JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. november 28-án megtartott soros ülésén és közmeghallgatáson az Aranyszöm Rendezvényházban
Jelen vannak:
Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, képviselő Szűcsné Dr. Fehér Éva alpolgármester Csiszár István, Balogh Miklós, Tanács József, Vass Antal és Volford Imre képviselők Babarczi János, Varga Ferenc tanácsosok Masa Róbert, Heller Sz. Tibor tanácsosok
Dr. Varga- Nagy Szilvia jegyző
Igazoltan vannak távol: Katona János László, Oltványi Gyula képviselő Mucsi György alpolgármester Tanácskozási joggal jelen vannak: • Kosztyu Gyuláné óvodavezető • Berta Gyuláné mb. könyvtárvezető • Pintérné Farkas Ágnes mb. Gond. Közp. tagintézményvezető • Vastag István Alapfokú Művészeti Iskola Igazgatója • Csőke Melinda Móra-Partner Kft. ügyvezető igazgatója • Markovicsné Bobár Gabriella Móra-Vitál kft. ügyvezetője • Baloghné Baranyás Ágnes Huncutka Bölcsőde és Családi Napközi • Szécsi Helga Mórahalmi Városfejlesztő Kft. munkatársa • Pásztor József Móra-Solar Kft. ügyvezetője • Balog László kabinetvezető • Árva Béláné osztályvezető Megjelent 78 fő mórahalmi lakos. Nógrádi Zoltán polgármester úr: Köszönti a képviselő-testületi ülés résztvevőit. Megállapítja a határozatképességet, a 8 tagú települési képviselő-testület tagjai közül jelen 6 fő és a polgármester, 2 fő képviselő igazoltan van távol.
2 Elmondja, hogy Katona János László távollétében az Ügyrendi Bizottság állásfoglalását Tanács József bizottsági tag tolmácsolja. A Városfejlesztési Konzultativ Testület állásfoglalását Csányi László alpolgármester ismerteti.
Javaslatot tesz – meghivó szerint - a napirendi pontokra: I./ Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
II./ Aktuális kérdések Előadók: témakörök szerint III./ Közmeghallgatási napirend: 1./ Mórahalom város Önkormányzatának 2014. évi költségvetési koncepciója A 2013. évi I-III. negyedévi költségvetési gazdálkodás helyzetéről szóló tájékoztatás 2./ 2014. évi adókoncepció (aktuális kérdések napirend keretében) 3./ Egyéb közérdekű javaslatok, bejelentések
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a napirendi pontokra tett javaslatot. 389/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Napirend elfogadása Határozat Mórahalom Város Képviselőtestülete 2013. november 28-ai ülése napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: I./ Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
3 II./ Aktuális kérdések Előadók: témakörök szerint III./ Közmeghallgatási napirend: 1./ Mórahalom város Önkormányzatának 2014. évi költségvetési koncepciója A 2013. évi I-III. negyedévi költségvetési gazdálkodás helyzetéről szóló tájékoztatás 2./ 2014. évi adókoncepció (aktuális kérdések napirend keretében) 3./ Egyéb közérdekű javaslatok, bejelentések Erről értesitést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző
I. napirend
- Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi Zoltán polgármester beszámolóját a jegyzőkönyv 1. sz. melléklete tartalmazza.
Kérdés: Tanács József képviselő: Egyetért azzal, hogy régi „álma” vált valóra az önkormányzatnak azzal, hogy az elkerülő út megépülhet. Érdeklődik, hogy a várost átszelő 55-ös főközlekedési útszakasz rehabilitációja megvalósulhat-e a beruházással egyidőben?
Volford Imre képviselő: Az elkerülő út vonatkozásában ki a kivitelező, projektgazda?
Nógrádi Zoltán polgármester: A felvetett kérdésekkel kapcsolatban elmondja, hogy az elkerülő út Európai Uniós forrásból valósul meg, állami beruházásként. Az állam nevében eljáró szerv: NIF Zrt. Két út ugyanazon nyomvonalának kiépitésére és a meglévő út rehabilitációjára egyidőben TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
4 nincs lehetőség. Erre tekintettel az elkerülő út megépitését szorgalmazták, tartották fontosabbnak. Természetesen emellett az átkelő szakasz rekonstrukciójának megvalósítását is szorgalmazzák.
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a beszámolót. 390/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről Határozat I. Mórahalom város Képviselő-testülete a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről szóló polgármesteri beszámolót elfogadja. Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester
A Képviselő-testület megérkezésével.
-
létszáma
8
főre
emelkedett
Oltványi
Gyula
képviselő
Jelentés a Képviselő-testület határozatainak végrehajtásáról Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi Zoltán polgármester : Javasolja a határozati javaslat kiegészitését az alábbiak szerint: „II. Mórahalom város Képviselő-testülete elfogadja a 8/2013. /I. 3l./ Kt. Sz. határozat 33. pontára adott jelentést. A Képviselő-testület felkéri a közalapitványok kuratóriumi elnökeit, hogy a határozat melléklete szerint pénzkezelési szabályzataikat aktualizálják. A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról további jelentést nem kér.”
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
5 Tanács József Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést a kiegészitett határozati javaslattal együtt.
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a polgármesteri javaslatot. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést a kiegészitett határozati javaslattal együtt.
391/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Jelentés a Képviselő-testület határozatainak végrehajtásáról Határozat
I. Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta és elfogadja a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról adott jelentést. A 264/2013. (VI.27.) Kt., 127/2012. (IV.26.) kt., 67/2011. (III.31.) kt. sz. határozat 3. pontjának, 324/2013. (IX.12.) kt., 293/2013. (VII.25.) kt., 150/2013. (IV.25.) kt., 158/2013. (IV.25.) kt. sz. határozatok végrehajtásáról további jelentést nem kér. A 176/2013.(IV.25.) Kt. sz. határozatok végrehajtásáról a 2013. decemberi kt. ülésre kér újabb jelentést. A 14/2013. (I.31.) Kt., 203/2013. (V.30.) Kt. sz. határozatok végrehajtásáról a 2014. januári kt. ülésre kér újabb jelentést. A 211/2011. (VIII.25.) Kt., 288/2011. (X.27.) kt., 321/2010. (XI.25.) kt., 323/2013. (IX.12.) kt., 320/2013. (VIII.29.) kt. zs. határozatok végrehajtásáról a 2014. februári kt. ülésre kér újabb jelentést. A 182/2013. (V.23.) kt., 363/2012. (XI.29.) kt. sz. határozatok végrehajtásáról a 2014. márciusi kt. ülésre kér újabb jelentést. A 32/2012. (I.26.) kt. sz. határozat végrehajtásáról a 2014. áprilisi jelentést.
kt. ülésre kér újabb
A 390/2012.(XII.20.) kt., 382/2012. (XII.20.) kt. sz. határozat 2.b pontjának végrehajtásáról a 2014. májusi kt. ülésre kér újabb jelentést.
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
6 „II. Mórahalom város Képviselő-testülete elfogadja a 8/2013. /I. 3l./ Kt. Sz. határozat 33. pontára adott jelentést. A Képviselő-testület felkéri a közalapitványok kuratóriumi elnökeit, hogy a határozat melléklete szerint pénzkezelési szabályzataikat aktualizálják. A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról további jelentést nem kér.”
