Jegyzőkönyv
Készült: Kenderes Város Önkormányzata Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2015. március 31-én 13.30 órakor tartott nyílt ülésén.Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Veresné Nagy Margit elnök, Kocsmár Gyula elnökhelyettes, Bodor Tamás, Ferhérné Szendrei Ibolya bizottsági tagok Bejelentéssel távol: Dr. Bencze Miklós, Farkas Istvánné, Tóth-Szabó Márta bizottsági tagok Tanácskozási joggal jelenlévők: Pádár Lászlóné polgármester, Dr. Gaszparjan Karen jegyző, Tóth Tiborné alpolgármester, Süvegesné Bakondi Mária Pénzügyi és Városgazdálkodási osztályvezető Jelen vannak továbbá: Darmosné Ö.Tóth Edit jegyzőkönyvvezető VERESNÉ NAGY MARGIT köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy a 7 fős bizottságból 4 fő van jelen. Az ülés határozatképes. Javasolta a meghívón szereplő napirendi pontok megtárgyalását. Kérte, akinek van más javaslata, tegye meg. Más javaslat nem volt. Kenderes Város Önkormányzatának Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága 4 fő egyhangú szavazatával az alábbi határozatot hozta: Kenderes Város Önkormányzata Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 11/2015.(III.31.) számú határozata Kenderes Város Önkormányzat Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2015. március 31-i ülése napirendjének elfogadásáról Kenderes Város Önkormányzatának Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága Veresné Nagy Margit elnök napirendre tett javaslatát egyhangúlag elfogadta. Erről: 1./ Kenderes Város Önkormányzata Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság tagjai, Helyben értesülnek.
1./ n a p i r e n d i p o n t m e g t á r g y a l á s a Kenderes Város Önkormányzata Képviselő-testületének az nyersanyagköltség megállapításáról szóló rendelet-tervezet véleményezése
élelmezési
-
2
-
VERESNÉ NAGY MARGIT megkérte Süvegesné Bakondi Mária Pénzügyi és Városgazdálkodási osztályvezetőt, ha van kiegészítése a rendelet-tervezettel kapcsolatosan, tegye meg. SÜVEGESNÉ BAKONDI MÁRIA elmondta, hogy a nyersanyagnormák változására azért került sor, mert január elsejétől a gyermekétkeztetésben nagy változás történt. A tapasztalatokat összegyűjtve megállapították a nyersanyagnormákat. Elmondta, hogy a tavalyi évben gond merült fel a rendezvényi étkeztetéssel kapcsolatosan. Ezt helyretéve, a tényleges rezsiköltség kerül felszámolásra minden rendezvény után, valamint a nyersanyagköltség + ÁFA. A központi konyhai étkező bérleti díja alkalmanként 25.000.- forint + ÁFA. Kérdés, hozzászólás nem volt. Kenderes Város Önkormányzatának Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága véleményezte a Kenderes Város Önkormányzata Képviselő-testületének az élelmezési nyersanyagköltség megállapításáról szóló rendelet-tervezetet és 4 fő egyhangú szavazatával az alábbi határozatot hozta: Kenderes Város Önkormányzata Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 12 /2015. (III.31.) számú határozata az élelmezési Kenderes Város Önkormányzata Képviselő-testületének nyersanyagköltség megállapításáról szóló rendelet-tervezet véleményezése Kenderes Város Önkormányzatának Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága véleményezte a Kenderes Város Önkormányzata Képviselő-testületének az élelmezési nyersanyagköltség megállapításáról szóló rendelet-tervezetet és elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek a jegyzőkönyv melléklete szerinti tartalommal. Erről: 1./ Képviselő-testület tagjai, Helyben 2./ Dr. Gaszparjan Karen jegyző, Helyben értesülnek. 2./ n a p i r e n d i p o n t m e g t á r g y a l á s a Kenderes Város Önkormányzata Képviselő-testületének a személyes gondoskodást nyújtó ellátások intézményi térítési díjának és az ellátottak személyi térítési díjának megállapításáról szóló rendelet-tervezet véleményezése Kérdés, hozzászólás nem volt. Kenderes Város Önkormányzatának Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága véleményezte a Kenderes Város Önkormányzata Képviselő-testületének a személyes gondoskodást nyújtó ellátások intézményi térítési díjának és az ellátottak személyi térítési díjának megállapításáról szóló rendelet-tervezetet és 4 fő egyhangú szavazatával az alábbi határozatot hozta: Kenderes Város Önkormányzata Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 13/2015.(III.31.) számú határozata
