Közgyőlési Jegyzıkönyv 2011.03.24.
1
JEGYZİKÖNYV Készült: a Damjanich János Technikai és Tömegsport Klub 2011. március 24. napján 13 óra 30 perctıl megtartott közgyőlésén Jelen vannak: A jelenléti íven szereplık Zatik László: Köszöntöm a mai közgyőlésünkön megjelent tagokat. Tájékoztatom a megjelent tagokat, hogy a 2011. március 24. napján 13 órára összehívott közgyőlés nem volt határozatképes. Alapszabályunk értelmében a 13 óra 30 perctıl összehívott közgyőlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes. Jegyzıkönyv-vezetınek Zatik Zsuzsannát, jegyzıkönyv hitelesítıknek Balogh Jánost és Tóth Józsefet javaslom. Megkérdezem, hogy van-e más javaslat. Amennyiben nincs kérem, hogy aki az általam javasolt személyekkel egyetért kézfelemeléssel szavazni szíveskedjen. A közgyőlés a javaslatot egyhangúlag elfogadta. Javaslatot teszek a napirendre, mely a meghívóban közöltekkel azonos. 1. A klub korábbi elnökségének meghallgatása a nyírmeggyesi lıtér építésének körülményeirıl 2. Döntés a nyírmeggyesi lıtérrel kapcsolatos további feladatokról és teendıkrıl 3. Az elnökség beszámolója a 2010 évben végzett munkájáról 4. Az Ellenırzı Bizottság beszámolója a 2010 évben végzett munkájáról 5. A 2010 évi számviteli beszámoló és a közhasznúsági jelentés megtárgyalása és elfogadása 6. Szakosztályvezetık tájékoztatói a szakosztályok 2011 évi terveirıl 7. 2011 évi tagdíjak megállapítása 8. Tagi jogviszonyok rendezése 9. Bejelentések, egyebek Megkérdezem, hogy van-e valakinek más napirendi pont felvételére javaslata. Megállapítom, hogy más napirendi pontra javaslat n i n c s. Kérem, hogy aki a napirenddel egyetért kézfelemeléssel szavazni szíveskedjen. Megállapítom, hogy a közgyőlés a javaslatot egyhangúlag elfogadta. Zatik László: 1.A klub korábbi elnökségének meghallgatása a nyírmeggyesi lıtér építésének körülményeirıl Az elızı közgyőlési határozat értelmében felvettük a kapcsolatot a korábbi elnökséggel, hogy tisztább képet lássunk a nyírmeggyesi lıtér építésének körülményeirıl és csak ezek után tegyük meg a szükséges lépéseket. A személyes megbeszélés nem vezetett eredményre, viszont a korábbi
Damjanich János Technikai és Tömegsport Klub, Mátészalka
1
Közgyőlési Jegyzıkönyv 2011.03.24.
2
elnökségi tagok azt az igényüket jelezték, hogy a közgyőlés elıtt szeretnének errıl tájékoztatást adni és a közgyőléssel együtt szeretnék a mindenki számára elfogadható megoldást megtalálni. Ezért meghívtuk a korábbi elnökséget a mai közgyőlésünkre. A meghívást elfogadta és a közgyőlést személyes jelenlétével megtisztelte: Pásztor László és Falcsik András Pásztor László: elmondta, hogy Fábián Sándor elnök egyszemélyben intézett mindent a lıtér építésével kapcsolatban, İ gyakorlatilag csak a házipénztár adminisztrációját végezte. Fábián Sándor folyamatosan olyan szóbeli tájékoztatást adott az elnökség tagjainak és az érdeklıdı klubtagoknak, hogy az építkezés folyamatban van, nemsokára megkapjuk az engedélyeket. Mostmár tudjuk, hogy ez félrevezetés volt. Tóth József: Volt-e valamilyen konkrét ütemterv, hatástanulmány, költségvetés, határidık megjelölése ami alapján a beruházás folyt? Pásztor László: Nem tudok ilyenrıl. Buzási József: A rutinpálya eladás után mindig lıtér építésérıl volt szó. Több