Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás Társulási Tanács 8455 Pusztamiske, Dózsa Gy. u. 26. Szám: 156-3/2014/Kol. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás Társulási Tanácsának 2014. szeptember 15-én (hétfő) 9,30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye:
Művelődési Ház Pusztamiske, Dózsa Gy. u. 26.
Jelen vannak: Takács László Tili Károly Modori László
polgármesterek, a Társulási Tanács tagjai
Tanácskozási joggal jelen van: Szarka Gyula jegyző megbízásából Varga Zoltánné főelőadó Valamennyi napirendi pontnál jelen van: Varga Erzsébet jegyzőkönyvvezető Takács László elnök: üdvözli a Társulási Tanács ülésén megjelent polgármestereket. Az ülést megnyitja. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a Társulási Megállapodást jóváhagyó 3 önkormányzat polgármestere közül 3 polgármester jelen van. Az ülés határozatképes. Ezt követően javaslatot tesz az ülés napirendi pontjára a meghívóban feltüntetettek szerint. Megkérdezi, van-e valakinek más napirendi pontra javaslata? Más napirendi pontra javaslat nem volt. Szavazásra teszi fel, ki ért egyet a napirend elfogadásával.
2 A napirendet a Társulási Tanács tagjai 3 igen szavazattal – egyhangúlag – az alábbiak szerint fogadták el: NAPIREND Tárgy:
Előadó:
1. Beszámoló a Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás gazdálkodásának 2014. I. félévi alakulásáról.
Takács László elnök
2. A Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás 2014. évi költségvetésének módosítása.
Takács László elnök
NAPIREND TÁRGYALÁSA 1. Napirendi pont Beszámoló a Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás 2014. I. félévi alakulásáról
gazdálkodásának
Előadó: Takács László elnök Takács László elnök: Megállapítja, hogy a napirendhez tartozó előterjesztést a polgármesterek a meghívóval együtt megkapták. Az előterjesztés részletesen tartalmazza a bevételek és kiadások alakulását. Megkérdezi, van-e kérdés a napirendi ponttal kapcsolatosan. A napirendi ponttal kapcsolatosan kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Takács László elnök: Szavazásra teszi fel ki ért egyet a Társulás 2014. I. félévi alakulásáról szóló beszámoló elfogadásával? A Társulási Tanács 3 igen szavazattal – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 5/2014. (IX.15.) TT. határozat: A Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás Társulási Tanácsa a Társulás gazdálkodásának 2014. I. félévi alakulásáról szóló beszámolót elfogadja. A beszámoló a jegyzőkönyv mellékletét képezi.
3 2. Napirendi pont A Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás 2014. évi költségvetésének módosítása Előadó: Takács László elnök Takács László elnök: Megállapítja, hogy a napirendi ponttal kapcsolatos előterjesztést a polgármesterek a meghívóval együtt megkapták. Elmondja, hogy a költségvetés módosítására belső átcsoportosítás miatt van szükség, az üzemeltetési anyagok beszerzése kiadásról 20 ezer Ft átcsoportosítására van szükség a kiküldetési kiadásokra. Megkérdezi a polgármestereket, van-e valakinek más javaslata. A polgármesterek egyetértettek a javaslattal. Takács László elnök: Szavazásra teszi fel, ki ért egyet az elmondottak szerinti költségvetés-módosítással. A Társulási Tanács 3 igen szavazattal – egyhangúlag – az alábbi határozatot hozta: 6/2014. (IX.15.) TT. határozat: A Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás Társulási Tanácsa az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvény (a továbbiakban: Áht) és Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény alapján a Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás (a továbbiakban: Társulás) 2014. évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.4.) TT. határozatát (a továbbiakban: kv.) az alábbiak szerint módosítja: A Társulási Tanács a kv. 5. mellékletét a következők szerint módosítja: 5. melléklet
