1
JEGYZŐKÖNYV Készült:
Siófok Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 13-án megtartott rendkívüli üléséről
Jelen vannak: Dr. Lengyel Róbert polgármester Csorba Ottó, Gömbös Katalin, Hamvas Péter, Lapos Gábor, Mezőfi Józsefné, Nagy Sándorné, Dr. Safar Ahmed, Szajcz Adrián, Szamosi Lóránt, Ujvári István és Völgyi Lajos (12 fő) települési képviselő Kónyáné Dr. Zsarnovszky Judit megbízott jegyző Balogh Gábor közgazdasági osztályvezető a polgármesteri kabinet munkatársai a sajtó képviselői (Somogy Tv, önkormányzat sajtóreferense, Somogyi Hírlap munkatársa) kb. 30-35 fő érdeklődő a teremben, továbbá a 4./ és a 6./ napirendekhez meghívott siófoki lakosok (14 fő) Csere Zsuzsanna jegyzőkönyvvezető Dr. Lengyel Róbert polgármester: Tájékoztatásul elmondja egyben megköszönve a türelmet az egy órával későbbi üléskezdet okán, mivel 14:00 órára volt a képviselő-testületi ülés meghirdetve, de ma délelőtt folyamán olyan adminisztratív feladatok keletkeztek, amikkel 14.00 óráig nem tudtak végezni, hogy normálisan előkészítésre kerüljön ez az ülés, és szükség volt arra, hogy egy órával később legyen a testületi ülés kezdése,de még mindig vár egy előterjesztés javítására. Napirendek előtti témákban ezért elkezdi az ülést. Két levelet ismertet, ill. olvas fel. A jelenlévők többsége úgy gondolja tud arról, hogy az első alakuló képviselő testületi- ülésen képviselői indítvány volt arra, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításra kerüljön több pontban a beterjesztetteken kívül. Az indítvány megszavazása, ill. elfogadása után a jegyző asszony jelezte, hogy törvényességi aggályai vannak, így gyakorlatilag a rendelet kihirdetésre abban az új formában nem került sor. Ezzel kapcsolatosan kapott a polgármester és a jegyző asszony is a Somogy Megyei Kormányhivataltól levelet, ezt olvassa fel a jelenlévőknek. A címzett a polgármester, és a levél tartalma: „Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi 189. számú törvény 132. § (1) bek. a.) pontjában a Kormány Hivatal számára biztosított a törvényességi felügyeleti jogkörben eljárva, a hivatkozott törvény 132. § (2 ) és ( 3) bekezdés alapján az alábbi törvényességi felhívással élek a polgármester működésére az alábbi indokok miatt, az önkormányzati törvény 132. § ( 2) bekezdés alapján. A Kormányhivatal törvényességi felügyeleti eljárásának célja a helyi önkormányzat képviselő-testülete, bizottsága, részönkormányzata, polgármestere, főpolgármester, megyei közgyűlés elnöke, társulás, jegyző, a továbbiakban érintett működése jogszerűségének biztosítása. A törvény 132 . § (3) bekezdés alapján a Kormányhivatal törvényességi felügyeleti eljárásban vizsgálja a helyi önkormányzat a.) szervezetének, működésének, döntéshozatali eljárásnak jogszerűségét, b.) döntéseinek, rendelet, határozat jogszerűségét.
2 Siófok Város Önkormányzata folyó év október 22-én tartott alakuló ülésén a képviselőtestület által elfogadott napirendek sorrendjében a 3./ napirendi pontként tárgyalta „A képviselő testület átmenti intézkedéseiről szóló döntésék meghozatala” című előterjesztést. A 3./ napirendi pont tárgyalása során a jegyzői feladatot ellátó köztisztviselő a benyújtott határozati javaslathoz kapcsolódóan megfogalmazta törvényességi aggályait, majd a polgármester ennek elfogadását szavazásra bocsájtotta. Képviselő- testület nem fogadta el a jegyző törvényességi jelzését, majd a polgármester azt maga is törvénysértőnek találta és a határozati javaslatot nem tette fel szavazásra. A törvény 81. § (3 ) bekezdés e.) pontja alapján a jegyző jelzi a képviselő- testületnek, a képviselő-testület szervének és polgármesternek, ha döntésük, működésük jogszabálysértő. A jelzés nincs alakszerűséghez kötve, lehet szóban és írásban is. Megtehető döntéshozatali eljárás során vagy vonatkozhat a már meghozott döntésre, vagy döntési eljárásra. Az SzMSz 26. § (3 ) bekezdése alapján a jegyzőnek szót kell adni, ha a határozat törvényességét érintő észrevétel kíván tenni . A jegyzőnek kötelessége felhívni a képviselőtestület figyelmét a jogszabálysértő döntésekre. Ez jelzést, iránymutatást jelent a döntést hozók számára, melyet a döntéshozók az érdemi döntés meghozatala során mérlegelnek , hogy a döntésüknél figyelembe veszik-e vagy sem. A jelzés a döntéshozók számára nem bír kötelező érvénnyel, így arról külön nem szükséges szavazni. A döntéshozatal rendjét a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló, Siófok Város Önkormányzata Képviselő- testületének 9/2013.(III.04.) önkormányzati rendelet 31. § szabályozza. Az ülés vezetése a polgármester feladata. Az ülés vezetése azt is jelenti, hogy napirendi pontonként megnyitja, majd vezeti és lezárja a vitát. A polgármester a vitára is figyelemmel összefoglalja a tanácskozás lényegét, megfogalmazza a határozati javaslatokat, szavazást rendel el, számszerűen megállapítja a szavazás eredményét, kihirdeti a határozatot. Az SzMSz 31. § alapján a képviselő testület előbb a módosító és kiegészítő javaslatokról és ezt követően az előterjesztésben szereplő határozati javaslatokról dönt . A polgármester megszegte az SzMSz 31. §-ában foglaltakat azáltal, hogy az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot a vita lezárását követően nem tette fel szavazásra. A polgármesternek nincs mérlegelési joga, hogy a határozati javaslatot felteszi-e szavazásra, arra viszont lehetősége van a Mötv. 68. § (1) bekezdés alapján, hogy amennyiben a képviselő- testület döntését a helyi önkormányzat érdekeit sértőnek tartja, hogy ugyanazon ügyben egy alkalommal kezdeményezheti annak ismételt tárgyalását. A meghozott határozat jogszerűségét felügyeleti jogkörben a Kormányhivatal jogosult megvizsgálni az önkormányzati törvény 132. § alapján törvénysértés esetén a szükséges felügyeleti intézkedést megteszi. Kérem, hogy a törvényességi felhívásban foglaltakat szíveskedjen megvizsgálni és az azzal kapcsolatos álláspontját, válaszát, folyó év december 8-ig a Kormányhivatal részére küldje meg. Továbbá a jövőben nagyobb figyelmet fordítson az ülés vezetés során az SzMSz szabályainak betartására . Kérem, hogy a törvényességi felhívásról a képviselő-testületet is tájékoztatni is szíveskedjen. Kaposvár, 2014. november 7., Tisztelettel: Dr. Neszményi Zsolt kormány megbízott megbízásából: Vetési Bernadett.” A képviselő-testület tájékoztatása a törvényességi felhívás tartalmáról most így a kormányhivatali levél felolvasása formájában megtörtént.
3
Még egy levelet felolvas, amelyet mindegyik képviselő a mai ülésen kiosztva is megkapott. A fogadónapján megjelent Tegzes József úr siófoki lakos és kérte, hogy a levele kerüljön eljuttatásra a képviselő-testület tagjainak , úgy hogy ezúton ezt a levelet is felolvassa, melynek címzettje a polgármester és a képviselő-testület. „Tisztelt képviselő Úr/Asszony! Először is minden megválasztott képviselőnek gratulálok, gondolom méltán nyerték el a választók bizalmát. Sajnos a Siófoki Hírekben olvasom és a siófoki lakosoktól is hallom, hogy a testületben kezdődik a meg nem értés. Tisztelettel kérem Önöket, ahogy a választási kampány véget ért és azokat akiket siófok lakossága megválasztott, azokat tiszteletben kell tartani, ezen akaratukat tudomásul kell venni és velük együtt kell dolgozni Siófok gyarapodásáért, szépülésért. Mivel egyetlen jelölt sem választotta meg önmagát, mi siófoki lakosok nagyon szomorúak és vesztesei lennénk a következő 5 évnek, ha a képviselő-testület egymással lenne elfoglalva és torzsalkodással és meg nem értéssel telne el, ezért kérem Önöket, hogy a legnagyobb megértés és egymás iránti szeretet vezérelje Önöket minden képviselő-testületi ülésen, hisz érdekünk közös. Végezetül köszönöm, köszönjük Dr. Balázs Árpád értünk és a városért hosszú éveken át végzett fáradságos munkáját. Tisztelettel Tegzes József.” Ezzel a levélnek a felolvasásával eleget tett Tegzes úrnak adott ígéretének. A levelek felolvasását követően megkezdi a képviselő-testületi ülést: Üdvözli a képviselő-testületi ülésen megjelent települési képviselőket, a jegyzőt, az állandó meghívottakat, a napirendekhez meghívottakat és a többi teremben jelenlévő érdeklődőt is. Megállapítja, hogy a képviselő-testület határozatképes, mivel a megválasztott 12 fő: a polgármester és a 11 fő önkormányzati képviselő az ülésen jelen van. Az ülést megnyitja. Még a napirendi javaslatokról szóló döntés és a napirendek tárgyalásának megkezdése előtt protokolláris eseményre kell sort keríteni, még pedig Orbánné Wald Marianna képviselő eskütételére, aki a 2014. október 22-ei alakuló ülés végén a képviselői mandátumáról lemondott Gömbös Katalin képviselő helyére lép a Jobbik jelölő szervezet kompenzációs listájáról. A képviselő asszony jelen van az ülésen. A képviselő a Siófoki Helyi Választási Bizottságtól a képviselői megbízólevelét 2014. október 28-án átvette. Az eskü letételével válik– Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény 28. § (2) bekezdése értelmében – teljes jogú képviselővé. Felkéri a megbízott jegyző asszonyt, hogy olvassa előre az eskü szövegét Orbánné Wald Marianna képviselő asszonynak Megkéri a jelenlévőket, hogy az eskü idejére szíveskedjenek felállni. Kónyáné Dr. Zsarnovszky Judit megbízott jegyző az eskü szövegét előolvassa a képviselőnek, majd felkéri a képviselő asszonyt, hogy az eskü okmányt is írja alá. Az esküokmány aláírását követően a polgármester rátér az ülés napirendi javaslataira, mely napirendi javaslatokra a napirendi lista írásban kiosztásra került.
