Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottságának 2010. február 15-i nyílt üléséről. Jelen vannak: Bizottság részéről: mellékelt jelenléti ív szerint. Polgármesteri Hivatal részéről: Dr. Kerekes Ferenc aljegyző, Leiter Katalin osztályvezető, Kovácsné Béres Erzsébet vezető főtanácsos Iszák László bizottsági elnök köszönti az ülésen megjelenteket, majd megállapítja, hogy a Bizottság 3 fővel határozatképes. Iszák László bizottsági elnök: Köszöntöm az ülésen megjelenteket. A napirendekkel kapcsolatban annyi kiegészítés lenne, hogy felvennénk még két előterjesztést: Előterjesztés a lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló 39/2007. (XI. 25.) sz. rendeletének módosítása tárgyában, melyet nyílt ülésen tárgyalnánk, illetve Előterjesztés önkormányzati tulajdonú lakás városi érdekből történő bérbe adása tárgyában, melyet zárt ülésen tárgyalnánk. Kérdés, észrevétel, hozzászólás van-e? Amennyiben nincs, ki ért egyet a kiegészített napirendi pontok tárgyalásával? Balmazújváros Város Önkormányzat Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottsága 3 igen szavazattal elfogadta a napirendi pontok tárgyalását. 1. napirend: Tájékoztató a Polgármesteri Hivatal munkájáról, a megjelent fontosabb jogszabályokról. Kovácsné Béres Erzsébet: Annyival kiegészíteném, hogy a krízishelyzetbe került személyek támogatásáról szóló jogszabály alapján nyújtható összeg iránti kérelem benyújtási határideje módosult. Szociális segélyként egyszeri, vissza nem térítendő támogatás állapítható meg azon személy részére, aki a meghatározott jogosultsági feltételekkel rendelkezik. A kérelmet a jegyzőhöz kell benyújtani, a kérelem benyújtási határideje módosult január 31-e helyett április 30-ra. A kérelmek jelenleg is folyamatosan, nagy számban érkeznek az önkormányzathoz. A 2010. évi közfoglalkoztatási tervet elfogadta a Képviselő-testület, az elfogadott tervet meg kell küldeni a Magyar Államkincstárnak, illetve a Munkaügyi Központnak. Iszák László bizottsági elnök: Kérdés, hozzászólás van-e, amennyiben nincs, akkor szavazásra bocsátom a tájékoztatót a Polgármesteri Hivatal munkájáról, a megjelent fontosabb jogszabályokról, aki ezzel egyetért, kérem, szavazzon. Balmazújváros Város Önkormányzatának Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottsága 3 igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot:
1
6/2010. (II. 15.) SZILB határozat Tájékoztató a Polgármesteri Hivatal munkájáról, a megjelent fontosabb jogszabályokról. Balmazújváros Város Önkormányzatának Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottsága a Polgármesteri Hivatal munkájáról, a megjelent fontosabb jogszabályokról szóló tájékoztatót elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. 2. napirend: Előterjesztés Balmazújváros Város Önkormányzata 2010. évi költségvetési rendeltének elfogadásáról. Leiter Katalin osztályvezető: A 2010. évi költségvetési rendelet-tervezetnek a működési oldalon 408.307 eFt hiány van, a 6. számú táblázatban 210.666 eFt a zárolt előirányzat nagysága. Évek óta magasabb összegű hiánnyal tervezünk. Minden normatíva csökkent, igaz ez a szociális ágazatra nem igaz, de oktatási normatívák, közművelődési normatívák, lakosságszámhoz kötött normatívák összevonásra kerültek, csökkentek, ez városi szinten 84.521 eFt, abban az esetben, ahol az önkormányzat igényli a normatívát. Ehhez jön még a kistérségi normatívacsökkenés, ami a városra eső rész, ez 51 mFt. A normatíva csökkenésnek a magyarázata az volt, hogy a járulékok csökkentek, illetve nem kell ehót fizetni. Ez igaz, megnéztük, hogy összesen 48.000 E Ft. Júliustól az ÁFA is növekedett, az ÁFA növekedés plusz 33 mFt terhet ró éves szinte a városra, ha ezekből egyenleget vonunk, a normatíva csökkenésből, az ÁFA növekedésből és a járulékcsökkentésből, ez összesen 120 mFt kiesést jelent. Ha a tavalyi évvel összevetjük, akkor 120 mFt-tal kevesebb támogatásról