Erről értesitést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3./ intézményvezetők 4./ Kht. igazgatók
-
Jelentés az átruházott hatáskörök gyakorlásáról Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi Zoltán polgármester: Ismerteti a Szociális Bizottság tájékoztatóját.
Kérdés: nincs Hozzászólás : nincs
- A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi.
Nógrádi Zoltán polgármester: Ismerteti saját hatáskörében hozott döntéseiről összeállított tájékoztatót. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi.
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
7 392/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Jelentés az átruházott hatáskörök gyakorlásáról Határozat Mórahalom város Képviselő-testülete a Polgármesterre, a Szociális Bizottságra átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatókat az SZMSZ 5. § /3/ bekezdése alapján tudomásul veszi. Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Szociális Bizottság elnöke
II. Napirend: Aktuális kérdések
-
Mórahalom városi Önkormányzat új vagyonrendeletének megalkotásáról a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvénnyel összhangban Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Tanács József Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja a rendeletmódositást. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint az összeállitott tervezetet jónak, alapostan tartják, igy elfogadásra javasolják azt. Csányi László alpolgármester ismerteti a Városfejlesztési Konzultativ Testület állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják a rendelet-tervezetet. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
8 Nógrádi Zoltán polgármester: Szavazásra bocsátja az Önkormányzati vagyongazdálkodás szabályairól szóló rendelettervezetet:
-
A Képviselő-testület – egyhangú szavazattal – az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 33/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendeletét az Önkormányzati vagyongazdálkodás szabályairól A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv 5. sz. melléklete tartalmazza.
-
Helyi adó koncepció 2014. évre (közmeghallgatási napirend) Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Tanács József Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja az előterjesztést és a rendelet-tervezetet. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést a rendelet-tervezettel együtt. Csányi László alpolgármester ismerteti a Városfejlesztési Konzultativ Testület állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést.
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
393/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Helyi adó koncepció 2014. évre Határozat Mórahalom Város Képviselő-testülete a 2014. évi helyi adó koncepcióra vonatkozó előterjesztést megtárgyalta és a fentiek figyelembe vételével az alábbi döntést TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
9 hozza, egyben felhívja a jegyzőt, vegye figyelembe a közmeghallgatáson elhangzott javaslatokat. 1. A Képviselő-testület egyetért azzal, hogy 2014. január 01-től ne kerüljön emelésre az építményadó, a telekadó, a magánszemélyek kommunális adója, az idegenforgalmi adó és az iparűzési adó mértéke. 2. A Képviselő-testület felhívja a jegyzőt, hogy a helyi adó rendeleteket érintő módosításokat, rendelet tervezeteket készítse el. Határidő: 2013. novemberi kt. Felelős: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző Erről értesítést kap: Nógrádi Zoltán polgármester és általa közmeghallgatáson a lakosság Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző
Nógrádi Zoltán polgármester: Szavazásra bocsátja a telek adóról szóló 11/1991. /XI. 28./ önkormányzati rendelet módositására vonatkozó rendelet-tervezetet: A Képviselő-testület – egyhangú szavazattal – az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 34/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendeletét a telek adóról szóló 11/1991. /XI. 28./ önkormányzati rendelet módositásáról
-
A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv 7. sz. melléklete tartalmazza.
-
Javaslat az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenitéséről szóló 29/1993. /XII. 3l./ Ör. Sz. rendelet módositására Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Tanács József Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja a rendeletmódositást. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
10 Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják a rendelettervezetet. Csányi László alpolgármester ismerteti a Városfejlesztési Konzultativ Testület állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják a rendelet-tervezetet. A testületi tagok megitélése szerint a lakbérek nem magasabbak, mint a városban lévő albérleti dijak.
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
Nógrádi Zoltán polgármester: Szavazásra bocsátja az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenitéséről szóló 29/1993. /XII. 31./ önkormányzati rendelet módositására vonatkozó rendelet-tervezetet:
-
A Képviselő-testület – egyhangú szavazattal – az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 35/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendeletét az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenitéséről szóló 29/1993. /XII. 31./ önkormányzati rendelet módositásáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv 9. sz. melléklete tartalmazza.
-
Térségi Vizmü-üzemeltetési Intézmény III. számú módositásokkal egységes szerkezetű társulási megállapodásának elfogadása a Csongrád Megyei Kormányhivatal által végzett felülvizsgálat és a törvényességi felhivásában javasoltak alapján Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Tanács József Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
11 - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
394/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Térségi Vizmü-üzemeltetési Intézmény III. számú módositásokkal egységes szerkezetű társulási megállapodásának elfogadása a Csongrád Megyei Kormányhivatal által végzett felülvizsgálat és a törvényességi felhivásában javasoltak alapján Határozat
1./ Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Térségi Vízműüzemeltetési Intézménynek a Csongrád Megyei Kormányhivatal által felülvizsgált és a hivatal törvényességi felhívásában javasoltak alapján módosított, III. számú módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodását elfogadja. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a társulási megállapodás aláírására. Felelős: Határidő:
Nógrádi Zoltán polgármester azonnal
A határozat végrehajtásáról a Képviselő-testület külön jelentést nem kér. Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3./ Térségi Vízmű Üzemeltetési Intézmény 4./ Irattár
-
Mórahalom és Térsége Ivóvizminőség-javitó Önkormányzati Társulás IV. számú módositásokkal egységes szerkezetű társulási megállapodásának elfogadása a Csongrád Megyei Kormányhivatal által végzett felülvizsgálat és a törvényességi felhivásában javasoltak alapján Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Tanács József Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
12 Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
395/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom és Térsége Ivóvizminőség-javitó Önkormányzati Társulás IV. számú módositásokkal egységes szerkezetű társulási megállapodásának elfogadása a Csongrád Megyei Kormányhivatal által végzett felülvizsgálat és a törvényességi felhivásában javasoltak alapján Határozat
1./ Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Mórahalom és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulásának a Csongrád Megyei Kormányhivatal által felülvizsgált és a hivatal törvényességi felhívásában javasoltak alapján módosított, IV. számú módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodását elfogadja. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a társulási megállapodás aláírására. Felelős: Határidő:
Nógrádi Zoltán polgármester azonnal
A határozat végrehajtásáról a Képviselő-testület külön jelentést nem kér. Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3./ Mórahalom és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás 4./ Irattár
-
A Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulása módositott – V. számú módositásokkal egységes szerkezetű - társulási megállapodásának elfogadása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Tanács József Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
13 Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
