Jegyzőkönyv Készült: Monorierdő Község Önkormányzat Oktatási, Kulturális, Közbiztonsági és Sport Bizottságának 2014. február 25-én 13:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácstermében megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Borbás Elvira bizottság elnöke, Dzsupin Imréné, Dr. Pácziné Félix Anna, Baloghné Dobó Hajnalka tagok Távollévő bizottsági tag: Orosz János Meghívottak: Szente Béla polgármester Dr. Páczi Antal alpolgármester Füzesi Péter Pálné EKSZB tag Győri Borbála intézményvezető Csicsergő Óvoda Hanyecz Anita Fekete István Általános Iskola intézményvezető Szécsényi Pál lakos Blaskó Zsuzsanna lakos Bodó László lakos Dancs Mihályné lakos Száll János Imréné lakos Varga Domonkos lakos Bagi Ferenc lakos Tanácskozási joggal: Vargáné Vass Éva jegyző Borbás Elvira bizottság elnöke: Köszönti a megjelenteket a bizottsági ülést 13:00 órakor megnyitja. Megállapítja, hogy a bizottság határozatképes, mivel a megválasztott bizottsági tagok több mint fele jelen van. A jegyzőkönyv vezetésére felkéri Trencsényi Daniellát, a jegyzőkönyv hitelesítésére Baloghné Dobó Hajnalka tagot. A bizottság elnöke javasolja elfogadásra az alábbi napirendi pontokat: 1.) Előterjesztés 2014. évi rendezvényterv módosítására Előterjesztő: Borbás Elvira bizottság elnöke 2.) „Sportolj az egészségedért” rendezvény megszervezése 3.) Március 15-i ünnepség megszervezése 4.) Könyvtár kialakításának lehetősége 5.) Egyebek Kérem, aki a napirendi pontokkal, valamint azok sorrendjével egyetért kézfeltartással fogadja el. Az Oktatási, Kulturális, Közbiztonsági és Sport Bizottság a jegyzőkönyvvezető és a hitelesítő személyére, valamint a napirendi pontokra, azok sorrendjére tett javaslato t 4 igen szavazattal elfogadta. A napirendi pontok: 1.) Előterjesztés 2014. évi rendezvényterv módosítására Előterjesztő: Borbás Elvira bizottság elnöke 2.) „Sportolj az egészségedért” rendezvény megszervezése 3.) Március 15-i ünnepség megszervezése 1
4.) Könyvtár kialakításának lehetősége 5.) Egyebek 1.) Előterjesztés 2014. évi rendezvényterv módosítására Borbás Elvira bizottság elnöke: A 2014. évi rendezvénytervben egy tömegsport rendezvényt iktattunk be, illetve fogadott el a Képviselő-testület még szeptemberben. Monorierdő Község Önkormányzata kiemelt feladataként tekinti a sport, az egészséges életmód és az egészséges táplálkozás népszerűsítését. Ennek érdekében javaslom, hogy két alkalommal kerüljön sor tömegsport rendezvényre az idén. Az egyik rendezvény 2014. május 1-jén, a másik pedig szeptember hónapban lenne megtartva. Bodó László állampolgár: Május 1-jén van az országos tömegsport rendezvény. Amerikából indult, de már nálunk is 20 éve tartanak ilyen rendezvényt, amelybe az egész ország bekapcsolódik. A Trabant húzástól egészen a futásig, mindenféle sporttal találkozhatunk, melyekhez az egész ország csatlakozik. Javaslom, hogy a május 1-jén tartandó rendezvényt rakjuk át május 27-ére, és inkább az országos tömegsport megmozdulásba kapcsolódjunk be. Köszönöm a szót. Borbás Elvira bizottság elnöke: Úgy gondolom, hogy ezt úgy tudjuk megvalósítani, hogy május végén lesz a Gyereknap, melynek kapcsán rendezünk sportversenyeket. Így már három tömegsport rendezvényünk lesz