-
3
-
Kenderes Város Önkormányzata Képviselő-testületének a személyes gondoskodást nyújtó ellátások intézményi térítési díjának és az ellátottak személyi térítési díjának megállapításáról szóló rendelet-tervezet véleményezése Kenderes Város Önkormányzatának Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága véleményezte a Kenderes Város Önkormányzata Képviselő-testületének a személyes gondoskodást nyújtó ellátások intézményi térítési díjának és az ellátottak személyi térítési díjának megállapításáról szóló rendelet-tervezetet és elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek a jegyzőkönyv melléklete szerinti tartalommal. Erről: 1./ Képviselő-testület tagjai, Helyben 2./ Dr. Gaszparjan Karen jegyző, Helyben é r t e s ü l n e k. 3./ n a p i r e n d i p o n t m e g t á r g y a l á s a Kenderes Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi iparűzési adóról szóló 3/2010(I.28.) önkormányzati rendelettel kapcsolatos törvényességi felhívásról DR. GASZPARJAN KAREN elmondta, hogy a Kormányhivatal törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva megvizsgálta a helyi iparűzési adóról szóló 3/2010.(I.28.) önkormányzati rendeletet és megállapította, hogy a rendelet jogszabálysértő. A rendelet 1.§ és 2.§ az adókötelezettségről rendelkezik, azonban e szabályokat a helyi adókról szóló 1990. évi C törvény 35.§ (1) bekezdése és a 36. § -a már tartalmazza, így a rendelet megismétli azokat, ebből adódóan az 1.§ és a 2.§ hatályon kívül helyezése szükséges. Elmondta, hogy a rendelet bevezető részében a rendeletalkotásra felhatalmazást adó rendelkezést és a feladatkört megállapító jogszabályi rendelkezést is kell módosítani. Kérdés, hozzászólás nem volt. Kenderes Város Önkormányzatának Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága véleményezte a Kenderes Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi iparűzési adóról szóló rendelet-tervezetet és 4 fő egyhangú szavazatával az alábbi határozatot hozta: Kenderes Város Önkormányzata Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 14/2015.(III.31.) Kenderes Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi iparűzési adóról szóló rendelet-tervezet véleményezése Kenderes Város Önkormányzata Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága véleményezte a Kenderes Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi iparűzési adóról szóló rendelet-tervezetet és elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek a jegyzőkönyv melléklete szerinti tartalommal. Erről: 1./ Képviselő-testület tagjai, Helyben 2./ Dr. Gaszparjan Karen jegyző, Helyben értesülnek.
-
4
-
VERESNÉ NAGY MARGIT mivel más napirendi pont nem volt, az ülést 14.00. órakor bezárta.
Kmf.
Veresné Nagy Margit elnök
Bodor Tamás bizottsági tag
Jegyzőkönyv Készült: Kenderes Város Önkormányzata Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2015. március 31-én 13.30 órakor tartott nyílt ülésén.-
Mutató
N a p i r e n d i p o n t o k:
S z á m:
Kenderes Város Önkormányzat Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2015. március 31-i ülése napirendjének elfogadásáról
11/2015.(III.31.)
1./ Kenderes Város Önkormányzata Képviselő-testületének az élelmezési nyersanyagköltség megállapításáról szóló rendelet-tervezet véleményezése 12/2015.(III.31.)
2./ Kenderes Város Önkormányzata Képviselő-testületének a személyes gondoskodást nyújtó ellátások intézményi térítési díjának és az ellátottak személyi térítési díjának megállapításáról szóló rendelet-tervezet véleményezése 13/2015.(III.31.)
3./ Kenderes Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi iparűzési adóról szóló rendelet-tervezet véleményezése 14/2015.(III.31.)