396/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulása módositott – V. számú módositásokkal egységes szerkezetű - társulási megállapodásának elfogadása Határozat 1./ Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulásának az Mötv. rendelkezéseire tekintettel felülvizsgált V. számú módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodását elfogadja. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a társulási megállapodás aláírására. Felelős: Határidő:
Nógrádi Zoltán polgármester azonnal
A határozat végrehajtásáról a Képviselő-testület külön jelentést nem kér. Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3./ Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulása 4./ Irattár
-
A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása XII. számú módositásokkal egységes szerkezetű társulási megállapodásának elfogadása a Csongrád Megyei Kormányhivatal által végzett felülvizsgálat és a törvényességi felhivásában javasoltak alapján Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Tanács József Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
14 Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
397/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása XII. számú módositásokkal egységes szerkezetű társulási megállapodásának elfogadása a Csongrád Megyei Kormányhivatal által végzett felülvizsgálat és a törvényességi felhivásában javasoltak alapján Határozat
1./ Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Homokháti Kistérség Többcélú Társulásának a Csongrád Megyei Kormányhivatal által felülvizsgált és a hivatal törvényességi felhívásában javasoltak alapján módosított, XII. számú módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodását elfogadja. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a társulási megállapodás aláírására. Felelős: Határidő:
Nógrádi Zoltán polgármester azonnal
A határozat végrehajtásáról a Képviselő-testület külön jelentést nem kér. Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 4./ Irattár
-
A Mórahalom – Zákányszék Szennyvizelvezetési és Szennyviztisztitási Társulás II. számú módositásokkal egységes szerkezetű társulási megállapodásának elfogadása a Csongrád Megyei Kormányhivatal által végzett felülvizsgálat és a törvényességi felhivásában javasoltak alapján Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Tanács József Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
15
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
398/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A Mórahalom – Zákányszék Szennyvizelvezetési és Szennyviztisztitási Társulás II. számú módositásokkal egységes szerkezetű társulási megállapodásának elfogadása a Csongrád Megyei Kormányhivatal által végzett felülvizsgálat és a törvényességi felhivásában javasoltak alapján Határozat
1./ Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a MórahalomZákányszék Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulásának a Csongrád Megyei Kormányhivatal által felülvizsgált és a hivatal törvényességi felhívásában javasoltak alapján módosított, II. számú módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodását elfogadja. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a társulási megállapodás aláírására. Felelős: Határidő:
Nógrádi Zoltán polgármester azonnal
A határozat végrehajtásáról a Képviselő-testület külön jelentést nem kér. Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3./ Mórahalom-Zákányszék Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás 4./ Irattár
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
16 -
A Tisza Volán Zrt-vel kötött Közszolgálati Szerződés módositása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Tanács József Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
399/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A Tisza Volán Zrt-vel kötött Közszolgálati Szerződés módositása Határozat 1./ Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta és elfogadja a Tisza Volán Zrt javaslatát a Mórahalom város helyi, menetrend szerinti, autóbusszal történő személyszállítási tevékenység 2014. évi díjszabásának megállapítására. 2./ A Képviselő-testület az 1. pontban foglaltak alapján a 2013. február 28. napján kelt Közszolgáltatási szerződést módosítja. 3./ Mórahalom város Képviselő testülete felhatalmazza a Polgármestert a határozathoz csatolt Közszolgáltatási Szerződés módosítás aláírására. Határidő: azonnal Beszámolási határidő: 2014. januári kt. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3. Tisza Volán Zrt. 4. Irattár TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
17
-
A kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátásának átvállalása tárgyában megkötendő megállapodás jóváhagyása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Tanács József Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
400/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A kéményseprő-ipari közszolgáltatás megkötendő megállapodás jóváhagyása
ellátásának
átvállalása
tárgyában
Határozat 1./ Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta és elfogadja a kéményseprőipari közszolgáltatás saját hatáskörben történő ellátására vonatkozó, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötendő megállapodást. 2./ A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Felelős: 2. pontra Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: 2014. január, beszámolásra 2014. januári kt. Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
18 -
Mórahalom város Településrendezési Tervének és Helyi Épitési Szabályzatának felülvizsgálatára megbizás Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
401/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom város Településrendezési Tervének és Helyi Épitési Szabályzatának felülvizsgálatára megbizás Határozat
l.a/ Mórahalom város Képviselő-testülete Mórahalom város Helyi Épitési Szabályzatáról szóló 11/1999. /VII. l./ önkormányzati rendeletben foglaltak, valamint ezen rendelet részét képező Szabályozási Terv felülvizsgálatával kapcsolatos munkálatok elvégzésére megbizza Új-Lépték Tervező Iroda Bt-t és felhatalmazza a polgármestert az erre vonatkozó szerződés aláirására. A településrendezési terv elkészitésének dija: bruttó 1.549.400,-Ft, melyet a képviselő-testület elfogad. l.b/ A Képviselő-testület kéri, hogy a felülvizsgálatban részt vevő szakértők és önkormányzati szakemberek vizsgálják az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról szóló 2/2005. /I. ll./ kormányrendelet szerinti környezeti vizsgálat szükségességét és a vizsgálat eredményét követően tegyenek javaslatot arra vonatkozóan, hogy a tervezési szerződés kiegészitésre kerüljön-e ezzel a munkarésszel. Határidő: 2013. december 3l. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester 2./ A Képviselő-te4stület felkéri a Polgármestert, hogy az l. pontban foglalt feladatok végrehajtásáról folyamatosan számoljon be a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottságnak. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
19 Határidő: 2. pontra. A Kt-nak beszámolásra, 2014. márciusi kt. Ülés Folyamatos, illetve a szerződés ütemezésének megfelelően Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Erről értesitést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke
-
2014. évi belső ellenőrzési ütemterv
Előadó: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. Csányi László alpolgármester ismerteti a Városfejlesztési Konzultativ Testület állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
402/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: 2014. évi belső ellenőrzési ütemterv Határozat Mórahalom város Képviselő-testülete a Magyarország helyi Önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 119. § /5/ bekezdése, valamint a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 370/2011.(XII.31.) Korm.r. 32 §. (3) és (4) bekezdése alapján Mórahalom városi Önkormányzat és intézményei ellenőrzésére a határozat mellékletét képező, 2014. évre vonatkozó éves ütemtervet fogadja el: I. Mórahalom város Képviselőtestülete felhívja valamennyi intézmény vezetőjének figyelmét, hogy a 370/2012.(XII.31.) Korm.r. 14.§. (2) bekezdésében foglaltak alapján készítsenek beszámolót a külső ellenőrzési jelentés megállapításai alapján végrehajtott intézkedésekről, a végre nem hajtott intézkedésekről és azok indokáról a belső ellenőrzési vezető részére TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