az idén, köszönöm szépen, hogy felhívta a figyelmünket. Május 1-jét továbbra is javaslom, a Gyereknapon pedig bekapcsolódunk ebbe az országos tömegsport rendezvénybe. Az Oktatási, Kulturális, Közbiztonsági és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a 2014. évi rendezvénytervét módosítsa a következőkkel: május 1.: „Sportolj az egészségedért” rendezvény; szeptember: „Sportolj az egészségedért” rendezvény megtartása. Bodó László állampolgár: Elnézést, de kimaradt a május végi tömegsport. Borbás Elvira bizottság elnöke: A 2014. évi rendezvénytervben benne van a Gyereknap és azt beszéltük, hogy a Gyereknap keretein belül fogjuk ezt megtartani. Bodó László állampolgár: A gyereknapon a gyerekeket ünnepelik. Ez egy országos mozgalom a nagymamáktól a gyermekekig. Borbás Elvira bizottság elnöke: Be fogunk csatlakozni ebbe a mozgalomba, de nem a „Sportolj az egészségedért” rendezvény keretében, hanem a Gyermeknap keretében. Az Oktatási, Kulturális, Közbiztonsági és Sport Bizottság 4 igen – egyhangú – szavazattal az alábbi határozatot hozta: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális, Közbiztonsági és Sport Bizottságának 1/2014. (II.25.) OKKSB. határozata 2014. évi rendezvényterv módosításáról Az Oktatási, Kulturális, Közbiztonsági és Sport Bizottság javasolja a Képviselőtestületnek, hogy 2014. évi rendezvénytervét módosítsa a következőkkel: •május 1.: „Sportolj az egészségedért” rendezvény 2
•szeptember: „Sportolj az egészségedért” rendezvény megtartása. Határidő: 2014. február 27. Kt. ülés Felelős: Borbás Elvira OKKSB elnöke 2.) „Sportolj az egészségedért” rendezvény megszervezése Borbás Elvira bizottság elnöke: Napjainkban a sportnak, elsősorban a tömeg és a szabadidő sportnak pedagógiai és egészségügyi szempontból is egyaránt kiemelt szerepe van. A gyermek és a felnőtt, aki rendszeresen sportol, jobb fizikális, egészségügyi állapotba kerül, jobban teljesít az iskolában, illetve a munkahelyen. Monorierdőn először május 1-jén kerül sor a tömegsport megszervezésére. A rendezvény szlogene: „Sportolj az egészségedért”. Célja, hogy még többen kezdjenek el rendszeresen mozogni, sportolni, kortól és nemtől függetlenül. Az elgondolásunk az volt, hogy az óvodás gyerekektől a nyugdíjasokig, minden korosztály vegyen részt ezen a rendezvényen. Szeretném megköszönni minden jelenlévőnek a részvételét és kérem Önöket, hogy segítsék munkájukkal a rendezvény lebonyolítását és megszervezését. Szeretnénk elérni, hogy minél több sportág képviseltesse magát ezen a rendezvényen. Kérem támogassák az Önkormányzat kezdeményezését. Elképzelésünk szerint a versenyek az önkormányzat környékén, az iskola tornatermében, illetve a bitumen pályán lennének megszervezve. Mivel minden korosztályt várunk a rendezvényre, több kategóriában javaslom meghirdetni a versenyeket, tehát óvodás, iskolás és felnőtt korcsoportban. Mivel a sport szorosan összefügg az egészséggel, így az önkormányzat épületében egészségügyi szűréseket és egészséges életmóddal kapcsolatos előadásokat tervezünk. A rendezvény tehát több helyszínen lenne megtartva. Az eredményhirdetést az önkormányzat udvarán javaslom megtartani. Elképzelésünk szerint 10:00 órakor lenne a megnyitó az önkormányzat