Szám:
/2010.
JEGYZŐKÖNYV
mely készült Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testületének 2010. május 10-én 18,00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helyszíne:
Községháza Nagyvázsony
Jelen vannak:
Fábry Szabolcs polgármester Biró Lászlóné Csebi Pogány Péter Felföldi Zoltán Herold Gábor Horváth Sándor Mekler Norbert Nyúzó László Resperger István Dr. Sebestyén Gyula Henn Zsolt műszaki vezető Henn Ferencné körjegyző Molnárné Mátyás Annamária jegyzőkönyvvezető
Meghívott vendégek: Tóbiás Ilona Mencshely község polgármestere Lendvay Endre Vanin Responsum Kft. Czifra Zsuzsanna okl. közoktatási szakértő, iskolaigazgató-helyettes, Budakeszi Város Oktatási Bizottságának Elnöke Bagladi Veronika Vanin Responsum Kft. Schumacher Józsefné Mesevár Óvoda és Bölcsőde Tupcsia Péter Kinizsi Nonprofit kft. A lakosság köréből 13 fő I. Napirend előtt: Fábry Szabolcs polgármester köszönti a megjelenteket, megállapítja az ülés határozatképességét, mivel a képviselő-testület 10 tagja közül 10 fő jelen van. Ismerteti az ülés napirendjét. Resperger István: a múltkori gazdasági bizottsági ülésről távozott és nem adott magyarázatot az okára. Bizonyos kérdések felmerültek benne, és szeretne kérdezni néhány dolgot. Díjazást kik kapnak itt a testületben valamiért? Erre kérne választ. Azzal kapcsolatban is szeretne választ kapni, ha valaki kérdést tesz fel azt kinek és hogyan kell megválaszolnia? Ha valaki nem tesz semmit más rovására pl. bizottsági elnök, hogy lehet felelősségre vonni? Ezek alapján úgy érzi lefutott dolgok vannak, bízik benne, hogy nincs igaza, de bizonyos állások már előre el vannak döntve, le vannak írva emberek, pl. az iskola igazgatói állás. Azért szeretné megkérdezni, érkezett e már pályázat? Furcsán érezte magát a múltkor, mikor polgármester úr bejött és letámadva kérdezett, ezért ő rossz szájízzel ment el innen. Akkor is 1
mint most munkából jött és tiszteljék egymást annyira, hogy senki idejét ne pazarolják hiába. Megkérdezi polgármester urat, hogy esetleg politikai ugródeszkának szánja-e a polgármesterséget? A falu az marad, még ha a polgármester el is megy innen. Azért kérdezi, és él nélkül kérdezi, hogy tisztán lásson a dolgokban. Fábry Szabolcs: nem igazán érti a kérdést. Resperger István: politikai karrierépítésnek szánja a településen végzett dolgait? A múltkor nagyon úgy érezte, hogy kioktatta polgármester úr őket. Képviselő –testületnél ez furcsán jön le. Fábry Szabolcs: bizottsági dolgokra úgy érzi, hogy nem neki kell válaszolnia. A múltkori testületi ülésen ahol nem tudott jelen lenni képviselő úr ő elmondta, hogy nem volt helyes a gazdasági ülésen történő vehemens viselkedése, de a község gazdálkodásának és jövőjének érdekében izzott hevesebben a tűz, amiért elnézést kért. Az utolsó kérdésre pedig elmondja, hogy mindenki igyekszik a lehető legjobban végezni a munkáját, hibátlanul persze senki sem tudja, bárki bármilyen területen dolgozik, igyekszik a legjobban végezni munkáját. Ez alapján érti a karrierizmust… nem szeretne ebbe belemenni. Ő itt él, itt szeretné felnevelni a gyermekeit, semmilyen szándéka nincs. Ha karriert szeretne építeni, akkor egyszerűbb lenne Vecsés környékén vagy Budapesten letelepednie. Az, hogy a kapcsolatait igyekszik kihasználni a település javára, ez meg úgy gondolja, hogy a feladata. Nem érti, hogy mi van a kérdés mögött. Felföldi Zoltán: úgy érzi sokan nem tudják, hogy miről van szó igazából. A gazdasági bizottsági ülésen méltatlanul, emberi méltóságában, jogaiban sértett meg jó néhány embert polgármester úr. Amihez sem joga, sem erkölcsi, etikai magyarázat erre nincsen. Ő most örömmel hallotta, hogy polgármester úr bocsánatot kért, ő ezt nem hallotta. De az biztos, hogy ahogy körjegyző asszonnyal beszélt akkor polgármester úr, azt hiszi mindannyiuk számára kiverte a biztosítékot. Úgy gondolja, hogy polgármesterként a falu első embereként erkölcsileg etikailag nem engedheti meg magának. Így nem lehet emberekkel bánni, ha azok valamilyen szinten az alkalmazottai akkor sem. Az emberi méltósághoz való jog a munkavállalót is megilleti. Itt akkor választott testületi tagok voltak, választott bizottsági elnökként volt ott, és polgármester úr megakadályozta a törvényes működésüket, tárgyalásukat. Megakadályozta, hogy az előző testületi ülésre egy normális előterjesztést tudjanak tenni. Ami azért is furcsa, mert ami miatt felindult volt polgármester úr, mert meg sem hallgatta, hogy miről beszéltek, azt pontosan elfogadásra javasolták volna. Tehát megakadályozta azt, hogy a gazdasági bizottság elfogadásra tudja javasolni egy napirendi pontnak a témáját. Fábry Szabolcs: erős túlzás ami itt elhangzott, de mint bizottsági elnöknek lehetősége lett volna Felföldi úrnak akkor, ha úgy érezte, rendre utasítsa. Természetesen amit Felföldi úr elmondott, azok között sok olyan dolog van ami elgondolkozásra érdemes. Felföldi Zoltán: már a múltkor is kérte, hogy a második napirendi ponthoz írásos anyagot juttassanak el részükre. Ez nem történt meg. A gazdasági bizottság egyetértésével kéri, hogy ezt a napirendet ne tárgyalják. Fábry Szabolcs: kérdezi, Lendvay úrtól, hogy mikor küldték át részükre az említett anyagot. Lendvay Endre: márciusban. 2
Fábry Szabolcs. köszöni szépen. A helyzetértékelés hetek óta ott van mindenkinél. Nem érti, hogy mit nem kapott meg a bizottság. Felmutatja a kiküldött anyagot. Felföldi Zoltán: ez az anyag nem tartalmazza ezeket a kérdéseket. Erről a két anyagról természetesen tárgyaljanak, mert ő ezeket az első napirendbe tudja be. Egy napirendi pont keretében lehetne ezeket tárgyalni. Fábry Szabolcs: ez egy módosító javaslat. Ő az intézmények helyzetelemzését külön vette, hiszen bele tartozik a településfejlesztési koncepcióba, annak következménye, hiszen ahhoz, hogy az intézmények átszervezéséről gondolkodjanak, munkavállalók munkahelyének megtartásáról, a munkakörülmények, a munkáltatói viszonyok megőrzéséről. Erről közösen gondolkodjanak, ezzel tisztában kell lenniük, hogy az intézmények helyzetelemzésének eredményét megismerjék az érintettek, a testületi tagok, a településen élők. Semmi olyan nem történik, ami nem a pályázat ütemezésének és a pályázatban vállalt kötelezettségnek ellent mond, sőt annak szellemében tevékenykednek. Továbbította Lendvay úr levelét, melyben leírta a pályázat veszélyeztetésének lehetséges következményeit. Pl. a fizetések elmaradása egy ilyen következmény lehet, ha a VÁTI visszahívja a kiadott támogatást. Kérdezi még egyszer Lendvay urat, van e olyan dolog amiben eltértek a pályázattól. Lendvay Endre: eddig a pályázatban megfogalmazott rend szerint haladtak, tehát a VÁTI felé Nagyvázsony egy nagyon picit csúszásban van. Április végéig kellett volna a koncepciót elfogadni. Fábry Szabolcs: kéri szavazzanak arról, hogy a második napirendi pontot az első napirendi ponttal együtt tárgyalják. Nagyvázsony község Önkormányzata Képviselő-testülete 1 igen szavazat, 7 nem szavazat, 1 tartózkodás mellett – külön számozott határozat hozatala nélkül - nem fogadta el a javaslatot. Fábry Szabolcs: kéri szavazzanak a korábban már ismertetett napirend elfogadásáról. Nagyvázsony község Önkormányzata Képviselő-testülete a napirendet 10 igen szavazattal – külön számozott határozat hozatala nélkül - egyhangúlag elfogadta. Napirend:
1/TÉR Településfejlesztési Koncepció elfogadása. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester Meghívott vendég: Lendvay Endre Vanin-Responsum Kft. 2/ TÉR elemzés: Intézmények helyzetelemzése. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester Meghívott vendégek: Lendvay Endre Vanin-Responsum Kft. Czifra Zsuzsanna okl. közoktatási szakértő, iskolaigazgató-helyettes, Budakeszi Város Oktatási Bizottságának Elnöke 3/Pontes Alapítvány kérelme nyári tábor és Nagyvázsonyi Futár ügyben Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester 4/Az önkormányzat 2009. évi költségvetési rendeletének módosítása Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester
3
5/Beszámoló az önkormányzat 2009. évi költségvetésének teljesítéséről. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester 6/Összefoglaló jelentés az önkormányzat 2009. évi belső ellenőrzéséről Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester 7/Az önkormányzat 2010. évi közbeszerzési terve Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester 8/Beszámoló a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása 2009. évi tevékenységéről. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester 9/Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása egységes szerkezetű Társulási megállapodásának jóváhagyása. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester 10/Egyéb ügyek, tájékoztatók. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester II. Napirend tárgyalása. 1./ TÉR Településfejlesztési Koncepció elfogadása. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester Meghívott vendég: Lendvay Endre Vanin-Responsum Kft. Fábry Szabolcs: többször ismertették már, nem kívánja kiegészíteni az írásos előterjesztést. Felföldi Zoltán. kéri jegyző asszonyt, ismertesse azt a határozati javaslatot, amit már az előző gazdasági bizottsági ülésen is már megfogalmaztak. Henn Ferencné: ismerteti a határozati javaslatot. Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testülete az ÚMFT ÁROP – 1.A.2 támogatással megvalósuló „Nagyvázsony Község Önkormányzatának körjegyzőségének komplex szervezetfejlesztése projekt keretében elkészített TÜF programot megtárgyalta és jóváhagyja. A TÜF program folyamatosan modulonként, a helyi sajátosságok figyelembe vételével vezethető be. Minden egyes modul bevezetése előtt az aktuális szabályozási környezetet és a piaci árakat figyelembe vevő, részletes költség-haszonelemzést, ütemtervet kell készíteni. Az egyes modulok bevezetéséhez a képviselő-testület külön határozata szükséges. Az előkészítő munkában az intézményvezetők, a Kinizsi Nonprofit Kft. vezetője, a Kulturális és Oktatási Bizottság elnöke, a Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke vegyen részt. Fábry Szabolcs: köszöni szépen. Annyi a módosítása javaslata, hogy természetesen működjenek együtt azzal a céggel, akik ezt a programot kidolgozták, ill. a megvalósításnál az ő a szakértelműkre támaszkodjanak továbbra is. A megvalósításban is szánjanak feladatot szakértőiknek. Eredetileg is ez így volt, sőt a munkavállalók bevonását is nagyon fontosnak tartja, de ezt nem kell belefoglalni a határozatba. Kérdéseket, hozzászólásokat várja.
4
Felföldi Zoltán: a Vanin Kft.-re vonatkozó közreműködés, amit most javasoltak, a június 15ig tartó időszakra vonatkozik? Fábry Szabolcs: ezt ne határozzák meg, ezt a pályázat pontosan meghatározza. Ha később esetleg támaszkodni kívánnak a szakértőkre, akkor rájuk tudnak még támaszkodni. Felföldi Zoltán: persze ez világos, csak ezt most ne fogalmazzák meg. Fábry Szabolcs: kéri szavazzanak. Nagyvázsony község Önkormányzata Képviselő-testülete 10 igen szavazattal egyhangúlag a következő határozatot hozta. 68/2010. (V. 10.) határozat a TÉR Településfejlesztési Koncepció elfogadásáról. Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testülete az ÚMFT ÁROP – 1.A.2 támogatással megvalósuló „Nagyvázsony Község Önkormányzatának körjegyzőségének komplex szervezetfejlesztése projekt keretében elkészített TÜF programot megtárgyalta és jóváhagyja. A TÜF program folyamatosan modulonként, a helyi sajátosságok figyelembe vételével vezethető be. Minden egyes modul bevezetése előtt az aktuális szabályozási környezetet és a piaci árakat figyelembe vevő, részletes költség-haszonelemzést, ütemtervet kell készíteni. Az egyes modulok bevezetéséhez a képviselő-testület külön határozata szükséges. Az előkészítő munkában az intézményvezetők a Kinizsi Nonprofit Kft. vezetője, a Kulturális és Oktatási Bizottság elnöke, a Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke a Vanin és Responsum Kft-kel együttműködve, az ő szakértelmükre támaszkodva vegyen részt. Felelős: polgármester Határidő: azonnal 2/ TÉR elemzés: Intézmények helyzetelemzése. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester Meghívott vendégek: Lendvay Endre Vanin-Responsum Kft. Czifra Zsuzsanna okl. közoktatási szakértő, iskolaigazgató-helyettes, Budakeszi Város Oktatási Bizottságának Elnöke Fábry Szabolcs: kéri Czifra Zsuzsannát ismertesse újra a múltkori tájékoztatón elmondottakat. Czifra Zsuzsanna: áttekintették az intézményeket. A fenntartói kötelezettség okán a jogszabályi követelményeknek, a szakmai követelményeket ill. a gazdálkodási követelményeknek való megfelelést. A bölcsőde mint szociális intézmény nem kötelező ellátáshoz tartozik. Áttekintették az óvoda működést, nagy vonalakban tapasztalhatták azt, hogy a törvényességi, jogszabályi és gazdasági követelményeknek megfelelően működik az intézmény. Áttekintették az iskolát. Lényegesen szerteágazóbb feladat ellátási rendszer. Itt is külön kell választani a kötelező és nem kötelező feladatot. Nagyvázsony község Önkormányzata ill. a társult települések vállalták nem kötelező feladat ellátás tekintetében a zeneiskolai feladatokat, ill. a hagyományokra való tekintettel a német nemzetiség oktatás kérdését. Az alapdokumentumok vizsgálata során megállapítható volt, hogy az alap dokumentumok számos hiányosságot mutatnak. Szeretné megkérdezni, hogy az Oktatási 5
Bizottság elnökét, hogy nyílván foglalkoztak az oktatási intézmények működésével, és erről rendszeres beszámolót is kérnek, a fenntartói kötelezettség jogán. Megvalósultak – e ezek a beszámolók az elmúlt években ill. mikor volt utoljára az oktatási intézményekben törvényességi ellenőrzés. Fábry Szabolcs: az elmúlt három évben nem volt. Henn Ferencné: a fenntartó részéről törvényességi nem volt, mint ahogy már jelezte a normatívák igénylésével kapcsolatban évente rendszeresen. Czifra Zsuzsanna: tehát a fenntartó jogán bármikor végezhet a fenntartó törvényességi ellenőrzést és ezt javasolná is a fenntartó számára, ugyanis mint ahogy az előbb említette az alapdokumentumok számos hiányosságot mutatnak. A hiányosságok pótlása nem lehetetlen, nem nagy volumenű dolgokról van szó, de mindenkinek, a fenntartónak az intézményben dolgozóknak, az intézmény vezetőknek és a szülőknek is az az érdeke, hogy semmilyen területen ne nyújtsanak támadási felületet egy-egy intézmény kapcsán. Hiányosság még a koncepció hiánya, a pedagógus szakos ellátottság kérdése, a továbbképzési program a beiskolázási program, csupa olyan dokumentum aminek meg kell lennie. Ezeket a dokumentumokat nyilvánosságra is kell hozni többek között az iskola honlapján. Fábry Szabolcs: az átsorolásokkal kapcsolatban szeretne kérdést feltenni. Orvosolhatóak ezek a hibák? Czifra Zsuzsanna: visszamenőleg nem. Ezek megtörtént dolgok. Fábry Szabolcs: ez mekkora plusz összeget jelent a fenntartók részére? Czifra Zsuzsanna: éves szinten több száz ezer Ft-ot. Felföldi Zoltán: ezért lett volna kíváncsi az írásos anyagra előre, mert megint ide jönnek és megint elhangzanak dolgok amik nincsenek írásban eléjük téve. Nem