20 Határidő: 2014. január 31. Felelős: valamennyi intézmény vezetője II. Mórahalom város Képviselőtestülete felhívja a belső ellenőrzési vezető figyelmét 370/2012.(XII.31.) Korm.r. 49.§. (3) bekezdésében foglaltak alapján az éves ellenőrzési jelentés elkészítésére és a jegyzőnek a tárgyévet követő év február 15-ig történő megküldésére Határidő: 2014. február 15. Felelős: belső ellenőrzési vezető III. A Képviselőtestület felhívja a jegyző figyelmét az ellenőrzési ütemtervben foglaltak maradéktalan végrehajtására, valamint az éves összefoglaló ellenőrzési jelentés elkészítésére. Határidő: 2014. év, a 2013. évi zárszámadással egy időben Felelős: Mórahalom város jegyzője Erről értesítést kap: 1. Mórahalom város Polgármestere 2. Mórahalom város Jegyzője 3. Homokháti Kistérség Belső Ellenőrzési Társulása Bordány 4. Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke 5. Intézményvezetők
-
Móra Ferenc ÁMK intézmény megszüntető okirat elfogadása Előadó: Dr. Varga - Nagy Szilvia jegyző
Tanács József Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
403/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Móra Ferenc ÁMK intézmény megszüntető okirat elfogadása TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
21 Határozat
1. Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta a Móra Ferenc Általános Művelődési Központ intézmény megszüntetése tárgyú előterjesztést, melyet a határozat melléklete szerint elfogad. 2. Mórahalom város Képviselőtestülete a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. tv. rendelkezései, valamint a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló 2012. évi CLXXXVIII. Tv.-ben foglaltaknak megfelelően a Móra Ferenc Általános Művelődési Központ a KLIK állami fenntartásba kerülése miatt az intézményt 2012. december 31-i visszamenő hatállyal megszünteti. A köznevelési feladatok tekintetében a jogutód a KLIK. 3. Mórahalom város Képviselőtestülete megállapítja, hogy a Napközi-konyha működtetéséről és a 562913 Iskolai intézményi étkeztetés, 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése, 562917 Munkahelyi étkeztetés feladatok ellátásáról a Napközi-otthonos Óvoda feladatai közé az intézmény Alapító Okiratbába történő felvételéről 387/2012.(XII.20.) Kt.sz. határozatával döntött. Az ÁMK Alapító okiratában szereplő további, az önkormányzat által ellátandó feladatok tekintetében a jogutód a Napközi-otthonos Óvoda. 4. Mórahalom város Képviselőtestülete megállapítja, hogy a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. tv. rendelkezései, valamint a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló 2012. évi CLXXXVIII. Tv.-ben foglaltaknak megfelelően a Móra Ferenc Általános Művelődési Központ állami fenntartásba kerülését követően a Mórahalom városi Önkormányzat irányítása alá tartozó Napközi-otthonos Óvoda alapfeladatai közé felvételre kerültek 2013. január 01-napjától kezdődően a képviselő-testület 387/2012.(XII.20.) Kt.sz. határozata, valamint 98/2013. (III. 28.) Kt. sz. határozattal jóváhagyott alapító okirat módosítással a Mórahalom, Barmos György tér 2. (hrsz: 604) szám alatti épület önkormányzati működtetési kötelezettséggel érintett épületrészei, valamint a Napközi-konyha és a Sportcsarnok működtetésével összefüggő feladatok ellátásáról. 5. Mórahalom város Képviselőtestülete megállapítja, hogy a 2012. december 20-án hozott döntése során a Móra Ferenc Általános Művelődési Központ nem került megszüntetésre, ezért szükséges a Megszüntető Okirat visszamenőleges 2012. december 31.-i hatállyal történő elfogadása. Határidő: azonnal Felelős: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 6. Mórahalom város Képviselő-testülete Móra Ferenc Általános Művelődési Központ 388/2012. (XII.20.) Kt. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát és módosító okiratát az 1. pontban foglalt megszüntetésre tekintettel visszavonja.
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
22 7. A Képviselő-testület utasítja a jegyzőt, hogy intézkedjen a Móra Ferenc ÁMK Megszüntető Okirat törzskönyvi nyilvántartásban történő átvezettetéséről. Határidő: azonnal Felelős: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3. Kosztyu Gyuláné óvoda vezető 4. MÁK Csm-i Igazgatósága Szeged
-
Mórahalom város Önkormányzata Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház Alapitó Okirat módositása Előadó: Dr. Varga - Nagy Szilvia jegyző
Tanács József Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
404/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom város Önkormányzata Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház Alapitó Okirat módositása Határozat 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta a Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház Alapító Okirat módosítását, valamint egységes szerkezetben foglalt szövegét, melyet - a határozat melléklete szerint –elfogad. 2./ A Képviselő-testület utasítja a Jegyzőt, hogy a módosítást a Szervezeti és Működési Szabályzatban vezesse át. Határidő: azonnal TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
23 Felelős: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3./ A Képviselő-testület utasítja a Jegyzőt, hogy intézkedjen a módosított Alapító Okirat törzskönyvi nyilvántartásban történő átvezettetéséről. Határidő: azonnal Felelős: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3. MÁK Csm-i Igazgatósága Szeged
-
Napközi-otthonos Óvoda 2012. év átfogó ellenőrzés utóvizsgálata tárgyában végrehajtott belső ellenőrzés megállapitásaira készült intézkedési terv Előadó: Dr. Varga - Nagy Szilvia jegyző
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Csányi László alpolgármester ismerteti a Városfejlesztési Konzultativ Testület állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést.
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
405/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Napközi-otthonos Óvoda 2012. év átfogó ellenőrzés utóvizsgálata tárgyában végrehajtott belső ellenőrzés megállapitásaira készült intézkedési terv
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
24 Határozat
Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta Napközi-otthonos Óvoda 2012. év átfogó ellenőrzés utóvizsgálata tárgyban végrehajtott belső ellenőrzés megállapításaira készült intézkedési terv tárgyú előterjesztést és a következő határozatot hozza: 1. Mórahalom város Képviselőtestülete felhívja az intézményvezető figyelmét az intézményi működést meghatározó, az új szervezeti egységgel bővülő intézményi feladat miatt az SZMSZ és a mellékletét képező szabályzatok dolgozza át. Határidő: 2013. december 31. Felelős: Kosztyu Gyuláné intézményvezető 2. A gyermekétkeztetési feladatok ellátása saját konyha üzemeltetésével, az intézmény telephelyén több étkeztetési formában működik. A Képviselőtestület utasítja az intézmény vezetőjét arra, hogy a telephely működtetésével és üzemeltetésével kapcsolatos feladatok szabályozását hajtsa végre. Határidő: 2013. december 31. Felelős: Kosztyu Gyuláné intézményvezető 3. A dajka munkakörben foglalkoztatott munkavállalók közül 3 fő Mt. hatálya alá tartozó munkavállaló munkaviszonyának módosítása indokolt a Kjt. szerinti jogviszonyban történő foglalkoztatásban a Kvtv. alapján az óvodapedagógusok munkáját közvetlenül segítők bértámogatása miatt. Határidő: 2013. december 31. Felelős: Kosztyu Gyuláné intézményvezető 4. A Képviselő-testület utasítja az intézmény vezetőjét arra, hogy a gyermekétkeztetési feladatokat ellátó konyhai dolgozók munkaköri leírását pótolja. Határidő: 2013. december 31. Felelős: Kosztyu Gyuláné intézményvezető
5. A Képviselő-testület utasítja az intézmény vezetőjét arra, hogy vizsgáltassa felül a kockázatértékelést, melyet munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. Törvény 54. § (2) bekezdése, valamint a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. Törvény előírásainak figyelembevételével kell elvégezni munkahelyenként. Határidő: 2014. február 28. Felelős: Kosztyu Gyuláné intézményvezető 6. A Képviselő-testület utasítja az intézmény vezetőjét, hogy szabályozza a konyhai dolgozók bérköltségük költséghelyeken történő felosztását a többféle étkeztetési feladatok ellátása miatt. Határidő: 2013. december 31. Felelős: Rutainé Földes Diána gazdaságvezető
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
25 Erről értesítést kap: Nógrádi Zoltán polgármester Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző Napközi-otthonos Óvoda vezetője Napközi-otthonos Óvoda gazdaságvezetője
- A „Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház pénzkezelés szabályszerűségének ellenőrzése” tárgyú szabályszerűségi ellenőrzés megállapításaira készült intézkedési terv Előadó: Dr. Varga - Nagy Szilvia jegyző
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Csányi László alpolgármester ismerteti a Városfejlesztési Konzultativ Testület állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést.