udvarán és egy közös bemelegítő után, melyet Karsainé Irénke tartana, elkezdődnének a versenyek. Párhuzamosan több verseny is mehet, kérem a szakembereket, hogy egyeztessenek egymással. Füzesi Péter Pálnét kérem, hogy hangolja össze a dolgokat, mert nagyon rátermett erre célra. A plakátot a bizottság elkészíti, de ahhoz tudnunk kell, hogy milyen versenyek lesznek, ezért arra kérném a jelenlévőket, hogy 2014. március 10-ig jelezzék a bizottság felé a programokat. Tudjuk, hogy nagyon sokan futnak Monorierdőn, volt egy verseny, melyen nagyon sokan vettek részt, ezért is hívtuk meg Blaskó Zsuzsannát, hogy próbálja összefogni a futókat, a versenyzőket és ezen a napon megszervezni a futást. Füzesi Péter Pálnét szeretném megkérni, hogy a bicikli és a futóversenyt hangolja össze. Az iskola vezetőségét arra kérem, hogy pedagógusokkal és az óvoda vezetőivel is beszéljétek meg, hogy melyek azok a sportágak, amelyekben a gyerekek részt tudnának venni. Családi versenyeket is lehetne tartani ezen a napon. A nyugdíjasokat arra kérem, hogy vegyenek részt azokon a versenyeken, amelyeket kiválasztanak, vagy amelyik tetszik. Sok verseny lesz. Bodó László urat arra kérném, hogy a hagyományos tájfutóversenyt bonyolítsa le. Szécsényi Pál úrtól azt szeretném kérni, hogy a fociversenyeket fogja össze, csapatokat állítsa össze. A díjakat az önkormányzat megveszi, ha már tudjuk, hogy hány kategória van. Varga Domonkos urat pedig megkérném, hogy mutatkozzon be, illetve mondja el, hogy mit tudna ajánlani a résztvevőknek a „Sportolj az egészségedért” napon. Varga Domonkos: Jó napot kívánok mindenkinek, Varga Domonkos vagyok. A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán végeztem először BSC képzésen, majd MSC képzésen. Elég régóta mozgásszervi rehabilitációval foglalkozom legfőképpen, ami abban nyilvánul meg, hogy a Szent István kórháznak van egy rehabilitációs osztálya, amely kifejezettem egy mozgásszervi osztály, melyben az elhízottaktól az ízületi betegeken át mindenféle problémával rendelkező személyt érint. Viszonylag sok típusú mozgásszervi betegséggel találkoztam már. Bent az intézetben és az intézeten kívül is elég sok csoporttornát szoktak tartani, ami kifejezetten mozgásszervi fejlesztő munka, illetve egyrészt prevenciós, vagy rehabilitációs jellegű. Az merült fel 3
ötletként, hogy a monorierdői lakosok életében egy prevenciós program keretein belül megjelenő programról lenne szó. Azt tudnám biztosítani a falunak, hogy teljesen mindegy, hogy milyen összetételű a csoport, fiataloknak, felnőtteknek, öregeknek, problémával rendelkezőknek, egészségesnek szólhat ez, azért mondom, hogy viszonylag széles körnek át lehet adni ezt a tornát, mert az intézetben is többször előfordult már, hogy egy amputált beteg és egyszerű derékfájós, vagy elhízott emberrel vannak közösen és így dolgoznak, tehát vagy tudják csinálni ugyanazt, vagy meglehet úgy bontani a csoportot, hogy jól működjön a dolog, viszonylag nagy mennyiségű embertömegnél is. Nekem a legtöbb ember, akikkel eddig dolgoztam kb. 40-50 fő közötti létszám volt. Ha esetleg a település nyitott az ilyen jellegű mozgásra, akkor nem tudom, hogy mennyi lenne ez a létszám, de magam részéről úgy érzem, hogy fel vagyok