is ez a lényeg. Volt egyszer egy fenntartói tanácsülés, és ezen az ülésen Czifra Zsuzsanna is jelen volt, megbeszélték ezeket a kérdéseket. A dokumentumokat tekintve tény és való, hogy vannak hiányosságaik, most úgy gondolja, hogy a dokumentumok döntő hányada meg van. Van olyan amelyik engedélyeztetés előtt van, van olyan amelyet nem fogadott el a képviselő-testület mondván, hogy ha majd ez a szervezetfejlesztési projekt lefut, utána fogják az SZMSZ-t elfogadni. Olyan helyzet alakult ki, amiben úgy érzi, hogy nem az intézmény a hibás. A Vanin Kft. szakértők kapcsolattartása azért lenne jó, ha szorosabb lenne az intézmény vezetőkkel, mert ott vannak ezek a dokumentumok, nagy munka van benne, folyamatosan próbálják utolérni magukat. Úgy érezte folyamatosan, hogy a vizsgáló bizottság amikor intézményekről volt szó, akkor mindig az iskola irányába történő kihegyezése történt a dolgoknak, tehát egy kicsikét prekoncepció alapján koncepciózus vizsgálódások voltak, úgy gondolja, hogy való igaz, hogy vannak hiányosságaik, de biztos benne, hogy nagyon kevés hasonló településnek van ilyen jó iskolája mint ez. Még mindig nem érti, hogy milyen átsorolásokról beszélnek, hisz egy korábbi megbeszélésen Czifra Zsuzsannával megbeszélték, hogy Kjt. 20 § alapján aki 15-16 órában részmunkaidős foglalkoztatáson van, annak a határozatlan idejű a szerződése, teljesen természetes mert, egy évnél tovább üres álláson nem lehet alkalmazni. A létszámkeretüket mindig a fenntartó önkormányzatok határozzák meg. A koncepciónál és az éves költségvetés tárgyalásának időszakán mindig leadják pontosan a létszám keretüket, és azt így fogadta el a képviselő-testület. Ez egy adott dolog. 6
Fábry Szabolcs: biztos, hogy most akarják ezt végig venni? Felföldi Zoltán: ő úgy érzi, ezért kellett volna írásban megkapniuk az anyagot, vagy leülhettek volna a szakértővel és megbeszélhették volna. Itt ülnek szülők, olyan emberek, akiknek nincs olyan tudása, hogy ma hogy működik egy iskola, és úgy gondolják, hogy itt most szörnyűséges dolgok történtek. Nincs semmi probléma, kifejezetten jó iskola van a településen, a szakos ellátottság 98 %-os, ami jónak számít. Ezek azok a dolgok, amit a szakértővel meg tudtak volna beszélni, és nem kellett volna idehozni. Ez megint egy koncepciós, prekoncepciós irány. Ezt ő így érzi. Még egyszer elmondja, teljesen jogszerű, szabályos alkalmazások vannak. Fábry Szabolcs: nem ő beszél átsorolásokról, a múltkori alaklommal hangzott el egy részletes beszámoló, ahol Felföldi úr nem vett részt. Felföldi Zoltán: akkor nincs értelme, üljenek le beszéljék meg… Lendvay Endre: visszautasítja a koncepciózusság vádját. ha gazdasági fókuszú vizsgálatot végeznek akkor nyílván való a súlypont oda helyeződik, ahol egyrészt jelentősebb bevételre, teljesítő képességre számít, vagy pedig ahol jelentős költség helyet lát. Ebben a tekintetben két kiemelt vizsgálati terület keletkezik, az egyik a Kinizsi Kft. a másik pedig az általános iskola. Természetesen megnézték az óvodát, a polgármesteri hivatalt is, mindegyik területen vannak kisebb nagyobb hibák. Kollégája ebben a tekintetben arra hívta fel a figyelmet, hogy saját hatáskörben Nagyvázsony, mint fenntartó eljárjon azért, hogy ne legyen később baj. Mert olyan problémákkal találkoztak, amelyek adott esetben gondot jelenthetnek. Czifra Zsuzsanna: a szakmai megbeszélést ő is nagyon hiányolja, nem hiszi, hogy bármikor ellen állnának egy ilyen kérésnek. Neki az a fontos, hogy az oktatás itt jól működjön. Kiegészítésként annyit tenne hozzá, hogy a pedagógiai program 2004-es amit azóta már többször át kellett volna dolgozni. Több évi lemaradásról van szó a dokumentumok esetében. Nagyon sajnálja, hogy a múltkori megbeszélésről Felföldi úr távozott, mert lett volna rá lehetőség, hogy érdemben meg tudják beszélni a dolgokat. Még egy dolog amit ő fájlal, és ebben az esetben csak tanácsot adhat, úgy gondolja februárban volt itt ő személyesen először, akkor már az intézményi dokumentumok hiányosságaira hívták fel a figyelmet. Azóta eltelt 23 hónap, de nem történt semmi előrelépés, hogy közelebb kerüljenek a jogszabályi megfeleltetéshez. Felföldi Zoltán: ezért kellett volna beszélniük. Való igaz, vannak hiányosságaik. Készítik folyamatosan az anyagok. Ha Czifra Zsuzsanna megnézné őket, tanácsot is tudna adni. Most is úgy érzi, hogy leragadtak az iskolánál, továbbra is azt mondja, hogy koncepciózusnak érzi. Czifra Zsuzsanna: mindig kellő alázattal érkezett ide, soha nem támadólag lépett fel. Megfelelő oktatást kapjanak a gyerekek, csak ez a fontos számára. Fábry Szabolcs: javasolja zárják le ezt a napirendi pontot azzal a szándékkal, hogy a szükséges hiányok pótlását, különös tekintettel arra amik esetleg normatívát veszélyeztetnek, vagy hatósági bírság lehetőségét vetik fel, ezeket első sorba véve az intézményvezetőkkel közösen tartott megbeszélésen kiveséznék és a megoldás felé mozdítanák el a dolgot. Ez most egy rövid tájékoztató, majd ezt követi az elemző munka, javaslattételi munka. Az lenne a szerencsés ha a nyár folyamán amit lehet helyre kell tenni. Kéri fogadják el a beszámolót. 7
Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 5 igen szavazat, 1 nem szavazat, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el. Fábry Szabolcs: kéri a tartózkodókat gondolják át, tudjanak tovább dolgozni ezeken a beszámolókon. Henn Ferencné: a pályázattal kapcsolatos dokumentációban, az ajánlattételi felhívásban illetve a Vanin és Responsum Kft-vel kötött szerződésben és a támogatási szerződésben képviselő-testületi határozatot egyedül a TÜF program elfogadásához köt a pályázat. Tehát a második napirend esetében, hogy elfogadja a képviselő-testület vagy sem a pályázat szempontjából nem releváns. Lendvay Endre: jegyző asszonynak igaza van. Annyit szeretne elmondani, hogy talán nem is az a fontos, hogy elfogadja vagy sem a testület, hanem egy fontos dologra felhívták a figyelmet ami érinti az oktatási bizottságot a fenntartói kötelezettséget, hogy a fenntartói ellenőrzést az intézmények tekintetében valamilyen határidő megjelölésével a képviselőtestület le akarja folytatni. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete felkéri a körjegyzőséget, hogy készítse elő az intézmények törvényességi ellenőrzését. Fábry Szabolcs: kérdezi körjegyző asszonyt, hogy mekkora határidővel vállalható. Henn Ferencné: mivel nem oktatási szakember, szakértő igénybevételét tudja javasolni a képviselő-testületnek. Herold Gábor: úgy emlékszik, hogy a testület szakértőket kért fel oktatási szakértő stb. Ők léteznek a testület mellett, ha jegyző asszony a segítségét fogja kérni, segíteni fog. Fábry Szabolcs: javasolja 30 napban meghatározni. Felkéri a testület körjegyző asszonyt, hogy 30 napon belül készítse elő az intézménynél a törvényességi vizsgálatot. Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testülete 10 igen szavazattal egyhangúlag a következő határozatot hozta. 69/2010. (V. 10.) határozat törvényességi ellenőrzés előkészítéséről. Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testülete megbízza a körjegyzőt, hogy a Kinizsi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményre vonatkozóan készítse elő és tegyen javaslatot a fenntartói hatáskörbe tartozó törvényességi ellenőrzés elvégzésére. Felelős: körjegyző Határidő: 2010. június 10. 3/ Pontes Alapítvány kérelme nyári tábor és Nagyvázsonyi Futár ügyében. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester Fábry Szabolcs: az írásos kérelmet a képviselők megkapták.
