szervezetekkel. Mondta a nevet, hogy van egy tiszteletbeli főkonzul Dániában, akinek a felesége makói származású. Ha mi megkeressük őt, akkor holt biztos, hogy ő dán turista irodákon keresztül vendégeket tud szervezni a makói fürdőbe, például mozgáskorlátozottakat holt biztos. Én ezt megköszöntem neki, utána felhívtam Bányai Gábort, megadta a telefonszámot, visszahívott. Én azóta beszéltem a főkonzul úrral, és abban maradtunk, hogy leírom azt, amit szeretnék kérni, meginvitálom Makóra, eljönnek, megbeszéljük és nem ő, hanem az ő holdudvarában lesznek majd olyan idegenforgalmi cégek, akik ebben tudnak mozdulni. Én most megkérdezem tőled Mágoriné képviselő asszony, mégis csak te vagy a FIDESZ makói elnöke, hogy tiéd a szórólap vagy nem? Ha mégis csak tiéd ez a szórólap, akkor megkérdem, hogy szerinted ez a hozzáállás a normális ahhoz, hogy most hiányzik a fürdőből 80 millió vagy az a hozzáállás a normális, amit a Fideszes Bányai Gábor csinált, hogy baj van, ha gondoljátok hívjatok fel, hátha tudok majd segíteni. Én ezt a kérdést így látom, egyébként a makói fürdő higgyék el, higgyétek el, hogy valamennyiünk ügye. Ez a fürdő a miénk, akkor lesz sikeres, ha mi szeretjük, ha sokan dolgozunk érte, és akkor lesz sikeres, ha Makóról, Makó térségéből, a megyéből és főleg délről, külföldről vendégekkel töltjük fel. Én ebben magam részéről, kollegáim részéről mindent beleteszek, ez a fürdő sikerülni fog, ennek a fürdőnek sikerülnie kell, valamennyien ezért kell dolgozzunk. Én nagyon örülök annak, hogy például Bányai Gábor ehhez a dologhoz így állt és én bízom benne, hogy Mágoriné képviselő asszony is így fog hozzáállni és sokan mások is ehhez az ügyhöz így fognak hozzáállni. A fürdővel jelen pillanatban a veszteség irányába megyünk, de a fürdő nem ment csődbe, a fürdő ebből a dugóhúzóból kihúzható, ha összefogunk, akkor pláne. A Kovacsics Imrén meg le lehet verni azt, hogy nem gazdaságos a fürdő. Ő nekem azt mondta, hogy a saját fürdője, a győri, tavalyhoz képest 50 millióval kevesebbet realizált az idén, mert válság van. Elmondtam, hogy mikor tudott segített nekünk, a tervezésnél, a beruházásnál, a beindításnál, de nem tudta megcsinálni a nyereséges üzleti tervet. Egy biztos, abban a Kovacsics Imrének igaza volt, hogy ezt a fürdőt szeretni kell nekünk makóiaknak, mert ha nem szeretünk, széthúzunk, szórólapozgatunk, a kis bajból nagyot csinálunk, akkor ebből a fürdőből tényleg nem lesz semmi vagy nagyon nehéz dolga lesz azoknak, akik ebből jót akarnak kihozni. Egyébként az interneten én azt látom, hogy még olyanok is támogatják a makói fürdőt, akik eddig nem támogatták. Tehát Makón a többség azt látom olyan, hogy ha baj van, azért tegyük össze a vállunkat. Én arra kérek mindenkit, téged is Mágoriné képviselő asszony, hogy ne szórólapozzunk, ha te vagy mögötte, hanem tegyük össze a vállunkat és nézzük meg, hogy mit tudunk ezért tenni. A második eleme a kiegészítésemnek a fürdő ügy volt. Az a javaslatom, hogy vitassuk ezt meg. Tessék parancsolni, a fürdőhöz van-e valakinek mondanivalója? Molnár László települési képviselőé a szó.
9
Molnár László, a fiatalokért és sportügyekért felelős tanácsnok, települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő Társaim! Nagyon rövid kérdésem lenne, hogy nem csak egy szórólapról essen ma szó, hanem volt egy másik, egy piros színű, ami ezt meghaladóan néhány nappal később jelent meg. Kampányba sem illenék így szórólapozni egy városban, főleg úgy, hogy egy aggódó baloldali aláírással, impresszum nélkül, mocskolódó fogalmazványokat feltüntetve. Kíváncsi lennék, hogy ezzel kapcsolatban polgármester úr, neked mi a véleményed, létezik-e Makón ilyen aggódó baloldali vagy ez is valamilyen más politikai irányzathoz közelít. Köszönöm szépen. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm én is. Dr. Sánta Sándoré a szó. Dr. Sánta Sándor, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, települési képviselő: Tisztelt Testület, Polgármester Úr! Úgy látom itt központi téma ez a szórólap, de nagyon kapcsolódik hozzá az én véleményem, amit talán már tudsz is. Ennek az egész távozásnak, de előtte is a fürdő ügyei intézésének hibái legalább 50%-ban kiváltói esetleg ennek a gyanúnak, amit ez a szórólap megfogalmaz. És a képviselőknek például Kovacsics úrral szemben való bizonyos fokú elnyomása, háttérbe szorítása „szégyentáblára való”, amit én meg is írtam. Ez felveti az átlagemberben a gyanút. Ez a lap lehet, hogy ezt a levegőben lévő gyanút fogalmazta meg, csak ugye más leírni és más hogy ez a levegőben van. De nem is ezért szólok főleg, hanem azért, mert kimaradt itt, általában kimarad az, hogy ez a makói nép igenis hallatta szavát már akkor is, amikor ez a fürdő épült. Én annak idején védtem azokat, akik a fürdő ellen voltak az egyszerű emberek. Az volt, hogy majd lesz munkahely. Az egyszerű embereket, akik más néven voltak, védtem az aláírókat, noha én a fürdő mellett voltam és nagyon egyet értek azzal az üzenettel, amit email-en kaptam, hogy talán újrakezdhető ez a kapcsolat a lakosság és a fürdő között. Azt várják polgármester úrtól, hogy őszintén vallja azt be, hogy nem hallgatott eléggé azokra, akik nem egyszer, hanem többször fürdő ügyben megszólaltak, kritizálták az ottani szolgáltatást. És azt is várnák, ami már részben megtörtént, hogy a Kovacsics igazgatóval kapcsolatos kritikák jogosak voltak és esetleg a lakossággal kapcsolatos érintkezésben fürdő ügyben egy változás történik. Köszönöm szépen. Dr. Buzás Péter polgármester: Segíts már nekem azt megérteni, hogy mi van a levegőben. A többit azt értem. Mi van a levegőben. Mondtad, hogy valami itt a levegőben van. Mi van a levegőben Ezt nem értem. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Mert nem akarod. Dr. Buzás Péter polgármester: Hát akkor nem akarom érteni. De ha érthetően elmondja, csak felfogom. Dr. Sánta Sándor, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, települési képviselő: Hát az, hogy a fürdő igazgatójának a távozása közös megegyezéssel egykét óra alatt történt. Miért volt ez ennyire sürgős? Dr. Buzás Péter polgármester: Elmondtam. Dr. Sánta Sándor, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, települési képviselő: Szerintem egyedül ez az oka.
10
Dr. Buzás Péter polgármester: Elmondtam. Akkor ezt egy picit külön beszéljük meg. Elmondtam érthetően. Arról volt szó, hogy nyereséges lesz a fürdő. Látszott mondjuk augusztus táján, hogy nem lesz az. Beszéltem a Kovacsics Imrével először, mondtuk, hogy várjuk meg a hónap végét. Megvártuk a hónap végét. Látszottak a számok, hogy nem tudja hozni a nyereséget. Augusztus végén megbeszéltük és szeptember 5-én behoztuk testület elé, akkortól lépett be az új időrend, stb. Akkor azt vállalta, hogy nullszaldós lesz. Az ügyvezető Vékonyné Bakó Alíz megkapta október elején a szeptemberi számokat és a szeptemberi számok 4 millióval elmaradtak a tervezettől. Utána csináltak musszkasszát és látszott, hogy legalább ilyen vagy nagyobb ütemben el fog maradni az októberi várt bevételtől. És nem akartuk azt, hogy decemberig a nullaszaldó helyett 40-50 millió mínusz összejöjjön nekünk, akkor most kellett lépni. Erre volt egy hetünk. Gondoltunk már korábban is arra, hogy vegye át Nagy Nándor, de akkor még teljes bizonyossággal nem tudta felvállalni. Már akkor megcsináltuk volna, csak ha nincs kire bízni, akkor nem tudjuk megcsinálni. Ehhez képest ekkorra beért a dolog, marketingest kerestek, stb. és ekkor lehetett ezt meglépni. Az, hogy miért 17 és miért nem 14, annak meg az az oka, Kovacsics Imre külföldön volt és őt haza kellett várni. Azon a napon jött Makóra, letárgyaltuk, arra az estére összehívtuk a rendkívüli testületi ülést, másnap tájékoztattuk az apparátust, és onnan megy ebbe az irányba a dolog. Ennek ilyen egyszerű oka volt. Amikor még nyáron baj volt, akkor az látszott, hogy ha kivesszük belőle az écs-t, akkor a nagy veszteség nem veszteség, hanem marad a működési vesztség egyedül. Azt valószínűsíthető, hogy szeptembertől év végéig nullszaldó és amikor láttuk először, hogy 4 millió, utána ez elindul októberben a 8-10 irányába, akkor azt mondtuk, hogy eddig és ne tovább. Ennek ez volt az oka, ezért nem lehetett még egy hónapot várni még kettőt, még hármat. Ennyi. Dr. Sánta Sándor, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, települési képviselő: Polgármester úr, ez hihető, de lehet, hogy nem jól látom, de mindezt talán szélesebb körben lehetett volna még a szerződésbontás előtt a lakossággal is tudatni összefoglalva. Még emellett elmondom, hogy azok a vélemények, amiket én megkapok, azok azt szeretnék én úgy érzem, hogy tisztázzuk, hogy ki kezdeményezte. Most elhangzott, hogy a dolog így érett meg, kölcsönös konzultáció és próbálkozásokon keresztül, de ezek a makói emberek, akik már többször kifejtették a szolgáltatással kapcsolatos kritikájukat, azok azt szeretették volna, hogy ha sarkosan polgármester úr kezdeményezte volna a Kovacsics Imre távozását. Szíve joguk. Dr. Buzás Péter polgármester: Megtudhatod. Érdekes módon a sajtó megtudta. Szabó Imre írta meg, ha jól emlékszem, s beleírta, hogy a polgármester kezdeményezésére. Tehát a Délvilágban ez olvasható volt. Én nem tudom, ha valaki ezt nem akarta elolvasni, csak akkor nem tudta. Az előbb elmondtam tévé egyenes adásba, ez szerintem hallható volt, hogy mikor láttuk, hogy baj van? Nyár közepén láttuk, utána kezdeményeztük a beszélgetést, beszélgettünk. Várjuk ki augusztus végét. Várjuk ki. Utána megvártuk a szeptembert, zártuk. Szeptemberi záró adatok nem október 1-jén, másodikán vannak. 10.-e körül vannak. Látszik, hogy október is ilyen. Kinek a kezdeményezésére. Amikor azt mondom, hogy meg kellett várni, hogy hazajöjjön valahonnan, ebből adódik, hogy én kértem, hogy találkozzunk. Valahol máshol már kimondtam, igen, én kezdeményeztem, hogy ezt oldjuk így meg. Az, hogy közös megegyezés, annak meg az az oka, hogy ott volt felette a Vékonyné Bakó Alíz, mint ügyvezető. Emellett benne voltak azok a kontrollok, hogy folyamatosan láttuk az összes számot. Ehhez képest segített nekünk a beruházás újratervezésében, segített nekünk a beruházás felépítésében, végig normális kapcsolat volt közöttünk. Akkor most mond már meg, hogy miért kell feltétlen pofozkodva befejezni egy ilyen dolgot? Nem jött be, beismerte, feltette a kezét, elmondta, hogy Győrben ugyan ez van, 50 millióval kevesebb tavalyhoz képest. Én úgy gondolom, hogy 11
Kovacsics Imre irányába emberileg teljesen rendbevaló mind a stílus, mind a közös megegyezés, mint mód. A lakossággal való megvitatása az ügynek, meg ehhez hasonló. Sánta képviselőtársam ezen a ponton azt gondolom, hogy nincs igazad. Azért nincs igazad, mert egy önkormányzaton belül politizálni arról, hogy hogy fejlődjön a város, hogy legyen a civilekkel, milyen legyen ez a város általában, az helyi politika kérdése, beszélgetünk a városról. De most a testület ebben az esetben egy céget irányít, mi vagyunk a tulajdonosok. Egy cég irányítása, gazdaságirányítás nem így megy, hogy népszavazáson megkérdezem, hogy mondhatom-e Kovacsics Imrének, hogy állj arrébb. Tehát ez ennél egy kicsit felelősségteljesebb, keményebb dolgot igényel. Itt arról van szó, hogy a számok mit mondanak, igaza lesz-e Kovacsicsnak, nem lesz igaza. Úgy tűnt, hogy nem lesz igaza. Rendben van. Akkor itt van vége, fejezzük be, én ezt javaslom. Ő meg azt mondta, hogy rendben van, ami eddig volt, voltak jó elemei, fejezzük be, és ezt én továbbra is így gondolom. Most is így gondolom. Most is úgy gondolom, hogy nem hiszem, hogy ahhoz, hogy egy fürdő igazgató váltás történjen vagy ne, azt népszavazáson kellene eldönteni. Nem gondolom. Ezután sem gondolom. Gál Sándoré a szó. Parancsolj. Gál Sándor, mezőgazdasági tanácsnok, települési képviselő: Polgármester úr! Tisztelt Képviselő Társaim! Tisztelt Jelenlévők! Először is szeretném leszögezni, hogy az általad bemutatott, vagy Molnár képviselő társam által említett szórólaphoz személy szerint semmi közöm sincs. A dolognak a lényege az, amiért ezt ki kell hangsúlyozzam, hogy bárki aláírhatta mindkét szórólapon, hogy ezt ki adta közzé. Ha nem vállalta a felelősséget a nevével, akkor én ezzel a kérdéssel tulajdonképpen nem is vagyok hajlandó tovább foglalkozni. Ugyan akkor emlékeztetnék mindenkit arra, hogy közel két évvel ezelőtt, amikor képviselő lettem azt követően az első fantasztikus letaglózó előadásban Kovacsics Imre előadta a fürdővel kapcsolatos dolgait. Akkor kérdeztem itt meg a nagy nyilvánosság előtt, hogy a makói Uri Geller módjára parafenomén vagy csaló. Emlékszik rá azt hiszem mindenki. Hát nem parafenomén, ezt szögezzük le. A kérdés az, hogy a kertek alatt hűvös oldalon eloldalogva, vagy elsunnyogva ez kinek volt jó, vagy kinek volt káros. Sajnos meg kell állapítsam azt, hogy polgármester úr, én nem kell bizonygassam azt, hogy a fürdő ügyben, amióta képviselő vagyok, minden tekintetben melletted és mellettünk a város érdekében álltunk és ma is én ezt követem. Én téged nagyra becsüllek rendkívül nagy tapasztalatoddal, de meg kell mondjam, hogy ezt most nem jól csináltad. Ezt itt egy nyilvános ülésen kellett volna megtenni, nem keresztrefeszítés címén, hanem sajnos a városban indokolatlanul teret engedtél mindenféle szóbeszédnek és ez nem nekem kellemetlen, vagy nem nekünk, hanem én úgy látom, hogy ez neked az imázsodnak nem tett jót. Ez ilyen aggódó dolognak tűnik, de a városnak van egy nagy gyakorlatú, nagy tekintélyű vezetője, akkor én hibának tartom, hogy ezt egy ilyen dologgal megingassuk. Egyébként is a rendkívüli üléseknek nem vagyok a híve, mert ezeknek az előkészítése kapkodva történik. Részben az információ hiánya miatt nem tudnak a képviselő társak felkészülni, ezek elsősorban az ellenzékiek, azaz mi vagyunk, és én egyébként akadályoztatás miatt nem voltam ezen az ülésen jelen, bizonyára észrevetted, de ezeket, amiket elmondtam, hidd el teljes átérzéssel és aggódva tettem. Ha ezt meg nem bocsátja nekem valaki, az az egyéni ügye. Egyébként a Kovacsics Imrének a tevékenységével kapcsolatban, úgy tűnik, hogy a törvényesség határát átlépő dologgal kapcsolatosan vannak szóbeszédek. Nekem nem feladatom itt ezzel foglalkozni. Nyilván meglesz erre a megfelelő fórum, ami majd ezeknek az igazságtartalmát kideríti. Egy biztos. Magyarországon mindössze azt hiszem öt vagy hat fürdő az, amelyik nyereséges. A másik része, az is igaz, ami itt el is hangzott, hogy a gazdasági helyzet Magyarország lakosságának fizetőképes kereslete olyan állapotba van, hogy elsősorban ennek kellene rentábilisan tartani ezeket a pihenés, kikapcsolódás célját szolgáló létesítmények gazdaságosságát. Jöhetnek ide a külföldiek, örülünk neki, hál istennek rengetegen is voltak, és ennek ellenére ezek soha nem fogják pótolni azt, hogy 8 hónapon keresztül 30-50 ember miatt 12
tartjuk fent ezeknek a létesítményeknek a rendkívül drága üzemeltetését. Tehát magyarul teljes egészében aláírom, ezt mindenki tudja, hogy ma sajnos ilyen gazdasági helyzet van. Ezért türelem, reméljük, hogy ez a helyzet jobbra fordul és nekünk mindenféleképpen a meglévő gyönyörű létesítményünk mellett ki kell tartani. Teljes mellszélességgel én személy szerint, de gondolom az itt ülők mind kivétel nélkül ebben téged támogatnak. Én ezt kívántam elmondani, és senkit meg nem sértve, de ugyan akkor úgy gondolom, hogy a közhangulatnak eleget téve ezt kénytelen voltam megtenni. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Kovács Sándoré a szó. Kovács Sándor, környezetvédelmi tanácsnok, települési képviselő: Köszönöm. Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő Társaim! Igen azon a bizonyos rendkívüli testületi ülésen én voltam az, aki szóvá tettem, hogy nem lett volna-e praktikusabb, célszerűbb, ha a nyilvánosság előtt, mondjuk a mai testületi ülésen Kovacsics Imre személyes jelenlétével adott volna számot arról, hogy miért került arra sor ilyen rip-rop, hogy közös megegyezéssel megszűnik az ő ténykedése. Ez rengeteg szóbeszédre adott okot. A másik pedig, Kovacsics Imre és még rajta kívül más szervek is úgy gondolom, hogy rettentő nagy összegű marketing költséget használtak fel és sajnos csak ez lett az eredménye. Az iránt is aggódom, hogy a jövőben lesz-e elegendő pénzügyi forrás a marketing költségek fedezésére, amivel biztosítani tudjuk a fürdő gazdaságos működését. Nekem mindig is, két évvel ezelőtt is, és az elmúlt időszakban is kételyeim voltak a gazdaságos működéssel kapcsolatban. Tehát nem tudom elképzelni, hogy ott 600-800 ember megforduljon októberben, vagy novemberben, vagy februárban. Már pedig ennek hiányában nagyon nagyon nehéz lesz ezt a produktumot biztosítani. Az volna a kérésem, hogy ha tudnánk összegszerűen, hozzávetőlegesen, hogy mennyi marketingre mekkora összeg lett elköltve, úgy a Kovacsics Imre részéről, mint a Tourinform iroda, vagy egyéb szervek részéről. Köszönöm szépen. Dr. Buzás Péter polgármester: Toldi Jánosé a szó. Toldi János települési képviselő: Polgármester úr, képviselő társaim! Engedtessék meg nekem, hogy először a kérdéseimet mondjam el, majd ha véleményem később kialakul ismételten felállhassak. A történelem ismétli önmagát. Elmondták az előttem hozzászólók, de van, ahol például Gyulán meg tudják úgy oldani, hogy az úgynevezett folyosópletykák jóvoltából tudomást szerez Kovacsics Imre arról, hogy a képviselő-testület, vagy a polgármester felmond neki. Nagy nyilvánosság előtt, nem szóváltással, hanem úgy nevezett témacserével, nagy nyilvánosság előtt abban a pillanatban kiderült, közös megegyezéssel távozik Gyula éléről. Akkor úgy volt pénzügyi bizottsági szinten, hogy 60 millió Ft-ot hagyott hátra adósságban. Egyes állítások szerint tudomásunkra jutott Gyula város parlamenti képviselője azt mondja, hogy inkább súrolja már a 100 milliót. Ez már a mi dolgunk, hogy miképpen és hogyan tudjuk ezt elintézni, vagy behajtani. Visszatérek a kérdésekre. Ismételten megkérdezem és felvetem azt a kérdést, hogy valójában majd egy év alatt ki irányíthatta úgy a médiát, hogy a közvélemény egy az egyben pozitívként tudta megélni a fürdő ténykedését. Egyszer egy hozzászólásomban pont azt mondtam, hogy a kiadásokat is oda kellene már írni a bevételek mellé, tisztábban lássa már az, aki még újságot olvas. A másik, előtte mondta Kovács képviselő társam, pontosan ezt a kampány dolgot. Szakemberek vagy szakirodák bt-k, kft-k esetében feltehetem-e a kérdést, hogy az egész Hagymatikum kampányát, amit ha jól emlékszem, akkor 39-40 millióra szavaztunk, ki költötte el. Mert itt-ott láttuk, például szegedi buszokon meg nagy plakátokon, minden megvan, de erről sem tudok teljes mértékben semmi konkrét beszámolót. A másik, többször járhattunk fürdőbejáráson, polgármester úr és képviselő társaimmal közösen és annak ellenére, hogy saját 13
gyáregységünk van a rákosi úton, Győrből hoztak székeket, padokat, asztalokat, ülőalkalmatosságokat, melyeket a mi cégünk is le tudott volna gyártatni. A másodlagos észrevételem az úgynevezett spanyol nyugágy óriási felháborodásom van pont eu-s szinten, hogy miért kell nekünk a játszótereket is Spanyolországból hozni. Egy év óta nem kaptam rá választ. Ugyan akkor polgármester úr mondta, hogy a fürdő vezetése megfelelő képzettséggel és szakmai tudással érkezett, ugyan akkor az átalakításokat, amit egy éven belül gyorsan meg kellett csinálnunk, a kerítés, a beléptető, ez valójában kimeríti a felelősség, tapasztaltság és a hozzáállás tényét? Én ezeket a hibákat érzem kérdésként feltenni. Vélemény jogomat továbbra is megtartom. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Marosvári Attiláé a szó. Marosvári Attila alpolgármester: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő-testület! A fürdővel kapcsolatban első sorban Kovacsics Imre múltbeli ténykedése, illetve a közös megegyezéssel való megválása tűnik a központi témának. Azért én szeretnék elmondani néhány dolgot. Az egyik, hogy nekem Kovacsics Imre nem volt a barátom és elég sok konfliktusunk, vitánk volt az elmúlt üzemeltetésben, de azért nagyon szerencsétlennek tartom őt ilyen ördögként beállítani. Válasszuk szét a beruházás időszakát és válasszuk szét az üzemeltetés időszakát. Polgármester úr elmondta, hogy amikor az első nagy álom, a fürdő közbeszerzése meghiúsult amiatt, mert finanszírozhatatlan volt az első fürdő, amivel - azt gondolom, hogy tervek alapján kivetítve volt, Makovecz Imréék bemutatták - mindenki egyetértett, akkor ezt át kellett dolgozni annak érdekében, hogy a célról mondjunk le, de egy működőképes, üzemeltethető fürdőt kapjunk. Nyilván azokkal a korlátokkal, amik a hely adottságaiból, a költségből, a rendelkezésre álló forrásból, a pályázati elvárásokból, például az átdolgozás kapcsán soha nem beszélünk arról, hogy a közreműködő szervezet nem engedett egy fikarcnyit sem, mondjuk a gyógyászat kapacitásaiból csökkenteni, emiatt a bevétel termelő kapacitásokat kellett csökkenteni, ezzel kellett nekimennünk a második közbeszerzésnek. Persze igaz, és csak zárójelben jegyzem meg, hogy nyilván azon kell dolgozni és talán látunk is esélyt arra, hogy a gyógyászati kapacitások, a gyógyturisztika kiaknázásával feltölthetők lesznek majd. Tehát jó, hogy ez a kapacitás megvan. A rossz az, hogy azokat a gyors bevételeket hozó kapacitásokat kellett csökkenteni, gondolok itt a wellness, az élmény részlegre, a gyerekvilág dolgaira, amik egyszerűen ebből a fürdőből jelen pillanatban hiányoznak. Másodikként jegyzem meg zárójelben, ezt se felejtsük el, hogy pontosan tudjuk azt, hogy ez a fürdő bővíthető és bővítendő. Ennek a terei, a medence bővítés is, a kiúszórész, emlékeztek arra a legyezőszerű részre, ott van nyaktaggal kialakítva, tehát ha lesz az önkormányzatnak lehetősége, mozgástere a kormányzati politikában fejlesztési források kapcsán, ha helyi önerők ehhez megképezhetők lennének, akkor ez a fürdő olyan kapacitásokkal, amit most joggal hiányoltok, bővíthető lesz majd. Akkor, amikor ezt a fürdőt át kellett alakítani és működőképessé kellett tenni az összeszűkült források miatt, abban Kovacsics Imrének meggyőződésem szerint elévülhetetlen érdemei vannak. Az a szauna részleg, amit egyöntetűen mindenki, függetlenül attól, hogy most mi a jegyár, mi a nem jegyár, benne van, vagy nincs benne, de ennek a kialakítása, ennek a szépsége tényleg országos, sőt Európa szinten is versenyképes tud lenni. Ezt nem én mondom, azokból a kommentekből is olvasom, amelyek erre a fürdőre vonatkoznak. Az, hogy ez a szauna részleg így került kialakításra, ebben Kovacsics Imrének elévülhetetlen érdemei vannak. Amikor elindítottuk a fürdőt, túl egy szabálytalansági eljáráson, ami lelassította az építkezést, a tervezett nyitási határidőt kitolta a májusi indulástól az év végéig és utána bekövetkezett egy szerencsétlen tűzeset, ami még három hónappal tolta ennek a beruházásnak az átadását, ezek olyan helyzetek, ami egyrészt személyes dolog. A szabálytalansági eljárást se felejtsük el makói polgárok beadványa alapján indította el ellenünk, meggyőződésem szerint teljesen alaptalanul, 14
amit egyébként a vizsgálat ki is mutatott, teljesen alaptalanul az NFÜ, illetve az irányítóhatóság. A tűzeset bárhol, bármikor előfordulhat, nem tehetünk róla. Abba a helyzetbe kerültünk, hogy az év végére készült el ez a fürdő és akkor tipródtunk, hogy mit csináljunk. Indítsuk el a fürdőt, vagy várjuk meg a következő májust. Akkor született egy döntés, ebben valóban hallgattunk Kovacsics Imrére is, hogy igen, a január nem egy optimális időpont egy fürdő megnyitására, de igenis kellő marketinggel, egy holtidőbe felépíthető lenne egy fürdő. És valóban nem produkálta a fürdő az első időszakban azt a vendégszámot, amit mi szerettünk volna. Ezt higgyétek el, higgyék el a városlakók, hogy heti, kétheti rendszerességgel konzultáltunk Kovacsics Imréékkel, a beszámolóimból rendszeresen tetten érhető, mert beleírtuk mikor hányszor, hány alkalommal beszéltünk az Imrével. Soha nem hagytuk figyelmen kívül azt, hogy például a fürdővel kapcsolatos cikkekről milyen kommentek vannak az újságokba beleírva. Nyilván szembesítettük ezekkel a normális észrevételekkel az Imrét, és próbáltuk rávenni arra, hogy amit lehet ebben a helyzetben, ebben változtasson. Azt mondta akkor, hogy igen, a nyár ebbe segít és áttörést fog hozni, és valóban a nyári szezon összességében, mondjuk az időjárás is nagyon szerencsés volt, nagyon jónak bizonyult. Ennek ellenére a tavaszi veszteség és az őszre várható visszaesés miatt kellett azt a döntést meghoznunk, hogy megválunk a Kovacsics Imrétől. Miért. Azért, mert rájöttünk mi is arra, és szerintem az Imrének is be kellett vallania azt, hogy Győrből nem lehet irányítani egy makói fürdőt. Nem volt gazdája Kovacsics Imre ennek a fürdőnek. Én ezt kimondom, mert így gondolom. És amikor arról beszéltünk, hogy váljunk meg az Imrétől, és keressünk egy olyan menedzsert, aki képes ezt a fürdőt csinálni helyből, azzal a szívvel, azzal az érzelemmel, ami ehhez most kell, én azt gondolom, hogy ezt a döntést most meg kellett hozni. Kovacsics Imre kiváló fürdőszakember, bármikor bárkivel szemben megalapozottan állítani tudom, hogy nagyon hozzáértő szakember, de azt is állítom, hogy ez a fürdő olyan attrakció, amihez teljes ember kell és az Imre ebben nem volt jó. A nyitó kampány szerintem nagyon jól sikerült, utána az a marketingese, aki ezt a kampányt felépítette, elment szülni. Nem láttuk, hogy helyettesítette volna valaki, és tényleg májustól kezdve folyamatosan konzultálva próbáltuk rávenni Imrét arra, hogy igenis gondolja végig ezt az üzemeltetést, és igenis tegyen le valamit az asztalra. Nem hozta ezeket a dolgokat és polgármester úr mondta, hogy augusztusban markánsabban szembesítettük már azzal, hogy ezek az ígéretek nem teljesülnek, akkor valóban az a megoldás volt, hogy közös megegyezéssel váljunk el tőle. Ugyan akkor két másik szempont is lebeg a városban. Az egyik rendszeresen ez a Németh Pál féle 6000 aláírásos téma, akik azt mondják úgymond, hogy nem kellett volna ilyen minőségű beruházást megcsinálni, elég lett volna a régi fürdőt egy kicsit rendbe tenni és az majd rentábilis lett volna. Semmiféle üzleti terv nem támasztja alá annak a rentabilitását, senki meg nem mondja itt a dobálózó 10 milliárdokkal meg nem tudom milyen adóságokkal, nézzék meg, hogy miket ír ez az ember, olyan beírások vannak, hogy minden makói állampolgárra 4 milliós adósság. Ha felszorzom, a világon nincs annyi pénz, amennyire ez kijönne, persze számokkal lehet dobálózni. Egy esetleges kisebb fürdő lehet, hogy kevesebbe került volna, de elindított volna-e bennünket olyan irányba, amilyenbe szerintem elindultunk minden gazdasági nehézség ellenére. Mert ne feledkezzünk meg arról, hogy itt Makón, nem beszélek a helyi bérletesekről, nem beszélek a tb kezelésekről, több mint 100 ezer olyan turista megfordult, aki bement és megvette a 2400 Ft-os jegyet. Ne feledkezzünk meg erről. Soha ennyi turista ebben a városban nem volt. És ha még azt a marketinget, ami most Nagy Nándor feladata lesz és a mi közös feladatunk lesz, jól be lehet indítani, akkor ez a szám drasztikusan növelhető még mindenféle válság ellenében. Persze azok a helyzetek, amik most a cafeteria megadóztatásával, amit a kormányzat tervez, hogy segít-e ez nekünk, mondjuk turistát venni, mert pontosan tudjuk és megvannak a számok, hogy bizonyos cafeteria juttatásokkal kapcsolatban hány belépő díjat vettek meg, nyilvánvalóan azt mondom, hogy ezek nem segítenek. Mi úszunk nem csak a válsággal, hanem adott esetben más típusú beavatkozásokkal szemben is azért, hogy vendégeket hozzunk ebbe a fürdőbe. Ennek ellenére 15
