BANA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Bana, Jókai Mór utca 18. Ikt.sz.: 311/7/2011.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Bana Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2011. június 14-én tartott rendes nyílt üléséről. Az ülés helye:
Polgármesteri Hivatal Tanácsterme, Bana, Jókai Mór utca 18. sz.
Jelen vannak:
Sáhóné Horváth Márta polgármester, Ágoston Lászlóné, Bátisz Erzsébet, Bujáki Lászlóné, Járóka Márió Zsolt, Szabó Árpád képviselők és Vizkeleti István alpolgármester.
Tanácskozási joggal meghívottak: Dr. Szolga Emese Nagyné Czigle Judit Kovácsné Szemes Ibolya
jegyző intézményvezető iskola-igazgató helyettes
Sáhóné Horváth Márta polgármester: Köszöntötte a képviselő-testület nyílt ülésén megjelenteket, megállapította, hogy az határozatképes, mivel 7 képviselőből 7 fő jelen van. Jegyzőkönyv vezetésére Sulyokné Kállai Mónika igazgatási előadót javasolta. A képviselő-testület 7 igen szavazattal a következő határozatot hozta: Bana Község Önkormányzat Képviselő-testületének 76/2011. (VI.14.) KT. határozata: Bana Község Önkormányzat jegyzőkönyvvezető személyét.
Képviselő-testülete
Felelős:
Sulyokné Kállai Mónika jegyzőkönyvvezető
Határidő:
azonnal
elfogadta
a
Sáhóné Horváth Márta polgármester: Ismertette a napirendi pontokat. Elmondta, hogy a Különfélékben szeretné még megtárgyalni egy Közhasznú Alapítvány támogatását, a fogorvosi feladatátvállalási szerződést, a Megyei Területrendezési terv módosítását és az igazgató asszony feljelentését a Munkaügyi Bíróságon. A jegyző asszony szeretne az EU-s pályázattal kapcsolatosan tájékoztatót tartani, és egy rendőrségi feljelentést szeretne ismertetni. NAPIRENDI PONTOK: 1.
Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, tájékoztató a két ülés közötti fontosabb eseményekről Előadó: Sáhóné Horváth Márta polgármester
2.
IX. Banánfesztivál programjának, valamint az arra kiírt kizárólagos vendéglátás ellátására szóló pályázat megtárgyalása Előadó: Sáhóné Horváth Márta polgármester Dr. Szolga Emese jegyző
3.
KEOP-6.1.0/A09-11. pályázati kiírás megtárgyalása Előadó: Dr. Szolga Emese jegyző Kovácsné Szemes Ibolya iskolaigazgató helyettes
4.
Különfélék
1. oldal, összesen: 11 D:\Dokumentumok\2011\Jegyzőkönyvek\Képviselő-testületi-2011\2011.06.14\Jegyzőkönyv - 2011.06.14.doc
Sáhóné Horváth Márta polgármester: Javasolta a napirendi pontok elfogadását. A képviselő-testület 7 igen szavazattal a következő határozatot hozta: Bana Község Önkormányzat Képviselő-testületének 77/2011. (VI.14.) KT. határozata: Bana Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta a Napirendi pontokat. Felelős:
Sáhóné Horváth Márta polgármester
Határidő:
azonnal
1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, tájékoztató a két ülés közötti fontosabb eseményekről Sáhóné Horváth Márta polgármester: Ismertette az 1. sz. mellékletben található beszámolót. Megkérdezte, hogy van-e kérdés, vagy észrevétel ezzel kapcsolatban? A képviselő-testület 7 igen szavazattal a következő határozatot hozta: Bana Község Önkormányzat Képviselő-testületének 78/2011. (VI.14.) KT. határozat: Bana Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta az 1. sz. mellékletben található a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót és a tájékoztatót a két ülés közötti fontosabb eseményekről. Felelős:
Sáhóné Horváth Márta polgármester
Határidő:
azonnal
2. IX. Banánfesztivál programjának, valamint az arra kiírt kizárólagos vendéglátás ellátására szóló pályázat megtárgyalása Sáhóné Horváth Márta polgármester: Minden vendéglátó egységnek kiküldték a pályázatot, azonban csak egy pályázó jelentkezett. Megkérte a jegyző asszonyt, hogy ismertesse a napirendi pontot. Dr. Szolga Emese jegyző: Csak egy pályázat érkezett a megadott határidőig. A pályázó a Korglivet Kft., melynek cégvezetője Ficzek Attiláné. Mindenek előtt elmondta, hogy a telephely Nagyigmándon van, viszont két fióktelephellyel is rendelkezik a Jókai u. 7. és a Petőfi u. 10. szám alatt. Pályázatában szerepel sztárvendég finanszírozása, mellyel a rendezvény színvonalát szeretné emelni. Két éven keresztül már hozott sztárvendéget a településre, és a szüreti rendezvényeken is részt szokott venni, biztosította a vendéglátást. Amit felajánlott, az Fekete Dávid vendégszereplése. A mai nappal érkezett be egy szerződéstervezet. Augusztus 27-én nyolc órai kezdettel 30 perces műsort tud tartani Technikai feltételeket nekik kell biztosítani, és személyes biztonságáról is nekik kell gondoskodni. A védelmet a vállalkozó megszervezi, azonban arról dönteni kell, hogy az egész napos technikai felszerelést nekik is a rendelkezésükre bocsátják. A szerződés még nincs aláírva, valószínűleg akkor kerülhet rá sor, ha a vállalkozó megnyeri ezt a pályázatot. Szerinte a következő testületi ülésen már szembesülhetnének is az aláírt szerződéssel. Fekete Dávidról annyit kell tudni, hogy a Megasztárban lett ismert, általában musical zenét ad elő. A 30 perces előadásban szóló és duett előadást is vállal. Szabó Árpád képviselő: Attól eltekintve, hogy a 30 perc szerinte nevetséges, a többi részével egyetért. Valamint egyetért a technikai felszerelés biztosításával is. Szerinte elfogadható.