8
Henn Ferencné: a Pontes Alapítvány kérelmével kapcsolatban a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. (továbbiakban: törvény) rendelkezéseit figyelembe véve tájékoztatom a testületet, hogy a 6. § (1) bekezdése szerint, Nem indulhat pályázóként, és nem részesülhet támogatásban, aki a pályázati eljárásban, döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó személy közeli hozzátartozójaként a pályázó alapítvány tisztségviselője. Vonatkozik ez a testületi döntésekre is. A Pontes Alapítvány vezető tisztségviselője Fábryné dr. Takács Tímea. A képviselő-testület, mint döntést hozó szerv tagja Fábry Szabolcs polgármester, aki választott tisztségviselője az önkormányzatnak. Ezért nem áll fenn a törvény 8. § (1) bekezdése szerinti érintettség, mely azokra az esetekre vonatkozik, ahol a pályázó szervezet tisztségviselője közeli hozzátartozója a pályázati döntést hozó vagy döntést előkészítő szerv munkavállalója. A törvény minden áht-n kívülre folyósított pénzügyi támogatásra kiterjed, úgy a pályázatokra, mint az egyedi döntésekre. Fábryné Dr. Takács Tímea: fenntartja továbbra is kérelmét. Évek óta táboroztatnak fiatalokat. A részvételi díj nem a teljes összeg, a teljes költség 50-60 %-át kell befizetniük a szülőknek attól függően, hogy mennyi támogatást tudnak nyerni. Azt gondolja, hogy nem kell bemutatnia a Pontes Alapítványt, hogy mit tett a településért, játszótér, virágosítás, padok kialakítása, Varga Béla emléktábla elhelyezése. A Futár újságon kívül nincs más havi lap a településen. Nagyon sok, a lakosság számára hasznos információ jelenik meg a Futárban. Tudja, hogy vannak olyanok akiknek fenntartása van a nagyvázsonyi Futárral kapcsolatban, mert azt gondolják, hogy a polgármester propaganda lapja, de érdemes végignézni az elmúlt 4 évet, meg lehet nézni, hogy milyen arányban van szó a polgármesterről. Nem érti és nem tudja, hogy miért tárgyalta kérelmüket a gazdasági bizottság, hisz ők kérelmükkel a képviselő-testülethez fordultak. Korábban is kaptak már támogatást, amivel el is számoltak. Fábry Szabolcs: jogilag megoldható, hogy átvállal költségeket az Önkormányzat. Nem az alapítványt támogatná, hanem a gyerekeket. Nyúzó László: a gazdasági bizottságban elhangzott egy olyan javaslat az újsággal kapcsolatban, az egyik variáció szerint: alakítson a nagyvázsonyi önkormányzat egy újságot önállóan, második variáció pedig az, amit ő személyesen jobbnak tart, hogy a Pontes Alapítvány által kiadott Futár újságban 2 havonta 1 oldalt az önkormányzat maga finanszíroz, fenntartja jogot magának, hogy ezt az oldalt feltölti. A testület megszavaz 2 tagú szerkesztő bizottságot az önkormányzat és a körjegyzőség részéről, akik ezért az egy oldalért felelnek, ennek az egy oldalnak a költségét vállalja az önkormányzat. Véleménye szerint ez egy rendszeres, jó költségkímélő ajánlat. Azzal a feltétellel, hogy ezen az egy oldalon az jelenik meg, amit az önkormányzat, akár a képviselő-testület, akár a szerkesztői felhatalmazással jónak tart. A támogatással kapcsolatban továbbra is az a véleménye, hogy nincs olyan helyzetben az önkormányzat, hogy x ezer forintokat adjon, amikor 10-20 ezer forintokon megy a huzavona. A másik ok az összeférhetetlenség, a harmadik pedig az, hogy elege van abból, hogy kerülő utakon kell valamit megvalósítani. Ha egyszer a Pontes Alapítványnak a polgármester pénzt akar szerezni, akkor nem így kellett volna megtenni. Vagy jóval korábban megtenni és akkor még lehetett volna időben a dolgot rendezni. Fábryné dr. Takács Tímea: az lehetne egy megoldás, hogy az idei nyári tábort az önkormányzattal közösen szervezi az alapítvány, és a költségekben vállalt részt.
9
Mekler Norbert: februárban hoztak egy olyan határozatot melyet most ismertet. „ Az év folyamán realizálódott, nem cél szerinti többletbevételt, és a kiadási előirányzatok csökkentését, a megtakarítást a költségvetési hiány mérséklésére lehet felhasználni.” Fábry Szabolcs: ez cél szerinti bevétel. Mekler Norbert: ő nem látott olyan dokumentumot, vagy csak nem jutott el hozzá, hogy valaki ezt célirányosan utalta. Fábry Szabolcs: ezt szívesen pótolja. Mekler Norbert: abban az esetben ha lát egy olyan levelet, hogy a Pannon ezt azért adta a nagyvázsonyi önkormányzatnak, hogy ebből a Pontes Alapítványt támogassa, akkor meg fogja tudni szavazni. Egyébként nem, mert van egy határozatuk ami köt, és polgármester úr is mondta, legyenek következetesek, tudják milyen helyzetben van a település. Fábry Szabolcs: ők javasolták, mivel szeretnének megjelenni a településen helyi lapban. Mekler Norbert: mint már mondta, akkor tudja megszavazni ha lát erről dokumentumot. Fábry Szabolcs: ilyen dokumentumot tud kérni. Dr. Sebestyén Gyula: adott egy történet. Igaz, hogy nem a legszerencsésebb módon, de jó szándékát és törvényességét nem vitatva, a polgármester támogatást kér bizonyos célra. Ezt a támogatást a településen élők gyermekeinek táboroztatására kérte, és el is mondta. Elfogadta ennek a tényét, hogy ez ellen volt némely képviselőnek kifogása, melyet ő határozottan visszautasított, mivel látta, hogy ez egy teljesen jó szándékú cselekedet volt. Lehet, hogy máshogy némely gyermek nem jutna el táborba. Nem látja azt, hogy az önkormányzat miért működik? Azért, hogy itt egymás között harcoljanak, formai kifogásokat tegyenek, vagy pedig azért, hogy ennek a településnek, az itt élő emberek életét könnyítsék meg úgy, ahogy tudják. Nem látja annak a logikáját, hogy miért kell most ilyen formai dolgokba belemenni. Kéri, próbáljanak jogszerű megoldást találni, kéri a képviselők abszolút jóindulatát. Felföldi Zoltán: a törvényességi részével nem tud mit kezdeni, ezt el kell fogadni. Az elmúlt időszakban történt viták során olyan megjegyzések hangzottak el, adott esetben ő magára vette, hogy nem támogatja a gyermekek táboroztatását. Nagyon sokan tudják, hogy ő hosszú éveken keresztül több száz gyermeket ingyen saját költségen táboroztatott. Azt, hogy ő a gyermekek táboroztatását nem támogatná, vagy nem tartaná fontosnak, ezt visszautasítja. Igenis nagyon fontosnak tartja. Azt megkeresni, hogy hogyan lehet segíteni, azt végig lehet gondolni. többféle megoldás vetődött már itt fel. Resperger képviselő úrral is már beszélgettek erről. Az elmúlt évben volt már arra példa, hogy rászoruló gyermekek utazásának költségéhez szociális alapon járultak hozzá. Fábryné dr. Takács Tímea: akkor megérti képviselő úr, hogy nekik is mennyi munkájuk van a táboroztatással, ők is csak a gyermekek érdekeit nézik, hogy a nagyvázsonyi gyermekek szüleinek helyzetét könnyítse meg azzal, hogy az önkormányzattól támogatást kér a nyári táborhoz. Őt ez a cél vezérli. Olyan gyermekeket visznek el táborozni, akik nem biztos, hogy eljutnának ezekre a vidékekre.