helyen kerestünk megfelelı területet. Olyat ami koronglıvészetre is alkalmas legyen, meg elférjen rajta egy 300 mes puska-belövı pálya is. Falcsik András: Arra a kérdésre, hogy volt-e közgyőlési döntés errıl, azt tudom mondani, hogy emlékeim szerint volt, de errıl jegyzıkönyv nincs. Akkor azt hittük, hogy csak új lıtér építésére használhatjuk fel a befolyt pénzt, mert Fábián Sándor mindig ezt mondta, de a Kincstári szerzıdést sohasem láttuk. Mostmár tudjuk, hogy másképpen is felhasználhattuk volna ezt a pénzt. Somogyi Gyula: Az Elnökség nem gyakorolt kontrollt a kivitelezés során? Fábián Sándor nem kért jóváhagyást az egyes döntésekhez? Falcsik András: Mi jó szándékkal döntöttünk úgy, hogy a befolyt pénzt nem visszaadva, lıteret építünk. A jó szándékú döntés a vezetıségé volt, de a végrehajtást, kivitelezést teljes egészében Fábián Sándor végezte a jóváhagyásunk nélkül. Zatik László: Megköszönte Falcsik András és Pásztor László részvételét, akik távoztak a közgyőlésrıl Zatik László: 2.Döntés a nyírmeggyesi lıtérrel kapcsolatos további feladatokról és teendıkrıl Javasolja, hogy a közgyőlés titkos szavazással döntsön arról, hogy a nyírmeggyesi lıtér építésével kapcsolatban tegyünk-e büntetı feljelentést ismeretlen tettes ellen hőtlen kezelés alapos gyanúja miatt.
Damjanich János Technikai és Tömegsport Klub, Mátészalka
2
Közgyőlési Jegyzıkönyv 2011.03.24.
3
Nyílt szavazással a közgyőlés egyhangúlag úgy döntött, hogy errıl a kérdésrıl titkos szavazással döntsenek. A közgyőlés egyhangú szavazással megbízta Zatik Lászlót a szavazólapok elkészítésével, a szavazás lebonyolításával és a szavazatszámlálással pedig Tóth Józsefet az EB elnökét. A titkos szavazás lebonyolítása és a szavazatszámlálás után Tóth József ismertette az eredményt: 10 db szavazólap került kiosztásra, mind a 10 szavazat érvényes volt. Mind a 10 szavazólapon az a válasz került megjelölésre, hogy a nyírmeggyesi lıtér építésével kapcsolatban büntetı feljelentést kell tenni ismeretlen tettes ellen hőtlen kezelés alapos gyanúja miatt.
A Damjanich János Technikai és Tömegsport Klub KÖZGYŐLÉSÉNEK 1/2011.(III. 24.) számú határozata: A közgyőlés titkos szavazással 10 igen és 0 nem szavazattal egyhangúlag úgy döntött, hogy a nyírmeggyesi lıtér építésével kapcsolatban büntetı feljelentést kell tenni ismeretlen tettes ellen hőtlen kezelés alapos gyanúja miatt.
Zatik László: 3.Az elnökség beszámolója a 2010 évben végzett munkájáról Az elnökség nevében tájékoztatja a tagságot a 2010 évben végzett munkáról. 1. Az Elnökség negyedévente ülésezett az Ellenırzı Bizottsággal kibıvített ülésen, ahol az aktuális feladatokat (teendık, tagfelvételek, törlések) vitattuk meg és döntöttünk a közgyőlések összehívásáról. 2. A tavaszi minısítı versenyt eredményesen megrendeztük. 3. A riasztó rendszer felújítása, bıvítése megtörtént az új elıírásoknak megfelelıen. A távfelügyeletet a Multialarm Kft biztosítja. 4. Az ıszi minısítı versenyt eredményesen megrendeztük. 5. Tagfelvételek, tagdíjak nem fizetése miatti kizárásokról tájékoztatás 6. Tájékoztatás a Klub pénzügyi helyzetérıl Az elhangzottakkal kapcsolatban van-e valakinek kérdése, észrevétele? Kérdés, észrevétel nem volt. A közgyőlés egyhangúlag elfogadta az elnökség beszámolóját.
