1
JEGYZŐKÖNYV Készült:
Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. március 6-án megtartott rendkívüli ülésén.
Az ülés helye:
A községháza nagyterme
Jelen vannak:
mellékelt jelenléti ív szerint.
(A jegyzőkönyv az elhangzottakat nem szó szerint tartalmazza, a lényegét foglalja össze.) Balog Erika a bizottság elnöke tisztelettel köszöntötte a megjelent bizottsági tagokat, meghívott vendégeket, külön köszöntötte Botlik Tibornét Jászdózsa község új jegyzőjét. Megállapította, hogy a bizottsági ülés határozatképes, mivel 5 fő bizottsági tagból 5 fő jelent meg, - Balog Erika bizottsági elnök, Kóródi Anikó Zsuzsanna bizottsági tag, Nemeczky László bizottsági tag, Zsidei Andrásné bizottsági tag és Kovács József bizottsági tag - így az ülést megnyitotta. Meghívottak: Dr. Szerencsés István polgármester Gyenes László alpolgármester Némethné Harsányi Katalin Julianna képviselő Botlik Tiborné jegyző
megjelent megjelent megjelent megjelent
Ezek után Balog Erika megkérdezte a bizottság tagjait, hogy a megjelent meghívottaknak a bizottság tagjai hozzászólási jogot biztosítanak-e? A bizottság tagjai a megjelent meghívottaknak 5 igen szavazattal hozzászólási jogot biztosítottak. Balog Erika a bizottság elnöke a meghívóban kiküldött napirendi pontok elfogadását javasolta a bizottságnak. Megkérdezte a bizottság tagjait, van-e más javaslat a napirendekre vonatkozóan? Mivel más javaslat nem hangzott el, a meghívóban kiküldött napirendek megtárgyalását bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi határozatot hozták. Jászdózsa Község Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 7/2014. (III.06.) határozata: A megtárgyalandó napirendi pontok elfogadásáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága az alábbi napirendi pontok elfogadásáról döntött.
2
Döntést igénylő előterjesztések: 1.) Előterjesztés
a „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfűmentesítési Alap” terhére, Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló parlagfű-mentesítési tevékenységek támogatására benyújtandó pályázatról. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
2.) Előterjesztés
a Jászdózsa Községért Közalapítványnak a Nepomuki Szent János szobor felújításához visszatérítendő támogatás nyújtásáról. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Erről értesülnek: 1.) Jászdózsa Község Polgármestere (Helyben) 2.) Pénzügyi Bizottság tagjai 3.) Képviselő-testület tagjai Balog Erika bizottsági elnök javasolta jegyzőkönyv aláírónak Zsidei Andrásné bizottsági tagot. A bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi határozatot hozták: Jászdózsa Község Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 8/2014. (III.06.) határozata: Jegyzőkönyv hitelesítő megválasztásáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága Zsidei Andrásné bizottsági tagot megválasztotta jegyzőkönyv hitelesítőnek. Erről értesülnek: 1.) Jászdózsa Község Polgármestere (Helyben) 2.) Pénzügyi Bizottság tagjai 3.) Képviselő-testület tagjai Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke az 1.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 1./
Napirendi pont: Tárgy:
Előadó:
Előterjesztés a „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei ParlagfűDr. Szerencsés István mentesítési Alap” terhére, Jász-Nagykun-Szolnok megyében polgármester megvalósuló parlagfű-mentesítési tevékenységek támogatására benyújtandó pályázatról.
1.)