2. oldal, összesen: 11 D:\Dokumentumok\2011\Jegyzőkönyvek\Képviselő-testületi-2011\2011.06.14\Jegyzőkönyv - 2011.06.14.doc
Ficzek Attiláné pályázó: Elmondta, hogy ez a fél óra csak tájékoztató jellegű, ez egy sablon. Kb. 40-45 percről lenne szó, és már tárgyalt még egy sztárvendéggel a másik fél óra kitöltésére, azonban ez az egyeztetés folyamatban van, még nem kapott visszajelzést. Sáhóné Horváth Márta polgármester: Felhívta rá a figyelmet, hogy csak egyetlen egy pályázat érkezett be a megadott határidőig. Vizkeleti István alpolgármester: A biztosítással kapcsolatban megerősítette, hogy a teljes rendezvény alatt a biztosítást ők fogják nyújtani, és a sztárvendégnél is számíthatnak rájuk. Sáhóné Horváth Márta polgármester: Határozati javaslattal élt, a pályázat elfogadására, és felkérte a pályázót, hogy a sztárvendégével írja alá a szerződést július 4-ig. A képviselő-testület 7 igen szavazattal a következő határozatot hozta: Bana Község Önkormányzat Képviselő-testületének 79/2011. (VI.14.) KT. határozat: Bana Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta a Korglivet Kft. pályázatát (2. sz. melléklet), és megbízta a szerződés megkötésére a sztárvendéggel, Fekete Dáviddal 2011. július 4-ig. Felelős:
Sáhóné Horváth Márta polgármester
Határidő:
2011. július 4.
Sáhóné Horváth Márta polgármester: Itt szeretne egy határozati javaslattal élni. Korábban említette, hogy a CKÖ nem tud törvényesen működni, így meg fogják kezdeni a feloszlatását. Volt egy együttműködési megállapodás a két önkormányzat között, mely tartalmazta, hogy a CKÖ rendelkezésére bocsátják a Kultúrházban található irodahelyiséget. Jelenleg nincs Cigány Kisebbségi Önkormányzat, és szerinte kérjék vissza a CKÖ helyiségének a kulcsát. Figyelemmel arra, hogy kezdődik a Banánfesztivál is, és szükségük lehet arra a helyiségre is. Egyebek mellett, mivel a jegyzőnek minden kisebbségi ülésen ott kell lennie, ezért a helyszínt biztosítani tudják a Polgármesteri Hivatal épületében. Szabó Árpád képviselő: Egyértelmű, mert ha nem is funkcionálnak, akkor nincs szükségük a helyre, ebben a formában jogosulatlanul használják. Bujáki Lászlóné képviselő: Megkérdezte, hogy konkrétan kinél van a kulcs? Sáhóné Horváth Márta polgármester: Elmondta, hogy jelenleg a korelnöknél van. Határozati javaslattal élt, hogy a korelnöktől kérjék vissza a kulcsot.
A képviselő-testület 7 igen szavazattal a következő határozatot hozta: Bana Község Önkormányzat Képviselő-testületének 80/2011. (VI.14.) KT. határozat: Bana Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a Cigány Kisebbségi Önkormányzat Korelnökétől visszakéri a CKÖ rendelkezésére bocsátott 2944 Bana, Jóka Mór u. 5. szám alatt fekvő Művelődési Házban lévő helyiség kulcsait. Tekintettel arra, hogy a 2007. évtől érvényben lévő Bana Község Önkormányzata és Bana Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata között kötött Együttműködési Megállapodás nem tartalmaz erre vonatkozóan rendelkezést, és a több ízben előterjesztett új 3. oldal, összesen: 11 D:\Dokumentumok\2011\Jegyzőkönyvek\Képviselő-testületi-2011\2011.06.14\Jegyzőkönyv - 2011.06.14.doc
Együttműködési Megállapodás tervezetét határozatképtelenség miatt nem fogadta el a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, és nem lett benyújtva Bana Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elé sem. Így a Polgármesteri Hivatal – megegyezés szerinti – termét felajánlja a CKÖ ülések megtartására. Felelős:
Sáhóné Horváth Márta polgármester
Határidő:
azonnal
3. KEOP-6.1.0/A09-11. pályázati kiírás megtárgyalása Sáhóné Horváth Márta polgármester: Elmondta, hogy az előző testületi ülésen foglalkoztak ezzel a pályázati kiírással, akkor a testület olyan határozatot hozott, hogy a jegyző asszony, az igazgató-helyettes asszony és az EU-Suli igazgató asszonya egy egyeztetést tartsanak. Megkérte a jegyző asszonyt, és az igazgató-helyettes asszonyt, hogy tájékoztassák a jelenlévőket erről az egyeztetésről. Dr. Szolga Emese jegyző: Elmondta, hogy az igazgató-helyettessel és az EU-Suli vezetőjével leültek és elkészítették az előterjesztést, mely a 3. sz. mellékletben található és minden testületi tag is megkapott, és ezt szeretné ismertetni. Tájékoztatta őket, hogy a mai nap délutánján kapott egy ajánlatot az EU-Suli vezetőjétől, melyet szóban fog ismertetni. Ez az ajánlat összhangban van az előterjesztéssel, csak kiegészíti azt. Elmondta és értelmezte az előterjesztésben található dolgokat. A kedvezményezett csak a fenntartó lehet, azaz az Önkormányzat, így mindenképpen testületi határozat szükséges, ha úgy döntenek, hogy benyújtják. Főleg arra való tekintettel is, hogy önerő szükséges a pályázat kivitelezéséhez. Amit kötelezően meg kellene valósítani, azok rendezvények, csoportfoglalkozások megszervezése, internetes oldalak bemutatása, vetélkedők, filmvetítés. Ezeket a kiadványokat, programokat kötelezően meghatározott listából kell kiválasztani, melyet a Környezetvédelmi és Fejlesztési Igazgatóság honlapján lehet megtalálni. Projekten belül maximum 5 ilyen rendezvény sorozatot, programot lehet támogatni, erre a rendelkezésre álló idő egy év, 12 hónap. Ami speciális feltétele, és az egyeztetések során derült ki, hogy a már említett Megvalósíthatósági Tanulmány elkészítése 80.000 Ft + ÁFA, viszont az ÁFA