10
Herold Gábor: nem tudja mikor tervezik a következő testületi ülést, mert hogyha Mekler úr szeretné látni a támogatásról szóló dokumentumot, akkor most nem tudnak szavazni. Mekler Norbert: ő csak egy a képviselők közül. Fábry Szabolcs: reméli bízik benne Mekler úr annyira, hogy utólag bemutatja neki a kért dokumentumot. Nyúzó László: de még mindig nincs megoldva, hogy jogilag hogyan rendezik le. Fábry Szabolcs: van lehetőség arra, hogy bizonyos költséget átvállal az önkormányzat? Fábryné dr. Takács Tímea: szállás, étkezés, útiköltség átvállalható. Fábry Szabolcs: az is lehet megoldás, hogy az újságban 1 oldalt biztosítanak az önkormányzat részére, 2 képviselő szerkesztésében. Csebi Pogány Péter úr amúgy is részt vesz az újság szerkesztésében. Felföldi Zoltán: ezek nehéz dolgok, náluk az iskolában is úgy van ha valamit intézményi keretből finanszíroznak egy másikat meg esetleg nem tudnak, ez borzasztó feszültséget kelt. Fábry Szabolcs: nem lehetne megoldás a közalapítványon keresztül támogatni? Henn Ferencné: nem javasolja. Nyúzó László: képlékeny a létszám. Gyermekenként fix összeget javasoljanak. Mekler Norbert: ha most támogatják a Pontes Alapítványt, a költségvetés tárgyalásakor keményen vitatkoztak arról, hogy hogyan fogják meg a pénzt. Többek között úgy döntöttek, hogy nem nyújtanak támogatást a civil szervezeteknek. Ha most támogatják a Pontes Alapítványt, akkor utána jöhet a többi civil szervezet is. Herold Gábor: ő úgy értelmezte, hogy a polgármester úr keresett egy olyan lehetőséget, hogy a gyermektáborra és a Futár újságra külső cégtől szerzett támogatást, mely az önkormányzaton keresztül jutott volna el az Alapítványhoz. Tehát jött be gyermektáboroztatásra egy külső cégtől bizonyos pénzösszeg, erre ők villámgyorsan lecsapnak rá és nem adják tovább. Van más alternatíva a helyi médiának? Nincs. Máshova el tudnak jutni a gyermekek táborozni ilyen létszámban? Látnak ilyen lehetőséget? Ha polgármester úr tud olyan dokumentumot bemutatni amiben le van írva, hogy milyen célra szánták ezt a pénzt….. Nyúzó László: mondja el képviselő úr, hogyan lehet a támogatást kiosztani? Herold Gábor: ne mondjanak gyermekenként egy fix összeget, mert ha megint összejön egy magas gyermek létszám, mint ahogy arra már korábban volt példa, probléma lehet. Év elején arról volt szó, hogy civil szervezeteket nem támogatnak, de ebben az esetben nem erről van szó, hanem gyermekek támogatásáról. A Szociális Bizottság nem fog tudni ennyi pénzt rászánni a gyermekekre, sőt biztosan van olyan gyermek a táborozók között, aki szociálisan nem rászoruló. Viszont a községi támogatást ugyanúgy megérdemli.
11
Fábry Szabolcs: a tavalyi évben a táborozó gyermekek 40%-a volt valamilyen szempontból szociálisan hátrányos helyzetű. Dr. Sebestyén Gyula: most egy virtuális számról beszélnek, vagy e mögött van pénz, mert Nyúzó úr olyan kijelentést tett, hogy ez a pénz nem létezik. Nem szeretné az idejét vesztegetni, hogy virtuális számról beszélnek. Abban az esetben ha ez a pénz megvan, akkor mi a szándéka képviselő társainak, akik úgy látja nem nagyon hajlanának arra, hogy ezt a pénzt a gyermekek táboroztatására fordítsák, mi a szándékuk ezzel az összeggel? Felföldi Zoltán: úgy látja, hogy az önkormányzat keze meg van kötve, javasolja, és vállalja is, hogy egy rászoruló gyermek táboroztatási költségét vállalja, és képviselő társai is tegyék ezt. Fábry Szabolcs: köszöni szépen. Véleménye szerint nincs megkötve a képviselő-testület keze, hacsak nem köti meg saját maga. Mekler Norbert: válaszolna Sebestyén úr kérdésére, hogy mire költenék ezt a pénzt? Adott esetben a folyószámla hitelkeretből ennyivel kevesebbet kellene igénybe venni. Fábryné dr. Takács Tímea: a Gazdasági Bizottság véleménye az, hogy ne kapjanak támogatást? Nyúzó László: nem tárgyalták ilyen szempontból az összeférhetetlenség miatt, plusz a már említett költségvetési határozat miatt. Fábryné dr. Takács Tímea: megismétli a korábban már elmondott javaslatát, az önkormányzattal közösen szerveznék az idei tábort, bizonyos költségeket az önkormányzat vállalna. El kell dönteniük akarják támogatni a táboroztatást, vagy nem. Nyúzó László: lehet, hogy éppen július augusztus tájékán pont ez az összeg fog hiányozni pl. ahhoz, hogy ki tudják adni a fizetéseket. Ennek ellenére ő úgy van vele, hogy ő támogatná a gyermekek táboroztatását, de a megoldást nem tudja. Hoznak egy határozatot, rögtön utána máris megszegik. Kell valamilyen más megoldást kitalálni. Fábry Szabolcs: van olyan, hogy együttműködik az önkormányzat és az alapítvány, jogi lehetőség van erre? Nyúzó László. azt kérdezné meg jegyző asszonytól, hogy elszámolható olyan költség az önkormányzatnál, pl. szállásköltség, Henn Ferencné: költségelszámolásra akkor van lehetőség, ha az önkormányzat is szervező, az önkormányzat nevére szóló számlát lehet kifizetni. Mekler Norbert: biztos abban, hogy erre lehet megoldást találni. Ha ez egy címzett támogatás volt, akkor papíron is legyen leírva. Fábryné dr. Takács Tímea: június utolsó hetében lenne a tábor. Resperger István: úgy érzi, hogy ha februárban hoztak egy határozatot azt tartsák be. Magán emberként hajlandó hozzájárulni, de a település pénzével nem…
12
Fábryné dr. Takács Tímea: köszöni, az Alapítvány számlájára bárki fizethet be támogatást. Vállalja fel a testület a döntését, legyen erről határozat. Fábry Szabolcs: az Alapítvány elnöke továbbra is fenntartja kérését a támogatásra vonatkozóan. Dr. Sebestyén Gyula: ő megérti a képviselő úr aggályát, hogy neki dokumentumra van szüksége arról, hogy az a pénz milyen célra érkezett. Ő enélkül is elhiszi, nincs szüksége dokumentumra. Ez egy hozott pénz. Abban az esetben ha ez nem a költségvetésből megy, hanem valaki ezt ideadta, találják meg a törvényes módját annak, hogy arra fordítódhasson amire szánták. Pozitívan kell szemlélni. Fábry Szabolcs: ismerteti határozati javaslatát. Nagyvázsony község Önkormányzata legyen a futár tábor társszervezője. Elsősorban erről döntsenek…. Henn Ferencné: javasolja egy határozat legyen a társszervezésről és a költségvállalásról. Javaslata: Nagyvázsony Község Önkormányzata és a Pontes Alapítvány közös rendezésében nyári tábort szervez. Az önkormányzat a tábor költségei közül szállás és étkezés költségeihez 250.000.-Ft keret összegig hozzájárul. Kifizetés az önkormányzat nevére szóló számla ellenében történhet. Nyúzó László: úgy javasolja elfogadni, hogy a támogatási szándékról a Pannon által írt dokumentum a kifizetés előtt kerüljön bemutatásra. Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testülete 9 igen szavazat 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta. 70/2010. (V. 10.) határozat az önkormányzat és a Pontes Alapítvány együttműködéséről - nyári tábor szervezése. Nagyvázsony Község Önkormányzata és a Pontes Alapítvány közös rendezésében nyári tábort szervez. Az önkormányzat a tábor költségei közül szállás és étkezés költségeihez 250.000.-Ft keretösszegig hozzájárul. A hozzájárulás kifizetése az önkormányzat nevére szóló számla ellenében, a Pannon GSM Zrt. támogatási szándékot tartalmazó dokumentuma bemutatása után kerülhet sor. Felelős: polgármester Határidő: 2010. július 10.
4/Az önkormányzat 2009. évi költségvetési rendeletének módosítása. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester Fábry Szabolcs: ismerteti az írásos előterjesztést. Kérdés, hozzászólás nem volt. Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testülete 10 igen szavazattal egyhangúlag a következő rendeletet alkotta.