azt gondolom, hogy lehet vendégeket hozni. Biztos vagyok benne és a polgármester úr által elmondott Bányai Gábor is erről beszélt, nem csak azt mondta, hogy ő segítene dániai csoportot idehozni, hanem azt mondta, hogy ez egy fantasztikus beruházás és irígyli tőlünk. És azt is mondta, - Kecskeméten székel -, hogy a kecskeméti fürdő, amit most gigaberuházásban csinálnak, hogy az is veszteséges, és annak is problémái vannak. Igen, ez a helyzet így van, nekünk ezzel kell szembesülni. Tehát ne feledkezzetek meg arról, hogy az a demagógia, ami keresztül jön ilyen fizetett hirdetésekben, mert valaki rákattant arra, hogy itt a 6000 aláírással egy rossz fürdőt csináltunk, ez szerintem nem igaz. Ez a fürdő attrakció, ez a fürdő vonzerő. Pici esélyt látunk arra, mert ez is jogos észrevétel, hogy szálláskapacitások. Azért ne feledkezzünk meg arról, hogy az elmúlt időszakban hány panzió kezdte meg az építését. Most volt egy turisztikai szálláshely fejlesztési pályázat, ha jól emlékszem hét makói vállalkozás adott be pályázatot. Ebből úgy tudom, hogy egy hál istennek ez nem panzió, hanem szálloda építés fog tudni elindulni. Ez a vonal is el fog valamilyen szinten indulni. Toldi János vetette fel, hogy ki irányította azokat a pozitív tartalmú újságcikkeket, amik itt a fürdővel kapcsolatban foglalkoztak. Fogalmam nincs. Gondoljátok végig, hogy ha vendégként döntök arról, hogy hova megyek, akkor mi alapján döntök. Egy olyan helyről, ahol az újságban azt olvasom, hogy becsméreljük, hogy válság van, hogy csőd van, emlékezzetek vissza, hogy amikor volt az a kis leomlás az oldalán, amikor megcsúszott a kerítés. A TV2-n lehetett olyan cikkeket vagy olyan tudósításokat hallani, hogy életveszélyes a makói fürdő, beszakad a teteje. Ki lesz az a turista, aki ilyen hírek hatására ezt a célpontot fogja választani? Nyilván egy olyan helyre fogok menni, ahol biztonságban érzem magam, ahol jól érzem magam, ahol kellemes a környezet és így tovább. Pont azt kellene ösztönözni, hogy a szórólapokkal, meg a rosszindulatú feljelentésekkel meg egyebekkel szemben álljunk mögé és próbáljunk valami pozitívat ebből a fürdőből kihozni, mert nem csak a mi felelősségünk, a tiétek is. Lehet, hogy ez a játék most arról szól, hogy egy városvezetést szórólapokkal, hírekkel meg egyebekkel meg lehet buktatni. Legyen így. Két év múlva egy választás után nem tudni ki lesz a polgármester, lehet hogy Fideszes, mit fog kezdeni ezzel a fürdővel? Ha leépítjük, ha lerohasztjuk, ha lerontjuk ennek a reputációját, a renoméját, mi lesz ezzel? Ez közös felelősség. Ezt Németh Pálostól kezdve mindenkivel meg kellene értetni, hogy ezekkel a dolgokkal ennek a fürdőnek ártanak. És igenis ezzel szembe kell állítani a jószándékú észrevételeket, mert van ezer ilyen. Hogy mit kellene jobban csinálni. Ezt nem tudtuk, vagy ezeknek csak egy részét tudtuk a Kovacsics Imrén keresztül verni, ezért kellett mennie. És azt reméljük, hogy Nagy Nándor és a mögötte álló stáb másként fog ehhez a fürdőhöz hozzáállni. És amit lehet ebben a helyzetben költség és tér tekintetében, mert az, hogy az öltöző így van kialakítva, ez már így fog maradni. Az, hogy egy kicsit labirintusos ez a fürdő, ez már így fog maradni, nem lehet már megváltoztatni. Akkor ebben a helyzetben kell nekünk kitölteni a lehetőségeket, a tereket. Rengeteg akcióval, rengeteg vendégvonzó eseménnyel, tehát olyan dolgokat kellene kitalálni, aminek az a pozitív sugallata, hogy ez a fürdő jó, és amit mondjuk egy másik megyei elnöktől hallottunk, Magyar Annától én még soha nem hallottam ilyet, hogy ez a makói fürdő jó, pedig ők csinálják most a megyei területfejlesztési koncepciót. Mágoriné képviselő asszony egyetértek veled, hogy arról a programról, amit te szorgalmazol, arról a megyei önkormányzat elnöke nem tud. Döbbenet, hogy nem kezelik a makói fürdőt a helyén a megyei vezetők. . Egy Bács-Kiskun megyei elnök idejön és azt mondja, hogy jó irányba mentetek el. Mert erről beszéltek. Teljesen pozitív töltetű hozzászólást tette ebbe. Én azt gondolom, hogy ha ebbe mindenki segíteni tud és itt van most már a helyi stáb, mi is, én személy szerint is amennyire lehet és amennyire a mozgásterem engedi mögé fogok ebben állni. Tudomásul kell venni, hogy át kell alakítani a marketing stratégiát, tudomásul kell venni, hogy nem elég hirdetni, nem elég plakátokat csinálni, hanem utána kell menni a vendégnek. El kell menni személyesen érte, meg kell fogni a kezét és rá kell venni, hogy jöjjön ide. És szerintem
16
erre vannak csatornák, vannak technikák, megoldási módok. És ha ebben segít mindenki, és a városban nem ez a megosztottság lesz, akkor ez a turizmus felépíthető cél lehet. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen Marosvári Attilának az enyhén latinos, elemeiben érzelemdús hozzászólását. Megmondom őszintén minden elemével egyetértek, az ilyen megbuktatás dolgot leszámítva. Megmondom őszintén, lehet bírálni engem vagy bennünket az ügyben, akár Gál képviselő úrnak, hogy helyesen tettük-e meg ezt, most nem jól csináltad, és körülbelül szerintem ez helyén való, hogy ő ezt így látja, hogy ezt most nem jól csináltad. Majd el fogom mondani neki, hogy szerintem meg jól csináltam. Megmondom őszintén ez a buktatás, ami szerintem enyhén latinos túlzás azért a mostani bajhoz képest. A dolognak én inkább a másik oldalát nézném, ez pedig az, hogy valahol abban az elemben van igazad, hogy ebben az ügyben nem érthető sem a szórólap, sem a szórólap mentén az a retorika, ami most itt tévé egyenes adásban megfogalmazódik. Holt biztos, hogy arról szól ez a történet, hogy ennek a fürdőnek jónak kell lenni, például azért hogy az a szálloda, ami most megépül a maga 600 milliójával, annak a vendégkörének legyen egy fürdője, annak a 7 darab panziónak, aki építési engedélyt kapott és ebből 5 Leader-ből, 10-15 millióval meg lett támogatva, annak a megépítésének legyen értelme. Magyarul szép lassan beindultunk, csak nem sikerül egy év alatt megoldani mindezt, köszönöm a hozzászólásokat. Dr. Bánfi Margit jegyző asszonyé a szó. Dr. Bánfi Margit jegyző: Tisztelt Képviselő-testület! A mostani vitában részben közvetlenül, részben meg többször közvetve is elhangzott a 6000 aláírást tartalmazó kérdőív. Erre és a facebook-on is találhatunk egy magát eléggé magabiztosnak mutató levelet, ami határozott állításokat fogalmaz meg ezzel kapcsolatban, ezért szeretnék erre reagálni. Ezeket az aláírásokat Dr. Rácz Árpád ügyvéd úron kívül senki nem látta. Ő adott egy igazolást arról, hogy 230 darab, egyenként 20 aláírást tartalmazó ívet látott. Ugyan akkor ez az általa kiállított idézőjelbe tett igazolás nem tartalmaz és nem is tartalmazhat arra vonatkozóan semmiféle adatot, hogy ezek a nevek hányszor fordulnak elő az íven, ezeknek a hitelessége finoman szólva megkérdőjelezhető ezen a módon. Annak idején Németh Pál urat ennek az eljárásnak a szabályosságáról, a követendő eljárásról többször felvilágosítottuk. Ezeket ő nem tartotta be, tehát ezt a bizonyos 6000-nek mondott, de Dr. Rácz Árpád úr által 4600-nak igazolt aláírást csak mondom, hogy soha senki nem látta. A polgármesteri hivatalba soha nem került be, és több mint megkérdőjelezhető, hogy ezek az aláírások mennyire hitelesek ebben a formában úgy, mint ahogy állítja a fürdő veszteségével kapcsolatos számokat is. Ha annyira igaz, akkor ebből olyan 500 aláírás lehet igaz. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Baranyi Sándoré a szó. Baranyi Sándor, a Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottság elnöke, települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Jelenlévők! Nem szorosan a fürdőhöz, de mégis azzal kapcsolatban, a fürdő gyógyászattal, az egészségüggyel kapcsolatban szeretnék tájékoztatást kérni polgármester úrtól a makói kórház helyzetéről. Ugyanis az a hír röppent fel, hogy érkezett egy levél a kórházhoz, miszerint a korábbi ígéretekkel ellentétben mégis csak Hódmezővásárhely alá fog tartozni, vagy már tartozik is a makói kórház. A korábbi ígéretek azt tartalmazták, hogy az önállóságát a makói kórház meg fogja tartani. Aggódnak a makóiak, és a térségbeliek is, ugyanis várható, hogy ez egy folyamat, amit polgármester úr is előre jelzett, hogy szép óvatosan és folyamatosan esetleg a makói kórház bezárásához vezethet. Nagyon fontos a makóiaknak és a térségbelieknek is, hogy tudják, hogy hova menjenek orvosi ellátásért, mi a jövő, mire számíthatnak a következőkben. Köszönöm szépen. 17
Dr. Buzás Péter polgármester: Molnár Lászlóé a szó. Molnár László, a fiatalokért és sportügyekért felelős tanácsnok, települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr! Most itt nagyon körbejártuk a témát, de még mindig nem jutottunk a kérdés nyitjára, Gál Sándor képviselő társam elmondta, hogy ő elhatárolódik a szórólapoktól. Azért tiszta vizet kellene önteni a pohárba. Ha mi elfogadjuk egymást, amikor támogatni kell egy ügyet, akkor elvárjuk az országgyűlési képviselőnktől is, hogy legalább mondjon már ő is valamit ennek a témának a kapcsán, ne csak mi tegyünk szóvá dolgokat. Ha lehetne, akkor halljuk már őt is. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Van véleményem, el is fogom mondani. Dr. Buzás Péter polgármester: Dr. Sánta Sándoré a szó. Dr. Sánta Sándor, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, települési képviselő: Csak szeretnék pontosítani, hogy képviselő társaim elhatárolódtak a szórólaptól. Én nem határolódtam el, hanem azt a hangulatot magyaráztam, ami bizonyos fokig ezt a szórólapot indokolta. Többiek igen, én nem határolódtam el. Dr. Buzás Péter polgármester: További vélemény van-e? Baranyi Sándoré a szó. Baranyi Sándor, a Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottság elnöke, települési képviselő: Köszönöm a szót. Véleményem a második, a piros szórólappal kapcsolatos. Itt elhangzott, hogy nincs impresszum, vagyis az van odaírva, hogy egy aggódó baloldali. Aki ezt odaírta, egészen biztos, hogy nem ismeri a baloldaliságot, hiszen a bal oldalnak nem ez a módszere, nem ezek a technikái, hogy ilyen módon közöljék a gondolataikat és a problémáikat. Tulajdonképpen kikövetkeztethető, hogy ki is írta ezt a alá. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Van-e még vélemény? Igen. Akkor kedves Mágoriné képviselő asszony! A következőt szeretném kérni. Az az igazság, hogy örömmel vesszük, ha eljössz testületi ülésre. Bármikor szót adunk, országgyűlési képviselőnk vagy és természetesen mikrofon is van, azt is odakészítettük. Képviselő társaim már beszéltek a szórólapról, én egyelőre tőled csak ezt a fehér szórólapot kérdezem. Az a kérésem, hogy ennek a témának, amiről most beszélgetünk 90%-a, 95%-a fürdő, a fürdőhöz kötődő szórólap, de 5% erejéig valóban van itt ilyen piros szórólap is, amire az van írva, hogy egy aggódó makói baloldali polgár. Velem kapcsolatban ideáig a bal oldaliak még nem aggódtak. Megkérlek, hogy mondd el, te erről mit tudsz, tudsz-e arról valamit, hogy ki az az aggódó bal oldali állampolgár, ki van a szórólap mögött. A legvégén mondjuk egy-két százalék erejéig ez is érdekel engem. És megkérlek arra is, hogy egyúttal ha módodban áll a legvégén majd mondj 2-3 mondatot a makói kórházról is, mert én azt gondolom, hogy maga a szórólap, a fehér, de a piros is, támadás, ami miatt felhívtak engem többen is, hogy mi van, elkezdődött a kampány? Valamiről el akarja terelni a figyelmet. Én nem hiszem, hogy én akkora ember vagyok, hogy országosan kellene engem támadni azért, hogy valamiről eltereljék a figyelmet. Gyanítom, hogy például ez a szórólap jó arra, hogy arról terelje el a figyelmet, hogy én úgy tudom, hogy megkapta a kórház a levelet, hogy január 1-jétől a makói kórház a hódmezővásárhelyi kórház részlege. Ami azt jelenti, hogy ez a kórház Hódmezővásárhelyhez van csatolva, és ez azt fogja eredményezni, mint az Úttörő TSZ-nél és a BMG-nél jelentette, hogy az Úttörő TSZ-ből először a kombájnokat, traktorokat vitték át a Vörös Csillag TSZ-be, utána privatizációkkal föld került a 18
vásárhelyiek birtokába. Tehát itt most a kórház kapcsán valami hasonló előtt lehetünk. Lehet, hogy erről akarják valakik elterelni a figyelmet, hogy a kórház körül mi a helyzet. Érdekel, hogy a piros szórólappal kapcsolatban is mennyi az információd, mit tudsz erről, de természetesen azt mondasz nekünk, amit jónak látsz, amit akarsz, nem határolom be. Parancsolj, tiéd a szó. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Köszönöm a szót. Hogy mondjam, szomorú vagyok végtelenül, hogy erre a napra sor került, mert az igaz, és biztos mindig úgy volt, hogy én ezt a makói fürdő építést mindig támogattam. Egyetlen dolgot követtem el közbe, mindig felhívtam a figyelmet arra, hogy a fürdő beruházás tervezése, maga a fürdő épület tervezése közben amíg itt voltam helyi képviselő, mindig elmondtam, hogy milyen lépésekkel nem értek egyet. Ezeket én itt most nem akarom idecitálni, szinte ugyan az a közönség ül itt, mint régen. Nagyon jól tudják, ki lehet nyomtatni az összes hozzászólásomat, amit a képviselő-testületi ülésen a fürdővel kapcsolatban elmondtam. Az, hogy én a fürdő építését elejétől kezdve és konzekvensen mindig támogattam, annak kettő oka volt. Az egyik oka az volt, hogy meggyőződésem, hogy azt a régi szocreál épületet felújítani akármennyi pénzért értelmetlen, mert akkor is korszerűtlen, akkor is versenyképtelen, akkor is finanszírozhatatlan lett volna. Ezen nincs mit vitatkozni. A másik dolog, én mint akkori makói választókerületi Fideszes vezető, meg sem tehettem, hogy Makovecz Imre által fémjelzett beruházást ne támogassak. Ez ennyi. Egyet is értettem vele, meg az üléspontomból, álláspontomból következően nem volt más választásom. De az egyik dolog sem zavart engem, és míg élek, a makói fürdő szóba kerül, ezt mindig elvállalom. Soha nem tagadtam le annak ellenére, hogy kaptam ezért hideget, meleget egyszerre, országos támadást és egyebeket. A legtöbb támadás a Népszabadságban jelent meg, de nem zavar, mert az ember az arcával szép. A szomorúságom az, hogy a sok vészjósló felszólalásomból nagyon sok minden megvalósul. Bár ne így lett volna. A szomorúságom oka az, hogy ma itt egy képviselő-testületi ülésen arról beszélünk meg azokról, akik nincsenek itt. Ez nem az én hibám. Itt most szépen mindenkinek itt kellene lenni és tartani az arcát. A Ruszinkó Ádámtól, a Vörös Imrétől, a Brachna Jánostól, a Kovacsics Imrétől kezdve, a Makona irodáig mindenkinek. Egyszer és mindenkorra végre tiszta vizet kellene önteni a pohárba. Ki mit hol rontott el, ki mire nem hallgatott, kinek voltak téves információi, mi folyt az üzemelés közben, milyen ár és díjszabások voltak itt, mivel kellene azokat összehasonlítani, miért voltunk versenyképtelenek, mi van 50 km-es körzetben, mi van 100 kmes körzetben, mi van Kovacsics Imre három fürdőjével, amit ő igazgat, és mi van a többibe, csak fáradtságot kell venni. Mindenki meg fogja tudni, felmegy az internetre. Elmondom, ilyen árszabás és díjszabás, három magyar fürdőben van, vagy volt, remélem itt változik. Melyik ez a három. Győr, Agárd, Makó. Menjenek fel az internetre, az összes nagy fürdőnek nézzék meg a gyerek ár jegyeit. Meg fognak döbbenni. És nem vette tudomásul Kovacsics Imre azt, hogy Makón van, milyen fizetőképes kereslet van, és mik vannak a környékben. Nem vette tudomásul, hogy 600 Ft Hódmezővásárhelyen egy jegy, meg 900 és Hódmezővásárhelyen makói tömb van és odajár fürdőbe. Nem vette észre, hogy mi van Mórahalmon. Makói telephely van, egy helyre ülnek a makóiak, ugyan úgy csinálják ezt Gyopároson, ezt nem vette senki figyelembe. Innen csak a makóiak lettek elüldözve, és nem lett kivizsgálva az, mert nem hallok róla, én nem véletlen, voltam utolsó. Ki mikor hogyan vizsgálta ki azt, hogy amikor bejött a hűvös idő, miért fogyott el a vendég. Szeretném hallani. Mi ennek az oka? Miért ment el a kedvük az embereknek. Én megmondom. Most már kénytelen vagyok, ez a fürdő, ennek a fűtése nem alkalmas hideg időre. Hatalmas távolságok a medencék között, jéghideg levegő, vizes fürdőruha elriasztja a vendéget. Itt vesebajt, húgyhólyaghurutot, és egyebet mindent egy pillanat alatt össze lehet szedni. Meg kell oldani, a folyosók fűtését, nem 16 fokra, meg 18-ra, vizes fürdőruhában a 30 meg 40 fokos víz után. Ez szervezési hiba, működtetési hiba, sok minden. Nem az én dolgom, én nem műszaki ember vagyok, sőt nem fürdőszakember, de ez az 19
általános panasz. Nem tudom, voltak 80-an állítólag azon a fórumon, nem tudom, hogy elmondták-e, de nekem sokan. Sőt. Én elmentem a kis unokámmal kipróbálni. Azt mondta az anyja, hogy meg ne próbáljam elvinni a fürdőbe, mert olyan távolság van az élménymedence meg a gyerekmedence között meg onnan a termálhoz, csak igaz benéztünk oda, kisült, hogy gyereket nem lehet bevinni, mert kerestük a meleg helyet. Mit kerestünk a fürdőbe? Meleget. Nem volt. Spórolni is, vendéggel is tele lenni, ez nem működik. Ezt úgy mellesleg megjegyzem. Tehát én nagyon szeretném, hogy az a sok szakértő, akik itt több tízmillió Ft-ot elvettek a makói önkormányzattól, egyszer egy előre megrendezett alkalommal eljönnének, elmennének fürödni egy nap, én majd keresek nekik ingyen szállást, és másnap az összes tapasztalatukkal együtt leülnének a képviselő-testülettel. Természetesen a képviselő-testületnek azzal a részével is, akik megszavazták és most nincsenek itt, hogy mit kellene csinálni másképp. Erre Nagy Nándor kevés. Az egy nagyon aranyos, nagyon szorgalmas, kreatív fiatalember 15 funkcióval mögötte, de nem szakember. Ha a szakember ezt az eredményt hozta, mit vártok el Nagy Nándortól? Talán annyit, hogy makói, hogy barátságosabb, hogy kedvesebb, hogy mindenki ismeri, nem egy idegen. Én ezt a javaslatot teszem polgármester úrnak, mert sok okos volt itt sajnos, nem nagyon hatékony. A 600.000 várt látogatóról én azt mondtam polgármester úrnak, ahhoz hosszú idő kell. Én drukkolok neki, hogy összejöjjön, ez irreális volt aki kitalálta, hogy első évben ez megvalósul. Erre mondtam, hogy Gyulának 50 év kellett az 500.000 látogatóhoz, Hévíznek meg 300 év az 1 millióhoz. Miről beszélünk? Az, aki ezt leírta, nem volt a valóság magaslatán. A fürdőbe elmentem, szétnéztem, és elmondtam először Marosvári Attilának, hogy mit találtam. Nem lett neki semmi eredménye. Utána Buzás polgármester úrral leültünk egyszer beszélgetni júniusban, neki is elmondtam, hogy mi a véleményem, nem lett semmi változás. Nem akartam cirkuszt, semmit. Nekik mondtam el négyszemközt. Mivel nem lett változás, augusztus elején elmentem a fürdőbe, és a véleményemet, amit addig senki nem hallgatott meg, és nem lett semmilyen következménye, beírtam a panaszkönyvbe. Mondom hátha a panaszkönyvbe beírom, arra majd kapok valamilyen választ, de nem a válasz az érdekes, hanem az a változás, ami ezt a fürdőt működőképessé teszi. A Kovacsics úr augusztus 22-én írt nekem egy választ. Nem fogom felolvasni, csak itt hallottam, hogy a fürdő sikertelenségének az oka, a rossz marketing, vagy a nem jó marketing, a válság, a kevés vendég, a Kovacsics úr meg leírta, hogy a magyar kormány. A magyar kormány az oka neki, mert 27% az áfa, mert keveset keresnek az emberek és én tegyek róla, hogy ezek a dolgok megváltozzanak, mint országgyűlési képviselő. Meg kell mondani, hogy mint magánember írtam be, persze nevemről, címemről ez könnyen kikövetkeztethető, hogy ki, de nem fogadta meg senki az intelmemet. Mi volt az intelmem. Ilyen belépőjegy árakkal, amiket Makón akár Makó kártyával, akár azon kívül bevezettek, nem lehet nyereséges, mert nincs rá fizetőképes kereslet. Nem tudja kifizetni egy szegedi család, hiába van Szegeden minden villamosan fent a makói fürdő, ami gyönyörű valóban, hogy belépőjegy, szaunajegy két gyereknek, meg két felnőttnek. Tudjátok mennyibe kerülne ez ha valaki kifizetné? Kiszámolta itt már ezt valaki egyszer is? 15 meg 16 ezer Ft. Ez a gyerek még el akar menni fagyizni, még lángost akar enni, sört akar inni apuka, természetesen, mert szabadságon van. És milyen szolgáltatást kap ezért a nagy szabadságon? Mindenhol kapukat meg kerítéseket, meg órát, meg minden nyomorúságot. Ezt elmondtam polgármester úrnak. Van egy szó, hogy szabadság, meg van egy szolgáltatás, ami tele van korláttal. Ez a kettő antagonisztikus ellentétben áll egymással. Elmegyek jól érezni magam, és mit találok? Két három órát, meg külön a szekrények, külön ide, külön oda, ilyen karperec, olyan, itt dugom be, ott dugom be, beenged, nem enged. Nem normális. Ha ezt a világ legjobb fürdőszakértője találta ki, akkor sem normális. Be is vált. Először kinyitották a kerítésen a kaput, már le is bontották a kerítést. Mennyibe került ez? Először felszereltek mindenhova ilyen kapukat. Most már mind ki van nyitva. Mennyibe került ez. Minek kellett ezt csinálni? Komolyan kérdezem. Én nem vagyok szakember, csak egy magyar állampolgár, aki elmondhatja, hogy sok helyen járt, 20
sok mindent látott, de ilyet sehol, hogy a fürdő közepén egy kerítés kapuval. Ez a fürdő nem megnyerte a látogatóit, hanem ez a fürdő elriasztotta. Hogy ez kinek köszönhető, nem az én dolgom. Ki kell vizsgálni. A fürdőről ennyit akartam elmondani, én azt mondom, hogy az úr legyen velünk. Szakemberek világítsák át, állapítsák meg, hogy mik a gondok, de nem Nagy Nándor egyedül meg nem tudom még két ember mellé. Min kell változtatni, hogy viszonylag elfogadható áron üzemeltetni lehessen és legyen ennek a fürdőnek vonzó ereje a szépségén kívül, mert az van. Hogy mit kell tenni ahhoz, hogy az ember ott jól érezze magát és ne azt mondja, hogy ez egy két óra hosszás fürdő. Még elmondom, hogy mit nem lehet csinálni. Az én fiaméknak vendégeik voltak Balatonfüredről. Úgy volt tervezve, hogy vasárnap délután elviszik őket a fürdőbe. Elmentek, mindenki kifizette a belépőt, bementek, mit tapasztaltak. A három élménymedencében, ezt rosszul írta le Bakos úr, mert nem ezt mondtam, amit leírt, kettő zárva volt. Egy medence volt nyitva, abban meg hideg volt a víz. Belementek a gyerekekkel, mély is, meg hideg is, kimentek. Elmentek gyalog a gyerekrészleghez, nagyon udvariasan azonnal elindították az élményeket, mert nem volt más vendég addig. A gyerekek belementek a vízbe, a felnőttek majd megfagytak kívül, mert hideg volt. De nem mentek bele, mert úgy voltak vele, hogy kicsi gyereknek való medencébe 40 éves ember nem ül bele. Majd megfagytak. Mondták, hogy ez így nem működik, mert mi itt betegek leszünk, menjünk el a termálba. Na ott meleg is volt meg meleg víz is. Kik nem mehettek bele? A gyerekek. Mit csináltak fél óra után? Felöltöztek és hazamentek. Na ha mi így viselkedünk a vendéggel, aki azt mondja, hogy ezért kár volt idejönni, erre a fürdőre a lakat rá fog rozsdásodni. Ezt így nem lehet üzemeltetni. Ez a legnagyobb probléma. Én azért jöttem el, hogy ezt elmondjam, arra számítottam, hogy egy népesebb csapatot találok itt, és minden szakértőt és mindenkit. Ez nekem nem jött be, de bízom benne, hogy egyszer ilyen lesz és itt tudok lenni, mert nagyon szívesen megvitatnám velük is, nem pedig azokkal, akik elszenvedői ennek a történetnek. És akkor utoljára, de nem utolsó sorban a szórólap. Én lenyilatkoztam a Délvilágban elég érhetően, hogy a Fideszben van egy rend. A választókerületi elnök a vezető. Itt is a vége. Az meg április 1-je óta nem én vagyok. Megírta minden újság, nem most találom ki. Mindenki nagyon jól tudja, hogy mi van. Én ezt elfogadtam, ez a Fidesz döntése, 106 választókerület van és természetes, a koromra való tekintettel a Fidesz választókerületi elnöknek nem engem , hanem egy fiatalembert választott. A piros szórólapról nem tudok mit mondani. Rám lehet varrni, fogalmam nincs. Én is megkaptam, én azt hittem, hogy valakik időben tudták, hogy jön ide Gyurcsány a piacra. Nekem erről most sincs semmi fogalmam. Én arra kérem a polgármester urat, hogy úgy szervezzék a további fürdő történetet, hogy ebből jobban jöjjön ki az egész város. Még egy dolgot elmondok, itt a Németh Pál, akivel egyébként én nem szoktam foglalkozni, de a szitok szavai között én a harmadik helyen állok, én vagyok a bronzérmes. Ez engem nem zavar, mert egy olyan embernek a véleménye, aki egész életében Magyarországon egyetlen napot sem dolgozott, aki Magyarországon egész életében egyetlen fillér adót be nem fizetett, aki idejön, 30 évi svájci tartózkodás után és itt nekünk, akik megküzdöttünk az egész életünkért, a gyerekeinkért és mindenért, osztja az észt, az nem érdemel annyit sem, amennyit most elmondtam. Most azért mondom el, mert ezt én így gondolom. Ő egy ilyen ember, ő a svájci demokráciához van szokva, ahol valóban úgy van, ebben az egyben biztos igaza van, egy ilyen beruházást tervez az elöljáróság, mert ott így hívják, azt népszavazás előzi meg. Ha megvan a többség lesz belőle valami, ha nincs nincs. Magyarországon a demokráciának egy más fajtája van. Itt népképviselet van, itt képviselőket választanak, és a megválasztott képviselő dönt a választói helyett. Ő itt be akarta nekünk vezetni Svájcot, sajnos nem csak fürdő ügyben nem sikerült Svájcot ide hozni, hanem nem sikerült idehozni semmivel. Bár sikerülne, nagyon jól tudnánk akkor élni, és akkor fejezzem be azzal, hogy hátha egyszer Makó Svájc lesz, mert itt tényleg 600.000 látogató lesz, tényleg 1000 állást teremt, tényleg minden jó, de ahhoz ésszel kell gondolkodni és vakon elfogadni mindenkinek minden féle ötletét nem szabad. Tudomásul kell venni, mert idejött, a 21