nem visszaigényelhető. Amennyiben nyertes a pályázat, akkor a 80.000 Ft visszaigényelhető. Egy Környezetvédelmi Programot kell összeállítani az Önkormányzat részéről, és ez alapfeltétel. Ennek az elkészítését is vállalná az EU-Suli, mely 150.000 Ft, és egyáltalán nem visszaigényelhető. Ez a települési Környezetvédelmi Alappal van összefüggésben. Nem kötelező az Önkormányzatnak ilyen programmal rendelkezni, de ha ilyen jellegű pályázatot akarnak benyújtani, akkor szükség van rá. Egy Környezetvédelmi Alapot kellene működtetni, melyet egy rendelettel kellene létrehozni. A felhasználásról minden évben beszámolót kell készíteni az éves költségvetési beszámoló elfogadásakor. A projekt pénzügyi feladatait, a pályázat költségvetésének kidolgozását és pénzügyi menedzsmentjét legalább 3 éves szakmai tapasztalattal bíró, és szakirányú felsőfokú végzettségű vagy felsőfokú képesítésű pénzügyi szakember bevonásával kell elvégezni. Sem az iskolai pedagógusok, sem az Önkormányzatnál dolgozók között nincs ilyen képzettségű szakember, illetve az EU-Suli vezetője elmondta, hogy náluk sincs. Ehhez külön szakember bevonására lenne szükség, mely 150.000 Ft-ba kerülne az Önkormányzatnak. Ez olyan összeg ami nem támogatott. A pályázatban maximálva van a projektmenedzsmentnél igénybe vehető támogatás, és ez 8 %, tehát 240.000 Ft. Statisztikai alapadatokat folyamatosan meg kell adni. Ez egy plusz adatközlés és éves adatszolgáltatás kötelező. Az eszközbeszerzés költsége, nem haladhatja meg az összes elszámolható költség 5%-át. A pályázati dokumentáció elkészítésének a költsége, ez szintén egy adott tárgy, 150.000 Ft, de az Áfa nem visszaigényelhető. Tekintettel arra, hogy az EU-Suli áfás , ezért megmaradna az önkormányzatnak költségként. A fenntartási kötelezettség 5 év, a pályázati összeg min. 3 millió Ft – max. 5 millió Ft vissza nem térítendő támogatás és a támogatás mértéke 95 %. A részleteket végig vezetve kiderült, hogy több olyan költség is felmerült amire nem is gondoltak, ha úgy dönt a testület, hogy pályázik, akkor most meg is kellene határozni, hogy azt az 500.000 Ft-ot, amit meg kell előlegezni, honnan fogja biztosítani. A támogatási szerződés megkötésének, de legkésőbb az első kifizetési kérelem teljesítésének feltétele, hogy a három évre előre szóló költségvetési tervében a teljes projekt összeg a felhalmozási célú bevételek és a felhalmozási célú kiadások között nevesítetten szerepeljen. Ez a költségvetési rendelet módosítását is magával vonná. Illetve a hosszú távú célok között is szerepeltetni kellene. Előleget is lehet kérni, azonban a három millió Ft-ot előre kellene kifizetni. Szállítói finanszírozásra is van lehetőség. Viszont ennek át kell futnia az önkormányzat költségvetésében. Amit az EU-suli még kiegészítésként küldött, abban szerepel, hogy a Környezetvédelmi program elkészítése 150.000 Ft + ÁFA-ba kerülne, tehát még költségként felmerülne az ÁFA is. Ugyanígy a többi költségnél is, tehát az előterjesztésben mindenhol még hozzá kell adni az ÁFÁ-t is, mivel ott még ÁFA nélkül szerepelnek. 4. oldal, összesen: 11 D:\Dokumentumok\2011\Jegyzőkönyvek\Képviselő-testületi-2011\2011.06.14\Jegyzőkönyv - 2011.06.14.doc
A testületnek kell mérlegelnie, hogy a költségeket honnan, és milyen formában tudná előteremteni. Kovácsné Szemes Ibolya iskola-igazgató helyettes: Összeadta ő is a költségeket, és megnézte a költségvetésüket, hogy honnan tudnák esetleg kiszorítani rá a pénzt. Gáz, energia szolgáltatásból, szerinte kevesebb várható, mint amit beterveztek. Egyéb beszerzésekből is lehetne. Ezek is a tanulók számára lenne, hiszen vissza lehetne forgatni a pályázaton elnyert összeget. Szerinte ezek ellenére mégis érdemes lenne belevágni ebbe a pályázatba. Mivel már korábban el is hangzott vannak kötelező programok is, és egyéb iskolai programokat is bele lehetne venni. Ez a gyerekeknek is és a falu egész közösségének egy nagyon jó program lenne. Sáhóné Horváth Márta polgármester: Szerinte a jegyző asszony előterjesztése nagyon részletes és teljes körű. Mivel ez a pályázat nem tartalmaz felújítási lehetőségeket, kizárólag programokat lehetne szervezni, különböző feltételekkel. Egy meszelést, egy felújítást nem lehetne belevenni, a pályázatra fordított költségeken inkább ezeket kellene elvégezni. Bujáki Lászlóné képviselő: Többször is tartottak már programokat, és lehet látni, hogy milyen látogatottsággal voltak. Az iskola létszáma jelentősen lecsökkent, ezért nem várható túl sok ember. A polgármester jelezte, hogy mennyi Hivatalt akarnak megint leépíteni. Ennél a pályázatnál is bizonyos időre működést kellene aláírni. Mi a biztosíték, hogy sikerül ezt betartani. A pályázatra fordított 500.000 Ft szerinte nagyon sok. Amennyiben tudnak spórolni, akkor azt a pénzt másra lehetne fordítani. Nem tudja ezt elfogadni, főleg amíg ilyen gazdasági helyzetben vannak. Szabó Árpád képviselő: A felmerült költségeket összeadva 750.000 Ft + önerőre van szükség, hogy be tudják adni. Elhangzott, hogy csak nyertes pályázatoknál van díja a pályázatírónak. Eléggé nehezményezte, hogy utófinanszírozott a pályázat, gyakorlatilag a teljes összeget meg kell előlegezni. Azt mondta az igazgató-helyettes asszony, hogy ki tudná spórolni. Viszont egy ilyen bizonytalan pályázatba nem kellene befizetni. Megkérdezte, hogy