készülve nagyobb mennyiségű ember fogadására is. Amit terveznék az itteni lakossággal, főleg mivel prevenciós programról lenne szó, hogy egyrészt a keringési rendszer fejlesztése, megdolgoztatása, ez Magyarországon abszolút elsődleges probléma, ez a szív-és érrendszeri megbetegedések nagy számából is következik, emiatt ennek a fejlesztése, javítása lenne az elsődleges cél. Mindezt úgy, hogy ez egy általános kondicionáló program lenne, az izomzat végig lenne dolgoztatva, főleg úgy, hogy gerinc menti hátizomfűző lenne a másik, amit úgy gondolok, hogy, ha ilyen prevenciós programról beszélünk akkor a munkának a fő részét képezné. Ezt viszonylag egyszerű keretek között is meg lehet oldani, úgy tudom, hogy helyszín lenne rá. Meg lehet oldani eszköz nélkül is, de ha igény van rá, én megoldom. Ami a legjobb, leginkább használható és szállítható eszköz az a gumi expander, amit egy kis csomagba össze lehet csukni és kapaszkodó van a végén. Karra, lábra, törzsre, mindenre fel lehet használni, valamint könnyen szállítható és merem állítani, hogy ezzel az egész testet át lehet mozgatni, és hogy ennek milyen az intenzitása a pulzustartományt és a keringési rendszer terhelését is elég jól be lehet lőni. Ez egy olyan dolog, ami egész nagy mennyiségű embernél is működik. Eddig soha nem volt probléma, mindig mindenkire jutott elég figyelem, biztonságosan lezajlottak a tornák. Tehát nekem a tervem a keringésfokozás, az izomtónus fejlesztése, fokozása, valamint a gerinc menti izomfűzőnek a kiemelt megdolgoztatása. Borbás Elvira bizottság elnöke: Köszönjük szépen. Úgy gondolom, hogy ez nagyon jó lenne ezen a rendezvényen nyitásként, hiszen sok ember vesz részt, ott lehetne előadást tartani és megmutatni ezeket a gyakorlatokat. Mint mondtam, egy közös bemelegítéssel kezdünk. Karsainé Irénke szerintem inkább a fiatalabb korosztálynak tartana egy bemelegítőt. Ezt bárkinek ajánlja, vagy inkább az idősebb korosztálynak? Varga Domonkos: Abszolút bárkinek. Borbás Elvira bizottság elnöke: Akkor felváltva tartanák. Úgy gondolom, hogy ezzel lehetne kezdeni. Ehhez még az kell, hogy Ön adjon egy árajánlatot és akkor ezzel már tudunk dolgozni. Nyilván számla kell, és akkor ki tudjuk Önnek fizetni. A továbbiakban pedig, ha látjuk, hogy mi a helyzet, akár egy kérdőíven is meg lehetne interjúztatni az embereket, hogy részt vennének-e, és ha látjuk, hogy van rá igény, akkor természetesen ezt a továbbiakban folytatjuk. Ezt egy nagyon jó dolognak tartanám, de egyelőre ez csak egyszeri alkalom. Azt javaslom, hogy egy másik árajánlatot nyújtson be, amiben leírja ezt a programot és, hogy alkalmanként mennyiért vállalná. Tehát első lépésben egy alkalmat kérünk és utána egy hosszútávút. Május 1-jén 10:00 órakor lenne a nyitás, ha mindenki egyetért ebben, hogy 10:00 órakor kezdődjön. Azt szeretném kérni a jelenlevőktől, hogy 2014. március 10-éig jelezzétek felém, akár egy telefonnal, hogy rendben van-e, vállaljátok-e ezt, hogy összefogjátok a saját területeteken a sportot, és részt tudtok-e venni ezen a rendezvényen, mert a plakátot el kell készíteni, amihez idő kell, sőt meg kell hirdetni. Szeretnénk, ha akár újságban is megjelenne és a televízióban. Hagyományőrző céllal, kimondottan a sportra koncentráló rendezvényt szeretnénk szervezni, ahol nem csak a sport, de az egészség is figyelmet kap. Szeretném megkérni Dr. Páczi Antal doktor urat, hogy tartson egy előadást, vagy akár valamelyik 4