Balog Erika a bizottság elnöke megkérdezte Dr. Szerencsés István polgármestert, a napirend
3
előadóját, hogy az írásos anyagot szóban ki kívánja-e egészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban az alábbiakkal egészítette ki. -
Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a pályázatot készítő kolléganő a Szerimpex Kft-től kért árajánlatot, mely cégnél érdekeltsége van, azonban ezen árajánlat csak tervezői költségvetésként tölti be a szerepét. Amennyiben a pályázaton támogatást nyer az önkormányzat, úgy 3 cégtől kell bekérni árajánlatot, melyből a legkedvezőbb árajánlatot adó céggel kell a pályázatban foglaltakat megvalósítani. Balog Erika a bizottság elnöke megkérte a bizottság tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. Kovács József bizottsági tag kérdése volt, hogy miért nem használja ki az önkormányzat a maximálisan elnyerhető összeget. Véleménye volt, hogy előre kell gondolkodni, nem ismert, hogy jövőre lesz-e még ilyen pályázati lehetőség. A saját erő pedig nem növekedne nagymértékben a 250 ezer Ft támogatási igény mellett sem. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy kézi szerszámokra lenne szüksége az önkormányzatnak, továbbá két fűnyíró is be lett tervezve a pályázatba. Elmondta, hogy egyetért azzal, hogy a maximálisan pályázható összegre nyújtson be támogatási igényt az önkormányzat. Gyenes László alpolgármester elmondta, hogy egyetért az előtte szólókkal. Véleménye volt, hogy gondolni kell az esetleges belvíz védekezési munkákra is, amire szintén felhasználhatóak lesznek a pályázatból beszerzett eszközök. Mivel a napirenddel kapcsolatban további vélemény, hozzászólás nem hangzott el, Balog Erika a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfűmentesítési Alap” terhére, Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló parlagfűmentesítési tevékenységek támogatására benyújtandó pályázatról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslattal együtt, azzal a módosítással, hogy a pályázati önrész összege 13.158 Ft legyen. A javaslatot a bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági állásfoglalást hozták: Jászdózsa Község Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 16/2014.(III.06.) állásfoglalása: A „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfű-mentesítési Alap” terhére, Jász-NagykunSzolnok megyében megvalósuló parlagfű-mentesítési tevékenységek támogatására benyújtandó pályázatról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének, a „JászNagykun-Szolnok Megyei Parlagfű-mentesítési Alap” terhére, JászNagykun-Szolnok megyében megvalósuló parlagfű-mentesítési tevékenységek támogatására benyújtandó pályázatról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően, azzal a
4
módosítással, hogy a pályázati önrész összege 13.158 Ft legyen. Erről értesülnek: 1. Képviselő-testület tagjai 2. Dr. Szerencsés István polgármester 3. Irattár Balog Erika a bizottság elnöke az 2.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 2./
Napirendi pont: Tárgy:
2.) Előterjesztés a Jászdózsa Községért Közalapítványnak
a Nepomuki Szent János szobor felújításához visszatérítendő támogatás nyújtásáról.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Balog Erika a bizottság elnöke megkérdezte Dr. Szerencsés István polgármestert, a napirend előadóját, hogy az írásos anyagot szóban ki kívánja-e egészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban az alábbiakkal egészítette ki. -
Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a Közalapítvány támogatás megelőlegező hitelt szeretett volna igénybe venni az utófinanszírozott pályázathoz. Ennek okán felvették a kapcsolatot a Közalapítvány számlavezető bankjával a Jászárokszállás és Vidéke Takarékszövetkezettel. A személyes egyeztetés során derült ki, hogy az eredetileg 80 %-ban megállapított hitelösszeg még tovább csökkent. A pályázónak március 10-ig a pályázat minimum 10%-ával el kell számolnia. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a Takarékszövetkezetek hatásköre, az elnökök mozgástere leszűkült. Nagyobb biztosítékok ellenében nyújtanak hitelt. Korábban fedezetként elég volt az elnyert támogatásról szóló döntés, most azonban már az önkormányzat készfizető kezességvállalására is szükség van. A Közalapítvány a fentiek miatt úgy döntött, hogy az OTP Banktól kíván hitelt felvenni, ahol kedvezőbb konstrukcióval át lehet hidalni a pályázati támogatás utófinanszírozásából adódó átmeneti pénzügyi nehézségeket. Balog Erika a bizottság elnöke megkérte a bizottság tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. Zsidei Andrásné bizottsági tag véleménye volt, hogy a Nepomuki Szent János szobor felújítására szervezett jótékonysági bálból befolyt ~100 ezer Ft támogatást is erre a célra kellene fordítania a Közalapítványnak. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy a Közalapítványnak nincs is más lehetősége, ezt az összeget csak a szobor felújítására lehet fordítania, mivel címzetten erre a célra kapta az alapítvány a támogatásokat. Mivel a napirenddel kapcsolatban további vélemény, hozzászólás nem hangzott el, Balog Erika a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Jászdózsa Községért Közalapítványnak a Nepomuki Szent János szobor felújításához visszatérítendő támogatás nyújtásáról szóló előterjesztés
5
elfogadását a határozati javaslattal együtt. A javaslatot a bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági állásfoglalást hozták: Jászdózsa Község Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 17/2014.(III.06.) állásfoglalása: A Jászdózsa Községért Közalapítványnak a Nepomuki Szent János szobor felújításához visszatérítendő támogatás nyújtásáról.
Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének, a Jászdózsa Községért Közalapítványnak a Nepomuki Szent János szobor felújításához visszatérítendő támogatás nyújtásáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. Erről értesülnek: 1. Képviselő-testület tagjai 2. Dr. Szerencsés István polgármester 3. Irattár Mivel a Pénzügyi Bizottság rendkívüli ülésén más napirend, hozzászólás, javaslat, vélemény nem hangzott el, Balog Erika a bizottság elnöke megköszönte a részvételt és az ülést 13:28 órakor bezárta. Kmf.
Balog Erika Pénzügyi Bizottság elnöke
Zsidei Andrásné Pénzügyi Bizottság tagja