sárvári fürdő üzemeltetője, utána jött a Kovacsics úr és mindkettőt a legjobbnak tartották. Így nem lehet közelíteni emberekhez. Mindig át kell szűrni a saját agyunkon, és ezt intőleg mondom polgármester úr, de ezt tudomásul kell venni, messziről jött ember azt mond, amit akar. Azzal szeretném befejezni, a Kovacsicsnak itt volt az ideje, hogy elmenjen, ilyenkor szokott elmenni csak az a baj, hogy ez egy hétköznap estére esett, nem pedig a mai napra -, mert mindig 100 millió körül lép le. Én a parlamentben, minden képviselővel beszéltem, akinél eddig Kovacsics fürdővezető volt, és mindenhol 100 milliós hiány meglétekor ment el. És én ezt előre megmondtam Buzás Péter polgármester úrnak júniusban. Amikor 100 millió lesz a mínusz, akkor lelép. Ezt mondtam? Dr. Buzás Péter polgármester: Igen, de te más aspektusban mondtad. Azt mondtad, hogy amikor 100 milliót elvisz. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: El is viszi. Dr. Buzás Péter polgármester: Ez nem ugyanaz. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Én ezt így gondolom, mert szeretném tudni, hogy egy ilyen forgalmú fürdőnek, meg egy ilyen költségvetésű fürdőnek ugyan miért kell egy vezérigazgató, meg 7 vezető még mellé, a 65 ember mellé, aki ott dolgozik. Na ezt kell kivizsgálni. Köszönöm szépen. Dr. Buzás Péter polgármester: Bocsánat Mágoriné képviselő asszony! A kórházról nem mondtál semmit. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: A kórházról annyit tudok körülbelül, mint itt bárki. Pénteki napon megkeresett Dr. Dehelán Aurélia, a kórház orvos-igazgatónője. Ide adta nekem azt a levelet, amit kaptak pénteken, amiben az áll, hogy a kórház beolvad a vásárhelyi kórházba. Én hétfőn megpróbáltam Szócska államtitkárral beszélni. Nem tudtam elérni. Beszéltem a munkatársával és azt mondta, hogy ne izguljak én ezen, örüljek, hogy megmaradt a kórház ilyen kényszermegoldásba. Örüljek ennek és ha visszajön a Szócska úr, akkor megyek hozzá a levéllel. Ezen a héten én már semmit nem tudok csinálni, mert egész héten Vietnamban van. Nagyon remélem, hogy hétfőn fogadnak és akkor tartok egy sajtótájékoztatót, hogy mi van ebben az ügyben. Érdemben ennyit tudok mondani. Köszönöm szépen. Dr. Buzás Péter polgármester: Tessék parancsolni, van-e még vélemény. Kiss Imréné, tessék parancsolni. Kiss Imréné, idősügyi tanácsnok, települési képviselő: Köszönöm a szót. Szeretettel köszöntelek Mágoriné képviselő asszony, mert én nagyon vártam, hogy végre nem csak a rendkívüli testületi ülésre, hanem a rendesre is eljössz. Én a barátság hangján, mondom el neked azt, hogy azt ígérted a választási kampányodba, hogy Makó embereit fogod szolgálni és a jót. Én nem biztos, hogy azt látom most a fürdőhöz tett felszólalásodból. Sok mindennel egyetértettem, amit mondtál. Lehet, hogy az üzemeltetéssel van valóban baj, én is sűrűn járok gyerekekkel fürdőbe úszást tanítani, de úgy gondolom, hogy ebben neked is van hibád, mert ha legalább minden ötödik testületi ülésre eljöttél volna, akkor ezt esetleg hamarabb el tudtad volna mondani és itt mindenki szembesült volna vele. Az, hogy te leírtad a könyvbe, vagy az, hogy beszéltél a polgármesterrel meg az alpolgármesterrel, ez az ő saját hallásuk volt, tehát ezt rajtunk kívül senki nem hallottal. A legnagyobb baj az, hogy te nem jössz a testületi ülésekre, 22
mert ha itt lettél volna, elmondtad volna. Azt mondtad, hogy mindenhol sokkal olcsóbbak a belépők. Én úgy gondolom, hogy Makó kártyával nem sokkal olcsóbbak, mert én ne haragudj meg, de Bükkfürdőn voltam a gyerekekkel körülbelül 6 évvel ezelőtt, és 505 Ft volt a gyerek belépő. Ha tetszik tetszik, ha nem, nem. Zsóron ugyan ez. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: A gyerekbelépőjegy ár? Kiss Imréné, idősügyi tanácsnok, települési képviselő: Makó kártyával szerintem nem több. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Mennyi? Kiss Imréné, idősügyi tanácsnok, települési képviselő: Én nem tudom. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Elmondom neked. 1900 Ft kártya nélkül és 1100 Makó kártyával, és ott a probléma, hogy 600 Ft mindenhol körülöttünk. Fel kell menni az internetre. Kiss Imréné, idősügyi tanácsnok, települési képviselő: Én nem tudok felmenni az internetre, de attól függetlenül én mondom, hogy az a zsóri fürdő meg az a Bükkfürdő már nem 550 Ft, mint ami 6 évvel ezelőtt volt. De még mindig arra kérnélek, hogy ezt a fürdőt tényleg tekintsd szívügyednek és nem bírálni kell meg nem vizsgáltatni kell, meg nem emberek fejét kell itt leszedni, hanem azt kell csinálni, hogy igenis összetenni mindent, és harcolni ezért. Nem állandóan akadályokat gördíteni, mert ha rajtad és néhány emberen múlt volna, akkor most ott még lyuk lenne, mert úgy gondolom, ha nem a Makovecz tervezi ezt a fürdőt és nem a Kovacsics áll mellette, akkor lehet, hogy még most is szemetet hordanánk oda. Lehet, hogy meglenne a legújabb szemétgyűjtő helyünk. Úgy hogy én arra kérnélek, hogy ne mindig a hibát keressétek, hanem néha azt is nézzétek, hogy valaki jót akart. Az a Vörös Imre, aki a sárvári termál kristályt üzemeltette, én nem hiszem, hogy az olyan elvetni való ember legyen, aki egy olyan világhírű fürdőt tudott üzemeltetni, úgy hogy sok embert támadtál, soknak mondtad a nevét. Én nem értek veled egyet. Biztos van az elmondásodban sok jó is, de mi arra kérünk, és arra kérnek az én újvárosi választókerületem polgárai, hogy gyere el többet és mondd el, és mondd el a kórházról a véleményedet, mondd el mit tudtál intézni Makónak, ami pozitív. Ne csak a negatívumokat. Köszönöm szépen. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm. Javaslom Mágoriné képviselő asszony, hogy hallgassuk meg, hogy van-e még vélemény és egyben válaszolj. Jó? Van-e még kérdés? A fürdővel kapcsolatban van-e bárkinek mondanivalója a teremben ülők közül. Sánta Sándornak van még kérdése. Tiéd a szó. Dr. Sánta Sándor, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, települési képviselő: Tisztelt Képviselő-testület! Csak azért, hogy a lakosság tudja, hogy azért a kórház nincs hetekre, hónapokra magára hagyva és van ez a 10.000 aláírás. Szeretném elmondani, hogy valóban október 25-én kelt egy olyan határozat, amit záradékkal ellátva a nemzeti erőforrás miniszter, Balogh Zoltán írt alá. Ebben valóban a kórház jogutód nélkül megszűnik, nem tagintézmény, hanem telephely lesz. Másik vonal az egészségügyi, a szakmai ellátás kérdése. Majd elmondom azt, hogy milyen milyen tervet a lakosság és néhány vezető részvételével dolgoztunk ki, de előbb azért elmondom, hogy…. Figyel valaki vagy akkor abbahagyom? 23
Dr. Buzás Péter polgármester: Nem, hát az az igazság… Dr. Sánta Sándor, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, települési képviselő: Lehet, hogy nem is érdekli őket. Dr. Buzás Péter polgármester: De letaglózó, amit mondtál Sánta képviselő társam. Az, hogy telephely lesz. Tudod te, hogy mi az? Telephely lesz, ilyen külső telephely. Ami ellen tiltakoztunk, az az volt, hogy integrálják a makóit és a vásárhelyi kórházat mindkettő függetlensége megtartása mellett. Tiltakoztunk azért, mert a közös kórház, a két önálló kórházi egység közös igazgatója szakmai tapasztalata alapján Kallai Árpád lesz. Dr. Sánta Sándor, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, települési képviselő: Része lesz tulajdonképpen, de nem Vásárhely. Én is meghallgattalak. Dr. Buzás Péter polgármester: Jó, de azt mondod, hogy morgunk. Engem letaglózott, hogy telephely. Én ezt nem tudtam. Én azt tudtam, hogy összevonás lesz. Dr. Sánta Sándor, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, települési képviselő: Beolvad. Dr. Buzás Péter polgármester: Mondjad, értem, csak le vagyok döbbenve. Ennyi. Tiéd a szó, parancsolj, bocsáss meg. Dr. Sánta Sándor, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, települési képviselő: Arról van szó, hogy megtörtént a fekvőbeteg ellátás államosítása, azt követően az egészségügyi ellátás területi felosztása történt meg. A területi felosztás azzal járt, hogy átfedések történtek egyes intézmények között az ellátást illetően. Így párhuzamosságok léptek fel és területileg olyan helyzet alakult ki, hogy az olyan kórház, mint például Makó, nem tudta volna kigazdálkodni a saját működését. Itt az a probléma, amit mi kérhetünk, hogy intézményként maradjon meg és maradjon egy funkcionális integráció. Csak itt az a baj, hogy a funkcionális integráció tartalmazza azt, hogy külön teljesítmény volumen korlát lenne, amennyiben bármilyen formában külön akár tagintézmény, akár bármi, a makói kórház megmaradna. De akkor már dől az egész, hiszen ez az egésznek a lényege, hogy a tvk tette tönkre korábban is már a vidéki kórházakat, a mostani átrajzolása a területi ellátásnak lehetetlenné teszi azt, hogy a makói kórház gazdaságosan működjön a szabályoknak megfelelően. Mi kérhetjük azt, hogy ez a kórház legyen önálló. Én nem látok garanciát arra, hogy most az egész többit át kell szervezni. Én ezen sokat gondolkodtam és a legeklatánsabb példa erre a következő. Amennyiben a makói kórház önálló lenne, kerül, amibe kerül, akkor például gazdaságtalanná válna a hódmezővásárhelyi kórház is azért, mert egy egységes egésznek a része. Már bocsánatot kérek, az egészségügy átalakításában lényeges volt az államosítás. Azt követően, ha mi lobbizunk azért hogy legyen önálló kórházunk, akkor azt fogjuk kérni, amit én mondtam, ami közel lehetetlen. Nyilvánvaló, hogy a 10 ezer embernek az a kívánsága, hogy maradna ez a kórház önálló és ennek tulajdonképpen lelki fokai vannak. Azért, én is végiggondoltam és két vasat próbálok tartani a tűzben, lehet, hogy most nem férek oda hozzátok polgármester, képviselő, de 10 ezer ember aláírását kell, hogy kezeljem. Két vasat tartva a tűzben mondom azt, hogy olyan dolgokkal érvelhetnénk, hogy a jugoszláv határmentiség a makói gazdaság és intézmények visszafejlődésével járt. Ezt már a Kádár rendszerben próbálták pótolni és most nincs ilyen visszafejlesztés, csupán megszűnik a 24
kórházunk. Ez egy másik látáspont, amit a lakosság részéről hallok. Tehát a kettőnek az ütköztetése nem olyan egyszerű, mint gondoljuk, hogy én például egyet értek az államosítással, mert persze, hogy egyetértek és az egész szakmai megoldással igen. Még azt is elmondom, hogy rendszeresen tartom hónapok óta az orvosokkal a kapcsolatot, és tudom, hogy ugye három szakág megszűnt, a gyerekosztály, gégészet, neurológia megszűnt, tehát ezek óriási vérveszteségek. Nem olyan egyszerű dolog. A kórház mostani vezetői természetesen küzdenek azért, hogy ez a dolog fennmaradjon. Ezért van az, hogy például a baleseti sebészetért küzdenek. Van még idő, hogy december 31-ig megszerezzék. Most a pillanatnyi helyzet szerint a makói sebészetre nem is hoznak beteget. Itt van négy sebész szakember, nem kapnak baleseti beteget, négy hónap alatt állítólag egyet kaptak. Most azért küzd az igazgató meg a főorvos, hogy próbáljon ezen változtatni. Dr. Buzás Péter polgármester: Van még igazgatónk? Dr. Sánta Sándor, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, települési képviselő: Szerintem még folyamatban van. Azért mondom, hogy igenis van, aki ezzel foglalkozik. Például olyan harcok vannak, hogy a stroke-os beteget beveszik a klinikára, és egyelőre az ottani professzor dönti el, hogy az most Vásárhelyre menjen vissza őrzésre, vagy Makóra. Ilyen szempontból kialakulatlan. Ezt az egész átszervezést december 31-ig lehet végrehajtani, vagy kell. Én magamban a következőket gondoltam. Át kell gondolni ennek a sikerét vagy nem sikerét, hogy mennyire állítunk ki magunkról butasági bizonyítványt, amennyiben ezt a döntést támadjuk és akkor lehetséges szerintem december 31-ig fellebbezni. Azon is gondolkodtam, hogy esetleg az erőforrás miniszterhez lehetne fordulni, csak nem tudom, hogy a 10 ezer aláírás olyan jogi személy-e, akinek a nevében lehet kérni. Másokat is megkérdeztem, a szakmai újratárgyalás a járható út. Tudni illik a döntésnél, illetve általában, mert ugye 5 helyen történt ilyen összevonás, általában ezeket a döntéseket úgy indokolták, hogy x és y előfeltételeknek, minimum feltételeknek az illető kórház nem tud megfelelni. Állítólag ezeket az állításokat lehet cáfolni. Tessék? Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Semmi. Dr. Buzás Péter polgármester: Fejezd be Sánta képviselő társam légy szíves. Dr. Sánta Sándor, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, települési képviselő: Nincs már kedvem hozzá. Dr. Buzás Péter polgármester: Csak mondd már el. Dr. Sánta Sándor, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, települési képviselő: A tiltakozásnak különböző formái vannak. Van, amikor kimegyünk, van, amikor beszélünk közbe. Köszönöm szépen. Dr. Buzás Péter polgármester: Megsértődött a Sánta képviselő úr, mert a képviselő asszony beszélA lényegét elmondta. Ez azért letaglózó ám. Azt mondtam nem olyan régen, hogy kedves makóiak, jussak eszükbe. Csak én ezt 4-6 év távolában gondoltam. Én úgy gondoltam, hogy a 2014-es ciklus után az azt követő évben ciklus elején, akkor lecsonkoljuk a makói kórházat, esetleg be is csukjuk. Most ez december 31-ig fog megtörténni. Azzal, hogy a makói kórház a vásárhelyi kórház telephelye, elhangzott, de ha nem hangzott volna el akkor is logikus. Ha van 25
két nagyjából egyforma nagyságú kórház, mindkettő pénzügyi bajjal küszködik és az egyiket hozzácsatolják a másikhoz, nem mellérendelten, hanem alárendelten, ordít, hogy melyik az, amelyik talpon marad, minek a rovására. Itt részletkérdés az, hogy amit nem sikerül átvinni Vásárhelyre december 31-ig, azt majd jövő júniusig viszik át meg azt követő időpontba. Ez hogy telephely, önmagáért beszél. Bárhol gyárakban, üzemekben, bárhol telephelyről beszélünk, a szó maga katasztrofális. Hallottuk, hogy ki van adva a mentőknek, hogy ne hozzanak beteget a makói kórházba. Kis idő múlva azért fogják bezárni a sebészetet, mert nincs beteg, nincs esetforgalom, nincs miért fenntartani. Viszik máshova az eseteket azért, hogy ott meglegyen a létszám. Szülészetnél az a baj, hogy nincs meg az 500 szülés évente. Viszik máshova a szülészeket, viszik máshova a szülő anyákat azért, hogy ott meglegyen. Ezt fogjuk megélni. Nem tudom, hogy mondjam ezt nagyon szépen Mágoriné képviselő asszony, úgy látom, nagyon szépen szeretném megfogalmazni, ebben nem szakmai döntés születik. Orosházán az államtitkárnak én mondtam el, hogy tudunk mi tüntetni a makói kórház mellett. Odahívtak együtt a GYEMSZI-be egyeztetni bennünket. Egy a lényeg, hogy az orra alá dörgölték ezek szerint Sánta doktor úrnak, hogy nem zártuk be a kórházatokat. Magyarul csak igaz volt az, hogy 17 vagy 19 kórházat be akartak zárni. Nem zártuk be a kórházatokat. Meg maradt. Azért maradt meg, hogy ezzel a kvótával, ezzel a beteganyaggal ebből a pénzből a vásárhelyi kórház kistaférungozható legyen. Ez erről szól, csak van aki ezt ki meri mondani, van aki nem meri kimondani. Azért ültettek ide, azért vagyok Makó polgármestere, hogy ezt kimondjam. Nem tudok vele egyet érteni. Te vagy az országgyűlési képviselőnk. Nagyon nem vagy könnyű helyzetben. Mi azt kértük, hogy valahogy mentsük meg a makói kórházat, megvolt, hogy hány osztály, úgy hogy ne legyen beintegrálva a vásárhelyi kórház alá, hanem önálló kórházként legyen működőképes. Ezt szakmai érvekkel azon a ponton már az 500 szülés miatt nem lehetett alátámasztani, kértük tőled, hogy politikai erővel intézd el. Megértem, hogy egy Lázár Jánossal a hátadban nincs könnyű dolgod, megértem, hogy államtitkárként neki teljesen más a súlya. Mégiscsak az lett volna a dolgod makói országgyűlési képviselőként, hogy most mi ne ezt a tájékoztatást kapjuk. Én egyrészt értem, hogy nagyon nehéz a helyzeted, másrészt gondolom, tudod is, hogy ez a makói kórház dinamikusabb bezárását jelenti, ez azt jelenti, hogy nekünk mindannyiunknak vásárhelyre kell menni. Gyakorlatilag egyszerűen katasztrófa. Itt van vége a makói kórháznak. Én körülbelül ezt látom. Én azt hittem, hogy ez később lesz, úgy tűnik, hogy ez elég gyorsan be fog következni. Kérdezem, hogy van-e még véleménye valakinek? Molnár Lászlóé a szó. Molnár László, a fiatalokért és sportügyekért felelős tanácsnok, települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Távol áll tőlem, hogy bíráljam egy képviselő munkáját, de azért ha én egy Szócska államtitkárnak a külföldi távozását tudomásul veszem, akkor nem biztos, hogy el kellett volna fogadni a helyettesének azt a kijelentését, ha jól értettem, hogy mit akarunk mi itt megakadályozni, örüljünk, hogy még van kórház a városunkban, valami ilyesmit mondott. Tehát én ha azt szorgalmazod, hogy jöjjenek ide a Vörös Imréék, akkor azt mondom, hogy ha ilyet valaki k mer jelenteni a minisztériumban, akkor jöjjön már el, mert itt 50 ezer ember sorsáról van szó. Jöjjön már el ilyen nyilvános testületi ülésre, és mondja bele a kamerába, mondja el 50 ezer embernek, hiszen ez a kórház korábban még Temesvárról, Románia számos nagyvárosából fogadott orvosokat. Ez a kórház ki volt jelölve továbbképző intézménynek. Itt Sánta doktor úr elmondta a szerb határ közelségét. Itt annyi minden amellett az érv mellett szolgál, hogy nem feltartott kézzel kellene ezt tudomásul venni. Nem bántok senkit, viszont Sánta doktor urat sajnálom, hogy nem hallgattuk végig, illetve én hallgattam volna még, mert lett volna a végén még egy kérdésem hozzá, hogy az a 10 ezer aláírás, amit emlegettél, afelett most ki diszponál? Mert én úgy emlékszem egy újságcikk kapcsán, hogy ezt te átvitted személyesen Lázár Jánosnak az asztalára 26
és nem tudom, hogy az most milyen páncélszekrényben őrzendő. Tehát egyáltalán tudsz-e diszponálni felette. De nem biztos, hogy 10 ezer aláírás kellene, itt 50 ezer embernek a lelkét, dühét, a tehetetlenségét kellene látni, hogy semmibe vesz bennünket ez a kormány, mert el akarnak bennünket taposni. Ez erről szól, csak nem meri kimondani senki. Te kimondod Sánta képviselő társam. Nem a 10 ezer aláírás kell, az, hogy igenis ki kellene menni. Mert te mondtad, hogy van a tiltakozásnak különböző formája. De amit most mi itt lehajtott fejjel elviselünk, tudom, hogy Mágoriné képviselő asszony tehetetlen, nem mehet Lázár Jánossal szembe, de 50 ezer ember sorsáról van szó, és potenciálisan még legalább vagy 30-ról. Mert épülne a híd a Maroson, hogy a két országot összekösse kultúrába, gazdaságilag, egészségügyileg. Itt erről szól a történtet, csak senki nem meri kimondani. Most itt a fürdőn persze, hogy el tudtunk polémiázni, de most elsősorban nem csak a fürdőről van szó. A fürdő mint potenciális egészségügyi bázis, a reumatológiában, az iszappakolásban, a különféle gyógyászati kezelésekben hozhatna a konyhára ennek az országnak, nem csak Makónak. És akkor most mi nyugodjunk bele. Kiértékeltük már, nem akarom elmondani a nagyéri néniket meg bácsikat, meg gyerekeket, hogy hogy fogják majd látogatni máshol. Biciklivel jönnek, mert nincs nekik pénzük kenyeret venni, nem hogy buszra felszálljanak. No pláne vasútállomás nincs is ott, tehát még vonattal sem tudnak menni. De lassan már az sem lesz Makón. Elnézést, nem akartam indulatból beszélni. Mint Tiborc mondja, nem magamért sírok én, testvérem van millió. Itt nem millió, hanem legalább 50.000 ember. Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm. Most had mondjam azt, én a végén akarok reagálni, szórólap ügyben, de te kimondtad anélkül, hogy bárki kérte volna. Miért kellettek ezek a szórólapok? Egyik és másik is? Hogy például ne a kórházról beszéljünk, vagy például ne másról beszéljünk. És nem akarok országos politikát idehozni. Ne a kórházról beszéljünk, ezért kellettek ezek a szórólapok. A piros is, szép kiadvánnyal, fényképekkel, meg a fehér is. Hallottuk Mágoriné képviselő asszonyt, hogy nem az övé, tisztességesen elmondta. Érhető, most már tudjuk, hogy miért jöttek a szórólapok. Ezért, hogy erről beszéljünk, ne arról, ami az igazi probléma. Nem sikerült, mert a papír leelőzte. Sánta képviselő társamtól halljuk, újságból olvassuk, hogy nincs vezetője a makói kórháznak. Tiltakozzon a makói kórház úgy, hogy nincs igazgatója? Ha nincs egy parancsnok, akkor merre megy a csapat? Könyörgöm. Nincs vezetője a makói kórháznak. Én azt látom Mágoriné képviselő asszony, hogy nem könnyű a dolgod egy államtitkárral szemben. Teljesen megértem, csak szeretném neked elmondani, aludj rá egyet, most ne mondj erre semmit. Aludj rá egyet, hogy azért ne felejtsük el, hogy 1996-ban, amikor be akarta zárni a Horn kormány a makói kórházat és akkor tüntetést szerveztek a makói főtérre, akkor én szoci polgármesterként, az akkori országgyűlési képviselő Gazdag János akarata ellenére élére álltam a tüntetésnek, átvettem a petíciót és átadtam azt akkor az országgyűlési képviselőnknek. Felhívtam kétszer a minisztert, nem zárták be a kórházat. Tehát én azt gondolom, hogy szabad olyat is csinálni, hogy egy legitim országgyűlési képviselő, aki engem 20%-kal megvert a választásokon, legyen neki akkora ereje, hogy álljon a nép élére, és együtt bal oldal, jobb oldal tüntessünk a kórházunkért, hogy maradjon meg nekünk ez a kórházunk. Szabad ezt is megcsinálni. Én ezt már egyszer megcsináltam a saját kormányommal szemben. Gondold meg, nem biztos, hogy erre most válaszolni kell. Baranyi Sándoré a szó. Baranyi Sándor, a Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottság elnöke, települési képviselő: Csak egy gondolatomat szeretném elmondani. Hihetetlenül szomorú vagyok, ugyanis itt elhangzottak vélemények és megállapítások a kórházakról, azok gazdaságosságáról, nyereségéről. Egy dologról azonban nem esett szó, ami nagyon fontos, és Molnár képviselő társam ezt említette már érintőlegesen. Mondjuk azokról a betegekről, akik 27