kollégája, mert akkor beletesszük a programba. Ez egy nagyon színes rendezvény lesz, mert itt az önkormányzat épületében szűrések lesznek, ezt kiegészítjük az előadásokkal és a tornával. Szente Béla polgármester: Azzal kiegészíteném, hogy Dr. Páczi Antallal beszélgettünk, és a későbbiek folyamán javasolni tudja a betegeknek ezt a tornát, lehetne népszerűsíteni a lakók között ilyen módon is. Dr. Páczi Antal alpolgármester: Ezt azért javasoltam, mert látom, hogy szükség lenne ilyen jellegű tornára, illetve mozgásterápiára. Sokszor gyógyszer helyett többet érne egy ilyen szakember általi mozgás. Dancs Mihályné állampolgár: Köszönöm, hogy egyáltalán a bizottság napirendi pontra tűzte a beadványomat. Nagyon jó, hogy lesz május 1-jén, május végén és szeptemberben is ilyen megmozdulás, de ez kevés. Az én beadványomnak nem ez volt a célja, a valódi tömegsport arról szól, hogy hetente, vagy kéthetente van torna. Varga Domonkos is azért van itt, hogy egy valódi tömegsportot hozzunk létre a településen, amelynek nagyon jó elkezdése lesz a május 1-je, de ez akkor működik és akkor tömegsport, ha rendszeres. Borbás Elvira bizottság elnöke: Köszönjük szépen, hogy felhívtad a figyelmünket, pontosan ezért mondtam a Varga Domonkos úrnak, hogy adjon be egy árajánlatot, amiben egy hosszú távú tervet céloz meg, és akkor tudunk erről dönteni. Mi most nem tudjuk azt mondani, hogy jöjjön, mert nem tudjuk, hogy mennyibe fog kerülni. Nyilván ennek anyagi vonzata van. A bizottság minden tagja úgy gondolom, hogy támogatja, de ahhoz, hogy ez létrejöjjön a Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottságnak kell megtárgyalni és a Képviselő-testületnek kell elfogadnia. Kezdésnek elhívjuk, bemutatjuk a közönségnek, valahol el kell kezdeni. Az első lépést megtettük, a továbbiakban pedig törekedni fogunk, hogy ez tovább folytatódjon. Tehát nem ellene, hanem úgy gondolom, hogy mellette vagyunk mindannyian. Bodó László állampolgár: Köszönöm a szót. Végignéztem az internetet és arra a következtetésre jutottam, hogy ennek a folytatásának a megoldása egy helyi sportegyesület létrehozása, amelynek több szakosztálya lenne. El tudok képzelni egy olyan szakosztályt, hogy futás, mert látom, hogy nagyon sokan futnak, a másik a tájfutás, azon belül pedig van olyan, hogy bicikli tájfutás. Minden családban van legalább egy bicikli, a gyerek fele a településen rendelkezik biciklivel, tehát egy ilyen szakosztályt is létre lehetne hozni. Ezen kívül jó lenne még egy görkorcsolyához köthető szakosztály. Az unokám a születésnapjára kapott egy görkorcsolyát, de nehezen engedjük ki az utcára, különösen a Sas utcában, ahol 80-90 km/h sebességgel közlekednek az autók, hogy nehogy baleset legyen. Az egyesülésnek kinyomtattam a jogszabályi feltételeit, hogyan lehet létrehozni, minimum 10 személy kell. Borbás Elvira bizottság elnöke: Ez egy civil kezdeményezés, ami nem önkormányzati szinten fog megvalósulni. Az ülés után nyugodtan itt maradhatnak és megbeszélhetik, de az önkormányzat nem hozhat létre