4
Dr. Lengyel Róbert polgármester: Javasolja a kiküldött meghívóban feltüntetett napirendek megtárgyalását, kiegészítve az utólag kiküldött, ill. ülés előtt kiosztott napirendi javaslatokkal, melyeket a kiosztott napirendi lista tartalmaz, az alábbiak szerint: 1./ Az önkormányzat „Szervezeti és Működési Szabályzatá” ról szóló 9/2013.(III.04.) önkormányzati rendelet módosítása, beleértve a képviselői indítványokat is teljes körűen) (írásban kiosztva) Előterjesztő: Dr. Lengyel Róbert polgármester 2./ Átmeneti intézkedésekre vonatkozó képviselői indítvány (írásban kiosztva) Indítvány tevők: Csorba Ottó és Szamosi Lóránt képviselők Fidesz-KDNP 3./ Szavazatszámláló Bizottság választása az alpolgármester(ek) megválasztásához Előterjesztő: Dr. Lengyel Róbert polgármester (szóbeli) 4./ Alpolgármester(ek) választása (titkos szavazással) (szóbeli és írásbeli előterjesztés is) alpolgármester(ek) eskütétele e minőségükben 5./ Az alpolgármester(ek) illetményének, ill. tiszteletdíjának, valamint költségtérítésének megállapítása (szóbeli és írásban is) Előterjesztő: Dr. Lengyel Róbert polgármester 6./ A bizottságok megválasztása (írásban kiküldésre került) Előterjesztő: Dr. Lengyel Róbert polgármester 7./A Dél-Balatoni Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tisztségviselőinek megválasztása (írásban kiküldésre került) Előterjesztő: Kónyáné Dr. Zsarnovszky Judit mb. jegyző 8./ A Balaton-parti Kft. hitelszerződéseinek meghosszabbítása (írásban kiküldve) Előterjesztő: Dr. Baráth István ügyvezető igazgató, Balaton-parti Kft. 9./ Siófok Város Önkormányzatának részvétele az ÁROP-1.A.3-2014 kódszámú „Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban” című pályázaton (írásban kiküldve) Előterjesztő: Dr. Lengyel Róbert polgármester 10./ A kéményseprő ipari közszolgáltatás igénybevételének szabályozásáról szóló 4/2013.(III.04.) önkormányzati rendelet módosítására javaslat (írásban, kiküldve) Előterjesztő: Kónyáné Dr. Zsarnovszky Judit mb. jegyző 11./ Egyebek Zárt ülésen az önkormányzati SzMSz 19. § (1) a./ pontja értelmében: 1./ Városnapi kitüntetési ügyek (írásban, kiküldve) Előterjesztő: Dr. Lengyel Róbert polgármester
5 A polgármester kérdése, hogy a felsorolt napirendi javaslatokon kívül van-e egyéb napirendi témára javaslat. Szamosi Lóránt önkormányzati képviselő: Tisztelt képviselő-testület és polgármester úr, a 6./ napirendi pontot, amely a bizottsági tagok ill. kültagok megválasztását tartalmazza, kéri, tekintettel arra, hogy személyi kérdésekről van szó, hogy zárt ülésen tárgyalná meg képviselő-testület . A képviselő-testület a zárt ülés tartására vonatkozó indítványt a bizottságok választása vonatkozásában egyhangú (12 igen) szavazással elfogadta. A polgármester megállapítja, hogy egyéb napirendi témára nincs javaslat a képviselőktől. A képviselő-testület a napirendi listán felsorolt napirendek megtárgyalásával, valamint a listában szereplő városnapi kitüntetési ügyek kapcsán, ennek zárt ülésen való tárgyalásával is egyhangú (12 igen) szavazással egyetért és a fentiekben felsorolt napirendeket tárgyalja az ott megjelölt sorrendben (a 6./ napirend a zárt üléses jegyzőkönyvben 1./ napirendként szerepel). 1./ Az önkormányzat „Szervezeti és Működési Szabályzatá” ról szóló 9/2013.(III.04.) önkormányzati rendelet módosítása, beleértve a képviselői indítványokat is teljes körűen) Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi, az szóbelinek minősül, mivel az ülés előtt került kiosztásra. Az előterjesztés mellékletét képezi tárgybeli három FIDESZ-KDNP képviselők által benyújtott beadvány, ezek szintén kiosztásra kerültek. Dr. Lengyel Róbert polgármester: A téma az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/2013. (III.04.) önkormányzati rendelet módosítása, beleértve a képviselő indítványokat is. Felkéri a jegyző asszonyt, hogy szíveskedjen röviden összefoglalni a napirendi pont lényegét. Kónyáné Dr. Zsarnovszky Judit mb. jegyző: Elnézést kér a képviselő-testület tagjaitól, hogy az előterjesztés első oldalán 2013.-as évszám szerepel, ez betudható a kapkodásnak, nyilván ez a mai 2014 november 13.-ai ülésre készített előterjesztés. Az előterjesztés a képviselő-testület tagjainak kiosztásra került, részletesen indokolva, hogy miért is kerül most ez ide, milyen előzményeken jutottak túl mind a hivatal dolgozói, mind a képviselő-testület tisztelt tagjai. Az indítványokat figyelembe véve, ill. a hatályos rendelkezéseket szem előtt tartva már pontosításra került az SzMSz módosítása a kiosztott rendelet tervezetben, és olyan előírások is bekerültek, amit nagyon fontosnak tartottak, valamint hogy napra kész legyen . Azt gondolja, hogy olyan előterjesztést sikerült beterjeszteniük, ill. rendelet-módosítási javaslatot, amely szerint a mellékletben becsatolt rendelet tervezet megfelel mind a képviselőtestületnek is és mind a hivatal egészének. Amennyiben kérdéseik vannak, azt tegyék fel. Azt gondolja , hogy az anyag nagyon kristályos, nagyon lényegre törő és pont azokat a részleteket is tartalmazza, amelyeket a képviselői csoport kért, és ennek megfelelően készítette el a hivatal a beterjesztett rendelet tervezetet.
6 A polgármester megnyitja a vitát a napirendi témában, majd megállapítja, hogy kérdés, észrevétel, módosító indítvány nincs a beterjesztettekkel kapcsolatban. Szavazásra bocsájtja az előterjesztésben foglaltakat. A képviselő-testület a beterjesztett rendelet-tervezetet egyhangú (12 igen) szavazással elfogadta. A jegyző jelzi, hogy az előterjesztésben szerepel egy határozati javaslat is, arról is szavaznia kell a testületnek, még a napirend lezárása előtt és még az előtt, mielőtt elvonulnának a rendelet aláírására és kihirdetésére, hiszen a most beterjesztett és elfogadott rendelet tervezetnek összhangban kell lenni a még hatályban lévő önkormányzati rendeletekkel is. Ezeket is meg kell majd alkotnia a képviselő-testületnek és erre vonatkozik a határozati javaslat tartalma, amiben leírták, hogy milyen jellegű döntéseket kell meghozni és , hogy a hivatal ezeket a 2014. december 4-ei ülés elé dolgozza ki, és a polgármester terjessze be arra az ülésre. Dr. Lengyel Róbert polgármester: A határozati javaslat konkrétan a következő: „1. Az SZMSZ feladat és hatáskört érintő, kívánt szabályozással jelenleg ellentétes az önkormányzat vagyonáról szóló 11/2012. (III. 30.) önkormányzati rendelet 15. § (3) bekezdése: „Az önkormányzati üzleti vagyon körébe tartozó vagyonelem szerzéséről, elidegenítéséről, megterheléséről és gazdasági társaságba történő beviteléről, illetve bármely más tulajdonjog változásával járó hasznosításáról, az önkormányzati alapítású gazdasági társasságok hitelfelvételi kérelmével kapcsolatos hozzájárulásról: - nettó 8 millió Ft egyedi forgalmi értékhatárig a polgármester, - nettó 8-20 millió Ft egyedi forgalmi értékhatárig a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság, - nettó 20 millió Ft feletti egyedi forgalmi értékhatártól a képviselő-testület dönt. 2. Siófok Város Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a Megbízott Jegyzőt, hogy az SZMSZ módosítása folytán kapcsolódó szabályozással érintetett, önkormányzat rendeletek felülvizsgálatát végezze el és a szükséges rendelet-módosításokat a képviselő-testület 2014. december 4-ei ülésére terjessze elő. Felelős: Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit mb. jegyző Határidő: 2014. december 4-ei képviselő-testületi ülés” Kérdezi, hogy a határozati javaslattal kapcsolatban van-e kérdés, hozzászólás vagy módosító indítvány. Amennyiben nincs, kéri a képviselő-testületet, hogy szavazzon a határozati javaslatról is. Megállapítja, hogy a képviselő-testület a beterjesztett határozati javaslatot egyhangú (12 igen) szavazással elfogadta. Szünetet rendel el a rendelet kihirdetésének idejére, mely hozzávetőleg néhány percet vesz igénybe, türelmet kér ezért a jelenlévő érdeklődőktől . Szünet A polgármester és a jegyző visszaérkezett a testületi ülésterembe, az ülés folytatódik.
7 A polgármester felkéri a jegyző asszonyt, hogy a rendelet kihirdetési záradékot szíveskedjen ismertetni. Kónyáné Dr. Zsarnovszky Judit mb. jegyző: Tájékoztatja a T. képviselő-testületet és a jelenlévőket, hogy Siófok Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014 (XI.13.) önkormányzati rendelete, mely az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról 9/2013 (III.04.) rendelet módosításáról szól, 2014 november 13-án 15:24 perckor lépett hatályba. Az önkormányzati rendelet 2014. november 13-án a 15:26 perckor a helyben szokásos módon kihirdetésre került. A fentiek értelmében a képviselő-testület az alábbi döntéseket hozta: A képviselő-testület egyhangú (12 igen) szavazással az alábbi rendeletet alkotja: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATAKÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2014. (XI. 13.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/2013. (III. 04.) önkormányzati rendelet módosításáról Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 53. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás és meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/2013. (III. 04.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: SZMSZ) 5. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „5. § (5) A képviselő-testület szervei: - a polgármester, - a képviselő-testület bizottságai, - a közös önkormányzati hivatal, - a jegyző, - a társulás. 2. Az SZMSZ 6. § (6) bekezdésének o) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „6. § (6) o) az önkormányzatot, mint tulajdonost megillető jogok gyakorlása közül döntés az önkormányzati üzleti vagyon körébe tartozó vagyonelem szerzéséről, elidegenítéséről, megterheléséről és gazdasági társaságba történő beviteléről, illetve bármely más tulajdonjog változásával járó hasznosításáról, az önkormányzati alapítású gazdasági társaságok hitelfelvételi kérelmével kapcsolatos hozzájárulásról értékhatártól függetlenül,” 3. § Az SZMSZ 9. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „9. § (2) Az alakuló ülést a polgármester hívja össze és vezeti.” 4. § Az SZMSZ 12. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
8 „12. § (2) A települési képviselő főbb jogait és kötelezettségeit a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) hatályos szabályozása tartalmazza.” 5. § Az SZMSZ 42. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „42. § (6) A polgármester illetményét a Mötv. hatályos szabályozása állapítja meg.” 6. § Az SZMSZ, a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottságról szóló, 50. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „50. § (1) A bizottság létszáma 8 fő. Elnökből és 7 tagból áll, akik közül az elnök és 4 tag települési képviselő, 3 tag pedig nem települési képviselő. 7. § Az SZMSZ, az Idegenforgalmi és Rendészeti Bizottságról szóló, 51. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „51. § (1) A bizottság létszáma: 9 fő. Elnökből és 8 tagból ál, akik közül az elnök és 4 tag települési képviselő, 4 tag pedig nem települési képviselő. 8. § Az SZMSZ, a Nemzeti Erőforrás Bizottságról szóló, 52. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „52. § (1) A bizottság létszáma 9 fő. Elnökből és 8 tagból áll, akik közül az elnök és 5 tag települési képviselő, 3 tag pedig nem települési képviselő. 9. § Az SZMSZ, a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságról szóló, 53. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „53. § (1) A bizottság létszáma: 8 fő. Elnökből és 7 tagból áll, akik közül az elnök és 4 tag települési képviselő, 3 tag pedig nem települési képviselő.” 10. § Az SZMSZ 47. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „47. § (4) A bizottsági elnökei egyidejűleg tanácsnoki tisztséget töltenek be. E tisztségüknél fogva képviselik a bizottságokat.” 11. § Az SZMSZ a következő 47/A. §-sal egészül ki: „47/A. § Tanácsnok (1) A Képviselő-testület a várost érintő kiemelt fontosságú fejlesztések és beruházások összehangolására, gazdasági programja végrehajtásának folyamatos figyelemmel kísérésére fejlesztési és beruházási tanácsnokot választ. (2) A tanácsnokot a feladatkörébe tartozó önkormányzati ügyekben valamennyi, az önkormányzatnál keletkezett vagy az önkormányzathoz beérkezett irat vonatkozásában azonnali betekintési jog illeti meg. Az iratbetekintés joga a tanácsnokot a nem önkormányzati hatósági ügyekben keletkezett iratok tekintetében a közigazgatási
9 hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényben foglalt korlátozások figyelembevételével illeti meg. A tanácsnok évente egyszer írásban számol be a Képviselő-testületnek az általa végzett munkáról. (3) A tanácsnoknak kérésére az általa megjelölt, (1) bekezdés szerinti iratról az illetékes iroda három napon belül költségmentes iratmásolatot köteles biztosítani. A feladatkörébe tartozó önkormányzati ügyben a tanácsnok soron kívüli írásbeli tájékoztatást kérhet a polgármestertől és a jegyzőtől. A címzett az érdemi tájékoztatást három munkanapon belül írásban köteles megadni. (4) A tanácsnok a 13. §-ban foglalt díjazással folytatja a képviselői munkáját.” 12. § Az SZMSZ a következő 47/B. §-sal egészül ki: „47/B.§ Képviselőcsoportok (1) Ugyanazon jelölőszervezet által a képviselő-testületbe jutott képviselők képviselőcsoportot (továbbiakban: frakció) alkothatnak. A frakció megalakulásához a megválasztott képviselők 25%-a, azaz minimum 3 fő szükséges. (2) A frakció megalakulását a képviselőcsoport egy tagja a megalakulást követően, a képviselő testület nyilvános ülésén jelenti be. (3) A képviselőcsoport tagjai közül frakcióvezetőt választ. A frakcióvezető személyét a megalakult frakció a képviselő-testület nyilvános ülésén jelenti be.” 13. § Az SZMSZ 1. függeléke helyébe e rendelet 1. melléklete lép. 14. Az SZMSZ 2. függeléke helyébe e rendelet 2. melléklete lép. 15. Hatályát veszti a) a 42. § (3) bekezdése, b) az SZMSZ 1. melléklete, c) a KÉPVISELŐ-TESTÜLET ÁLTAL ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖRÖK LISTÁJÁT tartalmazó 4. számú mellékletnek a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottságra átruházott hatáskörök közül elsőként szabályozott. (Az önkormányzat vagyonáról szóló 11/2012. (III. 30.) önkormányzati rendelet alapján a nettó 8-20 millió forint egyedi forgalmi értékhatárig történő döntés.) Záró rendelkezések 16. § E rendelet 2014. november 13-án 15 óra 24 perckor lép hatályba. Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit sk. mb. jegyző
Dr. Lengyel Róbert sk. polgármester
(Az önkormányzati rendelet 2014. november 13-án 15 óra 26 perckor a helyben szokásos módon kihirdetésre került.)