jól értette-e hogy ezeket a felmerült költségeket ki kell előre fizetni? Dr. Szolga Emese jegyző: Elmondta, hogy igen, előre ki kell fizetni mindent, kivéve a pályázatkészítés díját. Igaz, hogy ez most nincs beleírva az ajánlatukba. Nagyné Czigle Judit intézményvezető: Nagyon sok munka van benne, de amikor ilyen helyzetben vannak, nagyon meg kell gondolniuk. Nagyon meg kell gondolni, hogy mire költenek, elsődlegesen spórolni kell mindenen. Otthon sem költekeznek, amikor nincs miből. Amikor nem tudnak egy játékot venni, nagyon meg kell gondolni, nem egy önkormányzat ment tönkre azért, mert pályázatot pályázatra halmozott. Amikor felmerül még az is, hogy nem kapnak fizetést, akkor kéri, hogy felelősségteljesen döntsenek egy ilyen ügyben. Amikor majd úgy állnak, akkor igen is, hogy pályázzanak. Szabó Árpád képviselő: Az a probléma, hogy már többször kaptak támadást, hogy nem akarnak pályázni. Nem szabad azt mondani, hogy nem akarják támogatni a pályázatokat. Nem mondhatnak le olyan feladatok ellátásáról, amik sokkal fontosabbak. Véletlenül sem igaz, hogy nem akarnak pályázni, csak nagyon meg kell gondolni. Sáhóné Horváth Márta polgármester: Határozati javaslattal élt, hogy költségvetési forráshiány miatt nem kívánnak pályázatot benyújtani. A képviselő-testület 5 igen, 1 nem, 1 tartózkodó szavazattal a következő határozatot hozta: Bana Község Önkormányzat Képviselő-testületének 81/2011. (VI.14.) KT. határozat: Bana Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy költségvetési forráshiány miatt, nem támogatják a KEOP-6.1.0/A09-11. pályázat benyújtását. Felelős:
Sáhóné Horváth Márta polgármester
Határidő:
azonnal 5. oldal, összesen: 11
D:\Dokumentumok\2011\Jegyzőkönyvek\Képviselő-testületi-2011\2011.06.14\Jegyzőkönyv - 2011.06.14.doc
4. Különfélék Sáhóné Horváth Márta polgármester: Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy érkezett egy megkeresés a Komárom-Esztergom Megye Közoktatásáért Közalapítványtól, melyben anyagi támogatást kértek. Szabó Árpád képviselő: Megkérdezte, hogy kaptak-e tőlük már támogatást pályázat útján? Nagyné Czigle Judit intézményvezető: Elmondta, hogy a Közalapítvány mindig írt ki pályázatokat, és minden évben idáig még onnan nyertek, ezért akármilyen csekély összeggel is de örülne neki, ha támogatnák őket. Játékokat, és a logopédiához szükséges dolgokat. Onnan biztos volt, hogy kapnak, ha benyújtották. Sáhóné Horváth Márta polgármester: Elmondta, hogy a költségvetésükben nem szerepel ilyen támogatás. Határozati javaslattal élt, hogy a 4. sz. mellékletben található támogatási kérelmet nem támogatják anyagi megfontolások miatt. A képviselő-testület 7 igen szavazattal a következő határozatot hozta: Bana Község Önkormányzat Képviselő-testületének 82/2011. (VI.14.) KT. határozat: Bana Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy költségvetési forráshiány miatt, nem nyújt támogatást a Komárom-Esztergom Megye Közoktatásáért Közalapítvány részére. Felelős:
Sáhóné Horváth Márta polgármester
Határidő:
azonnal
Sáhóné Horváth Márta polgármester: Elmondta, hogy mindenki előtt ott van a Feladatátvállalási szerződés a fogászati ellátásokra. Korábban a Sanodent Bt. kilépett ebből az önkormányzat által kötelezően ellátandó feladatkörből. Több alkalommal is kiírásra került a fogorvosi pályázat, és most egy gönyűi székhelyű cég jelentkezett, hogy a Vámos doktorúrral együtt ellátná ezt a feladatot. A dr. Szathmáry Ákos fogorvosi Bt. jelentkezett a Bábolna Önkormányzatánál, hogy végezné, ezt a kötelezően ellátandó feladatot. A saját Önkormányzatuknak is kötelezettségei vannak ezzel kapcsolatban, és mindenki megkapta a szerződés mintát áttekintés céljából. A szerződést a jegyző asszony is átnézte, és azt mondta, hogy teljesen korrekt szerződés. Ez által kisebb teher hárulna a jelenleg is működő fogorvosra is. Kérte a képviselők véleményét. A szerződés szerint 30 órás heti óraszámban, 2011. augusztus 1. után működne a két fogorvosi szolgálat. Ennek a szerződésnek alap feltétele, hogy Bábolna, Tárkány és Bana Képviselő-testülete határozatban döntsön róla. Szabó Árpád képviselő: Szerinte ez egy teljes mértékben inkorrekt szerződés, és felháborítónak tartja. Az ellátottak körébe tartoznak, és ez most úgy működik, hogy az ellátott elmegy a rendelésre és ott ül egy napot, míg jön egy maszek beteg és bemegy. Erre nem tudja azt mondani, hogy korrekt. A szerződésben úgy szerepel, hogy a rendelő működésével kapcsolatos közüzemi költségek, valamint a tevékenység végzéséhez szükséges anyag költségek a megbízottat (tehát a fogorvost) terhelik. A rendelőben található műszer és felszerelés karbantartása és működésének biztosítása megbízott feladata. Szerinte ezzel egy maszek rendelő működéséhez járulnak hozzá. Tudja, hogy nem tehetnek semmit, csak esetleg mérgelődnek miatta egy kicsit. A szerződés inkorrektségét nem jogilag értette, hanem a tartalmát tekintve, és a nyújtott szolgáltatás függvényében. Sáhóné Horváth Márta polgármester: Elmondta, hogy az Önkormányzatnak kötelezően ellátandó feladata van. Véleménye szerint, amennyiben bárkinek problémája merül fel, akkor van lehetőség arra, hogy állampolgári észrevételt tegyen. Szabó Árpád képviselő: Szerinte csak annyit tehetnek, hogy felháborodhatnak egy kicsit. Ettől függetlenül végre kell hajtani.