A Damjanich János Technikai és Tömegsport Klub KÖZGYŐLÉSÉNEK 2/2011.(III. 24.) számú határozata: A közgyőlés egyhangú szavazattal elfogadta az Elnökség 2010. évi beszámolóját.
Damjanich János Technikai és Tömegsport Klub, Mátészalka
3
Közgyőlési Jegyzıkönyv 2011.03.24.
4
Zatik László: 4.Az Ellenırzı Bizottság beszámolója a 2010 évben végzett munkájáról Tóth József: Tájékoztatta a közgyőlést az Ellenırzı Bizottság 2010. évi munkájáról. Beszámoló mellékelve. Az elhangzottakkal kapcsolatban van-e valakinek kérdése, észrevétele? Kérdés, észrevétel nem volt. A közgyőlés egyhangúlag elfogadta az Ellenırzı Bizottság beszámolóját. A Damjanich János Technikai és Tömegsport Klub KÖZGYŐLÉSÉNEK 3/2011.(III. 24.) számú határozata: A közgyőlés egyhangú szavazattal elfogadta az Ellenırzı Bizottság 2010. évi beszámolóját.
Zatik László: 5.A 2010 évi számviteli beszámoló és a közhasznúsági jelentés megtárgyalása és elfogadása Közhasznúsági jelentés ismertetése. A közhasznúsági jelentés a jegyzıkönyvhöz csatolva. Megkérdezem, hogy van-e valakinek kérdése, véleménye az elhangzottakkal kapcsolatban? Egyéb kérdés vélemény nem lévén szavazásra kerül sor. A közgyőlés a 2010 évi közhasznúsági jelentést egyhangúlag elfogadta. A következı határozat meghozatalára került sor: A Damjanich János Technikai és Tömegsport Klub KÖZGYŐLÉSÉNEK 4/2011.(III. 24.) számú határozata: A közgyőlés a 2010 évi közhasznúsági jelentést egyhangúlag elfogadta.
Zatik László: 6.Szakosztályvezetık tájékoztatói a szakosztályok 2011 évi terveirıl Az elızı közgyőlésen az alábbi szakosztályok létrehozásáról és vezetıinek megbízásáról döntöttünk: 1. IPSC Szakosztály - Buzási József 2. Elöltöltıs Szakosztály - Somlyai Csaba
Damjanich János Technikai és Tömegsport Klub, Mátészalka
4
Közgyőlési Jegyzıkönyv 2011.03.24.
5
3. Gyorspont Szakosztály - Zatik Balázs 4. Fémsziluett Szakosztály - Zatik László 5. Puska pontlövı Szakosztály - Somogyi Gyula A szakosztályvezetık vállalták, hogy a mostani közgyőlésig kidolgozzák a szakosztályok mőködtetésével kapcsolatos elképzeléseiket ( oktatási terv, lövészeti napok, lövészeti díjtételek, marketing, segítık iránti igények, stb.). A szakosztályvezetık vállalták, hogy olyan oktatási anyagokat készítenek, amelyeket a weboldalra is fel tudunk tölteni. Ezen kívül vállalták, hogy a júniusra tervezett lövésznapon bemutatókat tartanak az érdeklıdıknek. Búzási József IPSC tanfolyam lebonyolítását, Zatik Balázs gyorspont minısítı verseny, Zatik László pedig sziluett minısítı verseny megrendezését vállalták. Zatik László: 7.2011 évi tagdíjak megállapítása A bevételek drasztikus csökkenése indokolja, hogy a tagdíjakat megemeljük. Javasolja, hogy a szabadidıs tagok 12000 Ft/év (évközben belépık idıarányosan 1000 Ft/hó), a rendes tagok 24000 Ft/év tagdíjat fizessenek 2011.január 1-tıl. Somlyai Csaba: javasolja, hogy a tagdíjakat két részletben lehessen befizetni. A tagdíj felét március 31-ig, a másik felét július 31-ig. Zatik László: Megkérdezem, hogy van-e valakinek kérdése, véleménye az elhangzottakkal kapcsolatban? Egyéb kérdés vélemény nem lévén szavazásra kerül sor. A következı határozat meghozatalára került sor: A Damjanich János Technikai és Tömegsport Klub KÖZGYŐLÉSÉNEK 5/2011.(III. 24.) számú határozata: A szabadidıs tagok 12000 Ft/év (évközben belépık idıarányosan 1000 Ft/hó), a rendes tagok 24000 Ft/év tagdíjat fizessenek 2011.január 1-tıl. A tagdíjak két részletben is befizethetık: A tagdíj felét március 31-ig, a másik felét július 31-ig kell befizetni.