13
Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testületének 5/2010.(V.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 2/2009.(II.27.) önkormányzati rendelete módosításáról. (a rendelet szövege mellékelve) 5/Beszámoló az önkormányzat 2009. évi költségvetésének teljesítéséről. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester Henn Ferencné: az írásos előterjesztést megkapták a képviselők. A könyvvizsgálói jelentés záradékát ismerteti: „A könyvvizsgálat során Nagyvázsony Község Önkormányzata egyszerűsített éves költségvetési beszámolóját, annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltuk, és ennek alapján elegendő és megfelelő bizonyosságot szereztünk arról, hogy az egyszerűsített éves költségvetési beszámolót a számviteli törvényben foglaltak és az általános számviteli elvek szerint készítették el. Véleményünk szerint az éves beszámoló Nagyvázsony Község Önkormányzata 2009. december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről megbízható és valós képet ad. Az önkormányzati ingatlankataszter nyilvántartásban, valamint a zárszámadáshoz készített vagyonkimutatásban szereplő értékadatok az egyszerűsített összevont éves költségvetési beszámoló adataival összhangban vannak. Véleményünk korlátozása nélkül felhívjuk a figyelmet arra, hogy Nagyvázsony Község Önkormányzata befektetett pénzügyi eszközei között nem szerepel a Bakonykarszt Zrt-nek jegyzett tőkén felül átadott közművagyon értéke.” A pénzmaradvány ugyan így mínusz 4.176.000 Ft, de azt tudniuk kell, a beszámolóból ki is derül, hogy a folyószámla hitel állomány 2009. december 31-én 19.371.000.-Ft volt. A Gazdasági Bizottság tárgyalta ezt a napirendet, és elfogadásra javasolta. Itt szeretné tájékoztatni a testületet a jelenlegi helyzetről. A 2010. évi költségvetés 27 millió Ft forráshiánnyal számol, plusz áthozták a 19 millió Ft likvid hitelállományt. Ha a 2010. évi költségvetés működési oldalát nézi, a tervezett működési bevételeket és a működési kiadásokat összeveti és figyelembe veszi a folyószámla hitel keret 26 milliós összegét, akkor abból az látszik, hogy ha csak működik az önkormányzat, akkor júliusra a folyószámla hitelkeret kevésnek fog bizonyulni. Időközben a július-augusztus hónapra ezeket a tervezett kiadásokat és bevételeket figyelembe véve majdnem 31 millió Ft-os hitelkeretre lenne szükség. Szeptemberben várható adóbevétel, ekkor ez a keret valamelyest visszatöltődik, és év végére áll be erre a 26 milliós hitelkeretre. Tehát ha az önkormányzatnál nem történik semmiféle beruházás, csak a tervezett működési bevételeket és kiadásokat teljesítik, akkor sem biztos, hogy a folyószámla hitelkeret elegendő lesz. Korábban ő már javasolta azt, hogy próbálják meg a költségvetés elfogadásakor, hogy csökkentsék valamennyire a folyószámla hitelkeretet és valamennyi fix összegű hitelt vegyenek fel. Jelen pillanatban úgy látja, hogy a hitelkeret csökkentést nem fogják tudni megvalósítani. A hitellel kapcsolatban azt határozta meg a képviselő-testület, hogy a 2010. évi forráshiányt hitelből fogja finanszírozni. Tájékoztatja még arról a képviselő-testületet, hogy az adósságot keletkeztető kötelezettség vállalásnak van egy felső határa, nem lehet több mint a korrigált saját bevétel 70 %-a. A nagyvázsonyi önkormányzat esetében 2010. évre tervezett saját bevétel a helyi adó ami nagyobb összegben szerepel, meg egyéb bérleti díj összesen 54.363.000.-Ft. Ezt csökkenteni kell az év végi hitelállománnyal. Ennek az összegnek a 70 %-a a hitelfelvételi korlát ami 24.494.000.-Ft . Javasolja a képviselő-testületnek, hogy olyan megoldásokat keressen, mivel a bevételek növelésére nem igazán lát lehetőséget, hogy a kiadások csökkentését érje el 14
valamilyen módon, úgy, hogy az év végi folyószámla hitelállomány legalább ne haladja meg az elmúlt évi szintet, ne emelkedjen. 19 millió forint körüli hitelkeretre álljon be év végére. A Gazdasági Bizottság ülésén is fogalmazódtak meg javaslatok, kisebb összegű megtakarítások lehetségesek, amit a TÜF program is tárgyalt, beszerzések központosítása, papír írószer, tisztítószer. Lehetőség még: a Kinizsi Kft-nek 6,350,000.-Ft átadott pénzeszközt terveztünk, ebből 4.050.000.-Ft a traktor lízingje, és 2.300.000.-Ft a közművelődési dolgozó bérére járó támogatás. Az első félévet megkapta a Kft. a második féléves támogatást valószínű, hogy nem fogjuk tudni utalni. A nyertes pályázatok önrészére ill. a pályázatok finanszírozására mindenképpen meg kell keresni a megoldást, ő csak a hitel lehetőségét látja megoldásként. Javasolja a költségvetési beszámoló elfogadását. Fábry Szabolcs: a Kinizsi Kft. második fél évre eső pénzeszköz átadás elmaradása lehetőségébe belekapaszkodna. A Kft. vezetőjével történő megbeszélések folyamán elég egyértelművé tette, hogy a település üzemletetés területen 8 millió Ft átvállalást tudna elképzelni. Támogatja a javaslatot. Felföldi Zoltán: át kell beszélni a Kft. vezetőjével, ő sok mindenben partner, de a működése ne kerüljön veszélybe. A Gazdasági Bizottsági ülésen elhangzott olyan, hogy előfordulhat az hogy a nyáron lesz kifizetetlen számla. Henn Ferencné: ez így van. Július, augusztusra 26 milliós a keret, de a szükséglet 31 millió Ft lenne. Felföldi Zoltán: előfordulhat az, hogy 60 napot meghaladó számla kifizetések lesznek, inkasszó veszély fennáll? Henn Ferencné: ezt előre nem tudja megmondani. Fábry Szabolcs: azt mindenképpen határozatba foglalná, hogy a Kft-nek az alapműködésen kívül semmilyen kiadást ne kezdeményezzen. Nyúzó László: ő mindig is küzdött azért, hogy a Kinizsi Kft. létrejöjjön. Az elmúlt évek alatt látszik, hogy folyamatosan olyan eredménnyel zárja a Kft az évet, ami olyan nagyon nem változott. 30 millió körüli összegre ált be. Ennek az eredménye 5-7 millió Ft között szokott lenni. Ezzel lehet számolni a nagyvázsonyi önkormányzatnak, de többel nem. Működésképtelenné válhat, nem tudja a dolgozóit kifizetni. A traktor második féléves átvállalásával ki is merült az ő keret. A tavalyi évhez képest 15-20 %-os látogató csökkenést van. Ez jelentős árbevétel kiesést jelent. Fábry Szabolcs: először Péter részéről 6 millió Ft hangzott el, majd a szervezetfejlesztést végző céggel történő egyeztetés után Tupcsia Péter saját maga vállalt 8 millió Ft-ot. A csökkenés köszönhető annak, hogy nem voltak hosszú hétvégék, igyekeznek azzal kompenzálni, hogy a nyári rendezvény alatt jelentős látogató növekedésre számít. Lát tartalékot a parkoltatás lehetőségében is. A Kft. vezetőjével át kell beszélni. Javasolja a zárszámadás elfogadását. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 10 igen szavazattal egyhangúlag a következő rendeletet alkotta.