6. oldal, összesen: 11 D:\Dokumentumok\2011\Jegyzőkönyvek\Képviselő-testületi-2011\2011.06.14\Jegyzőkönyv - 2011.06.14.doc
Dr. Szolga Emese jegyző: Módosítási javaslattal lehet élni. Elmondta, hogy Ő a jogi részére gondolt, hogy korrekt, a tartalmi részébe nem látott bele, mert nem tudja, hogyan működik a gyakorlatban. Viszont a szerződés megszűnésekor a praxisjog visszakerül a megbízó tulajdonába. A három hónapos felmondási idő alatt van ideje egy új fogorvos fogadására. Rendkívüli felmondást is csak a szerződés súlyos megszegése, vagy nem megfelelő szakmai ellátás esetén indíthatnak. Arra gondolt, hogy jogilag fel lehet készülni arra, hogy ha valami változás történik, akkor az Önkormányzatnak lehetősége lesz pótolni a felmerült hiányt. Sáhóné Horváth Márta polgármester: Megköszönte, és határozati javaslattal élt az 5. sz. melléklet szerinti feladatátvállalási szerződés megkötéséhez 2011. augusztus 1-től kezdődően. A képviselő-testület 7 igen szavazattal a következő határozatot hozta: Bana Község Önkormányzat Képviselő-testületének 83/2011. (VI.14.) KT. határozat: Bana Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a dr. Szathmáry Ákos fogorvosi Bt. (székhely: 9071 Gönyű, Károlyháza, adószáma: 20190952-2-08) képviseli: dr. Szatmáry Ákos ügyvezető feladatátvállalási szerződést kössön a körzeti fogorvosi szolgálatok ellátására heti 30 órás időkeretben határozatlan időre 2011. augusztus 1-től kezdődően. A szerződés aláírására Bábolna Város Önkormányzata és Tárkány Község Önkormányzata jelen határozattal megegyező tartalmú döntésének meghozatala után kerül sor.
Felelős:
Sáhóné Horváth Márta polgármester
Határidő:
azonnal
Sáhóné Horváth Márta polgármester: A következő pontban elmondta, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Területrendezési Terv módosításra került, és ezt a törvény szerint az önkormányzatoknak véleményezni kell. Ezt CD formában küldték meg, és a törvény szerint július 30-ig kell véleményezniük. Addig kell megküldeni a Képviselő-testület véleményét a Területrendezési Tervvel kapcsolatban. Szerinte addig mindenkinél lehetne egy-két napot, és utána tudnák véleményezni, akár a július 5-i ülésen. Addig mindenkinek oda lehetne adni, szerinte ABC sorrendbe, és akkor júliusban fognak dönteni. Következő témában elmondta, hogy a Tatai Munkaügyi Bíróság megkereste az Önkormányzatot. Számukra döbbenet volt amikor kézhez vették, hogy Biczóné Kőműves Krisztina felperesként beperelte az Önkormányzatot és a Jókai Mór Általános Iskolát. Ezzel kapcsolatosan egy végzést kaptak, ahol ők az alperesek és Biczóné a felperes, és elbocsátották őket ebből a perből, mint alperest. Ahogy tovább nézték az történt, hogy Biczóné Kőműves Krisztina felperes március 22. napján érkezett keresetében egyéb vezetői megbízás visszavonásának jogellenessége megállapítása iránti kérelmet terjesztett elő Bana Község Önkormányzata alperes ellen. A bíróság felhívta a figyelmét a felperesnek április 28-án, hogy jelölje meg azt az alperest, akivel szemben az igény érvényesíthető, tekintettel arra, hogy munkaügyi perben kizárólag a munkáltató és nem a munkáltatói jogkört gyakorló perelhető. A felperes a Biczóné, erre a felhívásra érkezett beadványában pontosította kereseti kérelmét, és kérte a bíróságot, hogy Bana Község Önkormányzatát a perből elbocsátani és helyette a Jókai Mór Általános Iskolát alperesként perbe vonni szíveskedjék. A Jókai Mór Általános Iskola igazgató-helyettesét már be is idézték tárgyalásra, június 22-re. A beadványával kapcsolatban aggodalommal töltötte el, hogy különféle dokumentumokat is becsatoltak, többek között egy Képviselő-testületi zárt ülés jegyzőkönyvét is. Nem tudja, hogy egy ilyen hogyan kerülhetett ki. A jegyző asszony adta ki egy Képviselő-testületi tagnak, akinek a személye számára nem ismert. Megkérdezte a KT tagoktól, hogy ki volt az a személy, aki egy zárt ülés jegyzőkönyvét egy magánszemélynek rendelkezésére bocsátotta. Dr. Szolga Emese jegyző: Elmondta, hogy a törvény szerint a választópolgárok a zárt ülés kivételével betekinthetnek a Képviselő-testületi ülés előterjesztéseibe, jegyzőkönyveibe. Külön törvény szerint közérdekű adat, és közérdekből nyilvános adat megismerése céljából zárt ülés esetén is megtekinthető, viszont ez nem volt közérdekű. Illetve ami alapján Ő úgy döntött, hogy testületi tagnak ezt kiadhatja, hogy az ÖTV.-re alapozta, mely szerint a Képviselő-testületnek a Hivatalától a testületi tag igényelheti a munkájához szükséges tájékoztatást. Ezek után Ő is nyilvántartást fog 7. oldal, összesen: 11 D:\Dokumentumok\2011\Jegyzőkönyvek\Képviselő-testületi-2011\2011.06.14\Jegyzőkönyv - 2011.06.14.doc