Zatik László: 8.Tagi jogviszonyok rendezése Az Alapszabály a szabadidıs tagok tagi jogviszonyának rendezését (felvétel, törlés) az Elnökség hatáskörébe sorolja, míg a rendes tagok jogviszonyának rendezését a közgyőlésébe. Tájékoztatom a közgyőlést, hogy az elmúlt idıszakban 4 fı kérte tagfelvételét a szabadidıs tagjaink sorába. (Kincses Imre, Varga Nándor, Szondi Gyula és Körte Attila)
Damjanich János Technikai és Tömegsport Klub, Mátészalka
5
6
Közgyőlési Jegyzıkönyv 2011.03.24.
Szabadidıs tagjaink közül nem teljesítette tagdíjfizetési kötelezettségét Dr.Csedreki László, Kása István, Katona András, Mosolygó Csaba, Kirvai Miklós és Tárkányi József. Az elnökség ezért ezen tagok tagsági jogviszonyát tagdíjnemfizetés miatt megszüntette. Rendes tagjaink közül Nagy Zoltán és Kozma Péter többszöri felszólítás ellenére sem teljesítette tagdíjfizetési kötelezettségét. Ezért kérem a közgyőlés jóváhagyását a fenti két személy rendes tagok sorából való törlésére. Javasolja Fábián Sándor rendes taggá történı átsorolását, ezzel együtt tiszteletbeli tagságának és tagdíjmentesítésének megszüntetését. A következı határozat meghozatalára került sor: A Damjanich János Technikai és Tömegsport Klub KÖZGYŐLÉSÉNEK 6/2011.(III. 24.) számú határozata: A közgyőlés Nagy Zoltán és Kozma Péter rendes tagságát megszüntette. Fábián Sándort rendes taggá sorolja át, ezzel együtt tiszteletbeli tagságát és tagdíjmentességét megszünteti.
Zatik László: 9.Bejelentések, egyebek Felvetıdött egy hagyományteremtı lövésznap megrendezése június hónapban, amelynek megrendezését Somlyai Csaba vállalta. A lövésznapon bemutatót tartanánk az érdeklıdıknek az egyes lövészeti ágakról, majd a fegyverek biztonságba helyezése után elfogyasztanánk a Somlyai Csaba és segítıi által bográcsban készített ételt. Az elnökség tájékoztatja a közgyőlést, hogy a tagokkal történı egyeztetéseket figyelembe véve a lıtér nyitvatartását az alábbiak szerint szabályozza: A lıtér csak elızetes bejelentkezés alapján nyit ki. Bejelentkezni legalább 24 órával elıtte e-mail vagy telefon útján lehet. Páros héten vasárnap, páratlan héten szombaton nyitunk ki, de csak akkor ha van jelentkezı. A nyitvatartásról a www.damjanich.org weboldalon is lehet tájékozódni. Megkérdezem, hogy van-e valakinek egyéb bejelentenivalója. Amennyiben egyéb bejelenteni való nincs, egyéb napirend nem lévén a közgyőlést berekesztem.
K. m. f.
Zatik László levezetı elnök
Balogh János Tóth József jegyzıkönyv-hitelesítık
Damjanich János Technikai és Tömegsport Klub, Mátészalka
Zatik Zsuzsanna jegyzıkönyv-vezetı
6