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
406/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A „Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház pénzkezelés szabályszerűségének ellenőrzése” tárgyú szabályszerűségi ellenőrzés megállapításaira készült intézkedési terv Határozat Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta a Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház Pénzkezelés szabályszerűségének ellenőrzése tárgyban végrehajtott belső ellenőrzés megállapításaira készült intézkedési terv tárgyú előterjesztést és a következő határozatot hozza: 1. A Képviselőtestület utasítja a Polgármestert, hogy szabályozza az intézmény által nyújtott szolgáltatások díjtételei megállapítására vonatkozó felhatalmazást. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
26 Határidő: 2013. december 31. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester 2. A Képviselő-testület utasítja a Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház vezetőjét, hogy alakítsa ki és vizsgálja felül a nyugtaadási, számlaadási kötelezettséget úgy, hogy az intézmény által nyújtott szolgáltatások bevételére alkalmazott nyugtán szereplő összeg ellenőrizhető legyen az igénybevett szolgáltatásokhoz kapcsolódó díjtételek vonatkozásában. Határidő: 2013. december 31. Felelős: Berta Gyuláné intézményvezető 3. A Képviselő-testület utasítja a Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház vezetőjét,, hogy vizsgálja felül az intézményi SZMSZ, a munkamegosztási megállapodás és az intézmény pénzkezelésére vonatkozó szabályzatot az önkormányzat és intézményei pénzkezelési szabályzatában foglaltak pénzkezelésre vonatkozó rendelkezéseinek figyelembevételével. Határidő: 2014. február 28 Felelős: Berta Gyuláné intézményvezető
Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3./ Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház vezetője
-
A Mórahalom külterület 0111/3, 0111/12 hrsz ingatlanok belterületbe csatolása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
407/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A Mórahalom külterület 0111/3, 0111/12 hrsz ingatlanok belterületbe csatolása TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
27 Határozat
1./ Mórahalom Város Képviselő-testülete megtárgyalta „A Mórahalom külterület 0111/3, 0111/12 hrsz ingatlanok belterületbe csatolása” című előterjesztést, és az abban foglaltakkal egyetért.
2./ Mórahalom Város Képviselő-testülete település- és gazdaságfejlesztési céljai megvalósítása érdekében – figyelemmel Mórahalom város Településszerkezeti és Szabályozási Tervéről szóló 132/1999. /VI.23./ Kt. sz. határozatára, valamint a Helyi Építési Szabályzatról szóló 11/1999. /VII. 01./ önkormányzati rendeletére – a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 15. § (2) bekezdése értelmében a Mórahalom külterület 0111/3 és 0111/12 hrsz ingatlanokat belterületbe kívánja vonni. A Képviselő - testület kéri a területek belterületbe csatolását. 3./ A Képviselőtestület utasítja Nógrádi Zoltán polgármestert, hogy a belterületbe vonáshoz szükséges intézkedéseket tegye meg. A Képviselő-testület a határozat végrehajtásról külön jelentést nem kér.
Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester.
-
A Mórahalom, 1139/1 hrsz-ú ingatlanon lévő 2 db salakborítású teniszpálya és l db multifunkciós grundpálya üzemeltetésre való átadása a Lendület Szabadidős és Rekreációs Sport Egyesület részére Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
28 408/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A Mórahalom, 1139/1 hrsz-ú ingatlanon lévő 2 db salakborítású teniszpálya és l db multifunkciós grundpálya üzemeltetésre való átadása a Lendület Szabadidős és Rekreációs Sport Egyesület részére Határozat
1./ Mórahalom Város Képviselő-testülete megtárgyalta „A Mórahalom, 1139/1 hrszú ingatlanon lévő 2 db salakborítású teniszpálya és 1 db multifunkciós grundpálya üzemeltetésre való átadása a Lendület Szabadidős és Rekreációs Sport Egyesület részére” tárgyú előterjesztést. 2./ Mórahalom Város Képviselő testülete 2013. december 1-től határozatlan időtartamra térítésmentes üzemeltetésre átadja a tulajdonában lévő Mórahalom, 1139/1 hrsz-ú ingatlant a rajta lévő 2 db salakborítású teniszpályával és 1 db műfüves grundpályával - Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 13 § (1) bekezdés 15. pontjában meghatározott sport, ifjúsági ügyek önkormányzati feladat ellátása érdekében - , a Lendület Szabadidős és Rekreációs Sport Egyesülettel (6782 Mórahalom, Honvéd utca 8.) részére. 3./ A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a térítésmentes üzemeltetési szerződést aláírja. 4./ A Képviselő-testület kéri az Üzemeltetőt, hogy évente adjon tájékoztatást az üzemeltetési feladat ellátásáról.
Határidő: 3. pontra 2013. december 1. Beszámolásra: 3. pontra 2013. decemberi Kt. 4. pontra évente első alkalommal 2014. decemberi Kt. Felelős: 3. pontra Nógrádi Zoltán polgármester 4. pontra Lendület Szabadidős és Rekreációs Sport Egyesület Miklós Gábor elnök (6782 Mórahalom, Honvéd utca 8.) Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Lendület Szabadidős és Rekreációs Sport Egyesület (6782 Mórahalom, Honvéd utca 8.)
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
29 - Felhatalmazás iskolai közösségi szolgálat teljesítésére irányuló megállapodások megkötése Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Tanács Józserf Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
409/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Felhatalmazás iskolai közösségi szolgálat teljesítésére irányuló megállapodások megkötése Határozat
1./ Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta az előterjesztést és támogatja az iskolai közösségi szolgálat teljesítésével kapcsolatos feladatok ellátását. A Képviselő-testület felkéri Nógrádi Zoltán polgármestert, valamint az önkormányzat által fenntartott intézmények vezetőit, hogy működjenek közre az iskolai közösségi szolgálat megszervezésének biztosításában. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az iskolai közösségi szolgálat tárgyában kötendő megállapodásokat aláírja az önkormányzatot megkereső köznevelési intézményekkel. 3./ A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a megkötött megállapodások végrehajtásáról évente adjon tájékoztatást a Képviselő-testület részére.
Felelős: 1. pont: Nógrádi Zoltán polgármester önkormányzati intézmények vezetői 2. pont: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: folyamatos, beszámolásra: 2014. augusztus TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
30 Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. dr.Varga-Nagy Szilvia jegyző 3. Önkormányzati intézmények vezetői
-
Tájékoztatás téli felkészülés keretében elvégzendő tevékenységekről Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Tanács József Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: A bizottsági tagok szerint a felkészülés megtörtént. Remélik, hogy nem lesz rá szükség. Elfogadásra javasolják az előterjesztést. Tanács József Szociális Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést.
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
410/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Tájékoztatás téli felkészülés keretében elvégzendő tevékenységekről Határozat
1./ Mórahalom város Képviselő-testülete megtárgyalta és tudomásul veszi a „Téli felkészülés” tárgyú előterjesztésben foglalt tájékoztatást.