egyesületet, éppen ezért úgy gondolom, hogy most nem tudunk erről vitát nyitni. Megkérlek benneteket, hogy az ülés után maradjatok itt és beszéljétek meg. Bodó László állampolgár: Ez a sportegyesület az itt élők javára lenne és ezt az egyesületet az önkormányzat vezetné a településen. Borbás Elvira bizottság elnöke: Amint létrejött ez az egyesület, utána tudunk beszélni a támogatásáról. Szurkolok, hogy összejöjjön, mert ez nagyon jó dolog, úgyhogy sok sikert kívánok hozzá. Van-e még valakinek hozzáfűznivalója ehhez a témához? Nincs. 5
2014. március 10-éig jelezzétek felém a szándékot és azt, hogy kb. hány perces a program, hol tartjátok, kb. hány fő stb., hogy tudjuk hány érmet vegyünk. Itt lenne egy dobogó felállítva az önkormányzat udvarán és minden eredményhirdetés itt zajlana, a polgármester úr fogja átadni a díjakat. A javaslatom a következő: Az Oktatási, Kulturális, Közbiztonsági és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy 2014. május 1-jén 9.00 órától 14.00 óráig kerüljenek lezárásra a következő utcák: a Fürdő utca a Szabadság utcától a kempingig, a Szabadság utca a Fürdő utcától az Akácfa utcáig, a Tölgyfa utca a Gyöngyvirág utcától a Szabadság utcáig, a Gyöngyvirág utca a Szabadság utcától a Tölgyfa utcáig. A lezárt utcákban élő lakosokat postaládába kézbesítendő értesítés útján kérjük tájékoztatni 2014. április 15-ig és egyben megértésüket és együttműködésüket kérjük a rendezvény megtartásával összefüggő kellemetlenségekért. A rendezvény kerüljön bejelentésre a rendőrségen és a katasztrófavédelemnél. Az Oktatási, Kulturális, Közbiztonsági és Sport Bizottság 4 igen – egyhangú – szavazattal az alábbi határozatot hozta: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális, Közbiztonsági és Sport Bizottságának 2/2014. (II.25.) OKKSB. határozata 2014. május 1-jei rendezvényről Az Oktatási, Kulturális, Közbiztonsági és Sport Bizottság javasolja a Képviselőtestületnek, hogy 2014. május 1-jén 9.00 órától 14.00 óráig kerüljenek lezárásra a következő utcák: a Fürdő utca a Szabadság utcától a kempingig, a Szabadság utca a Fürdő utcától az Akácfa utcáig, a Tölgyfa utca a Gyöngyvirág utcától a Szabadság utcáig, a Gyöngyvirág utca a Szabadság utcától a Tölgyfa utcáig. A lezárt utcákban élő lakosokat postaládába kézbesítendő értesítés útján kérjük tájékoztatni 2014. április 15-ig és egyben megértésüket és együttműködésüket kérjük a rendezvény megtartásával összefüggő kellemetlenségekért. A rendezvény kerüljön bejelentésre a rendőrségen és a katasztrófavédelemnél. Határidő: folyamatos, ill. április 15. Felelős: Szente Béla polgármester, Borbás Elvira bizottság elnöke, Vargáné Vass Éva jegyző 3.) Március 15-i ünnepség megszervezése Borbás Elvira bizottság elnöke: 2014. március 15-ére Dunatőkésről, a testvér településről érkeznek hozzánk a vendégeink, itt fogjuk őket fogadni az önkormányzat dísztermében és utána a parkban megnézzük az ünnepséget. Kérdezném az iskolaigazgatót, hogy készülnek-e a gyerekek, úgy, mint eddig? Hanyecz Anita intézményvezető: Igen. Borbás Elvira bizottság elnöke: Akkor előre is köszönjük szépen az iskolaigazgatónak, a felkészítő pedagógusoknak és a gyerekeknek a műsort. Az ünnepség időpontját még nem tudom megmondani, mert nem tudjuk, hogy mikor érnek ide Dunatőkésről. Délelőtt biztosan nem fogjuk tudni megtartani ebben az évben a rendezvényt, kb. 4-5 óra az út Dunatőkésről. Tarthatnánk 11.00 órakor, de azzal az a baj, hogy a televízió nem tud jönni, mert Monoron ebben az időpontban van a 6