vezetni, hogy mikor, mit és kinek adott át. Erről az SZMSZ-ben, amit a testület elfogadott, az van benne, hogy a jegyzőnek a zárt ülés jegyzőkönyvébe csak betekintést szabad biztosítania. Tehát ő is elkövetett egy hibát azzal, hogy testületi tagnak kiadta zárt ülés anyagát. Szabó Árpád képviselő: Szerinte azzal nincs probléma, mert kiadható, viszont a zárt ülés jegyzőkönyvébe csak betekintést lehet engedni, mert titoktartási kötelezettség vonatkozik rá. A Bíróság bekérheti zárt ülés jegyzőkönyvét, viszont itt nem ez történt, és megsérült a titoktartási kötelezettség. Sáhóné Horváth Márta polgármester: Elmondta, hogy mindenkinek ad lehetőséget ebbe az anyagba a betekintésre, mivel nagyon nagy terjedelmű. Szerinte borzasztó dolgokat állít a volt igazgatónő. Ilyeneket például, hogy teljesen kikészítették idegileg, nem tudtak vele együtt dolgozni. „Az alperes képviselő-testületének tagjai túlnyomó többségben – köztük a polgármester személye is – kicserélődött. Ettől kezdve az iskolavezetés és a fenntartó alperes, valamint a polgármester között kialakult munkaviszony megromlott. Az „új” összetételű képviselő-testület és annak vezetője a kezdetektől fogva hangoztatta, hogy a legcsekélyebb mértékig sem kíván együttműködni velem. Rosszindulatúan folyamatos pszichikai és szakmai támadásokat intéztek felém, sőt a munkáltatói jogkör gyakorlója (polgármester) több alkalommal is megalapozatlanul megrágalmazott.” Elmondta, hogy októberben hivatalba került és az iskola-igazgatónő pedig már november 2-a óta táppénzen volt. Még mindig kérdezi, hogy ki volt az, aki kikérte és átadta egy magánszemélynek. Bujáki Lászlóné képviselő: Elmondta, hogy nem azért jelentkezett, nem ő volt. Szerinte, ha valaki megcsinál valamit, akkor igenis vállalják be a tettüket, azért lettek megválasztva. Vizkeleti István alpolgármester: Ő is azt mondta, hogy mindenképpen vállalja fel az aki tette. Hetük közül volt valaki, lehet, hogy meggondolatlan cselekedet volt. Azért a jegyző asszonyt is hibáztatta, hogy nem írt róla legalább egy feljegyzést. Annak a képviselőnek a becsületére válna, ha felvállalná. Szabó Árpád képviselő: Szerinte, ha egyszer valaki nem vállalja be, akkor lépjenek tovább rajta. Aki pedig tovább adta ezt az nézzen jól magába. Egyébként szerinte mindenki tudja, hogy kiről van szó. Sáhóné Horváth Márta polgármester: Javasolta, hogy ezek után mindenképpen írásos formában kell ilyet kikérni, azért hogy nyoma legyen. Elmondta, hogy még egy megkeresés érkezett, egy szülői észrevétel. Ez szerint május 9-én az iskolában egy összevont szülői értekezlet volt megtartva. Azt gondolta, hogy szülői értekezleten van, aztán mégsem. Volt ott egy képviselő-testületi tag, akiről először azt gondolta, hogy nagymamaként van ott, de később kiderült, hogy nem, mert képviselőként lett bemutatva. Akkor kiderült, hogy nem az iskola problémájával, hanem azzal a bizonyos aláírás gyűjtési kampánnyal volt kapcsolatos a Képviselő társuk jelenléte ezen a szülői értekezleten. Felhívta a Képviselőtestület figyelmét, hogy ők az Önkormányzatot és a polgármestert képviselik minden fórumon. Amennyiben a polgármester nem tud jelen lenni, akkor meghatalmazhatja valamelyik képviselőt, hogy a Képviselő-testület nevében járjon el. Ő ilyen meghatalmazást senkinek nem adott, hogy a fenntartót ezen az értekezleten képviselje. A levelet író szülő igazából hangot akart adni neki, hogy most egy kicsit elgondolkodott, hogy milyen Képviselőtestület van, ha ennyire nincs összhang. Kikre adták le a szavazataikat. A polgármester asszony nagyon bízik benne, hogy a következő testületi ülésen az iskola igazgató választás után minden tisztázódni fog. Átadta a szót a jegyző asszonynak. Dr. Szolga Emese jegyző: Elmondta, hogy két dologgal kapcsolatosan szeretne beszámolni. Sajnálatos módon nem csak a Képviselő testületi tagok között bomlott meg a bizalom, hanem a hivatali dolgozók között is felmerült bizalmatlanság. Hogy milyen időben és esetlegesen mely személyekkel kapcsolatban merült fel a gyanú, azt majd a rendőrségi eljárás fogja kideríteni, mivel feljelentést is tettek. Ezzel kapcsolatban már a távozott dolgozók neve is felmerült. Személyi anyagok tűntek el a Hivatalból. A Polgármesteri Hivatal dolgozóinak, Biczóné Kőműves Krisztina volt iskolaigazgató és Nagyné Czigle Judit intézményvezető személyi anyagai. Ezekben munkakönyvek, bizonyítványok fénymásolatai voltak. A tárolási módszerrel is gond volt, mert ezek páncélszekrényben voltak tárolva, mindaddig míg kaptak egy anyakönyvi ellenőrzést. Akkor közölték velük, hogy nem tárolhatóak a személyi anyagok az anyakönyvi iratokkal együtt. A jegyzői irodába tették vissza őket. A hivatali dolgozók számára nem volt titok, hogy hol tárolják, mivel bármikor szükség volt betekintésre, akkor ő elővette és megnézték őket. Ezt megelőzően ő már behivatta a Hivatal dolgozóit, hogy talán a felújítás során kerülhetett ki az irat az irodájából. Bízott benne, hogy előkerülnek. Két megkeresés is érkezett hozzá, hogy keresse meg a két illető személyi anyagát, és nem találták. 8. oldal, összesen: 11 D:\Dokumentumok\2011\Jegyzőkönyvek\Képviselő-testületi-2011\2011.06.14\Jegyzőkönyv - 2011.06.14.doc