2./ Mórahalom Város Képviselő-testülete felhívja Csányi László alpolgármester figyelmét, hogy a téli időszak végén adjon tájékoztatást a téli felkészülés keretében elvégzett feladatokról. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
31 Felelős : Csányi László alpolgármester Határidő : azonnal Beszámolásra: 2014. áprilisi kt Erről értesítést kap: 1. Csányi László alpolgármester 2. Dr. Varga- Nagy Szilvia, jegyző 3. Móraép Nonprofit Kft. 4. Irattár
-
Mórahalom, Móra Ferenc u. 2/A szám alatti önkormányzati lakás bérlőkijelölése Tóth-Szeles Ilona részére Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Tanács József Szociális Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
411/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom, Móra Ferenc u. 2/A szám alatti önkormányzati lakás bérlőkijelölése Tóth-Szeles Ilona részére Határozat 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló többször módosított 29/1993. /XII.31./ KT. számú rendelet 5. és 6. §-ai alapján a Mórahalom, Móra Ferenc u.2/A. szám alatti önkormányzati tulajdonú bérlakás szociális alapú igénybevételére 2014. március 1-től 2016. február 28ig terjedő határozott időtartamra bérlőként jelöli Tóth-Szeles Ilona Ásotthalom, IV. körzet 496. szám alatti lakost. 2./ A Képviselőtestület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az önkormányzati lakás bérleti szerződését bérlővel kösse meg. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
32 Határidő: 2014. február 28., a határozat végrehajtásáról a Kt külön jelentést nem kér Felelős. Nógrádi Zoltán polgármester Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Tóth-Szeles Ilona Ásotthalom, IV. körzet 496.
Mucsi György alpolgármester úr megérkezett. KÖZMEGHALLGATÁS: Nógrádi Zoltán polgármester tájékoztatója a jegyzőkönyv 28. sz. mellékletét képezi. Kérdések: Előzetesen beérkezett kérdések: Márton Gábor Mórahalom, Kodály Z. u. 2. „Először is szeretném megköszönni a Gólyás ház mögötti terület, útszakasz kivilágítását, aminek hiánya régi problémája volt az ott élőknek és arra közlekedőknek. Örömmel vesszük a jelenleg zajló járda- és sétány-építéseket, különösen a buszmegálló és játszótér melletti szakasz elkészültének örültünk, ami megkönnyíti a kisgyerekesek közlekedését. Ehhez kapcsolódik néhány kérdésem. 1. A Munkaügyi Központtól az óvoda bejáratáig vezető járdát ki lehet-e szélesíteni annyira, hogy elférjen egymás mellett két közlekedő (bicikli, babakocsi)? Ez nagyon sok óvodás gyereket nevelő család számára jelentene segítséget, különösen esős vagy havas, latyakos időben. Akár beton, akár aszfalt vagy bármilyen más szilárd burkolatú járda megtenné, amin gyalogosan, kerékpárral (kismotorral) és babakocsival lehetne közlekedni. 2. A Munkaügyi Központ és a mellette lévő autósbolt közti járdaszakasz (a főúton lévő gyalogátkelőhely előtti rész) felújítása beleférhet-e a mostani nagyszabású sétány- és járdaépítésbe? Szintén az óvodába járók számára jelentene ez nagy segítséget. 3. Korábban már szóba került egy levélváltás során, hogy a Móraép Kft. telephelye mellett vagy azon a környéken érdemes volna létesíteni egy, a Röszkei úton átvezető kerékpáros átjárót, ami összekötné a két tanyasi (Széksós és Kissor felé vezető) bicikliutat. Ennek elkészültét a Röszkei út felújítása és a csatornázás befejezése utánra ígérték. Tudható-e már ennek időpontja? 4. A város csatornázásában most zajló nagy változások között van-e terv a Szövetkezeti utca és a Kodály utca csatornázásáról vagy az itteni vízelvezetés javításáról? TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
33 Ez ügyben évekkel ezelőtt személyesen megkerestem a Móraép Kft. akkori vezetőjét, aki éppen a mostani nagy szennyvíz-projektre hivatkozva kérte türelmemet. A gondot az utcákban lévő vízelvezető vagy szikkasztó árkokkal kapcsolatos bizonytalanság és tájékozatlanság jelenti: - A Szövetkezeti utca felől nem tudjuk, hogy érdemes-e, szabad-e kiásnunk, kimélyítenünk az árkainkat - és ha igen, milyen mélységig. - A Kodály utcában nincs normális vízelvezetés, esős időben megáll az árkokban a víz, holott az utca végén ott a széles csatorna, amibe talán (laikusként végiggondolva) az itteni árkok szintezésével, ásásával és az átereszek rendbetételével könnyen bele lehetne vezetni a vizet. Ez utóbbihoz hozzátenném, hogy amikor felszólít az Önkormányzat az árkok és átereszek tisztántartására és karbantartására, akkor bizonyára sokan - hozzám hasonlóan - azért nem kezdenek hozzá, mert nem tudják, milyen állapotba kellene hozni ezeket. Mivel mi is ideköltözés utáni állapotban láttuk először az árkokat, fogalmam sincs, milyen mély és milyen széles (és főleg milyen lejtésű) kellene legyen, ezért - mert nem szeretnék magunknak kárt okozni - nem is kezdek hozzá.” Nógrádi Zoltán polgármester: A felvetett problémákkal kapcsolatban az alábbiakban válaszol: l./ Igen, lesz rá lehetőség a korzófejlesztés következő üteme kapcsán. 2./ Ismeretes a probléma számukra is. Tájépítészek dolgoznak most az István király út két oldala zöldfelületi és közlekedési rekonstrukcióján. A tervek pontos ismerete után lesz lehetőség a munkák megkezdésére. 3./ Valóban igéretet tett a két kerékpárút összekötésére, melyet természetesen a jövőben is szorgalmaz. Az átvezetést azonban még megelőzi a szennyvizelvezető rendszer kiépitése, hiszen ez a terület is érintett a fejlesztés kapcsán. A röszkei út csapadékviz-elevezető rendszerének felujitása keretében aknafelujitásra is sor kerül a szennyvizelvezető rendszer utáni nyomvonal helyreállitása során. Mindezen munkák elvégzése után kerülhet csak sor az átvezetés infrastrukturális feltételeinek megteremtésére. 4./ A tavasz folyamán geodéziai bemérésre és profilkanalazásra kerül sor, amely munkák elvégzése megkönnyiti a vizelvezetést. Sajnos a burkolt rendszerü vizelvezetés kiépitésére – forrás hiányában - jelenleg nem lát lehetőséget. Gáspár Szilveszterné Mórahalom, Zrinyi u. 22. szám alatti lakos: Elmondja, hogy lánya Szegedre jár dolgozni, reggel korán indul és este későn érkezik haza. Több izben leengedték már - nemcsak az ő, hanem a hasonlóan ingázó sorstársa – kerékpárjából is a levegőt. Érdeklődik, hogy hol van a kamera? Mikor van bekapcsolva, ha ezen rongálókat még nem kapták el?