10
1. melléklet a 20/2014. (XI. 13.) önkormányzati rendelethez a 9/2013. (III. 04.) önkormányzati rendelet 1. függeléke A POLGÁRMESTER ÉS A TELEPÜLÉSI KÉPVISELŐK NÉVSORA Dr. Lengyel Róbert polgármester Csorba Ottó László Dr. Safar Ahmed Orbánné Wald Marianna Hamvas Csaba Péter Szamosi Lóránt Lapos Gábor Mezőfi Józsefné Nagy Sándor Tamásné Szajcz Adrián Ujvári István Tamás Völgyi Lajos 2. melléklet a 20/2014. (XI. 13.) önkormányzati rendelethez a 9/2013. (III. 04.) önkormányzati rendelet 2. függeléke SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ALAPTEVÉKENYSÉGÉNEK KORMÁNYZATI FUNKCIÓK SZERINTI BESOROLÁSA 011130 011220 013210 013320 013350 016080 022010 031060 032020 042180 042220 045120 045130 045140 045160 045170 051020 051040 052020 054020 061020 063020
Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Adó-, vám- és jövedéki igazgatás Átfogó tervezési és statisztikai szolgáltatások Köztemető-fenntartás és – működtetés Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények Polgári honvédelem ágazati feladatai, a lakosság felkészítése Bűnmegelőzés Tűz- és katasztrófavédelmi tevékenységek Állat-egészségügy Erdőgazdálkodás Út, autópálya építése Híd- alagút építése Városi és elővárosi közúti személyszállítás Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása Parkoló, garázs üzemeltetése, fenntartása Nem veszélyes (települési) hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése Védett természeti területek és természeti értékek bemutatása, megőrzése és fenntartása Lakóépület építése Víztermelés, - kezelés, - ellátás
11 064010 066010 066020 074051 081041 081043 081045 081061 083030 091212 091220 091250 092120 092260 094280 096010 096020 096030 101150 104030 106020 107013 107051 107060 052080 063080 043510 013350
046010 086030 091140 092260 041231 041232 041233 041236 082092 082093 081041 044320
Közvilágítás Zöldterület-kezelés Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások Nem fertőző megbetegedések megelőzése Versenysport- és utánpótlás-nevelési tevékenység és támogatása Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása Szabadidősport- (rekreációs sport-) tevékenység és támogatása Szabadidős park, fürdő és strandszolgáltatás Egyéb kiadói tevékenység Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelésének, oktatásának szakmai feladatai 1-4. évfolyamon Köznevelési intézmény 1-4. évfolyamán tanulók nevelésével, oktatásával összefüggő működtetési feladatok Alapfokú művészetoktatással összefüggő működtetési feladatok Köznevelési intézmény 5-8. évfolyamán tanulók nevelésével, oktatásával összefüggő működtetési feladatok Gimnázium és szakképző iskola tanulóinak közismereti és szakmai elméleti oktatásával összefüggő működtetési feladatok Hallgatók lakhatásának biztosítása Óvodai intézményi étkeztetés Iskolai intézményi étkeztetés Köznevelési intézményben tanulók lakhatásának biztosítása Betegséggel kapcsolatos pénzbeli ellátások, támogatások Gyermekek napközbeni ellátása Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások Hajléktalanok átmeneti ellátása Szociális étkeztetés Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások Szennyvízcsatorna építése, fenntartása, üzemeltetése Vízellátással kapcsolatos közmű építése, fenntartása, üzemeltetése Villamosenergia-ipar igazgatása és támogatása (kivéve minisztérium: 011120) Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok (önkormányzati tulajdonú üzlethelyiségek, irodák, más ingatlanok hasznosítása) Hírközlés és az információs társadalom fejlesztésének igazgatása és támogatása Nemzetközi kulturális együttműködés Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai Gimnázium és szakképző iskola tanulóinak közismereti és szakmai elméleti oktatásával összefüggő működtetési feladatok Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Start-munka program – Téli közfoglalkoztatás Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás Országos közfoglalkoztatási program Közművelődés – hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása Közművelődés – egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek Versenysport- és utánpótlás-nevelési tevékenység támogatása Építőipar támogatása
12
A napirendhez kapcsolódóan a képviselő-testület ugyancsak egyhangú (12 igen) szavazással az alábbi határozatot hozta még meg: 147/2014.(XI.13.) sz. képviselő-testületi határozat: Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete „Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/2013.(III.04.9 önkormányzati rendelet módosítása (beleértve a képviselői indítványokat is teljes körűen)” tárgyú napirend kapcsán az alábbi határozatot hozza: 1./ Az SZMSZ feladat és hatáskört érintő, kívánt szabályozással jelenleg ellentétes az önkormányzat vagyonáról szóló 11/2012. (III. 30.) önkormányzati rendelet 15. § (3) bekezdése: „Az önkormányzati üzleti vagyon körébe tartozó vagyonelem szerzéséről, elidegenítéséről, megterheléséről és gazdasági társaságba történő beviteléről, illetve bármely más tulajdonjog változásával járó hasznosításáról, az önkormányzati alapítású gazdasági társasságok hitelfelvételi kérelmével kapcsolatos hozzájárulásról: - nettó 8 millió Ft egyedi forgalmi értékhatárig a polgármester, - nettó 8-20 millió Ft egyedi forgalmi értékhatárig a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság, - nettó 20 millió Ft feletti egyedi forgalmi értékhatártól a képviselő-testület dönt. 2./ Siófok Város Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a Megbízott Jegyzőt, hogy az SZMSZ módosítása folytán kapcsolódó szabályozással érintetett, önkormányzat rendeletek felülvizsgálatát végezze el és a szükséges rendelet-módosításokat a képviselő-testület 2014. december 4-ei ülésére terjessze elő. Felelős: Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit mb. jegyző Határidő: 2014. december 4-ei képviselő-testületi ülés 2./ Átmeneti intézkedésekre vonatkozó képviselői indítvány (írásban kiosztva) Indítvány tevők: Csorba Ottó és Szamosi Lóránt képviselők FIDESZ-KDNP A napirend tárgyalásához írásbeli előterjesztés készült, mely tartalmazza a határozati javaslatot. A megbízott jegyző szó szerint felolvasta, ismertette. Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi. A határozati javaslat szóban került előterjesztésre, valamint az ülés előtt került kiosztásra a FIDESZ-KDNP vonatkozó 2./ sorszámú indítványa. Dr. Lengyel Róbert polgármester: A 2./ sorszámot viselő „Átmeneti intézkedésekre szóló döntés meghozatala” a napirendi téma, felkéri jegyző asszonyt röviden ismertesse a napirend lényegét. Kónyáné Dr. Zsarnovszky Judit mb. jegyző A FIDESZ-KDNP képviselői csoportjából Csorba Ottó és Szamosi Lóránt nyújtott be előterjesztésre javaslatot, mely az átmenti intézkedések szándékainak kifejezésére vonatkozik. Ezek alapján 5 pontban határozták meg a döntéskéréseket. A képviselő-testület létszám stopot rendel el a Közös Önkormányzati Hivatalnál és az önkormányzati fenntartású intézményeknél, azaz az üres és megüresedő álláshely a képviselő-testület döntéséig nem tölthető be. Továbbá, hogy a képviselő-testület a köztisztviselők, közalkalmazottak
13 felmentésére fedezetet nem biztosít. Elnézést ez az alakuló ülésre beterjesztett javaslatuk volt, így az előzőekben elmondottakat visszavonja. Elnézést kér a hibáért, tehát, amit az előbb elkezdett ismertetni, azaz az alakuló ülésre beadott 5 pont volt, ez lecsökkent a mai ülésre már három pontra. Az előterjesztés szerinti javaslatukban 3 javaslat van határozati javaslatként, melyben kérik, a képviselő-testületet, hogy azt tárgyalja meg és fogadja el. De mindezeket megelőzve felkérték a hivatalt, hogy ezen ügyekben egy előterjesztés kerüljön elkészítésre a bizottságokkal együtt és a következő testületi ülésre azt hozzák be. A határozati javaslat, amit leírtak, hogy az önkormányzati érdekeltségű gazdasági társaságokban az önkormányzatot, mint tulajdonost elsősorban a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság elnöke képviselje. A képviselő-testület előzetes engedélyével legyen az elkövetkezőkben kötelezettség vállalható a következőket magában foglaló előirányzatokra: PR költségek, reprezentációs keret, nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő kiadások, polgármesteri keret, sajtóval kapcsolatos kiadások, utóbbi alól kivétel a megkötött szerződések teljesítésével kapcsolatos kiadás. Továbbá Siófok Város Önkormányzat Képviselő-testülete a felelős gazdálkodás jegyében az önkormányzat és intézményeinél létszám stopot rendel el azzal, hogy jelen határozat elfogadásával az üres vagy az ezután megüresedő álláshely a képviselő-testület hozzájáruló döntésével tölthető be. A következő határozati javaslatuk, hogy Siófok Város Önkormányzat Képviselő-testülte elrendeli, hogy a jelen határozat elfogadásakor érvényben lévő szerződések megszűntetésről, ill. új szerződés kötéséről továbbiakban kizárólag a képviselő-testület dönt. Ezek a javaslatok érkeztek be a hivatalba a FIDESZ-KDNP képviselőktől. A képviselői indítvány kiosztásra került. Ugyanakkor összeállításra került egy határozati javaslat, amit szeretne, ha a képviselő-testület elfogadna és felhatalmazná a hivatalt ezen képviselői határozati indítványoknak a kidolgozására és a következő képviselő-testület elé történő beterjesztésére. A határozati javaslat tartalma: „1./ Siófok Város Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a megbízott jegyzőt, hogy Szamosi Lóránt és Csorba Ottó FIDESZ-KDNP képviselő urak által 2014. november 7-én elektronikus úton megküldött, úgynevezett „Átmeneti intézkedésekről szóló javaslataikat teljes körűen vizsgálja meg és a 2014. december 4-ei képviselő-testületi ülésre a vonatkozó tárgyú előterjesztés elkészítéséről gondoskodjon. 2. / Siófok Város Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt előterjesztés képviselő-testület elé történő terjesztéséről gondoskodjon . Felelős: Dr. Lengyel Róbert polgármester és Kónyáné Dr. Zsarnovszky Judit megbízott jegyző,a határidő: 2014. december 4-ei képviselő-testületi ülés.” Természetes az, hogy ez az előterjesztés majd az illetékes bizottságokkal egyeztetésre kerül, tehát a bizottsági tárgyalások lefolytatásra kerül, és a bizottságok majd dolgozzák ki vonatkozó álláspontjukat. Dr. Lengyel Róbert polgármester: Kérdezi a képviselői indítvány előterjesztőit, hogy kívánják-e kiegészíteni az elhangzottakat? Észrevétel? Megállapítja, hogy kérdés, észrevétel, módosító indítvány nincs a képviselők részéről. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot.
14 Az ismertetett határozati javaslatot a képviselő-testület egyhangú (12 igen) szavazással elfogadta és az alábbi határozatot hozza: 148/2014.(XI.13.) sz. képviselő-testületi határozat: Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta az „Átmeneti intézkedésekre vonatkozó képviselői indítvány)” tárgyú előterjesztést és annak vonatkozásában az alábbi határozatot hozza: 1./ Siófok Város Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a megbízott jegyzőt, hogy Szamosi Lóránt és Csorba Ottó FIDESZKDNP képviselő urak által 2014. november 7-én elektronikus úton megküldött, úgynevezett „Átmeneti intézkedésekről” szóló javaslatokat teljes körűen vizsgálja meg és a 2014. december 4-ei képviselő-testületi ülésre a vonatkozó tárgyú előterjesztés elkészítéséről gondoskodjon. 2./ Siófok Város Önkormányzat Képviselő-testületi felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt előterjesztés képviselőtestület elé terjesztéséről gondoskodjon. Felelős:
Kónyáné Dr. Zsarnovszky Judit mb. jegyző (előkészítés) Dr. Lengyel Róbert polgármester (előterjesztésért) Határidő: 2014. december 4-ei képviselő-testületi ülés 3./ Szavazatszámláló Bizottság választása az alpolgármester(ek) megválasztásához Előterjesztő: Dr. Lengyel Róbert polgármester (szóbeli) Forgatókönyv szerinti szóbeli előterjesztés. Dr. Lengyel Róbert polgármester: A Mötv. 74. §-a alapján a képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére egy alpolgármestert választ, több alpolgármestert választhat. Bejelenti, hogy az önkormányzati SzMSz 43. §. (1) bekezdése értelmében, a biztosított jogkörével élve 2 fő alpolgármester megválasztására tesz javaslatot: 1 fő társadalmi megbízatású alpolgármestert jelöl a képviselők közül, és 1 fő főállású alpolgármestert, aki nem tagja a képviselő-testületnek. Az alpolgármesterek titkos szavazással történő megválasztásának lebonyolításához, illetve a szavazatok összeszámlálásához szükséges, hogy előzőleg a képviselők közül szavazatszámoló bizottság kerüljön megválasztásra. A választójogi törvény értelmében három (3) tagú szavazatszámláló bizottság megválasztására tesz tehát javaslatot. A bizottság elnökének javasolja: Csorba Ottó képviselő urat, tagjainak pedig:Völgyi Lajos és Nagy Sándorné képviselőket. Kérdése az általa javasolt jelöltekhez, hogy elfogadják-e a jelölést?