indulunk, mint az elmúlt évben. Úgy gondolom, hogy a nagyfokú hiányban ez alapvetően szerepet játszik. A koncepcióhoz képest lényeges változás nem történt a normatívák vonatkozásában. Saját bevételeink növelésére nincs mód. Adóbevételek vonatkozásában előző évi szinten tudtunk tervezni, az iparűzési adónál vannak változások, döntött a testület az adómérték csökkenésről, ami 24 mFt-os kiesést jelent, illetve változott a telephely fogalma az iparűzési adóban és az ilyen vezetékes szolgáltatók, mint az E-ON, TIGÁZ már nem minősül telephelynek, ebből is 7 mFt-os bevételkiesés fog származni. Viszont a 2009. évi feltöltéssel több bevételt értünk el 2009-ben a tervezettől, ezért még némi növekedés is tapasztalható az iparűzési adó tervezése kapcsán. A működési kiadásoknál továbbra is a 2008. évi bérszinten vannak a közalkalmazotti, köztisztviselői bérek betervezve. Felhalmozási kiadások nagy része áthúzódó kiadás lesz az elmúlt évekből, főleg 2009-ből. Igazán új lehetőségre nem sok esély van, hiszen a fejlesztési céltartalék 23.900 eFt, ez az az összeg, amire nem vállalt még kötelezettséget a Képviselő-testület. A hitelek között a fürdő önerő bővítést terveztük be a 200 mFt-ot. Döntött még egy hitelfelvételről a Képviselő-testület a városrehabilitációs pályázat kapcsán, de mivel ezt a pályázatot még nem bírálták el, ez nem szerepel hitelként. Fülöpné Mezei Anikó bizottsági tag az ülésre megérkezett! Leiter Katalin osztályvezető: A szociális ágazatról szeretnék pár szót mondani, itt alapvetően az elmúlt évi jelentős változáshoz képest nincs olyan nagy mértékű változás. Az ápolási díjnál került csökkentésre az állami hozzájárulás mértéke, ami tavaly még 90 %-os
2
volt, most 75 %-ban igényelhetünk támogatást az ápolási díj és a hozzá kapcsolódó járulékokra vonatkozóan is. A többi ellátási formánál maradtak azok a százalékos igényelhetőségi mutatók, mint az elmúlt évben. A közcélú foglalkoztatásnál maradt a 95 %-os mérték és nincsen korlátozás ennek a felhasználására vonatkozóan. Természetesen hogyha valami oknál fogva nem fér bele az ágazat ebbe a kiadási szintbe, akkor módosítani lehet év közben ezeket az előirányzatokat. A 683 mFt-os szociális kiadásunkból 16 mFt-ot zároltunk, ezek azokhoz az ellátási formákhoz kapcsolódnának, amihez nincsen állami támogatás, ez az időskorúak karácsonyi ünnepségénél, a tankönyvtámogatásnál, illetve a nem normatív lakásfenntartási támogatásnál jelentkezik. Iszák László bizottsági elnök: Kérdés, hozzászólás van-e, amennyiben nincs, akkor szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, aki ezzel egyetért, kérem, szavazzon. Balmazújváros Város Önkormányzatának Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottsága 4 igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot:
7/2010. (II. 15.) SZILB határozat Balmazújváros Város Önkormányzata 2010. évi költségvetési rendeltének elfogadásáról. Balmazújváros Város Önkormányzatának Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottsága Balmazújváros Város Önkormányzata 2010. évi költségvetési rendeltének elfogadásáról szóló előterjesztés határozati javaslatát elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. Iszák László bizottsági elnök: Kérdés, hozzászólás van-e, amennyiben nincs, akkor szavazásra bocsátom a rendelet-tervezetet, aki ezzel egyetért, kérem, szavazzon. Balmazújváros Város Önkormányzatának Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottsága 4 igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot:
8/2010. (II. 15.) SZILB határozat Balmazújváros Város Önkormányzata 2010. évi költségvetési rendeltének elfogadásáról. Balmazújváros Város Önkormányzatának Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottsága Balmazújváros Város Önkormányzata 2010. évi költségvetési rendeltének elfogadásáról szóló előterjesztés rendelet-tervezetét elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek.