rendezvény. Így arra gondoltunk, hogy a kora délutáni órákban tartanánk, de természetesen egyeztetni fogunk még erről a Dunatőkésiekkel, a televízióval, az iskolával és az óvodával is. Az óvodások is készülnek. Átadnám a szót az óvoda intézményvezetőjének. Győri Borbála intézményvezető Csicsergő Óvoda: Igen, mi is készülünk természetesen az ünnepségre. Borbás Elvira bizottság elnöke: Annyit szeretnék kérni az iskola és az óvoda vezetésétől, hogy mondják meg, hogy kb. hány fő fog szerepelni, kik a felkészítő pedagógusok és hány perces a műsor kb. Azért lenne szükség erre, hogy össze tudjuk egyeztetni a műsorokat. Az biztos, hogy 2014. március 15-én lesz a rendezvény, az időpontra pedig még visszatérünk. Van-e kérdés? Bodó László állampolgár: Ha lehet a plakáton tüntessék fel a tájfutást. Borbás Elvira bizottság elnöke: Természetesen. Aki leadja nekem 2014. március 10-ig a programot, az szerepelni fog a plakáton. Az Oktatási, Kulturális, Közbiztonsági és Sport Bizottság a tájékoztatóról határozatot nem hozott. A bizottsági tagok egyszerre mondják, hogy elfogadják a tájékoztatót. 4.) Könyvtár kialakításának lehetősége Borbás Elvira bizottság elnöke: A kulturális élet és a településpolitika fontos területe, és mint közérzetformáló erő nagyban hozzájárulhat a település arculatának pozitív változásához. A kulturális törvény az önkormányzatok kötelező feladataként nevesíti a könyvtári feladatok ellátását és a közművelődési tevékenység támogatását. Ez utóbbi az iskolarendszeren kívüli tanuláson túl magába foglalja a hagyományőrzést, a szabadidő kulturális célú eltöltését és a közösségi tevékenység különböző formáit. Az önkormányzatoknak a feladat ellátásának tekintetében a helyi szokásoktól a település nagyságától függően településtípusonként eltérőek az adottságai és az anyagi lehetőségei. Az állam Monorierdő tekintetében több mint 5.000.000.- Ft támogatást nyújt erre a célra. Monorierdőn nincs kultúrház, ezért a kulturális programokat az önkormányzat szervezi és bonyolítja. 2013 júniusáig az iskolában működött a könyvtár. Most lehetőség nyílt arra, hogy a Teleházban helyezzünk el könyveket és lehetőséget adjunk a lakosoknak, hogy könyveket tudjanak kikölcsönözni, illetve javasolták, hogy helyezzünk el egy fénymásolót, illetve egy számítógépet is. Az önkormányzat megrendelte a polcokat ide a Teleházba. Kérdezném Szente Béla polgármester urat, hogy mit tud mondani ezzel kapcsolatban. Szente Béla polgármester: Eljött a vállalkozó, lemérte és már lapszabászaton is meg van rendelve. Sajnos az egészségi állapota miatt nem tudja most folytatni a munkát, de amint jobban lesz, kb. egy két héten belül a polcok fel lesznek szerelve. A számítógépek már rendelkezésünkre állnak és egy fénymásoló, valamint egy nyomtató is be lesz szerelve. Borbás Elvira bizottság elnöke: Tehát terveink szerint úgy működne ez a dolog, hogy, ha egy lakos bejön, akkor 1-2 oldalt ingyen fénymásolhatna, valamint