15
Mindhárom jelölt jegyzőkönyvileg nyilatkozza, hogy elfogadja a jelölést. Kérdése még a jelöltekhez, hogy kéri-e valamelyikük, hogy a személyére külön szavazzon a testület, vagy egyben szavazásra bocsáthatja a bizottság tagjait. Egyik jelölt sem kér külön szavazást magára nézve. A polgármester így szavazásra bocsátja a szavazatszámláló bizottság összetételét, melyre vonatkozóan a képviselő-testület egyhangú (12 igen) szavazással szavazott, tehát elfogadta a polgármester által javasolt személyeket a bizottságba. A képviselő-testület a fenti szavazás szerint az alábbi határozatot hozza: 149/2014.(XI.13.) sz. képviselő-testületi határozat: Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2014. november 13-ai rendkívüli képviselő-testületi ülésen titkos szavazással megválasztandó alpolgármesterekkel kapcsolatos választás lebonyolítására három tagú Szavazatszámláló Bizottságot választ, mely bizottságba az alábbi önkormányzati képviselőket megválasztja: - elnöke: Csorba Ottó - tagjai: Völgyi Lajos és Nagy Sándorné. 4./ Alpolgármesterek választása (titkos szavazással) Szóbeli a forgatókönyv szerint és írásbeli előterjesztés is van, amely a jegyzőkönyv melléklete. Dr. Lengyel Róbert polgármester: Néhány technikai információt ismertet, mielőtt a személyi javaslatot előterjeszti. Tájékoztatja a képviselőket, hogy az alpolgármester választás titkos szavazással történik, még pedig oly módon , hogy a két jelölt neve külön-külön szavazó lapon fog szerepelni. A szavazás lebonyolítására az I. emeleten lévő 101 irodában kerül majd sor, ez a kijelölt szavazó helyiség és szavazni a szavazatszámláló bizottság által átadott szavazólapon egyenként lehet képviselőknek. A személyi javaslatai megtételét követően, a szavazás idejére szünetet fog elrendelni. A szünetet követően fogja a Szavazatszámláló Bizottság elnöke ismertetni a szavazás eredményét. A törvényben biztosított jogkörével élve társadalmi megbízatású alpolgármesternek a képviselő-testület tagjai közül jelöli Hamvas Péter képviselő urat. Kérdezi a képviselőtől, hogy vállalja-e a megbízatásra a jelölést? Hamvas Péter önkormányzati képviselő: Köszöni szépen és a válasza, hogy igen. Dr. Lengyel Róbert polgármester: Köszöni a jelölt válaszát. Főállású alpolgármesternek - aki nem tagja a képviselő-testületnek -, jelöli Potocskáné Kőrösi Anita asszonyt, akivel a jelölést előzetesen egyeztette, a jelölését elfogadta.
16 Ő az alpolgármesteri tisztet megválasztása esetén folyó év december 1-vel tudja vállalni. Röviden bemutatja jelöltet: férjezett, van két kiskorú gyermeke, édesanya . Családjával együtt itt él Siófokon. A siófoki gimnáziumban érettségizett, a Dunaújvárosi Főiskola gazdálkodási szakán kiváló minősítő oklevéllel diplomázott. Ezt követően mérlegképes könyvelő, majd adótanácsadói képesítést is szerzett. Aztán a Veszprémi Egyetem számvitel mesterszakán vezetői- számvitel szakirányú szaka végezte el, valamint könyvvizsgálatból szerzett szakirányú diplomát. Jelenleg pedig a Kaposvári Egyetemen gazdálkodási szervezet-tudományok doktori iskolájának doktorandusz hallgatója. A doktori kutatási témája pedig: adó-és járulék kedvezmények hatása a társadalomra. Eddigi tevékenységei, munkaviszonya: 5 éven keresztül egy könyvelő és adószakértő kft. számviteli ügyintézője volt. 2010 óta a Földgáz Szállító Zrt. számvitel és adó szakértőjeként dolgozik. Német nyelven felsőfokon beszél, ill. felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik, folyékonyan beszél angolul és középfokú nyelvvizsgája van, tehát azt gondolja Anita egy nagyon felkészült gazdasági szakember, egészen biztosan megválasztása esetén a polgármesteri munkáját nagyon megfogja könnyíteni . A jelöltek tehát ismertetésre, bemutatásra kerültek, a jelölést vállalták. Szünetet rendel el a titkos szavazás idejére, ez hozzávetőlegesen 10-15 perc időtartam lesz, utána pedig ismertetésre kerül a szavazás eredménye. Szünet A polgármester tájékoztatja a testületet és a jelenlévőket, hogy a választás lezajlott, a képviselő-testületi ülés folytatódik, és felkéri a Szavazatszámláló Bizottság elnökét , Csorba Urat, ismertesse a szavazás eredményt. Csorba Ottó önkormányzati képviselő: Köszöni a szót. A Szavazatszámláló Bizottság a polgármester úr jelölésével és a testület bizalmával rendben elvégezte a munkáját. Tisztelettel jelenti a képviselő-testületnek, hogy megvannak Siófok városának alpolgármesterei. A szavazás rendben, szabályszerűen zajlott le és a Szavazatszámláló Bizottság a következő eredményt állapította meg. Először Hamvas Péter Csaba képviselő jelöltre történt szavazás eredményét ismerteti: 12 szavazólap volt az urnában 12érvényes szavazattal, ebből 10 igen és 2 nem szavazat volt. Gratulál az alpolgármester úrnak. Potocskáné Kőrösi Anita főállású alpolgármester jelöltre 12 szavazat érkezett, 12 –en vettek részt a szavazásban, 12 érvényes szavazat volt és 12 igen és 0 nem a szavazati arány. Gratulál a megválasztott főállású alpolgármesternek. A Szavazatszámláló Bizottság elvégezte a munkáját és a Szavazatszámláló Bizottság nevében a két alpolgármesternek kíván további jó munkát, sikeres együttműködést mind a polgármester úrral, mind a képviselő-testülettel. Így azt hiszi, hogy teljes fegyvertárral a munka dandárja elkezdődhet. Polgármester úrnak kíván a maga részéről jó munkát! Dr. Lengyel Róbert polgármester: Köszöni a Szavazatszámláló Bizottság munkáját, akkor még egyszer egyértelműsíti a választás eredményét.
17 A képviselő-testület Hamvas Péter képviselő urat 10 igen és 2 nem szavazattal választotta meg társadalmi megbízatású alpolgármesterré. Potocskáné Kőrösi Anita asszonyt pedig 12 igen és 0 nem szavazattal, tehát egyhangú szavazással főállású alpolgármesterré választotta meg. A képviselő-testület a fenti szavazati arányokkal az alábbi határozatot hozza: 150/2014.(XI.13.) sz. képviselő-testületi határozat: Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2014. november 13-ai ülésén az alpolgármester választás napirend keretében az alábbi döntést hozza 1./ Főállású alpolgármesterré 2014. december 1. napjával kezdődően megválasztotta Potocskáné Kőrösi Anita siófoki lakost. 2./ Társadalmi megbízatású alpolgármesterré 2014. november 13. napjától megválasztotta Hamvas Péter Csaba önkormányzati képviselőt. Felelős: Dr. Lengyel Róbert polgármester Határidő: értelem szerint A polgármester gratulál mind a két alpolgármesternek és egyben megköszöni a képviselőtestületnek is a döntést. Tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a megválasztott alpolgármestereknek esküt kell tenniük. Úgyhogy megkéri a két alpolgármestert, hogy fáradjanak ki jegyzőnő mellé, a jegyzőnő olvassa elő az eskü szöveget, a jelenlévőket pedig kéri, hogy az eskü idejére szíveskedjenek felállni. Alpolgármesterek eskütétele és ezt követően az alpolgármesterek e minőségükben az esküokmányokat is aláírták. 5./ Az alpolgármesterek illetményének, ill. tiszteletdíjának, valamint költségtérítésének megállapítása Előterjesztő: Dr. Lengyel Róbert polgármester Az előterjesztés szóbeli a forgatókönyv szerint és írásos előterjesztés is van, ez a jegyzőkönyv melléklete. Dr. Lengyel Róbert polgármester: Ismét néhány praktikus információ. A főállású alpolgármester tekintetében a” Magyarország helyi önkormányzatairól” szóló törvény 80. § (1) bekezdése úgy rendelkezik , hogy az illetményét a polgármester illetményének 70-90 % közötti összegben lehet megállapítani, tehát egy tól-ig határ van erre. A polgármester illetménye az elmúlt alkalommal 523.514, - Ft/ hó összegben lett meghatározva.
18 Ennek a 70-90% közötti összegére tehet javaslatot, azaz 366.000,- illetve 471.163,- Ft közötti összeget javasolhat. Javasolja, hogy a főállású alpolgármester illetményét 460.000,- Ft/ hó összegben állapítsa meg a testület, mégpedig 2014. december 1. napjától kezdődően, hiszen említette, hogy alpolgármester asszony akkortól tudja elfoglalni a hivatalát. A főállású alpolgármester költségtérítésre is jogosult, erről is a „Magyarország helyi önkormányzatairól” szóló törvény 80. § ( 3) bekezdése rendelkezik, miszerint a főállású alpolgármester a számára megállapított illetményének a 15% -ában meghatározott összegű költségtérítésre jogosult. Ez összegszerűn 69.000,- Ft/hó összeget jelent. Kéri, hogy a képviselő-testület a javaslata alapján a főállású alpolgármester illetményét 460.000,- Ft/ hó összegben, ill. költségtérítését 69.000,- Ft/ hó összegben állapítsa meg 2014. december 1.napjától. A képviselő-testület a főállású alpolgármester illetményét és költségtérítését a polgármesteri javaslat szerint egyhangú (12 igen) szavazással elfogadta. A társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíjának, ill. költségtérítésének megtárgyalására tér át a testület. Itt a kiindulási pont a társadalmi megbízatású polgármester tiszteletdíja. A Mötv. 80. § (1) bek. szerint a társadalmi megbízatású polgármester tiszteletdíja szintén a polgármesteri illetményből indul ki, annak 50% -a figyelembevételével és szintén tól-ig határral lehet megállapítani. A polgármester illetményét figyelembe véve ez az összeg 261.757,- Ft/hó, s ennek az összegnek 70-90% -a között lévő mértékben lehet megállapítani a tiszteletdíját. Ez összegszerűen 183.230,- Ft-tól 235.581,- Ft-ig terjed. A javasolt tiszteletdíj összege: 230.000,- Ft/ hó, de az Ő esetében folyó év november 13-tól, azaz a megválasztásától kezdődően. Szintén a Mötv. 80. § (3) bekezdés a társadalmi megbízatású alpolgármester az elfogadott tiszteletdíjának 15% -ában meghatározott összegű költségtérítésre is jogosult, ennek összege az iménti összeget figyelembe véve 34.500,- Ft/hó és ez szintén most november13-ától kerül megállapításra. A javaslata a képviselő testület felé hogy az alpolgármester tiszteletdíját 230.000,- Ft/hó összegben állapítsa meg 2014. november 13. napjától, valamint ennek alapján állapítsa meg a 34.500,- Ft/hó költségtérítést is a testület. Kéri a képviselő-testületet, hogy az előterjesztett javaslatáról szavazzanak. Megállapítja, hogy a képviselő-testület a társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíja és költségtérítése vonatkozásában a polgármester javaslatát 11igen és 1 tartózkodás szavazat mellett elfogadta. A fenti szavazások alapján a képviselő-testület az alábbi határozatot hozza: 151/2014.(XI.13.) sz. képviselő-testületi határozat: Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
19 „Az alpolgármesterek illetményének, illetve tiszteletdíjának, valamint költségtérítésének megállapítása” tárgyú napirend keretében és előterjesztés szerint: 1./ Potocskáné Kőrösi Anita főállású alpolgármester illetményét 2014.december 1. napjától kezdődően 460.000,- Ft/ hó összegben, költségtérítését 69.000,- Ft/hó összegben állapítja meg. 2./ Hamvas Péter Csaba társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíját 2014. november 13. napjától kezdődően 230.000,Ft/hó összegben, költségtérítését 34.500,- Ft/hó összegben állapítja meg. Felelős: Dr. Lengyel Róbert polgármester Határidő: értelem szerint 6./ A bizottságok megválasztása (írásban kiküldésre került az előterjesztés) Előterjesztő: Dr. Lengyel Róbert polgármester Szamosi Lóránt önkormányzati képviselő indítványára a képviselő-testület e téma zárt ülésen történő tárgyalásáról döntött egyhangú (12 igen) szavazással az ülés elején a napirendekről történő szavazás alkalmával. E napirendi téma vita részét és a szavazási eljárást külön jegyzőkönyv, a zárt ülés jegyzőkönyve tartalmazza. A tárgyban hozott képviselő-testületi határozat sorszáma: 152/2014.(XI.13.), mely a zárt ülés jegyzőkönyvéből átemelésre kerül e jegyzőkönyvbe is, mivel az a nyilvános ülésen ismertetésre kerül. Dr. Lengyel Róbert polgármester: A hosszas egyeztetetés eredménye meg van, és hogy Csorba Ottó képviselő urat idézze a „ Húzd meg ereszd meg” előzte meg ezt a választást, de örömmel mondhatja, hogy felálltak az önkormányzati bizottságok, még pedig oly módon, hogy valamennyi bizottság tekintetében egyhangú (12 igen) szavazattal hozta meg a döntését a testület, így a bizottságok az alábbiak: PÉNZÜGYI ÉS TULAJDONOSI BIZOTTSÁG TAGJAI: (e bizottság képviselő-testületi tagjai megválasztásra kerültek a 141/2014.(X.22.) sz. képviselő-testületi határozattal) elnöke: Csorba Ottó a bizottság képviselő-testületi tagjai:
képviselő-testületen kívüli tagjai:
Nagy Sándor Tamásné Völgyi Lajos Dr. Safar Ahmed Ujvári István Dr. Balassa Béla Frittman János Ifj. Németh Lajos
IDEGENFORGALMI ÉS RENDÉSZETI BIZOTTSÁG TAGJAI:
20
elnöke:
Mezőfi Józsefné
a bizottság képviselő-testületi tagjai:
Nagy Sándor Tamásné Szajcz Adrián Lapos Gábor Szamosi Lóránt Egyedi László Majoros Attila Csák Gábor Schultz Tibor
képviselő-testületen kívüli tagjai:
NEMZETI ERŐFORRÁS BIZOTTSÁG TAGJAI: elnöke:
Dr. Safar Ahmed
a bizottság képviselő-testületi tagjai:
Lapos Gábor Nagy Sándor Tamásné Ujvári István Szajcz Adrián Orbánné Wald Marianna
képviselő-testületen kívüli tagjai:
Dr. Nagy Gábor Ráncsik László Németh Zsolt
VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG TAGJAI: elnöke:
Lapos Gábor
a bizottság képviselő-testületi tagjai:
Szamosi Lóránt Szajcz Adrián Ujvári István Völgyi Lajos Kersák György Mayer László Forgács Péter siófoki lakosokat választja meg.