Leiter Katalin osztályvezető az ülésről távozott!
3. napirend: Előterjesztés a szociális ellátások helyi szabályairól szóló rendelet egységes szerkezetben történő megalkotása tárgyában. Kovácsné Béres Erzsébet: Két okból volt indokolt a helyi rendelet módosítása. Egyrészt a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályozásról szóló, ún. Ket. törvény 3
alapján, mely úgy módosult 2009. október 01-től, amelyre korábban nem volt lehetőség, hogy a döntés közlésére egyszerűsített formában is lehetőség van most már. Korábban kizárta ezt a jogszabály, úgymond ha ágazati jogszabály mondta ki, csak abban az esetben lehetett egyszerűsített határozatot hozni. A Ket. a napokat munkanapokban nevesíti és emiatt is indokolt volt a helyi rendelet módosítása. A rendelet-tervezet a közgyógyellátás jogosultsági feltételeinek változását is tartalmazza. Jelenleg egyedül élő részére akkor állapítható meg jogosultság, ha havi nettó jövedelme nem haladja meg a nyugdíjminimum 200 %-át. Az öregségi nyugdíj legkisebb összege 2008. január 1. napja óta nem változott. A nyugellátás összege azonban minden évben emelkedett, emiatt több esetben elutasításra került a kérelem és ezért is indokolt a helyi rendelet módosítása is. Iszák László bizottsági elnök: Kérdés, hozzászólás van-e, amennyiben nincs, akkor szavazásra bocsátom a rendelet-tervezetet, aki ezzel egyetért, kérem, szavazzon. Balmazújváros Város Önkormányzatának Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottsága 4 igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot:
9/2010. (II. 15.) SZILB határozat A szociális ellátások helyi szabályairól szóló rendelet egységes szerkezetben történő megalkotása tárgyában. Balmazújváros Város Önkormányzatának Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottsága a szociális ellátások helyi szabályairól szóló rendelet egységes szerkezetben történő megalkotása tárgyában szóló előterjesztés rendelet-tervezetét elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek.
4. napirend: Előterjesztés a rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatás helyi szabályairól szóló rendelet egységes szerkezetben történő megalkotása tárgyában. Kovácsné Béres Erzsébet: Szintén a Ket. szabályainak a változása indokolta, ugyanazt tudnám elmondani, mint a szociális rendelet-tervezeténél. A speciális intézményben tanulók utazási támogatása, van a helyi rendeletünkben egy ilyen szakasz, ez a támogatás az a fajta, amikor a településen nincs olyan speciális képzés, amire szüksége van a gyermeknek és emiatt napi rendszerességgel Debrecenbe viszi a a szülő. Jelenleg két család részesül ilyen támogatásban Balmazújvároson. De szükséges lenne, hogy ne csak az iskoláskorú gyermek, hanem óvodás gyermek tekintetében is nyújtsuk ezt a támogatást, és ezzel bővülne a rendelet. Jelenlegi információnk szerint Balmazújvároson két ilyen gyermek van és jelentkeztek a szülők, hogy esetleg nem kaphatnának-e ők is ilyen támogatást. Ha gépjárművel hordja a gyermeket, akkor a nyugdíjminimum 35 %-a, ha tömegközlekedési eszközzel, akkor a nyugdíjminimum 10 %-a a támogatás mértéke. Csonka-Kis Pál bizottsági tag: Milyen sűrűn lehet igénybe venni ezt a támogatást? Kovácsné Béres Erzsébet: Havi rendszerességgel fizetjük, Balmazújvároson jelenleg kettő család részesül ilyen támogatásban.
4
Iszák László bizottsági elnök: Kérdés, hozzászólás van-e, amennyiben nincs, akkor szavazásra bocsátom a rendelet-tervezetet, aki ezzel egyetért, kérem, szavazzon. Balmazújváros Város Önkormányzatának Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottsága 4 igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot:
10/2010. (II. 15.) SZILB határozat A rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatás helyi szabályairól szóló rendelet egységes szerkezetben történő megalkotása tárgyában. Balmazújváros Város Önkormányzatának Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottsága a rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatás helyi szabályairól szóló rendelet egységes szerkezetben történő megalkotása tárgyában szóló előterjesztés rendelet-tervezetét elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek.