15
Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testületének 6/2010.(V.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetési zárszámadásáról. ( a rendelet szövege mellékelve) 6/Összefoglaló jelentés az önkormányzat 2009. évi belső ellenőrzéséről. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester Fábry Szabolcs: képviselők megkapták az írásos előterjesztést. A kötelezettségvállalás nyilvántartása nem szabályszerű, más megállapítás nincs. Henn Ferencné: ahhoz, hogy a kötelezettségvállalásokat tudjuk jogszabály szerint vezetni, ahhoz a 100.000.-Ft feletti kötelezettségvállalásokat minden esetben írásba kell foglalni, és a kötelezettségvállalás akkor él, hogy ha ellenjegyzett. Az ellenjegyzés azt jelenti, hogy azt vizsgálja az ellenjegyző, hogy az előirányzat és a fedezet rendelkezésre áll és a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat. Ha kötelezettség vállalás történik, ragaszkodik ahhoz, hogy az írásban legyen, mert különben nem tudnak eleget tenni ennek a kötelezettségüknek. Javasolja az összefoglaló jelentés elfogadását. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 10 igen szavazattal egyhangúlag a következő határozatot hozta. 71/2010.(V.10.) határozat az önkormányzat 2009. évi belsőellenőrzéséről készült összefoglaló jelentésről. Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testülete az önkormányzat 2009. évi belső ellenőrzéséről készült összefoglaló jelentést az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja. Utasítja a körjegyzőt, hogy a jelentésben foglaltaknak megfelelően a jövőben - a zárszámadási rendeletben a bevételek és kiadások összegénél a függő, átfutó kiadásokat a jogszabályok szerint vegyék figyelembe, - a kötelezettségvállalások analitikus nyilvántartását a jogszabályok szerint vezessék, - tartassa be az utalványozás, ellenjegyzés, érvényesítés, szakmai teljesítés igazolásra vonatkozó szabályokat. Felelős: polgármester, körjegyző Határidő: azonnal 7/Az önkormányzat 2010. évi közbeszerzési terve. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester Fábry Szabolcs: nem kívánja kiegészíteni az írásos előterjesztést. Henn Ferencné: a közbeszerzési tervben szereplő iskola akadálymentesítése már lefutott és zajlik, az IKSZT is szerepel a közbeszerzési tervben, viszont kéri a testülettől, hogy az 16
IKSZT-vel kapcsolatos pályázat ill. a megvalósítás finanszírozásáról mindenképpen tárgyaljon, mielőtt a közbeszerzési tervet elfogadja és úgy dönt, hogy közbeszerezteti ezt a munkát. Mivel már említette az előző napirendnél, hogy hogy áll a költségvetés, ahhoz, hogy egy beruházást hajtsanak végre, úgy ítéli meg mind a finanszírozáshoz, mint a saját forráshoz nem lát más megoldást, mint a hitel felvételt. Maradhat a közbeszerzési tervben az IKSZT beruházás, de a projekt indítása előtt mindenképpen, mivel ez egy kötelezettségvállalás, minimum képviselő-testületi határozatot kér a finanszírozás módjáról és a saját forrásról. Felföldi Zoltán: volt a Gazdasági Bizottságnak egy javaslata. Henn Ferencné: igen ismerteti. Összességében 40 milliós beruházásról van szó. A GB 40 millió Ft hitel felvételét javasolja .Az idei felhasználás 4,5 millió Ft lenne. 31 millió Ft támogatás megelőlegező hitel, a fedezete ennek a támogatási szerződés, a többi részre pedig egy hosszú lejáratú hitel igénybevételét javasolja. Fábry Szabolcs: és az épület jelentősen megnövekvő értéke nem lehet fedezet? Nyúzó László: csak annak elkészülte után. Biró Lászlóné: a folyószámla hitelkeret fedezeteként szerepel. Nyúzó László: ez ebben az esetben nem jelent problémát. Henn Ferencné: támogatja a bizottság a beruházást banki hitel felvétellel, konkrét számokkal alátámasztva. Fábry Szabolcs: kéri, még egyszer olvassa fel jegyző asszony a bizottság által megfogalmazottakat. A pontos összeg 39,561,365.-Ft. Henn Ferencné: de a projekt teljes összköltsége 46 millió. Az elnyert támogatás 38 millió, amiből 6,6 millió a három év alatt a működésre fordítható. A támogatásból nettó 31,4 millió Ft a beruházás és 7,9 millió a saját rész. Ismerteti a bizottsági javaslatot: 31 millió Ft hitel a támogatás megelőlegezésére, a saját forrás biztosítására pedig hosszúlejáratú hitel felvétele. Henn Zsolt: az nem elég, mert nettó költség. Két hitel lesz? Henn Ferencné: 40 millió Ft rulirozó hitelt nem lehet felvenni a 31 millió Ft-os támogatásra. Maximum úgy, hogy előtörlesztésként vállaljuk a támogatási összeget, amikor megjön. A többit pedig hosszúlejáratra. Ha ilyen konstrukciót ajánl valamelyik pénzintézet, akkor igen. 40 millió Ft hitel felvétellel látja biztosítottnak a képviselő-testület ezt az IKSZT projektet, ebből előtörlesztésként ajánl 31 millió Ft-ot, a többit pedig hosszú lejáratú hitel felvételével tervezi és erre kér ajánlatot. Piltman Miklós: az jó, hogy felveszik a hitelt, de miből lesz visszafizetve. 20 évre eladósodik a település. Nyúzó László: akkor felejtsék el a művelődési ház felújításának lehetőségét.
17
Piltman Miklós: de hát van rá pénz? Jó, hogy nyertek ezen a pályázaton, de... Bevétel nem lesz több. Az állam sem tud adni. Fábry Szabolcs: de várják meg, hogy összedőljön? Vagy pedig támogatást szereznek, és megoldják. Piltman Miklós: túlköltekezik magukat. Nyúzó László: a beruházás révén jelentősen megnő az épület értéke. Folyószámla hitel felvételénél ez előnyt jelent. Henn Ferencné: a hitel felvételnél mérlegelni kell, hogy van kamat, amit ki kell gazdálkodni. Ez pedig a kiadások csökkentése nélkül nem érhető el. Fábry Szabolcs: a megnövekedett ingatlan érék tőkeerőt jelent. Dr. Sebestyén Gyula: ezzel a beruházással helyi vállalkozóknak is munkát lehet adni. Nyúzó László: mikor kell dönteniük legkésőbb a hitel felvételéről? Henn Zsolt: ha még az idei évben el szeretnék indítani a közbeszerzést, akkor legkésőbb szeptemberben. Fábry Szabolcs: kéri fogadják el a Gazdasági Bizottság határozati javaslatát. Henn Ferencné: a képviselő-testület megkeresi a számlavezető pénzintézetet plusz még kettőthármat, 40 millió Ft hitel felvételére tegyen ajánlatot. A hitelből a képviselő-testület 31 millió Ft-ot előtörlesztésként tudna vállalni a támogatási szerződés fedezete mellett, a 9 millió Ft-ot hosszú lejáratú hitelként kívánja igénybe venni. Fábry Szabolcs: három pénzintézet kerüljön meghatározásra. Mekler Norbert: legalább három pénzintézet. Fábry Szabolcs: javasolja, hogy Nyúzó László Egyed Klára pénzügyi csoportvezető és ő maga vegye fel a kapcsolatot pénzintézetekkel. Határidő június 11. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 9 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta. 72/2010.(V.10.) határozat banki hitelajánlatok beszerzéséről Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testülete az IKSZT projekt megvalósítása érdekében hitelajánlatot kér a Kinizsi Bank Zrt-től, a Balaton-felvidéki Takarékszövetkezettől és még egy hitelintézettől. A tervezett hitel összege 40 millió Ft, melyből 31 millió Ft a támogatás megelőlegező hitel 9 millió Ft pedig hosszú lejáratú hitel. Felelős: polgármester Határidő: 2010. június 11.
18
Henn Ferencné: javasolja kerüljön ki a közbeszerzési tervből az IKSZT projekt. A terv bármikor módosítható. Henn Zsolt: bele kell tenni, mivel elnyerték a pályázatot. Henn Ferencné: visszavonja javaslatát. Fábry Szabolcs: kéri szavazzanak a közbeszerzési terv elfogadásáról. Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testülete 10 igen szavazattal egyhangúlag a következő határozatot hozta. 73/2010. (V. 10.) határozat az önkormányzat 2010. évi közbeszerzési tervéről. Nagyvázsony Község Önkormányzata (8291 Nagyvázsony Kinizsi u. 96.) mint ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (Kbt.) 5. §-a alapján 2010. évre vonatkozó közbeszerzési tervét elfogadja. A terv jelen határozat mellékletét képezi. Felelős: polgármester Határidő: azonnal ( a közbeszerzési terv mellékelve)
8/Beszámoló a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása 2009. évi tevékenységéről. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester Fábry Szabolcs: nem kívánja kiegészíteni az írásos előterjesztést. Kérdés, hozzászólás nem volt. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 10 igen szavazattal egyhangúlag a következő határozatot hozta. 74/2010. (V. 10.) határozat a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása 2009. évi tevékenységéről szóló beszámolóról Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testülete a veszprémi Kistérség Többcélú Társulása 2009. évi tevékenységéről szóló polgármesteri beszámolót az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja. Felelős : polgármester Határidő : azonnal 9/Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása egységes szerkezetű Társulási megállapodásának jóváhagyása. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester 19
Fábry Szabolcs: nem kívánja kiegészíteni az írásos előterjesztést. Kérdés, hozzászólás nem volt. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 10 igen szavazattal egyhangúlag a következő határozatot hozta. 75/2010. (V. 10.) határozat a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása egységes szerkezetű társulási megállapodásának jóváhagyásáról. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete Veszprém Kistérség Többcélú Társulása 31/2010. (IV. 08.) VKTT határozatával jóváhagyott egységes szerkezetű Társulási Megállapodást jóváhagyja. Megbízza a polgármestert, hogy a határozat 1 példányát a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása munkaszervezetének küldje meg. Felelős : polgármester, körjegyző Határidő : azonnal 10/Egyéb ügyek, tájékoztatók. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester 10.1. Református egyház támogatása. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester Fábry Szabolcs: ismerteti az írásos előterjesztést. Javasolja elfogadásra. Kérdés, hozzászólás nem volt. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 10 igen szavazattal egyhangúlag a következő határozatot hozta. 76/2010. (IV. 29.) határozat a Nagyvázsonyi Református Egyházközség támogatásáról. Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testülete a Nagyvázsonyi Református Egyháznak 2010. évben a közösségi és hitéleti tevékenységéhez 2010. évi költségvetése terhére 310.000.-Ft támogatást nyújt. A támogatást negyedévente egyenlő részletben utalja át az Egyházközség számlájára. Az egyházközség éves tevékenységéről 2011. március 30-ig írásban tájékoztatja a képviselő-testületet. Meghatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés aláírására. Felelős: polgármester Határidő: folyamatos
20
10.2. Veszprém Megyei katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi feladatokkal kapcsolatos költségek vállalása. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester Fábry Szabolcs: ismerteti az írásos előterjesztést. Mekler Norbert: mivel nem került tervezésre a költségvetésbe, nem javasolja a hozzájárulási költség vállalását. Egyéb kérdés, hozzászólás nem volt. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 9 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta. 77/2010. (IV. 29.) határozat a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Polgári Védelmi Kirendeltség támogatásának elutasításáról. Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testülete a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgárvédelmi feladatokkal kapcsolatos közös költségeihez 2010. évben a költségvetés hiánya miatt nem tud hozzájárulni. Megbízza a polgármestert, hogy a döntésről a Katasztrófavédelmi Igazgatóságot tájékoztassa. Felelős: polgármester Határidő: azonnal 10.3. Biró Lászlóné alpolgármester tiszteletdíja. Biró Lászlóné: 2010 évi tiszteletdíját szeretné felcímkézni. A nemesleányfalui játszótér és a tűzoltószertár felújítására szeretné fordítani. Kéri a testület hozzájárulását. Henn Ferencné: költségvetési rendeletmódosítás szükséges. Kérdés, hozzászólás nem volt. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 9 igen szavazattal 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 78/2010.(V.10.) határozat átcsoportosításáról.