képviselő-testületen kívüli tagjai:
ETIKAI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁG TAGJAI: (a bizottság képviselő tagjai megválasztásra kerültek a 141/2014.(X.22.) sz. képviselőtestületi határozattal, Gömbös Katalin 2014. október 22-ei képviselőségről való lemondása okán Orbánné Wald Marianna kerül be új póttagként a bizottságba) elnöke: tagjai: póttagjai:
Völgyi Lajos Mezőfi Józsefné Csorba Ottó Orbánné Wald Marianna Lapos Gábor önkormányzati képviselőket.
21 2./ Az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzat 56. § szerint a közbeszerzésekkel kapcsolatos döntésekre állandó jelleggel működő testület a Közbeszerzési Döntéshozó Testület összetétele: elnöke: Hamvas Péter alpolgármester elnökhelyettese: Csorba Ottó, a PTB elnöke tagjai (3 fő képviselő): Lapos Gábor Völgyi Lajos Orbánné Wald Marianna A mai napon módosított SzMSz értelmében sor került a fejlesztési és beruházási tanácsnok megválasztására is: Szamosi Lóránt önkormányzati képviselő személyében. A megválasztott bizottsági kültagok az ülésre meghívást kaptak, az ülés elejétől kezdődően jelen voltak az ülésen (kivéve a zárt ülés tárgyalási szakaszán). Gratulál a megválasztottaknak és egyben felkéri eskütételi kötelezettségük teljesítésére. A megválasztott 13 bizottsági kültag a „Magyarország helyi önkormányzatairól” szóló törvény értelmében az ülésen – a megbízott jegyző előolvasása után – az esküt letette és az erről szóló esküokmányt is aláírta, így: Dr. Balassa Béla, Frittman János, Ifj. Németh Lajos, Egyedi László, Majoros Attila, Csák Gábor,Schultz Tibor, Dr. Nagy Gábor, Ráncsik László, Németh Zsolt, Kersák György, Mayer László és Forgács Péter siófoki lakosok. 7./A Dél-Balatoni Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tisztségviselőinek megválasztása (írásban kiküldésre került) Előterjesztő: Kónyáné Dr. Zsarnovszky Judit mb. jegyző Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Dr. Lengyel Róbert polgármester: A Dél-Balatoni Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tisztségviselőinek megválasztása a napirendi téma. Az előterjesztő jegyző asszony , ennek pedig az az oka, hogy a polgármestert érintő lesz a döntés és mivel alpolgármester nem volt ez idáig, így úgy döntöttek, hogy jegyző asszony legyen az előterjesztője ennek a témának, mert elő kellett terjeszteni ezt a tisztújítást. Kónyáné Dr. Zsarnovszky Judit mb. jegyző: Nagyon röviden arról, hogy tulajdonképpen miért kell ezt a határozati javaslatot meghozni. Tisztújítás van a Társulásban is, a képviselő-testület döntése szükségeltetik ahhoz, hogy a Társulási Tanács tovább tudjon működni. Kéri a képviselő-testületet, hogy a határozati javaslatot tárgyalja meg és fogadja el. Dr. Lengyel Róbert polgármester: A határozati javaslat pedig, ami az előterjesztésben is le van írva: „Siófok Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Dél-Balatoni Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tisztségviselőinek megválasztása tárgyú
22 előterjesztést megtárgyalta, és a Társulási Tanács tagjaként, a Társulás székhelyét adó Siófok Város Önkormányzata részéről Dr. Lengyel Róbertet, Siófok Város polgármesterét delegálja.” Kérdés, észrevétel, módosító indítvány nincs a képviselők részéről. A képviselő-testület egyhangú (12 igen) szavazással az alábbi határozatot hozza: 153/2014.(XI.13.) sz. képviselő-testületi határozat: Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a „Dél-Balatoni Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tisztségviselőinek megválasztása” tárgyú előterjesztést megtárgyalta és a Társulási Tanács tagjaként a Társulás székhelyét adó Siófok Város Önkormányzata részéről Dr. Lengyel Róbert, Siófok Város polgármesterét delegálja. Felelős: Kónyáné Dr. Zsarnovszky Judit mb. jegyző Határidő: értelem szerint 8./ A Balaton-parti Kft. hitelszerződéseinek meghosszabbítása (írásban kiküldve) Előterjesztő: Dr. Baráth István ügyvezető igazgató, Balaton-parti Kft. Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi. A napirend tárgyalásán jelen van a Balaton-parti Kft. ügyvezető igazgatója. Dr. Lengyel Róbert polgármester: A Balaton-parti Kft. hitelszerződéseinek meghosszabbítása a napirendi téma, írásbeli előterjesztés van, azt a képviselők megkapták, az előterjesztő Dr. Baráth István ügyvezető igazgató úr. A Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság megtárgyalta a mai napon ezt az előterjesztést, s ezzel kapcsolatosan megadom a szót a bizottság elnökének. Csorba Ottó, a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság elnöke: A bizottság megtárgyalta és egyhangú szavazással javasolja a képviselő-testületnek a beterjesztettek elfogadását. Egy dolgot elfelejtett elmondani, ez pedig az, hogy az előterjesztés határozati javaslatában 2015. június 20. dátum szerepel, de ezt először 2016. július 20.-ától kell csak törleszteni. Dr. Lengyel Róbert polgármester: Igen, ez jogos és fontos, mert elírás volt, úgyhogy korrigálásra kerül. Az elmagzottak tükrében van-e kérdés, észrevétel, módosító indítvány? Megállapítja, hogy nincs. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot a pontosított dátummal. A képviselő-testület 11 igen és 1 nem szavazattal az alábbi határozatot hozza: 154/2014.(XI.13.) sz. képviselő-testületi határozat: Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta „A Balaton-parti Kft. hitelszerződéseinek meghosszabbítása” c. előterjesztést és az alábbi határozatot hozza:
23 A Képviselő-testület hozzájárul ahhoz, hogy a Balaton-parti Kft. az ERSTE Bank Hungary Zrt.-vel jelenleg fennálló 460 millió forint összegű hitelszerződéseit egy forgóeszköz hitelszerződéssé összevonja, és meghosszabbítsa, az alábbiak szerinti törlesztő részlettel és lejárattal: 2016. július 20-ig nincs törlesztő részlet, azt követő 5 évben évente kétszer, július 20-áig, és december 31-ig lesz esedékes 50 millió forint törlesztés egyenlő részletekben. A hitelszerződés lejárata 2020. december 31., a lejáratkor esedékes végtörlesztés összege 10 millió forint. A Képviselő-testület hozzájárul, hogy az éven túli forgóeszközhitel mellett a Balaton-parti Kft. 150 millió forintos éven belüli folyószámla-hitelt vegyen igénybe 2015. január 1-től. A Képviselő-testület hozzájárul, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében a fenti hitelekhez a 6747 hrsz-ú ingatlan (Siófoki Nagystrand) és az Önkormányzat készfizető kezességvállalása továbbra is fedezeti biztosítékként kerüljön bevonásra. A készfizető kezesség vállalás 0,5%-os díjazás ellenében történik, melyre vonatkozóan megállapodást kell kötni a Balaton-parti Kftvel. A Képviselő-testület hozzájárul, hogy a Balaton-parti Kft. ügyvezetője a fenti feltételekkel a hitelszerződéseket megkösse, továbbá meghatalmazza a Polgármestert és a Jegyzőt, hogy a kormányzati hozzájárulás beszerzése iránt intézkedjen, azt követően a biztosítékok nyújtásához szükséges okiratokat aláírja, és a szükséges jognyilatkozatokat megtegye. Felelős: Dr. Lengyel Róbert polgármester Kónyáné Dr. Zsarnovszky Judit jegyző Dr. Baráth István ügyvezető igazgató (a szerződések megkötéséért) Határidő: értelem szerint 9./ Siófok Város Önkormányzatának részvétele az ÁROP-1.A.3-2014 kódszámú „Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban” című pályázaton (írásban kiküldve) Előterjesztő: Dr. Lengyel Róbert polgármester Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Dr. Lengyel Róbert polgármester: A téma: Siófok Város Önkormányzatának részvétele az ÁROP-1.A.3-2014 kódszámú „Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban” című pályázaton, az előterjesztés írásbeli és ki lett küldve a képviselők. Kérdés, észrevétel, módosító indítvány nem hangzik el.
24 A képviselő-testület egyhangú (12 igen) szavazással az alábbi határozatot hozza: 155/2014.(XI.13.) sz. képviselő-testületi határozat: Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta „Siófok Város Önkormányzatának részvétele az ÁROP-1.A.3 kódszámú " Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban" című pályázaton című előterjesztést és az alábbi határozatot hozza: 1. Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést, és annak szakmai program tartalmát megismerte, melynek értelmében kinyilvánítja, hogy részt kíván venni az ÁROP-1.A.3 „Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban” című pályázaton. 2. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt a szakmai tartalommal kapcsolatos előzetes egyeztetések lefolytatására, a projekt végleges szakmai tartalmának meghatározására. 3. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a pályázati dokumentáció aláírására, illetőleg annak benyújtására. Felelős: Dr. Lengyel Róbert polgármester Határidő: értelem szerint Értesül: Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Osztály 10./ A kéményseprő ipari közszolgáltatás igénybevételének szabályozásáról szóló 4/2013.(III.04.) önkormányzati rendelet módosítására javaslat (írásban, kiküldve) Előterjesztő: Kónyáné Dr. Zsarnovszky Judit mb. jegyző Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Kérdés, észrevétel, módosító indítvány nem hangzik el. A képviselő-testület 10 igen és 2 nem szavazattal az alábbi rendeletet alkotja: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2014.(XI.14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a kéményseprő-ipari közszolgáltatás igénybevételének szabályozásáról szóló 4/2013. (III. 4.) önkormányzati rendelet módosításáról Siófok Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bek. a) pontjában meghatározott jogalkotói hatáskörében a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 2012. évi XC. törvény 13. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 347/2012. (XII. 11.) Korm. rendeletre, valamint a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 347/2012. (XII. 11.) Korm. rendelet módosításáról szóló
25 166/2013. (V. 28.) Korm. rendeletre – Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § A kéményseprő-ipari közszolgáltatás igénybevételének szabályozásáról szóló 4/2013. (III. 4.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Ör.) 2. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „2. § (2) A közszolgáltatás szervezett ellátása – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – kiterjed a lakásban és más helyiségben épülő, vagy már használatban lévő – tüzelőberendezés égéstermékeinek elvezetésére szolgáló kémény – ideértve a tartalékkéményt is, - és tartozékainak műszaki felülvizsgálatára, ellenőrzésére, tisztítására, szakvélemény adásra, valamint az összekötő elem ellenőrzésére, szükség szerinti tisztítására, a szükséges levegő-utánpótlás ellenőrzésére, az égéstermék szén-monoxid tartalmának ellenőrzésére, a gáztüzelő berendezések műszaki-biztonsági felülvizsgálatának ellenőrzésére.” 2. § Az Ör. 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „3. § (1) A rendelet hatálya alá tartozó kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátását a Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 8600 Siófok, Petőfi sétány 3.) TERMOFOK Szolgáltató Ágazata biztosítja a közszolgáltatási szerződésben meghatározott feltételek szerint.” 3. § Az Ör. 4. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „4. § (1) A szolgáltató köteles az év elején, valamint az adott év második félévének az elején a Siófoki Hírekben ez előre elkészített ütemterv alapján havi bontásban, az adott félévre vonatkozóan a település valamennyi utcájára kiterjedően, hirdetést megjelentetni a kéményseprő-ipari közszolgáltatás gyakorlásának megkezdése előtt kellő időben – de legalább 8 nappal előbb - annak helyéről és idejéről. A hirdetés szövegét kifüggesztésre megküldi a Siófoki Közös Önkormányzati Hivatalnak.” 4. § Az Ör. 1. mellékletének helyébe e rendelet 1. melléklete lép. Záró rendelkezések 5. § (1) A rendelet 2015. január 1-jén lép hatályba. (2) A rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.
Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit sk. mb. jegyző
(A rendelet kihirdetésének napja: 2014. november 14.)
Dr. Lengyel Róbert sk. polgármester
26 1. melléklet a 21/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelethez 2013. évi júl. 1-jétől érvényes kéményseprő-ipari közszolgáltatási díjjegyzéke lakosság Sormunka keretében végzett ellen., tiszt., felülv. -10-50%-os ár
nettó
bruttó
1 000 Ft + Áfa / db
1 270 Ft
940 Ft + Áfa / db
1 194 Ft
1
ENHG
egyedi nyitott huzat gáz
2
ENHS
egyedi nyitott huzat szilárd
3
ENTG
egyedi nyitott turbós gáz
1 039 Ft + Áfa / db
1 320 Ft
4
ENTS
egyedi nyitott túlnyomásos szilárd
1 040 Ft + Áfa / db
1 321 Ft
5
EZHG
egyedi zárt huzat gáz
1 000 Ft + Áfa / db
1 270 Ft
6
EZHS
egyedi zárt huzat szilárd
940 Ft + Áfa / db
1 194 Ft
7
EZTG
egyedi zárt turbós gáz
1 080 Ft + Áfa / db
1 372 Ft
8
EZTS
egyedi zárt túlnyomásos szilárd
1 040 Ft + Áfa / db
1 321 Ft
9
GNHG
gyűjtő nyitott huzat gáz
580 Ft + Áfa / szint
737 Ft
10 GNHS
gyűjtő nyitott huzat szilárd
680 Ft + Áfa / szint
864 Ft
11 GZHG
gyűjtő zárt huzat gáz
580 Ft + Áfa / szint
737 Ft
12 GZHS
gyűjtő zárt huzat szilárd
590 Ft + Áfa / szint
749 Ft
13 GZTG
gyűjtő zárt turbós gáz
720 Ft + Áfa / szint
914 Ft
14 GZTS
gyűjtő zárt túlnyomásos szilárd
710 Ft + Áfa / szint
902 Ft
15 KNHG
központi nyitott huzat gáz
420 Ft + Áfa / fm
533 Ft
16 KNHS
központi nyitott huzat szilárd
470 Ft + Áfa / fm
597 Ft
17 KNTG
központi nyitott turbós gáz
480 Ft + Áfa / fm
610 Ft
18 KNTS
központi nyitott túlnyomásos szilárd
550 Ft + Áfa / fm
699 Ft
19 KZHG
központi zárt huzat gáz
420 Ft + Áfa / fm
533 Ft
20 KZHS
központi zárt huzat szilárd
470 Ft + Áfa / fm
597 Ft
21 KZTG
központi zárt turbós gáz
480 Ft + Áfa / fm
610 Ft
22 KZTS
központi zárt túlnyomásos szilárd
550 Ft + Áfa / fm
699 Ft
23 NNHG
nagyjáratú nyitott huzat gáz
482 Ft + Áfa / fm
612 Ft
24 NNHS
nagyjáratú nyitott huzat szilárd
642 Ft + Áfa / fm
815 Ft
25 NNTG
nagyjáratú nyitott turbós gáz
482 Ft + Áfa / fm
612 Ft
26 NNTS
nagyjáratú nyitott túlnyomásos szilárd
710 Ft + Áfa / fm
902 Ft
27 NZHG
nagyjáratú zárt huzat gáz
482 Ft + Áfa / fm
612 Ft
28 NZHS
nagyjáratú zárt huzat szilárd
642 Ft + Áfa / fm
815 Ft
27 29 NZTG
nagyjáratú zárt turbós gáz
482 Ft + Áfa / fm
612 Ft
30 NZTS
nagyjáratú zárt túlnyomásos szilárd
642 Ft + Áfa / fm
815 Ft
31 ET
egyedi tartalék
521 Ft + Áfa / db
662 Ft
32 KT
központi tartalék
198 Ft + Áfa / fm
251 Ft
33 NT
nagyjáratú tartalék
370 Ft + Áfa / fm
470 Ft
34 GT
gyűjtő tartalék
280 Ft + Áfa / szint
356 Ft
Megrendelésre kötelező tevékenységek -10-50%-os ár 35 KEMEGE
szurokréteg kiégetés
36 HOMELV
homlokzati égéstermék elvezetés ellenőrzése, tisztítása
37 10000F 35-37
4 000 Ft + Áfa / db/óra
5 080 Ft
680 Ft + Áfa / db
864 Ft
10000 cm2 járat keresztmetszet feletti ellenőrzés, tisztítás
1 200 Ft + Áfa / fm
1 524 Ft
kiszállási díj
2 000 Ft + Áfa / alkalom
2 540 Ft
2013. évi júl. 1-jétől érvényes kéményseprő-ipari közszolgáltatási díjjegyzéke lakosság Műszaki vizsgálatok - lakossági -10%-os ár
nettó
bruttó
38 MÜELEN
Eltakarás előtti - egyedi nyitott, tartartalék
949 Ft + Áfa /
db
1 205 Ft
39 MÜELEZ
Eltakarás előtti - egyedi zárt
1 412 Ft + Áfa /
db
1 793 Ft
40 MÜELG_
Eltakarás előtti - gyűjtő
41 MűELKN
Eltakarás előtti - központi nyitott, tartalék
3 387 Ft + Áfa /
db
4 301 Ft
42 MűELKZ
Eltakarás előtti - központi zárt
4 235 Ft + Áfa /
db
5 378 Ft
43 MűűZEN
Üzembe helyezés előtti - egyedi nyitott, tartalék
4 221 Ft + Áfa /
db
5 361 Ft
44 MűBEEZ
Üzembe helyezés előtti - egyedi zárt
6 300 Ft + Áfa /
db
8 001 Ft
45 MűÜZG_
Üzembe helyezés előtti - gyűjtő
2 205 Ft + Áfa /
szint
2 800 Ft
46 MűÜZKN
Üzembe helyezés előtti - központi nyitott, tartalék
10 323 Ft + Áfa /
db
13 110 Ft
47 MűÜZKZ
Üzembe helyezés előtti - központi zárt
14 098 Ft + Áfa /
db
17 904 Ft
48 MűBEEN
Tűzelő ber. cseréje, új ber. üzem. - egyedi nyitott, tartalék
2 646 Ft + Áfa /
db
3 360 Ft
49 MűÜZEZ
Tűzelő ber. cseréje, új ber. üzem. - egyedi zárt
3 654 Ft + Áfa /
db
4 641 Ft
50 MűBEG_
Tűzelő ber. cseréje, új ber. üzem. - gyűjtő
1 260 Ft + Áfa /
szint
1 600 Ft
51 MűBEKN
Tűzelő ber. cseréje, új ber. üzem. - központi nyitott
8 190 Ft + Áfa /
db
10 401 Ft
52 MűBEKZ
Tűzelő ber. cseréje, új ber. üzem. - központi zárt
10 710 Ft + Áfa /
db
13 602 Ft
53 MűMEEN
Meglévő bontását, átalakítását megelőző - egyedi nyitott, tartalék
2 142 Ft + Áfa /
db
2 720 Ft
54 MűMEEZ
Meglévő bontását, átalakítását megelőző - egyedi zárt
2 898 Ft + Áfa /
db
3 680 Ft
491 Ft + Áfa /
szint
624 Ft
28 55 MűMEG_
Meglévő bontását, átalakítását megelőző - gyűjtő
56 MűMEKN
Meglévő bontását, átalakítását megelőző - központi nyitott, tartalék
57 MűMEKZ 38-57
945 Ft + Áfa /
szint
1 200 Ft
6 615 Ft + Áfa /
db
8 401 Ft
Meglévő bontását, átalakítását megelőző - központi zárt
8 568 Ft + Áfa /
db
10 881 Ft
kiszállási díj
3 150 Ft + Áfa /
alkalom
4 001 Ft
Műszaki megoldás megfelelőségével összefüggő, megrendelt vizsg. lakossági -10%-os ár 58 TERV01
Tervegyeztetés - egy lakás vagy egység esetén
11 250 Ft + Áfa /
db
14 288 Ft
59 TERV02
Tervegyeztetés - 2-6 lakás vagy egység esetén
22 500 Ft + Áfa /
db
28 575 Ft
60 TERV03
Tervegyeztetés - 6-nál több lakás vagy egység esetén
33 750 Ft + Áfa /
db
42 863 Ft
61 TERV04
Tervegyeztetés - központi 60-140kW
22 500 Ft + Áfa /
db
28 575 Ft
62 TERV05
Tervegyeztetés - ipari és kommunális140kW felett
28 125 Ft + Áfa /
db
35 719 Ft
63 TERV06
Helyszíni szaktanácsadás
11 250 Ft + Áfa /
alkalom
14 288 Ft
3 150 Ft + Áfa /
alkalom
4 001 Ft
kiszállási díj
63-63
Egyéb - lakossági -10%-os ár 64 ORA001
Óradíj
3 150 Ft + Áfa /
óra
4 001 Ft
65 KISZAL
Kiszállási díj
3 150 Ft + Áfa /
db
4 001 Ft
66 POSTAK
Posta- és kezelési költség
450 Ft + Áfa /
db
572 Ft
67 IRATP
Iratpótlási díj
1 584 Ft + Áfa /
db
2 012 Ft
2013. évi júl. 1-jétől érvényes kéményseprő-ipari közszolgáltatási díjjegyzéke közületek Sormunka keretében végzett ellenőrzés, tisztítás, felülvizsg. 1
ENHG
egyedi nyitott huzat gáz
2
ENHS
egyedi nyitott huzat szilárd
3
ENTG
4
nettó
bruttó
1 000 Ft + Áfa /
db
1 270 Ft
940 Ft + Áfa /
db
1 194 Ft
egyedi nyitott turbós gáz
1 039 Ft + Áfa /
db
1 320 Ft
ENTS
egyedi nyitott túlnyomásos szilárd
1 040 Ft + Áfa /
db
1 321 Ft
5
EZHG
egyedi zárt huzat gáz
1 000 Ft + Áfa /
db
1 270 Ft
6
EZHS
egyedi zárt huzat szilárd
940 Ft + Áfa /
db
1 194 Ft
7
EZTG
egyedi zárt turbós gáz
1 080 Ft + Áfa /
db
1 372 Ft
8
EZTS
egyedi zárt túlnyomásos szilárd
1 040 Ft + Áfa /
db
1 321 Ft
9
GNHG
gyűjtő nyitott huzat gáz
580 Ft + Áfa /
szint
737 Ft
gyűjtő nyitott huzat szilárd
680 Ft + Áfa /
szint
864 Ft
10 GNHS
29 11 GZHG
gyűjtő zárt huzat gáz
580 Ft + Áfa /
szint
737 Ft
12 GZHS
gyűjtő zárt huzat szilárd
590 Ft + Áfa /
szint
749 Ft
13 GZTG
gyűjtő zárt turbós gáz
720 Ft + Áfa /
szint
914 Ft
14 GZTS
gyűjtő zárt túlnyomásos szilárd
710 Ft + Áfa /
szint
902 Ft
15 KNHG
központi nyitott huzat gáz
420 Ft + Áfa /
fm
533 Ft
16 KNHS
központi nyitott huzat szilárd
470 Ft + Áfa /
fm
597 Ft
17 KNTG
központi nyitott turbós gáz
480 Ft + Áfa /
fm
610 Ft
18 KNTS
központi nyitott túlnyomásos szilárd
550 Ft + Áfa /
fm
699 Ft
19 KZHG
központi zárt huzat gáz
420 Ft + Áfa /
fm
533 Ft
20 KZHS
központi zárt huzat szilárd
470 Ft + Áfa /
fm
597 Ft
21 KZTG
központi zárt turbós gáz
480 Ft + Áfa /
fm
610 Ft
22 KZTS
központi zárt túlnyomásos szilárd
550 Ft + Áfa /
fm
699 Ft
23 NNHG
nagyjáratú nyitott huzat gáz
482 Ft + Áfa /
fm
612 Ft
24 NNHS
nagyjáratú nyitott huzat szilárd
642 Ft + Áfa /
fm
815 Ft
25 NNTG
nagyjáratú nyitott turbós gáz
482 Ft + Áfa /
fm
612 Ft
26 NNTS
nagyjáratú nyitott túlnyomásos szilárd
710 Ft + Áfa /
fm
902 Ft
27 NZHG
nagyjáratú zárt huzat gáz
482 Ft + Áfa /
fm
612 Ft
28 NZHS
nagyjáratú zárt huzat szilárd
642 Ft + Áfa /
fm
815 Ft
29 NZTG
nagyjáratú zárt turbós gáz
482 Ft + Áfa /
fm
612 Ft
30 NZTS