Nógrádi Zoltán polgármester: Értesültek már a felvetett problémáról. Kéri, hogy azonnal jelezzék az eseteket, hiszen akkor tudnak csak hatékonyan eljárni. Jelenleg azon dolgoznak, hogy az eddig holt térnek számitó közterületeken is kiépitsék a kamerarendszert. A fürdő előtti rongálás esetében már sikerrel jártak, hiszen az elkövetőt elfogták. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
34 Tanács József képviselő: Elmondja, hogy az új piaccsarnok és a buszmegálló területén a galambok sok bosszúságot okoznak. Nógrádi Zoltán polgármester: Köszöni a jelzést, melyet továbbit a mezőőr irányába. Javaslatot tesz a zárt ülés napirendjére:
- Aktuális kérdések Az „Aktuális kérdések” napirend alatt szereplő előterjesztések zárt ülésen történő megvitatását az önkormányzat gazdasági érdekeinek védelme érdekében, illetve az érintettek erre irányuló kérelme miatt látja indokoltnak. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs -
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a zárt ülés napirendjére tett javaslatot
412/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Zárt ülés napirendjének elfogadása Határozat Mórahalom Város Képviselőtestülete 2013. november 28-ai ülésének zárt ülése napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: I./ Aktuális kérdések Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Erről értesitést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
35 70. születésnapja alkalmából köszönti : Pintér Lajosné Turu Piroska és Hegedűs Ferenc mórahalmi lakosokat. Nógrádi Zoltán polgármester: Egyéb közérdekű bejelentés nem lévén megköszöni a lakossági érdeklődést. közmeghallgatást és a Testület nyilvános ülését bezárja, zárt ülést rendel el.
A
K.m.f.
Nógrádi Zoltán polgármester
Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
36
JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. november 28-án megtartott soros ülése zárt ülésén az Aranyszöm Rendezvényházban
Jelen vannak:
Nógrádi Zoltán polgármester Csányi László alpolgármester, képviselő Szűcsné Dr. Fehér Éva alpolgármester Mucsi György alpolgármester Csiszár István, Balogh Miklós, Tanács József Antal, képviselők
Volford Imre, Vass
Varga Ferenc, Heller Sz. Tibor tanácsosok
Dr. Varga- Nagy Szilvia jegyző Igazoltan vannak távol: Katona János László Tanácskozási joggal jelen vannak: • Balog László kabinetvezető • Dr. Tóth Krisztián osztályvezető
Nógrádi Zoltán polgármester: Megállapítja, hogy a zárt ülés is határozatképes, tekintettel arra, hogy a 8 tagú települési képviselő-testület tagjai közül jelen 7 fő és a polgármester. A nyilvános ülésen elfogadott napirend szerinti munkára kéri képviselő-társait.
-
Móra-sport Nonprofit Kft. tagi kölcsön visszafizetési határidejének meghosszabbitása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
37 Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
413/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Móra-sport Tárgy: meghosszabbitása
Nonprofit
Kft.
tagi
kölcsön
visszafizetési
határidejének
Határozat
Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta a „Móra-Sport Nonprofit Kft. tagi kölcsön visszafizetési határidejének meghosszabbítása” tárgyú kérelmét és a következő határozatot hozza: 1. Mórahalom város Képviselőtestülete – egyetértve a módosítás szükségességének indokával – jóváhagyja a 268/2013 /VI. 27./ számú határozattal jóváhagyott tagi kölcsön szerződésben meghatározott, kölcsön visszafizetési határidejének 2014. április 30. napjára történő módosításával.
Határidő: beszámolásra: 2013. április 30. Felelős: Polgármester Erről értesítést kap: 1./ Móra-Sport Kft. ügyvezetője 2./ Mórahalom város polgármestere 3./ Mórahalom város jegyzője 4./ Mórahalom város Képviselőtestülete Költségvetési és Adó osztálya
-
Móra-partner Nonprofit Közhasznú Kft. tagi kölcsön kérelem Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
38
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
414/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Móra-partner Nonprofit Közhasznú Kft. tagi kölcsön kérelem Határozat Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta a Móra-Partner Nonprofit Közhasznú Kft. tagi kölcsön kérelmét és a következő határozatot hozza: 1. Mórahalom város Képviselőtestülete egyetértve a kölcsön szükségességének indokával - jóváhagyja a Móra-Partner Kft. részére 6.900.000,- Ft kölcsön biztosítását. Az igénybevétel végső határideje 2013. december 31. A kölcsön visszafizetési határideje 2014. október 31. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a szerződés aláírására, továbbá felhívja arra, hogy a kölcsön összegét az 1. pontban foglaltak figyelembevételével a Móra-Partner Kft. részére utalja át. 3./ A Képviselő-testület a fenti célra a kölcsön összegét a 2013. évi költségvetési rendeletében biztosítja. Határidő: beszámolásra: 2014. októberi Kt ülés Felelős: Polgármester Erről értesítést kap: 1./ Móra-Partner Kft ügyvezető igazgatója 2./ Mórahalom város Polgármestere 3./ Mórahalom város jegyzője 4./ Mórahalom város Képviselőtestülete Költségvetési és Adó osztálya
-
Tulajdonosi hozzájárulás adása a B. Fortuna Kft. részére 2014/2 hrsz Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
39 Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Kérdés: Heller Sz. Tibor képviselő: Érdeklődik a B. Fortuna Kft. tulajdonosi összetétele iránt. Nógrádi Zoltán polgármester: Válaszában elmondja, hogy a tulajdonosi kör megegyezik a Móra-group Kft. tulajdonosi körével.
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
415/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Tulajdonosi hozzájárulás adása a B. Fortuna Kft. részére 2014/2 hrsz Határozat Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta a B.Fortuna Korlátolt Felelősségű Társaság (6900 Makó, Megyeház u. 11-13.) kérelmét, és az alábbi határozatot hozza. 1./ Mórahalom város Képviselő-testülete hozzájárul, hogy a Mórahalom Városi Önkormányzat tulajdonában lévő Mórahalom, belterület, Papírgyári út 3.sz., 2014/2 hrsz 21540 m2 nagyságú, „kivett ipari terület” megnevezésű ingatlanra a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.) részére a DAOP-1.1.1/A-13-2013-0004 azonosító számú „B.Fortuna Kft Iparterület Fejlesztése Mórahalmon” című pályázat alapján elnyert 194.457.545,- Ft támogatás mértékéig jelzálogjogot jegyezzen be és azt közokiratba foglalják. 2./ Mórahalom Város Képviselő-testülete felhatalmazza Csányi László alpolgármestert és Balog László kabinetvezetőt, aláírásra jogosult személyeket, hogy az 1./ pontban foglaltak végrehajtásához szükséges dokumentumokat aláírják, s az alpolgármester az illetékes földhivatalnál a bejegyzéshez szükséges nyilatkozatokat megtegye. 3./ A Képviselő-testület megállapítja, hogy Mórahalom Városi Önkormányzat érdekelt az 1. pontban jelzett projekt sikeres lebonyolításában, melynek kapcsán az ipari parki vállalkozások száma és helyi munkahelyek száma növekszik. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
40 Határidő: beszámolásra: 2014. februári Kt. Felelős: Csányi László alpolgármester Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Csányi László alpolgármester 3./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 4./ Szaveljev Ferenc, a B.Fortuna Kft. ügyvezető igazgatója, 6900 Makó, Megyeház u. 11-13. 5./ Költségvetési és Adóosztály, helyben
-
A 2013. évi Startmunka mintaprogram sikeres megvalósitása érdekében támogatást megelőlegező kamatmentes tagi kölcsön igénylése Mórahalom városi Önkormányzattól Előadó: Csányi László alpolgármester
Tanács József Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