az
alpolgármesteri
tiszteletdíj
előirányzat
Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testülete az alpolgármesteri tiszteletdíjra - 600 e Ft, és járulékára - 162 e Ft, tervezett előirányzatnak a nemesleányfalui játszótér építésére és a tűzoltószertár épületének felújítására történő átcsoportosításához hozzájárul. Megbízza a körjegyzőt, hogy a 2010. évi költségvetés módosítására vonatkozó előterjesztést terjessze a képviselő-testület elé. Felelős: körjegyző Határidő: 2010. évi költségvetési rendelet módosítás tervezet előterjesztésekor
21
Mekler Norbert: évek óta fennálló probléma a nagyvázsonyi tűzoltószertár. Nem igaz, hogy valamit nem lehetne tenni annak érdekében, hogy távozzon a bérlő. Fábry Szabolcs: javasolja, hogy a Gazdasági Biztosság vizsgálja meg az ügyet, tegyen javaslatot az ügy rendezése. Henn Zsolt: a Gazdasági Bizottság tárgyalta energiabróker megbízásának lehetőségét. A 20 és 100 m3 fogyasztóknak ki kell menni a szabadpiacra. Jelentkezett egy bróker cég, ismerteti ajánlatukat. A Gazdasági Bizottság tárgyalta, és támogatta a megbízási szerződés aláírását. Fábry Szabolcs: többletköltséggel nem jár. Mekler Norbert: ezt nem kell elhinni, az interneten utána lehet járni. Ki lehet iktatni ezeket az üzletkötőket. Henn Zsolt: 3 %-ot kap. A gázárba van benn a 3 %. Nem fog plusz számla keletkezni, be van építve. Fábry Szabolcs: a jutalékot nem mi fizetjük, hanem a gázszolgáltató. Mekler Norbert: ő úgy értette, hogy 3 %-ba kerül az, hogy lerendezi a szolgáltató váltást. Henn Zsolt: a gázárba van beépítve. Ha olcsóbb ajánlatot tud az önkormányzat, akkor nem kell velük szerződést kötni. Fábry Szabolcs: szerződéskötéskor még visszaléphet az önkormányzat. Herold Gábor: felesleges egy bróker cég bevonása, megtalálható a számunkra kedvező ajánlat. Mekler Norbert: át kellene nézni alaposan ezt a szerződést, ezt így nem lehet. Fábry Szabolcs: a cég fog hozni egy szerződés tervezetet, amit nem kötelező aláírni. Kéri szavazzanak a bróker cég megbízásáról. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 7 igen szavazattal 3 nem szavazattal a következő határozatot hozta. 79/2010. (V. 10.) határozat energia beszerzési megbízásról. Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testülete megbízza a Simply Gree Kft-t, hogy az önkormányzat részére az adott időpontban és az adott piaci szegmensben elérhető legkedvezőbb feltételekkel kitárgyaljon egy földgáz beszerzési szerződést a következő szállítási periódusra. Felhatalmazza a polgármestert a megbízási szerződés aláírására. Felelős: polgármester Határidő: azonnal Dr. Sebestyén Gyula: tájékoztatást kér arra vonatkozóan, hogy a lomtalanítás miért ősszel lesz? 22
Henn Zsolt: a Balaton- parti települések mentén haladnak, nincs akkora kapacitásuk, így most őszre tolódott a lomtalanítás. Fábry Szabolcs: a kisiskola pályázatnál volt egy olyan határozat, hogy szükséges önrészt a költségvetésből biztosítják. Ezt most számszerűsíteni kell. 45 millió Ft-ról van szó. Ha nyer a pályázat, meg van lehetőség a visszalépésre. Mekler Norbert: ha nyerünk mi lesz? Fábry Szabolcs: abban bízik, hogy kiemelt kormányprogram lesz, és finanszírozzák meg. Erre kapott ígéretet. Henn Ferencné: azt határozatba foglalni, hogy a pályázathoz szükséges 45.961.000.-Ft saját forrást az önkormányzat költségvetéséből biztosítja, ezt ebben a megfogalmazásban nem tudja a képviselő-testület megtenni, ill. ha megteszi, akkor a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat sérti. Mert ez az előirányzat ebben a költségvetésben nem áll rendelkezésre. Változatlanul azt mondja, hogy ez is csak hitelből lehetséges. A 2011. évi költségvetésben sincs reális esély arra, hogy ezt az önrészt finanszírozzák. Felhívja a figyelmet, és ezt kötelessége megtenni, hogy a fedezet nélküli kötelezettségvállalás sérti a gazdálkodási szabályokat. Fábry Szabolcs: ha nem tudják vállalni, akkor visszamondják. Először meg kell még nyerniük. Dr. Sebestyén Gyula: 45 millió Ft-ról van szó, nem lehet csak így egyéb ügyek keretében. Fábry Szabolcs: aki ott volt a tájékoztatón halhatta, hogy ez egy kiemelt kormányprogram lesz, ezt biztosítani fogja számunkra az állam. Ha nem biztosítja, akkor 2010. decemberében le fog mondani, ha még ő lesz a polgármester. Ha nem tudják biztosítani a szükséges önrészt, akkor nem írják alá a szerződést. Mekler Norbert: visszavonható ez a határozat, ha úgy döntenek? Henn Ferencné: visszavonható, de akkor mi lesz a pályázattal? Ennek nem látja reális esélyét. A támogatást abban a hiszemben fogják megítélni, hogy a szükséges önrészt az önkormányzat biztosítja. Fábry Szabolcs: kéri a testületet szavazzon. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 8 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta. 80/2010.(V.10.) határozat „Közösségi ház turisztikai vonzerejének növelése” pályázat saját forrás biztosításáról Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testülete a tulajdonában lévő Nagyvázsony Kinizsi u. 57. számú (554. hrsz) ingatlanon megvalósuló „Közösségi ház turisztikai vonzerejének növelése” pályázathoz, melyet a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által kiírt KDOP-2009-2.1.1./B A régió arculatát meghatározó
23
integrált és tematikus vonzerő-fejlesztések támogatása jogcímre nyújtott be, a szükséges 45.961.214.-Ft saját forrást 2010-2011. évi költségvetésében biztosítja. Felelős: polgármester Határidő: azonnal Egyéb tárgyalandó ügy nem volt Fábry Szabolcs polgármester megköszönte a részvételt, az ülést 22.00 órakor bezárta.
k.m.f. Fábry Szabolcs polgármester
Henn Ferencné körjegyző
Felföldi Zoltán jkv hitelesítő
Herold Gábor jkv hitelesítő
24