nagyjáratú zárt túlnyomásos szilárd
642 Ft + Áfa /
fm
815 Ft
31 ET
egyedi tartalék
521 Ft + Áfa /
db
662 Ft
32 KT
központi tartalék
198 Ft + Áfa /
fm
251 Ft
33 NT
nagyjáratú tartalék
370 Ft + Áfa /
fm
470 Ft
34 GT
gyűjtő tartalék
280 Ft + Áfa /
szint
356 Ft
Megrendelésre kötelező tevékenységek 35 KEMEGE
szurokréteg kiégetés
36 HOMELV
homlokzati égéstermék elvezetés ellenőrzése, tisztítása
37 10000F 35-37
4 000 Ft + Áfa /
db/óra
5 080 Ft
680 Ft + Áfa /
db
864 Ft
10000 cm2 járat keresztmetszet feletti ellenőrzés, tisztítás
1 200 Ft + Áfa /
fm
1 524 Ft
kiszállási díj
2 000 Ft + Áfa /
alkalom
2 540 Ft
30 2013. évi júl. 1-jétől érvényes kéményseprő-ipari közszolgáltatási díjjegyzéke közületek Műszaki vizsgálatok
nettó
38 MÜELEN
Eltakarás előtti - egyedi nyitott, tartartalék
2 940 Ft + Áfa /
db
3 734 Ft
39 MÜELEZ
Eltakarás előtti - egyedi zárt
4 060 Ft + Áfa /
db
5 156 Ft
40 MÜELG_
Eltakarás előtti - gyűjtő
1 400 Ft + Áfa /
szint
1 778 Ft
41 MűELKN
Eltakarás előtti - központi nyitott, tartalék
9 100 Ft + Áfa /
db
11 557 Ft
42 MűELKZ
Eltakarás előtti - központi zárt
11 900 Ft + Áfa /
db
15 113 Ft
43 MűűZEN
Üzembe helyezés előtti - egyedi nyitott, tartalék
4 690 Ft + Áfa /
db
5 956 Ft
44 MűBEEZ
Üzembe helyezés előtti - egyedi zárt
7 000 Ft + Áfa /
db
8 890 Ft
45 MűÜZG_
Üzembe helyezés előtti - gyűjtő
2 450 Ft + Áfa /
szint
3 112 Ft
46 MűÜZKN
Üzembe helyezés előtti - központi nyitott, tartalék
14 000 Ft + Áfa /
db
17 780 Ft
47 MűÜZKZ
Üzembe helyezés előtti - központi zárt
17 500 Ft + Áfa /
db
22 225 Ft
48 MűBEEN
Tűzelő ber. cseréje, új ber. üzem. - egyedi nyitott, tartalék
2 940 Ft + Áfa /
db
3 734 Ft
49 MűÜZEZ
Tűzelő ber. cseréje, új ber. üzem. - egyedi zárt
4 060 Ft + Áfa /
db
5 156 Ft
50 MűBEG_
Tűzelő ber. cseréje, új ber. üzem. - gyűjtő
1 400 Ft + Áfa /
szint
1 778 Ft
51 MűBEKN
Tűzelő ber. cseréje, új ber. üzem. - központi nyitott
9 100 Ft + Áfa /
db
11 557 Ft
52 MűBEKZ
Tűzelő ber. cseréje, új ber. üzem. - központi zárt
11 900 Ft + Áfa /
db
15 113 Ft
53 MűMEEN
Meglévő bontását, átalakítását megelőző - egyedi nyitott, tartalék
2 380 Ft + Áfa /
db
3 023 Ft
54 MűMEEZ
Meglévő bontását, átalakítását megelőző - egyedi zárt
3 220 Ft + Áfa /
db
4 089 Ft
55 MűMEG_
Meglévő bontását, átalakítását megelőző - gyűjtő
1 050 Ft + Áfa /
szint
1 334 Ft
56 MűMEKN
Meglévő bontását, átalakítását megelőző - központi nyitott, tartalék
7 350 Ft + Áfa /
db
9 335 Ft
57 MűMEKZ
Meglévő bontását, átalakítását megelőző - központi zárt
9 520 Ft + Áfa /
db
12 090 Ft
kiszállási díj
3 500 Ft + Áfa /
alkalom
38-57
bruttó
4 445 Ft
Műszaki megoldás megfelelőségével összefüggő, megrendelt vizsgálatok 58 TERV01
Tervegyeztetés - egy lakás vagy egység esetén
12 500 Ft + Áfa /
db
15 875 Ft
59 TERV02
Tervegyeztetés - 2-6 lakás vagy egység esetén
25 000 Ft + Áfa /
db
31 750 Ft
60 TERV03
Tervegyeztetés - 6-nál több lakás vagy egység esetén
37 500 Ft + Áfa /
db
47 625 Ft
61 TERV04
Tervegyeztetés - központi 60-140kW
25 000 Ft + Áfa /
db
31 750 Ft
62 TERV05
Tervegyeztetés - ipari és kommunális140kW felett
31 250 Ft + Áfa /
db
39 688 Ft
63 TERV06
Helyszíni szaktanácsadás
12 500 Ft + Áfa /
alkalom
15 875 Ft
3 500 Ft + Áfa /
alkalom
4 445 Ft
63-63
kiszállási díj
31 Egyéb 64 ORA001
Óradíj
3 500 Ft + Áfa /
óra
4 445 Ft
65 KISZAL
Kiszállási díj
3 500 Ft + Áfa /
db
4 445 Ft
66 POSTAK
Posta- és kezelési költség
500 Ft + Áfa /
db
635 Ft
67 IRATP
Iratpótlási díj
1 760 Ft + Áfa /
db
2 235 Ft
2015. jan. 1-től érvényes kéményseprő-ipari közszolgáltatás kiegészítő díjjegyzéke Sorm. ker. vég. összekötő elem ellenőrzés, tisztítás
nettó
bruttó
68
ENHG
egyedi nyitott huzat gáz
280 Ft + Áfa /
bekötés
356 Ft
69
ENHS
egyedi nyitott huzat szilárd
340 Ft + Áfa /
bekötés
432 Ft
70
ENTG
egyedi nyitott turbós gáz
280 Ft + Áfa /
bekötés
356 Ft
71
ENTS
egyedi nyitott túlnyomásos szilárd
340 Ft + Áfa /
bekötés
432 Ft
72
EZHG
egyedi zárt huzat gáz
280 Ft + Áfa /
bekötés
356 Ft
73
EZHS
egyedi zárt huzat szilárd
340 Ft + Áfa /
bekötés
432 Ft
74
EZTG
egyedi zárt turbós gáz
280 Ft + Áfa /
bekötés
356 Ft
75
EZTS
egyedi zárt túlnyomásos szilárd
340 Ft + Áfa /
bekötés
432 Ft
76
GNHG
gyűjtő nyitott huzat gáz
280 Ft + Áfa /
bekötés
356 Ft
77
GNHS
gyűjtő nyitott huzat szilárd
340 Ft + Áfa /
bekötés
432 Ft
78
GZHG
gyűjtő zárt huzat gáz
280 Ft + Áfa /
bekötés
356 Ft
79
GZHS
gyűjtő zárt huzat szilárd
340 Ft + Áfa /
bekötés
432 Ft
80
GZTG
gyűjtő zárt turbós gáz
280 Ft + Áfa /
bekötés
356 Ft
81
GZTS
gyűjtő zárt túlnyomásos szilárd
340 Ft + Áfa /
bekötés
432 Ft
82
KNHG
központi nyitott huzat gáz
280 Ft + Áfa /
fm
356 Ft
83
KNHS
központi nyitott huzat szilárd
400 Ft + Áfa /
fm
508 Ft
84
KNTG
központi nyitott turbós gáz
340 Ft + Áfa /
fm
432 Ft
85
KNTS
központi nyitott túlnyomásos szilárd
480 Ft + Áfa /
fm
610 Ft
86
KZHG
központi zárt huzat gáz
280 Ft + Áfa /
fm
356 Ft
87
KZHS
központi zárt huzat szilárd
400 Ft + Áfa /
fm
508 Ft
88
KZTG
központi zárt turbós gáz
340 Ft + Áfa /
fm
432 Ft
89
KZTS
központi zárt túlnyomásos szilárd
480 Ft + Áfa /
fm
610 Ft
90
NNHG
nagyjáratú nyitott huzat gáz
420 Ft + Áfa /
fm
533 Ft
91
NNHS
nagyjáratú nyitott huzat szilárd
600 Ft + Áfa /
fm
762 Ft
92
NNTG
nagyjáratú nyitott turbós gáz
440 Ft + Áfa /
fm
559 Ft
93
NNTS
nagyjáratú nyitott túlnyomásos szilárd
640 Ft + Áfa /
fm
813 Ft
32 94
NZHG
nagyjáratú zárt huzat gáz
420 Ft + Áfa /
fm
533 Ft
95
NZHS
nagyjáratú zárt huzat szilárd
600 Ft + Áfa /
fm
762 Ft
96
NZTG
nagyjáratú zárt turbós gáz
440 Ft + Áfa /
fm
559 Ft
97
NZTS
nagyjáratú zárt túlnyomásos szilárd
640 Ft + Áfa /
fm
813 Ft
Sormunka keretében végzett levegő utánpótlás ellenőrzés
nettó
bruttó
98
ENHG
egyedi nyitott huzat gáz
200 Ft + Áfa /
légtér
254 Ft
99
ENHS
egyedi nyitott huzat szilárd
200 Ft + Áfa /
légtér
254 Ft
100
ENTG
egyedi nyitott turbós gáz
200 Ft + Áfa /
légtér
254 Ft
101
ENTS
egyedi nyitott túlnyomásos szilárd
200 Ft + Áfa /
légtér
254 Ft
102
GNHG
gyűjtő nyitott huzat gáz
200 Ft + Áfa /
légtér
254 Ft
103
GNHS
gyűjtő nyitott huzat szilárd
200 Ft + Áfa /
légtér
254 Ft
104
KNHG
központi nyitott huzat gáz
200 Ft + Áfa /
légtér
254 Ft
105
KNHS
központi nyitott huzat szilárd
200 Ft + Áfa /
légtér
254 Ft
106
KNTG
központi nyitott turbós gáz
200 Ft + Áfa /
légtér
254 Ft
107
KNTS
központi nyitott túlnyomásos szilárd
200 Ft + Áfa /
légtér
254 Ft
108
NNHG
nagyjáratú nyitott huzat gáz
200 Ft + Áfa /
légtér
254 Ft
109
NNHS
nagyjáratú nyitott huzat szilárd
200 Ft + Áfa /
légtér
254 Ft
110
NNTG
nagyjáratú nyitott turbós gáz
200 Ft + Áfa /
légtér
254 Ft
111
NNTS
nagyjáratú nyitott túlnyomásos szilárd
200 Ft + Áfa /
légtér
254 Ft
2015. jan. 1-től érvényes kéményseprő-ipari közszolgáltatás kiegészítő díjjegyzéke Sorm. ker. vég. CO mérés 4 évenkénti díjának nettó
negyede
bruttó
112
ENHG
egyedi nyitott huzat gáz
150 Ft + Áfa /
készülék
191 Ft
114
ENTG
egyedi nyitott turbós gáz
150 Ft + Áfa /
készülék
191 Ft
116
EZHG
egyedi zárt huzat gáz
150 Ft + Áfa /
készülék
191 Ft
118
EZTG
egyedi zárt turbós gáz
150 Ft + Áfa /
készülék
191 Ft
120
GNHG
gyűjtő nyitott huzat gáz
150 Ft + Áfa /
készülék
191 Ft
122
GZHG
gyűjtő zárt huzat gáz
150 Ft + Áfa /
készülék
191 Ft
124
GZTG
gyűjtő zárt turbós gáz
150 Ft + Áfa /
készülék
191 Ft
126
KNHG
központi nyitott huzat gáz
150 Ft + Áfa /
készülék
191 Ft
128
KNTG
központi nyitott turbós gáz
150 Ft + Áfa /
készülék
191 Ft
33 130
KZHG
központi zárt huzat gáz
150 Ft + Áfa /
készülék
191 Ft
132
KZTG
központi zárt turbós gáz
150 Ft + Áfa /
készülék
191 Ft
134
NNHG
nagyjáratú nyitott huzat gáz
150 Ft + Áfa /
készülék
191 Ft
136
NNTG
nagyjáratú nyitott turbós gáz
150 Ft + Áfa /
készülék
191 Ft
138
NZHG
nagyjáratú zárt huzat gáz
150 Ft + Áfa /
készülék
191 Ft
140
NZTG
nagyjáratú zárt turbós gáz
150 Ft + Áfa /
készülék
191 Ft
Sorm. ker. vég. Műszaki bizt. felülvizsgálat meglétének ell.