„
PUSZTAMISKEI CSALÁDGONDOZÓI FELADATELLÁTÓ TÁRSULÁS 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE ezer forint erdeti
módosítás
104042 Gyermekjóléti szolgáltatások K1101 Törvény szerinti illetmények, munkabérek a) alapilletmény b) illetmény-kompenzáció c) kereset-kiegészítés
1.200 25 110
K1109 Közlekedési költségtérítés a) munkábajárás K1110 Egyéb költségtérítések a) Erzsébet utalvány 4.000 x 13 hó
50
1.335
1.335
40
40
4 b) SZÉP kártya 2.100 x 13 hó
27
77
77
5 K123
K2
K311 K312
K322 K336 K337
Egyéb külső személyi juttatások a) reprezentáció Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó a) szoc. hozzájárulási adó 1.335 eFt x 27% b) egészségügyi hozzájárulás 77 eFt x 16,66% + 10 eFt x 32,14% c) munkáltató által fizetett SZJA 87 eFt x 19,04%
3 3 1.455 1.455 360 17 18
395
395
3
3
42
32
Egyéb kommunikációs szolgáltatások a) telefondíj
20
20
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások a) továbbképzés
20
20
12
12
15
25
Szakmai anyagok beszerzése a) könyv beszerzés Üzemeltetési anyagok beszerzése a) irodaszer, nyomtatvány beszerzése b) munkaruha c) egyéb készletbeszerzés
Egyéb szolgáltatások a) postaköltség b) bankköltség
2 20 10
2 10
K341
Kiküldetések kiadásai
K351
Működési célú előzetesen felszámított ÁFA
KORMÁNYZATI FUNKCIÓ KIADÁSA ÖSSZESEN: Költségvetési létszámkeret
15 15 127 127 1.977 1.977 1/2 fő 1/2 fő
BEVÉTELEK: B16
Egyéb működési célú támogatások bevételei államházt. belülről a) Pusztamiske - állami támogatás b) Pusztamiske 439 fő x 1.581 Ft/fő x 1/2 önk. hozzájárulás c) Kolontár 733 fő x 1.581 Ft/fő x 1/2 d) Borszörcsök 405 fő x 1.581 Ft/fő x 1/2
B8131 Előző év költségvetési maradványának igénybevétele KORMÁNYZATI FUNKCIÓ BEVÉTELE ÖSSZESEN:
652 347 580 320 1,899 1.899 78 78 1.977 1.977
107054 Családsegítés K1101 Törvény szerinti illetmények, munkabérek a) alapilletmény b) illetmény-kompenzáció c) kereset-kiegészítés K1109 Közlekedési költségtérítés a) munkábajárás
1.200 25 110 1.335 1.335 40
40
6 K1110 Egyéb költségtérítések a) Erzsébet utalvány 4.000 x 13 hó b) SZÉP kártya 2.100 x 13 hó K123
K2
K311 K312
K322 K336 K337
50 27
Egyéb külső személyi juttatások a) reprezentáció Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó a) szoc. hozzájárulási adó 1.335 eFt x 27% b) egészségügyi hozzájárulás 77 eFt x 16,66% + 10 eFt x 32,14% c) munkáltató által fizetett SZJA 87 eFt x 19,04%
77
77
3 3 1.455 1.455 360 17 18
395
395
2
2
43
33
Egyéb kommunikációs szolgáltatások a) telefondíj
20
20
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások a) továbbképzés
20
20
13
13
15
25
Szakmai anyagok beszerzése a) könyv beszerzés Üzemeltetési anyagok beszerzése a) irodaszer, nyomtatvány beszerzése b) munkaruha c) egyéb készletbeszerzés
Egyéb szolgáltatások a) postaköltség b) bankköltség
K341
Kiküldetések kiadásai
K351
Működési célú előzetesen felszámított ÁFA
KORMÁNYZATI FUNKCIÓ KIADÁSA ÖSSZESEN: Költségvetési létszámkeret
3 20 10
3 10
15 15 128 128 1.978 1.978 1/2 fő 1/2 fő
BEVÉTELEK: B16
Egyéb működési célú támogatások bevételei államházt. belülről a) Pusztamiske - állami támogatás b) Pusztamiske 439 fő x 1.581 Ft/fő x 1/2 önk. hozzájárulás c) Kolontár 733 fő x 1.581 Ft/fő x 1/2 d) Borszörcsök 405 fő x 1.581 Ft/fő x 1/2
B8131 Előző év költségvetési maradványának igénybevétele KORMÁNYZATI FUNKCIÓ BEVÉTELE ÖSSZESEN: Pusztamiske, 2014. szeptember 15. Felelős:
Takács László elnök
Határidő: azonnal
653 347 580 320 1.900 1.900 78 78 1.978 1.978 „
7 Egyéb kérdés, hozzászólás nem volt, Takács László elnök megköszönte a polgármestereknek a megjelenést és az ülést 9,55 órakor bezárta.
Kmft.
Takács László elnök
Modori László polgármester, jegyzőkönyv hitelesítő