Amikor először észlelte, akkor jelezte polgármester asszony fele, kérte a türelmét, hogy hátha a tatarozások után előkerülnek. Ezzel kapcsolatban minden jelenlegi és volt hivatali dolgozót ki fognak hallgatni. Bátisz Erzsébet képviselő: Megkérdezte, hogy körülbelül sem lehet tudni, hogy mikor tűntek el? Dr. Szolga Emese jegyző: Körülbelül idén január és március között. Sáhóné Horváth Márta polgármester: Elmondta, hogy érdekes módon az ő személyi anyaga megvan. Most rendőrségi feljelentést tett a jegyző asszony. Dr. Szolga Emese jegyző: Főleg a lakosokat szeretné tájékoztatni, hogy 2011-ben is megnyerték az EU-élelmiszersegély programot. Idén sokkal kevesebb élelmiszert kaptak, amit kioszthatnak: liszt, tarhonya, instant tésztaétel paradicsomos, konzerv kukorica. A szállítást kell majd megoldani, 2011. június 20. és 2011. július 15. között. Tavaly egy felajánlás segítségével tudták megoldani, bízik benne, hogy sikerül majd idén is megoldani valahogy. Majd ősszel is lesz egy ilyen jellegű szállítás. A kiosztásra 2011. július közepe táján kerül sor, de erről még értesíteni fogjuk az érintetteket, és a helyben szokásos módon is hirdetésre kerül. Járóka Márió Zsolt képviselő: Megkérdezte, hogy lehet tudni, hogy hányan kapnak majd? Dr. Szolga Emese jegyző: Elmondta, hogy többen mint tavaly, konkrét számot nem tud mondani, de kb. 300 fő lehet. Sáhóné Horváth Márta polgármester: Megkérdezte, hogy van-e még valakinek mondanivalója a különfélékben. Szabó Árpád képviselő: Elmondta, hogy ő is a saját bőrén tudja, milyen az, ha eltűnnek a személyi iratok, hiszen az övé is eltűnt az iskola páncélszekrényéből. Megkérdezte, hogy a Fekete Emília óraadó tanár miért jár az iskolába este tíz órakor, és mit csinál ott? Ezúton megkérdezte, hogy mennyire kompetens, hogy egy óraadónak miért van bejárása az iskolába. Szülői észrevételekre hivatkozva szemtől-szembe megkérdezte az iskolaigazgató-helyettes asszonytól, hogy Ő még mindig ott lakik az iskolában? Megkérdezte, hogy miért pörög későn este a vízóra. Kovácsné Szemes Ibolya iskola-igazgató helyettes: Azért ment a Fekete Emília, hogy segítsen neki, érte ment. Együtt mennek el utána. A vízóra nem pöröghet. Az Emília határozott időre közalkalmazott, és az ő felügyeletével tartózkodik ott. Kikérte magának az állítást, hogy ott lakik. Dr. Szolga Emese jegyző: Ő is utána nézett, hogy Fekete Emília ki lett nevezve. Érdeklődött az iskolaigazgató-helyettes asszonytól, hogy 2012.06.30-ig van kinevezése a Fekete Emíliának? Kovácsné Szemes Ibolya iskola-igazgató helyettes: Igen, és elmondta, hogy úgy szerepel a kinevezésében, hogy 2012.06.30-ig, vagy addig a napig, amíg a Biczóné Kőműves Krisztina táppénzen van. Ez szerepel is a kinevezésében. Dr. Szolga Emese jegyző: Elmondta, hogy 2011. június 30-ig van egy kötelezettségük a létszámokkal kapcsolatban, amellyel kapcsolatos levelet át is küldte az iskolába. Kovácsné Szemes Ibolya iskola-igazgató helyettes: Megkapta. Elmondta, hogy létszámleépítés, létszámváltozás nem volt, tehát a státuszok maradtak ugyanúgy. Dr. Szolga Emese jegyző: Megkérte, hogy egy pár mondatban mondja el, hogy végül is hogyan történt, hogy most létszámleépítés, vagy racionalitás volt. Sáhóné Horváth Márta polgármester: Amiket megkaptak az iskolától adatokat, az alapján szerinte túllépték a költségvetésben lévő létszámokat is. 9. oldal, összesen: 11 D:\Dokumentumok\2011\Jegyzőkönyvek\Képviselő-testületi-2011\2011.06.14\Jegyzőkönyv - 2011.06.14.doc
Kovácsné Szemes Ibolya iskola-igazgató helyettes: Elmondta, hogy arról van szó, hogy a Képviselő-testület létszámleépítést és racionalizálást rendelt el. A tantestületnek a többsége tanító szakos volt, több tanító tanított felsőben nem szakosként. A törvény előírja, hogy a felsőben szakos pedagógusokat kell alkalmazni, ezért a tantárgyfelosztásban volt tanító akire nem volt szükség, hanem helyette szakos tanárt kellett felvenni. Akik el lettek küldve, azok helyére nem vett fel senkit. Két pedagógus GYES-en van, akik helyére nem vett fel senkit. Viszont a szakos ellátottságot tudta biztosítani a 44 órában. Így tudták megoldani a szakos ellátottságot. Ezek a pedagógusok jelenleg határozott kinevezésű tagok. Dr. Szolga Emese jegyző: Éppen ez a június 30-i adatszolgáltatás kapcsán szembesült vele, hogy például Szabó László és Vörös Péter szerződése most lett meghosszabbítva. Kovácsné Szemes Ibolya iskola-igazgató helyettes: Igen, hiszen az igazgató hatásköre, hogy meghosszabbíthatja a következő tanévre is a szerződésüket. Ők határozott időre felvett szakos pedagógusok. Dr. Szolga Emese jegyző: Elmondta, annak érdekében, hogy a Képviselő-testület is tisztán lásson, hogy az önkormányzat engedélyezett létszám kerete az Általános Iskolában 2010-ben 15,5 volt, és 2011-ben a rendelet elfogadásakor ez 11 volt. Itt mindenki abban a tudatban volt, hogy itt létszámleépítés történt. Arra kérte a testület felhatalmazásával, hogy mutassa ki az igazgató helyettes asszony, hogy hogyan van, vagy akkor egy külsős szakvéleményt kérjenek. Szabó Árpád képviselő: Szerinte volt egy tanügyi szakvélemény, ami konkrétan leírta az elvárásokat és megvizsgálta a tantestületet. Megkérdezte, hogy olyan nehéz, egy ilyen