ennek az elszenvedői. Velük mi lesz? Ezzel kapcsolatban annyit hallottunk, hogy egy stroke-os beteget majd megvizsgálnak, és megnézik, hogy hova szállítsák tovább. Én nem vagyok szakember, de valószínűleg, hogy utána már nem kell sehova szállítani. Előfordulhat az is. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Van-e még bárkinek ehhez a témához mondanivalója? Tehát fürdő volt az eredeti téma, aztán rájöttünk, hogy legalább olyan fontos a kórház, lehet, hogy még fontosabb. Mondjuk mindkettő fontos, maradjunk ennyiben. Marosvári Attilának van véleménye. Parancsolj! Marosvári Attila alpolgármester: Nem vélemény, egy segítségkérés és Mágoriné képviselő asszony hozzád intézném. Fürdő és kórház együtt. Szidjuk a Kovacsics Imrét, de egy érdeme volt többek között, hogy letárgyalt a kórházzal egy olyan konstrukciót, hogy a reumatológiai osztály egyfajta nappali kórházként a fürdő területén kapná meg ezt az ellátást. Úgy tudom, hogy ez a megállapodás teljes egészében előkészítésre került és valaki megtiltotta a kórháznak, hogy ezt aláírja. Szeretném megkérdezni, tudsz-e erről valamit, vagy ha nem tudsz, akkor segítenél-e abba, hogy utánamenjünk. Ez árt a fürdőnek, árt a kórháznak, árt ennek az ügynek, amiről most itt beszélünk komplexen. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Ráadásul az a kérésem, azt is gondold át, hogy ha ezt a kórházat Hódmezővásárhelyhez csatolták, telephelyként működik tovább, Hódmezővásárhely önálló telephelye Kakasszék, ott a reumatológia teljes utógondozása, akkor milyen esélyt látsz a makói kórház fürdővel való együttműködésére, azzal, hogy a hódmezővásárhelyi kórház háttérintézménye Kakasszék. Mert én nullát látok rá. Megint nem könnyű, amit kérdezünk, vagy kérünk, mert az kellene, hogy ide is jusson, ne csak Kakasszékre jusson. Dr. Sánta Sándor fog majd először reagálni. Van-e még valakinek mondanivalója? Nincs. Lezárhatom a vitát? Lezárom. Sánta képviselő társam, egy pillanat türelmet kérek még. Azért mondom el, hogy te is az enyémre is tudj reagálni, ha akarsz. Én kórház ügyben annyit szeretnék csak mondani, hogy jusson eszébe mindenkinek, hogy mit mondtam. Csak én ezt 4-6 év múlva gondoltam. Sokkal hamarabb van. Nem jó hír, nagyon nagy baj van. Nagyon rövid időn belül kiszárad a makói kórház. Most egyelőre a sebészetre már nem visznek beteget januárig, utána nem lesz sebész, miután nincs sebész, nem lesz sebészet és az összes többi osztályra ugyanez vonatkozik. Nagy baj az, hogy nemrég bele lett fektetve egy csomó pénz, az új szárnyba másfél milliárd, utána most legutoljára egy világszínvonalú CT állta helyét a másik CT-nek. Nagyon nagy baj van. Nincs rendben ez a dolog. Én azt javaslom, hogy együtt fogjunk össze. Elmondtam máskor is. Személy szerint nem én akarok ennek az élére állni, mert akkor ez politikai ügy. Ez nem politikai ügy. A makói kórház Makó és térsége 48 ezer emberének, jobb, bal oldalinak együttes ügye. Én nagyon örülnék, ha olyan valaki vállalná fel, és én megtámogathatnám ezt az egész mozgalmat, aki erőt tud maga mögött és eredményt tudna hozni a kórház megmentése ügyében. Ennyit a kórházról. Kedves Mágoriné képviselő asszony! Elmondom az összes összefoglalómat a többiekre is és akkor utána tudsz mindenre reagálni. Én hallgattam a képviselők hozzászólását, ambivalensek voltak a képviselői hozzászólások. Megmondom őszintén, Gál Sándor képviselő társam minden egyes hangját elfogadom, tudomásul vettem. Nem úgy gondolom Gál Sándor, ahogy te, már olyan értelemben, hogy szavakra már nem emlékszem, de valami olyasmi jött ki, hogy nem jó emberekre hallgattam, megvezettek, tehát hogy nem jól csináltam, ezt mondod most. Még azt is elfogadom, hogy te ezt így látod, én meg azt gondolom, hogy jól csináltam, de tudomásul veszem, hogy te ezt így látod, és éreztem a jó indulatot is a mondanivalódban. A többieknél éreztem az aggódást is, meg a produkálni akarokot is. A többieknek azt szeretném mondani, hogy akkor vagytok igaziak, ha önmagatokat adjátok. Ezt én is így szoktam csinálni. Ez a hiteles. Az, hogy ötödik ciklus óta itt vagyok, valószínűleg ez is 28
benne van. Titeket döntő mértékben a nép választott ide, nektek nekik kell megfelelni. Egyébként meg ilyen alkalmakkor nem tudunk részletkérdésekbe belemenni, de természetesen mivel senkinek, sem az alpolgármesternek, sem a jegyzőnek, sem nekem egy fillér nem kötődik a kezünkhöz és nem voltunk cinkosok egy fillér eltulajdonításában sem, bármi olyan kérdésnek állunk elébe, amikor az normálisan elhangzik. Marketing költségek ügyében is, amikor arról tárgyalunk, szívesen válaszolni fogunk, bizottsági ülésen az utolsó centig meg lehet kérdezni, hogy mennyi volt, hogy volt. Meg lehet nézni. Én megnéztem, hogy lássam, mert mondta Mágoriné képviselő asszony, hogy kilopják a szemünket. Megnéztem, úgy ellen vagy jegyezve, hogy az úristen nem tudja megtalálni a rést rajta. De megmutatjuk nektek is, nézzétek meg, látni fogjátok. De most nem erről beszélünk. Egy polgármesteri tájékoztatóban átfogóbb dolgok a téma. A bajom az, a kórházról átjöttem a fürdőre, a makói fürdő a veszteség irányába megy, nem csőd, csak veszteség. Ezt meg kell fordítani. Marosvári Attila gyönyörűen elmondta, hogy ezt hogy kéne. Megmondom őszintén nekem az esett rosszul Mágoriné képviselő asszony, hogy ezek után te a hozzászólásodat abban a hangnemben mondtad el, amivel elmondtad. Mert ennek nem a szövege volt a rossz, mert a szövegének lehet, hogy minden elemére, de legtöbb elemére oda kell figyelni. Nem biztos, hogy minden eleme úgy van, de igen úgy volt, beszéltél velem, nem tudtuk megváltoztatni, igazad van. Abban is igazad van, az nem normális, hogy kifizet valaki egy kalap pénzt, három medencéből kettő nem működik, egy meg hideg. Ebben is igazad van. Csak ha használni akarunk ennek a fürdőnek, akkor ezt így kell elmondani, itt testületi ülésen tévé egyenes adásban. A Bács-Kiskun megyei elnök, Bányai Gábor a segítségét ott azon a sokkal kisebb fórumon nem így tette. Én arra szeretnélek megkérni titeket kedves jobb oldali helyi képviselők, és téged Mágoriné képviselő asszony, hogy átjött a szövegedből az, hogy ehhez valamennyi közöd van, de nem a tiéd. Ehhez azt mondod, hogy semmi közöd, a két szórólapot mutattam. Értem, elhiszem neked, tényleg elhiszem neked. De ha ennek a fürdőnek segíteni akarsz és elhiszed azt, hogy mi sem vagyunk se tolvajok, se naplopók, és nopláne jót akarunk, ha ezt elhiszed, akkor szépen megkérlek, hogy segíts nekem. Segíts és ne árts, mert a metakommunikáció, másról beszélt. Zárásként el kell mondanom Makó város közösségének, hogy a piros szórólapról még nem beszéltünk. Sokan megkapták ezt a piros szórólapot is. Ez a piros szórólap ezen felül Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr van, alul vagyok én, meg a lányom, és a hátán lévő szöveget én még egyszer meg nem ismétlem, mert aki megkapta elolvassa, aki nem, ha nagyon érdekli szerezze be és el tudja olvasni. Ennek a lényege ez, hogy a Buzás klán így, a Buzás klán úgy, hogy én meg a lányom így, meg én meg a lányom úgy, meg hogy mi Gyurcsány Ferenc bábjai vagyunk meg hogy valljak színt, meg üzenetben az, hogy határolódjak el Gyurcsány Ferenctől, stb. Erről szól ez a szórólap. És akkor benne van a nyelvújítás, hazudtunk, stb. Nyelvújítás, tudjuk miről szól a történet. Megmondom őszintén, hogy nagyon örülök, hogy azt mondtad, amit mondtál, hogy nem a tiéd. Egyetértek a javaslatoddal, de én ezt nem teszem meg. Kíváncsi vagyok ha más veletek kapcsolatban ilyet csinál, ti megteszitek-e. Igen, ennek van büntetőjogi relevanciája. Nincs rajta impresszum, nem tudni, hogy kié. Feljelentés esetén ennek büntetőjogi konzekvenciái vannak. Nem teszek feljelentést, mert politikai szereplőnek többet ki kell bírni. Kibírom. Azt mondják, hogy határolódjak el ettől az embertől, Magyarország egykori miniszterelnökétől. Én ma Makón polgármesterségem mellett a helyi MSZP elnöke vagyok, Makó és térsége MSZP szervezeti elnöke vagyok. Én MSZP-s voltam akkor is, amikor ez az ember, akit Gyurcsány Ferencnek hívnak Magyarország miniszterelnöke volt. Itt van nálam az az újságcikk, ami 2006. március 4én megjelent a Délvilágban. Ebben az áll, hogy az M43-as autópálya megépítését, a termálfürdő fejlesztését, és legalább egy 200 főt foglalkoztató termelőüzem városba telepítését ígérte Makón Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Buzás Péter társaságában. Ez volt az előző ciklus kampánya. Aki azt mondja, hogy én határolódjak el ettől az embertől, az azt mondja, hogy kérdezem, mit mondtunk akkor? Mert ezt én is megismételtem. Megépül az autópálya. Megígérte a 29
miniszterelnök. Meg lett ígérve, hogy megépül az M43-as autópálya, megépül a fürdő és megépül itt 300 főt foglalkoztató üzem. Miről van szó? Megépült az autópálya, megépítettük a fürdőt, baj van az üzemeltetéssel, bízzunk benne, hogy meg tudjuk oldani, és itt a Givaudan egyedi kormánydöntés alapján. Tehát magyarul megígérte, és megépült. Én, amikor most itt volt múlt hét pénteken bejött az irodámba, mert behívtam egy kávéra, és meghívtam egy ebédre, csapatával együtt. Amikor bejött, megköszöntem neki, a saját nevemben és Makó nevében, hogy amit ígértél, amit ígértünk az megvan. Itt az autópálya, itt a fürdő, és itt a Givaudan. És akkor én most mitől határolódjak el? Az autópályától, meg ettől attól amattól? Nem értem miről szól az egész, de itt van a kislányom. Ő egy negyedéves egyetemista Pesten, az ELTE-n jogász hallgató, jeles tanuló. Ő valamiért úgy döntött, hogy érdekli a politika, úgy döntött, hogy szereti a politikát, érdekli a politika. Ez a kislány úgy döntött negyedéves egyetemistaként, 21 éves múlt, úgy döntött, hogy amikor a dékán megkérte, hogy országos alternatív tanévnyitón mondjon beszédet a levezető elnök és a volt miniszterelnök Gyurcsány Ferenc mellett, akkor beszédet mondott a fiatalok nevében. Ezért van rajta ezen a lapon. De ő egyetemista, az egyetemet fogja befejezni és emellett politizálni szeretne, úgy tűnik, hogy érdekli a politika. Most én erre mit mondjak? Ő most 21 éves múlt. Politizálni szeretne, ő a DK-t választotta. Egyébként akinek van 20-22 éves gyereke vagy volt, az nagyjából tudja, hogy egy 5-ös tanuló, negyedéves egyetemistának lehet-e dirigálni abba, hogy ő most hogy érezzen politikai szempontból. Büszke vagyok a lányomra. Ennyi. Ennyit erről a szórólapról meg a másikról. Nagyon szépen köszönöm, hogy azt mondtad Mágoriné képviselő asszony, hogy nem a tiéd. Nagyon jól esik, mert nem lett volna méltó hogy ilyenek a te nevedhez kötődjenek. Én ennyit szerettem volna mondani, nagyon szépen köszönöm. Sánta képviselőé a szó. Dr. Sánta Sándor, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, települési képviselő: Újra az jön elő, amit mondtam, hogy a későbbiekben talán a város ügyeinek intézésében egyszerű mezítlábas képviselők is részt vehessenek, például a fürdő intézésében. Most megint az jön elő, hogy van olyan ember, aki megsértődik azért, hogy én egy mezítlábas képviselő 10 ezer aláírás gyűjtésében részt vettem és most azt képviselem. Mindenek előtt elmondom, hogy van olyan dolog, amit csak Lázár János államtitkár úr tud megtenni, és amikor neki átadtuk, akkor ezt vettük figyelembe részben, részben pedig, mert más nem vette át. Leírtam már egy újságcikkemben, hogy amikor már kialakul az a dolog, hogy egyik vagy másik kórház között kell felosztani a közös tortát, akkor nem aláírások döntenek és jó, hogy nem így van, hanem szigorú számítások. Tehát erről ennyit. Molnár László szememre vetette, hogy rossz helyre került a 10 ezer aláírás. A múltkor is mondtátok, hogy rossz helyre adtam. Nem adtam rossz helyre, mert más nem vette át, de Lázár János átvette. És azt is elmondom, hogy a szigorú számítások mellett ő nyitott egy olyan reményt, hogy mégis van helye, ahogy mondtam már a lokálpatriotizmusnak és a szívnek, hogy szeretünk egy kórházat. Baranyi képviselő úr mondja, hogy viszik és baj lesz. A közül kell választani, egyelőre amíg ki nem alakul, hogy a stroke-os beteget Hódmezővásárhelyen vagy Makón őrizzék. Az átalakításnak éppen ez a lényege, hogy a fekvőbeteg ellátás hotel funkciója, ami legdrágább, azt leépítsék. Ez ellen nem tudunk mit tenni. Én nem akartam ezt elmondani, de miután annyira támadjátok, van aki direktbe a Lázár Jánost, annyit tudok elmondani, hogy segíteni fog és ezt kérni is fogjuk aláírók, hogy segítsen rá egy fellebbezésünkre. Köszönöm szépen. Dr. Buzás Péter polgármester: Molnár Lászlóé a szó. Molnár László, a fiatalokért és sportügyekért felelős tanácsnok, települési képviselő: Csak egy szóval szeretnék Sánta képviselő társam neked válaszolni, hogy lehet, hogy az én memóriám kopik, de úgy emlékszem, hogy a Lázár úr az általad átadott 10 ezer aláírást úgy aposztrofálta, 30
hogy szimpátiaaláírás. Csak nem tudom, hogy ő mire értette. Én tudom, hogy harcolsz, együtt voltunk a kórháznál az igazgató tanácsnak tagjai a főorvosi karba, kint volt több képviselő társaimmal a bizottság, meghallgattuk a kórház dolgozóinak a véleményét, hogy miben segíthetünk. Én csak azt szeretném tudni, hogy ha ez a 10 ezer aláírás, megvan és tényleg azért van ott, hogy a kórházat ne erre a sorsra juttassa a kormány, akkor nyugodt a lelkiismeretem. De ha ez azért van ott, hogy egy szimpátia aláírást vittél, akkor aggódok. Dr. Buzás Péter polgármester: Még tovább megyek. Ebben a körzetben nekünk megvan a sajátos érdekünk, Makónak meg a térségnek. Szerintem ez kettőnknek ugyan az kellene, hogy legyen és nem igen értem most neked ezt a fokozott óvatosságodat, mert eléggé rébuszokba beszélsz, ezt nagy politikusok egész másként intézik. Ez olyan egyszerűen le van rendezve. Én a piros szórólap kapcsán mondom, ha ezt már nem a makói Fidesz csinálta, akkor nem gondolom, hogy a Kósa Lajos csinálta volna Debrecenből. Ez azért eléggé behatárolható, hogy honnan jött ez a szórólap. Ezzel együtt azt gondolom, hogy csak az lenne a jó az ő szempontjából is, hogy aki itt mondani vagy csinálni akar valamit, most még itt van az a képviselő, akit megválasztottunk Mágori Józsefné. Neki volt egy célkitűzése, azt mondta, hogy 10 milliárd a külterületre, azt mondta, hogy észak-nyugati elkerülő, azt mondta, hogy utánpótlás focitámogatás. Akkor csak azt kellene másnak is gondolni, hogy ő szerintem ezt meg akarja csinálni. Akkor segítsen már neki valaki egy kicsit, hogy maradjon meg a makói kórház, meg akkor legyen már rendbe az is, hogy a 10 milliárdból legalább 5 milliárd külterületi belvíz rendezésre jusson, épüljön már meg az észak-nyugati elkerülő, hogy ha majd elhangzanak ugyan ilyen szórólapok 2 év múlva, lehessen már akkor is valamit mondani. Jó viszonyban vagyunk, autópálya ideér. Itt az autópálya? Itt van. Nagyon jó. Mit mondott? Givaudan? Itt van. Fürdő? Itt van. Ti is próbálkozzatok, hogy a 10 milliárdos külső belvíz elvezetésből valami legyen, az észak-nyugati elkerülő 3-4 milliárdjából csináljon valamit. Ha a foci nem megy, akkor segítsünk Mágoriné képviselő asszonynak, hogy egyszer már 6-10 évvel ezelőtt nekiugrott a fokhagyma feldolgozónak, most megint műben van, félúton van, kapjon segítséget. Én azt gondolom, hogy minket az eredmény érdekelne ebből a szempontból. Akkor ennyi Mágoriné képviselő asszony, tiéd a szó. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Köszönöm a szót. Először is köszönöm szépen Kiss Imréné képviselő asszonynak, hogy ekkora nagyra becsül engem, hogy ha én itt lettem volna a testületi üléseken sűrűbben, hamarabb kiderült volna, hogy mi folyik a fürdő körül. Én vagyok itt a legokosabb. Köszönöm ezt a bókot, de nem így gondolom. Nem az a dolgom, hogy makói testületi ülésre járjak, mert 16 falum is van és kérdezd meg, hogy melyik faluba hányszor és hol voltam. Nem csak Makó a feladatom. Amikor szükség van rá, el fogok jönni ezután is, de minden alkalommal nem. A Buzás úr valóban 2006-ban kampányolt a fürdővel, az autópályával, meg nem tudom mivel, de már 2002-ben is. Én 2002-ben is és 7 év alatt lett megvalósítva, valóban kampányoltam. Mivel? Az észak-nyugati elkerülő úttal, a hagymafeldolgozóval és szerettem volna a fociakadémiát megcsinálni, azt meg lehet köszönni az ott közreműködőknek. Dr. Buzás Péter polgármester: Meg 10 milliárd a külső belvízre. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Egy pillanat, végigmondom. Meg lehet köszönni az ott közreműködőknek, hogy miért szálltam ki belőle. Az nem ide tartozik. Kampányoltam a belvízrendezéssel. Nagyon jó úton jár a hagymafeldolgozó, kormányelőterjesztésben remélem, hogy ma bevitték. Az nagyon jól áll. Nagyon jól áll a belvízrendezés. November 5-én indul az első gazdákkal való egyeztetés, EPI-Water program, Európai Unió finanszírozza és körbe, hogy 31
értse mindenki, Makótól sugaras irányba mennek ki a közlekedési utak és két közlekedési út közti termelőket hívnak meg minden egyes tárgyalásra, mert ott bizonyos megegyezéseket kell a termelőknek önmaguknak tenni, hogy hol lesz víztározó, ki ad csereföldet, hol megy a csatorna, egyebek. November 5-én indul ez a megbeszélés mind az 58 ezer ha-ra, ami a Marosnak az északi oldalán van. Nincs benne Kiszombor, Ferencszállás, Klárafalva, csak az északi oldal, Apátfalva, Csanádpalota, egészen Nagyérig és Marosleléig. Az 50 ha-nál nagyobb földtulajdonos gazdák lesznek meghívva első körben, akiknek megfelelő méretű területük van, nem az 1-2 haos. Nagyon remélem, hogy meg tudnak egymással úgy egyezni a gazdák, hogy ez gyorsan is kivitelezhető legyen. Erre egyébként nagyon nagy kormányzati pénz lesz már a jövő évi költségvetésben és minta projektként, Makó térségében indul el ez először. A Balla Iván az egyik szervezője, mivel ők ismerik a földrajzi környezetet, az EPI-Water program a második és a Szent István Egyetemen egyetemi tanárok felkarolták ezt az egész projektet és ők vezetik a tudomány részéről. Én meg a társadalmi támogatottságot hozom mellé. Erről mindről nem akartam beszélni, amíg döntés nincs róla. Csak ne higgye senki azt, amit polgármester úr nekem mondott, hogy a megfelelő székben alkalmatlan ember ül. Én harcolom, vagy küzdöm azt a feladatot, amit kampányoltam és amit elvállaltam. Észak-nyugati elkerülő út. Ő áll a legrosszabban, de azt mondta nekem Lázár János, hogy nagyon szeretné tartalék keretből megvalósítani, de nagyon nagy a gond, mert a román állam döntése nem erről szól. Már készen van és átadták a Temesvár-Arad autópályát, és amikor a 43-as út a határra ér, a románok is odaérnek és okafogyott lesz. Elküldött engem az államtitkár, amikor az útért lobbiztam, hogy ebből nem lesz semmi, ennek ellenére nekem Lázár Jánost azt ígérte, hogy ő mégis, hogy ha valahol kimarad 2-3 milliárd Ft, meg akarja csináltatni. 2,5 év után én ezt nem akartam itt elmondani, mert még nem időszerű, hanem úgy szerettem volna bejelenteni, amikor végleges megállapodások vannak, amikor kormánydöntés született róla. Én ezt idő előttinek tartom, de ne higgye senki azt, hogy nem csinálok semmit. Ezért mondtam el, mivel 2,5 év után számon lett rajtam kérve. A focit meg nem tartom publikusnak, elmondjam, hogy miért szálltam ki. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Bocsáss meg, csak azért, hogy utána véletlen se felejtődjön el. Út ügyben azért ezt mi is hallottuk, de a Temesvár-aradi autópálya a Bánáti forgalmat, Temesvárnak ezt az oldalát és a Vajdaságnak a másik oldalát nem fogja lekezelni. Tehát azok itt fognak átjönni Kiszombornál. Most lesz egy előterjesztés, itt is van a megyei közlekedésiek megbízottja, és vele is erről fogunk beszélni. Itt a 7,5 tonna most a korlát, egy 7,5 tonnás kocsi nem annyira kis autó. Később meg ha a Schengeni egyezmény életbe lép, ellenőrizetlen kamion jön át, busz jön át, akkor óriási terhelést kapunk, és a központi körforgalom meg nem kétsávosan van, hanem az a fürdővároshoz van megcsinálva. Na ez csak érv volt, hogy az autópályát egy az egyben ne fogadjuk el, hanem van más érv is. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Én sem fogadtam el, de mikor megszületett a döntés, akkor egy miniszter asszony volt Romániában a közlekedési miniszter, akkor ezt azonnal levették a napirendről. Polgármester úr is emlékszik rá, 60 milliót vagy 28 milliót kaptatok a tervezésre. Dr. Buzás Péter polgármester: Mindkettő jó. 60-at kaptunk és 28-at költöttünk el. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Az abban az időpontban volt, amikor még nem volt meg a két kormányközti megállapodás, azt megelőzte. Ezt megkapta az önkormányzat és arról volt szó, hogy ennek zöld lap van és indul az építkezés és utána jöttek a románok az új variációval és akkor lett ez leállítva. Ez nem lett elfelejtve, de én ezután is puhatolóztam, hogy 32
mi van és akkor mondta a Lázár úr, hogy abban gondolkodik, hogy valami tartalékkeretből mégis csak megcsinálják. Dr. Buzás Péter polgármester: Rendben, csak azt azért tudjad, hogy a 60 millió lehetőség megvan, 28 millióért megcsináltuk a tanulmányt, de a környezeti hatástanulmány, amit a fennmaradó részből meg lehetne csinálni, ezt már a tárca leállította erre tekintettel, amit mondtál. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Ezért állította le, mert megszületett a két kormány közötti megállapodás. Dr. Buzás Péter polgármester: De én azt gondolom, hogy legalább most annyit lehetne engedni, hogy ez a pénz megvan, az ítélet megvan, hogy megcsinálhassuk a hatástanulmányt, hogy amikor ott a 3 milliárd, akkor kész legyen, hogy be lehessen adni. Itt mondjuk addig ennyit lehetne lépni. Rád bízom. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Ez attól függ, hogy az uniós pénzkeretekből a közlekedési útvonalakra mennyi lehetőség van. Ezt én most megmondani nem tudom. Azt tudom, hogy 600 milliárd van a magyar vasútfejlesztésre, amiből egyetlen forint nincs elköltve, ezt még a szocialista kormány különítette el. Megpróbálta a most regnáló kormány az Európai Uniónál elérni, hogy azt a 600 milliárd Ft-ot, ami le van kötve vasút korszerűsítésre, azt szabadítsák fel és közlekedési utak fejlesztésére fel lehessen használni, az unió nem engedte meg. Azt biztos tudom, hogy ez a történet most itt áll, mert azt mondta az unió, hogy azt, amit erre a fejlesztési ciklusra aláírt a szocialista kormány, az szent és sérthetetlen és a 600 milliárd Ft ha nem fejlesztik a vasutat, akkor ott fog maradni bent és nem fogjuk tudni lehívni. Dr. Buzás Péter polgármester: Értjük amit elmondtál. Még egyszer mondom. Nulladikként a 60 millió most itt van, ezért amit mondtál a tárca leállította a 60 millióból megvalósítandó környezetvédelmi hatástanulmány készítését. Amit most el lehetne intézni, mert meg van rá a pénz, az az, hogy a tárca tegye lehetővé, hogy ha már úgy mond ki lett dobva a 28 millió, mert feleslegesen van megcsináltatva a terv, akkor ehhez képest dobjuk már ki mellé azt a 5-10 milliót, amiből a környezetvédelmi hatástanulmányt meg lehet csinálni. Mert esély arra, hogy kiesik valahonnan 3 milliárd, akkor van, ha mind a két dokumentáció megvan. Ebben most lehetne lépni. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Annyit megteszek, hogy Völlner államtitkár úrtól megkérdezem, hogy mennyi esély van erre. Dr. Buzás Péter polgármester: El kellene intézni Völlner államtitkár úrnál. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Értem. Tudom, hogy mit kell. Dr. Buzás Péter polgármester: Jó. Akkor út ügyben ennyi. És akkor kórház. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Jön a kórház. Én azt nem akartam elmondani, mivel nem jártam körül a történetet. Nekem orvosigazgató főorvos asszony még többet is mondott annál, mint ami a papírban van. Tárgyalásban van a szegedi klinikával. Nem tudtam, hogy ilyen részletesen ki lesz tárgyalva és nem akartam addig erről semmit mondani, amíg nem 33
tudom a végkifejletet. Idézőjelben mondom a következőt. Az igazgatónő megpróbált kapcsolatot építeni a szegedi klinikával és azt szeretné elérni, hogy a makói kórház ebbe a valamiféle integrációba, amit most mi beolvadásnak olvasunk meg az is van leírva, ne Hódmezővásárhelyhez kerüljön a makói kórház, hanem kerüljön direktbe Szegedhez, mert hogy mi a következő lépés. Hogy Hódmezővásárhely is Szegedhez kerül meg Makó is, mert az iránya ennek a kórház integrációknak a nagy központok megmaradása lesz, mint Szeged, Szolnok, Kecskemét. Az összes ilyen kicsi kórház, én azt hittem tagintézmény, most hallom, hogy telephely lesz. Az irány azt mondja az igazgatónő nekem ne az legyen már, hogy ilyen féloldalon elmegyünk Hódmezővásárhelyhez, aztán együtt megyünk Szegedre, akkor már mindjárt menjünk Szegedre. Azért mondom el, mert nem gondoltam, hogy ennyire ki lesz itt ez tárgyalva. Nekem meg van a feladatom, csak nem volt kivel lerendezni. Még elnézést szeretnék kérni, ha bárkit megbántottam volna. Higgye el mindenki, hogy a fürdő jó működtetése mellett a turizmus iparág felfejlesztése mellett szeretnék lenni. Csak én egy dolgot nem értek. Van itt egy olyan tényező, úgy hívják, hogy idő, tehát nem akarom elhinni, hogy ép értelmes emberek, a város vezetői 20 vagy 18 éves, sőt 40 éve itt az önkormányzatnál, amit én egyszerű ember észreveszek meg a velem kapcsolatban álló ismerőseim, azt itt senki nem tudta, és azért, mert én nem jöttem el és nem mondtam el. Ilyen nincs. Ezt mindenkinek tudni kellett volna, amikor az első ártáblázatot kiírták a fürdőnek a kapujára meg a pénztárába, hogy halva született ötlet. Ebbe bele fog halni. Ezt minden épeszű embernek tudni kellett volna, aki felmegy az internetre meg az is, aki nem. Én 20 fürdőnek kiírtam a belépőjegy konstrukcióit. Makón a Makó kártyával a makói emberek kapnak előnyt, Szegeden a fürdőbe a Csongrád megyeiek kapnak féláron jegyet. Nem szegediek, Csongrád megyeiek. Mindenki tudja. Tessék? Dr. Bánfi Margit jegyző: Az alapjegy árából van kedvezmény. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Az alapjegy árából. Dr. Bánfi Margit jegyző: Óriási különbség. Dr. Buzás Péter polgármester: Mágoriné képviselő asszony, amit mondasz nem úgy van, csak nem akarunk testületi ülésen ilyen durván belenyúlni. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Bele lehet nyúlni, én megmondom nektek, hogy én hogy tudom. Dr. Buzás Péter polgármester: Most folyamatosan hülyézel le bennünket és én ezt tűröm, mint ahogy ezt illik egy ülésvezetőnek. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Én nem hülyézek le senkit. Dr. Buzás Péter polgármester: Ne gondold már, hogy alpolgármesternek, jegyzőnek, ha nekem nincs is annyi eszem, meg a körülöttünk lévő embereknek nincs annyi esze, hogy mi is lenézzük ezeket az árakat. Ne tételezd már azt fel, ha én elmondtam neked, hogy mik a mérlegeredmények, akkor nem tudjuk a jegyárakat. Nem úgy van, ahogy mondod. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Tehát nem így van.