5. napirend: Előterjesztés a bizottságok létszámának és az alpolgármesterek számának felülvizsgálata tárgyában. Iszák László bizottsági elnök: Ez az előterjesztés azért készült, mert egy képviselőtársunk felvetette azt a kérdést, hogy vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy ha egy alpolgármester lenne az önkormányzatnál, illetve a bizottságok létszámát lehetne csökkenteni, ez mennyi megtakarítással járna az önkormányzatnak. Dr. Kerekes Ferenc aljegyző: Az előírásnak meg kell felelni, több mint fele a képviselőkből kell, hogy álljon egy bizottságnak és ez szab korlátot a külsős tagoknak is. Iszák László bizottsági elnök: Ez a testület, mikor felállt, olyan mérvű tiszteletdíj csökkentést határozott meg magának, ami jelentősen lecsökkentette az önkormányzat kiadását. Akkor két bizottságot megszüntettünk, illetve a most működő bizottságok számát is csökkentettük jelentősen. Csökkent a tiszteletdíj, csökkent az alpolgármesterek tiszteletdíja. Csonka-Kis Pál bizottsági tag: A bizottságok több mint 10 fővel lettek csökkentve, két bizottságnak minimum 5-5 főből kell, hogy álljon, két bizottság lett megszüntetve. Alpolgármester eddig is kettő volt, nem főállásúak az alpolgármesterek. Iszák László bizottsági elnök: Kérdés, hozzászólás van-e, amennyiben nincs, akkor szavazásra bocsátom a határozati javaslat a. alternatíváját, aki ezzel egyetért, kérem, szavazzon. Balmazújváros Város Önkormányzatának Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottsága 4 igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot:
11/2010. (II. 15.) SZILB határozat A bizottságok létszámának és az alpolgármesterek számának felülvizsgálata tárgyában.
5
Balmazújváros Város Önkormányzatának Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottsága a bizottságok létszámának és az alpolgármesterek számának felülvizsgálata tárgyában szóló előterjesztés határozati javaslat a. alternatíváját elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. 6. napirend: Előterjesztés a lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló 39/2007. (XI. 25.) sz. rendeletének módosítása tárgyában. Dr. Kerekes Ferenc aljegyző: A VESZ épületében találhatóak a szolgálati lakások. Amikor elfogadta a lakásbérleti jogviszonyra vonatkozó rendeletet a Képviselő-testület vélhetően volt egy olyan szándék az akkori testületben, hogy ezek a VESZ lakások kizárólag szolgálati célokra legyenek használva, amely úgy lett megfogalmazva, hogy az önkormányzat vagy az önkormányzat intézményeiben dolgozó közalkalmazott, köztisztviselők vagy munkaviszonyban lévő személyeknek a lakhatását szolgálja. Jelenleg most nincs ilyen igény, viszont van üres lakás, és vannak védelmi célokat szolgáló személyek kérelmei, akik rendőrségi alkalmazásban állnak. Annak érdekében, hogy ne álljanak üresen a lakások, rendőrségi személynek lehetne kiadni, ehhez viszont a rendelet módosítás szükséges. Csonka-Kis Pál bizottsági tag: Épül az új rendelő, ott nem fog igény jelentkezni majd? Dr. Kerekes Ferenc aljegyző: Nem tudom megmondani, a lakások szolgálati jellege megmarad. Esetleg korlátozott idejű időtartamra adjuk ki. Iszák László bizottsági elnök: Kérdés, hozzászólás van-e, amennyiben nincs, akkor szavazásra bocsátom a rendelet-tervezetet, aki ezzel egyetért, kérem, szavazzon. Balmazújváros Város Önkormányzatának Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottsága 4 igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot:
12/2010. (II. 15.) SZILB határozat A lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló 39/2007. (XI. 25.) sz. rendeletének módosítása tárgyában. Balmazújváros Város Önkormányzatának Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottsága a lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló 39/2007. (XI. 25.) sz. rendeletének módosítása tárgyában szóló előterjesztés rendelet-tervezetet elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek.
Mivel több kérdés, hozzászólás nem merült fel, így a bizottság elnöke megköszönte a részvételt, a nyílt ülést bezárta. Kmf. Iszák László bizottsági elnök
Posta Erika jegyzőkönyvvezető
6