bruttó
nettó
141
ENHG
egyedi nyitott huzat gáz
100 Ft + Áfa /
készülék
127 Ft
142
ENTG
egyedi nyitott turbós gáz
100 Ft + Áfa /
készülék
127 Ft
143
EZHG
egyedi zárt huzat gáz
100 Ft + Áfa /
készülék
127 Ft
144
EZTG
egyedi zárt turbós gáz
100 Ft + Áfa /
készülék
127 Ft
145
GNHG
gyűjtő nyitott huzat gáz
100 Ft + Áfa /
készülék
127 Ft
146
GZHG
gyűjtő zárt huzat gáz
100 Ft + Áfa /
készülék
127 Ft
147
GZTG
gyűjtő zárt turbós gáz
100 Ft + Áfa /
készülék
127 Ft
148
KNHG
központi nyitott huzat gáz
100 Ft + Áfa /
készülék
127 Ft
149
KNTG
központi nyitott turbós gáz
100 Ft + Áfa /
készülék
127 Ft
150
KZHG
központi zárt huzat gáz
100 Ft + Áfa /
készülék
127 Ft
151
KZTG
központi zárt turbós gáz
100 Ft + Áfa /
készülék
127 Ft
152
NNHG
nagyjáratú nyitott huzat gáz
100 Ft + Áfa /
készülék
127 Ft
153
NNTG
nagyjáratú nyitott turbós gáz
100 Ft + Áfa /
készülék
127 Ft
154
NZHG
nagyjáratú zárt huzat gáz
100 Ft + Áfa /
készülék
127 Ft
155
NZTG
nagyjáratú zárt turbós gáz
100 Ft + Áfa /
készülék
127 Ft
11./ Egyebek Dr. Lengyel Róbert polgármester: A továbbiakban a képviselő-testületi ülés ismételten nyílt ülésen folytatódik. Néhány aktuális tájékoztatást szeretne elmondani, illetve felolvasni a testület tagjainak: - a képviselő-testület tagjai, azaz a polgármester és a képviselők is a megválasztásuktól számított 30 napos határidővel, azaz november 11-ig eleget tettek az alábbi kötelezettségnek: leadták magukra és a velük közös háztartásban élő hozzátartozóikra a vagyonnyilatkozatokat. Írásban nyilatkoztak arról is, hogy gyakorlatilag velük szemben összeférhetetlenségi ok nem áll fenn. Beadták kinyomtatva a köztartozásmentes adózói adatbázisba befogadott kérelmükről a visszaigazolást. Ezek vonatkozásában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi rendszeréről tehát a visszaértesítést a befogadásáról leadták, ezeknek a kérelmeknek a feldolgozása most van folyamatban. Az igazolást, amit
34 majd kapnak, azt majd szükséges kinyomtatni, és a decemberi rendes képviselő-testületi ülésen szóban is közölni az erre vonatkozó napirendnél, hogy köztartozás mentes a képviselő, - kiküldésre került a önkormányzati képviselők képzésére a Somogy Megyei Kormányhivatal meghívója és kapcsolódó tananyag a kötelező képzésen való részvételére. A képzés időpontja 2014. november 24. A képzés a képviselőknek a törvény értelmében kötelező, - tájékoztatja a képviselő-testületet a következő rendes testületi ülés tervezett összevonásáról munkaszervezés okán. Ennek értelmében korábban elfogadott képviselőtestületi munkatervben tervezett november 27.-e (csütörtök), ill. december 11./ vagy 14ére feltüntetett ülés december 4-én, csütörtökre, 14:00 órára kerül összehívásra. Az eredeti javasolt menetrend szerint olyan sűrűn lennének a képviselő-testületi és bizottsági ülések, hogy a két rendes ülést ezért egyben tartanák meg ezen a decemberi napon. Egyébként a képviselő-testületi ülések összehívása a továbbiakban normál menetrend szerint az adott hónap utolsó csütörtöki napján 14:00-ra lenne változatlanul. - további információ még, hogy a siófoki polgárok érdeklődnek a választókerületi képviselők elérhetőségéről, telefonszámáról személyesen is itt a hivatal portáján, illetve telefonon is. Mobilszámok kiadhatók-e? Vagy mindenki ad egy más elérhetőséget? Lényege az ennek a dolognak, hogy valóban Ő is tapasztalja, járva a várost, nagyonnagyon sok ember veti fel problémaként, hogy a saját képviselőjét képtelen elérni, nem tudja, hogy van-e fogadónapja, van-e esetleg olyan telefonszám, ahol elérhető. Azt gondolja ezért, hogy minden képviselőnek jól felfogott érdeke, hogy valamilyen szintű kapcsolat tartása legyen megoldott a lakossággal, mert erre óriási az igény, tehát tisztelettel javasolja mindenkinek, hogy saját körzetében valamilyen megoldást erre találjon. Nagyjából ennyi lett volna a közérdekű információ és ezzel a mai képviselő-testületi ülés napirendjeinek a végére is értek . Szamosi Lóránt frakcióvezető, tanácsnok: Tisztelt képviselő-testület, tisztelt polgármester úr, jegyző asszony! Olyan napon van túl a testület, amit elég komoly várakozás előzött meg. Ha már az SzMSz-t említettük , ez állt az egésznek a homlokterében a mai ülésre, de hivatkozik most már az újonnan elfogadott és kihirdetett SzMSz-re, hiszen azzal megalakult a FIDESZ frakciója is, pontosabban a frakció alakítás lehetőség is benne van és, mint a FIDESZ frakció vezetője szeretne szólni most. Először is a köszönetét fejezi ki a jelenlévő képviselőknek, polgármester úrnak, a hivatalnak, jegyző asszonynak azért a nem kis munkáért, amit elvégeztek/tünk az elmúlt napokban, hetekben. Elég komoly és nyugodtan mondhatja kemény tárgyalásokon vannak túl. Azt gondolja, hogy az az eredmény, ami megszületett a mai nap folyamán, az elfogadható, sőt kifejezetten elégedettséggel töltheti el a jelenlévő képviselőket, legalább is Ő nyugodtan mondhatja a FIDESZ-KDMP nevében, hogy ez így van. De ahogy nézte a szavazati arányokat, szerinte ez a megállapítás a többi képviselőtársa egyetértésével is találkozik. Elég felfokozott várakozások voltak és még úgy gondolja lesznek is Siófok Város képviselő-testület üléseivel kapcsolatban. Ez nem baj, s hozzáteszi ez egy jó dolog, hogy ennyien figyelnek a testületre. A másik ami elégedettséggel töltheti el, hogy nagyságrendben és hangulatában óriási különbség volt az alakuló ülés és a mostani ülés között. És ezt mindenképpen a rendkívül kemény és céltudatos munkának tulajdonítja, melynek itt a manifesztált eredménye, annak
35 hogy amikor egyeztetések vannak akkor pro és kontra érvek hangzanak el. Amikor megtudják győzni egymást, akkor ennek itt az eredménye. Erre úgy gondolja, hogy a kétkedők legalább is akik most nincsenek már itt az ülésen, meggyőződhettek arról, hogy igen is felelős képviselő-testülete van a városnak, és szerinte ezt mindnyájuk nevében mondhatja, és nem csak a hét tagú frakció nevében. Mindannyian a város gyarapodását tartják szem előtt, illetve a választóikat képviselik, és hozzáteszi pártállástól függetlenül. Ebben azt látja és ezt külön szeretné kihangsúlyozni, hogy abszolút partner volt Siófok város polgármestere, illetve maga az önkormányzati hivatal. Úgy fogalmazott itt az előbb a Somogy tévéseknek, hogy közigazgatás-történeti pillanatnak is tanúi lehettünk a mai nap folyamán , mert maga az ülés is elég érdekes bár tanúságos aktussal kezdődött, hiszen polgármester úr ismertette a Somogy Megyei Kormányhivatal állásfoglalását , illetve törvényességi észrevételét és utána pedig egy elég bonyolult jogi helyzetet sikerült nagyon frappánsan és nagyon hamar föloldani, amit még egyszer elmondja, hogy nagyon komoly és nagyon nagy mennyiségű munka előzött meg. Külön köszönetét fejezi ki a nem a FIDESZ frakciójában ülő képviselőtársainak is, hiszen a legfelelősebb hozzáállásról tettek tanúbizonyságot. Tisztelettel és szeretettel gratulál még egyszer a megválasztott alpolgármestereknek és nagyon jó munkát kíván nekik, mert munka az lesz. És a mai napra való mondanivalóját úgy zárná, hogy nagyon sokan féltek attól, hogy Esztergom sorsára jut Siófok, de úgy gondolja, hogy mindjárt a második képviselő-testületi ülésen sikerült megcáfolni ezt a félelmet, ez a legdöntőbb és a legfrappánsabb válasz volt a kétkedők számára. Nagyon egyértelmű volt a hozzáállása a képviselőknek és a polgármester úrnak is , hogy ezt mindenképpen elkerüljük. A maga részéről azt tudja mondani, hogy egy percig nem volt kétsége, hogy nem lesz hasonlítható Siófok Esztergomhoz semmilyen formában, nem csak a képviselő-testületi munkát illetően, a képviselő-testületi és polgármester viszonyát illetően, hanem úgy minden téren. Siófok bizonyított: nem is kicsit, hanem nagyon , és ez a jövőt illetően igencsak pozitív várakozással tölthet el mindenkit. Nagyon büszke a képviselő-testület minden egyes tagjára, büszke arra a munkára, amit ma bemutattak. Úgy véli, ha ez így folytatódik tovább, akkor tele lesz elégedett emberekkel nem csak a képviselő-testületi terem, nem csak a polgármesteri hivatal, hanem az egész város. Nagyon szépen megköszöni még egyszer mindenkinek a munkáját! Dr. Lengyel Róbert polgármester: Köszöni szépen Szamosi képviselő úr mondatait, tulajdonképpen ugyanazokat a dolgokat most Ő is elmondhatná, mint a Szamosi úr, hiszen nem egyszerű időszak van mögöttünk, személy szerint mögötte sem. Ez az elmúlt két hét tényleg arról szólt, hogy vízválasztó lesz a mai nap. Ezt gondolja és ez így is volt és ez viszonylag egyértelmű üzenet is most az embereknek. Azt látja egyébként itt az asztalnál körbeülőkön is, hogy most voltak mosolygós arcok a múltkorival ellentétben. Köszöni mindenkinek, aki itt van és részt vett ebben a mai munkában az ülésen. Hamvas Péter alpolgármester: Megköszöni a jelölőnek, hogy alpolgármesternek jelölte. Őszintén megmondja , hogy tegnap kapta az értesítést ezzel kapcsolatosan. Polgármester úr tudja, hogy voltak kétségei. Ezt követően aztán átgondolta a dolgot és úgy érzi, hogy jól döntött a jelölés elfogadásáról. S minek utána megtörtént a szavazás is, köszöni a képviselő társainak ezt a hozzáállást és rá fog szolgálni a bizalomra.
36
Dr. Lengyel Róbert polgármester: Lesz alkalma rászolgálni a bizalomra, mert úgy gondolja lesz munkája bőven mind a két alpolgármesternek, tehát nagyban kíván támaszkodni mind a kettőjükre. Megállapítja, hogy további hozzászólásra nem jelentkezik senki. Z á r t ülés A polgármester jelzi, hogy a zárt ülésen a képviselő-testület a bizottságok megválasztásáról döntött – amelynek határozati része e jegyzőkönyvben szerepel - , valamint a városnapi kitüntetésekről is döntött a testület. A képviselő-testület nyilvános ülését bezárja K.m.f.
Kónyáné Dr. Zsarnovszky Judit sk. mb. jegyző
Dr. Lengyel Róbert sk. polgármester