34
Dr. Buzás Péter polgármester: Nem így van. Felszínes az információd. Lehet, hogy a gyerekjegybe igazad van, de az összes többinél nem így van. Megnéztük, országosan nem rosszabb az induló árunk mint az összes többié. Ezzel együtt azért hallgatok, hogy ez is átgondolandó, hogy esetleg egy másik árpolitikával mélyen alányúlva az egésznek, egy új koncepciót alakítsunk ki. Eddig fontosabb volt az, hogy minden információ jöjjön be attól, hogy cáfoljunk. Csak most megint harmadszor dörgölöd az orrunk alá azt, ami nem úgy van. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Nem úgy van Mórahalmon, hogy 900 Ft a belépő szauna jeggyel együtt? Dr. Buzás Péter polgármester: Te azt mondtad, hogy országosan mi vagyunk a legdrágábbak. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Így van. Ajánlom, a számítógépből, gyorsan gyűjtessétek ki. Azonnal, nem tart semeddig. Az, hogy 8 emberért fűtik a gyönyörű makói szaunát, Közép-Európában nincs még egy, azt szeretném kérdezni, hogy megéri-e. Mi volna ha benne lenne a belépőjegyben és egy csomó olyan is elmenne fürödni, aki szaunázni akar. Én kérdezem. És nem 8 emberért, hanem 180-ért fűtenétek. Kaptam egy statisztikát, 130 vagy 140 ezer látogató volt. Hát azt vizsgálni kell, hogy miért van. Én ennyit kértem és nem akartam vele senkit bántani. És azt hittem, hogy ide eljövök és azt mondják, hogy kitaláltuk, ez az 5 oka van neki, és ezen ilyen és ilyen időn belül változtatunk és ez ennyi meg ennyibe kerül. Én ezt hittem, de nem ez lett. Én nagyon remélem, hogy legközelebb akkor tudok eljönni, amikor mindenki megelégedésére az általam ide hozott projektet be tudom jelenteni, hogy 2,5 vagy esetleg 3 év után ne azt mondják, hogy nem csináltam semmit. Köszönöm szépen. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Sánta Sándornak van még megjegyzése. Dr. Sánta Sándor, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, települési képviselő: Csak azért, hogy nem annyira széttagolt a jobb oldalnak az akciója. Valóban igaz, amit Mágoriné képviselő asszony mondott és a fellebbezésbe ezt beírtuk, mert ez a legfontosabb része. Egyébként én a magam részéről nagyon örülök ennek a vitának, mert arról van szó, amiről, és hogy az indulatokat is nem fékezték ebben az esetben nekem jól esik. Ide venném még a Marosvári alpolgármester urat is, tényleg nagyon szépen szólt hozzá. Dr. Buzás Péter polgármester: Jó. Van-e még valakinek véleménye? Nincs. Jó. Lezárhatom? Lezárom. Tisztelt Jelenlévők, Hölgyeim és Uraim! Én a következőt szeretném mondani. Azzal zárom az egész ügyet, hogy ami a fürdőt illeti, én nagyon szépen arra kérek mindenkit, csináljunk úgy, ahogy normális helyen, normális családban, normális városban szokás. Csináljunk úgy, hogy ha valami nem jó, azt mondjátok el nekem, nekünk. Ha valami jó, azt mondjátok el mindenkinek, ez vonatkozik a polgármesteri oldalra is. Azt gondolom, hogy ezt az ügyet ilyen módon, ezzel az empátiával, ezzel a kiállással nem ezen a helyen kell kiértékelni. Most ezt megtettük, ez így rendben van. Lehet, hogy szükség is volt rá. Egy kicsit jobbító szándékú dinamizmust jobb néven vettem volna a jobb oldal részéről, de bízom benne, hogy azért hat rájuk, képviselő asszonyra is meg a többiekre is az, hogy ez a fürdő csak a miénk, ez a város csak a miénk, én itt szeretnék lakni 2-5-10 év múlva is és itt szeretne lakni gyerekeim egy része is bízzunk benne és én szeretném, hogy ha így állnátok hozzá. Ami a kórházat illet, lámlám csak meg lett az, hogy ha nem is a helyieknek köszönhetően a szórólapok mögött mi húzódott meg, ez a kórház ügy. Itt viszont el kell mondanom, hogy csalódtam benneteket, és nem csak azért, mert nekem most ezt kell mondani, hanem azért, mert a megoldásnak nem azt a módját választjátok, hogy mi maradjon nekünk és hogy maradjon nekünk, hanem azt 35
mondjátok, hogyha már mindenképpen meg kell szüntetni a makói kórházat, akkor ne Hódmezővásárhelybe olvasszák be, hanem a klinikába. Ha axiómaként kell elfogadni azt, hogy ne legyen makói kórház, akkor valóban Hódmezővásárhelyhez képest a klinika jobb célpont, ezt minden normális ember elfogadja, de a dolog nem erről szól. A dolog arról szól, hogy Makónak kellene a kórház és egy-egy ilyen dologról akkor volna értelme beszélni, ha tudjuk azt, hogy a klinika milyen önálló részlegeként működne itt Makón ez a kórház, mitől marad önálló, stb. Erre én ezt tudom mondani. Mi makóiak, Makó térségiek ezt tartjuk fontosnak ebben az ügyben. Záró gondolatmenet, meg kell nézni, hogy mi különbség van a helyi politizálás, a helyi testületi munka, és mondjuk egy cég irányítása között. Egy céget úgy irányítani, ahogy ti elmondtátok, hogy menet közben minden egyes ügyben operatívan azonnal beleszólni árba, vagy bármi másba, azt nem lehet megcsinálni. Igen, nekem elmondta, alpolgármesternek is ezek szerint elmondta, hogy drágállja az árakat. Mi ezt több oldalról végig gondoltuk, csomagban lehet rajta változtatni. Ezeket a gondolatokat mi a következő árpolitikánál tovább adjuk, bele fogjuk építeni az árakba. A magam részéről ezt az ügyet most lezárom akként, ha bárkinek kérdése van jöjjön, bizottság előtt megbeszéljük, stb., nem tévé egyenes adásban, bizottság előtt. Ami pedig a jövőt illeti, várjuk a jobbító szándékú javaslatokat is. Egy dologban egyet értek Mágoriné képviselő asszonnyal, én ki is egészítem, ez a Németh Pál megítélése. Nem csak, hogy hazajött 30 év után és tanít bennünket a svájci demokráciára, hanem még arra is tanít bennünket, hogy itt nekünk hogy kellene, meg mit kellene öncsonkításként csinálni. Teszi ezt az állítólag több milliós svájci nyugdíjából. Tehát én ezt a több milliót szerettem volna ehhez hozzátenni, mert amikor engem támadott, akkor ennek utána nézettem, 576.000 Ft volt a svájci minimálbér és ő mint főtisztviselő a minisztériumban ennek legalább 5-6-szorosát kapta fizetésként. Ennek a nyugdíj vonzata meg annyi, amennyi. Azt gondolom, hogy nekünk a saját eszünk után kell menni úgy, ahogy ezt itthon tudjuk tenni. Sánta Sándor kér szót. Dr. Sánta Sándor, az Oktatási, Művelődési, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, települési képviselő: Polgármester úr! Nem akartam az előbb szólni, de engedtessék meg, hogy ami itt elhangzik és mi itt szótlanul hallgatjuk, majdnem úgy néz ki, mintha egyet értenék. Gondoljátok már végig, hogy a magyar történelem zivataros századai meg évtizedei után ha valaki külföldre kerül és visszajön vagy esetleg kint is marad, és ezt tételesen még hozzá véve a jövedelmét is, ezt piszkálni nem a tárgynál maradva, hogy mit írt. Azt vitassuk. De hát akkor ő egy hátrányos állampolgár, mert kint volt, meg azért, mert rendesen dolgozott és sok a jövedelme. Teljes mértékben tiltakozom az ellen, hogy ez itt egyáltalán elhangzott. Vitatkozzatok azzal, amit mond. Mi ez? Dr. Buzás Péter polgármester: Sánta képviselő társam, ha már mindketten ezt mondjuk, nem gondolod, hogy esetleg nem neked van igazad? Molnár László, a fiatalokért és sportügyekért felelős tanácsnok, települési képviselő: Kedves Sánta képviselő társam, barátom. Ha a dédi8, vagy 98 név alatt írogató mérnök úrról beszélünk, ha annak minden mondatát elolvasnád, annak mindegyik szava becsületsértés, rágalmazás a bíróságon megállna. Ez Mágoriné képviselő asszonyra, rám, te rád, polgármester úrra, mindenkire vonatkozik. Tehát itt most ilyen embert nem biztos, hogy védeni kellene. Mi nagyon szelíd szavakkal illettük a nyugdíját, meg ahogy le akarta vezetni a Korona emeleti nagytermében a hogyan kell a fürdőt építeni, hogyan kell várost vezetni, ő mindenhez ért. Sok mindenben egyetértünk, de ezt az embert nem biztos, hogy védeni kellene, mert ez mást nem csinál, mint nappal végig megy egy zászlóval meg egy kutyával a városon, megáll mindenkivel és az országgyűlési képviselőtől kezdve a Toldiig, mindenkit, az Orbán Imrét, mindenkit véleményez. 36
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm. Mágoriné képviselő asszony akar még szólni. Parancsolj. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Elnézést, hogy elköszöntem már egy nagyon lényeges dolgot elfelejtettem. Meg szeretném nyugtatni a Németh Pált, remélem nézi a tévét, a mostani kormány az eladósodás mértékétől és a helyi adóbevételi képességtől függő arányszámból lekövetkeztetve minimum 40%-át átveszi az önkormányzatok adósságának. Én, ahogy ismerem Makó Város Önkormányzat helyi adóbevételét és annak mértékét, meg amit remélek a Givaudan-tól, mert azt nem tudom, tehát amiről nem tudok nem beszélek. Ez a kettő együtt annyi, hogy abba a 40%-os részbe beleesünk. Én nem tudom milyen árfolyamon fogják ezt számolni, de a 2,5 milliárdról beszéljünk, mert 500 millió ott van tudtommal valami tartalék számlán. A 2,5 milliárd volt valamikor forint értékben, 149 Ft-os svájci frank árfolyamon, most úgy emlékszem én, hogy 20 millió 11 vagy 15 ezre svájci frankot vettünk fel. Annak a hatod része bent van, azt én most kivonom belőle, akkor durván 17 millió, vagy 16,5 millió svájci frank van beszorozva a valamikor 220-230 Ft-os árfolyammal, mert ezt úgy kell számolni. Úgy tudom elképzelni, hogy a tőke csoportosul át az államhoz, tehát el fogja vinni ennek 40%-át a magyar állam és akkor a fürdőt terhelő kamatok és tőketörlesztés meg még a fenntartási költségek együtt nagyságrenddel kisebbek lesznek. Az idén még csak kamatot fizettek, én úgy tudom, mert 2013 júniusig csak kamat fizetés van. Dr. Buzás Péter polgármester: 2013. április. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: Bocsáss meg, hogy tévedtem két hónapot. Dr. Buzás Péter polgármester: Mindegy. Mágori Józsefné országgyűlési képviselő: 2013. áprilisáig csak kamattörlesztés van, utána pedig már tőketörlesztés is, mert akkor lesz az igazi nagy baj, amikor fenntartani kell a fürdőt, fizetni kell a tőkerészarányt és még fizetni kell a kamatot. Ezen fog segíteni a mostani kormány, mert el fogja vinni az adósság 40%-át. Üzenem a Németh Pálnak, hogy ne izguljon mi értünk, adófizetőkért, mert ez őt ekkor sem érintette meg eddig sem, bennünket vállalkozókat érint, mert nagyon remélem, hogy az adósság konszolidáló önkormányzati programban Makó részt vesz és jobban fogunk járni. Köszönöm szépen. Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm én is. Ez azért úgy van, hogy amit kapunk, Mágoriné képviselő asszony mindig előre meg szokta jósolni azt, hogy körülbelül milyen kormányzati intézkedés nekünk mit hoz eredményként, és az azért úgy szokott lenni. Például létszámban is megmondta, hogy körülbelül milyen létszám várható január 1-jétől Makón és az úgy lesz. Ha ő most azt mondja, hogy 40%-át elengedik a kötvényünknek, akkor ez valószínűleg ennyi lesz Erre azt mondjuk, hogy köszönjük szépen, viszont ami árnyalja a dolgot, az az, hogy az összes többit nem tudjuk még. Nem tudjuk azt a pénzügyi mikroklímát, ami körbevesz bennünket a költségvetés kapcsán. Nem tudjuk, hogy milyen adóbevétel milyen arányban marad, milyen arányban kapunk többletfeladatot annak az adónak a terhére. Egyik rész ez a 40% könnyebbség mindenképpen könnyebbség, csak hogy ez a könnyebbség több-e annál, jobb-e annál, mintha a mostani rendszer maradna a teljes adóbevételi struktúrával, ezt majd a jövő évi költségvetés összeállításakor tudom megmondani. Gondolom ez így korrekt. Rendben van. Köszönöm szépen. Akkor ezt a témát lezártuk én örülök annak, hogy itt volt az országgyűlési képviselőnk és megköszönöm neki, hogy itt volt, és azzal engedlek útra Mágoriné 37
képviselő asszony, hogy én azért csak továbbra is azt mondom, komolyan gondolom, hogy azért is vagyok Makón a polgármester, hogy amiben te Makó városának segíteni szeretnél, abban mindenben partner legyek. Felajánlom most is azt a segítséget, hogy akár az északnyugati elkerülő kapcsán, most a környezetvédelmi hatástanulmányhoz bármi információ kell, egy telefon és küldöm. Ha bármilyen információ kell, hogy sikerüljön elintézned, hogy az északnyugati elkerülőt beemeljék egy telefon és küldöm, ha bármi mással kapcsolatban, fürdőhöz kötődően információra van szükség, akkor küldöm. Esetleg azt is gondold át, ha már ennyire mélyen benne vagy ebben az egészségügyi dologban, hogy hogyan tudnál nekünk abban segíteni, hogy a kórház helyben maradó részlege és a reumatológia meg a fürdő hogyan tudna együtt működni. Mert bevételi oldalról ennek is van némi jelentősége. Ha ebben kapok egy telefont, azonnal állunk rendelkezésre. Nagyon szépen köszönöm. Köszönöm szépen mindenki másnak a gondolatát és lezárva ezt a napirendet, szavazás után szünetet fogok elrendelni. Aki a polgármesteri tájékoztatót elfogadja, kérem, szavazzon! A képviselő-testület 8 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 4 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 369/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatóját az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról megtárgyalta és azt az elhangzott kiegészítésesekkel együtt elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője Dr. Buzás Péter polgármester: Szünetet rendelek el. Köszönöm. 12:16-tól 12:36-ig SZÜNET Dr. Buzás Péter polgármester: Javaslom, hogy folytassuk tovább a testület munkáját. Dr. Sánta Sándor települési képviselő nem tartózkodik az ülésteremben. Marosvári Attila alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés van-e a tájékoztatóval kapcsolatban? Gál Sándoré a szó.
38
Gál Sándor, mezőgazdasági tanácsnok, települési képviselő: Tisztelt Képviselő Társaim, Alpolgármester Úr! Szeretnélek kérdezni, hogy a visszasajtoló kútról meg a termál projektről egy kicsit bővebben adjál tájékoztatást, mert a lakosság széles rétegeit érinti ez a kérdés. Dr. Buzás Péter polgármester: Van-e még kérdés alpolgármester úrhoz. Kérdés nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e a tájékoztatóval kapcsolatban? Vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Tiéd a szó, parancsolj. Marosvári Attila alpolgármester: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Képviselő-testület! Én bízom benne, hogy a lakosság széles körét ez nem érinti, mert a távfűtés működik, tehát fennakadást ez a beruházás nem okoz. Ahogy az újságban is a héten olvasható volt, Szabó Gergő projektigazgató úr nyilatkozott ezzel kapcsolatban. A 2. sz. visszasajtoló kút fúrása elkészült, a Brunnen Kft.-vel, mint volt fővállalkozóval van egy elszámolási vita a MATERM Kft és a Brunnen között. Emiatt új szivattyúkat kellett beszerezni, információm szerint ez már folyamatban van és információm szerint november közepe tájékán a rendszer üzemképes állapotban most már termálvizet fog termelni. Ennyit tudok mondani. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Megfelel? Jó. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kérem, szavazzuk meg Marosvári Attila alpolgármester kollegám tájékoztatóját. A képviselő-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 370/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Marosvári Attila alpolgármester tájékoztatója a fontosabb tárgyalásokról, eseményekről. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Marosvári Attila alpolgármester tájékoztatóját a fontosabb tárgyalásokról, eseményekről elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város alpolgármestere - Makó város jegyzője 2. napirend: Tájékoztató a Makói Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság tevékenységéről Dr. Buzás Péter polgármester: A napirend tárgyalásánál köszöntöm Balázs Gábor tűzoltó alezredes urat, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi 39
Kirendeltségének vezetőjét és Balogh Róbert tűzoltó őrnagy, tűzoltó parancsnok urat. Gyertek ide mellém. Köszöntelek itthon. Parancsolj, foglalj helyet. Eddig beszámolót készítettek a munkájukról, az átszervezést követően ez tájékoztató. Szóbeli kiegészítés van-e? Parancsolj. Balázs Gábor, tű. alezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltségének vezetője: Tisztelt Polgármester Úr, Jegyző Asszony! Tisztelt Képviselő-testület! Kedves Jelenlévők! Polgármester úr valóban úgy indította bemutatásunkat, hogy eddig beszámolót készített a makói tűzoltó parancsnokság, most pedig tájékoztatót. Ennek az az oka, hogy 2012. január 1-jével a rendvédelem területén, a katasztrófavédelem, mint rendvédelmi feladatot ellátó szerv egy államosításon ment keresztül. A bizottsági tárgyaláson is, amikor a napirendi pontot tárgyalták, én taglaltam, hogy a rendészetben, a katasztrófavédelemben a centralizációnak helye van. Én most itt be kell, hogy valljam, hogy ezt plagizáltam. Még pedig körülbelül egy hónappal ezelőtt tárgyaltunk polgármester úrral az irodájában, aki elmondta, hogy sok mindennel nem ért egyet, azzal egyetért viszont, hogy a rendészetben a centralizációnak helye van, tehát polgármester úrtól kölcsönvettem ezt a gondolatot. Dr. Buzás Péter polgármester: Készíted elő a pályát, rendben van. Balázs Gábor, tű. alezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltségének vezetője: Komolyra fordítva a szót, egész komoly feladat az, amit ellát a makói tűzoltó parancsnokság. Valóban most már azért tájékoztató, mert nem az önkormányzat intézményeként működik, hanem az állami védelmi szervezet részeként. Milyen változást hozott, hiszen a makói polgárokat talán ez érdekli a legjobban, hogy az ő biztonságuk ezáltal csökkent-e, jobban garantált-e a tűz elleni védekezés vagy a katasztrófák elleni védelmük. Én azt gondolom, hogy jelen pillanatban legalább ugyan azon a szinten áll. Ez azt jelenti, hogy a makói tűzoltó parancsnokság egy 60 fős létszámból gyakorlatilag most 48 fővel látja el feladatát. Látható, mondjuk egy 12 státuszhely csökkenése, de ez ilyen látens, látszat státuszhely csökkenés, hiszen a beavatkozó létszám, azok, akik valóban felülnek a tűzoltó gépjárművekre, legyen az fecskendő vagy magasból mentő szerv, vagy műszaki mentőgép, vagy vízszállító gépjármű, akik a mentésben részt vesznek, azoknak a személyeknek, kollegáimnak a létszáma nem változott. Valóban elkerült egy technikai eszköz, mondjuk Szegedre egy gépjárműfecskendő, nem titok. Ennek pedig az volt az oka, hogy területvédelemben kellett gondolkodnunk. Azt a fogalmat is megtanultam, én Makón rengeteget tanultam egyébként, egy kistérségi polgármesteri fórumon, hogy a kevesebb nem több. Valóban próbáltuk egy ideig magyarázni, hogy ez a kevesebb létszám gyakorlatilag többet jelent, mert az új műveletirányításnak megfelelően gyorsan átcsoportosíthatóak a megyében lévő eszközök. Higgyék el nekem, én ezt teljes szívemből mondom, hogy így van. De mégis nézzük, hogy a kevesebb miért nem több, de legalábbis biztos, hogy egyenlő. Dr. Buzás Péter polgármester: Matematikában nem, de mondjad nyugodtan. Balázs Gábor, tű. alezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltségének vezetője: Gyakorlatilag 44 fő látja el a készenléti szolgálatot. Ez azt jelenti, hogy naponta 11 fővel van a készenléti szolgálat, akik 24 órában látják el a szolgálatot úgy, hogy egy teljes raj 6 fővel bír beavatkozni, a magasból mentő szerekre, a műszaki mentőre, különleges szerekre van egy-egy fő, vagy kettő mondjuk a vízszállítóra, és Szegedről saját hatáskörben 2 főt csoportosítottunk át abból az állományból, akit elvittünk egyébként Szegedre. Én azt gondolom, hogy ezért nem kevesebb az a létszám, aki itt dolgozik, 40
mert parancsnok úr meg tudja oldani azt, hogy ugyan annyi számú eszköz és ugyan annyi számú tűzoltó kollegám tudjon beavatkozni akár a tűzeseteknél, akár a baleseteknél. Dr. Buzás Péter polgármester: Bólogatsz parancsnok úr? Balázs Gábor, tű. alezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltségének vezetője: Muszáj neki. Amivel kevesebb lett, az pedig a hatósági szakterület. Makón december 31-ig ellátta két kollega, majd később csak egy a hatósági feladatokat. Ez a tűzvédelmi létesítési használatba vételi eljárások, a tűzvédelmi hatósági ellenőrzések és azok szankcionálásának a végrehajtását jelenti. Ezek bekerültek a központba Szegedre. 14 fő státuszhellyel látjuk jelen pillanatban el. És az sem titok, hogy 10 emberrel tudtuk felölteni, tehát 4 státuszhelyünk üres, de egyelőre úgy tűnik, hogy a hatósági munkánk nem szenvedett csorbát az átalakítás következtében. Azt is nagyon fontos kiemelni és kérem azt értsék meg, hogy igen, gyönyörű egyenruhában ülünk itt, a törvény és a jogszabályok szigorával, annak betartásával lépünk fel, de emberek vagyunk és csak egy témát szeretnék kiemelni. Ez a tűzvédelmi ellenőrzések hatékonysága. Makón ebben az évben még és Makó térségében nem kellett kiszabnunk hatósági ellenőrzés során tűzvédelmi bírságot. Erre lehet azt mondani, hogy nem jó, mert a kemény hatóság nem dolgozik megfelelően, vagy lehet azt mondani, hogy igen, nagyon jól dolgoztunk a prevenció területén és megelőztünk, amit meglehetett. Lehet azt mondani, hogy a makói állampolgárok, a makói vállalkozások, egy legyen kis-, közép- vagy nagyvállalkozás, jogkövető állampolgárok vagy szerveztek módján próbálják betartani azokat a tűzvédelmi előírásokat, katasztrófavédelmi előírásokat, amelyekkel megelőzhetők akár a munkahelyi balesetek, akár a katasztrófák kialakulása. Én azt gondolom, hogy nem minden a bírság, ráadásul hogy ha problémát találunk, akkor megpróbálunk először szignalizálni, írásban felszólítani, vagy a személyes jelenlétünkkel segíteni azonnali helyretételét ennek a hibának és azt gondolom, hogy ez egy jó módszer. Tisztelt Képviselők! Tisztelt Polgármester Úr! Kérem, tájékoztatónkat fogadják el. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Kérdés van-e? Toldi Jánosé a szó. Toldi János települési képviselő: Polgármester Úr, Képviselő Társaim! Tisztelt Vendégeink! Az elismerés és a tisztelet hangján köszöntelek benneteket és úgy ahogy most, mindig ilyen elegánsan lássunk benneteket. Esetleg akkor amikor kimentek egy területre gyakorlatozni, akkor legyen rajtatok gyakorlóruha, de éles helyzetben minél kevesebbszer városunkon és térségünkön belül. Én elismerve munkátokat - ugyan akkor gratulálva őrnagy úr kitüntetéséhez, ezt nem tudtam magamba fojtani - és mivel bizottsági ülésen már annyira kitárgyaltunk benneteket, hogy ide a nyilvánosság előtt csak az elismerő szavakat tudtam elmondani. Azért mégis csak van egy kérdésem, hol tart az úgynevezett bűncselekményre utaló tűzesetek kivizsgálása, annak mi az eredménye. Volt 5 eset, abból 3 van itt felsorolva. Tehát a rendőrségi vizsgálat és a ti vizsgálatotok talált-e már tetteseket vagy tettestársakat. Dr. Buzás Péter polgármester: Van-e más valakinek kérdése? Nincs több kérdés? További kérdés nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Lezárhatom a kérdéseket? Akkor válaszoljatok a kérdésre. Balogh Róbert, tűzoltó parancsnok, a Makói Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnoka: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Én készítettem a 41
statisztikát, tudom honnan származik a kérdés. Úgy működik a dolog, hogy bűncselekmény gyanúja, alapos esetén tűzvizsgálat is van, illetve a rendőrség párhuzamosan vizsgál. A tűzvizsgálat hivatott arra, hogy lehetőség szerint a rendelkezésre álló nyomokból, bizonyítékokból megállapítsa, hogy alá tudja-e támasztani a bűncselekmény tényét. Ha menet közben vagy ott mindjárt a helyszínen megvan az elkövető, akkor nem olyan nehéz. Amikor nincs meg, akkor sokkal nehezebb, a tűzvizsgálat megállapíthatja, hogy valóban ez egy tudatosan, akaratlagosan elkövetett cselekmény. Ha nincs meg az elkövető, akkor onnantól kezdve nekünk nincs tovább semmiféle jogosultságunk. Dr. Buzás Péter polgármester: Megfelel? Rendben van. Véleménye kinek van. Molnár Lászlóé a szó. Molnár László, a fiatalokért és sportügyekért felelős tanácsnok, települési képviselő: Tisztelt Képviselő Társaim! Polgármester Úr! Parancsnok Urak! Találkoztunk már a bizottsági ülésen. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy helyettesítenem kellett Baranyi képviselő társamat, mint bizottsági elnökhelyettes, és ott Toldi úrral, gratuláltunk még pedig azért, mert országos tűzvizsgáló versenyen a Balogh Róbert őrnagy úr harmadik helyezett lett. Tehát ez azt jelenti, hogy nem csak Csongrád megyében, Makón is vannak kiváló szakemberek. Nagyon szép hely. A bizottsági ülésen is elmondtam, hogy köszönettel vagyunk, mi képviselők is így vagyunk, a Makó térségében élő emberek is, és elfogadom most már parancsnok úrnak, hogy a kevesebb az majdnem ugyan annyi. Én voltam az egyik aggódó, aki azt mondtam a létszámra való tekintettel, hogy vajon ezek az emberek mennyire frissíthetők, mennyire tudnak aktívan beavatkozni az adott helyzetbe, de megnyugvás volt számomra, hogy a vonuló állomány maradt annyi, amennyi. Az adminisztrációs munka pedig megoldható Szegedről. Én egy másik köszönő szót szeretnék tolmácsolni. Gyakorló pedagógusként több alkalommal jártam már vendégként gyerekekkel a tűzoltó parancsnokság épületén belül, ez ilyen pályaorientációs óra keretében működött. Körülbelül 4 osztályt vittem el, ami cirka 40 főt jelentett, majdnem 50-et. Utána kiértékeltük a tűzoltóságon tapasztaltakat és azt vettem észre a gyerekek szavaiból, hogy feltekintenek a munkátokra. Érzik, hogy mennyire szükséges ez a tevékenység és láttam olyat, akik nagyon komolyan fontolgatták már ott 15-16 éves korban, hogy lehet, hogy majd valamikor bekopogtatnak hozzátok, hogy ők is tűzoltók szeretnének lenni. Én további sikeres munkát, jó erőt, egészséget és majdan szerencsés visszatérést a nyugdíjas évek során. Dr. Buzás Péter polgármester: Van-e valakinek még gondolata az előterjesztéshez? Nincs? Megkérdezem a teremben ülőket, mert a tűzoltók mindenkinek a munkáját érintik. Kíván-e még valaki szólni? Bálint Márta, a Makó Városi Kulturális-Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezetője és Gádzser Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt Csongrád Megyei Igazgatósága Forgalomtechnikai és Kezelői Osztályának vezetője kívánnak szólni. Kérem, szavazzuk meg. A képviselő-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 371/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Hozzászólási jog megadása a Makói Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság tevékenységéről szóló tájékoztatóhoz
42
HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Bálint Márta, a Makó Városi KulturálisKözművelődési Nonprofit Kft. ügyvezetője és Gádzser Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt Csongrád Megyei Igazgatósága Forgalomtechnikai és Kezelői Osztályának vezetője részére Tájékoztató a Makói Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság tevékenységéről – napirendhez a hozzászólási jogot megadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője. Dr. Buzás Péter polgármester: Bálint Mártáé a szó. Tessék parancsolni. Bálint Márta, a Makó Városi Kulturális-Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezetője: Köszönöm szépen. Én nem véleményt, hanem köszönetet szeretnék mondani. Alezredes úr, parancsnok úr. Sokan nem tudják itt a teremben, hogy egy 2011. október 6-i belügyminisztériumi rendelet okán a katasztrófavédelemmel mi napi kapcsolatban vagyunk. Ugyanis minden olyan rendezvényt, ami már 201 fő fölött van nekünk azt azonnal egyeztetni kell. Én nagyon szépen megköszönöm Balázs Gábor úrnak és Balogh Róbert úrnak a segítségüket, hiszen napi kapcsolatban vagyunk és Molnár Pétert is szeretném itt név szerint megemlíteni. Nagyon sokat segítenek nekünk abban, hogy a hagyományos rendezvényeinket is minden jogszabálynak megfelelően, minden passzust betartva úgy, hogy az ott lévők konfortérzetét maximálisan kielégítse tudjuk megrendezni. Máris kérem, hogy ez a jövőben is így legyen, különös tekintettel a január 1-jére és ezúton én is nagy tisztelettel gratulálok parancsnok úrnak az október 23-i elismeréséhez. Köszönöm szépen. Ezen túl a tűzoltók nagyon sokat segítenek most már több mint egy éve abban, hogy valamennyi városi rendezvényen díszegyenruhában működnek közre zászlófelvonásnál és ezt én nélkülük nem tudnám megtenni. Köszönöm ezt a segítséget mindenkinek. Dr. Buzás Péter polgármester: Rendben van. Köszönöm szépen. Most Gádzser Gábor úr, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatósága Forgalomtechnikai és Kezelői Osztályvezetőjének adom meg a szót. Gádzser Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt Csongrád Megyei Igazgatósága Forgalomtechnikai és Kezelői Osztályának vezetője: Gádzser Gábor vagyok, valóban a közúttól, de most mint magánember szeretnék hozzászólni. Dr. Buzás Péter polgármester: Tessék parancsolni. Gádzser Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt Csongrád Megyei Igazgatósága Forgalomtechnikai és Kezelői Osztályának vezetője: Kérdést szeretnék feltenni kihasználva az alkalmat. Az utóbbi időben hallottunk a médiából, televízióból olyat, hogy lakóépületeknél nagyon sokan berácsozzák az előterüket, illetve a lakáshoz vezető utat különböző okokból megfontolt döntések érdekében. Ez tűz esetén adott esetben elég jelentős akadályt képezhet. Véleményt szeretnék kérni, hogy büntethető-e abban az esetben, ha nem bontja el. Mégis mi a tanácsuk, hogy ezt jobb leszerelni és esetleg a bejárati ajtónál valami más megoldást találni? Nálunk Szegeden ez elég gyakori probléma. Köszönöm szépen a lehetőséget. 43
Dr. Buzás Péter polgármester: Tessék parancsolni, tiétek a válaszadás lehetősége. Balázs Gábor, tű. alezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltségének vezetője: Tisztelt Gádzser úr. Két részre kell bontani a kérdést, mert ahány lakóépület, az annyi féle megoldás, mindennel találkozunk. Amikor valaki csak a saját lakásajtaját pluszban berácsozza, azzal nekünk nincs semmi probléma, mi be tudunk menni megmenteni bárkit. Ezzel nincs gond. Olyan lakásoknál, ahol három vagy négy lakást rekesztenek el biztonsági védőráccsal, azzal mint Balázs Gábor maximálisan egyetértek, éltem ilyen lakásban. Mint tűzvédelmi szakember már nem annyira, hiszen a mentést akadályozza, nem beszélve arról, ha mondjuk egy felszálló szárazvezeték, ami az oltáshoz kell egy középmagas épületben 30 méter magasak például a tízemeletesek Szegeden és ezt is elzárja az a biztonsági védőrács, na ott nagy baj van. Nyitjuk azt is, de időben egy 20 másodpercet biztos elvesz tőlünk. Fel sem merül ennek az engedélyezése. Ilyen engedély nem jött be hozzánk, nem kérnek rá engedélyt. Egyébként az szokott lenni az eljárásmód, hogy az egyik lakó a másikat feljelenti. Nekünk nem is kell végigjárni, nincs tűzvédelmi ellenőrzés ebben a témában. Segítenek az állampolgárok nekünk. Akkor viszont kötelezést ki tudunk adni arra, hogy azt a rácsot le kell szerelni és vissza is ellenőrizzük. Az egyes lakásoknál nincs ezzel gond. A másik, amikor segédmotorkerékpárt visznek fel emeletre és ott mondjuk a benzin benzincsöve rossz és csöpög. Nem tudunk vele igazából azzal a résszel mit kezdeni, hogy ez tűzveszély, persze, hogy az, mert magánszemély 20 litert tárolhat egyébként a saját ingatlanában. Ez amennyiben csöpög, a szabálytalanság határát egy kis motornál súrolja. Ennek keretében is el szoktunk járni. Amivel elnézőbbek vagyunk talán, az a virágcserép. Azt, amikor valaki szépítő szándékkal kipakolja a lépcsőfordulóba, az tényleg nem egy banánfa méretű, ezzel nem szoktunk problémát csinálni. Az országos tűzvédelmi szabályzatba, ami most reform alatt áll, és januártól új szabályzó fog életbe lépni, az is azt írja, hogy a menekülési útvonalat, tűzoltási felvonulási útvonalat nem szabad, hogy akadályozza. Mondjuk egy fejmagasságban elhelyezett kis muskátli a lépcsőházban nem fog gondot okozni. Itt megint kérem azt vegyék figyelembe, hogy ami a józan paraszti ésszel is felmérhető, hogy ez igen veszélyes lehet a mentésnél, a menekülésnél, na ezt szokta a hatóság szankcionálni. Köszönöm. Gádzser Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt Csongrád Megyei Igazgatósága Forgalomtechnikai és Kezelői Osztályának vezetője: Köszönöm szépen a választ. Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyszerű. Van-e még kérdés, vagy mondanivaló a napirenddel kapcsolatban? További kérdés, vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Lezárhatom a témát? Lezárom a témát. Javaslom, fogadjuk el a tájékoztatót. Kérem, szavazzunk! A képviselő-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 372/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Tájékoztató a Makói Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság tevékenységéről
44
HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Makói Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság tevékenységéről szóló tájékoztatót megtárgyalta és elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség (6721 Szeged, Berlini krt 16-18.) - Makói Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság (6900 Makó,Vorhand rabbi tér 1.) Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm. Milyen gyakran fogunk mi találkozni ilyen tájékoztató kapcsán kapcsán? Balázs Gábor, tű. alezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltségének vezetője: Gyakorlatilag negyedévente mindenképpen egyeztetésre sor kerül. Ha még annyit megengednek elmondanék, hogy én azért sajnálom, hogy az önkormányzatokkal kevesebbet találkozunk, de igény esetén jövünk, meghívásra mindenféleképp. Kevesebbet találkozunk, mert a jogszabály január 1-jétől a járást fogja nevesíteni nekünk, akivel tartanunk kell a kapcsolatot és ott már lehet beszámolási kötelezettségünk is. Ez egy jogszabályi változás januártól, közigazgatásnak ez a szintje újra, mint történelmi hagyomány visszakerül a rendszerbe, de én azt gondolom, hogy ha negyedévente parancsnok úr a testületnek beszámol, az bőven elegendő. Dr. Buzás Péter polgármester: Az igazság az, hogy mi nem gondoljuk, hogy negyedévente tájékoztatni kell bennünket, nekünk évente bőven elegendő. Nekem az a fontos, amit Toldi képviselő társam elmondott, hogy minél kevesebbet legyen rajtatok éles helyzetben a gyakorló, meg amikor baj van, akkor tényleg oldjátok meg. Eddig ezzel nem volt probléma, nekem egyébként is a tűzoltósággal, katasztrófavédelemmel kapcsolatban túl azon, amit már idéztél, hogy ott a centralizációt el tudom képzelni, az a véleményem, hogy ne érezzük a munkátokat. Olyan ez, mint az egészség. Ha minden rendben van, akkor nem kell beszámolni, nem panaszkodunk, nem dicsérünk, nem bántunk és akkor minden rendben van. A tájékoztatót köszönjük szépen. Jó munkát kívánok nektek. 3. napirend: Előterjesztések, rendelettervezetek 1. sz. előterjesztés Makó város helyi építészeti örökség védelméről szóló rendelet módosítása Dr. Buzás Péter polgármester: A Makó, Attila u. 24. számú lakóépület szerepel a helyi építészeti örökség védelméről szóló rendeletünk mellékletében, mint helyi védelem alatt álló épület. Állapota instabil, életveszélyes kérték, hogy újat építhessenek. Én javaslom, hogy az előterjesztés szerint töröljük ki a rendeletből ezt. Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Márton Imre települési képviselő 13:04-kor elhagyta az üléstermet.