ingyen számítógépezhetne fél-egy órát, de természetesen ezeknek még megszabjuk a határát. Könyveket is lehet majd kivenni és olvasni, valamint újságokat is kihelyezünk majd, amiket el lehet olvasni. Igazából nem nevezném ezt könyvtárnak, mert a könyvtár nem ilyen, ezt tudjuk, de erre van lehetőségünk. Könyveink egyelőre nincsenek, vannak felajánlások, azokat el fogjuk hozni. Az iskolában működő könyvtárból szeretnénk áthozni azokat a könyveket, amelyek inkább felnőtt irodalmak, de lehet a gyerek irodalomból is, esetleg meg lehetne felezni, hogy ott is és itt is legyenek könyvek. Egyelőre a 7
Teleházban működő könyvtárat társadalmi munkával megpróbáljuk nyitva tartani hetente két alkalommal, a továbbiakban pedig meglátjuk. Folyamatban van a dolog, de nem megy egyik percről a másikra, de természetesen igyekszünk ezt is megoldani, hogy a Teleházban létrejöhessen ez a kultúrszoba, inkább így nevezném. Remélhetőleg a következő ülésen már arról tudok beszámolni, hogy működik. Bodó László állampolgár: Ez egy örvendetes dolog, hogy az első lépést megtette a település vezetősége. Három dolgot szeretnék javasolni. A polgármester úrtól kérdezném, hogy tavaly volt lehetőség számítógépekre pályázni, sikerült-e több számítógépet beszerezni tőlük? Szente Béla polgármester: Sikerült használt, de újszerű számítógépeket teljesen új szoftverrel felszerelve beszereznünk. Bodó László állampolgár: Örülök neki. Az önkormányzat részéről kellene egy ember, aki hetente csak 1-2 órára foglalkozna a könyvtárral, ugyanis be kell jelenteni a könyvtár létezését a Megyei Könyvtár Szövetségnél, ami Szentendrén működik. Adnak egy kódot, regisztrálnak és a kód alapján lehet pályázni. Tavaly és tavaly előtt összesen 1.200.000.- Ft-ot adott az állam. A pályázatot még nem írták ki, de ki fogják írni, de csak akkor lehet pályázni, ha regisztrálunk a Megyei Könyvtár Szövetségnél. Beadtam egy pályázatot közösségi tér létrehozására a régi önkormányzati épületben. Norvég Civil Támogatási Alap pályázatán keresztül, melynek beadási határideje jövő hónap 21-e. Borbás Elvira bizottság elnöke: Köszönjük szépen. Az első kérdése megkapta a választ a polgármester úrtól. A második a könyvtár, természetesen ha már megvan, akkor megtesszük a szükséges lépéseket. A harmadik a közösségi tér, itt pedig megkérjük a pályázatírónkat, hogy nézzen utána. Bodó László állampolgár: Nem kell, hogy már meglegyen a könyvtár a regisztrációhoz. Ha kell, egy meghatalmazással elmegyek és megcsinálom én. Borbás Elvira bizottság elnöke: Van-e valakinek hozzászólása? Az Oktatási, Kulturális, Közbiztonsági és Sport Bizottság a tájékoztatóról határozatot nem hozott. A bizottsági tagok egyszerre mondják, hogy elfogadják a tájékoztatót. 5.) Egyebek Borbás Elvira bizottság elnöke: Úgy gondolom, hogy minden elhangzott. Van-e valakinek hozzáfűznivalója az egyebekben? Ha nincs, akkor megköszönöm mindenkinek a részvételét és kérlek 2014. március 10-ig jelezzétek nekem azokat a dolgokat, amiket előzőleg elmondtam. Több napirendi pont nem lévén Borbás Elvira a bizottság elnöke megköszöni a bizottság munkáját és az ülést 14 óra 06 perckor bezárja. K. m. f.
Borbás Elvira bizottság elnöke
Baloghné Dobó Hajnalka jegyzőkönyv-hitelesítő
8