létszám adatot összeegyeztetni? A korábbiakkal kapcsolatban szeretné kérni, hogy mi a véleménye a fenntartónak, hogy éjszakába nyúlóan oda bejárnak. Sáhóné Horváth Márta polgármester: Véleménye szerint nincs olyan munkakör, ami 8 órában nem elvégezhető. Ő sem ért vele egyet, és nem fogadja el, nem érti miért kell este tízkor ott tartózkodni. Ez az intézményvezető felelőssége. Kovácsné Szemes Ibolya iskola-igazgató helyettes: Elmondta, hogy ő a munkáját végzi, és egyedül van, nincs helyettese. Szerinte az eredmény a fontos, hogy működik az iskola. Bujáki Lászlóné képviselő: Szerette volna megkérdezni, hogy a Biczóné Kőműves Krisztina még mindig táppénzen van. Elmondta, hogy ugyanúgy a munkahely is kérheti a beteg állapotának a felülvizsgálatát. Nagyon nagy megszorítások vannak, de ott kellene jobban figyelni, ahol ténylegesen is csalnak. Javasolta a felülvizsgálat kérését. Sáhóné Horváth Márta polgármester: Annyit mondott el ezzel kapcsolatban, hogy a Képviselő-testület 2010. november 26-án visszavonta az igazgatói kinevezését, és attól kezdve nem a polgármester gyakorolja a munkáltatói jogokat, hanem az igazgató-helyettes asszony. Így már az iskola hatásköre. Bujáki Lászlóné képviselő: Elmondta, hogy nagyon morbid, mert a mai világban nem engedhető meg, hogy egy munkaképes ember elmenjen táppénzre. Kovácsné Szemes Ibolya iskola-igazgató helyettes: Biztosította a jelenlévőket, hogy azon van, hogy megoldja a problémát. Sáhóné Horváth Márta polgármester: Megkérdezte, hogy van-e valakinek még észrevétele. Borda Katalin lakó: Sajnálta, hogy nem lett felolvasva a levele, mert ő annak a híve, hogy vállalja a tetteiért a következményeket. Sáhóné Horváth Márta polgármester: Felolvasta Borda Katalin lakó, és szülő 6. sz. mellékletben csatolt levelét. 10. oldal, összesen: 11 D:\Dokumentumok\2011\Jegyzőkönyvek\Képviselő-testületi-2011\2011.06.14\Jegyzőkönyv - 2011.06.14.doc
Borda Katalin lakó: Elmondta, hogy ő már egyszer kijelentette, hogy az iskola a Bana szégyene. Úgy gondolta, hogy az iskolaigazgatóhelyettes ha hibázott, akkor csak annyiban, hogy nem állította le ezt az egészet. Ő akkor normál körülmények között kezdte a szülői értekezletet. Hogyan lehet így a másik szemébe nézni. Ágoston Lászlóné képviselő: Elmondta, hogy ő bátran a szemébe mer nézni, mivel nem úgy történtek a dolgok, ahogy ő látja. Egyébként meg személyiségi jogokat sért, hogy nem kérdezte meg, hogy elhangozhat-e a neve. Elnézést kért, nem vitatkozik, zárják le az ügyet. Sáhóné Horváth Márta polgármester: Elmondta, hogy ez a szülői akkor volt, amikor kezdeményezték az aláírás gyűjtést az iskola bezárása ellen. Mint ahogy később kiderült ezen a szülőin az evangélikus pap is ott volt. A beszélgetésből, amit az evangélikus pappal folytatott egyértelműen kiderült, hogy el kellene gondolkodnia azon, hogy igaz hogy nagy aránnyal polgármesternek megválasztották, de most az iskola ügyben hány aláírást gyűjtöttek ő ellene. Megkérdezte, hogy akkor ki ellen irányult ez az aláírásgyűjtés, holott az a képviselő aki ezt kezdeményezte, annak nagyon jól tudnia kellett, hogy az elnyert pályázat miatt legalább öt évig működnie kell az iskolának. Egyébként a fenntartó nem tudott erről a szülőiről. Ágoston Lászlóné képviselő: Elmondta, hogy nem ő volt ennek az egésznek a zászlóvivője, igaz hogy ő is gyűjtötte az aláírásokat. A polgármester asszonyhoz fordulva elmondta, hogy Ők már ezt egyszer megbeszélték, tény hogy volt egy olyan összehívás, ami arról szólt, hogy mi legyen az iskolával. Nem tudta, hogy miért kell ebből ekkora ügyet csinálni. Bujáki Lászlóné képviselő: Megköszönte a Borda Katinak a nyílt levelét. A lakossághoz fordult, és mindenkinek felhívná a figyelmét, hogy a többi lakos is merjen szólni, jelezni, ha valami nem tetszik nekik. Ágoston Lászlóné képviselő: Elmondta, hogy ő nem foglalkozik tovább az üggyel, de ha nem lesz iskola, akkor nem ő miatta fogják bezárni. Egyébként, az evangélikus pap azért volt ott, mert a tantestület tagja, mert hitoktatást tart. Sáhóné Horváth Márta polgármester: Elmondta, hogy már megkérdezte az igazgató-helyettes asszonyt, és mondta, hogy nem tart hitoktatást. Jelezte a következő testületi ülés időpontját, mely 2011. július 5-én kedden lesz, és tárgyalni fogják a helyi tűzgyújtási rendeletet, a házasságkötés és a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítéséről szóló rendeletet, valamint az iskolaigazgatói pályázatok elbírálása. Még felhívta a lakosság figyelmét, hogy ismételten betörések történtek a településen, és megkérte a polgárőrség vezetőjét is, hogy fokozottan figyeljenek. Több hozzászólás nem volt, a polgármester megköszönte a jelenlévők aktív közreműködését és a rendes nyílt képviselő-testületi ülést bezárta.
K.m.f.
Sáhóné Horváth Márta polgármester
Dr. Szolga Emese jegyző
A jegyzőkönyvet hitelesítették:
Szabó Árpád képviselő
Vizkeleti István alpolgármester 11. oldal, összesen: 11
D:\Dokumentumok\2011\Jegyzőkönyvek\Képviselő-testületi-2011\2011.06.14\Jegyzőkönyv - 2011.06.14.doc