45
Kérdés nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk a rendeletről! A képviselő-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő rendeletet alkotja: Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2012.(XI.5.) önkormányzati rendelete Makó város helyi építészeti örökségének védelméről szóló 13/2006. (IV.27.) önkormányzati rendelet módosításáról
2. sz. előterjesztés Makó város környezetvédelméről szóló helyi rendelet módosítása Dr. Buzás Péter polgármester: Makó, Szent István tér 8/b szám alatti ingatlan udvarában lévő, helyi védettség alatt álló császárfa kiszáradt, ebből kifolyóan szükséges törölni rendeletünkből. Azt gondolom egyúttal hozzon a testület egy olyan döntést, hogy vizsgáljuk felül ezt a rendeletünket. Nem vagyok abban biztos, hogy nem túlzó-e az, hogy azokat a fákat, amik magántulajdonban vannak, helyi védettségi oltalomban részesítjük. Gondoljuk ezt újra még egyszer, jó? Az a kérésem, hogy először hozzuk meg a mostani döntésünket, emellett hozzunk arról egy határozatot, hogy vizsgáljuk felül a rendeletet és azt terjesszük a testület elé. Kérem, szavazzunk a rendelet tervezetről! A képviselő-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő rendeletet alkotja: Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 34/2012. (XI.5.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének Makó város környezetvédelméről szóló 18/2001. (VI. 28.) önkormányzati rendeletének módosításáról
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk a határozatról! A képviselő-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 373/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Felkérés a környezetvédelmi helyi rendelet felülvizsgálatára
46
HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete kezdeményezi a Makó Város környezetvédelméről szóló többször módosított 13/2006. (IV.27.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatát. A felülvizsgálat térjen ki arra, hogy a magántulajdonban lévő, helyi védettség alatt álló fák tekintetében indokolt-e minden esetben a védelem fenntartása. A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy a felülvizsgálatot követően, rendelet módosítási javaslatát terjessze a képviselő-testület elé. Határidő: folyamatos Felelős: jegyző Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda 3. sz. előterjesztés Vagyonrendelet módosítása Dr. Buzás Péter polgármester: A nemzeti vagyonról szóló törvény módosítása miatt a helyi önkormányzat köteles 2012. október 31. napjáig ismételten felülvizsgálni vagyonrendeletét. A módosítás miatt a korlátozottan forgalomképes vagyonelemek közé kell besorolni a helyi önkormányzati tulajdonban álló gazdasági részesedéseket, azaz Makói Kommunális Nonprofit Kft., Makói Kulturális - Közművelődési Nonprofit Kft., Makói Fürdőfejlesztő Kft., Makói Gyógyfürdő Kft., Makó Városi Televízió Kft., Makói Városfejlesztő Kft., Makó - Térségi Víziközmű Kft. önkormányzati üzletrészét. Én azt gondolom, hogy normális esetben egy korlátozottan forgalomképes vagyonná minősítés hitelfedezeti szempontból gondot jelent a banki hitelbírálat minősítése során. Tulajdonképpen lehetetlenné válik a hitelfelvétel. Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk! A képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett a következő rendeletet alkotja:
47
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 35/2012. (XI.5.) önkormányzati rendelete
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzatának vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 11/2003. (III. 26.) önkormányzati rendelet módosításáról
4. sz. előterjesztés 2012. évi költségvetési rendelet módosítása Dr. Buzás Péter polgármester: A költségvetési rendelet módosítása most is arról szól, amiről minden egyes testületi ülésen. Időközi előirányzat változásokat vezetünk át rajta. Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk a rendeletről! A képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett a következő rendeletet alkotja: Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XI.5.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló 1/2012.(II.13.) önkormányzati rendelet módosításáról 5 sz. előterjesztés Folyószámla hitel szerződés meghosszabbítása Dr. Buzás Péter polgármester: Azt kell tudni, hogy mi eddig elég komoly beruházásokat valósítottunk meg, és titkon azt reméljük,hogy ha ezután is lesz egy-két fejlesztésünk, egy-két pályázatunk nyer és a különböző fejlesztések lebonyolításához általában a támogatás utófinanszírozott. Már pedig ahhoz, hogy ezt meg tudjuk csinálni, vagy lesz elég pénzünk bankszámlapénz, vagy nem lesz és ha nem lesz, akkor likvidhitel. A lényeg, hogy szükség van erre a likvidhitelre. Például ez a 600 millió Ft, ami nekünk rendelkezésre állt, ezt a 2012-ben 104 napig vettük igénybe és átlagosan 106.618.000 Ft-ot vettünk igénybe eddig a 104 napig, és mindezért kifizettünk 2.772.000 Ft-ot azért, mert elég jó kondícióval, három havi bubor plusz 1,75%-kal és rendelkezésre tartási jutalék nélkül és más egyéb banki költség nélkül alkudtuk meg és szerződtük le ezt a hitelt. Mi azt a szándékunkat nyilvánítjuk ki, hogy meghosszabbítjuk még egy évre. Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el. 48
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester Kérem, szavazzunk! A képviselő-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 374/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Folyószámla hitel szerződés meghosszabbítása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 10. § (1)-(2) bekezdése alapján hozzájárul a 2011. március 21-én a Raiffeisen Bank Zrt-vel megkötött bankszámlahitel-szerződés, további egy évvel történő 2013. január 1. – december 31. közötti időtartamra vonatkozó meghosszabbításához. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a 600.000 e Ft keretösszegű, évente hosszabbítható, naptári éven belül 2013. december 31-ig visszafizetendő bankszámla-hitel szerződés aláírására és a hitelszerződés meghosszabbításához szükséges minden intézkedés megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Közbeszerzési, Koordinációs és Jogi Csoport - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály - Raiffeisen Bank Zrt. - Irattár 6. sz. előterjesztés Eu önerő alap támogatások átadása önkormányzati társulások részére Dr. Buzás Péter polgármester: Annak érdekében, hogy a tavalyi támogatás beépíthető legyen a szennyvízprojektbe, emiatt újra kellett pályáznunk az EU Önerő Alapot. Újrapályáztuk, megnyertük és így most a szennyvízcsatornázási társulásnak át kell adnunk az 561.700.000 Ft EU Önerő Alapot. Ugyan így, az ivóvízminőség javító társulásnak pedig pályáztunk 607.113.254 Ft-ot, ami 2012 és 2015 között kerül felhasználásra. Ezt annak a társulásnak célszerű átadni. A szabály úgy szól, hogy ezt a pénzt kamataival együtt kell átadni. Az ivóvízminőségjavító társulásnál biztos, hogy nem kell ez a pénz, majd később fog rá sor kerülni, de a szennyvíznél sem biztos, hogy rögtön kell mind Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el. 49
Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk az 1. sz. határozati javaslatról! A képviselő-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 375/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: EU Önerő Alap támogatás átadása Makó város és térsége szennyvízcsatornázása és szennyvíz tisztítása projekt részére HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 5. mellékletének 9. pontja, továbbá az önkormányzatok és társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítése 2012. évi támogatásának rendjéről szóló 6/2012. (III.1.) BM rendeletben foglaltak alapján megkötött BMÖNAL-133-12116745-15 azonosítószámú támogatási szerződésben foglaltakra tekintettel, a Belügyminisztérium által "Makó város és térsége (Kiszombor, Maroslele, Földeák, Apátfalva, Magyarcsanád), szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása" projekt megvalósításához biztosított mindösszesen 561.700.000,- Ft összegű - a beruházás költségeinek saját forrás kiegészítéséhez vissza nem térítendő támogatatásként nyújtott támogatást, valamint annak esetlegesen megképződő kamatait a Támogatási szerződésben foglaltak figyelembevételével, a szennyvízcsatornázási és szennyvíztisztítási beruházás megvalósítása céljából átadja a Makó és Térsége Szennyvízcsatornázási Társulás részére az alábbiak szerint: 2012. év 2013. év 2014. év Mindösszesen:
228.101.618.208.336.552.125.261.830.561.700.000.-
A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a pénzeszköz átadással kapcsolatos megállapodás megkötésére, valamint felkéri, hogy a szükséges előirányzat módosításokat a költségvetési rendeleten vezesse keresztül. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. A határozatról értesítést kap: Makó Város polgármestere Makó Város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály 50
Makó és Térsége Szennyvízcsatornázási Társulás Irattár
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk az 2. sz. határozati javaslatról! A képviselő-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 376/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: EU Önerő Alap támogatás átadása Makó és Térsége Ivóvízminőség-javító önkormányzati társulás részére HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 5. mellékletének 9. pontja, továbbá az önkormányzatok és társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítése 2012. évi támogatásának rendjéről szóló 6/2012. (III.1.) BM rendeletben foglaltak alapján megkötött BMÖNAL-099-12111344-15 azonosítószámú támogatási szerződésben foglaltakra tekintettel, a Belügyminisztérium által "Makó és térsége ivóvízminőség-javító Projekt" megvalósításához biztosított mindösszesen 607.113.254,- Ft összegű - a beruházás költségeinek saját forrás kiegészítéséhez vissza nem térítendő támogatatásként nyújtott támogatást, valamint annak esetlegesen megképződő kamatait a Támogatási szerződésben foglaltak figyelembevételével, az ivóvízminőség-javító beruházás megvalósítása céljából átadja a "Makó és Térsége" Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás részére az alábbiak szerint: 2012. év 2013. év 2014. év 2015. év Mindösszesen
5.753.357.234.176.187.365.837.805.1.345.905.607.113.254.-
A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a pénzeszköz átadással kapcsolatos megállapodás megkötésére, valamint felkéri, hogy a szükséges előirányzat módosításokat a költségvetési rendeleten vezesse keresztül. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. A határozatról értesítést kap: Makó Város polgármestere Makó Város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Makó és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás Irattár 51
7. sz. előterjesztés Tanuszodára vonatkozó vagyonkezelési szerződés megszüntetése Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A fürdőfejlesztő kft. vagyonkezelésében van jelen pillanatban a tanuszoda, a rajta lévő ingóságokkal együtt. A fürdőfejlesztő kft. bérleti szerződés keretében adta tovább a gyógyfürdő kft-nek, aki üzemelteti, és bérleti díjat is számoltunk fel, 1.702.353 Ft értékben. Ha most a nevünkre visszavesszük ezt a tanuszodát, és mi adjuk közvetlenül oda a fürdő üzemeltetőnek, akkor ezt a bérleti díjat nem kell felszámolni, nem kell écs-t képezni és ezzel gyakorlatilag a fürdő veszteségét, vagy esetleges veszteségét csökkentjük vagy a nyereség pozíció szempontjából hozzuk jobb helyzetbe a fürdőt. Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk az 1. sz. határozati javaslatról! A képviselő-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 377/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: A Makói Fürdőfejlesztő Kft. vagyonkezelési szerződésének megszüntetése HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete - a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. §-ban, valamint a 11/2003. (III.26.) Makó ör. 9. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Makó, Belterület 18 hrsz-on található, Szent János tér 9. közigazgatási jelzésű, 9232 m2 alapterületű uszoda, uszodaépület és 2 szabadtéri úszómedence megnevezésű ingatlan 8601/9232 eszmei tulajdoni hányadát a hozzá tartozó Termál II. elnevezésű kúttal és a vízkitermelési joggal, valamint a rajta lévő ingóságokkal együtt a Makói Fürdőfejlesztő Kft. vagyonkezeléséből visszaveszi és hozzájárul a Makói Fürdőfejlesztő Kft.-vel létrejött vagyonkezelési szerződés 2012. október 31. napjával közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert és a Makói Fürdőfejlesztő Kft. ügyvezetőjét a vagyonkezelési szerződés megszüntetéséhez. Határidő: azonnal Felelős: polgármester, ügyvezető A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér.
52
Értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Pénzügyi Osztály Vagyoncsoport - Makói Gyógyfürdő Kft. ügyvezető - Makói Fürdőfejlesztő Kft. ügyvezető Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk a 2. sz. határozati javaslatról! A képviselő-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 378/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: A Makói Gyógyfürdő Kft. és a Makói Fürdőfejlesztő Kft. között létrejött bérleti szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésének jóváhagyása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul, hogy a Makói Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság (6900 Makó, Makovecz tér 6.) és a Makói Fürdőfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság (6900, Makó Széchenyi tér 22.) között 2008. december 20. napján létrejött bérleti szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez 2012. október 31. napjával. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza az ügyvezetőket a bérleti szerződés megszüntetéséhez szükséges nyilatkozat megtételéhez. Határidő: azonnal Felelős: ügyvezetők A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. Értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Pénzügyi Osztály Vagyoncsoport - Makói Gyógyfürdő Kft. ügyvezető - Makói Fürdőfejlesztő Kft. ügyvezető Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk a 3. sz. határozati javaslatról! A képviselő-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:
53
379/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: A Makó, Belterület 18, hrsz. alatti ingatlan térítésmentes használatba adása a Makói Gyógyfürdő Kft. részére HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Makó, Belterület 18 hrsz. alatti, Szent János tér 9. közigazgatási jelzésű 9232 m2 alapterületű uszoda, uszodaépület és 2 szabadtéri úszómedence megnevezésű ingatlant, hozzá tartozó Termál II. elnevezésű kúttal és a vízkitermelési joggal, valamint a rajta lévő ingóságokkal együtt a Makói Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság (6900 Makó, Makovecz tér 6.) térítésmentes használatába adja 2012. november 01. napjától a közfeladat további ellátása érdekében. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert és a Makói Gyógyfürdő Kft. ügyvezetőjét a használatba adási szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester, ügyvezető A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. Értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Pénzügyi Osztály Vagyoncsoport - Makói Gyógyfürdő Kft. ügyvezető - Makói Fürdőfejlesztő Kft. ügyvezető Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk a 4. sz. határozati javaslatról! A képviselő-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 380/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: A Makói Fürdőfejlesztő Kft. és a Makói Gyógyfürdő Kft. alapító okiratainak módosítása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete, figyelemmel a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény rendelkezéseire hozzájárul ahhoz, hogy a Makói Fürdőfejlesztő Kft. alapító okiratában rögzített, 6900 Makó, Szent János tér 9. megjelölésű telephely törlésre kerüljön, egyúttal pedig a Makói Gyógyfürdő Kft. alapító okiratában telephelyként megjelölésre kerüljön. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza az ügyvezetőket szükséges nyilatkozatok, intézkedések megtételéhez.