416/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A 2013. évi Startmunka mintaprogram sikeres megvalósitása érdekében támogatást megelőlegező kamatmentes tagi kölcsön igénylése Mórahalom városi Önkormányzattól Határozat
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
41 1./ Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a tárgybeli előterjesztést megvitatta és elfogadja. A Képviselő-testület egyet ért azzal, hogy Mórahalom Városi Önkormányzat a Homokháti Kistérség Többcélú Társulásának a 2013. évi Startmunka mintaprogram sikeres megvalósítása érdekében a jelen előterjesztés mellékletét képező partnerségi szerződésbe foglalt feltételekkel, összesen 5.431.332,-Ft összegű támogatást megelőlegező kamatmentes tagi kölcsönt biztosítson, melyre tekintettel a mellékelt 1. számú partnerségi megállapodás kiegészítést elfogadja. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza az alpolgármestert az 1. számú partnerségi megállapodás kiegészítés aláírására és arra, hogy az 1. számú partnerségi megállapodás kiegészítésben foglaltak szerint gondoskodjon a támogatást megelőlegező kölcsön Társulás részére történő, határidőn belüli megfizetéséről. 3./ A Képviselő-testület a fenti célra a kölcsön összegét a 2013. évi költségvetési rendeletében biztosítja. 4./ A Képviselő-testület tudomásul veszi, hogy a 2013. évi Startmunka mintaprogram sikeres megvalósítása érdekében a Partner önkormányzat által nyújtott támogatást megelőlegező tagi kölcsön összegét a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása a mintaprogram befejezését, illetve a sikeres pénzügyi elszámolást követően visszafizeti a Partner önkormányzat részére. Határidő: Felelős:
azonnal Csányi László alpolgármester
A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról jelentést nem kér. Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Varga-Nagy Szilvia jegyző 3./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 4./ Mórahalmi Polgármesteri Hivatal
-
A 2013. évi Startmunka mintaprogram sikeres megvalósitása érdekében támogatást megelőlegező kamatmentes tagi kölcsön igénylése a mintaprogram egyes programelemeiben részt vevő partner önkormányzatoktól
Tanács József Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja az előterjesztést. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Kérdés: nincs TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
42 Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
417/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A 2013. évi Startmunka mintaprogram sikeres megvalósitása érdekében támogatást megelőlegező kamatmentes tagi kölcsön igénylése a mintaprogram egyes programelemeiben részt vevő partner önkormányzatoktól Határozat
1./ Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a tárgybeli előterjesztést megvitatta és elfogadja. A Képviselő-testület a 2013. évi Startmunka mintaprogram térségi szintű sikeres megvalósítása érdekében egyet ért azzal, hogy Mórahalom Városi Önkormányzat a nehéz anyagi helyzetben lévő térségi települések helyett álljon helyt, és a jelen megállapodás mellékletét képező 2. számú partnerségi megállapodás kiegészítésben meghatározott feltételekkel, összesen 12.350.370,-Ft támogatást megelőlegező kamatmentes tagi kölcsönt biztosítson a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása számára. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza az alpolgármestert a 2. számú partnerségi megállapodás kiegészítés aláírására és arra, hogy a 2. számú partnerségi megállapodás kiegészítésben foglaltak szerint gondoskodjon a támogatást megelőlegező kölcsön Társulás részére történő, határidőn belüli megfizetéséről. 3./ A Képviselő-testület a fenti célra a kölcsön összegét a 2013. évi költségvetési rendeletében biztosítja. 4./ A Képviselő-testület tudomásul veszi, hogy a 2013. évi Startmunka mintaprogram sikeres megvalósítása érdekében a Partner önkormányzat által nyújtott támogatást megelőlegező tagi kölcsön összegét a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása a mintaprogram befejezését, illetve a sikeres pénzügyi elszámolást követően visszafizeti a Partner önkormányzat részére. Határidő: Felelős:
azonnal Csányi László alpolgármester
A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról jelentést nem kér. Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Varga-Nagy Szilvia jegyző 3./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 4./ Mórahalmi Polgármesteri Hivatal
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
43
-
Tájékoztatás az AsR 10/40 M konténeres ivóviz szürő berendezés müködtetésével kapcsolatos szolgáltatási szerződés módositásával kapcsolatos egyeztetésekről Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
418/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Tájékoztatás az AsR 10/40 M konténeres ivóviz szürő berendezés müködtetésével kapcsolatos szolgáltatási szerződés módositásával kapcsolatos egyeztetésekről Határozat 1. Mórahalom Város Képviselő-testülete a tárgybeli előterjesztést megtárgyalta, és az önkormányzat közigazgatási területén elhelyezett AsR 10/40M konténeres szűrőberendezés működtetésének feltételeivel, és az üzemeltetési szerződés módosításával kapcsolatos Alföldvíz Zrt.-vel folytatott tárgyalásokról szóló tájékoztatást tudomásul veszi. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az üzemeltetés feltételeivel, és az üzemeltetési szerződés tartalmának véglegesítésével kapcsolatos tárgyalás/tárgyalások Alföldvíz Zrt.-vel történő lefolytatására. Határidő: Beszámolásra: Felelős:
azonnal 2014. februári Képviselő-testületi ülés polgármester
Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3. Térségi Vízmű-üzemeltetési Intézmény (6782 Mórahalom, Kölcsey u. 2.) 4. Irattár
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
44
-
Tájékoztatás a Térségi Vizmü-üzemeltetési Intézmény kezelésében álló Mórahalom, Kölcsey u. 2. szám alatti irodaház, mühely és raktárépületek bérbeadásával kapcsolatban folytatott egyeztetésekről
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
419/2013. /XI. 28./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Tájékoztatás a Térségi Vizmü-üzemeltetési Intézmény kezelésében álló Mórahalom, Kölcsey u. 2. szám alatti irodaház, mühely és raktárépületek bérbeadásával kapcsolatban folytatott egyeztetésekről Határozat 1. Mórahalom Város Képviselő-testülete a tárgybeli előterjesztést megtárgyalta, és a Térségi Vízmű-üzemeltetési Intézmény kezelésében álló Mórahalom, Kölcsey u. 2. szám alatti irodaház, műhely és raktárépületek bérbeadásával kapcsolatban az Alföldvíz Zrt.-vel folytatott egyeztetésekről szóló tájékoztatást tudomásul veszi.
2. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a bérleti szerződés tartalmának véglegesítésével kapcsolatos tárgyalás/tárgyalások Alföldvíz Zrt.-vel történő lefolytatására. Határidő: Beszámolásra: Felelős:
azonnal 2014. februári Képviselő-testületi ülés polgármester
Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3. Térségi Vízmű-üzemeltetési Intézmény (6782 Mórahalom, Kölcsey u. 2.) 4. Irattár
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc
45 Közérdekű bejelentések: Mucsi György alpolgármester: Érdeklődik, hogy a kábelszolgáltatóra van-e ráhatása az Önkormányzatnak, tekintettel arra, hogy a városban több fogyasztó kapott már telefonhivást arra vonatkozóan, hogy térjenek át a digitálás vételre az analóg szolgáltatás megszűnése miatt.
Nógrádi Zoltán polgármester: Nem értesült még ezen problémáról. Igéretet tesz ennek kivizsgálására. Más bejelentés nem lévén az ülést bezárja.
K.m.f.
Nógrádi Zoltán polgármester
Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző
TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZŐKÖNYVEK\2013\20131128.doc