a
polgármester
és 54
Határidő: azonnal Felelős: ügyvezetők A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. Értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Pénzügyi Osztály Vagyoncsoport - Makói Gyógyfürdő Kft. ügyvezető - Makói Fürdőfejlesztő Kft. ügyvezető 7/A. sz. előterjesztés Makói Gyógyfürdő Kft. 2012. évi üzleti tervének módosítása Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! Szeptember 5-én végrehajtottuk a tőkeemelést. A tőkeemeléssel beletettük azt a forrást, ami a beruházások finanszírozásához kellett. A továbbiakban a cég által elkészített üzleti terv módosítási javaslat tartalmazza az árbevétel várható alakulását, a főbb bevétel kategóriákra bontva, a látogatószám növelésre intézkedések megtétele. Ez az üzleti terv egyik oldala, az hogy a látogatószám mitől nő. A másik oldal a költségcsökkentési intézkedések és ennek egy részét a korábbi vezetés megkezdte létszám, átalakítás, struktúra átalakítás, létszámcsökkentés. A fürdőnél végre lett hajtva egy olyan létszámcsökkentés, ami a nyári üzemről a télire való átállást jelenti, ott eleve szerződéses dolgozók voltak, viszont mi sokkal több vendéget vártunk és arra készültünk fel létszámmal, és ott is visszalépés történt. Erről már beszéltünk. A jelenlegi vezetés javaslata a bérleti díjak piaci értékének történő megállapítása két szakértői anyag alapján, ez azt mondja, hogy 102 millió Ft volt korábban, és 17 millió Ft marad az önkormányzati bérleti díj. Tehát 102+17, ez volt a teljes összeg. A likviditás helyreállítása az akként tud megvalósulni, hogy visszavezetjük ezt a bizonyos bérleti díjat, üzleti tervben sem tűzzük kii célként, és bérleti díjként nem próbáljuk beszedni. Ez az amiről beszéltem, mivel önkormányzati tulajdonról van szó, akkor ezzel az átalakítással elérjük, hogy az értékcsökkenést nem várjuk el bevételként. Ezzel azt el kell ismerni, hogy a kötvénynek, a befektetett eszközeinknek a kamata a mi költségvetésünkben nem térül meg. Ez ténykérdés. Ezzel együtt mondtam az előzőekben, hogy a fürdő esetében sehol nem gyakorlat az, hogy meg bírják képezni az écs-t. Emellett a fürdőnek adunk működési célú támogatást. A működési célú támogatás a várható veszteség fedezetéül szolgál. Ennek a technikája a jegyzett tőke emelés 60 millió Ft, és a tanuszodának adunk egy 20 millió Ft-os támogatást. Így mindent összevetve a 80 millió Ft-os támogatásban részesítjük a Makói Gyógyfürdő Kft.-t. Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk az 1. sz. határozati javaslatról! 55
A képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 3 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 381/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: A Makói Gyógyfürdő Kft. jegyzett tőkéjének emelése HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete, mint a Makói Gyógyfürdő Kft. (6900 Makó, Makovecz tér 6.) alapítója és tulajdonosa, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvényben foglaltakra figyelemmel a Kft-nél jegyzett tőke emelést hajt végre 60 millió forint összegben, melyet bankszámla pénz formájában 2012. november 30. napjáig átutalással teljesít a társaság részére. A Képviselő-testület a Makói Gyógyfürdő Kft-nek biztosított 60.000 ezer forint összegű jegyzett tőke emelést a 2012. évi költségvetési rendeletének 8. számú mellékletébe „Alapítványok, társadalmi és egyéb szervek, szervezetek 2012. évi támogatása” a Tartós részesedések közé Makói Gyógyfürdő Kft. jegyzett tőkeemelés soron beállítja, e kiadás fedezetét a 2012. évi költségvetési rendelet 10. számú mellékletében szereplő általános tartalék biztosítja. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a Makói Fürdőfejlesztő Kft. ügyvezetőjét, hogy a jegyzett tőkeemeléssel kapcsolatosan eljárjon és minden szükséges intézkedést megtegyen a Makói Gyógyfürdő Kft. taggyűlésén. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya Makói Gyógyfürdő Kft. ügyvezetője Makói Fürdőfejlesztő Kft. ügyvezetője Irattár Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk az 2. sz. határozati javaslatról! A képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 3 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 382/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: A Makói Gyógyfürdő Kft. működési célú támogatásának növelése és a 2012. évi módosított üzleti terv elfogadása 56
HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 19/2012. (II.10.) MÖKT határozatát akként módosítja, hogy a Makói Gyógyfürdő Kft. részére 2012. évre megállapított 79.121 ezer Ft működési célú támogatásának összegét 99.121 ezer forintra növeli, és egyúttal elfogadja a Makói Gyógyfürdő Kft. 2012. évi módosított üzleti tervét a mellékelt tartalommal. A Képviselő-testület a 20.000 ezer Ft összegű működési célú többlet támogatással a 2012. évi költségvetési rendeletének 8. számú melléklete „Alapítványok, társadalmi és egyéb szervek, szervezetek 2012. évi támogatása/Működési célú pénzeszközátadások/6. Makói Gyógyfürdő Kft.” sorát megemeli a 10. számú mellékletében szereplő általános tartalék terhére. A Képviselő-testület elfogadja, hogy Makó Város Önkormányzata és a Makói Gyógyfürdő Kft. között hatályban lévő 2012. január 17. napján kelt bérleti szerződés akként kerüljön módosításra, hogy abban évi nettó 12 millió Ft összegű bérleti díj kerüljön megállapításra. A Képviselő-testület az ehhez szükséges fedezetet az alábbiak szerint biztosítja: a 2012. évi költségvetési rendelet 3. számú mellékletében a „Makó Város Önkormányzata 2012. évi bevételi előirányzata/Működési bevétel/6. Gyógyfürdő Kft. bérleti díj” sora 102 millió forinttal lecsökkentésre kerül a 10. számú mellékletben szereplő általános tartalék terhére. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a módosított üzleti terv elfogadásával kapcsolatosan eljárjon és minden szükséges intézkedést tegyen meg a Makói Gyógyfürdő Kft. Taggyűlésén. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a pénzeszközátadáshoz szükséges megállapodást kösse meg a Makói Gyógyfürdő Kft.-vel. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a bérleti szerződés módosításának aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya Makói Gyógyfürdő Kft. ügyvezetője Makói Fürdőfejlesztő Kft. ügyvezetője Irattár
57
7/B. sz. előterjesztés Javadalmazási szabályzatok megalkotása Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! Ezek a lépések, és az a szervezeti változás, ami már megtörtént, egyúttal a munka törvénykönyve szerinti javadalmazási szabályzat átdolgozását is maga után vonja. Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk a határozati javaslatról! A képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 383/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Javadalmazási szabályzatok megalkotása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete, mint a - Makói Fürdőfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság (6900 Makó, Széchenyi tér 22.) - Makói Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság (6900 Makó, Széchenyi tér 22.) - Makó Városi Kulturális-Közművelődési Non-profit Kft. (6900 Makó, Posta u. 2.) - Makói Kommunális Non-profit Kft. (6900 Makó, Návay L. tér 5-7.) - valamint a Makói Városi Televízió Non-profit Kft. (6900 Makó, Széchenyi tér 6.) alapítója és tulajdonosa jóváhagyja a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 5. § (3) bekezdése alapján megalkotott javadalmazási szabályzatok módosítását. Egyúttal a jelenleg hatályos szabályzatokat hatályon kívül helyezi. Felelős: polgármester Határidő: azonnal A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. Erről értesítést kap: - Makó Város polgármestere - Makó Város jegyzője - Makói Fürdőfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője (6900 Makó, Széchenyi tér 22.) - Makói Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője(6900 Makó, Széchenyi tér 22.) - Makó Városi Kulturális-Közművelődési Non-profit Kft. ügyvezetője (6900 Makó, Posta u. 2.) - Makói Kommunális Non-profit Kft. ügyvezetője (6900 Makó, Návay L. tér 5-7.) - Makói Városi Televízió Non-profit Kft. ügyvezetője (6900 Makó, Széchenyi tér 6.) 58
- Irattár 7/C. sz. előterjesztés Makói Kommunális Nonprofit Kft. ügyvezetőjének díjazása Dr. Buzás Péter polgármester: A napirend tárgyalásánál jelen van Nagy Nándor, akit szeretettel köszöntök. Ő a Makói Kommunális Nonprofit Kft. ügyvezetője. Megbíztuk a fürdő vezetésével is, és ő 500.000 Ft-os havi fizetéssel rendelkezik a jelenlegi munkahelyén. Korábban a fürdő ügyvezetője 250.000 Ft-os fizetést kapott és ezzel a 250.000 Ft-tal megemeljük az eredetileg 500.000 Ft-os fizetését. A felügyelőbizottság a béremelésre vonatkozó javaslatot megtárgyalta és javasolja azt. Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk! A képviselő-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 384/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Makói Kommunális Nonprofit Kft. ügyvezetőjének díjazása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete, mint a Makói Kommunális Nonprofit Kft. (6900 Makó, Návay l. tér 5-7.) egyszemélyi alapítója és tulajdonosa a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 141. § (1) bekezdés j) pontjában foglalt jogkörében eljárva úgy határoz, hogy a vezetői tisztségviselőjére és felügyelő bizottsági tagjaira vonatkozó javadalmazási szabályzat alapján Nagy Nándornak, a Makói Kommunális Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának díjazását 2012. október 18. napjától havi bruttó 750 ezer Ft-ban állapítja meg. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a fentiek alapján a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: azonnal A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály - Makói Kommunális Nonprofit Kft. ügyvezetője 59
- Irattár 7/D. sz. előterjesztés Maros-parti Oktatási központ, valamint a Tarzan házak engedélyeztetési költségeinek biztosítása Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk az 1. sz. határozati javaslatról! A képviselő-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 385/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: „Zöldház- környezetvédelmi és oktatási központ- kialakítása” című pályázat engedélyeztetési költségeinek biztosítása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete kötelezettséget vállal arra, hogy a „Zöldházkörnyezetvédelmi és oktatási központ- kialakítása” című pályázat nem elszámolható költségeinek finanszírozásához további 435.441,- Ft összegű költséget a 2012. évi költségvetés 7. számú melléklet Felújítási kiadásainak előirányzatai között, a 10. számú melléklet Cél- és általános tartalékok előirányzata, Általános tartalék terhére biztosítja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A határozatról értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály - Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda - Irattár Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk az 2. sz. határozati javaslatról! A képviselő-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:
60
386/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: „Határon átnyúló kaland és üdülés a Maros mentén” című pályázat engedélyeztetési költségeinek biztosítása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete kötelezettséget vállal arra, hogy a „Határon átnyúló kaland és üdülés a Maros mentén” című pályázat nem elszámolható költségeinek finanszírozásához további 264.200,- Ft összegű költséget a 2012. évi költségvetés 6. számú melléklet beruházási kiadásainak előirányzatai között, a 10. számú melléklet Cél- és általános tartalékok előirányzata, Általános tartalék terhére biztosítja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A határozatról értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály - Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda - Irattár Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! A 7/E „Közhivatalok házának társasházzá történő alapítása” előterjesztés most került kiosztásra. Szünetet rendelek el, hogy mindenki tájékozódjon az előtte lévő előterjesztésről. Megadom a szót jegyző asszonynak. Dr. Bánfi Margit jegyző: Tisztelt Képviselő-testület! A megállapodáshoz most kaptuk meg az utolsó adatokat, illetve az utolsó jóváhagyásokat. Ezeket rendezzük, pár perc, utána a képviselőknek ezt magyarázzuk is. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! 2013. január 1-től létrejönnek a járási hivatalok. Nekünk a törvény erejénél fogva ebben közre kell működni, vagyont kell adni, használati jogot kell adni. Most sokadszor mondom el, hogy a városházán dolgozik 130 munkatárs, a 130 munkatársból most 28-at vesz át a járási hivatal, marad 102. A 102-ből 40,6nek kapunk normatívát a bérére, az mondjuk 41, mert 0,6 ember nincs. 61 embernek még nem látszik a bére a következő évtől. A munkája marad, félreértés ne essék, azt annak a 41-nek kell megcsinálnia a 61 helyett is. A járási hivataloknak ahhoz, hogy létrejöhessenek helyiség kell, íróasztal kell, papír meg számológép meg ehhez hasonlók kellenek. Ezt mind mi adjuk, ehhez van most itt egy előterjesztés. Csütörtökön múlt egy hete volt itt Dr. B. Nagy László kormánymegbízott úr, és Dr. Polner Eörs főigazgató úr, beszélgettünk és ők azt mondták, hogy szeretnék ha ez a járási hivatal a közhivatalok házában, a volt Mező Imre kollégium földszintjén lenne elhelyezve. Egyezkedtünk, ők két szintet szerettek volna elvinni mi megnéztük a tervezővel, normatívákat figyelembe vettük és mi azt gondoljuk, hogy egy szint a jogos. A békekötés megszületett, hogy egy szint, plusz az emeletről a szerver szoba. Megszületett az egyezség, és ha ez törvény, akkor a törvényt én Makó város polgármestere és magánszemélyként is köteles vagyok végrehajtani. Azt nekem is el kell fogadni, hogy ha már létrehoznak egy helyi közigazgatási szintet járási hivatal néven és azt akarjuk, hogy jól működjön 61
és emögött az az érdek húzódik meg, hogy az emberek tisztességes igazgatási szolgáltatást kapjanak, akkor nekem, Makó város polgármesterének nem az a dolgom, hogy megkeserítsem az embereket később, hanem az a dolgom, hogy védve a város érdekeit, vagyonérdekeit, működjek közre és segítsem azt, hogy ez létrejöjjön. Ennek köszönhetően abban egyeztünk meg, hogy a Mező Imre kollégium, mai nevén Közhivatalok háza földszintjén és az I. emeleten a szerver szobát kialakítája a járás, utána az első és második emeletet pedig odaadjuk arra a célra, első emeletet, hogy Földhivatal és ÁNTSZ átköltözzön, második emeletet pedig odaadjuk arra a célra, hogy oda tudjon menni mindenki más, az ÁNTSZ, a földmérők, az állatorvosok, stb. Ehhez részint az NFÜ-nek, mint irányítóhatóságnak a hozzájárulása szükséges, mert mi ezt Közhivatalok házának építettük és ott van olyan szint, ami piaci hasznosítású lett volna terv szintjén, de úgy tudjuk, hogy mód van arra, hogy az átértékelésre kerüljön. Ha ez így van, akkor itt ők használati jogot kapnak, de cserébe nekünk is kellene kapni valamit. A közhivatalok háza egy 50%-os önerejű pályázat volt, és a másik 50% brüsszeli forrás, de rendesen mentek bele makói adóforintok is, és ennek a fejében azért valamit nekünk is kellene kapni. Márton Imre települési képviselő 13:31-kor visszaérkezett az ülésterembe. Dr. Buzás Péter polgármester: Az egyezség arról szól, hogy az ÁNTSZ és Földhivatal helyiségét a régi városházán megkapjuk az első emelet fejében, a második emelet fejében pedig a Juhász Gyula téri épületet. Ezen túl azokat a jogosultságokat kapjuk meg, ami az állatorvosoknak, növényvédő felügyelőknek, stb a használati jogaként, az általuk használt irodán megvan. Emellett Maros parti ingatlant és külterületi vagy belterületi ipari park zónába eső, vagy annak a közvetlen szomszédságába eső szántó, szántó művelési ágú ingatlant kapunk meg az MNV Zrt-ről ingyenesen Makó város tulajdonába. Eleve miénk a tulajdonjog, a használati jogot pedig megkapjuk, tehát az törlésre kerül, ergo az a tulajdoni hányadunk azzal a teherrel később nem rendelkezik. Így kiszámoltuk, két bírósági szakértő szakvéleménye alapján, hogy többékevésbé paritásban legyen ez a dolog, mert ugye a tulajdonjog x, a használati jogok x/2, tehát annak a fele, kiszámoltuk, egy pár százalékkal mi jártunk jobban. Ha módunkban áll még igényt érvényesíteni egy-két ingatlanra, ez ilyen 5-10%-kal lehet, erre egy olyan megállapodást hoztunk a testület elé, hogy egyrészt 7/E címén mindjárt azt mondom, hogy tűzzük napirendre, mert ez akkor a Közhivatalok házának társasházzá történő alapításáról szól annak érdekében, hogy ezt követően ezek a különböző megállapodások jogi szempontból értelmezhetők legyenek, hogy melyik irodáról van szó, melyek szintről, stb. Ezt fogjuk napirendre tűzni, le fogjuk tárgyalni, hogy mit veszünk tudomásul, mit visznek el, használati jog bejegyzése a járási hivatal javára hogyan történik meg, és utána van ehhez kötődően egy megállapodás. Ebben arról rendelkezünk, hogy mi most először tudomásul vesszük, hogy a földszintet elviszik járási hivatalnak, egyúttal bejelentjük az MNV Zrt-nél a tulajdoni igényünket a Fölhivatal és az ÁNTSZ-re, valamint bejelentjük a többire is. Ezt ha ma bevisszük Szegedre, akkor két hónappal előtte bejelentésre kerül, tehát január 1-i hatállyal ebben valami történik. Amikor ez megtörtént, akkor megint mi következünk, hogy mi aláírjuk azt a megállapodást, hogy az első emelet az övék, meg ha addig sikerül az NFÜ-vel szót érteni, akkor a második hivatal is az övék és eszerint az egész ingatlant szép lassan birtokba veszik. Kialakul valóban egy ütőképes járási szint abban a helyiségben. Az összes igazgatási funkciót, ami a kormányhivatal helyi decentrumában meg kell, hogy jelenjen, azt átviszik. Gyakorlatilag visznek át mindent, ami egy kormányablakba passzol, és ennek az a vége, hogy annak köszönhetően, hogy mi a városrehabilitációs projektbe beletettük a Mező Imre kollégium felújítását, és abból egy nagyszerű, nagyon olcsón fűthető európai igénynek mindenben megfelelő irodaházat építettünk, ebbe most beletelepül a járási hivatal, meg az összes többi szakigazgatási szerv. Mi pedig ezeket a vagyoni értékű jogokat, vagy vagyonelemeket kapjuk vissza cserébe. Az, hogy ezen 62
valamennyit vesztünk, ez szinte biztos, de a jelenleg hatályba lévő joganyag mentén az elszámolás ilyen szempontból korrektnek tűnik, úgy hogy én egyelőre általános felvezetésként ezekhez a dolgokhoz ezt szerettem volna elmondani. Itt pusztán arról van szó, hogy a város polgármestereként kollegáimmal próbáltam a legkisebb veszteséget összehozni. Kellően hosszan elmagyaráztam, hogy miért szeretném azt, hogy a 7/E előterjesztést napirendre tűznénk. Javaslom, tűzzük ezt napirendre. Kérem, szavazzunk! A képviselő-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 387/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: A képviselő-testület 2012. október 31-i ülése napirendjének kiegészítése HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete - a polgármester indítványára - a 7/E sz. előterjesztést „Közhivatalok házának társasházzá történő alapítása” napirendjére tűzi. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője 7/E. sz. előterjesztés Közhivatalok házának társasházzá történő alapítása Dr. Buzás Péter polgármester: Ez azt jelenti, hogy először csinálunk telekalakítást majd a visszamaradó részen társasházzá alakítjuk ezt az irodaházat. Ez pontosan így van. Nagyjából az 1/3-ánál van a vonal. Meg is kaptátok az előterjesztést mellett a rajzot, úgy hogy mindenki láthatja, érti, amit én mondok, hogy a 709/3. hrsz a visszamaradó és a kinti 1888 az utcafronton a sportcsarnoknál, hátul pedig 20,24 centi a telek szélessége, és közben ott van az a raktár. A raktár is a miénk. Az irodaháznak pedig a visszamaradó helyrajzi száma 709/4. és az nyaktaggal bemegy teljesen a raktárig. Most azt nem tudom, hogy a raktárnál van az a kicsi rész, hogy a raktár belső udvara az kié marad. Ez telekalakítás után így néz ki, és összesen ha jól látom az ingatlan nyilvántartás szerint legalább 31 egységre van bontva maga a társasház úgy hogy rendesen minden eleméről külön lehet rendelkezni majd. Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk! 63
A képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 388/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Közhivatalok házának társasházzá történő alapítása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. §-ban, valamint a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 5. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Makó belterület 709/2 hrsz-ú természetben Makó, Hollósy Kornélia 2/a (Közhivatalok háza) szám alatti ingatlanra vonatkozólag társasházat alapít, egyben felhatalmazza a polgármestert a társasházi alapító okirat aláírására és a földhivatalhoz való benyújtására, azzal, hogy megelőzően a szükséges telekmegosztási eljárás lefolytatását kérelmezi a mellékelt vázrajz alapján. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Vagyoncsoport - Makó Körzeti Földhivatal (Makó, Széchenyi tér 6.) Dr. Buzás Péter polgármester: Azért csak megkérdezem. Ennyire csak érdekel, hogy nektek mi a gondotok ezzel a tartózkodással? Gál Sándor és Kovács Sándor tartózkodtatok. Magyarország kormánya döntött erről a szervezeti változásról. Magyarország kormányának megbízottja meg főigazgatója tárgyalta le velem, hogy ez meglegyen. Tiétek a szó. Gál Sándor, mezőgazdasági tanácsnok, települési képviselő: Polgármester Úr! Az, amikor ülés közben kapunk meg anyagot, én csak tartózkodni tudok. Egyébként a másik része a dolognak, már említettem, hogy az én szuverén jogom, hogy hogy szavazok, és ezt neked nincs jogod rajtam számon kérni. Dr. Buzás Péter polgármester: Abban neked lehet igazad, hogy mihez van jogom, mihez nincs jogom, de megmondom őszintén, hogy nem értem. Nem udvarias, maradjunk annyiban. Erről ennyit. 8. sz. előterjesztés Köznevelési intézmények feladatainak ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon működtetése alól felmentés kérése Dr. Buzás Péter polgármester: Az előbb Mágoriné képviselő asszonynak elmondtam, hogy ránézésre köszönjük szépen, hogy a kötvény 40%-át átveszik. Ez úgy van, hogy a kötvénynek svájci frankban a 40%-a és mai árfolyamon? Még semmit nem tudunk. Világos. Semmi nem 64
biztos. Jól van. Arról meg fogalmunk nincs, hogy januárban vagy márciusban ez hogy fog kinézni. Amikor a jövő évi költségvetésünket összeállítjuk és látjuk, hogy mi a vége az iparűzési adó helyben maradó részének, a gépjárműadó helyben maradó részének, tehát összességében mennyi pénzünk lesz, akkor tudjuk megítélni. Most nekünk nyilatkozni kell arra vonatkozóan, hogy vállaljuk-e, például a gimnázium dologi kiadásainak, a kollégium dologi kiadásainak a fedezetét. Mi a dologi kiadásokat fizetjük. És emellett ide kapjuk magunknak a múzeumot az összes előirányzatával, isten tudja hány fővel meg ehhez hasonlók. Itt nyilatkoznunk kell, hogy ezt vállaljuk vagy nem. Most én azt terjesztem be, hogy mivel nem tudjuk, hogy a bevételek hogy alakulnak, biztos ami biztos nem vállaljuk, mert ha nem bírjuk kifizetni a számlát, utána gond lesz. Ez egy nagyon pikáns dolog. Később felvetődhet úgy, hogy nem hajlandó a saját gimnazistáinak fizetni a dologi kiadásait? Mi felelősségteljesen akkor tudjuk megmondani, hogy mire futja, mire nem futja, ha összeállítottuk a jövő évi költségvetést. Amikor a központi költségvetés számait megállapítják és azt is, hogy annak a lebontása normatívában mit jelent az önkormányzatoknak, akkor tudjuk a helyi költségvetésünket tervezni. A 8. sz. előterjesztésben mi felmentést kérünk, hogy ezeknek az intézményeknek a kiadásait nekünk kellene fizetni, mert nem látjuk azt, hogy biztos ki tudjuk fizetni. Becsületesen, felelősséggel ezt felvállalni nem tudjuk. Én úgy gondolom, hogy ezt most így célszerű megszavaznunk, és majd a jövő évi költségvetést ha összeállítottuk, akkor látjuk mennyi pénzünk marad és hogy mire futja, mire nem futja. Mi ezt elküldjük, és várjuk a választ. Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk a határozati javaslatról! A képviselő-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 389/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Köznevelési intézmények feladatainak ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon működtetése alól felmentés kérése HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 97. § (24) bekezdés b) pontja értelmében úgy határoz, hogy az Nkt. 74. § (4) bekezdésében foglaltak alapján az illetékességi területén lévő összes, saját tulajdonában álló, az állami intézményfenntartó központ által fenntartott köznevelési intézmény feladatainak ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon működtetése alól felmentését kéri. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a mentesülési kérelmet, valamint a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Kormány rendeletben szereplő - a gazdasági és jövedelemtermelő képesség hiányát tanúsító - adatlapokat a kincstár települési önkormányzat székhelye szerint illetékes területi szerve részére nyújtsa be. Határidő: 2012. november 15. 65
Felelős: polgármester A határozatról értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Magyar Államkincstár - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály - Polgármesteri Hivatal Közoktatási Osztály - Irattár 8/A. sz. előterjesztés A Csongrád Megyei Kormányhivatallal a járási hivatal kialakításához kapcsolódó megállapodások jóváhagyása Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk az 1. sz. határozati javaslatról! A képviselő-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 390/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: A Csongrád Megyei Kormányhivatallal a járási hivatal kialakítására vonatkozó megállapodás jóváhagyása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a Csongrád Megyei Kormányhivatallal a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 218/2012.(VIII.31.) Korm. rendelet alapján a hivatal kialakításához szükséges megállapodást az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal, mindazon vagyon és vagyoni értékű jogának Magyar Állam ingyenes használatba adása érdekében, amelyek a jogszabály által meghatározott, átvételre kerülő államigazgatási feladatok ellátását biztosítják. Az önkormányzati hivataltól a járási hivatalhoz átadásra kerülő létszáma 28 fő; ebből szakmai létszám 18 fő, funkcionális létszám 8 fő, üres státusz 2 fő. A képviselő-testület felkéri a Polgármestert a megállapodás, valamint a szükséges teljességi nyilatkozat aláírására. 2. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testület úgy határoz, hogy az átkerülő államigazgatási feladatok ellátására az Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2/A. szám alatti ingatlanból a földszint területe, azzal, hogy a lépcsőház, a lift, valamint a elektromos elosztó, valamint az ezek megközelítéséhez szükséges szélfogó és közös 66
előtér az épület valamennyi használóját megilleti és az I. emeleten lévő szerver szoba a rendszergazdai szobával kerül átadásra, melyre a Magyar Államot ingyenes használati jog illeti meg. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a bejegyzési engedély aláírására. Határidő: 2012. október 31. Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Csongrád Megyei Kormányhivatal - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály - Polgármesteri Hivatal Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk a 2. sz. határozati javaslatról! A képviselő-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 391/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: A Csongrád Megyei Kormányhivatallal kötendő külön megállapodás jóváhagyása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a Csongrád Kormányhivatallal kötendő külön megállapodást a melléklet szerinti tartalommal.
Megyei
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: 2012. október 31. Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Csongrád Megyei Kormányhivatal - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály - Polgármesteri Hivatal Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk a 3. sz. határozati javaslatról! A képviselő-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:
67
392/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Állami tulajdonban lévő ingatlanok önkormányzati tulajdonba igénylése HATÁROZAT 1. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a határozat mellékletét képező ingatlanok ingyenes önkormányzati tulajdonba kerülését jelen határozattal kezdeményezi. 2. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ingatlan tulajdonjogának Makó Város Önkormányzata részére történő megszerzése érdekében. 3. Az ingatlant Makó Város Önkormányzata Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésében meghatározott és jelen határozat mellékletét képező tevékenység elősegítése érdekében kívánja tulajdonába venni és Makó Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2011. (III.31) Makó ör. 4. § (1) bekezdése, valamint a 2/A számú függeléke alapján szolgáló segítendő célra kívánja használni. 4. Makó Város Önkormányzata saját költségén vállalja az ingatlan környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését, az ingatlan határvonalának helyszíni kitűzését és az ingatlan vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármely követeléséről. Továbbá vállalja a tulajdonba adás érdekében felmerülő költségek Önkormányzat által történő fizetését. 5. Makó Város Önkormányzata vállalja, hogy az ingatlan tulajdonba adásának napjától számítva évente tájékoztatja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t az ingatlan hasznosítási céljának megvalósításáról. 6. Makó Város Önkormányzata vállalja, hogy az 1. pontban feltüntetett ingatlan tulajdonjogát az ingatlanra vonatkozó terhekkel együtt veszi át. 7. Makó Város Önkormányzata vállalja védettség (örökségvédelmi, természetvédelmi, illetve Natura 2000) fennállása esetén annak megjelölését, valamint az ahhoz kapcsolódó kötelezettségek vállalását. 8. Makó Város Önkormányzata a határozat mellékletét képező táblázat alapján a benne felsorolt ingatlanokat közül kezdeményezi a 6900 Makó Széchenyi tér 6. fsz. 1. és a 6900 Makó Széchenyi tér 6. fsz. 7. szám alatt nyilvántartott irodák tekintetében azon méltányosságot, hogy az ingatlanok önkormányzati tulajdonba kerülése esetén a 15 évre bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalomtól a Magyar Állam tekintsen el, ezáltal mentesítse az Önkormányzatot tekintettel arra, hogy az épület hasznosítása a Fürdő melletti szálloda építését szolgálná. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. 68
Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Jegyzői Iroda Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Vagyoncsoport Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 1133 Budapest, Pozsonyi út 56. 9. sz. előterjesztés Fogászati röntgenberendezés használati jogának biztosítása Dr. Buzás Péter polgármester: Nekünk ahhoz, hogy a fogorvosok a normatívát le tudják hívni, hozzá kell járulnunk, hogy ezt a fogászati röntgenberendezést használhassák. Kérem, szavazzunk a határozati javaslatról! A képviselő-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 393/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Fogászati röntgenberendezés használati jogának biztosítása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva jóváhagyja az 1 db CHIRANA gyártmányú MINIDENT típusú falikaros intraorális fogászati röntgen berendezés (OTH minősítési száma: 15467/89.; engedély érvényességi ideje: 2018. szeptember 17.) határozatlan időre történő ingyenes használatát rögzítő megállapodást, mely ezen határozat mellékletét képezi. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. Erről értesítést kap: - Makó Város polgármestere - Makó Város jegyzője - Polgármesteri Hivatal - Hatósági Osztály - Dr. Kedvessy Bt. - Dr. Grünberg Bt. - Dr. Faludy Bt. - Dr. Simenszky Csilla 69
- Irattár 10. sz. előterjesztés Elővásárlási jog törlésére vonatkozó határozat kijavítása Dr. Buzás Péter polgármester: Rengeteg ilyen bejegyzés van, aminek már semmi értelme, de törölni akkor töröljük, amikor ez valakinél valamiért felszínre kerül. Itt arról van szó, hogy kijavítunk egy határozatot. Kérem, szavazzunk a határozati javaslatról! A képviselő-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 394/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Elővásárlási jog törlésére vonatkozó határozat kijavítása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 314/2012. (IX.05.) számú MÖKT határozatában szereplő „6038/64-es” helyrajzi számot a „6038/6-os” helyrajzi számra kijavítja. A kijavítás a határozat egyéb rendelkezéseit nem érinti. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. A határozatról értesítést kapnak: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Vagyoncsoport - Szecskó János Makó, Cserje u. 28. 10/A. sz. előterjesztés Együttműködési megállapodás elutasítása Deszk Község Önkormányzatával Dr. Buzás Péter polgármester: A cím arról szól, hogy együttműködési megállapodás elutasítása Deszk Község Önkormányzatával. Ez egy elég barátságtalanul hangzó mondat, ennek a tárgya. Deszk építeni akar kerékpárutat. Korábban épített már, akkor azt hitte, hogy Klárafalva határáig. Nem jött ki addig, hanem 600 m az még deszki közigazgatási területen van. A mostani polgármester kollegám és a munkatársaim beadtak pályázatot és ahhoz kérték a mi hozzájárulásunkat, a megcsinált engedélyes terveket is átadtuk testületi döntéssel, hogy akkor ők most pályáznak és kihozzák addig a kerékpárutat. Mi pedig szerettük volna tovább hozni. Ők közben meggondolták magukat, és úgy döntöttek, hogy úgy csinálják meg ezt a kerékpárutat, hogy nem hozzák ki Klárafalváig a tábláig, viszont kérték az együttműködést. Ott szúrták el a dolgot, ha eredetileg velünk azt egyeztetik, hogy lehozzák, utána meg azt mondják, hogy nem, 70
de működjünk együtt, ehhez nekünk nincs kedvünk együttműködni. Az más kérdés, hogy ehhez képest ezt kicsit finomabb megfogalmazással is napirendre lehetett volna tűzni. Mi most nem működünk együtt Deszkkel ebben az ügyben, mert egyelőre nem látjuk azt, hogy ebből mi a Makó, vagy Makó térségi érdek. A kölcsönös érdekek mentén kellene ezt megközelíteni. A tárgyat javaslom, hogy kicsit javítsuk ki barátságosabbra, de tartalmában továbbra is elfogadom azt, hogy ne működjünk együtt ebben a projektben, majd nézzük meg, hogy mikor lesz olyan elgondolásuk, hogy mi részünkre is tartalmazzon valamit és akkor együttműködünk. Kérem, szavazzunk! A képviselő-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 395/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Deszk Község Önkormányzata együttműködési kérelmének megtárgyalása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Deszk Község Önkormányzata által benyújtandó „Tisza-Maros Szög kerékpáros turisztikai fejlesztése” című pályázathoz nem kíván együttműködési megállapodást kötni. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert minden szükséges intézkedés és nyilatkozat megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Deszk Község polgármestere - Polgármesteri Hivatal Kistérségi Iroda - Irattár 11. sz. előterjesztés Road Bt. albérleti szerződés megszüntetése és beszámítás iránti kérelme Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el. 71
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk az 1. sz. határozati javaslatról! A képviselő-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 396/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Hozzájárulás a Makó Széchenyi tér 8. szám alatti üzletbérlemény területére vonatkozó albérleti szerződés megszüntetéséhez HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatáról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. §-ban biztosított jogkörében eljárva - figyelemmel Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló 24/2001. (IX.27.) Makó ör. 37. § (3) bekezdésére hozzájárulását adja a ROAD Bt. (6900 Makó, Széchenyi tér 8.) Makó, Széchenyi tér 8. szám alatti, 118 m2 alapterületű üzletbérleményének 25 m2-es területére vonatkozó, Kiss Ferenccel (6773 Klárafalva, Felszabadulás u. 74.) megkötött albérleti szerződés 2012. november 01. napjával történő megszüntetéséhez, egyúttal a ROAD Bt-vel megkötött bérleti szerződésben a bérleti díjat 123.498,- Ft+ÁFA/hó bérleti díjra módosítja. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a ROAD Bt.-vel a bérleti szerződés módosítást kösse meg. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Vagyoncsoport - ROAD Bt. 6900 Makó, Széchenyi tér 8. - Kiss Ferenc 6773 Klárafalva, Felszabadulás u. 74. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk a 2. sz. határozati javaslatról! A képviselő-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 397/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Felújítási költségek bérleti díjba történő beszámításának elutasítása (Road Bt.)
72
HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatáról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. §-ban biztosított jogkörében eljárva nem járul hozzá a Road Bt. bérlő által a Makó, Széchenyi tér 8. szám alatti, 118 m2 alapterületű üzletben elvégzett és utólagosan bejelentett munkálatok költségének, azaz összesen bruttó 105.029,Ft a beszámításához. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Vagyoncsoport - ROAD Bt. 6900 Makó, Széchenyi tér 8. - Irattár 12. sz. előterjesztés Hangainé Gyenes Magdolna garázsbérleti szerződés megszüntetése iránti kérelme Dr. Buzás Péter polgármester: Tanárnő kérte, hogy szüntessük meg a garázsbérleti szerződését szeptember 30-ával. Mikor érkezett a kérelme? Dr. Sánta Edina, a Vagyoncsoport vezetője: Szeptember 16. Dr. Buzás Péter polgármester: Igen, megszüntetjük, de nem szeptember 30., hanem november 30. határidővel. Kérdés van-e? Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés nem hangzott el. Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk! A képviselő-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 398/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Hangainé Gyenes Magdolna garázsbérleti szerződés megszüntetése iránti kérelme
73
HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. §-ban biztosított jogkörében eljárva, hivatkozva a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. tv. 23. § (1) bekezdés a) pontjára - hozzájárul Hangainé Gyenes Magdolna (6900 Makó, Csanád V. tér 19/B II.6) Makó, Rudnay Gy. u. 1-3. szám alatti, 7566/A/64 hrsz-ú, 17 m2 alapterületű garázsbérleményére vonatkozó határozott idejű bérleti szerződés 2012. november 30. napjával, közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Vagyoncsoport - Hangainé Gyenes Magdolna 6900 Makó, Csanád V. tér 19/B II.6 - Irattár 13. sz. előterjesztés Kölcsey utca forgalmi és sebességi ellenőrzésének eredménye Dr. Buzás Péter polgármester: A napirend tárgyalásánál jelen van Gádzser Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt Csongrád Megyei Igazgatósága Forgalomtechnikai és Kezelői Osztályának vezetője, akit szeretettel köszöntök. Jól érzed magad köztünk? Gádzser Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt Csongrád Megyei Igazgatósága Forgalomtechnikai és Kezelői Osztályának vezetője: Igen. Gyakorlatilag az önkormányzat testületi munkájáról is kis benyomást szereztem. Úgy érzem egy mondattal, hogy nektek könnyű. Viccesen, de félig komolyan. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönjük szépen. Én javaslom, mondd el hogy látod a Kölcsey utca kérdést. Gádzser Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatósága Forgalomtechnikai és Kezelői Osztályának vezetője: Ha jól emlékszem augusztusban kezdődött egy lakossági kezdeményezésre a Kölcsey utca forgalmi rendjével, baleseti helyzetével és az ott közlekedő járművek sebességével kapcsolatos javaslatkérés. Amikor beérkezett hozzátok, akkor összehívtunk első körben egy helyszíni bejárást az irodavezető asszony, a megyei rendőrkapitányság, a Makó városi rendőrkapitányság, a közút részvételével és abban maradtunk, hogy további vizsgálódásokat kell tartani. Elsősorban a forgalmat kellene megszámolni, illetve a rendőrségnek sebességméréseket kellene csinálni. Ez körülbelül augusztus közepén megtörtént, a mi számlálásunk 16-án volt nappal és éjszaka és a rendőrség ezen időpont környékén mért sebességet. Arra az eredményre jutottunk, hogy a nemzetközi forgalom, ami észrevétel volt a lakosság részéről, Kiszombor felöl Makón keresztül a Kölcsey 74
utcán keresi Maroslele felé GPS-szel az M43-as autópályát is. Ez volt a probléma, hogy miért a Kölcsey utcán mennek, illetve gyorsan mennek, nagy a forgalom. Mi a számlálás eredményéről egy második alkalommal találkoztunk ugyan ebben az összeállításban át is adtuk azt hiszem polgármester úr te is láttad a forgalomszámlálás, illetve a rendőrségi sebességmérés eredményét. Gyakorlatilag éjszaka is, nappal is van forgalom, nemzetközi forgalom természetesen, ez alapvetően többnyire román rendszámú jármű, de előfordult más is. A járművek típusa ezek többnyire személygépkocsik, tehát a táblázatból kitűnik, %-ra pontosan nem emlékszem, de olyan 80-85% személygépkocsi, a fennmaradó pedig egyéb jármű. A tehergépkocsi forgalom Kiszombor határátkelőhely felöl az össztömeg korlátozásából adódóan a Bánát felöl maximum 7,5 össztömegű jármű közlekedhet. Akkor ezen az egyeztetésen felmerült az a kérdés, hogy mit csináljunk a Kölcsey utcával. Sebesség korlátozás volt a kérés, de igazándiból nekünk az volt a véleményünk, hogy a sebességkorlátozás, most 50 van jelenleg is, volt 40 km/óra sebességkorlátozás is a Kölcsey utca forgalmát érdemben semmiképpen nem befolyásolja. A rendőrségi sebességmérések azt bizonyították, hogy a vizsgált járműveknek nagyon kicsi része, szerintem 10% vagy 5%, fejből nem tudom pontosan megmondani, de körülbelül ez a százalékaránya azoknak a járműveknek, amelyek járművezetői az 50 km-es sebességkorlátozást túllépték. Ebben mi nem érzünk megoldási lehetőséget. Az önkormányzat véleményével, polgármester úr véleményével természetesen azzal egyetértünk, hogy a Kölcsey utcának és a Bánát felöl érkező forgalomnak Kiszombor felöl végleges megoldása lenne, ha észak, északnyugati makói elkerülő út megépülne. Erről annyit szeretnék mondani, hogy a Magyar Közút, illetve annak jogelődje már 2004-ben, 2005-ben erre egy javaslatot tett. Többek között egy összetett olyan javaslatot, ami nem csak Makó helyi problémáját oldja meg ezzel az elkerülő úttal, hanem gyakorlatilag tovább is gondolkodik északi irányba Hódmezővásárhely, illetve Szolnok megye felé, ami gyakorlatilag tartalmazza a makói elkerülőt. Ennek egy eleme az autópálya levezetése, a körforgalom megépült, a zsákutca ág az is elkészült, elkészült a 4415ösnek egy autópályával kapcsolatos felújítása, megerősítése és Hódmezővásárhely felöl elkezdtük a 4415-öst, tehát a földeáki útnak a javítását is, illetve korszerűsítését, burkolatának javítását. Ez majd előbb-utóbb reményeink szerint le fog érni az autópályáig. Ehhez tartozik Hódmezővásárhelyen az északi elkerülő útnak a kiépítése, amit én úgy tudom, hogy eléggé előrehaladott állapotban van az elképzelés, illetve a programnak az előrehaladása, ami részben azt is tartalmazza, hogy a 4415-ös földeáki útnak a kapcsolata a városon kívül az északi elkerülőn lenne a 45-ös út Szentes, szentesi elkerülő és úgy tovább Szolnok megye felé. Tehát amit Mágoriné képviselő asszony itt mondott azt én nem tudom megcáfolni, hogy a közlekedési ágazat, tehát a minisztérium, illetve a NIF meg a beruházó szervezetek ezt miért vették le a napirendről, de én szakmailag úgy érzem, hogy ez a makói észak-nyugati elkerülő nem konkurenciája és nem párhuzamos fejlesztése az M43-as autópálya határig történő kiépítésével. Ugyanis ez a nyomvonal, amit elmondtam egy Bánát felöl érkező északi irányba történő előbbutóbb valamilyen főúti paraméterekkel kiépítendő összefüggő nyomvonal lenne. Igazgató úr elnézését kéri a képviselő-testülettől, a meghívás ellenére nem tudott eljönni, de határozott ígéretét bírom és ezt most tolmácsolnám is Önök felé, hogy a város elkerülő útjának a lobbizása során mi maximálisan támogatjuk akár szakmai muníció szükség esetén segítséget is nyújtunk ahhoz, hogy megfelelő fórumokon ez a lobbizás megtörténjen. Azt szeretném hangsúlyozni, ezt azt hiszem képviselő hölgyek és asszonyok is tudják, hogy igazándiból nem vagyunk fejlesztő cég, mi fenntartással, karbantartással foglalkozunk. Tehát az, amit mi előterjesztünk, felterjesztjük a közlekedési ágazat minisztérium, illetve felettes szerveink felé és ők döntenek abban, hogy országosan, nem csak Csongrád megyében, hanem a 19 megyében, illetve Budapesten, milyen fejlesztéseket vesznek be a rövid, közép vagy hosszútávú fejlesztésekbe. Mi ezzel az elkerülő út kiépítésével egyetértünk, támogatjuk és amennyiben oda kerül a dolog, hogy
75
szükséges ez a támogatásnak valamilyen megjelenítése szakmailag vagy akár véleményileg, akkor ebben nagyon szívesen segítünk nektek ebben polgármester úr. Dr. Buzás Péter polgármester: Le is írjátok, akkor ez azt jelenti. Gádzser Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatósága Forgalomtechnikai és Kezelői Osztályának vezetője: Le is írjuk, természetesen. Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm. Én elsőként azt szeretném kérni, hogy írjátok le nekem ezt egy levélbe, hogy tudjátok ezt a törekvést, és amit most elmondtál ezt írjátok meg nekem. Ezt tovább tudom írásban adni az országgyűlési képviselőnknek azzal, hogy a véletlen műve és pillanatnyi döntés, hogy valahol kimarad 3-4 milliárd és ezért megcsinálják az elkerülőt. Viszont a mostani megvalósíthatósági tanulmányt ki kellene egészíteni a környezetvédelmi hatástanulmánnyal és erre megvan a forrás is. Abba kellene közreműködni most a képviselő asszonynak, hogy ezt a tárca engedje el. Illetve azt mondd meg, hogy szerinted mi az a pont, hol lehetne esetleg nekünk felterjesztési jogunkkal élni, hogy egyszer már megkaptuk a 60 milliót és ezt a környezetvédelmi hatástanulmányt akkor engedje el a szakma, hogy megcsináltathassuk. Most azt érzem jelen pillanatban, hogy először kaptunk egy zöld utat, megnyertük a 60 milliót, megcsináltattuk belőle a megvalósíthatósági tanulmányt, szakmai ellenjegyzés megvan fent, hogy szakmailag megfelelő és amikor ugyan arra a keretre rá akartuk rendelni a környezetvédelmi hatástanulmányt, akkor azt meg nem engedték. Gádzser Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatósága Forgalomtechnikai és Kezelői Osztályának vezetője: Erre elég nehéz válaszolni, illetve olyan prompt és jó ütős választ adni, ami könnyen és jól felhasználható ebben az érvelésetekben vagy leendő érvelésetekben, ugyanis ez több kormányzati cikluson átívelő dolog. Én nem akarom azt most mondani, hogy ezekben a szakmai döntésekben ezek is belejátszanak, de elképzelhető. Tehát mindenképpen a szakmai oldalról kellene kitalálni azt az érvelést és azt a kapcsolatot megfelelő fórumon, vagy megfelelő személlyel, személyekkel, amit most próbáltam érzékeltetni, hogy ez nem csak egy makói helyi probléma, hanem egy észak-déli főúti kapcsolat egyik eleme. Szerintem ezt el kell ismerjék más fórumokon is, nálunk magasabb fórumokon is, ugyanis ezzel lehetne érvelni, hogy igenis ez az elképzelés bizonyos tekintetben életképes, legalább középtávon mindenképpen. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Marosvári Attiláé a szó. Marosvári Attila alpolgármester: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő-testület! Ez a projekt jelen pillanatban a kormány által elfogadott, ahogy Gádzser Gábor is említette van egy rövidtávú, középtávú és hosszútávú, illetve nagy távlatú közlekedési koncepció. Ez a nagytávlatúnak az utolsó darabjai között valami 254. helyen szerepel. Úgy kezeli a közlekedési kormányzat a mi elkerülő utunkat szemben a te és a mi szakmai álláspontunkkal, hogy egy lokális, helyi jelentőségű elkerülő út. Ez nem így van. Az a megvalósíthatósági tanulmány, amit elkészítettünk és amit a KIKSZ Zrt. jóvá is hagyott, ez fehéren feketén alátámasztja szakmailag számokkal, forgalmi adatokkal, amibe ti is most véleményt formáltatok és ezt nagyon szépen köszönöm. Az hogy tovább tudjuk vinni ezt a projektet, ehhez nem csak az kell, hogy ez a forrás rendelkezésre áll, ez a pénz nem nálunk van, ez a KIKSZ-nél van és hogy mindenkibe ülepedjen, nem mi tudjuk megcsinálni azt a bizonyos környezetvédelmi hatástanulmányt. A jelenleg hatályos jogszabályok alapján a közlekedési minisztérium, a mindenkori közlekedési 76
minisztérium megrendelése alapján a NIF Zrt. feladata ennek a tanulmánynak az elkészítése. Nekünk valóban azt a szakmai lobbit kellene megcsinálni, arra való tekintettel, hogy ennek a projektnek kész vannak a tervei, igaz, hogy az engedélyek már lejártak, de gyakorlatilag a nyomvonal megvan, a tervek frissíthetők, tehát ez rendelkezésre áll. A megvalósíthatósági tanulmány fehéren feketén bebizonyítja, hogy ennek rentabilitása és hálózati jelentősége van. Valóban a Románia, a Bánát felöl érkező forgalom autópályára felvezetése, illetve egy északnyugati főúti kapcsolat Szolnok irányába ki van fejtve benne. Ahhoz, hogy amit a képviselő asszony elmondott, hogy maradványpénzből ez megoldható, mert nem egy tükör árából ez a hálózat megcsinálható és igazából szerintem a hódmezővásárhelyi elkerülő út jelentőségét is ez a közúti kapcsolat tudja erősíteni és értelmét adja annak, amit Lázár polgármester úr kilobbizott Hódmezővásárhely vonatkozásában. Tehát egyetlen egy hiányzó eleme van ennek, az, hogy ez a környezeti hatástanulmány elkészüljön. Mi erre nagyon kevés ráhatást tudunk adni. Amikor mi rákérdeztünk, akkor az a válasz jött vissza, hogy ebbe a politika tud segíteni. A politikának most a kérés továbbítva lett, de én ennek ellenére azt gondolom, hogy a politika mellett a szakmai segítség és a ti segítségetek is nagyon markánsan tud erre hatni. Egyetlen egy szereplőt kell erről meggyőzni, a mindenkori közlekedési tárca közlekedési főosztályát. Úgy tűnik valamiért az előző ciklusban is és most is nem akarják megvalósítani ezt a fejlesztést, szerintem szerintünk és köszönöm szépen, hogy ezt megerősíted, szerintetek is van létjogosultsága, akkor segítsetek a szakmai vonalon, mi pedig Mágoriné képviselő asszony keresztül, amit lehet megpróbálunk a politikai irányából elkövetni és így ez a projekt a megvalósítható rövid távú projektek közé is bekerülhet. Biztos vagyok benne, hogy lesznek maradványpénzek a közlekedési operatív programban, ez pedig egy jó projekt hozzá. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Toldi János, röviden ha lehet. Toldi János települési képviselő: Polgármester úr, igyekszem nagyon röviden. Visszaszállok egyáltalán a lokálpatriotizmus felé. Ha így állunk hozzá, mint most ezt az előterjesztést elolvashattuk, lehet, hogy nem lesz máshol elolvasás után pozitív. Ugyanis megmondom őszintén, csináltak egy felmérést, én a magam részéről megkérdőjelezhetném azt, hogy egy előző akármikor készített forgalomterhelési statisztikát is örömmel vettem volna. Nem beszélve arról, hogy látványos, hogy vasárnap mindenki azt hiszi, hogy milyen kicsi a forgalom, érzésem szerint vasárnap is óriási forgalom van. Ugyan akkor az előterjesztés középső részén a forgalomszámlálás eredményénél minden körülmény között csak a külföldi rendszámú kocsik jelennek meg, és így kijön egy olyan felelőtlen átlag, hogy 10 óra alatt átlagosan 10-10 db jármű jelent meg irányonként, amikor meg rámegyek a statisztikára, ott a külföldi járművekkel együtt hétfőn had ne mondjam egyik alkalommal, azt hiszem nappal, 354 autó, szintén nappal Maroslelének a visszaáramlása 308. Ha ezt a kettőt összeadom, akkor óránként hány kocsi megy el? Pont ez az, hogy a helyiek és külföldiek esetében már bizonyítottabb a tény a minisztérium és bárki felé, hogy ez az út nem hogy túlterhelve, de igenis igénybe van véve. Nem beszélve a másikról. Ha csak 30 ezer Ft-ot veszek a sebesség ellenőrzésre és 11,5 óra alatt 14 alkalommal tudnak fotózni, akkor számoljuk ennek a dupláját, ez 28, meg még a fél óra, 1 millió Ft-ért a rendőrségnek is érdeke kimenni, mert ennyi kocsiból ennyi büntetést össze lehet szedni. Én most ténylegesen azért nem merek bővebben beszélni, mert Molnár képviselő társam választókerülete, de mivel az út négy számjegyű, ha jól tudom, ezért úgy érzem, hogy városunk érdekében visszamenőlegesen is bizonyítani célszerű, hogy ennek az elkerülőútnak létjogosultsága van. Köszönöm szépen. Dr. Buzás Péter polgármester: Nekem egyetlen egy kérdésem van. Értem, amit elmondtál, köszönöm szépen. Nem tudom, ezt majd végiggondoljuk, lehet, hogy visszahozzuk következő 77
testületi ülésre, hogy kihez hogyan forduljunk, hogy az észak-nyugati elkerülő elindulhasson. Érdemes lesz erről nekünk is beszélgetni. A testületet arra fogom kérni, hogy a 2. sz. határozati javaslatot szavazzuk meg, nevezetesen, hogy a felügyeleti hatósághoz fordulunk ennek a határozatnak a felülvizsgálata érdekében. Tudjuk, hogy ennek nem lesz eredménye, de nem értünk egyet a szakmával. A tisztelet hangján had mondjam, hogy értem, hogy neked szakmai érveid vannak, de nekünk meg ott laknak az emberek, azok akik akkor is ott vannak, amikor ti már elmentek. Megmondom őszintén, hogy korábban, Basa Zoltán idejében én emlékszem olyan lépésre is, hogy mikor mi idekerültünk 94-ben az önkormányzathoz, a közlekedésfelügyelet a megállni a tilos táblát a 43-asra kitette és levetetni nem bírtuk. A KPM-el el tudtuk azt érni, hogy ugyan semmi értelme nincs az egésznek, mondják ők, de kitetettük vagy harmincas vagy negyvenes táblát. Az lehet, hogy nem fékezte a forgalmat, bár a gyakorlatban egész mást tapasztaltam meg, csak kevesebb balesetet jelentett, stb. De én nem ezt az oldalát tartom fontosnak, mert én jogász vagyok, nem tudok ebbe beleszólni. Csak azt mondom, hogy ha van itt egy népmegmozdulás, de cikkek megjelentek, interneten cikkeznek róla, tehát van összességében Makó város egy részének, a város közössége egy részének egy igénye. Akkor ezt a hatóságnak szerintem akceptálni kellene, hogy jó, szakmailag kétséges, hogy ez jó-e, de ha a ti lelki nyugalmatokat megnyugtatja és egyébként ártani nem árt, mert szerintem nem árt egy negyvenes tábla, akkor csináljuk meg csak azért, mert a lakosság ezt akarja. Én ezt a hozzáállást hiányolom és a cikkemben erre próbáltam utalni, hogy nem nagyon a lakosság érzelmi irányába szeditek a lapot. Ráadásul az érvek is olyan szerencsétlenül sikerültek, hogy olyan időszaknak a forgalom adatait hoztátok, amikor még nem volt az autópálya átadva, stb. Ahogy az autópálya ismertté válik, szokottá válik, egyre nagyobb lesz ennek az útnak a forgalmi terhelése, ezt hidd el nekem. De a folytatás se jó. Nem nagyon kellene a főtérre sem beengedni ezt a forgalmat. Nem alkalmas most már a főterünk arra, hogy kamionokat engedjen át és Schengen után kamionok fognak erre jönni. Magyarul a tisztelet hangján azt kell mondanom, hogy mi élünk a jogorvoslat lehetőségével és megküldjük másodfokra. Tiéd a szó. Gádzser Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatósága Forgalomtechnikai és Kezelői Osztályának vezetője: Annak idején, ha jól emlékszem az egyik alapvető kifogás az volt, hogy az autópálya megnyitása óta nagyon nagy a külföldiek járműforgalma. Alapvetően ezért lett a külföldi járműszám kiemelve, megnéztük éjjel is, nappal is. Képviselő úr a háromszázas számokat jól citálja, de az a 8 vagy 10 óriási szám, ha azt óránként nézzük, akkor annak a tizedét és úgy kell hozzáadni az említett külföldi járműszámot. Akár napközben, akár éjszaka. Ezek a számok óránkénti forgalomban a magyar járművekkel is együtt nem forgalmak, ha így szabad mondani. Természetesen a korábbi forgalomhoz képest ez növekedés, de nem számottevő. Ezt össze sem lehet hasonlítani, ha szabad ezt előhoznom érvéként a korábbi Szegedi úti, Makai úti és Aradi úti forgalommal, amikor polgármester úr említetted, hogy kiraktuk a negyvenest, először egész napra 24 órásra, de utána rájöttünk közösen, hogy nap közben ne legyen, csak éjszaka legyen, ugyanis a 43-asnak a tranzitforgalmának legalább 20-25%-a kamionforgalom volt. Itt a Kölcsey utcában lehet, hogy kisteherautók vagy furgonok közlekednek, ez természetes, mert előfordulhatnak, sőt ha valaki éppen Makóról elindul kamionnal és úgy dönt, hogy nem Földeák felé akar felmenni az autópályára, hanem erre akar menni, ez sincs megtiltva, de ez szerintem nem jellemző. Ez nem az én tapasztalatom, mert én nem itt élek, a makói üzemmérnökségi kollégákkal kell konzultálni a rendőrségi szakemberekkel. Dr. Buzás Péter polgármester: Emberbarátságról mi a véleményed?
78
Gádzser Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatósága Forgalomtechnikai és Kezelői Osztályának vezetője: A másik, a sebességkorlátozás, én úgy érzem, most elkanyarodtunk kicsit a forgalomszabályozásnak az elvi és etikai és egyéb szempontjai felé, ha valamit kér a lakosság, azt tegyük meg. Természetesen egy önkormányzatnál sokkal nehezebb a lakossági kéréseknek akár objektíven, akár objektívnek látszóan válaszolni. Kap az ember 40 vagy 100 vagy 400 aláírásos levelet, és azt úgy kezeljük, hogy egy súlyos beadvány. De igazából ezért is csináltuk meg azt, hogy csináltunk egy sebességmérést. A sebességmérés is a kiugró, tehát az 50-est túllépő járművek…. Dr. Buzás Péter polgármester: Nem arról beszélsz, amit én kérdeztem. Gádzser Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatósága Forgalomtechnikai és Kezelői Osztályának vezetője: Azt mondtad, hogy miért nem tesszük ki. Dr. Buzás Péter polgármester: Ha nem is értetek vele egyet, egyébként nem árt. Mert nem árt. Kinek árt, ha 50 helyett 40-el mennek, a 40-es tábla kint van. Kinek árt. Belekerül neked hat táblába. Gádzser Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatósága Forgalomtechnikai és Kezelői Osztályának vezetője: Nem hat tábla, mert elég sok kereszteződés, útcsatlakozás van a nyomvonalon. Ez az egyik. Amit leszedtünk Makóról, azt tudod te is, jó negyven darab tábla volt, annak idején. Dr. Buzás Péter polgármester: Visszateszel tízet. Gádzser Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatósága Forgalomtechnikai és Kezelői Osztályának vezetője: Azt igen, csak az fel van használva. Dr. Buzás Péter polgármester: Hol? Gádzser Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatósága Forgalomtechnikai és Kezelői Osztályának vezetője: Apátfalván, Magyarcsanádon, mert ott még sajnos mindkét települést sújtja a kamion tranzitforgalom. Azt tudod te is. Az egyik dolog, de mondom, mi nem érezzük ezt. Én azon az eljáráson is jeleztem, nagyon szívesen állunk elé ha a közútkezelőnek az intézkedését vagy álláspontját akár ki is egy állampolgár, vagy önkormányzat, vagy akárki nem fogadja el, van rá lehetőség. Mi egyébként nem vagyunk hatóság, mi közútkezelők vagyunk úgy mint az önkormányzat a saját úthálózatán, nagyon szívesen állunk rendelkezésre. Ott plusz bejön a hatósági szakember és beszéljük át és ekkor dönt benne a hatóság, nem mi. Ennek végülis ez az útja, ez a módja. Ebben mi annak idején is jeleztük, hogy van rá lehetőség. Ha úgy érzitek, ebből nincs semmi probléma. De szerintünk sebességkorlátozás a forgalom nagyságát nem befolyásolja. Dr. Buzás Péter polgármester: Értem. Köszönöm szépen. Molnár Lászlóé a szó. Molnár László, a fiatalokért és sportügyekért felelős tanácsnok, települési képviselő: Én csak egy mondatot szeretnék mondani. Önben egy politikus veszett el, mert a semmiről lehet beszélgetni negyven percig, de ha én kimegyek képviselőként a körzetbe és ugyan ezt a szöveget 79
elhintem, ostorral megkergetnek. Én nem csodát vártam, meg akik ezt beadták nem csodát vártak, de való igaz, hogy van ember érzés és emberségesség. Tényleg egy táblát, ha ki kell tenni, akkor mondjon nekem öt tábla árát és én ki fogom ezt fizetni, mert az mégiscsak az ott élő embereknek a lenézése. Ön jön most, itt elmondta a szöveget, hazamegy, akik viszont ott alszanak, ott ébrednek, onnan indulnak munkába, azoknak ez a válasz nem válasz, úgy hogy térjünk erre vissza egy másik beszélgetés során. Gádzser Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatósága Forgalomtechnikai és Kezelői Osztályának vezetője: Jó. Dr. Buzás Péter polgármester: Jó, ez fog történni, hogy visszatérünk, csak én azt szeretném mondani kedves Gádzser Gábor, hogy a Molnár Lászlónak ez az indulatos hozzászólása azért van, mert ő abban a körzetben képviselő. Megmondom őszintén, én komformistább vagyok ebben a dologban, mert én komolyan nagyra értékelem a cégednek azt az álláspontját, ami az észak-nyugati elkerülő kapcsán megnyilvánul. Én azért másképp fogalmazok egy kicsit. Én azt mondom, hogy értjük, amit elmondtál, az szakmailag biztos, hogy megáll, én ezt kétségben nem vonom, és tényleg nem kommentálom, viszont mi másik oldalról közelítjük meg. Mi a lakosság igénye, oldaláról közelítjük meg, és azt szeretnénk elérni, hogy ha szakmai érv mellette nem is szól, de a mi lakossági igényünk nem árt, akkor ez nem akkora költség, hogy addig, amíg ez a probléma fennáll, addig ne kaphatnánk benne segítséget. Erre tekintettel fordulunk jogorvoslattal, még akkor is, ha sejtjük, hogy mi annak az eredménye. Nem lehet tudni persze, de abba az irányba megyünk. Én inkább ezt a részét akkor elmondva megköszönöm, amit elmondtál. Akként zárom le, hogy megkérem a testület tagjait, hogy szavazzuk meg a határozati javaslatot. Tőled azt kérem, hogy majd amikor, te a szakmával foglalkozol, sokat gondolkodsz ezen, néha jussunk vagy jussak eszedbe, hogy én meg itt vagyok az emberek között és tényleg lehet, hogy nekünk is van ebben igazunk. De ezt most tegyük félre. A másik részét viszont én köszönöm szépen, amit mondtál, ez az észak-nyugati elkerülő ügyet, kérném szépen, hogy ha lehet, azért szakmában segítsetek abban, hogy esetleg a tárca ezt lehetővé tegye, hogy megépüljön. Jó? Gádzser Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatósága Forgalomtechnikai és Kezelői Osztályának vezetője: Igen. Ezt meg tudom ígérni, ezt mondtam is. Nekünk a központunk Budapesten van, kérésetekre ezt a támogató szakmai véleményt részetekre le tudjuk írni és szívesen leírjuk. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Kérem, a kollegákat, a műszaki osztályt, hogy ezt kérjük meg, és éljünk ezzel. Jó? Köszönöm szépen még egyszer. Kérem, szavazzunk az 1. sz. határozati javaslatról. A képviselő-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 399/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Kölcsey u. sebességkorlátozás ellenőrzése eredményének elutasítása
80
HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy nem fogadja el a Magyar Közút NZrt. által hozott döntést, miszerint a Makó, Kölcsey utcán (4414 j. úton) az idei év júliusában végzett forgalomszámlálási és sebességtúllépési mérések során megállapított adatok figyelembevételével nem szükséges az útszakaszon bevezetendő 40 km/óra mértékű sebességkorlátozás bevezetését. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A határozatról értesítést kapnak: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda - Magyar Közút NZrt. - Irattár Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk a 2. sz. határozati javaslatról! A képviselő-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 400/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Kölcsey u. sebességkorlátozása érdekében felülvizsgálati kérelem benyújtása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Makó, Kölcsey utca (4414 j. út) forgalmának sebességkorlátozása érdekében a Magyar Közút NZrt. - mint a 4414 j. út kezelője - által hozott döntés felülvizsgálata érdekében a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz felülvizsgálati kérelmet nyújt be. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármester a kérelem benyújtására, valamint az ügy érdekében szükséges nyilatkozat, intézkedés megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A határozatról értesítést kapnak: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda - Irattár 81
14. sz. előterjesztés Tájékoztató kötvénnyel kapcsolatos fedezeti ügyletekről Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés van-e a tájékoztatóval kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem, szavazzunk! A képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 401/2012. (X.31.) MÖKT h. Tárgy: Tájékoztató kötvénnyel kapcsolatos fedezeti ügyletekről HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a kötvénnyel kapcsolatos fedezeti ügyeltekről szóló tájékoztatót megtárgyalta és elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály 4. napirend Interpellációk, kérdések Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Jelenlévők! Hozzám írásban interpelláció nem érkezett. Megkérdezem képviselő társaimat, hogy van-e valakinek interpellációja most. Nincs. Kérdések Dr. Buzás Péter polgármester: Megkérdezem, hogy kérdése, mondanivalója van-e valakinek? Nincs.
82
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A nyílt ülésnek végére értünk. Megköszönöm a testület tagjainak az aktív közreműködést, Makó város közössége közül pedig azoknak a televízió nézőknek, akik mai programjukként a mi testületi ülésünk figyelemmel kísérését választották. Köszönöm, hogy kitartottak mellettünk, jöjjenek legközelebb is. További szép napot kívánok! Zárt ülést rendelek el.
ZÁRT ÜLÉS Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! Kedves jelenlévők! A képviselő-testület zárt ülésen az alábbi döntéseket hozta: Kállai Kollégium területén lévő garázs megvásárlása, Szerecsen utcai telekre vonatkozó vételi ajánlat elbírálása, Medve Mihály és Medve Anna kérelme, Juracsek Andrea méltányossági kérelmének elbírálása, Ingatlan felajánlások elfogadása, Ingatlan felajánlások elutasítása, Pályázat jóváhagyása a MAKÓ-THERM Kft. „f.a.” felszámolási eljárásában, „Pulitzer Szülővárosának Díja” 2012. évi adományozása. 6. napirend: Egyebek: Dr. Buzás Péter polgármester: Megkérdezem, hogy egyebekben van-e valakinek mondanivalója? Nincs. Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Képviselő-testület! Megállapítom, hogy napirendjeinket megtárgyaltuk. Köszönöm a megjelenést, az ülést bezárom. Legközelebb munkaterv szerint november 28-án lesz ülésünk, szükség esetén rendkívüli ülésre sor kerülhet. K. m. f.
Dr. Buzás Péter polgármester
Baranyi Sándor jkv. hitelesítő
Dr. Bánfi Margit jegyző
Toldi János jkv. hitelesítő
83